Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Háttérzay

Hódmezővásárhely megér egy misét

2018. január 15. - zord íjász

Németh László hódmezővásárhelyi esperes-plébános egy szentmise után, melyet nem ő tartott, a templomban fullban tolta a pártpropagandát, de e tekintetben semmiben sem maradt le a kritikájának céltáblájától, Márky-Zay Pétertől, aki viszont egy modern ellenzéki-vallási szentélyben, a Hír Tv Egyenesen című adásában jutott el-az én szememben- ilyen szellemi magasságokba.

Zsák a foltját, megtalálta. Ejtenék én erről a közéleti-politikai-emberi afférról, néhány keresetlen szót.

Csak másképp, mint amire számítasz.

 

Mottó 1. "Mindenkinek joga van hülyének lenni." (Simicska Lajos, graffitiművész)

Mottó 2. "...Ma már világosan látszik, hogy az MDF-kormány a társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban, Szomorúan tapasztaljuk nap mint nap, hogy nem minden egyházi vezető ismeri fel azt a veszélyt, hogy az MDF ölelése halálos lehet az egyházakra. Az egyházak ugyanis csak akkor fogják betölteni azt a pozíciót, amely egy modern társadalomban megilleti őket, ha megőrzik és visszanyerik az autonómiájukat. Amennyiben a politikai élet szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat pedig szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak..." (Orbán Viktor, hatalomművész, 1992. Február 14, Pécs, Fidesz kongresszus, ebben és itt fb)

Mottó 3.

  1. Isten, áldd meg a magyart!
  2. Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
  3. Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.
  4. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.
  5. Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.
  6. Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.
  7. Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
  8. VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.
  9. Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak.
  10. IX. cikk(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
  11. A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
  12. A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.
  13. XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

(A blogposzt megértéséhez szükséges részletek  Magyarország Alaptörvényéből illetve a hozzá kapcsolódó Nemzeti Hitvallásból)

forrás: index

Első Titok

Elárulok neked egy titkot.

Ez egy olyan titok, amit mindenki tud, aki életében olvasott már történelemkönyveket. Az állam és az egyház  különválasztása: egy mítosz. Szép terv, de ahol ez a kettő jelen van, sosem jött össze. Se régen, se ma.

Modern korunkban, vagy amióta egyáltalán beszélhetünk a mai értelemben vett demokratikus államokról, és amióta léteznek ezekben egyházak, még soha, sehol, egyetlen ilyen országban sem volt szétválasztva az állam az egyháztól. Pont.

Legfeljebb csak papíron és a szavak szintjén. Van ahol az állam és az egyház eleve egy és ugyanaz: ezek a vallásalapú és egyben ideológiaalapú államszerveződések. Van ahol pedig az egyház jelenléte és súlya az adott ország történelmének függvényében, eltérő jelleggel és mélységben képviselteti magát vagy akaraterejét az állam illetve a kormányzat döntésmechanizmusaiban. De ott van. Jelen van.  Mindig. Mindenütt. Valahogy.

A Hit, a Vallás, a Papság (tehát még nem feltétlenül a mai értelemben vett Egyház) ősidők óta jelen van az Államban: a papság a Fáraók birodalmának szerves része volt, a görög városállamok és a Római Birodalom pedig egy és azonos volt a hitvilággal. Maják, aztékok: vallási vezetőik és uralkodóik is kéz a kézben jártak. Az európai középkort talán hagyjuk is: az egyházak, a Pápák, Isten földi helytartóiként birodalmak sorsáról döntöttek és  Királyokkal vívtak verbális vagy olykor nagyon is kézzelfogható, valós háborúkat. Rémlik az Avignoni fogság? A Canossa-járás? Párizs is megért egy misét.

Az egyházak ma ott vannak az azonosneműek házássagáról, az abortuszról, a muszlim fejkendőről, a migrációról a vasárnapi/szombati zárvatartásról szóló vitákban, ott vannak a válságrégiók központilag/államilag  irányított terrorcselekményeiben, ott vannak a boszniai népirtásban, ott vannak a pedofilbotrányok állami kezelésében Ausztráliától Írországig, ott vannak a Lady Diana balesetét övező összeesküvés-elméletekben, ott vannak az USA Izrael politikájában. Az egyházak pozitív vagy  negatív szereplőként, kritika tárgyaként vagy útmutatásként, kikerülhetetlen részesei ezeknek az eseményeknek, a mindennapi közbeszédnek.

Bent ülnek az egyház vagy az egyház érdekeinek képviselői a döntéshozó-testületekben, esetleg alapítványi és lobbyszervezeteken keresztül, kívülről próbálják meg érvényesíteni az akaratukat. Törvényesen vagy akár törvénytelenül. is, ha az állam gyenge. Politikai pártként, egyéni képviselőként, barátként, háttéremberként, szürke eminenciásként: nyíltan vagy megbújva, őszinte hittel vagy hideg számításból, de az egyház(ak) és az állam mindig egymásba gabalyodva, kusza és átláthatatlan szövevényként összefonódva, állandó érdek és értékharcot folytatva, egymással és egymás ellen alakítják a közéletet, hitéletet, politikát. Vallásellenes diktatúrákban egyszerűbb: ilyenkor kezdődik az egyházi javak fosztogatása, a vallási közösségek és szerzetesrendek elleni üldöztetések, a vagyonelkobzások, kivégzések, templomrombolások, egyházi besúgók beépítése, kollaboráns egyházvezetők kinevezése...a sor végtelen. Ez csak azért fontos, mert a diktatúrák bukása után, a meghurcolt, megtépázott egyházak, vallási kisebbségek érdekérvényesítő képessége, javarészben a jogos jóvátételi igények és a nemzeti lelkiismeretfurdalás, szégyenérzet okán jelentősen megnövekedhet és teret nyerhet az állam berkein belül, ami újabb löketet ad az állam és az egyház szétválasztásáról folyó vitáknak.

Tény: ravaszsággal, erővel, pénzzel, korrupcióval, fenyegetéssel, zsarolással vagy a jog betűi szerint, de minden nap részese ennek minden ember, minden országban, ahol léteznek Egyházak az adott Országon, vagy egyenesen és közvetlenül az adott Államon belül. Ott van és ott vannak Tel-Avivban, Teheránban, Varsóban, Vallettában, Londonban, Washingtonban, Párizsban, Berlinben, Budapesten és Hódmezővásárhelyen is: papként, rabbiként, hitszónokként, szellemi vezetőként, kormánypártként, az Elnök barátjaként. A Nagy Francia Forradalom sem volt örök vízválasztó volt az Európai történelemben e tekintetben, mert a történelem kereke mindig forog: akárhány deklarációt tehetsz az állam és az egyház szétválasztásáról, még Macron sem veheti semmibe az egyházak befolyását és véleményét a társadalmat foglalkoztató kérdésekben, Angliában pedig, az egyházak, így anglikán egyház akaratát még a legbaloldalibb, legliberálisabb kormányzat idején sem veszik félvállról, mert a Királynő az anglikán egyház feje, márpedig ez ott nem csak szimbólumértékkel bír.

