Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Ögen

A munka gyümölcse: ragyogó, tiszta, fényes, világos eredmény.

2019. június 06. - zord íjász

Mottó 1.: A fák: Istenek. (az én hitvallásom a témában, ezerszer ismételve)

Mottó 2. (nem először): Addig nincs vége az operának, amíg a Kövér Hölgy énekel. (Ed McBain: Fehér por)

Ez egy politikai poszt. Vagy kertészeti. Vagy lélektani. Vagy családi. Vagy személyes...bár ez természetes. Vagy mindegyik. Olyan, mint az élet. Átfedésekkel teli.

De azt remélem, talán szolgál némi tanulsággal. 

1.

Az apósom idén lépett be a 91. életévébe.

Túlélt és átélt mindent, ami ezt az országot sújtotta 1928 óta. Más világ, más generáció, más életlátás.

Nyugodt szívvel elmondható hogy benne van a tudása, az izzadtsága, a vére, az alkotó ereje abban, hogy ez az ország talpon maradt, fejlődött, és átvészelte a zord időket,...amelyek ebben az országban tulajdonképpen permanensnek, alapállapotnak számítanak.

Az apósom: okleveles mérnök, doktor, a műszaki tudományok kandidátusa. A hivatásának többszörösen díjazott, elismert mestere volt az aktív és a nyugdíjas éveiben is. Tanított a Műszaki Egyetemen, ahol tavaly vette át a vasdiplomáját. (65 éve diplomázott) Magánembereknek, cégeknek és az államnak/minisztériumoknak dolgozott. Független, bejegyzett igazságügyi/bírósági szakértőként a hétköznapi családi házak statikai számításaitól Magyarország legnagyobb műszaki  objektumainak vizsgálatáig, gyakorlatilag minden létező területen számítottak a tudására, sokszor az ő szakvéleményére alapozva milliárdos beruházásokat vagy kemény pereskedések eldöntését. Szakértőként emellett rendszeresen végzett méréseket olyan katonai illetve államtitoknak minősülő létesítményeken is, amelyeknek még a nevét sem lehetett kimondani hangosan.

Az apósom végül sors-és kortársainak többségével együtt árvaságra jutott ebben a beteg világban...ez a tapasztalatom, és természetesen nem csak az ő életét látva. Az talán elfogadható, hogy köszönőviszonyban sincs az értékszemlélete a facebook/instagram/XYZWC generáció gyermekeinek gondolkodásmódjával, de az sem hagyta érintetlenül a politikai gondolkodásmódját és világlátását, hogy egy elkeserítő, a családját szétszakító kommunista diktatúrában élte le életének legaktívabb korszakát. Bár ahogy elnézem napjaink történéseit, már a múlt sem a régi, illetve el sem múlt a múlt, de ha mégis, akkor szégyellnie kéne magát mindenkinek, aki benne élt, mert csak, és majd a nertálibok megmondják neked, hogy miről mit gondolhatsz, mert ezt ma jobban tudják nálad, és nem bűnhődte meg ez a nép a múltat sem eléggé, de a közeli jövendőt meg fogja bűnhődni, azkurvaélet, ha minden így marad, vagy talán már most is, folyamatosan, 29 éve bűnhődi.

Ja, ha már a jövő, mert az előbb kizökkentem egy kicsit.

Azt szokták mondani, hogy aki fát ültet, az alapvetően optimista természetű. Vannak rövidebb életű fák, amelyeknek nem csak az elültetése, hanem a kivágása is rád maradhat, mert talán látod elöregedni, meghalni is. De a fák többsége alapvetően túléli az embert, több generáció is  élvezheti az árnyékát egy-egy fának a családi telken, és olykor évszázados famatuzsálemek is látták az embervilág változásait, városok születését és háborúkat, a történelem lapjait a lombjuk alatt hordta el a szél.

