Mottó 1.: A medve nem játék. A mackó igen.

Mottó 2.: "...Egy hatezer felnőtt bevonásával készült felmérés eredménye szerint a brit felnőttek több mint egyharmada plüssállattal alszik. Az amerikai felnőtteknél ugyanez az arány negyven százalék. Legyen szó a gyerekkorból átmentett kedvencről vagy valami új játékról, bizony jobban esik az alvás, ha van közben kit ölelni, morzsolgatni. A stressz-szint csökken, így könnyebbé válik az elalvás. S bár a legtöbben ezt nem hozzák nyilvánosságra, a szállodák azért tudnának mesélni: a 2010-es évben több mint 75 ezer ott felejtett játék macit kellett elpostázniuk magányos tulajdonosaiknak. S mielőtt azt gondolnánk, ez inkább fiatal lányok szokása, eláruljuk, hogy a felmérésben választ adó férfiak negyede állította, hogy az üzleti utakra is becsomagolja kedvenc plüssállatát..." (Ezért szeretik annyira a gyerekek a plüssállatokat, Dívány)

Mottó 3.: „Persze mondhatjuk, hogy egy darab textíliáról van szó. Objektíven nézve ez az igazság. De az emberi lélek nem objektív kategória” – (Insa Fooken, pszichológus, a plüssállatok és az emberek közötti kapcsolatot vizsgálva, forrás)

♦

A Nagykovácsi Öregiskola megmentése, felújítása, kibővítése és új szerepkörbe integrálása a falu építéstörténetének sikertörténete. Az épület egyszerre könyvtár, rendezvényterem, vállalkozói inkubátorház, szabadtéri közösségi tér. Az a terep lett, ahol a költségvetés hazai, helyi és mindenekelőtt az EU pénzforrásai szinte teljes egészében megfelelően kerültek felhasználásra. Olyan évtizedeken átívelő eseménysorozat ez – ma is tart –, amely jól példázza a helyi civil közösségi összefogás, az építészszakmai elhivatottság, valamint az önkormányzat (a politikai döntéshozatal) egymásra találását a hasznos és helyes közös célok megvalósításában. Erről a történetről volt már többször szó a blogban, de csak egyes részleteiben, pl. a Nagykovácsi építészeti aranykorát bemutató posztban, de majd a maga teljességében is színre kerül később, külön is.

Persze, ennek a szó szerint az utolsó pillanatban megmentett épületegyüttesnek a látványos feltámadása semmit sem érne önmagában, ha a külcsínhez nem társulna a belbecs: értékes tartalom nélkül pusztán díszes, ám üres és drága építészeti héj lenne. Szerencsére az intézmény lelkének számító aktív tagok /alkalmazottak, és a saját, személyes véleményem szerint főleg G. Furulyás Katalin intézményvezető (és önkormányzati képviselő) ismételt felbukkanásával ettől nem kell tartani. A Nagykovácsi Öregiskola központi épületeiben egyszerre testesül meg a klasszikus kultúrházak, a jó értelemben vett szocialista Művelődési Házak erénye és a minden korban örök értéknek számító Könyvtárak tökéletes elegye, ahol mindig zajlik az élet: kiállítások, vásárok, rendezvények, előadások, vitaesetek, klubok, szakkörök, teadélutánok, ...a programok széles és színes választékának bemutatásához önálló posztot is írhatnék. Eleve itt (vagy a kisteremben vagy a nagyteremben) tartják az összes képviselő-testületi ülést és a Közmeghallgatásokat. Ebben a blogban kapásból van 10 olyan poszt, amelyekben a bemutatott események helyszínéül az Öregiskola szolgált: Györgyi Zoltán főépítész előadása, Ertsey Attila építész előadása, Kósa Géza dendrológus előadása, a Nagy Keresztre feszítés, a Nagy Semmi, a mai napig a legolvasottabbnak és folyamatosan olvasottnak számító Konok Ikon, vagy éppen a beszélgetések Bod Péter Ákossal, Márki-Zay Péterrel...tovább is van, mondjam még?

