Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Víg End - 1. fejezet

A Nagykovácsi Északi-üdülőterület, avagy a Nagyszénás és a Zsíros-hegy zártkertjeinek kialakulása, története, és eltűnő világa

2016. május 03. - zord íjász

mottó:

”Az idő soha soha meg nem áll,

az órák róják szüntelen az útjukat,

a pillanat úgy illan, tovaszáll

mint gyors folyón suhanó hab, annyi csak…”

( Nem tudod, hogy mi ez?)

Minden fizikailag kézzelfogható emlék, műemlék, rom, a tárgyi kultúra minden fossziliája a használati eszközöktől a ruházaton át, az épített környezet minden fellelhető eleme hűen tanúskodik arról a korról, amelyben megszületett. Az adott kor vázlatos ismerete nélkül nem lehet igazán pontosan megérteni, mélyen átélni, maradandóan befogadni azt sem, ami itt maradt belőle. Így gondolom.

1970_kisoroszlan.jpg

Oly korban…

1970…→

A szocializmus virul. Ez a harmadik ötéves terv és a gazdasági reform megtorpanásának éve, de ez utóbbit megmagyarázzuk elvtársak, szigetünk nem süllyed, az agitációs propaganda mindennapos agymosása mellett a magyar lakosság kifejleszti a sorok között olvasás képességét, és már azt sem hiszi el, amit a vaksi szemével lát, a süket fülével hall és a tompa agyával gondol. Az utcaképhez még 1980-ban is hozzátartoznak Kádár, Losonczi, Lázár civil ruhás, ballonkabátos rendőrökkel őriztetett arcképei a Moszkva téren, a jeles évfordulók és pártkongresszusok idején. Férfi szájcsók dukál az elvtársi találkozókon, de nem a nemi identitás, hanem ideológiai alapon. Húsz év múlva ezzel majd imázst lehet építeni. A KGST jól működik, az áru és óra körbejár, bár állni látszék az idő. Azért akadnak nemzetközi sikerek: az Ikarus betör a világpiacra is, és csuklós buszokat ad el Perunak, és arról az eredményről sem szabad megfeledkezni, hogy a lakosságarányos egy főre jutó alkoholfogyasztásban és öngyilkosságban is világelsők vagyunk. E kettő párban jár: 1975-ben az alkoholizmus második helyen áll az öngyilkosságok indokai között. A vicc, amit még az 1990-es évek elején is hallani lehetett: “A magyar értelmiség előtt csak két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik: járhatatlan.

Az ember már leszállt a holdra, de a budapestiek csak 20 év után szállhatnak először a metróra. Az építkezés 1950-től -10 éves szünettel- 1970-ig tartott, de ez nem baj, mert a 4-es metró ötlete és terve először 1972-ben fogalmazódott meg, és 2014-ig kellett várni az átadására. A magyar: rutinos várakozó.

Mindszenty 15 évig várt az amerikai követségen, 71-ben elmehet, a Szent Korona 78-ban hazajön, ugyanebben az évben Kádár elmegy a pápához. Nagy a jövés-menés az egész 70-es években: Arafat, Willy Brandt … a lényeg, hogy a magyar maradjon a seggén.

Szent István milleniumát megünneplik az országban, ami az alkotmány és az új kenyér ünnepe marad a vörös csillagos címer alatt is, de azért muszáj megemlíteni A Pityut, mint államalapítót, legalább egy mondat erejéig a székesfehérvári tribünön, legfőképpen azt hangsúlyozva, hogy Szent Királyunk vaskézzel és erővel hárított el az államhatalommal szembeni minden ellenállást és akadályt. A tömeg ezt jól érti: tapsol, kussol, 1956-ra, a megtorlásokra, az eltiport prágai tavaszra gondol, és odahaza legurít egy töményet. Ma, 2016-ban, már százezrek egyeznének bele az Öreg Sakkozó visszatérésébe, mert a múlt megszépül, és egyre szebbnek tűnik, ahogy minden nap ömlik a tömény szenny a hírekből. Akkoriban bezzeg, és azok nem loptak ennyit. Az idő múlása a politikában: gyilkos drog. A politikusok a felejtésre játszanak, és a nép hajlandó és hajlamos felejteni.

