Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Dicsérni jöttem Orbán Viktort, nem temetni.

2021. május 08. - zord íjász

Áll a bál Nagykovácsiban. Valaki becsatornázta ezt a balhét a Telexhez, akik gyorsan rittyentettek is belőle egy korrekt cikket, és ezzel gyakorlatilag ledobták a nyilvánosság atombombáját a falura.  Még a cikk megjelenése előtt elindított, a beruházás megakadályozására indított petíciót azóta (a pillanatnyi állás szerint) 963-an írták alá.

Én is.

Szerencsére azért bőven van még töltény a tárban, nyílvessző a tegezben. Ennek a történetnek akadnak egyéb aspektusai, és az sem árt ha megkapja azt a kronológiai keretet, amelyen belül olyan részletei is napvilágot látnak, amelyekre talán nem vetült elegendő fény. Mielőtt azonban elmerülnék ezeknek a cuki részleteknek a kibontásában, én hátrébb lépek, és egy kicsit messzebbről lepillantva erre a történetre, tennék egy rövid megjegyzést. Most, hogy ilyen sokat írtam a legszabadabb szabadkőművesről és ellenfeléről, a legvaskalaposabb szabadelvűről, és nem utolsó sorban e két embernek és a dualizmusnak a zsidókhoz/a zsidó asszimilációhoz és az antiszemitizmushoz kapcsolódó szerepéről, illetve mindezeknek a mai korhoz köthető párhuzamairól, itt az idő, hogy lazítsak egy kicsit, és egy sokkal rövidebb gondolatfutamban olyat tegyek, amit ritkán szoktam. 

Dicsérni jöttem Orbán Viktort, nem temetni.

Az a jó abban, ha az ember kibeszéli magából/leírja és nyilvánosságra hozza a gondolatait, hogy utána mindig bizonyítani tudja az állításait: a szó elszáll, az írás megmarad. Én pontosan tudom, hogy hol élek, és kik azok, akik ezt az országot vezetik – ez utóbbi esetben a "tudás" szó, a hírekből leszűrt belső meggyőződésemet jelenti. Leírtam többször, semmit sem változott a véleményem.

A világ azonban soha nem fekete-fehér.

Van amikor majdnem teljesen olyannak tűnik, de tökéletesen soha nem az: színes és árnyaltokkal teli, csak észre kell venni benne ezeket, és jegyezd meg, soha, de soha nem szabad beállni a szekértáborok lövészárok háborúiba, a törzsi háborúkba, akárhogy próbálnak erre rávenni téged. Az a pokol utolsó köre, onnan már nem szabadulsz ki. 

Én vagyok az – most egy fiókban várakozó blogposztomat lövöm le, de ez van –, aki elismerően szóltam mindig a 2010 óta hatalmon lévő politikai erőnek arról a törekvéséről, hogy Magyarország épített kulturális örökségét megmentse, felújítsa, újra felépítse, feltámassza a romjaiból, és minden várnak, kastélynak, palotának, városi vagy falusi térnek, kúriának, templomnak, történelmi kertnek vagy parknak stb., amelynek jelentősége, haszna, megbecsült értéke van, és megmenthető, azt ne hagyja az enyészetnek. Tudtad, hogy a zsámbéki templomot is fel akarják építeni/befedni, újra használható tenni? Akár hazai, akár EU-pénzből épülnek az országban ezek (és kimondottan EU-pénzből épül, még a kis Erdőbénye is szinte csak abból), nekem ez tetszik, én ezt fontosnak tartom: újrahasznosítással, átalakítással, bárhogyan. A kormányzatnak ezek a programjait szívvel-lélekkel támogatom, és támogattam volna bármikor korábban is, bármelyik kormányzat kezd bele...vagy kezdett bele egy-egy alkalommal.

Az Orbán-rezsimnek ez a törekvése az – tehát az épített örökség megmentése és újrateremtése –, amit majd elszámolnak neki a pozitív oldalon, itt a Földön, fenn a Mennyben, vagy ahová kerül. Nem sok ilyen lesz neki, meg kell becsülni. Egy egész sorozatot szenteltem a zempléni túránknak, és az szinte csak ilyen építészeti mesterművekkel, és ennek okán az elismerésemmel van tele: Füzér, Boldogkőváralja, Regéc, Füzérrradványi kastély és kastélypark...de sorolhatod az összes többit is az ország minden szegletéből és Budapestről (pl. a Millenáris park, a Budai Vigadó, de még a sok viszontagságot és többszöri átadást megélt Várkert bazár is, stb.). Én a budai várnegyedben a lerombolt, lebombázott, elpusztult historikus épületek, paloták (pl. Lovarda ) felújítását és felépítését is támogatom. Ki mondja, hogy a romoknak örökké romoknak kell maradniuk? Ki mondja, hogy nem szabad újra felépíteni a várakat? Hol van az leírva, hogy ennek így kell lennie? Melyik az a törvény, ami a pusztulást az enyészetet, és a feledést támogatja?

Tudom én, hogy sokan lelik (lelnék) élvezetüket abban, ha ez az ország egy gyökértelen, a kulturális kapaszkodó pontjaitól megfosztott, a múltjától elválasztott és ezáltal fizikailag, kulturálisan könnyedén felszámolható, felolvasztható ország lenne. Én nem vagyok ilyen. Én a másik oldalon állok. Hidd el: elég rohadt érzés, hogy ez ügyben Orbán Viktor oldalán harcolok, de az élet szüntelen próbatétel...és ha csak politikai hatalomtechnikai játékként űzi is, de ebben Orbán Viktornak egymillió százalékig igaza van, és ezért a tetteiért áldassék az ő akarata. Mivel ő egymaga a Fidesz, ő a kormány, ő a hatalom, ő az Egyetlen Úr, ő a Mester, így másnak a politikai hatalom vonatkozásában ezért nem jár köszönet. Nélküle semmi sincs, és semmi nem történik ott. Tehát a végső érdem az övé mindenképpen.

Nem, ebben semmi gúny és cinizmus nincs.

És én rongyosra dicsértem a nagykovácsi Wattay-Teleki-Tisza kastély felújítását is. (műemléki kastély, hivatalos neve Teleki-Tisza kastély, de engem nem érdekel, jár ennyi Wattay családnak egy nagykovácsi lakostól, mert nélkülük ez a falu nem lenne az, ami.)

Hogy szerinted ezek a nagy építkezések, ezek a nagy Nemzeti Kastélyprogramok és Várépítő programok, ezek az épített környezet/épített örökség felemelését célzó beruházások valójában olyanok – ahogy feltételezik/ahogy mondják a politikai ellenfelek – mint Paks 2, a Budapest-Belgrád vasút, a vizes VB, az autópályák, a stadionok, vagy a Fudan egyetem vagy az összes többi giga-mega-hiper pénzszivattyú, és melegágyai a NER rezsimszolgák, az oligarchák, a csókosok, a Család kistafírozásának? Hogy ezekben a beruházásokban a brutálisan túlárazott tervezői-és kivitelezői díjakon keresztül tömik egymás zsebét és/vagy csorgatják vissza a zsebbe az alkotmányos költséget? Hogy ezek ürügyén vegytiszta politikai-bűnözői körök ezermilliárdokat rabolnak el az adófizetők kínnal, vérrel, gyötrelemmel megkeresett adóforintjaiból, és az egész nem más, csak egy jól kitervelt állami fosztogatás?

Az lehetséges. Én nem tudom, hogy így van-e. Hogy mit gondolok és írok erről, a vélemény-és szólásszabadság keretei közé tartozik, de annál nem több.

Talán igaz.

De akkor majd a győztes választások után megrendezi az ellenzék, élükön  az ifjúság édes dühével felvértezett klubbal a felcsúti pert, meg amit akar, a független ügyészség kinyomozza ezeket a feltételezett bűnügyeket, a független bíróság ítéletet hoz, elkobozzák a vagyonokat, zárolják a számlákat, elárvereznek, végrehajtanak, és mindenki megy oda, ahová való, annyi időre, amennyi jár neki majd, rájuk rohad a műanyag lakat is és tchibo, a legtöbb mi adható, és akkor majd a boldog demokraták egymást átölelve éneklik a víárdövörldöt ebben az elkövetkező szép új világban.

De mindaz, ami az épített környezet kulturális-történelmi emlékeiből addigra felújításra, felépítésre, megmentésre került, az növelni, erősíteni, megtartani fogja ennek az országnak a fényét, az erejét, megacélozza talán itt élők identitását, mert mindaz már az ország kis csodái közé fog tartozni, amiért hálás lehet a kormányzatnak az is, aki naponta a pokolra kívánja őket. És itt marad a magyar népnek, a magyar nemzetnek. Az adófizetők pénzéből épült, az övék. Ezek a pénzek biztosan nem felesleges célokra lettek elköltve. A stadionok tőlem összedőlhetnek, azokra köpök.

Mert nem lehet elvitatni a rezsimtől, hogy a féktelen morális, erkölcsi tatárjárása (ez egy tény) és az ezermilliárdos fosztogatásai után (ez csak hit, hiedelem, vádaskodás és tehetetlen düh, amíg erről nincs jogerős ítélet) hagy maga mögött olyasmit is, amelyre minden magyar büszke lehet és örömmel tekinthet fel, még akkor is, amikor e zord idők már rég a múlt ködébe vesznek. És amikor majd megírják, a történészek egy része fogcsikorgatva bár, de kénytelen lesz elismerni, hogy az épített örökség megmentésének terén az Orbán kabinet 10+ éve a magyar építéstörténet egyik fénykora volt.

És én remélem, hogy akik utánuk jönnek, – ha jönnek – folytatni fogják a megkezdett munkát, mert munka és feladat, az van bőven. Elherdált és/vagy megmentésre váró örökségünk listája végtelen, de legalább most már van minek örülnünk.

Ebből a pozícióból fogom tehát a nyílvesszőimet belelőni a Wattay-Teleki-Tisza kastélyparkjának fejlesztési terveibe.

Legközelebb.

Az alábbi képeket 2020. januárjában lőttem a Szépművészeti Múzeum, 70 évnyi bezártság után felújított és megnyitott Román Csarnokában, ami a restauráció és a magyar építőművészet egyik csodája. Még a kis beázással együtt is. Ez nem borítja fel a mérleget. Földig hajolok és emelem a kalapom az összes kivitelező előtt, áldassék a nevük mindörökké, az utolsó talicskázó segédmunkástól a legapróbb részletre is odafigyelő restaurátorművészig.

Illusztrációnak talán megteszi, hogy mire gondoltam a fenti, rövid posztban.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr4916526668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney_2 2021.05.09. 20:52:02

Egyetértünk.

A lopásokról meg annyit hogy talán az Átlátszón jelent meg egy "független" számítás, miszerint 2018-ban (vagy 2017-ben?) az összes NER közeli oligarcha összesen kb 80 milliárd forintot lopott el a közbeszerzések kapcsán. Ezt úgy számolták ki, hogy ez az ami a túlárazások összege és a normális piaci költséget és a normális piaci profit marzsot nem tekintették lopásnak. És igazuk van. Itt nem csak abból gazdagszik a NER hogy mindent ellopnak, mert egy frászt, ezt csak a semmiehez sem értő, "független" sajtóból tájékozódó agyhalottak gondolják. A valóság az, hogy a túlárazásoknál jobban gazdagszanak abból, hogy egyszerűen ők nyerik meg a projekteket és a profitok nem külföldi cégeknél landolnak (pl Strabag. Ja ott is voltak túlárazások, csak azok a pénzek demokratikus européer pártokhoz és holdudvarukhoz kerültek LOL)

birka menet 2021.05.09. 20:53:45

Ez kell a magyar cselédnek: némi morzsa az uraságtól és akkor már el is van felejtve az ezermilliárdos lopás és a jogfosztott cselédlét. Hírhedt fidesses morzsák: tüzifa, rezsicsökkentés, Erzsébet utalvány, Várbazár, krumpli meg itt-ott egy felújitott templom. Na meg persze az, hogy ha engeded magadat kamuvakcinával beoltani, akkor "szabad" lehetsz!

Quadanium 2021.05.09. 21:05:27

A nagyar irígy. Ha magyar gazdagodik, dögöljön meg. Ha osztrák, francia, holland, az rendben van. Ilyenek vagyunk.

kartoffel 2021.05.09. 22:12:20

"ami az épített környezet kulturális-történelmi emlékeiből addigra felújításra, felépítésre, megmentésre került"
Hát igen, áldassék a nevük (bocs, Neve), hogy találtak egy szabadrablási ürügyet, amely nem teljesen fölösleges. Sőt, még szép vasutakat és erőveket is Ad Ő nekünk.
Viszont azokat a kulturális-történelmi emlékeket, amelyeket lenyúltak/tönkretettek, ne emlegessük, mert még belekavarna az áldódásba.

kartoffel 2021.05.09. 22:14:39

@kartoffel:

+'mű'

@Quadanium:

Hadd segítsek: EGY magyar gazdagodik, az rossz. SOK magyar gazdagodik, az a jó.
De gondolom, ha magyarok kirabolnak a sikátorban, te akkor is boldogan sóhajtasz fel, hogy "legalább nem viszi külföldre!".

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.09. 22:25:47

@kartoffel:"... Viszont azokat a kulturális-történelmi emlékeket, amelyeket lenyúltak/tönkretettek, ne emlegessük, mert még belekavarna az áldódásba"

Én arról beszélek, ami jó. Ez egy ilyen egyszerű történet.

A Nagy Kép millió és egy mozaikdarabkáiból áll. Nem öltöm egyik szavamat a másikba azzal, hogy minden egyes mondat után elkezdek egy másikat, ami azzal kezdődik, hogy "De" vagy "Viszont" esetleg "Ellenben".

Ezt rád bízom. Én elmondtam azt, ami pozitív, és aminek majd mindenki örülhet.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.09. 22:32:49

@birka menet: "Ez kell a magyar cselédnek: némi morzsa az uraságtól és akkor már el is van felejtve az ezermilliárdos lopás és a jogfosztott cselédlét."

Ejnye, de rossz véleménnyel vagy a magyarokról. Lazíts. Holnaptól jön a nyár. A tavasz, érdeklődés hiányában idén elmarad. Ha a blogposztból nem tudsz egy kis pozitív erőt meríteni, próbálj az időjárásból. Mindig nagyon morózus kommenteket tolsz, megárt.

leponex 2021.05.09. 23:11:24

@zord íjász: "Mert nem lehet elvitatni a rezsimtől, hogy a féktelen morális, erkölcsi tatárjárása (ez egy tény) és az ezermilliárdos fosztogatásai után (ez csak hit, hiedelem, vádaskodás és tehetetlen düh, amíg erről nincs jogerős ítélet) "

No, és mi alapján állítod, hogy .... tatárjárás lenne tényszerűen a mostani rezsim működése?
Ki vagyTe , a kunetzzsombor?
Legalább annyit mondj: 'szerintem' - feltéve ha nem vagy az erkölcs és morál egyedüli letéteményese.

Az, amit Te fosztogatásnak tartasz, a rezsim egyik legjobb döntése volt.
TGM-nek igazsága lehet sok dologban a kapitalizmust illetően, (még ha amúgy egy komolyan nem vehető végtelenül beképzelt, elfuserált 'filozófus lenne is) de jelenleg ez a kikerülhetetlen valóság.
Ez van, tetszik, nem tetszik. Kapitalizmus.
ÉS ha már kapitalizmus, a kérdés szintúgy megkerülhetetlen: lehet-é (hazai) kapitalizmus (hazai) kapitalisták ( burzsoák, nagytőkések, ....) nélkül?
Mert ha hazai nagytőkések nincsenek, akkor azok csak külföldiek lehetnek.
Már ha hagyunk némi helyet a rációnak is. (Az erkölcsi felsőbbrendűségi érzés mellett)
Lehetséges-é tehát hazai kapitalisták nélkül (magyar) kapitalizmus Magyarországon.
Nyilván nem.
A mai rezsimet megelőző bal-liberális rezsim külföldi tulajdonba adta az ország még megmaradt termelőkapacitásait, a még működő nemzeti( vö: hazai) vagyont, ami jövedelmet termelhetett volna az országnak.
( lásd Róna Péter okfejtését, miszerint tulajdon nélkül lehet-e valódi gyarapodás.)
A mai rezsim egészen zseniális módszerrel, abszolút eukonform módszerekkel ( kisebb-nagyobb beruházások megvalósításával bízta meg azokat az (országhoz is) lojális vállalkozásokat, aki így már referenciával rendelkezve eséllyel indulhattak a hazai közbeszerzéseken. ( Talán neked még ismerőd: többéves gyakorlattal pályakezdőt keresünk ...)
Orbán 1 zseni, tetszik, nem tetszik ;-)

Ami a morált illeti: kinek a moráljáról beszélsz?
Orbánnak épp most volt egy remek interjúja egy szlovák médiában, esetleg olvasd el ...
Az az erkölcs, az a morál, amit te féktelennek vélelmezel, épphogy helyrebillentette valamelyest az a féktelen erkölcsi, morális züllést, amit a bal és liberális rezsimek elkövettek.
Nem csak morálisan, de anyagi értelemben is az államcsődig vitték az országot a maguk által helyesnek, jónak vélt erkölcseikkel, moráljukkal.
Szerintem.
Ha Neked AZ volt az erkölcs és morál népünnepélye, az legyen a te bajod :)
üdv!

Quadanium 2021.05.09. 23:21:32

@gergely_3: Igen, seggfejkém. Ha mar lopnak, akkor maradjon a pénz itt. Ez a mosléknal úgy fog kinézni, hogy a lóve megy külföldre. Ágyő!

leponex 2021.05.09. 23:22:14

@zord íjász: És hogy egy abszolút konkrét példát is hozzak neked:
a MOL ( a liberálisok által gazemberséggel felérő módon külföldi tulajdonba átjátszott ) vagyonát visszavásárolva most a mai rezsim beletette a felsőoktatás finanszírozásába, azért, hogy az a továbbiakban ne a mindenkori kormányok politikai játszmáitól függetlenedhessen.

Az irracionális rezsimgyűlölők interpretációjában természetesen ez implicite vissza is köszön, hiszen épp arra számítanak, hogy a 2022-es választást megnyerik, de hiába, ha most elvették tőlük a lehetőséget, hogy az érintett egyetem működésébe a finanszírozáson keresztül döntően beleszólhassanak.
Az Orbán 1 zseni :)

PS. jav: "azt a féktelen erkölcsi, "

leponex 2021.05.09. 23:31:49

:(
jav2:" továbbiakban a mindenkori kormányok "

iovialis 2021.05.09. 23:39:45

Üdvözletem.
A poszt alapfelvetése korrekt, az érveit is elfogadhatónak tartom. Valóban örömteli, hogy sok-sok kulturális érték megmenekül (igen, nem egynek a felújítás már ezt jelenti).
Ha ezt még azzal is sikerül tetézni, hogy hosszabb távú használata megoldja a fenntartást is, illetve (és ez legalább olyan fontos!) ha az elvégzett munkák minősége időtállónak bizonyul - nos, akkor elég alap lesz, hogy sikersztoriként fogjuk fel a leírtakat.
Dehanemazonban: játsszunk kicsit a fantáziával. Én (is) azt gondolom, hogy ha pl. az EU-s források fantasztikus mértékben céloznák a zenei élet megerősítését, akkor *annak az 5-10 embernek* (és rokonságuknak) hangszergyártó cégei lennének, és semmit nem számítana, ha Magyarország "a-tizenkilencmillió-felesleges-hangversenyzongora-országa"-ként kerülne be a Guinness Bookba...
Úgy azért viszonylag könnyű műemlékbarátnak lenni, hogy az állam kisegít engem egy jól jövedelmező építőipari céggel (eltartja és növesztgeti a megbízásaival), majd ad pluszba' egy kis fejlesztési támogatást, amiből megvehetem tőle a lepusztult kastélyt, aminek a felújítására EUs/állami pénzeket bocsájtanak rendelkezésemre... Itt a szó klasszikus értelmében nincs "vállalkozó", csak feladatellátó. Mert nem kockáztatja a sajátját, ki van ez találva.

És ide kívánkozik @Rodney_2: A túlárazás viszont mindenképp lopás, és engem egyáltalán nem vigasztal, hogy legalább becsületes (faj)magyar senkiházyak gazdagodnak meg a sátáni nyugati fináncoligarchák helyett... Arról nem is beszélve, hogy a nyugati tulajdonú hazai cég 5-15 %-os haszonkulcsa a Nemzetet szárazra vérszívó extraprofit, míg a becsületes (faj)magyar senkiházyak cégénél 38-72-163% haszonkulcs a "vállakozó verejtékes munkájának jól megérdemelt gyümölcse". Hm...

Rodney_2 2021.05.10. 02:13:13

@janos_3: Az is lopás, amikor valaki ellopta az agyadat és azóta mint egy zombi bolyongsz az életben és mindenki csak kiröhög és leköp te szerencsétlen :))) Ha valami ellen érvelsz, az nyomban szimpatikussá válik mindenki számára. Ezért kellene már öngyilkosnak lenned :)))

Rodney_2 2021.05.10. 02:31:27

@iovialis: @leponex:
A szoclibek alatt is túláraztak, egy rész ment a szoclib holdudvarba, a maradék "rendes profit" plusz még egy kicsi meg a multihoz aki nagyarészt kivitte az országból.. Erről szólna az a pofázás, hogy így legalább itthon marad ez a része a profitnak (persze itt is kikerül egy része)

A szoclib lopást is össze lehetne számolni egyszer kezdve az 1987-90-es privatizációkkal, stb. Valamiért időnként "vörösbárózzák" az ilyeneket mint a Leisztinger, Varga Zoli, a meghalt Ungár, a Wallisos Veres, stb mert ezek pont a szoclibekhez kötődő politikai kapcsolataik révén gazdagpdtak meg. Az ilyenek még mindíg (!!!) többségben vannak a Forbes listáin. És többek között ezt tanulta Orbán a szoclibektől és az Antall vergődéséból, hogy gazdasági hátország nélkül (i.e. anyagi erőforrások nélkül) nem lehet tartósan hatalomban maradni.

Rodney_2 2021.05.10. 02:35:29

@zord íjász: birka menet azért ilyen feszült, mert egy pöcegödör alján lakik és ha megmozdul, akkor folyik a szájába a ... híg szervestrágya. Egy élet munkájával ennyit sikerült elérnie. Te is feszült lennél, ha azt látnád hogy mindenki sikeresebb nálad, még az elmebeteg brendelmátyás is :)))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 06:32:51

@janos_3: Minden kommentedből fent maradhat a kommentfalon egy darab. A sértegetéseid egy bakfist valószínűleg érdekelnének, de nekem olyanok, mint a lepkefing egy tornádó közepén: érdektelen, észrevehetetlen, lényegtelen. A flodolásaidatviszont irgalmatlanul kiirtom, Mátyás. Az a kommented is fent van, amiről azt állítod, hogy nincs, de annyira vérbe borult a maradék agyad, hogy még ezt sem veszed észre. Egyszer már rettenetesen pofára estél velem, amikor itt próbálkoztál, most is így lesz. Más bloggereket megfoszthatsz attól, hogy nyitottá tegyék a kommentelést, és még azt is sikerült elérned, hogy az Örülünk, Vincent?-en a Messzi Tündér felszámolta a kommentelést a posztjai alatt, és ezeket (is) elköltöztette, de ha velem baszakodsz megmutatom neked, hol lakik a Magyarok Istene, és felvésheted a kapufélfádra, "Az íjász nyilaitól ments meg Uram engem!" mert itt nem terem számodra babér, aztán elkulloghatsz szánalmasan és kiverve a "Se a fidesz, se a Jobbik facebook" oldaladra, és onnan kommentelhetsz kedvedre, ahogy múltkor, mert a facebookon ez a flooodolás teljesen hidegen hagy.

Ez itt nem a Szeka, Mátyás.

Itt vagyok a gép mellett, egy tájképet festek, szól Bach, ha komment jön elolvasom, a floodolásaidat pedig kitaposom. Nekem ez nem fáradság, nem gond, és ha egy darabig nem tudok ránézni a felületre, hát takarítok, amikor visszatérek.

De legalább annyi sikerélményed mindenképpen lehet, hogy a munkásságoddal magad is hozzájárultál ahhoz a folyamathoz, amelynek eredményét megörökítettem, és az Index/BLog.hu 2 címlapon megfutotta a maga is körét, így a tevékenységeddel kétségtelenül bevonultál a Blog.hu történelmébe. (a 16. ponttól a 22.-ig az alábbi linken)

zordidok.blog.hu/2020/09/22/rugalmas_elszakadas_571

oassasa 2021.05.10. 06:33:49

@janos_3: Nem te szoktad tele szemetelni tönkre tenni más blogját ?

"Mert nem lehet elvitatni a rezsimtől, hogy a féktelen morális, erkölcsi tatárjárása (ez egy tény)"

Valójában minden összefügg mindennel. Kormány az EU-s pénzeket és a társadalmilag támogatott beruházásokból visszacsorgat magának és ezekből a pénzekből valósít meg olyan beruházásokat , amit az EU nem támogatna. Valójában 10 éve megy ez a építési, felújítási, és kastélyvásárlási program ami egyértelműen a turizmust segítik. Turizmus egy tiszta pénz, kell látnivaló, vendéglátóhelyek, színvonalas szállók-gyógyfürdők- különböző programok. Ebbe még a stadionok egy része is belefér.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 06:58:51

@leponex: "Legalább annyit mondj: 'szerintem' - feltéve ha nem vagy az erkölcs és morál egyedüli letéteményese."

Ezt nem kell mondanom. Ez egy blog. Az én blogom. Egyedül én írom. Minden egyes sora az enyém, így természetesen minden egyes megfogalmazott

vélemény

amelyet közreadok benne értelemszerűen a "szerintem" kategória alá esik. Ezt csak akkor szoktam külön leírni, ha stilisztikailag értelmét látom. A vélemény tehát szubjektív, a tények pedig – amelyekre az adott véleményt mindig felépítem – objektívek. (hírek, közérdekű adatok, statisztikák stb. illetve konkrét cikkek, ha idézetről, vagy hivatkozási alapról van szó, egy-egy konkrét ügy kapcsán, de részletesebb posztnál eleve százával tolom a linkeket. Ez nem olyan poszt, itt jóval kevesebb is elég.)

