Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Víg End - 3.: Sufnia krónikái

A Nagykovácsi Északi-üdülőterület, avagy a Nagy-Szénás és a Zsíros-hegy zártkertjeinek kialakulása, története, és eltűnő világa.

2017. március 31. - zord íjász

szt_2.jpg

 Az egykori, víkendházas, zártkerti Északi-üdülőterület, Nagykovácsiban.  SZT-2: a Nagyszénásalja, a Zsíroshegyalja, és a Kálvária domb övezeti térképe. A blog egyik állandó linkje a jobb oldalon, a Hasznos Minimumban

Rövid emlékezetfrissítés:

  • Hivatalos neve a felparcellázás idején: Északi-üdülőterület
  • 1971 előtt: a megművelt területeken ∼200 évig gyümölcsös volt, majd szántóvá alakították át azokat
  • A másik felparcellázott rész a Déli-üdülőterület nevet kapta. Ez ma: Remeteszőlős
  • Mindkét üdülőterület felparcellázásának időpontja:1971
  • Azoknak, akik vásárlással jutottak hozzá, egy telek ára 1971-ben : 15.000 Forint 
  • Státusz: 1971-től 2001-ig zártkert 
  • A zártkerti övezet előírásai szerint az épületek legfeljebb 30 négyzetméter alapterületűek lehettek
  • Jelenlegi státusz: 2001-2002 óta építési belterület 
  • Övezeti besorolása a HÉSZ szerint: 95 %-ban Lf-5, Lakóövezet/falusisas, a maradékban Vt (vegyes terület), valamint V (védett), és Lke (kertvárosi lakóövezet)
  • A Helyi Építési Szabályzatban a  térképmelléklet száma: SZT-2
  • Az Északi-üdülőterületen található telkek száma 2017-ben: 1486. Önkormányzati forrásra támaszkodva ebből a Nagyszénásalján 648 található, a Zsíroshegyalján és a Kálvária dombon 838.
  • Infrastruktúra: 100%-ig összközműves (villany, víz, gáz, csatorna, kommunikáció)
  • az utak állapta vegyes: aszfaltozottak, murvázottak, földutak

Pénz, Pénz, Pénz!

A Víg End övezet 1999-es és 2017-es telekárainak összehasonlítása

Miért éppen 1999?

  1. Azért mert akkor vettünk itt telket, és azokat az árakat ismerem.
  2. A 90-es évek végétől ( a belterületbe vonás hajnalán) kezdődött a vásárlási, építési bumm a Víg Enden.

1999-ben, az Északi-üdülőterületen, az összehasonlítás mintájául vett, átlagos telek paraméterei a következők:

  • 250 négyszögöles/900 négyzetméter
  • legfeljebb víz-villany közmű van a telken belül, vagy az sem
  • zártkertből belterületi átminősítés előtt áll (lásd fent, az átminősétés 2001-2002-ben történik meg) 
  • Üres, vagy esetleg a civilizáció alapépítményeivel, tehát sufnival, bódéval, kalyibával, féltetővel, szerszámoskamrával, kisebb alapterületű fa-vagy téglaházzal ellátott.

1999-ben, Nagykovácsiban, az Északi-üdülőterületen található telkek ára a 2 és 6 millió forint között ingadozott, komolyabb, igényesebb faház illetve téglaház nélkülEzt az adatot pontosan leolvashatom a klasszikus kis kockás füzetünkből, amelyet a mai napig őrzünk, az agglomerációs telekvadászatok korából. Azoknak a telkeknek az ára, amelyre a tulajdonosok valamilyen említésre méltó épületet is felhúztak, az árak magasabbak voltak, és az építmények mínőségétől függően szélesebb tartományt is átfogtak, átfoghattak...de nem feltétlenül. Találtunk olyan telket, amelyen kis téglaház állt, mégis a sufnis telkek árkategóriájában árulták. Általában azonban ilyen, tehát a viszonylag jobb minőségű faházas/téglaházas telkeket, 6-8 millió Forint közötti árakon találtunk.

Ma, 2017-ben, az Északi-üdülőterületen, a példaként szolgáló, de immár belterületi telkek ára ∼15 millió és 26 millió forint között mozog, az igatlanügynökségek honlapjai és a környékbeli telekeladásokról visszajutó hírek szerint.

Fontos megjegyezni: mára az üres telkek árához képest, szinte teljesen eltűnt a telken található komolyabb építmények árnövelő, árdrágító hatása.

Egy üresen álló telek (esetleg fészerrel, sufnival stb.) ára legalább olyan magas, mint egy olyané, amelyen valamiféle kisebb, de jó mínőségű faház/téglaház található. Ennek az az oka, hogy mostanra a kiköltözők szinte minden esetben porig rombolják ezeket, hogy a helyükre családi házakat húzzanak fel, így a 30 négyzetméter alapterületű házak jelentette plusz bevételre csak akkor számíthat az eladó a megszabott árban, ha az a ház valóban igényesen kialakított, téliesített, jól használható...és a vevő nem akar építkezni. De már ebben az esetben sem mindig: Nagykovácsi népszerű célpont, és itt már egy üres telek is kisebb vagyonba kerül, és ezt nehéz feljebb tonászni. 