Kádár-kolbász

A valóság azonban nem az emlékek nyomvonalán halad72-ben és 73-ban, a március 15-i tüntetések már megkapják a “nacionalista” jelzőt a hatolomtól. A résztvevőket összeverik, bebörtönzik, kirúgják az egyetemekről, gimnáziumokból. A Lánchídi csataként elhíresült zavargások kövér tíz évvel később is visszaköszönnek. A rendőrök itt is gumibotoznak egy kicsit, de már óvatosabban, és “ csak" egzisztenciális létet érintő, puha megtorlási formákat alkalmaznak: a börtönbüntetés, a peresztrojka árnyékában már kínos baki lenne. A 70-es évek elején még könnyű nacionalista-államellenes-fasiszta-ellenzékinek lmegbélyegezni bárkit: elég ha felveszed a kokárdát, és követeled, hogy március 15.-e legyen nemzeti ünnep, de még 1984-ben is behívnak az igazgatóhoz az iskolában, ha ilyesmivel kampányolsz. A rendszerváltozás után, a kokárda feltűzése új értelmet kap a politikai belháborúban, ami bizonyítja, hogy nemzeti jelképeink kisajátítása/elfojtása/kifordítása/meghurcolása rendszerfüggetlenül népszerű sportág. 1971-ben a gyilkos Rákosi Pajtás békésen feldobja a talpát a Szovjetunióban: itthon temetik, titokban, három soros közlemény mellett az újságokban, tekintsünk a jövőbe, elvtársak, és aki nem akar velünk együtt a jövőbe tekinteni, annak beverjük a pofáját.

Hát, hol élünk , elvtársak?

Az életterek azonban nem csak szellemi, hanem tárgyi valóságukban is kétségbeejtőek. A lakásbútorozás egyszerre szomorú, siralmas, nevetséges és abszurd. A magyar ipar lakossági fogyasztásra szánt termékeinek gyalázatos minősége az MSZMP pártkongresszusoknak is témája.

Az építészeti és tárgyi kultúra stílusa sorvad, de a vidék is. A Budapest vízfej megállíthatatlanul dagad: a fővárosban és az agglomerációban él a lakosság 23 %-a, és szinte minden itt koncentrálódik, ami számít. A házgyári lakótelepek irgalmatlan sebességgel nőnek ki a földből: 310.000 ilyen lakás épült a hetvenes években. Makovecz szembemegy mindenkivel és mindennel, így a falumegmentő-faluházas elképzeléseivel gyorsan kihúzza a gyufát az urbánus proletárdiktatúra keményvonalas megmondóemberei előtt. 76-ban, a paksi tulipános házak kapcsán kirobbant vita után, az organikus építészetet is ledózerolták a színről. Az önálló szellemi műhelyek veszélyesek. Irányt kell szabni, elvtársak. 

Az utasításos mentalitás konstans: a hivatalokban alattvaló vagy, úgy is bánnak veled.

Sírva vigad a magyar, és a legvidámabb barakk kész röhej

A diktatúra azonban okos: tudja, hogy nem szabad túlfeszíteni a húrt, mert a következő 56-nál, vagy ők mészárolják le a nép másik felét, vagy az mészárolja le őket. Ennek elkerülése érdekében Magyarország lakói a szabadságjogok terén viszonylagosan tág teret élveznek. A rendszer tele van gőzkieresztő szelepekkel, amelyek kitűnően működnek húsz éven át: vannak tehetségkutató vetélkedők és nyugati filmek a tv-ben is, a Ki mit tud? és Repülj páva!  egyaránt népszerű, a Minden lében két kanál is osztja a pofonokat. A Lúdas Matyiban, hétfői rádiókabarékban, a szilveszteri tévéműsorokban, Árkus József Parabolájában, Hofi Géza összes lemezén/előadásán számolatlanul tolják a politikai vicceket és a rendszerkritikus humort. Valószínűleg soha nem nevettek annyit a magyarok, mint ekkoriban, a pesti humor ismét virágkorát éli. A politikai viccek, a disszidensekkel ellentétben, soha nem mennek túl a határon. Ahogy a rímhányó Romhányi megfogalmazta sok évvel később, a sziporkázó Szamárfül c. versekötetében: “Ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.”

