Hattyúpár. Szépség és örök hűség. A világ legszebb helyén, a Balatonnál kattintottam el, 2008-ban.

♦

Az alapok adottak, a mottók ugyanazok.  A poszt szigorúan 18 éven felülieknek szól.

♦

Mottó 1.: Egy buszon utaztam, amikor megláttam őt. Azt gondoltam magamban: csúnya vagy, szegény vagy, a munkád szar, nincs lakásod, anyáddal élsz egy fedél alatt, de ha most nem mész oda ehhez a gyönyörű lányhoz, és nem szólítod meg, akkor ezt az egész hátralévő életedben bánni fogod.

Most volt a 15. házassági évfordulónk, és van két gyerekünk. :-)

(ezt a kommentet – valós, nem én találtam ki – egymillió évvel ezelőtt olvastam valahol egy blog kommentszekciójában, és a lényege örökre belém égett. Talán nem minden adatban pontos az idézet, de azért 90%-ban biztosan az. A kommentelők körében is nagy tetszést aratott ez a rövid hozzászólás, és sokan megemelték a virtuális kalapjukat)

Mottó 2.: A világon minden férfi randizna velem, ha azt én akarnám. (Sharon Stone, filmszínésznő, valamikor 1992 tájékán, amikor elszabadultak az Elemi ösztönök)

Mottó 3.: Teccő, geci! Kő kóla? (ismeretlen eredetű anekdota/közmondás, örök klasszikus. A szociokulturálisan, intellektuálisan, szellemileg, erkölcsileg és mentálhigiéniai szempontból lepusztult fiatalembereket körülíró adekvát jellemzés, miszerint diszkósutyerákság, valamint szintfelmérő teszt a lányok megszólításakor, hasonló a hasonlóhoz, ugye)

Mottó 4.: Kicsikém, maga is GUVÁTI-s? De megdugnám magát is. (kihagyhatatlan, Kern András, Ez van című lemezének a Zenés táncos nőnapi ünnepség a Guvátinál, nyereségrészesedéssel dala/kis szösszenete, ami egy korszak zseniális esszenciája, valódi időutazás...és ami, ahogy elnézem a társadalmi-politikai mindennapjaink színvonalának hanyatlást, maradéktalanul visszatért, illetve valójában soha el nem múlt.)

Mottó 5.: Szia. Nem eszünk meg együtt egy kiló epret? (olvastam valahol a Hogyan Csípjünk Fel Lányokat? Egyetem egyik tankönyvében, de valójában a párom egyik évfolyamtársának a csajozós szövege volt)

Mottó 6.: Én azt mondom, az úgy van, ha egy férfinek egy bizonyos kor felett nincs családja, ott valami baj van. (True Detective, 1. évad, 1. rész, Martin Hart/Woody Harrelson szavai, a világ egyik legjobb televíziós sorozata, megunhatatlan, mindenkinek kötelező)

Mottó 7.: Én tudom, hogy kell megszerezni egy férfit. Értek hozzá. Ha akarom, akkor meg fogom kapni. (egy lány az egyetemről. Nem a levegőbe beszélt. A fiúk megtartása terén azért voltak nehézségei. Akkoriban még.)

Mottó 8.: Szakítani úgy kell egy nővel, hogy utánad köpjön. Másképp nem érdemes szakítani, és nem is szabad. (egy fiú az egyetemről. A fenti lánynak az egyik barátja volt, és a vele való szakítás után avatott be ebbe az életbölcsességbe, hogy a magamfajta, már akkoriban is házas, hűséges, öreg házi kutyák is ismerjék a dörgést, ha egyszer ilyen szituációba kerülnék. Soha nem kerültem és nem is fogok. A lány azonban nem köpött utána, hanem úgy sírt a vállán, átölelve őt, mint a záporeső, ezért mi kívülállók, mindannyian kimentünk a teremből, és becsuktuk magunk után az ajtót.)

Mottó 9.: Három dolgot nézek meg egy férfin, amikor először találkozom vele. A tekintetét, a kezét/a kezén a körmöket, és a cipőjét. (egy lány az egyetemről. Egy másik.)

Mottó 10.: Én is hibás vagyok, és sok hibát elkövettem. Mindig kettőn áll a vásár. Sokkal többet kellett volna tennem a kapcsolataimért, nekem jobban oda kellett volna figyelnem arra, hogy ne csússzanak szét ennyire a dolgok, hogy ne hagyjam ennyire elszállni az éveket, mert mostanra lenne gyerekem, családom. (egy olyan nő szavai, sok évvel ezelőtt, aki minden ujjára 12 férfit kaphatott volna – valószínűleg ma is – ha azt akarja, percenként. Másodpercenként. Azóta már megállapodott, és teljesültek az álmai.)

