Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

A jó önkormányzat

Nagykovácsi történetek 1.

2017. október 27. - zord íjász

Ennek a blognak minden posztja egy nagykovácsi történet. Még az is, amelyiknek semmi köze Nagykovácsihoz, mert azokat is egy nagykovácsiban élő ember írja. Vannak olyan önállóan is életképes történetek, amelyeket beágyaztam egy adott poszt tágabb kereti közé, mint például a szemetes zsák támadását , vagy a nagykovácsi kutyamészárolást, de rájöttem, hogy olyan sok apró történettel van tele a padlás az elmúlt 18 évből, hogy apró csokrokba fűzve is az asztalra lehet őket tenni, és egyébként így is bármikor idézhetőek. Ez lesz a Nagykovácsi történetek. Egy önálló sorozat. Ez az első darabja.

uj_vihar.jpg

zord indafoto

Mottó:

  • -Mi lesz most velünk?! Mi lesz a színdarabbal?! Mi lesz a színházzal?!
  • -Ó, meglátod, végül minden jóra fordul.
  • -Igen?! És mégis hogyan?!
  • -Arról fogalmam sincs. Ez benne a csoda.

(Joseph Fiennes és Geoffrey Rush párbeszéde a Szerelmes Shakespeare-ből)

Eredetileg az alábbi történeteket a Nagykovácsi kerítésekről szóló sorozatnak a Határeset című részéhez szántam volna. Mindháromnak a támája egybevág az ott leírtakkal: pozitív kicsengésű történetek, amelyek a józan világlátásról szólnak. Egy olyan világról, ahol az önkormányzat nem ellenfele, nem ellensége, nem felsőbb hatalma volt a polgároknak, hanem bizalommal közeledő és együttműködésre képes partnere, akikkel közösen javították ki a rendszer, a szabályozások hibáit, elkerülve a közösségen belül gerjeszthető felesleges feszültséget.

Mindannyian tudjuk, hogy a törvények, a szabályok, a rendeletek betartása, a jogkövető magatartás nélkülözhetetlen a civilizáció és az élhető, biztonságot nyújtó társadalom megteremtéséhez. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a saját magunk által hozott bürokratikus keretek foglyaivá kell válnunk. A túlszabályozottság is rabság. Mindenekelőtt Emberek vagyunk: elvileg értelmesen, racionálisan, nyitottan gondolkozó lények. Kétségtelen, hogy ennek ritkán tapasztaljuk a jeleit, akár az egyetlen életterünk, a Föld bolygóval való bánásmódot, akár a leghétköznapibb harcterünket, pl. a közlekedési konfliktusokat nézzük. Éppen ezért örömteli, ha a mindennapjaink során egy kedves gesztus, egy jótett, egy helyes döntés rácáfol a félelmeinkre vagy a tapasztalatainkra,.. jelen esetben például az önkormányzat működésével kapcsolatban.

Az önkormányzat képviselő testületében, a polgármesteri hivatalban ülve persze nagyon nehéz meghúzni  a határokat. Egy hivatalban dolgozó közalkalmazott, az esküjével kötött köztisztviselő számára ez nem játék: bármikor beüthet a krach, és elszabadulhatnak az indulatok. Láttunk már ilyet, nem egyet, széles körben terjedő rezgéshullámokkal. Vajon meddig mehet el az ember? Mikor lépi át azt a határt, ami már a rendezett kereteket bontja szét, a rendszer alapjait repeszti meg, a jogszabályok alkotta biztonság hálóját lyukasztja ki? Mert mindennek van határa. De hol húzódik? Észrevesszük, ha átlépjük? Nehéz feladat elkerülni a buktatókat.

De nekem van másik három történetem is, a Határeseten túl, ami igazolja, hogy ez a faladat megoldható.

