Ebben a blogposztban, négy év és 137 blogposzt után, új vizekre evezek. Ez az első alkalom. Lesz még ilyen.

Ehhez azonban kell némi magyarázat.

Engem nem vesz meg senki, engem nem tud megvásárolni senki, engem nem tud senki a tábor/az eszme/a vezér zászlaja alá csábítani: tudják ezt rólam, nem is próbálkozik vele senki...ma már. Én nem vagyok valami gátlástalan influenszar, aki a vörösiszapot is megpróbálná eladná testápolónak, amennyiben megfizetik. Én nem kapok ezért a blogért tiszteletdíjat, jutalmat, nekem ezért nem fizet senki, semmiféle formában, sem pénzben sem orálban, hogy egy kis rímes költőiséget csempésszek a bevezetőbe. Nem reklámozok senkit, nekem ebből semmiféle anyagi vagy egyéb hasznom nincsen. Alapszabály: kinek nem marketingje, ne vegy magára. Az én függetlenségem, integritásom és autonómiám nem eladó sem ideológiáknak, sem politikai pártoknak sem magánembereknek. Én a blogot szellemi játékból, terápiaként, kedvtelésből, kibeszélőként űzöm: arról írok, amiről akarok, úgy, ahogy akarok, és akkor, amikor akarok. Pont.

Mivel ezt a korábbi eszmefuttatást a fiókban várakozó blogposztok pillanatfelvételeként raktam össze, itt az alkalom, hogy az ígéretemhez híven az egyik darabját kiválasszam ( a 14. kép az iménti linkben), és hosszabban, részletesebben is beszéljek róla. Mindegyik blogposzt szubjektív, de ez természeténél fogva is az.

A véletlenek, a sors különösen játéka úgy hozta, hogy összeköthetem a kellemest a kellemessel. Nosza.

♥

Mottó 1.: "Hazára minden embernek szüksége van, persze, nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár." (Esterházy Péter, kultúraromboló, akit nem kell tanítani)

Mottó 2. : "Innék egy tökös kávét... Mondom, innék egy tökös kávét....Kááááávééééé!!! " (Rajhona Ádám feledhetetlen jelenete a titkárnőjével, a csupa feledhetetlen jelenetből álló Egészséges erotikában)

Mottó 3. : "A kávéházban az a jó, hogy az ember nincsen otthon, de nincs a szabad levegőn sem." (úgy rémlik Kosztolányi Dezső bonmotja.)

1.

Most azon túl, hogy mélyen meghajolok a kultúraromboló úr (Isten nyugosztalja őt is) szavai előtt, a magam szerény, falusi blogger módján bátortalanul kiegészíteném ezt a gondolatot azzal, hogy a könyvesboltok/antikváriumok és a kávéházak is ebbe a körbe sorolhatóak: talán nem véletlen, hogy a könyvesboltokba ágyazott kávézók (vagy talán inkább fordítva működik ez az árukapcsolás és kulturális visszacsatolás?) olyan népszerűek.

A kávéházak nevezetes, igazi aranykora az első világháború végéig tartott ( a XX. század elején 500 kávéház volt a fővárosban, több közölük híres irodalmi-művészi asztaltársaságokkal), majd II. világháború után, a kommunista diktatúrában gyakorlatilag gyökerestől kiirtották a korábban még Ausztriával vetekedő, és sokak szerint a kiemelkedő pontjain talán ízesebben és gazdagabban is virágzó kávéházi kultúrát Magyarországon. Nyilván nem tudták teljesen kiirtani, mert maradtak ennek nem eltüntethető elemei, de összességében, számszerűleg és nívójában ez a világ eltűnt, és a cukrászdák valamint a kocsma-presszó-bisztró kombinációk léptek a helyükbe. Ezeknek ama bizonyos jellegzetes kávéházi kulturális-közösségi közeghez nem volt semmi köze, bár az kétségtelen, hogy a maguk módján az ország szellemi és társadalmi klímájának hű tükreiként működtek, és szintén egy sajátos, szociokulturális értelemben igen beszédes, sok írót és filmrendezőt megihlető helyek voltak. Cukrászdákban pedig még a Kádár-kor is jól teljesített: átmentették a kávéházakból azt, ami átmenthető volt.