A Nagykovácsi Öregiskola a kultúra-szórakoztatás-közösségi kapcsolatok és a közélet terének központi helye a faluban, és ebben a minőségében évről-évre ki is hasítja a helyi költségvetés egy jelentős szeletét. Ám a képviselő-testületben teljes a konszenzus abban a kérdésben, hogy bármiképpen is dörömböljenek a zord idők a falu kapuin, a lehetőségekhez mérten a szolgáltatások minőségének magas színvonalát tartani kell, így a megszorító, takarékoskodást célzó intézkedések sem lehetnek húsba vágóak. Olyanok semmiképpen, amelyek végleg felszámolnák vagy ellehetetlenítenék a munkát itt, és semmissé tennék azt a 23 évnyi munkát, erőfeszítést, anyagi és szellemi áldozatot, amely ebben az épületben és kulturális múltjában benne van.

A Nagykovácsi Öregiskola legújabb kiállítása egy igazi gyerekprogram, illetve örök gyerekeknek szolgáló felnőttprogram. A könyvtár dolgozói voltak az ötletgazdák. 

Egy mackókiállítás.

• Helyszín: Nagykovácsi Öregiskola, Kossuth Lajos utca 78. Látogatható: március 9.-ig.
• Téli nyitvatartás (energiatakarékosság miatt): Kedd 10-19 óráig, szerda, csütörtök: 10-18 óráig.
• honlap

Játszani is engedd

A szüleimtől mindig azt tanultam – de nem mindig fogadtam és fogadom meg –, hogy egy úriember/polgár /európai ember /civilizált lény mindig betartja az etikett, az illem szabályait, az alapvető udvariassági elvárásokat az élet minden területén.

Ennélfogva az ilyen jól nevelt ember mások medvéinek személyiségi jogait és integritását is minden körülmények között tiszteletben tartja, vagyis mások medvéit nem lehet csak úgy egyszerűen, hogy úgy mondjam, per Ikeánum (by én) lemackózni.

A könyvtár dolgozói természetesen joggal használják a becéző alakot és nevezték el így a kiállítást, hiszen ők szoros bizalmi viszonyba kerültek azokkal a bátor nagykovácsi polgárokkal, akik elhozták hazulról, és egy kiállítás erejéig felajánlották a féltve őrzött kincseiket, illetve a gyermekeik féltve őrzött kincseit. Először azt gondolták, hogy majd gyerekek lesznek leginkább a felajánlók között, de ahogy az igen hamar kiderült a rendezvény szervezői számára, ez a rengeteg medve mégis inkább elsősorban

tulajdonosi körét jelentette.

A kiállításon szinte minden egyes medvének külön története van, és simán mellékelni lehetne egy vicces, tréfás, elgondolkodtató kiadványt (egy A4-es oldalt) ezekről a történetekről, amelyekről egyébként, persze nevek és azonosíthatóság nélkül, el lehet csípni egyet-egyet, amikor valaki megnézi ezt az óriási medvesereget. Néhány kedvencem:

• a kisgyerek, aki elhozta a medvéjét a kiállításra, majd a megnyitó másnapján az apukája kíséretében sírva jött el érte, hogy hazavigye, mert annyira féltette és nem bírt nélküle meglenni,
• a feleség, aki felajánlotta a család medvéit, majd ezek után keményen megküzdött a férjével azon, hogy a férj melyiküket hajlandó elengedni erre a kis időre is,
• az öreg medve, akinek a kiállításra megvarrták a fülét, ami biztosan nagyon fájt neki a tulajdonos szerint, és ezért van is egy kis lelkiismeretfurdalása
• a medvék, amelyeknek új ruhát varrtak /megjavították a ruhájukat a kiállításra, mert azt kérték (mármint a medvék)
• a medve, amelyet azért vásárolt a tulajdonos, mert annyira egyedül érezte magát a lakásában, egy idegen országban, amíg ott tartózkodott...

A kiállítás alapötlete több dolog találkozásából, aktualitásából született: egyrészt azért, mert 120 éve született Bodó (Blum) Béla, a Brumi könyvek írója, valamint a szokásos medveműsor okán, miszerint a kijön-e a medve a barlangjából, és meglátja-e az árnyékát, amelyből a tél vonatkozásában lehet leszűrni tudományosan megalapozott következtetéseket.

Noha az Öregiskola nyitvatartási ideje eleve okozhat némi nehézséget a kiállítás megtekintésében – minden helyi,  önkormányzati intézménynek kötelező valamennyire spórolnia ilyen téli, ínséges, energiaválságos zord időkben, de hétvégén alapból zárva van –, Nagykovácsi bátor, medvetulajdonos polgárai azonnal vették a lapot, és a felhívás nyomán özönleni kezdtek Ursula nővér cimborái az Öregiskolába. 