Az egyetlen lényegi különbség az 1999-es állapotokhoz képest, hogy a milliárdos, frissen átadott zsíroshegyi csatornarendszerrel, immár az egész Északi-üdülőterületen, 100%-ig összközműves telkekről beszélhetek. Természetesen a példában szereplő telkeknél nagyobb, pl. összevont (maximum 3 telek)  építési telkek ára magasabb, de ebből nincs sok, és ezekkel éppen úgy nem  foglalkozom most, mint a mostanra beépített, családi házas ingatlanok árával.

Az övezetben, 18 év alatt, az alsó értékhatárban, 2 millióról 15 millióra nőtt a példaként említett telkek ára.

A jobb fekvésű /panorámás/könnyebben megközelíthető stb. tehát drágább, a felső értékhatárban található telkek ára 6 millióról 26 millióra emelkedett.

Pont.

Természetesen előfordul néha, hogy egészen kítűnő, jó fekvésű telkeket is meg lehet csípni az alsó értékhatár áraiban, ha a tulaj például minél előbb szabadulni akar tőle, de ez a ritkább eset.

A lényeg egyszerű: vidáman és hangosan csilingelt a kassza a telektulajdonosoknak, 1999-ben éppúgy, mint 2017-ben. Nagykovácsi megérte és megkérte a pénzét.

A telek, ami 1971-ben ∼15.000 forintba került, még az idő múlását és az akkori ár/érték/fizetés arányokat összehasonlítva is a maiakkal, első osztályú befektetésnek bizonyul(t).

Anyagi szempontból: mindenki nyert. Nyertek az eladók. Nyertek a helyi ingatlanközvetítők. Jól jártak a vásárlók. Jól járt az önkormányzat az egyre terebélyesedő adóbevételekkel. Kaszáltak és kaszálnak a közműcégek, vagyis a villany-víz-gáz-csatorna-kommunikációszolgáltatók, nemkülönben az útépítő vállalkozások. Az építkezések felhízlalták a helyi építőanyagkereskedőket, és lassan a Toi-Toi is nyithat itt egy telepet, hogy ne szakadjunk el a biológiai szükségletek meghatározó témájától, a víkend korszak hajnalától. A helyi vállalkozók sem dőltek bele a kardjukba a népességnövekedés miatt. A népességnövekedés becsalogatta a falu szívébe a CBA-t, és ez fogakat növesztett a beruházást ellenző  piCinkéknek, akiknek, sokadszorra hangsúlyozom, ezekhez a csodálatos kismadarakhoz, semmi közük. Az Északi-üdülőterület belterületbe vonásával (2001-02) a dominó-elv érvényesül minden fronton, ahogyan azt a 2. fejezet végén is felsorakoztattam.

Gordiusz

Nem anyagi szempontból nézve a történetet, már árnyalni lehet a képet: elég sokan akadtak, akik lelki veszteségként élték meg ezeket az időket, és szomorúan, keserűen hagyták maguk mögött az Északi-üdülőterületet. (Az Ófaluról  most nem is beszélve.) Ez nem egy légből kapott állítás: százával tudnám hozni az idézeteket az internet nosztalgikus bugyraiból. Emberek, akik Elvesztett Édenkertként emlékeznek az üdülőterület hétvégés korszakára...akkor is, ha később gazdagodott zsebük a telekeladásokkal. Csak a szépre emlékezem. Az üvöltő Sokol rádió hangja, és az utakról szálló porfelhő elenyészett már az emlékek útvesztőiben. Pedig ez is az igazság egy szelete volt.  Az emlékeket megszépítő messzeséggel szemben, ezt cáfolhatatlanul megőrizte Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című, legendás dokumentumfilmje. Nagykovácsi múltjnak, és jelen esetben konkrétan az Északi-üdülőterület múltjának őszinte pillanatai és életérzése 1979-ben: ki ne hagyd ezt az apró, pár perces részletet, amit a Nagykovácsi Pékdomb facebook oldal egyik felhasználójának köszönhetően megtekinthetsz külön is. ide kattints.

1971-ben, Északi-üdülőterület első, vásárlás útján birtokot szerzett telektulajdonosai, többnyire kis pénzű, szerény anyagiakkal bíró emberek voltak. Aztán az évek múlásával változtak ők, változott a táj, változtak a tulajdonosok, változtak a házak: a 80-as évek közepétől egyre több komolyabb, de még kis alapterületű téglaház épült. Lassan megborult az az életérzés, amit a 70-es évek jelentett az üdülőterületen.  A folyamat a 90-es évek közepétől/végétől, majd a belterületbe vonások után radikálisan felgyorsult: hirtelen robbanásszerűen meglódult az építési kedv. A bömböltetett rádióhallgatást komolyabb zajforrások váltották fel: betonmixeres-betonpumpa idők. 

