Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Víg End - 2. fejezet

A Nagykovácsi Északi-üdülőterület, avagy a Nagyszénás és a Zsíros hegy zártkertjeinek kialakulása, története, és eltűnő világa

2016. május 05. - zord íjász

Mottó: "Szeretek fáradt lenni. Olyankor tudom, hogy csináltam valamit. “ (Presser Gábor)

A masszív alap: Víg End. 

A szocialista ember emberré válásának története a 70-es években erősödött fel. Az előző 14 évet, a szabadságharc leverése óta abban a félájult állapotban vegetálta végig az ország, amit minden nép tagja átérez, ha a saját vére fordul ellene. Valójában soha nem voltak szocialista emberek, és Kádár népe sem létezett, csak nem volt módjuk arra, hogy ezt kimutassák. Ha kimutatták, rájuk hívták az oroszokat, megölték és elüldözték, vagy megverték őket gumibottal azok, akik szent meggyőződéssel hitték, hogy a kommunizmus/szocializmus egy, az ideológián túl, a valóságban is létező és fenntartható rendszer, és örök. Magyarországon is polgárok éltek, akik ugyan elvtársaknak szólították egymást, de nem gondolták komolyan. Az 1956-tól 1990-ig tartó időszak egy nép belső forradalma volt, és végül, a pártvezetés reformszocialistáival karöltve, az élet minden területén felpuhították, visszanyesték, lebontották a keményvonalas kommunisták birodalmát. A visszavágás, a befeléfordulás, a lelki egyensúly megtalálásának és a túlélésnek az egyik szelíd fegyvere volt a Hétvégi Telek. Ma ezt talán passzív ellenállásnak hívnák. A hétvégi telek volt a városi ember házi édenkertje. A vidéki lét újraértelmezése és felfedezése egy olyan világban, amely a városiasodást, az erőltetett urbanizációt tolta előtérbe, és a lakótelepekre terelte az embereket. A hétvégi telek: a menekülő út. A beintés mindennek és mindenkinek. Vissza a természethez, a zöldhöz, a földhöz, a békéhez.

Kimegyek a telekre

1970.→

A Hétvégi Telek. A hétvégi telkezés. 

A hétvégi telek megvásárlása, birtoklása, használata: felemelő, éltető, mint viharban a féltető. A hétvégi telek kapcsolatépítő, mikroközösség-építő, csoportszervező… és egyben rendszerbomlasztó erő. 

Laza negyven évvel ezelőtt, először csak kéthetente, majd 1981-től már hetente lesz szabad a szombat. A hétvége meghosszabodásával, a szabad szombatokkal, egy olyan mozgalom veszi kezdetét, ami a társadalomkutatók, szociográfusok aranybányája hosszú évtizedekre.

A jövedelmek növekedésével és a kétnapos szabadidő beköszöntével, az emberek a politikától, a valóságtól, a hétköznapok reménytelenségétől, a szocializmus sivár nyomorától és a Szovjetunió öröknek tűnő árnyékától elborzadva, kiáramlanak a szabadba. Ha ekkor valaki azzzal áll elő, hogy húsz év múlva múlva úgyis felbomlik a Szovjetunió, azt kiröhögik, de lehet, hogy inkább letartóztatják.

A népek rendszeresen kirándulnak, víkendeznek, és beindul a sufni-faház-barkács-házépítő őrület a hétvégi telkeken, minden apró parcellán,  ahol akad egy üdülőterületnek kijelölt terület, Soprontól Záhonyig, Békéscsabától Tornyiszentmiklósig. Brenner György csodálatos és pusztítóan hiteles karikatúráinak jellegzetes figurái nevetnek össze a nadrágszíjtelkeken, a kerítés fölött diskurálva: “Politika? Kultúra? Csinálják csak a ráérősek, akiknek nincs telkük!”  Ez egy olyan vicc, ami nem vicc, és amit a Párt vezetése komolyan vesz. Külön foglakoznak vele: a szocializmustól, a pártélettől való elfordulás egy új, alternatív valóságot hoz létre, amelybe a besúgók és a hatalom is csak nehezen lát bele, és a folyamat ellenőrizhetetlen. A magyarok a kőbányai sörök pattintása és a bográcsozás közben, két napon át, szabadon szidhatják a rendszert. Lazul a fegyelem a szocialista embertipusban, elvtársak. Egyre inkább egymásra találnak az emberek, és ez olyan súlyos kispolgári, nyárspolgári elhajlásokhoz vezethet, mint pl. a megbékélés. A megosztottság, a gyanakvás, a fortélyos félelem rabláncai nélkül nem tudjuk fenntartani a hatalmunkat, elvtársak.

A hétvégi házaknak kultusza lesz: egy telek a Balatonnál, aranyat ér. Ez annyira így van, hogy az M7-esen, amit csak 1975 ben adnak át teljes hosszában, már 1972-ben szabályozni kell a forgalmat a nyári, hétvégi torlódások miatt: vasárnap 14-és 24 óra között mindkét forgalmi sávban, csak Budapest felé lehet közlekedni.