Az apósom rengeteg fát ültetett a hosszú évek során. Ezek az ő generációjának sajátosságaként, tehát logikusan és érthető módon kiválasztott fafajták voltak. A háború, a válságok, a nélkülözések, a szegénység, a diktatúra és a gengszterváltás elmúlt évtizedeinek tanulságaiból okulva, szinte kivétel nélkül " a közvetlen létfenntartást is szolgáló, hasznos" fákat ültetett: tehát ehető/elraktározható/befőzhető/eladható termést hozó fákat. Meggyfák, cseresznyefák, barackfák, diófák, mandulák, almafák, körtefák, szilvafák és ezeken belül természetesen széles fajtaválasztékúak. Önálló díszítő értéke miatt, -hiszen a gyümölcsfák is szépek, azon túl, hogy a termésük hasznosítható- életében talán hármat ültetett: ebből mindkét gyermeke születésekor egy-egy fenyőfát. Ezek mára hatalmas törzsű, órási fákká terebélyesedtek, amelyek miatt joggal nevezhető ősfásnak a telek, ahol állnak. 

Ejtenék én pár szót az egyik fájáról. Egy barackfáról.

2.

12 évvel ezelőtt ültetett egy sárgabarackfát a telkén. A szerény birtoktest mindig is több, különböző gyümölcsfát hordozott: ez a barackfa egy betegségben elhalt gyömölcsfa helyére került. Sikeresen meggyökeresedett és megeredt. Már egészen fiatal csemete korában roskadásig volt terméssel, de nagyon gyorsan utolérték a zord idők: az állandó körülásás/trágyázás/öntözés/metszés/permetezés/óvó intézkedések és kertészeti beavatkozások ellenére többször is fertőzések sújtották a lombját, betegség támadta meg a törzsét és az ágait. Ezeknek szinte mindig komoly lombkurtítás, kényszerű ágritkítás volt a vége: a fa soha nem volt igazán teljesen egész, vagy teljesen ép és önmaga, de minden alkalommal megújult, felfrissült, és ilyenkor gazdag terméshozammal tért vissza, amiből többek között a világ legfinomabb, -a kérdésről nem nyitok vitát- 30-40 üvegre elegendő baracklekvárját készítette el az anyósom, dugig töltve a spájzpolcot.

De mondom, nem volt ez egy egyszerű történet: szerény személyes tapasztalataim alapján is, - a mi kertünkben is volt egy pazar sárgabarackfa, amíg el nem vitte a tűzelhalás két nap alatt- a barackfák (mindenféle barackfa) az egyik legnagyobb odafigyelést igénylő gyümölcsfa. Apósom anyósának például 30 db barackfája volt a telkén. Ezeknek a rendszeres permetezése az apósomra maradt, amikor az anyósa végképp eljutott oda, hogy már felemelni sem bírta a nehéz tartályt, ...pedig a hajlott hátú néni nagyon sokáig, még agg őszen is magára akasztotta a cuccot, ami egészen elképesztő teljesítmény volt tőle. Viszont cserébe az állandó fáradozásért olyan mélysárga, mézédes, omlós húsú barackja volt, hogy a piacon ölték érte egymást az emberek, ezúttal majdnem szó szerint: kitelepült a placcra, kipakolt, és pár óra alatt eladta mindet...bármennyit, olykor egészen irgalmatlan mennyiséget is. Apósom azonban nem volt mindig feldobva, amikor ki kellett mennie Őrmezőre, és egész napokat ázott a permetlében. Arra azért jó volt ez az évenkénti/többszöri kínszenvedés, hogy ő is próbálkozzon ezzel a finomsággal. Ha nem is 30 darabbal.

Apósom sárgabarackfája egy kicsit olyan volt, mint Magyarország: állandóan küzdött az életbenmaradásért, megfogyva bár, de törve nem, ahogy a költő mondá.

Ja, nem. Törve is.