Mottó 11.: Rémesen lassúak vagytok. Te még azon gondolkoztál, hogy meghívd-e őt vacsorázni, de ő már tudta, hogy hozzád fog menni feleségül. (Hanta-palinta, francia filmvígjáték. A 14 éves lánya így tanítja az életre az apját/Gérard Depardieu-t.)

Mottó 12.: "...Az About Time (Időről időre) című filmben van egy csodálatos jelenet. Visszaugorva az időben a tizenkét év körüli srác és az apja önfeledten játszik, bohóckodik a tengernél. Amikor leülnek, az ihletett pillanatban a fiú azt mondja az apjának: Köszönöm, apa. Ha utódaim ennyit vésnek a síromra már megérte. Ennyi. Most már tényleg." ( Elegem van blog, itt)

Mottó 13.: "Buzi vagy, leszbi kurva?" (Ó, azok a csodálatos férfiak! Ja, nem ide, bocs. Mindent tudsz.)

Mottó 14.: 

• –Ne szívass már! Te fogytál vagy 100 kilót! Hogy csináltad?
• –Van egy szimpla módszer. Napi hat órát gyúrtam. Minden nap. Az elmúlt 20 évben. (Központi hírszerzés, trailer, youtube)

1. Csak egy kis pánik? zenei illusztráció: Group'n'swing: Most légy férfi!

Nincsenek receptek a párkapcsolathoz: anno sem lehetett Casanovát utánozni, és a férfifaló barátnőd tippjei is feleslegesek. Tanulni persze minden esetből lehet, de amikor rád kerül a sor, az már éleslövészet. Az ismerkedés a világ legnagyobb improvizációs megmérettetése: minden kapcsolat egyedi, sajátos, különleges, és kizárólag az adott szituációban, az adott helyen és az adott időben, az adott férfi és az adott nő, illetve az adott partnerek közötti interakció megismételhetetlen pillanata. 

Azt mondják – szerintem igazuk van, én egyetértek velük ebben – az emberi elme, a lélektan, és a párkapcsolatok hivatásos búvárai (pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták, szexológusok stb.) hogy tudat alatt minden férfi retteg a párkapcsolati visszautasítástól. A kudarctól. A vereségtől. A sikertelenségtől. Mindig és minden esetben. Napóleon sem volt mindig az a féktelen nőcsábász, és kezdetben ő is félénkséget mutatott, zavarban volt a nőkkel szemben, és még a lefejezésekben otthonosan mozgó Robespierre is izzadni, dadogni kezdett a hölgyek társaságában, de a művészi/kulturális élet híres alakjai között is sokaknak okozott nehézséget a nőkkel való kapcsolat kialakítása...közülük sokan később úgy kompenzálták ezt a félelmüket, hogy inkább nőgyűlölők lettek, mert azzal kisebb volt a macera. 

A zseniális és csodás Pierre Richard örök emléket állított ennek a tudat alatti – az ő esetében kívül hordott –félelemnek a Félénk vagyok, de hódítani akarok című filmjében, és ez a film nem csak egy ember szorongásáról szólt vígjátéki nyelven, hanem a minden férfiban ott lévő apró vagy elhatalmasodó aggodalomról, amikor udvarlásra, egy nő meghódítására készülnek. 

Ősi, mélyről jövő félelem ez, amit évmilliók genetikája és tízezer évek törzsi/társadalmi szerepe táplál. A Vadászt, a Harcost, a Védelmezőt, a Teremtés koronáját, a Világok Leigázóját, a Felfedezőt... nem lehetvisszautasítani. Ez elfogadhatatlan...főleg azoknak a férfiaknak, akik macsó vagánysággal próbálják leplezni, hogy valójában még most is a Neander-völgyben élnek, az érzelmi és szellemi intelligenciájuk semmiben sem különbözik az alacsony homlokú és kihalt rokonokétól. Egy adott hatalmi, vagyoni, társadalmi szint felett, a visszautasítás egy bizonyos férfitípus számára személyes sértés.

Amikor pl. egy sárga fogú-susogós melegítős-fukszos-flasztertahó szól be az utcán egy nőnek azzal, hogy demeg: az valójában ennek a tudat alatti félelemnek az agresszív átfordítása, kivetülése. A szexuális zaklatás persze soha nem volt egyirányú (nő is lehet a kezdeményező, a zaklató) és nem korlátozódik egyetlen társadalmi szegmensre. Csak amikor egy amerikai filmmogul próbálgatja a hatalmát a szereposztó díványon annak nagyobb lesz a társadalmi visszhangja, mint amikor egy csinos lánynak cicceg oda valaki egy munkagödörből.