Második Titok

Elárulok neked egy titkot. Ez egy olyan titok, amit mindenki tud, akit még nem fertőzött meg a hibbant orbánfóbia, és tárgyilagosan tudja szemlélni ennek az országnak a valós helyzetét. Még Orbán Viktor ezer sebből vérző, hibásan, rosszul, gyengén működő, a legelemibb erkölcsi, etikai normákat is olykor nyíltan és gyalázatosan félresöprő, sokszor és sokféleképpen is visszataszító rezsimjét sem lehet komolyan gondolva fasiszta, náci, kommunista diktatúrákhoz...nota bene! a Rákosi-vagy a Kádár-diktatúrához hasonlítani. Ez teljes aránytévesztés. Aki ennyire képtelen elvonatkoztatni, és egy Tv stúdióban ekkora marhaságokkal rongyol elő, az nem várhat el kíméletet a Mester híveitől. Még a templomban sem. Márky-Zay Péternek, ha már ennyire érzékeny az egyház tisztaságára, a megbékéslésre, a kölcsönös szeretetre és a közösség összetartozására, akkor eleve nem kellett volna a bemutatkozó sajtótájékoztatóját egy templom elé szerveznie, mert a magyar rögvalóságban élve,  számolnia kellett volna azzal, hogy ezt majd ellene fordítják, ha a később a nagy nyilvánosság előtt diktátorozza a Vezénylő Tábornok Urat. Az pedig szintén tökéletesen elegendő lett volna, ha az Orbán kormány kritikájakor a hideg valóság példatárából merít, és nem bonyolódik bele a történelmi párhuzamok keresésébe, mint a fasisztázó komái, a túloldalon. 

Harmadik Titok

Elárulok neked egy titkot. Ez egy olyan titok, ami soha nem volt titok. Ez a kormány 2010 óta soha egyszer sem rejtette véka alá, hova húz a szíve és melyik kapura játszik.

Hosszas, és lényegében felesleges elméleti vitát lehetne arról folytatni, hogy Orbán Viktornak volt-e, van-e, lesz-e bármiféle őszinte eszmei, ideológiai, gondolati, erkölcsi, politikai elkötelezettsége azon túlmenően, hogy a hatalmat minden létező törvényes, és gyűlölői szerint törvénytelen eszközzel is megszerezze és magánál tartsa: ilyen vitákkal és vagdalkozásokkal tömve az internet minden bugyra és kommentszekciója. Ha azonban lehámozzuk a sallangot és a rothadt húst a csontokról, akkor belekapaszkodhatunk abba, ami kézzelfogható, valós és írott: ez pedig az Alaptörvény és a Nemzeti Hitvallás.

Egy valami biztosan kijelenthető: Magyarország Alaptörvénye - a többször modósított Gránit Szilárdságú- az első sorától, az első felütésétől kezdve keresztény szellemiségű, jobboldali indíttatású, konzervatív alapvetésű, nemzeti elkötelezettségű, hűen patrióta, kommunistaellenes. Nem az a kérdés, hogy a kormányzat tettei ezt  a szellemiséget és erkölcsiséget mennyire igazolják vissza -ez most nem témája ennek a blogposztnak - hanem, hogy az-e. Az. Tagadhatatlanul minden sorában az.  Idéztem fent, csak olvasni kell.  És bár az Alaptörvény rögzíti az Állam és az Egyház szétválasztását, nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy ezt bárki komolyan vegye: a kormányzat egész működése hűen igazolja az egyház -itt elsősorban a keresztény egyház/keresztény gondolatiság- masszív jelenlétét a kormányzatban, és még véletlenül sem a KDNP-n keresztül, mert olyan párt nincs.  Mindezek alapján joggal gondolható hogy az egyház(ak) irányába tett gesztusok, még akkor is ha sikertelenek (vasárnapi zárvatartás) vagy a költségvetésből juttatott bőséges források, amelyekről a szent életű atya is oly szépen és részletesen szólott, megalapozhatják/megalapozhatnák azt a kormányzat iránti elkötelezettséget a hívők részéről is, amelyre a plébános úr hagyatkozhatott. Nem róható fel neki tehát, hogy úgy érezte: nyugodtan kifejtheti az álláspontját abban a közegben, ahol nem kell számítania ellenséges hangokra. Talán tévedett. De a negyedik titok felfedése megmutatja, hogy ez sem számít.

Negyedik titok

Elárulok neked egy titkot. Nagyon meg fogsz döbbenni: Németh László hódmezővásárhelyi esperes-plébános a magyar köztársaság állampolgára. Magyarország polgára. Szabad ember. Van véleménye, van politikai hovatartozása, szavazhat, aggódhat az ország és a nép sorsáért, aggódhat az egyház jövőjéért, féltheti a felekezetet, elmélázhat régmúlt, zord időkön, midőn üldöztetés és nélkülözés, hivatalosan felejtés és közöny jutott a kereszténységnek osztályrészül, utalhat a Bibliára, keverheti a vallást/ a hitet/ az egyházat a politikával és a templommal, és büszkén vállalhatja azt is, ha gyenge a szituációs érzéke, és fogalma sincs róla mikor-minek-hol van a helye, és mennyire lesz kontraproduktív a megszólalása. Ha az lesz. Nem biztos, hogy az lesz. Ott és akkor mondja el a véleményét és a pártpropagandáját is, ahol arra az Alaptörvény jogot biztosít a számára. 

A templomban is. Elmondhatja a véleményét. A Templomban.

Semmi és senki nem tiltja ezt meg neki, sőt, az Alaptörvény kifejezetten engedélyezi és lehetővé teszi számára, hogy ezt tegye. Ez nem bűn, ez nem jogsértés, ez nem törvénytelen. Olvasni tudsz-e? Idéztem. Én még abban sem vagyok biztos, hogy morális értelemben megkérdőjelezhető, amit tett.

