Ez alapvetően egy politikától mentes poszt.

Sajnos ettől még lesznek kifejezetten szomorú és vaskos politikai felhangjai, mert a téma miatt ez kivédhetetlen, és mert a világból nem lehet teljesen kilépni, de ezeket a kényszerű felhőátvonulásokat leszámítva, arra törekedtem, hogy a posztot beragyogja a napfény. Vagy legalább egy kis derengő fénycsík. Következzen ismét egy szívemnek kedves utazás.

Egy kis exodus, a valóságból menekülve. Amennyire menekülni lehet. Nem nagyon és nem mindig lehet. Egy próbát azért ismét megér.

♦

Mottó 1.: "Hazára minden embernek szüksége van, persze, nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár." (Esterházy Péter, kultúraromboló, akit nem kell tanítani)

Mottó 2.: Nem a könyvek ölnek embereket. Az emberek ölnek embereket. ("Guns don't kill, humans do.” NRA egyik szlogenje, amit átírtam)

Mottó 3.: 

• Egy antikvárius találkozik a régi barátjával, aki elújságolja neki, hogy éppen néhány napja dobott ki egy régi bibliát, „valami Gutenest”, teszi hozzá, amit lomtalanításkor talált a padláson.
• – Micsoda?!
• – Igen, valami Guten nyomtatta ki, egy régi vacak.
• – Csak nem Gutenberg?!?
• – De igen, az lesz az.
• – Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?! Kidobtál egy ritkaságot, az első nyomtatott könyv egy példányát! Egy ilyen könyvért nemrég tízmillió dollárt adtak egy árverésen!
• – Na, ez biztos, hogy nem ért annyit. Aláhuzigálta a sorokat, meg telejegyzetelte valami Luther Márton.

Mottó 4.: "A víz betört a pincénkbe, de szerencsére a papa ott felhalmozott könyvei az útját állták." (egyik vitriolos humorú lány-atyafiságom pikírt és nagy sikert aratott poénja, de a nagy könyvbarát papának, akitől ezt a szurka-piszka humort örökölte a lány, annyira azért nem volt őszinte a mosolya...de nem haragudott a gyermekére persze ezért a remek találatért, amelynek kérlelhetetlen pontosságában a saját humorára ismerhetett)

Mottó 5.:

• – A náci: Mi van abban a naplóban, mi?! Mi olyan nagyon fontos benne?!
• – Dr. Jones (Sean Connery): Az van benne, hogy az olyan menetelő barmok, mint maga is, jobban tennék, ha olvasnák a könyveket, ahelyett, hogy elégetnék! (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)

Mottó 6.: "...1975-ben 75.000.000 könyv sorakozott a könyváruházak polcain, tehát minden lakosra 7 példány jutott, és ennél jobb eredményt csak a leggazdagabb nyugat-európai államok tudtak felmutatni. (pl. NSZK, Svájc, skandináv országok..." (Víg End, az 1970-es évek, Magyarország)

♦

1. A Hat Nagy

Az emberiség történetének van néhány alapvető, globális hatású, forradalmi fordulópontja. Hasznos beszélgetések és értelmetlen viták (minden vita a jellegénél fogva értelmetlen) tárgya lehet, hogy ezekből a fordulópontokból mennyi van és melyek lennének ezek. Én akkora igaz liberális vagyok, hogy még saját magammal sem értek mindig egyet, így néha én magam is szoktam bővíteni ezt a listát (szűkíteni nem), de úgy gondolom, hogy hat olyan esemény van, amely e fordulópontok közé biztosan bekerülhet, ott a helyük:

1. az írásbeliség, az írás megjelenése,
2. a kerék használata,
3. a könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése,
4. a felvilágosodás (a korszak)
5. az ipari forradalom (szintén önmagában, mint korszak, annak minden vívmányával és találmányával)
6. valamint az internet, en bloc.

Mind a hatot pozitívnak, tehát az egész emberiség szempontjából hasznosnak tekintem. Ez nem tesz csőlátóvá a megítélésükben, és természetesen tudom, hogy egyiknek-másiknak voltak és vannak negatív, kifejezetten káros mellékvágányai is, és ezek következményeit nap nap után a saját bőrünkön tapasztalhatjuk.

Ahogy mondtam, a hatásuk globális, és az sem titok, hogy ezek közül több szoros összefüggésben áll egymással, egyik a másiknak a feltétele, vonzata, oka és /vagy következménye. 

Egy Amazonas mélyén élő őslakost nyilván nem érintett meg semmiféle formában, hogy tőle sokezernyi kilométerre miféle ismeretlen találmányokkal molyolnak számára ismeretlen népek, mondjuk éppen a sokszorosítás terén, akár Kínában, pl. már az 1040-es években (itt már ekkoriban alkalmazták a mozgatható, cserélhető írásjegyekkel történő nyomtatást), vagy a Német-Római Császárságban, 1453-ban. Természetesen ettől nem lesz kevésbé értékes és kevésbé hasznos az amazóniai ember élete.

De ha kivesszük a számításból ezeket a világtól elzárt és / vagy saját kulturális közegükben ősidők óta körben pörgő, és semmiféle – európai értelemben vett – fejlődést nem mutató népeket / népcsoportokat, boldog érintetlenségükben élő természeti népeket, törzseket és közösségeket, akkor erről a fenti hat vívmányról / korszakról nyugodtan kijelenthető, hogy alapjaiban forgatták fel, rázták meg, és emelték a magasba az emberi társadalmakat. Vagy taszították tévutakra, attól függően, hogy az adott találmányt vagy korszakot miképpen használta fel az ember a saját boldogulására és a világ jobbá, szebbé tételére.

Az alapvető létfenntartást és a túlélést szolgáló hétköznapi tudást az ember évezredek alatt szerezte meg: csupa olyasmit, ami lehetővé tette, hogy fennmaradjon. Ez a fajta tudás a génjeinkbe van ágyazva, és ma már észre sem vesszük, amikor alkalmazzuk azt. Az összes többit a fejlődés piramisának lépcsőfokait megmászva értük el. Minden egyes tudományágnak /iparágnak (fizika, kémia, biológia, gyógyászat, matematika, csillagászat, hadászat, művészet, építészet, kommunikáció, közlekedés, agrárium...tovább is van, mondjam még?) és általában az életünk minden területének megvannak a maga hasznos, akár apró lépésekkel előbbre vivő, vagy éppen hatalmas ugrásnak számító, az emberiség javát (olykor romlását) közel hozó találmányai, felfedezései, újításai.

Egy példával élve, a Blog.hu legjobb bloggerének (a kérdésről nem nyitok vitát) egyik posztja azt az 50 fegyvert sorolja fel, ami történelmet írt, és amelyből az olvasóknak szavazással kellett kiválasztania, hogy szerintük melyik az a 12, ami a leginkább megérdemli a "történelemalakító" jelzőt. Ilyen szellemi játékokat a tudomány / a technika stb. minden területével kapcsolatban meg lehetne hirdetni. Mi volt a három legnagyobb történelemformáló felfedezés / beavatkozás a gyógyászatban?...

Én viszont az emberi létezés teljes spektrumára kiható eseményekről beszélek, és a fenti hat kapcsán talán egyetérthetünk.

Lehetne persze azt is mondani, hogy az emberiség történetében a legnagyobb és egyben egyetlen történelmileg fontos vívmány, az alkotó gondolat megszületése volt, mert az összes többi ebből fakad. Minden idők egyik legszuggesztívebb filmes nyitójelenete erről szól – természetesen sci-fi megközelítésben – és Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében látható (a linkelt jelenet csak részlete a nyitánynak is, és igazából kizárólag óriási filmvásznon vagy nagy képernyőn jön át tökéletesen a hatás, ahogyan arra kitalálták a készítők).

2. A szétszedhető betűkészlet forradalma

Az európai /nyugati civilizációra vetítve, a könyvnyomtatás (a nyomtatás, a sokszorosító technológia maga), az írásban rögzített gondolatok terjesztésére szolgáló új találmány volt tehát az egyik forradalmi változás.

Noha több név is felbukkan párhuzamosan a találmány kapcsán, mások is dolgoztak a megoldáson, a legelfogadottabb az, hogy Johannes Gutenberg mainzi aranyművesnek köszönhetjük a teljes sikert az új sokszorosítási technológia megvalósításban: maradok ennél, mert én nem wikipédia szócikket és nyomdászati/technikai felvilágosítást írok, ezekből már van nélkülem is éppen elég. Engem egészen más aspektusai érdekelnek ennek a kalandnak. Mindenesetre Gutenberg találmányát teljes joggal választottak az emberiség egyik legnagyobb vívmányának.

Marshall McLuhan -t ilyenkor emlegetni közhely, erről Woody Allen sokat tudna beszélni, miközben sorban áll a mozipénztárnál. Valószínűleg számszerűsíthetetlen mennyiségű könyv, újságcikk, enciklopédia szócikk, esszé, glossza, egyetemi előadás, tanulmány, blogbejegyzés, ismeretterjesztő tv és rádióműsor, stúdióbeszélgetés és dokumentumfilm készülhetett már a Gutenberg-galaxisról. A könyvnyomtatás kitágította a civilizáció horizontját, amennyiben ez alatt azt értjük, hogy évszázados egyházi / vallási / világi hatalommal összefüggő kiváltságokat söpört el a tudás, az információáramlás, az ismeretterjesztés útjából, és ezzel párhuzamosan globalizálta és kiegyenlítette (vagy megpróbálta), áthidalhatóvá tette, szűkítette a társadalom különböző rétegei közötti szellemi távolságokat. A Gutenberg-féle nyomdászati eljárás olyan kapukat nyitott meg a európai civilizáció/ a Nyugat / az emberiség előtt, amely kapuknak a létezéséről sem tudott senki. Vízválasztó volt a történelemben.

