Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

A Csuszol proszpekt

Egy Falusi Járdakálvária, valamint Megalázó vereségem krónikája

2016. november 18. - zord íjász

Csuszol proszpekt. Közterületi műtárgy, s mint olyan: járda. Cinikusan: proszpekt, avagy sugárút. Nagyon keleti, nagyon balkáni, és nagyon magyar történet…volt. Mert természetesen nevet adtam neki, ahogy annyi minden másnak is a helyi építéstörténeti krónikámban: nem fogom mindig azt leírni, hogy A Bejárat Felől Nézve A Temető Bal Oldala Melletti, Hosszú Ideig Nagykovácsi Egyik Legszégyenletesebb Járdaszakasza, A Bánya Utcán. Pedig pontosan az. Mai posztom főszerepője ez az alig ∼150 méteres járdacsík, amely joggal volt céltáblája a polgárok dühének, és amelynek története egyben a helyi politikatörténethez kapcsolódó ízes fejezet is.

A Csuszol proszpekt, 2011. Október 25. kép forrása: itt

Tél Tábornok ökle: A Grande Armée kudarca Nagykovácsiban

Kövér 14 évvel ezelőtt, zöldfülű, tojáshéjtól ragacsos seggű betelepülő voltam. A vakolat még alig száradt meg a házunkon. Egy fagyos, téli éjszakán hazafelé igyekeztem, a Nagyszénás felé. A Bűnös Városból tértem vissza új hazámba, Nagykovácsiba. A három évig tartó, a magyar rögvalóság kalandjaival tarkított, lassú és gyötrelmes építési folyamat után, mely időt gyakorlatilag folyamatosan itt töltöttem, ezúttal már a frissen beköltözött tulajdonos izgalmával a bőröm alatt igyekeztem hazafelé, a kibontatlan költöztető dobozoktól vidáman kaotikus otthonomba, ahol várt a kis családom, a kandalló tüze és egy forró kakaó. Az Antónia utcánál szálltam le a 63-as buszról, majd átcsúszkáltam a jeges Keskeny közön. Az akkor még meglévő -2006-os kivágásuk óta sem pótolt- nyárfasor kopasz ágai alatt elindultam a hegy felé, a Bánya utcán. Jobb kéz felől a temető, bal kéz felől a hatalmas, teljesen üres és sík Nagyszénás-kert mezeje fogta közre az utat. 

Egyáltalán nem volt késő, talán 7-8 óra között járt, de tél révén, akár hajnali kettő is lehetett volna. Nem volt derült égbolt, sem szél, ami az igazán dermesztővé teszi a téli éjszakát, én mégis csontrepesztőnek éreztem az estét. A völgyben megszorult a felhőköd, ami a meglehetősen szerény minőségű utcai világításában fehér-sárga tejkaramellaként lebegett. A látótávolság ∼30 méter alá csökkent. Az előző napokban lehullott nagy mennyiségű havat a hókotrók feltornyozták, széttolták az út két oldalára, amennyire bírták. A maradék, a gyorsan beálló fagyban szürke, barázdákkal teli, autógumik által lepaszírozott jégpályává fagyott az úttesten, sózás ide vagy oda.

Az asszimilációm gördülékenységéhez szükséges egyik első helyi népszokás, amit eltanultam a falubeliektől az elmúlt években, az volt, hogy mindig, mindenütt az úttesten közlekedtem. 

Az első számú főutvonal, tehát az ófalut kettészelő és forgalmas Kossuth Lajos utcát és hegyre futó gyűjtőutakat leszámítva, soha-sehol nem használtam a járdákat a faluban. Ahogy más sem. 

Még itt, a szintén főközlekedési útként besorolt Bánya utcán is legfeljebb csak nappal húzódtam le a járdára, de nappal sem mindig. Az úton sétálás néphagyományának Nagykovácsiban kettő, egészen konkrét magyarázata van.

Az első ok: sehol sincsen járda. Legyünk pontosak: a történelmi Ófalut és a legkritikusabb, nagy forgalmú  útszakaszokat leszámítva, gyakorlatilag sehol sincsen járda. Egy méter se. (külön történet, külön poszt lesz) Annak, aki idegenként érkezik ebbe a hivatalosan 7000, de tavaszi-nyári időszakban 12000-es lélekszámú faluba, ez egészen egyszerűen felfoghatatlan lehet. Mondjuk a friss Balaton-felvidéki biciklitúráimra hagyatkozva, még a legszerényebb faluban is találtam járdákat, de Nagykovácsiban ez a gyalogosoknak szánt közlekedési lehetőség kuriózumnak számít. 