A változás itt nem úgy zajlott le, mint a Nagyszénás-kert vagy a Kálvária-kert esetében. ahol a teljesen szűz területre, egy érintetlen mezőre húzták fel az új telepesek az új házaikat. 

Az Északi-üdülőterületen a dolgok természetes üteme szerint, minden egyszerre és egymás mellett élt: összekeveredett a múlt és a jelen. A 70-es, 80-as, 90-es években összetákolt sufni-épületfossziliákra és kisméretű házikókra olykor frissen épült, százmilliós luxusvillák árnyéka vetül(t).

Az egyik oldalon kigördül a Hörmann garázskapu alól a Mercedes limuzin, a szomszédban pedig kitolják a bádogbódéból a régi Rotim fűnyírót.

Az egyik oldalon látványos díszkert épül, a másik oldalon az öreg gyümölcsfák meghittsége, vagy éppen elvadult bozót köszön vissza.

Sic transit...

A nagykovácsi zártkertek hőskorának, a sufni-faház időknek eltűnése: törvényszerű és elkerülhetetlen. 

1. Az élet rendje. Menthetetlenül megöregedett a test, gyengültek az izmok, hamarabb kezdett sajogni a hát, megfájdultak az izületek, nehéz lett az ásó, egyre több ideig tartott kigyomlálni a veteményt, és mintha a létra is magasabb lenne, mint tavaly.

2. Munkanélküliség, betegség, válás, családi és személyes tragédiák, külföldi munka…a háttér gazdag lehet indokokban: a telek üresen marad, a faház korhad, a sufni tetejét megrogyasztja a hó, az eresz leszakad, a gaz növekszik, és mindössze az önkormányzattal folytatott levelezés jelzi, pl. a telekadó és parlagfű ügyében, hogy még él a tulaj: Felszólítjuk, hogy! mert különben! azonnal! hátralék! kényszerkaszálás! Dr. Irgum és Dr. Burgum!

3. A nagykovácsi telek már nem öröm, hanem teher, ahová ki kell menni, és a benzin drága. Bárhol, bármikor, bármilyen élethelyzetben, amikor először hangzik el, hogy "ki kell menni a telekre," az a vég nyitánya. Onnantól lefelé visz az út, és a partinak vége. A gyerekek, unokák, dédunokák hajtják a pénzt, vállalkozni nehéz, az adók és járulékok magasak, sok a gond, sok a sárga csekk, ők már nem érnek rá gályázni a telken. A vejek és a menyek is meglustultak, öregednek. Senkinek nincs ideje már kimenni a papához/nagyapához/dédanyához rendbe tenni a házat, kigazolni a kertet, füvet nyírni, lepermetezni a gyümölcsfákat, mert lakás kéne, autó kéne, jön a gyerek, és tájmizmani, nincs kedvem verni a véreres csalánt egész hétvégén a Nagyszénáson, apádéknál, értsd meg, van nekem jobb dolgom is, a veszekedésfaktor ilyenkor növekszik egy családban, könnyen előkerülnek a régi sérelmek, após-anyós vagdalkozások.

4. És a telekben mobilizálható pénz van. Nehéz megfelelő tőke nélkül nekikezdeni az életnek. Tessék megérteni, anyuka drága, áramlik ki ez a sok újgazdag pesti tetű, növekszik a forgalom, a zaj, a bűz, és az eddig sem csekély bunkósági index. Azért, mert most a Sokol rádió helyett a Bang and Olufsen ordít, és a nagykovácsi úton a Skoda helyett BMW-vel szorítanak le, a tahóság még konstans. El kéne adni a telket, anyuka. Jut neked belőle, lakhatsz velünk, utazgathatsz, pihenhetsz, wellness-hétvégékre mehetsz, és jut nekünk meg a tesónak is a pénzből, hogy végre rendbe tegyük az életünket, és egy kis levegőhöz jussunk, drága anyuka. 

5. Nyilván van, aki könnyű szívvel ad túl 20-30-40 év munkáján. Például, akik bölcs előrelátással, eleve hosszútávú befektetésként szereztek/vettek telket az Északi-üdülőterületen. Ha beérett a gyümölcs, le kell szüretelni.

6. Ha pedig a tulajdonosok saját maguknak tartogatták, hogy építkezzenek rajta, és Nagykovácsiban élvezzék az időskort, ne pedig a körúton, a helyzet még egyszerűbb: nem egy idegen, hanem a tulajdonos számolja fel a maga által épített sufnivilágot.

