Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

A svábok könnye

A nagykovácsi temető sváb sírkertje, avagy egy megszakított történet kövekbe vésett emléke

2019. február 22. - zord íjász

Nagykovácsi napsütése rosszkedvünk telét tündöklő tavasszá változtatta át...mondá az irodalom örök zsenije, falusi szabadfordításban.

Mert állítólag tél van. Hónak, fagynak, jégnek kéne lennie, de ehelyett -amikor e sorokat írom- itt a tavasz. Példa lenne még a világból ezer, és aki nem látja ebben a folyamatban a földi klíma tragikus változását, az minimum egy laposföld-hívő, vérostoba seggfej. Itt az alkalom, hogy helyrebillentsem az egyensúlyt, és legalább virtuális értelemben adózzak egy kicsit a téli-télvégi mélabúnak, ha már nem érezhető belőle semmi. Depresszióra hajlamos, vagy nehéz élethelyzetben lévő emberek azonban ne olvassák a posztot tovább. Ez a blogposzt jellegénél fogva nem vidám, viszont az élet szép, tele van dobostortával és daloló madarakkal, hamarosan lesz a zöldnek millió árnyalata és lélekemelő kertészkedés, üde levegő, gyereknevetés meg kutyafutkosás a virágokkal teli mezőn, csobbanás a vízben és utazás, és inkább ezekre az élettel és vidámsággal teli pillanatokra gondoljon az, akit könnyen legyűr "rosszkedvünk tele", minthogy velem tartson a Nagykovácsi köztemető sváb sírkertjébe.

A sváb sírkert, (és csekély részben magyar sírkert) a helyi történelem, és azon belül a helyi építéstörténet egy  különleges darabja: sírköveinek egyedisége és kialakítása által része Nagykovácsi épített örökségnek is. Esztétikai, lelki, fizikai, szellemi mementó, egy gondolkodásmód lenyomata. Olyan emberek itthagyott kéznyoma, -de nem az egyetlen kéznyoma- akik javarészben örökre eltűntek innen: utódaik sem járnak vissza ide, vagy a vérvonaluk is megszakadt talán.

Erről a sírkertről lesz szó.

1.

Ritkán fotózok temetőket.

Még Halottak napján sem, pedig a milliónyi mécses lángjával feldíszített éjszakai temetők hangulata -az emlékezésen túl- sokak számára sajátos turisztikai élmény, akik csak azért sétálnak el ilyenkor is a temetőkhöz/vagy térnek vissza oda este is, hogy gyönyörködhessenek a látványban és megörökítsék azt. Vidéki/falusi temetők esetében ez még könnyebb is: általában ezek nyitottabbak, alacsonyabb kerítésűek, vagy éppen kerítés nélküliek, így anélkül fotózhatóak, hogy az embernek be kellene mennie a sírok közé. Nagykovácsi köztemetője is átlátható az utcáról, de én ezt sem fotóztam még le egyetlen November 1.-én sem.

Ha néha temetőket, sírkerteket kapok lencsevégre, akkor jó, a magam számára igazolható, érthető, magyarázható és védhető ok kell ahhoz, hogy ilyesmit tegyek. Nem háborgatom a temetők csendjét feleslegesen, semmi módon. Ennek egyik oka, hogy én tisztelek mindenféle ősi, pogány szellemvilágot, a földi lét romlandó valóságán túli létezés ismeretlen dimenzióit. Az egyiptomi halottkultusztól kezdve az észak-amerikai indiánok misztikus temetési rituáléin át, akár az óceáni szigetvilágok lakóinak túlvilági létezéssel szőtt kapcsolatán keresztül, a zen-buddhizmus szellemszobrain is túl, egészen a keresztények mennyország-pokol univerzumáig befogadónak számítok a témában, és ahogy Aubrey kapitány mondja a fregatt fedélzetén a tudós orvos-biológus barátjának, amikor az kineveti a tengerészek babonás rettegését: "Nincs benne minden a könyveiben." Nagy igazság ez, és nekem is megvan a saját utam ebben a műfajban.

