Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Egy politikai kampány krónikája

Nagykovácsi politikatörténet 4.- A 2014-es választási kampány. Hogyan fúrta be magát a pártpolitika Nagykovácsiba, és miképpen számolta fel a status quo-t, avagy a politikai fősodor gépezete és a nagyon demokraták európai nyelvezete

2017. augusztus 27. - zord íjász

Mottó:

Minek öltözzön holnap Bencsik Mónika a karneválon?
1. Kis Hableány
2. Szörnyella De Frász
3. Terminátor

(2014. február 28. szúrkálódó szavazás a nagykovacsi.net Civil Közösségi hírportál facebook oldalán)

zord indafoto

1. "Ma felkerült az ATV Híradó tegnapi darabolt adása, így már keresés nélkül megnézhetitek a Tisza Kastély Cserkészszövetségnek való kijátszásáról szóló anyagot."   (a nagykovacsi.net főszerkesztőjének kommentárja, szöveg forrása: itt  )

2013. május 26-án Bencsik Mónika, Nagykovácsi polgármestere rövid televiziós riportban számol be a Tisza-kastény hosszú évek óta eredménytelenül húzódó ügyéről, a kastély kapuja előtt nyilatkozva az ATV híradósainak. Ezzel gyakorlatilag aláírta a saját politikai halálos ítéletét. Szembeszegült a kormányzat akaratával és az egyik -több vélemény szerint valójában csak látszólagosan- ellenséges érzületű televízióban támadta meg azt. Ahogy már korábban említettem, Bencsik, nagykovácsi lokálpatriótaként a falu vélt/valós vagyonát védte: a Tisza kastélyt a falu jussaként, a falu elidegeneíthetetlen és a hatásköre alól kivonhatatlan tartozékaként kezelte, azt remélve, hogy a várható felújítás után, az a helyi polgárok, illetve a helyi közszolgálat tulajdonába, hasznosítási repertoárjába kerül, többek között oktatási és szociális vonatkozásban is. Ebben a törekvésében a polgárok többségének, még a nagykovacsi.net főszerkesztőjének (!) szimpátiájára  is számíthatott. A kormányzat szimpátiájára már kevésbé. A minisztérium hideg és -egyszerűsítem-  szűkszavú válasza szerint, minden előzetes kormányzati ígéret, és az országgyűlés elé bocsátott terv ellenére, azért mert a kastély Nagykovácsi területén helyezkedik el, attól az még nem lesz Nagykovácsié, és nem formálhat rá automatikusan jogot, különösen abban az esetben nem, ha a kormányzatnak az adott ingatlan jövőjével kapcsolatban más, kivételes elképzelései vannak. A vita elmérgesedett. A 2010 óta tartó kampányüzemmódban, és a folyamatosan bővülő belső-külső konfliktusoknak a sorában ez az esemény fordulópontot jelentett. Bencsik kiesett a pixisből: megadták rá a kilövési engedélyt.

forrás: youtube, ATV

Bencsik Mónika immár végképp magára gyújtotta a politikai közélet bombaraktárát:

  • megfagyott a levegő körülötte a testületen belül,
  • támadták az interneten a civil ellenlábasai,
  • lassan, de biztosan végzetesen megromlott a kapcsolata egykori alpolgármester harcostársával
  • a jegyzővel is összerúgta a port
  • és a helyi fidesz felépítette körülötte a politikai-ágyúállásokat...

mindezt a közelgő országgyűlési választások pattanásig feszült légkörében. Egy év alatt szétesett minden, és a kampányfinish feltette az i-re a pontot.

2. 2013 Szeptember. A képviselő testület (felperes) és a polgármester (alperes) közötti bírósági eljárás első felvonása: szeptember 11.-én (nevezetes időpont, számmisztikában hívők előnyben) a testület felsorolta azt a 13 pontot, amelyben állításuk szerint a polgármester megsértette a fennálló jogszabályokat, és hivatalos megfogalmazásban, "a polgármester sorozatos törvénysértéseire" hivatkozva keresetet nyújtott be. Bencsik még abban a szent hónapban irgalmatlanul visszavágott az ellenfeleinek az Önkormányzati Hírekben: sorba rendezve elmondta, hogy