A kávéházi kultusz és nosztalgia azonban soha nem merült feledésbe, így nem véletlen, hogy az ún. rendszerváltást követően lassan, de biztosan újra megnyitottak, visszatértek, illetve szintet léptek a kávéházak. Felújították, átalakították azokat, amelyek megmaradtak, túléltek és átéltek. Olykor a patinás, autentikus régi csillogásukat visszahozva újultak meg, illetve olykor újraértelmezett, modern, de gyökereiket őrző építészeti, belsőépítészeti formában nyitották meg a kapuikat.

És megnyíltak a teljesen újak, amelyeknek nem kellett a saját múltjukba kapaszkodniuk: a sikeres üzletvitelhez magas minőségű szolgáltatással törtek utat ebben a szegmensben, és vetették meg a lábukat. Elsőre talán merész kijelentésnek tűnhet, de pl. a Hadik, a Centrál, a New-York, a Gerbeaud...mellett még a Starbucks nemzetközi kávéházlánc hozzáteszi a maga szeletét ehhez a nosztalgikus kultusznak a fenntartásához, újraértelmezéséhez és megkedveltetéséhez. De említhetem a Libri/bookline könyvesboltok (ahol van) kávézóit, a színházak kávézóit valamint az országszerte megtalálható kisebb, de igényes kávézókat is. Kávézni jó, a kávézás összehozza az embereket. Mi, -sokan közülünk- a Képzőművészeti Egyetem hallgatói annak idején( 1990-es évek első évei), gyakran az utca túloldalán lévő Lukács cukrászdában/kávézóban vertük el a pénzünket és váltottuk meg a világot: soha nem hittem volna, hogy a főváros egyik ilyen patinás, 100 éves kávézó-cukrászdája így végzi.

Betérni egy apró, egyszerű, de jó színvonalon működtetett kávézóba, -amelyeknek a kínálatát sok helyen ma már nem csak a cukrászati termékek finomságaival, hanem a gasztronómia egyéb kincseivel is gazdagítják-, a polgári lét hétköznapi és kívánatos időtöltésének számít. És örömteli, hogy egyre inkább az. A kávéházak vonzó helyek. Üzlet, randevú, pihenő, engedni a bűnös élvezetek és ízek csábításának, elengedni a rossz gondolatokat: mindegy mi az ok, mindenkinek jár egy kávényi szusszanás...és egy kávéházban ez a szusszanás hosszú is lehet.

Egy ilyen apró könyvesbolt-kávézó nekünk falusiaknak, Nagykovácsinak is jutott.

1.

A Tandem. Ezt mutatom be, erről lesz szó az alábbiakban. Félreértés ne essék:  én nem a Wittman fiúk szerepére török, akik az egykori Népszabadságban birtokoltak (birtokolt: egy emberről van szó, cselesen) külön hasábot, a minden héten jelentkező étteremkritikáikkal. Ennek a blogposztnak legfeljebb érintőlegesen része -bár nem elhanyagolható része- a felszolgált ételek, italok megemlítése, de semmiképpen sem a fő indoka. Lesz majd olyan blogposzt, ahol ez hangsúlyosabb szerephez jut.

2.

2. Kávéznál a faluban? Könyvet vennél?

A Tandemet ketten alapították hat évvel ezelőtt: biztos nem fogod elhinni, de innen származik a könyvesbolt neve.  Könyvesbolt, ami kávét, frissítőket, süteményeket is árul. A Kossuth Lajos utca egyik régi, alacsony mennyezetű, hosszú parasztházát alakították át egy teraszos, 5 helységből álló kávézóvá. Van honlapjuk és facebook oldaluk, megtalálod rajtuk a velős, tárgyszerű lényeget. Az egyik tulaj testvére egy gasztroblogger, így a sütemények beszállításával és minőségével eleve a saját munkáját is teszteli, ennek megfelelően nem tévedhet sokat: rengeteg féle süteményt-tortát-édességet készített, ezeknek a fotóival tele van a facebook oldal. Muszáj megemlíteni, hogy hivatalos beszállítói engedéllyel rendelkezik, és egy olyan üzletben amelyet a Köjál, akarom mondani az ÁNTSZ, vagyis a NÉBIH rendszeresen ellenőriz (még ez a neve?), ez természetes is. Nem arról van tehát szó, hogy a vendégek elé bármi, bárhonnan és bárhogyan odakerülhet. 