Németh László majd elrendezi az egyházmegyével, a püspökkel, a Pápával, Az Istennel, a hívőkkel, a fidesszel, a Jobbikkal, az ellenzék egészével, vagy azzal, akivel akarja, a templomi megnyilatkozását. Ez az ő ügye, meg azé, akivel megbeszéli. Nem tett olyasmit, amiért bárki, bármiféle erkölcsi alapon felelősségre vonhatná. Ötszáz baloldali blog ájuldozhat naponta, akkor is hétköznapi az igazság. Megteheti, hogy politizál a templomban. Aztán majd vállalja a következményeket.

Ez a Nagy Helyzet. Lehet hogy ez fáj neked: nehéz számodra elfogadni, hogy a hitélet is a politika része lehet, ha valaki beviszi, behurcolja, de  valójában mindig az volt, és most is az. Keresztényeknél, zsidóknál, buddhistáknál, vudu hívőknél is az. Senki sem csodálkozik ezen...ha a valóságban él.

Azt hiszed ez valami újdonság? Azt hiszed most kezdődött? És azt hiszed ez egy egyirányú utca, ahová balliberálisok nem is léphetnek be? Miért ne hoznék Nagykovácsit is érintő példát, ha van?  

"2002 február 8.

Kisöpörni az ördög csapatát"

Választási előkészületek a katolikus közösségekben

A parlamenti választások "Isten akarata szerinti megvalósulásáért" kezdődött kilenc héten át tartó imasorozat csütörtök este Budapesten, a Szent István-bazilikában. Kemenes Gábor nagykovácsi plébános, az imaalkalmak vezetője korábban hangsúlyozta, hogy a jelenlévők az ország jövőjéért imádkoznak, semmiképpen sem konkrét politikai irányzat vagy párt választási sikeréért.

...

Az egyik kőbányai plébánia hírlevele nem minősíti a politikai paletta résztvevőit, ugyanakkor tudatja a hívekkel, hogy "aki szívesen támogatja Révész Máriuszt, a körzet Fidesz-MDF-jelöltjét, és nem tud más módot az ajánlószelvény eljuttatásához, behozhatja a plébániára".

http://nol.hu/archivum/archiv-45262 

2002 Június 7.

Az új kormányért is lesz szentmise a Bazilikában

...

A legutóbbi virrasztás keretében, május 30-án egy hívő kérésére egy élő családért - a korábbi miniszterelnökért, Orbán Viktorért és családjáért - mutattak be szentmisét a Szent István-bazilikában.

http://nol.hu/archivum/archiv-65672

Ötödik titok

Elárulok neked egy titkot. Sőt, ez három titok, egyben. Nem fogod elhinni: Hódmezővásárhely egy vidéki település. És Magyarországon van. És fideszes település.

Ez a három dolog együtt már önmagában is magyarázná azt a jelenséget, hogy miért folytathat egy pap pártpropagandát a templom falain belül...de ahogy látható fentebb, egyáltalán nem ez a fő oka.

Vidék, egyház: 1000 éves történet ez. Ezt tökéletesen megérti az, aki már lakott vidéken. Minél kisebb egy vidéki település, az emberi-politikai hálója annál jobban összegubancolódik: mindenki ismeri a másikat, mindenki valakinek a régi ismerőse, családtagja, rokona, üzletfele. Nincs hová elbújni, és nagyon nehéz megőriznie bárkinek a független, autonóm személyiségét. Az integritás: felbecsülhetetlen kincs lesz. Megszoksz, vagy megszöksz. Harcolhatsz, de nehéz. Minden szempontból nehéz. Minél erőteljesebben képviselteti magát az éppen regnáló kormányzati hatalom politikai  értelemben az adott településen, annál keservesebb életben maradni gazdaságilag, erkölcsileg, etikailag és szellemileg is. Ha a politikai hatalom, a pártpolitikán keresztül az adott település képviselő-testületébe is beférkőzik, akkor már minden játékszabály felrúgható. Onnantól még nehezebb.

Könnyű ítéletet mondani, könnyű ítélkezni, kívülről.

De akkor miért fordul elő olyan gyakran, hogy egy helyszínen forgató Tv stábnak, a nyilatkozók csak az arcuk elrejtésével, elváltoztatott hangon mernek nyilatkozni?

A politika a templom része. A templom minden köve át van itatva vele. Minden templom, minden köve, az idők kezdete óta.

Most meg vagy lepve, hogy Hódmezővásárhelyen is?

Aszta.

Templompolitika. Első sor, balról jobbra, csak a politikusok: Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) Kövér László házelnök(Fidesz-KDNP) és Kiszelné Mohos Katalin Nagykovácsi polgármestere (Fidesz-KDNP) a Tisza István megemlékezésen, 2016 május 3.-án. Nagykovácsiban, a Református templomban. forrás: nagykovácsi önkormányzat fb. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr5013576707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2018.01.16. 12:56:21

De pokoli hosszú poszt. Valaki összefoglalná pár mondatban?

felső határ nincs 2018.01.16. 13:13:11

termeszetes h a komunistakat es a lipsiket ki kell atkozni a kereszteny templomokban

hiszen olyanok ok mint a Satan

Terézágyú 2018.01.16. 13:20:45

@commentes nikk:
Az van benne, hogy a fityesz azt csinál amit akar. Ha visszahozza a munkahelyi pártalapszervezeteket, az is jó lesz.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 13:26:48

@commentes nikk: Az a liberális fasság van benne, hogy mindenki ott politizál ahol akar amíg ez nem ütközik törvénybe

Indriq 2018.01.16. 13:37:18

Poszt írója szerint akkor a suliban is lehetne szabadon véleményt nyilvánítani és agitálni a tanároknak politikai pártra. Gondolom akkor egyetért, hogy a cenzúrázást egy elnyomó intézmény hozta?
A poszt túl hosszan akarja magyarázni a bizonyítványt és a posztoló roppant elfogultan csak egy adott pillanatot néz.
Azonkívül ha nem lenne szétválasztva az egyház és az állam, akkor a csuhás esetében befolyással való üzérkedésről beszélhetnénk, hiszen kap az önkormányzattól támogatást az egyház.

felső határ nincs 2018.01.16. 13:57:20

@Indriq: suliba muszajj jarni, templomba nem

ha nem tetszik mit mondanak ott a lipsikrol, menj a mecsetbe azt kerdezd meg azokat, mit gondolnak a lipsikrol

Indriq 2018.01.16. 14:10:51

@felső határ nincs: 16 a tankötelezettség határa, gimi 3,4 akkor már okés neked is? A közgázon akkor lánczi miért tiltotta be a politizálást?
Pont ugyanakkora szar vagy mint a poszt írója, szerintetek csak akkor lehessen politizálni,ha neked tetszőt mond az illető.