  • feléje az elmúlt 13 évben soha-sehol-egyetlen képviselő sem nyújtott be interpellációt, és az előterjesztésekre, felvetésekre, kérdésekre adott azonnali, helyszíni válaszait a képviselők minden esetben elfogadták.
  • Ellene, vagy munkájával kapcsolatban soha-sehol-semmiféle hatósági vizsgálat nem folyt, és egyetlen belső ellenőrzés vagy könyvvizsgálat nem állapított meg semmiféle elmarasztaló ítéletet a feladatellátásával kapcsolatban.
  • A képviselők egyetlen egyszer sem jelezték neki a múltban, hogy mulasztott volna, vagy esetleg törvénysértő gyakorlatot folytatna, és soha nem fordult elő, hogy a testület, vagy annak valamely szerve/bizottsága bármiféle okból pellengérre állította volna őt.

A jó Polgármester  Asszony látta a jövőt. Óriási lebőgés és pofáraesés előszele fújdogált, és korrekt, tárgyilagos módon, ebben még az egyik legelszántabb ellendrukkere, a nagykovacsi.net főszerkesztője is egyetértett Bencsikkel.

3. 2013 októbere sűrű volt és zajos: nyitányként két testületi ülés (3.án a tervbe vett, majd 21.-én a rendkívüli) is félbeszakadt a jelenlévő képviselők szabotázsa miatt (kivonultak, az ülések határozatképtelenné váltak) A demokratikus tiltakozás eme incidensből politikai szempontból egyedül Bencsik Mónika profitált, mert a kínálkozó magas labdát kíméletlenül leütötte: keserűen adta hírül a házi (önkormányzati) sajtótermékeken és a hivatalos csatornákon keresztül, hogy a képviselők felelőtlen, és a közös ügyeket, döntéseket hátráltató viselkedése miatt, több mint 10 év után először, már a méltányossági határidőről is lecsúszva, az önkormányzat nem tudott csatlakozni a Bursa Hungarica pályázathoz. (B. H.:felsőoktatásban résztvevő hátrányos helyzetű/rászoruló fiatalok tanulmányainak anyagi támogatása) 

4. 2013. Október 31-én a polgármester megbuktatására szőtt terv összeomlott, és a Pancser-puccs a nevéhez méltó véget ér, de a testület ellenállása ezzel nem tört meg. A Dékány Angella alpolgármester lemondása után, a Bencsik Mónika által alpolgármesternek javasolt Bárdos iIván kinevezését, aki töretlen hűséggel tartott ki mellette, a következő hónapok során kilenc alkalommal szavazza le. (2013, decemberéig ötször, 2014-ben még négyszer)

5. Ez egy falu, de itt is annak áll a zászló, aki nagyobb médiafelületet birtokol. A helyi médiaháború itt is minden platformra beférkőzött:

Dékány Angella: “…Egy amit ebben a történetben nagyon sajnálok, hogy a település lakói nem ismerhették meg, és nem juthattak olyan információkhoz, amelyek ennek az előterjesztésnek az idehozatalát mi indokolta és mi vezetett ezekhez az eseményekhez, A polgármester mindent megtett, annak érdekében, hogy a képviselők a saját álláspontjukat ne tudják megfogalmazni (helyesen, ez valószínűleg inkább így értelmezhető:: a nyilvánosság elé tárni a választott módon és időpontban,) Olyan szintre jutott a helyzet, hogy a Böngésző újság, amelyben az Önkormányzat a fizetett oldalakat megjelenteti,… a Böngésző újság, melynek szerkesztője nekem gyermekkori barátom…kértem, hogy szeretnék nyilatkozatot tenni, és a jegyző asszonnyal szeretném azokat a vádpontokat, amelyekkel bennünket a polgármester asszony megvádolt, nyilvánosságra hozni, még fizetett közleményként sem volt hajlandó ezt megjelentetni. Ehhez én több hozzáfűznivalót nem szeretnék tenni…”