Elvesszük erővel, hajánál fogva húzzuk a barlangba a némbert. A szexuális zaklatás, a nemi erőszak, a családon belüli erőszak évezredek óta változatlan, tértől és időtől független, se földrész, se vallás, se bőrszín, se társadalmi státusz nem módosított rajta semmit. A világ legförtelmesebb segglyukaiban a nőket még ma is félállat/asszonyállat, leigázott baromként kezelik, ahol a nemi diszkrimináció, a nemi erőszak és az asszonyverés nemzeti sportnak számít. 

De aztán mégis muszáj volt némely földrészeken behódolni a társadalmi akaratnak: az emancipáció egy sikertörténet. Nem tökéletes, de az. A történelem tele volt/van nagy hatású nővel. Bár az kétségtelen, hogy Kleopátra és Marie Curie sem volt elég erős ahhoz, hogy a hatás globális legyen. Pedig jöttek a nők seregei az élet pozitív, napfényes és árnyékos oldaláról egyaránt. Az végtelen sok és/vagy híres nő, aki nem tudott cekkereket cipelő asszonyság maradni vagy a hímzésével bíbelődni, ez a sok nő felrúgta a status quo-t, amelyben a nők még tudták hol a helyük: kussoltak, tűrtek, szolgáltak. A szüfrazsettek és a világháborús gyárakban dolgozó nők millióinak hangja anno végül átütött mindent, vagyis leáldozott lassan a maradi, a nőket megvető, a Conti utcai lányokhoz járó tavalyi cselédek világának. 

Ezzel együtt persze kicsit ki is csúszott a férfiak lába alól a talaj. A félelem, aggodalom, a szorongás az itt maradt, itt van, itt lesz még hosszú ideig a férfiakban, amikor meg kell szólítani egy nőt. Talán csak a tudat alatt, de ott van.

Nem csak az átlagos és hétköznapian normális férfiakban, hanem a férfi söpredékben is. 

2. A másik.

És vannak fokozatok: az internet bugyraiban bőven találni olyan dermesztően kínos leánykéréseket, amelyekben a férfiak (stadionban/rendezvényen) óriási tömeg előtt, kivetítőkre kirakva a képet olykor, az adott pillanatban is az egész világ szeme láttára szenvedik el a visszautasítást a kiválasztott nőtől. Én ezeket, ha akarnám sem bírnám megnézni, annyira ciki és borzalom lehet. Pláne, ha nagyon megalázó módon jut kifejezésre az elutasítás.

Mert az a visszautasítás, kudarc, vereség és sikertelenség, ami a párkapcsolatban érheti a férfiakat, sokkal mélyebbre hatol, mint az, ha pl. nem ők kapják meg a megüresedett pozíciót a cégben, vagy ha nem ők állhatnak a dobogó legfelső fokára birkózásban. Ezért van az, hogy egy férfi félrelépése egyes házasságokban/egyes párkapcsolatokban nem ugyanúgy visszhangzik, mintha egy nő teszi ugyanezt: a Férfit hajtja a vére (ősi késztetés, hogy a hím minden nősténybe beleszórja a magját, hangzik a megszokott férfi védekezés, és egy jó asszony mindent megbocsáááááááááááát), de ha egy Nő fekszik le egy másik férfival, az egy szakadék hűtlen kurva. Ennél csak egy durvább és lealacsonyítóbb sértés létezik az ilyen (önmagukat felülértékelő, a macsó hímsoviniszta szerepbe beleragadt, és szerintem betegesen torz jellemre valló) férfiak számára: az, ha a nő egy másik nővel fekszik le.

Makk Károlynak, Galgóczi Erzsébet könyvéből készített csodálatos filmje olyan alapmű ebben, amelynél azóta sem csináltak jobbat, mert talán nem is lehet. Korrajz, jellemrajz, és a szerelem egyik legszebb ábrázolása a magyar filmművészetben. Addig nézd meg, amíg el nem égetik az összes kópiáját, el nem süllyesztik, és le nem törlik mindenhonnan. Ahogy elnézem, lassan akár ide is eljutunk. Az identitáspolitika minden szegmensre kiterjedő háborújában nem ejtenek foglyokat.

3. Maradni vagy továbblépni

Az emberiségre rakódott kultúrmáz porcelán vékonyságú, áttetsző fátyol. Elég egy koccanás a körúton, egy globális járvány vagy az éhezés, és ez a máz talán lefoszlik rólad, rólam, rólunk,... és előkerülnek a fegyverek. A szépen borotvált álca mögött ott lapul a vadember. Összehasonlíthatatlanul több időt töltött az emberiség az állati, a vad, a zsigeri, a barbár ösztönlény állapotában, mint civilizált lényként.