7. Aztán ott vannak a könnyű szívű és/vagy józanul fatalista életszemléletű emberek, akik tudomásul veszik az életkörülmények változásait és szükségszerűségeit. Szeretik a családjukat, gyerekeiket, unokáikat, és azok is szeretik őket, az idősödő generáció tagjait. Az összetartó, szerető család, ahol mindenki, mindenkinek segíteni akar. Ha lelkileg el tudod engedni a múltadat, szabad vagy. De rosszabb esetben lehet, hogy lelkileg halott. Valós trauma, pszichés és fizikai összeomlás kezdete lehet, amikor a megszokott életritmus, vagy az élet fix kapaszkodóinak elvágásakor, elhagyja a belső erő az embert. Már nem hív a telek, mert már nincs telek, vajon mi lett a diófáimmal? Az idős ember többé nem találja a helyét, nem találja a szavakat, nem találja az utat, hogy tovább éljen, mert ilyen is van. Eszik, iszik, tv-t néz és a múlton merengve várja a véget. "Csak az a szép zöld gyep, az fog nagyon hiányozni."

8. A konfliktusok néha házhoz jönnek, ezúttal szó szerint:  a szülőkért eljön a halál, az utódok megöröklik a nagykovácsi telket a kis téglaházzal, fele-fele arányban. Az egyik gyerek beköltözik a csajával, lassan bővítgeti, szépítgeti is a házat, hosszú távú tervei vannak vele, és nem akarja eladni a családi vagyont, a másiknak viszont pénz kéne, és az a telekben van. Ilyenkor kezdődik a véres belháború: tied lehet a telek, de akkor fizesd ki a részem, öcsi. A magyar bíróságok tömve vannak a családjogi-örökösödési perekkel, mindenki-mindenki ellen, ráció kontra ráció, az ügyvéd úrnak kell egy új Lexus, és ő biztosan nyerni fog.

9. Köztudott: nehezen mozdul a magyar. Nehezen mobilizálható. Nehezen hagyja maga mögött a megszokott életét. Minden kormány vért izzad ezzel: olcsó bérlakás program nélkül esélytelen. De eleve vita tárgyát képezheti, hogy a saját tulajdonú lakások nagy arányát a lakáspiacon tragédiakánt vagy áldásként kell-e megélni. Mert a magyarok jelentős része saját tulajdonú lakásban/családi házban lakik. Emberek milliói élik le az életüket úgy, hogy a falujukat/városukat/ kerületüket el nem hagyják. Olvastam régen egy statisztikát: egy átlagos Észak-amerikai család az élete során nyolcszor költözködik, sokszor új államba is. A magyarokra ez kevésbé jellemző: a városon vagy a megyén belül még csak-csak, de másik megyébe már ritkábban. Ez a probléma azonban nem csak az életvitelszerűen használt ingatlanok esetében van így: a magyaroknak ősi, szinte misztikusan erős kapcsolatuk van a földdel, és ez a történelmi tapasztalat (feudális rendszer évszázadai, erőszakos téeszesítés, a jelen kor földszerzési botrányai stb.) által is elmélyített gondolkodásmód a hétköznapok szintjén is megmutatkozik: sokszor egy egyszerű hétvégi telek is többet jelent egy sima szabadidős földdarabnál.

Nem vitás: az Északi-üdülőterület telektulajdonosai között is nyilván akadnak/akadtak olyanok, akik inkább beledöglenek, de el nem adnák a telket/hétvégi házat soha, innen el nem mennének soha, és kizárólag a végső kényszer mozdítja meg őket: itt minden a két kezük munkája, akkor is, ha még nem áll a telken családi ház, itt minden négyzetméterrel megszenvedtek, ezer emlék köti ide, itt nyugszanak a macskái és a kutyái, benne van az izzadságuk és a vérük, ha belerokkannak, ha belepusztulnak, akkor se lehet eltántorítani őket, küszködnek tovább, mintha nem lenne holnap… és én nektek ültettem az összes fát, az összes bokrot, hogy majd együtt építkezünk, unokák és nagyszülők együtt, üldögélünk az árnyékában a nyári éjszakákon, és most arra nem vagytok képesek, hogy néha-néha segítsetek öreg apátoknak lenyírni a füvet, háládalan kölykök, hát ezért neveltelek, "Ezért tartottalak? Ezért etettelek? Sohase kerüld ki a hóhérkötelet”, akkor dögöljön meg mindenki, dögölj meg "te is fiam, Brutus. " Ezek sokszor generációk közötti viszályok is egyben: a mindenen átgázoló, lekezelő, vállrándító "Y" generáció összecsap a megcsontosodott, begyepesedett " X"generációval -lószart, mama, ez már olyan ősi, hogy inkább "A" generációval, - hogy aztán valamennyiüket, a "Z" generációval együtt, eltapossa a kegyetlen, penge ajkú duplavé-cé generáció. Modern korunkban már mindenki vén szarházi, aki tegnap született, az y generáció tagjai is.