1. Kuss paragrafus

Sok évvel ezelőtt az önkormányzat egy hosszabb utca murvázásával bízott meg egy vállalkozót. Ehhez az adott útszakasznak az alapjait is helyre kellett hozni, planírozással, zúzott aszfaltterítéssel, tömörítéssel. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a projektet: esőzések hátráltatták a munkát. A vállalkozó kezdett kicsúszni a vállalási határidőből, ezért úgy döntött kihasználja a hétvégét is, és bepótolja a lemaradást. A gréderek, az úthengerek, a teherautók, a munkavégzés zaja leverte a biztosítékot a környék lakóinál, és a csendrendeletre hivatkozva felnyomták a vállalkozót, egyenesen rátelefonálva település jegyzőjére. A jegyző autóba ült, kiment a helyszínre, megbizonyosodott az igazságról, felhívta az egyebekben szigorú és vonalas polgármestert, egyeztetett vele, aztán magához hívta az útépítők főnökét és közölte vele, hogy két út közül választhat, ezúttal szó szerint. Vagy a helyi jogszabályoknak megfelelően több százezer forintra bünteti, és ez értelemszerűen a továbbiakban szűkítheti majd az önkormányzati megbízásait a későbbi elbírálásoknál, vagy az adott értékben lemurvázza még az utca alsó szakaszát is, amely nem volt benne az eredeti megbízásban. A vállalkozó az utóbbi mellett döntött, a jegyző pedig beszélt a lakókkal, és türelemre intette, meggyőzte őket. Mindenki jól járt, senkit nem ért veszteség.  Az ügy soha nem került bele jegyzőkönyvekbe, nem volt bírság, pecsét, nem volt bürokrata seggrepacsi, volt viszont rugalmasság, jó helyzetfelismerés, bizalom, béke, megbocsátás, murvás út.

Az okos polgármester és az okos jegyző úgy szolgálta a falu elsődleges érdekeit, hogy a felesleges feszültséget és a saját maguk, a képviselő-testület által által hozott jogszabályokat félretolva, a megfelelő döntést hozták. Nem minden a pénz, nem minden a paragrafusokat citáló szőrszálhasogatás, és ezt tudták: ha egy rossz szituációból törvényes módon és kölcsönös haszonnal lehet kikerülni, akkor azt a megoldást kell választani. Bírságra és kemény kézre szükség van: van, aki csak ebből ért. De csak ott és akkor kell alkalmazni, ha ez tényleges eredménnyel jár, különben a bírság csak vegzatúra, önkény, önigazoló üresjárat. A bírságból befolyó pénz majd elfolyik, sebeket hagyva hátra, de az önkormányzat és az emberek itt maradnak, és minden nap együtt kell élniük.

2. Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk

Nagykovácsi legnagyobb belterületbe vonási hulláma a 2000 és 2002 közötti időszakban zajlott le: ez volt az Északi-üdölőterület zártkertjeit is átminősítő és építési övezetté átalakító korszak. A családi házak építését megelőző első lépések azonban már korábban, régi szomszédaim elmondása alapján 1997-98 környékén is megmutatkoztak a hegyvidéken: már nyílt titoknak számított, hogy hamarosan gyökeresen felfordul a világ, és Nagykovácsiban egy ingatlanpiaci bumm veszi kezdetét. A rendelet szerint ekkor még - a meghatározott méretű hétvégi házakat leszámítva- természetesen semmiféle komoly, nagyobb családi házra szóló építési engedélyt nem adtak ki a zártkerti övezetre. Ezzel meg kellett várni az átminősítést, a belterületbe vonást. Aki ezt megszegve előre építkezett, vagy hétvégi házként nagyobb épületet épített az engedélyezettnél, azt a fennmaradási engedély keretében kíméletlenül megbüntették. Több ilyen eset volt. Visszabontani, nem bontattak semmit tudomásom szerint: ez nem volt bevett műfaj, országosan sem.

Családi házat építeni tehát nem lehetett, viszont nem tiltották a föld alá süllyesztett, a rendezett terepfelszíntől maximum 1 m magasságig kiemelkedő pl. mezőgazdasági jellegű építmények megvalósítását. Az építőanyag drága volt akkoriban is, és minden hónap, minden év kiesés és várakozás, százezrekkel, milliókkal növelhette az építtető számára a későbbi építkezések költségét: tájmizmani. A városi betelepülőkből és a helyiekből avanzsált ingatlantulajdonosok az egész Nagyszénás, Zsíroshegy zártkerti övezeteiben hirtelen rájöttek, hogy ők tulajdonképpen mezőgazdaságból élnek, és múlhatatlan szükségük van az agrártevékenységükhöz tartozó kiszolgálóhelységekre. A zártkertekben gombamód szaporodni kezdtek a több részre tagolt mezőgazdasági terménytárolók. Ezek a mezőgazdasági terménytárolók a laikus számára határozottan monolit vasbeton födémű, és ezekből kiálló narancssárga pannonpipe csövekkel tarkított tetejű pincének, garázsnak, kazánhelységnek, szaunának, úszómedencének, és bekötött villannyal, vezetékes vízzel, előre elkészített csatorna- és gázbekötés nyílásokkal kialakított alépítményeknek, sőt némely esetben komplett, berendezett lakásoknak tűnhettek volna. 

15-20 évvel ezelőtt, az egy hektárra jutó terménytárolók tekintetében, Nagykovácsi leverte volna az ország legnagyobb mezőgazda-oligarcháit is. Elárulok neked egy titkot, de maradjon ez kettőnk között: az önkormányzaton is emberek dolgoznak, és az önkormányzat dolgozói sem voltak hülyék. Ez természtesen egy játék volt, ahol az engedélyezők és az építtetők, a helyi építési szabályzat paragrafusaihoz igazodva, a jó bürokrata és a jogkövető honpolgár módjára kölcsönösen eljátszották a szerepüket, úgy téve, mintha mindannyian naív idióták lennének. Minden törvényes, támadhatatlan, korrekt és maximálisan jogszerű volt, az önkormányzatnak ugyanis nem volt feladata, nem volt kötelessége azt ellenőrizni, hogy valaki miképpen rendezi be a terménytárolóit, szárítóhelységeit, krumpliválogató szobáit. Nyugodtan lehet 250 tonna körtét tárolni kifestett, igényesen leburkolt szobákban is, ha valakinek ehhez van kedve. Amikor a területet belterületbe vonták, a rendezett terepszintből egy méteres magasságig kiálló, Hörmann-kapus terménytárolókat hirtelen átminősítették annak, aminek készültek, és a dolgok visszazökkentek a rendes kerékvágásba: emelkedhettek a pincefödémre a házak.

3. 180=18, nap=év

A harmadik történet közvetlenül a kerítések témájához kapcsolódik, ezért is akartam az említett poszthoz csatolni, átvezetésként.

1999-ben  az egyik helyi ismerősöm, mint érintett ügyfél, levelet kapott az önkormányzattól. Ma már teljesen megváltoztak a jogszabályok, mert ma már csak akkor értesülsz, hogy a szomszédodban bármiféle téged is érintő építkezés/fizikai vagy jogi értelemben rád is tartozó beavatkozás kezdődik, amikor megjelennek például a melósok, és elkezdik felhúzni a falakat. A kormányzat jótéteménye. Ja, nem.

Tehát az ismerősömet, mint érintett ügyfelet, az önkormányzat építéshatósága kötelező jelleggel értesítette arról, hogy a közvetlen szomszédjának a házépítése ügyében határozatot hozott: az elkészült, pontosabban átminősített házra megadták a telekszomszédjának a használatbavételi/lakhatási engedélyt. Ezzel párhuzamosan a levélben arra is felszólították az ismerősöm szomszédját, hogy az engedély kiadásának feltételeként az utcafronti kerítését,  180 napon belül hozza rendbe/ építsen helyette újat, és amennyiben ezt nem teszi meg, úgy irgum lesz meg burgum lesz.  A szóban forgó kerítés egy átlagos, ronda, folyondárral, tatáriszalaggal benőtt és összeroskadt drótháló volt, és (ez fontos) egyebekben semmiben sem különbözött a közelben található számtalan hasonló társától, amely annak idején a környék zártkertjeit határolta, mivel ez is az Északi-üdülőterületen történt. A telken található kert méltó párja volta kerítésnek: gazos, elhanyagolt, sittel tarkított.

Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a szomszéd és az ismerősöm hallott az önkormányzatról az ügyben: nem jött levél többé a hivatalból. Nem volt se irgum, se burgum. Az ügy elévült a törvény szerinti határidők lejárta után. Nem történtek szankciók, nem jöttek felszólító levelek, nem volt bírság.  A szomszéd  18 évig hozzá sem nyúlt a kerítéshez, majd 2017-ben igényesen és teljesen rekultiválta a kertet, és megépítette a szép, új kerítést is.

Talán azt hiszed, hogy az önkormányzat hanyagul járt el, vagy nem volt sem pénz, sem paripa, sem fegyver ahhoz, hogy érvényt szerezzen az akaratának illetve az általa hozott HÉSz jogszabályainak. Ez akár még igaz is lehetne, de tévedsz. Én azt hiszem -valójában biztos vagyok benne, hiszen ezt támasztják alá az események- hogy ugyanaz történt mint a szabályozástól eltérően felépített kerítések ezreinek esetében, az elmúlt 20 évben, vagy ha így jobban tetszik, akkor az új, egységes keretrendszerbe foglalt Helyi Építési Szabályzat megalkotásának évét (2004) tekintve, akkor az elmúlt 13 évben: az önkormányzat nem csinált felesleges feszültséget egy egyébként súlytalan ügyből. Ha az illetőt nem érdekelte, vagy érdekelte, de nem volt mondjuk pénze, kedve, ideje, energiája a kerítés helyrehozatalára, az leginkább őt érintette, az ő személyes problémája volt. Mindaddig míg a környezetében élő szomszédokat, pl. az ismerősömet, nem zavarta a kerítés vagy a kert állapota, és senki sem tett feljelentést  valamilyen zöld környezetszennyezés (birtokháborításként titulálják), teszem azt parlagfű és egyéb gyomnnak minősülő  növényzet magzása, virágzása, átkúszása, átgyökeresedése miatt, addig az önkormányzatnak ezzel tulajdonképpen nem volt több dolga.

♥ 

Idézek a legnagyobbtól, vagyis tőlem:

Az önkormányzatiság lényege: az autonómia. Ma amikor a kormányzat folyamatosan  darálja be, és kiüresíti az önrendelkezés fórumait, valamint hatásköröket, intézményeket, jogokat és anyagi javakat von el az önkormányzatoktól, ez talán viccesen hat, de akkor is igaz. A helyi építéshatóságnak is volt mozgástere, volt belső ritmusa és volt önálló döntési mechanizmusa 2013-ig: lehetett nagyon jó fej, vagy közepesen jó fej, esetleg egészséges középutat kereső a szigorban, de lehetett akár nyársat nyelt, vaskalapos, kíméletlen bürokrata is, amikor megszemlélte az elkészült házakat, kerítéseket, és egyéb engedélyköteles építményeket.

A jó kérdések felvetése és a helyes válaszok megtalálása: erény, és egyben a siker záloga. Gondolkodásra és a valóság igaz érzékelésére van szükség hozzá. A Nagykovácsi Önkormányzatnak voltak, vannak, lesznek jó pillanatai, és minden elszenvedett kudarca, konfliktusa, vitája ellenére, amelyek számosak és sokszor kétségbeejtően lehangolóak, meglátásom szerint több ilyen jó pillanata volt az elmúlt 18 évben, mint rossz.

Részben ezért sikeres település. Ezért őrizte meg és szőtt álmokat a kék aranytartalékáról, ezért tudhatja magáénak az Építészeti Aranykort, ezért fejlődik az elmúlt három évben töretlenül.

Örüljünk minden ilyen pillanatnak, legyenek azok akár hosszútávon ható, nagy horderejű, vagy akára személyes vonatkozásokban elismerést és elégedettséget kiváltó döntések.

A Nagykovácsi önkormányzat: egy jó önkormányzat. Eltévedt, széthullott, vérzett és vérzik, háborús zónává gyúrta  a közéletet, pancserpuccs marcangolta, pártpolitika és személyes érdekek feszítik kívülről és belülről egyaránt, saját csapdájába esett vagy csapdába csalják, de kikecmergett és kikecmereg a gödörből, megtalálja a helyes utat és végül mindig meghozza a helyes döntést.

Hogy hogyan? Azt nem tudom. De ez benne a csoda.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr9312946239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.