6. A konfliktusok kiterjedését jelzi, hogy a nagykovacsi.net főszerkesztőjének közérdekű adatigényléseit vélt vagy valós ( a kérdés megítélése a nézőpont szerint változott) formai/adminisztratív okokra hivatkozva elutasítják, vagy hátráltatják, és ez faluszerte megágyazott a pletykáknak az önkormányzat szekrényeibe rejtett csontvázakról. Az egyetlen független helyi médiával ápolt, eddig is kritikán aluli kapcsolat ezzel a mélypont alá süllyedt, és kíméletlenül elszabadította az ellenséges hangvételű írásokat, cikkeket, a portálon, a hozzácsatolt Fórumon iés a facebookon is. A nagykovacsi.net facebook oldala folyamatosan átvette, megosztotta Eördögh Péter vagy éppen Dékány Angella  rivális polgármesterjelöltek nyílt leveleit, írásait, bejegyzéseit: ezek szinte mind a portál címlapján végezték, vagy önállóan, vagy egy cikk/bejegyzés hivatkozási alapjaként. A csatasor felállt, és teljesen egyértelmű formát öltött. Mindenki eldöntötte hova áll.

7. Nem mondhatnám, hogy sokat enyhített a polgármester és a kormányzatI, illetve lényegében ekkor már a kését fenő helyi fidesz közötti  feszültségen, amikor 2013 novemberében a NOL (ez egy régi újság online verziója, te nem ismered, úgy hívták, hogy Népszabadság) cikket közöl a Nagykovácsi szeméthelyzetről, Ki fizeti a kukást? címmel, és ebben Bencsik Mónika ismét a kormányzattal szembeni finom kritikát fogalmazott meg: 

".. .A túlságosan gyors és több ponton meggondolatlan reformok nehéz helyzetbe hozták településünket. A régi szemétszállító cég felmondta a szerződést, arra pedig esély sem volt, hogy néhány hónap alatt sikeresen bonyolíthassuk le a pályázatot, találjunk egy minden szempontból megfelelő szolgáltatót, és a település számára jó szerződést kössünk – mondta Bencsik Mónika, s hozzátette:

 – Noha mindez épp elég fejfájást okozott nekünk, még bosszankodhattunk amiatt is: a megyei kormányhivatal megrótt minket, amiért nem írtuk ki időben a közbeszerzési eljárást..." 

8. 2013. decemberében hírül adták, hogy első fokon a bíróság, -miután a korábbi, november 14.-i első tárgyaláson felszólította a felperest, hogy az általa  felsorolt 13 "vádponthoz" csatolja a pontos jogszabályhelyeket, amelyek alapján az alperes(Bencsik) jogellenes intézkedéseit vagy mulasztását megállapítani vélték,- megalapozatlanság miatt elutasította a polgármester felfüggesztésére irányuló kérelmet. 

9. 2014. januárjában 345 millió Ft adósság terhe alól szabadította fel a kormányzat a Nagykovácsi Önkormányzatot. A falu -a többi konszolidáción áteső önkormányzattal együtt- végre levegőhöz, és egyben szigorú, a költségvetési túlterjeszkedést megakadályozó megkötésekhez is jutott. Hatalmas segítség volt ez, ugyanakkor kitűnő kampányfogás, és egyben az elkötelezettség, a hála béklyója is. Bencsik Mónika felelősségteljes, és a helyi adósságállományt mindig jól kezelő, prudens, visszafogott, és sokszor, sokféleképpen dicsért költségvetési lavírozására többé nem lesz szükség. Elméletileg még egy képzetlen pártkatona is alkalmas lehet a falu vezetésére, de a legjobb jelölt a polgármesteri tisztségre természetesen egy sértett, revansra éhes, népszerű, jól beágyazott helyi lokálpatrióta lesz majd, aki az általa elkövetett hibák és a hivatalos felelősségrevonás következményeinek örvényéből verekszi ki magát: Kiszelné Mohos Katalin.

10. 2014. február 5.-én a helyi Fidesz Lánczi András és Csontos János (kitűnő építészeti műsorai voltak/vannak, amelyek szinte hazajártak Nagykovácsiba, de ide most politikai ideológusként érkezett valószínűleg) meghívásával közéleti kerekasztalt rendezett az Öregiskolában, amelyre személyesen Lovas András invitált meg minden kedves érdeklődőt, és amelyről sajnos lemaradtam. Nyugodtan tekinthetjük ezt felkészítő finomhangolásnak a helyi fiúk részéről a végső harc előkészítéséhez az országgyűlési, de értelemszerűen leginkább az önkormányzati választásokra.