A történelmet általában, a történelmi tárgyú könyveket/filmeket/dokumentumfilmeket is igen kedvelem, márpedig az emberi történelem vezérfonala a háborúkról, a harcokról, a fegyverekről, a hódításokról, véres királydrámákról, a leszámolásokról, a népirtásokról, a tömeges kivégzéseket tartó diktárokról, a gyilkos összeesküvésekről, a politikai merényletekről, a -szó szerint- mérgező intrikákról, a halálról és szenvedésről szól. Minden egyéb a történelemben, még a pozitív töltetű események is, ebben a táptalajban sarjadtak ki, és legyenek bármilyen nagyszerűek is, csak kisérőjelenségei az ember ősi természetének és zsigeri ösztöneinek. A földi lét végességének bizonyítéka tehát össznépi konfliktusokon keresztül is, permanens és brutálisan erőteljes igazolást nyert már az első, bunkósbotokkal lefolytatott (jaj, mit is beszélek, akarom mondani, baloldali újmagyarsággal szólva, lefojtatott), ősemberhordák közötti összecsapások óta, és ha létezik az emberiségnek kollektív tudata, akkor ebben a haláltudat benne van az első háromban.

Arról talán nem kell hosszan értekeznem, hogy az elmúlás, a túlvilág körül forgó gondolatoknak, ideológiáknak, eszméknek milyen mély hatása volt az idők kezdete óta a képző-és iparművészetre. Alaptémának számított minden földrajzi tájegységben időn és téren át (megjelent a festészeti-szobrászati műalkotásokban, a zeneművekben vagy éppen halotti maszkok készítésénél, a halotti versek, imák, fohászok stb. végtelen sorában), amelynek ismerete nélkül egyes korok művészete nem is értelmezhető. Ez szintén olyasmi, ami alól nem vonhattam ki magam,... és nem is akartam soha, bár azt hiszem az egyetemi tanulmányaim okán kissé talán túl sok könyvet is olvastam erről. Nem bánom, csak tény. 

A templomok, kolostorok, katedrálisok és egyéb szakrális építmények az építőművészet csúcsainak számítanak: a könyveim között akad néhány polcroppantó darab a témában, és bárhová vessenek az utazásaim idehaza vagy külföldön, ezek az épületek első számú célpontjaim és fotótémáim közé tartoznak. Nincs az az apró falusi templom, amelyben én ne találnám meg a tökéletes nyugalmat, és nincs az a katedrális, amelynek én ne adóznék áhitattal, legyen az teljesen ép vagy romos. Ezek az építmények a legkisebbtől a legnagyobbig a földi létezésen túli, az égi, a megfoghatatlan és ismeretlen misztikum felé nyújtogatják a tornyaikat.

Felhagyott, elhagyott, természet által visszahódított temetőket és sírköveket látva, mindez amiről fentebb említést tettem, még erőteljesebben hat az arra fogékony emberekre. Ilyen magára hagyott, félig vagy teljesen elfeledett temetőket, temetőrészeket az ország szinte minden településén találni, sok esetben hasonló vagy súlyosabb háttérrel, mint Nagykovácsiban, de ezekben is vannak sikertörténetek.  A temetők az élet egyetlen és örök igazságára figyelmeztetnek minden látogatót: amíg élsz, amíg élhetsz, és a megadatott élethossz elegendő egy teljes élethez, élj úgy, hogy földi életed utolsó másodpercében elmondhasd, talán volt valami halvány értelme annak az életnek a biológiai ösztönök megélésén és a puszta létfenntartás keservein túl. Michelangelok, Mozartok, Gandhik, Szent-Györgyi Albertek, Radnótik,...és szeretetben élők előnyben.

Szeretetben élni, szeretve lenni, szeretet adni. Ez olykor önmagában felér a túlvilágba, feltámadásba, mennyországba vetett hittel, sőt, szerintem jóval több is annál. De mondjuk például egy átlagos polgár, aki nem alkotott semmi kimagaslóan maradandót és pozitívat (ez fontos kitétel) a művészetekben/tudományokban/történelemben stb. ,pusztán becsülettel és tisztességgel élte az életét, és  szeretetben élve, és pl. nagycsaládosként, és pl. igaz hívő és igaz keresztényként tölti napjait, az már sokszorosan bebiztosította magát a földi lét keservei és az elmúlás miatti aggódás ellen: biológiai és hitbéli pajzs is védi. Bár ők se érnek fel abba a magasságba, mint az egyik szobrász évfolyamtársam, aki nem volt se nagycsaládos, se kőkeresztény, de a legszabadabb, legkönnyedebb, legemelkedettebb és leglazább módon tudta magáról lesöpörni a "balsorsa minden nyűgét és nyilait", amikor megkóstolta egyáltalán bármi: ez azonban jellembeli adottság, ezt sajnos tanulni nem lehet.

Nagykovácsi történelméhez szervesen hozzátartozik a gyász: ezt a falut többször elpusztították, és szinte mindig a semmiből kellett újjászületnie. Tatárok, törökök, kommunisták, háborúk és harcmezők: a falun mindig átgördült a történelem szekerének véres kereke. Fizikai megsemmisülés veszélye jelenleg ugyan nem fenyegeti,-bár évszázados jégkárral van tapasztalata- de a szervilizmussal táplált politikai viharok ma sem kerülik el: a gyávaság, a megfelelési kényszer, és a falu/város/ország sorsát is felülíró pártérdek, amelyről az aikidos ikonfestő oly plasztikusan beszélt, nálunk is hatalmas úr.

A muszlim seregek kiűzése után, a XVII. század végén, a teljesen elnéptelenedett Nagykovácsiba svábokat hívtak és telepítettek be. A svábok folyamatos, kőkemény munkával, szorgalommal, emberfeletti erővel csiholtak életet itt a földből, és teremtettek egy virágzó mezőgazdasági/állattartó/bányászati kultúrát. A II. világháború után, 1946-ban, a kollektív bűnösség elve és a szervezett lakosságcserék metódusa alapján -az ország építésében nélkülözhetetlennek számító szaktudású polgárokat leszámítva- elűzték innen gyakorlatilag valamennyiüket, és ezzel egy 250 éves történet ért véget. A kitelepítés fizikai, szellemi, erkölcsi, morális értelemben is katasztrofális hatással bírt. Az egyéni, családi és társadalmi tragédián túl, az elüldözött svábok és utódaik ötven éven át gyakorlatilag a minimális lehetőségét is elveszítették annak, hogy fizikai értelemben is ápolják az itt eltemetett hozzátartozók/rokonok/ismerősök/falubeliek sírjait. Csak az ittmaradtak számára adatott meg ez az esély. Persze, idővel enyhült minden: Magyarország volt a legvidámabb barakk, az ellentmondásos 1970-es évektől kezdve már egyre jobban lazultak a bilincsek, és akadtak, akik visszajártak, hogy megtegyék azt, amit megtehetnek a kontinuitás fenntartásáért, de nincs, és nem volt olyan erő, ami maradéktalanul összevarhatta volna ezt a szakadást a történelem szövetén. 

A svábok sírköveinek sorsa, állaga, állapota és környezetük rekonstrukciója a rendszerváltás óta  folyamatosan napirendre került Nagykovácsiban. Főleg az elmúlt 20 évben bukkant fel többször. Ezek a viták nem csak a sváb sírokat érintették persze -bár érzelmi/emberi/tradicionális/politikai/szavazatszerző szempontból kétségtelenül ez volt a legérzékenyebb és leghálásabb téma- hanem elválaszthatatlanul összefonódott a temető épített közműveinek és esztétikai minőségének általános állapotával. Tagadhatatlan: az önkormányzat a lehetőségeihez mérten több ízben is anyagi forrást biztosított a sváb sírok megóvására, a környezetük rendbetételére, kisebb-nagyobb javító szándékú beavatkozásokra, és mindig ellenőrizte a temetőt fenntartó vállalkozásokat az esedékes munkák elvégzésénél/évenkénti kötelező beszámolónál, de a kritikák, a viták nem apadtak el sem a temető egészének, sem a régi sírkert vonatkozásában. A temető új, a településhez méltó ravatalozójának megépítése is állandó késedelmet szenvedett, részben az örökös forráshiány miatt, pedig már 2012-ben ráütötték az engedélyező pecsétet a beadott tervre.