És arról is csak szuperlatívuszokban lehetne beszélni, hogy ez az egyszerűségében is zseniális – értsd: nem túl bonyolult technikai alapokon nyugvó, nagyon kézenfekvő megoldásokkal operáló –  felfedezés milyen gyökeres változásokat hozott a mindennapokban. Egy kicsit olyan ez, mint amikor a bűvész felfedi az egyik trükkjének a megoldását: utána már meghökkentően nyilvánvalónak tűnik.

Egészen addig szinte fel sem tűnt, hogy a nyomdai sokszorosítás mennyire hiányzott a civilizáció vívmányai közül,  utána meg már el sem lehetett képzelni az életet nélküle. Persze már a kezdetektől létező igény volt arra, hogy valahogyan egyszerűsítsék és gyorsítsák az írásban rögzített művek sokszorosítását, és ahogy mondtam, többen keresték a megoldást erre, de Gutenberg tette fel a pontot az i-re. Visszatekintve persze az is kissé érthetetlen, hogy miért tartott ilyen sokáig eljutni a megoldáshoz Európában, de ez pusztán a modern ember gőgje. Gutenberg annyira tökélyre fejlesztette a kézisajtónak vagy tégelysajtónak nevezett találmányát, hogy az lényegében az ipari forradalomig, a gőzzel működtetett ipari /nagyüzemi nyomdagépek megjelenéséig változatlan maradt.

A könyvnyomtatás révén birodalmak, városok, városállamok, nemzetek, vallások, egyetemek, filozófiai tanok és eszmék emelkedtek fel, a könyveket pedig szinte fegyverként használta és használja minden erő, a mai napig, legyen az bármiféle szellemi, társadalmi változást felkaroló irányzat, vallási vagy világi /politikai hatalom. Hogy egy jellemző példát említsek, a reformáció és az ellenreformáció hívei legalább annyira alkalmazták a nyomdatechnika adta lehetőségeket az egymás ellen vívott (évszázados) vallásháborújukban, mint a kardokat.

A szerzetesek, kódexmásolók által pergamenre írt, másolt és sokszorosított, pompás iniciálékkal díszített, egyedi kötésű, különleges borítású, míves rézkapcsokkal megerősített, aprólékosan lassú munkafolyamat végén megszülető könyvek mind kézzel készült művészeti alkotások, igazi remekművek voltak, és nem csak manapság, hanem a létrejöttük idejében is felbecsülhetetlen értékűnek számítottak...és persze csak a nagyon kevesek számára elérhetőek. A kolostorokban, templomokban évszázadokon át halmozták fel ezeket a kódexeket, és az a középkori kolostori könyvtár, amely 500-nál több kötetet tudhatott magáénak, már Európa szerte igen gazdagnak számított. Az ismertséget és az elismertséget azonban ennél kevesebb könyvvel is ki lehetett már vívni.

A kolostorok többnyire egyházi /vallási témájú könyveket készítettek. A világi vagy tanulmányi célra készített /másolt könyvek (leginkább a fennmaradt, klasszikus görög irodalom latin fordításait tartalmazták) az 1100-as évektől inkább az egyetemeken készültek el. A XV. századi Európában már papírt használtak a pergamenek helyett: a papír megjelenése volt a nyomdászati forradalom másik nélkülözhetetlen eleme. A kínaiak már régóta ismerték, de Európába csak a VIII. századtól, arab közvetítéssel jutott el, és így is kövér 200 évnek kellett eltelnie, amíg igazán meghonosodott és terjedni kezdett.

Mielőtt belemerülnék, ahhoz, hogy egyáltalán megsejthetővé váljon, hogy milyen hatást gyakorolt az európai civilizáció menetére Gutenberg nyomdászati eljárása, álljon itt néhány érzékletes számadat.

Mindenütt sorra alakultak meg a nyomdász műhelyek – kezdetben a leglassabban Angliában, ott az 1500-as években is csak 5 db volt, mindegyik Londonban, és azt is mind külföldiek vezették – és egy idő után az a város, amelyiknek nem volt saját nyomdája, komolytalan szintre süllyedt. Velencében a XVI. század elején például már 150 (!) nyomda működött. Budán már 1472/73-ban létesült nyomdaüzem (Hess András), mindössze 20 évvel Gutenberg felbukkanása után, és ezzel az élbolyhoz tartoztunk, olyan városokkal együtt, mint pl. Strasbourg, Köln, Bázel, Ultrecht. A Chronica Hungarorum / Budai Krónika volt az első magyar nyelvű nyomtatvány: jellemző a népszerűségére, hogy "elkapkodták" a példányait akkoriban. Mára csak 10 db maradt meg belőle: kettő itthon, a többi Róma, Párizs, Bécs, Prága, Lipcse, Krakkó, Szentpétervár, Princeton könyvtáraiban.

kép forrás: wikipedia

A reformáció felbukkanásával mindent elsöprő lendületet kapott a nemzeti nyelvű irodalom összes vállfaja, beleértve persze a nemzeti nyelvű Bibliákat is.

Már csak elegendő számú, olvasásra képes ember kellett ahhoz, hogy ez a lendület ne törjön meg a viharos évszázadok alatt sem.

3. Analfabétizmus régen és most

Az írás és olvasás készségének elsajátítása persze már a kezdetektől egy új univerzumot nyitott meg azok előtt, akik voltak annyira szerencsések, hogy e tudás birtokába jutottak. Kiváltságosok hatalma volt ez évszázadokon keresztül. Széles tömegek számára pedig elérhetetlen, misztikus, olykor babonás félelmet keltő tudás.

Gutenberg nyomdája azt tette lehetővé, hogy a műveltség többé ne csak e keveseké legyen.

A hitélet széles körben ható megreformálása mellett a közoktatás elindulása, illetve egyre magasabb szintre emelése, az iskolák elterjedése, az analfabétizmus felszámolása is elképzelhetetlen lett volna Gutenberg találmánya nélkül. És még így is évszázadokig tartó küzdelem volt, míg egy-egy adott országon belül teljesen felszámolták az írástudatlanságot.

Az analfabétizmus a létező legbrutálisabb rabszolgaság, és ma is jelen van a Földön.

Az UNESCO legfrissebb jelentése szerint ∼775 millió (!) ember írástudatlan a Földön, és 63 %-uk nő (!), főleg azokban az országokban, ahol a nők vallási és /vagy társadalmi, szociális, anyagi, nemi kizsákmányolásban élni kényszerülnek. Hétköznapi nyelven szólva: szülőgépként, tenyészállatként, konyhai vagy üzemi robotként és házi rabszolgaként tartják őket, akiket halálra kell dolgoztatni éhbérért, időnként meg kell verni, hogy tudják, hol a helyük, vagy adni-venni, mint a vágóállatot, vagy prostitúcióra kényszeríteni, akár családon belül és kiskorúként is, vagy elvágni a torkukat becsületgyilkosság keretében. Hol, mikor-melyik.

Apjuk, férjük, fiútestvéreik és az ottani /közösségbéli férfitársadalom – nota bene! maga az állam – közmegegyezése szerint, az olvasás csak összezavarná ezeknek a nőnemű vágóállatoknak a fejét, nem véletlen, hogy a világ legsötétebb segglyuk országaiban a lányok /nők nemhogy iskolába nem jutnak el, de még az utcára sem mehetnek ki egyedül, vagy az egész életüket egy szobában vagy egy mocskos nyomornegyedben töltik el, szélsőségesen nyomorult fizikai és szellemi közegben, ugyanazt a reményveszett életutat bejárva, mint minden nő előttük a családban és a rokonságban.

Magyarországon a tényleges analfabétizmus csak a lakosság 1-2 %-át érinti, ezzel szemben viszont drámai mértékben nő a funkcionális analfabétizmus: a felnőttek 16-33 %-a funkcionális analfabéta, és a hazai általános iskolák végzőseinek 40 százalékára is az, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek alapszinten sem tudnak egy magyar nyelvű szövegeket értelmezni, akár egy Ki nevet a végén? társasjáték szabályleírásának a megfejtése is nehézséget okoz a számukra.

Az a gyanúm, hogy a jogi, vagy az adózással, a biztosításkötéssel kapcsolatos szövegek olvasása és értelmezése esetén a funkcionális analfabéták hazai száma drasztikusan növekedne egy teszt során, és ebbe a feladványba olykor még a legműveltebb, szárnyaló intellektusú emberek is beleizzadnának (és beleizzadnak), így ezt az eleve tragikusan rossz statisztikát könnyedén tovább lehetne rontani. Ezek a szövegek természetesen nem véletlenül vannak olyan bonyolultan megírva. Így lesznek nélkülözhetetlen részei a különféle jogászok, az ügyvédek, a közjegyzők stb. a társadalomnak: saját maguknak teremtenek piacot. Mondjuk, nem is lehet szomorúbb könyvespolcot elképzelni annál, mint az adójogszabályok, jogi útvesztők és a polgári törvénykönyv szabálygyűjteményeivel telerakottat. 

De van egy másik probléma is: az olvasás fárasztó foglalatosság lett egy abszurd mértékig felgyorsult – és részben szándékosan túlgyorsított – világban, a népesség egy adott, megcélzott szegmensében, jellemzően a digitális világra ráéhezett gyerekek és fiatalok körében.

Programszerűen kényszerítik rá a technikai civilizáció átkait elszenvedő és áldásait élvező embereket arra, hogy megfeledkezzenek az elmélyülésről, az odaadó koncentrációról, a nyugodt, alapos, részletekre is fogékony figyelem fenntartásáról. Nem hat ez a kényszer minden generációra egyformán, és egy adott generáción belül is nagy lehet a szórás, de elég beírni a keresőbe a téma kulcsszavait, és máris ezrével ontja a Google a találatokat olyan cikkekről, amelyek egy szétcsúszó, szétesett, ideges, figyelemzavaros, ingerült, mentálisan és érzelmileg is állandó pánikrohamoktól szenvedő, vagy a túlzott elvárások alatt roskadozó ifjúságról szólnak, akiknek például elviselhetetlenül lassúak, bonyolultak és hosszúak a könyvek, amelyeket az iskolában kötelező olvasmányként kapnak. Szinte bármilyen könyvet. Itt tehát nem arról van szó, hogy egy Jókai Mór regényt képtelenek elolvasni, mert a számítógépes játékokhoz, TikTok videókhoz, pörgéshez szokott elméjük ledobja az ékszíjat Jókai régies, avítt stílusától és a vontatott történetvezetésétől, hanem sokaknak bármiféle könyv elolvasása időrabló tevékenység.

