Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Lubic

Állati történetek 2.

2016. december 01. - zord íjász

Az emberi közösségek és az állatvilág békés együttéléséről vagy éppen összebékíthetetlen összeütközéséről szóló beszámolók mindennaposak a világ híroldalain. A globális felmelegedés katasztrófális hatásai...a minden szabályozás és gátlás nélkül terjeszkedő és terpeszkedő emberi települések...a természetből egyre nagyobb területeket kihasító ipari, mezőgazdasági övezetek...vagy egyszerűen csak az adott égövben közeledő tél készteti, kényszeríti új túlélési stratégiákra az állatvilágot. 

Medvék sétálnak Erdély falvaiban, párducok merészkednek be India városaiba, fókák kunyerálnak ételt az izlandi halboltból a rakparton, elefántokat kergetnek a termés közeléből Afrikában, sasok fészkelnek az USA felhőkarcolóin,  őzek sétálnak Nagykovácsiban, rókák kotorásznak a szeméttartályok mellett, a madáretetők környékén olyan erdei madarak is felbukkannak, amelyek addig inkább elkerülték az emberek otthonait...A sor végtelenségig folytatható.

Folytatom is.

Találós kérdés. Mi az?

Nagykovácsiból indul. Patak, csatorna, a Bűnös Városig futó természetes vízfolyás. Nagykovácsi létezésének és kialakulásának egyik alapköve. Az ófalu tengelye és településképi elrendezésének meghatározója. A Játék tere. Állatitató. Régi időkben ruhamosó. Ma többnyire hulladéktelep és sittlerakat a primítív humanoidok számára. Az önkéntes szemétszedők hálás közege. Régen és ma is, nagy esőzések idején áradás-és belvízveszély, de ma már inkább az elfásodás, gazosodás elleni állandó küzdelem az önkormányzatnak. A falu Kék Aranytartalékának egyik éltetője és szíve. Kiépített pihenőterületként kiaknázatlan lehetőségek partvidéke. A falu elhanyagolt ékessége.

Az. Nyertél.

Október 23.án, a Kolozsvár utcát is érintető sétánk során, az Ördögárok partján vidám zsivajra és intenzív mozgolódásra lettünk figyelmesek.

A madártanilag pontos azonosítást a kedves olvasóra hagyom. Kakaduk.

Szerény meglátásom szerint, ezek a madarak nem mennek már sehova, Nagykovácsiból. Ezek áttelelnek itt. A falu ugyan közel sem képes olyan gazdag élelmiszerraktárként, vagy a téli fagyok ellen védő, melegebb övezetként működni, mint egy város, (pl. a városi tavak, folyók jelen esetben) de arra azért kiválóan alkalmas, hogy portyázni lehessen időnként benne. Van ebben némi kockázat. Ennek a hangoskodó zsuzsivonatnak az egyedeit, még egy víziszonyban szenvedő, ám éhségtől agresszív kóbor macska is viszonylag kis belharc árán legyűrhetné, de egy vidáman futkározó, a sétáltatásból kizökkenő, a természetének hívó szavára ugró vadászöleb röhögve megfogná bármelyiket.

Persze, igazad van: az összes tópartunk és folyópartunk tele van a strandolóktól kéregető kacsákkal, hattyúkkal, a látvány tehát nem különlegesség. Az is tény, hogy egy olyan, természetvédelmi övezet magjában fekvő, erdőkkel, rétekkel, mezőkkel, vízlelőhelyekkel körbevett településre, mint Nagykovácsi, könnyebben bemerészkednek és könnyebben el is jutnak az állatok. Fiókák pláne. (Ne áruld el senkinek, de egy röpke pillanatig az jutott eszembe, hogy ezek kiszöktek valami baromfiudvarból. Ne röhögjé' má' !)

Szóval, engem e népes récefamiliának sikerült meglepnie.

1. Bár sok madárért rajongok, az őszapóktól a sasokig, és a könyvespolcunkat is meghajlítja a Gabo kiadó Madarak című szerény kötete, nem állíthatnám, hogy penge ornitológus vagyok, de nekem ez akkor is elég késői eresztésnek tűnik. A találkozásunk óta eltelt több mint egy hónap, ez tény, de nem kéne ezeknek ilyenkor már egy kicsit nagyobbnak lennie ahhoz, hogy jobb esélyük legyen az életbenmaradásra, ha beköszöntenek a zord idők?

2. Ahogy a videón látható, fényes nappal, kora délután, kellő fegyelmezettséggel bár, de a kedves szülőktől teljesen hátrahagyva, senkitől és semmitől nem zavartatva úgy söpörtek végig az Ördögárok vízében, percenként megállva élelem után kutatva a növénylabirintusban, mintha nem egy falu közepén, hanem egy viszonylag biztonságos madárrezervátum zsombékos, rejtőzésre alkalmas náddal/sással teli tavacskájában lubickolnának.

Ezt leszámítva, le a kalappal, madárkáim. Enni kell. Élni kell. Túlélni kell. Ha ezt emberek között, egy lepusztult mederben kotorászva muszáj megtenni ezt, akkor ott.

Az állatok életszemlélete: gyakorlatias.

Van mit tanulni tőlük. Ha elfelejtetted volna, így télvíz hajnalán, két évvel a megreccsent illúziók után, itt, bizonyítottan a világ végén, Nagykovácsiban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr6911978630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.