Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Pártos honfivér

2017. szeptember 04. - zord íjász

200 éve született Arany János, akit nemes egyszerűséggel: Imádok. A 2017-es emlékévhez csatlakozva, BeAranyoznám a címadással mai posztomat.

Sajnos a téma, már kevésbé könnyed.

Mottó 1.: 

Tüntetésen ordít az egyik résztvevő: Menstruáció! Menstruáció!

Odarohan hozzá egy másik: Uram, drága uram, miket ordít itt? Ez nem menstruáció, hanem demonstráció!

Mire az első: Mindegy az nekem, csak a vér folyjon!

Mottó 2.:

A politika a gyilkossággal azonosítható.

(25 évvel ezelőtt hallottam, az egyik brutálisan véres közelmúltú országból érkezett egyetemi hallgató-társam hazájában járó közmondás. Szándékosan nem nevezem meg az országot, talán még ma is baja lehetne belőle az illetőnek, ha beazonosítják.)

A gyűlölet anatómiája

Sokan szeretnének ebben az országban polgárháborút. Nem lenne számukra annál szebb látvány, mint amikor a magyar nép fiai és lányai egymás belét ontják ki. Ennél jobban csak azok örülnének, külföldön és belföldön egyaránt, akik látnák az ország összeroppanását, mert a magyarok úgyis nagyon kezdenek újra magukra találni...legalábbis hangban.

Olvasom az indexen, hogy a politika "forró őszre" készül. A regnáló hatalom emberei szerint a zavargások sem elképzelhetetlenek, és emellett a polgárháborús pszichózist erősítő forgatókönyvek is előkerülhetnek az ellenzék fiókjainak mélyéről. Már most bekerült a politikai közbeszéd össze platformja közé, a tv-stúdióktól a kommentszekciókig, hogy kinek lehetne esetleg az érdeke a véres tüntetések kirobbantása, az elszabaduló indulatok felszítása és az ellenfelek hergelése. Mindenki  jól megtervezett provokációkra számít, és mindenki természetesen a másik részéről. Az ellenzék és szavazói szerint,- utóbbiak a kommentfolyamokban hangot adva ennek- a kormányzat célja az országgyűlési választások elszabotálása és elhalasztása lehet, egy ál-puccs, egy provokáció, a rendkívüli állapot bevezetése erdogani-narratíva szerint, a kormányzat támogatói viszont a külföldről szervezett, az ország destabilizálását célzó erőszakos utcai akciók bekövetkezésével számol inkább, hogy a romokban heverő ellenzék így nyerjen terepet. A saját szavazótáborokon belüli elkötelezett táliboknak mindeneszetre olyan lehet ez a kommunikációs előkészítés, mint kamikaze pilótáknak az utolsó szaké. Végre szabadjára engedhetik a gyűlöletüket.

Azok, aki nem akartak/akarnak beállni egyik lövészárokba sem, és nem kívánnak részt venni ebben az őrületben, a családjuk körébe, a lakásuk csendes magányába vonultak vissza, és teljes politikai, közéleti apátiába süllyedve kiléptek a rendszerből: naív elképzelés azt hinni, hogy ezzel nem szolgálják a politika érdekeit. Nem vitás, hogy sok tízezren vannak ilyenek a 600.000 menekült között is, akik ideiglenesen/talán örökre elmentek ebből az országból. inkább lelépnek, mint dróton rángassák őket a gyűlölet spiráljában, egyre lejjebb. Ők -az ittmaradt apatikusak és a menekülők egy része- Magyarország belgái. Nem kértek a lövészárokháborúból, és se flamandok, se vallonok nem akartak lenni, csak élni. Az viszont kevés ide. Azt nem hagyják. Azt nem fogják hagyni.

Ha eltűröd, hogy ne hagyják.

Gondoltad-e volna, hogy 27 évvel az ún. rendszerváltás után, még ha csak némi figyelemfelkeltő, provokáló éllel  is, újra előkerül a szamizdat fogalma? Olvastál-e már valaha kommenteket a médiapiacnak abban a maradék 5%-ban, amit még nem darált be a kormányzat propagandagépezete? Hozzászólásokat tehát pl. a 444, a hvg, a Magyar Nemzet cikkei, vagy éppen itt, az index blog.hu szolgáltatásának politikai posztjai alatt? Szembesültél-e már az internet népének véleményével, vitájával? Láttál-e már ugyanebben a médiapiaci szeletben, a Hír Tv-n. ATV-n, RTL-en politikai vitaműsorokat és beszélgetéseket politikusokkal, újságírókkal, elemzőkkel? Olvastál-e kommenteket az egyes politikusok facebook oldalainak bejegyzései, posztjai alatt?

Nem kell ahhoz, több ezer hozzászólást linkelnem -tudnék- , hogy a szomorú kép gyorsan kirajzolódjék bárki számára. Ha pusztán az ellenzéki, kormányzatkritikus, NER-ellenes, fideszellenes, antiorbánista, orbánfóbiás, önmagukat demokratikus ellenzék (hívd őket, ahogy akarod) támogatójaként vagy képviselőjeként meghatározó hozzászólók véleményét gyúrom össze, akkor az alábbi egyszerűsített, de lényeget tartalmazó összegzés áll elő:

Orbán Viktor egy illiberális, autoriter, autokrata, antiszemita, fasiszta, rasszista, xenofób, homofób, gyűlöletre és félelemre épülő korrupt, a putyini-erdogani mintára berendezkedő maffiaállam feje, melyben ő és a közpénztolvajlásra berendezkedett pártja, pártkatonái, kitartottjai, üzletfelei, oligarchái és strómanjai módszeresen és tervszerűen kifosztják, kirabolják, kisemmizik a fideszmédia által teljes agymosásnak alávetett, megtévesztett, megvezetett magyar népet, ugyanakkor megfélelmlítik a rendszer folyamatos vegzatúrának kitett, egzisztenciális, fizikai, szellemi elnyomásban és félelemben tartott demokratikus ellenzékét, bírálóit, kritikusait, hazai és nemzetközi civol szervezeteit, ezáltal elérve azt, hogy ők maguk lebonthassák a demokratikus jogállam minden fékeken és ellensúlyokon, függetlenségen, szabad piacgazdaságon és alapvető európai értékeken nyugvó pilléreit, lábbal tiporva a szólás-és sajtószabadság, a hiteles tájékoztatás, az átlátható közpénzfelhasználás kontrollját, és megsértve az egyenlőségre, partnerségre, érdekegyeztetésre irányuló transzparens állami működés elvét, és felépítve egy seggnyalókból, kitartottakból, hűbéresekből álló vazallus társadalmat, amely törvénytelenségekért, bűnökért, haza- és nemzetárulásért neki és egész bűnbandájának, egyenként hatvan évnyi akasztással kell felelniük a kivégzőosztag sortűze előtt.

Ebből az agresszív és hangos szövegzajból könnyen arra a következtetésre juthat bárki, hogy a miniszterelnököt, a fideszt, a kormányzatot, a párt meghatározó arcait, a kormányzat mindennapi lépéseit övező gyűlölethullám -legyen az valójában vélt/valós, igazolható vagy eltúlzott, helytálló vagy hamis indokból fakadó- Magyarország 1990 óta tartó történetének legpusztítóbb, leggyilkosabb, legkegyetlenebb, semmihez sem hasonlítható és állandó robbanással fenyegető gyűlölethulláma.

Ilyen magasra talán még a Feri sem jutott, pedig ő mindent elkövetett azért, hogy dobogóra léphessen, amikor Magyarország rendszerváltozás utáni legsötétebb óráiban a TV-székház ostrománál tanúsított tehetetlenkedésével, majd az azt követő zavargások idején túlmozgásos ellenreakcióként, kiküldte az azonosító nélküli verőlegényeket  az utcára, és szétlövette, szétverette a tiltakozók, rendbontók, a csőcselék és a fidesz tüntetőinek összekeveredő csoportjait, revansként az előző nap elszenvedett és jól koreografált, rendőrőket ért brutális támadásért, azóta is számtalan összeesküvéselméletnek táptalajt biztosítva az események valódi mozgatórugóit, a tényleges okokat, és a bábjátékot a háttérből irányító elkövetők személyét illetően. Ne fáradj, hiába linkeled be a politikusok népszerűségi indexéről szóló táblázatokat, ahol a Feri hátul kullog, mert én nem a népszerűségről, hanem a gyűlöletről beszélek. Valószínűleg a lekváros-mákos-tarhonyás-spagetti is népszerűtlen lenne, de azért még nem gyűlölnék.

De mi van akkor, ha ennek a gyűlöletnek, ha ennek a gyűlölethullámnak valójában egyáltalán nincs széles, nagy tömegeket megmozdítani képes társadalmi bázisa? A kormányzat elleni legutóbbi tüntetések és demonstrációk  inkább tűnnek egy hangulatos bulinak, vagy éppen szomorú, lehangoló, még a résztvevőket is elkeserítő kudarcos megmozdulásnak, mint a közbeszédben fellelhető harag kirobbanó megnyilvánulásának. Mi van akkor, ha ez a gyűlölet pusztán a felépített alternatív valóság várából letekintve nézve látszik igaznak és igazolhatónak?

De, oké.

Tételezzük fel, hogy az ellenzéknek, az ellenzéki politikusoknak és a civileknek, a NER-ellenes médiaszereplőknek és antiorbánista kommentelőknek igaza van, és tökéletesen látják a fennálló helyzetet. Ha ez így van, ahogy mondják, akkor ez az ország a csőd, a megsemmisülés szélén áll, arra halad, vagy már mélyen benne van.