Én pontosan tudom, hogy ezek a felmérések, kutatások tele vannak túlzó általánosításokkal, könnyen tévútra vezető felszínességgel is akár, de a tendencia létezik, és ennek már most komoly szakirodalma van, nem beszélve a gyerekpszichológusok napi tapasztalatairól.

4. Az olvasó ember

Itt muszáj előre megemlíteni, hogy a könyveké mellett van egy másik egészen rendkívüli történet is, ez pedig az újságok, az újságkiadás krónikája: a Gutenberg galaxis révén a könyvek és az újságok története természetesen szoros összefüggésben áll egymással.

A sajtó kialakulása és fejlődéstörténete nélkül az európai /nyugati civilizáció fejlődési iránya és világban betöltött szerepe nem is érthető meg. Jelentősége a gondolkodás és a társadalmak átalakításában bizonyos szempontból talán a könyvek térhódításánál is sokkal fontosabb, mert a napi hírekre szomjazó olvasóközönség az újságok révén került elsőnek kapcsolatba a külvilág történéseivel és e történések magyarázataival. Vagy félremagyarázásával.

Hogy be lehessen lőni időben ennek az iparágnak a kezdetét, álljon itt két évszám: az első hírlapnak nevezhető újságot, 1605-ben, Antwerpenben adták ki, és ettől kezdve a lapkiadás viharos gyorsasággal terjedt el egész Európában, majd Amerikában. A magyar lapkiadásnak több előfutára is volt (ezek német, latin, magyar nyelvű ún. újságlevelek voltak) de az első, teljes értékű és magyar nyelvű újságot 1780-ban adták ki, Pozsonyban.

Amíg lehetett, a mindenkori hatalom kiváltságosai (kevés kivételtől eltekintve) szándékosan hátráltatták, negligálták, lesöpörték az asztalról azokat a jószándékú kezdeményezéseket, amelyek a széles tömegek, központilag, államilag szervezett oktatását célozták meg. A segítő szándék hiányával önmagában és az anyagi támogatás elzárásával azok előtt, akik efféle kalandba fogtak volna ez könnyen megvalósítható volt, jóval azután is, hogy a (könyv)nyomtatással a lehetőség – elvileg –  megnyílt volna mindenki előtt: a hatalom egyházi /világi birtokosai pontosan tudták, hogy a könyvek óriási lehetőséget, de legalább ugyanekkora veszélyt is jelenthetnek a tradicionálisnak és érinthetetlennek hitt világukra nézve.

Ám nem lehetett visszagyömöszölni a szellemet a palackba: a nyomtatás könnyű, gyors, egyszerű – és az egyre szebb, célszerűbb, jobban olvasható, könnyebben legyártható betűtípusokkal – elkerülhetetlenül a demokratizálás irányába tolta a tudásnak, a műveltségnek, az információk birtoklásának a mindenki számára elérhető szabadságát.

És persze egy idő után a hatalom birtokosai is ráéreztek, hogy a kezdetleges, egyoldalas röpiratok, gúnylapok, kiáltványok, majd a gyorsan többoldalassá dagadó újságok, és a könyvek elterjedése elképesztő mértékű manipulációs képességet is a kezükbe adott a tömegek, egész nemzetek gondolkodásának a befolyásolására: megkezdődött a központilag irányított propaganda, a kemény cenzúra, az álhírek, a félrevezetés, az uszítás, a nacionalizmus szításának, a hazugságoknak stb. a nagyüzemi módon táplált kora is.

Az ipari forradalom során felbukkanó gőzgépek hatását sem lehet eléggé hangsúlyozni: a tömegtermelés hétköznapi szó lett mindenféle iparág leírására. Az egyre jobb nyomdagépek /újítások megjelenésével és a nyomdai kapacitás  – lényegében korlátlan – növekedésével a különböző napi-heti és havilapok több százezres, idővel pedig milliós példányszámban pörögtek le a papírhengerekről, és ezzel párhuzamosan persze több tízezres, vagy akár több százezres példányszámban kinyomtatott könyvek elkészítését is lehetővé tette, rendkívül rövid idő alatt. A határ a csillagos ég mögött volt valahol.

A sajtótörténet és a nyomdatechnika fejlődése éppen úgy elválaszthatatlanok egymástól, ahogy az újságok / könyvek példányszámának növekedése és az olvasó embernek a megjelenése a társadalomban. Ha van valami, amivel egy új, változó, modern európai kort (jellemzően talán már a XVIII. századtól, de főleg az ipari forradalommal kezdve) le lehet írni, az az olvasó ember, mint tömeg-és hétköznapi jelenség. Ezt a változást akár a képzőművészek témaválasztásánál is tettenérhető: a könyvek (még korábban a pergamenek stb.) már egészen korán, a megjelenésük kezdetétől részeivé váltak az ábrázolt enteriőröknek, a csendéleteknek, vagy attribútumként egy-egy megfestett /domborműbe, szoborba faragott személynek, de egy idő után a leghétköznapibbnak számított oly módon megörökíteni valakit, hogy a karosszékében, nyugágyában, kertjében tartózkodva könyvet /újságot olvas.

Ferenczy Károly, Október /1903. Kép forrása: itt

Az olvasók pedig hírekre, tudásra, szórakozásra vágytak. A míves szakmai, tudományos, művészeti folyóiratok és a bulvár összevegyült az újságosbódékban, a magas irodalom pedig a könnyű ponyvával a lakások könyvespolcain. Jöttek az írók, a véleményvezérek, a népbutítók, a propagandisták, a fizetett bértollnokok, az írástudók...és eljött az írástudók árulása is, ahogy az kellett.

Mindehhez azonban – jellegénél fogva ez ennek a történetnek az origopontja – először fel kellett számolni az analfabétizmust. A sok újsághoz és könyvhöz sok az olvasó kell: keresletet kellett teremteni, és a piacgazdasági igény egymásra talált az állami oktatáspolitika megreformálásának politikai akaratával, minden civilizált országban. Az analfabétizmus elleni küzdelem erősen országfüggő folyamat volt, és szinte ma is tetten érhető hatásai vannak, hogy hol sikerült ez sikeresebben, jobban és gyorsabban, és hol kudarcosan, lassabban és kevésbé széles körben.

Ha bárhol a világon megállunk a nyomtatott sajtótermékek standjainál, vagy a könyvespolcok előtt egy üzletben, vagy egy könyvtárban, akkor 571 év eredménye az, ami a szemünk elé tárul. Egy kulturális forradalom lenyomatai. De soha nem mutatkozott meg annyira kifejezően, mint napjainkban, amikor az internet, az online világ minden területen előre tör.

5. Könyvek a digitális polcon

Az internet az egész életünket gyökeresen felforgatta. A könyvterjesztés hagyományos módját és a könyv-és újságkiadók életét is.

Most olvastam egy ott élő magyartól, hogy New-Yorkban könyvesboltot találni felér egy kihívással: szinte mindegyik bezárt, alig akad néhány. Nem tudom igazán ellenőrizni - ebben még a Google sem feltétlenül jó támpont – hogy ez az állítás túlzó-e, vagy maga a nyers igazság, de már az is elgondolkodtató, hogy ez szóba kerülhet egy 8,3 millió lakost számláló város esetében. 

A jó hír az, hogy a könyvbarátok New-Yorkban vagy Párizsban is egyformák, és olykor az emberi önzetlenség és akarat látványos akcióban nyilvánulhat meg, ha bezárás fenyeget egy-egy híres intézményt, ahogy Benjamin Bass, zsidó származású litván bevándorló könyvesbolt-hálózatának egyik utolsó nyitva tartó üzletének az esetében történt, négy évvel ezelőtt, a koronavírus járvány idején. 

Igen, tudjuk, sok könyvkiadó többnyire webshopokon keresztül értékesíti a könyveket: az online könyvkereskedések létrejötte elkerülhetetlen eredménye az internet nyújtotta lehetőségnek, ezzel nincs mit tenni, így van ez Lisszabontól Sydney-ig. Csak a legerősebbek engedhetik meg maguknak, hogy fizikailag is bejárható könyvesbolt-hálózatot működtessenek az online jelenlét mellett. Egy alapvetően online platformról dolgozó kiadónak is lehet egy könyvesboltja, ahol személyesen is át lehet venni a megrendelt könyveket, ahogy akadnak önállóan működő, kisebb könyvesboltok is, amelyeknek éppen az a szexepiljük, hogy elsősorban könyvesboltok, és csak másodsorban webshopok. De könyvesboltot működtetni így sem könnyű műfaj manapság egy kevésbé tőkeerős vállalkozásnak.  A kisebb könyvesboltok ezért is próbálnak meg több lábon állni, és valamilyen könnyed gasztronómiai /kávéházi szolgáltatással kötik össze a könyvek értékesítését, ezzel is csalogatva a vásárlókat.

De ez a fajta árukapcsolás ott szól nagyot igazán, ahol erre elegendő hely és tőke áll rendelkezésre, és ezek természetesen a nagy kiadó-kereskedelmi-terjesztő hálózatok könyvesboltjai.

 Nagykovácsi, a kis Tandem könyvesbolt: bemutattam már. Azóta átköltözött egy új helyre, egy másik épületbe a Kossuth Lajos utcán, 300 méterrel arrébb, de a lényeg ugyanaz maradt: könyvesbolt, kávézó, közösségi tér.