A sárgabarackfa állandó küzdelmének legsötétebb napja 2014-ben jött el, de érdekes módon nem az országos jégkatasztrófa által. A jégkatasztrófa, ami például két nap alatt összerogyasztotta , 100 évvel visszalökte az időben Nagykovácsit és országos médiahírverést hozott a falunak, az apósom telkén viszonylag elviselhető mértékben tett csak kárt. De a Föld Anya bepótolta a mulasztást: a legsötétebb nap egy gyilkosan heves, nyári zivatar során csapott le a sárgabarackfára. Az óriási szél-és esővihar az alig 1 méter magas törzsű,  majd "V" alakban elágazó lombozatú sárgabarackfát úgy törte ketté, mint ősződi beszéd a Feri a szexbotrány Profumo politikai karrierjét. A "V" jobb oldali ágrendszere, tehát a teljes lombozat fele lehasadt. De ami ennél is rosszabb volt, hogy a fa függőleges törzse is félig, hosszábban szétnyílt. Természetesen a "V" bal oldali szára is jelentős károkat szenvedett, de annyi ág és levél bőven maradt a lombozatnak ezen az oldalán, hogy a súlyánál fogva elkezdje kihajlítani a fát (önmagát) a földből. A megsérült törzs azonban szinte a csodával határos módon kitartott addig, amíg a kerti katasztrófa felfedezésre került. A fa nem dőlt ki, de rettenetesen hervasztó látványt nyújtott.

Én biztos voltam benne, hogy ez a fa menthetetlen, pedig apám révén én is megörököltem ezt az "inkább gyötrődjünk még egy sort, mielőtt a szemétre hajítunk valamit" szellemiséget. Több tárgyat/fát/cserjét/bokrot/állatot is megmentettünk már a párommal, amelyekről egyszerűbb lett volna lemondani, tehát még azt sem mondhatom, hogy ne lettek volna sikerélményeink. Ez a sárgabarackfa azonban egy "szörnyen szánalmas, löttyedt roncs" volt, mint a fehér inges ember hamburgere. Nem adtam volna neki egy hetet, míg elpusztul a maradék is. Mondtam is: nem kéne vele szenvedni, ennek vége.

Apósom azonban generációjának legendás makacsságával felvértezve, nem a fűrész, hanem buheraszemléletének zsákjába nyúlt. Ő valóban egy olyan világ mélyéről jött, ahol bármit kidobni/leselejtezni/veszni hagyni, bűnnek számított. Ő az, akit pl. a száraz kenyér történetéhez illeszthetnék. (lásd: 24. fotó ezen a linken) Mindaddig míg a leghalványabb remény mutatkozott bárminek a megjavítására/megmentésére/későbbi felhasználására szóba sem jöhetett semmilyen más megoldás. Mindent el kell rakni, jó lesz ez még valamire. Eredmény: gyűjtögető életmód, kacatbirodalom, plafonig érő biszbaszhegyek a pincében és a garázsban, ezer éves holmik, százszor ide-oda pakolt tárgyak. Ismered azt a szót, hogy hiánygazdaság? Nézz utána, ifjú ember. 

A legelső feladat a fa kidőlésének illetve a fatörzs végzetes további szétszakadásának megakadályozása volt, mielőtt túl késő lenne. Apósom tehát gyorsan faléceket, vasrudakat, vastag fémdrótokat, léceket, szögeket ragadott, és a kettéhasadt fatörzs megerősítésével együtt, a féloldalas lombozat alátámasztását is elvégezte. A fatörzset körbetekerte a drótokkal és a hiányzó részekhez farudakat/vasat helyezett. Stabilizálta és visszahúzta a fát függőleges helyzetbe, illetve megmerevítette a fa törzsét. Kertészeti statika: nyugdíjas szakmai gyakorlat, új szakterületen. A fatörzs durva sérüléseit vastagon bekente fasebkenőccsel. A gyors, tűzoltásszerű megoldás, csak ideiglenes jelleggel készült. Ez az ideiglenes tákolmány 5 éve változatlanul így van, és hibátlanul kiállta az idők próbáját, ezúttal az időtartam, az évszakok és a növényekre leselkedő egyéb veszélyek viharait is értve ez alatt. A legalsó ágat két ponton alátámasztó dúc is változatlan formában látható. A képek beszédesebbek.

3.

4.

5.

6.

7.

8.9.10.11.

12.

13.

Az elmúlt öt évben a fa egyszer egyáltalán nem, egyszer pedig csak szerényebb termést hozott (hűvös nyár volt) viszont három ízben  ágroppantóan súlyos mennyiségben hozta a gyümölcsöket. A fa nem egyszerűen él, hanem egyenesen virul. Az ember azt gondolná, hogy egy ennyire mély sebekkel szabdalt, durva traumán átesett, több helyen kérgétől is lefosztott, a szíjácsban is károsodott fa nem tud ellenállni a betegségeknek, amelyek gyakorlatilag akadálytalanul juthatnak a törzsébe. Vagy legalább is összezuhan a terméshozama...de ez a fa rácáfol minden borúlátásra. Rejtély számomra, hogy miképpen maradt életben, és miképpen őrizte meg ennyire az erejét. Hamvaiból támadt fel. 