46 medvetulajdonos került fel az adakozók listájára (egyén és család). Számmisztikai szempontból található egy misztikus kapcsolat: éppen 46 cm magas az angol királyi testőrség fekete medvekucsmája is.

Összesen 250 medve gyűlt össze, plusz a medvés könyvek, diafilmek, dokumentumok, grafikák, festmények, fotók és egyéb medvés relikviák. A könyvtár dolgozói természetesen minden aggódó tulajdonost biztosítottak arról, hogy nagyon vigyáznak a medvékre, mindenről pontos leltár készült, és mindig jelen vannak a teremben, ha látogató érkezik.

Van mire vigyázni: az egyes medvék felbecsülhetetlen érzelmi értékén túlmenően is.

Van egy 90 éves medve (korelnök), van kicsit fiatalabb, de szintén nagyon öreg, és még felhúzható és brummogó (megmutatják) van gigantikus medve, óriási medve, nagy medve, nagy medve fiai, és minden létező méretben található medve, kicsi, közepes, apró.

Van panda és koala, mosómedve és Általános medve minden létező színvariációban, van papucs / mamuszmedve, van szép bundájú, van kopottas szőrű, van csúnya, de aranyos, van szép és pökhendi, van nagyon szocialista és van nagyon kapitalista, van kemény tekintetű, bamba, mamlasz...de a többsége klasszikusan csak buflák, amilyennek egy medvének lenni kell, de a bufláksága mindegyiknek különböző. Van tehát 250 különböző egyéni sors, jellem, személyiség, akik a medvetársadalom sokféle szociokulturális közegéből érkeztek az Öregiskola kistermébe, hogy elsimítsák az etnikai, politikai, vallási, kulturális ellentéteiket, és arra koncentrálhassanak, ami összeköti őket, ami közös bennük. A hely, ahol nincs semmiféle diszkrimináció, ahol a szőrszín és a tömőanyag nem számít. Medve Unió.

Van nyugdíjas / nosztalgia szekció, van külföldi szekció, – angolok és amerikaiak előnyben –, van lányos szekció (tuti, hogy medvelányok), vannak kiránduló-piknikező-tűzrakó medvék...és persze itt vannak az elmaradhatatlan sztárok, egyenesen a Paddington pályaudvarról vagy a Százholdas pagonyból.

Szándékosan van két kakukktojás is elrejtve a kiállítás medvéi között (valójában három), vagyis két nem medve, bár az egyik gépen száll fölébe, de megmutatják a gyerekeknek.

Van egy fotós fal, ahol minden gyerekből lehet medve, ha lefekszik a paraván mögé, és az arcát a kivágott nyíláshoz teszi: kis szuvenír, apa, anya lefotózhatja.

Van egy medvés életképekből – kertészkedő, nyaraló, piknikező, iskolás stb – összerakott fotógaléria, amely önmagában is egy kiállítás a kiállításon belül. 

A felületes szemlélő talál itt mindenféle anyagfelhasználásból származó medvét. A textilek széles tárháza viszi a prímet: plüssből van a legtöbb – és persze a plüss medvék is lehetnek nagyon sokfélék a plüss fajtáját, kidolgozását, megmunkálását illetően, a kiállítás ékes bizonyítéka ennek –, de van itt medve porcelánból, műanyagból, van kötött / horgolt is. A medveség, a medve létezés, a medveség esszenciájának keresése közben és formai megfogalmazásában is rendkívül sokféle volt a medvegyártók, medvemanufaktúrák, medvetervezők, illetve egyéni medveformálók megközelítése: klasszikustól az avantgarde-ig minden megtalálható. Ahány medvearc, ahány medvetekintet, annyi medvejellem, annyi medvetörténet...annyi reakció a látogatók arcán.

A medve nem játék

Vannak medvék, amelyeket egy bátor cica vagy kis kutya is megfutamít (több ilyen videót találni a youtube-on), de általában egy normális ember nem szívesen akadna össze a természet – emberre is veszélyes – csúcsragadozóival sehol sem, legyen az egy adott cápa a Nagy Korallzátonynál, egy tigris Szibériában, egy oroszlán az afrikai szavannán, vagy egy grizzly Alaszkában...vagy bármilyen medve Nagykovácsiban. Noha számtalan félreértés, tévhit, rossz beidegződés és tudatlanság alakítja a medvékről kialakított képet, annyi azért igaz, hogy a medve a valóságban nem mindig az a cuki állat, mint plüssben, és attól, hogy például Bart, A medve címszereplője egy világsztár, aki halhatatlanná lett Jean-Jacques Annaud 1988-as filmje óta (több filmben is szerepelt), és aki 2000-ben bekövetkezett haláláig szinte egy puszipajtás szelídségű vadállat volt (a gondozóival mindenképp), azért az a bizonyos erdélyi közmondás inkább közelebb van a nyers igazsághoz.

De akkor miért pont a medve lett a plüssállatok koronázatlan királya? Mert számtalan állatot megmintáznak a tervezők, de az nagyjából biztosra vehető, hogy medvéből készül a legtöbb játékállat a világon...és a gyerekeknek szóló irodalomban vagy a filmművészetben /animációkban is igazi sztárok.

Egyrészt természetesen azért, mert minden fenyegető jellege ellenére, valahogyan vicces, megmosolyogtató megjelenésű. Mackós. És a kölyökállatok is, amelyek ugyan sok más fajnál is aranyosak, de a játékos medvebocsok ezen belül kifejezetten szórakoztatóak. A hírportálokon szinte minden hónapban jut egy ilyen cuki fotó-videoanyag, a kis színesek közé.

Másrészt talán az lehet a magyarázat, hogy a medve képes megtestesíteni minden állat közül a leginkább az ősi, előemberi-ősemberi Szőrös Anyát (szőranyát), azt a lényt, akinek a szőre, a puhasága, a közelsége, a melegsége, az ereje, az ölelése a leginkább nyújtja azt a biztonságot, védettséget, amelyre több százezer (valójában millió) éve ragaszkodik és vonzódik minden gyerek, minden ember. A felnőtt is. Genetikailag kódolt üzenet ez: egy gyerek ösztönösen tudja és azonosítja. A plüssök imádatához nem kell más, de egy medve és egy plüss együtt, az már igazán klassz párosítás.

Az ember egy kis melegségre vágyik

De a ruha- és divatipar is felhasználja ezt a késztetést. A ruházkodás egy speciális iránya ebből a szőranyás, prémes szegmensből hasítja ki a maga szeletét. Valahol ez az usánkában, máshol a prémgallérban, nercbundában stb. ölt testet. A "meleg" szó egy új értelmezést is nyert a mai világban, de a ruhaiparban más jelentéstartalmában hasonlít ahhoz is, amit egy gyerek érez, amikor hozzábújik a plüssállatához.

Az ember szép fokozatosan, egymillió év alatt, de látványosan elveszítette minden szőrét és bundás melegségét, így kénytelen volt már nagyon korán megtanulnia, hogy másképpen kell védekeznie a hideg ellen: kezdetektől fogva más állatok bőrébe, prémjébe, szőrébe, bundájába bugyolálta magát, aztán ez kiegészült a ruhaipar szintetikus, műszálas anyagokból készült termékeivel, de nincs nagy különbség egy cro-magnoni ember durván megmunkált prémruházata és egy vastag gyapjúkabát vagy egy vattakabát között. Melegségbe bugyoláljuk magunkat, mert mi vagyunk "a csupasz majom": minden testszőrzetünk silány viccként hatna az állatvilágban, kivéve ékes  hajdíszünket, ami viszont egyértelmű és világos megkülönböztető jelként, azonosításként működik a külvilág felé. A hajunk jellegzetessége, valamint a hajunk elméletileg szinte korlátlan növekedési képessége egyedivé tesz bennünket az állatvilágban, és messziről mutatja bárkinek: itt jön egy ember. Vágás nélkül, átlagban hat éven át növekszik egy hajszál, mielőtt kihullik, és ezalatt nagyjából 1 méteres hosszúságot érhet el, de több olyan esetet is feljegyeztek (nőknél) ahol a haj hossza meghaladta a testmagasságot, illetve úgy tartják, hogy egy ízben, a hajhosszúság elérte a 8 métert (egy indiai férfinél). Egyik egyetemi csoporttársamnak (lány) legalább másfél méter hosszú haja volt. Ilyesmiket az állatvilág szőrös egyedei nem tudnak produkálni. Egy kopasz ember szenvedhet emiatt bizonyos hátrányokat, de szerencsére nem a hajunk az egyetlen megkülönböztető attribútumunk az állatvilágban, szóval nem kell aggódni, hogy madárnak néznek.