A háztáji amúgy is nélkülözhetetlen az élelmiszerellátásban, de a piacozás most még jobban fellendül, a hétvégi telkeken megtermelt veteményesek feleslege növeli az árubőséget. A háztáji pálinkafőzésre is rákattannak a városi népek, ez a művelet pedig egyébként is olyasmi, ami még Orbán Viktor pici szívét is megdobogtatta 2010-ben. A falusi létforma felfedezése új dimenziókat nyit a kitelepülő, hétvégező városi emberek előtt, de a lakótelepekre kényszerített falvak lakói is tömegesen áramlanak vissza a természetes közegükbe. A városi, hétvégi látogatók magukkal hozzák a kultúrájukat és az igényeiket, a kultúrálatlanságukat és az igénytelenségüket. A tanácselnököknek hirtelen megszaporodnak a gondjaik, a helybéli falusiak pedig hökkenten tapasztalják, hogy a 3272-es számú ÁFÉSZ vegyeskereskedéséből már korábban elfogy a kifli. A Manyi néni viszont örül, mert szinte a tyúk alól adja el a tojást, és a lángossütők is, akik immár hétvégére rendezkednek be.

Az értelmiség egy része persze más szempontok miatt kongatja a repedt vészharangot: szerintük a szocialista embertípusból illetve reformer lázadókból földbirtokosok és beszűkült kertészkedők lesznek, akik vastagon tojnak a politikai közéletre. És lőn, mert tényleg tojnak rá. Nincs az az álságos, Kádár kolbásszal megtámogatott szocialista közélet, ami felérne a tücsökciripeléssel és a virágzó cseresznyefák látványával.

A Párt sem boldog: ők adminisztratív eszközökkel próbálnak gátat szabni a féktelen harácsolásnak, pl. azzal, hogy korlátozzák az egy család tulajdonában tartható telkek számát, majd a tulajdonjog és építésjog egyéb jogszabályi korlátozásait is bevetik a kedvezőtlen társadalmi folyamatok ellen. Nem segít.  A 70-es évek végétől már egyre több komoly, egyáltalán nem szedett-vedett, hanem masszív téglaházat húznak fel a hétvégi telkekre, sokszor messze túlterjeszkedve az építési előírásokon, ezzel konfliktusokat gerjesztve és újabb problámákat felszínre hozva: ez begyújtja a változás gyújtózsinórját, amely a 80-as évek közepére/végére, az egykori üdülőterületek mindegyikén berobbantja a helyi ingatlanbizniszt. A telektulajdonosok többet akarnak: jobb infrastruktúrát, jobb közszolgáltatásokat, jobb szórakozási lehetőségeket, jobb vásárlási lehetőségeket, és később…belterületet. Belterületet, ahol valóban építkezni lehet.

Szép, Nagy Házakat akarnak építeni. És belterületi telkeket eladni. Igen, eladni, sok, nagyon-nagyon sok pénzért. Egyre több pénzért. A rendszerváltozás és a szabad piacgazdaság fogja kiborítani a bilit. Minden eladó lesz, minden kapható, és a vagyonukkal szabadon gazdálkodó önkormányzatok létrejöttével, megnyílnak a kapuk az ingatlanspekuláció és a belterületek előtt.

Hazai pálya

1971-ben, a nagy hétvégi mozgalom keretében, felparcellázzák Nagykovácsiban a Nagyszénás-hegy és a Zsíros-hegy alját, közel 1500 telket kialakítva rajtuk. A mai, pontos számuk: összesen 1486 telek, ebből 838 a Zsíros-hegyen. Hogy akkor mennyi van a Nagyszénáson, azt számold ki te, mert én nem tudom. Ezzel egyidőben a Nagykovácsi út mellett, az addig magányosan álló Erdészházzal szemben, a hegyoldalra felpaszíroznak újabb néhány száz telket is, ez utóbbival lefektetve  Remetszőlős település alapjait. Az előző kettő, hatalmas, összeföggő terület az Északi-Üdülőterület, az utóbbi kisebb, a Déli-Üdülőterület nevet kapta. Néhány katona- és rendőrtiszt, belügyes, párttitkár, lojális pártmunkás, tanácselnök is hozzájut a parcellákhoz, kiutalás/jutalom formájában, de a telkek alapvetően szabad forgalmazásúak: mindenki jöhet, akinek volt elég pénze ahhoz, hogy lecsapjon rá és megvegye.

Ez az a terület, a linkje állandóan megtalálható a blog oldalsávjában, az Építészeti linktár-HÉSZ/Övezeti térképek/Szabályozási tervek menüpont alatt.

Az Üdülőterületek kialakítása Nagykovácsi egyik legfontosabb, sorsfordító ingatlan- és településfejlesztési eseménye.

1946. A videoban többször is felbukkan ugyan, de a 4.58-nál kátható egy 1946-ban készítettegészen döbbenetesen gyönyörű, tehát 70 évvel ezelőtt készült foto. A háttérben a Nagyszénás. Van a képen egy eltéveszthetetlen, tökéletesen azonosítható tájrészlet. A jelenlegi Nagyszénás-kert felett húzodó, és egyben az Északi-üdülőterület alsó határát jelző hosszú, átlós fekete csík, felül: a Virágos-sétány fasora- akkoriban gyümölcsös fasora állítólag, és én hiszek a helyiek tanúságának és ismereteinek. De hatásában ma is pontosan ilyen meghatározó táji elem.

Pénz

Persze nem minden parcellát adnak el egyszerre, és nem minden parcellának van gondos tulajdonosa, illetve sok telek gazdát cserél, eladják. Akad tehát üres, gazos, elhagyatott telek bőven, különösen kezdetben, de ahol szorgalmas kezek munkálkodnak, ott óriási változás kezdődik, és megújul a táj arculata.

