Mottó:  "Adni jobb, mint kapni. Ezt minden ökölvívó tudja.” 

(Feleki László, itt)

♦

Testbeszéd

Ha a rendszerváltozáskor újjászületett magyar demokrácia emberként, emberi testként kerül lefestésre, akkor elmondható, hogy ez a test megsínylette az elmúlt 26 évet. A csontszerkezete még használható, és az zsíros lerakódások izmokká formálhatók, de a “szemei vaksik, fülei süketek, elméje tompa,” nehezen szedi a levegőt, gyorsan fárad, petyhüdt és megereszkedett, immunrendszere csak pislákolni képes, maradék energiáit vegetatív állapotának fenntartására és a látszat megőrzésére fordítja. Demokrácia ugyan még mindig, vannak külső és belső kontrollmechanizmusok, amelyek támogatják, időnként még csalfán reménykeltő is, de a megjelenése már igénytelen: külseje elhanyagolt, ápolatlan, fésületlen, a testre ráaggatott ruházat lerongyolódott. Rossz ránézni, de a viselkedése még ennél is aggasztóbb. Ez a demokrácia súlyos betegségektől és méreganyagoktól terhelt. 2006 őszén végzetes trauma érte, és azóta spirálban pörög lefelé, visítva, mint a találatot kapott, haldokló repülőgép. Ez a demokrácia 2016-ra már nem önmaga. Bunkó és erőszakos figura, aki mindent és mindenkit félresöpörve csörtet keresztül az útjába kerülő vélt vagy valós akadályokon. Már fárasztja a a gondolkodás, a közmegegyezés, a párbeszéd, a jog és a törvényesség útjainak bejárása, ami létezésének alapja. Türelmetlen, ideges, rosszul méri fel az ellenreakciókat és rosszul reagál. Már azt sem öröm figyelni, amikor igaza van és valóban helyesen cselekszik, mert túl sok a negatív háttérzörej. Csak erőt használ, és csak erőből ért. Nem az a baj, hogy használja az öklét, mert számtalan esetben ez az egyetlen elfogadható és követendő megoldás, hanem az, hogy ő már csak az öklét használja.

Üt. Ököllel üt.

Weisz Erik, akit mindenki ismer 

Harry Houdini a megtestesült sziklaizomzat volt.

A talpa bütykétől a feje búbjáig egyetlen acélizomtömegként működött, ami illuzionista-szabadulóművészetének egyik kulcsát adta. A megfeszített hajszálával eltörte volna bármelyik Kubatov-fradigárdista karját, és a hónaljszőrzetének egyetlen kipöndörítésével leverte volna a Feri azonosító nélküli embervadászait.

Minden életrajzírója, róla szóló dokumentumfilm, vagy éppen E. L Doctorow zseniális regénye, a szabadulóművészről és a korról gyönyörűen beszélő Ragtime is tényként kezeli, hogy 1926-ban, az izmai erejére büszke illuzionistát, egy bizonyítási vágytól égő kretén egyetemista ölte meg, akaratlanul. Az illető, a vakbélproblémáját elhanyagoló, legendás hasizomzatú, ám az adott pillanatban felkészületlen Houdinit, teljes erőből gyomron ütötte az egyik előadókörútján, azt tesztelve, hogy tényleg olyan erős-e a bűvész. Houdinit ez az ütés ölte meg. Egyre rosszabbul lett, és végül, kilenc nappal később -a súlyos hashártyagyulladást kezelő, azonnali életmentő műtét ellenére-meghalt.

Szerintem az az urban legend, hogy ez urban legend lenne. Soha nem olvastam sehol, hogy nem e két ténynek, a vakbélgyulladásnak és az ökölcsapásnak a tragikus együtthatása vitte volna el ezt a példátlan életúttal bíró szabadulóművészt.

Ütés

Hónapok óta tele van minden híradás a kormányzatnak, a városligetbe tervezett projektjével, és az azzal szemben (immár a kormányzattal szemben) kibontakozott ellenállással. Nem részletezem. Aki nem egy barlangban lakott az elmúlt időben, az tudja miről van szó. Ebben a történetben is felbukkannak (újabb, más) kopasz fiatalemberek, akiknek sajátos létezéséről már szót ejtettem, és akik kezükbe veszik az események irányítását, megjelennek a tehetetlenkedő, vagy éppen némán nézelődő rendőrök, előlépnek az  önjáró secusok. A közterület, az építési terület, közterületfoglalás, a birtokháborítás elvileg jogszabályokban/törvényekben rögzített fogalmai villámgyorsan átlényegülnek, új értelmezést kapnak, szabadon formálhatóvá válnak. A rendőri intézkedés és a beavatkozás láthatóan több értelmezési síkon is megmagyarázható, -ellenzéki és kormányzati kommunikációban homlokegyenest ellentmondóan- és utólag mindenki, mindenkit, mindenért feljelent. A történet innentől a sajátos ízekkel fűszerezett magyar demokrácia rögös útjait járja majd, engem ez nem érdekel.