Hajba kapni könnyű, viszont a hajba nehézkes felöltözni zimankó idején, testszőrzetünk meg nincs. Így hát kifejlesztettük a ruházkodás intézményeit, és ha már korlátlan lehetőségei vannak az embernek anyagban, színben, dizájn terén a ruhatervezéskor, akkor az adott ruhadaraboknál összeköthető a kellemes a hasznossal, vagyis az ősi forrás a modern megfogalmazással.  

Egy meleg színű bőrkabát / szarvasbőr férfi kabát – azon túl, hogy méregdrága lehet – kifejezetten hívogatóan hat egy adott vásárlói rétegre a maga letisztult kidolgozású, de plüssmedvés módján. Ahogy az se véletlen, hogy az erre fogékony nők ruhatárában egy professzionálisan elkészített műszőrme bunda vagy pl. az említett, véres hátterű nercbunda /rókabunda stb., a puszta gyakorlati hasznán túl (meleg, megvéd a hidegtől, fagyoskodástól) olyan nagy becsben tartott ruhadarab lehet. Az ára mellett, szintén. Vannak ma már olyan műszörme bundák, amelyekről szerintem egy szűcs is csak közelebbről szemügyre véve mondja meg, hogy nem eredeti /állati eredetű. Amikor az állatvédők rohangálnak (ma már ritkább, de egy időben rendszeres volt) a festékszóróikkal az haute couture divateseményein vagy híres, rongyrázó bálok környékén, hátha találnak valahol még olyan embert, aki állati eredetű (értsd: leölt állatról származó) ruhadarabot visel, akkor szerintem gondolatban elvágják az egyik utolsó kötődést is, ami egykori (állati) önmagához köti az emberi fajt. Hamarosan lehet, hogy nem lesz mit lefújniuk az öreg kontinens adott országaiban: az Európai Unió régóta fontolgatja a szőrmekereskedelem teljes betiltását...problémás ügy.

Itt említem meg ismét az angol királyi testőrség egyenruhájának medvekucsmáit: de ez evidencia a témában. Egykor, a napóleoni háborúk idején szó szerint a francia katonák megijesztésére szolgált ez a fejfedő, amelyhez a kanadai fekete medvék a szőrüket /prémjüket áldozzák...de ma már csak divatból, turisztikai vonzerőként viselik Buckingham-palota rezzenéstelen tekintetű, nyáron vörös egyenruhás elit katonái.

Szerintem az emberek egy jelentős része szívesen aludna téli álmot, mint egy medve (nem minden medve tesz így), de ha már ezt nem lehet, akkor legalább a lehető legpuhább, legmelengetőbb módon (értsd: szívet melengetően is) védekezik a hideg ellen. Minél kellemesebb tapintású egy ruhadarab (ez lehet egy nyári ruha is!) annál inkább felidézi ezt a védett, meleg, otthonos érzetet. Oldja a stresszt abban is, aki viseli, és abban is, aki megérinti: egy finom tapintású ruha sokszor önmagában bizalmat és vonzalmat ébreszt. Ha egy hideg napon az arcot bele lehet fúrni / hozzá lehet bújni a másik ember meleg és kellemesen csábító kabátjához séta közben, akkor máris beljebb léptünk a szerelem, a szeretet kapuján. Lehet, hogy nem a ruha teszi az embert, de azért nem haszontalan, ha az a ruha pozitív erővel és hatással bír. Hogyan vásárolsz, választasz ruhát? Szinte biztos, hogy a tapintás döntő fontosságú.

Egy játékmedve – pláne egy puha plüss – mindezt és sok mást is együttesen jelenti / jelentheti a gyereknek: család, szocializáció, játék, védettség, melegség, otthon, ragaszkodás, vigasz, menedék, barát, stresszoldás...mikor melyik, vagy mindez egyben. Aztán ez így marad, és komoly, felnőtt emberek érzelmi szálakkal gúzsba kötve viszik magukkal az ágyba az alváshoz vagy az utazásaikra, kirándulásaikra az állataikat...a megmintázott fajtától függetlenül. Egyik ismerősöm például a zsiráfok megszállottja.