Akinek van pénze, -akár a városból, akár az ófaluból érkezve lesz itt telektulajdonos,- és aki emellett távolabbra is lát, az tudja: az üdülőövezetben több lehetőség van, mint amibe a telek a 70-es években kerül. A bizonytalan jövőre, a gyerekekre, az unokákra szintén gondolni kell. Befektetés. Közülük kerülnek ki azok, akik majd leginkább az 1995-ös évtől kezdve, igazán nagyban kezdenek el játszani. 

1971-ben, egy ilyen üdülőterületi, 200/250 négyszögöles telek ára, átlagban ∼15.000 jó magyar Forint. Nem kevés, de ez a 70-es évek ár -és bérviszonyai között egy kigazdálkodható összeg. Apám fizetése 1970-ben, az Alba Regia Állami Építőipari Vállalatnál, osztályvezetőként, havi 2600 Ft volt: ez ma nagyjából, egy erősen az alsó középosztályhoz tartozó fizetést jelent, akkoriban egy család és egy lakótelepi lakás fenntartását biztosította. Összehasonlításképpen: 1979-80 fordulóján, a Balaton északi partján, egy földrajzilag hasonló adottságú, -tehát 200 négyszögöles, a központtól/vízparttól 20 perc gyaloglásra található- üdülőövezeti telek ára 70.000 Ft, bár ez utóbbiakon azért többnyire már volt vezetékes víz és áramvételezési lehetőség. A jobb infrastruktúra nyilván sokat dob az áron, de a különbségnek más oka is van: az 1971- es budapesti agglomeráció vonzereje lényegesen gyengébb a mai helyzetnél, konkrétan nulla. A felfutó Balaton telekáraiban viszont már a 70-es években érvényesülnek a többszörös szorzók, és ez hosszú ideig így marad. Ma ez visszájára fordult, vagy legalább is, az adott település földrajzi helyzetétől függően, kiegyenlítődött. Egy-egy felkapott budapesti agglomerációs településen, jellemzően az északnyugati szektorban (Telki, Budajenő, Nagykovácsi stb.) kapható telkek/ingatlanok ára vetekszik a balatoni árakkal. 

71-ben, az akkori létfenntartási, gazdasági viszonyok között mindenesetre szinte összehasonlíthatatlanul kedvezőbb és barátságosabb árfekvést jelentett 15.000 Ft, mint ma megvenni Nagykovácsiban bármiféle telket, házat. 1980-ban 116.500 magánüdülő volt Magyarországon: ez konkrét üdülőépületet, házat jelent. A 60%-uk a 70-es években készült. Azt meg sem próbálták pontos statisztika alá venni, hogy hány olyan üdülőtelek van, amelyen csak sufnik-bódék-kalyibák állnak: több százezer.

nagyszenas_1967_pekdomb_foto.jpg

Ez az időpont már közel van a parcellázáshoz: 1967. Balra a Nagyszénás tömbje és jobbra a Felső Zsíroshegy, az ófaluból, a Kossuth Lajos utca felől fotózva. /foto: Nagykovácsi Pékdomb/ oldal link/ kép közvetlen link

A Nagykovácsi hőskor

Nagykovácsi két új üdülőterületén, így az Északi-üdülőterületén is egyre több telket adnak el. (Remeteszőlősnek, a Déli üdülőkörzetnek a története, külön sorozat lesz)

Lassan, fokozatosan, majd az évek múlásával, egyre gyorsuló ütemben megindul a trabant, skoda, wartburg, zsiguli áradat a földutakon a hegy felé. 

És természetesen jönnek telektulajdonosok a 63-as busszal, akik a főtérről, gyalogosan indulnak el a hegyre: ők vannak többen a 70-es években. Ha vasárnap jönnek ki a telekre, akkor azt esznek és isznak, amit magukkal hoznak: két kezükben szatyor, zsák a hátukon. Ásó, kapa, nagyharang, gereblye, szendvics, vizes palack, alma, mákos süti, wc papír…amit elbírnak, azt hoznak. Általában már korán reggel jönnek, hogy kihasználják az időt. A Templom tértől negyed óra a Nagyszénás, ha jó erőben vagy. Cekkerekkel, szerszámokkal egyensúlyozva: 25 perc. Átvágnak az üres mezőn, a Nagyszénás-kert oldalában, ledobják a batyut a telekhez érve, végigfuttatják a tekintetüket a békés tájon, le az ófaluig, aztán nekiállnak a földnek. Ha nincs módjuk itt aludni, egy kétnapos hétvégét eltölteni, megragadnak minden percet a szürkületig. A nap végén lesétálnak a buszhoz, ami a városba visszavisz. 

Budi tájm

Négy leszúrt oszlop jelzi a birtokod négy sarkát. Ott állsz a kiégett gazon, ömlik rád a napfény, és ha árnyék akad, mondjuk egy kósza kőris vagy egy kivadult gyümölcsfa formájában: mázlid van. De nincs mázlid. Nagykovácsi Északi-üdülőterületén nincs, a Nagyszénáson biztosan nincs. 

Mivel kezded? Kiásod/kiásatod a budi helyét. Kell egy gödör. Muszáj. Egyetlen fa sincs, ami mögé leguggolhatnál, odaállhatnál. Ha gond van, irány az erdő.

Bod Péter Ákos MDF pénzügyminiszter halhatatlan szavaival élve, amit a taxis sztrájkok idején egy egyeztetés/sajtótájákoztató közepén dobott fel: “minden embernek vannak biológiai szükségletei.”