Nem tudni hogyan és hol, de Bárhol, Bármikor, Bárhogyan... A személyes himnuszom és az egyik kedvenc dalom a mindent legyőző hitről, szeretetről, szerelemről, egy jobb és szebb világról. forrás: y.

De miért meséltem el mindezt?

Itt, az úgynevezett nyugati-civilizációban, egy olyan világban élünk, ahol egyszerűbb egy használati cikkből megvenni az újat, mint megjavítani/megjavíttatni a régit. A pazarlás szinte kényszer, és az életünk része: elavult (értsd: Neked tavalyi az iphonod?) műszaki cikkeink szeméttengere körbejár a bolygón, több millió tonna élelmiszer végzi a kukában, nyilván a Földből is három van, ejráérünkarramég. Ez a pusztító erejű és végzetes mentalitás természetesen az élet minden területére kihat: túl gyorsan, túl könnyen engedünk el dolgokat, a hűséget/ragaszkodást/kitartást/korrektséget/tisztességet és becsületet is balra lökdösik az emberi értékek tinderén, a tradició/hagyománytisztelet is ciki lett, de nem csak a hétköznapi párkapcsolatok, hanem a politikai szövetségek is egyéjszakásak...az FKGP, a MIÉP, Az MDF és az SZDSZ, a MOMA, az LMP, meg A Robi is, mindent tud ez utóbbiakról, nem beszélve a balliberális ellenzék oldalán nyomuló többi tiszavirág életű pártviccről, amelyeknek a nevét sem tudnám felsorolni. Az élet egyre több területén arat a felszínes, üresjáratú cselekvések közösségi hálója, és a gyermekpszichológusoknál is rutinszerű, hogy depressziós/szuicid gondolatoktól terhelt tinédzsereket kezelnek, mert kevés lájkot kapott a gyerek a kommentjeire/facebook posztjára, ami egyenlő a halállal. Nem a gyerekek tehetnek arról, hogy elhitetik/elhitették velük, hogy ez létfontosságú. A szülők, az oktatás, a társadalom védőhálójának és a politika oldalán azonban érzek egy piciny felelősséget ez ügyben.

Nehéz dolog megőrizni a hitet. Nem elősorban a vallásos hitre gondolok, -bár természetesen minden vallásháború és minden hit megvallása egy ellenséges közegben kitermeli a maga hőseit- hanem a hitre, általában. A hit: éltető erő. Az életben, a hétköznapokban szükségünk van a hitre, mert enélkül nem tudnánk talpra állni, újrakezdeni, tovább lépni. De ettől még felülemelkedni a vereségeken, a fájdalmakon, és újra beleállni az élet nevű harcba: nehéz. Nem mindenkinek sikerül, és van olyan élethelyzet, amikor talán nem is lehet...és sokan döntenek úgy, hogy nem is kell. Néha egyszerűbbnek tűnik visszavonulni, meghátrálni, felejteni, eltűnni a színről. Nem volt olyan régen az az idő amikor Magyarország világelső volt az öngyilkosságok számában, megfejelve mindezt az alkoholizmus és a válással végződő házasságok adataival is: sokféle menekülés létezik. Szembenézni önmagunkkal, a hibáinkkal, a tévedéseinkkel: nehéz. Megpróbálni a lehetetlent, az akaraterő legnagyobb próbája, és amíg ki nem derül, hogy a lehetetlen lehetséges, reményvesztett harcnak is tűnik.