Egyrészt azért, mert a történelmileg kialakult szűk utcákon, tulajdonképpen nincs mód a járdák kiépítésére. Ahol lenne rá mód, és meg is tervezték, ott viszont nem építették meg: ilyen a Nagyszénás-kert és a Kálvária kert, a falu két testvér-kertvárosa. A kertvárosok lakói szerint az Önkormányzat hibájából, és a ő kötelességük lenne a pótlásuk is, az Önkormányzat szerint viszont a kertvárosi lakók sokalltak be a parcellázás/építési engedélyek feltételeként szabott több milliós háttérfejlesztési hozzájárulások miatt, és a járda költségét már lespórolták, és inkább nem fizették be. A vita a mai napig táptalajául szolgál a kritikus hangvételű megnyilatkozásokra.

A hegyen, tehát a Nagyszénásalján és a  Zsíroshegyen, szintén a főutak kivételével, még véletlenül sincsenek járdák. A mellékutcákban nem is nagyon férnének el.

De ahol akad mutatóba néhány, pl. az Ófalu mellékutcáiban, még ott is az utca közepén közlekedtek/közlekednek a gyalogosok: anyukák babakocsival, párok kézen fogva, öregek cekerekkel, kutyasétáltatók, mindenki, általánosan. Kényelmesebb, egyszerűbb, az autósok majd figyelnek remélhetőleg, és a káromkodásuk majd elhalkul.

A másik ok  a motorizációban, pontosabban a forgalomnövekedés lassú ütemében keresendő. Még 2002-ben is, tehát 14 évvel ezelőtt -és a rendszerváltozás utáni Nagykovácsi esetében ez történelmi távlat- a gyér autóforgalom szinte kínálta a lehetőséget az úttest használatára, még ott is, ahol valami véletlen folytán megépült a járda. Ne felejtsük: 14 évvel ezelőtt a Nagyszénáskert és a Kálváriakert is teljesen üres volt: se utak, se villanyoszlopok, se házak, semmi-sehol. Nyílt lapály, kutyafuttatókkal, sárkányeregetőkkel, és a kedvenceimmel, a mező felett köröző ragadozómadarakkal. 

A Nagyszénás-kert 2002-ben. A kép/illetve innen nézve a Nagyszénás-kert bal oldalán húzódik a Bánya utca, és a temető kerítése mellett a Bánya utca első szakaszának járdája, a Csuszol proszpekt.

csuszol_proszpekt.png

A folyamatos piros vonal: a Csuszol proszpekt (a szaggatott a 63-as busz megállójából, a Keskeny közön át vezető útvonalam.)

Víg End  korszak csak akkor ért véget. Az építkezési hullám csak akkoriban, a 2000-es évek elejétől indult meg fokozódó intenzitással az egykori zártkerti övezetekben. Az építkezésekkel  járó autó-tehergépjármű forgalom növekedése is csak ezt követően kényszerítette fel a gyalogosokat a járdákra. De akkor is legfeljebb csak a nappali órákban.

A Bánya utcán, ahol aznap este én haladtam, volt kiépített (inkább kialakított) járda az egyik oldalon, a temető kerítése mellett: ez volt a Csuszol, vagy ahogy először hívtam, az El Chuso, hangzásban kissé kitekerve Elcsúszó. (igen tréfa répa volt a müzliben.) De ki lenne az az elvetemült, aki este, télen, nulla forgalom mellett rámegy, és azt használja? Én biztosan nem,  ahogy tapasztalataim szerint más sem,  faluszerte nyilvánvaló és érthető okokból: ezt majd megmagyarázom. 

Tehát azon az estén -ahogyan szoktam- az úttesten gyalogoltam a Szeles utca-Bánya utca Y elágazása felé, de amennyire lehetett, azért viszonylag szabályosan, a menetiránnyal szemben, az út bal oldala felé kihúzódva. Mint valami homoszekszuálist rosszul alakító ripacs színész, lassan, pipiskedve, aprókat lépve, óvatosan csúsztatva a talpamat evickéltem a jégpályán előre. Teljesen beöltözve, több rétegnyi pulóverben, nagykabátban, a sapkámat mélyen a szemembe húzva, kesztyűs kezemmel egyensúlyozva, vastag sálamat az arcom elé tekerve, többnyire a lábam elé nézve araszolgattam. Bezárkóztam a kis fűtött világomba, hallgattam a saját légzésemet. Nagyon sokat úgysem láttam volna ebben a völgyben megtelepedett, kéményfüsttel keveredett ködtejfölben. Nagykovácsinak ez a környéke teljesen mozdulatlan, csendes és kihalt volt. Egy lélek sem járt arra rajtam kívül. A buszon is talán öten utaztunk összesen, és én voltam az Antónia utcánál az egyetlen, aki leszállt. Az a néhány ház, ami itt állt, sötét volt, behúzott függönyökkel. Kiábránditó és lehangolóan nyomasztó táj ölelt körbe. Nagyon messzinek tűnt még az a forró kakaó.