Nagykovácsiban az új világ a budik megépítésével kezdődik. Kellemetlen szagú igazság: az üdülőterület első épületei, amelyek a maguk szerény kivitelezésében, a funkcionalitás minimális elvárásainak megfelelően épülnek, a biológiai szükségleteket szolgáló fabódék. Szimbolikus jelentőségű, hogy az ófalu lakóira, ha felnéznek az üdülőterületre, -földrajzi okokból ez inkább a Nagyszénást jelenti- akkor kezdetben csak a budik apró, geometrikus foltjai néznek vissza. Nem túl felemelő jelzése ez, az elkezdődött jövőnek.

Új szelek fújnak, a világ fenekestül felfordult. 

Föld

Egy telek, Nagykovácsiban, az új üdülőkörzetben, 1971-ben.

Az infrastruktúra nulla. Nincs vízhálózat, nincs villany, nincs semmi, de még facebook sem. 

A Nagyszénásalja egy változó felhasználású mezőgazdasági terület volt, szántókkal, gyümölcsösökkel, többnyire szilvafákkal, körtésekkel, ám ez utóbbiakat gyakorlatilag 100%-ban kivágták az üdülőterület felparcellázásakor. Mindent beszántottak. A terület olyan csupasz, végtelenül meztelen és üres, hogy a nagyszénási terület egyik legelső, vásárlás útján birtokot szerző telektulajdonosa (mondhatni a legelső, egy hölgy, akire hagyatkozom e sorok írásakor, nevezzük talán J. N.-nek)  úgy választja ki a megvásárolni kívánt telket, hogy kilométeres távolságból, az ófaluból feltekintve a Nagyszénásra, ujjával rábök arra, melyiknek a legfeketébb, a legsötétebb a foltja, és a mellette álló tanácsi alkalmazott hölgyhöz, aki a földméréseket végezte és a percellák kialakításában közreműködött, így szól: “azt szeretném megvenni. Mert tudja, hogy annak a legjobb a földje. És ez pontosan így is van. A Nagyszénás olyan mint egy elnyújtott patchwork, (hogy milyen lehetett, ennek jellegét, az 1946-os fotó tökéletesen tükrözi): különböző színű foltok szőnyege. A sápadt, világossárga téglalapok nehéz, kötött, márgás, agyagos földet jelenlétére utalnak, a fekete, sötét pedig jól trágyázottra. A két árnyalat között, mindenféle kevert földtípus megtalálható. A sötét színű is agyagos ugyan, mint egész Nagykovácsi, (a Zsíroshegy néhol annyira gyenge és rossz minőségű földcsíkokkal szabdalt, hogy vannak, akik külön, teherautókkal hozatják a földet a faültetésekhez) de könnyebb, lazább, művelhetőbb, jobb minőségű. A szemtanúm, J. N. még így is 30 éven át, minden évben hozat egy kis teherautónyi gombatrágyát a telekre és beforgatja a talajba, hogy dúsítsa földet. Akkoriban 40 ft/zsák egy ilyen, a gombák termesztőközegént szolgáló, és a gombaszüret után megmaradt szalmakeverékes talajjavító ára. Ma, ez az évtizedeken át trágyázott telek, amelyet a szomszédság okán jól ismerek, példátlan hálával szolgálja, táplálja azt a gyönyörű kertet, amelyet kialakítottak benne. De ott vannak az utcán J. N.-nek, a negyven évvel ezelőtt ültetett aranyvesszői és diófái is. 30 évnyi trágyázás: Nagykovácsi földje, a Nagyszénáson és a Zsíroshegyen is, irgalmatlanul elkéri a munkát, a pénzt, az energiát.

És mégis megérte minden perc  J. N. számára…Minden hétvégén kertészkedés reggeltől-estig, aztán hullafáradtan hazabuszozni Budapestre. És boldogságot, felhőtlen örömöt érez az ember. Ha beszélget erről a korról a barátnőivel, akkor ez a húsz év, az 1970-től 1990-ig (a házépítése kezdetéig, Györgyi Zoltán tervezte (!)) tartó időszak az egyik legszebb, legtartalmasabb korszak az életében. Nem munkaként élte meg, hanem pihentető szórakozásként. Mint a mozi, vagy a színház. Kikapcsolódás és maradéktalan elégedettség. Részben erről szól az egész Víg End: a hétvégi telek, mint ember- és társadalomformáló pozitív erő. Presser Gábortól hallottam egyszer egy interjúban: "Szeretek fáradt lenni. Olyankor tudom, hogy csináltam valamit.” Jól mondod, ez a mottó, örülök, hogy figyelsz.

És én ezt az érzést, amit akkor érzünk, ha végignézzük a megtett utat akár fizikai, akár szellemi értelemben a kertben, a telken…-bárhol, bármiben, ha sikerként éljük meg-… tökéletesen megértem, és azt hiszem, ezzel minden kerttulajdonos így van. 