Kávéznál a faluban? Van Nagykovácsiban cukrászda, étterem, pékség, pizzéria, büfé, bisztró, söröző, kocsma, lottózó, szépségszalon, kisbolt,... némelyikből több is, ahol kávézhat az ember, és amennyiben a különböző helyszíneken kihelyezett kávéautomatákat is ideszámolom akkor még több, de nem maradsz fekete leves nélkül az önkormányzaton sem, és nem kell aggódnia a hivatalban a polgármesternek sem a kávé miatt, amelyek simulékonnyá teszik a tárgyalásokat, miközben pl. a CBA/ALDI/LIDL/SPAR/TESCO vezetői a falu első emberének irodájában nyélbe ütik a Nagy Üzletet.

Olyan valódi és célirányosan is kávézóként bevezetésre szánt üzlethelység azonban, amely ugyanakkor egyszerre szolgál könyvesboltként/újságosként, csomagátvételi pontként, játékboltként és mindemellett kulturális-közösségszervező intézményként, csak egy van a faluban: a Tandem. Vagy fordítva: könyvesboltként bevezetett és kávézóként is működő üzlet csak egy van. Ennek a kérdésnek az eldöntését sokkal inkább a betérő vendégek határozzák meg, az alapítók szándékától függetlenül.

Könyvhöz jutni -kölcsönzés által- máshol is lehet a faluban: az Öregiskolában. De az Öregiskola-Könyvtár, tehát az önkormányzat intézménye nem konkurenciája (vagy csak a maga sajátos módján az) a Tandemnek: más pálya, más szabályok.

3.

3. Az üzlet az üzlet

A faluban sem működik ez másképp, mint bárhol máshol. Üzletek nyílnak, üzletek bezárnak. Nagykovácsiban még egyes kocsmákból is fitness-szalon vagy művészeti kiállítóterem lett, de azért az kijelenthető, hogy vendéglátóhelyek tekintetében nagy a választék. Az emberek esznek, isznak, szeretik a finomságokat: ilyesmire lehet építeni.

Lassítsunk: tényleg így van?

A véres, szabadpiaci igazság az, hogy volt már Nagykovácsiban hasonló jellegű -bár nem ennyire összetett- kisérlet, tehát kávézó/cukrászda nyitására a Kossuth Lajos utcában. Az elmúlt 20 évben, amióta telket vettünk  a faluban, konkrétan három is.  Abbahagyták, megunták, kivonultak, tönkrementek, befuccsoltak, bezártak, eladták a helységet (mikor-melyik, nem kérdeztem rá az okokra, de némelyiknél vannak sejtéseim). Jöttek a helyükre újak, jöttek mások, másképpen, más ötletekkel, más szolgáltatásokkal. Volt olyan, aki csak néhány hónapig húzta, mielőtt a rolót lehúzta, és volt olyan, aki évekig bírta és a végsőkig próbálta a felszínen tartani az üzletet.

És van olyan kávézó-cukrászda, amelyik ősidők óta a falu szerves része: működik, és szeretik az itt élők. 

Egy kávézó? Mocskosul nehéz műfaj ez egy faluban. Bármilyen faluban az lenne a vidéki Magyarországon, de még Magyarország egyik legfelkapottabb, leggazdagabb falujában is az. Hiába cserélődött le a falu lakossága és vált bányász és- később csak mezőgazdasági faluból a városból kitelepülő értelmiségi/diplomás/magasan képzett polgárok műanyag menekülttáborává, (egyszerűbben: munkahelyből lakóhellyé) ahol a belvárosi neylonparasztok feljelentik a szomszédot azért is, ha kukorékol a kakas vagy ugat a kutya, hiába "népautó itt a Lexus", hiába a sok pénz, ez még nem jelent garanciát arra, hogy egy kávézó, egy ennyire városias jellegű és az élet megélésének, az élet élvezetének "léha" üzenetét hordozó üzleti tevékenység képes gyökeret verni a településen.

Röhöghetsz te ezen cinikusan, de a falu, egy bármilyen falu, pláne ezen a nehézkes és lassú, rémesen feudális gondolkodású és sorscsapott Magyarországon, az nem csak az ott élő emberekből áll, hanem azoknak az évtizedeknek, évszázadoknak a földbe, fába, kövekbe, vízbe, levegőbe beleivódott, lerakódott örökségéből is, amelyek azt a falut meghatározzák. Egy konzervatív, sváb, sok esetben merev és nyakas emberek által kovácsolt faluban meghonosítani, elfogadtatni egy ilyen intézményt évek munkája...csak ezek alatt az évek alatt a tulajdonosnak bevétel kell, adózni kell, rezsit kell fizetni, az alkalmazottaknak bért kifizetni kell, működni kell, fennmaradni kell, fejlődni kell,...vendég kell. Városi emberek költöztek ide, városias gondolkodással és a városias ügyeiket -legyen az egy kávézás- többnyire a városban intézik el. Ide nagyon sokan csak aludni és füvet nyírni járnak. Ha ugyan nem a kertészek nyírják a füvet is.

Persze vannak gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb okok is. Mert mocskosul nehéz műfaj ez egy olyan faluban, amelyben a gazdasági, kereskedelmi és szolgálatói szektor elsöprő többségének egységei az Ófaluban,  a falu főutcáján telepedtek le. Ennek részben építéstörténeti, részben racionális, részben kényszerű okai vannak. Itt van szinte minden: egymás mellett vagy kis szünetekkel elszórtan sorakoznak az üzletek, tagoltan, széthúzva, hosszan és végtelenül. Ez a falu bevásárlóutcája. A Csík-Pláza. (lásd: 19. pont) Minden történet körbeér: ez is, mert máris visszajutottunk az Új Faluközpont, a CBA-balhé és a vásárlási szokások megváltozásához.

Egy kávézónak/cukrászdának azt kell elérnie a Kossuth Lajos utcán, hogy az örökké siető és a seggükkel az autóikhoz tapadt helyi lakosok lekanyarodjanak hozzá a városból jövet-menet: a csáberőn kívül, ehhez azonban parkolóra is szükség van. A sétálós, relaxáló szombatok nyilván egyszerűbbek, de egy üzlet nem alapozhat arra, hogy csak szombaton esnek be a vásárlók/vendégek. A Tandem előtt mondjuk három autó tud megállni egyszerre. Ha parkolóból nincs elég, akkor a gyalog, a biciklivel, a lóval és az ejtőernyővel érkező vendégekre is muszáj építeni. Minden egyes üzlet megküzd ezzel a problémával a főutcán: nem véletlen, hogy a jelenleg is ott működő CBA egyik vonzerejét éppen a parkolási lehetőség kibővítése adta. Szerintem nagyjából ez is tartja életben. A  felújított, nívódíjas Templom téren található régi és soknevű étteremnek, illetve a mellette álló új cukrászdának ebből a szempontból nyert ügye van: ott megépültek a közelben a parkolók. Ez bizony számít...de természetesen nem minden.

Talán javítana/javíthatna a helyzeten valamit, ha a Bencsik-éra építészeti aranykorának egyik tervbe vett, de már akkoriban 500.000.000 Ft-ra becsült gondolata testet öltene: ez a fő utca rehabilitációja, amely alapjaiban változtatná meg a Kossuth Lajos utca képét, közlekedését és az ott tábort vert üzletek lehetőségeit. Ennek megvalósulása azonban erősen a jövő ködébe vész. Apránként mindig történik valami változás, de ez meg sem közelíti az elfogadott tervek/ötletek egészének az elérését.

4. Kulturális közeg, közösségi tér

4.

Valami másra volt tehát szüksége a Tandemnek az életben maradáshoz: hat éve működik, kell hogy legyen ebben valami. Elég bemenni hozzájuk ahhoz, hogy az ember megértse mi lehet az, ami ezt lehetővé tette. Ezt az akadályt azonban nem könnyű legyűrni. A bemenést.

Én sokáig/évekig azt hittem, hogy a Tandem az egy klub.

Persze a józan eszemmel tudtam, hogy nem az, hanem egy bárki által látogatható könyvesbolt-kávézó, de mégis az volt az érzésem, hogy egy klub. Zárt körű, kizárólag a klubtagoknak, a bennfenteseknek, az egyivásúaknak, a törzsközönségnek fenntartott klub. Nem tudnék erre a feltevésre/érzetre racionális indokot mondani: nyilván benne van a bennem mélyen élő kelet-európai boldogtalanság és a megrendítően szegény emberekkel teli, székesfehérvári Velinszky lakótelepről magammal hozott zord távolságtartásom, amelyet én már soha nem fogok teljesen levetkőzni, mert az ott átéltek mély nyomot és élettapasztalatot jelentettek az ifjú éveimben. ( ó, azok a szép 1970-es évek)  Persze voltam én a Tandemben, többször: az előtérben, a kiszolgálópultnál. Házi süteményeket vettem, fizettem, elmentem. De hat év után, most, alig 10 nappal ezelőtt mentem először hátra, a hátsó helyiségekbe is, most jártam először be, most néztem meg először, közelebbről.