10. Van egy másik, sokkal ritkább útja is, a régi faházak, téglaházak eltűnésének: amikor a lebontás helyett megtartják, és ha a ház szerkezete jó alapot biztosít ehhez, átalakítják őket. Bővítik, felújítják, hőszigetelik, téliesítik. Ezeknek a száma elenyésző, mert a folyamat többnyire ugyanúgy zajlik: a telek új gazdára talál, jön a  dózer és a szétverő brigád, aztán új ház épül. 

2017-et írunk. Nagykovácsiban nem csillapodik az építési kedv. A kormányzat is tolja a magánerős építkezések támogatását a családpolitikai intézkedéseivel és az építési jogszabályok radikális és abszurd egyszerűsítésével.

Sok minden, nagyon sok minden elveszett, elvész és el fog veszni az emberek számára, akik akár 46 vagy csak 27 évig éltek/élnek itt. Kis vigasz: az emlékeket nem lehet ledózerolni. 

Véget ért a víkend korszak a hegyen, The End,  a Boldog Sufni-Hétvégék ideje lejárt. Nagykovácsi: nagyközség és alvóváros. Megfordult az arány: immár több az állandó lakója, mint a szezonális. Eljöttek és folyamatosan jönnek az új hódítók…én, te, ő. Körforgás.

A régi, 1971-ben megszületett bódés-faházas világ  lassan, de biztosan, elenyészik végleg.

A fotók az Északi-üdülőterület egy adott szegmensét, tehát a Nagykovácsi egykori zártkertjeire jellemző épített, és természeti környezetet mutatják be, a vonatkozó irányelvek 1 / irányelvek 2 maradéktalan betartásával.

Fotókrónika

1. 1999. A mi telkünk.Immár új tulajdonosként, a friss betelepülő első lépéseit megtéve fotóztam. Több tucat telket megnéztünk már Nagykovácsiban, amikor felfedeztük ezt a helyet. A tulajdonos éppen akkor rakta ki a kerítésre az "Eladó" táblát. Megkérdeztük mennyibe kerül, aztán beszedettük vele. Egyetlen szempillantás alatt beleszerettünk a telekbe. Megszólított bennünket. Beszélt hozzánk. Hiszünk ebben a módszerben. Ma már őrületnek tűnik, mert valójában fogalmunk sem volt róla, hogy mit vettünk. Egy amorf, irgalmatlanul elvadult, beerdősült, elhanyagolt gyümölcsfákkal és cserjékkel teli dudvás földdarab volt, egy szétrohadt féltetővel a közepén.Kiszáradt fák és dús lombok, özönnövények, bokrok, facsemeték, tüsketenger, a földön és a fákon rohadó gyümölcsök,...egy édenkert volt a rejtőzködő állatoknak. Mi voltunk a betolakodók, akik ezt a 30 éves harmóniát és háborítatlanságot szétdúltuk. A vidám és izgatott kutya, a féltető előtt, ami klasszikus darabja volt a hasonló stílusú építményeknek. Rénézésre minimum 20 éve állta az idő rohamát. A telket az első tulajdonostól vettük: klasszikus befektetési földterület volt. Nagykovácsi mai telekárai -legalábbis a magyar valósághoz képest- nekem már túlhájpolt viccnek tűnnek. Ahogy olvasható, hihetetlen utat jártak be a telekárak 18 év alatt. A 90-es évek vége volt az utolsó pillanat, amikor a hozzánk hasonló, mondjuk a társadalom alsó középosztályának nevezhető tagjai az Északi-üdülőterületen még viszonylag elfogadható, megfizethető árakat és szunnyadó állapotot találhattak, aztán a 2000-es évek elejétől elszabadult minden, mint a karámból kitörő ménes.Ez egyáltalán nem volt szokatlannak számító természeti környezet az Északi-üdülőterületen. Persze akadt, aki hallatlanul élvezte. Ja, mi is. Ahogy Gerald Durrell mondta a Családom és egyéb állatfajtákban: minden költözés, kaland. 

2. fejezet  klasszikus betongyűrűs kútjainak egy példánya. E nélkül gyakorlatilag nem létezett víkend telek az övezetben. Ma is aktív szolgálatot teljesítenek sok helyen. Talán nem véletlen, hogy a véresszájú népnyúzók,  a közbizalommal felruházott döntéshozók a fúrt kutakkal együtt meg akarják nehezíteni/lajstromozni/adóztatni ezt is: addig veszik le rólad a pénzt, míg bele nem döglesz. Utcafront. A több évtizedes, rozsdás drótkerítés néhol magától összeroskadt és kidőlt a tartóoszlopokkal együtt a rákúszó növények, folyondárok súlya alatt, amikor nekiláttunk levágni róla. Életkép és életérzés a csodálatos, rohangászó barátommal. A kertünk, hátulról fotózva. De lehetne bárhonnan, bármerről. Szerintem az összes konténeres vállalkozó ekkor szakította a legtöbbet Nagykovácsiban: azt az egyetlen alkalmat leszámítva, amikor nem voltunk itt, és egy megbízott csapat végezte a tereprendezést, akik füsstel borították be a tájat, mi soha nem égettük el a gazt: konténert hívtunk. Szerencsére ezzel a hozzáállással és gondolkodásmóddal nem voltunk egyedül: amennyire lehetett, az első pillanattól védtük azt a tájat, azt a levegőt, azt a környezetet, aminek a csábítására idejöttünk. Az egyik szomszédunk állandóan azon röhögött 1999-ben, miszerint nem létezik, hogy még mindig képesek vagyunk újabb és újabb konténereket színültig megtölteni, pedig már vagy hatot elvitettünk.  És még nem is kezdtünk el építkezni.