"No, és mi alapján állítod, hogy .... tatárjárás lenne tényszerűen a mostani rezsim működése?"

11 év összes ezt igazoló hírének linkjét várod tőlem erre a morális és erkölcsi tatárjárásra? Eddig hol éltél? Egy barlangban, valahol a Tau Ceti csillagrendszerben, leláncolva, bekötött szemmel, fületlenül?
Én semmiről sem akarlak meggyőzni. A vitatkozás értelmetlen, mindig az. Idéznék egy rendkívül híres zen Mestertől, mert olyan vagyok, mint Bástya elvtárs, és ha szeretek valamit magamban, akkor az a szerénységem, sosem tömjénezném önmagam:

"Vitázni: értelmetlen. A vita -Magyarországon mindenképpen- gyakran azt jelenti, hogy egy egyre jobban eszkalálódó verbális összecsapásban megpróbálod meggyőzni a másikat az igazadról, mire ő (és te) egyre hevesebb ellentámadásokkal válaszol és ugyanakkor egyre jobban bezárkózik a saját igazának vélt/valós falai mögé, gyakran teljesen abszurd, érzelmi alapokra tolódva, nulla racionalitás és tárgyilagosság mellett. Beszélgetni, rögzíteni az álláspontokat, konkrét bizonyítékokat hozni az állításokra, az helyes és érdemes, de győzködni a másikat: felesleges. Ha jól csinálod, vagy nyitott vagy a másik véleményére, akkor mindenki jól jár, mert elgondolkozik(ol) a hallottakon, és talán jó irányba fordul egy kicsit a világ. "

Én tudomásul veszem, hogy neked tetszik mindaz, ami ebben az országban zajlik. Én arról írtam, ami nekem tetszik, illetve arról, ami tetszik nekem. Maradjunk ennyiben.

Andriska07 2021.05.10. 07:06:11

Aki annyira utálja a saját népét, hogy nem győzi leírni a szidalmait egy tök más témájú poszt végén, az miért él még itt? A világ elég tágas, költözzön oda, ahol nincs, vagy csak alig van magyar. Az, hogy ilyen engesztelhetetlenül gyűlölje valaki a sajátjait, tipikusan az itthoni bal oldali agymosás eredménye. A posztban leírtak pedig korrektek.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 07:14:38

@zord íjász: maga is körét = maga kis körét, na már, a többi elütést bogarássza ki, aki akarja,
éstegnap láttam meg, hogy a posztban is benne hagytam az " ezáltal könnyen fizikailag, kulturálisan könnyedén felszámolható, felolvasztható ország lenne." mondatban a "könnyen" szót a korábbi mondatfogalmazásból, de ezt nem javítom ki, amíg fut a poszt a címlapon, bocsánat.

eßemfaßom meg áll 2021.05.10. 07:22:23

Egy dolgot érdemes tudomásul venni, az állami megrendelés a világon mindenhol "túlárazott" és az nyeri el aki az adott ország politikusainál a legjobban fekszik.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 08:12:31

@eßemfaßom meg áll: "Egy dolgot érdemes tudomásul venni,..."

Éppen az a feladat, hogy ez ne legyen természetes, elfogadott, megmásíthatatlannak hitt, és soha-sehol ne kellejen tudomásul venni, hogy ez így van. A Szovjetuniót is öröknek hitték, és azt is, hogy a feketéknek külön kell utazni a buszon. Ma már nincs Szovjetunió, a feketék meg átestek a ló túlsó oldalára az antirasszista küzdelemben. Egy napon talán azt sem kell tudomásul venni, hogy a Kis Töhötöm útépítő -aszfaltozó Kft. -nek hirtelen kurva vastagon kezd fogni a ceruzája, amikor árajánlatot ad a szilvásbükkönygerezdi önkormányzatnak, 30 méter járda elkészítésére. Mindenkinek joga van a tisztes, becsületes, korrekt haszonhoz, de a túlárazás nem az államot fosztja ki, hanem az adófizetőket.

Az államnak nincs pénze. Az adófizetők (EU/magyar együtt) tolják be azt a pénzt, így aki az államot fosztogatja – ha fosztogatja – az mindenkinek a közös ellensége. Az államnak is.

Nzoltan 2021.05.10. 09:11:12

@iovialis: a külföldiek ugyanúgy túláraznak. Ne gondolja senki, hogy nem a pénzért jönnek. És valahogy mégis a liberálisoknak sikerült egész gazdasági ágazatokat eladnia fillérekért, és adóforintokból garantálni az elmaradó profitot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:14:24

Ez nem lehet.

Én úgy tudom - s ez halálbiztos, mert ballib médiák írták -, hogy Zorbán diktatúrát épít, mindent ellop, s kizárólag strómanjai élnek jól, mindenki más meg csak egy-egy zsák krumplit kap. Továbbá Zorbán kicsi és kövér, csak a szotyolozáshoz ért.

Azaz téged megvett kilóra a Zorbán!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:15:49

@Rodney_2:

Minden forint, ami nem liberális nagyurakhoz megy, az ballib szemszögből lopás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:16:31

@birka menet:

A kapitalizmus alapja pont ez: minden a nagyuraknak, morzsák az embereknek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:23:04

@zord íjász:

A vita nem értelmetlen, de felesleges, ha az alapállások kizárják egymást.

Lásd, ha X szerint a tökfőzelék rossz étel, Y szerint meg alegjobb, akkor vajon hogyan tudnának vitázni a tőkfőzelékről? Sehogy.

Ugyanez a magyar politikában:
- a baloldal szerint a magyarok hülyék, bunkók, egyetlen esély a nyugatot másolni, beletanulni a nyugati modellekbe,
- a jobboldal szerint értelmetlen az a fejlődés, mely az identitás elvesztésével jár.

Ezt a 2-t nem lehet összebékíteni sehogy.

BOAR 2021.05.10. 09:25:32

@leponex: Ótvar, semmitérő demagógia...
Jólesik a fröcsögés a gonosz külföldi kizsákmányolók ellen, igaz, turbómagyar?
Azt felejted el a pontagyaddal, hogy
-a gonosz külföldieknek meg lehet versenyeztetni a beruházásokat, eladásokat stb., a piaci viszonyok érvényesülnek.
-a csüngőhasú kancigány viszont kinyírta a piacot, így ugyanaz a lóvé sokkal kevesebbre elég illetve az eladásokon az államnak minimális bevétele lesz. Ja, a termőföldeket persze sok esetben jó drágán vették meg a nerhuszárok de arra azoktól a bankoktól kaptak jóformán ingyenhitelt amelyeket szintén az állam tart el és húz ki a szarból ha bedőlnének...
-a lopásból származó pénz egy része arra fordítódik, hogy kivásárolják alólunk az országot, egy jelentős hányada külföldön landol, akár bankszámlákon, akár beruházások képében
Szóval tekinthetsz a szarra nagy nemzethy öntudattal de attól az még szar marad, az a szar amit orbán megetet veletek és ti még meg is köszönitek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:26:35

@zord íjász:

Pedig egyszerű.

A liberális demokráciákban az nyer, aki képes a saját narratíváját jobban népszerűsíteni. Ehhez médiák és szövetségesek kellenek. Ezekhez meg pénz. A pénzt meg valahogy meg kell szerezni, erre 2 mód van:
- a "baloldali": beáll az ember csicskásnak egy gazdag nyugatihoz (lásd Soros), s aztán az ő érdekeit nyomatja, sok pénzért,
- a "jobboldali": az ország erőforrásaiból költ.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:28:01

@BOAR:

Hiába versenyez a külföldi, ha aztán az kisíbolja a profitot.

A világ minden országa ezért arra törekszik, a hazai tőke legyen a gazdaságban a meghatározó, ne az idegen tőke.

BOAR 2021.05.10. 09:31:19

@МАХVАL bircaman közíró: Mert a ner mire fordítja a profitot?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 09:34:56

@МАХVАL bircaman közíró: Erről beszélek. Oda van írva. Ismételjem meg magam?Magyarországon a viták gyakran ilyenek. Ami nem az, az beszélgetés, párbeszéd, álláspontok lefektetése értelmes emberek között, érvek összecsiszolása.

"... A vita -Magyarországon mindenképpen- gyakran azt jelenti,..."

1. Magyarországon.
2. Gyakran.

Ez a két kulcsszó, ami magyarázza, hogy miért tartom értelmetlennek a vitákat/az ilyen vitákat.

Ettől függetlenül zengenek a harsonák, Iván. Sikerült ismét egy olyan kommentet írnod, amiben nincs semmi libsizés és önmagában értelmes, helytálló.

Rodney_2 2021.05.10. 09:40:20

@МАХVАL bircaman közíró: Mindenhol diktatúra van ahol nem a ballib (zsidók?) osztják el az összes forrást és nem ők irányítják a média legalább 90%-át. Ha ez demokratikus választásokon alakul így, akkor a nép ostoba mucsai zsákfalusi szaros gumicsizmás paraszt akinél nincsen internet és meg van félemlítve. És Putyin :) Ha azért nyer a ballib, mert a csőcselék azt szeretné, hogy megint 3.60 legyen a kenyér, akkor a nép felvilágosult, okos, van neki internetje és européer.
Kicsit fárasztó ezt hallgatni, de megéri :)

Homo fideszbirkusz 2021.05.10. 09:41:07

@Rodney_2: " És igazuk van. Itt nem csak abból gazdagszik a NER hogy mindent ellopnak, mert egy frászt, ezt csak a semmiehez sem értő, "független" sajtóból tájékozódó agyhalottak gondolják. A valóság az, hogy a túlárazásoknál jobban gazdagszanak abból, hogy egyszerűen ők nyerik meg a projekteket és a profitok nem külföldi cégeknél landolnak "

Homo fideszbirkuszom, ötödik osztályos számtant tetszett-e tanulni? Ha egy tendert nem 30%-kal drágábban valósít meg az állam - ahol a 30% kizárólag a nagyvezér magánszámlájára megy - hanem normál áron, akkor 30%-kal több marad a közhasznot szolgáló projektek kiírására, ennyivel több dolgot lehetne alkotni a népnek. Ennyit egy tízéves gyerek is tud.

Homo fideszbirkusz 2021.05.10. 09:46:21

@МАХVАL bircaman közíró: "A kapitalizmus alapja pont ez: minden a nagyuraknak, morzsák az embereknek."

Homo Putyinbirkusza, te olyan hülye vagy a bulgár nyomorodban, hogy a viágon nicsen elmeorvos, aki téged sikerdíjért vállalna be kezelni. TB alapon, havonta felírva a szokásos gyógyszereidet az rendben van, de többet nem kockáztatnak veled.

Rodney_2 2021.05.10. 09:47:18

@BOAR: A NER arra fordítja a profitot, hogy tovább terjeszkedjen 1. megvesz minden szart Magyarországon, 2. amit kevesebben tudnak, mert nem verik nagydobra: "visszavásárolják" "Nagymagyarországot", mert ilyenjük van. Iszonyat mennyiségű földet és egyébeket vásárolnak az elcsatolt területeken. Ezt neked nyilván nem kell megértened, de annál sokkal több pénzről van szó, mint amit el lehet költeni kurvákra és drogozásra. Ezt persze a pöcegödör alján élő szerencsétlen gyűlöletgombócok nem képesek felfogni, mer el sem tudnak képzelni annyi pénzt amit ne tudnának eldrogozni elinni és elkurvázni :)))

Rodney_2 2021.05.10. 09:49:35

@Homo fideszbirkusz: Te nyilván elmebeteg vagy és a fentebb leírt primitív pöcegödör alján lakó gyűlöletgombóc vagy. Neked mindenki fideszbirkusz aki nálad okosabb, így aztán nem is csodálkozol hogy megvan a kétharmad :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:51:22

@zord íjász:

Az alapprobléma mindenképpen a liberalizmus. De ezt nem kell mindig kijelenteni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 09:53:51

@Homo fideszbirkusz:

Nem élek nyomorban. Jobban élek, mint a világ lakosságának 99 %-a.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 09:57:27

@МАХVАL bircaman közíró: Ja, értem. Ha a liberalizmus az alapprobléma, akkor ezentúl minden mondatodhoz hozzágondolom ezt, akkor is , ha esetleg a tökfőzelékről beszélgetünk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 10:02:06

@zord íjász:

Az alapprobléma a normalitás hiánya. Ennek oka, hogy az emberiség 500 éve letért a természetes jó útvonaláról, s lefordult a reformáció, a liberalizmus, a felvilágosodás zsákutcájába.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 10:13:27

@МАХVАL bircaman közíró: A liberalizmus nevű zsákutcának köszönhetően kommentelhetsz a szabad világnak ennek a szegletében (EU/Magyarország), és terjesztheted a nézeteidet, gondolataidat a világról a Blog.hu-n és ezen a blogon, a megadott törvényi kereteken belül.

Így belegondolva, lehet, hogy ez valóban káros. Szeretnéd, ha kitiltanálak? Vagy kérdezzek meg erről másokat, hogy ők mit szeretnének veled kapcsolatban? Hallgassak-e azokra akik téged szívesen elhallgattatnának? Liberális dilemma. Abban a világban, amire te vágysz, ilyen problémákkal nem kéne szembe nézni. Neked sem. Dermedt kocsonya kussban lapítanál, ahogy mindenki más, vagy ha kinyitnád a szád, jönnének a csúnya bácsik, bikacsökkel.

Fikalnyik Eugén 2021.05.10. 11:22:08

Csodálatosak valóban ezek a felújítások. Adott volt egy korszak, amikor voltak egyenlőbbek, a semmiért folyt a vagyon hozzájuk, mások szarrá dolgozták magukat és jobbágyként a semmiért tejeltek (igaz, amikor a tizedet emelni akartát már kaszát kapát ragadt a paraszt, ma meg csak az áfa 27%, és nem történik semmi). Így aztán amikor már minden lóf@szt megengedhettek maguknak az elitben, akkor a kétszáz szobás aranyozott flincflancos kastélyok építésével mulattatták magukat. Az utókor pedig meghaladva azt a kort, most is tejel azért, hogy fenntartsa ezeket a kócerájokat, iszonyat pénzeket költ korrupcióval kibélelve, hogy az akkor is értelmetlen épületeket a cirádás szarságaikkal együtt aranyba borítsa.
Pedig csak le kéne dózerolni a f@szba.
És mondjuk megépíteni az M0 nyugati szakaszt, a zsámbéki technológiai és egyetemi kutatóközpontot, az észak-déli magasvasutat, csakhogy néhány olyat mondjak, ami fontosabb lenne a környéken, de soha nem épül meg, csak a tervezőasztalon marad évek óta. És ahogy haladunk, 300 év múlva Mészáros palotáját fogják az ükunokáink adóiból felújítani hasonló ömlengések között.

Fikalnyik Eugén 2021.05.10. 11:25:23

@МАХVАL bircaman közíró:
"Az alapprobléma a normalitás hiánya. Ennek oka, hogy az emberiség 500 éve letért a természetes jó útvonaláról, s lefordult a reformáció, a liberalizmus, a felvilágosodás zsákutcájába. "

Egy ilyen, az akkori korra aktualizált mondatért anno máglyán égtél volna. Valóban jó világ volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 11:32:38

@zord íjász:

A liberalizmusnak nincs köze a szólásszabadsághoz, se a blogok megjelenéséhez.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 11:45:33

@МАХVАL bircaman közíró: Mondjál még ilyen égszaggató faszságokat. Azért az mégis csak bámulatos, hogy ennyi észel, mint ami neked van, még te állítod, hogy a Messzi Tündér olyan idióta, mint a Brendel.

zordidok.blog.hu/2021/01/28/beka_a_lassu_tuz_felett/full_commentlist/1#c40222568

Sir Gombóc 2021.05.10. 11:46:39

@Nzoltan: nem ugyanúgy áraznak túl. A mérték, ami fontos különbség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 11:50:48

@zord íjász:

Brendel orvosilag is elmebeteg.

Rossztündér meg csak egy hisztis magyargyűlölő tehetségtelen szar, aki nem képes feldolgozni, hogy szakmájában sikertelen, s ezért a magyarokat hibáztatja.

Ha mondjuk Bayer a negyedét megengedné magát, mint amit Rossz Tündér, már száz cikk lenne a témáról.

Sir Gombóc 2021.05.10. 11:52:48

@МАХVАL bircaman közíró: ellentmondtok egymásnak, most akkor külföldön nem is vesznek földeket? Megint nem jött meg idōben a központból az utasítás, mi legyen a narratíva?
Vagy csak összevissza beszéltek, ahogy mindig?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 11:54:45

@Fikalnyik Eugén: Magas labda, lecsaphatnám, de igaz liberálisként adok neked egy menekülő útvonalat, hátha finomítanád, pontosítanád az álláspontodat.

Tehát.
Minden olyan épületet, ami csak viszi a pénzt, anélkül, hogy bevételt hozna, vagy többe kerül a fenntartása, mint amennyi bevételt hozni képes, vagy állandó állami köldökzsinóron lóg, vagy folyamatos/időszakos felújításra szorul, vagy olyan világban, olyan korban épült, amelyben , "voltak egyenlőbbek, a semmiért folyt a vagyon hozzájuk, mások szarrá dolgozták magukat", azt le kéne dózerolni a faszba?

Fontold meg a választ, beugratós kérdés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 11:55:49

@Sir Gombóc:

Ellentmondok valaki másnak? Hát, ez gyakori. De mi ezzel a gond?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 11:56:24

@Sir Gombóc:

"külföldön nem is vesznek földeket?"

S ha vesznek, mi a gond ezzel?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 11:59:28

@zord íjász:

Vigyázz csak! Ha valami nem hoz profitot, akkor az a Nagy Ballib Tan szerint 2 kategória lehet:
- liberók szerint felesleges dolog: ez esetben likvidálandó, mert különben megharagszik a Szabad Piac Láthatatlan Keze,
- liberóknak kedvs dolog: ez esetben ez átnevezendő "értékmentésnek", ahol már nem nem érvényes a Szabad Piac Láthatatlan Kezének a szava.

leponex 2021.05.10. 12:19:42

@zord íjász: OK, tudomásul vettem eddig is, Te a véleményedet tényként fogadod el, nem vagy egyedül ebben az országban.
Én azért hajlamos vagyok kételkedni ...
;-)

konrada 2021.05.10. 12:24:19

Igaza van a bloggernek: a jövő nemzedéke nem az ellopott pénzt látja, hanem a megépült múltat.

Így lehet, hogy az egyiknél azt látod, hogy ilyen-olyan túlárazás mellett, meg sajátjaikat helyzetbe hozva, de épül az ország, a másiknál meg nem tudod, mire ment el a pénz, mert semmivel nem volt jobb alattuk emezeknél, de ráadásul nem is épült -formálódott alattuk semmi, csak elteltek az évek...

...s ez az én nagy bajom: itt ez a csuti a kisvasútjával, stadionjaival, mészárosaival, ami több mint hányingerkeltő...

...aztán ott a másik oldal, hornjaival, gyurcsányjaival, mely korszakból csak annyi maradt fent, hogy számolódott fel a hazai ipar, hogyan hazudtak reggel, délben meg este is, de jóformán nem tudunk olyant felmutatni, hogy ez alattuk épült meg újult meg (kivéve a sztrádák, mert abból sok pénzt lehetett kivenni a Strabagon, meg az olasz maffia cégén keresztül, ráadásul vagy az EU, vagy most és még 1-2 évtizedig mi fizetjük)

...és aztán azt látjuk, hogy vagy Gyurcsányné, vagy az egyébként igen szimpatikus Karácsony lesz a vezetőjük: az elsőről egyértelmű kihez tartozik, a másikról meg...
...annyit látni, hogy kiszolgálja az elsőt, viszont alapkoncepciója a "változtatási tilalom", mellyel Demszky korszakának a végét próbálja überelni azzal, hogyan lehet még nála is impotensebb városvezető: ezért látványosan töketlenkedik, lásd azon harcát, mit nem engedne megépíteni, amely helyett inkább kerékpársávokat festene, illetve hogy banális példát mondjak: még a szigeti szökőkutat sem képes beüzemeltetni május közepére sem...

Azért így elég komoly a dilemma, melyik volna jobb...

leponex 2021.05.10. 12:37:52

@zord íjász: " A liberalizmus nevű zsákutcának köszönhetően kommentelhetsz a szabad világnak ennek a szegletében (EU/Magyarország), és terjesztheted a nézeteidet, gondolataidat a világról a Blog.hu-n és ezen a blogon, a megadott törvényi kereteken belül."
Kösz.
Tehát a mostani magyar rezsim alavetően liberális. És ebben egyet is lehet érteni veled, mindazok az jogok biztosítva vannak benne, ami a valódi liberalizmusra jellemző.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.10. 12:39:26

@МАХVАL bircaman közíró: Tanulgass! A KGB iskolában ezt nem biztos hogy tanították neked.
hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

"A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. A magyar nemzet polgárainak szabadságáért küzdő legnagyobb liberális hőseink: Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak."

konrada 2021.05.10. 12:39:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...viszont qrvára nem tolerálja a tőle eltérő véleményt, főleg akkor, ha az érvekkel van megtámasztva...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.10. 12:40:14

@konrada: Ez nem így van, többször keveredtem már vele vitába.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.10. 12:41:21

@leponex: Azért a szabad választás elveinek nem felel meg teljesen.

konrada 2021.05.10. 12:53:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...de vele egy oldalról, azaz nem zavartad vele meg a világnézeti alapállását. Ha olyanban mondtál volna ellent, téged is törölt volna!;))

DarthVader 2021.05.10. 13:09:57

@konrada:

"(kivéve a sztrádák, mert abból sok pénzt lehetett kivenni a Strabagon, meg az olasz maffia cégén keresztül,"

Hagyjuk már ezt a sztrádázást:

index.hu/gazdasag/2017/12/14/simicska_m4/

Ebben is benne volt mindenki, akik az előző érában benne voltak. És ugyanúgy túlárazott volt, sőt! Innetől minden olyan érv., ami a korábbi sztrádaépítéseket krtizálja azon az alapon, hogy "bezzeg amazok..." , érvényét veszti.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 13:13:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nincs szabad választás Mo-on? Nem lehet pártot alapítani? Nem indulhat el bárki a választáson? Meghamisítják a szavazatokat?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 13:20:23

@leponex:

Szerintem

ugorj neki még egyszer annak, amit írtam. De ha szándékosan nem akarod megérteni, az más, ebben a játékodban nem foglak megzavarni.

Homo fideszbirkusz 2021.05.10. 13:21:48

@Rodney_2:

Homo fideszbirkuszom, amikor te még csak nem is leplezed hogy az emberi létformád a Homo fideszbirkusz, akkor miért vagy felháborodva ha közlik veled, hogy a te emberi létformád a Homo fideszbirkusz?

Az ötödik osztályon túljutottál akkoriban az iskolában vagy onnantól kezdve elmentél inkább betanított Homo fideszbirksuznak?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 13:29:52

@МАХVАL bircaman közíró: Óhohhóó, Iván, ne hordd ennyire kívül a tudatalattidat és a sértettségedet.

Fogadd méltósággal, hogy kibaszott téged onnan anno, és azóta a partvonalról vagy kénytelen nézni az ottani eseményket. Kezeld elegánsan a kudarcot, mert lassan olyan leszel mint Brendel komád.

BOAR 2021.05.10. 13:30:39

@Rodney_2: Hülyegyerek, attól, hogy a kancigány és bandája megveszik fél erdélyt, attól az még nem lesz magyar. A maldív szigeteken lévő magánbirodalom sem a magyar adófizetők jólétét szolgálja miként a horvát tengerparti nyaralók sem.
Ezek nem magyar vagyonok, ezek magánvagyonok. Az országon belül pedig azt jelentik, hogy egyre több helyről szorul ki a magyar ember, lásd Balaton part, Velencei tó, Fertő tó.
A külföldi befektetések többek közt azt a célt szolgálják, hogy ha futni kell, legyen hova. Hogy aztán mennyire fogják őket "szeretni és tisztelni" odakint akkor, amikor már nem tolják a baksist a magyar adófizetők pénzéből, az már más kérdés.
Ezeken a helyeken a magyar csak napszámos lehet, alacsonyabb bérért mintha külföldi tulajdonos alkalmazná. Nem azért, mert a külföldiek a jó szívükről híresek, csak a nyugat európai befektető hozott magával egy bizonyos fajta kultúrát vagy inkább tanulságot, hogy mennyire érdemes megfizetni az alkalmazottait.

konrada 2021.05.10. 13:32:40

@DarthVader:
A sztrádákat csak kínomban írtam, mert nem nagyon találni mást a szocialista kormányzások alatt, amit fel lehetne mutatni manapság, mint akkoriban megépültet.

...mert abban egyetértünk: a sztráda olyan pénzszivattyú, melyet egy kormányzat sem hagy ki..

Rodney_2 2021.05.10. 13:41:47

@Homo fideszbirkusz: @BOAR:
Ti nem csak ócska szardarabok vagytok, hanem funkcionális analfabéták is :)))

kvadrillio 2021.05.10. 15:48:03

JAHHH... innen fentről nézve télllleg szééép......, ez a felújítás.építés sok pénzért...
DE ÉN JOBBAN ÖRÜLNÉK, HA EZEKET A PÉNZEKET A SZEGÉNY MAGYAROK FELZÁRKÓZTATÁSÁRA KÖLTÖTTÉK VOLNA !!!

S, AKI EZEKET A CSODÁLATOS KÉPEKET NÉZEGETI, GONDOLJON ARRA, HOGY FOLYAMATOSAN NÖVEKSZIK A SZEGÉNYEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON !!!