Egy ilyen elméleti esetben a fennálló reszim eltávolításához nyilvánvalóan minden eszköz megengedett, hacsak valaki nem szeret rabigában élni. Kényszerhelyzet. Amennyiben a demokratikus módszerek csődöt mondanának, akkor jöhetnek az antidemokratikusak, pontosabban éppen a demokrácia védelme érdekében bevetett nem hagyományos módszerek: és ennek a meglátásnak a rezsim ellenfelei, olykor politikusi, közírói szinten hangot is adnak.  A civilek, a "névtelen senkik " számára fenntartott kommentfolyamban állandóan erről beszélnek a politikai posztoknál: az Orbán-rezsimet el kell takarítani az útból, és ha ezt csak vérrel, fegyverrel, erőszakkal lehet elérni, akkor azzal. Az egymást körbenyaldosó facebook csoportokban, ahol azonos világlátású és azonos politikai beállítottságú felhasználók hergelik egymást a gyűlölt ellenségek ellen, fény, vagy alternatív látásmód táplálta független vélemény nem jut be soha. Higgadtságnak, önkontrollnak, hátralépésnek, józan mérlegelésnek szinte nyoma sincs.

Egy polarizált, lövészárokháborúra kényszerített, és egyre jobban széttöredező társadalomban végül az sem tud elmenekülni a gyűlölet elől, aki szeretné távol tartani magát tőle: utoléri a munkahelyén, bekúszik a bőre alá, családok tagjait fordítja egymással szembe, barátságokat roppant meg. Pontosan ez a politikusok, a pártpolitika célja. Minden politikus és minden pártpolitika célja. 10 millió ember 27 évnyi tapasztalata igazolja ezt.

Egy fideszesnek a 444 egyenlő a 666-al, egy És olvasónak a Magyar idők a szervilis seggnyalás pöcegödre, az origonál úgy beszélnek az index-444-24.hu háromszögről, mint valamiféle illuminátus összeesküvés szereplőiről, az origonál pedig értelemszerűen nem újságírók, hanem propagandisták ontják a fideszes szemetet. 

Nem véletlenül írtak amerikai társadalomkutatók lehangoló tanulmányokat pl. a facebook demokráciát felszámoló hatásairól, vagy látnak napvilágot olykor leleplező cikkek az irányított médiáról, ahol minden szereplő politikai  utasításokat hajt végre, megrendelésre dolgozik, fix anyagokkal, kész panelekkel. A polarizált társadalom csoportjai nem igénylik sem a másik/többi oldal véleményét, sem  a független, pártpolitikától elszakadó igazságot. Vezér kell és iránymutatás. Egyik barátom nemrég egy szanatóriumban összeakadt, és egy hónapig összezárva élt három, idős, Demokratikus Koalíció szimpatizánssal, pontosabban DK-hívővel. Azt mondta, nem találkozott még emberekkel, akik náluk jobban utálták, gyűlölték volna...az MSZP-t. Nem, nem a fideszt. Az MSZP-t. Szinte vallásos gyűlölettel gyűlölték az emeszpéseket.

Az elkötelezett szavazók automatikusan helyezkednek el a frontvonalak mentén, a polgárok csoportjainak, szegmenseinek többi részét pedig állandó nyomás alatt tartva bedarálják, vagy  teljes apátiára kényszerítve partvonalra szorítják. Ez utóbbi is nagyon hasznos és célravezető, mert a nem szavazat is szavazattá válik a választásokon, egyrészt a propaganda, másrészt az elkötelezett szavazók többségének súlya által. Az nyeri a választást, aki nagyobb, egységesebb, elkötelezetebb tábort tudhat magáénak: ezt azzal is támogathatod, ha a bizonytalanokat távol tartod az urnától. 

Amikor az információk, vélemények csak egy adott, megszűrt, jól irányított "zsák a foltját" környezetből jutnak el valakihez, a szubjektív vélemények lassan az Egyetlen Létező és Megfellebbezhetetlen Igazság mindent felülmúló erejével kezdenek el hatni az alany gonolatvilágára. Ez táplálja a világ összes fanatikusának, merénylőjének, terroristájának tetteit, de ugyanez a torz meggyőződés vezérli a politikai kampányok gyilkos mechanizmusát is, Magyarországtól Franciaországig. Az Anyád kampányok mozgatórugója a hithű, kétkedés és erkölcsi aggályok nélküli odaadás, valamint a helyes, az egyetlen járható út iránti maradéktalan elkötelezettség. Mindent szabad, mert miénk az egyetlen igaz hit, az egyetlen út, az egyetlen megoldás. Mi vagyunk a Jók, és mi Tudjuk, Merjük, Tesszük.

Azt hiszed, hogy ez egyfajta megtévesztés a részemről, és a valóságban ez távol áll a mai Magyarország közhangulatától, pl. a digitális térben? Hol éltél eddig? Egy pincében, a széfben? Tudod melyik a leggyakrabban linkelt fotó a NER-ellenes, balliberális kommentfolyamokban, amikor a fidesz remélt/vágyott elszámoltatása szóba kerül? Ez, itt lent, ezt éppen a 444 egyik cikke alól szedtem ki. "Repül a sapi.": az antiorbánista internetes szleng visszatérő, összekacsintó utalása kommentelés közben.

get-17_kivegzes_c.jpeg

Jószándékú tanács: ha nem tudod, hogy kiknek a kivégzése látható a képen, ne olvass politikai tartalmú blogbejegyzéseket, mert nem neked való, túl korai vagy túl távoli ez a műfaj neked. 

Hideg ősz

Magyarországon 2002 óta polgárháború van. Azóta hallgatom, hogy "A Haza nem lehet ellenzékben."  Ez egy olyan szlogen, amit azóta minden ellenzéki erő magáénak érez. Mindig meg kell védeni az országot a másiktól. Mindez azonban nem akadályozza meg az egymásnak feszülő egyes ellenfeleket abban, hogy pl. 27 éve szabotálják az ügynök-akták nyilvánosságra hozatalát, amit én tökéletesen megértek: rémes lenne, ha kiborulna a bili. A hatalom megszerzése, és a megszerzett hatalom megtartása minden ideológiai, eszmei, erkölcsi, morális, etikai elvárást vagy alapvetést felül ír egy politikus számára, és ha egy alku kölcsönös előnyöket biztosít a status quo fenntartására, akkor az íratlan szerződések megkötése régi ellenfelek között sem lehet akadály. Feloldhatatlan konfliktussal csak akkor kell számolni, ha az egyik szereplő túlhatalma és ereje a bejáratott rendszer kereteit feszíti szét: ez már casus belli. Mint most.

És ha a hatalom megtartásának, megszerzésének érdekében a magyar népet kell beáldozni, némi vérfürdő árán, az is belefér? A sakkban, gyalogáldozatnak hívják, politikában nemzeti érdeknek, közjónak, magasabb erkölcsi szempontnak.. Jobbról-balról úgyanúgy.

Ja, az "oldalak", az fontos kérdés.

Ne keserítsen el senkit az a tény, hogy ebben az országban a szabad, demokratikus választások útján, a baloldal általis képviselt gondolatvilágnak 2010 óta nem osztottak lapot, és ennek az országnak van felelős kormányzata, akit a többség két ízben felhatalmazott e kies hon vezetésével. Demokratikus körülmények között csak akkor van bármiféle mód egy adott kormányzat leváltására, ha az ellenzék által képviselt eszmeiség támogatására és elfogadására tényleges társadalmi vagy politikai erő mozgosítható, amely akaratot a polgárok az országgyűlési választásokon érvényesíthetik.

Az utcán viszont, nem.

Ez akkor is így van, ha ez valakinek nem tetszik. Ebben az országban baj van, több szempontból is, és aki ezt nem látja, az nyilvánvalóan teljesen hülye. Én ebben a blogban is többször elmondtam ezt, így a kormányzattal, vagy az intézkedéseivel szembeni ellenérzést nem csak megértem, hanem egyes vonatkozásaiban, ténylegesen osztom is. Aki azonban az összes felháborító, irritáló, szégyenteljes, és valóban, egy esetleges kormányváltás esetén kivizsgálásra illetve felelősségrevonásra érett ocsmányságból, egy polgárháború kirobbantására is indokot talál magának, az Magyarország ellensége. Bárki, akit a kormányzat, akár az ellenzék támogatóinak soraiból rá lehet venni az a politikai ellenfelekkel szembeni fizikai, erőszakos akciókra, az bűncselekményt követ el, és minden létező módon szembefordult az egész magyar néppel. 

Én nem utasítom el az erőszakot, mondtam már, nem kell újrafogalmaznom. Sem elvi, sem konkrét értelemben. Bárhol, bármikor, a civil élet hétköznapi konfliktusaiban vagy véres kezű diktatúrák elllen lázadva, amikor erre jó, igazolható, felmentést adó ok van, és az adott szituáció semmiféle más alternatívát nem tesz lehetővé: erőszakot kell alkalmazni. Ha kell kíméletlenül. Voltam én már ilyenben. Ütöttem azonnal.

Csak ez nem az a szituáció.

Ez egy jogállam, ez egy demokrácia, amelynek vannak jogszabályai, törvényei, hatóságai illetve az EU tagság okán és a nemzetközi szerződései miatt külső kontroll jogorvoslati lehetőségei is. Feljelentéseket kell tenni, dokumentálni, rögzíteni mindent, tényszerűen összeállítani azt a vélt/valós bűnlajstromot, amit a kormányzat nyakába varrnál, fotó, videó, oknyomozás, asztalcsapkodás, tüntetés, sípolás...jogszerűen.

És el kell menni szavazni. Az "X"-ben van az erő. A nép dönt.