11. Bencsiknek dolgozott viszont az Építészeti Aranykor: az elmúlt hónapok során átadták a Dobos Károly teret, beüzemelték az Általános Iskola napelemes rendszerét és ugyanott a biomassza kazán korszerűsítése is befejeződött, és ugyanebben a hónapban, februárban adták át az Inkubátorházat, tehét az Öregiskola felújított nyugati szárnyát. Nincs az a negatív kampánykés, ami ne csorbulna ki egy rövid időre egy szalagátvágással egybekötött látványos örümünnepeken, és Bencsik jó tudta ezt. Hét hónap múlvaaz Öregiskola padlóburkolata egy kis részen felpúposodott: természetesen ez az építőipari baki is kampányszínezetet kapott. Bencsik Mónika kénytelen volt tudomásul venni, hogy a korábban tervbe vett és folyamatosan ütemezett útfelújítások, kátyúzások, vagy éppen az óvóda épületére felszerelt új árnyékoló is kampánytéma lett: hirtelen minden beruházást az ő népszerűségét célzó kampányfogásnak tüntettek fel az ellenfelek. A józan távolságtartás és a hideg kontroll, egy-két kivételes, utólagos bocsánatkérést/korrigálást leszámítva teljesen kiveszett a választás napjáig a felekből, egyre mélyebbre taszítva egymást az akció-válaszreakció fronton. A közéleti szereplők és a választók egy része csak kővel dobálta egymást, a kenyér szóba sem került.

12. 2014 áprilisa két okból is jeles esemény: ekkor tartották az országgyűlési választásokat és ekkor kezdődtek/folytatódtak  a bírósági tárgyalások a Bencsik Mónika poilgármesteri tisztségének felfüggesztése tárgyában, amelyről Fáber Dávid gyakorlatilag élő egyenesben tudósított. A hangnem -sem a feleké, sem a tudósításé- a legkevésbé sem segített a polgármester pozitív megítélésén. Sok harag munkált a résztvevőkben, mindenki benyújtotta a számlát a másiknak.

  • 8:40-kor megkezdődött a testület több tagja által Bencsik Mónika felfüggesztésére intézett per tárgyalása a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, amelyen anagykovacsi.net is jelen van! Hangfelvétel készül! Bencsik Mónika nem akart hozzájárulni a felvételhez, de a bíró tájékoztatta, hogy közszereplőként nem lehet kifogása.
  • 9:04-kor megkezdődött Pataki Csilla tjegyző, anúkénti meghallgatása. Első kérdéskör a munkaértekezletekkel kapcsolatban. Csilla elmondta, hogy 2010. dec. után aljegyzőként azért kezdeményezte ezt, mert elege lett minden Hivatali dolgozónak abból, hogy a a testületi üléseken történtekről a Böngésző újságból értesültek 2 héttel később.
  • Bencsik Mónika hozza a formáját.... Felszólítja egy kérdés kapcsán Pataki Csillát, hogy csak IGEN vagy NEM választ adjon. A bíró már második alkalommal - ezúttal még csak - kéri, hogy Bencsik és ügyvédje is hallgassa végig a tanút és ne vágjanak a szavába, továbbá kérdéseket és ne véleményt ill. észrevételt fogalmazzanak meg.
  • Pataki Csilla megjegyzése: "Etikátlannak tartom, hogy a főépítész, mint az Építészeti Tervtanács vezetője, saját cégének az OPUS-nak a terveit bírálja el!"
  • 2. téma : Györgyi Zoltán szerződései. Huh, elég meredek. Érvényben lévő főépítészi szerződés - Könye Kornél és Bencsik aláírásával 2007. márc. 01. óta van. Ebben benne van a nagyprojektek véleményezése, de 2009-2010-ben (főtér és Kispatak Óvoda Kaszáló u.) külön szerződést kapott havi további 125.000 Ft + ÁFA értékben. A havi díjat akkor is kapta, mikor több hónapig vártak a pályázat elbírálására.
  • No, hát az történt, hogy Dr. Króneisz Gábor bíró Úr 12.50-kor elrendelt 45 perc ebédszünetet (ekkor sajna el kellett jönnöm). Az ebéd után fokozódott a helyzet. Dékány Angellát hallgatta meg a bíróság kb. 16.20-ig tartott a tárgyalás. A köv. alkalom 2014. június 19. Angella folytatja és jön a többi képviselő tanúskodása is. Bencsik Mónikát és ügyvédjét a bíró többször rendreutasította délután is ("Polgármesterasszony ez nem testületi ülés, ezt a tárgyalást én vezetem"), melyek hatására polgármesterünk egyszer még el is picsogta magát....
  • Ingatlanközvetítői szerződések kerültek terítékre. Közben volt egy kis összeszólalkozás köztem és a hallgatóság egyik tagjával, azon, hogy a nevét ki kell-e vágnom Csilla tanúvallomásából vagy sem. A bíró kérte, hogy majd külön beszéljük meg. Az illető hallgatóság érdekes módon a teljes perirattal a hóna alatt érkezett és természetesen Bencsik Mónikának szurkol, illetve szóban súg többször neki...
  • Rendeltetésellenes joggyakorlás: Pataki Csilla néhol érzelmektől fűtötten, el-elcsukló hangon számolt be "élményeiről". Csilla jó összefoglalót adott a Hivatal fluktuációjáról:
    - 6 jegyző (2 fegyelmivel),
    - 5 intézményvezető,
    - 5 gazdasági vezető (a rekorder az 1, azaz egy napig dolgozott)
    A távozásokban szerepet játszott, hogy Bencsik több esetben kiutasította a szobájából a kollégákat, akik szakmai észrevételükben ellentmondtak neki, rendszeres volt a fennhangú beszéd és minősíthetetlen hangnem...."