Az emberek (tehát a férfiak és a nők is) többsége ódzkodik mindentől, ami elbizonytalanítja, feldúlja, kizökkenti, kibillenti a komfortzónájukból és kiszolgáltatottá teszi őket. A párválasztás is egyfajta krízishelyzet, és ebben a műfajban inkább a férfi a kezdeményező. Ő kéri fel táncra a nőt. A felszínen legalább is úgy tűnhet, mert persze a nők félelmetesen vonzóan tudják manipulálni a férfiakat anélkül, hogy ennek a férfiak számára bármi látható jele lenne: ennek a "láthatatlan" játéknak a megjelenítése valószínűleg minden színésznő kedvenc szerepe. Nem könnyű eldönteni tehát ki a vadász. A nemekből lehet igen, a talánokból nem, az igenekből talán.

A különbség ez egyes férfi egyedek között pusztán abban mutatkozik meg ahogyan, ha bekövetkezik, ezt a helyzetet  – a visszautasítást, az elutasítást – kezelni képesek, kezelni tudják. Van, aki nem adja fel: harcol, küzd, kitart, ostromolja a nőt tovább. Valaki elengedi a csatát, és az első akadálynál visszafordul. A visszautasítás után az embernek újra kell építenie önmagát, az énképét, az önbecsülését. Akinek ez könnyedén, vagy legalább is könnyebben megy, szerencsés alkat. Ismerek ilyen embert: nőhegyeket falt fel, és ha nem jött össze neki a parti, kissé talán meglepte, de aztán vállát vonva, nevetve lépett tovább. Akik lazán kezelik, hamar feldolgozzák, elfelejtik, túllépnek rajta, azok beépítik a kudarcot is a tapasztalataik tárházába és talán jól hasznosítják legközelebb. Az se nagyon szenved, akire maguktól ragadnak, tapadnak a lányok: az ilyen esetekben gyorsan beforrnak a sebek, az új nők jelentik a betadine-t. De a minden apróságon és bosszúságon hetekig, hónapokig...évtizedekig vagy akár egy egész életen át rágódni képes férfiak számára kevés iszonytatóbb van annál, ha a vonzó célszemély – a Nő –  lepattintja.

Ott marad bennük a tüske örökre. 

4. Alfa

Mindig voltak, vannak, lesznek, akik jobbak, többek, erősebbek, okosabbak, intelligensebbek, találékonyabbak, kitartóbbak, fogékonyabbak, kreatívabbak, messzebbre jutnak, mint mások: ez maga a történelem, erről beszélnek az enciklopédiák címszavai, és ezt igazolja az Élet, amikor áthaladsz rajta. Látod, hogy hol állsz te, és látod, hogy hol állnak mások, és így mindig van összehasonlítási alapod: alacsonyabb és kövérebb, mint te? jobb az állása, mint neked? drágább az autója? nagyobb a háza? szebb a kertje? gyakrabban megy nyaralni, mint te? és Mauritiusra vagy Zebegénybe ? tehetségesebb, mint te? erősebb az akarata? kitartóbb? fejlődésre képesebb? keményebben odateszi magát a céljai eléréséért, mint te? reggeltől-estig dolgozik, te meg csak a farkadat vakarod és nyafogsz? 22 gyereke van, 10 lova és négy kutyája, neked meg csak egy tengerimalacod? többet tud lopni a közösből, mint te?...Akinek nincs semmije, az annyit is ér,mondta korunk egyik filozófusa.

Ennél fogva minden korszakban és minden társadalomban voltak példaképek, idolok, eszményképek, elismert, nagyra tartott, tisztelt, megbecsült, vagy éppen imádattal és rajongással övezett emberek, akik elsők voltak az elsők között.

Vannak férfiak (és vannak nők, de adjunk egy kicsit a hímsovinizmusnak) akiknek – olykor csak látszólag–  minden sikerül: az összhatást létrehozó tulajdonságaik együtt és/vagy külön-külön az átlag fölé emelik őket, és előhívják a nőkből (természetesen az adott Nőből, akit az adott Férfi vonz) az ősi biológiai parancsokat. Az ilyen férfiak néznek le a címlapokról...a világ igazodási pontjai abban, hogy mit jelent szépnek, sikeresnek, gazdagnak vagy a hatalom birtokosának lenni. Jóképűek, jó kiállásúak, jó megjelenésűek, körbeöleli őket a pénz és a csillogás, vonzó tulajdonságokkal és/vagy csábító üzleti portfólióval rendelkeznek. A megjelenésük igényes,  a beszédük választékos, a tudásuk lehengerlő, a tehetségük átütő, a testük pazar, az intellektusuk ragyogó, és a humoruktól felolvadnak a női szívek, vagy éppen a férfi szívek...ha mindez, amit felsoroltam, összejön, az már sci-fi, mert persze néha mindebből elég akár egy-egy tulajdonság is, hogy a kémia működésbe lépjen. A világ legrondább pasija is vonzó partner lehet, pl. ha a humorérzéke ellenállhatatlan, és valaki erre bukik.

A férfiak motivációi egyszerűek is lehetnek, mint a fogpiszkáló. A nők párválasztásának mozgatórugói azonban olykor titkosabbak, mint a kormányzat nemzetközi szerződései, és misztikusabbak, mint a Frigyláda vagy a Szent Grál története. Senki sem láthat bele a női szívekbe. zenei illusztráció: Szeder – Feri feneke

A domináns hím: van, aki joggal érdemli ki a szerepét a társadalomban, és megérdemelten kerül megbecsült helyre, legyen az költő, festőművész, színész, sportoló, tudós, hadvezér, zeneszerző, hegedűkészítő, balett táncos vagy kőfaragó... vagy politikus. 

Ők az alfahímek, a vezetők, a vezérhímek, a vezérbikák, a falka urai, tehát a Hatalom és/vagy a Pénz, a Tudás, a Szakértelem, a Tehetség, a puszta Tekintély birtokosai, akiknek pl. a gének és a társadalmi/családi/gazdasági/kulturális/politikai/kapcsolati előny jó pozíciót biztosít a párválasztásban, illetve egy adott szegmensből automatikusan magához húzza az azonos síkon mozgó, megfelelő oldalbordákat. Persze sokan gondolják magukról, hogy ők is azok, alfahímek. Tükröm, tükröm, igaz-é, hogy alfahím vagyok? – Anyád volt alfahím, te kretén.

Ady Endre pl. egy igazi alfahím volt: ő az intellektusa, az életműve és stílusa által volt az, a szuper-heteroszexuális nőimádata csak a ráadás volt a legendájához. Ma egy kissé direktebb megközelítésben aggatják az alfahím jelzőt a közbeszédben, és igen jelentős a szó devalvációja.

Ezeknek a mellüket verő, önfényező figuráknak egy része persze szimpla ártány, ócska seggnyaló, akiken mindenki röhög, és akiket mindenki lenéz, nem irigykedve és nem féltékenyen, hanem joggal, okkal, őszintén, és ha minden jól alakul, akkor a bukásuk bevonul az adott nemzet krónikáiba: tömve volt/van ilyen emberekkel a politika és a celebvilág is, és ezek gyakran keverednek egymással. Nem alfahímek, hanem alfaszok. Ráadásul némelyik érinthetetlennek tűnő főszereplőről kiderül, hogy pedofil hálózatot működtet, vagy szexuális ragadozó, vagy szimpla köztörvényes bűnöző, vagy egy ritka primitív, korrupt senkiházi, és amikor bezúdul a szarcunami, akkor néha ott áll az ember maga, marketing és nadrágöv nélkül, bárgyú pofával, bilincsben, oldalán a rendőrökkel, vakuvillogásban, címlapon, vezető hírként a CNN-től a Borzasrekettyealsói Krónikáig.

Az alfahímek többnyire az alfa nőstényekre hajtanak: mert természetesen, ahogy írtam, a fenti példabeszéd a nőkre vetítve is igaz, lefordítható. Bár amilyen világ felé haladunk, lassan előáll az a helyzet, hogy a 10 legbefolyásosabb nő listájának szereplői közül három férfi lesz...biológiai/születési szempontból. És fordítva. Vagy eleve nem lehet/nem szabad majd ilyen listákat készíteni, mert ez kirekesztő. Lehet, hogy holnaptól nők is játszhatnak a férfi vízilabda válogatottban. Elvesztettem azt a képességemet, hogy bármin igazán meglepődjek. 

A párválasztásnak ennek a mezején – ahol az alfahímek és az alfa nőstények vadásznak egymásra – hamar összegubancolódnak az akaratok ás a vágyak: a végkifejlet nem mindig egyértelmű, az előítéletekkel pedig itt is vigyázni kell. Egy tehetséges, szupergazdag, világhírű, ám riasztóan segghülye és primitív focistának is lehet olyan barátnője/felesége, aki 12 nyelven beszél, a társadalmi státusza kiemelkedő, és elit értelmiségi körből/háttérrel érkezik...és persze mindehhez elég dekoratív is, mint egy fotómodell. Ez utóbbi azért többnyire feltétele a címlapot érő frigynek, az instapozitív kapcsolatnak.

