Egy röpke időre megakasztom a történelmi kitekintésemet, és a blog egyik vezérfonalához, az építészeti témákhoz igazodva adózok a helyi közszolgálatiságnak is.

A lakossági, önerős – illetve jelen esetben részben önerős – útépítés/felújítás/aszfaltozás költségeiről lesz szó, egészen konkrét és naprakész információkkal segítve azokat, akik utcaszomszédjaikkal közösen esetleg hasonló terveket dédelgetnek. Rövid poszt.

Mottó 1.: –Mennyi? –Harminc! –Mi harminc? –Mi mennyi?

Mottó 2.:"...Az 5000 főnél nagyobb települések Budapest nélküli rangsorában az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya alapján az első öt helyen Paks, Üröm, Nagykovácsi, Budaörs és Solymár áll." (Nagykovácsi, a gazdag)

Mottó 3.: "...Ellenben az ilyen befektetések a civil együttműködés magasiskoláját jelentik: emberileg, gazdaságilag. Egy mart aszfaltos tömörítéshez, vagy egy hideg aszfaltos/finn úthoz, vagy egy igazán jó minőségű, forrón hengerelt aszfalttal készített úthoz is mélyen a zsebükbe kell nyúlnia a lakóknak. Elkötelezettséget, hitelességet, bizalmat és megbízhatóságot követel ez minden résztvevő telekszomszédtól, utcaszomszédtól. Az is érzékeny kérdés, hogy anyagi-családi helyzetétől függően ki, mennyi pénzt tud beleadni a közösbe – empátia, ugye –, de a vállalkozóval/önkormányzattal történő egyeztetések, tárgyalások lebonyolítása sem mindig könnyű (a műszaki ellenőr pedig kötelező). És persze a szomszédok közötti együttműködésnek a konfliktus-indexe is magas: mindenki szeret szépen leaszfaltozott úton járni, de elég gyakori összeütközések forrása, hogy valaki akkor sem tol bele pénzt a projektbe az adott utcából, ha egyébként megtehetné...ám a hasznát vastagon lefölözi, amikor a többiek az ő részét is kifizetik inkább, csak legyen végre normálisan használható, takarítható az út (a nem fizetőket terhelő következmények egy másik poszt témáját képezik). Az összes nagyobb szabású, nagy anyagi teherrel járó civil összefogás zökkenőmentes megvalósítása közül talán a közös finanszírozású útépítés bevállalása a legnehezebb. De ahol sikerül, ott biztosan hosszú időre, tartósan megtörik a török átok – ha egyáltalán volt – a telekszomszédok és az utcaszomszédok között. Amikor ránéznek az utcára, az útra, akkor tudják: ez az Övék, mindannyiuké, a közös vagyonuk, és a saját pénzükön gurulnak, sétálnak..."

♠

Persze, tudjuk: Magyarország egyes települései vagy egyes megyéi között óriási szakadékok tátonganak/lehetnek az ott élők vásárlóerő-indexen mért lehetőségeit alapul véve. Azt az árajánlatot, amit pl. Nyugat-Magyarországon adhat egy vállalkozó egy magánszemély (bármilyen) megrendelésére, Kelet-Magyarországon talán lopási kísérletnek néznék. Nagykovácsi és Bódvalenke sem ugyanabban a ligában focizik.

Ezúttal azonban eltekintek a hétköznapok nyers valóságának boncolgatásától, részben azért, mert már megtettem korábban, másrészt azért, mert a posztban leírtaknak vannak olyan általános érvényű, kikerülhetetlen és a tényekre fókuszáló kapaszkodópontjai, amelyek országrésztől, megyétől és településtől függetlenek, így mindenki számára jó összehasonlítási alapként és tanulságként szolgálnak.

♠

Nagykovácsiban is örök téma az utak állapota. Vagy a járdamizéria. Az elmúlt 22 évben nem akadt egyetlen olyan év sem– sőt, talán hónap sem – amikor a földes, sáros, kavicsos, szilárd burkolat nélküli utak/utcák ne kerültek volna bele az állandó elégedetlenséget, vitát, politikai viharokat generáló ügyek közé: teljesen mindegy volt, hogy az adott időszakban az önkormányzatnak mennyi út karbantartására, részleges vagy teljes felújítására jutott ideje/pénze/lehetősége/akarata, az soha nem volt elég, és azokat a lakókat, akiknek az utcája kimaradt a költségvetésből, nem vigasztalta az a könnyen belátható és elfogadható érv, hogy nem lehet egyszerre minden utcát leaszfaltozni. Az ember, ha gyalogosan közlekedik – a járdák mennyisége ugyan nő, de nincs mindenhol, és sok helyen el sem férne –  szeretne viszonylag tiszta cipőben és nem bokatöréssel fenyegető kátyúk között hazajutni, ha pedig az autóját használja, akkor "a gépjármű rendeltetésszerű használatának külső feltételeit" igényelné: aszfaltozott utat.