röf 2018.01.16. 14:10:54

Ezt mondania nem szabad, vagy itt mondania nem szabad, vagy ezt gondolnia nem szabad...?

vadi4 2018.01.16. 14:19:12

Elárulok Neked én is egy titkot. Nem nagy titok, nem túl sokakat érdekel. Nem járok templomba, azóta, hogy a plébános a falunkban elkezdett politizálni a templomban. Fentebb leírtad, hogy miért tehette meg már 2002-ben is és miért teheti meg most is (bár a most-ról nem sokat tudok, mert nem megyek be, hogy meghallgassam). Azonban mostanában már szét kéne választani, hogy hol mit csinál az ember fia. A bankban nem kérek sört, a kocsmában nem kérek hitelt, a polgármesteri hivatalban nem térdelek le imádkozni és igen a templomban nem politizálok. NEM AZÉRT MEGYEK ODA! Ha pedig kéretlenül is ezt tolják az arcomba, akkor nem megyek be a templomba. Ez az én szabad választásom, olyannyira szabad, mint az, hogy a plébános mit hagy ki a misén. Ja, hogy eggyel csökken a hívek száma, az nem gond az egyháznak. Gond az lesz, ha majd kong a templom az ürességtől, mert senki sem megy be pártagitációt hallgatni, de az még soká lesz, mert egy fecske nem csinál nyarat.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 14:21:29

@Indriq:

orbántakaroggy

tasz.hu/szolasszabadsag/iskolai-politizalas

2004. december 22., szerda

"A Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet nyilatkozatban fejezi ki aggodalmát amiatt, hogy az utóbbi napokban kormányzati körökben megfogalmazódott az „iskolai politizálás” tilalma."

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 14:23:23

@vadi4: Látod, te a létező legliberálisabban megoldottad a kérdést.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 14:26:11

@vadi4: "Gond az lesz, ha majd kong a templom az ürességtől"

a látogatottságcsökkenést majd lemeccseli egymással a cég és az alkalmazott

"de az még soká lesz, mert egy fecske nem csinál nyarat. "

de mivel szerinted sincs gond így nincs mit lemeccselniük.

umleitung 2018.01.16. 14:33:50

Szóval az alaptörvény egyik része vicc, ne vegyük komolyan, na de a másik részét nagyon is. Aha.
Másrészről politizáljon a pap a templomban, de ne a mise részeként. Ha politizálni akar, akkor hírdessen meg egy politizálós estet a templomban és ott elmondhatja a faszságait. És oda az megy el, akit a politizálás érdekel.

felső határ nincs 2018.01.16. 14:36:07

@Indriq: syerintem nem kene politizalni se a suliba, se a templomban

de a templom kevesbe gaz

mindenesetre nem muszaj oda menni, oszt jonapot

káposzta 2018.01.16. 14:38:34

Túl hosszú, lehetne egy TL;DR.

vadi4 2018.01.16. 14:42:57

@eßemfaßom meg áll: "de mivel szerinted sincs gond így nincs mit lemeccselniük. "

Gond van! Az én esetemben 2002 óta, másnál máskortól lesz gond, de az biztos, hogy gond az van. A mérték a lényeg. Egy ember kiesése nem igazán észrevehető, 100 emberé pedig már biztosan. A főnöknek és az alkalmazottnak pedig nem akkor kell meccselniük amikor kiürül a templom, hanem amikor kiürül egy padsor. Az én esetemben még csak egy széknél tartunk.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 14:45:03

@vadi4: "Gond van!"

@vadi4: "de az még soká lesz, mert egy fecske nem csinál nyarat. "

Ezt hívják úgy, hogy nincs gond.

vadi4 2018.01.16. 14:53:06

@eßemfaßom meg áll: Valóban, igazad van. Ezt talán úgy lehetne hívni, hogy intő jel.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 15:12:51

@vadi4: Túl sokat képzelsz magadról ha azt hiszed, hogy te intő jel vagy.

satie · http://321.hu/sas 2018.01.16. 15:16:00

"bátor zsidó templomban is fingik :)" ezt a fasságot meg minek emelte ki az index? :) fuhh, kovácsszóvivői színvonal volt :-)

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:27:03

@Terézágyú: Nem. Állításoddal ellentétben nincs benne az, hogy a fityisz azt csinál, amit akar. Ne téveszd meg a tájékoztatásodra éhes olvasóimat. Azzal az állításoddal viszont egyetértek, hogy ha visszahozza a munkahelyi pártszervezeteket az is jó lesz...amennyiben az országgyűlés elfogad egy olyan törvényt, hopgy ezt lehetővé teszi. Akkor, igen, jó lesz. Vagy nem lesz jó, de akkor is el kell fogadni. Ha egy demokratikusan megválasztott parlament ezt szavazza meg, mindenki ez alapján cselekedhet, amíg a törvényt meg nem változtatják.

BiG74 Bodri 2018.01.16. 15:28:31

Elárulok egy titkot: az első ökörség után megnéztem, hogy sok baromság jön-e még. Elborzadva láttam, hogy baromi sok, ezért ez a blog kuka.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:30:59

@eßemfaßom meg áll: "Az a liberális fasság van benne, hogy mindenki ott politizál ahol akar amíg ez nem ütközik törvénybe"

Nem csak nem ütközik törvénybe, hanem konkrétan az Alaptörvényben is rögzített szabadságjog. Mert elképzelhető, hogy ez egy liberális faszság, sőt, fasság, de én egy ilyen fasságokkal teli országban szeretek élni. Szomáliának nem kell ilyen fasságokkal szembenéznie. Én vállalom ezt a megpróbáltatást.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.16. 15:40:29

@zord íjász: arra próbáltam a magam szerény költői eszközeivel utalni, hogy azok hőzöngenek legjobban az "űgyben" akik máskor a "legliberálisabb szólásszabadságharcos a dzsungelben" feliratot hordják az igen nagy mellényükön.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:47:33

@Indriq: "Poszt írója szerint akkor a suliban is lehetne szabadon véleményt nyilvánítani és agitálni a tanároknak politikai pártra.

Igen, a suliban szabad véleményt nyílvánítani, de nem, nem lehet a tanároknak agitálnia egy politikai párt mellett, mert ezt a köznevelésről és oktatásról szóló törvény megtiltja.