Úgy éreztem magam, minha valami ciánozás utáni pestisjárvány utolsó túlélője volnék, vagy a Grande Armée eltévedt katonája Moszkva alatt, visszavonulása közben. Már csak Kutuzov kozákjai hiányoztak. Az ilyen körülmények között elkövetett garázdaságok, rablások, egyéb utcai bűncselekmények elkövetőit a rendőrség nagy valószínűséggel soha az életben nem találja meg. Nyomszegény, tanúk nélküli környezet: a köztörvényes bűnözők és a forgatókönyvírók ideális terepe. Depressziósok, élénk fantáziájúak, thriller és horrorkedvelők előnyben.

A látóterem és a látóhatárom peremvidékén feltűnt, hogy messzebb előttem, valami hever a Csuszolon. Egy zsák. A fagyott hóbuckák mögött, a tőlem jobbra húzódó zord, télvízi körülmények között szinte teljesen használhatatlan Csuszolra egy környezettudatos, felelősségteljes állampolgár kihajított egy nagy, sötét, jellegéből és formájából ítélve szeméttel/sittel teli zsákot. Ezzel végképp ellehetetlenült a járdán a közlekedés.

Akkoriban nem sok mindent tudtam Nagykovácsiról, de ehhez már hozzászoktam. A szemetelés máig ható konfliktusok forrása: a falu primitívebb lakói több tonnányi illegálisan lerakott szeméttel gazdagítják e csodás környezetet évről-évre. Akkoriban ez még durvábban ment. Elkönyveltem a látványt és lépdeltem tovább.

Nagyjából egyvonalba értem a a tőlem merőlegesen 5-7 méterre lévő zsákkal, amikor a zsák azt mondta, hogy Jaaajjj.

Persze soha nem vallanám be nyilvánosan, de így kettőnk között, kedves olvasó, elmondhatom hogy ott helyben majdnem összehugyoztam magamat a rémülettől. Amúgy is nagyon meg tudok ijedni, ha a gondolataimba merülve valaki hirtelen megszólít, megérint, de ebben a közegben, ebben az időpontban, ebben a kisérteties csendben, magányosan haladva, ez a beszélő szemeteszsák úgy hatott rám, mint nyuszira a csörgőkigyó felbukkanása. Az el sem jutott hirtelen a tudatomig, hogy a hang nem csatakiáltás, hanem keserves, (ám hangos) nyöszörgés volt. Öszerándultam, felugrottam a levegőbe, és talán még valami “váááá” hangot is hallattam. Védekező pózba dermedve, a Cannon-féle vészreakció össze elemét produkálva felkészültem az életre kelt Gólem-szemeteszsák támadására. Amikor magamhoz tértem a sokkból, zakatoló szívvel átkeltem az úton, átvergődtem a járdát az úttestől elválasztó fagyott hóhegyláncon, hogy megnézzem, mi alázta le ennyira férfiúi önbecsülésemet.

Amit én szemeteszsáknak néztem, az egy oldalán fekvő öreg néni volt.

Ejnye, de politikailag inkorrekt falusi vagyok, szóval: Idős Hölgy. Késő-középkorú hölgy. Szépkorú állampolgár. Az Ezüst Kor Kapuján átlépett nőnemű polgártársam. A hölgy - talán a kalandvágytól hajtva- úgy döntött, hogy a Csuszolon siklik végig úticélja felé. Nagyjából egy kicsit több mint félútig jutott, amikor az ösvényszerű, egy fémlapát fejénél nem szélesebben kialakított csapáson, az egész napi használattól estére jégfolyosóvá taposott árokban az történt vele, amelyről ezt a járdának nevezett viccet elneveztem. Elcsúszott, az oldalára esett, és nem bírt felkelni.  

A Csuszol ugyanis Nagykovácsi egyik közterületi tréfája volt. Már 2002-ben is az volt, és aztán úgy maradt. Ha a mellékelt (2011-ben készült) fotókból sem lenne érthető, leírom: a járdaszakaszra, ahogy említettem, legfeljebb száraz időszakokban lehetett úgy tekinteni, mint gyalogos közlekedésre alkalmas területre. Leginkább azonban kínosan használhatatlan volt. Két ember nem fért el rajta egymás mellett, havas télen pedig egyáltalán nem. Olyasmit, hogy valaki egy babakocsit próbált volna végigtolni rajta, én soha nem láttam, mások viszont állítólag igen, de szerintem ők liberálisok, tehát hazudnak. 

Tizenöt-ötven (!) centiméterrel mélyebben feküdt, mint a mellette húzódó úttest. Egy árok volt. 

