"Harc sokféle van: katonai, társadalmi, környezetvédelmi, politikai, magánéleti. Bármilyen harc megvívásának kezdünk neki, az alapvető dolgot tudni kell: akkor leszünk sikeresek a harcban, ha előtte pontosan meghatároztuk az elérendő célt, és kiválasztottuk a cél eléréséhez szükséges eszközöket, módszereket. Ha e kettő közül valamelyikben tévedünk, a küzdelmünk kudarcra van ítélve. Ha szerencsénk van, könnyen túlléphetünk rajta, leporoljuk magunkat, talpra állunk, és újrakezdjük... vagy elengedjük a harcot. De még így is ott marad a tudat, hogy minden befektetett energia, pénz, idő, akarat, szellemi és fizikai képesség pusztán az értékes erőforrások elpazarlása volt: felesleges erőlködés, reménytelen vergődés, amelynek a végén csak a biztos vereség várt, nyomában talán a keserűséggel, a kiábrándultsággal és a frusztrációval. Olykor viszont egy rémálommal kevert lázálom, amelyből felébredni is nehéz.

Vagy egyenesen lehetetlen." (I Have A Nightmare)

(orosz és belarusz tankok tartanak hadgyakorlatot a Belaruszban található Breszt közelében. Fotó: AFP)

Háború?

A történelem már elég rég visszakanyarodott a jó öreg hidegháborús feszültséghez, de azért ettől azorosz  akciótól nyilván sok helyen felugranak az asztal mellől. 

A regionális terepen vívott, ám hatásában természetesen globális hidegháborús kártyapartiban a felek megmutatják ki a legény a gáton, és egy kicsit ismét felosztják/megerősítik/újrarajzolják a világot a befolyási övezeteik és az érdekszféráik szerint. Ugyanakkor még arra is lehetőséget teremtenek – amennyiben az ostobaság diadalt arat a konfliktus kapcsán, és háború robban ki –, hogy a legújabb fegyvereket és harceljárásokat is kipróbálhassák egy harmadik fél szenvedésén keresztül, éles helyzetben, valós háborús körülmények között. 

Távol álljon tőlem, hogy én megpróbáljak az orosz birodalom vezetőjének fejével gondolkodni, vagy megpróbáljam egyáltalán kitalálni, hogy mire lenne képes a céljai eléréséért, de szerintem Putyinnak nincs szüksége semmiféle háborúra: a háború drága, hangos, sok vele a macera és túl sokba is kerülne, – pénze van dögivel, a szankciókból is jól jött ki, de valójában sérülékeny az eklézsia –, és egy ilyen konfliktus várható nyeresége nincs arányban a hosszútávú kockázattal. Pénzről van szó. Ha nagyon elszabadulnak  az indulatok, többet veszíthet, mint amennyit nyerhet. Én úgy vélem, hogy ha tényleg kellene neki egész Ukrajna, akkor egy hét múlva Kijevben vacsorázna, a vezérkarával együtt, de akkor nem ennyi katonát vinne oda, nem így indítana háborút, és nem hagyna időt sem arra, hogy bárki felkészülhessen bármiféle komoly ellenállásra.

Most kiharcol majd magának/Oroszországnak egy jobb tárgyalási pozíciót a jövő új jaltai és potsdami tárgyalásaira nézve, mert neki bőven elég, ha az orosz muzsik látja, hogy a cár atyuska még mindig helyre tudja rakni azt, aki tiszteletlenül bánik Oroszország Anyácskával. A népszerűsége nőni fog odahaza is, sok zászlót adnak majd el a boltosok. A tőzsde bedől némileg (?), de azért ne izgulj: döbbenetesen sok ember fog ezen a konfliktuson meggazdagodni. Ukrajna végzetesen eladósodik, a befektetők lelécelnek, az ország pénzügyileg és belpolitikailag megroggyan, mint korhadt sámli a nagymama súlya alatt, aztán néhány bevadult-hazafias orosz hacker elvégzi a többit, tönkretéve és folyamatosan zaklatva a nagy infrastrukturális hálózatok számítógépes rendszereit. Az európai államfők és miniszterelnökök ezalatt egymásnak adják a kilincset a Kreml-ben, mindegyikük abban reménykedve, hogy majd ő lesz az, aki elnyeri az Új Európai Vezérguru és Nagy Békeharcos Közvetítő aranyérmét.