Magyarországon a könyvek esetében a könyvpiac egyik változása szintén nem a címek csökkenését – tömve vannak a könyvesboltok hazai /külföldi/ új /régi írók könyveivel –, hanem az adott könyv kinyomtatott példányszámának visszafogását, vagyis óvatosan belőtt darabszámát jelenti inkább. A könyvkiadók kockázatkerülők: ha jól fut a mű, majd utánnyomják.

Rég elmúlt az 1970-es évek aranykora, amikor még – egyébként úgy rémlik, hogy egészen a rendszerváltásig –kötelező volt beleírni a könyvekbe, hogy hány példányban nyomták ki az adott könyvet. Ma egy ilyen információnak a kötelezővé tétele a könyvben, talán szomorú látlelete lenne a kulturális jelenünknek.

Pedig még véletlenül sem arról van szó, hogy a nyomtatott könyvek iránt csökkent volna az érdeklődés.

6. A könyvpiac és az olvasási szokások

Az Európai Unió rendszeresen és részletesen elemzi a könyvpiacot, és az uniós polgárok olvasási szokásait, az egyes tagországokra lebontva az adatokat, és ezek egészen pontos látleletet adnak e terület valóságos állapotáról. Ezen kívül egy részletes jelentést is kiadott az európai könyvpiac várható, 2023 és 2053 közötti tendenciáiról.

Anélkül, hogy nagyon elmerülnék az adatokban – önálló blogposzt is lehetne –, ehhez a poszthoz elegendő néhány információt megadni a keretezéshez. 

A világban évente 2-4 millió közötti könyvet adnak ki: nagyon nehéz belőni a pontos számokat, többféle mérés adja ki ezt a nagy eltérést a becslésben. A hagyományos kiadókat kikerülve évente minimum 1,7 millió könyv jelenik meg magánkiadásban, de mivel ezekhez nem kell ISBN számot kérni, ezért ez ennél is sokkal több lehet. Az adatturkász újságírók 2022-es becslései szerintem ellentmondásban vannak a Wordsrated számaival, de én nem próbálom meg kibogozni az igazságot.

Magyarországon a lakosság 10 %-a olvas rendszeresen könyvet az Eurostat adatai szerint, ahogy Nagy-Britanniában és Németországban. 

Egy átlagos európai háztartás a bevételeinek 1,1 %-át fordítja könyvekre, és jellemzően – de persze nem csak ők – a városi, magasan képzett emberek vásárolnak nagyobb számban és /vagy drágább könyveket.

Fontos észrevenni: nem azt írták, hogy a gazdag emberek vesznek nagyobb számban és / vagy drágább könyveket, hanem azt, hogy az iskolázottabbak, a műveltebbek. Ha van átfedés a gazdagság és a műveltség között a vásárlók halmazában, az csak haszon, de mindannyian pontosan tudjuk, hogy a pénz nem segít és nem javít az alapvető szellemi hátrányon vagy a meggyökeresedett szociokulturális háttéren. Hiába vagy milliárdos, hiába van yachtod, magánrepülőgéped, Rolls-Royce-od, vagy hiába öltözködsz a legmenőbb luxusmárkákba, attól még lehetsz egy sötét, primitív bunkó, aki le sem tagadhatná a valódi énjét. Bárkit ki lehet emelni a putriból, vagy bárki kijuthat a saját erőfeszítése árán a putriból, de a putrit nem mindenkiből lehet kiemelni. A putri nem feltétlenül fizikai helyet, inkább szellemi, mentális, erkölcsi, morális igényszintet és igényességet jelent.

Spanyolország és Románia adatai a legrosszabbak. A 19 millió román állampolgárból 11 millió egyetlen könyvet sem vett a kezébe az elmúlt egy évben, pedig a román könyvkiadók is gazdagon megtöltik a piacot választékkal. Erdély viszont kilóg a sorból: a magán- és közalapítványoknak, illetve a magyarországi/anyaországi támogatásoknak köszönhetően Románia nyugati fele jól teljesít a könyvvásárlás és az olvasók statisztikáiban.

A magyarok 80 %-a kimagaslóan magasnak, megfizethetetlennek tartja a könyvek árait. Egy átlagos vásárló legfeljebb 3000 és 5000 Ft közötti összeget tartana elfogadhatónak, illetve ennyit hajlandó fizetné egy-egy kötetért. Én azt gondolom, hogy ez az adat sokkal inkább szól a magyarok pénztárcájának lehetőségeiről. Igen, a könyvek drágák egy átlagos magyar számára – félreértések elkerülése végett, nekem is azok –, de nem igazán tudom miként lehetne az árakat sokkal lejjebb nyomni. A könyvkiadás költségeinek, illetve a könyvpiac működésének felszínes és elnagyolt ismerete alapján is, azt mondhatom, hogy jelenleg számomra nem tűnik annyira könnyű feladatnak a jelentősebb, általános árcsökkentés. Ne rám hallgass, hanem a szakemberre, aki így beszélt erről: 

"...Egy hazai, az első nyomással 2000 példányban megjelent, 4000 forintba kerülő könyvnél például 5% az áfa, így a nettó ára 3800 forint; ennek 55%-a a kereskedőé, akinek fedeznie kell belőle a szállítási, raktározási költséget, a bérleti díjat és az ott dolgozók bérét is, vagyis amennyiben nem ad kedvezményt, 800 forintja marad belőle. A kiadóhoz kerülő 1710 forint fedezi a 740 forintos előállítási költséget, a 650 forintos nyomást, a maradék 820 forinton pedig a megbeszélt arányban osztozik a szerző és a kiadó..."

Röhejes módon viszont, a könyvet szinte soha nem vásárló és nem is olvasó, legfeljebb általános iskolát végzett, alacsonyan képzett, szegény régiókban és /vagy kisközségekben élő emberek szerint, nem kerülnek sokba Magyarországon a könyvek. Érdekes lenne egy párhuzamos statisztikát látni arról, hogy ugyanezek az emberek kikre szavaznak a választások idején. A pártok szavazóbázisainak feltérképezéseit ismerve, szerintem elég jól tudnék tippelni erre.

Az Eurostat és a hazai kutatások szerint is – ritka összhang – a tökéletes európai olvasó alany, a felsőfokú végzettségű, nyugdíjas nő. Ők a könyvkereskedők leghálásabb célcsoportjai közé tartoznak. Ez főleg azért érdekes, mert a könyvvásárlás terén viszont a 18 és 39 év közötti férfiak állnak a rangsor élén. 

Tény: az Eurostat adatai ezt a meglehetősen képlékeny, változó, ellentmondásokkal teli piacot legalább annyira nehezen tudják követni, mint a hazai felmérések. A magyar állam által végzett kutatások számai gyakran megközelítőleg sem azonosak azzal, amit egy-egy kiadó a saját költségén végez a könyves szakmáról és az olvasói szokásokról. De ennek ellenére az összkép azért összerakható, és a kiadók /könyvkereskedők szerint is van ok a bizakodásra itthon. És a nyugati civilizációban is. Hódít ugyan a digitális könyvolvasás a világban, de a nyomtatott könyv friss papírjának illatát, a kézben tartott könyv semmihez sem hasonlítható élményét egyelőre nem képes legyűrni a képernyő.

A könyvet már sokszor temették. Temették a televízió széleskörű elterjedésekor, temetik ma, az online prés miatt, temetik az e-book térnyerése miatt. Ám a könyvvásárok mindig tömve vannak. Frankfurtban és a Vörösmarty téren is százezreket vonz egy ilyen esemény, és Európa nem New-York: a kis könyvesboltok és a kis kiadók minden létező nehézsége ellenére, Magyarországon sem tartunk még ott, hogy be kell járnod egy egész megyét ahhoz, hogy találj egy könyvesboltot. Az európai városok tradícióiba és építészeti, utcai szövetébe talán mélyebben bele van ágyazva a könyvesboltok, antikváriumok jelenléte, mint pl. az USA-ban: ezeknek az üzleteknek erős identitásképző vonzata van. A hiányuk messze túlmutatna a szabad piacgazdaság farkastörvényeinek elfogadásán.

Bár az is igaz, hogy Budapest egykoron tömve volt híres, patinás kávéházakkal is, és mára csak mutatóba maradt néhány ebből a klasszikus, kulturális, közösségi közegből...amelyek egyébként az újságolvasásnak is a helyszínei voltak. Magára valamit is adó kávéház elképzelhetetlen volt a vendégek rendelkezésére álló friss napilapok nélkül. Hogy önmagamat idézzem, a Tandem könyvesboltról írt posztból: "...A kávéházak nevezetes, igazi aranykora az első világháború végéig tartott (a XX. század elején 500 kávéház volt a fővárosban, több közölük híres irodalmi-művészi asztaltársaságokkal), majd II. világháború után, a kommunista diktatúrában gyakorlatilag gyökerestől kiirtották a korábban még Ausztriával vetekedő, és sokak szerint a kiemelkedő pontjain talán ízesebben és gazdagabban is virágzó kávéházi kultúrát Magyarországon..."

Sérülékeny dolog lehet tehát a masszívnak hitt tradíció is.

És tagadhatatlan, hogy nálunk is rengeteg könyvesbolt, antikvárium lehúzta a rolót. A tulajdonos inkább megspórolja a fizikai elérhetőséggel járó számtalan nyűgöt: bérleti díj, közös költség (ha olyan helyen van az üzlet), szállítási nehézségek... Egyszerűbb egy raktárt bérelni, és talán a rendszer kiszolgálásához, működtetéshez is kevesebb alkalmazott kell. Még az sem biztos, hogy feltétlenül olcsóbb lesz végül átállni az online létre, de talán stresszmentesebb. A munkaerőpiacnak nem igazán tesz jót, hogy kevesebb emberrel is elnavigál a cég, de itt sokféle érdek feszül egymásnak, és úgyis a kiadó / üzlettulajdonos dönt végül. Budapesten, a kedvenc antikváriumaim (ej, de szép szó) közül, amelyekbe több mint 30 évig jártam, öt véglegesen bezárt vagy webshop-ra költözött. Messze nem ugyanaz az élmény. A könyvespolcok közötti böngészés, az illatok, a hangulat: mindez a vásárlás és kulturális élmény része.