Zöld

Viszont J. N. annyi munkát rakott bele a telek és környezetének felépítésébe,-cserjék, gyümölcsfák, díszfák, bokrok, földjavítás, közterületi útkialakítás, vízelvezetés- hogy soha nem jutott fel a Nagyszénás tetejére, aminek a tömbje a telke/háza fölött magasodik. Pedig mindig elhatározta, mindig nagyon csábította, de erre valahogy soha nem maradt idő. Vagy ahogy egy másik idős hölgy (legyen M.) mondta nekem, aki szintén a 70-es években jött ide, és a mai napig busszal/gyalog jár fel a telkéhez: szinte felismerhetetlen az a változás, ami itt végbement. És nem csak a családi házakra gondolt: minden fa, minden bokor, minden gyep, a zöldfelület minden változatos formája, amit ma látni lehet a Nagyszénásalján kialakított egykori üdülőövezetben, az elmúlt 46 év munkája: emberé és természeté, együtt. Mert a természet is hódít, terjeszkedik, beépül, ahogy pl. a kőrisek a kertemben. Szerény meglátásom szerint, az arányok tekintetében, a jelenlegi zöldfelület 90 %-a azonban az emberi tevékenység eredménye a Nagyszénásalján és a Zsíros-hegyi üdülőövezetben is. Egy dzsungel. Le a kalappal az egykori üdülőterület telektulajdonosoi előtt, akár betelepülőként, akár helyi emberként birtokolták a telküket. (jól látod, a kis családunk vállát is veregetem, szerény vagyok, mint Bástya elvtárs)

Természetesen a Nagyszénás-kert, vagy a Kálvária-kert telektulajdonosai ugyanezt elmondhatják magukról: gondolom ez kérdés sem lehet pl. a poszt fotóit látva a régmúltból. Minden aktív fás-cserjés-bokros zöldfelület az ő kezük/pénzük/akaratuk munkája. Igaz: a hatalmas, tágas, üres és végtelen tér idillje, az ófalu lakóinak, a betelepülőknek…embernek, ragadozómadaraknak is… örökre elveszett, minden egyes új, beépített területen. Építők és pusztítók, egyszerre vagyunk.

Úttalan, parttalan

A Nagyszénáson és a Zsíroshegyen, a kialakított parcellákat közrefogó utak, 1971-ben, mindössze traktorral legyalult vízmosások: gödrös, köves, minden vízelevezetést, és minden szilárd felszínt nélkülözö földcsíkok. Esőzések idején ömlik a sár szabadon, amerre akar. A Tanács dolgozója dzsippel hozza fel az érdeklődő telektulajdonosokat a telkekhez, az adás-vétel nyélbe ütése előtt. Kerítés sehol nincs. Ez az első amit ki kell alakítani mindenütt. Az állatok élvezik a korlátlan szabdságot. A vaddisznók lejárnak az erdőből, és kitúrnak minden veteményt. Viszont legalább jól át van mozgatva, forgatva a talaj. Azokat az Amundseneket leszámítva, akik már ekkoriban fűthető, téliesített kis faházakat csinálnak maguknak, télen az üdülőterületen minden kihalt, nem jön ide senki, nem is nagyon tudna. Hóeltakarítás szóba sem kerül a hegyen, és ekkoriban még a tél azt jelentette, hogy decemberben leesik a hó, és úgy is marad. És tudjuk, Nagykovácsi a világ végén van, ez cáfolhatatlan. 1987-ben, amikor történelmi havazás sújtja Magyarországot -már belinkeltem a jelzett posztba is- órákon át gyalogolnak a helybéliek, hogy hazajussanak a méteres hóban, a külvilágtól teljesen elzárt faluba. Akkor most képzeljük el, ugyanezt a hegyen. Kemény idők azoknak, akik télen is fent laknak, az Északi-üdülőterületen. Mondjuk, én összesen egy ilyen emberről hallottam.

Vizet!

1971. Víz is kell a telekre. Kell majd az építkezéshez, mosdáshoz, öntözéshez, forraláshoz, embernek és kutyának. A csontszegény Tanács nem is álmodhatott arról, hogy vezetékes vízhálózatot építsen ki ebben a nehéz földrajzi környezetben, ilyen nagy távolságokra, és ennyi parcellához.

Ekkoriban a kisközségek, falvak vízellátásáról a falusi vízműtársulatok többnyire gravtációs elvű törpevízművei (hidroglóbusz) illetve a mélyfúrású közkutak gondoskodnak. Ez utóbbiból ugyan több százezer található az országban, de a kistelepüléseken élőknek, még 1970-re is csak a 30-35%-a jut egészséges ívóvízhez. A hálózati vízvezetékekre rákötött kistelepülési/falusi lakások aránya ennél is dermesztőbb: nem éri el a 8%-ot. 

Ebből a szempontból egy telek birtoklása Nagykovácsiban, inkább a büntetés kategóriája alá tartozik. Kőkemény, kínkeserves, veszélyes és időigényes munka kezdődik a hegyen: betongyűrűs kutakat kell ásni. A Zsíros-hegy tetején ez még nagyobb gyötrelem lehet, a sziklás talaj miatt. Aki látta most, a Zsíroshegyi csatornaépítés nyomán elvégzett földmunkák nyomait, az érti miről beszélek. 

És kiássák, kiépítik a gyűrűs kutakat. Százával találni ilyen ásott kutakat Nagykovácsi egykori üdülőterületi/jelenleg falusias lakóövezeteiben: ma is szolgálatban állnak. Megmeríthető vödrökkel vagy éppen rákötött szivattyúkkal segítik a tulajdonosokat az öntözésben. A Nagyszénáson, ∼8 méter mélyről emelhető ki a víz. És nem olcsó munka, nem is mindenki tudja bevállalni a 70-es évek elején,: van olyan telektulajdonos, akinek csak 10 évvel a vásárlás után lesz ásott kútja.

Nem véletlen, hogy most, negyven évvel később, a vízszolgáltatók emberei olyan heves érdeklődést tanúsítanak az esedékes vízóracseréknél, felméréseknél, a kérdőívek kitöltésénél. Van a telken kút? Üzemel? Fúrt kút? Betongyűrűs? Ühüm, szóval van, akkor ezt a rubrikát itt kipipáljuk. Mindent tudsz.