Felhozatal

Aczél György főcenzor, a kulturális értékek területének Élet-Halál Ura, a párt ideológiai ökleként személyesen felügyeli a magyar művelődés minden szegletét, besugóhálózata minden apró kilengést azonnal jelent: a hanglemezgyárban, a színházi igazgatók és rendezők háta mögött, az újságok szerkesztőségeiben, a könyvkiadók értekezletein mindenki tudja, hogy a Nagy Testvér figyel, tűr, tilt, támogat. A rendszer hibamentes, 1985-ig kitart. A végső paradoxon: miközben a szocialista diktatúra mamelukjai egyetlen tollvonással döntenek egy-egy alkotás/alkotó sorsáról, Magyarországon, a szocialista blokk országaihoz képest, mégis megvalósul a kulturális sokszínűség Amerikája. A 70-es 80-as évek film-és színházművészete kimagaslóan jó, érzékeny témák feldolgozására is engedélyt kaphat olykor. Bemutatják az “Ítélet “című filmet, ami a Dózsa György féle parasztháború kapcsán aktuálpolitizál. A magyar filmművészet egyébként is szárnyal, és sorra születnek a zseniális filmek, a Szindbádtól a Hideg Napokig: a diktatúra mindig inspirálóan hat a művészekre, mindössze ahhoz kell tudás/tapasztalat/finomhangolás és politikai kapcsolat, hogy miképpen lehet megvalósítani az elképzeléseket a cenzúra alatt. Kósa ferenc, Csóri Sándor, Sára Sándor, Makk Károly, Huszárik Zoltán…a magyar filmtörténet meghatározó forgatókönyvírói, operatőrei, rendezői. A kaposvári színházi műhely is ekkor kap erőre. Vannak veszteségek: Bacsó Péternek A tanúját azért gyorsan eltűntették a színről, Domján Edit 72-ben, Latinovits Zoltán 76-ban öngyilkos lesz. Mephisto, 1981-ben Oscar-díjas, de vég nélkül lehetne sorolni a példákat: Jancsó már az 1965-ös Szegénylegények óta kultikus alkotó,  76-ban adják ki a Hanyas vagy? Huszonnyolcas? c. lemezt, és Varga Imre gyönyörű Károlyi Mihály szobra is a 70-es évek közepén kerül a Parlament oldalához, ami jelen esetben nem a politikai, hanem a művészi érték miatt érdemel említést, a könnyűzene sztárjai pedig tömegeket mozgatnak meg. 1975-ben 75.000.000 könyv sorakozott a könyváruházak polcain, tehát minden lakosra 7 példány jutott, és ennél jobb eredményt csak a leggazdagabb nyugat-európai államok tudtak felmutatni. (pl. NSZK, Svájc, skandináv országok) A hetvenés évek végén indul a História és a HVG, mindkettő példátlan sikerrel, egy egészen új, komoly, értelmes és magas színvonalú újságírást felmutatva. Kulturális gazdagság egy diktatúrában: ezt add össze. 