7. A könyvkiadók

Magyarországon az első két helyen álló nagy könyvkiadó-könyvkereskedő és könyvterjesztő hálózat neve valószínűleg azok előtt is ismert, akik 50 évente egyszer olvasnak el könyvet: a Líra, a Libri-Bookline és a Libri. Ez a három tehát valójában kettő. A Libri-Bookline webshopon megrendelt könyveket bármelyik Libri könyvesboltban át lehet venni. Ennek a triumvirátusnak a legszebb megnyilvánulása Budapesten, a Rákóczi úton, az Astoria és a Blaha Lujza tér között látható, ahol ez a három (kettő) üzlet közvetlenül egymás szomszédságában áll: a Libri Könyvpalota és mellette a Líra egyik legnagyobb üzlete.

A Libri üzlete az Allee-ban (kétszintes) egy kávézóval együtt várja a vásárlókat.A Líra üzlete a Rákóczi úton.

A Libri pl. évente átlagosan ∼400 / 400+ könyvet ad ki. Ez egy nagyon jó szám. Egy ilyen adatot a lakosság számához és az olvasási /vásárlási szokásokhoz kell igazítani, az arányok döntőek. Kínában pl. 2013-ban 444000 önálló könyvcímet adtak ki, míg az USA-ban csak 304912-t, de Kínában 1,5 milliárd ember él, Amerikában meg 330 millió. Magyarország az Európai Unióban a középmezőnyben foglal helyet e kritériumok alapján, vagyis nincs oka szégyenkezésre se az olvasók számát, se a megvásárolt könyvek számát tekintve. Lehetne ez sokkal jobb is, de itt már bekavar a kormányzati propagandán túli gazdasági valóság: Magyarország az EU egyik legszegényebb országa, sok mutató tekintetében az utolsó / utolsó előtti helyen áll, szinte már csak Bulgáriával vagyunk szomorú versenyben, így ebből a pozícióból javítani a könyves-kulturális helyezésünkön, nagyjából annyira valószínű, mint az, hogy a közeljövőben magyar vasúti közlekedés lesz Európa éllovasa a fejlettség és a pontosság tekintetében.

Magyarországon a Líra és a Libri-Bookline mögötti üldözőbolyban nagy a verseny a további helyezésekért: azok után, hogy az Alexandra 2017-ben megrengette és a teljes könyvpiacot és több milliárdos tartozást hagyott maga után, néhány évvel később visszatért, visszaszerezte a nevét is, és egyre feljebb kapaszkodik a létrán, de a Pagony és az Akadémiai kiadó is látványosan tör fel a harmadik/negyedik helyért folyó küzdelemben...a magyar könyvpiac egyszerre szenved, pezseg és él. Három az egyben.

A kisebb kiadók – meglepően sokan vágnak bele a könyvkiadásba – többsége a nagy kiadókhoz társul be, illetve egymással is összeolvadnak a túlélés, a bevételnövelés és/vagy a jobb piaci pozíciók megszerzése érdekében. Ahogy én látom, főleg a gyerekkönyvek, mesekönyvek, képregények piacán nagy a felhozatal a kisebb könyvkiadókból.

Természetesen – vagyis nem természetesen, de Magyarországon az utóbbi 14 év történéseinek tükrében szinte törvényszerűen – a szabad piacnak ez a területe sem maradt érintetlen a politikai hatalmi játszmától, a befolyásszerzéstől, illetve az ellenségképzéstől. Ennek következtében rendkívül egészségtelen és káros folyamatok is tarkítják, torzítják a magyar könyvpiacot, a könyvkiadást. Amikor egy regnáló politikai hatalom az élet, a gazdaság, a piac minden területére befurakodik, médiabirodalmat épít, és televíziós társaságokat, online hírportálokat, újságkiadó vállalatokat, nyomdákat, könyvkiadókat és könyvesbolt hálózatokat vásárol fel, vagy beférkőzik ezek tulajdonosi, döntéshozói hátterébe, szerkesztőségeibe valamilyen formában, ott automatikusan sérülni fog az adott szegmens szereplőinek az egyenlő versenyfeltételekhez való hozzáférése.

Index cikk a kedvezményes akciókat érintő törvényről.

A könyvpiacot szabályozó, talán nem mindig piac-, fogyasztó-, és /vagy kiadóbarát törvények – igyekeztem finoman fogalmazni –, valamint a hatalom részéről a törvényekkel való identitáspolitikai játszadozás is része lett a könyvpiacról élők életének. De egyelőre a gondolkodás jogát még nem sikerült befóliázni. Azt majd holnap.

Sajátos és szomorú poénja ennek a fóliázós (van, aki nem ismeri?) történetnek, hogy a gyermekvédelminek álcázott előírások betartását kizárólag és éppen azoktól lehet megkövetelni, akik még komoly anyagi áldozatot vállalva könyvesboltokat működtetnek, vagyis pl. kipengetik a kőkemény bérleti díjakat a könyvesboltjaik alapterülete után. Egy online felületre költöző kiadónak / könyvesboltnak /antikváriumnak ezzel nincs gondja, mert a könyvnek a képernyőre feltöltött fotóját nem kell befóliázni, és nem kell azt sem centivel méricskélniük, hogy nincs-e 200 méteres közelben egy templom vagy egy iskola, ha a törvény hatálya alá eső kiadványt árulnak.

8. A túlélés művészete a nyomtatott sajtó piacánAhogy említettem, a Gutenberg-galaxis másik, és egyértelműen legnagyobb vesztese az online térhódítással szemben (és gyakran a politikai térhódítással szemben): a sajtó. Tízezrével (szó szerint) szűnnek és szűntek meg újságok az elmúlt 35 évben a világban, elsősorban a napilapok: vagy teljesen, vagy csak a nyomtatott változataik. A túlélő újságok felköltöznek az online térbe. Magyarországon ez különösen látványos volt, mert a rendszerváltás több szempontból is betette a kaput a nyomtatott sajtónak. Nagy vesztesei és nagy veszteségei vannak ennek a történetnek. Hosszú múlttal bíró újságok adták be a kulcsot, az online kihíváson túl egyéb okokból is...és velük együtt természetesen a szerkesztőségek tagjainak, az újság külsős és belső munkatársainak is új munka után kellett nézniük. Az ellenséges felvásárlás és a konkurencia bedarálása, felszámolása az üzleti élet minden területén tetten érhető, így a médiapiacon is, csak nálunk ezeket a folyamatokat zajos botrányok, látványos bukások, gyanús pénzügyi manőverek, strómanok, összefonódások és politikai machinációk is kísérik.

Mostanra egyre több sajtópiaci és sajtóetikai szempontból valóban független – vagyis nem a politikai hatalom által finanszírozott, nem a poltikai hatalom által tulajdonolt és /vagy nem állami hirdetésekkel (közpénzből) fenntartott médiaszereplő –, tehát valóban a szabad piacról megélni kénytelen online hírportál /online tartalomszolgáltató vezeti be /vezette be az előfizetéses tartalom elérést. (444, HVG, Qubit stb.) Jobb esetben csak a regisztrációhoz kötöttet, de azt sem fogadja el mindenki, ebben az adathalászattal és adatvisszaélési botrányokkal teli korban. Így viszont a cikkek nem jutnak el minden olvasóhoz, csak azokhoz, akik ezt megfizetni képesek, amely nem csak az olvasói szokásokra, de a magyar politikai térképre, a választások eredményére is hatással van. Az ingyenes online tartalomfogyasztás sajátos luxus...és nem csak Magyarországon persze.

De mint minden történet, ez is árnyalatokban és színekben gazdag: mert, ha a napilapok terén komoly pusztítást is végzett a hírekre másodpercek alatt reagálni képes online hír-és sajtóipar, addig ma is létezik fogadókészség a színvonalas heti-és havilapokra, időszakos kiadványokra, ráadásul él még az az idősebb generáció, amelyik ma is szívesebben tájékozódik a nyomtatott újságokból, mint a digitális térből.

Kommunikáció Nagykovácsiban a nyomtatott és az online terepen, avagy A helyi média diszkrét bája: egy település sajtótörténelme – ahol létezik ilyesmi – mindig beszédesebb képet ad az adott település szociális, kulturális, politikai, emberi viszonyairól, mint bármiféle száraz történeti-bemutatkozó anyag a település honlapján.Párizs, Szajna part, ahol a "bouquinistes"-k /könyvárusok vasbódéi sorakoznak (mindent is árulnak, nem csak könyveket). Akarsz venni 50-70-100-éves újságokat? Egy franciának ez nem probléma. Itt a (sajtó)történelem a bódékban. És a könyveké.

Talán jó illusztráció a nehézségekre és a kitartásra is az Élet és Irodalom pályája. Apám az előfizetője volt ősidők óta, akkoriban rendszeres olvasója voltam a lapnak, nagyon szerettem...és szeretem ma is, csak már nem hiszek se a fanyar, cinikus és találó humornak, se a bölcs szavaknak annyira, mint régen, hiszen látom, hogy nincs (nem volt) hatásuk az ország romlásának megállításában.