Aki annyira gyűlöli a regnáló rezsimet - és néha adnak okot a gyűlöletre, ez kétségtelen- hogy anarchiába, vérbe, pusztulásba, szenvedésbe taszítaná az országot, benne a védtelen, kiszolgáltatott emberekkel, csak hogy végre a kötél végén himbálózva lássa az ellenségeit (bármely oldalról), annak fogalma sincsen arról mit beszél, mire készül. Mert ilyen esetben csak arra kell vigyázni, hogy te mindig a kötél jó oldalán legyél.  Amíg te rakod a kötelet az ő nyakukba, az klassz lehet. De ,ha ők rakják a te nyakadba a kötelet, az már biztosan kellemetlen.

Mert a politikai gyűlöletet tápláló vélt/valós okok között könnyű elveszni. Maga a tény az, ami fontos: a saját igazságba vetett szent meggyőződés nyújtja az önfelmentést, önigazolást a küzdő feleknek, bármit mondanak, bármit kommentelnek.

Vagy bármit tesznek. Ilyen embereket pedig könnyű egymásnak ugrasztani. A világon a legkönnyebb.

Te ne tartozzál közéjük. Ne legyél ostoba. Őrizd magadban a kétkedés jogát és lehetőségét. Ne hagyd, hogy az igazi ellenségeid összeugrasszanak egy polgárháborúban, egy tüntetésen a szomszédaiddal, a barátaiddal, a családtagjaiddal, a másik, ismeretlenül-ismerős magyarral, a saját véreddel és sorstársaddal, akikkel ezer éve itt élsz.

Őket csak a Hatalom megtartása vagy megszerzése érdekli. És ezért bármire képesek. Itt az alkalom, hogy bebizonyítsd: te vagy az okosabb, te vagy a bölcsebb, és minden keserűséged, frusztráltságod ellenére több józan felelősségérzet szorult beléd, mint a hatalomtól egyre távolabb kerülő vagy abba túlságosan is belefeledkezett politikusokba, akikre rábíztad ezt a Hazát, és akik polgárháborút, zavargásokat vízionálnak vagy remélnek a teleszart gatyájukban álldogálva.

Okozz nekik csalódást, és Legyen Hideg az ősz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr6112627331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 09:55:17

@Dorottya Veres:

Minél inkább érzik a vesztüket, annál hangosabban és durvábban vonítanak. Nézd csak meg, az B1 szinhte minden bejegyzése index-címlapos.

Na de attól, hogy hangosabban vonítanak, még nem lesznek többen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 09:56:57

@6.Lenin:

Főleg mert nálunk még nemzeti ellentéteket sem lehet szítani, mint Ukrajnában.

nemecsekerno_007 2017.09.05. 09:57:04

- Ahogy az ellenzék intézi a dolgokat, jobb ha nem kerülnek a hatalom közelébe.
- Lehet, hogy a kormány megoszja az országot, de ha az ellenzék kerülne hatalomra, milyen lenne a nemzeti összefogás?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.05. 09:58:46

@rasztaszív:

Te hogyan csillapítanál le egy csőcseléket? Hergeléssel? Vagy megkérnéd őket szépen, menjenek haza?

A Fidesznek nem volt politikai érdeke egy előrehozott választás, így ennek megfelelően cselekedett: azaz a tüntetést szétzúzta, megmentetta kormányt, közben a kormányt politiikailag megbánítva, hagyva Gyurcsányt hibát hibára halmozni, ezzel lenullázni az MSZP-t.

Komolyan azt hiszed, csak az csata, ha kimegyek a csatamezőre az ellenség ellen frontálisan, s az nem az, ha taktilag visszavonulok, az ellenséget csapdába csalva?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 10:00:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ugyanmár.
Mikor az index újságírói (a migránsseggnyaló Földes András) egy szimpla bicikli akadály kapcsán, minden Fideszest egyként jelöl meg bűnösnek akkor mit vársz ?

6.Lenin 2017.09.05. 10:03:33

@Hidvégi Mihály:

Én egy embert követek, aki bírja a teljes bizalmamat:saját magamat.
Tudom vállalni a saját , néha rossz döntésemet is.

Természetesen van véleményem Orbánról is, az ellenzékről is, de számomra csak annyit jelentenek, hogy melyik nehezítené,/ könnyítené az életemet.
Szerencsére van 72 év tapasztalat is mögöttem, ami megkönnyíti a választási lehetőségeimet is.

Ennyi a lényeg, Mihály, nálam. A többi csak annyi, hogy érdeklődöm a körülöttem zajló iránt is, és, ha van rá lehetőségem, elmondom, leírom a véleményemet.

Szerencsére ma adott ez a lehetőség, még a gyűlölködőknek is, vagyis neked is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 10:05:09

@Hidvégi Mihály:

Értelek, ez ma már a második logikai bakugrásod. Szóval Orbán azzal szítja az erőszakot, hogy nem enged a kisebbségben lévő ellenzéken belül is kisebbséget alkotó erőszakkal fenyegetőzőknek. Brávó.

morph on deer 2017.09.05. 10:10:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Sokkal egyszerűbb ez: mindez figyelmeztetés a tomboló Sorosnak."

:)) ! Tomboló Soros! LOL!
Biztos, hogy nem tudatmódosítasz?
Atyaég..!

6.Lenin 2017.09.05. 10:15:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pedig a magyar nép alapból idegengyűlölő, rasszista moslékzabáló nép.
De, hogy miért is fogadtunk be eddig másokat, miután megpróbáltak minket kiirtani, ez még rejtély számomra. Néhány száz éve éldegélnek itt békében.

Orbán egy senki, jelentéktelen figura, de a német választási kampány nagy része majdnem csak róla szól.

Már lassan a mocsár fenekén vagyunk, éhező emberek milliói ténferegnek az autópályákon, éhező gyermekek 10 millióinak sírásától zengenek a nyári táborok.
Csupasz seggű emberek lézengenek a szinte mindennapos fesztiválokon, ahol alig akad hely számukra a sok milliós terepjáróktól. lehetne sorolni reggelig.

Az ellenzéknek nevezett vmik meg a béka seggénél.

Érdekes kérdéseket vetnek fel ezek.

rasztaszív 2017.09.05. 10:16:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: te figyu,az nem lehet,hogy akik most akasztani akarnak,azok is csak le akarják csillapítani a sajátjaikat?a te logikádból ez következik.

Womb Raider 2017.09.05. 10:17:57

@zord íjász: "Erősen kétlem, hogy azok, akik több százan megosztják a történeteiket a Határátkelő blogon, a posztokban vagy éppen a kommentekben, a szocialista örökség miatt mennek el, tekintve, hogy egy komplett sereget összeállíthatnának olyanokból, akik 1990 után születtek, és mégis leléptek."

Valóban? Szerintem meg mindegyikük útrakelésében ott van a szocialista/vasfüggönyön inneni évtizedek eltakaríthatatlanul kísértő öröksége. Európa kettészakadt és mostanra meg még nem nőtt össze. Akik elmennek, túlnyomórészt a biztosabb megélhetés és magasabb nívó és a szélesebb perspektívák miatt mennek el. Ráadásul a térségből nem is tőlünk vándorolnak a legtöbben, holott a ballib narratíva azt sulykolja: a világ segglyuka vagyunk. A politikai pártoknak nyilván van felelőssége, hogy a bérek közötti szakadék alig-alig szűkül, nyilván abban is van, hogy bizonyos pályákán az előrejutás, kiteljesedés nem mindig függ össze a tehetséggel... de a zöm pusztán a nagyobb számsort és az értékesebb devizát figyeli. Szóval van felelősség, de azt is ismerjük el, hogy nagyon kevés eszköz van, amivel ellene tehetnénk annak, hogy jóformán egyetlen erőforrásunkat , a munkaerőnket és a hozzá kapcsolódó tudásunkat ugyanúgy megfizessék a határainkon belül, mint azoktól nyugatabbra.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 10:20:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Orbán azzal szítja az erőszakot, hogy

- hinti a hazai közbeszédben, hogy zavargások várhatók (mert tudja, hogy kibaszottul elege van a népnek belőle, fél s próbál előre menekül)
- olyan választási rendszert fabrikált, hogy békés úton leválthatatlanná tette magát
- ugyanakkor az országot szegényíti, a gazdaságot életképtelenné teszi, fenntartja a szocialista-kommunista utat a gazdaságban, államapparátusban

Mondd, mit kellene tennie annak a magyar embernek, aki tudja, hogy veszettül rossz úton járunk, tudja, hogy változtatni kellene? Üljön otthon karba tett kézzel s nézze az országát teljesen megsemmisülni?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 10:21:39

@6.Lenin:

Hát igen.

Elég nehéz a bérrettegők élete egy olyan közegben, ahol az állam szinte ingyen kap hitelt, a reálbérek 9%-nyit emelkedtek, és a belfőldi és külföldi nyaralások száma soha nem látott mértékben növekedett.
Miközben Budapest látogatottsága és népszerűsége Prágáéval vetekszik.

Jakab.gipsz 2017.09.05. 10:21:54

Nos, a tüzes trónra ültetést, a lámpavasra húzást és a Dunába lövést, mind kipróbáltuk, sajna nem lettünk e módszerek alkalmazásától okosabbak.

Noha sokan megbíztak ezekben az applikációkba, egyébként nem követék volna el.

A siker elmaradt.

Ezek a rebellis magyarok ismét lázonganak, egy szép új világ ellen.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 10:23:23

@Hidvégi Mihály:

Olyan választási rendszert fabrikált, ahol a győztes nyer.

Ha ezután leválthatatlan, akkor az azt jelenti mindig ő győz. Ha nem nyer, nem kormányoz. Persze értem, hogy a ballib majmoknak, meg a 10 emberből álló PKP szemében ezek elérhetetlen magasságok, de ettől még demokratikus a rendszer.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 10:26:20

Azért nem árt annyit megjegyezni, hogy sikeres kormányváltás, amit az úgynevezett 'nép' kezdeményezett, minden esetben külföldi támogatsással történt.
A nyilasoknál a nácik, a komcsiknál az oroszok.

