Itt az ideje, hogy az őz, a madárexpressz után, megpróbáljak végre felrobbantani egy cukiság gránátot. Ilyen még úgysem volt a blogon.

Fennkölten

A kert: menedék. 

Nekünk az. Bokrokkal, cserjékkel, fákkal túlzsúfolt, zegzugos kert, valahol a pánikszerű kontrollmánia, és a ravasz, rendezetlenség látszatát keltő, szabadon alakított angol kert határán egyensúlyozó menedék. Menedék, fizikai és szellemi értelemben egyarán. Bezárod a kertkaput: otthon vagy. Kikapcsolsz. Ha szerencsés alkat vagy, képes vagy maradéktalanul elvágni magad mögött a külvilágot: ez olykor nehéz faladat, de nem reménytelen. Ismerős közeg vesz körül, amelyért kőkeményen megdolgoztál: ha "csak" a pénzt adtad a kertészeknek, akkor is, de ha te gyomláltál, te ástál, te ültettél, te gondoztál, te metszettél mindent, a két kezed, a négy kezetek (hat/tizennyolc kezetek) munkája fekszik benne a kertben, ahogy mi tettük, akkor ez szellemi szinten is kötelék a vegetációval: Teremtés.

A kertbarátok, az alkotóművészekhez, építőművészekhez hasonlóan, gyakran érzik az ízét Isten, az Istenek közelségének.

A japán zen kertekben például a kerttervezés filozófia alapvetése, hogy beköltöztessék és maradásra bírják a kövek, fák, vizek szellemeit a kertbe: ha a kert nem tudja teljesíteni az elvárásokat, az Istenek be sem térnek vagy elköltöznek. Az angol kertművészet pedig már önmagában hitbéli alapokon nyugszik: egy ország, ahol a lakosság negyede valamilyen módon és formában a kertből, a kerthez kapcsolódó tevékenységekből, szolgáltatásokból, termékekből él, az eleve transzcendens kapcsolat jelenlétére utal. A klasszikus francia kertek kinyilatkoztatások voltak: a Napkirály az Isten földi megtestesülése, és aki ebben kételkedni merészelt, annak elég volt ránéznie, hogyan zabolázta meg, öntötte mértani, geometrikus formákba Le Nôtre a természet (az égi Isten) vad csapongásait, a király és a nemesek kastélyainak udvarain. 

Leülsz a teraszon, a nap fénye visszatükröződik a borodban, legelteted a szemedet a műveden, hallgatod a méheket, terveket szősz, ide kéne egy kis piros szín valamiből, ott majd vissza kell vágni a hajtásokat, ellazulsz, ez itt a hetedik perc, ennyi pihenés és csend jár neked.

Lentkölten

Kevésbé magasztos, avagy földhöz ragadtabb megközelítésben, az igazi bizonyosságot a kerted tökéletességére az mutatja, ha a szívnek kedves állatok is otthonra lelnek benne.

Egy madárbarát kert, tiszta haszon.

Ha a sün is beköltözik, örvendj. Ez a tüskés, környezetbarát-kártevőmentesítő, a kert áldása. Ha megtelepszik, tegyél meg mindent azért, hogy ez az állapot így maradjon. Megtalálja a természetes védelmet, ha a kert szolgál ilyesmivel, de ha biztosra akarsz menni, készíts egyszerű eszközökkel fedett menedéket neki télre is, ahová bevackolhatja magát. Utána három évszakon át, testőre lesz a kertednek.

Nem minden kertbe költözik be a sün. Talán körbevadássza, de nem marad ott, ha védtelennek érzi magát benne. Klasszikus példája ennek a modern, minimalista kertművészet: nagy átlátható terek, kevés számú, de elegánsan összeültetett, sokszor szigorú formákra nyírt bokorral, cserjével. Szép a szemnek, jól simul a design-azonos házhoz, sün nem szereti.

Nálunk mindig volt sün, az első pillanattól, hogy megvettük a telket, 18 évvel ezelőtt. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, még az építkezés iszonyatában is felbukkantak, azon a néhány tragikusan szomorú négyzetméteren, ahol nem hevert építőanyag vagy sitt, de a kertépítés megkezdése óta, több generációnyi süncsaládnak adtunk otthont a kertünkben. Ahhoz képest, hogy éjszakai állatként tartja számon a tudós okosság, nálunk többször, több tucatszor, több százszor előfordult, hogy fényes nappal is randalírozni kezdett a bokrok alatt, vagy a kutya etetőtáljában, esetleg jött oda ebéd/reggeli időben a teraszunkhoz...szerintem szó szerint, kéregetni. A kezdeti lányos zavart követően, amikor megérezték, hogy részünkről semmiféle veszély nem fenyegette őket, (még a közvetlen közelből, a fülébe ugató kutyánk sem bántotta őket soha) vidám zavartalansággal töltötték (töltik) mindennapjaikat a kertben.

Köztudottan rémesen neveletlen állat: szerintem azt hiszi, hogy indiánként, nesztelenül oson, de ehelyett nappal és este hangosan gázol keresztül mindenen, anélkül, hogy a legsérülékenyebb lágyszárú növényben is kárt tenne, csörtet, kotorászik, fújtat, zajong, túr, szöszmötöl, horkant, visszhangzik tőle a kert, mintha egy lerészegedett orosz géppuskás alakulat kutatna elrejtett vodka után a kertben, és röfög szünet nélkül, de ettől még nem disznó, mert csak a disznó a disznó.

Imádjuk.

Az ezrével széttaposott sünök látványa az utakon, megszokhatatlan.

A tél késői beköszönte az ő bioritmusát is összezavarja: szerintem ilyentájban, egy globális felmelegedéstől kevésbé szétcseszett világban, az univerzum megy másik bolygóján, már befészkeli magát. Hogy nappal akadtam vele össze, az, ahogy említettem, nem okozott meglepetést. De az, hogy ilyen késő, hideg ősszel – ráadásul ránézésre egy ilyen fiatal állattal –, az igen. Talán éppen most költözik be. Mindenestre nagyon céltudatosan haladt a kert vége, a farakások és a komposzttároló felé. Enni. Lakni. Élni. Aludni.

Szegényt, megijesztettem egy kicsit,  Nem nyilatkozom, kérem, ne fotózzon! de aztán pökhendien faképnél hagyott. Üdv. Érezd otthon magad. Ahogy mindig.