13. 2014 júliusában lerakták az új Bölcsőde, és egy új konfliktus alapkövét: Bencsik Mónika ez utóbbi esetben, egy kétoldalas, fotókkal illusztrált anyagot tett közzé az önkormányzat hivatalos újságjában, az elmúlt négy év sikereiről, megvalósult terveiről. A válasz természtesen egyetlen másodpercet sem késett: Bencsik közpénzből, bújtatott választási kampányt folytat az Önkormányzati Hírek-ben. Az ellenfelek azonnal követelték, hogy hasonló terjedelemben kaphassanak lehetőséget a bemutatkozásra és a terveik ismertetésére. Ebből elég komoly botrány kerekedett később, amelyben hazugsággal (állításuk szerint: leleplezett hazugsággal) vádolták meg a polgármestert, pontosabban a Böngésző szerkesztőségét is. Ismét. A botrány magva szerint, a Böngésző az alapján tagadta meg a politikai kampányanyagok közlését, mert nem jelentkeztek be az Állami SZámvevőszékhez, így politikai hirdetéseket nem tehettek közzé. Eördögh Péter szerint viszont bejelentkeztek: ezt írta. Tehát csak letagadták, így ez egy irányított, kimondatlanul is kimondva, nyilván Bencsik által sugalmazott poltikai akció volt a részükről, az ellenfelek anyagainak elhallgatására, kiszorítására. Az igazság ezzel az üggyel kapcsolatban nem derült ki számomra egyértelműen, hiteles módon, -nekem mások, telejesen mást mondtak, és a Böngésző szerkesztőivel való személyes tapasztalatom is ellentmondott az alapvetésnek. De az tény, hogy a kötelező választási tájékoztatás elemeit leszámítva, az Önkormányzati Hírekben nem, viszont később, magában a Böngészőben, a hirdetési újságban találkozni lehetett azoknak a polgármester-és képviselőjelölteknek a kampányanyagaival és hirdetéseivel, akik erre pénzt áldoztak. Októberben, a választás hónapjában. Itt is Bencsik Mónika és csapata tarolt: 4 oldal volt az övéké, részletes bemutatkozással, szívhez szóló credo-val, hitvallással. Az ellenfelek közül többen is kihagyták ezt a kínálkozó és elméletileg nélkülözhetetlen megjelenési lehetőséget a bemutatkozásra.

14. A felújítás/bővítés előtt rohammunkában készülő Dózsa György utcai óvóda állapotáról készített video új minőséget jelentett az ütközetben: Fáber Dávidra kihívták a rendőrt. Mint látható volt, a fidesz-szórólap boncolása kapcsán, ez az esemény is kítűnő lőszerutánpótlást és kampányanyagot biztosított Bencsik ellenfeleinek.

15. A rendőr elmaradhatatlan főszereplője lett a nyilvános kampányeseményeknek. A jelenlétével biztosította a nyugalmat a felpaprikázott felek között. Akkor is ott volt, amikor Augusztus 30.án, kövér egy hónappal a választások előtt Bencsik Mónika és Kiszelné Mohos Katalin fényes nappal, a nyílt utcán keveredett hangos szóváltásba.

Ha ez ma történik, negyven HD mínőségű video készül okostelefonnal az eseményről, amit abban a másodpercben feltolnak a netre: ebből látszik milyen nagy idő három év, technikai értelemben pl. kimagaslóan. Választást eldöntő -és igazságot feltáró felvétel lenne: nem teljesen volt egyértelmű számomra a konfliktus természete, és bizonyos részleteket, nem egészen így hallottam később vissza, de tény, hogy szó nélkül elfogadtam Fáber Dávid beszámolóját a történtekről.

Úgy látszik Bencsik Mónika 1-es számú gyorshívó gombja a mobilján a körzeti megbízotté. Reggel 7-kor Kiszelné Mohos Katalin polgármesterjelölt után érkezett felépíteni a standját Bencsik a CBA elé. Mikor észlelte Kiszel Kati már rég ott lévő standját, rendőrt hívott és ordibált egy sort - amihez Bárdos Iván is csatlakozot-,hogy mit keres ott Kiszel Kati, mert nincs területfoglalási dokumentuma (amit a jegyző ad ki amúgy, nem Bencsik). Kati felmutatta a rendőrnek az érvényes területfoglalási engedélyt, majd eltakarították a Bencsik Mónika által (a képen ő látható) a Kati molinója elé helyezett napernyőt. Gratulálunk Moncsicsi. :-) Idegesnek tetszik lenni?

16. Ez a moncsicsizés kiütötte a biztosítékot Bencsik elkötelezett híveinél, és a hezitáló választóknak, illetve a fidesz helyi gőzhengerét ellensúlyozandó, az eddig sem különösebben kedvelt Fáber Dávidnak személyre szóló üzenetet küldtek a youtube-on keresztül, Mit adott nekünk Bencsik Mónika? címmel, a Brian életének egyik többször, hasonló stílusban feldolgozott jelenetének átíratával. A feltatozásban kíméletlenül leóvónénizik a kedves és aranyos KMK-t, valamint ravaszul beleszőve a szövegbe, ovisként nevezik meg Bencsik több ellenlábasát és elárulóját is.

forrás: youtube

17. A fenti videót leszámítva, a politikai kampányolás internetes frontján Bencsik vereséget szenvedett: ehhez a műfajhoz nem igazán értett, és a támogatói sem.  Nem tudta kihasználni a digitális platform előnyeit és tagadhatatlan erejét, de ahogy említettem az előző posztban, azt tökéletesen megérezte, hogy egy látványos és információgazdag brossúrával nagyobbat kaszál a faluban, mint a virtuális iszapbírkózásban. Ez 2014-ben majdnem bejött neki. Hogy ez a taktika 2019-ben is járható lesz-e a majdani ellenfelek esetében is, azzal kapcsolatban nincsenek kételyeim: az fog győzni, aki az interneten is nagyobbat üt. Bencsiknek mindenesetre csak két szerény sikerű facebook oldal jutott: a nyílt Támogassuk Bencsik Mónikátés a zárt Politikamentes nagykovácsiért fb-csoport, amelynek már a neve is vicc volt. A létrehozói valószínűleg a pártpolitikamentes Nagykovácsiért szerettek volna kampányolni, de tevékenységüket körberöhögték: ezt csak onnan tudom, hogy más, nyílt fb-csoportok kommentjeit, vagy a nyílt levelek nagy barátjának, Eördögh Péter polgármester-jelöltnek a itteni bejegyzését olvastam róla, vagy ezt a másikat.

18. Kiszelné Mohos Katalin viszont tarolt az interneten.  Egyetlen ellenfele sem tudta felvenni vele ebben a versenyt, még a szinte csak virtuális térben létező Eördögh Péter sem, akinek szintén saját honlapja volt. Kiszelné aktív, rendszeresen frissített információkkal feltöltött honlapja jó látogatottságot eredményezett és még szélesebb körű ismertséget/elismertséget hozott neki. A honlap részeként működő blogja más szempontból volt érdekes. A tartalom egyszerre volt közéleti és személyes...és ma is fut. Az egyetlen, amivel nem számolt az a gyors interakció, és az indulatlevezetés könnyű lehetősége által feltáruló veszélyforrás.