Ide tartozik: Ha az önkormányzatot érdekelte volna vagy érdekelné a valódi környezetvédelem, már régen rendeletben tiltotta volna meg a zöldhulladék égetését a tavasztól őszig tartó időszakban. De nem érdekli, csak levegőtisztaságmérést végeztet télen, és nyafog. Kémények, kandalló, szilárd tüzelés, juj. Én mérés nélkül is megmondtam volna a tutit, mert évtizedek óta ismert tény: az emberek fáznak, és amikor lehet, fával fűtenek, mert a gáz is drága, és egy részük, különböző indíttatásból, társadalmi státusztól is függetlenül, tehát tudatlanság, szegénység, nyomor, vagy az újgazdagok vállrándító söpredéksége okán, de Szabolcs megyétől Zala megyéig, elégetik a karcinogén műanyag hulladékot a tűzterekben. Újat mondtam? Na. Elgondolkodtató és különös ezt a fotót nézni. Büszke vagyok a kertünkre: sok különböző stílus és növény keveréke, a lelkes kertbarátok túlzsúfolásra való hajlamától építgetve. Jóleső érzéssel gondolok minden elmúlt percre, amit belefektettünk munkával, mert soha nem éreztük tehernek, és ma sem érezzük annak, de valami visszavonhatatlanul és óhatatlanul elveszett ebből a zabolátlan, szűz, vad és őszinte romantikából, amit 1999-ben itt találtunk. Még a legdúsab, és tervezetlenség látszatát keltő ravasz angolkertek sem tudják maradéktalanul visszaadni ezt az érzést. Talán ezért van az, ahogy már említettem, hogy a telek végében meghagytuk a hegyről leköltözött kőrisek egy csoportját: kis erdő a telken, mementó a 1970-es évek óta eltelt időkből. Jó megérzésre épülő döntés volt, vonzó hangulatú földrészlet ma is. 

Ez a fotó átkötés a többihez. Az előtérben egy átlagos napi munka eredménye felhalmozva, de ami a lényeg az a háttérben van. Ritka példa, az egykori víkend korszak eltűnésére, átalakulására. Az a ház nem lebontásra, hanem átépítésre, kibővítésre és felújításra került, mellesleg Györgyi Zoltán, Nagykovácsi főépítészének terve alapján:  a ház ma már felismerhetetlen az akkori állapotához képest.

2. 

Egy másik dzsungel utcafrontja. A természet hódítása. Soha meg nem mondanád szemből, de nyári időszakban még kevésbé, bárhonnan nézve, hogy egy ház van mögötte.

Pedig ott van: a dzsungelben, a magányos ház.

Innen már nincs visszaút. Évek óta gondozatlan telek.

3.Olyan házfotókat, amelyekről tudom, hogy konkrét, akár a hírekben is szerepet kapott emberi tragédia kapcsolódik, (öngyilkosság, gázrobbanás stb.) természetesen nem rakok fel, nem is nagyon készítek ilyesmit. Ez itt az idő múlásának és az időjárásnak a műve, vagy nagyon annak tűnik. Jég, hó, szél, eső...összeroskadt. Ennyi volt ebben a történetben.

4.Örökpanoráma a végromlásnak. Az Északi-üdülőterület egyik legszebb pontjáról tekint le ez az egykor szebb napokat is megélt, és igen masszívan felépített víkendház a völgyre. Hosszú évek óta figyelem/dokumentálom a ház pusztulását. Szétverték, kifosztották, az időjárás elvégezte a többit. A rendíthetetlen eternit hullámpala tetőzet óvja csak az összeomlástól. A falu hírmondói szerint drogosok, és türelmetlen ifjak alkalmi szexuális együttlétének éppen úgy színtere volt, mint helyi csavargók, koborló hajléktalanok szállásának.  Én csak egyszer voltam szemtanúja annak, amint egy csapat siheder bohóckodik benne.

 

5.

Kigyulladt, kiégett, megrongálták, elpusztult. A kapu tárva-nyitva, nem érdekel már senkit. Az elfeledett, árva kerti csap magányos emléke a régi napoknak.

6. 