A vezetékes, hálózati vizet a 80-as évek második felében építik ki a Nagyszénáson. Az biztos, hogy 1990-ben már kerti csapról lehet öntözni: arany idők köszöntenek be. A Zsíros-hegyen ez később történik meg, és ez az élmény megér egy táblát.

p3030333.JPG

Elektriszité !

Milyen áram? Milyen villamosenergia-hálózat?  1971-ben, a friss üdülőterületen?  A tücskök viágítanak, meg a rókák szeme. A villanyhálózat a vezetékes víz kiépítéséhez képest, bizonyos szempontból egyszerűbb vállalkozás, mert összehasonlíthatatlanul kevesebb földmunkával jár-amennyiben nem földkábeleznek. Ilyen helyeken ez szóba sem kerül akkoriban. Az utcák felett csüngő, és az utcai kertészet/fásítás lehetőségeit behatároló, villanypóznákon végigrángatott légkábelkígyók ma, ezeknek a lakóövezeteknek (Lf-5, Falusias lakóövezet) a jellegzetes és lehangoló arculati eleme, de a múlt század hetvenes éveinek elején erre az áldásra még várni kellett egy kicsit. 1980-ig viszont teljesen kiépült a villanyhálózat.

Csatorna

Az aktív civil polgárok által, 1990-ben alapított Napfény Egyesület volt a motorja az Északi-üdülőterület vízhálózat-és csatornaberuházásainak: az ő akaraterejük és a lakók összefogása nélkül itt semmi nem történt volna, vagy sokkal lassabban. Rengeteg tárgyalás, vita, egyeztetés, utánajárás után 2001-ben létrehoztak egy csatornaberuházó társulatot, de a szükséges 66%-nyi lakossági beleegyező nyilatkozat, csak a Nagyszénáson, a virágos utcákban jött össze: a beruházás önerőből valósult meg. Telkenként 350.000 Ft került befizetésre, a kivitelező megelőlegezte az ÁFÁ-t. 2002-ben kiépült a szennyvízhálózat a Nagyszánásalján, és így, a költségeket vállaló virágos utcák lakói (az első ütemben 357 telek) rácsatlakozhatott a községi csatornarendszerre. 

"A készpénzes befizetők aránya 50% volt. Az ingatlantulajdonosok 35%-a hitel felvételével, Fundamenta hitelkonstrukcióval oldotta meg a csatornaépítés költségének befizetését. A Fundamenta előtakarékosság 30%-os állami támogatású, a hitelkamat 70%-os állami támogatásával együtt ugyancsak 350 ezer forintba került a csatorna, de 49 hónap alatt kellett kifizetni. Ezt a kedvező hitelt csak társulat kaphatja, feltétele viszont az önkormányzat kezességvállalása, amit a képviselőtestület megszavazott a társaság részére…Az ingatlantulajdonosok mintegy 15%-a nem fizetett, ezt mi, a befizetők finanszíroztuk helyettük. Ezt a mintegy 15 millió forintot a társulat megszűnése után a nemfizető ingatlantulajdonosok az önkormányzat számlájára fizetik be legkésőbb a házuk használatba vételi engedélykérelem benyújtásakor,…” (Vígh Istvánnénak, a Nagykovácsi Napfény Társulat elnökének beszámolójából, az önkormányzati honlap 2006-ban megszüntetett Fórumáról)

Az Északi-üdülőterület zsíroshegyi részén a csatornázásra egészen mostanáig, 2016-ig kellett várniuk az ottlakóknak. 838 telek, 34290 Ft hozzájárulás/telek, 1 milliárd 257 millió Ft EU támogatás. Hiába, változnak az idők. Nagykovácsi csatornázottsága 100%-os.

Telefon

“1972-ben európai színvonalúnak számító, korszerű, 24 órás automata szolgáltatást nyújtó távbeszélő központ a mai agglomerációs övezet csupán 6 településében (Vác, Érd, Nagykovácsi, Sóskút, Tárnok, Pusztazámor) volt."

Az ófaluban természetesen volt (hazudok, a 70-es évek elején egyáltalán nem volt semmi természetes és magától értetődő Magyarországon) vezetékes telefonszolgáltatás, és az akkori színvonalnak megfelelő, de a Matáv, aminek már a neve is maga a történelem, csak kövér 30 évvel később, 1999-2000 fordulóján húzta ki a telefonkábeleket, és építette ki a teljes rendszert a Nagyszénáson és a Zsíroshegy üdülőkörzeteiben. Addigra a beköltözők/építkezők száma annyira feldúsult az átminősítés küszöbén álló zártkertekben, hogy már megérte a beruházás. 

Önerőből

Kell egy ház  is. Egy kalyiba. Egy tető a fejed fölé. 

A 70-es években, a magánerős építkezéseket háborús küzdelemmé alakítja, hogy az építőanyaghiány állandó gondot okoz. Mész tekintetében nagyhatalom vagyunk, (Mészégető, 63-as busz, na?) kavics és homok is rendelkezésre áll dögivel, de nincs elegendő kisméretű tégla, nincs elég cement, nincs gipsz. Nyolc millió tonna cementre lenne szükség évente, de ennyit képtelen előállítani a két hazai gyártóvállalat, így a cementet Szovjetunióból hozzuk be. Gipsz soha nem volt nálunk, az NDK-ból importáljuk. Kisméretű téglából -gyakorlatilag csak ezt gyártják az egész országban- több milliárd kellene évente, de soha nincs elég. Ez majd csak a 80-as években változik meg, a nagy téglagyári rekonstrukciók idején, amikor a téglakultúra olasz fellegvárából modern gyártósorok érkeznek, majd pedig a Wienerbereger is beteszi a lábát, aki megkezdődi a nagyméretű, porotherm falazóblokkok dömpingjét, és ezzel leszorítja a kisméretű téglás építkezéseket az első helyről. A nagy állami beruházásoknál is fennáll építőanyaghiány, de azok prioritást élveznek, és ott többnyire inkább a házgyárak ontják a lakótelepeket, betonból. A polgárok szintjén tehát az építőanyag beszerzés nem egy könnyű műfaj: mindig tudni kell, mikor, mi, hol, mennyiért kapható, és gyorsan kell elhappolni ami van. 

