Auguste Rodin szobra Párizsban, a Rodin múzeumban, Le penseur / A gondolkodó
♦
Tartoztam, egy ígéret teljesítésével az Inda /Blog.hu – Indexnek. Az ígéret az volt feléjük, hogy az újabb levelezésünket is nyilvánosságra hozom, mert hozzátartozik a történet egészéhez, a teljes képhez.
És eleve tartozom még egy utolsó poszttal az olvasóknak a beígért háromból, amennyiben sikerül rá lelki erőt gyűjtenem. Nem biztos, hogy sikerül. (ez volt az első, ez volt a második, ezt meg egyszerűen nem bírtam kihagyni...kettő blogketrecbe is került, köszönöm a szerkesztőknek, szép búcsú a fegyverektől)
♦
Ez a poszt ennek – az Inda/Blog.hu/Index csapatnak tett ígéretnek – a teljesítése. Nem véletlen, hogy egy másfél/ két hónappal ezelőtti levelezést csak most rakok fel.
ad 1. Eleve nem számítottam rá, hogy ennek a történetnek lesz bármiféle folytatása.
ad 2. Aki követi a lokális /globális közélet híreit, annak ebben a nagy szünetben nincs semmi meglepő. Finoman szólva április 2.-óta (ennek a posztnak az első idézett levele óta) minden napra jutott egy olyan hír, ami zsigerileg kapcsolódott volna a Zord idők témájához, és érdemes lett volna rá egy posztot áldozni...amennyiben ez még érdekelne engem itt, ezen a platformon, amellett a 100 másik helyi / globális téma mellett, ami ott ragadt a fiókban (Trump őrület, Gáza, orosz-ukrán háború, késelések, oroszok hibrid hadviselése Európában ...idehaza az aláírásgyűjtők elleni támadás-sorozat, Gyurcsány visszavonulása, ukrán-magyar kémek leleplezése Ukrajnában, Momentum belső harc /választási visszavonulás, Oroszország törvény /Lex-Lánczi, vagyis a maradék független sajtó teljes felszámolása, Huxit előkészítése, Harcosok Klubja, uszítás és gyűlölet csúcsra járatva, Magyar Péterről lényegében bármi...tovább is van, mondjam még?)
Igen, írni kéne ezekről. Muszáj lenne. Mégis, szinte megkönnyebbülés, hogy már és jelenleg nem foglalkozom ezekkel. Ezekkel sem. Itt, a Blog.hu-n nem.
Mert aki követi, ismeri ezt a blogot, az tudja, hogy 2025 március 10.-én, azon a napon, amikor az Inda-Média bejelentette, hogy egy hónap múlva teljes egészében letörli azt a több mint 13 millió fotót, amit több ezer felhasználó feltöltött az Indafoto nevű felhőszolgáltatásba – ahogy írtam is – szerintem én helyben, lábon kihordtam egy mikroinfarktust, de az biztos, hogy a bizalmi tőkém a Blog.hu /Index felé végzetes csapást szenvedett.
Mondhatnám a 10 éven át gondozott és elsüllyeszthetetlennek hitt Bizalmam hajója léket kapott, mint a Titanic, és most 3800 méter mélyen fekszik az is, az Atlanti-óceán fenekén, nagyjából 400 tengeri mérföldre a kanadai Új-Fundlandtól, valahol a hazai, független, szabad nyilvánosság utolsó kis tavának mélyén, az egyik elfelejtett és teljesen szürke hasadékában foszladozva.
Mit számít már, ebben a mostanra szinte elviselhetetlen és pillanatnyi szünet nélkül záporozó pergőtűzben és iszonyú harci zajban, hogy egy falusi blogger a Blog.hu peremvidékén miről írogat? Régen úgy hittem – akkor még hittem benne –, hogy a Blog.hu platformját felhasználva az enyémnek, tehát az egyik leghalkabb hangnak is jelentősége lehet
- a lokális életterem jobbá tételében,
- a falu múltjának, jelenének, jövőjének sajátos szemszögből vizsgált krónikájával egy tartalmasabb, tudatosabb, informáltabb közélet megteremtésében
- vagy éppen a helyi /országos gonosz erők megállításában és a jobbak felemelésében
de ma már kételkedem ebben.
Talán régen is csak illúzió volt, hogy hasznos ezekre a célokra időt-energiát-pénzt-tudást és akaratot áldozni, még akkor is, ha a megírt posztok közül nagyon sokat érdemesnek találtak a szerkesztők arra, hogy kiemeljék azokat az Index-címlapra vagy éppen azért, mert ennek a blognak az írásait sokfelé idézték pozitívan, hivatkoztak rá több, különféle internetes fórumon, blogon, egy alkalommal bizonyosan egy egyetemi (szak)dolgozatban, és még a helyi Településképi Arculati Kézikönybe is bekerült néhány fotóval /hivatkozással.
Aztán jött megint egy levél az Inda /Blog.hu/Index bugyorból ismét, és ez a levél tagadhatatlanul megkísértett engem.
Megkísértett abban a vonatkozásban, hogy ne engedjem el végleg a blogot, hanem folytassam az írást a Blog.hu-n, és ismét életet leheljek a Zord időkbe és az Időkowatsch-ba.
A kísértés tehát valós. A bizalom porcelánja azonban nagyon törékeny, és ha millió darabra hullott, akkor nehezen helyreállítható, csak fáradságos munkával összeragasztható.
Majd meglátom, hogy nekem sikerül-e összeilleszteni a darabkákat, ráadásul úgy, hogy a javítást ezekben az egyre súlyosabb, éjsötét viharokkal fenyegető zord időkben kellene elvégeznem.
Ha sikerül is, az nem holnap lesz.
Talán csak nagyon sokára – és persze, ha akkor még létezik a Blog.hu –, 2026-ban történik meg, amennyiben még sikerül belekapaszkodni abba az ostoba reménybe, hogy ebben az országban, ahol 2014 óta egyetlen demokratikus választást sem rendeztek, valamiféle választásnak nevezett eljárásban pozitív változás érhető el. Ha így lesz, akkor remélem, hogy a zord időket felválthatják a szebb, jobb idők.
Ha pedig ez a pozitív változás nem következik be, akkor már úgy is mindegy nekem, neked – minden európai, nyugati, szabad, független, demokráciában élni akaró, a terasz boldogságát élvezni akaró embernek – és ennek a nyomorult, szerencsétlen, elvileg (már ebben sem vagyok biztos, így, 15 ilyen év után) jobb sorsra érdemes országnak is, amelyet úgy fog nagyon, nagyon hosszú időre, generációk sokaságára sötétségbe borítani Ahriman gonoszsága, hogy abban semmi vigasz és remény nem marad az itt maradók számára.
Írni pedig végképp felesleges lesz.
És biztos lehetsz benne, hogy ezt az apró és jelentéktelen blogot is, ahogy minden olyan emlékét, maradványát vagy töredékét az emlékezetnek, amely valaha is szembe szállt ezzel a mocskos, velejéig romlott, hazaárulókkal, nemzetárulókkal és köztörvényes bűnözőkkel teli undorító rezsimmel, az utolsó pixelig és az utolsó adatig le fogják törölni, ki fogják radírozni az összes általuk elérhető archívumból, hogy nyoma se maradjon annak, hogy itt valaha is éltek európai, magyar emberek, a Helytartó úr régi-új, szovjet-fehérorosz jobbágyain, vazallusain, kitartottjain és alattvalóin kívül.
♦
Következzék az említett, a korábbi levélváltás meglepő folytatásának rövid krónikája.
♦
Kedves Felhasználónk!
Mint talán már értesültél róla, 2025. március 31-én megszűnt az Indafotó szolgáltatás. Ezt követően a tárhelyen tárolt fotók – és az ezekre mutató linkek – többé nem lesznek elérhetők.
Úgy látjuk, hogy az általad használt blog (https://idokowatsch.blog.hu) egyes bejegyzéseiben az Indafotó tárhelyedről linkeltél be képeket. Ahhoz, hogy ezek a fotók a szolgáltatás megszűnése után is megjelenjenek a blogodban, technikailag meg kell oldanunk, hogy a képeket más helyen tároljuk és ezzel együtt a bejegyzésekben szereplő linkek is elérhetők maradjanak. Enélkül a blogbejegyzéseidben jelenleg látható képek eltűnnek, és a tartalom egysége megszakad.
Amennyiben szeretnéd, hogy a képek a jövőben is megjelenjenek a blogodban, kérünk, hogy ezt egy rövid válasz e-mailben jelezd felénk 2025.04.30-ig. Fontos, hogy a választ arról az e-mail címről küldd, amely a blogodban elérhetőségként meg van adva.
Ha nem jelzel vissza, a képek az Indafotó megszűnésével együtt végleg elérhetetlenné válnak, és nem áll módunkban őket megőrizni.
A szükséges technikai lépéseket mi elvégezzük – csak annyit kérünk, hogy jelezd időben, ha szeretnéd, hogy a linkelt képek megmaradjanak. Amennyiben ehhez nem járulsz hozzá vagy nem válaszolsz, akkor az Indafotó szolgáltatásban tárolt képeid minden olyan felületről eltűnnek, ahova a képet az Indafotó szolgáltatásból linkelted be.
Üdvözlettel:
az Inda csapat
♦
2025-04-02
Tisztelt Inda.hu! Tisztelt Hölgyek és Urak!
Röviden válaszoljak? Olyat eleve nem tudok, de ha tudnék, se tenném, ellentmondana a természetemnek. Pláne egy ilyen levélre nem tudnék.
Megleptetek. Nem gondoltam volna, hogy ennek a történetnek lesz még folytatása, de örülök neki. Ezt a korábbi beszélgetést / levelezést a témában a support-tal megörökítettem az alap-blogomon, a Zord idők blogon https://zordidok.blog.hu/2025/03/12/a_zord_idok_blogert_is_eljottek_a_zord_idok
Csodálkoztam is, mert április 1.-én ellenőriztem a blogom adott posztjait és az Indafotót, és még mindig ott vannak a fotóim, a blogomból sem tűntek el tehát, és a megszokott, törlésre figyelmeztető üzenet sem fogadott, az Indafotón, nem is értettem a dolgot.
Köszönöm a lehetőséget, és élnék is vele az alábbiak szerint, amennyiben erre mód van, de itt ismét jelezném, hogy itt nem Időkowatsch blog https://idokowatsch.blog.hu/, hanem a Zord idők blog https://zordidok.blog.hu/ hordozza az Indafotóról származó képek többségét.
Az Időkowatsch csak a Zord idők politikától mentes posztjainak archíváló /másolatait őrző poszt (az olvasóim kérték, hogy csináljak egy ilyet, és én meg is tettem, ennek ellenére mindenki a Zord időkön olvassa ezeket a politikamentes posztokat továbbra is, na mindegy).
Szóval mindkét blog számít, de legfőképpen a Zord idők.
Finoman szólva nem állunk politikai értelemben azonos platformon, ezért már az is meglep, hogy időt-energiát-munkát-pénzt áldoztok arra, hogy megmentsétek a blogot, és ha ezért szerepel csak az Időkowatsch blog a leveletekben, mert az a politikától mentes, én azt is megértem, bár azt nem tudom, hogyan tudnátok kiválogatni az Indafotóról csak azokat a képeket, amelyek kizárólag az ilyen politikától mentes posztokban szerepelnek. (sok az átfedés, és eleve 148 albumom van)
De van néhány másik dolog is:
ad 1. Nagyra értékelem a jóindulatotokat és a segítőkészségeteket (ezt a beszélgetést is felrakom majd a blogra, mert szokatlanul emberinek tartom a ezt a gesztust ezekben a zord időkben, bármi is lesz a vége, ráadásul éppen velem szemben, akit a Rezsim garantáltan felakasztatna a végső Fehérorosz fordulat esetén. Maradjunk annyiban, hogy én vagyok az egyik
- -áttelelt poloska
- -csótány
- -ellenség
- -nemzetből kitagadott
- -sorosista
- -brüsszelita
- -nyugati
- -európai
- -nem kipcsák
- -nem félázsiai
- -taknyán, vérén kirángatandó
- -nem fideszre szavazó, vagyis hazaáruló-orgoványi erdős...ti ezeket a jelzőket sokkal jobban tudjátok.)
ad 2. Nem feltételezem, de azért nyugtassatok meg, hogy ezt nem kizárólag a kedvemért csináljátok, mert ezt se meghálálni, se viszonozni nem tudom. Írtam egy elég tartalmas összefoglalót arról, hogy mennyit számít egy Index címlap egy bloggernek, mennyi index címlapot kaptam, és hol helyezkedik el az én blogom a nagy blogtérképen. (a peremvidéken, mert eléggé kilógok a sorból, az olvasóktól is erőfeszítést-időt-szellemi befektetést igénylő posztokat írok https://zordidok.blog.hu/2025/03/17/mennyit_er_egy_index-cimlap )
Az eléggé lelkiismeretfurdalást fog nekem okozni, ha ezt az egészet kizárólag miattam teszitek meg (technikailag nem is értem a dolgot, ha ez így van, akkor most én egyedül egy adott tárhely kapacitást le fogok nálatok kötni? de persze ezt elég, ha csak ti tudjátok) Szóval, ha ezt csak miattam csináljátok – remélem nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen vagy hasonló gondja van az Indafotó megszűnésével –, akkor én nem tudok annyi kattintást hozni soha az Indexnek /Blog.hu-nak, hogy ez reklámbevételben-média rangsor helyezési szinten-bárhogyan-bármiféle módon megérje nektek. Ez egy kis falusi blog, kötött olvasótáborral /kevés olvasóval, nem egy egykori vagy mostani sztárblog, mint a Ritkán látható történelem vagy a Lemil, sok milliós olvasottsággal.
ad 3. Ne legyen félreértés: örülni fogok, ha a régi, az új, az időnként vissza-visszatérő olvasóim épségben-élvezhetően-egészben találják a blog posztjait, de ettől még nem biztos, hogy tovább írom a blogot a Blog.hu-n. Eléggé megreccsentem ettől az Indafotós fordulattól.
ad 4. Nekem mindkét blog kéne, de ismétlem, legfőképpen a Zord idők.
ad 5. Tehát hacsak az Időkowatsch-ot tudjátok akarjátok-tudjátok-meritek megmenteni, akkor elengedem a dolgot úgy, ahogy az első levélváltásban írtam, akkor egy másodpercig se fektessetek ebbe energiát, van elég dolgotok, munkátok enélkül is, hogy ezzel kéne még foglalkoznotok. Ismétlem: nincs harag. Köszönök mindent az elmúlt 10 évből.
ad 6. Ha az összes album összes fotója átmenthető (vagyis ezáltal mindét blog életben maradhat, de elsősorban a Zord idők) akkor kérem ezt a lehetőséget.
Köszönöm.
Üdvözlettel
...
♦
2025. ápr. 15.
Szia!
Elsősorban is: köszönjük, hogy nem volt rövid a leveled! :)
Elméletileg minden olyan bloggal kapcsolatban küldtünk ki külön levelet, amelyben Indafotóról belinkelt tartalom szerepel, tehát ha több ilyen blogod is van, akkor mindegyikre külön levelet kellett kapnod. Ha nem így történt, akkor az a mi technikánk hibája, elnézést érte. Mindenesetre most feljegyeztük mindkettőt, és a válaszod alapján a blogodba linkelt Indafotós tartalmakkal kapcsolatos folyamatot megkezdjük.
Platformok, politikai nézetek nem játszanak szerepet abban, hogy megpróbálunk tőlünk telhetően a legjobban segíteni a felhasználóinknak - ez a munkánk, végtére is. Ha sikerül, akkor kicsit elégedettebben hajtjuk álomra a fejünket aznap. :)
Reméljük, hogy maradsz, maradtok még nálunk. Nem vagyunk tuja-gyep hívők, szerintünk a kert is akkor szép, ha sokszínű.
U.i.: Ha probléma merülne fel az átállás során a későbbiekben, keress minket.
Üdvözlettel, A Blog.hu csapata
♦
Köszönöm. Meggondolom.