...ÉS KÖZBEN ELTELT MÁR 30 ÉV.........BAZDMEG A KASTÉLYAIDAT !

ÉS MÉG ENNEK IS NAGYON ÖRÜLÜNK !

ANNAK ÖRÜLÖK, HOGY ANNYI MAGYAR VAN A MAGYAR PARLAMENTBEN !!!!!
MEG SZERTE-SZÉT MINDENFÉLE POZÍCIÓKBAN !!!!!:ol))))) HOGY VÉGRE A MAGYAR IS RENESZÁNSZOZIK A SAJÁT HAZÁJÁBAN !!!!!
MINT PL. EZ A BAILO AMADOU !!!!! :o)))...ÉS KÖZBEN ELTELT MÁR 30 ÉV.......

File:Bailo Amadou MSZP.JPG - Wikimedia Commonscommons.wikimedia.org

kvadrillio 2021.05.10. 15:51:17

jahh és pl. a jelenlegi 400 ezer munkanélkülit állami pénzen kellene üdültetni ezekben a felújított-épített kastélyokban !.....VALAMI NEKIK IS JUSSON EZEKBŐL A KÖZPÉNZEKBŐL !

BOAR 2021.05.10. 15:54:14

@Rodney_2: Jelszavaid vannak érvek helyett hülyegyerek. Büdös vagy mint egy vödör szar, pont megfelelsz fidesztrollnak.

leponex 2021.05.10. 16:08:42

@zord íjász: szerintem is.
Bocs, hogy zavartalak, a posztjaidat, meg néha-néha a kommentjeidet is értékelem, még ha másként is látom a világot.
Csak az az enyle lenéző, felsőbbrendűség illat ne lengedezne belőle ...

Sir Gombóc 2021.05.10. 16:19:28

@konrada: épül az ország. Hát persze. Ezen dolgok nagy része vagy felesleges vagy koncepciótlanul odahányt, értéktelen épületeket jelent szinte kivétel nélkül természetrombolással karöltve. Gyakorlatilag elvették az önkormányzatok azon jogát, hogy beleszóljanak, mi épül a településeken. Csak a haverok és a pénz ami számít. Az infrastruktúra beruházásoknál is sokszor előjön a nagyzolás, az átgondolatlanság, itt is a legfontosabb, hogy a haveroknak jusson belőle. Hogy ami megépült mennyire lesz használható? Az nem számít. Nagyon kevés dologra lehet azt mondani, hogy igen, ezt így kellett csinálni. Arról is megfeledkezel, hogy nem egy nagyobb uniós finanszírozású beruházást még 2010 előtt készítettek elő, a jelen kormánynak csak el kellett kezdenie, befejeznie.
A hazudozásról pedig annyit, hogy Orbán éjjel is hazudik, nem csak az említett három napszakban, igazából csoda, hogy nem szakadt rá a Karmeliták mennyezete.. Szvsz egyik kutya, másik eb, de az utóbbi még harap, habzsol is..

Fikalnyik Eugén 2021.05.10. 16:20:10

@МАХVАL bircaman közíró:
"Nem ismered az akkori kort... "

Giordano Bruno sem ismerte.

Fikalnyik Eugén 2021.05.10. 16:23:58

@zord íjász:
"Minden olyan épületet, ami csak viszi a pénzt, anélkül, hogy bevételt hozna, vagy többe kerül a fenntartása, mint amennyi bevételt hozni képes (...) azt le kéne dózerolni a faszba?"

Miután nem ezt írtam, hanem egy konkrét épület kapcsán az arisztokrácia által birtokolt, túlméretezett kúriák utóéletét kifogásoltam, a kérdés mellékvágányra visz.
Nyilván a közösségi terek, épületek vagy szakrális építmények maradhatnak. Nem vagyok én tálib ...:)

Fikalnyik Eugén 2021.05.10. 16:46:00

@МАХVАL bircaman közíró:

A Habsburgok is ezt mondták arra, akinek kinézték a vagyonát az ellenreformációban.
Látod, a komcsi módszerek a katolikus egyházban gyökereznek.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 17:23:23

@Fikalnyik Eugén: Na, azért ez így már jóval pontosabb, és ezzel azért kibújtál a hálóból...de ennek a szűkített verziónak is megvan a maga bája, ami szerintem elkerülte a figyelmedet.

Ilyen "az arisztokrácia által birtokolt, túlméretezett kúriákból" (kastályokból, palotákból, picinyke vidéki kastélyocskákból, és minden egyéb, az egykori uralkodó osztályhoz -császárok, királyok, cárok, bárók, hercegek, grófok, és az egyházi méltóságok végtelen sora – köthető épületek, magánotthonok, rezidenciák) ezernyi van szerte Európában, a skót felföldektől a Loire-menti kastélyokig, beleértve az olyan apróságokat, mint Versailles, amelynél fényűzőbb kevés van,... és amelyekre rengeteg pénzt kell költeni, többnyire az államnak, önkormányzatoknak, fenntartó alapítványoknak külön illetve vegyesen.

Csakhogy.

Ezek az épületek – az épített kulturális örökség reprezentatív részei -évente több 10 millió turistát csábítanak pl. Franciaországba. A horribilis pénzekért felújított és fenntartott kastélyok többszörösen visszahozzák ezeket a pénzeket, de nem a belépőjegyekből, – az is hoz pénzt, de nem ez a lényeg – hanem a turizmus teljes szegmense által: a turisták repülőjegyet vesznek, szállást foglalnak, étterembe mennek, taxiba ülnek, heti buszbérletet vesznek, musée passt vesznek, ajándéktárgyakat és rucikat vesznek a Galeries Lafayette-ben...Amikor tehát az állam felújítja a füzéri, boldogkőváraljai, füzérradványi, regéci...szigligeti várakat, vagy helyreállítja Budapest nevezetességeit és újra fénybe borítja az épített örökség száznyi elpusztult, lepusztult épületeit, akkor turisztikai célpontokat teremt, és a turista bemegy majd enni egy rántott húst valahol Füzér környékén...bevétel a vállalkozónak, adó az államnak...és máris megtérül a befektetés. Brutálisan megtérül. Európa ebből él.

Túl a nyers anyagi részen, természetesen ez akkor is működik, ha egy ilyen "az arisztokrácia által birtokolt, túlméretezett kúria" elsődleges feladata nem a turisták bevonzása (bár ez mindenképpen működik, pl. Nagykovácsiba is sokan jönnek megnézni a kastélyt, ha már errefelé kirándulnak ) hanem egy ország önbecsülésének, tartásának, büszkeségének az acélozása...és részben erről is szól a poszt. Ha a te szemléleted érvényesült volna Európa szerte, akkor az európai kultúra jóvátehetetlen károkat szenvedett volna.

És zárásként egy apróság: az általad hiányolt beruházások, az egyetemi épületek, a M0-ás, az észak-déli magasvasút is horribilis pénzekbe kerülnek és szinén állandó felújításra, karbantartásra szorulnának. Ezek is viszik a pénzt: azt a pénzt, ami pl. abból jön be, hogy turisták millió jönnek Magyarországra, megnézni ezeket a végre teljes pompájukban, szépen felújított kastélyokat, várakat, kúriákat, palotákat, historikus épületeket, és elviszik a hírét annak, hogy milyen szép látnivalók vannak itt...és ezáltal még több pénzt vonzanak be az újabb turisták által. A Román Csarnok is ilyen, de azt értem, hogy azt nem dózerolnád le a faszba...pedig reménykedtem benne, hogy ezt mondod, olyan jól kigondoltam már a választ is, de ez nem jött be. :-) Ha Olaszország, ha Franciaország, ha Anglia, ha Spanyolország...tudja ezt, és jól csinálja, miért ne tegye meg Magyarország is? Nálunk ezeket dózerolják le a faszba, vagy felejtsék el, és hagyják szétrohadni?

eßemfaßom meg áll 2021.05.10. 17:24:08

@zord íjász: lehet ábrándozni a világ alapvető működésének megváltoztatásáról de értelme nincs sok

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 17:33:46

@leponex: Ezt szerintem csak te látod bele. Vagy nem sokan. Én alapos és felkészült vagyok – illetve igyekszem maximálisan az lenni, amennyire lehet, hogy a tények igazolják/alátámasszák a véleményemet, és meg is tudjam azt védeni – abban, amiről írok: de ez nálam nem párosul azzal, hogy lenézem azt, aki mondjuk nem annyira az. Egymillió dologhoz nem szólok hozzá, amihez nem értek, de ettől nem érzem kevesebbnek magamat, és/vagy nem érzem úgy, hogy aki ezekben a témákban beszél azt" enyhe lenéző, felsőbbrendűség illat lengedezi be". A hiba nem az én készülékemben, hanem a tiédben van.

Ha nem zsigerből állsz hozzá, nota bene! nem propaganda szöveget tolsz, vagy nem érzelemvezérelt a mondanivalód, akkor ez az érzet talán nem is áll elő benned. Általában is igaz, hogy semleges, távolságtartó, objektivitásra törekvő szemlélettel viszonylag könnyebb az élet. Egy rakat konfliktust vagy rossz érzést lehámozhat magáról az ember.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 17:39:28

@eßemfaßom meg áll: Az ember nem feltétlenül taszítja el magától azt, aminek nincsen értelme, álmokra pedig szükség van: ez mozgatja előre a világot. Ha az emberek nem hinnének (ne hittek volna abban), hogy a világuk megváltoztatható, javítható, tökéletesíthető, gyógyítható, akkor már rég kipusztultunk volna vagy még mindig, mindent, mindenütt erőszakkal rendeznénk le a hétköznapokon is. Mondjuk ez utóbbiban mintha mostanában történne némi visszalépés.

virgo 2021.05.10. 17:55:00

@birka menet: ennél már csak az a rosszabb, ha ingyen csinálnak meg, miközben imádod a nyugati gazdikat.

birka menet 2021.05.10. 17:56:09

@konrada: "A sztrádákat csak kínomban írtam, mert nem nagyon találni mást a szocialista kormányzások alatt, amit fel lehetne mutatni manapság, mint akkoriban megépültet."

Akkor arra az egy mantra mondatra tanított be orbán teged 4 éven át, 2010 után meg a migránsra meg Sorosra. 2022 után ez a két szó lesz az összes érvrendszered a VALÓSÁGTAGADÁSRA. Kétségtelen azonban, hogy duplájával bővült a szókincsetek 12 év alatt.

Ennyiből lehet egy szelhámos politikusnak megélnie, ha a társadalom legaljára hajt, akik nem agyilag bírják felfogni két mondatnál hosszabb vitát.

virgo 2021.05.10. 17:56:33

Régi igazság, korrupció az, amiből kihagynak....

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.10. 17:58:27

@birka menet: "Ennyiből lehet egy szelhámos politikusnak megélnie, ha a társadalom legaljára hajt, akik nem agyilag bírják felfogni két mondatnál hosszabb vitát."

:-)))

Világtendencia.

birka menet 2021.05.10. 18:02:55

@МАХVАL bircaman közíró: "!Nincs szabad választás Mo-on? Nem lehet pártot alapítani? Nem indulhat el bárki a választáson? Meghamisítják a szavazatokat? "

Mesélj már bulgár Putyin ügynök, hogy hány nyomozás indult már meg orbánc, tiborc, mérszaros meg a többi szaros ellen csak olyan ügyben, ahol már az EU is jelezte, hogy itt lopnak? Hogy csak a külföldről is látható maffiózásokot említsük.

Letelepedési kötvények, kínai 10-szeres árú, tízeter számra vett hasznavehetetlen lélegeztetőgépek, kínai kamuvakcina hegyek, mindezek ofcsór számlákra, ebből mikor lesz nyomozati anyag a fidess alatt bulgár bégető?

birka menet 2021.05.10. 18:09:00

@leponex: "ÉS ha már kapitalizmus, a kérdés szintúgy megkerülhetetlen: lehet-é (hazai) kapitalizmus (hazai) kapitalisták ( burzsoák, nagytőkések, ....) nélkül?"

Jaj de feleszü kisfidernyákja vagy te a NER agymosásnak! A te hazai NER nagytőkésied 12 éve még falusi sutyerák parasztok voltak, városi panelprolik, ezek lettek pont úgy kiemelve nemzeti (stróman) nagytőkés osztálynak, mint ahogy Rákosi eftársad emelte ki a anno a tőzegböl az akkori parasztlegényeket és városi prolikat vállalatigazgatónak.

orbán meg kövér nem hiába jönnek fajtiszta komcsi családból, megtanulták az apjuktól, hogy hogyan kell káderpolitkát csinálni a fidesskomcsi diktatúrájukban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 20:49:31

@birka menet:

Az EU nyilván jelez, hiszen ellene küzdönk. De mi köze ennek aszabad választáshoz?

Rodney_2 2021.05.10. 21:35:55

@BOAR: Csak nem gondolod, hogy értelmes ember leáll vitakozni és érvelni egy olyan félember-félállattal mint te? Főleg miután teljesen félreértetted azokat amiket írtam. Mega-LOL

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.10. 23:45:37

@zord íjász: Vincentet nem olvasok többet. Semmilyen blogra nem klikkelek többet amelyik becsicskult Brendelnek. Különben Brendelnek még az is örömet okoz hogy egy okádását meghagytad. Ezeknek az a legnagyobb kiszúrás, ha mindent törölsz, még a rá történő reakciókat is. Mint például ezt amit írtam.

leponex 2021.05.11. 00:10:05

@zord íjász: igen, te alapos, felkészült vagy, nem párosul hozzád lenézés, semmi .
a hiba az én készülékemben van.
Érveid hibátlanok, ha kell kétszer is belerakod a faszodat egy kommentedbe, én meg zsigerből ...
Én ettől függetlenül nagyra értékelem a mostani posztodat is, mégha érezelemvezérelten is ;-)

"Általában is igaz, hogy semleges, távolságtartó, objektivitásra törekvő szemlélettel viszonylag könnyebb az élet." - írod, és legott együttérzésem támad: nehéz életed lehet ...
:)

leponex 2021.05.11. 00:12:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: látod, ezt is megérhettem: abszolút egyetértek veled ebben.
Kifejezetten visszataszító, aljas, undormányos volt a rossztündér blogja, igaz van két éve is, hogy rá sem kattintottam.
:)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 05:32:04

@leponex: Soha nem rakom bele kétszer a faszomat egy kommentbe. Ilyen kevésszer soha. Már csak azt nem tudom, mit jelent az, hogy belerakom a faszomat egy kommentbe, de az tuti, hogy én több mint kétszer csinálom.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 05:52:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A Vincenten lehet kommentelni...csak máshol. A blogposztok pedig immár két helyen is elolvashatók, tehát mondhatni, hogy Messzi Tündér a Brendel támogatásával terjeszkedik a neten. :-)

Szerintem elolvasod te ezután is a Vincenten a posztokat. :-) És miért ne tennéd?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 06:02:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mostanra elég hosszan lehetne sorolni azokat a blogokat (politikai és vegyes)a Médianaplón kívül, amelyek letiltották, csak facebookon hagyták meg, vagy előmoderációra rakták a kommentelést, így lassan troll élelmiszer nélkül maradsz. Bekiáltás, Forgókínpad, Tó-retró, DI, MD...

A dobos tortát se eszed meg, ha el van rajta repedve a cukormáz? Nem tudod miről maradsz le. Nagyon sok értéktelen és egyben kommentelhetetlen blog van, azokért nem kár, de a fűnyíró-elv alkalmazása ebben az esetben nem biztos, hogy hasznos.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 06:33:38

Jotund.

Tegnap már próbálkoztál egyszer napközben, János 3 név alatt, de akkor csak 50 kommentig jutottál, amit meghagytam, itt olvasható a szekcióban, hátha egyszer szüksége lesz rá valakinek egy doktori disszertációhoz. Az éjszaka folyamán végrehajtott floodolásban összesen 270 kommentet raktál fel négy különböző poszt alá, az egyik poszt ez volt. (nem raktam be az éjszakai előmoderációt, hátha valaki még kommentelne, amíg fut a poszt a blogketrecben)

Direkt megnéztem mennyi idő alatt végeztem ki a floodot, Brendel: 78 másodpercig tartott, és közben egy cinkét néztem, aki leült a korlátra, élvezni a hajnali napsütést. Nagyon békés, szép, nyugodt 78 másodperc volt.

A mostani flood szinte egy az egyben az előző másolata volt, így abból egyet sem tartottam meg az utókor számára, remélem ezt megbocsátod nekem.

Az jó poén volt azért, hogy az e-mail címhez Jótündér nickjét használtad fel: tekintve, hogy lényegében a harcostársadad a NER elleni virtuális háborúban, ez dupla poén. Elüldözted, trágár és fenyegető üzeneteket küldtél neki, de azért az ő nickjéből fabrikáltál magadnak új nicket. Ez dícsértes. Messzi Tündér valóban a Blog.hu egyik legjobb bloggere, így az alázatod és az elismerésed kifejezése feléje, a javadra válik.

orulunkvincent.blog.hu/2021/04/28/b_matyas_zaklatasai_miatt_a_blog_egyelore_szunetel

leponex 2021.05.11. 06:53:43

@zord íjász: nem mintha jelentősége lenne, de: zord íjász · zordidok.blog.hu2021.05.10. 17:23:23
PS1: a vezértrollal igen ritkán értek egyet, de úgy látom már az is elmúlt...
PS2: azért van annak egy kis bukéja, ha a zindex címlapra tesz olyan blogokat, amelyeken a poszter letilt minden kommentet - gondolom a liberális nyilvánosság utáni olthatatlan vágyában, mert mint láthatjuk: a liberális bár nem ért egyet egy hozzászólással, de bármit megtesz hogy azt ne is mondhassa el.
KDL posztja remek példa erre, ( Zöldi úré szintúgy) akkor kommentelgettem oda meg hivatkoztam rá pozitívan amikor még a lőtéri kutyát sem érdekelte. Oszt néhány ironikus kommentet követően durcásan kitiltot, és mit ád a blogszféra Mindenhatója? Lajosunk ott virít a blogketrecben rendszeresen - immár az érinthetetlenek kasztjában :)
Különleges anyagból vannak gyúrva a liberális nyilvánosság hívei, Elek Rossztündérrel az élen...
Ha már dobostorta, akkor nézzen ki annak, legyen is az ...

konrada 2021.05.11. 07:28:38

@birka menet:
Ja. Látom, neked is csak annyi ugrott be azon éra építkezéseiből, hogy személyeskedned kell, mert mást egyszerűen nem tudsz felmutatni.

Igen egyszerű kis emberke vagy, de legalább őszinte, mert nem is akarod eltakarni tudásbéli hiányosságaidat...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 07:28:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A Médianapló tipikus 90-es évekbeli ballibant termék. A tulaja műveletlen, de műveltséget oktat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 07:31:15

@zord íjász:

Pedó Matyi nem érti, hogy Rossz Tündér nézetei kb. azonosak az övéivel.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 08:02:01

@leponex: "...Különleges anyagból vannak gyúrva a liberális nyilvánosság hívei, Elek Rossztündérrel az élen...
Ha már dobostorta, akkor nézzen ki annak, legyen is az ..."

Kétségtelen, hogy ebben a vonatkozásban ( tehát a szólás-és véleményszabadság, illetve az információszabadság és a médianyilvánosság terén) nem lehet állandóan az Orbán-rezsim illiberális hozzáállását felhánytorgatni védekezésképpen, vagy támadólag.

Aki liberálisnak nevezi magát, az nem kezdheti úgy a mondatot, hogy "De a Viktor...! és nem kezdheti el sorolni százával azokat a példákat, amelykben a NER megsérti ezeket a liberális/demokratikus alapelveket.

Ez az örök dilemma, és visszavezet egészen a választójog kérdéséig, amely a dualizmus (1867-1920) egyik frontvonala volt. A lakosság 7%-a volt szavazásra jogosult Magyarországon, és ez 1919/1920-ig így is maradt, ahogy egész Európában közel hasonló volt a helyzet, és csak az első világháború után szélesedtek a demokratikus jogok. De a demokratikus jogok szélesítése, egyben a demokrácia (minden demokrácia) legnagyobb veszélyforrása is, nem kell újra megfogalmaznom, már írtam róla bőven az ezt megelőző posztban.

"...Németországban – ahogy sok más európai országban is ekkor kezdődött el a választói jog kiterjesztése – az első világháború után, az igaz demokráciát követelő társadalmi változás keretében kaptak először szavazati jogot a 25 év alatti férfiak és nők: a Weimari-köztársaságnak volt esélye egy jobb világot teremteni, de a versailles-i diktátum nyomán fakadó háborús megalázottság, az elviselhetetlen háborús jóvátétel és a forrongó indulatok lerombolták ezt a gyenge lábakon álló elképzelést. A Nemzetiszocialisták pedig beteljesítették a jóslatot: a demokrácia vívmányait felhasználva, hosszú évek alatt – és véres, erőszakos összetűzésekkel tarkítva –, de végül felszámolták a demokráciát..."

Aki liberális – igaz liberális – az beleáll ebbe, mert azért hisz ebben a világban, és készen áll arra, hogy e rendszeren, vagyis a liberális mezőn belül kiálljon az elvei mellett, és elfogadja, hogy a rendszer akár visszaélésre is alkalmas...de csak akkor ha a törvényi keretrendszer gyenge, az állam védekezésre képtelen, alkalmatlan, vagy egyenesen szuicid.

De az is tudomásul kell venni, hogy minden blogger saját maga alakítja ki a játékszabályokat a saját blogjában, és azt enged be a szellemi műhelyébe, akit akar, és azt tilt ki onnan, akit akar, ahogy te is megválogatod kit engedsz be a lakásodba, kertedbe, és aki szaros csizmával akar bejönni, vagy az asztal közepére szarik, azt kidobnád te is. Minden felhasználónak tudomásul kell venni ezt, mert a liberális demokrácia sem jelenti azt, hogy mindent szabad.

Messzi Tündér tűzzel-vassal kiirtja a blogjáról azokat, akik nettó kormányzati propagandát, panelszövegeket, antiszemitizmust stb. terjesztenek, pláne, ha mindez sértegetéssel párosul. És gyakran azokat is kitiltja, akik egy kicsit feldúlják a komfortzónáját, akolmelegét. Igaz.

Egy demokratának nem kell elviselnie, hogy az arcába köpjenek, soha nem is kellett, sőt: éppen, hogy harcosan kell fellépnie a támadóval szemben, hogy megvédje ezeket a liberális-demokratikus értékeket (II. világháború). De egy liberális-demokrata is vissza tud ezzel élni: ezeket hívom én álliberálisoknak, az áldott emlékű SZDSZ volt ennek az apostola.

A liberalizmus/ a demokrácia megvédéséhez valahol bombázót alkalmaznak, – mert éppen az kell – , egy blogban pedig a kitiltást vagy a kommentelés lezárását. Valóban elég vékony mezsgyén kell haladni, és könnyen rossz pozícióban találhatja magát a blogger, ha túltolja ezt. És akkor még nem beszéltünk az emberi tényezőről: nem bírja idegekkel, szívvel, hogy állandóan a szemetet kell takarítania a blogból. De én külön posztot írtam erről, nem kezdek bele.

zordidok.blog.hu/2020/09/22/rugalmas_elszakadas_571

Andy73 2021.05.11. 08:11:04

Nos, ami a címet illeti, az ugyebár egy híres idézet kiforditasa. Lehet, hogy érdemes lenne erre is kitérni, mert szerintem az olvasók többsége nem tudja. Egyébként érdekes a párhuzam, mert egyrészt Orbán még él, másrészt nyugodtan írhatsz róla bármit, hiszen itt szólásszabadság van, amit ez az írás is bizonyít, az ellenzéki propaganda ékes cáfolatakent.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 08:13:52

@МАХVАL bircaman közíró:

Nem tudom mennyire azonosak kettőjük

nézetei,

bár azt elve kétlem, hogy Messzi Tündér nettó ateista lenne, és azt sem tudom elképzelni, hogy az 1 %-át megtegye annak, amit a soknevű floodoló megtesz a Blog.hu-n, és az is eleve valószínűtlen, hogy ilyen humortalan, ócska, gyenge stílusban tegye ezt meg. Így belegondolva a különbség ég és föld, de ha arra gondoltál, hogy mindketten ütik a NER-t, akkor ez igaz.

De lám mit tesz az élet: Messzi Tündér a floodolót is kidobta a blogjáról. Oda került ő is nála, ahová a többi. Ahová te is, Iván. A kerítésen kívülre.

Igazán nem lehet megvádolni Messzi Tündért azzal, hogy ideológiailag, politikailag elfogult lenne. :-)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 08:21:09

@Andy73: "Lehet, hogy érdemes lenne erre is kitérni, mert szerintem az olvasók többsége nem tudja. "

Naaa, hát azért ne nézd már le ennyire az olvasókat, polgárokat, magyarokat. Én azért remélem, hogy tudják honnan származik ez az idézet. Nem alázom meg őket azzal, hogy berakok erre egy linket.

Ez a mondás elveszítette – pontosabban kiszélesítette – az eredeti jelentéstartományát már évszázadok óta. Minden olyan esetben használják, ahol a téma alanya, – függetlenül attól, hogy él-e vagy már meghalt, sőt olykor teljesen személytelenül (mondjuk egy projekt esetében ) – kerül a célpontba, és lehúzzák a sárga földig. (amennyiben az eredeti verziót használja, nem úgy, mint én, aki kifordítva)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 08:29:16

@zord íjász:

A liberálisok éppen a liberalizmusra hivatakozva ellenezték az általános választójogot annak idején, azt mondták:
- a nők ne szavazzanak, mert úgyis vagy apjuk vagy férjük fog dönteni helyettük,
- a műveletlenek ne szavazzanak, mert képtelenek átlátni a politikát,
- a szegények ne szavazzanak, mert gazdájuk hatása alatt állnak;
szóval a liberális érvelés az volt: csak az szavazzon, aki képes önállóan dönteni, megvan az ehhez szükséges külső és belső állapot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 08:31:28

@zord íjász:

Nekem mindegy.