A rendszer egyszerűen működik: az ország tüzéptelepei és állami építőipari vállallatai benyújtják az igényeiket a minisztériumhoz, és tételesen felsorolják melyik építési nyersanyagból hány tonnára/hány darabra van szükségük. A minisztérium közli, hogy miből mennyit tud rendelkezésre bocsátani, és ezzel kezdetét veszi a versenyfutás. A minisztérium dönt: kiemelt területek , kiemelt beruházások, pofavizit, kapcsolat…és protekció. Ez mindent visz, ez a szocializmus alapja. A sor végén, ott van Lajos bácsi, az utánfutójával, aki 30 km-t autózott a tüzépig, de tégla már nincs, elfogyott. Téglapor sincs, nemhogy tégla.

Ma, az ingatlanhirdetésekben külön kategóriát képvisel, a “70-es években épült” kitétel: finom figyelmeztetésként szolgál a minőséget illetően, különösen ami a vízszigetelést illeti. A II. világháború előtt készült családi házak sokszor jobb, masszívabb szerkezetűek, a felújítások során hálásabb feladatot jelentenek: nem véletlen, hogy olyan kelendőek a régi, felújításra szoruló, de szépen, igényesen, jó anyagokból megépített parasztházak szerte az országban. A fél Balaton ilyen felújított házakból áll.

Abból kell építkezni, ami van. Hála az égnek, az üdülőövezetekre vonatkozó építési előírások amúgy is elég kötöttek, nem adnak nagy teret a fantáziának. A Balatonnál minden lehet kicsit nagyobb, de Nagykovácsiban pl. egyáltalán nem: a méret a lényeg, mint a Godzillában.

A csomagtartókban és az  utánfutókon mindenhonnan összekapart építési anyagok halmozódnak: akad valami bádog a sógor pincéjében, régi cserepek az anyós lebontott házából. Apránként, darabonként, kis adagokban jön a matéria. A tüzép-telepeken megvásárolt építőelemek is útra kelnek. Ha van. A kocsitetőre pókozva/kötözve utaznak a lécek, gerendák, farostlemezek, pozdorják, hullámlemezek Nagykovácsiba. A “telekre még jó lesz ez” maradékokkal megrakott járművek hozzák a kézi szerszámokat és a talicskát, valamint a haverokat, komákat, kollágákat, a sörös rekeszeket, és a szerény infrastruktúrára (szép lassan kiépülő vízre, villanyra, ahol volt) rácsatlakozva, nekilátnak, hogy összedobják az 1970-es 80-as évek eleji víkendházát/sufniját/menedékét/szerszámosbódéját/féltetőjét. 

Családi önerő és kaláka. Kulcsszavak a szocialista építési szótárból.

Van aki  komplett faházat hoz, szépen becsomagolva, elemeire bontva, és van, aki toldozgatva rakja össze a házát. A hegy is szolgálhat építőanyaggal, csak csákányozni kell egy kicsit. A tervek, megoldások és az anyagok sokféleségéből végül, 20 év alatt, kialakul  Nagykovácsi első zártkerti-üdülőövezeti, időszakosan lakott területe. Az építészeti-településarculati látvány színes és vegyes, de a tulajdonosok elégedettsége határtalan. Eljönni a koszos, nyomott-szürke Budapestről, szabad levegőt szívni, füvet nyírni, konyhakertezni, ültetgetni, fákat telepíteni, játszani a gyerekkel a mezőn, dobálni a labdát a blökinek, beszívni a tűz és rotyogó étel illatát, borozni, pálinkázni, összebújva hallgatni este a tücsköket, a villamos se csenget egy kicsit, a levegő tiszta, végre jól aludni, és az se számít, hogy itt több a pók: megérte minden melléütött szeg, minden kínszenvedés, minden véraláfutás, minden sebtapasz, minden csepp benzin. Élünk egy kicsit. Két nap az élet.

nagyszenas_bode.jpg

A 70-es évek, Pipacs utca. A  földrajzi jelleg, főleg a nyílt háttér okán, én a helyszín meghatározásában hibáztam volna, mert a Nagyszénás illetve a Felső-zsíros hegy tömbjének látszódnia kéne szerintem, de szó nélkül elfogadom, mert kétségtelen, hogy lehet megtévesztő egy fotóbeállítás, egy fotózási szög. Ez a nagyszénási üdülőterület egyik szélső utcája, de ha bárhol máshol lenne Nagykovácsiban, akkor is beillesztettem volna ide. Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni a hangulatától. Az Északi-üdülőterület hőskora pontosan ez.