Az amerikaiak mindeközben vastagon tolják a hisztériát, szinte behugyoznak az igyekezettől és a reménytől, mert annyira szeretnék, ha néhány ezer/néhány százezer/de a legjobb az lenne nekik, ha néhány millió ukrán belehalna valami további kisebb/nagyobb orosz annexióba.

Gigantikus üzlet lenne egy valódi háború. Vagy az utolsó üzlet a Földön.

2014 óta csak ∼13.000-en haltak bele ebbe Kelet-Ukrajnában, és ez így nagyon gyenge, ez kevés nekik. Sokkal jobb, ütősebb szalagcímek kellenének a CNN-nek is. "Sajnos" utasszállító lelövésére már kevésbé lehet számítani, mert a légitársaságok tanultak az iszonyú tragédiából és elterelik a járatokat (mostantól meg pláne).

Én örülök annak is, hogy Joe Biden akart dönteni arról, hogy Európa télen fázzon-e: jelen állás szerint úgy néz ki, hogy valaki szólt neki, hogy ehhez az európai országoknak is lenne néhány szava, és az Északi-Áramlat kérdését egyelőre jegelik. De azért szerencsére már felajánlotta, hogy amennyiben Európa gázellátása veszélybe kerülne, az európaiak megvehetik az USA-tól a cseppfolyós gázt. Ilyen egy igazi barát: önzetlen. Friss hír, hogy a japánok is felajánlották a segítségüket ezen a téren, de ők láthatóan kissé szégyenkezve. Katar már kevésbé. Olaszországban például egyetlen év alatt 400 %-kal (!) nőtt a gáz ára, szóval lesz itt kereskedés, mondom, sokan meggazdagodnak a válságon.

De az is pazar, hogy az oroszok reklamálnak, amiért a nyugat fegyverekkel tömi Ukrajnát: igazán felháborító, hogy az ukránok nem akarják csak úgy simán a bárd alá hajtani a fejüket, és még védekezni is hajlandóak lennének.

Mindig is abban reménykedtem, hogy Európa, és benne Magyarország, egy könyökénél fogva terelgetett, szerintem eleve gyógyszerekkel és injekciókkal talpon tartott, – önmagában sajnálatra méltó – súlyos demenciától szenvedő öregember, és egy nosztalgikus, szovjet-birodalmi lázálmokat kergető, agresszív, kíméletlenül ravasz ex-KGB ügynök közé fog szorulni, egy minden oldalról – de persze főleg az oroszok által – robbanásig feszített szituációban.

Amerika Brezsnyevje és Oroszország Donald "Red "Grant-ja egyszerre rugdalja a földön fekvő Nyúl Európa Béla tanár urat. Pedig Oroszország is Európa. Mégis egyre kevésbé tűnik annak.

Túl régóta van béke Európában, biztosan ez a baj. Hol van már a délszláv háború.

Ordítani tudnék. 

♦

Ordítás helyett, mondanék én ezzel kapcsolatban valamit. Kész van, csak fejezetekre bontottam. Ehhez ismét utazni kell majd a zord időkben. Az összes felhasznált forrást, az utolsó fejezetben adom meg, ahogy egy könyvben, és nem gyilkolom le a posztokat link hegyekkel. 

Felhívom az olvasó figyelmét, hogy a poszt-sorozatban felelelhető minden párhuzam, áthallás, gyanús kicsengés, és leplezetlen vagy véletlennek tűnő utalás kizárólag a szándékosság műve. Sajnos, ez akkor is így van, ha ez éppen az oroszok vagy esetleg az amerikaiak felé billenti a mérleget, vagy akár Európát hozza szégyenbe. Európai vagyok, és ezt a posztot egy pacifista, maximálisan nyugatbarát, az európai és az amerikai kultúrát is kifejezetten kedvelő (a kultúrát, nem a woke-kultúrát, nem a cancel-kultúrát, nem a BLM kultúrát stb., mert ezek nem kultúrák) és Európa-barát ember írja, aki ott akar ülni a teraszon.