Csendes, nyugodt, békés helyen várja az elkerülhetetlen véget.

7.

Szomorú látvány. Lomok, bevert, bedeszkázott ablakok, enyészet. A természet lassan meghódítja. Amit a felületes szemlélő nem vesz észre először: igen szép arányú, nemes tagolású és jól formált háza volt ez egykor az Északi-üdülőterületnek. A tetőzet cserépfedése hibátlannak és karbantartottnak tűnik, láthatóan nem teljesen gazdátlan épület. Ám kb. két évvel ezelőtt, nyár derekán, hétköznap, amikor először fotóztam le ezt a házat, összeakadtam itt egy köztörvényes bűnözővel. Egy fosztogatóval. Betörővel, vagy micsoda. Én az utcán bukkantam fel, ő a kerítésen belül készült a Köztársaság büntetőtörvényébe ütköző cselekmény végrehajtására. Erre onnan jöttem rá, hogy amikor meglátott, azonnal hátat fordított és futásnak eredt, még mielőtt felocsúdhattam volna. Hihetetlen gyorsasággal eltűnt a ház mögött. Megzavartam szegényt. Nyilván nem fogok birtokháborítást/magánlaksértést elkövetni azzal, hogy utánamegyek egy idegen telekre, de ami még inkább visszatartott, hogy hirtelen rádöbbentem: teljesen egyedül vagyok az utcán. Sehol egy lélek a környező házaknál sem, néma csend, pedig tipikus fűnyíró-flexelő-kerti olvasgató idő volt. Ha halálra szúrkál(nak), észre sem vette volna senki. Ezt az intermezzot csak azért tartottam érdemesnek megjegyezni, mert példaként szolgál: az elhanyagolt, elhagyatott, rendezetlen környezet közbiztonságra gyakorolt hatására külön elmélet létezik, amelynek igazolható igazságtartalmáról sokan, és hosszan tudnának mesélni. Én is, ha majd eljön az ideje.

8. 

Az Ítélet már kimondatott, a házikó csak az ítéletvégrehajtókra vár. 

9.

A megzuhant ház mellett, a hintaágyat is lassan körbeöleli a természet. Beszélgetések, borozások, sörözések, olvasás, játék a kutyával, szundikálás, tücskök ciripelése, csillagok... Egykor volt szép napok.

10.

Lepereg a múlt a kis ház falán. Készült hozzá terasz, és jól kiválasztották a helyét a telken.  Az egyszerű eszközökkel és anyagokkal felépített menedék, távol a világ zajától.

11.A telket eladták, a házikót lebontották. Már a múlté, minden. A tulajdonosok ősidők óta itt töltötték a tavasztól késő őszig tartó időszakot. Állandóan kertészkedtek, szorgoskodtak ebben a kis édenkertben. Amikor megtudtam, hogy árulják a telket, el kellett volna kérni/meg kellett volna venni a virágokat: nárciszok, tulipánok, sziklakertiek...kiásni, elvinni, elültetni. Milyen jó helyük lett volna, milyen jól mutattak volna a Virágos parkban. Minden túl gyorsan történt, vagy én voltam bátortalan Pató Pál úr, már nem tudom. Amikor legközelebb láttam, egy 24 tonnás betonkeverő állt itt, rajta a virághagymákon, fosta a betont, és hegy nagyságú sitt/föld borította a szétpasszírozott talajt. Mekkora baklövés volt ez tőlem. A szívem vérzett. De talán az új tulajdonosok kiásták őket idejében. Nézd meg, mit hagytam veszni. Az Északi-üdülőterület esszenciája: szépség, virágok. 

12.Szimbolikus. A sufni-házat már elfeledték. Lassan felépíti magát a szabadon terjedő zöld környezet, mert a természet örök: a virágzó orgonák őrzik a régi szép időket.

13.

Faház, betongyűrűs kút, fák, gyep: minimális szolgáltatás, maximális elégedettség. Klasszikus pihenő, lazuló, befektetési telek. Kopott ruhás katona, aki leszolgálta az idejét. Azonban, bámulatos módon, a történet itt nem ért véget: szépen felújították.

14.

Három ember magasságú, hétmérföldes vadon borítja, öleli a házat. Nyáron, láthatatlan.

15.Persze, hogy van egy lakókocsi. Víkend övezet, bárhol az országban, nem létezhet sehol lakókocsi nélkül. Lerakod, és kész a hétvégi ház. Miért kellene gályázni, görcsölni a faházzal? A boldogsághoz ott van az egész nap, ott a kert, ott vannak a madarak és a fák árnyéka a nyári délelőttön. Ebben csak alszunk, és közben hallgatjuk a sünök, rókák neszezését.

16.Eladták, lebontották, építkeztek. A gyönyörű, szépen gondozott kertet egy nagyon vidám, közvetlen, jókedélyű idős úr birtokolta, aki rendszeresen arra biztatott minden arra járót, hogy bátran szedjék meg a "kötényüket" a termő gyümölcsökkel, ne maradjon semmi a fákon. tipikus fa-eternit-hullámpala-azbesztpala-farostlemez-üvegszálas műanyaglemez kombinációval készült sufni-szerszámoskamrákkal szemben, ez egy nagyon korrekt ház volt, tartós használatra, cserépfedéssel, vakolva. Hibátlanul hozza a víkend-életérzést. Ma már a telekre sem lehet ráismerni, még a terepszintek is megváltoztak, ledózeroltak mindent.

17.

Visszaszámlálás. Ezen a féltetőn már csak a nyári lomb takarása segít.

18.Kicsi, praktikus. Víkend-idill. A lerongyolódott zászlót leszámítva (a poszt elején) egy kifejezetten takaros házikó, szépen gondozott kiskerttel. Itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr618690386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziu9 2017.03.31. 22:38:15

Nagyon érdekes olvasmány és képriport, a terület történetéről szóló korábbi írásoddal együtt! Az 1990-es évek közepéről vannak emlékeim a környékről, általános iskolás voltam akkoriban, és egyik osztálytársam hívott meg a telkükre, mely a "virágos utcák területén" volt. (Sajnos az illetővel azóta elveszett a kapcsolat, így neki nem tudom megmutatni az írást).

Mikor először mentünk hozzájuk, elvétettük az Y-elágazást, a Bánya/Szeles utcánál, aztán egy olyan zsákutcába navigáltuk magunkat, amiben még a Kispolskinkkal is nehéz volt megfordulni. Aztán fel a Szeles utcán, ami annyira volt kátyús, hogy szinten nem volt hihető hogy egy több utcából álló telepre vezet. Ekkor a másik, az ófaluból feljövő utca még nem volt burkolt.

Faház volt az övéké, leginkább a nálad 4. számmal jelölthöz hasonlított. Sima kőlapos burkolata volt a tornácnak, melybe a ház építője még arra is vette a fáradságot, hogy a burkolat törmelékéből egyik helyen kirakja az építés évszámát. Víz volt a mosdóhoz, de valami nem volt vele teljesen egyszerű, mert az ivóvizet fehér ballonokban hordtuk máshonnan, és volt hogy a kerti wc-t is használtuk. Telefonálni a Virágos sétányon lévő telefonfülkéből lehetett.

A hulladék-elhelyezésnek mi volt a módja? Szemétszállítás gondolom külterületen nem volt, de dereng egy illegális lerakó a Virágos sétány elvégződésénél, bár ide szerintem nem hordtak kommunális hulladékot.

És akkor a séták a környéken: megtalálni a Zsíroshegyi turistaház romjait, majd egész a Slötyiig lekeveredni. Vagy fenn a Nagyszénáson, ahol olyan szélviharban voltunk fenn, hogy mi gyerekek inkább összekapaszkodtunk, hogy biztosan talpon maradjunk.

Kb. tíz éve vetődtem el újra az üdülőtelepre, akkor direkt megkerestem az épületet: megvolt még, elhagyatva. Most pedig műholdfelvételen nézem: már úszómedence áll az épület helyén...

Ezeket az emlékeket most úgy hívtad elő, hogy váratlan módon, az apró részletek is előjöttek. Meglehet, számít az hogy a családunk mostanában van túl "a telek" eladásán (más környezetben, belterületbe ékelődve maradt meg, de szintén a budai agglomerációban volt), így a témára most valószínűleg érzékenyebb vagyok. Mennyi munkaóra, öröm, és nehézség volt benne, csakúgy mint a pusztuló telkekben melyeket te dokumentáltál...

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.03.31. 22:57:20

@Ziu9: "... de dereng egy illegális lerakó a Virágos sétány elvégződésénél, bár ide szerintem nem hordtak kommunális hulladékot. ..."
Hohohoóóó, de még mennyire, hogy hordtak. Jól emlékszel, valóban volt a Virágos sétány végén egy hulladéklerakó. A blog egyik várakozó posztja.

"...Mikor először mentünk hozzájuk, elvétettük az Y-elágazást, a Bánya/Szeles utcánál,..." Ez szinte Nagykovácsi emblematikus eltévedő helyszíne. Amikor valaki először jön hozzánk, külön felhívom rá a figyelmét.

Az emlékképeid pazar adalékok voltak a poszthoz, tökletes hangulatfestéssel, ezt külön köszönöm.

Javaslok valamit: ifjú vagy, nyilván alapnak számít, tehát amennyiben facebook tag vagy (én nem, én sajnos rühellem, de persze tudom, hogy van haszna és értelme olykor-olykor) esetleg találsz ismerősöket is a Nagykovácsi Pékdomb helytörténeti csoportban. Ki tudja, talán valahol ott kotor a régi barátod, vagy van valaki, aki ismeri...nem a blogposzt, hanem a régi barátod miatt mondom. :-)