„A nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható”

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV

De persze vannak érdekességek a történetben, mert valójában külön vita tárgya lehetne, hogy mi számít már politikai agitációnak.

hvg.hu/itthon/20150610_plakatok_politikus_politika_az_iskolakban

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:51:52

@Indriq: "Pont ugyanakkora szar vagy mint a poszt írója, szerintetek csak akkor lehessen politizálni,ha neked tetszőt mond az illető."

Nem bocsátkoznék vitába arról, hogy ki mekkora szar, de azt megjegyezném, hogy ezen a blogon soha-sehol nem olvasható olyasmi, hogy én csak akkor engedném meg bárkinek a politizálást, ha olyasmit mond, ami nekem tetszik. A blog egésze, a te állításodnak a cáfolata. Nekünk liberálisoknak, nehéz életünk van. Ez a blogposzt is hűen igazolja ezt a tételt.

Balango 2018.01.16. 15:54:48

HA a szöveg egészét félre is tesszük, egyetlen támadhatatlan érv maradt: mivel Márky-Zay egy templom elé tervezett sajtótájékoztatót és mivel bemutatkozásában kitért a vallásosságára is, ezzel valóban feladott egy olyan labdát, amelyet egy plébános - tehát nem a Római Katolikus Egyház, hanem mindössze egy plébános - teljes joggal lecsaphatott.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:57:18

@vadi4: Szabad ember vagy, és így döntöttél, mert ez a szabad döntésed. De hogy a példádnál maradjak, a hatályos jogszabályok azt sem tiltják, hogy hitelt kérj a kocsmákban. Kérhetsz. Legfeljebb nem adnak, és kiröhögnek. De kérhetsz. Ahogy te pedig távol maradhatsz a politikai agitáció színterévé vált templomtól, ha ahhoz van kedved, pont úgy, ahogy ezt teszed. Te is röhöghetsz a templomokban politizáló papokon, ha úgy tetszik. Ez a te szabadságjogod.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 15:59:55

@eßemfaßom meg áll: Igen, ahogy elküldtem a kommentet, rájöttem, hogy kimerült az irónia-cinizmus detektoromban az elem, és valójában pont azt mondtad, amit a poszt. Ezt bebuktam. :-) Nem baj, majd letagadom.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:07:17

@umleitung: Valójában pontosan ez történt, amit mondasz. Németh László a misére "ráakaszkodva", de nem a mise keretében mondta el a véleményét, pontosan úgy, ahogy azt előre bejelentette. Ezért volt ott a teljes média. Szerepel a poszt első mondatában.

Az alaptörvény minden szava komoly. Vagy üres lózung, manír, pátosz, álszent maszatolás. Ezt majd mindenki eldönti saját maga. A poszt nem mínősítette ebben az értelemben az Alaptörvényt, hanem a betűire hivatkozott. Ez van benne, ez van odaírva, így van rögzítve. A jog sem ismeri pl. a "sorok közötti olvasás" intézményét egy büntetőjogi vagy polgári peres eljárásban. Tények, bizonyítékok, adatok, tanúk, jogszabály: ez számít. A többi nem.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:15:24

@BiG74 Bodri: Kíméletlen vagy velem. Nem szeretnék most a bőrömben lenni.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 16:19:11

@vadi4: " A bankban nem kérek sört, a kocsmában nem kérek hitelt, a polgármesteri hivatalban nem térdelek le imádkozni és igen a templomban nem politizálok. NEM AZÉRT MEGYEK ODA! Ha pedig kéretlenül is ezt tolják az arcomba, akkor nem megyek be a templomba. Ez az én szabad választásom, olyannyira szabad, mint az, hogy a plébános mit hagy ki a misén."

Drága polgártársam, te nem fizetsz adót?
A templomokat az állam pont most ruházza fel, aki közelebb pofázik a párthoz, az többet is kap. Mert ugyé a bank, kocsma általában a saját f*val veri a csalánt, míg az egyházak döntő többsége az adófizetők pénzéből él, és nem a saját tagdíjaikból. Ez a te szabad választásod. Fizethetsz, mint a katonatiszt. Szabadonválasztva.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:22:12

@eßemfaßom meg áll: Ezt imádom. Nem lehet megunni. Kár, hogy az aktuálpolitikát szemlélve, akár az ország állapotát néhány szegmensében, akár az ellenzék öntökönszúrásait figyelve, úgy tűnik nekem, hogy ez a fősodor.

felső határ nincs 2018.01.16. 16:22:32

@látjátok feleim szümtükkel: az egyhazak SOHA nem szavaznak a komcsikra es a lipsikre, nem most kezdtek

ahogy a HATARON TULIAK se szavaznak a komcsikra meg a lipsikre SOHA

kibaszott lipsik kivulrol is latni mekkora idiotak es istentelenek

felső határ nincs 2018.01.16. 16:24:58

a komcsik irtottak a papokat, azt itt hisztizik bazmeg h a templomban azt ajanljak ne szavazz a kibvaszott komcsikra vagy barkire aki osszeall veluk

nagy meglepetes basszameg

vegyuk el a hatgaron tuliaktol az allampolgarsagot - mer nem szavaz rank a hataron tuli? EL Qrtatok, ezt is, ennyi.

satie · http://321.hu/sas 2018.01.16. 16:28:33

@zord íjász: Szerintem érdekes, ahogy ezt a dolgot Nagykovácsiból megközelíted, de szerintem érdemes körüljárni a megközelítést, habár valószínűleg csak 1 gondolatot tudok ideírni. Nekem az jön le, hogy alapvetően a jogállamiság irányából közelíted meg a kérdést és ha találsz egy joghelyet, ami nem tiltja egy hatalmat gyakorló párt és egy egyház összefonódását, akkor azt mondod, a véleményszabadság mindenek felett. Azonban én nem látom a társadalmi együttélés normáihoz képest gránitszilárdságúan ellentmondásmentesnek az írott jogot, így azt gondolom, van alapja a gyülekezet megszólalt tagjainak és sok másnak is abbéli véleményüket - és amúgy történetesen az enyémet is - megfogalmazni a tekintetben, hogy bár egyes joghelyek nem tiltják ezt a fajta összefonódást, a társadalmi együttélés normái szerint mégiscsak problémás lehet. Úgy gondolom, nem lehet megkérdőjelezni, hogy ez egy lehetséges, érvényes kritika.