Nem tudom/nem akarom meghamisítani a történelmet: legalábbis szándékosan nem. Nem vagyok orosz, hogy kiretusáljam a kellemetlen igazságot a fotókról, és amerikai sem, aki az aktuális divat szerint módosítja azt, belehajigálva a szobrokat a vízbe.

♦

• Mottó 1.: "A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi ostobaság. Bár az elsőben nem vagyok biztos." (Albert Einstein)
• Mottó 2.: "Soha ne becsüld alá az emberi ostobaságot!" (Yuval Noah Harari, zsidó filózófus, 21 lecke a 21. századra című könyvéből)
• Mottó 3.: "Aki háborút indít, annak rendelkeznie kell a következmények elviselésére képes idegzettel!" (Kurt Zeitler tábornok, a szárazföldi haderők vezérkari főnöke, Hitler egyik közvetlen tanácsadója és bizalmasa)
• mottó 4.: "1913-ban, egy évvel az első világháború előtt az USA 3 milliárd dollárral tartozott Európának. Mire 1918-ban elhallgattak a fegyverek, már Európa tartozott 10 milliárd dollárral az USA-nak." (részlet a poszt-sorozatból) 
• Mottó 5.: "Egy gyors, rövid,  jól lokalizált kis háború. Ez kell most nekünk." (Ferenc Ferdinánd trónörökös szavai, Szabó István Redl ezredes című filmjében)
• Mottó 6.: "Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam." (I. Ferenc József császár-király)
• Mottó 7.: "Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáink itthon lesznek”. ( II. Vilmos német császár)
• Mottó 8.: "Csak a holtak látják a háború végét." (Platon)
• Mottó 9.: "Mi Ukrajna? Egy kis része Európa, de a többit tőlünk kapta ajándékba." (Vlagyimir Putyin) 

 ♦

Egy háborút kezdeményező félnek öt alapvető kérdésre/kérdéskörre kell választ adnia, mielőtt harcba kezdene. Valójában egy + négy kérdés a helyes megfogalmazás. De egy ütközet bevállalása előtt, egy már zajló háborúban, nagyjából ugyanezek a kérdések és dilemmák kerülnek elő.

A megtámadott félnek nincs ilyen gondja, mert egyáltalán nincs választási lehetősége, illetve jóval szűkebb a mozgástere: felméri a helyzetét, és ennek megfelelően harcol, visszavág, ellentámadásba megy át, küzd ameddig nem jön segítség/ameddig akar/ameddig képes rá stb., vagy megadja magát, akár egyetlen nyíl- vagy puskalövés nélkül.

Természetesen korszak és földrajzi helytől függő, hogy egyes kérdések/kérdéskörök előjönnek-e, és mekkora súllyal esnek a latba, de az általunk értelmezett, nyugati/európai szemszögből definiált háborúk kapcsán ezek a kérdések már a civilizációk egészen korai felbukkanásától kezdve jelen vannak. Bárki, akit foglalkoztat a történelem, az pontosan tudja, hogy mi ez az öt kérdés.