Azt pedig minden szülő tudja, hogy ha a gyerek elveszíti pl. a babkocsis séta közben az ágyi (alvós) játékát (lehet ugye az egy puha rongydarab is) akkor az érzékenyebbeknél nagyjából az Apokalipszis Négy Lovasa, az Armagedddon és a Ragnarök együttesen sújt le a családra, leginkább a könnyek árjában. Életemben egyszer megtörtént velem, hogy rábukkantam és a vissza is tudtam szolgáltatni egy ilyen elvesztett alvóplüsst: mit mondjak, szerintem a Hős Szovjet Anya kitüntetést is nekem adták volna szülők, ha tehetik, mert a gyerek, amíg vissza nem kapta a kedvencét, addig vigasztalhatatlan volt.

Ráadásul, ha az érzelmi kapocs létrejött, akkor már nem számít az sem, ha az a játékállat durva tapintású esetleg, vagy csúnyácska, vagy kopottas...mert valami olyan emlék, kapcsolat köti össze vele a tulajdonost, ami túlmutat a játékon. (ez volt az első plüss, amit vett nekem az anyukám/ a feleségem, apám régi mackója, stb. az okok végtelenek)

Ovastad te Jan Terlouw Kiből lehet király? című könyvét? Ha nem, akkor kötelező. Rövid, A/5-ös ívben 172 oldal. Világhírű, több irodalmi díjat kapott. Elvileg egy mese lenne. De nem az. Vagy ha igen, akkor kifejezetten felnőtteknek szóló mese, bár olykor határozottan horror, thriller, krimi vagy társadalmi dráma. Egy több fejezetre bontott történet arról, hogy a modern kor emberének milyen kihívásokkal kell szembenéznie, akár a politika, a környezetszennyezés, a háborúk, vagy egyéb konfliktusokat gerjesztő kérdésekben, illetve ezeken belül a morális, erkölcsi, etikai próbatételek terén. Az Alkuköz varázslója című fejezet – ez nagyon kemény – az igaz szeretet, az áldozathozatal, az önfeláldozás és az őszinte ragaszkodás példabeszéde...többek között egy kislány és az ő rongyos, kopott, csúnya, lyukas fejű, szalmahullajtó babája által.

A kiállításon is vannak mások számára talán nagyon csúnyácska medvék...akiket /amelyeket biztosan nagyon szeretnek. A szeretet az ilyen.

A játékgyártás nem játék

És valahol a szeretet sokféle arcával hozható összefüggésbe az is, hogy a gyerekeknél kíméletlenebb és őszintébb kritikus nem létezik. Egy jó játék megtervezése a tudománynak és a művészetnek egy speciális, kizárólag magas szinten űzhető elegye. Ha nem így történik, a játék sorsa gyakran megpecsételődik, legyen az egy társasjáték vagy egy plüssállat, vagy bármilyen egyéb, játék céljára szolgáló eszköz. Ha vasút-autó-hajó-...repülőgépmodellezésről van szó, különösen akkor, ha az valóban mozgásba hozható (terepasztalra szánt, elektromos működtetésű stb.) a játék, akkor a nemzetközi helyzet fokozódik. A játékgyártás minden fázisában, a tervezéstől a kivitelezésig komoly szakértők dolgoznak (kellene , hogy dolgozzanak) azon, hogy a játék élvezetes, szerethető, biztonságosan használható legyen. Gyerekpszichológusok éppen úgy közreműködnek, közreműködhetnek egy játék megtervezésében, ahogy mérnökök vagy dizájnerek / formatervezők.