A járdafelület megsüllyedt, összetöredezett. Az elmúlt hosszú-hosszú évek során a fákról lehullott avar, kimosott föld, sár, por, kőtörmelék az egykor lerakott szilárd burkolatot( emlékeim szerint: betonozott) járdát elfogyasztotta: két oldalról, az úttest és a temető kerítése felől is beszűkítette. A szutyok rárakodótt, felhalmozódott, felpúposodott és a járda szélessége változóan, kb. 30-50-70 cm közé szorult. Még egyetlen ember is csak úgy tudott rajta közlekedni, mint a balettos lányok. Ősszel, nagy esőzések idején, tócsákban állt rajta a víz: remek békaúsztató lett volna. Ha nem esett annyi eső, akkor csak sárfolyosóvá duzzadt. Télen jégbarázdás csapás volt. Hamarabb fagyott rá a bátor gyalogosok által rátaposott hó, mint ahogy bárki fel tudta volna szedni. A hókotrók az úttestről a járdára tolták a havat, a hólapátolók pedig tulajdonképpen magára a járdára… a járdára, ami ott volt valahol, régről, a feltöltés alatt, és ami lassan elveszítette jellegét, mint a közpénz. A hólapátolók éppen csak annyi helyet hasítottak ki a járdára rakódott hóból, hogy egy ember elférjen. Reménytelen küzdelem volt: a járda állapota és kialakítása eleve nem tette lehetővé a sikert. A lakók az önkormányzatra mutogattak, az önkormányzat a temető fenntartóit cseszegette: a felelős mindig más volt, magyarán semmi nem változott. A Csuszolra csak a legelvetemültebb túlélőbajnokok merészkedtek egy idő után, mert a szűk hely-víz-sár-hó-jég kombináció legfeljebb Bear Grylls növendékeit vonzotta.

Tehát az idős hölgyet. Aki a téli fagyban, este, a kihalt Nagykovácsiban is, igazi kultúremberként és szabálykövető polgárként inkább a hivatalosan kijelölt gyalogosútvonalat választotta, mint az úttestet. Aztán elesett.

Talán rövid időre az eszméletét is elvesztette, de ezt nem tudta nekem megmondani. Hallotta a buszt, látott egy-két autót elmenni az úton, de gyalogost nem, vagy csak ő nem vette észre. A rossz látási viszonyok és a hótorlasz elvégezte a többit. Amennyire a válaszaiból kiderült, úgy tippeltem kb. félórája hevert itt. Ha nem szólal meg, simán elmegyek mellette én is, ahogyan mások előttem autóval, és talán gyalogosan. Még véletlenül sem én mentettem meg, a hölgy önmagát mentette meg.

Meggyőződve arról, hogy a hölgy teljesen tudatánál van, nem szédül, nem zavaros a beszéde, majd némi egyéb egészségi állapotára/közérzetére vonatkozó információkat begyűjtve “tudom mozgatni a kezem,- nem érzem, hogy eltört volna valamim, -érzem a lábam” adta magát az első feladat: a hölgyet talpra kell állítani. Ekkor vette kezdetét a teljes megszégyenülésem:  mire az akció véget ért, az önmagamról kialakított képet átértékeltem kissé és egy időre szerényebb státuszba helyeztem. Csuszol, 2002: egy ütközet, amit önmagammal vívtam. Aznap este lelombozóan alulmaradtam.

A hölgy egy vastag, kapucnis, bélelt tollkabátot viselt. Emellett nem volt egy…khm..khm… filigrán alkat, s gondolom pulóverekkel is védte magát. A tömött tollkabát, amely olyan amorf-szemeteszsák külsőt kölcsönzött neki a földön fekve, valószínűleg megmentette az életét: részint az esés erejét felfogva, részint a kíhűléstől megvédve őt. Roppant hasznos téli viselet volt, de lagalább annyira megnehezítette a dolgomat. Nem volt rajta fogás, csúszott az anyaga, ráadásul a hölgy teljesen kifacsart pózban feküdt és elgyengült, legyengült, szerintem inkább lelki, semmint fizikai értelemben. Az ember nem szívesen fekszik 30 percen át a jégen, egy temető oldalában. Az ilyesmi nem valami vidító foglalatosság. A talpra állítás műveletét ráadásul ebben a szűk, szétfagyott, hótorlaszos csapáson kellett végrehajtani, amelyet az önkormányzaton járdaként jegyeztek be a vicces kedvű tintáskönyökűek, és amelyen a saját egyensúlyom megtartása is problémát okozott. A  saját ruházatom legalább annyira akadályozott a hajolgatásban, erőkifejtésben, mint a hölgyet az övé. A Jégtánc-kálváriához minden adott volt tehát.