1. Biztos, hogy a háború megindítása az egyetlen és/vagy a legjobb megoldás? (Ennél fontosabb kérdés nem létezik. A másik négy ebből következik. Noha az emberiség egy roppant békétlen és/vagy egyenesen gyilkos, parazita fajként van elkönyvelve az Univerzum Népeinek Nagy Könyvében, nem árt tudni, hogy valójában igen sokszor sikerült a tárgyalások, az egyeztetések, a diplomácia és a párbeszéd eszközeivel elhárítania a háborús katasztrófákat. Nem készítettem ugyan részletes statisztikát róla, de én azt hiszem, hogy nagyjából legalább ugyanannyi háborús konfliktust sikerült megelőzni ilyen módon, mint amennyit nem, az elmúlt évezredek során. Csak a háborúk nagyobbat durrannak, ezért aztán visszatekintve, az emberiség történelme egyetlen vérfolyamnak tűnik: és önmagában ez igaz is, amennyiben csak a vérfolyamra koncentrálunk. Az olyan remek módszerek, mint a forródrót kialakítása az USA és a Szovjetunió/Oroszország között nyilván egyszerűsítette némiképp a helyzetet pl. a középkorhoz képest, de akkoriban sem végződött minden egymásnak feszülés háborúban: adták-vették a lányokat, mint a sót, érdekházasságok köttettek és szövetségek, amelyek féken tartották a feleket, vagy egy harmadik, harcra kész hadsereget tántorítottak el a meggondolatlan lépésektől. De így is maradt a másik négy kérdés, ami még mindig segíthetett elkerülni a háborút.
2. Mi a háború célja? Miért érdemes kezdeményezni az adott háborút? (Ez nem arról szól, hogy mi a háborút kiváltó közvetlen ok/indok/ürügy – casus belli –, hanem arról, hogy a háborút kezdeményező fél, mit akar a háborúval elérni. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki háborúzni akar, az mindig talál erre okot: valódit vagy mondvacsináltat. És indok van számtalan: a szomszédos ősember horda elűzése a vízlelőhely mellől, terjeszkedés, területszerzés, trónviszály, a növekvő fenyegetés elhárítása egy megelőző csapással, kereskedelmi fölény megszerzése egy adott régióban vagy földrészen, ideológiai és/vagy vallási konfliktus stb. Van és lehet nyomós/jogos/elkerülhetetlen/kivédhetetlen magyarázat egy háború megindítására, ahogy az is igaz, hogy egyes háborúkat valóban abszurd indokok szültek. Érdemes tehát pontosan megkeresni a választ erre a kérdésre, mert kiderülhet, hogy visszanézve már a casus belli is inkább tűnik ostobaságnak, mint elfogadható indoknak, de ami még rosszabb, ha nincs meghatározva, hogy a háborút kezdeményező fél milyen eredmény elérésével tekinti/tekintené a háborút lezártnak, befejezettnek, és ennélfogva értelemszerűen sikeresnek is. Ha nincs konkrét, előre meghatározott cél, a megkezdett háború egyvégtelen háborúvá fajulhat, amelybe, mint egy posványba, az összes résztvevő beleragadhat, de mindenekelőtt az, aki elkezdte, és az számára végzetes lehet. Egy háborút nagyon könnyű elkezdeni, de sokkal nehezebb befejezni, mert ahhoz, hogy mikor fújják le a meccset, a megtámadottnak is lesz néhány szava.) 
3. Rendelkezésre állnak-e kellő mennyiségben és/vagy minőségben a cél eléréséhez szükséges eszközök és emberek? (ebben az esetben tehát ez nem pusztán anyagi forrásokat, haditechnikai eszközök mennyiségét és minőségét, biztos utánpótlást, gyártói és szállítási kapacitást, stabil ipari/mezőgazdasági/dolgozó hátországot stb. hanem a feladatra alkalmas konkrét embereket is jelöli, akár a jól képzett vezetők, akár a harcot megvívó katonák szintjén)
4. Megfelelőek-e a körülmények az adott cél eléréséhez? (ilyenkor a körülmények széles tárházát kell figyelembe venni a sikerhez, az évszaktól/időjárástól/természeti és környezeti viszonyoktól elkezdve egészen a háború terepének szánt régió helyzetének és/vagy a Virág elvtárs által is nagy becsben tartott nemzetközi helyzet politikai-gazdasági-társadalmi vizsgálatáig, valamint a háborús/harci eseményekre fókuszáló közérdeklődés és zsurnalisztika hatásáig. Ez utóbbiak például az említett módon nyilván korszak és/vagy földrajzi helytől függőek. Dzsingisz kán nem rágta le a körmeit az aggódástól, hogy mit fog majd szólni a rémtetteihez a Hágai Nemzetközi Bíróság, de pl. Johnson/Nixon elnököt már érdekelte, ha olyan fotókat hoz le a New York Times, amelyen szétégett vietnami kislányok láthatók.) 
5. Megéri-e? Tehát nem lesz-e a győzelemnek túl nagy ára, akár anyagilag, akár emberéletben, akár például –inkább a modern korok és a mi földrészünk, a nyugati civilizáció alapjain nyugvó háborúira jellemzően – a háborút követő diplomáciai és kereskedelmi elszigetelődésben? Vállalható-e a kockázat, vagyis a remélt siker esetén a befektetett energia és áldozat arányban van-e a várható eredmény értékével? Megtérül-e a az anyagi befektetés és elfogadja-e a véráldozat mennyiségét mindezért az eredményért az istenadta nép? Kitart-e a hátország a háború végéig, és visszajön-e/visszajöhet-e a háborús erőfeszítésekbe ölt pénz? (pl. a megszállt, annektált területek természeti és ásványi kincseinek kiaknázása révén, a rabszolgák munkája által, a titokzatos Eldorado megtalálásának jutalmán keresztül, vagy fosztogatással, a vesztes fél minden mozdítható vagyonának/gyermekeinek/nőinek elrablása okán, háborús jóvátételként/hadisarcként, vagy a kicsikart "védelmi pénz" formájában, cserébe a békéért, vagyis a béke megváltása aranyért, pénzért)

Az öt kérdés elsőre triviálisnak és banálisnak tűnhet, csakhogy több ezer évnyi dokumentált történelmi esemény bizonyítja, hogy amennyiben a fenti kérdésekre nem adható egyértelmű és/vagy józan, racionális, világos, pozitív válasz, akkor a háború – egészen extrém eseteket leszámítva – kivétel nélkül minden esetben a háborút kezdeményező fél bukásával fog véget érni, vagy olyan győzelmével, amely inkább tűnik vereségnek, és a hatása akár már rövid távon is pusztító erejű lehet a "győztesre" nézve. És vereségnek számít az is, ha nem következik be ugyan a háborút kezdeményező fél közvetlen katonai veresége, ám a vágyott cél elérhetetlen marad, és a küzdő felek között patthelyzet áll be.

Ez egy tény, amit eddig soha senki és semmi nem tudott megcáfolni. Maga a Történelem rá a tanúbizonyság.

Egy ütközetet például, akár egy súlyos számbeli hátrányban lévő hadsereg is képes megnyerni – a vesztes pozícióból fordítani képes haditettek, a magasztos honvédő csaták, a végsőkig kitartó maroknyi várvédő hihetetlen diadalai, az óriási bátorságról tanúságot tévő katonák győztes harcai a túlerőben lévő ellenséggel szemben, vagy a  haditechnikai fölény és/vagy a hadászati, tervezői képességek magas szintű alkalmazásával győzelemre vitt hadi megmérettetések hosszú sora igazolja ezt –, de egy háborút soha. 

Kivéve a már említett extrém esetekben, mert ezek az extrém esetek éppen azok, amikor maga a háború egyetlen ütközetben dől el (vagy egy-két ütközettel járó gyors, rövid hadjáratokban), és ebben az ütközetben előfordulhat, hogy a fenti öt kérdés közül a háborút kezdeményező fél egy vagy több kérdésre (akár semelyikre) sem tud megnyugtató, értelmes, egyértelmű, pozitív, kielégítő választ adni, ám a saját jogán és/vagy az ellenfél hibáit kihasználva mégis győzelmet arat.

Minden ellene szól – vagy látszólag minden ellene szól – háborút kezdeményez, és mégis győz. Volt ilyen csata, volt ilyen háború.

Ha azonban a háború elhúzódik, a történelem a helyére teszi a súlyokat a mérlegen: meglehetősen kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki egymás után tízszer nyerjen az ötös lottón. És ez nem mindig csak utólag visszanézve látszik ennyire tisztának: sok kortárs szereplő is előre borítékolta az adott háború végeredményét. Az öt kérdést tehát meg kell válaszolni a győzelemhez: a történelem ugyanis alapvetően nem ismeri az apró betűs részekben található kibúvókat, mert egyszerűen nincsenek benne apró betűs részek. 

Könnyű bizonyítani. 

Anélkül, hogy egyesével végigmennénk a háborúk történetén az ókortól napjainkig, ami "kissé" szétfeszítené egy blogposzt kereteit, vázlatos módon kiragadnék néhány kifejezetten nevezeteset, amelyekről joggal lehet hinni, hogy még az is hallott róluk, akit egyáltalán nem érdekel a történelem, és a fenti tételt – tehát nem az extrém eseteket – igazolják.

Legközelebb.

Remélem lesz még értelme felrakni, és nem tesznek feleslegessé minden szót a zord idők.