Az 1957-ben alapított, és kezdetben politikai pártlapként útjára indított, de 1963-tól kezdve folyamatosan egyre magasabb színvonalat hozó Élet és Irodalom egykoron a magyar sajtópiac egyik meghatározó kulturális és közéleti szereplőjeként korrektül kihasította magának az őt megillető helyet. Pedig kimondva-kimondatlanul, de 1990 után szinte deklaráltan is az intelligens, kifejezetten művelt, tájékozott, magasan képzett (vagy az ilyen igényekkel jelen lévő), elit értelmiségi, illetve fiatal, képzett, egyetemista vagy egyszerűen csak minőségi tartalomra vágyó olvasóközönséget célozta meg, ami nem igazán a túlélés garanciája sehol ebben a bulvárosodó világban, de főleg nem Magyarországon. Az 1960-as években 25.000, de a 80-as évekre már 60.000 példányban kelt el a lapból, és akkor is csak azért ennyiben, mert központilag korlátozták a példányszámát.

Az És túlélte a rendszerváltást is, teljesen a szabad piacról él, hirdetésekből és olvasói előfizetésből, és ugyanakkor nem mondott le teljesen a nyomtatott változatról. Egyszerre létezik tehát online és nyomdai változata is: ez utóbbi, amennyire én tudom, ma mindössze ∼8000 (nyolcezer) kinyomtatott példányt jelent, és ennek jelentős része is Budapesten kerül eladásra / kiszállításra. 

9. A bestseller

Index, blogketrec, 2019. Ez a képernyőfotó önmagában is történelmi dokumentum, és egyben egy másik, várakozó poszt része is, de itt a könyves vonatkozása miatt szerepel.

Van a Legnagyobb példányszámban eladott könyvek halmaza, és van a Gonosz célokra felhasznált könyvek halmaza. Ennek a két halmaznak van egy közös halmaza, és ebben a közös halmazban található meg többek között a Mein Kampf is. A Gonosz célokra felhasznált könyvek halmaza is két halmazból áll össze: azon könyvek halmazából, amelyet eleve gonosz céllal adtak ki, és azon könyvekéből, amelyeknek soha nem volt célja, hogy másoknak ártsanak, de gonosz emberek kiforgatták őket a saját céljaikra.

Például a Cion bölcseinek jegyzőkönyve is bestseller volt annak idején, amikor az orosz, cári titkosszolgálat elterjesztette, és eleve gonosz céllal készült. A Biblia – szintén bestseller – viszont kifejezetten jószándékú, az emberi jóság keresésére ösztönző, tanító, és homlokegyenest ellenkező üzenetet hordozó könyv, ahhoz képest, amelyre évszázadokon át felhasználták.

Ha most rendeznék egy internetes szavazást arról, hogy melyik a világ három legkártékonyabb könyve, amelyre hivatkozva és / vagy amelyet felhasználva megtévesztettek, behülyítettek és felfoghatatlan rémtettek elkövetésére buzdítottak a tömegeket vagy egyes személyeket, azt hiszem, hogy eléggé durva lista állna össze a jelöltekből, és olyan vita-gyűlöletcunamit tudnék elindítani, amelynek a következményei meg sem állnának a bíróságokig. Abban azért nem tévedek, hogy Mein Kampf szerepelne a dobogón, mert ez a könyv minden szegmensben tarol: eleve gonosz céllal készült, gonosz célokra is használták fel, és megalapozta egy rendszerszintű népirtás és egy világháború kirobbantásának ideológiai hátterét, vagyis bizonyítottan beteljesítette a kártékony mivoltát. És egyben utalnék a poszt 2. mottójára.

A bestseller nem egy etikai-erkölcsi kategória. Bármilyen könyvből lehet bestseller, tartalomtól és szándéktól függetlenül, vagy éppen azért.

Hitler az 1940-es márkaárfolyammal számolva mai értéken összesen közel 17 milliárd (!) forintot keresett a könyvével, de már 1933-ig is 2 milliárd folyt be a zsebébe az eladásokból (minden eladott példány után 10%-os jogdíjat kapott), és ennek a fele után sem fizetett adót. Miután megválasztották kancellárrá, már nem is kellett neki ilyesmivel foglalkoznia, az összes adótartozását elengedték, nem is firtatták a továbbiakat sem, és örökre teljes adómentességet kapott, érthető okokból. Volt még hátra 12 éve, hogy kiélvezze a vagyonát, de nem igazán volt rá módja.

Sajnos Hitler nem elégedett meg a szimpla adócsaló szereppel, és már a könyve is, – amiről még lesz szó, de ez teljesen véletlenül alakult így – olyan hatalmas lyukat ütött a civilizáció kulturális szövetébe, hogy azóta sem igen sikerült befoltozni azt. És nem is az volt a legnagyobb baj, hogy 12 millió példányt adtak el a könyvből (1933 után különböző változatokban ingyen is osztogatták, és de, az is baj) hanem, hogy az emberek képesek voltak komolyan venni mindazt, amit leírt benne. Akarsz hallani egy morbid viccet? Maga Hitler is azt mondta egyszer, hogy ha tudta volna, hogy megválasztják kancellárrá, akkor soha nem írta volna meg a Mein Kampfot. A baj csak az, hogy kancellár is azért lehetett – több más ok mellett –, mert megírta.

De látjuk, hogy a Weimari Köztársaság és a mai világunk között nincs semmi különbség, pedig azt kellene hinnünk, hogy ma már sokkal okosabbak az emberek, hiszen végtelen lehetőségünk van az igazság megkeresésére. Ehhez képest olyan információs és dezinformációs zajban vergődünk, hogy már talán abban is kételkednünk kéne, amit gondolunk, nemhogy megtaláljuk a helyes utat a hazugságok erdejében. Én azért nem tettem le erről a keresésről, de láthatóan egy kisebbség része vagyok. Hitler és a propagandistái tudták, hogy a sokszor megismételt hazugság igazsággá áll össze a buta és szürke tömeg fejében. Ezt az igazságot ma is tudják a követőik, éljenek bár Oroszországban, az USA-ban vagy Magyarországon...vagy bárhol a világban.

Amikor 2015-ben kiadták a Mein Kampfot Németországban, Franciaországban, USA-ban stb., – akár a kritikai megjegyzésekkel megtűzdelt változatot, akár a nyers eredetit – ez a könyv ismét pénzt termelt a kiadóknak, és az összes példány villámgyorsan elkelt: így működik a piac, és így működnek a bestsellerek. Valaki talán ezt a könyvet a saját tudás tárházának bővítéseként vagy kíváncsiságból vette meg, míg egy nácinak talán a szobája dísze, egy 6 négyzetméteres Hitler portré alatt. Már 1939-ig 11 nyelvre fordították le. A héber fordítást 1995-ben adták ki Izraelben, itthon a Gede testvérek jelentették meg 2007-ben. Hétköznapi nyelven szólva: valószínűleg minden zsidó történész olvasta a Mein Kampfot. Egyébként több kiadó is zsidó jótékonysági szervezeteknek és alapítványoknak utalta át az újkori eladásokból befolyó teljes összeget...amennyiben azok befogadták.

A könyv megjelentetése azóta is a viták középpontjában áll. Hitler rég halott, de a könyve sokszorosan túlélte, és ma is indulatokat gerjeszt. 

10. Írni jóAz írás egy csábító foglalatosság.

Az interneten, a közösségi médiában könnyen és ingyenesen kapsz teret, csak a megfelelő platformot kell megtalálni ahhoz, hogy a lehető legtöbb olvasóhoz eljuss. Az interneten is kereshetsz az írással pénzt, nagyon sokféle módon, a leggyakoribb, hogy valaki előfizetéses tartalomszolgáltatáshoz köti az általa feltöltött írásműveket (pl. Patreon).

Könyvet írni és kiadni már komoly szintlépés. És a nagybetűs Írók mellett, akik hivatásszerűen próbálnak megélni az írásból, van egy nagyon széles alkalmi írókból álló réteg, akik talán csak egy, vagy egy-két könyvet írnak egész életükben. Gyakran adják könyvírásra a fejüket a tábornokok (főleg a győztes háborúk után), a film-és színházi rendezők, a színészek, a zenészek, a humoristák, a fitnesz-guruk, a TV-rádió szerkesztők-műsorvezetők, a szakácsok, az újságírók, a focisták...és persze a politikusok is, miniszterelnökök, elnökök, kancellárok, Angela Merkeltől Nicolas Sarkozyig. Ez utóbbinak 3 könyve magyarul is megjelent. Könyvet írt például Horn Gyula (Cölöpök, Azok a kilencvenes évek), Medgyessy Péter is. Orbán Viktor neve alatt már hét könyv jött ki a nyomdákból. Gyurcsány Ferenc 3 könyvet írt, Kate Vargha pedig egyet. 

A politikusok többsége természetesen nem szakácskönyveket vagy krimiket ír, hanem életrajzi ihletésű műveket. Ezzel saját magukat is felrakják a könyvespolcra, az összes olyan könyv mellé, amit addig róluk írtak, vagy feltehetőleg róluk fognak majd írni, amennyiben a tetteikkel vastag betűkkel vésték fel a nevüket a krónikákba. 11. A könyvek templomai

A könyvtárak története, az adott nép története is. A könyvtárak évezredes története pedig az Európai identitás kialakulásának történetét regéli el. Magyarországon is.

A magyar kulturálisan egy európai nép, és nyugati szellemiségű, anno a nyugati kereszténység mellett tette le a voksát, és nyugati orientációjú. Bárki hazudja is neked az ellenkezőjét, bárhogy is keseredj el a mai magyar valóság rémképétől, tudd, hogy a magyar ember nem egy félázsiai, nem egy piros pöttyös seggű ázsiai, Magyarország pedig nem egy keleti Akármisztán a Türk Tanácsban, nem kínai-orosz feudális-vazallus állam, hanem független európai, szellemiségében és örökségében nyugat-európai ország, azért, mert a megtelepedése után pontosan ugyanazt az utat járta be /akarta bejárni, mint a nyugat európai szomszédjai...igen, 1526-ig, ott volt egy nagy törése, hála az iszlámnak, és ebből állt talpra a három részre szakadt Magyarország egészen a következő, végzetes zuhanásáig (Trianon), de addig gyakorlatilag ismét, nehézkesen bár, de töretlenül fejlődve. Azóta is nyugati orientációjú és szellemiségű, csak kisebb az ország területe.

Az első magyar könyvtár a Pannonhalmi Bencés apátságban létesült, és az 1093-ból származó katalógusa 80 db könyv adatait sorolja fel. Ez akkoriban egy európai léptékű, híres és elismert gyűjtemény volt. Ahogy a gyorsan megtelepedő nyomdászat, úgy ez is bizonyítja, hogy mennyire vagyunk mi félázsiaiak. De aki annak érzi magát, annak el lehet innen menni, én nem tartóztatom. Erről ennyit.

Valószínűleg minden érezni és gondolkodni képes ember ugyanezt, ugyanígy megfogalmazza magában, ha belép egy olyan építészeti térbe – ez a mérettől független –, amely könyveknek ad otthont, és az a tér megszólítja őt: talán a könyveken és a templomokon kívül nincs is más olyan fogalom, szóösszetétel, amelyik ilyen jól passzol egymáshoz. E két kulturális entitást – a szavak szintjén – szinte egymásnak teremtették.

Én lényegében minden könyvtárba, könyvesboltba vagy antikváriumba belépve – valójában még a legszegényesebb és legegyszerűbb térben is – úgy érzem magam, mintha egy templomban, egy szentélyben, egy szakrális helyen járnék.

A könyvek hatnak a térre, és templommá nemesítenek egy lepukkant, 1970-es években épített kultúrházban kialakított kis könyvesboltot vagy egy aprócska antikváriumot is, de még a legsivárabb plázának az építészeti szempontból értéktelen és értékelhetetlen helyiségét is eleganciával ruházzák fel. De egy villamosban, egy buszban, egy kamionban vagy egy szekérben berendezett könyvtár is életre kelti a környezetét, ennek cáfolhatatlan bizonyítékai a mozgókönyvtárak.

A 7410-es mozgókönyvtár a '60-as években, Baross kocsiszín előtt. kép forrása: villamosok.hu

A mozgókönyvtár szolgáltatás az USA-ból indult, 1905-ben, egy ponyvás szekérrel, amelyet két ló húzott, és 2560 kötetet vitt magával, meg persze a könyvtárost, aki farmról-farmra vitte a kultúrát a gazdálkodóknak. A kezdeményezés azóta – és nagyon gyorsan – világraszóló karriert futott be. Magyarországon már 2014-ben megjelentek a mozgó könyvtárak előfutárai.

Mindenféle járműben berendeztek már valószínűleg mozgókönyvtárt, a szegény országokban a legegyszerűbb kétkerekű, emberei erővel húzott kordéban is. Afrikában tevéket és szamarakat is igénybe vesznek ehhez az úttalan utakon, Etiópiában például egy Amerikába kivándorolt etióp hozott létre a szegények számára ilyet.

A mozgókönyvtár szolgáltatás különleges, egyedi és kulturálisan is meghatározó illusztrációja egy adott népnek, a digitális térben is több cikket és videót találni róla. Kuriózum, és ugyanakkor hasznos, pozitív, minden szempontból igazolható és támogatható a jelenléte és a fenntartása...egy kultúrországban. Vagy bárhol, ahol van szándék arra, hogy biztosítsanak valamiféle minimális emberi jogot egy élhetőbb élethez, és mindenkihez eljuttassák a szórakozás, a művelődés, a tanulás lehetőségét, a legutolsó és legszegényebb településre is. Ehhez még európai értelemben véve demokratikus berendezkedésűnek sem kell lennie az adott országnak: van erre példa. Talán ez is a könyvek csodája: jobbá teszi a rosszabb helyeket is, kihozhatja az emberekből a jobbik énjüket. 

És vannak a világban olyan helyek, ahol a könyvtár vagy a könyvesbolt vagy a könyvtár ténylegesen is egy templomi térben valósult meg: ott végképp tökéletessé válik a szimbiózis. De egykori színházakban, operaházakban, kastélyokban, várakban, kolostorokban kialakított könyvesházak is átlényegülnek vagy átalakulhatnak véglegesen vagy időszakosan, amikor megnyitják a kapuikat a nagyközönség előtt. Vásárolsz vagy csak kölcsönözhetsz bennük: ez lényegében lényegtelen.

A könyvek templomai a világ legszebb helyei.

A Pannonhalmi Főapátság könyvtára. Kép forrása: Femina /Magyarország 8 legszebb könyvtára Fotó: országalbum /rosszQtya

Szolgálati közlemény: Az igazság szerint itt 9 db fotónak kellene lennie, amit különböző oldalakról válogattam ki, és meg is kértem az engedélyt /liszenszt az amerikai online magazinoktól a felhasználásra (a képek eredeti forrása az ő cikkeik, The Spaces és az Architectural Digest/AD), de pl. a The Spaces válaszából kiderült, hogy nem náluk, hanem a fotósoknál vannak a jogok, és így egyesével kellett volna megkérnem mindegyiküktől azokat, és ehhez már nem volt hangulatom. De nem hagyom az olvasót az élmény nélkül, adok linkeket, mert ha már így alakult, miért ne olvashatná el magyarul az, aki rákattint, a képekhez tartozó szöveget is) Ez lett volna az a 9 fotó a könyvtárakról és a könyvesboltokról.

Könyvtárak:

1. Bibliotheque National de France in Paris, France. (opening image) Photography: Takuji Shimmura
2. Oodi library in Helsinki, Finland, Photography: Tuomas Uusheimo
3. Trinity College Library in Dublin, Ireland, Photography: Diliff
4. John Rylands Research Institute and Library, Manchester, England, Photography: Michael Beckwith
5. George Peabody Library in Baltimore, USA, Photography: Matthew Petroff

Könyvesboltok:

1. The Center for Fiction (Brooklyn, New York) Photo: Michelle Rose
2. Van der Velde in de Broeren (Zwolle, Netherlands) Photo: Ben Vulkers
3.  Daunt Books (London, England) Photo: Naki Kouyioumtzis/Getty Images

Íme, a linkek, könyvtárak angolul vagy magyarul, és könyvesboltok angolul vagy magyarul, persze vannak ott még fotók, ez a 9 kép csak kedvcsináló lett volna, nekem ezek voltak a kedvenceim.

Az internet bugyrain kívül a lenyűgöző könyvtárak és könyvesboltok fotóira / leírására gyűjteményes kötetekben, tematikus könyvekben is rábukkanhatunk. Az egyik ilyen szép, elismert és nyomtatott kiadvány, a Temple of Books: Magnificent Libraries Around the World (mi más is lehetne a címe?) az Országgyűlési könyvtárt is beválogatta a világ legszebb könyvtárai közé. Ezek az épületek, amelyek otthon adnak sok ezernyi könyvnek, nem csak a belső tereikben, hanem külső megjelenésükben is szinte mindig az építészet legmagasabb, legszínvonalasabb alkotásai. De az is előfordul, hogy nagyon egyszerű, ám hívogatóan hangulatos helyiségek lesznek közkedvelt táborai a könyvrajongóknak: pl. könyvesboltnak átalakított hajók.

Amennyire a könyvesboltok és könyvtárak templomai gyönyörűek, az alexandriai könyvtár felgyújtása annyira a világ egyik legnagyobb vesztesége: nem akad történész vagy kultúrantropológus, aki csak megbecsülni merné, hogy pontosan mennyi és miféle pótolhatatlan tudás veszett oda azokban a pergamenekben, tekercsekben. A tűz martalékává lett írásos emlékek számát valahová 200.000 és 700.000 közé teszik. Jegyzetek, háborúk krónikái, filozófiai értekezések, tudományos ismeretek, emberi portrék...minden elhamvadt szinte egy szempillantás alatt, csak az maradt meg, amit már korábban lemásoltak, és ezek a másolatok máshová kerültek. Egész korok estek ki a tűzvész miatt az emberi történelemből, elvesztek az évszázadok közötti kapcsolatok, számtalan hasznos ismeret, amit addig összegyűjtöttek, és ami segíthetne felfűzni a régmúlt korok és történések fonalát, vagy kiegészíteni a lyukakat. A könyvtár felgyújtása persze néhány elgondolkodtató vagy éppen teljesen légből kapott összeesküvés-elméletnek is táptalajt adott...de ki tudhatná, mi az igazság ezekből? A veszteség ténye az, ami a bizonyosság, és az jóvátehetetlen. Írók és filmes forgatókönyvírók is szeretik beleszőni ezt a tragédiát az életművükbe: hálás téma a társadalom-, a hatalom- és a valláskritika megalapozásához is.

Az Agóra című film előzetese. Az alkotást nagyon intelligens történetvezetés, jó forgatókönyv, látványos jelenetek, feszültség és dráma, jó színészek jellemzik...masszív áthallásokkal mai világunk zűrzavarára.

12. A cenzúra

Amióta létezik az írás, azóta létezik a cenzúra is.

Az írás művészetének fejlődését szorosan kísérte a betiltott írásművek sokasága, de megfogalmazhatom úgy is, hogy a szabad gondolat és a szabad gondolat elfojtásának a vágya egyidős az emberiséggel. 

Sokat olvastam korábban is ezekről, de az még engem is meglepett a háttéranyagot kutatva, hogy gyakorlatilag nem akadt olyan közismert, közkedvelt, híres író, akinek a műveit ne cenzúrázták volna valahol-valamikor-valamiért...a helyszínek, korszakok és okok sűrűn változtak, de a lényeg soha: mindig akadtak olyanok, akik szerettek volna elhallgattatni másokat. Napóleon is tucatjával záratta be a neki nem tetsző újságokat, szerkesztőségeket, és ő még elég felvilágosultan járt el a kritikus sajtóval szemben.

