2017. A Kovács cukrászda udvara, bejárata

Derült égből, avagy odaégett a csokoládéöntet

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez nem ért váratlanul.

Még a hírre is csak véletlenül bukkantam rá, és tágra nyílt szemekkel kotortam utána, hogy igaz-e. Igaz.

2023. november 26.-án végleg bezárt a nagykovácsi Kovács cukrászda. Erről a facebook oldalukon egy posztban tájékoztatták a vendégkört. Az utolsó napon kiárusították a pult összes süteményét, és aki időben értesült erről, az részese lehetett ennek a szomorú búcsúeseménynek. Aztán lakat.

A két Kovács – a cukrászdát üzemeltető házaspár mindkét tagjának Kovács a vezetékneve – 2004-ben nyitotta meg ezt a kis cukrászdát Nagykovácsiban: ennél kovácsabb kovácsok csak akkor lehettek volna, ha kovácsműhelyt nyitnak Nagykovácsiban. És most véget ért egy történet.

(itt muszáj ismét egy megjegyzést tenni a rosszindulatú, gonosz, irigy, vérbuta kretének felé, akik mindenütt acsarkodnának és hátsó szándékot szimatolnának: ebben a posztban egykori, vagy most is üzemelő cukrászdákról, pékségekről és más üzletekről lesz szó, de sem most, sem korábban, sem soha, amennyiben a poszt hasonlóan kézzelfogható témába merült, én senkitől nem kérek, nem kértem és nem is kaptam ezért semmiféle ellenjuttatást, így bármilyen pozitív vagy negatív vélemény is kerül a digitális papírra, az kizárólag az én független véleményem, és nem fizetett reklámozás, vagy valamiféle fizetett ellenpropaganda. Krónikát írok, és engem nem befolyásol, és nem befolyásolhat senki és semmi ebben, semmiféle irányban. Leírom, amit gondolok, és ami jónak találok, az számomra jó, ami rossznak, az számomra rossz, és hogy ebből ki-mit hasznosít magának, akarva vagy akaratlanul, az már nem az én dolgom. Mindig így csinálom a blogot: szabad vagyok a teraszon.)

Visszatérve: a Kovács cukrászda bezárása hidegzuhanyként ért, ez az igazság. Főleg azért, mert úgy terveztem, hogy amikor majd beköszönt a méltán csodás nagykovácsi tavasz, és fénybe, életbe, virágba és ragyogóan tiszta színekbe öltözik minden, akkor végre-valahára felrakom azt a posztot, amit erről a cukrászdáról írtam, kedvcsinálónak, a faluba látogatók számára, vagy akár a helybélieknek is, hátha valaki még nem is járt itt, ebben a szezonálisan 12000-es lélekszámúvá dagadó kis-nagyközségből...és persze, ha olvassa a blogot. A tavasz megfelelő időpontnak tűnt egy ilyen vidám, pozitív témához. De az is tény, hogy már évek óta halogattam, tologattam ezt, mert a fiókom vastagon tömve van várakozó posztokkal...nagyjából ki sem látszom belőlük. De az is igaz, hogy öt hónapig egy sort sem írtam, mert kissé megreccsentem...aztán valahogy visszakapaszkodtam, és most ismét tartalommal töltöm meg ezt a szellemi játékteret. 

De ez a terv füstbe ment. Kedvcsinálás helyett így jöjjön egy nekrológ, egy rekviem, egy búcsúztató.

És ennek így már nem kell maradéktalanul könnyednek sem lennie, ahogy eredetileg elképzeltem.

Immár lehet téli, és zord időkhöz illő.

Mottó 1.: "Magyarországon 3200 település van, és ennek nagyobb része, nagyon vegyes mértékben ugyan, ám mégis önálló működésre, hitelfelvételre, valamiféle vagyonfelhalmozásra, fejlődésre képes.  Ebből azonban megközelítőleg 800 település még ma is pusztán statisztikai értelemben létezik: évekkel ezelőtt még ún. Önhibáján Kívül hátrányos helyzetbe került (ÖNHIKI), fizetésképtelen kategóriába sorolták őket, és az ebbe a státuszba került önkormányzatok tevékenysége gyakorlatilag mindössze a közüzemi díjak és a bérek, segélyek kifizetését jelentette. 2011-ben pl. 7,6  milliárdot osztottak szét ÖNHIKI jogcímen 1216 település között, 2012-ben 1345 jutott hozzá ehhez a kiegészítő támogatáshoz 24,9 milliárd forintnyi értékben. Azóta a kormányzat közigazgatási reformjainak és az önkormányzati adósságkonszolidációnak köszönhetően egy paraszthajszálnyival javult a helyzet, és a kategóriát is átsminkelték MÜKI-re. Ezeknek a településeknek a nagyobbik részét a magyar rögvalóság tucatnyi problémája kínozza vagy temeti teljesen maga alá: munkanélküliség, elvándorlás, elnéptelenedés, szegénység, nyomor, szociális és szellemi széthullás, a természeti és az épített környezet teljes amortizációja, a közszolgáltatások, orvosi rendelők, posták eltűnése, növekvő bűnözés, etnikai feszültségek, kilátástalanság, apátia. Törpefalvak, elszigetelt zsákfalvak, elöregedő kistelepülések, egykor faluként induló, de mára nyomortanyaként lezüllött kisközösségek, cigánytelepek, a nincstelenség gettói..." (itt be se linkelem, a saját szavaim, eddig három posztban jött elő, az eredetin kívül)

Mottó 2.: "Mindenki tudja, hogy mennyire borzasztóan nagy mezőgazdasági tevékenység folyik a faluban..." (Györgyi Zoltán főépítésznek, az egyik építészeti előadásán elhangzott erősen ironikus, sőt, vitriolos megjegyzése)

Mottó 3.: "...Nagykovácsi egy felkapott luxusgettó, a migráns jómódú városi értelmiség és a gazdaságilag életképes vállalkozók önkéntes menekülttábora, ahol, ahogy a műköves mesterem mondaná: a Lexus egy népautónak számít..." (Nagy Üzlet, e blog legelső, mondhatni az alaphangot megadó posztja)

Mottó 4.: "A kávéházban az a jó, hogy az ember nincsen otthon, de nincsen a szabad levegőn sem." (Kosztolányi Dezső, vagy talán Királyhegyi Pál bon motja, mindig aktuális, ha ilyen téma jön elő, mint ez a mostani)

Mottó 5.: "Sok cukrászat kénytelen árat emelni, ha nem akar bezárni, a kakaó ára pl. 44 éves csúcsot dönt, a csokoládé luxustermék"