Olyat, mint a Hájvéj, a Virágos sétány, vagy a nagyon zsír, Átoktörésen átesett Erdősétány utca, hogy csak két nagyforgalmú főközlekedési utat hozzak példának...de az alsóbbrendű utcák tömegéből is említettem már a Muskátli utca leaszfaltozását, mint a civil összefogás szép példáját. (a mottóban, és az 5. pont ezen a linken) Sok utca kapott Nagykovácsiban ilyen módon új ruhát.

És hogy néz ez ki 2022 júliusában? Mennyibe kerül?

♠

A Pilis utca a mai, felújításra/aszfaltozásra váró állapotában.

A Pilis utca a falu zsíroshegyi (Zsíroshegyalja) övezetének egyik darabja. Ez a falu felső vége. Félreeső, csendes, békés, nagyon jó adottságokkal bíró utca, meglehetősen árnyas is, ahol a nyári forróságot a közeli erdő hűvöse is enyhíti. Bőven van még benne kihasználatlan lehetőség, építészetileg és utcakertek vonatkozásában is. Elég népszerűnek tűnik, mintha most fedeznék fel a beköltözők, az örökösök, ingatlanosok. Ahogy a falu minden utcájában, úgy itt is sokszor jártam a sétáim során, és természetesen a változás – új házak, új kerítések, új kertek, terebélyesedő fák – itt is szembetűnő. Egy dologban nem sokat változott: szilárd burkolatú útja nincs. A régi földút kavicsterítést kapott egykoron, de ebből mostanra nem sok maradt, bár az út használható...amíg nem jön a durva jég, a mindent elmosó zivatar vagy amíg valaki jól bírja a felvert nyári porfelhőt.

A lakók mostanra megelégelték az elhanyagoltságot, és a saját kezükbe vették a sorsukat, és az út sorsát is. Ebben nyilván ösztönzőleg hatott az is, hogy olcsóbb nem lesz semmi, és az önkormányzat – nagyon helyesen – 2016-ban szilárd kereteket adott a lakossági/civil összefogással készülő útfelújításoknak, amelynek részeként a költségek egy részét magára vállalta. Ilyesmi a Bencsik-éra 12 éve alatt is létezett, de többnyire nagyon egyedi, vagyis minden projekt esetében másféle módon biztosítva az önkormányzati támogatást ( a Muskátli utca leaszfaltozásánál pl. az önkormányzat állta a szegélyezés költségeit).

2016 óta egy alapvető feltétel van, amely nélkül az összes többi már érdektelen: az utcában lakó kétharmadának hozzá kell járulnia a költségekhez, és ebben az esetben az önkormányzat fizeti az adott projekt összköltségének 30 %-át (megemelték), valamint biztosítja a műszaki ellenőrt...hiszen a beruházás a falu közvagyonát is növeli, és az átadást követően ő érvényesíti a kivitelező felé a garanciális javításokat is. Ahol ilyen önkormányzati segítség nem létezik, vagy az önkormányzatnak nem sikerül sem saját, sem pályázati forrásból aszfaltoznia az utcákat, ott a civilek magukra maradnak, de ebben az esetben is támpontként szolgálhatnak az alábbiak.

Több olyan lakossági fórumon is részt vettem, ahol a rendszeresen visszatérő kérdések közé tartozott, hogy mennyibe kerül egy-egy útfelújítás, aszfaltozás, és mire kell számítania azoknak, akik ilyesmibe belevágnának. Nem mindig sikerült kielégítő tájékoztatást kapniuk az érdeklődőknek, vagy nagyon sokfélét is kaptak, és a túl sok információ dezinformáció is lehet.

Két alföldi település utcafelújítását talán össze lehet vetni, de Nagykovácsiban nincs két egyforma utca: dimbes-dombos/hegyes-völgyes, síkvidéki és életveszélyesen meredek utcák tarkítják a térképet. Az útfelújításokat a földrajzi adottságok mellett Nagykovácsiban nehezítik a felszíni vízelvezetés sajátságos csapdái, illetve néhol ezek teljes hiánya, amelyek ilyenkor akár radikálisan is megemelhetik a költségeket.

De mindezek mellett is hasznos kapaszkodóként szolgálhatnak az alábbi információk. 

A többit elmondják a tények (az árajánlatot tevő és az út felújítását majd elvégző cég nevét kiszedtem, ez itt nem a reklám helye, de aki akarja az megtalálja az önkormányzat honlapján, kikeresheti).

Remélem segít annak, akit érint, lakjon Tornyiszentmiklóson vagy Erdőbényén. Vagy Nagykovácsiban, máshol, egy szilárd burkolatot nélkülöző utcában. Akad még ebből.

Sok sikert. Szükség van örömteli változásokra, ezekben a zord időkben.

♠