Van egy ismerősöm, aki régebben igen járatos volt a játékgyártók berkeiben, mivel ő maga is egy ilyen, egyébként ismert – szándékosan nem nevezem meg a céget – helyen dolgozott. Tőle hallottam a következő történetet...amit átgyúrtam egy kicsit, mert különben nagyon konkretizálni kéne. Nyilván egy konkurens cégnél történt, de gondolom az ilyen sztorik futótűzként terjednek a szakmai berkekeken belül, és oktatási anyagként is jók, vagy ha kamu, akkor anekdotaként is működnek, elérik a kellő hatást. Egy alkalommal a cég egy másik országban dolgozó fejlesztőmérnökei (az ottani kreatív csapat tagjai) kitaláltak egy társasjátékot. Az ötlet végigment a szokásos folyamaton (beterjesztették, megtervezték, kidolgozták, finomították, irodáról-irodára vándorolt a döntéshozók között az adott részlegen) míg végül legyártottak belőle egy kis szériás csomagot, és elvitték a játékot helyi döntéshozók elé, ahol prezentációt tartottak, bemutatták mit alkottak. Egy ilyen akció akár több ezer dollárba /euroba kerülhet: ez ilyen volt. Látványos, izgalmas, fordulatos, kártyákkal, sok figurával, menő dizájnnal elkészített társasjátékot terveztek: ők így érezték és a prezentáció is pazar volt. A helyi kisfőnökök rábólintottak, és engedélyezték, hogy a kreatív csapat megfuttassa a játékot egy kontrollcsoportnak.

A kontrollcsoport természetesen a megcélzott korosztályhoz tartozó gyermekekből állt össze (valahol gyakran a játékgyár dolgozóinak a gyerekeit / az ismerősök, barátok gyermekeit vetik be ilyenkor, ha erre mód van, úgy egyszerűbb és / vagy olcsóbb is). A gyerekeket beterelték egy szobába, csoportokra osztották őket, kiosztották közöttük a társasjáték példányait, elmagyarázták a játékszabályokat, aztán megkérték őket, hogy kezdjenek el játszani, ők pedig figyelték a hatást. A gyerekek kis idő múlva otthagyták az egész játékot a francba az asztalokon vagy a földön, ahová kiterítették a táblákat, és mással /egymással kezdtek el játszani, labdáztak, ugráltak, miegyéb. Megkérdezték őket, hogy miért függesztették fel a játékot, és az derült ki, hogy a társasjátékot unalmasnak találták, nem tetszettek nekik a figurák, a színek, a felhasznált anyagok...szar volt az egész, nem érintette meg őket.

Az igazgatóság/ tulajdonosok / a cégvezérek is megkapták a jelentést a kudarcról.

Az ezt követő események egy amerikai film jelenetére hajaztak, de talán nem véletlenül: bizonyos filmek olykor a valóságot másolják. Az ötletgazdák irodaszintjén az egyik reggel megjelent 15-20, a központból érkező, mosolytalan, fekete öltönyös, belső biztonsági emberekkel társult alkalmazott, akik felszólították a társasjáték kidolgozásában résztvevő összes munkatársat, hogy a számukra kiosztott kis papírdobozokba pakolják össze a személyes holmijukat, elvették a kitűzőiket (valahol ez önmagában is szinte a halálos ítélettel egyenlő, egy ember kitűző nélkül, ez maga az iszonyat!), elvették a beléptetőkártyáikat, leültek velük négyszemközt egy rövid, lényegre szorítkozó információátadásra, aláírattak velük néhány formanyomtatványt (bérek, bónuszok, töredékjuttatások stb.), és egyesével kikísérték őket a cég kapuján.

A kudarcért felelős egész igazgatósági szintet azonnal kirúgták. 

Elbocsátották az összes érintett dolgozót, minden kreatívot /játékfejlesztőt /grafikust /dizájnert és a kreatív igazgatót, felmondtak az asszisztenseknek is, de talán még az irodaszint takarítóinak is útilaput kötöttek a talpa alá. A részleg főnöke tiltakozott a vezéreknél, ahol állítólag azt mondták neki, hogy menjen el inkább politikusnak, mert ahhoz nem kell ész, csak könyök, nyelv, száj (törtetés, seggnyalás, bullshit), de ez itt egy komoly munkahely, mert itt játékokat terveznek és készítenek.

Egy professzionálisan működő játékgyártó cég – akár egy kis játékkészítő manufaktúra is – jó esetben minden játék kitalálásakor is úgy dolgozik, mintha  legalább is csillagászati űrtávcsövet gyártana. Eleve az adott korosztályhoz igazodóan biztonságosnak kell lennie (pl. fulladásveszély elhárítása, vagyis a játékról nem válhatnak le darabok, a gyerek nem nyelheti le a játék darabjait, de ma már egyes játékokban okos telefonokhoz hasonló kommunikációs eszközök is találhatóak, és ezek feltörhetetlensége, hackelés elleni védelme is fontos szempont), és ez már önmagában is óriási felelősséget jelent.