Mottó 6.: "...Hotel, motel, panzió, falusi turizmus szállásai, éttermek, csárdák, kifőzdék, cukrászdák: ezek véreznek el szinte legelőbb az elszegényedő, elöregedő falvakban...ha egyáltalán bele mert valaki vágni ilyesmibe. Bármerre megyünk, tele van az ország gazos udvarú, berácsozott, lehúzott redőnyös vendéglátóhelyekkel (részlet egy készülő blogposztból, amit ennek az előzményének szántam eredetileg, de inkább új szerepet kap)

Mottó 7.: Mit jelent az pénzügyi értelemben, hogy valami "drága"? Drága az, amikor a pénzedért szart kapsz cserébe: terméket, szolgáltatást, bármit, amiért fizetsz. Főleg az a drága, ha még szart se kapsz érte. De az is lehet, hogy a megvásárolt termék, szolgáltatás valójában nem drága, hanem nagyon is korrekt árat tartalmaz (mert benne vannak az adók, járulékok, bejelentett dolgozók után fizetett közterhek, helyiség bérleti díja, szállítási költség, alapanyagok, elfogadható haszonkulcs stb.), csak éppen te vagy szegény, a te pénzed / fizetésed / béred / nyugdíjad kevés vagy nem ér szart se. A világ egyik legdrágább átverése az, amikor egy életen át fizeted az állami, ingyenes (?) egészségügyi szolgáltatásért járó terheket, aztán ott döglesz meg fertőzésben a kórházban, vagy közlik veled, hogy gyere vissza 2521 nap múlva (!) a csípőműtétedre, mert akkorra van időpont. Az tényleg kurva drága. Az lehúzás, kifosztás, átverés, lopás. Egy szelet drága sütemény tehát az Augusztban, a Daubnerban, vagy az Arácsi cukrászdában nem biztos, hogy valóban drága, csak a magyar rögvalóság nagyítja azzá. De örök igazság az is: a kereslet és a kínálat végül valamiféle egyensúlyt teremt. Amit nem vesznek meg (és mindegy, hogy pl. objektív vagy szubjektív mércével drága-e)...az megy a levesbe, eltűnik a piacról.

♦

1. Kis Magyar Szomorú Rögvalóság, cukormáz nélkül

Tragikus történelmi múltunknak köszönhetően, Magyarországon igaz, hogy van a Főváros, és van azon kívül minden, ami maga a magyar vidék. A különbség pl. szociológiai nézőpontból akár iszonyatos mértékű is lehet a kettő között: 93 ezer km²-en "egymás mellett" él a civilizált, fejlett Európa és a harmadik világbéli nyomor. A távolságok megmutatkozhatnak a bérekben, árakban, egészségben megélt életkorkorban, gazdasági, oktatási és munkalehetőségek terén...Még a vidéki ún. nagyvárosaink is magukon hordozzák a vidék, a vidékiesség, a vidékiség jellegzetességeit, és ez így van ősidők óta, de 1920 óta ordító bizonyossággal. Én székesfehérvári vagyok, pontosan tudom miről beszélek.

Ám ettől a magyar vidék sem egy egynemű massza, amelyet általánosító jelzőkkel le lehetne írni: sokarcú, sokrétű táj ez, milliónyi különbséggel az egyes települések, az egyes megyék, az egyes tájegységek között, és ez a rétegzettsége megmutatkozik minden szegmensében, legyen akár földrajzi, természeti, gazdasági, társadalmi vagy politikai. Egyszerűsítem, lefordítom ezt magyarra, pl. a politika esetében: azért mert a vidék településein jellemzően a Fidesz tarolt a választások idején az elmúlt 13 évben, még nem minden vidéki ember fideszes. Ebben az országban úgy tud a Fidesz kétharmadot szerezni a parlamentben, hogy a választásra jogosult szavazóknak a többsége nem megy el szavazni, illetve nem a Fideszre szavaz. Nagykovácsi is vidék a maga agglomerációs módján, és itt, a közelmúltban akkorát buktak két ízben is a Fidesz jelöltjei, hogy az még a Plútó sötét oldaláról is látszott.

De az is igaz, hogy a magyar vidéknek vannak nagyon hasonló örömökkel, erényekkel, jó adottságokkal, vagy éppen hasonló problémákkal, gondokkal küzdő települései és vidékei, és ezek a jellegzetességek, ha nem is tükörképei egymásnak, könnyen beazonosíthatók és felismerhetők. 

Vannak jellegzetességei a 1. luxusnak, 2. a gazdagságnak, 3. a jólétnek 4. szegénységnek 5. a nyomornak is: és ha valaki kap egy jellemzést az adott településről, amelyből megismeri a legfontosabb adatok közül legalább

• annak népességi, etnikai, társadalmi összetételét,
• az infrastrukturális színvonalát (közművek, közlekedési ellátottság stb.)
• közszolgáltatási és szolgáltatási lehetőségeit (bölcsőde, óvoda, iskola, kulturális intézmények, szórakozás stb.)
• egészségügyi helyzetét (háziorvosi és magánpraxisok, helyben elérhető rendelők, kórház, gyógyszertár stb.)
• önkormányzatának adóbevételeit és költségvetési /pályázati lehetőségeit,
• a lakosságának a vásárló erejét mérő számokat
• gazdasági (ipar, mezőgazdaság, fejlesztések, beruházások) kilátásait

akkor egészen biztosan el tudja helyezni a fenti ötös lista valamelyikében.

2. Nagy Magyar Alternatív Valóság, cukormázzal, rózsaszín marcipánréteggel

Nagykovácsi nem része a magyar vidék rögvalóságnak: annak a peremvidéki, perifériális, elszegényedő, elöregedő, lecsúszott és számtalan gazdasági, társadalmi, etnikai, kriminalisztikai és szociológia gonddal sújtott rögvalóságnak legalábbis biztosan nem, ami annyira meghatározza a közbeszédet, ha Magyarország jövőképe és ezen belül a vidéki lét és létezés szóba kerül.

Nagykovácsi egy gazdag falu.

Nagykovácsi alapból nem része a magyar rögvalóságnak, de még a magyar valóságnak se nagyon: egy kiragadott hely, egy alternatív valóság, egy kicsit utópisztikus valóság, már szinte meseszerű, amennyiben ezt a mindennapjaira értjük. Nem tűnik igazinak, olykor egyenesen mesterkéltnek, hamisnak, csillogó maszkos szép hazugságnak látszik. A magyar rögvalósághoz képest Nagykovácsi egy rózsaszín tündérmese, pedig sokszor Nagykovácsinak is vérprimitív, földhözragadt és végtelenül gyalázatos a közélete vagy a mindennapi élete. Mégis sokan érzik úgy, hogy Ausztriában vannak, vagy külföldön (valami jó helyen). Több posztban is idézett mottók ezek olyan emberektől, akik rácsodálkoztak a falura. Klasszikus felállás, a lehető legjobb: Budapest, nyugati agglomeráció. Telki is ilyen alternatív valóság, hogy egy másik példát mondjak, de persze több néhány hasonló község akad az országban.