De azért nem ilyen kapcsolatokkal van tömve a bulvármédia.

A hasonló a hasonlóhoz elve gyakran érvényesül: ritkán fordul elő, hogy egy valóban nagy tudású, a szakmájában, hivatásában elismert, intellektuálisan kimunkált egészséges férfi egy lepusztult agyú plázaribancot szeretne feleségnek, és egy jó értelemben vett emancipált, önmagára, intellektusára, szakmai sikereire büszke, szellemi és testi adottságaival tisztában lévő nő sem a börtönválogatottból keres magának férjet. (A sugar daddy-effekt nem tartozik ide: az többnyire szimpla üzlet, és az ilyen kapcsolatokban természetesen teljesen különböző társadalmi és szellemi körökből érkező párok találhatnak egymásra.)

Egyszerűen azért nem fordulnak ilyenek elő, mert ezeknek a különböző társadalmi/szellemi köröknek többnyire nincs közös metszete, nincs egy közös halmaza. Létezik tehát a kasztrendszer a nyugati világban is, csak ez Európában/USA-ban stb. viszonylag természetes módon tagozódik: inkább kulturális, erkölcsi, morális, szellemi vonalak mentén. Megtörténik néha az átjárás, és nagyon szép, híres/valós történetek is kerekedhetnek ilyenekből, de általában kicsi az esélye, és többnyire nincs benne sok köszönet.

És nem lehet elfelejteni azt sem: a média, az internet, a közösségi háló ma már nem hagy kiskapukat a menekülésre, amennyiben mégis létrejön valami szokatlan, talán sikerrel is kecsegtető kapcsolat, ami két értékes, a nyilvánosság figyelmének középpontjában álló, de teljesen eltérő közegből származó ember között alakul ki. Már annak idején, amikor még csak a rádió/televízió/nyomtatott újság jelentette a média nyomását, a társadalmi ítélet az olyan híres-hírhedt kapcsolatok felbomlásában is kulcsszerepet játszott pl. Marylin Monroe és Arthur Miller házassága. A gúny, az értetlenség, az irigység háromszögében kifejezetten nehéz megőrizni egy párkapcsolat épségét attól függetlenül is, hogy a szereplők esetleg teljesen különböző kulturális vagy társadalmi háttérből érkezve találnak egymásra, így eleve garantálható az összeütközések sora.

A párválasztásnak tehát ez egy ritkán emlegetett, de attól még létező mozgatórugója, terelője, irányítója: ez a párkapcsolati diszkrimináció, és ez a diszkrimináció törvény által nem büntethető. Szeretjük a romantikát, de harmóniát keresünk, és ezt akkor találjuk meg a legbiztosabban, ha a saját társadalmi, kulturális, szellemi, erkölcsi, morális, nota bene! a saját vagyoni közegünkben mozogva választunk társat az élethez. Kínos igazság, amit maga az Élet igazol. Rose DeWitt Bukater és Jack Dawson szerelme könnyfakasztó a mozivásznon, de a valóságban az ilyen kapcsolatoknak nem a Titanic elsüllyedése szokott véget vetni. Elkezdődni is nehezen tudnak. zenei illusztráció: Venus – Kockahas

5. Béta

Az ív másik végén, az önmarcangolók, a béták küzdenek, kaparnak, tepernek, küszködnek, és némelyiküknek mindenki alfának tűnik, akik nem olyan szerencsétlenek, mint ők. A béták, a wilmák, a lúzerek, ők a Wilman Péterek a magyar filmművészet kis csodájában, a Megáll az időben, akikkel nem akar senki, pedig ők hozzák a colát meg a magnót.  A valóságban azonban nem az (nem csak az) okozza a krízishelyzetüket, hogy a másik nem tagjai keresztülnéznek rajtuk, hanem elsősorban az idáig elvezető út, és abban, hogy ez így alakul, általában ők is főszereplők. Csak ezt le kell tagadni, és elő kell rántani a jól ismert közhelyeket: a társadalom, a rendszer, a szociokulturális környezet, a politika, a szociális háló fellazulása, az intézményesített rasszizmus a hibás...mikor-melyik. Ennek folyománya, hogy a leszakadt társadalmi rétegből vagy hátrányos családi környezetből érkező bűnelkövetőt is a kirekesztő társadalom áldozatként kell beállítani. 

zenei illusztráció: Feri

Pedig bárki lehet béta, bárkiből lehet béta, vesztes, kirekesztett, lúzer, magányos, kisiklott életű, elveszett, aki aztán részben a párválasztási kudarcai miatt lesz például hajléktalan, vagy öregedő felnőttként is a mamahotel foglya...és Magyarországon ez utóbbiból becslések szerint 200.000 (!) van. 