Az egykori sváb múltból a helyi német nemzetiségi önkormányzat, a visszajárók, valamint a helyi civileknek a falutörténetet, a falu múltját kutató kis közösségei maradtak hagyományápolónak, hírmondónak, kapcsolattartónak. A népszerű és látványosságnak számító közösségi ünnep, az egykori Nagykovácsi Búcsú is a német nemzetiségi önkormányzat kezdeményezése nyomán éledt fel, és három éven át ők is működtették.

Természetesen nem a civilekre, hanem Nagykovácsi képviselőire hárult a temető gondja. Amit a rendszerváltás hajnalának kezdő testülete, majd a Pájer-éra 8, és utána a Bencsik-éra 12 éve sem tudott megoldani, abban végül a Kiszelné Mohos Katalin vezette önkormányzat lépett előre: először megépíttették és felavatták az új ravatalozót, és 2016/2017-ben elkészíttették, kiválasztották a temető megújításának tervét is. Ez utóbbi a temető egészét érintő koncepció-terv: átfogó, részletes munka, ami használati, építészeti, közmű és kertészeti szempontból is újító szándékkal született, részint egy egyetemi feladat keretében, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési karán, illetve a Kert-és Szabadtértervezési tanszéken.

2.3.

 Az új ravatalozó.

Álmodni kell. Aki nem mer álmodni, nem jut sehova, és ha már álmodozunk, akkor "merjünk nagyot álmodni", megmondta a Mester is, és ő aztán tudja miről beszél, láthatod. A koncepció-tervek nem kérnek enni: Nagykovácsiban az Ördögárkot is el lehetne rekeszteni távlati tervekkel, fejlesztési elképzelésekkel, annyi készült ilyenekből. Így van például koncepció-terv a falu főutcájának, a Kossuth Lajos utcának a teljes rehabilitációjára is, aminek a pályázati eredményhirdetése a falu építészeti aranykorában az egyik legtöbb látogatót vonzó építéstörténeti-esemény volt. A Kossuth Lajos utca rehabilitációja óvatos becsléssel is legkevesebb 500 millió forintba került volna anno, a Temető-koncepció meg kövér 100 millióba a 2017-es számítások szerint, de egy sor betervezett beruházás költségbecslése nélkül. Mivel Magyarországon élünk, és ennek a ténynek minden szomorú fundamentumával kell megszorozni a tervezett költségeket, így bárki biztos lehet abban, hogy a végösszeg röhögve a többszöröse lenne/lesz az eredetileg tervezettnek.

Ahogy a Nagykovácsi Önkormányzatnak természetesen nem volt 500 milliója utcarehabilitációra, éppen úgy nincs elfekvő 100 milliója sem: hiába gazdag falu, a szép tervek egyelőre szép látványtervek maradnak. De mivel ez a koncepció-terv is a helyi építéstörténet egy speciális darabja, kap majd egy külön posztot, ha eljön az ideje. Ez a blogposzt azonban kizárólag a sváb sírkertbe viszi el az olvasót, és nem célja egy mélyebb elemzés. Utazás ez, képekkel, képeken, némi merengéssel karöltve, semmi több. 

A Nagykovácsi köztemetőben 317 ( van 314 és 318-as adat is) sváb sír található, szinte mindegyik a VI. parcellában. A sváb sírkövek a helyi értéktárba tartoznak, de a temető tervezett átalakításánál nem az összes megtartásával számolnak. A falu lakossága természetesen egy idő után nem kizárólag németekből állt, hanem magyarokból is (vegyesházasságok), így a régi sváb temetőben sem kizárólag német nyelven feliratozott sírokat lehet találni: én nem szálaztam szét, és nem is akartam. Az összhatás érdekelt. Együtt éltek a faluban, és itt haltak meg: a sírkertjük közös. Megismétlem, lassan is: a svábok sírjai nincsenek szigorúan elkülönítve a temetőben található többi sírkőtől, -bár elég jól lehatárolt parcellán helyezkednek el- így ha bekerült a képgalériába egy-egy olyan sírkő is, amely nem egy egykori sváb nyughelye, a lényegen nem sokat változtat: ezek a sírok az elmúlt idők hű tanúi, az elhunyt származásától függetlenül. Ettől függetlenül a temetőben található sváb sírkövek 95%-a tehát itt található, és ezek vannak többségben. 

