♦
Áll a bál Nagykovácsiban. Valaki becsatornázta ezt a balhét a Telexhez, akik gyorsan rittyentettek is belőle egy korrekt cikket, és ezzel gyakorlatilag ledobták a nyilvánosság atombombáját a falura. Még a cikk megjelenése előtt elindított, a beruházás megakadályozására indított petíciót azóta (a pillanatnyi állás szerint) 963-an írták alá.
Én is.
Szerencsére azért bőven van még töltény a tárban, nyílvessző a tegezben. Ennek a történetnek akadnak egyéb aspektusai, és az sem árt ha megkapja azt a kronológiai keretet, amelyen belül olyan részletei is napvilágot látnak, amelyekre talán nem vetült elegendő fény. Mielőtt azonban elmerülnék ezeknek a cuki részleteknek a kibontásában, én hátrébb lépek, és egy kicsit messzebbről lepillantva erre a történetre, tennék egy rövid megjegyzést. Most, hogy ilyen sokat írtam a legszabadabb szabadkőművesről és ellenfeléről, a legvaskalaposabb szabadelvűről, és nem utolsó sorban e két embernek és a dualizmusnak a zsidókhoz/a zsidó asszimilációhoz és az antiszemitizmushoz kapcsolódó szerepéről, illetve mindezeknek a mai korhoz köthető párhuzamairól, itt az idő, hogy lazítsak egy kicsit, és egy sokkal rövidebb gondolatfutamban olyat tegyek, amit ritkán szoktam.
Dicsérni jöttem Orbán Viktort, nem temetni.
♦
Az a jó abban, ha az ember kibeszéli magából/leírja és nyilvánosságra hozza a gondolatait, hogy utána mindig bizonyítani tudja az állításait: a szó elszáll, az írás megmarad. Én pontosan tudom, hogy hol élek, és kik azok, akik ezt az országot vezetik – ez utóbbi esetben a "tudás" szó, a hírekből leszűrt belső meggyőződésemet jelenti. Leírtam többször, semmit sem változott a véleményem.
A világ azonban soha nem fekete-fehér.
Van amikor majdnem teljesen olyannak tűnik, de tökéletesen soha nem az: színes és árnyaltokkal teli, csak észre kell venni benne ezeket, és jegyezd meg, soha, de soha nem szabad beállni a szekértáborok lövészárok háborúiba, a törzsi háborúkba, akárhogy próbálnak erre rávenni téged. Az a pokol utolsó köre, onnan már nem szabadulsz ki.
Én vagyok az – most egy fiókban várakozó blogposztomat lövöm le, de ez van –, aki elismerően szóltam mindig a 2010 óta hatalmon lévő politikai erőnek arról a törekvéséről, hogy Magyarország épített kulturális örökségét megmentse, felújítsa, újra felépítse, feltámassza a romjaiból, és minden várnak, kastélynak, palotának, városi vagy falusi térnek, kúriának, templomnak, történelmi kertnek vagy parknak stb., amelynek jelentősége, haszna, megbecsült értéke van, és megmenthető, azt ne hagyja az enyészetnek. Tudtad, hogy a zsámbéki templomot is fel akarják építeni/befedni, újra használható tenni? Akár hazai, akár EU-pénzből épülnek az országban ezek (és kimondottan EU-pénzből épül, még a kis Erdőbénye is szinte csak abból), nekem ez tetszik, én ezt fontosnak tartom: újrahasznosítással, átalakítással, bárhogyan. A kormányzatnak ezek a programjait szívvel-lélekkel támogatom, és támogattam volna bármikor korábban is, bármelyik kormányzat kezd bele...vagy kezdett bele egy-egy alkalommal.
Az Orbán-rezsimnek ez a törekvése az – tehát az épített örökség megmentése és újrateremtése –, amit majd elszámolnak neki a pozitív oldalon, itt a Földön, fenn a Mennyben, vagy ahová kerül. Nem sok ilyen lesz neki, meg kell becsülni. Egy egész sorozatot szenteltem a zempléni túránknak, és az szinte csak ilyen építészeti mesterművekkel, és ennek okán az elismerésemmel van tele: Füzér, Boldogkőváralja, Regéc, Füzérrradványi kastély és kastélypark...de sorolhatod az összes többit is az ország minden szegletéből és Budapestről (pl. a Millenáris park, a Budai Vigadó, de még a sok viszontagságot és többszöri átadást megélt Várkert bazár is, stb.). Én a budai várnegyedben a lerombolt, lebombázott, elpusztult historikus épületek, paloták (pl. Lovarda ) felújítását és felépítését is támogatom. Ki mondja, hogy a romoknak örökké romoknak kell maradniuk? Ki mondja, hogy nem szabad újra felépíteni a várakat? Hol van az leírva, hogy ennek így kell lennie? Melyik az a törvény, ami a pusztulást az enyészetet, és a feledést támogatja?