zenei illusztráció: Márti dala

Ráadásul a párkapcsolati kudarc nem válogat, és gyakran taszít olyanokat is a mélységbe, akik a külvilág megítélése szerint mindennel rendelkeznek, ami jó esélyeket biztosítana nekik a párkeresésben. A szépség is lehet iszonyú teher – jellemzően a nők esetében –, emiatt a vonzó külső és jó esetben vonzó belső tulajdonságok sem jelentenek garanciát semmire. A bulvármédia kedvenc csámcsogási terepe az, amikor a médiasztárok/híres/ismert/közéleti/világhírű emberek vergődnek párkapcsolati csapdákban és botrányokban.

Magyarországon ráadásul a "vénlány" státusz szinte rettegett bélyeg: az ember lánya inkább legyen elvált – így hangzik a rossz házasságok örök szabálya – mint olyan, akire azt mondják, hogy nem kellett senkinek, vagy éljen minimum élettársi kapcsolatban és/vagy legyen gyereke, az jó, csak vénlánynak ne csúfolják, mert akkor jaj van. Pedig soha nincs jaj, ez pusztán egy avítt, rég letűnt társadalom előítélete, és számtalan oka lehet annak, hogy egy nő úgy éli le az életét, hogy se férj, se élettárs, se gyerek nem kíséri ezen az úton...talán éppen azért, mert fiatalon elveszítette azt, akit szeretett, és soha többé nem akar senki mást. A sírig tartó szerelemnek, hűségnek több variációja is lehet.

A férfi központú világnak köszönhetően az "agglegény" státusz inkább csak akkor hangzik kellemetlenül, ha az illető emellett pl. lecsúszott, lepusztult és önsajnálatba fulladó lúzer is, és amennyiben mindez a saját hibájából fakadóan van így. 

Általánosítani persze itt sem lehet. A sikeres párkapcsolatban az egyik legnagyobb igazság: bátraké a szerencse, és a bátorságot nem pofára osztogatják. Klasszikus példái "az ennek a ronda pasinak, hogy lehet ilyen gyönyörű felesége" illetve az "ez a senki pasi/buta liba hogy tudott összejönni ezzel az okos nővel/férfival" effektus.

A bétaság nincs kőbe vésve. Az levetkőzhető, legyűrhető. Csak meg kell ráznia magát az embernek...ha képes erre. A nagyon hájas gyereknek sem kell egész életében nagyon hájasnak maradnia. Tehetsz róla, tehetsz ellene, ugye.

A család a társadalom alapegysége, és arról azért nagyjából közmegegyezés van, hogy a családi kötelékek felbomlása és/vagy szándékos fellazítása áll a problémák középpontjában: elvesznek a kapaszkodási és igazodási pontok, és egészséges családok nélkül nincs egészséges társadalom. Az egészséges családok nélküli – egészséges, értsd: szeretet nélküli – társadalom szörnyetegeket nevel. Aki nem talál támaszt a család védvonalai mögött, az elkallódhat, széthullhat. Lúzerként tekint önmagára és ellenségként tekint a külvilágra. Ilyenkor egyszerűbb a kábítószerbe vagy pl. egy gépkarabélyba belekapaszkodni ott, ahol erre mód van. Az elsütőbillentyű meghúzása egyértelmű és világos eredményt hozó, azonnali kielégülést jelentő válasz. Mert amikor hosszú idő után sem jön össze a bétáknak semmi, a menő és a nem menő csajok is elhajtják őket, akkor néha besétálnak egy puskával az iskolába (felnőttként a munkahelyre), hogy rendezzenek egy mészárlást az osztálytársak és a tanárok között, ezzel helyreállítva az önbecsülésüket, és kielégítve a bosszúvágyukat a mocskos világgal szemben, amelyben ők a sor végén kullognak. Ez a megoldás, ez a levezetés az USA-ban szinte rutinszerű, de a magánéleti frusztrációtól hajtott gyilkos indulat a terroristák beteges személyiségjegyei, torz motivációi között is sűrűn előfordul. 

Magyarországon is riasztó mennyiségű iskolai bántalmazás, zaklatás, szexuális-lelki-fizikai abúzus vezethető vissza az osztálytársak/barátok/barátnők közötti irigységre, féltékenységre, szerelmi-és párkapcsolati kudarcra, rivalizálásra. Ezek némelyike bestiális gyilkosságba torkollik, címlapon végzi.