Minden más esetben, a valóban a nép által kezdeményezett kormányváltási kísérlet elbukott. 48, 56, ...

morph on deer 2017.09.05. 10:27:10

@zord íjász:
"Ez önmagában is siker."

Meggyőztél!
Bár azt hiszem ez lesz a legnagyobb siker, ahogy a dolgok jelenleg állnak.

Én ezzel az "oldali" dologgal hadilábon állok, tekintve, hogy nem tartom meghatározónak. Még akkor sem tartanám annak, ha ez valóban valós értékválasztást jelentene, de ma már semmi köze semmihez.

D. Ibolyának volt egy kezdeményezése pár ezer évvel ezelőtt, a "normális Magyarországért" - vagy valami ilyesmi név alatt. Értelemszerűen elhalt, de nekem ilyen jellegű elvárásaim lennének egy rendszerváltó erőtől, hogy végre valaki már a "normális Magyarországot" tartsa fontosnak, és ne a pártot, az 'oldalt' vagy a vallási hovatartozást!

Abszurd módon jelenleg szerintem a Kétfarkú Kutya az egyetlen NORMÁLIS népség, akik nem ilyen-olyan politikai agendák mentén gondolkodik, hanem teszi amit helyesnek tart, Marx, Szűzmária és Horthy nélkül...

6.Lenin 2017.09.05. 10:35:43

@Ballib cenzúrázók réme 25:

A múlt héten Budapesten átutazva elképedve néztem a sok sárga, ferde szemű, fekete, arab, és ki tudja milyen nációjú túristat, amint a körmüket rágva a félelemtől rohangáltak össze-vissza, a félelemtő reszketve a kávéházak teraszain ettek-ittak, nagy csomagokat kicipelve a butikokból szinte sikoltoztak a félelemtől.

Borzalmas látvány volt. Pláne, hogy sehol 1 tank, gépfegyveres katona, semmi, látszólag tök nyugalom, de a levegőben ott vibrál a félelem, vagy csak rohadt meleg volt. Nem tudtam eldönteni.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 10:43:45

@Dorottya Veres: Erről szól a Határátkelő blog. Aki útrakel, annak a zsákjában minden benne van: jobb megélhetés reménye, több hazaküldhető pénz, szellemi öröksége az elmúlt évtizedeknek, kalandvágy, ifjúság, politika, faszkivan, gyökértelenség, távoli rokonok, EU szabadasága, nyitott határok...minden. Van akinél csak egy indok lapul, van akinél száz. Egyetértek veled, nincs vita köztünk abban, amit mondasz, én pusztán egy másik kommentre reagálva jeleztem, hogy 27 év után már nem feltétlenül domináns szempont a 40 évnyi szocializmus. Fiatalok, akik vastagon szarnak a 40 évnyi szívásra, és nem tudnák megkölönböztetni egymástól Kádárt és Losonczit se talán egy fotón. A világ számukra nyitott, szabad, lehetőségekkel, és tehetségük, tudásuk szerint akár pénzzel is teli. A jól felkészült szakemberek és vállalkozók pedig többnyire megtalálják a számításukat külföldön, akkor is, ha a szocializmusban élték ifjú éveiket. Mehetnek szabadon és menjenek is, ha megtehetik. Mindenkinek csak egy élete van, és Magyarország nem tud mindenben versenyre kelni a csábítás terén. Ez egy tény. Nem kell boldognak, de nem is kell feltétlenül boldogtalannak lennünk tőle, de egyelőre ez a valóság. Ehhez hozzájön, hogy azok az emberek, akik visszatérnek, másfajta tudást, tapasztalatot, munkakultúrát találnak, új benyomásokkal és új/más értékekkel, világlátással térnek vissza, ezek egy része talán hasznára válik Magyarországnak. Nehéz, szerteágazó téma ez, nem véletlenül nagy látogatottságú és népszerű blog a Határátkelő. Betekintés egy olyan világba, amit nem mindenki vállalhat fel.

A ballib narratíva azt sulykol, amit akar, demokrácia van.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.05. 10:51:00

@rasztaszív:

A most akasztani akaró ballibák csak saját tehetetlenségüket fejezik ki, nem kell törődni velük, teljesen veszélytelen Facebook-komment fotelforradalmárok csak.

rasztaszív 2017.09.05. 10:55:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nem mondod.nem csak a sajátjaikat csillapítják így?

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 10:57:48

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Azért nem árt annyit megjegyezni, hogy sikeres kormányváltás, amit az úgynevezett 'nép' kezdeményezett, minden esetben külföldi támogatsással történt.
A nyilasoknál a nácik, a komcsiknál az oroszok.

Minden más esetben, a valóban a nép által kezdeményezett kormányváltási kísérlet elbukott. 48, 56, ..."

:-)))) Most a történelmi vonalat nem számítva, amivel nyitottál, mert arról szintén lehetne beszélni(nép -nyilasok-nácik.kommunisták-oroszok) azt hiszem ezt nem gondoltad végig. A kormányzatot védve a Habsburg császárság és a Szovjet-kommunista diktatúra elleni függetlenségi szabadságharcunkat hoztad fel példaként, mint

elrettentést?
hivatkozást az ellenzék számára a számukra eleve vesztes ügyről?

Orbán Viktor kormányzatát párhuzamba állítottad külföldi segítség nélkül megdönthetetlen rezsimekkel, császársággal, megszállókkal. Valószínűleg örülnek neki. Orbán a megszálló, idegen hatalom, ők viszont a függetlenségért harcoló szabadságharcosok. Talán elbuknak, de róluk zengi majd a dalokat az utókor.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 11:01:13

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Olyan választási rendszert fabrikált, ahol nem lehet más győztes rajta kívül. Minden pénz az ő rendelkezésére áll, minden hatóság az ő uralma alatt áll, ez a kettő elég ahhoz, hogy leválthatatlan lett.

Ezért csak forradalom tudja őt elmozdítani. Azok pedig nem szoktak igazságosak lenni, ám annál könyörtelenebbek.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 11:04:54

@morph on deer: "Én ezzel az "oldali" dologgal hadilábon állok, tekintve, hogy nem tartom meghatározónak. Még akkor sem tartanám annak, ha ez valóban valós értékválasztást jelentene, de ma már semmi köze semmihez."

Egyetértek. Nem untatlak azzal, hogy a saját posztjaimat linkelem neked, de erről többször egész litániákat írtam már. Ezek a kategorizálások az abszurditás netovábbjai. Mindig, mindenkinek teljesen mást, homlokegyenest az ellenkezőjét jelentik, mint ahogy az adott illető/párt/mozgalom önmagát meghatározza vele. Pusztán a kommunikáció egyszerűsítésére és iránymutatásra valók, semmi másra.
Szinte szégyellem használni őket, de még nem találtam ki jobbat, és más sem.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 11:14:38

@Hidvégi Mihály: "Olyan választási rendszert fabrikált, ahol nem lehet más győztes rajta kívül. Minden pénz az ő rendelkezésére áll, minden hatóság az ő uralma alatt áll, ez a kettő elég ahhoz, hogy leválthatatlan lett. "

Ez egy olyan ostobaság, amelynek sulykolásával az ellenzék felkészül a vereségre. (ha győznek: A mocskos fideszes választási rendszer ellenére is győztünk!) Hont Andrásnak, a hvg egyébként jó tollú és értelmes újságírójának ez a választási rendszeren való rugózás a kedvenc mantrája, de múltkor a hír Tv csörte című vitaműsorában már Horn Gábor, az szdsz egykori arca is finoman leugatta a stúdióban, hogy fejezze be ezt a marhaságot. Azóta már többen is megtették, elmondták.

A fideszt le lehet győzni a választásokon az általuk kitalált rendszerben isés ráadásul a győztest támogató rendszer egy kétélű fegyver, és ellenzéki siker esetén a fidesz ellen hat, mert a győztes ellenzéki formáció ugyanúgy kétharmadot szerezhet.

Ez nem vita kérdése, ez egy tény.

6.Lenin 2017.09.05. 11:16:13

@Hidvégi Mihály:

Mihály!

Tagjai vagyunk egy szövetségnek, sőt egy katonainak is.
Forradalom.
Ők meg csak néznék, mint vak a moziban?

Nincs valami normálisabb 5leted?

Kik is csinálnák azt a forradalmat? Ezt csak félve kérdezem, mert annyira abnormálisnak tűnik ma ezen morfondírozni. És mi lenne utána? Erre már talán jelzőt is nehéz találni.

Óriási az elégedetlenség a regnálókkal szemben-állítólag.
Nem lenne simább választásokon nyerni, mint pl Ózdon, Veszprémben?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 11:16:58

@6.Lenin:

Onnan lehet tudni, hogy az ország a helyes irányban halad, hogy gágognak a ballibák. Minél hangosabban gágognak, annál helyesebb az irány.

Ez persze kissé vulgáris, nem is kissé leegyszerűsítő megfogalmazás, de elég jól fedi a valóságot.

6.Lenin 2017.09.05. 11:24:58

@zord íjász:

"A fideszt le lehet győzni a választásokon az általuk kitalált rendszerben isés ráadásul a győztest támogató rendszer egy kétélű fegyver, és ellenzéki siker esetén a fidesz ellen hat, mert a győztes ellenzéki formáció ugyanúgy kétharmadot szerezhet."

Igen.

És van kb 5 millió választásra jogosul, akik nem a Fideszre szavaztak. Volt 8 év meggyőzni közülük 3-4 milliót. Miért a rendszer lenne rossz?