“Tessék megfogni a bal kezemet…tessék megfogni a jobb kezemet… a csuklómat tessék megfogni akkor… a jobb csuklómat,… mindkét csuklómat…erősen…tessék inkább a vállamat…tessék átölelni a nyakamat…tessék átölelni a derekamat…ne tessék lehúzni a sapkámat, az nem segít…” A csúcs az volt, amikor a hóna alatt fogva, nagyjából derékmagasságomig feltornázva a hölgyet, ő a két lábát mereven előrenyújtva csúszni kezdett előre az Csuszolon és engem is magával húzva az oldalunkra borultunk. A hölgy szellemileg teljesen friss volt, és talán kezdett visszatérni az életereje is, aminek biztos jele volt, hogy e egyötrelmes kínlódáson, amit megeresztettünk, már csak nevetni tudott. (megeresztettem, de inkább szétterítem a felelősséget, nem akarok lemaradni a hazai politikai hagyomány mögött ) Rajtam azonban, miután a speciális eseteket leszámítva, az összes testrészemet felkínáltam, amibe a hölgy kapaszkodhatott, kezdett erőt venni a kudarcból fakadó hisztéria, mert azt mégiscsak elviselhetetlennek éreztem volna, ha esetleg ki kell hívni a polgárőröket, darus tűzoltókocsit, de ha ezeket nem is, akkor minimum be kéne kopognom a környező házakba egy emberért (A "Mindenki hozzon még egy embert!" korszakban vagyunk), hogy valaki segítsen már nekem felemelni ezt a hölgyet a földről.

Ha valaki videóra veszi aznap a  vergődésemet, akkor ez ma milliós nézettséget érne el a youtube-on. Ott álltam, mint egy 195 cm magas, 110 kg-os szép férfiemberállat, és nem bírtam talpra emelni egy öregasszonyt. Lelki értelemben a Grande Armée katonái is így érezhették magukat az orosz hómezőkön, a történelem egyik legnagyobb, legerősebb hadseregében, a biztos pusztulás útján menekülve, miközben alulmaradtak gyengébbnek hitt ellenfelükkel szemben. Mindenesetre elszántam magam a végső erőfeszítésre, amikor váratlanul fény döfte át a tejködöt, és megállt-becsúszott mellénk egy Miautónk. 

Ez volt az első autó (az első ember) amióta leszálltam a buszról. A vezető észrevette, hogy Itt Helyzet Van, de arra ami ezután történt, nem voltam felkészülve. A szintén idős-középkorú, pattogó beszédű, energikus úr kipattant az autóból és attól a pillanattól fogva olyan káromkodásokkal, szidalmazásokkal fűszerezett panaszáradatot zúdított ránk a nagykovácsi tanácsról/önkormányzatról-tanácselnökökről/polgármesterekről-képviselőkről-hivatalról-a kormányról-az országról-a rendszergengszterváltásról-az elmúlt 10-20-30-50 évről, hogy szóhoz sem jutottunk mellette. A hölgyet eggyüttes erővel talpra állítottuk - valójában inkább talpra löktük, talpra lódítottuk- miközben a fagyos levegőt betöltötte az úr egész világnak címzett dühe “… ezek a piszkos ingyenélők…ez a rohadt járda…ez a rohadt ország…ez a nyomorult falu… itt minden így megy… nincs semminek sem gazdája…itt mindent mi csináltunk… én nem haragszom a pestiekre, magára sem, (biztosan rám volt írva, hogy gyüttment vagyok) hogy idejönnek, én is eladtam a telkem, majd megtudják hová jöttek… nehogy azt higgye, hogy ez az első eset itt,…soha nincs semmi letakarítva, rendbe téve…én is majdnem kitörtem már itt a lábamat…hogy száradt volna rá a szaros alsónadrág az apjuk pállott pöcsére, amikor nemzette őket! “( sic!) Ez nagyon belém égett. Pontosabban belém fagyott.

A mentőakció végeztével az úr felajánlotta a hölgynek, hogy beviszi a városba,- ő is odament- ne várakozzon a buszra, ügyeletre is elviszi ha kell, hátha agyrázkódás ez meg az, “najóhajólérzimagátnemhátnem”, de mindenképpen beviszi a Moszkva térig, “tessenbeülni”, elköszöntünk, a néni bevackolódott az anyósülésre, aztán elcsúszkálgattak a Kossuth Lajos utca és a külvilág felé, én meg hazakorcsolyázhattam végre a kakaómhoz.

Szidalmas idők

A Csuszol letaszíthatatlanul benne volt a nagykovácsi polgárok Háborgási Sikerlistájának top 10-es mezőnyében. Évek óta látták, évszakról-évszakra, milyen állapotban van, mennyire gazdátlan és elhagyatott. Aki nem gyalogosként közlekedve látta, azt is felháborította. Mindenki panaszkodott rá szóban, írásban. Szidták 2006-ban, az önkormányzat honlap fórumán, amíg le nem törölték az egészet, szidták az egyik ex-helyi lakos/képviselőjelölt, Beck György által négy éven át (2006-2010) működtetett, azóta szintén megszűnt és letörölt Nagykovácsi Freeforum-on, szidták a nagykovacsi.net Civil Közösségi Hírportál fórumán, szidták az utcán, a buszon, a hivatalban, szidták mindig és mindenütt, szidták szóban és levélben, 14 évvel ezelőtt már biztosan, és onnantól folyamatosan. Tejszínhab a tortán, hogy a polgármesteri hivatal egy percnyi gyalogútra van innen, és a tejszínhabon csokireszelék, hogy Bencsik Mónika polgármester (2002-2014) akkoriban ott lakott tőle 10 másodpercre, így ő is mindennap szembesült a Csuszol elhanyagoltságával. 2012-ig még sem történt semmilyen jelentős változás. A Csuszol a Kőkereszt-blognak is az étlapjára került, és a blogger beszédes téli képet kattintott róla 2009-ben. Alább egy rövid válogatást nyújtok át ezekből a szép, szidalmas időkből :

párbeszéd a  freeforumon: “…Megörültem ma reggel, hogy a Zsíroshegyi úti járdáról el volt takarítva a hó - majdnem végig. Aztán elértem a temetőhöz, ahol meg nem…” Elküldve: hétfő, 2010. január 04. 09:18

Elküldve: szombat, 2010. február 13. 21:35: “Bánya utca alsó szakasza (temető kanyarja és a Szeles utcai elágazás közti szakasz) katasztrófális! Autók csúszkálnak, pördülnek meg ott. Ma este a szemem előtt piruettezett egy kocsi. Szerencsére nem történt baj, de az oszlop elég közel volt. 
Azt nem értem, ha egy ilyen nyílt terepen, mint ez a szakasz, tudják, hogy évek óta gond a hóátfúvás, akkor miért nem tudnak hófogó falat oda kitenni? Olyan nagy beruházás? Vagy várjunk még pár évet, mire beépül az a rész is, és akkor majd a házak felfogják a havat? Esetleg egy - ne adj Isten - halálos balesetre vár az út gazdája? Lerágott csont, de a temető melletti járda nincs takarítva, sőt, megkockáztatom, hólapátot még az idén nem is látott! Ki is a temető gazdája? Valami Kft van megbízva a rendben tartásával, nem? Rájuk nem vonatkozik a hóeltakarítás?” Elküldve: szombat, 2010. február 13. 21:35 

“…A temetőnek van gazdája, nem az önkormányzat. Valami vállalkozó. Neki lenne kutya kötelessége eltakarítani a kerítés teljes hosszában a járdát. A Bánya utcai szakaszon már olyan keskeny a beton, épp csak 1 ember fér el. Pedig ott normál szélességű volt régen. A lehullott falevél idővel komposztálódott, termőfölddé alakult…”

párbeszéd a nagykovacsi.net fórumán: 

"Lehet, hogy nem leszek népszerű, de…..Tegnap este kerülgettem kocsival a kezdődő hóátfúvásokban botladozó gyalogosokat a temető mellett. Nézem a járdát, nem volt letakarítva, nagyobbnak tűnt rajta a hó, mint az úttesten. Már többször eszembe jutott, az eső utáni dagonyákat is elnézve, miért néz ez a pár méter így ki, már évek óta? Arra gondoltam, vajon bántaná e valaki szemét, ha mindenféle csicsa, EU pályázat, örömködés nélkül, csak úgy, pár köbméter murvával feltöltenék azt az árkot, bocs, járdát, hogy használható legyen. Aztán, majd ha lesz pénz a mai módi szerinti beruházásra, hogy az 1 Forintos munka lehetőleg 2-be kerüljön, miattam márvánnyal is burkolhatják, de addig feltétlenül balesetveszélyt kell generálni az úttestre kényszerített gyalogosokkal? Nem tudom, mennyi murva kellene, de lehet, pár m3 árát ki tudnám szorítani és még az is lehet, hogy lenne pár órám lapátolni egy szombat délelőtt. És ha még akadna pár ilyen ember, akkor lehet, hogy….. Sok a lehet, tudom, de óvatos vagyok. Pár éve felajánlottam az akkori jegyzőnek, ha néha felküldenének egy autónyi murvát, az utcánk jó 200 m-es szakaszán vállalnám a kezdődő kátyúk betömését. Még választ sem kaptam. Gondolom, az önkormányzat, ha lenne pénze, már rég kezdett volna valamit ezzel a szakasszal…” Re: Utak, utcák, közlekedés Szerző: T. I. » pén.feb. 17, 20121:15 pm

“Kedves T. I. ! Van ott beton járda, csak úgy látszik a temető gondnokának nem kell ott takarítani a telek melletti szakaszt. Rá nyilván nem vonatkoznak azok a szabályok, amik ránk, földi halandókra igen. Őt nem bünteti meg a közteres, minket bezzeg…”  Re: Utak, utcák, közlekedés Szerző: l. pén. feb. 17, 2012 2:13 pm

"T. I. -nek egy két reflexió: Az autósok esélyeit növeli, hogy világítás sincsen a temető melletti útszakaszon. Egyébként ott sem használják a járdát, ahol lehetne - mondjuk én sem mindig kacsázok le föl emiatt a rövid szakasz miatt. Most kirívóan közösségellenes leszek: 1. Nem hiszem, hogy pénz kérdés ennek a szakasznak a megjavítása, ahogy máshol is csak figyelem kellene - például azokra a jelzésekre, amiket egyes elvetemült lakosok jeleznek. De hát ugye “névtelen senkik", meg a nevesek is kussoljanak. 2. Az már politika szintjére emelkedett, hogy a lakossággal csak a kampány idején bájolgunk, esetleg a közmeghallgatásokon kenjük el szét egyenletesen - a választ...Még egy két morgolódást elkezdtem írni, aztán kitöröltem. Minek?” Re: Utak, utcák, közlekedés, Szerző: Beck György  pén. feb. 17, 2012 2:33 pm

“…Tehát: szándékában áll bármelyiküknek a Takarékszövetkezet és a temető sarka között lévő „kis közt” burkolattal ellátni,valamint a temető Bánya utcai járdaszakaszát végre kiemelni az út szintje alól? Ez sokkal fontosabb lett volna, mint a szépen beparkosított és leburkolt Főtér feldúlása, újra burkolása! (Persze, ha már megtörtént, akkor az onnan felszedett viacolorokat itt fel lehetett volna használni, persze kitudja hova kerültek!) Itt naponta több száz gyalogos közlekedik munkába menet és haza felé jövet, azaz minimum kétszer megy végig ezen a szakaszon, szerencsétlen babakocsis anyukákról nem is beszélve! Télen, vagy vizes időszakban a „járda” és a „kis köz” a hömpölygő víz, a sár, vagy éppen a hó, latyak miatt használhatatlan, gyakorlatilag a nem éppen kisforgalmú úttesten, rendkívül balesetveszélyes helyzetekben kell a gyalogosoknak közlekedni, az autósok pedig szidják a le és felmenőiket, hogy miért nem használják a járdát! Nyolc év alatt azt gondolom, már régen belefért volna a költségvetésbe ennek a helyzetnek a megoldása, csak hát ez nem a preferált érdekcsoportoknak készült volna. Pedig biztosra veszem, hogy nem került volna sokba és nagyon sok ember mindennapja meg lett volna könnyítve!…” szerző: m. csüt. aug. 05, 2010 8:16 am

Tudnám folytatni.  Természetesen az önkormányzat is ténykedett, a maga szerény módján és anyagi lehetőségeivel. 2005-ben például óriási esőzés sújtotta a falut, és a döntéshozók, mint a mérgezett egér rohangáltak az állam által megpályázható vis maior pénzek után is, hogy forrásokat szerezzenek a viharkárok utáni helyreállításokhoz. A Vízügyi alapból szereztek  5.500.000 Ft-ot, de ez sem fedezte  az összes útszakaszban és a felszíni vízelvezető csatornákban okozott károk helyreállítási költségét. A tarthatalan állapotok miatt napirendre tűzték a Csuszol ügyét is(180/2005. határozat, Augusztus. 29) és többek között ma is jól ismert, a közbeszerzéseken, meghívásos pályázatokon gyakran felbukkanó cégektől kértek árajánlatot:

"Tárgy: Közérdekű bejelentés alapján döntés a Keskeny köz és a temető melletti járda felújításáról-Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Keskeny köz és a Bánya utca temető melletti járdaépítésére és felújítására - a közérdekű lakossági bejelentésre tekintettel, valamint figyelembe véve a heves esőzések miatti gyalogos közlekedés ellehetetlenülését – egyszerű közbeszerzési pályázatot ír ki

…A Képviselő-testület a közbeszerzési eljárás lebonyolításával Dr. Molnár Eleonórát bízza meg. Az ajánlatkérő az összességében legkedvezőbb ajánlat elve alapján bírálja el a beérkezett ajánlatokat. A beruházás megvalósításához szükséges anyagi forrást a 2005. évi költségvetésében a vagyonalap terhére biztosítja a Képviselő-testület. 

 Az ajánlattételre felkérni javasolt cégek: 

  1.  Szint Vonal Kft. 
  2.  STRABAG RT. 
  3.  Jager Kft. 
  4.  Mátyus és Mátyus Kft. 
  5.  Éles Építőipari Kft. 
  6.  ÁR-LA Kft. 
  7.  Tankó Kft. 
  8.  BODKŐ Kft. 
  9.  Angléger Kft. ….”

Nincs az a magasságos Polt Péter Főügyész, aki meg tudná mondani, vagy képes lenne elfogadhatóan megmagyarázni, hogy ehhez miért kellett közérdekű bejelentés. Az önkormányzat nem tudott róla? Jól jellemzi a járdamizériát, hogy a fenti döntést már a következő alkalommal, a szeptember 26.-án megtartott testületi ülésen visszavonták:

"Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 204/2005. (IX.26.) határozata

Tárgy: Keskeny köz és temető melletti járda felújításáról szóló 180/2005.(VIII.29.) számú határozat felülvizsgálata

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 180/2005.(VIII. 29.) számú határozatát visszavonja.

A Keskeny köz útfelületét a viharkár okozta kimosások miatt, a felszíni vízelvezető rendszer rendbetétele kapcsán a BODKŐ Kft-vel kötött szerződéshez kapcsolódóan  előírja, és járhatóvá teszi a gyalogosok számára. Ehhez a pótmunkához szükséges 400 ezer forint pénzügyi fedezetet a földutak kátyúzására biztosított keret megemelésével, annak terhére biztosítja a költségvetésben. A közbeszerzési eljárás megindításához szükséges korrekt műszaki tervet 2005. évben elkészítteti, a tervezési munkához szükséges 500 ezer forint pénzügyi fedezetet a vagyonalap terhére biztosítja..."  (idézetek: nagykovacsi.hu archívum)

A Csuszol proszpekt, 2011. kép forrása: itt

A felújításra szőtt tervek, a toldozgatás, a foltozgatás nem sokat javított a helyzeten, és a járda ügye/takarítása/rendbetétele újra meg újra felbukkant a testületi üléseken. A Csuszol rendíthetetlenül őrizte a mínőségét, és mint fentebb olvasható a lakossági háborgásokban, a műsor a 2010-es választások idején erősödött fel igazán. A nyolc éve regnáló Bencsik Mónika polgármester elég sokat kockáztatott, mert irgalmatlanul meg lehetett volna szorongatni a Csuszol proszpekt-botránnyal: egy téma, ami sok helybélit érintett és amit mindenki ismert. Ellenfeleinek politikai/helyismereti felkészültségét és alkalmasságát jelzi, hogy nem játszották ki időben ezt a kihagyhatatlan és védhetetlen ütőkártyát ellene a kampányban, ahogyan a járdamizériák egy másik lehetőségét sem (másik poszt lesz). Ennek következtében is - bár javarészben második testülete is kikopott alóla- Bencsik Mónika saját maga behúzta a választást, és nyert, immár harmadszor. Ennek kifejezetten örültem akkoriban, mert rá szavaztam…ebbe most nem mélyednék el, mert bonyolult az indokrendszer és a politika. A Csuszol mindenesetre ezek után már nem került le a napirendről, és 2012-ben az egész útszakasz teljes felújításra került.  

“…Ennél a napirendnél mondta el polgármester, hogy a temető Bánya utcai szakaszán a járda rekonstrukciós munkáinak egyeztetése folyik, és hamarosan lehet majd kulturált módon közlekedni gyalogosan is azon a szakaszon, illetve újabb parkolási lehetôséget is kialakítunk…” Böngésző, 2012. Május.

Májusban tehát nekiveselkedtek a megterveztetésnek, de csak novemberben adták át az új járdát. Még a 2012 októberi Böngészőben is csak Folyamatban lévő felújításként hivatkozhattak a projektre. A Csuszol nem adta magát könnyen: az őszinte szándéktól a megvalósításig, hét hónapig tartott, míg sikerült kivéreztetni Nagykovácsi egyik legfeltűnőbb szégyenjárdáját. Vagy mondhatom azt is: a rendszerváltástól számítva, 23 évig.

Azonban már  ez sem segített már a regnáló testületen: a  2010 és 2014 közötti, a faluszerte lezajlott tagadhatatlanul látványos és sikeres építőipari beruházások és megnyert pályázatok ellenére, a 2014-es választásokon, egy kivételével, az egész testület a polgármesterrel együtt lecsúszott a politika színpadáról. Mintha addigra, 12 év után ért volna be a sok évnyi bosszúság és bosszankodás bosszúszomja - …na jó, a változás iránti igény és békevágy a jó szavazópolgároknál. És a testületen belül.

De ez már egy másik történet.

A Csuszol proszpekt, 2011. kép forrása: itt

A Csuszol proszpekt, 2011. kép forrása: itt

A döbbenetes változás képe, 2013-ból. Széles, jól használható viacolor járda, kialakított parkolók, rendezettség. Nagykovácsiban ez már valóban proszpektnek számít. Sőt, ez már egyenesen egy francia avenue.  A haladás és a fejlődés megállíthatatlan, csak türelem kellett hozzá. kép forrása: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr2211691335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása