Voltak idők, amikor maga a falu volt a játszótér.

Aztán az élet iskolájának terei konszolidáltabb, zártabb, rendezettebb formát öltöttek és nyitvatartási időt kaptak, és ma már -persze a család/az óvoda/az iskola közösségei mellett- ezekben az irányítottan kialakított dühöngőkben kell elsajátítania a gyerekeknek a társas együttlét és a szocializáció harcos alapjait.

Nagykovácsiban eddig három volt, de immár négy, az önkormányzat által működtetett játszótér van: egy a Sebestyéndombon, egy az Arany János utcában, (Apraja-Nagyja játszótér), egy a Zsíros hegyen (Csillagfürt Park). ...és ezekhez csatlakozott legfrissebb tagként a vadonatúj, a Kétfarkú Kutyák által 9 millióval megdobott Ebadta játszótér, amelynek az üzemeltetését 2019-től az alapítók inkább -valószínűleg némi megkönnyebbüléssel- átengedték a falunak...és valljuk be, ebben a döntésben a részükről van is némi ráció. Nagyon szép és igényes játszótérrel gazdagították tovább ezt a gazdag falut, de egy kis létszámú civil szervezet/egyesület saját anyagi, emberi, fizikai és lelki erőforrásait igen gyorsan felemésztené ennek a játszótérnek, illetve a játszótér eszközeinek jogszabályi keretekhez kötött állagmegóvása, karbantartása és szakszerű felügyelete. (a TÜV minősítésű játékoknál, amiről az MSZT is adhat igazolást, négyévente kötelező felülvizsgálatot kell tartani: nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelni, és még gyorsabban el lehet veszíteni egy ilyen tanúsítványt, aztán már rá is kerül a lakat a játszótérre)

Ez -mármint a játszóterek karbantartása- még erre  a magyar viszonylatban jobb helyzetű önkormányzatra is komoly terhet rak: 2 fő játszótéri gondnok járja körbe a játszótereket rendszeresen, de itt nem csak arról van szó, hogy az Ebadta játszótér a Nagykovácsi Településüzemeltetés (NATÜ) alkalmazottainak jelent majd többletfeladatot az eddigiek mellé. Pénzről beszélünk, és a pénz az mindig vita tárgya: honnan jön, mire megy el, mennyi jut egy-egy projektre/támogatásként, hogyan és kinek a zsebébe jut. Mindig érzékeny téma ez, de így az önkormányzati választások előtt két és fél hónappal már lassan előkerülnek a fiókból a kések, és szórják majd a szikrákat a köszörűk. Természetesen a játszóterek/gyerekprogramok többnyire tabutémának számítanak a politikai kampányban: nincs az az idióta politikus, aki ebben a gyerekektől nyüzsgő faluban magára haragítaná a szülőket, (nem lebecsülendő háttérhatalom az övék, politikai pártállástól függetlenül is összezárnak, volt már erre példa nem egyszer) de a támogatási összegeken például már el lehet csúszni, az már vitaalap lehet.

A falu nevesített és hivatalosan bejegyzett játszóterei mellett azonban léteznek nem hivatalos, nem bejegyzett, alkalmi, ideiglenes, titkos, olykor csak egy-egy játékkal/hintával felszerelt aprócska vagy éppen nota bene! elég komoly tudással felépített, saját illetve szülői felelősségre alapozó játszóterek is. A játéknak sokféle tere van, és természetesen ahogy a hivatalosan bejegyzett játszóterek, úgy a bemutatható, nem hivatalos játszóterek is sorra kerülnek a blogon.

Ma ebből az utóbbi csoportból szemeltem ki egyet: messze több ez, mint egy egyszerű játéktér.

♣

1. Nagykovácsi: más

Nem először írom le, nem is utoljára, de nem unom meg ismételni és többféle módon is kifejteni: Nagykovácsi nem a magyar valóság része. Enélkül az axióma nélkül Nagykovácsi jelene és jelenének történései nem érthetőek meg.

Igaz, a magyar valóság arcul csapja néha: teszem azt a polgármester néni és a testület hűen igazodik az elvárosokhoz, amikor meghallja az Úr hangját. Nem arról van szó tehát, hogy ez a falu teljes egészében ki tudná vonni magát az ország fizikai/szellemi/politikai/gazdasági béklyói alól. A falunak egyszerűen nagyobb és egészségesebb a mozgástere, és ez kihat a teljes környezetére: hosszú és nehéz utat megjárva jutott el ide. Elvárás is talán a polgárok részéről, hogy valamennyire őrizze meg ezt a mozgásterét.