Egy gyerek csak egy minden szempontból tökéletes játékkal játszik – a Legonál például ez axióma –, vagy csak egy szerethető játékkal. A játéknak vagy az egyik, vagy mindkét feltételt teljesítenie kell, és persze a játék típusától függ, hogy melyiknek kell megfelelnie. Nem csak egy Xboxra tervezett, bonyolult, összetett, látványos grafikai és akcióelemekkel dúsított pl. lövöldözős játékot, hanem jó esetben egy plüssjátékot is így gyártanak le: ki kell találni minden egyes részletében, hogy a gyerek (vagy a felnőtt) azonnal beleszeressen, amikor meglátja a demót, vagy meglátja a polcon vagy a kirakatban a plüsst. A plüssállatnak meg kell ragadnia a potenciális vevőt, a célcsoportot. Az nyer, amelyikhez a gyerek sikongatva odarohan és ölelgetni kezdi, vagy amelyiket a felnőtt leemeli. A játék tervezői órákig, napokig, hetekig el tudnak morfondírozni azon, hogy milyen legyen egy állat arca, milyen anyagból készüljön a teste, szeme, orra, szája, és milyen színű legyen mindez, és mennyire, és mivel legyen kitömve a játék. Vagyis a medvének, tigrisnek, kutyának, egérnek, bölénynek, vizilónak, oroszlánnak, orrszarvúnak stb. rabul kell ejtenie azt, aki ránéz és / vagy azt, aki megérinti a játékot. 

Homo ludens

A Nagykovácsi Öregiskolában megrendezett medvekiállításon ugyan nem igazán lehet, nem igazán szabad megérinteni a kiállított játékokat (padsorral vannak elkerítve) részben azért, hogy nehogy megsérüljenek a játékok és / vagy a gyerekek, mondjuk ez utóbbiak azáltal, hogy elesnek, megbotlanak, magukra rántanak ezt-azt, illetve persze azért, mert, ha több száz gyerek végigtapogatja, meggyömöszöli a medvéket, az már több problémát is felvethet. Sajnos ez egy érzékeny része az ilyen jellegű kiállításoknak, de azért a kiállítás szervezői is a valóságban élnek (gyerekeik vannak, ők is szülők), és van egy kosárnyi medve, amely medvesimogatóként szolgál, ha már egy-egy gyerek nem bír a mancsával, ezt a rengeteg puhaságot látva. A kiállítás első hetében összeraktam már ezt a posztot, de fotózni is csak nemrég volt időm, illetve a megnyitó után szinte azonnal betelt minden nyitvatartási nap délelőttje is gyerekcsoportokkal, akkor nehéz lett volna bárkinek bejutnia. Bejelentkezni egyébként egyéni látogatóként nem kell, de nagyobb gyerekcsoportok esetében érdemes érdeklődni, hogy van-e hely, mert a kisterem befogadóképessége korlátozott lehet. A könyvtár dolgozói minden információt megadnak, illetve kísérik is a csoportot a kiállítótérben, magyaráznak, megmutatnak mindent, amit lehet, ha tudják, hogy nagyobb csapat jön: érdemes telefonálni, egyeztetni. Belépődíj nincs.

Egyébként bárkinek hajrá, jöjjön, hozza a gyerekét vagy a felnőttjét, vagy mindkettőt, hozza a saját gyermeki és / vagy játékos énjét, és egy kis időre hagyja maga mögött a zord időket.

Csak gratulálni lehet az ötletért, a kivitelezésért, és külön gratuláció a felajánlóknak.

Le a Paddington-féle piros kalappal. "És sok üveggolyót kívánok Nektek! Nagyokat. Kékeket is." (Bodó "Blum" Béla 1903-1970)

♥

Üdvözletünket küldjük minden szeretett mackónak a kiállításon, és azoknak is, akik csak otthon ülnek, mint mi!

♦

Az itt következő képgaléria egyrészt kedvcsináló, másrészt azoknak ajánlom, akik biztosan tudják, hogy nem tudják megtekinteni a kiállítást. Nem lehet ezt igazán visszaadni fotókon, de akik szeretik az ilyen képgalériákat és a medvéket / mackókat, azoknak talán segít egy kicsit ez a szerény virtuális túra, vigaszként. 

A teljes képgaléria ide kattintva megtekinthető külön is.