Én rendszeresen olvasom őt, mert sose szeretném elfelejteni a 90-és évek liberális vészkorszakát, amikor a hozzá hasonló dirigáltak.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 08:39:54

@МАХVАL bircaman közíró: Liberális-konzervatív a helyes meghatározás alapvetően, amennyiben rugózni akarsz ezen, egyébként pedig bonyolultabb és összetettebb a válasz, az ok. A többibe nem kezdek bele, bár ott van a poszt elején a link.

zordidok.blog.hu/2021/05/05/uj_idoknek_regi_dalaival

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 08:47:36

@zord íjász:

Az már részletkérdés. A konzervatívizmus a liberalizmus változata, azt jelenti:
- a szerves fejlődést preferálja (de a cél ugyanaz!),
- nem tekinti a liberalizmus részének a progresszívista értékeket, sőt azokat sok esetben azzal elentétesnek hiszi.

A mai főáramú jobboldal és baloldal egyformán liberális, az eltérés a progresszívizmust illetően van. A jobboldal szabad piacot akar és szerves fejlődést, míg a baloldal szabad piacot és forradalmibb fejlődést, d emég a fejlődés végcéljában is egyetértenenek.

Bár ma már ez is lassan elmosódik, lásd nyugaton a jobboldal vezeti be pl. a perverzházasságot, nem a baloldal.

Szóval már ez az egész egy egységes liberális tömb.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 08:59:26

@МАХVАL bircaman közíró: Azért olvasod, mert érdekel, hogy mit ír. Ne hazudozzál magadnak, nekem meg ne vetíts, nem vagyok vevő a kamu szövegedre ezzel kapcsolatban. Le sem tudsz róla szakadni, annyira belegázolt a lelkivilágodba, hogy kibaszott onnan.

Ebben a blogban már hivatkoztam egyszer erre az alábbi sztorira, mert a fix példabeszédeim egyike:

Az amerikai rádiózás fenegyereke Howard Stern volt. Szinte minden adása maga a megtestesült botrány. Egyszer a közvéleménykutatók készítettek egy felmérést a hallgatók között, hogy megtudják meddig(milyen hosszan) és miért követik őt, milyen gyakran hallgatják Stern műsorait. Az eredmény megdöbbentő és elgondolkodtató volt, és azóta is a tömegkommunikáció illetve a pszichológia egyik sokat idézett fejezete. A számmemóriám elég gyenge (szar), de a lényeg a következő és az arányok nagyjából stimmelnek.

Kiderült, hogy egy átlagos hallgató 30 percig hallgattja a műsort és viszonylag rendszertelenül követi/kapcsolja be. Azok, akik rajongtak Howard Sternért valamivel több ideig, átlagban 35 percig hallgatták, és elég rendszeresen kapcsoltak oda a műsorra. Azok viszont, akik halálosan gyűlölték Howard Sternt, minden egyes műsorát meghallgatták és átlagban 50 percig követték a bejelentkezését a botrányhősnek. Amikor megkérdezték ennek az utóbbi csoportnak a tagjait, hogy ha ennyire utálják, akkor miért hallgatják, a válasz szinte egységes volt:

"Egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne halljam, mit mond legközelebb!!! "

Erre mondta a magyar újságírás zsenije, Uj Péter, hogy a Magyar Fórumot (Csurka István radikális lapját) annak idején az SZDSZ kemény magja járatta/fizette elő magának, hogy állandóan köpködhessék. És szerintem ez tényleg így is volt, anno állandóan ezen rugóztak. Ilyen öreg vagyok, én erre is emlékszem, a többiek keressék ki a google-on, hogy miről beszélek.

Na, remélem felfogtad Iván, hogy miről beszélek.

Andy73 2021.05.11. 08:59:48

@zord íjász: nem lenézés, csak sajnálatos tény. Van, aki ismeri, de ők tuti, hogy a kisebbséget jelentik, még a diplomások között is. Persze sok mindent úgy használunk a mindennapi beszédben is, hogy nem ismerjük az eredetét.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 09:02:29

@zord íjász: a záró szóismétlés meg az én lelkivilágomat bántja, bocsánat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 09:04:28

@Andy73: Egy ilyen ősi, régi mondás azért remélem, hogy bevonult a köztudatba. De azt nem fogjuk tudni eldönteni, hogy melyikünk látja jól ezt a dolgot.

Homo fideszbirkusz 2021.05.11. 10:03:57

@МАХVАL bircaman közíró: "A jobboldal szabad piacot akar és szerves fejlődést, "

Homo fideszbirkuszom, én nagyon bírom a mikor te egy nap alatt kétszáznál többször csinálsz magadból hülyét. Mint most is. Pénztáros Lőrinc és a hirtelen vagyongyarapodása önmagában magyarázza, hogy miért vagy te egy csörgősipkás bohóc a jobboldali szabadpiacodal és a szerves fejlődéseddel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.11. 10:46:40

@МАХVАL bircaman közíró: "A konzervatívizmus a liberalizmus változata"
Egyre viccesebb vagy.
A kettes szám az egyes szám változata. :-))
A körte az alma változata.
A kutya a macska változata.

Ilyeneket én is tudok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.11. 10:51:55

@МАХVАL bircaman közíró: Spermatyi nézetei nem azonoska jótündérével. Messze nem. jótündérben nem szerettem a direkt túltolt értelmiségi dumát, addig is csak a kommentek miatt futottam át a posztjait. Eztán azt sem fogom. Tevékenysége erősen kontraproduktiv, mert az az értelmiségi fennhéjázás amit műveltek még az egyetemet végzetteknek is túlzás.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.11. 10:55:26

@zord íjász: "Aki liberálisnak nevezi magát, az nem kezdheti úgy a mondatot, hogy "De a Viktor...! és nem kezdheti el sorolni százával azokat a példákat, amelykben a NER megsérti ezeket a liberális/demokratikus alapelveket. "

Miért is? Analógia. Aki törvény tisztelőnek tartja magát az nem kérheti számon a törvények betartását?
A liberális alapelvek egy csomó egyetemes erkölcsi normát tartalmaznak, amiket Viktor megsért.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 12:41:58

@zord íjász:

" Azok viszont, akik halálosan gyűlölték Howard Sternt, minden egyes műsorát meghallgatták és átlagban 50 percig követték a bejelentkezését a botrányhősnek."

Ez így igaz.

Én pl. sokkal jobban ismerem a ballib médiákat, mint az átlag ballib törzsszavazó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 12:43:31

@Homo fideszbirkusz:

Hogy kapcsolódik Mészáros a szabadpiachoz? Sehol. Hol olvastál tőlem olyat, mely összekapcsolná őket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 12:45:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A kettes szám az egyes szám változata."

Így igaz.

"A körte az alma változata."

Nem igaz.

"A kutya a macska változata."

Nem igaz.

konrada 2021.05.11. 13:13:42

@МАХVАL bircaman közíró: "Én pl. sokkal jobban ismerem a ballib médiákat, mint az átlag ballib törzsszavazó. "

...és máris megvan a válasz rá, miért érez a jobboldali szavazó baloldali médiatúlsúlyt, a balos meg jobboldalit!;))

(Mert a saját oldal hazugságaira a kutya sem kíváncsi, de a másikét meg keresi: azaz abból sokkal többet olvas el.;)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 13:28:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Miért is? Analógia. Aki törvény tisztelőnek tartja magát az nem kérheti számon a törvények betartását?
A liberális alapelvek egy csomó egyetemes erkölcsi normát tartalmaznak, amiket Viktor megsért."

Számon kérheti, számon is kell kérnie.

Én arról beszélek, – arra céloztam, azt próbáltam meg elmondani – hogy ha egy liberálist rajta kapnak, hogy pontosan ugyanúgy viselkedik a szólás-és véleményszabadság, információszabadság és nyilvános kommunikáció terepén, mint az általa megvetett politikai ellenfele, akkor nem kezdhet ujjal mutogatni erre a megvetett ellenfélre, és nem védekezhet azzal, hogy felsorolja annak hibáit, vétkeit, bűneit. Nem alkalmazhat kettős mércét. "Az én fasisztám jó fasiszta, az én kommunistám jó kommunista, ha én köpök a liberális demokrácia elveire, az rendben van, mert engem felment a szent háború a fasiszták ellen! " Így már érted?

Ha elvei vannak, ragaszkodjon az elveihez, ameddig bír, tud, lehet, és ne tekintse hivatkozási alapnak azt/azokat, akikkel eleve nincsenek összhangban az elképzelései a világról....jelen esetben pl. mondjuk Orbán Viktoréval. Legyen ő jobb, különb, nemesebb, mint Viktor. Vili?

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 13:35:49

Hát ami azt illeti, én sem mennék el a temetésére.
Még azt hinné valaki, hogy sajnálom.

De azért folyton várom, hogy megszakítsák délután a Kacsameséket.

Nancsibacsi 2021.05.11. 14:34:54

Én azt nem értem hogy ha a Zorbán meg a NER ennyit lop, akkor hogy a p.csába nem halunk éhen? Valaki világosítson meg, mert én teljesen butának érzem magam, akinek szüksége van a magyar neoliberális értelmiség fejében égő lámpafényre, hogy miért van az hogy 2010 óta:
- lecseréltem a lakásomat nagyobbra
- vettem egy nyaralót a Balatonon
- vettem egy új autót, majd azt lecseréltem egy újabbra.
És most ránéztem a bankszámlára - a kurva életbe megint ott van egy lakás ára - megint gondolkodni kell mi a f.szt vegyek. 3 éve vettem a nyaralót, akkor elvileg lenulláztam magam, most meg megint itt a gond. Mindezt sima alkalmazottként, műveletvégző egységként, beosztott nélkül.

2010 előtt valahogy nem voltak ilyen gondjaim. Mondjuk az is igaz, hogy akkor csak a TV-ből hallottam hogy létezik olyan hogy közbeszerzés, 2010 után meg folyton közbeszerzéseken dolgozik az a cég, ahova éppen megyek. Sőt, ismerősök felhívnak, hogy közbeszerzés van, SOK LÓVÉ - segítsem már ki őket esténként távmunkával, vagy hétvégén - nem bánom meg. Tököm kivan már a sok közbeszerzéssel, hogy egyszerűen nem tudom elkerülni őket! A főnököm meg - hát bazmeg ez már tényleg mindennek a teteje - minden év elején leül velem beszélni, hogy emelni akar a béremen. Én mondom neki hogy sok lesz má, meg én igyekszem megszolgálni, de aztán ne sírjon ha többet nem tudok termelni, mert eddig se kummantottam - de csak röhög, aztán következő hónaptól jön a több lóvé a számlámra. 100%-ban bejelentve - 2010 előtt ilyen se vót sose.

Világosítsatok már fel légyszi: miért rossz most nekem? Mit kúrok el, hogy nem tudok úgy szenvedni, ahogy azt egy jó neoliberális állampolgárnak kéne?

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:39:20

@leponex:
Nem. Orbán egy rohadt büdös tolva cigány geci, remélhetőleg teljes családi vagyonelkobzás után börtönben döglik meg.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 14:46:58

@horrorpornó bábszínház: Először kommenteltél, aztán elolvastad, hogy mire kommenteltél, és újra kommenteltél? És én vagyok a bolond. Aha.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:52:05

@eßemfaßom meg áll:
Ja, csak máshol ha szar munkát végzel, akkor utána nem kapsz állami megrendelést, bármilyen közel is vagy az állam vezetéséhez. Nálunk meg igen.
A Mátrai Erőmű, trafikmutyi stb. dolgokat nem is említve, mert ilyen nyugaton sehol nincs, emiatt a kormánynak takarodnia kellett volna bármilyen normális országban.

@zord íjász:
Lófaszt, a várak felújítása ezer év alatt sem hozza be a ráköltött pénzt.
A budai vár meg kifejezetn jól nézett ki, hogy volt némi szellős része, most meg odabaszták ezt a ronda lovardát, ami elég sokat csúfít a vár képén.
Nem a XIX. századba kellene visszamenni, ahogy a kedvenc gecigányod teszi.
Ami meg a franciákat illeti, majd ha mi is úgy állunk gazdaságilag, mondjuk annyi lesz az egy főre eső GDP, akkor esetleg lehet ilyen faszságokkal foglalkozni, de addig ne.
Pláne ne úgy, hogy a tolvaj cigánybanda zsebét tömjék vele tovább.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:52:46

@zord íjász:
Igen, amiket írtál, azok alapján bolond vagy.

Elsőre csak a címre reagáltam.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:53:55

@Nancsibacsi:
Ha ez EU-pénzek nem lennének, már éhen halt volna az ország.
Mellesleg most is 3 millió ember él létminimum alatt. Az ország majdnem 1/3-a.
Igaz, azok nem írogatnak ide, mert se számítógépre, se internetre nem telik nekik.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:55:13

@МАХVАL bircaman közíró:
Pedig igaz.
A kutya és a macska ősei közösek, ahogy a körte és az alma is a rózsafafélék családjába tartozik, tehát egymás változatai. Sőt, a paradicsom is a krumpli egy változata.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 14:56:23

@Nancsibacsi:
"miért van az hogy 2010 óta" stb.
Talán mert te is a tolvajbanda része vagy?

De ahogy látom, nyelvtankönyvre meg helyesírási szabályzatra még nem telt eddig.

Homo fideszbirkusz 2021.05.11. 15:20:53

@МАХVАL bircaman közíró:

Nem a jobboldal gazdasági mintaembere Pénztáros Lőrinc, te Homo Putyinobirkusz? Ma már bőven 300 felett jársz a saját magadból hülyét csinálásban. A nap végére meglesz a 400?

Homo fideszbirkusz 2021.05.11. 15:22:52

@Nancsibacsi: "Én azt nem értem hogy ha a Zorbán meg a NER ennyit lop, akkor hogy a p.csába nem halunk éhen? "

Orbánnak pont az ilyen agysejtmentes Homo fideszbirkusz lények kellenek, akik azt hiszik, hogy a lopás az, amikor valaki éhenhal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 15:35:36

@horrorpornó bábszínház:

Ha x és y őse közös, akkor az x az az y egy típusa? Ugye csak viccelsz?

Mondjuk ezek szerint a kuvasz az a foxterrier egy típusa?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 15:36:56

@Homo fideszbirkusz:

Nem, a Fidesz sikere éppen onnan van, hogy NEM követi a jobboldali fősodrot.

Amikor követte - 1998-2002 -, bukás lett a vége.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.11. 16:38:24

Kvadrillo, amit csinálsz, az törvénysértés. Ezért bíróság elé kerülhetsz. A következő akciódnál nem csak az egy-egyben bemásolt cikk/nem kommentjeid repülnek, amelyeknek semmi közük a poszthoz, hanem te is. Itt nem fogod űzni ezt a játékot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 17:32:13

@Homo fideszbirkusz:

Miközben minden ballib tudja, a lopás az, amikor valaki pénzt vesz ki a globalisták, rendszerurak, filantrógerek, nagytőkések, celebek, s más liberrant gazemberek zsebéből, s abból a népnek ad.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 18:24:50

@МАХVАL bircaman közíró:
Bizony, genetikailag 99,99%-ban azonosak. Sőt, közös utódaik is lehetnek, mert egy faj.
Sőt, ha egy almafa egyik részébe körtét oltasz, akkor a fának az a része körtét fog teremni, a másik fele meg almát. Szilva-sárgabarack viszonylatban ugyanez a helyzet.

Még akkor is, ha a bolgár elmegyógyintézeti valláskárosult- és buzitovábbképzőben ezt nem így tanítják.

horrorpornó bábszínház 2021.05.11. 18:26:00

@zord íjász:
Mondjuk törvénysértésnek pont nem törvénysértés, amit csinál, bár megértem, hogy téged zavar, néha engem is.

Rodney_2 2021.05.12. 01:03:51

@jоtunder: Brendelszar, te tényleg majdnem olyan okos vagy mint egy kávéfőzőgép :)))

horrorpornó bábszínház 2021.05.12. 02:40:20

@МАХVАL bircaman közíró:
Jól van, bolgár buzi, láthatóan ehhez is segghülye vagy, mint mindenhez az életben.
Régen még voltak épeszű hozzászólásaid (vagy 20 éve), de azóta a szófiai buzitovábbképző elmegyógyintézetben teljesen meglágyult az agyad. Most már csak baromságokat vagy képes írni.

horrorpornó bábszínház 2021.05.12. 02:45:40

@jоtunder:
Hát ezek után ne csodálkozz, ha mindenhonnan kibasznak.
Én aztán nem vagyok a moderálás híve, mivel én is elmondom a keresetlen véleményem, ami sokaknak nem tetszik, de amit te csinálsz, az mindenki más szemében szálka, mert tönkreteszel mindent, ahol megjelensz, olvashatatlanná teszed a hozzászólásokat.
Nem véletlenül utál oldalfüggetlenül mindenki.
Azok is, akik egyébként a Fideszt is utálják.
De téged jobban.

Ezzel a tempóval azon se csodálkozz, ha egyesek fizetett Fidesz-ügynöknek tartanak. Ezzel az utálatos tevékenységeddel ugyanis egyértelműen a Fidesz malmára hajtod a vizet.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 06:43:46

@Rodney_2: @birka menet: @Quadanium: @kartoffel: @leponex: @iovialis: @oassasa: @Andriska 07: @eßemfaßom meg áll: @nemecsekerno_007: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Nzoltan: @МАХVАL bircaman közíró: @BOAR: @Homo fideszbirkusz: @Fikalnyik Eugén: @Sir Gombóc: @konrada: @DarthVader: @kvadrillio: @virgo: @Andy73: @Dont forget to bring a towel: @horrorpornó bábszínház: @Nancsibacsi:

Jotunder.

Ma éjszaka 415 kommentet küldtél be 6 különböző poszt alá. Ezekből se tartottam meg egyet se: értéktelen volt, és ugyanúgy hazug, hiszen a hiányolt kommentjeid, amelyeket még gergely 3 név alatt küldtél, továbbra is itt olvashatók, de nem várom el tőled, hogy ezt felfogd, és azt is pontosan tudom, hogy neked nem kell indok a floodoláshoz, hiszen ez a lételemed, mindenütt ezt csinálod, akár kitiltanak akár nem.

Szinte 100%-ig bizonyos, hogy te a fidesz fizetési listáján vagy. Nem is olyan buták a fiúk, mint hittem.

Most elfelejtettem berakni az éjszakai előmoderációt, nincs mentségem, bocsánatot kérek a felhasználóktól, akiknek a postaládáját teleszemetelte a soknevű floodoló.

De Hálával is tartozom neked, Önsüllyesztők Királya.
Ugyanis olyan képességeim jönnek felszínre, amelyekről eddig nem tudtam.
Én vagyok a Géppuskaujjú Virtuális Csodafegyver.
Tegnap még csak 270 kommentet takarítottam ki 78 másodperc alatt, de ma már 415-öt 95 másodperc alatt, ami szerintem világcsúcs. (119,8 másodperc lenne az, amivel a csak a tegnapi szintet hoznám, viszont ezt messze megjavítottam) Írni fogok a Blog.hu-nak, hogy tüntessenek ki engem valami díjjal. Mit tudom én: Tölgyfalombokkal Ékesített Digitális Lovagkereszt polgári tagozat, vagy valami.

Viszont a cinke ma reggel nem jött. Talán elrepült, hogy a fejedre szarjon. Így legalább lesz valami értékes is a nyakadon.

Azt pedig továbbra is nagyra értékelem, hogy a Blog.hu egyik legjobb bloggerének a nickjét használod/variálod. Ez mindenképpen azt jelzi, hogy megadod neki a kellő tiszteletet továbbra is, ami a javadra válik.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 06:50:24

@Rodney_2: Vannak olyan olasz kávéfőzőgépek, amelyek 3 millió Ft-ba kerülnek. Az alapváltozatuk. Ne sértegesd a kávéfőzőgépeket.

konrada 2021.05.12. 07:23:35

@zord íjász:
...hát nem tudom: múltkor például Kúrt Úrfi nickjének gyakorlatilag megkülönböztethetetlen változatával jött, és nem azért, mert puszipajtások.;))
(Na jó: Kúrt értelmes fazon - bár kissé dogmás - ezért becsülhető, de jött ő már birka nickjével, meg batyu valamelyikével, szóval nem lehet őt azzal vádolni, hogy tisztel valamit-valakit.;))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 07:39:24

@konrada: Ó, hát Messzi Tündérrel sem puszipajtások. :-) De a tudatalattija arra kényszeríti, hogy olyanok nevét vegye fel, akik valamilyen módon belegázoltak a lelkivilágába, önképébe. Mint egy házastárs, aki nem tud elmenekülni a bántalmazó kapcsolatból. Afféle digitális Stockholm-szindróma ez nála.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:24:54

@zord íjász:

Pedó Matyi szimplán orvosi eset. Míg Rossz Tündér nem az, ő csak gonosz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:26:17

@horrorpornó bábszínház:

Tehát a puli az egy kuvaszfajta?

Nem lenne egyszerűbb elismerni, hogy butaságot írtál?

konrada 2021.05.12. 08:27:06

@zord íjász: Ne is mondd! Én kis jelentéktelen pont vagyok, nem anyázok, nem rombolok, de persze engem is zavar munkássága, ezt szóvá is tettem a magam szerény, nem trágár módján.

...de őszintén? Nem érzem magam megtisztelve attól, hogy azóta ez a barom azokban a topikokban, ahol hagyják rombolni - úgy idézget (lementve szerény munkásságom;) - a témától függetlenül, mintha én volnék az orákulum.;))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:29:35

@zord íjász:

"bizonyos, hogy te a fidesz fizetési listáján vagy"

Biztos hogy nem. A vita mindig a Fideszt erősíti. Ez annak az időnek a maradéka, amikor totális ballib médiafölény volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:30:46

@zord íjász:

"a Blog.hu egyik legjobb bloggerének a nickjét használod/variálod"

Ezt komolyan hiszed? Rossz Tündér nem ír különösen jól, az írásaiból pedig a gyűlölet jön leginkább. Tényleg a legjobbnak hiszed?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:32:25

@zord íjász:

Az én nikkemet azóta nem használja, hogy feljelentettem. Ugyanis bűncselekmény más embernek tettetni magad. Ez személyiségi jogok sértése.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 08:32:42

@konrada: Ezek szerint bevágódtál nála. :-)))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 08:35:11

@МАХVАL bircaman közíró: Lehetne – van – még találni jogalapot a törvény előtti megregulázására, ezen kívül is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:37:42

@zord íjász:

Írsz a support@blog.hu-nak ha hamisít, törlik és kész.

De a flúdolás nem ellenkezik a blog.hu szabályzatával.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 08:39:26

@МАХVАL bircaman közíró: "Tényleg a legjobbnak hiszed?"

Azt írtam, hogy az egyik legjobbja. Idézni csak pontosan és szépen, pláne, ha egy kommenttel feljebb található az, amiből idézel. Az egyik legjobb. És az is, kétségtelenül. Már többször, több helyen hangot adtam ennek a véleményemnek, pl. az ő blogján is.

Nem várom el tőled a tárgyilagosságot ebben az ügyben, az ismert körülmények miatt, lásd fent.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:40:40

@zord íjász:

Szerintem meg az egyik legrosszabb. Ha fideszes lenne, már tüntetést szervezett volna ellene valamelyik Soros-fiókszervezet.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 08:41:54

@МАХVАL bircaman közíró: Én elég sokat levelezek velük. Szerintem tartogatnak nekem egy külön fiókot. :-) De ha én egyszer lépek, akkor sokkal keményebben lépek oda, messze magasabb szinten, mint a support. Hatóság, törvény, bíróság.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 08:42:44

@МАХVАL bircaman közíró: Én elmondtam a véleményemet róla, te elmondtad a tiédet. Maradjunk ennyiben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:47:25

@zord íjász:

Oké.

Én olvasom egyébként ő, mondtam miért. Van pár ember, akit érdemes követni, mert amikor az ember elkezd kételkedni a Fideszben, az ő írásaik gyorsan visszatérítik az embert a józansághoz. Rossz Tündér az egyik, de van más is, pl. a Kolozsváros blog, az Amerikai Népszava, a FB-on egy Söpredék Zoli nevű agrárspekuláns, a Nyomtass-Te, s pár hasonló ballibbant elmekárosult.

Pedó Matyi viszont nem tartozik közéjük, őt csak sajnálni lehet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 08:48:45

@zord íjász:

Én elvi okokból nem fordulok hatósághoz. Mert velem már csináltak ilyet, Sorosék jelentettek fel, s én nem akarok ugyanerre a szintre süllyedni.