Ez a falu a maga rendszerváltás utáni sajátos szociológiai/társadalmi/kulturális/történelmi átalakulása során, melyben a budapesti agglomeráció egyik legfelkapottabb települése lett - vajon okkal-e?- elszakadt a magyar rögvalóságból: nem véletlenül nyilatkozzák azt sokan, -egyre gyakrabban hallani- hogy olyan érzéssel tartózkodnak itt, mintha külföldön lennének. Nem Nagykovácsi az egyetlen ilyen település persze, de mindenesetre beletartozik a településeknek abba az egyre szűkülő körébe, amelynek a napi szinten jelentkező gondjai/konfliktusai/vitái és közéleti viharai legfeljebb bicskanyitogató viccek lehetnének pl. a széthulló, szétmálló vidéki Magyarország egyes régióiban/megyéiben/településein, amelyekben a legtávolabbi terv nagyjából a holnapi nap, vagy a következő hét túlélésére terjed ki.

Ez a nagyon komoly erőfeszítéssel -tényleges, konkrét formában megmutatkozó anyagi, emberi, szellemi erőfeszítéssel és beruházással- fenntartott, és kb. 25 éve indult exodusnak a gyümölcse olyan brutális erővel csábítja ide az újgazdag, vérarrogáns plasztikparasztokat (a viselkedésük és a habitusuk alapján vegytiszta, kőkemény fehérgalléros köztörvényes bűnözőket is), ami miatt  új törésvonalak keletkeznek a falu társadalmi szövetén belül. Látható jelei vannak ennek a folyamatnak.  

De persze nem minden változás negatív hozadékú...bár ez nyilván nézőpont kérdése. A népességnövekedés hatásai más formában is jelentkeznek. Nagykovácsiban a politikai térkép is átrajzolódott némileg: a falu vonzereje mindenkire hat, aki fizetőképes, és letelepedni képes errefelé, így természetesen a NER ellenfelei is vásárolnak/építkeznek itt...illetve egy ilyen, javarészben értelmiségi/diplomás/magasan képzett lakókból álló közegben nehezebben érvényesíthetőek azok a propagandafogások, amelyek egy kiszolgáltatottabb térségben jól működnek. Ennek nyomán az európai parlamenti választások eredményei, Nagykovácsiban, szinte megroppantottak, megingattak egy mozdíthatatlannak tűnő tézist. Mondom, szinte: a falu még most is az a sváb gyökerekre épülő, jobboldali, konzervatív, keresztény alapeszményű település, ami mindig is volt (lásd:22. pont) és sehol sem mutatkozik az a drámai fordulat, ami ennek az eszménynek/politikai ideológiának a képviseletét leválthatná az önkormányzat döntéshozatalában. De már az ellenzéknek ez a sikere is bőven elég volt ahhoz, hogy a helyi fidesztálibok kapkodva új bábjátékba kezdjenek, a NER ellenfelei pedig felbátorodjanak. Ennek is vannak jelei.

De nem illeszkedik a kánonba pl. a polgármesteri Teadélután sem, ahogy az sem hétköznapi, hogy a falu kiemelten támogatja a civil kezdeményezéseket, és teljesen ingyenesen látogathatóvá tesz olyan nagyszabású családi rendezvényeket, mint a Varázskastély fesztivál. Lehetne sorolni még példákat a falu szokatlan egyediségére és különlegességeire. 

Nagykovácsi tehát más: nagyon más.

Oké. De hogy jön ez ide?

2. Négy négyzetméternyi bizalom

1.

Tedd fel magadnak a kérdést: vajon abban a kerületben, abban a városban/városrészben, abban a faluban ahol te élsz, mennyi idő alatt lopnák el ezeket a játékokat és tennék tönkre, dúlnák fel, törnék össze, pusztítanák el vandál kezek ezt a kis játszóteret, ezt a kis kavicsozót?

Mert Nagykovácsiban ez 9 éve sértetlenül, változatlanul így van. A nyílt utcán. Elkerítetlenül. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a faluban a két legnagyobb játszótéren is kint hevernek egész évben a játékok a játszótéren, de azokat lezárják/bezárják évszak és napszak szerint is.

2.

Kis előrefutás: részlet egy másik játszótér, Az Apraja-Nagyja játszótér életéből. Nyuszimotor és dömperdömping a füvön, a szezonra vára, 2019.  februárjában. Kerítésekkel zárt világ. 

Ez a kavicsozó-játszótér azonban védtelenül ki van téve az emberi rosszakaratnak. De mondom: sértetlen. Annak csak örülni lehet, ha nálatok is így alakulna ez a történet.

Azért ismerve ezt az országot, azért ez nem annyira egyértelmű, természetes és nyilvánvaló.

3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.

