♣
Mottó 1.: "...A Virágos-park kövér öt éven át földalatti mozgalomként, illegalitásban működött, aztán a tagok úgy döntöttek, hogy nagyobb léptékben fognak játszani, és 2017-ben bejegyeztették az egyesületet, azon a néven, ahogy addigra közszájon forgott. Azt is kijárták az önkormányzatnál, hogy a teljes telket adják nekik gondozásba. Nagy egymásra találás volt ez mindkét részről: azóta eltűnt az évtizedes gaz és szeméttelep, és az önkormányzat gazdagodott egy állandó kihívásokkal telített, de összehasonlíthatatlanul javuló képű közterülettel. Borítékolni lehetett, hogy ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak lesz folytatása...(a Virágos Park Egyesület) Nagyon VIP: se honlapja, se facebook csoportja nincsen. Olyan, mint a Rolls-Royce: nem reklámozzák, elég a munkával elért eredmény a sikerhez. És dicséretből jut bőven. Főleg annak, aki dolgozik is vele..."
Mottó 2.: A Virágos Park Egyesület (VIP) alapító okirata: "Az Egyesület kiemelt célja, a Nagykovácsi Virágos sétány és Muskátli utca sarkán lévő közterület gondozása, szükséges karbantartási munkák elvégzése, szabadidőpark kialakítása. Kiemelt érdek a helyi értékek fokozott védelme, és a helyi közösség erősítése, emellett az igények felkeltése a közösségi programok szervezése iránt, ehhez a pénzeszközök biztosítása és a közösségi élet kibontakoztatása."
♣
A Virágos Park létrejöttének alapja egy gerillakertészeti akció volt. 2012 márciusában néhány lelkes, elszánt, öntevékeny civil egy elhanyagolt önkormányzati területre lerakott három beton virágládát, valamint szétterített egy köbméternyi – jószándékú, támogató és illegális önkormányzati segítség révén beszerzett – fehér díszkavicsot. Közvetlen előzménye, hogy az utca túloldalán a civilek egy másik csoportja egy csatornafedél körüli néhány négyzetmétert virágokkal ültetett be, 2011 tavaszán. A park kialakulásának történetét, fejlődését részletesen és sok fotóval bemutattam már egy korábbi posztban. A projekt egyike volt azoknak a beruházásoknak, amelyekben a helyi civil és politikai szféra egymásra találhatott a játszótér-diplomácia keretei között, ugyanakkor politikai viharokat támasztott, hatása révén pedig a választások végeredményét is befolyásoló viharrá dagadt.
Hőskor, őskor. 2011 és 2012 tavasza. A Virágos park kezdetei.
A területre azóta rá sem lehet ismerni, és évről évre változó képet mutat: többnyire pozitívot. Rengeteg növény (egynyári vagy évelő, fák, cserjék, bokrok) került elültetésre és különféle kerti építményekkel/kerti bútorokkal is gazdagodott is a park: szemeteskuka, biciklitároló, szaletli, pingpong asztal, Trianon-emlékoszlop. Voltak egyéb kényelmet és pihenést szolgáló tárgyak, amelyek nem élték túl a zord időket – ehhez szervesen kapcsolódó, de egy másik poszt szól majd erről – és aszályos, forró, sivatagos napjainkban erre a területre is vonatkozik a Vörös kód.
Ez a rövid poszt a szaletli beszerzésének (reklámozás nélküli) és felállításának krónikája. Inkább fotóban, mint szóban.
A Virágos Park Egyesületnek a 2017-es hivatalos bejegyzést követően módja nyílt arra, hogy a számára elérhető központi/önkormányzati pénzügyi forrásokra pályázhasson, támogatásért folyamodhasson. A park meggyőző közösségépítő és környezetszépítő múltja/jelene és bizonyos vonatkozásokban a bizakodásra is okot adó jövőjének köszönhetően, valamint a VIP soraiban szolgáló tagok jó kapcsolatainak eredményeképpen ez az önkormányzati támogatás rendszeresnek tekinthető. Az önkormányzat évről-évre megközelítőleg azonos összeget ∼600000 Ft-ot oszt szét a helyi civil egyesületek között, és a VIP mindig ott szerepel a nyertes pályázók sorában egy-egy beruházási tervvel, elképzeléssel.
A hivatalos megalakulás évében 430.000 Ft-ot nyert el. Az egyesületi tagoknak – lehet pártoló, segítő, külsős munkáskéz, de bárki a belső kör részese is lehet, ám ennek pénzügyi vonzatai is vannak az éves tagsági díj révén – rengeteg ötletük volt és van a park rövidtávú/hosszútávú fejlesztésére. 2017-ben végül úgy döntöttek, hogy egy kerti pavilon/egy szaletli és egy biciklitároló beszerzésére fordítják az összeget, kiegészítve azt az egyesület vagyonával.
Az öt bicikli befogadására képes kerékpártároló egy 20.000 Ft-os, sportáruházakban is kapható, klasszikus, egyszerű, jól használható és alkalomadtán könnyen áttelepíthető termék volt. Mint kiderült később, a könnyű mozgathatóságra szükség is volt, amikor a park kertibútor készlete bővült a pingpong asztallal.
A kerékpártároló elhelyezését és a szaletlit fogadó szilárd, gyeprácsos alap elkészítését a VIP tagjai végezték el, 2018. május 1.-én: sok dolgos kezet, sok és nehéz fizikai munkát igénylő feladat volt, ami délelőtt 10 órától kora délutánig tartott. Szintezés, terepegyengetés, földkiszedés, kavics-homok alapozás, beton-gyeprács lapok lefektetése. Az alapozáshoz szükséges anyagok árát elsősorban a tagok befizetéseiből fedezték. A munkát összekötötték egy előzetes szaletli felavató/átadó rendezvénnyel, vagyis egy gyomlálással-takarítással, illetve óriási főzéssel-sütögetéssel-bográcsozással-borozással/alkoholfogyasztással, akarom mondani gyümölcsléfogyasztással egybekötött bulizással. Általában is jellemző a park történetének elmúlt 9 évére, hogy kampányszerű események idején – VIP összejövetelek, alkalmi ünnepségek, park-felújítások, politikai megbeszélések (az is van), Te Szedd! szemétszedő akciók – elég komoly mennyiségű ember, estébe/éjszakába nyúlóan tud itt felhőtlenül mulatni, ha akad rá jó ok. Ezúttal is férjek, feleségek, barátok, barátnők, kamasz/kisebb gyerekek siserehada és nagy kedvencem, az egyik résztvevő család minden lében – a blogban már többször felbukkant – kedves kutyája volt jelen: nem lehetett eldönteni, hogy a nők dolgoztak-e többet a kajával, vagy a férfiak a szaletlivel, kerékpártárolóval.
Az elköltendő pénz jelentős részét természetesen a szaletli ára tette ki és vitte el: a kiszállítást és az összeszerelést is a gyártó cég profi csapatára bízták. Egy webáruház termékkínálatának darabjára esett a választásuk. Nem a legmagasabb árfekvésű, de nem is a legolcsóbb kerti pavilon volt ez: jól belőtt, ár-érték arányban megfelelő és főleg persze a rendelkezésre álló keretből kifizethető középkategória mellett döntöttek. Megrendelték, de adódtak problémák a gyártással/szállítással/határidővel, és a pályázati évben nem sikerült megvalósítani/felállítani a szaletlit, így a VIP-nek a törvények szerint vissza kellett fizetnie a támogatás egy részét az önkormányzatnak. 2018-ban azonban újra nyertek a civileket támogató pályázaton, így már minden akadály elhárult a projekt elől.
2018. július 3.-án és 4.-én, három ember közvetlen munkájának gyümölcseként a Virágos parkban elkészült a kerti pavilon. Lapra szerelten hozták ki, egy kisteherautóval. Az első napon összeállították/összefúrták és lefestették a szaletli elemeit, a másodikon felrakták a zsindelytetőt. A natúr szerkezetet egy speciális, angol – állításuk szerint a legjobb minőségű – kifejezetten az ilyen kültéri szerkezetekhez ajánlott lazúr-hatású festékkel vonták be, és így végül a hófehér, elegáns megjelenésű, kis hatszögletű szaletli a park egyik emblematikus, kedvelt, sokak tetszését kiváltó tartozéka lett.
1.2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
2018. július 4.
♣
Zárásul már csak egy kérdés maradt: önmagában, a pozitív és örömteli történeten kívül – ilyenből is bőven akad a blogon – miért mutattam én be mindezt?
Azért, hogy legyen majd összehasonlítási alapod, az ilyen volt-ilyen lett fotókon keresztül, amikor megmutatom Nagykovácsi életének az egyik árnyoldalát, vagy ha úgy tetszik az érem másik oldalát. Az már kevésbé lesz pozitív történet, és jobban illeszkedik e zord időkhöz, melyben élnünk kell.
Most azonban még meríts ebből, és raktározd el.