Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

A játék tere - 1.

Nagykovácsi játszóterei - A falu, avagy az élet játszótere

2016. június 13. - zord íjász

Mottó 1.: “Ahogy a víz ellentéte a tűznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret. "(Hankiss Elemér)

Mottó 2.: “A rítus a szakrális játékból nőtt ki; a költészet a játékban született, és mindenkor a játék táplálta; a zene és a tánc színtiszta játék volt. A bölcselet és a filozófia azokban a szavakban és formákban találta meg a maga kifejezését, amelyek vallási disputákban születtek. A háborúskodás szabályai és a nemesi élet konvenciói játékalakzatokra épültek. Végül is meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a civilizációt, korai korszakaiban, játszották. Nem úgy jön a játékból, mint ahogy egy csecsemő az anyaméhből: a civilizáció játékban és játékként születik, és sohasem hagyja el azt.” (Johan Huizinga)

Mottó 3.: “Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” (Platón)

Mottó 4. : “Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” (George Bernard Shaw)

1. Állítólag a lét határozza meg a tudatot. Hofi Géza szerint is.

Nem szorul különösebb magyarázatra, milyen meghatározó erővel bírnak a gyerekkor emlékei. Rio de Janerio faveláiban felcseperedni nem ugyanaz, mint Provence dombjai között. Az utca törvényének iskolája is az életre készíti fel a gyereket, de nem ugyanolyanra, mint azt, aki egy amerikai kertvárosi iskolába jár. Az ember egész világlátását, gondolkodásmódját, habitusát, kulturális beállítottságát és szocializációját eldönti/eldöntheti az életének első ∼14 éve. De éljen bár Párizsban vagy Szatymazon az a gyerek, egyetlen kapocs biztosan összeköti valamennyit: játszanak. Isten városában igazi stukkerrel, Debrecenben patronos pisztollyal: a játék tétje különbözik, a játék lényege nem. A játék: tanulási folyamat. A játék, az állatvilágban a pőre életbenmaradásra készít fel, az embereknél viszont…szintén. A játéktartomány sem szélesebb az emberi civilizációban, mint az állatok között: mindkettőben vannak vérre menő és öncélú szórakoztatásra alkalmas játékok, (láttál már jégcsúszdázó pingvineket, labdázó medvéket, ökörködő majmokat, játszó delfineket? ha nem, akkor nézzél több természetfilmet és állatos videót) ráadásul ez utóbbiak is folyamatosan tanulásra/agytornára/szellemi/testi egészség megőrzését szolgáló játékok.

2. Falun, vidéken felnőni bárhol/bármikor: állapot. 

Szűkebbre véve a határokat, falun felnőni Magyarországon, a XX. században: egy másik világ. Egy Budapest vízfej-centrikus országban még a vidéki nagyvárosokban (a megnevezés röhej: valójában kisvárosokban) felnőni is teljesen más életérzést jelentett -tudom, miről beszélek, Székesfehárváron telt a gyerekkorom. A vidéki franciák sokszor találják arrogánsnak, nagyképűnek a párizsiakat. Magyarországon ugyanez a helyzet: a főváros-vidék ellentét egy modern kori, javarészben a trianoni békediktátumtól eredeztethető és a kommunista diktatúra/szocializmus kártékony évtizedeiből örökölt társadalmi probléma e kies rögön. Visszatérve a nyitányra: másként éled meg a gyerekkort, városi-lakótelepi kulcsos utcagyerekként, száz másik kölyökkel bandázva a lakótelepek szürke tömbjei között, ahogy én tettem, mint pl. Nagykovácsiban élve. A fővárosból ki kell menned, ha pl. kirándulni akarsz. Ez még Székesfehérváron sem jelentett külön programot a 70-es években: a “nagyváros” olyan kicsi volt, hogy gyalog bejártam az egészet, és az utcanevek ismerete nélkül, pusztán a jellemző tereptárgyakra/városi épületekre hagyatkozva hazasétáltam bárhonnan. 25 perc séta volt “vidék”-re kijutni. De egy nagykovácsi gyerek, a főváros tőszomszédságában élve is, a vidéki élet minden örömét élvezhette. Ez egyrészt pozitívum, másrészt tökéletesen szimbolizálja pl. az 1945-1990 közötti korszakot. E hon eleje, közepe és vége: Budapest. Volt. Ma már ez talán nem igaz.

3. A városokban játszótereket létesítenek, mert a játékhoz -főleg a szocializálódást segítő közös játékokhoz-  játszóterek kellenek. A gangos bérházak udvarának közepén álló poroló is klassz, de nem az igazi, és a labdázás is kiborító. A gyerekeknek játszani kell, és a játék tere a városokban: a játszótér.

Nagykovácsiban, 1990 előtt, maga a falu volt a Játék Tere. 

A falu volt a Játszótér. Természetesen a falu ma is játszótérnek számít, de 1990 előtt, csak az volt a játszótér.

A falu hagyományos élete adta a játék terének kereteit. Az iskolai udvar közös játékra alkalmas terepét leszámítva -különösen, amíg ez csak az Öregiskolát jelentette- talán nem is volt, és talán nem is kellett, a mai értelemben vett játszótér a faluba. Csak a rendszerváltás után, és főleg a lakosságszám növekedésével és a falu társadalmi szerkezetének fokozatos megváltozásával vált szükségszerűvé a különálló, elkerített, telepített játékokkal feltöltött közterületek létrehozása.

Nagykovácsiban a valódi játszóterek megjelenése és kialakítása, a helyi építéstörténet és közterülethasználat speciális terepét, egy új igény kielégítését, a változást, az új idők eljövetelét jelentette.

A képeket a Nagykovácsi Pékdomb (helytörténeti) facebook csoport oldaláról válogattam össze. A  képaláírások az fb. csoport felhasználói által kommentelt oldalakra visz, ahol a képeken szereplő emberekről, eseményekről plusz információkat kaphat az olvasó. 

1. A víz

Az árvizet és az extrém magas talajvizet  leszámítva, az a telek, amelyen víz van, többet ér az ingatlanpiacon. Ha egy patak fut keresztül a telkeden, vagy a kert végében: te vagy a nyerő. Ha kiépítettél egy kis mesterséges tavat: gazdagabb a kerted. Ha természetes tó van a birtokodon: király vagy. Ha úszómedencéd van: tiszta haszon. Ha mindez együtt van neked, akkor te vagy az isteni Claudius.

Talán nem véletlen, hogy a települések a vízekhez/vízpartokhoz kötődtek kezedetektől fogva. A víz: élet, gazdaság, gazdagság. Hogy a teheneknek biztosít e itatót, vagy a turistáknak fürdőparadicsomot, az nagyjából mindegy. Civilizációk omlottak össze a víz eltűnése után: kultúrák váltak semmivé, városok néptelenedtek el, és népvándorlások indulnak meg bolygószerte ma is.

Nagykovácsinak is volt/van időszakos, változó telítettségű tava, a Békás-tó: ez a zöld aranytartaléka, amely köré én személy szerint egy arborétumot építenék fel. És természetesen itt folyik keresztül az Ördögárok, amely egészen pontosan meghatározta a falu szerkezetét, az ősidőktől fogva: a két oldalára épültek, fésűs elrendezésben az Ófalu házai.

A víz: játék. Egy gyereknek a legnagyobb játék. Egy felfedezni való világ, vagy csak egy tocsogó, amibe bokáig sárosan lehet trappolni, míg anyuka le nem kever egy maflást. Nyáron hűs játszótér: kacsáknak, libáknak is. A Békás-tó télen korcsolyapálya, esetleg vékony jéghártya, ami a rokongyerekek és bandájuk alatt beszakad, hogy szügyig elázva kecmeregjenek ki belőle, és csatakosan cuppogjanak hazáig: ez utóbbi valós esemény, a 2000-es évek elejéről.

jegpalya_a_bekas_tavon.jpg

Korcsolyázás a Békás-tavon. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

patak_1.jpg

1955. Nagykovácsi, az Ördögárok partján. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

patak_2.jpg

1955. Nagykovácsi, az Ördögárok partján. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

2. A ház udvara

Én azt hiszem, hogy az a gyerek, aki falun születik és nevelkedik, lélekben hamarabb lesz felnőtt. Persze, az is kemény, ha valaki Harlemben, az Angyalföldön, a “nyóckerben” vagy a mélyszegénység vidéki gettóiban ismerkedik az élet igazságaival, de én most nem extrém élethelyzetekre (bűnözés, nélkülözés stb.) gondolok, hanem az adott települési forma hétköznapi és normális életritmusának tanító hatásaira.