Ezt a kis kavicsozót az egyik helyi házaspár alakította ki 2010/2011 fordulóján az utcán, a házuk előtt, a saját gyerekeiknek és az utcában élő többi gyereknek. Egyáltalán nem csak a billentyűzet koptatásának szántam, amikor azt írtam, hogy Nagykovácsi vonzereje egy hosszú út eredménye: boldog békeidőknek, a víkend korszak elmúlásának más, új boldog-zord idők vetettek véget. Ez volt a nagy építkezések, az első nagy betelepülési hullám kezdete...aztán beindult a szekér. Az építkezési hullámok újra és újra átcsaptak a felszabadult zártkerti övezet utcáin. Szinte adta magát, és történelmileg is úgy alakult a dolog, hogy nagyon sok utcában, -így ebben, illetve a közvetlen környékén is, amelyről szó van- nagyon hasonló közegből érkező emberek kezdtek el szinte egyszerre építkezni. Kis túlzással szólva, még a gyerekvállalásaikat is egyeztették. Ennek eredményeképpen a környéken közel azonos korú gyerekek kisebb hadserege kereste a közös szórakozási lehetőséget. Az utcára telepített kavicsozó hamar összehozta a gyerekeket. Az utca lakói/ a szülők ezt később utcafesztiválokkal, utcabulikkal színesítették, így aztán elég hamar összehoztak egy aktív, összetartó, egymásra figyelő közösséget.

A kavicsozó azonban önálló életet élt.

Ez az utca ugyanis Nagykovácsi kedvenc kirándulóútvonalaihoz is közel esik, így aztán az elmúlt 9 évben, amikor az utcában felcseperedett gyerekek már rég kinőtték ezt a korszakukat, mindig akadtak olyanok, akik jövet-menet megörültek ennek a váratlan lehetőségnek. A kiránduló gyerekek birtokba vették a kavicsozót, ittak, ettek, és a hosszabb-rövidebb pihenők alatt a szülők is megigazították a szerelvényt, hogy ilyen szép diktatórikus-sorkatonai időkből merített kifejezéssel éljek. A játszótér tehát a maga rejtett, titkos módján, de folyamatosan használatban volt, így mind a mai napig, nem is került elbontásra. Tulajdonképpen az utca szerves része, jellegzetes épített környezeti eleme. A szomszédok is egy csomó játékot hoztak bele: ezeket időnként selejtezni kellett, de lényegét tekintve van benne minden földi jó, ami 28-149 óráig le tudja kötni a gyereket, ha békén hagyják. Tartozik hozzá két farönk,  amire letelepedhetnek a szülők, egy sörpaddal is bővül időnként, a diófa pedig adja azt a legendásan szép árnyékot a nyári melegben, amire csak egy diófa képes.

Senki nem tette tönkre.

Nem loptak el belőle semmit. 

A játékállomány is inkább bővült, mint csökkent.

Az is elég kérdéses, hogy vajon ki hozna létre egy kavicsozó-játszóteret közvetlenül a saját kerítése előtt, úgy, hogy ott alkalomadtán vadidegen kirándulók telepednek meg egy kis időre. (többször szemtanúja voltam ilyesminek a sétáim során, az elmúlt 9 évben) Ez se annyira magától értetődő. Te mernél ilyesmit csinálni ott, ahol laksz?

Ez az alig négy négyzetméteres kis játszótér olyasmit árul el Nagykovácsiról, ami ebben a velejéig romlott, hibbant, beteg országban egyáltalán nem természetes lecsapódása a mindennapjainknak. Ez a kavicsozó 9 évig kihúzta az utcán, mindenféle rongálás/lopás és emberi konfliktus nélkül: ha van az emberekbe vetett hitnek, bizalomnak, jóindulatú akaratnak sajátos kinyilatkoztatása, illetve van ennek a kölcsönös bizalomnak lecsapódása/visszacsatolása, akkor ez a kis játszótér, itt Nagykovácsiban, mindenképpen az. Olyasmi ez, mint az utcára kirakott becsületkasszás gyümölcsvásár (én többnyire a Balatonnál, az északi-part településein futok bele ilyesmibe), ahol a ház előtt álló kisasztalra/sámlira kiraknak néhány fürt szőlőt, szilvát, almát,... meg egy kis mérleget a feltüntetett árakkal, és az arra járók kedvükre vásárolhatnak a terményből, rájuk bízva, hogy tényleg annyit vesznek-e el amennyiért fizetnek...ha ugyan és egyáltalán. Tehát van erre a bizalomra példa, tudom én jól, de kilenc év, hölgyeim és uraim, tisztelt olvasó, kilenc év, problémamentesen.

Kilenc év.

Azért ez már valami.

Becsületkassza és kiporciózott jóságok Badacsonyban, 2017.

♣

Az összes fotó itt megtalálható egyesével, vagy diavetítésként itt.