Nagykovácsi gazdag, és a főváros közelsége is megteremtheti a megtérülő üzleti lehetőséget.

A mindenkori Nagykovácsi Önkormányzat állandóan telesírja a párnáját és úgy jajveszékel, mint egy fülsértően vonyító, hivatásos siratóasszony a falusi temetésen, hogy mennyire szegény az eklézsia, de ez csak a kötelező műsor része. A covidot, illetve a gazdasági zord idők nyűgét természetesen Nagykovácsi is megszenvedte és megszenvedi. Nagykovácsi ugyanúgy átesett a rezsim fosztogatásának-osztogatásának-kitartottságának kálváriáján és örömujjongásain is, mint minden olyan önkormányzat, amelyiknek volt annyi pénze/vagyona, amit el lehetett vonni, illetve amelyik jól viselkedett annyira a választáson (értsd: a Fideszre szavazott), hogy lökjenek neki néhány cupákos csontot, de ez a falu alapvetően és mindig a lehetőségei által volt gazdag: ebből él ma is. A lehetőségeinek a tárháza tágas és fényes: profitál a természeti, a földrajzi környezetéből és a társadalmi közegéből. Sok kifejezetten jómódú, milliomos, milliárdos, vagyis a gazdag elitbe, a társadalom legfelső rétegébe tartozó, vagy a középosztály valamilyen szegmensébe (alsó, vagyis még fizetőképes, de már talán lecsúszó, 2. viszonylag stabil 3. erős) sorolható ember lakik itt, akik többnyire pontosan teljesítik az adóbefizetéseiket. Sok pénz áramlik a helyi kasszába.

Ez természetesen nem feltétlenül jelent az önkormányzat számára sem automatikusan garantált sikert: az elmúlt 25 évben tucatnyi nagy értékű ingatlanfejlesztési projekt került le a napirendről különböző okok miatt: kudarcba fulladt a Sport-Rekreációs Centrum, a Gasztronómiai Iskola, a Konferencia Hotel, a Nőgyógyászati Klinika, a Wellness Szálloda, az Amerikai "Sándor" Pláza, az Idősek Otthona, az uszoda (ez pl. vegytiszta politikai átverés és hazugság volt 2014-ben),...de ahogy végül, hosszú és véres kálvária után megnyílt az Új faluközpontban a Linum Udvar, nagyon úgy néz ki, hogy az annak idején kútba esett, és régóta emlegetett helyi benzinkút mégis hamarosan megnyit.

Mert a település stabil pénzügyi helyzete a kudarcok ellenére olyan alap, ami vonzerőt, lehetőséget jelent bárki számára, aki próbálkozna: beruházóként, befektetőként, vállalkozóként, legyen az Nagy Üzlet vagy kicsi.

Kicsi, például egy kis falusi cukrászda képében.

3. A rideg valóság finom, hideg parfétortája

Mi a falu? Mi egy falu? Mitől lesz élő egy falu? Miért lesz szerethető egy falu? Mikor adható "igen" válasz arra a kérdésre, hogy Érdemes-e Nagykovácsiba költözni?

Ha az ember felsorakoztatja a pro és kontra érveket, listát készít az adott település negatív, illetve a pozitív vonásairól, végül ki tudja alakítani a teljes képet, és természetesen ebben a folyamatban alapvetően az ott élő és a csak ott lakó emberek adják a legerősebb érvet a végső döntéshez.

Egy falu ezeknek a vonásoknak, benyomásoknak, élményeknek és elvárásoknak az összessége: aztán vagy el se akarsz menni soha, vagy két hét után menekülsz belőle (ez utóbbiból akadt Nagykovácsiban!). De olyan is akadt, akinek elég volt néhány autós élmény a hírhedt 11104-esen, ahol két perc az élet, hogy felmondjon az itteni munkahelyén, és örökre elhúzzon innen. Az emberi tényező, ugye: az egészség és az élet nem játék, és ahol ennyire feltűnően sok a minden szabályt áthágó, mikropöcsű, túlkompenzáló, plasztik faszparaszt, ott az érzékenyebb lelkek meghátrálnak.

Igen, a játék: falu az élet játszótere. Itt élned, halnod, felnőnöd kell, és a malac, amivel tegnap még játszottál, holnap a tányérodon lesz. Ez aztán az iskola.

Egy klasszikus falu legfontosabb ismertetőjegye, hogy részben vagy teljes egészben önfenntartó: ennek a falu lakosainak egyéni szintjén és (jelen világunkban) önkormányzati szinten is működnie kéne valamilyen fokon. A falu nélkül a város éhezik. A falut – elvileg – soha nem kéne, hogy fenyegesse ez a veszély, így az is igaz, hogy a falu nem függhet a várostól.

Önfenntartó falu: van legelőin fű kövér, van mezőgazdasága (bevethető földek, erdő, mező, szántó, rét, legelő, halastó stb. bármi), van gyümölcsöse, kertészete, van állattartó képessége a házaknál vagy állattartó telepe, vannak helyi feldolgozó üzemei, lerakatai, raktárai, háztáji kiskertje minden háznál, vannak vízkútjai, van összetartó közössége, van piacképes áruja, szolgáltatása, bérmunkája, munkaerő kapacitása, nem  csak belső használatú és időszakos piaca, hanem állandó külső piaca is van, képes venni, eladni, megmaradni és fennmaradni.

Egy önfenntartó falu Önkormányzatának van intézményi háttere, ezáltal lakosságmegtartó képessége, és ennélfogva van önálló bevétele is: a falu lakói megélnek a munkájukból és adózni /adakozni képesek a közösbe, de ez soha nem függvénye annak, hogy pl. napi szinten ingázzanak a munkahelyükre. Egy faluban soha nincs szemét, nincs hulladék: minden hasznosul. A falu túléli a telet, mert van fája / tüzelője, az állatait óvni tudja, a terményeit pedig raktározni. Kandalló, kályha, rezsó fatüzeléssel, amire feldobhatsz egy teát, és ha elemmel világít a lámpa, akkor az, ha petróleummal, akkor az. Túlélés. Persze egy elkényelmesedett (európai, nyugati, civilizált) világban, ahol egyetlen mozdulatra van a lámpa fénye, a gázfűtés melege és a csaptelep vize, illúzió lenne azt várni, hogy egy település teljesen képes önfenntartóvá válni, de azt se felejtsük el, hogy pl. Nagykovácsiban, a lakosság oldaláról (kisebbség) szinte kampány folyt és folyik télvíz idején (füst, szmog, szag, rákkeltő anyagok stb.) a szilárd tüzelésű fűtési alternatívák ellen...amelyeknek a hiánya azonban az "öngyilkosság" egy speciális formája, ha beütnek a zord idők. Tehát nem az a kérdés, hogy pl. a fatüzelésnek vannak-e káros mellékhatásai, hanem az, hogy bölcs gondolat-e enélkül a lehetőség nélkül megépíteni egy házat.