libas_udvar.jpg

A kommunizmus sötét-kuláküldöző-ávós-feketevágásos idejét leszámítva, a svábok betelepítése óta minden háznál volt haszonállat, ahogy annak egy faluban lennie kell. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

Az a gyerek, amelyik falun él, olyan természetességgel fogadja el az háziállatok, haszonállatok közelségét és az állatok létezésével kapcsolatba hozható emberi tevékenységek összességét, mint zseniális gázszerelő a milliárdos megbízásokat: az élete részévé válik, a mindennapjainak rutinjához tartozik. Disznó, tehén, bárány, ló, tyúk, kakas, kutya, macska, liba, buta liba, galiba…a gyerek kilép az ajtón reggel, és körbeöleli a kotkodácsolás, a röfögés, a nyerítés és a szarszag. A kellemes és a kellemetlen élmények együttese alapozza meg a tapasztalatoknak azt a kímeríthetetlen tárházát, ami ezt az életet jellemzi, és ami egy városi gyerek számára gyakran kuriózum. Talán nem véletlen ez utóbbiak számára is, pl. a lovastanyák, lovasoktatások vagy éppen a fesztiválokon, a pónisimogatók népszerűsége.

Az állatokkal munka van a háznál, de az állatok egyben a kert, az udvar lakói is: állandó jelenlétük a felnőttek és a gyerekek világa közötti egyik kapocs. Jó esetben, az a gyerek, aki állatokkal (akár egy kertvárosban, kedvtelésből tartott állatokkal) együtt nő fel, felelősségtudatra tesz szert. Az aki beleszületik a falusi létbe, hamar és sokat tanul ennek az életnek a szikárságáról is. Van ideje elgondolkozni és tanulni Az Életről és A Halálról, a haszonállatok példáján keresztül. A ló, amit annyira szeretett, és amelyiknek olyan sokat ült a hátán, megöregszik, a vidám malac meghízik. Finom a sertéspörkölt, a tyúkhúsleves és borjúpaprikás is. A haszonállatnak hasznot kell hajtania, és amikor eljön az idő, a játéknak vége. A kondér és a tepsi a haszonállat életének végállomása. A gyerek rájön, hogy nem szeretetből etetik a sertést. A halál visítása, a pálinka és a vér összekeveredő szaga, olykor örök emlék marad: szerintem így lesznek vegetáriánusok egyesek. Lovat vágóhídra vinni? Hosszú éveken át tartó, hű szolgálata után, lókolbászként fogyasszam el a barátomat a tányéromról? A szárnyasok halálának elfogadása valószínűleg könnyebb, nem beszélve a halakról, ünnepek idején vagy pl. a folyók, halastavak melletti településeken, ahol ez adottság, de a gerincesek egy adott kategóriája felett, ezzel már meg kellett bírkózni lelkileg, úgy hiszem.

Egészen más ez, mint lecsupaszított, megtisztított, feldolgozott, becsomagolt, a halál rítusaitól megfosztott szépen elrendezett tőkehús-állattetemeket dekára vásárolni a hentespultból. A falusi gyerek egészen korán megtanulja, megérti, hogy Dezsőnek meg kell halnia, és Dezső, az nem csak fél kiló sertéscombot jelent az ebédhez, hanem annak az élőlénynek a húsát, akinek a múlt héten még nevetve vakargatta a fülét, és akinek a hiánya beépül az udvarba… és a gyerek tudatába. A halál nem játék.

malcperzseles.jpg

Malacperzselés a szalma alatt. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

És a kutyák? Ők egy külön történet. Komolyan értékelhető -tehát nem csak papíron létező- állatvédelem gyakorlatilag a rendszerváltásig nem létezett, semmiféle jószágtartásra vonatkozóan. A vidék az a hely, ahol a kedvtelésből tartott állat fogalma sokáig ismeretlen volt: még a macska is haszonállat, és a kutya nyugodtan leélheti az életét két méteres láncon ma is, amíg nem jönnek az állatvédők, rendőrök. Ez nem azt jelenti, hogy falun nem voltak kedvtelésből/szeretetből/társként/barátként tartott állatok, de ennek törvényi kerete és tartalma 2016-ban, össze nem hasonlítható azzal, amit 1959 vagy éppen 1977-ben értettek alatta. És mi a helyzet a nem politikai értelemben véve kiöregedett vadászkutyák dalával? Soha nem felejtem el azt a vérprimitív barmot, aki vállvonogatva mesélte nekem, itt, Nagykovácsiban, 15 éve, hogy hogyan ölték meg a vizslájukat, amikor az beteg lett: “Kikötöttük a fához, aztán lepuskáztuk.” Lepuskáztuk: ezt nyugodtan tekinthetjük szimbolikus értelműnek, országos viszonylatban.

A magyar állattartás XX.-XXI századi története amúgy sem vidám történet. Megrendítő fejezetekkel van tele: sajnos én ebből a kelleténél kicsit többet is elolvastam, végeláthatatlan linktáram van belőle. Az állatvédelem, a humánus, kíméletes, gondoskodó, felelős, az állatnak a természete szerinti állattartás, a mai napig nyafogásnak tűnik a magyar ugar egyes sötétlelkű tájain, amelyet okoskodó hivatalnokok találtak ki, valahol messze, hogy bosszantsák a derék falusiakat… és a városlakókat. Tragikus példa erre a nagyon közelmúltból, az az állatvédelmi jogszabály, amelyik csak az autókból kilökött kutyák számát szaporította, de még véletlenül sem emelte magasabbra az állattartási kultúrát. Az állatkínzókat sújtó bírói gyakorlat gyengédebb, mint a tavaszi szellő, egy napfényes májusi hajnalon. Éhező és bántalmazott lovak/tehenek, magukra hagyott,megunt, kihajított, ezrével kóborló kutyák, halálba dolgoztatott haszonállatok,… vállvonogatás, nulla szigor: a valóság csúf arca. 

Visszatérve, én azt gondolom, a falusi gyerekek gyorsabban megkeményednek. Ha úgy tetszik, bizonyos szempontból, megkérgesednek. Ez nem feltétlenül rossz dolog, sőt, ahogy elnézem a világ híreit, kifejezetten hasznos útravaló. A ház udvara a Játék élettere és az Élet játéktere: bevési magát a bőr alá. Aki látta Sára Sándor Krónika című, a II. magyar hadsereg doni megsemmisüléséről szóló zseniális dokumentumfilm-sorozatát annak idején a TV-ben (ha nem, fent van a youtubon) az talán érti mire gondolok: ezek a egyszerű beszédű, mokány, szívós, de elképesztő életbölcselettel teli falusi gyerekek voltak azok, akik a hadsereg gerincét adták. Ők voltak -évszázadok óta- a legjobb háborús alapanyag, őket szerették a legjobban a mészárszékre küldeni az Urak, akik szerint klassz dolog a háború: nem kérdeztek semmit, bevonultak, szolgáltak, harcoltak, öltek, meghaltak, hol vannak a katonák, sírjuk felett száz virág. Aki túlélte, ugyanolyan sallangmentesen tud erről a borzalomról beszélni, mint az egyik, a háború iszonyatát szintén megjárt (és általam is nagyon szeretett) kisváros-falusi rokonom a túlszaporodott kölyökmacskák esővízgyűjtőbe fojtásáról. A falvak házainak udvara túl sok halált lát: megérinti a lelkét annak, aki benne él. Pajzs lesz az élettapasztalatból.

De az állatsorsok nehéz igazsága sem módosítja a tényt: a gyerekek számára az állatokkal körülvett falusi udvar, egy felejthetetlenül komoly játszótér. Körülveszi a gyereket, de a gyerek is kihasítja a saját világát belőle: azt a kizárólagos, belső játékteret, ahol talán a szép tekintetű lovak, a vidáman lökdösődő kismalacok, a puha bárányok, a jámbor borjak, a doromboló cicák, és a láncaiktól megszabadított kutyák is örökké élnek.