Rodney_2 2021.05.12. 09:19:09

@МАХVАL bircaman közíró: "Soroséknál" lejjebb nincs. Még ha megölnéd anyádat, hogy részt vehess az árvák vacsoráján, akkor is mint erkölcsi fárosz világítanál hozzájuk képest :)

Rodney_2 2021.05.12. 09:29:37

@zord íjász: A kávéfőző gépet Brendelszar találta ki. Az egyik elmerohamában azt írta nekem személyesen,hogy amikor neki írok valamit, akkor egy scriptnek írok és olyan hülye vagyok mintha egy kávéfőzővel beszélgetnék. Vagyis simán válaszolt a neki írtakra, tehát ilyen szinten idióta, magát egy scriptnek képzeli?? :))) Persze annyira hülye, hogy azt képzeli, hogy valaki NEKI ír, pedíg amikor csúnyákat írunk NEKI róla, azt igazából egymásnak írjuk és jól kiröhögjök a genetikai hulladékot. Amikor a blogokról kitakarítják amit a beteg elméje odaszar, akkor a mi kommentjeink maradnak :)))
Ezért írtam, hogy MAJDNEM olyan okos mint egy kávéfőző. Szerintem ezt túltárgyaltuk :) Annyi haszna volt, hogy elolvastam néhány remek régebbi posztodat :) Ennyit ért el ez a cicafiú :)

Rodney_2 2021.05.12. 09:39:16

@МАХVАL bircaman közíró: @zord íjász:

A Vincent blogon van egy poszt, ami arról szól, hogy mindenki aki a fideszre szavaz az idióta vagy/és gazember. Ez azért is vicces, mert simán végig lehetne menni az ellenzéki pártokon is ugyanígy. Mit mondjunk egy MSZP, vagy DK szavazóról pl vagy akik most mindenféle kimosakodott nácikra fognak szavazni azért, hogy leválthassák Orbánt.
Amiért ezt idehoztam az az , hogy mikor "felújitották" ezt a posztot, akkor írta valamelyik főgazember, hogy olyan kommenteket is kapott hogy valaki azért fog a fideszre szavazni, hogy "nehogy visszatérjen a Vincent". Hát ez very true :))) Ennek a szerencsétlen országnak pont arra van szüksége, hogy szélsőségesen liberális/progresszív, holocaust szindrómás zsidó egyetemi emberek (academics) irányítsák... Sajnos bennem kitörölhetetlen nyomokat hagyott a korai SZDSZ, merthogy akkor még a tagja voltam. Ezeket akár fegyverrel is érdemes távoltartani a hatalomtól :(

Rodney_2 2021.05.12. 09:44:04

@zord íjász: Egyébként képzeld el az Önsüllyesztők Királyát amint minden nap várja, hogy eljöjjön a sötétség és akkor mint egy gonosz gnóm előmászik a pöcegödréből és ördögi vigyorral beindítja a scriptjeit, hogy megbüntesse a világot amelyik nem ismeri fel a zsenijét és nem fogadja be :))))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 10:02:55

@МАХVАL bircaman közíró: Ez megint csak vetítés, Iván. A hatóság, a törvény, a jog útja: nehéz. Macera. Papírmunka, bíróságra járás, rendőrségre járás, lelki és fizikai cirkusz, még pénz is. Ráadásul neked Szófiából meglehetősen körülményes is lenne. :-)

Szerintem egyszerűen nem a te világod ez, és még tartasz, félsz is tőle egy kicsit. Vagy nagyon. Talán okkal. A személyes részvétel egy ilyenben egészen más, mint egy nicken keresztül hadakozni a világgal. Vajon mennyire tudnád megőrizni a hidegvéredet, lelki egyensúlyodat (ha van olyanod) ha ott ülne veled szemben az, akivel bestiálisan becsmérlitek egymást, nap nap után, itt, ebben a virtuális világban?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 10:04:24

@Rodney_2: Ő olyan, mint Szarumán orkjai. Nappal is aktív, és nagy távolságok megtételére képes. Főleg lefelé, egyre mélyebbre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 10:32:09

@Rodney_2:

Pontosan így van.

Megesik, hogy a Fidesz valamely intézkedését nettó baromságnak tartom. Aztán elolvasom Rossztündért, Bartust, vagy valamelyik klubrádiós mindentudót, s gyorsan rájövök, a Fidesz legrosszabb intézkedése is 20-szor jobb, mint ennek a bandának az ismételt uralma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 10:34:04

@zord íjász:

Amikor ellenem volt feljelentés, simán uatztam. Nem mondom, hogy problémamentes ez, de azért nem is megoldhatatlan akadály.

S az igazsággal könnyű nyerni a hamis vádak ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 10:35:39

@zord íjász:

Meg fox lepődni. A valós életben nyogodtabb vagyok, mint a neten. Engem általában azzal szoktak vádolni, hogy túl passzív vagyok, túl sokat tűrök. Tudod, az aspergernek van azért pozitív oldala is...

konrada 2021.05.12. 10:43:29

@МАХVАL bircaman közíró:
Ezzel nem vagy egyedül. Mióta kialakult a netes trollság intézménye (aminek az előzménye a névtelen levelezés;), azóta ismert pszichológiai alapvetés, hogy névtelenül (nicknév mögé bújva) olyan emberekből is kijön az állat, akiket egyébként kenyérre lehet kenni, mert így elbújva kompenzálnak.

konrada 2021.05.12. 11:01:56

@МАХVАL bircaman közíró:
...akkor a képet elnézve - szépen őszül a szakállad!;))

(Jó, tudom, te vagy itt az egyik legtranszparensebb, de ezt csak az olyan sötétben bujkáló trollok észlelik, mint mi - akik állandóan itt lógunk - a többiek soxor még birkamenettől se tudnak téged megkülönböztetni!;))

Bubu64 2021.05.12. 15:22:04

Csókoljunk kezet a méltóságos Orbán nagyúrnak, hiszen ellophatta volna azt a pénzt is, amit erre adott az EU! Tudjátok, ahogy a vicc mondja:

Lenin bácsi

A tanítónéni ezt mondja a gyerekeknek:
- Gyerekek, ma Lenin bácsiról fogunk tanulni. Tudjátok gyerekek ez a Lenin bácsi egy nagyon jó ember volt, hogy megértsétek elmesélek nektek egy történetet:
Lenin bácsi sétált egy moszkvai parkban és leült egy padra, nagyon fáradt volt szegény. Ahogy ott ült, zajra lett figyelmes. Gyerekek futballoztak mellette és nagyon hangosak voltak, kiabáltak, zajongtak, szegény Lenin bácsi nem tudott pihenni. Ekkor így szólt Lenin bácsi a gyerekekhez:
- Tudjátok gyerekek, tegnap csináltam egy nagy forradalmat és most nagyon kimerült vagyok, pihenni szeretnék, kérlek titeket ne zajongjatok, menjetek máshová, és ott focizzatok.
És a gyerekek megértették Lenin bácsit és hagyták pihenni. Látjátok gyerekek, hát ilyen jó ember volt ez a Lenin bácsi, pedig le is lövethette volna őket...

No meg hogy nézne ki a sok kastély, amit a vejkó szerzett, lepusztultan.

horrorpornó bábszínház 2021.05.12. 16:41:22

@МАХVАL bircaman közíró:
Ugye azt tudtad, hogy almából is többféle van?
Azaz bizony, a puli meg a kutya ugyanaz az állatfajta, ahogy mondjuk az jonatán meg az idared alma is.
Szóval igen, megint baromságokat írtál a szófiai buzitovábbképző elmegyógyintézetből, bolgár buzi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 16:47:08

@horrorpornó bábszínház:

S ha almából több fajta van, akkor az egyik almafajta a körte?

Ki mondta, hogy a puli nem kutyafajta?

Szóval marhaságokat írsz, troll, de ezzel te is tisztában vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 16:50:45

@Bubu64:

Moszkvai óvodások kimennek sétálni a parkba. Találnak egy sündisznót az egyik bokor alatt.

A tanítónéni megjegyzi:

– Látjátok gyerekek? Ugye felismeritek? Hiszen több dalt is tanultunk már róla!

Az egyik gyerek lehajol a sünihez, közelről ránéz:

– Sosem gondoltam volna, hogy így nézel ki, Vlagyimir Iljics!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 18:32:59

@Bubu64: Egy picikét mintha többről lenne itt szó, mint a nemzet vejéről vagy arról, hogy ki-mit lopott itt...aminek a lehetősége egyébként benne van a posztban.

Szerintem erősen sántít ez a hasonlat ebben az esetben, amely oly népszerű, ha a Mester és kormányzatának tettei szóba kerülnek. Én is kedvelem ezt a példabeszédet (bármikor, bárkire) de speciel ide nem annyira klappol, ahogy én látom. Lenin egy szarfaszú tömeggyilkos volt, és valójában tényleg több millió (több tízmillió) gyerek közé lövetett, csak nem puskával, hanem azzal a rendszerrel, amit ő és barátai felépítettek, és amelynek a levét azóta is issza az egész világ, de főleg a boldogtalan oroszok.

A kommunizmusról viszonylag kevés pozitívumot lehet elmondani, a Füzéri várról, a Budai Vigadóról, vagy a Füzérradványi kastélyról kicsit többet...még akkor is, ha majd kiderül egyszer talán, hogy a felújításra szánt pénz egy részét ellopták a túlárazásokban, visszaosztásokban. Egyelőre ez csak hipotézis, hiedelem, ködszurkálás, politikai rosszindulat, szabad vélemény...amíg a bíró ki nem hirdeti az ítéletet.

Szóval arra tippelek, hogy te valahogy nem komálod ezt a Viktort, :-)) és most egy kicsit túltoltad ezt a párhuzamot, érzelmileg motiváltan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 18:37:24

@Bubu64:

Az eredeti orosz politikai vicceknél nincs jobb a világon. Egyrészt az oroszok szeretik a vicceket, másrészt az orosz nemzeti jellem része az önkritika.

Még:

*

Egy pártagitátor beszél a kommunista jövőről:

– S a kommunizmusban mindenkinek saját repülőgépe lesz!

– Na és minek mindenkinek saját repülőgép?

– Hogy hogy minek? Hát pl. meghallod, hogy Vlagyivosztokban a boltokban éppen van krumpli, azonnal indulsz a saját gépeddel, hogy még időben oda érj, hogy sorba tudj állni krumpliért!

*

– Miért elfogadhatatlan a kommunisták számára a Biblia tanítása?

– Mert a Biblia azt tanítja, hogy először volt káosz, majd ebből az isteni terv segítségével rend lett. A kommunisták viszont tudják a gyakorlatból, hogy először szokott lenni terv, s aztán jön a káosz.

*

– Mikor volt a világ első népi demokratikus választása?

– Amikor Isten Évát Ádám elé helyezte és így szólt “Ádám, válassz magadnak feleséget!”.

*

A szovjet álampollgár elmegy szavazni. Ahelyett, hogy megnézés nélkül bedobná a szavazólapot az urnába (ami igen szavazatot jelent az egyetlen jelöltre), félrevonul és nézegetni kezdi.
Azonnal odamegy hozzá egy civil ruhás szerv:
– Mit művel itt maga?
– Semmit, csak kiváncsi vagyok, hogy kire fogok szavazni.
– Na ne viccelődjön itt, elvtárs, maga még nem hallotta, hogy a Szovjetúnióban a szavazás titkos?

*

S a szovjet alapvicc, egyszer 10 percig magvaréztam amerikaiaknak, mégse értették:

Bemegy a vásárló a hentesüzletbe:
– Nincs hal?
– Ön téved. Nálunk hús nincs, mi hentesüzlet vagyunk. Ahol nincs hal, az ott szemben van, a halüzletben.

Bubu64 2021.05.12. 18:47:35

@zord íjász: Jól tippeled. Nagyon nem kedvelem, finoman fogalmazva. Azt gondolom, ha abban a korban élne, ugyanúgy közéjük lövetne, sőt én tömeggyilkosnak tartom, csak finomodtak a módszerek, mivel más az évszázad, mások a körülmények.
Egyébként valóban szépek az épületek, a Román csarnokot én is megcsodáltam, végig olvastam a Zemplénről szóló írásaidat. Imádom a várakat, kúriákat. Valóban sok felújítás volt, no de Hitler is kenyeret adott a nép kezébe a gazdasági válság idején, de aztán kiírtotta a háborúval fél Németországot. Majd Orbánt is az utókor fogja értékelni, most senki nem lát tisztán, persze olyanok ezek az értékelések, mint a statisztika, attól függ, éppen melyik verzió a trendi. Forradalom, ellenforradalom, honvédő háború, vagy csak vissza szerezzük, ami mindig is a miénk volt stb.

Bubu64 2021.05.12. 18:57:35

@МАХVАL bircaman közíró: Én is szeretem ezeket a vicceket. Persze, mert csak az érti, aki tudta mi volt az előző rendszerben. Itt élt a szocialista blokkban.
most olvasok egy könyvet , nagyon tetszik. Halász Péter: Második Avenue a címe. 56-ban kimenekül egy család New Yorkba, az ottani magyarokról szól, ki milyen módszerrel boldogult. Hogyan viszonyultak egymáshoz. Milyen más volt a gondolkozása, azoknak, akik 45 előtt mentek ki.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.12. 19:18:41

@МАХVАL bircaman közíró: :-))) Király. Egyet kivéve nem hallottam még őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 19:33:30

@zord íjász:

A legtöbb Kádár-kori magyar vicc vakójában szovjet vicc fordítása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 19:38:01

@zord íjász:

A kolhozgyűlésen két napirendi pont merült fel:

– 1. új ól építése,

– 2. a kommunizmus építése.

Mivel nincs építőanyag az új ólhoz, s nem is várható, hogy lesz a közeljövőben, a gyűlés úgy határozott, hogy az első napirendi pontot leveszi a napirendről, s azonnal a második ponthoz lát hozzá.

*

– Tudomány-e a marxizmus-leninizmus?

– Nem. Ha az lenne, először állatkisérleteket végeztek volna.

*

– Mi a különbség a matematika és a marxizmus-leninizmus között?

– A matematikában valami adott, amiből aztán valami mást bizonyítani kell. A marxizmus-leninizmusban viszont minden bizonyított, de semmi sem adott.

*

– Lesz-e KGB a kommunizmusban?

– Nem lesz. Addigra az emberek tudata olyan magas szintre fog fejlődni, hogy mindenki saját magát fogja letartóztatni.

*

– Hogyan fog kinézni a kommunista jövő embere?
– Elsorvadt lábai lesznek, mert nem fog sehová se járni, mindenhová kocsik, vonatok, repülők, ürrepülők viszik. Elsorvadt kezei lesznek, mivel helyette minden munkát gépek és robotok fognak elvégezni. Elsorvadt hasa lesz, hiszen normál étel helyett magas tápértékű kis tablettákat fog szedni. Hatalmas feje lesz, mert egész nap és éjjel csak gondolkozni és gondolkozni fog, azon fog gondolkozni állandóan, hogy honnan a fenéből szerezze be a magas tápértékű kis tablettákat.

*

Nyílt pártnapot hirdet a kerületi pártszervezet “A nép és a párt egysége” címmel. Senki nem jön le a pártnapra.

Következő héten a pártházban “A szerelem három formája” címmel hirdetnek előadást. Teltház van. Az előadó elkezd beszélni:
– A szerelem három formája ismeretes. Az első a patológikus szerelem, ez csúnya dolog, nem is fogunk róla többet beszélni. A második a normál szerelem, erre sem fecséreljük az időt, hiszen Önök mind tökéletesen tudják, hogy mi a normális szerelem. Van azonban a szerelemnek egy harmadik formája is: amit a nép érez a Párt iránt. Most bővebben szólnék erről.

*

– Hogyan határozza meg a marxizmus a szólásszabadság fogalmát?

– A szólásszabadság a tudomásul vett csendbenmaradási szükséglet.

*

Sztálin idejében pályázatot hirdetnek egy új, Moszkva központjában felállítandó Puskin-szoborra. Személyesen Sztálin elvtárs bírálja el a műveket.

Első mű: Sztálin elvtárs, kezében Puskin-kötettel.

Sztálin: – Ez történelmileg helyes mű, de nem jó a politikai üzenete.

Második mű: Puskin, kezében Sztálin-kötettel.

Sztálin: – Ennek megfelelő a politikai üzenete, de történelmileg helytelen.

Végül a győztes mű: Sztálin, kezében Sztálin-kötettel.

*

Felirat a falon: LENIN MEGHALT, DE ÜGYE ÉL!

Egy járókelő: – Akkor már inkább maradt volna életben…

*

Brezsnyev meghallja, hogy nyugaton nagyon népszerű lett a sztriptíz. Utasításba adja, hogy legyen szervezve egy sztriptízest a Kremlben.

A KGB szervezi meg az eseményt: a sztriptízelők válogatásánál első helyen az ideológiai alkalmasságot tűzik ki feltételnek. Végül is csak a 70 éves Mása néni felel meg minden követelménynek: kíváló dolgozó, párttag 1917 óta, részt vett a honvédő háborúban, s személyesen találkozott Leninnel 1922-ben.

Brezsnyev nézi-nézi Mása néni sztriptízét:

– Fene érti ezeket a hülye nyugatiakat… mi olyan érdekeset találnak ebben a sztriptízben?

*

Egy pártagitátor magyaráz a munkásgyűlésen:

– A városban most épült meg egy új vízierőmű!

Egy hang hátulról: – Ott voltam a múlt hónapban, nem láttam semmilyen erőművet.

– B városban megépült egy új lakónegyed.

– Ott jártam két hete, még félig sem volt kész a lakónegyed.

– C városban új stadiont adtak át.

– Ott jártam 2 napja, éppen csak elkezdték építeni a stadiont.

– Elvtárs, azt hiszem, hogy magának kevesebbet kellene kószálnia az országban, s többet újságot olvasnia!

Rodney_2 2021.05.13. 06:01:01

@horrorpornó bábszínház: "Ha ez EU-pénzek nem lennének, már éhen halt volna az ország."
Valld be, hogy te SEMMIT nem értesz a gazdasághoz és még a legegyszerűbb kimutatásokat és idősorokat sem tudod értelmezni, amikhez pedíg elég a 8 általánosban tanult matematika :(

Rodney_2 2021.05.13. 06:01:30

@Bubu64: @zord íjász:
Lehet hogy Orbán bizonyos körülmények között a nép közé lövetne, de egyelőre ez a kétes dicsőség csak a Szemkilövető Nagy Elkúrónak jutott és Orbán nagyon vigyáz arra, hogy az ő idejében ilyesmi ne történjen, mert ezt bármikor elő lehet hozni mint egy politikai furkósbotot .
Ha már Gyurcsányozok, próbálom neked megvilágítani, hogy mi is a baj a Fletóval és hogy igazából miért is ő a Nagy Elkúró

www.docdroid.net/2rdDoNz/lenduletet-vett-magyarorszag-a-regios-felzarkozasi-versenyben-pdf

Ebben a cikkben jó látszik, hogy az összes magyar kormány alatt a Gyurcsány korszak volt az EGYETLEN, amikor Magyaroszág nem tudott közeledni az EU átlagához.
Engem némileg zavar, hogy az Összefogásban a sok kontraszelektált idióta között ez az ember néz ki a szürke eminenciásnak (vagy más nyelven Power Broker*-nek) :(((

Lopás ügyben még annyit, hogy az MSZP pártpénztárnoka volt az első magyar a 90es években aki saját céljaira Loire menti kastélyt vásárolt. Nyilván sok évig félretette az ebédpénzét és úgy...

* A power broker is an individual who is able to influence the decisions of other parties

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.13. 06:49:27

@Rodney_2: "Lehet hogy Orbán bizonyos körülmények között a nép közé lövetne,..."

Lenin és Orbán között semmi hasonlóság nincs, semmilyen téren: nagy balfasznak kell lennie ahhoz valakinek, hogy valaki ilyen aránytévesztésbe essen. Nagyjából ezer visszataszító lépést tudnék kapásból felsorolni az elmúlt 11/30 évből, amelyhez a Mesternek köze van, de ez a sztálinozás, hitlerezés, leninezés és más tömeggyilkosokhoz való hasonlítgatás teljesen abszurd párhuzam azoknál, akik annyira gyűlölik őt, hogy már képtelenek mederben tartani a megítélését...pedig ebben a mederben tartott megítélésben is bőven van kraft ahhoz, hogy joggal-okkal le lehessen őt húzni a márgás-sárga anyaföldig, és tovább.

Vagy ahogy John Malkovich /Talleyrand mondta a zseniális Napóleon című filmben Christian Clavier/Napóleonnak, amikor a császár lebaszta őt, és ami szintén a példatáram fix darabjainak egyike, és egyben az egyik élet-iránymutatásom:

"Felség, ha egy vélemény ennyire túlzó, jelentőségét veszti."

Különös, hogy én, aki nem kifejezetten komálom a Mestert – igyekeztem most is européer módon fogalmazni – egy ilyen eshetőséget, mint amit említesz csak egészen szélsőséges esetben tudok róla elképzelni, de ha egy ilyen társadalmi-politikai-gazdasági helyzet előállna, az már a konkrét és véres polgárháború/forradalom küszöbén lenne, vagy egyenesen benne...és akkor már úgyis mindegy, mert attól a perctől kezdve ez már részben irányíthatatlan. Nagy förtelmekre tartom képesnek, és a nap 24 órájában ömlik is a szar a hírportálokról, és szerintem a végső elszámolásnál igen negatív lesz az uralkodásának a mérlege minden szempontból (az ő esetében az uralkodás szó nem számít túlzásnak a maga illiberális rendszerének kategóriájában ), de azt pontosan tudja, hogy amíg ez az ország az EU és a NATO tagja, és millió és egy gazdsági, politikai, jogi, katonai, emberi szállal be van csatornázva ebbe a nyugati rendszerbe, a közelébe sem jut annak a gondolatnak, hogy ilyesmit tegyen, mert ez nem csak az ő, hanem az egész rendszerének a végét jelentené, és simán benne van olyan végkifejlet is, amit aztán évezredekig fognak mutogatni fotókon a történelem lapjain.

zordidok.blog.hu/2017/09/04/partos_honfiver

(Index címlapon/blogketrecben volt a linkelt poszt, nem olvasókat gyűjtök)

Na, ha most belekezdünk 2006-ba, se vége, se hossza nem lesz a tények, ok-okozatok kimagyarázásának, a valóság, a pártpolitikai elkötelezettség, a propaganda, a hazugságok, a terelések, a felmentések és a nettó hülyeségek féktelen kavalkádjának, így azt hiszem ezt most kihagyom. Olyan vita ez, ahol rendkívüli erőfeszítést igényel az objektív, tárgyilagos, hűvös megközelítés, és én még nem láttam ezzel kapcsolatban olyan beszégetést/párbeszédet/csörtét itt a blog.hu mezején, ami ne fulladt volna gyilkos kurvanyázásba, retkes komcsizásba, patkány fasisztázásba, ócska csőcselékezésére a végére.

Annyiban talán megegyezhetünk és közös nevezőre juthatunk, hogy 2006 ősze valóban az ország újkori történetének egyik mélypontja volt, és talán azzal sem lövök nagyon mellé, ha azt állítom, hogy minden egyes politikai oldalnak volt "némi" köze ahhoz– egyiknek talán egyes eseményekben több, a másiknak egyes események alakulásában kicsit kevesebb –, hogy így alakult, kirobbant, és végül ennyire eszkalálódott a helyzet.

Rodney_2 2021.05.13. 08:31:15

@zord íjász: Ezt jól megaszontad :) Ugye láttad, hogy ezt mire írtam? Vagyis nem velem vitatkozol.
Ami engem zavar ebben az egészben, az az általad is leírt féktelen gyűlölet. Ha követted a Vincenték superior überintelligens zsidó academic szárnyalását, akkor pl a 2018-as választások előtt 2 azaz KETTŐ darab szellemi innovációval tudták segíteni a gyűlölt neo-Hitlerük eltávolítását a hatalomból:
1. majd a nép "egy hűvös hajnalon" levonszolja Orbánt és még másokat a Dunapartra és ott jól belelövik a Dunába ( a Jótündér művésznevű pszichopata állat álma, amit azóta is elő előhoz és mások is a Mussolini és Ceaucesu párhuzam emlegetésén élveznek, amit én el tudnék fogadni, ha ezeket előzőleg mind kiirtanák a megfelelő műintézményekben, hogy valóban legyen párhuzam)
2. szavazáson nem lehet leváltani, ezért nem szabad elmenni szavazni, mert azzal csak legintimálják a fasiszta diktatúrát.
Szerinted ez a degenerált gyűlölködő söpredék mennyiben járult hozzá az újabb kétharmadhoz???

Rodney_2 2021.05.13. 08:31:56

@zord íjász: Remélem megnézted a belinkelt cikket és az ominózus grafikont is. Azzal kellene mindenkinek kelni a 2022-es választásokig minden nap, hogy helyes döntést tudjon hozni. De ez nyilván reménytelen... Az legalább olyan fontos mint a stadionépítés téma, vagy a műemlékek konzerválása és újjáépítése (pedig én nagy műemlékbuzi vagyok, de gazdasági szakember is és a pénz abból lesz az előbbire)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.13. 08:34:56

@Rodney_2: "Ugye láttad, hogy ezt mire írtam? Vagyis nem velem vitatkozol."

igen, gondoltam, hogy ez talán félreérthető lesz így, ahogy elküldtem. Belenyúlhatnék ugyan a kommentbe, de reménykedtem, hogy nem kell. :-)Nem jött be. Persze, hogy láttam mire írtad, nem neked címeztem, általában értettem azokra, "akik annyira gyűlölik őt, hogy már képtelenek mederben tartani a megítélését". Igyekeztem nyilvánvalóvá tenni, de ezek szerint nem sikerült.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.13. 08:39:10

@Rodney_2: Ez a komment ugyanaz csak pepitában, mint amit a Vincent törzsgárda tagság szemére vetsz. Gyűlölet dolgában neked sem kell a szomszédtól segtséget kérned, ha jól látom.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.13. 09:02:09

pszichopata állat
ha ezeket előzőleg mind kiirtanák a megfelelő műintézményekben
degenerált gyűlölködő söpredék

"Felség, ha egy vélemény ennyire túlzó, jelentőségét veszti."

A Vincent kommentelőinek többsége – most csak az érzelmekre fókuszálva – inkább elkeseredett, kétségbeesett, reménytelen, csalódott, kiábrándult, befelé forduló, hazájából elmenekült (viszonylag sokan írnak külföldről közülük, ideiglenesen vagy tartósan letlepedett emberek, kettős állampolgárok, már nem magyar állampolgárok, minden van), akik a választások folyamatos kudarca miatti frusztrációjukat vezetik le a blogon...de az egyértelműen látszik/illetve kiderül, hogy alapvetően a nagy részük kifejezetten tanult, művelt, intelligens, nyelveket beszélő, magsan iskolázott

kultúrember

akiknek a vitriolos humora nagyon is illeszkedik a bloggertárs hasonló késztetéssel megírt és egyebekben tűpontos döfésekkel harcoló posztjaihoz. Én azóta olvasom őket, amióta vannak, és bár valóban sokat álmodoznak "a hűvös hajnalokról", azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a Vágyak és a Realitás nem mindig utaznak azonos autóban. Helyén kell kezelni mindent. Tele vannak gyűlölettel? Igen, tele. Ez ebben az országban szinte rutinszerű érzelmi állapot.