Tudom én, hogy sokan lelik (lelnék) élvezetüket abban, ha ez az ország egy gyökértelen, a kulturális kapaszkodó pontjaitól megfosztott, a múltjától elválasztott és ezáltal fizikailag, kulturálisan könnyedén felszámolható, felolvasztható ország lenne. Én nem vagyok ilyen. Én a másik oldalon állok. Hidd el: elég rohadt érzés, hogy ez ügyben Orbán Viktor oldalán harcolok, de az élet szüntelen próbatétel...és ha csak politikai hatalomtechnikai játékként űzi is, de ebben Orbán Viktornak egymillió százalékig igaza van, és ezért a tetteiért áldassék az ő akarata. Mivel ő egymaga a Fidesz, ő a kormány, ő a hatalom, ő az Egyetlen Úr, ő a Mester, így másnak a politikai hatalom vonatkozásában ezért nem jár köszönet. Nélküle semmi sincs, és semmi nem történik ott. Tehát a végső érdem az övé mindenképpen.
Nem, ebben semmi gúny és cinizmus nincs.
És én rongyosra dicsértem a nagykovácsi Wattay-Teleki-Tisza kastély felújítását is. (műemléki kastély, hivatalos neve Teleki-Tisza kastély, de engem nem érdekel, jár ennyi Wattay családnak egy nagykovácsi lakostól, mert nélkülük ez a falu nem lenne az, ami.)
Hogy szerinted ezek a nagy építkezések, ezek a nagy Nemzeti Kastélyprogramok és Várépítő programok, ezek az épített környezet/épített örökség felemelését célzó beruházások valójában olyanok – ahogy feltételezik/ahogy mondják a politikai ellenfelek – mint Paks 2, a Budapest-Belgrád vasút, a vizes VB, az autópályák, a stadionok, vagy a Fudan egyetem vagy az összes többi giga-mega-hiper pénzszivattyú, és melegágyai a NER rezsimszolgák, az oligarchák, a csókosok, a Család kistafírozásának? Hogy ezekben a beruházásokban a brutálisan túlárazott tervezői-és kivitelezői díjakon keresztül tömik egymás zsebét és/vagy csorgatják vissza a zsebbe az alkotmányos költséget? Hogy ezek ürügyén vegytiszta politikai-bűnözői körök ezermilliárdokat rabolnak el az adófizetők kínnal, vérrel, gyötrelemmel megkeresett adóforintjaiból, és az egész nem más, csak egy jól kitervelt állami fosztogatás?
Az lehetséges. Én nem tudom, hogy így van-e. Hogy mit gondolok és írok erről, a vélemény-és szólásszabadság keretei közé tartozik, de annál nem több.
Talán igaz.
De akkor majd a győztes választások után megrendezi az ellenzék, élükön az ifjúság édes dühével felvértezett klubbal a felcsúti pert, meg amit akar, a független ügyészség kinyomozza ezeket a feltételezett bűnügyeket, a független bíróság ítéletet hoz, elkobozzák a vagyonokat, zárolják a számlákat, elárvereznek, végrehajtanak, és mindenki megy oda, ahová való, annyi időre, amennyi jár neki majd, rájuk rohad a műanyag lakat is és tchibo, a legtöbb mi adható, és akkor majd a boldog demokraták egymást átölelve éneklik a víárdövörldöt ebben az elkövetkező szép új világban.
De mindaz, ami az épített környezet kulturális-történelmi emlékeiből addigra felújításra, felépítésre, megmentésre került, az növelni, erősíteni, megtartani fogja ennek az országnak a fényét, az erejét, megacélozza talán itt élők identitását, mert mindaz már az ország kis csodái közé fog tartozni, amiért hálás lehet a kormányzatnak az is, aki naponta a pokolra kívánja őket. És itt marad a magyar népnek, a magyar nemzetnek. Az adófizetők pénzéből épült, az övék. Ezek a pénzek biztosan nem felesleges célokra lettek elköltve. A stadionok tőlem összedőlhetnek, azokra köpök.
Mert nem lehet elvitatni a rezsimtől, hogy a féktelen morális, erkölcsi tatárjárása (ez egy tény) és az ezermilliárdos fosztogatásai után (ez csak hit, hiedelem, vádaskodás és tehetetlen düh, amíg erről nincs jogerős ítélet) hagy maga mögött olyasmit is, amelyre minden magyar büszke lehet és örömmel tekinthet fel, még akkor is, amikor e zord idők már rég a múlt ködébe vesznek. És amikor majd megírják, a történészek egy része fogcsikorgatva bár, de kénytelen lesz elismerni, hogy az épített örökség megmentésének terén az Orbán kabinet 10+ éve a magyar építéstörténet egyik fénykora volt.
És én remélem, hogy akik utánuk jönnek, – ha jönnek – folytatni fogják a megkezdett munkát, mert munka és feladat, az van bőven. Elherdált és/vagy megmentésre váró örökségünk listája végtelen, de legalább most már van minek örülnünk.
Ebből a pozícióból fogom tehát a nyílvesszőimet belelőni a Wattay-Teleki-Tisza kastélyparkjának fejlesztési terveibe.
Legközelebb.
♦
Az alábbi képeket 2020. januárjában lőttem a Szépművészeti Múzeum, 70 évnyi bezártság után felújított és megnyitott Román Csarnokában, ami a restauráció és a magyar építőművészet egyik csodája. Még a kis beázással együtt is. Ez nem borítja fel a mérleget. Földig hajolok és emelem a kalapom az összes kivitelező előtt, áldassék a nevük mindörökké, az utolsó talicskázó segédmunkástól a legapróbb részletre is odafigyelő restaurátorművészig.
Illusztrációnak talán megteszi, hogy mire gondoltam a fenti, rövid posztban.