Vidi, Zsiga

A 70-es évektől a tartós fogyasztási cikkek felé lendül ki a vásárlói inga. A TV már ismét az egykori, a II. világháború előtt nemzetközi sikereket arató Orion nevét viseli, a Videoton felfut: 1972-ben kétmillió tv-előfizető van, de csak két fogható csatorna. A centrifugák körbejárják a lakást, ha nem ülsz a tetejére, de legalább kaphatóak, és terjed a gépkocsihasználat is. Ez utóbbi esetben külön öröm, hogy a sok szemét után, végre hozzáférhető egy igazi autó, az olasz licenc alapján, a Szovjetunióban gyártott Fiat/Zsiguli. Isten óvja az Internacionálé ereje segítse tehát ezért a jótéteményért az olasz kommunisták előretörését. A zsiguli elsöprő népszerűségnek örvend, akkor is ha hónapokat, éveket kell rá várni. A magyar mindenért sorban áll a hetvenes években, de ez legalább megéri. 1975-ben, az utakon futó 579.876 autóból már 115.242 zsiguli. Apósom napi rendszerességgel, kövér 17 éven gyötörte: átszelte vele Európát, és több tonna építőanyagot, lakberendezési tárgyak százait hurcolta vele… Elnyűhetetlen autó volt.

Játszani is engedd

A magyar gyermekjáték kultúra szegényes és szomorú. Az egyetlen hétköznapi játékterület, ahol a szocializmus maradandóan zseniális tud lenni, az a szalma/plüss játékok kialakítása és formavilága: gyerekvonzó, remekül kialakított, és nem mellesleg nagyon strapabíróan elkészített ipari/kézműves termékek. A poszt címlapján: a bátyám 1970-es, szalmával tömött kis oroszlánja, amit az első adandó alkalommal, még gyerekkoromban eloroztam tőle. Kopottas, enyhén varrásra szorulgat időnként, de ezt leszámítva tökéletes állapotú, olyan mint 46 évvel ezelőtt, amikor ajándékba kapta. És remek házőrző.

Az 1970-es években, a játszótereken sorakozó játékok élet-és balesetveszélyes ipari tákolmányok, hegesztett fémszörnyek, és még a ping-pong asztal is vasból van. Vannak szerencsésebb családok, akik megengedhetik maguknak, hogy pedálos kisautót vegyenek a gyereküknek: ez a játék a csúcs, amiért minden szegény kölyök rajong, és mindenki szeretné egy percig hajtani, addkölcsönlégyszihaddüljekbele. Ma, állapottól, felújítástól függően 10-100.000 Ft fizetnek ezekért a moszkvics, zsiguli kisautókért az online vásártereken.

origo

Matchboxokat kizárólag nálunk lehet kapni a vasfüggöny mögött, igaz csak pult alól, vagy nagyon drágán, amikor egy merész húzással az angol cég Magyarországra hozza a gyártást 1980-ban. A Lego viszont már 1970-től betör Magyarországra is: a nagy ünnepek, főleg karácsony előtt, dömpingszerűen importálják ezt a rendkívüli játékot, és sorok kígyóznak az triál játékboltjai előtt. A lego beengedése ideológiai öngyikossággal ér fel: ezzel a lépéssel, 1956 után,  gyakorlatilag beleütik az első játékszöget is a diktatúra koporsójába, mert az a gyerek, aki egyszer az életben a kezébe vette ezeket a nyugati, színes építőkockákat, az tudat alatt ráérzett, majd később megértette, hogy a szocializmus halott, egyetlen darabja sem illeszkedik olyan tökéletesen, mint a lego, és nem lehet belőle építeni semmit, csak légvárat, a gulyáskommunizmus pedig oda fog kozmálni. Játék mindenkinek: a Rubik kocka 74-ben debütál, 81-ben már százmilliós tételben veszik az egész világon, és ez a legismertebb magyar brand a mai napig. 

A 70-es években a diktatúra egyszerre véresen kemény és puha, nyomasztó és felszabadító, de az biztos, hogy minden eresztékében recseg-ropog.

Mindez azonban semmi. Az igazi, az egész társadalmat mélységében felforgató forradalom kezdete, másképpen jelentkezik.

Nem kell hozzá fegyver. Elég egy hétvégi telek.

A második részben.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr478673392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.