Horn Gábor annak ellenére, hogy az SZDSZ arca is volt, általában jókat is szokott mondani,ha a helyzetet kellett reálisan elemezni.Lásd,a Ferinek is megmondta a valós helyzetet anno.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:27:06

@zord íjász:

Semmit nem magyaráztam, hanem pusztán tényeket írtam le.

Tényszerűen leírtam, hogy amikor a "nép nevében" az aktuális hatalmat sikeresen megdöntöttük, akkor rendszerint külföldi háttérhatalmak támogatásával egy kisebbség került a harc után hatalomra a nácik majd a komcsik személyében.

Most se lenne másként, a Soros féle csapat estén. Az Ukránok felett is bábkormány ül, viszont cserébe a gáz üzeltágat a Soros-Clinton klán uralja, viszont az Ukránok szívnak, mint még soha.

Amikor a magyarok maguktól keltek fel, az aktuális és egyébként külföldi kontrol által irányított bábkormány ellen 48, 56 akkor azokat rendre elbuktuk.
Ez csak észrevétel, hisz jelenleg nincs se külföldi irányítás, se népakarat a buktatásra.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 11:29:08

@6.Lenin: Horn Gábor azzal a mondattal vonult be a történelembe.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:31:50

@Hidvégi Mihály:

Jajj Mihály !
Lássuk be, ez süket duma.
Ha a statisztika szerint a ballibeknek lenne 40%-a, és a Fidesznek lenne 20% a táémogatottásga, akkor ők kerülnének kormányra mint a pinty 2/3-al, vagy többel.
De fordítva van.

Értem hogy szerinted ez probléma, de attól még demokrácia van. Mitöbb éppen azért probléma ez számodra, mert demokrácia van, és az általad imádott kisebbség nem kerülhet hatalomra, támogatás nélkül.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:36:36

@zord íjász:

Azért nem árt megjegyezni, hogy ugyan 2006-ban letütnk az unió tagjai, a Németek és a többi Nyugat-Európai ország csak 2010-2011-es törvény módosítással tették csak lehetővé a tömeges munkavállalást a Kelet-Európaika részére.
Nem véletlen hogy minden Kelet-Európai országban ekkor mentek ki a munkavállalók tömegesen.
Megjegyzem tőlünk mentek akkor és most is az egyik legkevesebben arányaiban a térségből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 11:36:59

@Hidvégi Mihály:

"hinti a hazai közbeszédben, hogy zavargások várhatók (mert tudja, hogy kibaszottul elege van a népnek belőle, fél s próbál előre menekül)"

Wishful thinking. Orbán nem fél tőletek és esze ágában sincs bármerre menekülni. Amúgy lehet, hogy a népnek elege van belőle, a bibi csak az, hogy a ballibeket még százszor annyira nem kívánja újra hatalomba segíteni.

Mellesleg nem gondolod, hogy Orbánnak több infója van a várható eseményekről, mint neked?

"olyan választási rendszert fabrikált, hogy békés úton leválthatatlanná tette magát"

Olyan kvára unalmas mindig ezt olvasni. Tessék olyan programmal előállni, amely nemcsak a Nagykörúton belül, hanem az egész országban népszerűvé teszi a baloldalt. Tessék hiteles emberekkel bemutatni ezt a programot, ne rég lejárt szavatosságú káderekkel. És akkor ugyanez a választási rendszer titeket juttat 2/3-os többségbe.

Azt is unom ismételgetni, hogy az amerikai vagy brit választási rendszerben az ellenzéknek jó ha fél tucat képviselője lenne a parlamentben, a Fidesz meg 95%-os többségben kormányozhatna.

"ugyanakkor az országot szegényíti, a gazdaságot életképtelenné teszi, fenntartja a szocialista-kommunista utat a gazdaságban, államapparátusban"

A GDP-arányos államadósság csökken, a külső államadósság csökken, a munkanélküliség csökken, az államháztartási hiány olyan alacsony, mint a szocik idején soha. És még sorolhatnám, de nem teszem, mert te úgyis azzal vágsz vissza, hogy na de sapka van/nincs a fején.

"Mondd, mit kellene tennie annak a magyar embernek, aki tudja, hogy veszettül rossz úton járunk, tudja, hogy változtatni kellene? Üljön otthon karba tett kézzel s nézze az országát teljesen megsemmisülni?"

Szerinted mit kellene tennie? Le mered konkrétan írni?

6.Lenin 2017.09.05. 11:38:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Számomra is érthetetlen az ellenzék hozzáállása. A választási rendszer ismert. Egy jó vízió esetén erős kormánytöbbség lehet.

A választásra jogosultak közül simán lehetne megszerezni a többséget, ha...

Vagy a helyzetértékelése hibás az ellenzéknek, vagy nincs elfogadható vízió. Vagy nincsenek elfogadható, hiteles politikusok.

A többi értelmetlen, hibás spekuláció. Én már feltettem vulgárisan, normálisan.
Valódi válasz sehol.

Talán igény is lenne a változásra is-mindig van egy jobbra vágyás.

Próbálták már utánozni is a Fidesz sikerét-néppártosodás-egy a zászló-, de a lényeget nem értik, hogy ez valóban miként is működik.

Ennyire széthúzó érdekeket nincs aki össze tudná dagasztani, közös vízióban felkínálni, hitelesen képviselni. Akkor miről is kéne álmodozni?
Minden ismert, adott.
Miért nem megy ezt megvalósítani? Amíg erre nem találják meg a valós válaszokat semmi sem lesz belőle. Nem is azt keresik, látni a hozzászólásokon is. Még mindig régi csontokon rágódnak (2006).
Menthetetlenül tehetségtelen társaság.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 11:40:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: khm, khm, khm. Fuss neki újra. Unió. Magyarország.

6.Lenin 2017.09.05. 11:40:52

@zord íjász:

Talán egyedül az SZDSZ-esek közül mindig is volt olyan, amit simán elfogadtam tőle, akkor is, amikor még a hatalom részesei is volt a pártja, de utána is. Nem teljesen elvakult a pacák.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 11:44:30

Uraim, uraim! Ti, akik azon rugóztok, hogy Orbánt le lehet győzni választáson...

Nem lehet. Nem engedheti meg magának s mivel - ismétlem - minden pénz az ő kezében van, így meg is tudja tenni, hogy ő legyen a győztes.

De a minden forrás birtoklásán túl van más is a kezében. Az aljassága, az, hogy gátlása semennyi. S ezt tisztességes ellenzék (márpedig tisztességesnek kell lennie, mert ez az ország több gazembert nem bír el, itt most nem a vele kollaboráló szocikra gondolok, nem is a Jobbikra, amelyiknek a soraiba oly sok gyilkos ösztönű ember is bemozgott, hanem a tisztességes ellenzékre ), tehát az aljasságokat, hazugságokat egy tisztességes ellenzék nem tudja kompenzálni. Ha fejre áll sem.

Szóval Orbán kimenetele csak egy utas. Sajnálom.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:45:38

@zord íjász:
Ok 2004. De ez mit sem változtat a többin, hogy 2010-2011-től lehetett teljes jogú munkavállalónak lenni Nyugat-Európában:
kulfoldremennek.hu/munka/48-nemetorszagi-munkavallalas-lepesrol-lepesre
"2011. május 1-től a magyar munkavállalók Németországban is teljes mértékben élvezhetik a szabad munkavállalást"

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 11:47:12

@Hidvégi Mihály:

A választást szavazófülkében nyerik, nem a rendelkezésre álló pénz dönt.
Ha nem így lenne, akkor a Soros bábjai a ballibek, uralkodnának folyamatosan.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 11:48:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Uram, Jocóné uram, hányszor megmondtam már, hogy ha hozzám szólsz, ne mondj baloldali ellenzéket, mert kvára nem érzem magam baloldalinak, jobboldalinak érzem magam, mindamellett, hogy tudom, a baloldalra is szükség van. Nem olyan Orbánista baloldalra, hanem amolyan igazira.

Tehát jobboldal, érted uram, a jobboldaliaknak van kvára elegük Orbánból, nem csak a magukat baloldalinak nevezőknek.

6.Lenin 2017.09.05. 11:50:02

@Hidvégi Mihály:

Mihály! A gyűlölet vakká tesz. Régi bölcsesség, és igaz is.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 11:52:11

@Hidvégi Mihály: "... egy tisztességes ellenzék nem tudja kompenzálni. Ha fejre áll sem."
Nem az ellenzéknek kell kompenzálnia a fideszt, vagy a fidesz általad vélt/valós és minősített tetteit, hanem Magyarország választópolgárainak. A választásokon. 2018-ban.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 12:12:23

@zord íjász: Látod uram, asse tudod mit beszélek. Hát tessék már értelmezően megtanulni olvasni, nemde!

Arról beszéltem, hogy Orbán száját annyi hazugság hagyja el, annyi aljasságra bír benneteket, hogy ezt normális ember, normális ellenzék egyszerűen nem tudja legyőzni. Tehát az ellenzék Orbán gátlástalanságát nem tudja kompenzálni, mert egyszerűen nem fér bele átlag ember normalitásába, hogy olyan gátlástalanul hazudozzon, ahogy nagy kedvencetek ezt teszi.

S ti is beszopjátok ezt a hazudozást s azt képzelitek, hogy aki Orbánt a pokolra kívánja, az nem magyar, nem ember, nem hazafi, stb. stb.

Majd felébredtek eccer!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 12:25:55

@Hidvégi Mihály:

Kedves Mihály ?

Milyen aljasságra bír minket ?
Ki az a normális nem hazudós ellenzék ?