Nagykovácsi sok mindent magáénak tudhat és kipipálhat a fenti felsorolásból (jó infrastruktúra, intézményi háttér, szolgáltatások, alapvető költségvetési szilárdság, fejlesztési és fejlődési képesség stb.), de részben az agglomerációs kötöttségénél fogva (alvófalu), részben pedig  a falusiasság minden jellemzőjének szinte ellenséges felszámolása révén (25 év kőkemény munkája van benne az önkormányzatnak) ez a falu inkább csak egy szép kertváros, még ott is, ahol a Helyi Építési Szabályzat "falusiasnak" nevezi a lakókörnyezetet.

Az a település, amelyet kizárólag a külvilágból, kábelen, vezetéken, csövön, csatornán és közúton tudnak csak életben tartani, az nem falu. Nagykovácsi pontosan ilyen. Ilyen lett. Hivatalosan nagyközség, de önfenntartási  nézőpontból inkább nagy szarban lévő község.

Nagykovácsi tehát nem falu. Számomra az, és én mindig annak is nevezem, így szeretek rá gondolni, annak tekintem, de nem Falu. Régen, a nagyon messzi, nosztalgiával és pl. az 1700-as évek után, a sváb verejtékkel átitatott múltban egyértelműen faluként működött, majd a 1945 után és rendszerváltás között, a szocializmus évtizedeiben is megőrzött ebből valamit, de 1990 után már csak nyomokban emlékeztetett falura, és önfenntartási szempontból ma már árnyéka sem egykori önmagának. Sőt: az árnyék árnyékánál is kevesebb. Az egyes háztulajdonosok /családi házak önfenntartó képességében lehetnek és vannak is különbségek, de a falu egészének szintjén ez az önfenntartási képesség értelmezhetetlen. Kísérteties véletlen, hogy ezt a posztot szinte napra pontosan akkor írom, amikor a falu ennek a kiszolgáltatottságnak a legnyilvánvalóbb és országos hírnévig jutó, kézzelfogható bizonyítékát adta, 9 évvel korábban. Három posztra elegendő anyagot biztosított számomra. Az is illeszkedik a poszt felütéséhez, hogy ezekben az órákban ismét egész Nagykovácsit jég borítja az ónos eső miatt, és ismét szakadnak, törnek a fák a jég súlya alatt. Az előrejelzés szerint most gyorsabban jön az enyhülés, de már ez is későn jött pl. a vérszilvánknak, ugye.

2014. december 1.-én és 2.-án, az országos jégkatasztrófa következtében Nagykovácsi egyetlen pillanat alatt 100 évet zuhant vissza az időben. Vagyis azon a napon, amikor ez a 90%-ban újkori betelepülőkkel, városi értelmiségiekkel telefújt műanyag menekülttábor borzalmas dörejjel összeomlott a természet sorscsapása alatt. Egy falut ez legfeljebb megviselt volna, de Nagykovácsit kivégezte, és leginkább azokat, akiknek semmiféle alternatív fűtés nem volt a házában...ez persze abban az esetben mutatkozott volna meg még jobban, ha két napnál tovább tart a teljes infrastruktúra megpróbáltatása, de így is elegendő volt ahhoz, hogy az önkormányzat hagyományt építsen az esemény emlékére, Az Összefogás Napja néven. (a világ zordabb vidékein és pl. telein, nota bene! Erdély egyes tájain hetekig ki kell húznia egy falunak, ha pl. méteres hó zárja el a külvilágtól, és ez így volt mindig, bőven a hóekés erőgépek, a villanyáram és az aszfaltutak előtt is, évszázadokig).

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2014 sok szempontból kijózanító hatású volt (egyénekre és önkormányzatra), és bizonyos vonatkozásokban javult a helyzet, de ettől még Nagykovácsi nem lett falu.

Ennélfogva örülnie kell mindennek, ami falusiasan otthonossá, kedvessé, hívogatóvá teszi. A Kovács cukrászda esszenciája volt ennek, és szinte illusztratív módon tükrözte azt, amit az ember egy kicsi, falusi cukrászdáról gondol: a külseje, a belső tere, a süteményei, a családiassága. Nagyon passzolt ide, mert ellenpontozta Nagykovácsinak a bizonyos vonatkozásokban cáfolhatatlanul tetten érhető, egyre ridegebb városiasodását.

4. A belső valóság megnyugtató forró csokoládéja, presszókávéja és capuccinója

A hely – a település – ahol élsz, persze mindenekelőtt a tágabb otthonod. Az otthont pedig jó esetben szereti az ember.

Így a családi házadon és a kerteden túli világ is a tudat, lélek, szellem kiteljesedésének a tere. És jó, ha vannak társas-közösségi helyek is, ahol az ember kipurgálhatja magából a negatív lerakódásokat, jöjjenek azok bárhonnan az élet bugyraiból.

Mert az embernek szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra, szórakozásra, relaxációra, csupa fényűzően kellemes és nagyon hasznos, vagy akár hasznosan haszontalan dologra, tevékenységre, kapcsolatra: családra, gyerekekre, unokákra, könyvekre, zenére, költészetre, hobbira, sportra, hegymászásra, meditációra, vitorlázásra, utazásra, sétára, kirándulásra, kutyával való csatangolásra, macskasimogatásra...egy kis sütizésre. Nem rabszolgamunkára született alávetettek, nem robotok, nem kartoték-adatok, nem kizsigerelt adóalanyok és nem a nemzet napszámosai vagyunk, nem szürke tömeg, hanem mindenek előtt Emberek vagyunk, és az ember teljes életet akar élni, amelybe beletartozik az is, hogy megpróbálja élvezni egy kicsit ezt a gyakran mókuskerék-rohanás-rothadásszerű életet, mielőtt végleg leengedik a függönyt ebben az ócska, vidám, boldog, szomorú színházban.

Ennek az élvezetnek és relaxációnak az egyik terepe a cukrászda.

5. A szerethető valóság, tejszínhabbal, csokireszelékkel, gyümölcsdarabokkal

És ha egy faluban, van egy működő cukrászda, akkor az a falu biztosan él.

Nem elengedhetetlen feltétel ez egy faluhoz, illetve nem elengedhetetlen a falu élő, aktív létezésének bizonyításához, de mindenképpen jelent és jelez valamit. A falu nem csak vegetál, nem haldoklik, nem döglődik: életjeleket mutat. Valamit, ami jó, ami vonzó. Engem mindig jókedvre derít, ha az országot járva, egy kis faluban látok valahol egy működő cukrászdát.

És a cukrászda eltűnése éppen ennyire fájó. 19 év után különösen fájó, mert 19 év bőven elegendő ahhoz, hogy egy hely, egy szolgáltatás beépüljön a falu szövetébe, és a megszokott mindennapok része legyen, már pusztán azzal is, hogy ugyanott van, ahol mindig, és a látványa, az illata, a hangulata annyira hozzátartozik az utcaképhez, mint a fény a Naphoz.

Igen, tudjuk, kár ragozni: sok oka lehet annak, hogy egy üzlet (bármilyen üzlet) bezár. Az okok között szerepelhet, hogy a gyerekek egyáltalán nem akarják átvenni az üzlet stafétabotját a szülőktől, vagy egyáltalán nem születik gyerek a vállalkozó családjában, és így nincs is senki, aki tovább vihetné a boltot, de lehet betegség, családi tragédia, házasság felbomlása, költözés, vállalkozásellenes politika, kifosztásra játszó adóterhek, rossz üzletpolitika, csőd, tőkeerős konkurencia, tesz egy ellenállhatatlan ajánlatot a maffia (állami vagy civil), kiégés, unalom, az ember elfárad, belefárad többre és /vagy másra vágyik...vagy azért zár be, mert annyi pénzt keresett a vállalkozással, hogy kizárólag a családjának, a bakancslistájának, az élvezeteknek akar élni, és onnantól kezdve Tahiti és Capri között ingázik a yachtjával, a szikrázó fedélzeten meztelenül fetrengő, bombázó nőstény ördögökkel, ahogy a filmekben látta.

Nem először írom le e blog hasábjain, hogy 1999-ben vettünk itt telket, és azóta lényegében (szinte az építkezés során is) itt élünk, így lassan 25 évünk van ebben a történetben, amit Nagykovácsinak hívnak: azért közel negyedszázadnak már van súlya egy ember életében. Láttam és átéltem ennek a falunak a legnagyobb átváltozásait – társadalmilag, politikailag, környezetileg, építészetileg és építéstörténetileg – így természetesen a helyi cukrászdák vonatkozásában is vannak ismereteim ebből a korszakból. (több változásnak részben vagy egészben a részese voltam, pusztán azzal is, hogy jómagam is beköltözőként / betelepülőként érkeztem ebbe a Régi Új Világba. Nagykovácsinak lényegében a teljes lakossága lecserélődött az elmúlt 25 évben a városi, főleg fővárosi értelmiségre, erről a blognak is tucatnyi posztja szól, de külön tanulmányban is foglalkoztak vele, itt van jobb oldalon a linkje, a menüben) 

A cukrászda egy olyan hely, ami engem soha nem hagy hidegen. Valakit a barlangok világa vonz, valakit a zeneboltok, valakit a swinger klub. Én pl. a templomokat, katedrálisokat, múzeumokat látogatom élvezettel, de ugyanúgy szeretem a fogyasztás sajátos templomait is, mint pl. a könyvesbolt, képregénybolt, művészellátó-művészeti bolt, játékbolt, csokoládébolt, régiségbolt, íjászbolt, kertészetek, kávézók, pékség...cukrászda, megvannak a magam fókuszpontjai (sok). Mindegyiket szeretem.

6. A helyi cukrászda történelem valósága, hol édes, hol keserű ízekkel

A Kovács cukrászda e 19 év alatt a Kossuth Lajos utca 119 (számmisztikusok előnyben) alatti házban működött. Klasszikus, falusi, nyeregtetős, az utcafronti homlokzattal a járdára támaszkodó házikó, semmi feltűnő. Ha elmélázva ballagtál, simán elsétálhattál mellette. Az viszont feltűnő volt, amikor kiesett a megszokott látképből a hatalmas fenyőfa az udvarán, amit idén márciusban kidöntött a vihar.

kép forrása: Kovács cukrászda facebook oldala

Azoknak, akik nem tudják: a Kossuth Lajos utca a falu főutcája. Hosszú, keresztülszeli az egész Ófalut, a falu elejétől (lényegében a 11104-es közút folytatása) egészen a falu végéig, az egyik erdei turistaösvény kezdetéig.

A Kovács cukrászda egyes versenytársait túlélte, másrészt hősiesen kitartott a többi konkurensével szemben. Összesen öt ilyen cukrászdaként, kávézó-cukrászdaként működő üzlet nyílt a működésének 19 éve alatt...a pékségeket ebbe a sorba nem számolom bele. A pékségek is gyakran forgalmaznak süteményeket, tortákat, különböző cukrászati-édesipari termékeket – eleve összemosódnak a kávéház, cukrászda, pékség határai, sőt, ma már a könyvesboltok is összekötik a kulináris élvezeteket a kulturális csemegékkel – de én azokról az üzletekről beszélek, amelyeknek a fő profilja a Kovács cukrászdáéval azonos volt. Erről az öt kávézó-cukrászdáról lesz szó a körképben:

• Cilinder Café
• Café Papageno
• Café Eliz
• Kastély Catering és Cukrászda
• Lilipop Caffé

A Kovács cukrászda úgy maradt versenyben és talpon ezekkel szemben, hogy az a ház, amelyben megnyitották, alapvetően sokkal kevésbé frekventált helyen áll, és a vendégeknek nagyon is célirányosan kellett haladniuk ahhoz, ha vásárolni akartak valamit. Egyszerűsítem: nem igazán lehetett csak úgy beleütközni egy séta vagy egy csatangolás során. Nem biztos. Pedig a Kovács cukrászda is a falu főutcáján, a Kossuth Lajos utcán áll – ahogy az összes konkurense is ott volt –, viszont a Templom tér után, kissé hátrébb, megbújva, a kevésbé forgalmas részen. A Kossuth Lajos utcának a Templom tér előtti szakasza volt mindig is a Nagykovácsi "Nagykörút", ha így érthetőbb valaki számára: egészen addig, míg a Linum Udvar nem nyílt meg a falu új, központi részén, a Kossuth Lajos utcának ez az elülső része jelentette a Nagy Bevásárló Utcát. Persze ma is sok üzlet van rajta, de a Kovács cukrászda azonban nem itt van. Volt.

2019 február. A Kossuth Lajos utca képe, közvetlenül a Templom tér utáni szakaszon. Jobbra, a citromsárga épület a téglapor színű lábazattal és szolid feliratozással a falakon, ez a Kovács cukrászda.

A Kossuth Lajos utca Templom tér előtti szakaszán, tehát a mi Kis Nagy Bevásárló Utcánkban megnyitott 5 konkurens cukrászda közül kettő ugyanabban a házban volt, a másik három, három különböző helyen.

A lényeg: mindegyik sokkal előnyösebb, jobb helyen nyílt meg, mint a Kovács cukrászda. És többük előbb húzta le a rolót, illetve kevésbé gördülékeny kitartással / állandósággal működik. Ez nem öröm, ez egy ténymegállapítás. De nem mindegyiket sajnáltam, ilyen volt a Café Papageno, de azt már elregéltem egyszer, hogy miért éreztem így.

De bárhogyan is történt, egy szabály cáfolhatatlan: még a gazdag emberekkel teli Nagykovácsiban sem egyértelmű, hogy pl. egy jó helyen és igényesen dolgozó cukrászda felhőtlenül fog hasítani...vagy, hogy bármilyen egyéb üzleti vállalkozás sikeres lesz: kockázat mindig van, és egy megroggyant, elszegényedő országban a fizetőképes kereslet hiánya vagy visszaesése Nagykovácsiban is megmutatkozhat.

1. A Kovács cukrászda két konkurense abban a házban működött (Kossuth Lajos utca 93.), ahol ma egy Príma Pék van: itt ütött tanyát az egykori Cilinder Café. Ő volt az első konkurens. Népszerű ház a vállalkozók körében, sokféle formáció telepedett itt meg, egy időben a Kreatív Hobby bolt is itt volt (arrébb költözött). A ház homlokzata szinte semmit nem változott az elmúlt 24 évben, belül azonban a változó igényeknek megfelelően többször felújították, átalakították. A Cilinder Caféról szóló cikkek közül azonban ma már csak egyre bukkantam rá a neten (több ilyen akadt anno).

Ebben a házban működött a Cilinder Café is egykoron. 

A kávéház-cukrászda egyébként egy nagyon hangulatos, meghitt hely volt, hívogató belső térrel, szépen berendezve, finom kávéval, korrekt süteményekkel. A tulajdonosok feltett szándéka volt, hogy a zene, az irodalom és a sós / édes bűnös élvezetek találkozási pontjává teszik a helyet, vagyis pontosan azt a polgári, európai, civilizált, kulturális közeget hozzák létre, amiért a kávéházakat, cukrászdákat kitalálták. És még azt is elkönyvelhette magáról, hogy az ún. helyi ellenzék (értsd: a települést 12 évig vezető Bencsik Mónika ellenzéke) előszeretettel tartotta itt a szeánszait...amíg a kávézó üzemelt: Nagykovácsinak is volt tehát egy valódi, kávéházi, körúton belüli ellenzéki tábora, nem csak Budapestnek...a sikerességük is ennek megfelelő volt, de erről nem a cukrászda tehetett. A Cilinder Café 2006-ban bezárt, de a következő évben újranyitották. Ám ez nem másodvirágzás volt, hanem hattyúdal, és nagyon rövid idő alatt – emlékeim szerint egy éven belül, talán annyi se – végleg bezárt, megszűnt. Ettől függetlenül sajnáltam, hogy nem jött össze nekik, tényleg nagyon kedves zug volt.

2. Hosszú idő elteltével egy új kávézó nyitott meg a 93-as szám alatt. Ez volt a Café Eliz. Ha nem találtam volna meg a fotóját a képgalériámban már a nevére sem emlékeznék, ami ritka: mire megnyitott, szinte már be is zárt. Semmi sincs róla a neten sem. Két fotóm segítségével elmesélem a történetét. Az biztos, hogy 2018 májusában még ki volt táblázva, de novemberben már nem, és kikerült a kapura az "eladó" tábla. Nem volt olyan régen, de esküszöm nem tudnám megmondani, hogy valaha is kinyitott-e, és hogy egyáltalán mikor nyílt meg, soha nem voltam benne. 

 A Café Eliz: csiki-csuki.

3. A fentebb linkelt Café Papageno, a Kossuth Lajos utca 33-ban nyílt meg, egy vadonatúj épületben, valamikor 2009/2010-ben (?)...tény, hogy 2011-ben, a Főutca megreformálására kiírt tervpályázaton Györgyi Zoltán példaértékű házként ajánlotta a tervezőpalánták figyelmébe. Komoly beruházás volt: a telek /épület is komoly vagyontárgy, így nagy valószínűséggel állítható, hogy az eladása (? amennyiben egyáltalán eladta a tulajdonos) kárpótolta a befektetőt cukrászda kudarcáért. A Café Papageno a ma is üzemelő, népszerű, sikeres Latin kerttel / kertészettel szemben állt: az egykori helyi képviselőnek mindkettőhöz köze volt (alapítóként, tulajdonosként, mittudomén...valamilyen módon, értelemszerűen nem böngésztem az üzleti iratokat, és ez a része nem is érdekelt soha a helyi történeteknek, amíg nem érinti a politikát vagy közpénzt. Ez nem ilyen volt.).

Az ex-képviselő asszony 24 évvel ezelőtt eleve egy kicsi, egyébként nagyon korrekt kertész-gazdaboltot vitt a mai Református templom telkén, még pontosabban a mai Dobos Károly téren, éveken keresztül. Ott találkoztam vele először, visszatérő vásárlóként, de később a politikai munkásságát már nem kifejezetten kedveltem, és politikusként őt se nagyon, és akkor irgalmatlanul finoman fogalmaztam. A Latin kertet már rég mások csinálják, és a kávézó-cukrászda a "világbajnok süteményekkel" is csak addig tartott ki, ameddig a szabadmerülésre készülő búvár levegőt vesz. Nem fogyasztottam itt túl sok süteményt (egyszer és egyet), de körbe kóstolás nélkül is állítani mer(t)em, hogy nem a cukrászon vagy a cukrászati felszerelésen múlhatott a sütiző felszámolása, ez bizonyos...oka sok lehet, ugye. A választott helyszín egyébként kitűnő volt, és ez az épület is több vállalkozást / bérlőt / tulajdonost (?) tudhatott magáénak a cukrászda bezárása után. Jelenleg egy megosztott orvosi rendelő (labor, gyerek-felnőtt szemészet, valamint egy bőrgyógyászat) üzemel benne. (egy nagy tudású, kitűnő bőrgyógyásznővel mellesleg) Akarsz hallani egy abszurd poént? Ha beírod a Google keresőjébe a Café Papageno-t, az egyetlen találat róla, és rögtön első találatként az én blogposztom lesz, amelyikben Nagykovácsi építészeti arculatáról írtam (ott a 11-es fotón szerepel). Én, éppen én állítottam neki virtuális emléket...ahogy most is, másodszor. Én nem találtam mást róla.

A Café Papageno bezárva, eladósorban, 2012-ben.

4. A következő próbán a milliárdos felújításon átesett (szép),  Wattay-Teleki-Tisza kastélyban megnyitott cukrászda hasalt el. A cserkészek ölébe pottyantott kastély inkább a hírhedt szállodaépítési-tervek / botrányok miatt híresült el, és nem az általuk /náluk gründolt cukrászda révén, ami Kastély Catering és Cukrászda néven futott. A cukrászdának mindenekelőtt a kastélyban tartott esküvők és egyéb rendezvények kiszolgálása volt a fő feladata. Ennélfogva a zártkörű rendezvények miatt nagyon sokszor zárva is volt a látogatók, a nagyközönség előtt. De jól jellemzi a helyzetet az is, hogy mire egyáltalán igazán felemelkedhetett volna, már el is tűnt a süllyesztőben. Sose jártam benne, arra nem maradt lehetőségem, valahogy mindig lecsúsztam róla. 2018 májusában nyitották meg, és mindössze 2019 szeptemberéig tartott nyitva. Az bizonyosnak tűnik – a facebook oldaluk fotói alapján –, hogy látványos és ránézésre nagyon igényesen elkészített, valószínűleg kifejezetten finom cukrászati termékekkel szolgáltak az esküvők vendégseregeinek. Kétségtelenül drága mulatság működtetni egy ilyet, ha a kimagasló / luxus gasztronómiai minőség a cél, de persze nem tudom a valódi okát, hogy miért tart "a technikai okokból" fakadó szünet immár négy éve. Egyszer talán majd újra kinyitják. Vagy soha többé. Orbán Viktor vágyálma, "a jég hátán is megélő cserkészekről" egyelőre még várat magára, főleg most, hogy Lázár János egyetlen tollvonással lehúzta a klozeton a nagy port kavart, csodás szállodájuk építési tervét, pénzhiány miatt. Ezt annyira nem bánom, de azt el tudom képzelni, hogy a cukrászda megszűnése /szüneteltetése talán egy veszteség a falunak is.

5. A Templom téren (hivatalosan Kossuth Lajos utca 109 /a) megnyitott Lilipop caffé, kávézó-cukrászda (ismét hivatalosan kávé és fagylaltbár) esete is egy sajátos történet. 2016-ban nyitott meg, ha jól tévedek. A cukrászdának otthont adó épületben (illetve régebben a helyén) is üzemelt már mindenféle vállalkozás vagy cég (pl. Erste bank), csak tevenevelde és repülőgépszerelő-műhely nem, de a Lilipop az, ami valóban jól illeszkedik a tér hangulatához. Hosszú ideig az a hír járta, hogy egy Szamos cukrászda fog itt nyílni, de végül nem lett belőle semmi, vagy tán igaz se volt. Van közvetlenül a Lilipop mellett egy sok névváltozáson és sok felújításon átesett, régi-új, híres és közkedvelt étterem is, így ez a kettős szolgáltatás jól kiegészíti egymást.

A Lilipop egy 2017 júniusi napon, fél tízkor, nyitás közeli állapotban, még üres terasszal

Amíg az időjárás engedi, többnyire mindig megtelt /megtelik / meg fog telni (?) a cukrászda terasza kávézó-fagyizó-sütiző-üdítőket fogyasztó emberekkel...és amikor a cukrászda nyitva van. A nyitvatartás nem mindig volt annyira fixen kalkulálható.

Kevés olyan látvány akad, ami jobban illene ehhez a 203 millió forintból (plusz a Trebag díja, és azóta sem kaptam választ arra, hogy mennyi volt) felújított térhez, mint egy napernyős-vidám-színes padokkal és székekkel tarkított nosztalgikus, családi hangulat, sok gyerekkel, kutyával, vidámsággal. Nagyon udvarias, kedves, mosolygós személyzet tette mindig csábítóvá ezt a szépen berendezett helyet. Ráadásul elképesztően sokféle, látványos, igényesen elkészített, kifejezetten finom süteményekkel szolgáltak (klasszikus és házias ízekkel is, hangsúlyozva a természetes összetevőket). A gluténmentes és mindenmentes édesszájúaknak is az édenkertje volt / vagy az ma is.

A Lilipop Caffé (mindig változó, és mindig vonzó) pultja. Aki szeretné érteni a hely varázsát, pörgesse a fotógalériát a kép forrásában: facebook.

Ez a belső kialakításában és gasztronómiai szempontból is magas minőséget képviselő kávézó-cukrászda-reggeliző azonban a kezdeti versenyvágta / galopp után könnyű lépésű vágtára, majd kényelmes ügetésre, végül lépésre váltott, vagyis szerintem a külső szemlélő számára kissé furán működött: ez gyakran intő jel. Működött (és működik), csak másképp, mint ahogy Kovács cukrászda...működött. Nekem úgy tűnt, mintha egy idő után többet lenne zárva, mint nyitva, pontosabban a nyitvatartása eléggé hektikusnak látszott, az ajtaján pedig szinte állandósultak a feliratok, amelyekben mindig pultost, felszolgálót, kasszást kerestek. Nem ők az egyetlenek ebben az országban, akik küszködnek ezzel, a Kovács cukrászda is sűrűn rakott fel álláshirdetéseket. Cikkek tucatjai szólnak arról, hogy milyen áldatlan emberhiánnyal vergődnek a balatoni éttermek, vendéglátóhelyek is, van amelyik ki sem tud nyitni emiatt, mert nem talál pincért, szakácsot, konyhai mosogatót. Az egész évben nyitva tartó Kovács cukrászdával ellentétben a Lilipop egy erősen tavaszi-nyári-kora őszi szezonra építő cukrászda (fagylaltozó!), a téli időszakban megrendelésre / elvitelre épít...és ilyenkor átmenetileg zárva tart. De a helyzet az, hogy valójában már 2022. december 22. óta zárva tart, és már csak megrendelésre dolgoznak, helyszíni átvétellel. A cukrászműhely működik, de a gyönyörű cukrászda – bemész, vásárolsz, leülsz, kávézol stb. – már nem. És én nem tudom kinyit-e még egyáltalán, valaha. Remélem. Lehet, hogy jómagam nem kifejezetten tartoztam bele az elsődlegesen megcélzott vevőkörükbe, de még így is, nekem is szomorú a cukrászda hiánya.

Zárásként muszáj megemlíteni még két helyet a kép teljessé tételéhez, ezek azonban virágoznak, és kívül esnek a fenti felsoroláson: az egyik az immár új helyen, de még mindig a Kossuth Lajos utcán működő Tandem kávéház és könyvesbolt, amelynek a régebbi verzióját már részletesen bemutattam, illetve az à table! francia pékség, amely a Linum udvarban nyitott ki.