foto: Nagykovácsi Pékdomb /az oldal közvetlen linkje 

Szomszédok 

Friss telekszomszédok találnak egymásra, új barátságok jönnek létre az üdülőterületen, Jócókám, van egy eladó motorom. Fruzsi te mennyi erőspaprikát raksz a pörköltbe? Jenőke, ne rugdald a Zolikát! Segítenél felrakni a cserepet, Béla? Te tényleg ávós voltál, Ede? A faluból is jönnek vásárlók, pl. a Nagykovácsi Vörös Hajnal MgTsz.-nek/Rozmaring Mgtsz.-nek a falu legnagyobb munkáltatóinak dolgozói közül is akad néhány, aki telket vesz az üdülőövezetben (egyikük készíti el N. J.-nek a kerítését) így az ófalu lakói és a városlakók is összekeverednek, megismerik egymást, összebarátkoznak.( a két Tsz. 1977-ben egyesült, a rendszerváltásig működött)

Városlakó dolgozók csak hétvégente jönnek, nyugdíjasok viszont tavasztól őszig, több napos turnusokban is maradhatnak: ez jelenleg is pontosan így van, ez nem változott. És ahogy említettem, nincs mindenkinek autója most sem. Rendszeresen találkozom olyan emberekkel, akik busszal jönnek ki Nagykovácsiba, felsétálnak a telekhez kisebb-nagyobb batyujaikkal, és itt töltenek egy napot, egy hétvégét. Kis kertészkedés, beszélgetés, üldögélés. Megállt az idő.

Hatás, ellenhatás

Az események menete semmiben sem különbözött tehát az ország hasonló üdülőkörzeteiben lezajlott történésektől, de ez a mienk, amelynek eredményét mindennap látjuk, érezzük, szívjuk, megszívjuk, áldjuk és átkozzuk és visszakövethetjük. Ez Nagykovácsi építéstörténetéhez, a településképhez és az építészeti arculathoz tartozó része, a mai helyzetet kialakító korszaka:

  • népességnövekedéshez vezetett,
  • befolyásolta az életminőséget,
  • hatásai áthatották a helyi politikát,
  • átrajzolta a településszerkezetet,
  • emberi és építész-szakmai vitákat támasztott,
  • egészen szélsőséges módon felbolygatta a falu társadalmi-szociológia rendjét,
  • húsz év alatt az egykori lakosság szinte teljes kicserélődéséhez vezetett,
  • átírta a helyi szokásjogokat
  • új jogszabályi környezetet teremtett, az állattartási rendeletektől a helyi építési szabályokig,
  • a településfejlesztés új irányait szabta meg
  • kitörölhetetlen és visszafordíthatatlan változásokat okozott az épített, tárgyi környezetben,
  • óriási adóbevételt hozott és hoz folyamatosan az önkormányzatnak,
  • Eu-s és hazai pénzek ömlöttek be a nyomában, a megnövekedett lakossági igényeket szolgálva
  • több százmilliós illetve milliárdos ingatlanfejlesztési/ingatlanhasznosítási tervek tucatjainak ágyazott meg,
  • az egykori csendes, ám aktív termelői életet élő mezőgazdasági településből egy családi házas, kertvárosi övezetekkel bővült alvótelepülés felé tolódott
  • folyamatos környezeti, közlekedési, pénzügyi, infrastrukturális kíhivásokkal és konfliktusokkal teli nagyközséget teremtett
  • egy új falut duzzasztott, ahol a tavasztól őszig tartó szezonban, óvatos becslések szerint is 9000 ember él 
  • és amely, az összes telkének beépítésével, a Nagyszénás-kert és a Kálvária-kert kertvárosi övezetivel, és a Kecskehát beépülésével együtt, legalább 12.000-re növeli a falu lakóinak számát

Az Északi-üdülőterület, 2001-2002 fordulójától, néhány hónap alatt átpréselt, rohamléptekben lepapírozott belterület lesz. Óriási pénzek mozognak benne. Új házak épülnek, régi sufnikat, kis házakat dózerolnak le.

A Nagyszénás és a Zsíros-hegy zártkerti, Északi- üdülőterület egykori, 1971-től felépült házait, ahogy a 70-es éveket, felemészti az idő. És hogy miképpen, az látható lesz. A harmadik részben.

Bár ez csak egy blog, nem egy Oscar-díj átadó, de azért, a hetvenes évek/a zártkerti hőskor felidézésében segítségemre volt apám, kinek örök hálával tartozom, apósom és annak lánya, ez utóbbival egyidős vagyok, a Nagykovácsi  Önkormányzat építésügyi pöttye, a személyes és családi emléktáram, az elmúlt 10 évben kigyűjtött nagykovácsi dokumentumtenger, a könyvtárunk, az internet bugyra, régi újságcikkek, beszélgetések. Köszönettel tartozom a kor tanúinak a beszámolóikért, külön köszönet J. N-nek. és M.-nek, valamint a sok évvel ezelőtt meghalt egyik őslakos üdülőövezeti szomszédomnak, J.-nek, utólag is.

Kellett még a Nagykovácsi Pékdomb facebook oldala. Ez utóbbi egy kimagaslóan jó helytörténeti oldal, elolvastam minden sorát, minden kommentet, megnéztem minden fotót. Mint 1999-es betelepülő nem ismerhetem azokat a régi családokat, akikről szó van, de számomra, egy egészen más aspektusból, a blog témájához illeszkedően, valóságos aranybánya. Őszinte elismerésem a létrehozóinak.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr618683048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2016.05.06. 06:47:49

Dékány Angella, facebook
Szívesen. A blog: szellemi játék nekem. Kibeszélő, ahogy a főcímben is írtam. Ha néha valaki rákattint és elolvas egy-egy posztot: Én köszönöm.