De van valami, amit azért megjegyeznék. Itt látható ez a video, amelyen a bátor önhatalom gyomorszájon üti a rasztafrizurás ellenállót. Alább pedig a beszámoló:

Drága Miniszterelnök Úr, akarom mondani, mivel a nekem küldött levelekben a megszólításomban barátod vagyok, és a kvótanépszavazásban is számíthatsz rám, tehát, Figyelj, drága Viktor, ilyen ikeásan, javasolnék én neked valamit.

Szerintem emeld fel a telefonodat és pár keresetlen szóval, hívd fel a figyelmét a megfelelő embereknek, hogy lépjenek a jog és a törvényesség kissé unalmas, ám célravezető útjára, és a nekik rendelt hatalom minden erejét latba vetve állítsák vissza Magyarországon a közrendet. A rendőröknek a kopaszokkal és a hibbant verőlegényekkel szemben is intézkedni kell: tudom, hogy ez szomorú. 

De ha ennek az országnak az utcáit, tereit félhivatalos civil-katonai alakulatok, túlpörgött helyi terminátorok, erőszakos és szereptévesztésben vergődő biztonsági őrök, önbíráskodó közterületfelügyelők és hatóságosdit játszó formaruhás álhatóságok, sportegyesületi tagoknak álcázott  fanatikus, pártszimpatizáns véglények veszik át, és ököllel, megfélemlítéssel próbálják bekussoltatni a nép egyszerű és olykor valóban rém idegesítő gyermekeit, akkor előbb vagy utóbb eljön az a drámai pillanat, amikor valaki visszaüt. 

Túlcsordul a pohár, ami 26 éve tellik, és az embereknek eldurran az agya, elkopnak az idegei… mert az egész ország egy nyomorult összeszerelő üzem, hárommillió ember él a létminimum alatt, a fiatalok el akarnak vándorolni, a kilátástalanság és a jövőkép elenyészett, szakképzett munkaerőt nem lehet találni az építőiparban sehol, hiányzik 20000 informatikus,  a munkaerőhiány egész ágazatokat tesz tönkre, a gyámügy orra előtt éheztetnek halálra gyerekeket, két hét alatt se lett rend, a korrupció és a kapzsiság csúcsra jár, a feketegazdaság bedönti az agrárszektort, az EU forrásai elapadnak 2020-tól, az egészségügy iszonyat, az oktatás teljes káosz, a közrend alakításához láthatóan elég, ha valaki felvesz egy sárga, világító mellényt, vagy egyenruhát…és akkor valakit mellkason vagy gyomorszájon ütnek, és az illető visszaüt. Aztán a többiek is visszaütnek. Mindenki mindenkinek visszaüt, és a következő pillanatban azon veszed észre magad, hogy egy visszafordíthatatlan, ellenőrizhetetlen, beláthatatlan folyamat sodrásában kapálózol. Kommentelők ezrei kívánják a halálodat, Viktor, és párttársaid, csókosaid, kedvenc házioligarcháid halálát szerte az interneten: alig várják, hogy megkapják az ürügyet egy klassz vérfürdőre.

Te nem vagy jó bőrben, Viktor, Ez a munka, ez a felelősség felemésztette a testedet, az egészségedet, ez jól látszik. Sportember voltál, elhagytad magad. Egészségtelenül élsz. Meghíztál, elhájasodtál, az arcbőröd szürke pergamen, zsebre dugott kézzel tolod előre a hasadat a híradófelvételeken, és nehezen mászol fel a pulpitusra, a Parlamentben. Te nem vagy Houdini, Viktor, és lám, ő is milyen szomorú, tragikus véget ért, mert egyszer nem figyelt oda. Te nem tudsz szabadulni, és nem tudsz majd kiszabadulni. Ha téged gyomorszájon üt a magyar valóság, te is előrezuhansz, mint a rasztagyerek, és kidobod a taccsot.

Szar lesz, Viktor. Ne várd meg. Lépj valamit, mielőtt késő lesz.

♦

Jogos a kérdés az olvasótól: mi köze van ennek Nagykovácsihoz? Semmi. Abszolút semmi.