19. A kampány jellegzetes pillanata, amit nem lehet elégszer megismételni. Amikor Bencsik Mónika szórólapja terítésre került, rögtön két oldalról is köpködni kezdték. Baloldali ellenfelei azért, mert "10 évvel ezelőtt készült Orbán Viktoros fotókkal" próbálja meg magához édesgetni a választókat, a helyi fideszesek meg azért, mert a hátoldalon szereplő fényképek azt a látszatot keltik/kelthetik, mintha Bencsiknek bármi köze lenne a Fideszhez 2014-ben. Bár a hátoldalon szereplő fotók mindössze 12 évnyi munkásság néhány büszkeségre okot adó pillanatát jelenítették meg, a támadási felület túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy az ellenfelek ne ugorjanak rá azonnal. Elvétették az ugrást, és melléestek. Azon tényleg csak röhögni lehetett, hogy a baloldali-liberális Eördögh Péter aggódva indignálódott a katolikus/református egyházi szereplők szerepeltetése miatt, miközben köztudomású volt, hogy Bencsik mindegyikükkel kítűnő kapcsolatot ápolt, de túl ezen, mindenütt azt tapasztaltam, hogy ez a fajta gusztustalan, személyeskedő, kisszerű, cikiző és lesajnáló hurrogás - vicces fordulatként- inkább szimpátiát keltett Bencsik iránt: a Negatív-boxer ezúttal csak a levegőt kaszálta, és nem találta el a célpontot.

20. A szórólap fronton kétségtelenül a helyi fidesz űzte legprofibban a teljes agymosást és megtévesztést: munkásságuk nálam, többek között ezért is,  külön posztot érdemelt.

21. Egy "önmagát a politikától távol tartó helyi polgár" Fegyveres Fiskál Gábor a kampányhajrában jelentette meg saját pénzéből azt a fekete-fehér, több oldalas kiadványt, amely igazán kikasztotta Bencsik Mónika híveit, és KMK ellenfeleit. (a két csoport nem jelent feltétlenül azonos halmazt) A kiadvány az első oldalakon néhány pontban áttekintést nyújt a Bencsik Mónika által alkalmazott, az ellenfeleket kirekesztő kampányfogásokról és módszerekről, felemlíti a Bencsik ellen hozott nem jogerős ítéleteket illetve csak a nagykovacsi.neten közölt sajtóhelyreigazítási határozatokat, és részletes információkat közöl Kiszelné Mohos Katalin programjából. Ez utóbbiak ugyan a fidesz-jelölt honlapján elérhetőek, de jó érzékkel rátapintva, a választók egy jelentős szegmensének internet-analfabétizmusára és internetutálatára, FFG nyomtatott formában is szétteríti azt a faluban. A kiadvány  Móra Ferenc Becsei molnárok című tanmeséjével zárt, ami annak a reményteli jövőnek kíván hangot adni, amikor a kampány elmúltával, a nagykovácsi polgárok félreteszik az emberi/politikai/eszmei/ideológiai ellentéteiket és sérelmeiket, és közösen összefogva építik a szebb jövőt, miközben pillnagókat kergetnek a virágos réten.

A többi oldal itt megtalálható: zord indafoto

Én nagyon szerettem gyerekkoromban is Móra Ferencet, de ezzel a példabeszéddel több baj is akad. Békét kötni az ellnfelek/ellenségek szoktak, ezért hívják békekötésnek, ezzel nincs hiba. Attól tartok azonban, hogy a Rodostói szép emlékek ellenére, amelynek semmi köze nem volt a barátsághoz, csak a habsburg császárság elleni török takikához, vagy Orbán Viktornak a török államfő iránt érzett szerelme ellenére, a látványos török-magyar barátság csak a hibbant lila szemfényvesztő ködben és Móra Ferenc jószándékú, nevelő célzatú írásművében létezik, de a magyar néplélekben, úgy általában, nem. Lemészárolt magyarok százezrei, megerőszakolt és elhurcolt nők végtelen sora, janicsárként felnevelt keresztény kisgyerekek rabszolgasága, több száz porig rombolt templom, amelynek romjai között ma turistaútvonalak vezetnek, felégetett, kifosztott, nyomtalanul eltűnő falvak, (pl. Nagykovácsi) elpusztított várak, 150 éven át tartó, kivéreztető hatású végvári harcok, és a középkori magyar állam megsemmisítése, amelynek egyenes következménye volt az osztrák érdekekhez és tervekhez rögzített, hányatott magyar sors, egészen Trianonig, nem kifejezetten teszi lehetővé egy átlagos magyar számára a muszlim hívő iránti rajongást. És akkor még nem is bonyolódtam bele a migráns/bevándorló/menekülő  aktuálpolitikai témába, megspékelve a vallási téboly, a terrorizmus és a klímaváltozás várható következményeinek fűszereivel.

