A Nagyszénásaljának termése. zord indafoto

Egy cigarettacsikk elhajítása az utcán: az is illegális hulladéklerakás. Talán elsőre nem tűnik annyira súlyosnak, fontosnak és jelentősnek, mert egyetlen csikk: semmi. Három zsák csikk, egyetlen téren: az már valami. 

De az is ezzel vigasztalja magát valószínűleg, aki egyetlen kutyaszart ott hagy a házad előtt. Elvégre az csak egy kutyaszar, és mindössze egyetlen kutyaszar. Több is veszett Mohácsnál, ettől még nem dől össze a világ. A kutyák erről persze nem tehetnek, az otthagyott szar mindig a gazda felelőssége. 

Te meg majd összeszeded más szarát. Végül mindig ez lesz a történet vége. Ez lesz, amíg nem érez magában elegendő elszántságot a társadalom többsége, hogy a kifordított, feje tetején álló valóságot újra a színére és a talpára állítsa.

Tudjuk, hol élünk.

Ha letagadjuk, vagy megpróbálunk róla nem tudomást venni, akkor is tudjuk.

Tudjuk mi zajlik a Földön, mi történik Magyarországon, mivel kell szembenéznük Nagykovácsiban. Megpróbálhatjuk kikerülni a valóságot, de a valóság nem kerül ki minket. Soha, egyetlen percre sem.

A valóságban 1340 zsák szemetet szednek össze a Felső-Tisza egy kilométeres szakaszán, a valóságban pénzjutalmat ígérnek a nyomravezetőnek, hogy kiderüljön végre ki pusztítja a fákat Siófokon, a valóságban az ilyen Humanoid Jellegű Sejtszerveződések röhögve vágják ki a szemetet a platóról az út mellé,...miközben a pusztuló méheken méhecske-hotelekkel kell segíteni, az összes klímakutató depressziós, és a végítéletre készül, "de egyébként köszi, minden fasza." A valósághoz tartozik az is, hogy az illegális hulladéklerakás 2005 óta a büntető törvénykönyv hatálya alá tartozik Magyarországon, és már 2007-ben három év szabadságvesztést lehetett érte kapni. Soha nem hallottam arról, hogy ilyesmiért bárkit lecsuktak volna akkor, vagy az azóta eltelt 12 évben, -lehet, hogy történt, de a visszatartó ereje társadalmi szinten bizonyíthatóan nulla- miközben egyébként a vonatkozó jogszabályok is változtak.

A valósághoz tartozik, az is, hogy a hulladékgarázdálkodásnak Nagykovácsiban hagyománya van, mert az itt élők egy része évtizedeken át hordta a hulladékot talicskával, az autó csomagtartójában és kisebb-nagyobb teherautókkal a Virágos-sétány végén lévő szeméttelepre...azután is, hogy rég bezárt. A hagyomány nem szakadt meg, csak a helyszín változott és aprózódott a falu egészének területén, de ahogy Julia Roberts mondta a Micsoda nő!-ben, az hogy az ember az utcán vagy egy luxushotelben dolgozik kurvaként, az pusztán földrajzi kérdés.

A kellemes változás ebben a folyamatban az, hogy új hagyományok is születnek: évről-évre, most már hosszú évtizedes múltra visszamenőleg, kezdetben, itt a faluban a NATE hívó szavára, aztán önkormányzati/állami alapon és civil közösségek bevonásával, több száz önkéntes takarítja e kies falut, hogy úgy nézzen ki, ahogy egy ilyen településnek illik. Szerencsére mindig számíthatunk primitív honfitársainkra abban, hogy az eljövendő végítélet napjáig jusson szemét a TE SZEDD! akciók zsákjaiba...hacsak nem hoznak végre törvényt arról, hogy az illegális hulladéklerakás hazaárulásnak minősül, és alapesetben 100% vagyonelkobzás jár érte, illetve az illegális hulladéklerakás súlyozása szerint, akár plusz 3 év kötél. Legyen az illegális hulladéklerakás: hazaárulás. Legalább Nagykovácsiban legyen az. Ez a mi hazánk. Nagykovácsiárulás: nyelvtanilag nem túl jó hangzású, de legalább igaz.

Szedem én a szemetet egész évben, és több ilyen remek közösségi szeánszon részt vettem az elmúlt években, így a lelkiismeretfurdalásnak még a szele sem érint meg, hogy idén ez kimaradt az életemből családi elfoglaltság miatt, de ki nem hagynám, hogy megköszönjem a munkáját azoknak, akik miatt ma egy kicsit jobb, szárazabb és tisztább érzés itt élni, Nagykovácsiban.

Nagykovácsi polgármesterének, Kiszelné Mohos Katalinnak, a tavalyi a Te Szedd! akció után volt egy optimista, reménykedő megjegyzése arról, hogy úgy tűnik neki, mintha évről-évre kevesebb szemét gyűlne össze Nagykovácsiban és annak természetvédelmi területekkel határolt környékén, de én azt hiszem, hogy idén neki, és mindenki másnak, aki végigjött a Nagykovácsi út mellett, a Stop-Shoptól egészen a faluig bezárólag, elpárolgott a jókedve. Az a nejlon-műanyag-konzervdoboz mocsok, háztartási szemétfolyam, ami két oldalt övezte az út melletti árkot, idén egészen tragikus méretet öltött. A pesszimista forgatókönyv is kibújt a föld alól, és mint kiderült, ez igazolódott be.

700 fő vett részt faluszerte a szemétbegyűjtő akcióban, és 150 zsákot töltöttek meg a faluban, ami még arányaiban hasonló a korábbi évekhez képest (de a nullához képest persze elfogadhatatlan). Viszont 100 (!) zsáknyi szemét gyűlt össze az út mellett. Meg az, ami bezsákolásra nem volt alkalmas. Durva poén, és nem is hiszem, hogy bárki nevetett rajta.

Iránymutatás. A kép bal szélén Kiszelné Mohos Katalin, és körülötte az indulásra kész önkéntesek egy kis csoportja a Virágos parkban. A kép forrása: a Nagykovácsi Önkormányzat facebook oldala, innen.

Nos, szeretném a hálámat és köszönetemet kifejezni azon hivatásosok  (NATÜ, DEPÓNIA dolgozói) köztisztviselők, közalkalmazottak, civilek, a kíséretben rohangászó kiskutyák felé, akik ezen a napfényes szombat délelőttön időt, energiát, fáradságot nem sajnálva, összeszedték és kitakarították a falut. Külön, mély és odaadó hálámat küldöm azok felé a fenti kategóriába is tartozó nagykovácsi, remeteszőlősi, adyligeti/budapesti lakosok felé, akik a Nagykovácsi út mellett dolgoztak, mert az ő munkájuk a munkaterület jellegénél fogva még kifejezetten veszélyesnek is minősült, az elhaladó autók lesodródásának kockázata miatt. És a legeslegeslegeslegmélyebb tiszteletemet és köszönetemet küldöm azoknak, az adyligeti emelkedő oldalán a vízmosás alján, az erdőben szedték a szemetet. Voltak közöttük, akik még az akció utáni másnap és hétfőn is takarították a medret.

Le a kalappal mindegyikük előtt. Hajszínre, ideológiai, eszmei, politikai és párthovatartozásra való tekintet nélkül. Főleg persze hajszínre. Az a legfontosabb.