lo_1.jpg

Ha ez nem boldogság, akkor vajon mit nevezhetünk annak? És talán minden nap felülhetett rá. Ingyen. Ha csak egy fénykép erejéig is.  kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb / és itt

lovaskocsi.jpg

Ugyanazon szereplők. Amíg apa nem jön, addig te vagy a képzeletbeli hajtó. Kell ennél több? kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb/és itt

lo_2_1.jpg

Jobb huszárnak lenni egy igazi lovon, egy -akkoriban -kis faluban, Nagykovácsiban, mint hintalovon, a Nagy Városban, a budapesti panelban. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb /és itt

baba_lohaton.jpg

Nem lehet elég korán kezdeni a szakmát. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

fogathajto_kiralysag.jpg

A legnagyobb királyság. A házilag készített kis szekér utasaiként beutazni a széles Nagykovácsit. kép forrása: Nagykovácsi pékdomb

malac.jpg

A tökéletes falusi életkép. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb /és itt

oltonyos_kondas.jpg

Kiskondás, öltönyben. Egy barátnak ez minimum dukál, a Pékdomb facebook kommentje szerint is.

gyerek_malaccal.jpg

Egyél csak, én közben simogatlak. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

malac_2.jpg

Ezt a falatozó malacot szereti a gyerek, nem vitás. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

az_elet_rendje.jpg

A falusi élet rendje, és az igazság pillanata: minden ott van az arcon, középen. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

barany.jpg

Állatdédelgető. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

kutya_kecskevel.jpg

Ez a kép úgy tökéletes, ahogy van. A  jól, így remélhetően szeretetben tartott kutya nagyon szívesen játszana egyet a kecskével, aki szerint viszont ez nem jó ötlet. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

 3. Az utca és a tér

Az lesz a gyerekek játszótere, amit akként használnak. Egy behavazott utca a szánkósóknak, vagy egy frissen felújított, díjnyertes központi tér lépcsősora a gördeszkásoknak, bicikliseknek: bármi átlényegülhet játszótérré. Ez nem mindig öröm, sőt, igen gyakran aggodalom, és nem csak a szülőknek. Az önkormányzat a haját tépi, fegyelmez, bekameráz, mert a lgördeszkások által letört, kicsorbított lépcsőfokokat szézezrekért kell újra rakni, de a játékkedv megállíthatatlan.

A búcsú, a vásár, a piac, a zsibvásár, a fesztiválok, a felvonulások, a vándorcirkuszok a mai napig minden település  társadalmi eseményeinek számítanak. Egy olyan faluban, mint Nagykovácsi, a XX. század régmúltjában, egy bányász/mezőgazdasági községben, egyenesen ünnepnapok voltak. A játszótér kiköltözött a közterületre, az utcákra, a Templom térre. Az amerikai iskola parkolója és a Tisza kastély kertje ugyan nem közterület, de az ott rendezett kirakodóvásár/sportverseny/fesztivál társadalmi esemény jellege és hangulata semmiben sem különbözik a messzi időkből visszaköszönő eseményekétől. A játék -felnőttnek, gyereknek egyaránt- időtlen.

A magyar filmművészet egyik emblematikus darabja: A körhinta. 

korhinta.jpg

Ugyan miért lenne ez Nagykovácsiban másképp? kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb / és itt

vasar.jpg

Csodák a kisasztalon. Minden gyerek imádja ezt. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb /és itt

poni.jpg

Önmagáért beszél. Ma is nyerő program bárhol. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb/és itt

bucsu.jpg

Búcsú. Vidámabban itt elöl, srácok, buli van! kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb/ és itt

szankozok.jpg

Ez pl. Budán sem volt ritka, akkoriban, amikor még télen esett a hó. Szánkózás Nagykovácsiban, a Dózsa György utcában. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb / és itt

sielo.jpg

Ezt imádom. Síléccel, úttalan-utakon, a falun keresztül. Játék, sport, közlekedés: három az egyben. A behavazott Nagykovácsi a legjobb játszótér. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb /és itt

sielok_a_nagyszenason.jpg

1956. Játszótér a Nagyszénáson, felnőttnek, gyereknek. Síelők, szánkózók. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

focimeccs.jpg

Zárásként, nem feledkezem meg a felnőttek játszóteréről sem, elvégre most zajlik az EB, vagy minek hívják. Focimeccs az 1950-es években. Különleges építéstörténeti adalék: háttérben a Kálvária kápolna és az üres hegyek látványa. kép forrása: Nagykovácsi Pékdomb

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr28796890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása