Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Kutyakeményen

Állati történetek 8.- Az emberek is harapnak, ha a kutyaszar szóba kerül.

2019. január 16. - zord íjász

Mottó 1:

Nyári délután, Nagykovácsi:

Gyerekek: Apuciii, apuciii, a kutyus idekakilt az utcára! Kérek szépen valamit, hogy összeszedjem!

Apuka válasza: Azt nem kell összeszedni kislányom, mert az már az utcán van. Ami a kerítésen kívül van, az maradhat ott, ahol van.

(megtörtént, valós párbeszéd, melynek szem- és fültanúja voltam, számtalan barangolásom egyikén)

Mottó 2. : "Mint aki halkan belelépett..." ( Karinthy Frigyes: Így írtok ti című művében, Kosztolányi Dezsőről)

Mottó 3.:  Minden kutyának a farkas az őse.

Ebben a blogposztban ismét a helyi állatvilágot fogom érinteni. Nyolcadszor immár.

"Ez a válogatás az ember legjobb barátjáról szól, jelen esetben azokról, akik nyomon követik a lépteidet a kerítés túloldaláról, vagy akiket te lesel meg a kerítés felett átpillantva, elhaladtodban. Állati történeteim keretében már összeakadhatott az olvasó az elidőző szelíd őzzel, a kerti testőrrel, a lubickolókkal,  a tél madaraival és ezen belül a különc fenyőrigőkkal,és a nagykovácsi kutyamészárlás kapcsán -kevésbé vídám témában tehát- egyéb élőlényekről, például embernek álcázott Humanoid Jellegű Sejtszerveződésekről is ismereteket gyűjthetett."

(blogposzt: A kutyák tekintete)

Pusztán egy könnyed, lazító jellegű posztot akartam feldobni, pihenésképpen a Nagykovácsi lakóövezeteit bemutató sorozat darabjai közé, ám sikerült a sorsnak, de legelsősorban a primitív, emberi felelőtlenségnek némi aktualitással színesítenie, valamint némileg megtörnie is a tervemet. De csak némileg. 

Ezúttal a kutyatartás egy speciális szegmensét villantom fel a tisztelt olvasónak: azt, ahogy a polgárok, itt Nagykovácsiban (mínusz egy kakukktojás) kommunikálnak a figyelmeztető tábláik és plakátjaik útján a többi polgártásukkal. Általában persze a táblákon ábrázolt és a ténylegesen birtokolt kutyáknak az esetek többségében semmi közük egymáshoz, (bár ki tudja) de igen beszédes lehet az is, ki milyen táblát választ.

Aki azt állítja, hogy nálam jobban imádja a kutyákat, az hazudik. Nem nyitok vitát a kérdésről. Pont. Harapott már meg engem kutya, támadott már meg engem kutya, harcoltam én már kutyákkal, futamítottam én már meg megvadult pitbullokat az erdőben, kergettem én már el kutyákat, akik éppen egy negyedik társukat tépték szét az utcán (megmenekült)...és léptem én már kutyaszarba, nem egyszer. E kalandok némelyike éppen Nagykovácsiban esett meg velem, és egy napon majd elmesélem talán. Mindez hangyafasznyit sem csorbított azon a rajongáson, amit én a kutyák iránt érzek. 

1.

Egyik szomszédom szőrös tündére.

Olyan emberrel azonban még nem találkoztam, aki élvezte volna, ha nekiront egy kerítés mögül kiszabadult kutya, és az sem túlságosan valószínű, hogy sokan szeretnek belelépni az utcán hagyott kutyaszarba. Csakhogy mindez nem a kutyáról, hanem az emberről szól, és ha a kutyák által gerjesztett vagy okozott vélt/valós összes konfliktust, illetve konfliktusra alkalmas szituációt nagyító alá helyezzük, végül minden egyes esetben az emberhez jutunk vissza: a gazdájához, a tenyésztőkhöz, a szomszédokhoz, a kutyagyűlölőkhöz, és olykor a kutyatartásra elemi szinten is alkalmatlan társadalmi, szociológiai, szociokulturális közeghez, vagy éppen az adott önkormányzat tehetetlenségéhez. Ez utóbbi esetben a helyi állattartási rendeletek betartatásának elhanyagolását és az állatbarát környezet megteremtéséhez szükséges infrastruktúra/kellékek kiépítésének hiányát hozhatjuk fel példaként. (kutyafuttatók, kutyapiszokgyűjtő tartályok, szimpla utcai szemetesek stb.)

A békés, normális, konfliktusoktól, balesetektől és tragédiáktól mentes kutyatartás középpontja: az ember.

