USA, elnökválasztás. Szuperhiperultra rövid poszt. 18 éven felülieknek.

Mottó:

"Látlak, Amerika!
Vigyázz, Amerika!
Egyszer te is megtudod!
Épp úgy ismerlek,
mint a tenyeremet,
bár még sosem jártam ott. "

(Kern András/Látlak Amerika/album: Ez van/ zenében pl. itt)

♦

Kár, hogy szart se tudok az Amerikai Egyesült Államokról.

Ez immár kétségtelen, sziklaszilárd és megfellebbezhetetlen bizonyosság. Egy tény.

A valóság-detektorom pocsék, szánalmas, kisszerű és csak a falum, Magyarország, vagy legfeljebb Európa határáig lát. Mindennek van határa, de soha nem hittem volna, hogy a határok és a saját határaim ennyire nyilvánvalók. Amennyire az egy átlagos, ám a világ eseményei iránt azonban talán az átlagnál egy kicsit jobban érdeklődő polgártól futja, Európa vonatkozásában sincs sok szégyenkezni valóm, mert elég jól rá tudok tapintani egyes – jellemzően negatív hatású–  folyamatokra, és ritkán ér nagy csalódás a jóslataim terén...de azért nem tökéletes a lőkép a céltáblában.

Amennyire arra az elfogadható tűréshatáron belül számítani lehet, jól érzékelem a magyar rögvalóság zord valóságát is: és erre bizonyíték számomra, hogy 30 éve közel minden politikai-közéleti előre jelzésem bejött, igazolódott, függetlenül attól, hogy ez örömmel vagy keserűséggel töltött-e el engem.

Nagykovácsi valóságában pedig – a politikai, a közéleti, a mindennapi, az emberi, a társadalmi oldaláról nézve egyaránt–  gyakorlatilag tévedhetetlennek bizonyultam mindeddig. Nem kell nekem szerénynek és álszerénynek lennem, ez ügyben: 20 évet, sok időt, energiát, pénzt, tudást, tapasztalatot belefektettem abba, hogy ez így legyen.

Azonban mostanra egyértelmű lett, hogy a fizikai és információs távolság növekedésével úgy bolyongok a tények, álhírek, manipulációk és hiedelmek labirintusában, mint egy bekötözött szemű Thészeusz, Ariadné fonala nélkül, nyomában a Minótaurosszal. Az USA 46. elnökének személye kapcsán, tátott szájjal rohantam bele a faszerdőbe: én egy forgalommal szemben bicikliző falusi alkoholista magabiztosságával tudtam, hogy ura vagyok a helyzetnek, az elképzelésem helyes, az irány kétségtelen, és az egyetlen lehetséges választás Donald Trump lesz, aki az előrejelzések ellenére, szoros versenyben, de azért megnyeri az elnökválasztást. A közvéleménykutatók azért ettől függetlenül több esetben is látványosan tökön szúrták magukat és leszerepeltek, de ez a végeredményt tekintve lényegtelen.

Éppen eléggé iszonyatos, hogy a választási lehetőség két ilyen fickóra redukálódott: szerintem – és mostantól ennek a kitételnek óriási jelentősége van, ha Amerikáról van szó– az a tény, hogy D. T. és J. B. jelentette a két opciót, sokat elmond ennek a kontinensnyi országnak a mentális állapotáról. 

Alapvetően csak egy

mindössze egyetlen egy

kizárólag egy

oka van annak, hogy szerintem miért kellett volna Donald Trumpnak megnyernie ezt a választást. Ellenfelével, Joe Bidennel ellentétben ugyanis, Donald Trump még alkalmasnak tűnik erre a pozícióra.

Határozottan Életben van, ahogy elnézem még röptében a legyet is, ha a légynek jó lába van, egyedül is le tud menni a pódiumról, nem kell nagyon finoman a könyökénél kivezetni őt, hogy megmutassák neki merre van a jobbra meg a balra. Úgy tűnik nekem, mintha Joe Biden néha tompa, fénytelen és kifejezéstelen tekintettel követné a körülötte zajló eseményket, ami talán a demenciának, ennek a rendkívül súlyos és tragikus időskori betegségnek a kezdeti jele. Franklin D. Roosevelt fizikailag megtörve, de teljes szellemi frissességben dolgozott a Fehér Házban, ugyanez fordítva azonban már biztosan nem működik, és ha a szellemi és fizikai hanyatlás együtt jár, akkor igazán baj van. Ez esetben Joe Biden nem fogja kitölteni a teljes elnöki ciklusát. Én arra tippelek, hogy nem is szántak neki ilyen szerepet. Egykori demokrata elnök-aspiráns riválisának, az annak idején még Bidennek is keményen beszólogató Kamala Harrisnak készítették elő a terepet vele. Majd valamikor egészségügyi okokra joggal (?) hivatkozva átadja a hatalmat az alelnökének, és ezzel végre igazán révbe ér az Alelnök-Asszony látványos karrierje. Jó eséllyel ő lesz a demokraták elnökjelöltje is az USA 47. elnökének pozíciójára. Okos, tapasztalt, a háttere miatt is minden szempontból vonzó, indiai és jamaicai bevándorló szülők gyermeke, színesbőrű és nő: mi kell még egy vérbeli demokrata jelöltnek? A demokrata szavazók egy jól körülhatárolható szegmensének szemében ugyan nem túl pozitív, hogy főleg a bűnüldözői/igazságügyi vonalon töltött be fontos és nagy hatalommal bíró tisztségeket, mert ezeknek az embereknek a szemében a bűn elfogadható, követendő, de a bűnüldözés fasiszta elhajlás, amelyben csak a white privilege csicskái vállalnak hivatalt, de a jó ügy érdekében azóta talán már megbocsátották neki ezeket az ifjúkori kilengéseket.

Szerintem.

Mert ismétlem, kiderült, hogy minden, amit – úgy általában, nagy vonalakban és az események menetét meghatározóan – az amerikai társadalomról, az amerikai emberekről, az amerikai közvéleményről, az amerikai médiáról vagy az elnökválasztás esélyeiről gondolok, az téves, rossz, hibás, torz, a valóságtól és a tényektől elrugaszkodott, irányított és manipulált.

Én azt gondoltam naiv ostobán, hogy ha 300 millió amerikai a nap 24 órájában látja, ahogy a progresszív szélsőbaloldal által feltüzelt és támogatott (és nagyon sokáig a többségétől semmiféle határozott elhatárolódást nem mutató) fosztogató csőcselék tűzbe, vérbe, pusztulásba borítja az USA nagy- és kisebb városait, majd valamiféle marxista-anarchista-dzsihadista-rasszista ideológia lázálomtól vezérelve általános támadást indít az amerikai társadalom történelmének, kultúrájának, tradícióinak, műemlékeinek, mindenfajta tárgyi és eszmei gyökereinek az elpusztítására, nyílt polgárháborúba és tragikus megosztottságba taszítva az országot, – amelyben természetesen a Trump adminisztráció is vastagon benne van, részint a tehetetlensége miatt –  akkor majd a választók többsége, orrát befogva is, kényszerűen és kelletlenül akár, kínosan szégyenkezve, de erre az egyébként műveletlen, tudatlan, adócsaló, locsogó, vérbunkó valóság-show szereplőre adja a voksát, abban bízva, hogy az emberei, ahogy eddig is, igyekeznek féken tartani a hibbant agymenéseit, amíg nem bukkan fel a politika színpadán egy olyan szereplő, aki minden szempontból méltóbb a világ legerősebb államának vezetésére.

Frászt.

A hírhedt-híres youtube műveltség valóban kevés ide: hiába néztem meg 200 videót, és hiába írtam erről a témáról oldalakat, több részlet kapcsán is, simán elhittem, hogy mindaz amit a CNN/CNBC/ Fox News/...hazai hírcsatornák képsoraiban és elemzéseiben látok, hallok, olvasok, az hű leképezése az amerikai élet nagy igazságainak. Osztottam szoroztam, megnéztem, elolvastam minden politikai oldalról azt, amit erre érdemesnek találtam, és leszűrtem az egyetlen...és hibás, téves tanulságot. Hogy miért nyert/nyerhette meg Joe Biden ezt a választást, –amennyiben ez lesz a hivatalos végeredmény, mert én ezek után már fogalmam sincs mi lesz még ebből– azt majd az Index-Telex-Origo-444 tengelyen mozgó szakértők, politológusok és propagandisták kielemzik a glosszáikban. A magamfajta egyszerű bloggernek, aki lyukra futott a valóság és az igazság azonosításával, csak egy dolga maradt.

Visszatérek a témaválasztások terén arra a terepre, ahol a nyílvesszőim biztosan, vagy legalább is  jó eséllyel a céltábla közepébe fúródnak.

Amerikáig nem tudok ellőni az íjammal.

De azért ki nem hagynám, hogy megpendítsek egy kósza lövést: majd az új adminisztráció bekeményít egy kicsit, lesz egy kis diplomáciai és gazdasági tűzoltás meg feszkó, aztán megszorongatnak néhány illiberális figurát a viágban, de én valahogy attól tartok, hogy a nagy örömködés nem fog sokáig tartani, és a kijózanító igazság nem csak engem ér utol az amerikai rögvalóság terén, hanem azokat a demokratákat is, akik azt gondolják, hogy mostantól nagykanállal fognak meríteni a béke, a boldogság, a jólét és az Amerikai és Nemzetközi Együttműködés Demokratikus és Progresszív Rendszerének kondérjából, összekapaszkodva egy nemzetként, közösen énekelve a We Are the World-öt.

Ne legyen igazam. Ennek a tévedésemnek örülni is tudnék.

De csak azért, mert ha nem lesz így, akkor eljönnek a zord idők: az eddiginél is rosszabbak. Nem csak az USA-ban, hanem dominóhatásként Európában és a világban is. 

És akkor már mindegy lesz, hogy milyen út vezetett odáig, és kinek mennyi bűne van abban, hogy ez így alakult.

Sokat fogunk még együtt nevetni, Amerika! Olyan progresszív országot csinálunk az USA-ból, hogy majd mindenki minket irigyel, aki ilyet akar! Fotó: Jeff Kowalsky/AFP/fotó közvetlen forrása: 444

Látjátok? Hamarosan ennek a fickónak a hátán jutok be a Fehér Házba!  Fotó: Kevin Lamarque/Reuters/kép közvetlen forrása: Index