Indriq 2018.01.16. 16:31:20

@zord íjász: egy törvényre hivatkozva teljesen el van intézve számodra?
A templomi politizálás nem jogi kérdés,hanem erkölcsi. Az öregek jellemzően és a gyakorló hívők nagyon durván befolyásolhatóak a lelkész által. Aki ezt kihasználja aljas ember. Fejlődés szempontjából a fiatalság inkább liberális / antiklerikális szellemiségű az idősebbek pedig inkább konzervatívak/ vallásosabbak.
Namost ebben a helyzetben érthető hogy egy ovi kaliberű féreg miért nézi el az egyiket és miért nem a másikat.
Ha te objektíven akarnád kezelni a helyzetet. Mindkettőért szót kéne emelned. Ha csak az egyikért,felmerül a pártosság.

felső határ nincs 2018.01.16. 16:36:46

@Indriq: ez is a lenyeg a befolyasolas

a templomban a komcsi, lipsi propagandanak semmi helye nincs, a templomba jaro emberek csaladja meg 150 eve se meg 100 eve se meg 50 eve se szavazott a komcsikra, meg semmi olyanra aki osszeallt vele

ennyike

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:37:00

@satie: "... Úgy gondolom, nem lehet megkérdőjelezni, hogy ez egy lehetséges, érvényes kritika."

Nem hogy nem kérdőjelezem meg, hanem egyenesen üdvözlöm és örülök neki, ha valaki él ezzel a jogával. Hajrá. Én egy szóval sem mínősítettem a híveket, a kritikus hangokat ebből a szempontból, és az sem kétséges, hogy az állam és az egyház összefonódása számtalan problémát hordoz, hordozhat magában. Ezért próbálják elkülöníteni modern korunk egyes régióiban...nulla sikerrel.

Olvasson be mindenki Németh Lászlónak, aki akar. Ezért élünk Európában, ezért vagyunk az Európai Unió tagja, de ha nagyon tágítani akarom a kört, akkor ezért él ez a nép itt 1000 éve, hogy ezt megtehesse. Pont azt mondom, amit te. De ne a kettős mérce, vagy a tőle elvitatott jogok alapján olvasson be neki.

felső határ nincs 2018.01.16. 16:37:28

buuuuudoooosh moscccskosh komcsi fiiiirgek

felső határ nincs 2018.01.16. 16:39:37

retekklub a lippsik temploma

Indriq 2018.01.16. 16:42:07

@felső határ nincs: azok akik most a templom padjaiban ülnek,valszeg szavaztak a komcsi érában is és kitalálhatod kire :)

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:49:43

@Indriq: Senkiért nem emelek szót a posztban. A törvényért emelek szót és a kettős mérce ellen. Nem csinálok ebből generációs problémát, sem pártpolitikait, és nem elemzem kampánytechnológiai szempontból, mert a posztnak nem tárgya, hogy a Mester miképpen gyalulja le a közéletet, a szavazókat, vagy a tájékozatlan, könnyen befolyásolható rétegeket.

Mellesleg: én azért nem tekinteném ennyire könnyű prédának pl. az öregeket, a vallásos embereket és nem is tömbösíteném őket. Túl egyszerű képlet lenne ez. A vidéki emberek sem egy futószalagon esnek ki a gyárból. Az öregek sem. Ha igaz lenne, amit állítasz, nem akadtak volna ki ezen a történeten oly sokan a templomban sem, Hódmezővásárhelyen.

Az erkölcs pedig, amit említesz, igen képlékeny és veszélyes terep, mert olyan dimenziókat is megnyit ebben az esetben, amelyek mélyen feltúrják a hit-vallás-egyház-politika mezejét, de nem fog rajta kihajtani semmi, hiába próbálja valaki elütetni benne a magokat. Biztos lehetsz benne, hogy Németh László és a híveinek egy része is teljesen efogadhatónak, erkölcsösnek, morálisan és emberileg is vállalhatónak tartja a templomi performanszot. Ebből a szempontból tehát igen: az a blogposzt vezérfonala, hogy a jog ezt tűri, megengedi, támogatja, biztosítja. Pont.

felső határ nincs 2018.01.16. 16:51:14

@Indriq: apad a parttitkar meselte h volt valasztas a komcsiba?

mu ha ha

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 16:51:21

@felső határ nincs:

Ja, a vallásosok meg tiszta szent emberek. Látszik éppen a posztban megjelölt esetről is. Egy felekezet két tagja eszi egymást, biztosan felebaráti szeretetből. Mert egyik szerint csak az választható, aki a pénzt adja, azt meg nem nézi, hogy miből is adja. A másik meg nem tudni, hogy miért, de valami mást szeretne, és fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy őt is választhassák azok, akik nem szeretik azt, aki most őrzi a kamra kulcsát. Mocskos libsibolibandák!

Mellesleg te csak add az adódat ezeknek a(z üres ) templomokra, de majd amikor a kórházban te is a folyóson pihened egy matracon a fáradalmaidat, meg amikor rád szólnak, hogy húzz el a felcsúti stadijonytól, mert oda neked nem szabad közel sem menni, akkor ne sírjon a pofád, hogy te is adtad hozzá az adódat. Mellesleg az adódból te is jogosult vagy egy élesebb lencséjű szemüvegre, ezért időben keresd fel látszerészed. Meg talán a gyógyszerészedet sem ártana.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:51:33

@felső határ nincs: Elegánsabban bánj az olvasókkal és a kommentelőtársakkal.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 16:52:02

@felső határ nincs:

Szerintem Orbán papát kérdezd meg arról, hogy is voltak a választások a komcsiban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 16:54:24

@Indriq: Kétségtelen, hogy ezt most nagyon benézted. A tömör stílusú @felső határ nincs: ellenfelednek ebben speciel igaza van. Hacsak nem a rendszerváltás utáni balliberális kormányokra gondoltál, de akkor meg nem értelek.

Hórukk 2018.01.16. 16:59:02

@felső határ nincs: "buuuuudoooosh moscccskosh komcsi fiiiirgek" akik most ott ülnek a kormányban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 17:02:09

Azért ne menjünk el szó nélkül amellett a tény mellett sem, hogy az egyházak is tagsággal rendelkeznek, mint a civil szervezetek. Márpedig ez a kormány és társulata a civileket igen csak elosztályozgatja, van első, másod és osztályon kívüli civil szervezet is. Sajnos.
Márpedig ha a civileknek tilos sok minden, akkor az egyházba járók egyes csoportjai mért kivételek?