Rögzítsük a lényeget:

  1. Mindig az ember a felelős a kutyája tetteiért.
  2. Nagykovácsinak is van állattartási rendelete, és annak betartása nem egy szabadon választható opció, hanem kötelező érvényű.

Az ember kommunikatív társaslény: beszél, ír, rajzol, alkot, ősidők óta, minden létező formában és módon, a barlangrajzoktól és a füstjelektől kezdve, a nyomtatott műveken keresztül és az internet végtelen bugyraiban, a kommentszekciókban és a közösségi médián át, a televízión, a filmeken túl a színházakig és a hangversenytermekig, hogy elmondja mindazt, amit gondol, érez, vagy egyszerűen csak informáljon. Az eszközök száma végtelen: egy kerítésre kirakott tábla vagy egy plakát, az a tömegkommunikációs minimum. Nagykovácsiban is.

Lássuk, hogyan csináljuk ezt mi, ha a kutyákról van szó.

2. Az alaphelyzet.

A Károli-kert szélén találkoztunk össze ezzel a vidám, lökdösődő, négylábú bandériummal, akik egymást taposva gyűjtötték be a simogatást tőlünk...és akiket mindössze egy ember sétáltatott. Négy kutyával is lehet egyszerre sétálni, különösen akkor, ha mindegyik ennyire barátságos a kirándulókkal, és az erdő az a hely, ahol nem kell különösebben megszenvedni a kutyaszar eltüntetésével az ösvényről: elegendő egy faág, az avar elnyeli a többit, de van, aki még a természet lágy ölére is kislapátot visz, és elássa a kutyája végtermékét, hogy még véletlenül se szedje össze valami gyerek a levelek alól a kincseket. A lapátka, az még jobb. Ugyanakkor egyetlen embernek, ugyanennyi kutyával sétálni a falun belül, már elég melós feladat lenne, több szempontból is, de itt most kifejezetten a nejlonba gyűjtött szeretetcsomagok cipeléséről beszélek. Négy kutya, az pont négyszer annyi kutyaszar, és a falu az Ófalu terülét leszámítva nincsen elhalmozva utcai szemeteskukákkal. Ilyenkor maradnak az építkezések kerítésen kívül álló konténerei, mint gyűjtőedény, hacsak nem akarod hazáig cipelni a cuccot.

3. 

"Kedves Szomszédom, a jövőben összeszedem a kutyám után a szarát. Hogyha mégis találsz kutyaszart a számodra nem tetsző helyen, kérlek, ne az én új telepítésű füvemre dobd a piros nylonzacskóba csomagolt szart, az már nem az én kutyámé lesz. Szólhattál volna, ha én vagy a kutyám, bármiben is zavar. Beszélek magyarul, megértettem volna. Üdvözlettel....Nagykovácsi 2009. augusztus 7."

Ezt a levelet kincsként őrzöm a számtalan dokumentum között, amit Nagykovácsival kapcsolatban összegyűjtöttem, és most jött el az ideje, hogy közreadjam...aláírás nélkül. Azt természetesen kiszedtem. Egy A4-es fénymásolatról van szó, tehát valószínűleg nem csak én kaptam ilyet a postaládámba bedobva. Mondanom sem kéne, hogy semmi közöm sem volt az ominózus, piros nejlonzacskóba csomagolt kutyaszardobáláshoz (soha nem csinálnék ilyet, ha látom, ki hagyja ott a kutyaszart, akkor azonnal és ott szólok) de könnyesre röhögtem magamat amikor olvastam a művet. Nem csak a levél pazar stílusa ragadott meg, hanem az aláíró személye is...ritkán kap az ember olyasvalakitől levelet, még ha csak ilyen formában is, akit igazán tisztel és nagyrabecsül, és akiről soha nem gondolta volna, hogy ilyen kutyakemény formában áll bele egy riposztba, aminek kiváltó okáról egyébként én soha nem értesültem volna, ahogyan a másik 10-20 (akármennyi) ember sem, akinek semmi köze nem volt ehhez a kis összetűzéshez, de szintén a postaládájukban landolt a levél. Elég bátor dolog, ha az ember így kiadja magát teljesen ismeretlen szomszédoknak, nem tudva hogy azok miképpen reagálnak majd erre. A tanulság ebből a történetből az, hogy senki sem bújhat ki a kutyatartással járó felelősség alól, és a felpaprikázott, bosszúszomjas, zacskódobáló szomszédok haragja bárkit utolérhet, legyen akár hétköznapi vagy kevésbé hétköznapinak tekinthető honpolgár. 

4.

A jó öreg retró. Aranyos, pontos, kifejező. A közhiedelemmel ellentétben az utcakertekbe ültetett növények is jó eséllyel túlélik a sorozatosan érkező kutyahúgy áldásait, -élő tapasztalunk van erről, lassan húsz éve- pláne ha az ültetéskor úgy kerülnek a növények kihelyezésre, hogy valamilyen mesterséges vagy természetes akadállyal védve is legyenek. Egyik kecsketartó szomszédom tapasztalata alapján a kecskehúgyot viszont soha nem éli túl semmi, de szerencsére utcán sétáltatott kecskéből viszonylag kevés van a faluban. Kétségtelen: ha a kutyák az aszfalton dobják ki a sárgát,- és ha egy helyen az egyik elkezdi, a többi automatikusan felülpisili- az okoz némi nehézséget a szag eltüntetésénél. De mi falun élünk, és a locsolótömlő itt olyan, mint Laokoón testén a kígyó: a háztartás anélkül elképzelhetetlen. Tessék használni: spricc a spriccre, és javul a helyzet. 

5.

Nem egy túlbonyolított üzenet, így remélhetőleg még az analfabéta kutyabarátok is megértik. Megkapó ez a nyers közvetlenség: senki nem mondhatja, hogy a politikailag korrekt közbeszéd/ábrázolás itt elfedi a lényeget. 

6.

Az európai polgár, az igazi européer utolsó mentsvára: udvariasság a végsőkig, hátha a szívhez, észhez, lélekhez, műveltséghez és tiszta emberi értékekhez szóló, kultúrált nyelvezetű message áthatol a bunkók páncélján. 

7.

Nagykovácsi egyik ismert civil, -bár legalább annyira a közéletben is aktív- szereplőjének a plakátja. A közbeszédben eluralkodott trágárság ellen is rendszeresen harcot folytat, de a kutyaszar kérdése gyorsan megfosztotta őt a hazafias konzervativizmus nyársat nyelt eleganciájától. A klasszikus print-irodai nejlonbugyi kombóban előadott plakát semmi kivánnivalót nem hagy maga után. Nagyon ravasz felhívás, tekintve, hogy itt a "T." megszólítás a "Tisztelt"-től kiindulva, a Tahótól a Tetvesen át a Tuskón keresztül a Tökfejig bármit jelenthet: egy normál levél esetében nem lennék ennyira bizonytalan, de a plakát választott témája már bőviti a kört. Ha "G"-vel kezdődne, sokkal egyszerűbb lenne az asszociáció az Orbán rezsimben, viszont ő lenne az országban az utolsó, aki ilyesmire vetemedne, így sajnos találgatásokra vagyok utalva a "T." valódi jelentését illetően. Külön érdemes megfigyelni, ahogy a kiíróról lefoszlik a kultúrmáz a plakát szövegezésének a végére, és a "kutyaürüléktől" eljut a "kutyaszarig." A fűnyírás közben szerzett elaprózott élmény láthatóan nagy hatást gyakorolt rá.

8.

Egy valódi kultúrember, aki megoldást is nyújt a problémára: a tujára aggatott nejlonszatyor egyszerre figyelmeztető és felszabadító hatású. Ha a kutya gazdájánál eleve nincs zacskó, vagy esetleg elfogyott volna, a tasak további zacskókat rejt a természetes folyamat végeredményének összeszedéséhez. Íme a tökéletes önkormányzatiság receptje egy civiltől: tudunk a gondokról, megpróbáljuk megelőzni, de ha bekövetkezik, megoldjuk. Ne szarasd ide a kutyádat, de ha mégis megtörtént, semmi baj, csak szedd össze. Köszi. Így kell ezt: nem folytat végeláthatatlan és felesleges vitákat arról, hogy a kutya gazdája a feledékenysége vagy a nemtörődömsége miatt került-e szorult helyzetbe. Nesze, zacsi. A többi már nem rajta múlik, ő megtette, amit megtehetett.

Ennyit a kutyaszarról, jöjjenek a kutyafogak.

9.

A kuvasz, az tényleg ilyen.

10.

Ez sokkal inkább egy kedves, kopott domborkép, mint valami figyelmeztetés: akár a Tüskevár egy részlete, csak a Csikasz egy puli volt, de egyébként hangulatilag ugyanaz és verhetetlen: nádas, kutya, csónak, madár. Jó, vadászat, az igaz, de én most a művészi értékre fókuszálok.

11.

Ilyen rövid láncon, hosszabb ideig tartani a kutyákat persze állatkínzásnak minősülne, de az alkotó itt talán azt szimbolizálta, hogy a két, tekintetük tüzét tekintve Cerberusnak is beillő szénfekete fenevad, csak így zabolázható meg...pedig lehet, hogy a kerítés mögött csak egy nagyon kövér és zabálnivaló keverék fetreng a szeretet jóllakottságától eltelve, és valójában a tábla őrzi a házat.

12.

A Györgyi Zoltán főépítész által nem különösebben kedvelt, általa "horvátországi apartmanépítészetnek és többnyire tüzép-gipsz architektúrás kastélyok”-nak titulált mediterrán házak igen nagy számban fellelhetőek Nagykovácsiban, így nem meglepő az sem, hogy ez az apróbb kellékekben is visszaköszön: a megharapott olasz, spanyol, portugál, görög seggek semmivel sem fájnak kevésbé a segg tulajdonosának, mint egy magyar segg, így az üzenet itt is világosnak tekinthető. Ez a díszes, színes, népies megközelítés: pazar. Legyen csinos és dekoratív az a figyelmeztetés, ha már, ugye. Elvégre falun vagyunk, Madre de Dios, Santo Deus, és társai.

13.

Nincs mese: ez a mediterrán táblák csúcsa. Ez már véresen kemény művészet. Részletgazdagság a köbön. Figyeljük meg az eltört vázát, a kiskertet, a betörő tornacipőjén a csíkokat, a rotweiler aranyláncát, a különböző növényeket, , a kismadarat a kalickában, a kutya itatótálját, a nadrág szakadásait, a háttér finomságát...megkönnyeztem, na. És azok az izomtömegek a kutyán. Ko-ko-ko-kolosszál.

14.

Imádom, nagy kedvencem. A klasszikus, piros alapon fehér pöttyös kendős tacskó, szuggesztív, éhező szemekkel. Felette a fenyegető átverés, bár az köztudomású kutyás körökben, hogy a tacskók rém morcosak és idegesek tudnak lenni az idegenekkel, szóval jobb ha távol maradtok, kedves köztörvényes bűnöző söpredék.

15.

Az ősi falusi keverék, harci állásban, felcsapott farokkal: nem kellenek Nagykovácsiba az újgazdag betelepültek cicomás, túlcirkalmazott, lacafacás táblácskái. Csak keményen, nyersen, egyszerűen. Tökéletes. Ez a másik, amit nagyon szeretek. Talán még a neve is Harap, és tényleg így néz ki.

16.

Készre gyártott, tömeggyártásos, fenyegető figyelmeztetés. Csak semmi haverkodás. Dogo Argentino: ez ölni fog. Pszichikai hadviselés a köbön.

17.

Ismét a jó öreg retró. Egy korszak néz vissza rád: a szocializmus a címfestők aranykora volt, és ez a tömeggyártásban is megjelent.

18.

Barbár kőműves kezek bemocskolták a vakoláskor/festéskor ezt a zseniális művet: ez a kutya a megtestesült harag. Azok a fogak. Azok a szemek. Azok a lábak. A tipográfia önmagában is korszakalkotó. A gyűjtők imádják az ilyeneket: nagyon állat.

19.

Zabálnivalóan mesés. Ott a kötelező műsor (Harapok!), de  a képről egy napsütéses, enyhén felhős nyári délután hangulata árad, ahol egy nagyon aranyos, izgatott kiskutya, száját nyalogatva közelít a gözölgő kolbász felé. Mi kell még?

20.

Az új világ szele: fémes igazság a hideg valóságról. Nagykovácsi egy gazdag falu, és bár a bűnözési ráta rendkívül alacsony, de az ördög nem alszik soha. A kutyák sem. Itt nem. A táblán nem.

21.

Gyermeki szeretettel írva.

22.

Szigorú németjuhász, de simán lehet, hogy a fotó készítésekor egy túró rudira koncentrált. Hidd el, tudom mit beszélek.

23.

Szívemnek kedves stílusú, rajzos, illusztratív tábla, és még az ábrázolt kutyafajta is tetszik, szerintem a művész itt is valami németjuhász-keverékre utazott.

24.Kidomborított figyelmeztetés.  Itt a párja.

25.Faluvégi Rettentő, de ezeket itt már betenni sem merem.

26.

És zárásként a kakukktojás, mert ezt nem bírtam kihagyni. Ezt nem Nagykovácsiban, hanem a világ legszebb helyén, a Balatonnál fotóztam. Nem lehet betelni vele: egy egész történet van itt, színes kerámia-illusztrációba ágyazva. Figyeld meg a menekülő postás gúvadt szemét. És az a kutya: minden benne van, az egész poszt is.

A képek egyenként megtekintehetőek itt, vagy diavetítésként ide kattintva.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr9014565904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.