Gyakran vívunk harcokat: magánéletben, munkában, párkapcsolatokban, egészségünk megőrzésében, politikai porondon, mindenütt. Nem mindig vagy nem mindenütt intenzív és sorsdöntő ez a harc, de sokszor szükségszerű, sőt megéri a belefektetett energia, ám attól még nem biztos, hogy örömteli, amikor csatasorba kell állni. Vannak emberek, akik a legnyomorultabb élethelyzetekből is talpra tudnak kecmeregni, legyen az szegénység, családi tragédia, szellemi és/vagy fizikai összeomlás, a túlerővel szembeni valós, háborús ütközet vagy a békeidők másféleképpen nyomasztó jogi csatározásai, magánéleti válság, munkahelyi és üzleti problémák, jogtalan emberi kitaszítottság, gyötrelmes vergődés a mindennapi élet kusza ösvényein, vagy bármi egyéb, ami próbára teszi emberi mivoltunkat. Azok akik erre képesek, és felverekszik magukat a traumákból, legyűrve "balsorsuk minden nyűgét és nyilait", olyan hittel és tudással rendelkeznek, amelyekre többnyire csak a zord időkben megedzettek és/vagy nagyon erős akaraterejűek, erős jellemek képesek.

Egy objektív mércével pozitív megítélésű, és jó esetben pozitív végeredményű harcban, a soha nem hátráló és a kudarcot elfogadni nem képes ember hite mindig példaértékű tanulságokkal szolgál. Ha győzelem nélkül ér véget a harc, az sem minden esetben tragédia: néha felmagasztosul a puszta erőfeszítés is, és a vereség is győzelemként kel fel a földről. A forradalmaknak/parasztlázadásoknak ez szinte a velejárója: hiába buknak el, mindenki büszkén és szerettel emlékezik meg róluk. De a pátoszt nélkülöző hétköznapi, ám kudarcként végződő jószándékú küzdelmek is gyakran kiérdemlik a tiszteletet: néha önmagunk előtt is megdicsőülhetünk, mert a próbálkozás önmagában is jellemerősítő lehet.

Mennyivel egyszerűbb lett volna kivágni a sárgabarackfát anno, és elengedni ezt a dolgot. És mekkora tévedés. A részemről. Apósom nem adta fel ilyen könnyen, és neki lett igaza.

Erről az európai ereszdelahajamról jutott mindez eszembe.ep_valasztas_eredmenyei_osszesito.jpg




ep_valasztas_eredmenyei_nagykovacsiban.jpg

forrás: valasztas.hu/ nagykovacsi.hu 

Nagykovácsiban immár 7 szavazókör van, és az egyes szavazóköri eredményeket elemezve is elgondolkodtatóak a számok. A Fidesz hegemóniája és meggyőző fölénye Nagykovácsiban is megdönthetetlen: ez egy tény, ennek ellenkezőjét állítani nem lehet, mert nincs olyan, hogy Ellenzék Párt. A Demokratikus Koalíció és a Momentum azonban még Nagykovácsiban is hasított, ami ebben a keresztény-konzervatív-jobboldali (lásd a 22.-es pontot ezen a linken) faluban egyáltalán nem hétköznapi teljesítmény.  Többnyire az MSZP/Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyák egymást előzgetve versengenek a negyedik helyért, bár e tendencia alapján akad meglepő fordulat is: ilyen az 1. számú szavazókör eredménye, ahol az MSZP megelőzte a DK-t, vagy a 6-os szavazókör, ahol az LMP jött fel a negyedik helyre, a Kétfarkúak előtt. Összesítve azonban az is igaz: A NER minden szavazókörben a "nyakában érezheti ellenfelei hűvös leheletét", hogy egy klasszikust idézzek. Nagy szerencséje a Fidesznek, hogy ezek az ellenfelek országosan olykor egymást is legalább annyira gyűlölik, mint magát a rezsimet, így inkább egymást amortizálják. Hatékony és teljeskörű együttműködésükre egyelőre esély sem mutatkozik. Ezt leszámítva azonban a DK, a Momentum, de még a Nagykovácsinak 9 milliót idepöccintő Kétfarkú Kutyák is kimagaslóan jó eredménnyel zártak, és bármiféle elméleti -szigorúan csak elméleti, spekulációs jellegű- összefogás esetén ezek a pártok két szavazókörben ( a 6.-ban és a 7.-ben) már jelen állás szerint is legyőznék a Fideszt egy önkormányzati választáson. Ilyenre -hogy a falu mindenkori vezetését adó jobboldali erőket bárki /bármi megszoríthatná- eddig még megközelítőleg sem volt példa.

Már rogyásig szételemezték az EP-választás országos jelentőségét a szakértők minden létező fórumon és módon, politikailag, fideszileg, ellenzékileg, bloggerileg. Úgy általában, a faszt se érdekel engem ez az ócska bolhacirkusz: ki, mikor, hogyan, hová és melyik pártcsaládba ül Brüsszelben, és hogyan masszírozzák a szart egymás között, mert mindenki tudja, hogy nálunk az EP választás is csak belpolitika. Az emberi oldala ennek a történetnek: az igen, az érdekel.

Fix példatáram szavait idézve, egy elefánt seggébe szorult légy vergődése is jobban aggaszt engem, mint bármelyik politikus karrierje, tőlem aztán megdögölhet az összes tetű gennyláda, akinek része volt és van a polgárok napi szintű kifosztásában és félrevezetésében, és ennek igazolásához elég végignéznem, milyen erkölcsi, mentális, szellemi posványba jutott ez a szomorú ország, de ettől függetlenül én nem megyek el szótlanul semmiféle apró, pozitív teljesítmény mellett sem, amennyiben az kivívja a tiszteletemet. A politikai teljesítmény mellett sem. Nem szavaztam egyikükre sem, -sem a DK-ra sem a Momentumra- de jár, ami jár: mindig, mindenkinek, bárkinek, ha megérdemli. Le a kalappal. Jár az elismerés a plakátokon és az életben is teli szájjal mosolygó Hatvannégy Fogú Klári Néninek, Az Új Arcnak, bár abban személy szerint biztos voltam, hogy a Túlmozgásos úr, illetve pártja/listája/felesége meglepetést fog okozni (Cherchez la femme!), és főleg a legényeknek, ha már ez utóbbiakat az ifjúság édes dühe visszahozta a porondra, miután sikeresen és többszörösen tökön szúrták saját magukat. Mindkét politikai alakulat a gödör aljára navigálta magát: és most a szarból jöttek fel. Páriaként, kitaszítottként, elgyengülve és kifulladva, vagy jogos bűhődés és tervszerű karaktergyilkosság alanyaiként felkelni a mocsokból -ahová tehát részben a saját hibás döntéseik másrészt ellenségeik lökték őket- a politikában is nehéz.

De ahogy látható, még a végzetesnek hitt sebzettségből is vissza lehet térni, ha akad olyan ember, aki hisz ebben.

A szavazóik hisznek bennük. Érdemes lenne ezt a hitet megbecsülni, és nem elkúrni az új esélyt. Hogy ez mit jelentene az országnak a győzelmük/kormánylakításuk/önkormányzati választási sikereik esetén, azt nem tudom, de gondolom a bizalmat illik viszonozni és hűen megszolgálni...még a politikában is.

Vagy legalább úgy kéne tenni, mintha érdekelné őket.

14.

Egy virágba borult, kettétört fa...Nagykovácsiban. Hinnéd-e?

Több fotóval körüljárva, mindegyik egyenként itt megtekinthető. Ez meg egy kis segítség az alcím értelmezéséhez, ha esetleg.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr9414867480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.06.07. 08:19:16

Kövér hölgy volt.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2019.06.07. 10:44:20

@Cycmen: a francba, teljesen igazad van, ahogy megláttam a kommentedet, beugrott, ráadásul még bele is írtam eredetileg, hogy egy tűzrőlpattant, molett/kövérkés hölgy az, aki idézi...na, megvárom, míg lefut a poszt és kijavítom itt is, addig nem akarom bolygatni.

Köszi, jogos az észrevétel, nálad a pont, nálam meg a szégyen, pedig vagy tucatszor olvastam...hiába, biztos bekavart az emlékeimbe a klasszikus műveltségem :-)) (Az öreg hölgy látogatása, ugye, de csak mentegetem magam.) Ejnye, ejnye.

Cycmen 2019.06.07. 12:15:28

@zord íjász: Ugyan már, végül is tudod csak valamiért elírtad, először nem is akartam okoskodni, ez inkább annak szólt, hogy nekem is nagy kedvencem.