Szerencsére mindig számíthatunk a valóságra. Ahogy a pragmatikus politizálás fogvicsorgatását leszámítva, a híres magyar-török barátság nem létezik a sebzett lelkekben, úgy a könnyes politikai összeborulás sem. A kampány végeztével a becsei nagykovácsi molnárok úgy estek egymás torkának, hogy azóta csak a viszálykodás intenzitásának mértéke körül lehetne vita.  A harc dühe egyre magasabbra hág, minden nappal, ahogy közelednek az országgyűlési választások. Ne áltasd magad: 2019-ig még rosszabb lesz.

A kampány után Fegyveres Fiskál Gáborból külsős alpolgármester, és ugyanakkor Kiszelné ellenfeleinek egyik első számú céltáblája lett, többek között a CBA melleti kiállása okán, de méginkább a kampányban betöltött, KMK melletti tanácsadói, felkészítő szerepe miatt. Kiszelné Mohos Katalin emberei közül, a főépítészt és a jegyzőt lepipálva, ő kapta a legintenzívebb köpködést. Egy darabig hősiesen válaszolt a facebookon érkező kritikus hangvételű kommentekre, amelyek nem kímélték sem az önkormányzatot, sem a védencét, sem őt, sem az újragondolt és újnevű önkormányzati újság, a Tájoló szerkesztőjeként felbukkanó feleségét sem, aztán leszokott róla, hogy észérvekkel próbálkozzon, és visszavonult a szópárbajoktól. A valóság és a gyűlölet mindig erősebb a becsei molnárok idillikus álomvilágánál. Nincs átjáró az árkok között, és nincs senki, aki betemetné az árkokat. A nép nem felejt: Bencsik hívei sem fognak, de a párpolitika betörésével, a fidesz ellenfeleinek már helyi indok sem kell a támadásokhoz, bőven elég a mindennapi tapasztalat. A sebek, sérelmek nem gyógyulnak be igazán soha. Csak kicsit kell megkapargatni a heget, hogy újra vérezzen. Érik a visszavágó. 

22. A választások előtt három nappal betörtek az iskolába: bár a szavazóurnákat már a helyszínre szállították,  és választási csalás elkövetésének esélye sem volt, maga az esemény elegendő gyúanyagot szolgáltatott némi felehevült hergelésre a választók között.

23. A kampány persze tovább élt Bencsik Mónika veresége után is, pedig ennek már semmi jelentősége nem mutatkozott: a szerkesztő és a kommentelők falra hányták a ...babot.

24. A sors különös játékaként -igazságszolgáltatásnak nem nevezném, mert minden hibája dacára nagyszerű és hasznos, a helyi demokratikus közélet gazdag terepe volt- Bencsik Mónika veresége után, a nagykovacsi.net Civil Közösségi Hírportál is beadta a kulcsot. A főszerkesztő feje felett is összecsaptak a hullámok, a közéleti szerepvállalás viharai őt sem kímélték. Nem újította meg az oldalt, az admin-jogokat elvesztette, a portált minden cikkel, bejegyzéssel, linkhegyekkel, és több ezer kommenttel együtt letörölték. (a fotók, videók többsége még fellelhető, facebookon, youtube-on) A sok befektetett munka, akarat, pénz, energia, archív anyag, mind a digitális szeméttelepre került. A nagykovacsi.netből más szerkesztők ténykedése alatt, egy unalmas, szimpla KMK-ellenes facebook oldal maradt hátra, amelyből még van legalább három itt, a faluban, amennyiben ez a torz meghatározást értelmezhetőnek tekintem az internet esetében. A nagykovacsi.net bukása elgondolkodtató utolsó felvonása volt ez a 2014-es önkormányzati választásoknak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr7812783040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.