Emiatt még önmagamon is csodálkoztam kissé, amíg ki nem derült az azóta, -ott és máshol felcsípett információkból, beszélgetésekből- hogy ezzel mások is így voltak. A kedvenc történetem, amit ezzel kapcsolatban hallottam, az egyik ismert -de most meg nem nevezett- önkormányzati döntéshozóról szól. Egy közösségi megmozdulás kapcsán, amelyben a Tandem tulajdonosai is aktívan részt vettek, úgy alakult, hogy a Tandemben kellett az illetőnek látogatást tennie. Amikor megérkezett a szép, napfényes, nyári délutánon, megállt az utcai ajtóban, a küszöbnél, és onnan nézett be, onnan beszélgetett a tulajokkal, akik kissé értetlenkedve, majd egyre intenzívebben, de végig nagyon kedvesen próbálták arra rávenni, hogy lépjen már be és jöjjön közelebb. Valóságos küzdelmet vívtak, míg ezt elérték. Egy másik ember -vicces módon szintén az önkormányzat egyik ismert arca- azt mesélte, hogy még ő sem volt a Tandemben soha, mert ő is azt gondolta, hogy egy klub, és őt biztos kinéznék onnan. Pedig ő még véletlenül sem az a visszafogott, gátlásos fajta.

Természetesen létezik egy másik síkja, egy másik magyarázata is ennek a különös ködnek, ami a tandem körül lebeg. Ez az a sík, ami teljesen hidegen hagyott engem, ezt én csak szánalmasnak találtam, ahogy szép lassan tudomást szereztem róla. A magyarázat inkább szól erről a véresen hibbant és beteg országról, és az elmúlt 30, de főleg és nagyon nyomatékosan az elmúlt 9 évről. Arról amiben élünk: az árkok, a lövészárkok, a politikai táborok szünet nélküli háborújának, a gyűlöletnek és a félelemnek ebben a zagyos, mocsárszerű iszonyatában. Bármit teszel, bármit lépsz, valaki azonnal belemagyaráz valamit, aminek ahhoz semmi köze. Elég ha csak az esemény vagy a szereplők egyike-másika köthető valamiféle ideológiai/politikai közeghez, azonnal beindul a gépezet a lejáratásra. Nálam jobban nem sokan utálják az egykori SZDSZ-t és politikusait, de azért ez a történet is egy hű lelet a jelen korunkról és maga a megtestesült téboly, maradjunk ennyiben.

A Tandem nagyon sok változatos témájú (irodalomtól a környezetvédelemig, művészettől a társadalompolitikáig, helytörténettől a párkapcsolatokig) közösségi eseménynek, kulturális akciónak, beszélgetésnek, fórumnak, filmvetítésnek, felolvasóestnek, olvasóklubnak, társasjáték tábornak, diavetítéses mesedélutánoknak és egyéb gyerekprogramoknak, meseterápiás foglalkozásoknak, gitáresteknek helyt adott az elmúlt hat évben: írók, művészek, (közöttük sok jól ismert arc) fordultak meg ezeken a rendezvényeken, akadt hegedűkíséret és minden földi jó, bárkit szívesen láttak, bárki eljöhetett meghallgatni a vendégeket. A szervezők között rendszeresen felbukkant a Civil Fórum és a Főnix sziklája, a vendégek között legutóbb ott volt Kukorelly Endre. Már ez a kettő is elég lenne ahhoz, hogy beskatulyázzanak  a faluban valakit/valamit, de Nagykovácsiban, ahol majdnem egy egész képviselő-testület áll feszes vigyázban, ha egy lovat váltott ex-besúgó ír levelet nekik (értsd: meghallják az Egyetlen Úr hangját) valószínűleg Lengyel László meghívása és a 2000. című folyóiratról való diskurzus önmagában is elvitte volna a prímet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ilyen gyanús könyvrészleteket tesz ki könyvajánlóként, vagy Ady Endre, Villon, Szerb Antal, John Updike, Oscar Wilde, Edgar Allen Poe esteket tart  (juj, ez a névsor, ó Uram, irgalmazz, Szodoma és Gomora!), ráadásul Európa-napot hirdetett (!) miközben a nemzetvédő kormánynak Brüsszellel kellett háborúznia és közeledtek a választások, plusz idézték a kultúrarombolót is, akkor ilyen háttérrel már nem csodálkozhatunk azon, hogy a Tandemet rövid úton az antiorbánista ellenzék bázisának titulálta a közbeszéd.