És okuk a haragra, nos, abból van bőven.

És az őket -értsd: mindenfajta ellenzékit/baloldalit/liberálist/nem orbánpártit, kormányt kritizáló civilt/erőt vagy független szabadgondolkodót – sújtó gyűlölet példatára is végtelen, brutális, durva és fenyegető. Aki nincs velünk, az ellenünk van, az tehát ellenség, hazaáruló, nemzetáruló, brüsszelita, Soros-ügynök...: ez az ukáz.

Mennyi linket kérsz? Egyet se adok. Ha nem egy barlangban élted az életedet az elmúlt 11 évben, valahol az Androméda csillagködben, akkor ezt pontosan tudod. Hiszen, ahogy látom, te magad is erősen a része vagy ennek.

Bayaz 2021.05.13. 19:05:13

@Rodney_2: hát igen, érdekes lenne meggondolni, mennyien fognak szavazni Fideszre csak azért, hogy a progresszív értelmiség és gazdasági "szakértők" hatalomba való visszakerülését megakadályozzák. 4 évvel ezelőtt ez még nem volt reális veszély, most viszont az, már teljesen bele is élik magukat a győzelembe meg a bosszúba - ami, ha úgy történne meg ahogy elképzelik akkor polgárháborúhoz vezetne.

Glokta 2021.05.13. 19:09:27

@zord íjász: Az a vicc, hogy Rodney állítólag soha nem szavazott a Fideszre, sőt 2010-ig az SZDSZ-re ikszelt.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.13. 20:17:48

@Glokta: Igen, ezt írta az egyik kommentjében. De Ronald Reagan is demokratából lett republikánus, Orbán Viktor is a liberálisból lett...na, ennek a politikai életútnak nem tudom felsorolni minden fordulatát, irányát, és kanyarát, de most állítólag illiberális.

Az ember változik. Tapasztal, tanul, öregszik, bölcsebb lesz talán, és olyan közmondásokat hallgat, hogy aki 30 éves kora előtt nem lázadó, annak nincs szíve, de aki 30 éves kora után is lázadó, annak nincs esze, bár az életkor tekintetében vannak viták, pláne manapság, ilyen zord időkben, amikor a lázadás permanens állapot, mert állandóan harcban állnak a csapataink, mindig, mindenkivel, mindenhol, mindenért, és az ilyesmi nem tűri a lanyha szíveket egyik politikai oldalon sem.

Rodney_2 2021.05.14. 05:53:35

@zord íjász: @Glokta:
Én az 1990-es választások előtt már SZDSZ tag voltam. Először gondolkodtam hogy a fideszbe lépek be, mert még nagyon fiatal voltam, gondoltam hogy az életkoromhoz jobbam illenek a fiatal zsidók mint a középkorúak :))) (a fideszt akkoriban zsidesznek csúfolták, amit nem érthet a mai ember ha akkor nem ment el egy taggyűlésre, ez is érdekes dolog és erősen szembe megy az antiszemitizmus vádakkal)
Az is talán furcsa a fiatalabbaknak, hogy akkor az SZDSZ tünt a komolyen vehető pártok közül a lehantikommunistábbnak =ez inkább anti MSZMP-t jelentett, ezért volt a párt számára tragikus a koalició az MSZP-vel, a tagság és a szimpatizánsok legalább felét elvesztette emiatt). Az MDF nyiltan kokettált az MSZMP egyes vezetőivel és a népi írók sem voltak különösebben szimpatikusak. A programjuk is vegyes volt, nyilván nem minden volt benne szimpatikus, de érdekes dolog hogy az SZDSZ programjában végig benne volt a LINEÁRIS SZJA, mert hogy az az igazságos, a progresszív rendszerek meg valamiféle legalizált kommunista rablást valósítanak meg. Ez is furcsa a mail ballib kommunikációt hallgatva. Lehet hogy nem én változtam meg??? Ahogy Európában is az erős balratolódás a jellemző az elmúlt 30 évre. Ebben igaza van Orbánnak a Néppárt többségével folytatott vitában. (ami 30 éve mainstream jobbközép gondolkodás volt, azért ma gondolkodás nélkül fasisztázzák le az embereket, ami meg 30 éve markáns balos program volt, azt ma a magát "jobbközépnek" gondolók képviselik. Ezért is van az hoyg a baolodalnak csak közepe van beleértve a romboló csőcseléket is, a jobboldalnak meg csak széle mert csak :( )
Aztán a következő 30 évben főleg külföldön éltem, de így vagy úgy mindíg volt élő kapcsolat Magyarországgal, ami persze nem ugyanaz mint otthon szívni mint a torkos borz :)
Én a "Nyugat hanyatlását" is így nézem/látom. Ebben a kb 30 éves timeframe-ben tudom összehasonlítani hogy milyen volt és milyen lett. Szerintem katasztrófa és kollektív öngyilkosság ami történt és számomra felfoghatatlan hogy miért történtek ezek a dolgok, annak dacára hogy ott éltem. Ezért szoktam azt mondani hogy folyamatokat kell nézni és nem statikus képet. Mert az tény hogy MÉG magasabbak ott a fizetések és MÉG nem mindenkit ölnek le amigránsok, de szerintem a trendek exponenciálisan romlóak és ha még elég sokáig élünk akkor nagy meglepetésekben lesz részünk (mondjuk nem én fogok meglepődni ha pl Franciaországban kitör a polgárháború) vagy ha Angliában (nem UK) egy félresikerült BLM tüntetés után leölik a maradék nyámnyila fehérembert.

Csak a "semmiből" jött eszkalációkról jut eszembe, hogy kiváncsi vagyok mi lesz Izraelben. Ott se vennék hosszabb távra valami befektetést :((( A trendek nem nekik kedveznek. Utolsó esélyük volt Trump, aki össze is hozta a békét és szövetséget néhány fontos arab állammal, amit aztán a debil Biden két lépcsőn leesés között felrúgott véletlenül, miközben beleszart a ventillátorba is...

Rodney_2 2021.05.14. 05:53:42

@Bayaz: pl én és tudok még olyan hozzám hasonlóan világlátott embereket akik nekikeserednek és azt fogják gondolni, hogy újabb 4 év NER szabad rablás nem nagy ár azért, hogy elkerüljük a teljes katasztrófát...

Rodney_2 2021.05.14. 05:53:46

@zord íjász: Vincenték

A kiemelt 3 idézet tőlem a konteksztusban értelmezendő, így nem fair :(
Van szerencsém ezt a társaságot ismerni, az Elek pl iskolatársam volt. Attól hogy valaki neked tetszően vitriolosan ír, még lehet orvosi értelemben elmebeteg :((( Másokat is ismerek név szerint, de azok nem publikusak, mindegyik extrém elvakult ballib/progresszív a munkájában is, a cikkeikben is (társadalomtudósok LOL), pont ahogy kommentelnek.
A középsőt arra írtam, hogy Orbánt Mussolinihez és Ceaușescuhoz hasonlítják és jogosnak gondolják a párhuzam alapján Orbán tömeg általi meglincselését, kivégzését. Erre írtam, hogy ez a párhuzam akkor állná meg a helyét, ha pl a Vincent törzskommentelőit ("ballib értelmiség") egy szörnyű diktatúrában felszámolnák. Szerintem ez fair és nem gyűlölködés vagy szélsőséges vélemény, hanem a párhuzam kifejtése.
Lehet hogy frusztráltak és van diplomájuk, de ha annyira sötétek, hogy behozzák a köztudatba a politikai természerű viták erőszakos rendezésének gondolatát, akkor ne csodálkozzanak, ha ez a másik oldalnak is majd az eszébe jut adott esetben és esetleg őket fogják erőszakosan eligazítani :((( Az Eleknek is mondtam már, hogy amikor majd Lancasterben egy hűvös hajnalon talákozik néhány BLM aktivistával és polgárjogi harcossal akik beverik a pofáját, akkor azok nem a migráncssimogató zsidót fogják pogromozni, hanem csak egy gyűlölt fehér arcot fognak látni. Azt hiszed megértette??

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 06:33:03

@Rodney_2: Én értettem a párhuzamot, amit vontál. Nem ragadtam ki a szövegkörnyezetből, csak a fókusz miatt idéztem őket. De azért most nehogy megpróbáld emiatt úgy beállítani a kommentedet, – akár ebben, akár a Blog.hu-n megejtett kommentjeid alapján a többiben/sokszor és sokban is megtalálhatóan – mint ami nincs tele az irántuk érzett gyűlölettel. Vagy az ún. liberális/baloldal iránt érzett gyűlölettel. Eléggé össze szoktál te ugrani ezeken a politikai témákon azokkal, akik a NER-rel szemben foglalnak állást.

"Eleknek is mondtam már, hogy amikor majd Lancasterben egy hűvös hajnalon talákozik néhány BLM aktivistával és polgárjogi harcossal akik beverik a pofáját, akkor azok nem a migráncssimogató zsidót fogják pogromozni, hanem csak egy gyűlölt fehér arcot fognak látni. Azt hiszed megértette??"

Valószínűleg nem. Bár hozzáteszem erősen repedezik a bizakodása, és a mainstrem liberális/baloldalba is bele tud rúgni, ha akar, szóval nem annyira egyértelmű a képlet, mint ahogy beállítod. Pontosan látja ő, hogy a másik oldalon is hajlamosak túltolni a biciklit, csak ennek beismerése vagy az általános következtetések levonása esik nehezére...de nem azért mert nem tudja, hanem a kognitív disszonancia miatt. Tudod? Amiatt, ami miatt a fidesz szavazók is inkább elfordítják a fejüket a valóságtól, amikor behúzzák az x-et a szavazólapon. Nincs nagy különbség köztük és Messzi Tündér/ a Vincent törzsgárda tagsága között. Ugyanúgy hazudnak maguknak, csak ne kelljen beismerniük, hogy átvertik őket, átverték saját magukat. Mint az autós, aki szembe megy az autópályán a forgalommal, de ahelyett, hogy megpróbálná elkerülni a balesetet és félreállna, inkább rátapos a gázra.
De van remény. Itt van rá két példa is.

orulunkvincent.blog.hu/2021/04/07/petry_es_a_migransok_megjegyzesposzt

orulunkvincent.blog.hu/2021/02/13/a_new_york_times_esete_a_szoval

Intelligens emberek, a blog kitűnő, a posztjaik/kommentjeik többsége pedig pusztítóan találó: fenntartom az álláspontomat. Látom minden hibájukat, minden progresszív csőlátásukat, minden lövészárok mentalitásukat, de ettől még pazar politikai blog. Nem véletlenül szállt rájuk a Corvinus, meg az összes rezsimszolga a partvonalról. Ha van a fidesznek(politikai) halállistája, a Vincent bloggere rajta van ezen. A maga marginális keretében, és a társadalomnak ebben a szegmensében ő egy több ezer ember által követett, és a posztjait megosztó, terjesztő közeg egyik kulcsfigurája. Valószínűleg féktelen düh övezi a Mester környezetét amiatt, hogy elérhetetlen számukra. Úgy állnak rajta bosszút tehát, ahogy tudnak, mert a jogi út alkalmazása egy holokauszt által is érintett ellenzéki/független bloggerrrel szemben túlságosan nagy vihart kavarhatna, és olyan reflektorfényt fordítana a kormányzatra/támogatóira, amire e zord időkben a legkevésbé sincs szükségük. Maradnak a piiáner módszerek. Mint ez, és a többi Corvinussal kapcsolatos cikk zárolTatása az Index/ a Blog.hu által:

orulunkvincent.blog.hu/2021/03/22/zaroltak_a_corvinusos_cikkem

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 06:53:42

@Rodney_2: Ez egy elég korrekt komment. Nem is vagy te olyan buta gyerek :-) mint amilyennek látszol időnként, – ez a merev csőlátás és valóságtorzítás Mentális Deficiten írt kommentjeiden szokott nagyon kibukni, én azt olvasom, de látom az aktivitásodon, hogy azért máshol is odateszed magad a lövészárok háborúban – amikor összeakaszkodsz a ringben a hozzád hasonló lövészárokharcosokkal a túloldalról.

Azon mondjuk könnyesre röhögtem magam, – de nem akartam ebbe belemenni akkor, mert nem kenyerem a süketek párbeszéde és az értelmetlen politikai szarpasszírozás, ezért nem küldtem el az akkor írt kommentemet, de ha már megint felhoztad a nyugatot, hát itt az alkalom –, hogy miközben ennyire szidod a nyugatot, és véded a Mester életművét és szabadságharcát, részben azokkal szemben, akitől a lóvét kapja (agyrém) aközben a fiad nyugaton él, mert gondolom azért a valóság, a munka, a pénz, a lehetőségek mégis csak felülírják azt a látszat valóságot, amit itt a rendszer felépített.

mentalisdeficit.blog.hu/2021/04/15/most_mar_ertheto_hogy_miert_lazult_le_ennyire_orban_viktor/full_commentlist/1#c40142728

Valószínűleg neked sem lehet könnyű az életed így. Mert az látszik, hogy valójában értelmes vagy/van a világra rálátásod, de a kognitív...leírtam már, az előző kommentben.

Rodney2 2021.05.14. 11:39:58

@zord íjász: Most nincs kedvem hosszabban értkezni, talán majd később.
Csak annyit hogy
1. örvendek hogy veszed a fáradtságot és elolvasod a sok szemetet amit kiokádok magamból :)
2. olvasgassad a Vincentet ha neked tetszik, én már feladatam akkor amikot a Gábor naponta nyomott egy olyan posztot hogy a magyarok mind antiszemiták és nácik (nem szeretik a zsidókat bazmeg) mert ez kicsit monomániásra sikerült és nem jött át az IQ... De a blog legnagyobb baja az, ahogy a kommentelőket szűri: mindenkit azonnal kitilt aki tőle akár csak 1cm-re jobbra áll, vagy aki tényekkel cáfolja az aktuális fikszációját (engem is azért tiltott ki mert belinkeltem egy tudományos kutatást, hogy valami nem úgy volt ahogy állította, más néven írtam oda évekig, ja és mellé lepszichopatázott, mert kicsit érzelmileg túlfűtötte a dolog és ugyanazt később is beírta, pedig olvasta a cáfolatot, ennyit a tudós kvalitásról és mániákusságról) Ugyanakkor a "baloldalon" megtűr minden szélsőséges elmebeteget gyakorló Lenin fiúkig bezárólag. Ettől lesz kicsit szélsőséges a dolog. Ő jobbközép gondolkodásúnak tartja magát (JFC) de képes létezni egy olyan eszementen szélsőséges ballibnáci közegben, mint a UK egyetemi szféra... ha nem ismered, el sem tudod képzelni hogy az az ország mennyire mélyen jár már :(((
3. amit a kognitív disszonanciáról írsz az very true, de egy dolgot nem vesznek figyelembe sokan vagy egyszerűen nem képesek felfogni (mert kognitív disszonancia??) ha érték alapon politizálsz, akkor az egyes cselekmények súlya eltörpül a hirdetett és gyakorlatban is támogatott elvek fontossága mellett. Mivel egy dolgos élet tapasztalatán alapul az a meggyőződésem, hogy a nyugati civilizációt a progresszió és ballib elvek alkalmazása pusztította el (így múlt időben), szerinted mit kellene Orbánéknak csinálnia ahhoz, hogy egy ballib elveket hirdető koalícióra szavazzak?? Ez nem kognitív disszonancia, hanem egy bonyolult helyzet. Én tudom hogy a NER mennyit lop és milyen disznóságokat csinál, de azt is tudom hogy vannak dolgok amiket meg jól csinálnak. Egyszer a Vincenten beírtam egy ilyen kommentet és felsoroltam 4 dolgot ami szerintem jól csinálnak a gazdaságban. 5 választ kaptam: 4 azt írta, hogy csak egy példát mondjak (ott volt 4 példa, nyilván funkcionális analfabéta ez a 4 tudós :))) ) az 5. pedig elkezdte bizonygatni, hogy az egyik példám nem jó, mert nem is csinálják jól. Probléma az volt, hogy én nem azt írtam amit ő gondolt, nem ismerte a fogalmakat sem (fogalmatlan idióta tudós :))) ) és valami másról kezdett vitatkozni. Na ez a nagyon magas szellemi szint nekem nem jön be :)))
De mondok példát: Szájer buzul és drogozik. A Fidesz aktívan fellép a buzulás propaganda ellen és kriminalizálja a drogozást (most mindegy hogy ez jó vagy nem). Ellenzék nyomja a buzuláspropagandát és egy része legalább liberalizálná a drogozást. Akkor most ha valakinek nem szimpatikus a buzulás és drogozás, akkor melyik politikai irányra fog szavazni?? Kognitív disszonancia? Nyilván nem. Pandémia előtt sokat jártam Berlinben, ez eldöntötte hogy ebben a témában milyen irányt tartsak helyesnek :((( Migráncsolást már elő sem hozom :(((

Rodney2 2021.05.14. 12:02:27

@zord íjász: Most lebuktam, hogy nem csak Rodney_2 vagyok hanem Rodney2 is :))) Reggel arra ébredtem, hogy az egyik ballib bérhazudozó blogger szorgalmasan kitörölte a blogbejegyzését tényszerűen cáfoló és csúnya szavakat nem tartalmazó bejegyzésemet és egyben ki is tiltott :))) Viszont a velem egyetértő kommenteket bennhagyta (csak ott már nem látszott, hogy mivel értenek egyet). Na ezeknek válaszoltam más e-mailről :)
Egyébként valamiért Rodney akartam lenni egy film karakter nyomán és már volt ilyen nick valakinek, ezért választottam a 2-t jobb hijján :)
A zord íjász nagyon szép név :)
Ja még arról, hogy nem lehet könnyű az életem... hát lehet hogy meglep, de vannak jó barátaim, akik hozzám hasonlóan világlátott emberek, van aki 5 kontinensen dolgozott egy multin belül, van aki több országban volt bank vezérigazgató (én csak 6 európai országban dolgoztam, mikor az USA-ba hívtak dolgozni 2x is félreugrottam mert már jártam ott, nem nekem való) és meglepő módon teljesen egyetértünk mindeneben ami a politikai társadalmi kérdéseket illeti...
A fiam egy speciális tudományos témán dolgozik, amit Münchenben lehet a legjobban csinálni Európában. Ez van. Előtte egy külföldi cég befizette egy Los Angelesi IT konferenciára, azzal jött vissza hogy az USA nem jó hely, mert mindenhol a konferenciaközpont és a szállás környékén kábitószeres hajléktalan négerek fetrengteg (korábban az MIT-ra akart menni, de ezzel ez megoldódott). Ennyit a liberális város vonzerejéről :))) Külön vicces volt, hogy ezzel párhuzamosan (egyidőben) a lányom egy nagyobb India-Nepál túrán vett részt és azzal jött vissza, hogy nem jó hely mert mindenhol hajléktalanok fetrengenek és az embert az utcán fellöki egy tehénke :)))
Nem is olyan rossz hely ez a Kelet-Közép Európa a maga fasiszta diktatúráival :)))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 14:36:22

@Rodney2: "...De a blog legnagyobb baja az, ahogy a kommentelőket szűri: mindenkit azonnal kitilt aki tőle akár csak 1cm-re jobbra áll,...Ugyanakkor a "baloldalon" megtűr minden szélsőséges elmebeteget gyakorló Lenin fiúkig bezárólag. Ettől lesz kicsit szélsőséges a dolog..."

Ez a megállapítás vitán felül áll, igaz, pontos, azzal az egyetlen kitétellel, hogy azért van, ami neki is sok. A soknevű floodolót (értsd: NER-ellenes harcostársát, a virtuális Lenin fiút) azért ő is kibaszta. :-) Mondjuk azóta menekül is előle, már elköltöztette a blogját, kommmenteket..írtam korábban.

"...vagy aki tényekkel cáfolja az aktuális fikszációját..."

Ezt a részletet, csak azért emeltem külön az előző idézetből, mert a tapasztalatom szerint ez viszont nem igaz. Tolerálja, elfogadja a cáfolatot (most jön a poén) amennyiben nem kavarnak be az objektivitásába az érzelmei, akár emberi, akár politikai oldalról. Abban a pillanatban borul/borulhat az egyensúly, és rosszul reagál. De ez sem mindig van így, amennyiben a cáfolat és a cáfoló stílusa udvarias, emberi...de nagyon közeli példával tudnék arra szolgálni, hogy még ez sem menti meg a kommentelőt minden esetben. :-)
Lefordítom az általad hozott esetre, a veled megesett szituációra: talán pontosan tudta, hogy igazad van, de egy "fasisztától" ezt nem tűri el. :-) vagy olyan stílusban lökted, ahogy az kitellik tőled azért néha/sokszor, és azt viszont (emberi) oldalról nem tűri el.

Megfordult a világ. Már a liberálisok sem a régiek (leszámítva a magamfajta igaz liberálisokat), egyre több az álliberális. Egyik kedvenc idézet a példatáram fix elemei közül a következő.
Hogyan változott meg a magyarok hozzáállása a (magyar) zsidókhoz az antiszemitizmus erősödésével (az időpontra már több variációt láttam) 1920, tehát a dualizmus, a numerus clausus után /az 1930-as évek után/ 1939 után, pl. egy vita/igazság kibontása kapcsán?

Az említett(valamelyik) időpont előtt: Lehet, hogy zsidó, de igaza van.
Az említett(valamelyik) időpont után: Lehet, hogy igaza van, de zsidó.

Ma ez így néz ki, és a határ egyértelműen 2010.

2010 előtt: Lehet, hogy fasiszta/náci/orbánhívő/fideszes, de igaza van.
2010 után: Lehet, hogy igaza van, de fasiszta/náci/orbánhívő/fideszes.

Nos, azt ami az USA-ban történik, vagy ami Európa szuicid magatartását illeti, abban valószínűleg, a lényeget tekintve 100%-ig egyetértünk. Könnyű lenne bizonyítani, de nem fárasztalak linkekkel.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 14:38:14

@Rodney2: "Most lebuktam, hogy nem csak Rodney_2 vagyok hanem Rodney2 is :)))"

Azonnal kiszúrtam, még az is eszembe jutott, hogy biztos a soknevű floodoló van a háttérben indokként, mert egyszer valamikor lenyúlta a nickedet...újabban ez a szokása.

Rodney2 2021.05.14. 15:59:30

@zord íjász: A Nagy Nicktolvaly akkor is próbálkozik amikor előzetes moderálásra vagy állítva, vagy akkor nem?

Zsidó téma a 2. vh alatt... olyankor vörös köd ereszkedik okos szemei elé és ... Látott egy filmet amit én is, de hát annyira volt történetileg hű, mint egynémely hollywoodi filmek, neki viszont jól illeszkedett a prekoncepciójába. Azért az ilyen embert én nem nevezem okosnak vagy intelligensnek. Én elég jól meggyőzhető vagyok érvekkel és objektíven létező tényekkel. Legfeljebb ha bezavar a kognitív disszonanciám, akkor egy kicsit mélyebbre ások és próbálom jobban megérteni, hogy tényleg az volt és úgy?? Aztán néha kiderül, hogy hát nem is...

Lenin fiú kategória aki le akar hurcolni folyópartra aktív és népszerű miniszterelnököt :))) vagy elszedni erőszakkal a tehetősebbek vagyonát és szétosztani a szegényeknek :)) Van ott egy-két "genderprofesszor" és BLM harcos akik a magyar tudományosságot szinesítik. A főállású BLM harcossal egyszer folytattam érdekes eszmecserét rasszizmus témában, aztán kérdeztem hogy élt-e már külföldön, de nem, még nem sikerült neki. De azért jól érti az USA, Anglia, Franciaország problémáit a nemzetközi BLM szakirodalomból. Na akkor ráhagytam (és ismerem név szerint, női személy) Én még 25 éve vertem meg 3 néger fiatalt a Londoni metróban amikor nekem támadtak (fiatalon aikidóztam és a katonai szolgálatomat speciális vezényléssel a katonai rendészeten töltöttem, ÉN ki vagyok képezve emberek összegyűjtésére és folyópartra kisérésére :p ) és az ott álló 50 körüli angol nő (akcentus!!) őket védte hogy "these are beautiful children". Remélem azóta már elvágták a torkát :))) Sadiq Khan egyetlen achivementje az első ciklusa alatt az volt, hogy nagyon megnőtt a knife-crime :))) Ez elég volt az újraválasztásához. Egy paki Karácsony :)))

Soros szervezetnek dolgozó nőnek (tényleg) egyszer beszóltam Facebookon saját néven, nagyon civilizáltan (facebookos ismerőseim kb fele zsidó és szinesbőrű). Feljelentett a facebook liberálfasiszta zsidó cenzúrának. Kaptam tőlük egy standard meszidzset, hogy szerintük ez nem OK amit írtam. Visszaírtam, hogy szerintem OK. Néhány perc múlva írtak hogy megint volt review és úgy döntöttek hogy nem OK és ezért törölték a hozzászólásomat. Szerinted mint gondoltam akkor ott arról, hogy kiket kellene kisérni és hova és milyen transport facility lenne a legmegfelelőbb a Dél-Lengyelországba szállításukra?? A The Guardian olvasását akkor hagytam abba amikor már a kommentek kb fele volt törölve azzal, hogy nem felel meg az újság "community standards"-nak.
A Nagy Brit Elkúrót kérdezték, hogy mire volt a legbüszkébb 2 éves miniszterlenökségéből. Azt válaszolta, hogy a buziházasság törvénybe iktatására. Ez ugye a KONZERVATÍV Párt vezetője, David Cameron volt. Ennyit arról, hogy a pártok tolódtak balra, de elég durván. (50 éve a UK-ban egy "aktív buzuláson" kapott személy választhatott a börtön és a kémiai kasztrálás között. Azóta sok víz lefolyt a Temzén)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 17:36:42

@Rodney2: "A Nagy Nicktolvaly akkor is próbálkozik amikor előzetes moderálásra vagy állítva, vagy akkor nem?"

Nem, akkor soha. Abban nincs eredmény és sikerélmény a számára, hiszen még az admin falon törlöm az összes kommentjét, így nem jelenik meg egy sem.

Kemény komment. A facebookról szóló tanulmányoknak lassan könyvtárnyi irodalma lesz, ami nem is csoda. Kezelhetetlen tömeg kezelhetetlen mennyiségű kommentet, videót, képet, gifet, linket oszt meg...másodpercenként. Ebben kéne valahogy rendet vágni, ami nagyjából olyan, mintha valakit arra kérnének, hogy egy lyukas kiskanállal fél óra alatt merje bele a Csendes-óceánt egy vödörbe.

"Feljelentett a facebook liberálfasiszta zsidó cenzúrának"
Na, ez tipikus érzelemvezérelt túlpörgetése egy helyzetnek, a valóságnak. Jelzők nélkül ez egy történet, de azzal, hogy "liberálfasiszta zsidó" inkább saját magadról mondasz ítéletet, mint róluk. Ha ezt így toltad a Vincenten is, nem csodálkozom rajta, hogy nem ment át az igazságod...ha az volt.

Látom vannak élményeid. Fizikai és virtuális téren is harcoltál már. Az ilyesmi elég vastagon formálja az ember tudatát, ez vitathatatlan.

Csak egy dologra kell nagyon vigyázni.

"Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád." (1886, F. N.)

Google a barátod, ki az az F. N. ha esetleg...

Rodney2 2021.05.14. 19:40:48

@zord íjász: A Vincenten "nem így toltam" de az ottani élményeim is hozzájárulnak az ilyen "érzelemvezérelt túlpörgéshez". Egyébként a facebook cenzúra meg tényszerűen olyan, ennek már irodalma van (nem Magyarországról beszélek hanem nemzetközileg). Számtalanszor tesztelték már, mindíg megbukott. Tudod amikor ugyanazt a szöveget jelentik fel csak kicserélik a feketét fehérre, stb. Az egyik átmegy, a másik nem. Milyen furcsa... Az rendben van ha az álltakínzó és pedofil videókat leszedik, de a többit?? Akkor minek van az egész??? És ha megnézel egy tetszőleges covid hír alatti (nem törölt) kommentfolyamot hamar találhatsz 1000 olyan embert akit járványbűncselekmény miatt el kellene hurcolni. De az rendben van :(

Az megvan amikor beírod hogy "happy white woman" és csak olyan találatok vannak ahol fehér nő szinesbőrű férfival van, ha a white helyett azt irod hogy black vagy asian akkor meg egészen más dolgokat találsz. És a legelképesztőbb, hogy erre képes volt a google kiadni egy olyan magyarázatot, aminek minden szava hazugság még a névelők is és olyan izzadtságszag árad belőle, hogy elképesztő :((( Ha még nem találkoztál vele próbáld ki. Én először azt hittem, hogy fakenews és próbáltam meghekkelni amit kaptam másoktól, de nem, tényleg ez van. Elképesztő az az agymosás amiben élünk (ennek talán egy lecsapódása, hogy német reklámokban kötelező MINDENT szinesbőrűekkel hirdetni, nyilván a gyarmati múlt miatt. Ja az nem volt... Képzeld el amikor a BOSS az upmarket öltönyeit és szabadidő ruháit a varsói butikjában feketékkel hirdeti. Aztán nem értik hogy miért üres az üzlet :))) de ezt nem lehet megbeszélni, mert már azért kirúgnak valakit, hogy ez az ok egyáltalán eszébe juthatott és másféle reklámfotójuk nincs is)
Amikor ilyenekkel szembesül valaki, akkor nyilván csak a teljesen hülye zsákfalusi parasztok gondolják, hogy ezt valakik (tudjukkik??) a háttérből koordinálják.

Az F N idézet meg nyilván igaz. Ez sajnos így működik. Egy spirális eszkaláció vagy hogy mondjam, de gondolom érted. Aztán a vége az hogy valakik vallatják a másikokat a pincében, vagy bevagonírozzák először az egyik a másikat, aztán a másik az egyiket és közben mindegyik okosan meg tudja magyarázni hogy ez miért OK :((( Csak érdekes adalék, hogy van olyan ismerősöm, aki kezdő "titkosszolgaként" Sepsiszentgyörgyön foglalkozott a magyar politkai foglyokkal a pincében. Elég sok villanyszámlát csinált. Egy európai fejű román (vs. farkasember :))) ) székely feleséggel, aki megtanult elég jól magyarul, ezért alkalmas volt a feladatra. 1990 után normális polgári foglalkozás után nézett és egy elég jó arc volt. (nem bullshit, együtt dolgoztunk és benne volt a CV-jében is :))) )

Rodney2 2021.05.14. 20:01:04

@zord íjász: Na most hogy ezt becsuktam, kinyitottam a facebookot (5 földrészről vannak ismerőseim, az ezekkel való kapcsolattartásra remek). Amiért most ezt ide: a nagy jómódban a UK-ben élő egyetemi osztálytársnő profilképe "FREE PALESTINE" keretben. Na ha ebből ott divat lesz, akkor a Jótündér barátod kezelésre fog szorulni :))) Ha követted a posztjait, akkor találkozhattál azzal a szánalommal, hogy minden nép amelyik nem akar feloldódni a nagy egészben hanem nemzetállam félében szeretne élni, az fasiszta, rasszista, antiszemita, fejletlen mucsai szemét, kivéve na kiket??? Hát a zsidókat Izraelben. És meg is magyarázta hogy miért (mert a zongorát elvették, azért... ), de közben minden mondaton érződött, hogy nagyon kinlódott a szerencsétlen (kb 2 éves poszt)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 23:15:36

@Rodney2: "Elképesztő az az agymosás amiben élünk..."

Nos, ez igaz. :-) Bár attól tartok te a nagy képből kiválasztod azokat, amelyek neked unszimpatikusak, a többi felett pedig szemet hunysz, ha az a szívednek kedves...vagy legalább is ellentéte a baloldali-progresszív fősodornak.

Minden oldalról éri az európaikat az agymosás, és persze bennünket, a magyarokat is. Tervszerűen, állami szinten is. Ennek jól látható eredményei vannak a társadalom összes szegmensében, a "kérsz savat a pofádba?!" bácsiktól, a migránsokat segítő ember autógumijának a kiszúrásáig, és a "Free SZFE" maszkot viselő lány megkéseléséig. Erre a gyűlöletre rakódik rá az a szar, ami például és jellemzően az USA-ból szivárog át.
Sajnos negatív hatások dolgában nem kell elmennünk Angliáig. Elég megnézni a híreket...ithhon.

De természetesen sok dologban igazad van, egyetértünk. Európa teljesen szuicid módon viselkedik, teljes önfelszámolásban él nagyon sok területen: kulturálisan, morálisan. A baj csak az, hogy akik a megmentőjeként próbálják feltüntetni magukat itthon, – most túl azon, amit nap nap után művelnek – azok a kínai-orosz-török tengelyen képzelik el a szebb jövőt politikai berendezkedés vonalában, és ennek aztán mindenhez van köze, de a realistásokhoz nem sok.

A magyarok ugyanis kimagaslóan Európa-pártiak, és egy darabig persze jó poén ez a brüsszelezés, de azért vigyázni kell vele, így aztán a Mester állandó pávatáncra kényszerül. De egyre nehezebben megy neki.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.14. 23:17:32

Na, feldobom a flood-sorompót éjszakára, kommentelni lehet, de csak reggel engedem be, amit be lehet engedni.

Rodney2 2021.05.15. 08:59:21

@zord íjász: Európával nem lenne semmi baj, ha nem lenne ez az elképesztő balra tolódás és Darwin díjas politizálás. De van. Most képzeld el, hogy Lengyelország régebben Németországhoz tartozó részein vannak áttelepült katolikus németek, akik miért is települtek oda? Hát ezen lehetne vitatkozni. Ők azt mondják, hogy az iszlám/migráns és az elvallástalanodás zavarta őket, túristaként jártak a lengyel területeken (ez nekik olyan mint mikor magyarok mennek Erdélybe vagy a Felvidékre) és látták hogy a templomok tele vannak, migráns csak mutatóba (1-1 indiai vagy kínai étterem) és hogy ezeken a területeken sokan beszélnek jól németül és hát az épített környezet is olyan mint otthon... Varsóban találkoztam zsidó ügyvédnővel aki 10 évig élt Franciországban, jól keresett (nemzetközi üzleti jog) de félt a muszlimoktól és inkább hazaköltözött. Ezekről nem írnak a Soros híradóban... Lengyel barátom nővére 10+ éve él délfranciaországban, már sok éve feladta hogy kendő nélkül menjen ki a lakásából mert folymatosan zaklatták a szír fogorvosok és IT szakemberek. Stb stb köll még 10-20 ilyen??
Halt már meg magyar nyugaton iszlám terrorista támadásban. Majd alakul ez a Nyugat-kép ahogy egyre szarabb lesz arrafelé :((( Az elmúlt 10 évben komoly emberek 2x említették Franciországot mint leggyengébb láncszemet vagy először dőlő dominót. Az egyik volt hogy hol lesz először polgárháború a másik pedíg hogy melyik ország fogja bedönteni az eurót (Franciákat már nem tudnák megmenteni, bár most az olaszok is elég csehül állnak :))) )

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.15. 10:12:42

@Rodney2: "Stb stb köll még 10-20 ilyen??"

Úgy tekintek magamra, hogy szakembernek számítok a témában. :-) Van egy kb. (jelenleg) 1000 linkből álló háttérgyűjteményem ehhez. De mit is mondhatnék tömören és egyszerűen: én egy zsidó bloggernek a legnyagyobb rajongója és olvasója voltam. Ez a blog volt a Blog.hu. egyik favoritja annak idején, évekig állandó szereplője volt a blogketrecnek.

Ez a blog a Napi dzsihád volt.

A témában, a Napi dzsihád blog alapmű volt az eligazodáshoz Európa/USA/Közel-Kelet/iszlám/terror/zsidó-palesztin konfliktus témában, amíg az admin, valamilyen érthetetlen okból, több száz posztot/ezernyi videót/cikket/ és hosszú évek munkáját le nem törölte.

Rodney_2 2021.05.15. 11:03:12

@zord íjász: Miért Napi dzsihád? Miért nem pl Harcom??

Egyébként én "tele vagyok" zsidó barátokkal, kb mindent nekik köszönhetek mert állítólag annyira zsidónak nézek ki, hogy meg sem kérdezik csak alapból feltételezik. Na most mivel a zsidónál rasszistább nép nincsen (esetleg a kínai?) és általában nem a kukás és mailboy piziciókat töltik be, rasszista alapon állandóan jó állásokat jártak ki nekem. Ez remek dolog, kivéve amikor emiatt nem a nálam alkalmasabbakat vették fel :))) Lásd még kvóták. Csak 2015-ben jött a meglepi, hogy ezek mind lelkesen támogatják Európa muszlim invázióját. Próbálkoztam tetszőleges érvelésekkel hogy ez nem lesz jó, de általában 1 vagy maximum 2 lépésben a holocaustnál kötöttünk ki hogy ezért kell vagy jó befogadni Európába UNLIMITED number of majomembert. Hát ez nem okos dolog :(((

Mielőtt beléptem a náci pártba (nem is :) ) csináltattam genetikai tesztet aztán NULLA% zsidó jött ki (MyHeritage). Hát ez kemény. Főleg úgy, hogy a családomon kívül jelentős mértékben olyan környezetben nőttem fel. Maugli a farkasok között :)))

Vannak muszlim barátaim a "source countries"-ben, felső középosztály akikkel együtt tanultam a UK-ben egyetemen. Azok mindíg kiröhögik a hülye európaikat hogy befogadják a menekültnek nevezett csőcseléket. De ők nyilván buták és nem ismerik szegény fogorvosokat és IT szakembereket. Azt is tőlük tanultam, hogy a muszlim világ is mennyire megosztott és a vallási törésvonalakon kívül még etnikai/rasszista alapon is mennyire lenézik egymást. Az alja persze az arab, ami érthető :))) De mindegyik totál lenézi a feketéket. Ez is érdekes dolog, mert történelmileg a rabszolgagyártás jelentős részben muszlimok által történt, a fehér rabszolgakereskedők csak megvették a kikötőkben az odaszállított "árut". Hallasz erről a BLM kapcsán?? Ugye nem? És hogy a muszlimokon kívül a másik nagy rabszolgát előállító csoport maguk a feketék voltak. Egyik törzs összeszedte és eladta a másikat. Mauritániában még 10 éve is hallottam, hogy voltak rabszolgapiacok. Foglalkozik ezzel az illetékes n...r faszszopó kommandó?? Ugye nem??

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.15. 18:43:34

@Rodney_2: "...annyira zsidónak nézek ki, hogy meg sem kérdezik csak alapból feltételezik..."

Ez sok mindent megmagyaráz a számomra veled/ a kommentjeiddel kapcsolatban, de ennek kifejtésétől inkább eltekintek. :-) Maradjunk annyiban: az egyik legkeményebb antiszemita, akivel életemben dolgom volt, és akit közelről is ismertem, – a vicc az, hogy elképesztően nagy tudású, féktelen humorú, és nagyszerű ember volt, és óriási, tanulságos, gondolatébresztő vitákat folytattam vele zsidó támákban – úgy nézett ki, mint egy ortodox rabbi.

"Csak 2015-ben jött a meglepi, hogy ezek mind lelkesen támogatják Európa muszlim invázióját. "

Akkor téged valószínűleg csipa hülye zsidóval hozott össze a balsorsod. Én még életemben nem találkoztam egyel sem, aki a legcsekélyebb mértékben támogatott volna bármiféle muszlim inváziót, bárhol. Ennek nagyjából a valószínűsége is nulla. Biztos, hogy zsidók voltak? Mert hogy segghülyék voltak az tuti, de nagyjából ez az egyetlen, ami az általad elmondottakból leszűrhető.

"Miért Napi dzsihád? Miért nem pl Harcom?? "

Talán azért, mert nem egy osztrák származású náci, hanem egy magyar zsidó, és azért, mert gyakorlatilag minden napra tudott hozni egy-egy olyan hírt, amelynek kapcsán összehozott egy blogposztot a muszlim terror témában. Szinte már a blog beindításának első napjától kezdve halálos fenyegetéseket kapott, és ez így is maradt addig, míg be nem zárta. Egyetlen kattintással neve és arcot tudnék neki adni, de most nem teszem, és nagy szívfájdalmam, hogy abbahagyta. Hiánypótló, egészen rendkívüli anyagokat rakott fel. A videoanyagaitól lehidaltam. Ő volt az, akitől a legtöbbet tanultam a zsidók és a muszlimok közötti konfliktusokról. Mondom, nem volt véletlen, hogy anno, a régi/ős Index blogketrecben szinte bérelt helye volt a blognak. A szerkesztők is imádták. Az antiszemiták őrjöngtek, tomboltak: olyan leleplező erejű, cikkekkel, videókkal, fix hivatkozásokkal és idézetekkel megtámogatott posztokat írt...mint én. :-) Én persze ezt részben éppen tőle és a Tiborutól tanultam(aki nem politikai blogger, ugye), amióta 2005-ben bekötötték hozzánk a netet. ( de persze az alap az apám szava, a neveltetésem, a maximalizmusom) Azt írsz le, amit akarsz, de tudd bizonyítani: ez a blogger hitvallásom 2015 óta, de előtte kommentelni is mindig e szerint kommenteltem. A Napi dzsihád őszinte, hiteles, profi blog volt. Ezt próbálom követni...csak persze én a blogok peremvidékén, nem a fősodorban. Ma már abban is kételkedem, hogy merne-e valaki olyan szinten írni a témáról, mint ő, akkoriban, illetve, ha merne, akkor hány másodperc után jelentenék fel valami mondvacsinált indokkal, gyűlöletkeltésért teszem azt. Annak idején őt csak a "szegycsontjánál" akarták felvágni, kibelezni. Szó szerint, ez örökre belém égett.

Ezen is vannak jó anyagok,

www.dzsihadfigyelo.com

de egy éve nem frissül, befuccsolt, és a közelébe sem jut a Napi dzsihádnak. Hiába, no: azt egy tehetséges zsidó írta.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.15. 18:44:14

@Rodney_2:

Amit az iszlám megosztottságáról és a rabszolgaságról mondtál: ebben semmi különleges vagy új nincs. Történelem könyvek/történelmi könyvekben rutinszerűen tárgyalt téma. Az arab rabszolgakereskedők és az európai rabszolgakereskedők együttműködése a fekete afrikaiak begyűjtésében, továbbításában, az évszázadokon át tartó sikeres üzleti modell volt. És akkor még nem is beszéltünk az olyan apróságokról, mint a rabszolgának elhurcolt keresztény fehérek százezrei, akiket Afrikában kínoztak, dolgoztattak halálra.

mult-kor.hu/cikk.php?id=896&pIdx=1

De persze ide tartoznak a törökök által elhurcolt nők, kisgyerekek is, ...könyvtárnyi téma. A rabszolgaság intézménye ma is létezik, szó szerinti értelemben és modern kori átiratában is. A csicskáztatás is modern kori rabszolga tartás: kiszolgáltatott, nyomorult, elszegényedett, elmagányosodott, beteg, elesett és kapcsolatok nélküli embereket a magyar rendőrök is rendszeresen szabadítanak ki a fogságból, ahol egészen brutális körülmények között tengődnek. A vidéki élet egyes jól behatárolható szegmenseiben ez is rutin. És akkor ott van a szexrabszolgaság intézménye, mint hétköznapi eset.

Mondom, mindegy is. Teljesen lényegtelen tehát, hogy egy adott ideológia/eszme/politikai hatalom...a te példádban a BLM, miként hallgatja el azokat a tényeket, amelyek feldúlják, feldúlhatnák az általa kialakítani kívánt képet. Erre vannak azok, a másik oldalon, vagy a függetlenek oldalán, akik elmondják, leírják azt is, amit az adott ideológia/ eszme/politikai hatalom nem akar hallani, szívesen eltitkolna, szőnyeg alá söpörne. Erről szól a demokrácia...ott, ahol még van.

Nota bene! hogy a földön maradjunk, nem te vagy az a Blog.hu-n, aki kiteregeti a NER mocskát, nem is várják el tőled, és valószínűleg sokan meglepődnének, ha ilyesmit tennél. Te inkább véded/támogatod őket. A mocsok kiteregetésére ott vannak azok, akik nem szeretnék, ha ez elsikkadna és kimaradnak a big pikcsörből mindaz, ami a kormányzat sara, bűne, vétke.

És ott van az is, ami mellettük szól mindennek ellenére. Lásd ennek a blogposztnak a témáját.

"Vannak muszlim barátaim..."

Rengeteg barátod van. Nekem szerencsére nincs sok.

Rodney_2 2021.05.15. 19:25:20

@zord íjász: Adjál nekem privat e-mailt ha lehet

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.17. 06:20:41

@jozsef_9: Csak 275 komment? Ez így nagyon gyenge. Szedd össze magad.

Bubu64 2021.05.17. 07:57:52

@Rodney2: Mi az a 4 dolog, amit jól csinált? Nem olvastam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 09:34:19

@zord íjász:

A főnöke a szőnyeg szélére fogja állítani a lazsálás miatt.

Matyi, meg lett mondva, hogy ne munka közben nézz gyerekpornót!

Rodney2 2021.05.17. 11:26:40

@Bubu64: Azért szerintem teljesen elvakult elmebetegnek kell lenni ahhoz, hogy valaki azt gondolja, hogy tetszőleges kormány nem csinál semmit jól. Még biztosan a Gyurcsányék is csináltak jól dolgokat. (és ezt ne vedd magadra, inkább a Vincent törzsközönség általános mentális állapotára utalok). Mondok egyet, amit szerintem könnyű megérteni:

ÁFA beszedés. A 8 év MSZP-SZDSZ kormányzás végén az ÁFA beszedés hatékonysága kb 60% volt. Ez azt jelenti, hogy a befizetetndő ÁFA 40%-át random magyar vállakozók nem fizetik be, illetve szétlopják. Hogy ezek között sok volt-e a ballib közeli vállalkozó és azért nem próbálták megoldani ezt a problémát, vagy egyszerűen csak alkalmatlanok voltak a kormányzásra, most ne firtassuk. Ez a dolog mindennapi beszédtéma volt akkoriban és mégsem történt semmi.
A fidesz kormány ezt több lépésben megoldotta. Sikerült 2019-re a 60% helyett 90%-os beszedési hatékonyságot elérnie. Ezt kiszámoltam 2019-re, hogy a 60% és a 90% különbsége kb 1460 milliárd Ft volt. Ezt így próbáld elképzelni magad előtt. Van az MSZP -SZDSZ kormány amelyik nyomta a propagandát annak idején ezerrel, hogy ők a szakértők, és ilyen mértékben képtelenek kormányozni. Most amikor az akkoriakhoz képest szerintem sokkal gyengébb felhozatal van az Összefogásban, hát tuti hogy ezekre lesz szükség az ország felvirágoztatásához. Ehhez jön az, hogy a fidesz sokat lop. Hát ez biztosan igaz. De ugye az nem lopás ha valamit piaci áron és piaci profitrátával mondjuk a Strabag helyett a Mészáros cége csinál meg. A lopás csak a túlárazás. De tudjuk, hogy annak idején a Strabag volt az egyik ballib kifizetőhely, tehát nyilván ott is voltak túlárazások (a Strabag erről ismert az egész régióban, más keleteurópai országokban is ezt csinálja) Vagyis az én véleményem szerint (és én gazdasággal foglalkozom, nem a Soros-médiából tájékozódó gender-tudós vagyok) csak ezzel az egy ÁFA beszedési dologgal többet hoztak be, mint amennyit szétlopnak.

Egy másik pl lehetne az EU források lehívása. A Gyurcsányék idejében nem sikerült lehívni az összes rendelkezésre álló forrást. Ezt is képtelenek voltak megszervezni. Nem az volt a kéréds hoyg hova megy az a pénz és ki gazdagszik belóle, hanem az történt, hogy a pénz be se jött (miközben az ország szorgalmasan fizette a hozzájárulását az EU költségvetéshez). A fidesz pedíg (most mindegy hogy lopási szándékkal vagy nem) azzal kezdte, hogy felállított egy olajozottan működő gépezetet megfelelő folyamatokkal, az érintett dolgozók megfelelő premizálásával és a célt/tervet a rendelkezésre álló források 110%-ra lőtték be. Ez nem csak a Tiborcz ügyben bizonyított, hanem más vitás kérdésekben is (nem csak a lopás miatt lehet vita a kifeizetések során, hanem bármilyne technikai részlet vagy adminsiztratív elkúrás miatt, ilyenkor elegánsan visszavonják a problémás pályázatot és "van másik" alapon benyújtanak egy másikat vagyis a végeredmény az, hogy bejön az országba a 100%)

Ezeket hívják úgy hogy menedzsment. Nem tudom neked mi a foglalkozásod vagy milyen ismeretekkel rendelkezel, de nekem szerencsére van nemzteközi felsővezetői tapasztalatom és ezért elég jól felismerem amikor valamit rendesen menedzselnek, vagy csak össze vissza kapkodás és szarakodás van. Valahol ehhez kötődik a "kormányzóképesség" és nem ahhoz, hogy egy adott politikus társaság támogatja-e a buziházasságot, vagy nem.

Bubu64 2021.05.17. 12:20:11

@Rodney2: Nem mondom, hogy nem hibázott az MSZP- SZDSZ kormány a lehívásokkal kapcsolatban, ők se voltak matyóhímzés. Viszont akkor még működött a Dávid Ibolya által kimondott 30-70% felosztás(amit Orbán felrúgott), ez elsimította a kedélyeket. Csábító volt a vállalkozóknak Orbán nagyobb hasznot hozó ajánlata. Valószínűleg a Strabag is megtette a magáét, de nem azt mondták, hogy le kell vágni a kezét annak, aki a közösbe belenyúl? Ezért kaptak 2/3-os felhatalmazást 2010-ben, hogy ezt megszüntessék. Mekkora arányát sikerült lehívni nekik, ezt hol lehet megnézni? Ezt nem írtad. 2004-ben lettünk EU tagok. 6 évük volt arra, hogy "beletanuljanak" a metódusba. Orbánék készen kapták a technikát, megtudták milyen hibák voltak, ebből tanultak, vagy nem? Ehhez képest jó néhány milliárdot vissza kellett fizetni a jogtalan felhasználásért, persze ez már az adófizetők pénzéből.Ne felejtsd el, 2010 után kezdtek el jönni az igen komoly pénzek.
"A fidesz pedíg (most mindegy hogy lopási szándékkal vagy nem) azzal kezdte, hogy felállított egy olajozottan működő gépezetet megfelelő folyamatokkal,"
Nekem nem mindegy, hogy lopási szándékkal, vagy sem, lehet, hogy Neked igen. Menedzselés szempontjából persze ok, de nem mindegy mit menedzselünk, hogyan. És mi sül ki belőle.

Rodney2 2021.05.17. 13:04:05

@Bubu64: Szomorú vagyok, hogy ennyi ment át az egészből. Ezért nincsen semmi értelme az ilyen tipusú "vitáknak", a legtöbb ember úgyis csak azt hallja meg ami beleillik a prekoncepciójába (volt ott egy fél mondat zárójelben, amit képes voltál befogadni :))) )
Szerintem amit vissza kellett fizetni, a helyett be tudtak adni más projekteket és így végül megjött a 100% Ezen is hisztizett az a néhány ellenzéki aki képes volt ezeket felfogni és nem csak a primitív szlogeneket nyomta.

A másik mítosz meg az EU pénzekből működő magyar gazdaság. De ebbe már bele se megyek :((( A Gyurcsány érában az EU pénzeken kívül brutális összegeket toltak be a nyugati anyabankok az itteni leányaiknak, akik azt kihitelezték. Aztán 2010-től ezek a pénzek folytak vissza (sokkal kevesebb új hitelfelvétel történt mint visszafizetés, a bankok a szigorúbb EU szabályozás, tőkekövetelmények miatt "hitelkönyvleépítést" csináltak és kb 2018-ig vitték ki a pénzt a magyar gazdaságból, hogy az anyabankok tőkehelyzetét stabilizálják) A gazdaságot Orbánék kb 100x jobban menedzselték mint Elkúróék. De gondolom ebből semmi nem megy át, mert nem illeszkedik a prekoncepciókba :(((

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.17. 13:27:22

@Bubu64: @Rodney2:

"A másik mítosz meg az EU pénzekből működő magyar gazdaság."

Azért tegyünk különbséget aközött, hogy valaki azt mondja, hogy Csak abból épül/csak abból működik és aközött, hogy ennek milyen brutális jelenléte van a magyar gazdaságban. Mert ez utóbbi nem mítosz: ez egy tény, és itt nem a blogposzt a lényeg, hanem a blogposztban lévő gazdasági cikkek/adatok/statisztikák linkjei...

zordidok.blog.hu/2020/06/05/euforia_es_eu-fobia

Nem beszélve arról, hogy mit tapasztalsz akkor, ha járod az országot. EU, EU, EU. EU, EU, EU...más sincs.

Nota bene! az összes ebben a posztban emlegetett várfelújítás is elsöprő részben EU pénzből ment, tömve volt minden a projekt táblákkal. És akkor ez:

zordidok.blog.hu/2020/02/28/erdobenye_795

"A fidesz pedíg (most mindegy hogy lopási szándékkal vagy nem) azzal kezdte, hogy felállított egy olajozottan működő gépezetet megfelelő folyamatokkal,"

Mondjuk ezt a megjegyzést én sem értettem. :-))) Agyonvágta az egészet.

Bubu64 2021.05.17. 13:29:15

@Rodney2: Rá se ránts, hogy nem egyezik a véleményünk. Majd a jövő eldönti kinek volt igaza, lehet, hogy mindkettőnknek. Én is más oldalról nézem, Te is.

Rodney2 2021.05.17. 14:05:45

@zord íjász: Az a helyzet, hogy a 2010-2017 időszakban a hitelleépítés miatt kb annyi pénz vonódott ki a gazdaságból, mint a bejövő netto EU funding. Vagyis persze hogy sok minden épült EU forrásból, de ha nem lett volna a korábbi eladósodás felszámolása, akkor az EU pénzek nélkül teljesített volna úgy a gazdaság, mint ami ma látszik. Nem tudom hogy ez mennyire érthető :( Arról nem beszélve, hogy ez a rengeteg (hitel)pénz az "elmúlt 8 év alatt" folyt be a gazdaságba és élénkítette a gazdaságot, épültek az új otthonok stb. Ez az eladósodás nem látszott az állam eladósodottságában, mert a magánszféra adósodott el a külföld felé. Vagyis ez a jelenség jelentősen leértékeli a Gyurcsány korszak gazdasági teljesítményét ( a köztudatban levő "elkúráshoz" képest!!!! ) és ugyanannyival értékeli fel az Orbán kormány teljesítményét. Ezek egyszerű tények, számok. Nem arról szól hogy ki mennyit lop és kinek a milyen politkája mennyire szimpatikus.

Az a megjegyzés meg... próbáld valahogy objektíven nézni azt amit írtam.. Tudom hogy szinte lehetetlen :))) A megjegyzés arról szólt, hogy azon most ne vitatkozzunk, mert nem az a téma, hanem a "menedzsment teljesítmény". Én így tudok magyarul, nekem az amit odaírtam ezt jelenti. Biztosan az én hibám, ha ezek a dolgok nem mennek át :(((

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.17. 14:17:30

@Rodney2: Az a megjegyzés meg... próbáld valahogy objektíven nézni azt amit írtam.. Tudom hogy szinte lehetetlen :))) A megjegyzés arról szólt, hogy azon most ne vitatkozzunk, mert nem az a téma, hanem a "menedzsment teljesítmény". Én így tudok magyarul, nekem az amit odaírtam ezt jelenti. Biztosan az én hibám, ha ezek a dolgok nem mennek át :(((

Értem, rendben van, de kinyírta azt, amit mondtál. Forgasd a szempontpuskát: innen nézve szarul nézett ki. :-)

Rodney2 2021.05.17. 14:18:13

@Bubu64: Az a baj, hogy a jövő is úgy "dönti el" hogy kinek volt igaza, hogy egyrészt a történelmet a győztesek írják, másrészt ha mindenki a maga propagandistái által írt szennyből tájékozódik, akkor mindkét fél úgy fogja érezni, hogy neki van/volt igaza. Amit fentebb írtam a bloggernek a hitelállományok változásáról, azt soha egyetlen "független" gazdasági elemzésben nem láttam a "független" magyar sajtóban. Ezért aztán akik csak abból tájékozódnak és nem olvasnak pl londoni elemzőházak anyagait, azok egyszerűen hülyék maradnak még évtizedes távlatban is (bocs) És ilyen anyagokat se zsákfalusi parasztok, se gender-tudósok nem olvasnak, sőt még a mindenhez egyformán jól értő tudós Brendelszar sem.
Ha nyer az Összefogás, az nyilvánvalóan katasztrófa lesz. Csak majd mindenki a saját szája íze szerint fogja magyarázni, hogy miért nem sikerült semmit elérni, miért lett minden elkúrva és amit majd a baloldal elért vívmányokként fog bemutatni, azok kb pont azok a dolgok ami miatt egy jobboldali nem szavaz rájuk semmilyen körülmények között sem :((( Remélem Magyarországon élsz és nem fogsz tőlük külön pénzeket kapni mint holdudvar, akkor majd jó egészséget kívánok neked ahhoz az egészhez...

Rodney2 2021.05.17. 14:28:03

@zord íjász: Jó, de te úgy olvasod amit írok, hogy én fidesz propagandát csinálok, és abba nem illik. De én csak próbálok objektív lenni. És az is egy objektív dolog, hogy a másik korszakban is loptak, amennyi beléjük fért. Ők annyi lopást tudtak megszervezni, ezek meg ennyit. Ez is menedzsment skill :)))

A párhuzamba állítás arról szól, hogy van 2 "rezsim", mindegyik próbál menedzselni / kormányozni is és lopni is és ez az egész az egyiknek jobban megy, mert oda több ilyen skill jutott. Ennyi. Ami szomorú, hogy az is elég egyértelmű, hogy pl Gyurcsány mennyivel jobban áll Karigerinél ebben a vonatkozásban :((( És még így sem tudott egy 2 párti koalíciót menedzselni. Ebbe is bukott bele. Na majd Mr Hülyevigyor vaskézzel irányitja a 6 párti koalíciót. Jézusom... (mert tuti hogy ő lesz a végén a közös jelölt, ennyire izgalmas az előválasztás)

Rodney2 2021.05.17. 14:39:40

@zord íjász: 2013-14-ben viszonylag sokat voltam Budapesten. Egy barátommal rendszeresen jártunk a Nobuba ebédelni (2 főre bor nélkül kb 120 ezer Ft volt a számla, de volt wagyu marhájuk) Minden alkalommal ott ült a Habony a sarokasztalnál és az előtérben sorbaültek hozzá a "kliensek" / "kérelmezők". Volt köztük milliárdos vállalkozó akit ismertünk. Már direkt úgy ültünk le, hogy jól lássuk őket :))) Szerinted mikről beszélgettek?? Enni nem ettek, csak sorban odaültek a Habony asztalához, beszélgettek egy darabig, majd távoztak és odaült a következő. A Kempinsky főbejárata előtt meg várta Árpit egy 500-as fehér mercedes sofőrrel, ami nem az ővé volt csak valakik a rendelkezésére bocsátották. Nyilván ilyesmi még soha sehol máshol nem történt a világtörténelemben, csak a NER-ben fordulhat elő... Még mindíg úgy gondolod hogy fideszes propagandista vagyok ?? :)))

Bubu64 2021.05.17. 14:42:46

@Rodney2: Magyarországon élek, tehát viselem mindegyik kormány intézkedéseinek következményeit. Soha nem kaptam külön pénzeket sehonnan. Valóban nem olvasom londoni elemzőházak anyagait. Viszont amatőr szinten érdekel a gazdaság. Láttam a Nagy dobás c. filmet, a Wall Street farkasát, egy kicsit rávilágított arra, hogy milyen mocskos a pénzvilág. Azt is követem, hogy a "133 legbátrabb" által megszavazott törvényekkel milyen törvényesített eltulajdonítások vannak, ami egy idő után mindenkit érinteni fog. Abból vonom le a következtetéseket, amit a saját bőrömön tapasztalok, vagyis ez így nem igaz. Olyan helyen dolgozok, ahol még ezt sem érzem annyira. Tudod:) www.youtube.com/watch?v=ZJ84vAQxhHQ
Sajnálom a szegényeket, kisnyugdíjasokat, mert a szociális hálót teljesen szétszaggatták, az árak az egekben. Ezek szerint, mint észre veheted nem vagyok tipikus jobboldali szavazó.
Én pont akkor éreztem világvége hangulatot, amikor 2010-ben Orbán nyert, még úgy is, hogy tudtam, hogy az lesz. De a történelem, idő, sors kereke forog tovább

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.17. 15:00:49

@Rodney2:

"Jó, de te úgy olvasod amit írok, hogy én fidesz propagandát csinálok, és abba nem illik. De én csak próbálok objektív lenni. És az is egy objektív dolog, hogy a másik korszakban is loptak, amennyi beléjük fért. Ők annyi lopást tudtak megszervezni, ezek meg ennyit. Ez is menedzsment skill :))) "

Nem. Én mindenek felett úgy olvasom, hogy könnyedén átsiklasz ezen az apróságon, ami egyébként a NER iszonyata, a jelen korunk morális, erkölcsi, etikai, és nem utolsó sorban a demokratikus deficitünk nyers valósága. Az üzemszerű lopás mint rutin, ugorgyunk...ami ugye csak akkor lesz az, ha a bíróságon is ráütik a pecsétet, addig csak az én belső meggyőződésem (tehát nagy valószínűséggel soha nem lesz objektív igazság...ha nincs Isten, mert valakinek most már idej lenne megmentenie ezt a nyomorult országot, nem hiszem, hogy ezt érdemeljük) Ezért írtam, hogy az a fél mondat agyonvágta az egész kommentet. Onnantól teljesen mindegy volt, hogy mi volt benne. Nem lehet 11 évvel később Gyurcsányozva mentegetni azt , ami ebben az országban zajlik, és nem lehet minden mondatban elqrózni. Én értem, hogy nálad ez az objektivitás egyik módszertana, de nekem csak terelés, és nem mellesleg ebben a vonatkozásban valóban szimpla kormányzati propaganda penelszöveg. Gyurcsány. A kulcssszó.

A történet Habonyról: nekem korrajznak is beillik...ha igaz, persze. Filmre vele, pazar jelenet.

Bubu64 2021.05.17. 15:33:56

@Rodney2: Szóval, hogy ugyanazt értsük az alatt, amit írtál: Hitelleépítés alatt a hitelek visszafizetését érted? Én azt értettem, hogy Magyarország nem vett fel újabb hiteleket. Tehát szerinted Orbánék jól teljesítettek, mert ha nem kellet volna visszafizetni hiteleket, akkor jobban fejlődött volna az ország.

Bubu64 2021.05.17. 15:50:28

@Rodney2: Akárhogy forgatom nem értem.:( Magyarázd el a laikusnak! Ha a magánszféra adósodott el a külföld felé, és ez nem jelent meg az állam eladósodottságában, akkor az nem értékeli fel az Orbán kormány teljesítményét, hiszen nem fizette ki az állam a magánemberek hitelét a bankok felé. Max. Orbánék az önkormányzatok devizahitelét vállalták át, így az állam fizette ki helyettük( vagyis minden adófizető) a felelőtlenül gazdálkodó települések helyett. Hiszen nyakló nélkül adósították el a fideszes önkormányzatok a településeket 2010-ig. Volt is belőle felháborodás a felelősen gazdálkodók részéről, ami érthető is. Tehát körbe értünk Orbán 2010 előtt kavarásaival kapcsolatban. Most ugyanez zajlik, csak az országot adósítja el mértéktelenül a választások előtt.

Rodney2 2021.05.17. 16:53:37

@Bubu64: "Szóval, hogy ugyanazt értsük az alatt, amit írtál: Hitelleépítés alatt a hitelek visszafizetését érted? Én azt értettem, hogy Magyarország nem vett fel újabb hiteleket. Tehát szerinted Orbánék jól teljesítettek, mert ha nem kellet volna visszafizetni hiteleket, akkor jobban fejlődött volna az ország."

Ez pont így van amit írsz. Ami a következő hozzászólásod, az nagyon gáz, kár hogy nem lehet törölni :) (az igaz amit írsz az önkormányzatokról, csak a hatása más)
Most el kell menjek találkozni egy barátommal, majd estefele megpróbálom szétszálazni neked, hogy megétsed. Az a lényeg, hogy ha azt nézzük hogy a GDP (s esetleg a bérek, meg úgy általában a jólét) hogyan nő, akkor abban minden befele jövő pénz hozzájárul (mindegy hogy EU Funds vagy az állam vesz fel hiteleket és abból fizet jóléti kiadásokat mint Nyugaton :p vagy a magánember vesz fel hitelt és szó szerint felzabálja mint Romániában, kb így hagynak le minket hogy hitelbe vesznek kaját karácsonykor és húsvétkor, vagy a külföldön dolgozók utalnak haza pénzt) és minden kifele menő pénz (hitel visszafizetés a nyugatnak) elvesz a növekedésből/jólétből. Ezen belül meg kell különböztetni hogy a külföld felé adósodunk el vagy befele, mert a befele eladosódás valakinek plusz pénz amit elkölthet, de másnak (a megtakarítónak) kevesebb pénz amit felzabálhat.
Ebben az a vicc, hogy amikor a fideszes önkormányzatok eladósodtak a Gyurcsány alatt CHF hitelből, az pont ugyanúgy növelte a Gyurcsány korszak GDP-jét és később amikor vissza kellett fizetni az Orbán kormány alatt, akkor azt csökentette. Így nézve a Gyurcsány igazi elkútó volt, még SOKKAL nagyobb mint amilyennek felületesen látszik, a nyomorult Orbánék meg hatalmas teljesítményt hoztak össze. Ettől még utálhatjuk, csak a másik oldaltól ne várjunk sokat mert nagyot fogunk csalódni :(((

@zord íjász: Lásd fentebb. A Gyurcsányozás azért teljesen aktuális, mert itt áll a kapuk előtt, ő lesz jövőre az alternatíva. Ne legyél naív és ne hazudd azt magadnak hogy majd Szél Bernike, Hadházy meg Fegyőr fogják meghatározni egy új koaliciós kormány politkáját... Ha Gyurcsánynak már ibolya nőne ki a hazudós szájából a föld alatt, akkor lenne igaz az amit írtál, hogy gáz arra hivatkozni (akkor se gáz, mert az a benchmark, csak akkor nem lenne annyira aktuális és releváns)

Most mennem kell

Bayaz 2021.05.17. 21:06:58

@Rodney2: Az a vicc hogy annál hogy Szél Berni meg Fegyőr határozza meg az új koalíciós kormány gazdaságpolitikáját még Gyurcsány is nagyságrendekkel jobb lenne...

Bubu64 2021.05.18. 14:38:12

@Rodney2: Szerintem nem kell törölni a hozzászólásomat, tetszik, nem tetszik ez az élet vadkeleten.
Te nem nézed az emberi sorsokat a számok mögött. Csak a statisztikai oszlopokig látsz. De megbocsátom, mert szinte minden közgazdász, ha az vagy, így jár. Foglalkozási ártalom. Abban igazad van, hogy elég gáz, amit írtam, csak másképp, ahogy Te gondolod.
Elég gáz, hogy hitelt kell felvenni, arra, legyen mit enni karácsonykor, úgy, hogy valaki dolgozik, csak nem fizetik meg. Ha ennyire benne vagy a statisztikában, nézd meg, most a "nagy gazdasági szárnyalás" mekkora inflációt hozott, a benzin ára egy év alatt hány százalékkal emelkedett, az élelmiszerek áráról nem is szólva( ha már ételre elköltendő hitelfelvételről dikurálunk). Úgy, hogy minden okos ember azt mondta, hogy a világon pénzbőség volt. Csak itt, a v4 országokban elfelejtettek a vezetők adni belőle "azembereknek". Az nem ér, hogy de a Gyurcsány idejében( 12 éve volt, volt idő megmutatni, mit tudnak, akarnak tenni a jólétért). Ne felejtsd el, hogy a romániai emberek át(túl)éltek egy Ceasescu korszakot, amíg nálunk a legvidámabb barakk volt. Ne ítélkezzünk! Nagyon sok szegény faluban az uzsorások markában vannak az emberek, hogy enni adni tudjanak a gyerekeiknek. Ne annak higgyünk, hogy a Plazak a nagyvárosokban tele vannak.
Az valóban szintén gáz, hogy kiadták a polgimestereknek, minél több devizahitelt vegyenek fel, mert minél rosszabb, nekik annál jobb volt.
Meguntam a diskurálást, így éjszakás műszak után. Jó légy!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.18. 15:37:39

@Rodney2: @Bayaz: @Bubu64:

Én ennyit tudok ehhez hozzátenni. :-) És akkor nem lehet engem azzal vádolni, hogy a mai forint-euro árfolyammal, az ellopott magánnyugdíj pénztárak 3000 milliárdjával, a demokrácia lebontásával, a Putyin-Erdogan-Hszi Csin ping tengellyel, a strómanok-tolvajok, csókosok világával, Nyuszi barátainak és üzletfeleinek szabadrablásával...és az unalomig ismert, de teljesen feleslegesen (értsd: a választások eredménye alapján reménytelenül) hajtogatott NER valóság paneljaival jövök.

EZ az, ami felülemelkedik a puszta elkeseredettségen, dühön, frusztráción, gyűlöleten, politikai motiváción, bármiféle indulaton, a lövészárok harcokon (én eleve nem űzöm ezt a műfajt)...és szerintem ez nagyon jó, és hiteles kép, még azzal együtt is, hogy akár ennek a posztnak a lényegét is megtapossa, amikor a beton és a tudástranszfer vonalról beszél. Még így is, hogy én ebben a kérdésben nem osztom – nem mindenben, nem feltétlenül vagy maradéktalanul – a véleményét CS. L.-nek, csak ajánlani tudom:

https://www.szabadeuropa.hu/a/nem-elore-hanem-hatrafele-haladunk-csaba-laszlo-kozgazdasz-a-magyar-gazdasagrol-elet-a-ner-ben-4-resz/31235872.html#tudástranszfer

Bubu64 2021.05.18. 16:10:29

@zord íjász: Érdemes mind a 4-et elolvasni, vagy ez a lényeges rész?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.18. 16:30:47

@Bubu64: Húú, nagy felelősséget hárítasz rám, mert ha elbaszom az idődet, energiáidat azzal, hogy olyasmit javaslok, ami neked nem teszik...annyit biztosan állíthatok, hogy az egész cikk jó, nem csak a tudástranszferes ahová a link visz (ami nem él így, de nem tudom miért, és nem tudom miért nem ez egész cikk linkje került be)

De van egy másik indokom is: az élet a NER-ben többi részére még nem volt időm, csak beléjük kaptam, szemzgettem :-) de mindegyik érdekesnek tűnik (3. rész: elosztáspolitika, 2 rész : gender (ez külön is, mert jól ismerem az interjú alanyát, csak rá kell vennem magam), 1. rész a magyar társadalom) és mindegyik rész linkje benne van a cikkekben (mindegyikben az előző rész).

Szóval, én biztos vagyok benne, hogy mindegyik jó. De egyszerre persze tömény. :-)

Bubu64 2021.05.18. 16:39:23

@zord íjász: Elolvasom. Mindegyik érdekes témának tűnik. Remélem érteni fogom, vagyis hétköznapi nyelven írták, nincs benne túl sok szakszó, hogy szótárral kelljen olvasni. Ahhoz nincs türelmem.
Egyszer olvastam Anthony Giddens Szociológia c. könyvéről. Nosza kivettem a könyvtárból, de már az első oldal után megijedtem, amikor láttam, hogy egyetemi tankönyv. Vesztenivalóm nem volt, belekezdtem, és értettem! Annyira egyszerűen írta meg a szerző, hogy a legképzetlenebb laikus is megértheti. Persze vizsgázni nem akarnék belőle, mert visszamondani nem tudnám.:)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.18. 17:11:38

@Bubu64: Érteni fogod, ez nem is vitás, ehhez el sem kell olvasnom, hogy tudjam. Ez egy újság/online cikk a köznépnek, polgároknak, olvasóknak, átlagembereknek, akikből a Sz.E. él. Nem fogja őket elriasztani azzal, hogy olyan szavakat rak bele a cikkbe, hogy "rododendron és enciklopédia."

(Idézet forrása megvan? Micimackó. Na, az egy kihagyhatatlan könyv.)

Bubu64 2021.05.18. 19:31:43

@zord íjász: Az még kimaradt, a Kisherceg is, de ami késik nem múlik.:)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.18. 19:38:40

@Bubu64: Bizonyos könyvekhez/könyvek befogadására és értő olvasására meg kell érni.
Én is huszonegykétiksz éves koromban olvastam el először a Micimackót és a Kis herceget is. Így volt jó, nagy hiba lett volna nekem, ha gyerekfejjel olvasom el őket. Azóta viszont rendszeresen/időnként elolvasom újra és újra mindkettőt. Részben a csodás illusztrációik miatt is leveszem őket a polcról, felcsapom valahol és belekezdek. Elég sok ilyen könyvem van, mondhatom több száz. :-) Szóval ne hagyd ki...ha ez komoly volt, hogy még nem olvastad, mert e zord időkben az irónia detektorom nem mindig működik jól. Már nem működik mindig jól.

Bubu64 2021.05.18. 22:17:27

@zord íjász: Komoly volt. Sok minden mást olvastam, de ezek kimaradtak. Bepótolom, mint ahogy a Mester és Margaritát is.

Bubu64 2021.05.19. 08:58:57

Szia Íjász!
Hogy ne csak könyvekről beszéljünk, egy filmet ajánlok, ha van kedved és lehetőséged rá, nézd meg.
logout.hu/bejegyzes/dany007/a_hullam.html

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.05.19. 11:06:50

@Bubu64: Annak idején valahogy lemaradtam erről. Rejtély. Rákerestem.Meg fogom nézni, érdekel.

videa.hu/videok/film-animacio/a-hullam-_die-welle_-_hun_.mp4-fasizmus-nemet-film-mAXcPmjM2s1cKN3e

dr. pretender 2021.05.19. 15:48:36

@Rodney_2: Ez a strabagozás nagyon népszerű, de elég nagy tévedésben van, aki azt hiszi, hogy most nem nyer a Strabag. Korábban (ellenzékben) nagyon támadta a Fidesz, aztán valahogy csak az lett a vége, hogy a NER-be szépen beépültek, az infrastrukturális fejlesztések 14-15%-át viszik (értékben), és a felcsúti fociakadémia szponzora lett a cég (LOL). Miről beszélünk??

Bubu64 2021.05.20. 17:52:27

@zord íjász: Szia Íjász. Elolvastam a 4.részt. Nagyon jó, bár én sem értek egyet mindennel. Dehát ő az okos, én csak béka perspektívából nézem. Szerintem hibás az a sorrend, hogy államosítanak és utána kijelölik kié legyen. Az én véleményem szerint fordítva történik.
Nem improvizálnak, hanem tudatosan szerzik meg és osztják szét egymás között az állami vagyont.
"Utólag derült csak ki, és utólag is nehéz benne mélyebb logikát felfedezni."
A mélyebb logika az, hogy kihasznált(j)ák a Covidot, hogy még többet tudjanak az állami vagyonokból magánkézbe adni. Nem értem miért nem mondja ki. Csak mismásol.
Még egy, utálom az állam szót. Elkeni a mindenkori kormány felelősségét a közpénzek elosztásában , racionális felhasználásában. Ha elsikkasztják, herdálják akkor az "állam" gazdálkodott rosszul a befizetett javakkal. Hát nem, személyre le lehet bontani.
"A miniszterelnök megmondta, hogy három területen, a sajtóban, a bankszektorban és az energetikában mindenképpen a nemzeti tulajdon túlsúlyát szeretné biztosítani."
Vajon miért is?Hö-hö. Nem is tudom. Három stratégiai pont az ország életében. Aki azt kézben tartja, az ország torkát szorongathatja, ha akarja.
Az állam vezérli ezeket? Ez csak akkor érvényes, ha figyelembe vesszük a régi mondást "Az állam én vagyok" mondá Orbán. Elég sokszor emlegeti a mimagyarok szlogent.
Nem is tudtam, hogy van még Költségvetési tanács, kb. annyi a szerepe, mint az alkotmány nélküli Alkotmány bíróságnak. Biztos jól fizető állás.

Rodney_2 2021.05.22. 09:05:07

@dr. pretender: akkor mégsem mindent a Lölö lop el :)

Bayaz 2021.05.24. 16:13:19

@Bubu64: "Vajon miért is?Hö-hö. Nem is tudom. Három stratégiai pont az ország életében. Aki azt kézben tartja, az ország torkát szorongathatja, ha akarja."
Lehet hogy épp ezért kell nemzeti tulajdonban tartani? Hogy külföldi vállalatok és országok ne zsarolhassanak vele, ne élhessenek vissza vele.

Ez a gondolat valahogy teljesen elfogadott ellenzéki körökben az orosz gázfüggőség kapcsán, de azokról a szektorokról kuss van, amelyek nagyrészt nyugati kézben vannak.

Glokta 2021.05.24. 16:13:22

@Rodney_2: Valóban kurva hasznos hogy visszavásároljuk erdélyt, ha közben a székelyek kihalnak.
süti beállítások módosítása