4.svab_sirok_317_db_masolat.jpg

Az egyik koncepcióterv illusztrációja: a zölddel jelzett sírok a svábok nyughelyei. Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Tanszék: Kert- és Szabadtértervezési Tanszék
Tárgy: Szabadtártervezés és Design 1. Tantárgyfelelős: Almási Balázs, Dr. Balogh Péter István Konzulens: Karlócainé Bakay Eszter Tervezők: Szekercés Ivett, Thurnay Júlia, Varga Viktória / 2016 /kép forrása: itt

150 éves sírok is akadnak köztük. Visszatérő, jellegzetes (pl. szív+kereszt) motívumokkal díszítették őket, a feliratozás stílusa és a sírkövek megformálása (pl. nehéz, vastag keresztek a sírkő zárásaként, fűzfamotívum) is nagyon tradicionális megoldásnak számított, de pl. ez a családi-dupla kereszt zárású sírkő ritkának, egyedinek tekinthető. A sírkövek egy jelentős része összetört, megrongálódott, vagy teljesen lekopott feliratú, egy másik részüket összeszedték és egymás mellé sorakoztatták a temető bejáratánál. A menthetetlen darabokat egy kisebb kupacba halmozták. A moha, a repkény a még állva maradt sírkövek része, és ez így jó. Vannak egészen kitűnő állapotban megőrzött, felújított sírkövek is. A temető-koncepcióban eleve szerepel a környezet rendbetétele is, de a fák jelenleg is gondoskodnak arról, hogy a temető még így, a megújulásra várva is szép legyen.

Remélem sikerül ezt bizonyítanom az alábbi fotókkal. Néhányat, ahol úgy ítéltem meg, hogy a színek csak elvonják a figyelmet a fény-árnyék hatástól, vagy a színeknek nem is volt jelentősége, fekete-fehérré konvertáltam.

5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.

15.

16.17.18.19.20.21.22.23.24.25.26.27.28.29.30.31.32.33.34.35.36.37.38.39.
40.41.

42.43.44.45.46.47.

zord indafoto: a blogposzt galéria több képpel, egyenként, ide kattintva, vagy diavetítésként itt megtekinthető.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr1114634538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter Karádi 2019.02.24. 16:15:46

Köszönjük az írást.

Biztos sok kép készült és a válogatás sem lehetett könnyű, de
úgy vélem a kevesebb kép több lett volna.

Millerdraft 2019.02.24. 20:09:16

Köszi a posztot etyeki-biai sváb családok leszármazottjaként nagy érdeklődéssel olvastam. Egyetlen különbség tűnt fel a közeli Nagykovácsi és a mi sírjaink között, nálunk Etyeken vagy Torbágyon egyáltalán nem látni régi klasszikus sváb sírt magyar felirattal.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2019.02.25. 06:07:43

@Péter Karádi: "...de úgy vélem a kevesebb kép több lett volna."

Simán elképzelhető, hogy így van, sőt, nagy valószínűséggel igazad van. Én azonban a képek megszállott rabja vagyok. Nekem a képekből soha nem elég. Illusztrációk, festmények, fotók, filmek, képregények, albumok...képek minden létező formában és méretben, én nem tudom megunni soha a befogadásukat, és valószínűleg ezért nem ismerek ebben mértéket sem, amikor tálalom őket. Persze, sokkal több fotó készült -az indafoto linkre kattintva is több kép van a temetőről, mint ami ide felkerült- és nagyon megszűrtem, de a szűrés nálam annyit jelent, hogy amit én kiválogatok, az másnak könnyen képmérgezést jelenthet a mennyiséget tekintve.

Szakmai ártalom ez nálam, mert a teljességre, maximalizmusra törekedve, azt szeretném, hogy az adott témáról minél teljesebb képet (mondom, képet :-) ) tudjak adni, képben és szövegben egyaránt. Mindig így volt, és most már megcsontosodva, öreg fejjel ezen nem tudok és nem akarok változtatni, bár önmagamhoz képest most még eléggé visszafogott voltam ebben a posztban. :-)
süti beállítások módosítása