A gyermekpszichológusok rendelői rogyásig vannak önértékelési zavarokkal küszködő, pánikbeteg, befelé forduló, agresszív, elmagányosodott, antiszociális, a virtuális világukba bezárkózó fiatalokkal, akiket már az is kétségbeesésbe hajt, ha kevés lájkot vagy kevés kommentet kapnak a facebook posztjukra. Iszonyú nyomás nehezedik rájuk mindenhonnan. A közösségi háló inkább tűnik a szakemberek számára is a közösségeket felbomlasztó hálónak, így a hatás éppen az ellenkezője annak, mint, amit várni lehetne tőle. Már pedig a személyes, fizikai kontaktusban megmutatkozó verbális és érzelmi hiányosságok a párválasztás során is hátrányt jelentenek. A képernyő előtt ülve minden könnyebb, egyszerűbb. 

6. Párkapcsolati utak

A két véglet között azonban ott keres, kutat és talál a Nagy Többség: ők a szürke és színes tömeg, akik a nyugati, európai civilizáció szabályai és lehetőségei szerint találnak társat: gyaníthatóan többnyire éppen olyan unalmas és hétköznapi módszerekkel, mint a közeli múltban, átlagosan és kitartóan, de végül boldog lezárással. Rábukkannak a Férfira vagy a Nőre. Ideiglenesen vagy tartósan. Aztán persze előfordul, hogy az életük során több Férfira és több Nőre is rábukkannak, és ennek két útja van: új házasság/új élettársi kapcsolat vagy a szerető(k). A viszony. Akár többszörös. Meredek vállalás: hazugságban kell hozzá élni. A nyitott párkapcsolatban élők, vagy a swingerező párok élete sokkal tisztább, tisztességesebb, becsületesebb. 

Ilyen embereket – szeretőt vagy több szeretőt is tartókat – nem ismerek, de szerintem ez már a párválasztás pánikszobája: mindenki megsérül benne, és én nem tudom elképzelni a boldog véget. A szomorút, a feszültséggel és veszekedésekkel telit, a tragikusat, az iszonyatosat, a bűnügyi krónikákba kerülőt annál inkább, és ez utóbbiból végtelen mennyiségű példa van, Magyarországról is. Nem fogok linkelni egyet sem. 

zenei illusztráció: Zséda – Motel

7. Férfiak, nők, és a többiek

Ez a visszautasítástól való félelem nem pusztán a klasszikus férfi-nő kapcsolatokban munkál erősen. A kapcsolatra lépő felek szexuális orientációja/neme ebben az esetben lényegtelen. Nem azért térek ki erre, mintha aggódnék amiatt, hogy mit fog majd szólni ahhoz valami hörgő kommenthuszár-gender-LMBTQIWZX propagandista, ha kizárólag a férfi-nő/heteroszexuális viszonylatban írok a témáról, és nem is azért, mert fel akarok kapaszkodni az agresszív kisgömböc új játékvonatára. Én ott ülök azon a teraszon, nekem ehhez nem kell útmutató. Hétköznapi nyelven: én mindig felszedtem a kutyám után a szart, anélkül, hogy erre bárki felhívta volna a figyelmet. Ettől még a szivárványos közösség kisded kavarásain, pl. a mesés csapdán hangosan röhögök, – itt jegyzem meg, hogy mellesleg a nagy kedvenceim, a fehér embereket lelőni szándékozó BLM rasszisták térdeljenek rá egy taposóaknára  –  de ahogy már többször mondtam, nekem aztán semmi bajom azzal, ha két azonos nemű, felnőtt ember, a szabad akaratából, semmiféle törvényt nem sértve szexuális kapcsolatot létesít egymással. 

A párkapcsolatok ebből a szempontból demokratikusak és kiegyenlítettek: egy leszbikus vagy egy homoszexuális kapcsolatban is munkál ez a fajta, kudarctól való félelem. A géneket ebben az esetben nem tudják felülírni a választott/kimért nemi szerepek és szexuális orientációk. Homoszexuális, leszbikus, transznemű, genderfluid (a társadalmi nem/szexuális irányultságok pókhálójának egyes eseteit nem fogom külön-külön felsorolni, mert átlépem a karakterkorlátot)...teljesen mindegy. A kudarc, a visszautasítás soha nem öröm, senkinek sem. Egy homoszexuális férfi is fél attól, ha a neki tetsző homoszexuális partner esetleg visszautasítja.

Bár én azt hiszem, amióta kijelölték őket is új ellenségnek, egy picit jobban fognak félni ettől az országtól – a rájuk leselkedő zord időktől, ahol ilyen címlappal jelenhetnek meg újságok – mint a párkapcsolati kudarctól.

zenei illusztráció: Sugarloaf – Dolce Vita