Igaz ugyan, hogy a rendezvényeinek nem volt semmiféle ideológiai vagy pártkötődése, és foglalkozásai kifejezetten gyerekbarát, emberbarát, polgárbarát, állatbarát tematikájúak voltak, és az is igaz, hogy számtalan, a NER hívei számára is problémamentesen elfogadható könyvet ajánlottak az olvasók figyelmébe, (itt egy, ami a szívemnek kedves és nicknévbe vág) és igaz, hogy az M1-be és a Hír Tv-be is meghívták az alapítót a könyvesboltok éjszakájáról beszélgetni,...de ez csupa olyasmi, amivel nem szabadott összezavarni az árokásásban megfáradt tálibokat. "A Tandembe járnak a libsik" : így jutott ez vissza hozzám. Finomítottam a megfogalmazáson. 

Röhögni kéne, ha nem volna sírnivaló, hogy még egy kis könyvesboltot sem lehet megnyitni és működtetni itt úgy, hogy valami helyi nertetű ne próbálná meg bemocskolni, amennyiben az adott intézmény nem mutat teljes egészében (! ez fontos kitétel) kifogástalan és maradéktalan elkötelezettséget a rezsim iránt.  

A Tandem azonban ezt is túlélte, és remélem túl is éli...akkor is, ha az egyik tulajdonosa úgy döntött, hogy fejest ugrik a közéleti mélyvízbe, és indul polgármester-jelöltként a 2019. október 13.-án esedékes önkormányzati választáson. Azok között, akik érdeklődnek a helyi közügyek iránt, valószínűleg én vagyok az utolsó, akinek ez a kövér három héttel ezelőtt megszületett döntés/hír a fülébe jutott. Ott és akkor tudtam meg, a Tandemben. Maradjon közöttünk, kedves olvasó, de 10 nappal ezelőtt még a nevét sem ismertem a hölgynek, és azt sem tudtam, hogy ő az egyik tulaj, csak látásból ismertem, a pénztárgép mögül. Mindegy is, evezzünk távolabb a politikától. Végre elmondhatom és megmutathatom, hogy szerintem miért élhette túl, és mi az, ami miatt a Tandem annyira pozitív hatást tett rám. Ez csak annak lesz újdonság, aki még nem járt benne.

5. A lélek könyves szobái

5.

Az lehet, hogy a NER-nek nem vagyok a nagy rajongója, de nagyon sok más dolognak igen. A könyv az egyik. A könyvtárak/könyvesboltok/antikváriumok/képregényboltok a világ legszebb kulturális katedrálisai, akkor is, ha csak két négyzetméteresek. Gyakori látogatója vagyok ezeknek az intézményeknek, és egy átlagos méretű üzletben könnyedén el tudnék tölteni egy napot. Nagyon jó szemem van ahhoz, hogy tartalom/minőség/választék tekintetében felmérjek egy-egy helyet.

Ahhoz képest, hogy a Tandem milyen kicsi, kifejezetten jó, gazdag és széles spektrumot ölelnek át a könyvespolcai. A helyszűke nem sokat segít a kiteljesedésben, és nyilván nem versenyezhet egy két emeletet elfoglaló könyvterjesztő birodalom választékával a kínálat, de a korlátozott lehetőségeken belül nagyon komoly és igényes válogatásokat találni itt a különböző témakörökban. Minden korosztálynak akad itt néznivaló.

A másik, ami nélkül nem érthető meg a Tandem, az a hely szelleme: nem könyvesboltnak, hanem egy könyvekkel, játékokkal, képekkel, régi tárgyakkal, rajzokkal, fotókkal teli lakásnak rendezték be, így a látogató eleve otthonosabban és lazábban érzi magát. A piros fotelek egyikére ugyan ráférne némi szögelés, mielőtt letörik a bal oldala, és valamelyik vendég leönti magát kávéval, de valahogy még ez a hiba sem rontott az eklektikus belsőépítészeti összhatáson. Minden bútor és minden tárgy helyénvalónak tűnik. A Tandem, mint minden jó könyvesbolt és mint minden jó kávézó, eleve a valóságból, a kinti világból, a gondoktól való eltávolodás érzetét kelti: egy kulturális-gasztronómiai menekülőszoba, ahol a beszélgetés, a világ és a falu dolgairól folytatott diskurzus a vendéglátás részét képezi. Az aktív és intenzív közösségi-rendezvényi térként való hasznosítása ezeknek a könyves szobáknak nyilván azért is lehet annyira sikeres: a vendégek vagy éppen a meseterápián résztvevő gyerekek is meghitten, baráti és családias közegben érzik magukat.

Ez azonban még mindig kevés. Ahogy említettem, jártam én itt néhányszor az elmúlt évek során -az utóbbi időben többször- és teljesen egyértelmű, hogy a Tandemet a tulajdonosok/a személyzet/az alkalmazottak tartják életben: maximális és természetes udvariasság, előzékenység, odafigyelés és nyitottság jellemzi a helyet. Nem mesterkélten és nem görcsösen, hanem magától értetődő kedvességgel fogadják a betérőt. E nélkül ez a hely már bezárt volna, efelől semmi kétségem. Lehetne javítani a Tandemen itt-ott, de legyen az üzletvezetők gondja, hogy miként építgetik, csinosítják, javítják, alakítják a bolt belső és külső tereit. Amiben viszont jók, abban nagyon jók, és ahol lehet, ott a pozitív oldalt kell a mindennapokban kidomborítani, mert negatívumból úgy is túl sok ömlik ránk mindenhonnan. Nincs elég terük ahhoz, hogy a gasztronómia minden csodáját kínálják a vendégeknek, ahogy ahhoz sincs, hogy százezernyi könyvet tudjanak ajánlani: az adottságokból fakadó hiányosságokat és hátrányokat ott kell kompenzálni, ahol lehet, és ez pedig az emberi tényező. A Tandemben ezt csúcsra járatják. Számomra nem vitás, hogy a törzsvevőik/a törzsközönség is emiatt jár ide, emiatt ragaszkodik ehhez a helyhez, ezért szakít időt arra, hogy időnként bekukkantson, vagy itt fogyasszon el valami apróságot.

A Tandem egy kicsit olyan, mint az a régi, gyönyörűen kidolgozott részletekkel teli hintaló a hátsó szobában, ami azonnal a nagy kedvencem lett. Igaz, hogy az egyik kapaszkodó fogantyúja letörött, de ettől még mindenki szereti és magáénak érezheti. Valamit vagy szívvel-lélekkel csinálsz, vagy bele se kezdjél. A Tandemben minden a lélekről szól, és pontosan tudod, hogy ezt a helyet odaadással működtetik: az a hely, ahol a kávéd és a süteményed felett kikapcsolsz, lelassul az idő, hirtelen tényleg egy faluban vagy és annak is érzed, és akár a teraszon ülsz, a lágy nyári szélben, akár a csendes szobák valamelyikében a könyvespolcok között, ellebeg tőled a gondolat, hogy most egyébként -akkor is ha örülsz neki és elégedett vagy vele- valójában egy csúf, anyagi alapokon nyugvó szolgáltatást/terméket vásároltál, mert nem egy könyvesbolt-kávézónak, hanem egy otthonnak tűnik, ahová visszatérhetsz és ahol várnak rád, pont úgy, mintha hazamennél.

A béke és a csend kis európai szigete ebben a káoszban, apró kincs Nagykovácsiban. 

A képek majd elmesélik, ami kimaradt, és illusztrálják, amit lehet. A személyes élmény megszerzése rád vár. Jó felfedezést!

6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16.17.18.19.20.21.22.

 23.24.25.26.27.28.29.30.31.32.33.34.35.36.37.38.39.40.41.42.43.44.

♥

A blogposzt összes fotója megtekinthető itt, egyenként, vagy ide kattintva diavetítésként.