A nagy gyűlölködésben észre se veszed, hogy a te szádból pereg a tüske folyamatosan, és akiket szidsz, azok csak simogatnak, mint egy buta nyuszit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 12:33:41

@Hidvégi Mihály:

"Látod uram, asse tudod mit beszélek. Hát tessék már értelmezően megtanulni olvasni, nemde!"

Abba lehetne már hagynod ezt a lekezelő, leereszkedő, kioktató hangnemet. Még akkor is, ha úgy érzed, s ezt nyilvánosan ki is jelentetted, hogy te az egész magyar népet akarod oktatni.

Az még egy durva understatement, ha azt mondom, hogy fényévekre vagy József Attilától.

Womb Raider 2017.09.05. 12:35:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Olyan kvára unalmas mindig ezt olvasni. Tessék olyan programmal előállni, amely nemcsak a Nagykörúton belül, hanem az egész országban népszerűvé teszi a baloldalt. Tessék hiteles emberekkel bemutatni ezt a programot, ne rég lejárt szavatosságú káderekkel. És akkor ugyanez a választási rendszer titeket juttat 2/3-os többségbe. "

A minap milyen jót olvastam már... valahol (lehet, a B1-en) azt fejtegették, hogy az ellenzék azonnal fogjon össze, mindenki, mindenkivel, nyerjék meg a választást és azonnal hozzanak új választási törvényeket és új rendszerben azonnal írjanak ki újra választásokat, mert az lesz az igazságos, mert akkor végre le leeht váltani a Fideszt...
Persze arról, körülbelül hogyan is nézne ki az 'igazságos' választási rendszer, arról nem nagyon lehetett semmit kihúzni belőlük. Gondolom az lehet igazságos, ami a jelenlegi ellenzéket a választók támogatása nélkül is beemeli legalább egy koalíciós kormányba és a szavazati többséget bírókat kirekeszti... nem állítom, hogy nem forradalmi elképzelés.. mi több, világújdonság!

Womb Raider 2017.09.05. 12:39:13

@Hidvégi Mihály: "Tehát jobboldal, érted uram, a jobboldaliaknak van kvára elegük Orbánból, nem csak a magukat baloldalinak nevezőknek."

No, amennyiben ez az állítás megállja a helyét, akkor nincs min aggódni , 2018.-ban búcsút inthetünk nekik!
Vagy úgy kell értenünk, hogy a blogszcénában véleményt nyilvánítók között ez a helyzet? Ez viszont kevés lesz a boldogsághoz. Még akkor is, ha hozzávesszük a nyilván némi átfedést mutató tüntikézők halmazát is.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 12:42:13

@Dorottya Veres:

Ez így igaz.

Az ellentmondás abból fakad, hogy Mihályunk szemében csupán ő és Bokros a hiteles jobboldaliak, esetleg az MKP. Szóval vagy 10-15 ember.. :)

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 12:53:14

@Ballib cenzúrázók réme 25: Köszöni a buta nyuszi a simogatást. De tényleg köszönöm, értékelem, hogy csupán agyatlan tóninak néztek s nem holmi rosszindulatú balféknek.
Milyen aljasságra bír benneteket?

Épp amiről itt is szó esik: gyűlöljétek a másként gondolkodókat, azt aki szentül hiszi, hogy ami ma Magyarországon folyik, az a magyar nép legnagyobb átbaszása, amit történelme folyamán elviselt.

Én valóban gyűlölöm ezt az embert, Orbánt, sosem tagadnám. Már az elég ehhez, hogy egyetlen igaz szó nem hagyta még el a száját, s akkor még a lopásairól nem is beszéltünk. De én csak őt gyűlölöm, titeket még véletlenül sem, ti áldozatai vagytok, ti átlag magyar emberek vagytok, olyan, mint én, dolgoztok, stb. stb.

Orbán viszont arra késztet benneteket, hogy gyűlöljetek mindenkit, aki másként gondolkodik. Elég sokszor hallgatom a Kossuth rádiót, hogy ebben teljesen bizonyos legyek.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 12:54:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Abba lehetne már hagynod ezt a lekezelő, leereszkedő, kioktató hangnemet. "

Amit a bloggazdának írtam, abban valóban van lekezelő, vállalom. Olvasson és értelmezzen amit írok, ne félremagyarázzon s akkor nem fogom lekezelni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 13:00:22

@Hidvégi Mihály:

Hát Mihály...
Azt hiszem hogy ezen csak pszichológus segíthet.
Volt már hogy ezt a megjegyzést iróniának szántam, de most nem.

Valóban azt gondolom, hogyha te a választók 40%-át buta megvezetett embernek, mitöbb áldozatnak tartod, akkor komoly mentális és önértékelési problémáid vannak.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 13:07:49

@Hidvégi Mihály:

Megismételted a korábbi kommentedet.
Én nem fogom megismételni a korábbi kommentedre adott válaszomat, mert az hibátlan, tűpontos és igaz volt már elsőre is.
Frusztrált dühöd nem ér el engem.

chrisred 2017.09.05. 13:08:52

@zord íjász: 2004. Hét éves moratórium, és kizárólag Németország és Ausztria tartotta fenn a teljes időszakban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 13:15:04

@Hidvégi Mihály:

"Uram, Jocóné uram"

Nocsak, hát eddig tartott a jólneveltséged? Ugye tudod, hogy a calling names a végső elkeseredettség tünete?

"hányszor megmondtam már, hogy ha hozzám szólsz"

Mégis ki a fene vagy te, hogy megszólalási szabályokat alkoss nekem, ha hozzád szólok? Leszállhatnál már arról a fene magas lóról, mert ha leesel, nagyon fogsz esni.

"kvára nem érzem magam baloldalinak, jobboldalinak érzem magam"

Nem az számít, minek érzed magad, hanem az, mi vagy, mit cselekszel. A yorkshire terrier is kutyának érzi magát, pedig csak egy macskapótlék:

"A fajtát [...] a skótok a textilüzletekben való egerészéshez" fejlesztették ki. :DD

www.pets4homes.co.uk/images/breeds/20/large/917d77fa7e0070d0e219ba59ff770ade.jpg

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 13:28:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te aztán irgalmatlan keményen tolod ezt a szakmát, már egy korábbi kommentednél is akartam írni. :-)))

Ezen a blogon szigorúan tilos negatív tónusban beszélni bármiféle kutyáról. Kivéve a nagy kutyákról, amennyiben politikusok, de nekik sincsen semmi közük az ember legjobb barátjához. A linkelt fotón szereplő kiskutyának különben is tündéri szeme van.

Vezeklésképpen lépj be a Liberálisokhoz,- akik egyébként nem azok, illetve nem az - hogy Fodor ne legyen egyedül a pártban.

@chrisred: ja, az más.

Womb Raider 2017.09.05. 13:28:33

@Hidvégi Mihály: Te olvasod is amit leírsz??? Komolyan úgy gondolod, hogy mindenkit a győlölet írányít? Csak azért, mert a te létezésed csak erre alapulóan értelmezhető, hidd el, számos egyéb motiváció is létezik, számos más szemlélettel. Nem biztos, hogy mindig nálad a bölcsek köve.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 14:10:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne vedd szívedre, könnyed akartam lenni a megszólítással, nem megbántani akartalak. Sosem igyekeznélek bántani, megbántani, sosem szeretnék senki bántani, igaztalanul pedig főleg nem.

Az élet azért szép, ebben megegyezhetünk?

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 14:12:04

@zord íjász: Az élet szép, ebben megegyezünk? Jobban úgysem tudunk hatni egymásra, mint amikor süketek süketelnek.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 14:15:41

@Dorottya Veres: Nem, nincs nálam a bölcsek köve, de azért egyet mást már megértem. Annak idején kurvára vártam a cocializmus végét, s olyan hamar bekövetkezett (ahhoz képest h. pl. '86 körül még nem gondoltam volna), szóval tudom én h. nem mindenkit a gyűlölet irányít. De azt is tudom, hogy ahol gyűlöltetnek, ott keletkezik is a gyűlölet, tessék meghallgatni kis hazánk eccerű pógárát, hogy félnek s gyűlölik a szerecseneket, zsidókat, cigányokat ballibibsiket ésatöbbi, ég veled Kisasszony!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 14:16:25

@zord íjász:

Megszaggatom ruhámat és bocsánatot kérek, de a Liberálisokhoz nem lépek be, túl kemény büntetés lenne ez. :D

Amúgy macskás vagyok, kutyám csak egyszer volt, egy gyönyörű német juhász, őt (nem azt!) is megmérgezte a szomszéd (akkor még közös udvaros házban laktunk, a szomszéd a kutyának kikészített ételbe tette a mérget). Most viszont hamarosan ismét lesz kutyánk, egy jó házőrzőt akarunk, aki (és nem ami!) a hívatlan látogatókat az intenzív osztályra juttatja. S ezt szó szerint értem. Még vacillálunk a német juhász és a rottweiler között.

És kegyetlenül megtanítom majd arra, hogy rajtunk kívül senkitől ne fogadjon el ételt. Arra meg itt semmi esély, hogy bárki hozzéférhessen a kajájához.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 14:33:42

@Hidvégi Mihály:

"gyűlölik a szerecseneket, zsidókat, cigányokat ballibibsiket ésatöbbi"

Attól, hogy a csövest nem engedem beköltözni a házamba, még nem gyűlölöm őt. Ezt már sokan sokszor leírták, de talán még nem olvastad.

Zsidógyűlölő is max. párszáz akad az országban. EGYES embereket utálni, akik között történetesen akad zsidó is, nem zsidógyűlölet.

A ballibsiket is max. párszáz ember gyűlöli. Én kinevetem őket, sajnálom őket, és természetesen nem szavazok rájuk - de nem gyűlölöm őket. Igen valószínű, hogy a legtöbb olyan emberrel, akivel itt a blogokban egymást gyalázzuk, IRL nagyon jól kijönnénk egymással. Csak hát névtelenül a legtöbb ember kicsit jobban elereszti magát, kicsit sarkosabban fogalmaz, kicsit levezeti a frusztrációját stb. Itt az is elmondhatja a véleményét, akit a való életben a ló sem hallgat meg.

Bocs, kutyát nem mertem írni, mert a végén még tényleg be kell lépnem büntetésből a Liberálisokhoz. :D

Az, hogy te mindenhol gyűlöletet látsz, a saját habitusodról árul el sokat. Azt árulja el rólad, hogy csak a gyűlölet torz szemüvegén át látod a világot. Kár, mert valószínűleg te is jó embernek születtél.

Hidvégi Mihály 2017.09.05. 14:43:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A félelem együtt jár a gyűlölettel. Tavaly egy szakmai társasággal voltunk Belgiumban, Hollandiában. S nem volt jó köztük lenni bizonyos szempontból, ha megláttak a buszból az utcán egy más színűt, ne adj isten pajeszos zsidót, ment a szöveg, hogy mocskos ez + az, de ellátnám a baját stb. Pedig ez egy átlag, jó munkával bíró társaság volt s mégis megdöbbentő volt hallani. Korábban sosem tapasztaltam ilyet, pedig megértem már jó pár évet.

Nem gondolom, hogy én lennék gyűlölködő. Egy emberre igen haragszom, de nem a kinézete származása vagy akármi hasonló miatt, hanem azért, mert borzalmasan zülleszti az egész országot, félelembe kergeti, mindössze anyagi haszna miatt. Mert ne mondja nekem senki, hogy a nemzetközi pénztőke hazai térnyerésének a megakadályozása a célja, amikor megy a közmédiában a gyűlöletkeltés. Annyira naiv nem lehet senki.

rasztaszív 2017.09.05. 15:18:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az, hogy te mindenhol gyűlöletet látsz, a saját habitusodról árul el sokat"

ezt a kifacsart okoskodást...:)az a gyűlölködő,akinek nem tetszik a mindenhonnan áradó kormányzati gyűlöletpropaganda...?beszarás...:)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.05. 15:35:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Onnan lehet tudni, hogy az ország a helyes irányban halad, hogy gágognak a ballibák. Minél hangosabban gágognak, annál helyesebb az irány."

Azért ennél értelmesebbnek gondoltalak. Ez birca szintje.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.05. 15:38:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Csak mindig elfelejtik a ballib hazaárulók, hogy ha így jutnak hatalomra, akkor bizony valóban lesznek zavargások, ahol az ő fejük fog hullani elsőként !"
Aha. Ki is gyűlölködik, fenyegetőzik?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 15:44:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Olvastad a következő mondatot is?

"Ez persze kissé vulgáris, nem is kissé leegyszerűsítő megfogalmazás, de elég jól fedi a valóságot."

:)

Ha minden egyes kommentet olyan szabatosan és pontosan fogalmaznék meg, hogy ne lehessen belekötni, akkor százoldalas tanulmány lenne minden egyes komment. De szerintem így is érted, mit akartam mondani. Az más kérdés, hogy bizonyára nem értünk egyet ebben, de szerencsére vannak olyan dolgok is, amelyekben egyetértünk - igaz, az nem a politika. :)

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 15:52:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a német juhászt (szintén zenész)

"őt" - természetesen
"aki" -természetesen

Bármilyen más megfogalmazás esetén nem csak a Liberálisokhoz, de a Momába is be kell lépni, hogy a Lajos se legyen egyedül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 15:53:21

Persze ha korrektül keresünk, akkor jóval kisebbek a számok mindkét szövegre, de az arányok vsz. nem változnának.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 16:00:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kovacs Nocraft Jozsefne:

A dolog -és a poszt- egyik fontos pontja éppen az, hogy a felhevült indulatokat kordában tartsa, mert akasztani csak addig jó, amíg nem téged akasztanak.
Orbán Viktort szeretik: szinte vallásos áhitattal, valószínűleg több százezren a másfél, kétmillió szavazóból.
Gyurcsány Ferencet is szeretik (olvastátok a posztot?), eleve van kb 500.000 szavazója.
Vona Gábort mennyien szeretik?

Összeeresztenéd őket? Vagy kérdezhetem másként is: szívesen akasztanátok egymást? Akasszuk egymást, gyerekek?

rasztaszív 2017.09.05. 16:16:45

@zord íjász:ezt jobb lett volna akkor elővezetned,amikor orbán a fél országot próbálta kitagadni a nemzetből.ez most már késő,és hiteltelen.most kezd eszetekbe jutni,hogy ki is kaphattok...:)

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 16:25:52

@rasztaszív: "...most már késő,és hiteltelen.most kezd eszetekbe jutni,hogy ki is kaphattok...:)"

Olyan vagyok számodra, mint egy nyitott könyv.

Látod és tudod, kire szavaztam az elmúlt 27 választásain, 2002-t, 2006-ot, 2010-et és 2014-et is beleértve. Azt is tudod mit tettem, mit gondoltam. Olvasol a gondolataimban, látod a rettegésemet, most, hogy veszíthetünk, mi, fideszesek. Pedig azt hittem, jól álcázom magam.

Nem szeretnék most a helyemben lenni.

rasztaszív 2017.09.05. 16:27:07

@rasztaszív: a puszipajtásodat idézném:"Nem az számít, minek érzed magad, hanem az, mi vagy, mit cselekszel."

6.Lenin 2017.09.05. 16:31:54

Szerintem teljesen tévúton járnak azok, akik a gyűlölködést másokra -főleg az ellentábor politikusaira próbálják rákenni.
Máshol van az eb elhantolva.

Olvassuk el a hozzászólásokat. Mindenki küzd azért, hogy az ő véleménye legyen a perdöntő. A másikét semmiképpen nem veszi figyelembe.

Valamikor a szülők, tanítók mondtak olyan faszságokat, hogy ha szeretnéd mások tiszteletét is elnyerni, neked is tisztelned kell(ene) másokat.

Létezik ma ilyen? Bárhol? Nézve a tv-t, olvasva újságokat. És még sorolhatnék rengeteg példát, aminek már a nyomait sem találjuk meg a közbeszédben.

Orbán a hibás üvölti az egyik, nem, Gyurcsány az, harsogja a másik, de senki nem gondolja át, hogy nekem miért kéne ezt átvennem?
Tőlük függ?
Nem tőlem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 17:04:55

@zord íjász:

"Akasszuk egymást, gyerekek?"

A szótagszám stimmel, még az időmérték is. :D

www.youtube.com/watch?v=Xnt2YPji7Wk

Womb Raider 2017.09.05. 17:46:10

@Hidvégi Mihály: "De azt is tudom, hogy ahol gyűlöltetnek, ott keletkezik is a gyűlölet, tessék meghallgatni kis hazánk eccerű pógárát, hogy félnek s gyűlölik a szerecseneket, zsidókat, cigányokat ballibibsiket ésatöbbi, ég veled Kisasszony!"

Aha... a te meglátásod alapján könnyen hihetnénk, hogy a félelem és az abból sokszor fakadó gyűlölet mindig igazságtalan, ok nélküli. Azért ennyire nem egyszerű a helyzet. A félelem (és az akár abból is gyökereztethető gyűlölet) sok esetben reakció. Az életbenmaradás ösztöne pedig előítéletekké, általánosító megállapításokká transzformálja a kellemetlen tapasztalatokat. Ha egyszer kitépik a füledből a fülbevalót, néhányszor megkergetnek, kétszer a falhoz nyomnak, akkor legközelebb mit csinálsz? Viszel magaddal síkosítót, meg óvszert, hogy legalább ne fájjon és ne kapj hepatitiszt?
Fura, hogy te az egyik embercsoportban csakis született gyűlölködőket látsz, míg egy másikban csakis áldozatok élnek aki örökkön szenvedői a gyűlöletnek. Ismerős ez már nekem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 19:07:45

@Dorottya Veres:

A helyzet az, hogy rasszista csak a fehér ember lehet. Egy néger alapból nem lehet rasszista, ahogy pl. egy cigány sem, mert a rasszizmus per definitionem a többség "kiváltsága" - legalábbis a "jogvédők" szerint.

Emlékszel még, hogy hörgött a baloldali sajtó, a TASZ, a Helsinki B. és a többiek, amikor szinte zsinórban 3 alkalommal is cigány bandát ítéltek el közösség tagja elleni erőszakért (magyarokat vertek meg, közben büdösmagyaroztak meg dögöljmegmagyaroztak).

A "jogvédők" még azzal is elő mertek hozakodni, a kisebbség tagjaira nem alkalmazhatók a közösség tagja elleni bűncselekmény szankciói:

"Abban a jogvédő szervezetek képviselői egyetértenek, hogy a gyűlöletbűncselekményekkel szembeni törvények a világban jellemzően az olyan csoportok tagjait védik, amelyeket tényleges megkülönböztetés ér. Az pedig, hogy a többségi társadalmat megvédje, általában nem az ilyen jellegű törvények feladata."

index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/ Utolsó bekezdés.

Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy rasszizmus vádjával csak magyart lehet elítélni, cigányt csak garázdaságért, testi sértésért stb., vagyis rassz-semleges bűncselekményért. Ez alig burkoltan azt jelenti, amit fentebb írtam, hogy rasszista csak magyar lehet, cigány nem.

Komolyan mondom, időnként a saját hazámban másodrendű állampolgárnak érzem magam a Herrenrasse Zigeunerrel szemben.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.09.05. 19:28:03

@zord íjász: "40 évig épült a szocializmus, de 27 éve volt az ún. rendszerváltás."

Ja, csak 27 écve nem állt le a hanyatló nyugat hanem folytatta a fejlődést. És akkor arról nem beszéltünk, hogy nekünk még hazdudtunkreggelestemegéjjellelGyurcsányunk is volt nem sokkal a többpénztazembereknekPéter után.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 19:31:52

@eßemfaßom meg áll: Ebbe nem tudok belekötni, ezzel nem tudok vitába szállni. Oka van annak, hogy itt tartunk gazdaságilag, szellemileg, erkölcsileg, etikailag, morálisan, oka van a társadalmi apátiának, oka van annak, hogy Orbán Apánk hatalomra került és oka van annak, hogy kétszer is felmosta a padlót a politikai ellenfeleivel.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.09.05. 19:39:45

@zord íjász: ezt írtad: "reagálva jeleztem, hogy 27 év után már nem feltétlenül domináns szempont a 40 évnyi szocializmus."

Pedig de domináns szempont mert a gazdaság a szocializmus évei miatt tart ott a nyugathoz képest ahol tart és a gazdaság miatt olyan a politika amilyen. Még az exNDK se 1:1 nyugatnémet szint pedig ök nem kvázi gyarmatként funkcionálnak hanem ők A Németország Fele

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.05. 19:51:07

@eßemfaßom meg áll: úgy van, részben osztom, és ezért írtam azt, hogy "Nem Feltétlenül". Mert mindettől függetlenül 27 év alatt sokkal többet ki lehetett volna hozni az országból, nem véletlenül hallgatom az utóbbi években állandóan, hogy elszalasztottuk az elmúlt kövér három évtizedben kínálkozó lehetőségeket: tehetségtelenség, rossz kormányzatok, hibás döntések, politikai kudarcok, korrupció, túladoztatás, adóelkerülés, fekete gazdaság.... órákig tudnák sorolni a gazdasági szakemberek és az egymásra mutogató politikusok is.

Janossz 2017.09.05. 20:46:44

@zord íjász: 280-as sorszám. Szép termés. Látod, van érdeklődés, jó témát dobtál be.
Azért elég szépen megmutatkozott az oldalak hozzáállása is a dologhoz.
Itt akkor lesz hideg ősz, ha a többség beletörődik sorsába, és szó nélkül átengedi hazáját-földjét-vagyonát az újkulákoknak. Csak akkor utána sajna minden nyár meg ősz tél hideg lesz nekik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.05. 20:55:38

@zord íjász: Milyen akasztásról beszélsz? Én soha senkire ilyet nem mondtam.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.05. 20:57:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Emlékszel a következő mondatodra is amivel még meg is erősítetted amit írtál? :-))

"Ez persze kissé vulgáris, nem is kissé leegyszerűsítő megfogalmazás, de elég jól fedi a valóságot."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.05. 20:59:45

@zord íjász: Mellesleg én megjártam a balkáni háborút, úgyhogy nekem ne jöjjön senki akasztással, meg egyebekkel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.05. 21:00:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

És még azt mondják egyesek, hogy megszűnt a tihanyi visszhang.

6.Lenin 2017.09.05. 21:26:13

@Janossz:

Ellenben az állandó nyavalygás előremutató megoldás, szerinted.
Vagy lenne 5leted is?

Womb Raider 2017.09.06. 05:42:49

@zord íjász: "Mert mindettől függetlenül 27 év alatt sokkal többet ki lehetett volna hozni az országból, nem véletlenül hallgatom az utóbbi években állandóan, hogy elszalasztottuk az elmúlt kövér három évtizedben kínálkozó lehetőségeket"

Én meg azt gondolom, hogy az első 4-6 évben annyira rossz irányt vett az ország átalakítása hogy onnantól már kényszerpályán vagyunk. Apránként elfogyogat a közösség minden vagyona, lassacskán a földet is kihúzzák az ország alól . Amíg képtelenek vagyunk független döntéseket hozni, amíg a porszívó zajkibocsátását is tőlünk ezer kilométerekre határozzák meg, amig a belpolitikánkba is betüremkedik a magállamok érdekeinek előrébbvalósága, addig esélyünk nincs arra, hogy a magunk életét élhessük.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.06. 06:23:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak arra reagáltam, hogy elkezdtétek belinkelni az "orbánt a lámpavasra", "gyurcsányt a lámpavasra" google találatok számát, és gondoltam elejét veszem egy olyan vitának, amely arról szól, melyik "oldal" termel ki magából nagyobb gyűlöletet a másik megsemmisítést illetően. Egy szóval sem írtam hogy erre készülsz, a többes szám első illetve többes szám második személyben feltett kérdés a számháború elméleti oldalára kérdezett rá.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.06. 06:46:49

@Dorottya Veres: " Én meg azt gondolom, hogy az első 4-6 évben annyira rossz irányt vett az ország átalakítása hogy onnantól már kényszerpályán vagyunk. "

Azért ez számomra egy elég vaskos túlzásnak tűnik. Az Antall és Horn kabinetre tolnád rá a felelősséget 23 évnyi tekergésért? Ennyire lesajnálod Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti kormányzását? Akkor Bajnai csődbiztos úr sem állította meg a zuhanást? Akkor abból a propagandából, ami 2010 óta Magyarország megerősödéséről, a javuló gazdasági teljesítményekről, a növekvő bérekről és fogyasztásról, a feketegazdaság kifehérítéséről és a pozitív kilátásokról szól, nem igaz semmi? Nem vagyok gazdasági szakember, nem értek hozzá, pusztán a statisztikákat,, táblázatokat, összehasonlító elemzéseket és híreket szoktam megnézni az index pénzcentrum oldalán, meg a gazdasági helyzetről szóló cikkekben és azokban nem egyszerű ennyire a kép. Még Bojár Gábor is megdicsérte az Orbán-kabinetet a monetáris politikájáért és a feketegazdaság kifehérítéséért tegnap este. Annak idején még Orbán Apánk is összeszorított fogakkal, de elismerte Bajnaiék munkáját.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/

Attól tartok egy kicsit beszűkült a világlátásod objektivitása az aktuális propagandazajban. Magyarország az EU csatlakozásra szavazott 2004-ben: ezzel jogok és kötelességek járnak, valamint a szuverenitás bizonyos fokú elvesztése, de ez korántsem jelenti azt, hogy valamiféle rabszolgatársadalomban élünk, a független döntéseink Mindegyikét elvesztve.

Mellesleg hamarosan tele lesz az összes híroldal, és a blog.hu összes politikai blogja az európai kvótadöntéssel, és akkor kezdődik az igazi csavardfelaszőnyeget buli. Lesz új terep összemérni az érveket, tucatszám, kezdődhet a féktelen anyázás.

index.hu/kulfold/2017/09/06/kvotaper_europai_birosag_magyarorszag/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.06. 08:28:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kellemetlen amikor a visszhang okosabbat mond, igaz? :-))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.06. 11:01:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ennek oka a szóban forgó visszhang működési elvéből fakad. A harmadfokú nemlineáris Dunning-szűrő először feldolgozza a hallottakat, majd a pozitív visszacsatolt parametrikus Kruger-algoritmus új tartalommal tölti meg a Dunning-szűrő kimenetéről érkező információt.

Womb Raider 2017.09.06. 13:10:46

@zord íjász: Jó, akkor a te széles látókörödre bízom magam... mesélj arról, mi minden történhetett volna másként? Az egy dolog, hogy vannak kisebb-nagyobb (relatív) 'sikerek' meg egy másik az, hogy más startot véve mi minden lehetne. Ha mondjuk az ország vagyonának csak kisebb hányadát (és mondjuk a stratégiai ágazatok eleve nem) kótyavetyélik el, valószínű előrébb járhatnánk (nem determinálna, pusztán lehetőséget teremtene)
Magyarország szavazott? 8 millióból 3 szavazott igennel... a jelenlegi ellenzéki logika szerint a maradék 5 millió meg nemmel :)

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2017.09.06. 15:29:38

@Dorottya Veres: Nem reménykedhetek abban, hogy az én látóköröm annyira széles lenne, mert emberi gyarlóság terén gazdag merítéssel rendelkezem, és nem is mondtam olyat, de ahhoz elég jó a szimatom és a kiterjedt a tájékozottságom/olvasottságom hogy kiszúrjam, ha valakit nagyon megfertőzött az aktuális propaganda zaja, ezért tudok azonnal linkeket dobni az állításaim, a kommentem igazolására. Abba azonban nem kezdenék bele, hogy mit csinálhattunk volna jobban a múltban, mert gyakorlatilag erről szólnak a hírek 30 éve.

"Magyarország szavazott? 8 millióból 3 szavazott igennel... a jelenlegi ellenzéki logika szerint a maradék 5 millió meg nemmel :) "

Az ellenzék logikájára, a maira és a tegnapira is, vastagon szarok. A mindenkori kormányzat ebbéli logikájára szintén. Az dönt, aki szavaz. Mindig, mindenben. A többi befogja a pofáját, mert megvolt a lehetősége arra, hogy kifejezésre jutassa az akaratát. Ha nem akarta, ha nem érdekelte, ha lusta volt, ha inkább kertészkedett, vagy a barátnőjével hempergett az ágyban, az a magánügye. Az aktív szavazók döntenek arról, ki álljon a kormányrúdhoz, vagy merre forduljon a hajó. 2004-ben az EU kikötőjébe irányították a Hungáriát. Pont. A pénztártól való távozás után nem fogadnak el reklamációt a Szöpörnyecefelsői kisboltban sem. Erről a témáról egészen pontosan kifejtettem már a véleményemet, ami szintén index címlapot kapott, sok kommenttel.

zordidok.blog.hu/2016/09/21/isaac_nathan_bloom_oktober_3_-an_visszaforgatja_az_ido_kereket