Mert ugyé most mondják a nerben megboldogultak, hogy a soros civilek meg akarják dönteni a kormányt, és ez élet elleni bűn ( Sorost ki is akarják tiltani az országból, gondolom a keresztényi szeretet nevében ). Kérdés a nem libsibolsikhoz: tilos a kormány megdöntése? Különösen olyan formában, hogy egy nyilvánosan megrendezett választáson leszavazzák?

satie · http://321.hu/sas 2018.01.16. 17:03:30

@zord íjász: egyrészt nem 0 sikerrel, ma kisebb a végrehajtó hatalom és az egyházak összefonódása, mint korábban teo- vagy félteokráciák korában, másrészt, ha egyes egyházak a formális túlélésük érdekében hozzá is vannak szokva, hogy egy mindenkori pártállam seggét nyalják is, simán akár közvetlenül is írott jog részévé lehet tenni - sőt amúgy az egyesülési törvényben régen benne is volt - hogy közhasznú egyesületeknek, egyházaknak el kell határolódniuk a pártok támogatásától.

Indriq 2018.01.16. 17:04:40

@zord íjász: @felső határ nincs:
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Országgyűlési_választások_a_Magyar_Népköztársaságban
Ha esetleg olvasni akartok róla

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 17:10:59

@zord íjász:

Én meg azt nem értem, hogy Indriq mit nézett be.
Egy biztos, az alaptörvény azt mondja, hogy "Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek.".

Lehet különválásról beszélni akkor, amikor a pap kihirdeti a templomban hogy már itt az állam pénze, ezért függetlenre nem szabad szavazni? Netán attól tart, hogy vissza találják kérni a pénzt?
Szóval mi van ezzel a különvált működéssel? Meg a miniszteri székben ülő egyházi tisztségviselőkkel?

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 17:14:48

@satie: " egyrészt nem 0 sikerrel, ma kisebb a végrehajtó hatalom és az egyházak összefonódása, mint korábban teo- vagy félteokráciák korában,..."

A régi korokról szót ejtettem, nyilván azokhoz képest feltűnő lehet a különbség, de én azt hiszem, és ez a blog egyik alapvetése, hogy az egyházak és az állam elkülönülése ma is csak látszat. Néha profin kezelt látszat.Olykor pedig egyáltalán nem is rejtegetett tény. De erről nyilván nem tudjuk egymást meggyőzni. Az USA-ban pedig, soha-senki meg sem próbálta követni az európai példát ebben a vonatkozásban.

444.hu/2018/01/16/mike-pence-a-templomban-hallgatta-ahogy-elitelik-trump-gyalazkodasat

felső határ nincs 2018.01.16. 17:17:45

@látjátok feleim szümtükkel: kit erdekel h te komcsik beszeltek e kulonvalasrol?

arrol beszeltek, amirol akartok, mi meg teokraciat vezetunk be 2/3dal orban lesz a fopap

mar nem kell sokat aludni

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 17:20:04

@látjátok feleim szümtükkel: Nem azt nézte be -tehát nem a véleménye tekintetében írtam- hanem arra a kommentjére, amely a pártállam idején zajló választásokra vonatkozott. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne kelljen megnézzem @Indriq: ezt a linket sem. Azok nem voltak választások. 1948 után 1990-ig, itt nem voltak választások, abban az értelemben, amit annak neveznek. Ez a baj azzal, ha valaki élt már vastagon a rendszerváltás előtt is, és jó az emlékezete, ráadásul a történelmet is szereti.

Indriq 2018.01.16. 17:24:20

@zord íjász: én azt mondtam akik ma a templomban ülnek, szavaztak a komcsi érában. És ez így is volt. Hitük ellenére megalkudtak.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 17:31:31

@látjátok feleim szümtükkel: Hogy válaszoljak is: a törvény betűje és a látszat szerint, ilyen összefonódás nem létezhet, nem létezik. Ezt cáfolni nehéz, de persze próbálkozni lehet. Aki be tudja bizonyítani, hogy itt valamiféle, az Alaptörvénnyel elllentétes támogatás/finanszírozás/nem megengedett összefonódás történik/történt a háttérben a kormányzat és valamelyik egyház között, az előtt le a kalappal. Oknyomozás, bizonyítékgyűjtés, balhé kiverés, Viktor izzad. Addig csak elmélet.

Számomra nyílt valóság, hogy ez létezik, de ez egy vélemény.

Ettől még Németh László cselekedete -ahogy szerte az országban az összes pap/rabbi/táltos/varázsló ilyen vagy hasonló cselkedete, félmondata, ahol előfordult, és ami valamiféle "pártos" útmutatást jelez, nem veri, és nem is verheti ki a biztosítékot. Jogilag semmiképp. Az erkölcsi, morális, etikai párbajt majd lerendezi Németh László is önmagával, vagy azokkal, aki támadják emiatt.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 17:34:56

@felső határ nincs: A trollkodásnak is van határa. Ha meg csak provokálod és felhúzni akarod őket, akkor teljesíts profibban, mert ezt nem fogják benyelni.

Indriq 2018.01.16. 17:36:09

@zord íjász: az a baj, hogy a liberalizmus alapján engednéd a papokat politizálni, de egy törvény miatt a tanárokat nem, ám a komcsi éra választási törvényétnem veszed jogalapnak. Legalábbis amit én kiolvastam.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 17:45:50

@Indriq: Én nem a liberalizmus okán engedném/engedem ezt meg nekik (senkinek nem engedek meg semmit, csak egy polgár vagyok, nem törvényhozó), hanem a hatályos törvények okán. Mindkét esetben a törvény dönt, a törvény biztosítja a jogot vagy tiltja meg a tettet.

1948 és 1990 közötti időszakban választásokról beszélni értelmezhetetlen. Ezt ugyanígy látja minden létező politikai párt és polgár.

Indriq 2018.01.16. 17:53:54

@zord íjász: és ha hoznak egy törvényt, hogy a bloggereknek havi 300 millió forintot kell befizetniük a kasszába, akkor veszed fel a hitelt?
Minden törvénynek van egy szellemisége, amit az erkölcs ítél meg. Egy jól működő parlamentnek ezt is figyelembe kell vennie ( a civil mozgalmaknak ez az igazi célja amúgy).
És mint az elején utaltam rá, a lelkész önös érdekből használja a befolyását.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.16. 18:04:38

@felső határ nincs: "a komcsik irtottak a papokat" - De sajna téged nem.

satie · http://321.hu/sas 2018.01.16. 18:07:05

@zord íjász: én nem akarok senkit meggyőzni, vannak a tények, tény, amint írod, hogy nem beszélhetünk az elkülönülésről abszolút értelemben, és tény az is, ahogy látom, hogy összességében, akár az 50-60 évvel ezelőtti állapothoz képest is azért van Európában egy elkülönülési folyamat. Én tehát arról beszélek, hogy ez van, és fontos megtenni mindent annak érdekében, hogy még inkább legyen.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 18:07:14

@Indriq: "és ha hoznak egy törvényt, hogy a bloggereknek havi 300 millió forintot kell befizetniük a kasszába, akkor veszed fel a hitelt?"

Ha erről törvényt hoznak majd, alkalmazkodom a helyzethez, hogy ne járjak rosszul, de azt tudni kell, hogy minden törvénykezés alapja, az önkéntes jogkövetésre építő szándék. Olyan törvényt/rendeletet teljesen felesleges hozni, amelyet a polgárok alapból negligálnak, mert abból tiltakozás, tüntetés, sztrájk, utcai zavargás, polgárháború, háború, akasztás lesz, és végül azok is rosszul járhatnak, akik a törvényt megszavazták.

Természetesen erkölcsi érzék, morális, etikai alapvetések és legfőképpen ész nélkül, nem születnek jó törvények. Ez a minimum, ebben egyetértünk, soha nem is mondtam mást. A kérdés csak az, ki diktálja ebben a folyamatban a feltételeket, és ezzel máris visszajutottunk oda, hogy ki-mit ítél még erkölcsösnek. És én biztos vagyok benne, hogy a plébános úr, szent meggyőződésből, a haza, az egyház, a hívek érdekében teszi azt, amit tesz, és a legkevésbé sem az önös érdek hajtja ebben. Hogy használja a befolyását? Abban biztos lehetsz. És nem is tiltja meg neki semmi, és nem is tilthatja meg senki. A Jelen jogszabályok alapján.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 18:17:20

@satie: "...Én tehát arról beszélek, hogy ez van, és fontos megtenni mindent annak érdekében, hogy még inkább legyen."

Erről a vágyról/tervről/elgondolásról valójában igen komoly politikai-társadalomfilozófia vitát lehetne folytatni. Elképzelhető, hogy ez pusztán egy megmerevedett dogma a közgondolkodásban a helyesen felépített modern társadalomról, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. És ahogy elnézem a világ állapotának változását, igen sokan gondolják úgy már Európában is, hogy ne is legyen így, mert a vallási/egyházi gyökerek kiszakításával a kormányzat/az állam működéséből, Európa elveszítette az egyik megtartó erejét, gerincét, kapaszkodó pontját. Van igény ennek a tradíciónak a feltámasztására, vagy éppen erőteljesebb becsatornázására. A magyar Alaptörvény zeng ettől a vágytól.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 19:42:21

@felső határ nincs:

Nem zavar, hogy a különválást pont Or bán és ner társai írták be a saját alaptörvényükbe? Nincs neked valami látási bajod?

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 19:50:45

@zord íjász:

Vágyódni lehet, de a vágyak sokszor nem teljesülnek. Mert az istenadta nép nem akar törtetni a templomokba.
Szerintem én libsi többet voltam már életemben templomban, mint ez a vak ember ( @felső határ nincs: ), sőt meg is kereszteltek, még bérmáltam is, amiről ő azt hiszi, hogy azt isszák.:D

Tapasztalásom szerint sokan pofavizitre járnak a templomba, mert félnek. Ez pedig nem a jó irányba fordítja a keresztény vallás hajóját. Azért nem szabad elfelejteni, hogy már nem a középkorban vagyunk, de nem is a XX. században. Már nem buták az emberek, még ha igyekeznek is azzá tenni őket. A szellem kiszabadult a palackból, és oda nem fogják tudni visszagyömöszölni. A tudás már akkor is közkincs, ha a közoktatást lebutítják, és a vallásoknak ez fáj a legjobban, mert nincs más eszközük, amivel uralni tudnák a tömegeket. A mai ember már tud a saját fejével is gondolkodni, és ez független a vallástól, még akkor is, ha a gondolkodó ember istenhívő. Istenben hisz, de a másik ember isteni mivoltában már nem. Még akkor sem, a Viktornak hívják.

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.16. 19:53:49

@zord íjász: "És én biztos vagyok benne, hogy a plébános úr, szent meggyőződésből, a haza, az egyház, a hívek érdekében teszi azt, amit tesz, és a legkevésbé sem az önös érdek hajtja ebben."

Naivnak teccel lenni. Az önös érdek az, nehogy más kerüljön hatalomba, mert akkor előferdülhet, hogy nem csurog, hanem csak csöpög az állami lé, és nekem, mint plebánosnak is rosszabb lesz. Mert egyébként mit gondolsz ki, és miből tartja a papokat?

satie · http://321.hu/sas 2018.01.16. 19:53:51

@zord íjász: Én nagyobb egységeket látok, úgymint például az olcsó adatrögzítés és antik kultúra továbbfejlesztése főleg az elmúlt bő 2000 évben, a polgárság fejlődése egy viszonylagos gazdasági autonómia felé satöbbi. Nem egyes keresztény felekezetek együttműködésében, hanem az ezek alapján való együttműködésben látom az európai rendszerek döcögős, de mégis előrehaladó fejlődését. Amikor felszaladok a Tribergbe vagy a Langres-fennsíkhoz, senki nem kérdezi tőlem, hogy tartozom-e valamilyen keresztény felekezethez, vagy egyszerűen csak megütöm-e a manapság elfogadható humanista, vagy felvilágosult szinten. És ez így van jól.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.01.16. 20:05:57

@látjátok feleim szümtükkel: "... Istenben hisz, de a másik ember isteni mivoltában már nem. Még akkor sem, a Viktornak hívják."

:-) Ezt díjazom. Jó volt.

"Tapasztalásom szerint sokan pofavizitre járnak a templomba, mert félnek. "

Azt gondolom, hogy ez egy létező dolog, és van benne igazság. De kisebb, zártabb közösségek jellemzője, leginkább a kisközségekben/falvakban fordulhat elő.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.17. 12:09:58

@Indriq: "valszeg szavaztak a komcsi érában is és kitalálhatod kire :) "

szavazni szavaztak egy gyakorlatilag kötelező szavazáson, de nem választottak. Már ha érted...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.17. 12:25:11

@látjátok feleim szümtükkel: "Már nem buták az emberek"

De azok.

a mindenegybenblognak 730ezer kedvelője van a fészen

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.17. 12:29:10

@látjátok feleim szümtükkel: "Az önös érdek az, nehogy más kerüljön hatalomba, mert akkor előferdülhe"

Én pl ma önös érdekből olyan kaját fogok főzni amit szeretek.

Pedig csinálhatnék finomfőzeléket is de azt utálom.

A világon nagyon kevesen csinálnak valamit azért (önként), hogy nekik rosszabb legyen miatta.