A Tandem ikonikus, nagyon régi hintalovacskája

A Tandem – ahogyan egyébként a Clinder Café is ebben az irányban mozgott – rendületlenül tartja és viszi tovább azt a tervét, hogy a kultúrát összekapcsolja a vendéglátással (látjuk, mennyire gyakori ez a könyvesboltok esetében, pl. Libri), de persze a sütemények terén jóval szerényebb választékkal tette és teszi ezt, mint ahogyan a Kovács cukrászda. Ám ettől még a maga módján konkurense volt a Kovács házaspárnak, hiszen, ha csak az adott napon is, amikor az ember kávézni, sütizni akart, a Tandem is egy adott mennyiségű vásárlóból, vendégkörből szelte le a sajátját. A másik hasonlósága a Cilinderrel, hogy a helyi politikai folklórban és összeesküvés elméletekben a régi Tandemet is beskatulyázták, mint afféle ellenzéki klubhelyiséget, mert időnként szeánszokat és polgári vitaeseteket /előadásokat tartottak benne a rendszer vagy éppen a helyi hatalom ellenfelei, kritikusai, független gondolkodók stb. Ez így is volt, de főleg azért, mert a könyvesbolt-kávéház rendkívül barátságosan, otthonosan berendezett, és ilyen, kis létszámú vendéget befogadó polgári estek megtartására kifejezetten alkalmas helyiségekből állt, de ettől még véletlenül sem lett a kávé dékáizű, és a sütemény emeszpés. Érdekes, de ugyanakkor örömteli módon, amióta a könyvesbolt-kávéház átköltözött a Kossuth Lajos 3. szám alá (az utca túloldalára és lejjebb), ez a régebben is minden alapot nélkülöző, rosszindulatú köpködős-pletyka kiveszett a helyi zuhanyhíradókból, pedig a Tandem egyik tulajdonosa, ahogy régen, továbbra is az a Kósa Emőke, aki a helyi képviselő-testület egyetlen olyan tagja, aki nem Kiszelné Mohos Katalin fideszes/KDNP /Szépkovácsi-csapatából jutott be a 9 tagú testületbe. Ennél több manapság nem is kell a megbélyegzéshez. A könyvesbolt-kávéház azonban legyőzte és túlélte még a rosszindulatot is. Elgondolkodtató erő.

Az à table! már egy sokkal keményebb versenytársa lehetett a Kovács cukrászdának: részben persze a tőkeerős jellege miatt, pedig csak 2011 óta vannak a magyar piacon. A hálózatnak (pékség-cukrászat-bisztró) Budapesten 14 üzlete van, és szerintem jól mérték fel, hogy Nagykovácsiban is nyitnak egyet, 2022 áprilisában. Nagyon népszerű hely, nagyon finom termékpalettával, kifejezetten udvarias kiszolgálószemélyzettel.

Pékségből több is van Nagykovácsiban – sőt, szezonális, alkalmi fagyizóból is, és olyankor ezek is konkurenciái voltak a Kovács cukrászdának, és persze egymásnak is –, de ezek tényleg inkább pékségek: a már említett Príma Pék, a másik a Jó kenyér, de nyugodtan ide sorolhatom akár a CBA Príma házi pékségét is (és az üzletben is van előre csomagolt cukrászsütemény – nyilván nem lehet összehasonlítani, de nem mindenki jár cukrászdába se – ha már a pénzt, fizetőképes keresletet említettem).

Az à table! azonban jóval több ezeknél, függetlenül attól, hogy ezekben (Príma Pék, Jó Kenyér) is lehet pl. kávézni. A francia pékség egy valódi kávéházi-cukrászda-szendvicsező-reggeliző-ebédelő-koktélozó-borozó élménnyel szolgál: vagyis többel, mint egy sima cukrászda. Az ilyesmi a fogyasztói szokások, elvárások és igények változása miatt már bekavarhat bármilyen kis falusi cukrászdának. Az itteni üzletük besorolása mellesleg eleve Brasseris-Bistro, és nem is a Boulangerie-Patisserie (pékség-cukrászat), vagyis nem is a pékségen/cukrászaton van a hangsúly, de nem kezdek francia nyelvleckébe, viszont megmutatom a Brasseris-Bistro üzletek étlapját, hogy érthető legyen, miért jelentett / jelenthetett ez már kihívást a Kovács cukrászdának...amennyiben az üzlet bezárásának mondjuk volt bármi köze ahhoz (nem tudom az okot), hogy megváltozott a világ Nagykovácsiban.

A piacgazdaság áldás és átok egyszerre: én nem tudom a gyógyírt ahhoz, hogy mindenki jól járjon.

7. Forró csokoládé, zord időkre

De bárhogyan is történt, bármi is volt, bárhogyan is lesz, én köszönöm ezt a 19 évnyi kitartást és munkát a Kovács cukrászda alapítóinak és minden dolgozójának. Ha csak elköltöznek és új helyen folytatják, ahhoz is sok sikert kívánok, de ha másféle foglalatosság irányába viszi őket az útjuk, járjanak abban is szerencsével.

Sok ezernyi süteményt csináltak, ez matematikai bizonyosság: klasszikusokat és egyedieket egyaránt. Kísérleteztek, újítottak. Az Albert-tortájukat talán lehet a ház specialitásának tekinteni (linzer alapokon főzött csokoládé krém, gesztenyével töltött fánkocskákkal és ribizlidarabokkal), de felvonult náluk is minden: francia krémes, ischler, oroszkrém torta, túrótorta, Dobos torta, mézes krémes, kókuszcsók, Almádi torta (tej-liszt-cukormentes), tiramisu, narancsos trüffel, eperkrém torta, pirított mandulás-karamellás kockák, képviselő fánk, rigó jancsi, kókusz kocka, gesztenye szív, flódni, gyümölcskenyér, bejgli, mignonok, teasütemények, sonkás és káposztás hasék, pogácsák,...üdítők, kávék, frissen facsart narancslevek, forró csokoládé, és persze fagylaltok.

Folyamatosan készítettek egyedi tortákat születésnapra, névnapra, esküvőre, keresztelőre...és számtalan marcipánfigurát, illetve marcipán bevonatú tortát: versenyautó, kutya, macska, házikó, repülőgép, gitár, sörösdoboz, sárkány, delfin, futballpálya, számológép, számítógép, autó, krokodil, lepke, viziló, bobcat, sün, kalózhajó, a helyi református templom, Micimackó, Titanic, Millenium Falcon...

Kívánom ismét, hogy Kovácsolják össze a szerencséjüket az életük új útjain. A 19 évnyi jelenlétükkel beleírták magukat a falu tartós, pozitív gasztronómiai-cukrászati-cukrászda történelmébe, és ezt már nem veheti el tőlük senki. 

Még zord időkben sem.

♦

Álljon itt ez a kis képgaléria, a saját válogatásom a cukrászda facebook oldaláról.