Amíg nem léteztek a mai, modern telekommunikációs eszközök (tv, rádió, internet, közösségi média stb.), addig az írott szó, és különösen a nagy tömegben, tehát a könyvekben, az újságokban terjeszthető írott szó volt a legveszélyesebb fegyver. A szabad gondolatokat rendszerfüggetlenül üldözték és üldözik ma is. Vagy próbálkoznak vele. Manapság e vonatkozásban pusztán a mennyiségi faktor és a jogorvoslati lehetőségek megléte különbözteti meg a demokráciákat a diktatúráktól, és mindenfajta egyéb autoriter világi és / vagy vallási rezsimtől.

Az egykori, klasszikus könyvégetéseket jelen korunkban felváltották a virtuális, digitális könyvégetések, illetve a modern cenzúra eszközei, amelyekkel egyetlen feljelentés hatására egyetlen kattintással le lehet radírozni írókat, írásműveket, civil vagy állami szervezeteket, archívumokat, politikai pártokat, közszereplőket és hétköznapi polgárokat a digitális térből. Az olyan privát cégek közösségi média alkalmazásai, mint a facebook, Twitter/X, TikTok, Instagram, Youtube stb. lényegében államként működnek az államban, és a befolyásuk a világ alakulására felfoghatatlan erejű. Ezekhez társulnak a propaganda-hírhamisító hírszolgáltató és médiafelületek (TV, rádió, online hírportál stb.), valamint a felhasználók által létrehozott tartalmak, honlapok, fiókok, csatornák. Mindezek közül több, nyíltan pártfogolja a terrort is akár, amennyiben az elegendő kattintást hoz, illetve összeesküvéselméleteket terjesztő dezinformációs platformként működnek. Ma a cenzúra, a manipuláció, a fake news, a szólásszabadság eltörlésének új dimenzióit látva, a klasszikus középkori inkvizíció tulajdonképpen egy liberális gittegyletnek tűnik, Torquemada pedig az emberi jogok képviselőjének. 

Az, hogy Kínában, Oroszországban, Iránban...közel-keleti, afrikai vagy ázsiai despotikus-autoriter-segglyuk országokban – vagy amíg léteztek, addig pl. a Varsói Szerződés országaiban – egyáltalán nem létezik európai értelemben értelmezhető sajtószabadság, tehát nincs a szabad gondolatnak tere, és tűzzel-vassal és vasszigorral cenzúráztak vagy eleve korlátoznak /korlátoztak minden írni szándékozót, és alapos vizsgálatnak vetnek alá minden nyomtatásba kerülő írásművet a mai napig, azon nem csodálkozik senki.

A XX. század második felében a vasfüggöny eleve szűrőként működött. A szólás-és véleményszabadság fennakadt a szögesdróton, idefelé jövet.

A kelet-európai országok írói azonban a nyugati métely kizárásától függetlenül is öncenzúrára vagy teljes illegalitásba kényszerültek, amennyiben bármiféle kényes, az elfogadott közízlést, a társadalomra sokszor rákényszerített elvárásokat, az elfogadott erkölcsi normarendszert sértő, vagy rendszerkritikus, szenzitív politikai, szociológiai témát próbáltak meg boncolgatni. A Kádár korszak 3T-je (tiltott-tűrt-támogatott) képzőművészeket, filmeseket, zenészeket, írókat emelt fel, tartott takaréklángon vagy kényszerített teljes hallgatásra.

És Magyarország még így is szinte üdítően szabadnak és felvilágosultnak tűnhetett a külső szemlélő számára pl. 1945 és 1990 között, és ez a képzet nem is mindig volt csalóka...más országok helyzetével összevetve a keleti blokkban. De persze ez a szabadság is ezer fényévekre volt a tökéletes és zavartalan szabadságnak még az illúziójától is.

Liberális keretek nélkül nincs szólás-és véleményszabadság és nincs szabad és független sajtó /média, ezek nélkül pedig nincs demokrácia sem. Az az eszme, ideológia vagy az a vallás, ami ezt nem fogadja el, az nem illeszthető be ezek közé a keretek közé, tehát törvényszerűen a demokrácia ellensége. Minden demokrácia a jellegénél fogva csak és kizárólag liberális alapokon nyugodhat. Ha kiütik a tartóoszlopokat, a partinak vége, és az eltartott kisujjú szakértők, és egyéb politikai elemző-tutimondók elvitatkozgathatnak arról, hogy éppen hibrid rezsim, választási autokrácia, féldiktatúra, teokrácián alapuló diktatúra, köztörvényes bűnözéssel összefonódó politikai maffiaállam, gyarmati iga, vagy totális, egyszemélyi diktatúra alatt élnek-e, vagy mindezek együttese alatt...amíg megengedik nekik, hogy polemizáljanak ilyesmiről.

A tapasztalatok szerint olyan nagyon sokáig nem szokták megengedni.

Az 1989 előtti korszak volt az a keleti blokkban / Magyarországon, amelyben az olvasók megtanultak a sorok között olvasni, az írók pedig új módszereket alkalmaztak a rendszerkritikus gondolataik terjesztésére: nem véletlen, hogy a sci-fi műfaja olyan nagy karriert futott be a II. világháború után, Kelet-Európában. Az idegen és az utópisztikus világok társadalomrajzába és konfliktusaiba jobban el lehetett rejteni az aktuális mondanivalót a cenzorok szeme elől. Stanislaw Lem lengyel író korszakalkotó mestere volt ennek, de a magyar sci-fi mesterei is penge módon bántak a műfaj lehetőségeivel. Nyugaton sokkal szabadabban alkothattak persze, ott elvileg nem kellett tartani semmiféle megtorlástól, nem kellett a műfajok között választani, minden társadalmi jelenség kritika alá vehető volt, de Aldous Huxley (Szép új világ), George Orwell (1984) vagy Ray Bradbury (Fahrenheit 451) ettől még simán pellengérre került. A diktatúrákban persze azonnal indexre tették ezeket a könyveket, de kiderült, hogy a Nyugat sem jelentett garanciát a szabad gondolat sértetlenségére, illetve nem mindenütt. Mindig akadt valahol valami hülye, túlbuzgó hivatalnok-feljelentgető-cenzor, aki belekötött valamibe. 

Mert igaz, és nem is tagadja senki: az egyébként valóban toleráns alaphelyzetű demokráciák is élnek (éltek) hasonló módszerekkel. A cenzúra, a tiltás, a befolyásolási kényszer, a szabad sajtó megregulázása, a kulturális élet belügyeibe való beavatkozás örök késztetés a hatalom birtokosainál, csak ennek a beavatkozásnak a mikéntje, következménye, mértéke és minősége a kérdés. Egészen felfoghatatlan mennyiségű könyv került részleges vagy teljes tiltás vagy korlátozás alá az ún. nyugati /nyugatias berendezkedésű, civilizált és demokratikus, liberális világban, Európától az USA-ig, Ausztráliától Japánig.

Nyilván nem arról van szó, hogy bárki könnyeket hullajtana, ha pl. a dzsihadista hitszónokok demokrácia elpusztítására buzdító szólamait nem engedik megjelentetni könyv formátumban (vagy bárhogyan máshogy), mert azt persze, hogy minden demokrácia tiltja. Amennyiben demokrácia akar maradni.

Létezik tehát jogos, érthető, elfogadható indok egy könyv megjelentetésének a tiltására: a demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindent szabad, mert ez nem a demokrácia, hanem az öngyilkosság definíciója egy társadalom számára. Nagyon világos keretei vannak a szólás-és véleményszabadságnak, amelyet az egyetemes emberi jogok és adott ország törvényi keretei közé illesztenek, és jó esetben nem is élnek ezzel vissza a hatalom birtokosai. Vannak tabuk, vörös vonalak, és mindig is voltak, és ez így jó. Minden demokratikus társadalomban ki kell építeni ezeket az önvédelmi mechanizmusokat.

De mindig volt szándék arra a törvényalkotóknál, hogy ezeket a tabukat, vörös vonalakat és határokat szorosabbra húzzák, átalakítsák gumijogszabályokká, hogy bármire ráhúzhatók legyenek, és ezáltal a politikai hatalom a társadalom, a nép ellen fordíthatja azokat. Ha tudja. Ha hagyják. A lassú tűzön megfőzött béka esete. Ha jól csinálják, a nép észrevétlenül hajtja a fejét az igába, és mire egyáltalán felocsúdna, mire ellenlépéseket tehetne, már nincs senki, aki ezeket a lépéseket megtehetné, vagy nincs se erő, se mód rá, hogy megtegye.

13. Égető kérdések: a szex, a vallás, a tankönyvek, és a bosszú

Egy könyv betiltásához vagy a terjeszthetőségének a korlátozásához szükség van egy okra. A demokráciákban kell hozzá ilyesmi.

Okot találni valójában elég könnyű, és ehhez elegendő egy vélt / valós /kitalált magasabb erkölcsi szempontra, vagy valamiféle kisebbség, esetleg egyenesen a többség érdekeire, vagy a társadalom valamelyik rétegének az érzékenységére vagy védelmére hivatkozni.

Tudod kik olvasták a világon a legtöbb szexkönyvet, és tudod kik nézték meg a legtöbb szexfilmet? A cenzorok.

Mert a könyvek betiltásának, az író vagy a kiadó szankcionálásának, partvonalra szorításának egyik gyakori oka a kipécézett könyvben felbukkanó szex (önmagában), vagy a szexualitás ábrázolása volt. Az álszentség mindig vaskalapos prűdériával párosul, és ahol megveti a lábát, ott már egy kivillanó női boka leírása is maga az erkölcsi fertő lehet ezeknek az embereknek a szemében.

A szex még abban az esetben is célpont lett sokszor, ha az ábrázolás felemelően, vonzóan erotikus és / vagy egyenesen eszményített volt a könyvben. Egyszerűbb esetnek bizonyult, ha a könyvben leírt szexualitás naturalisztikus, közönséges, obszcén, pornográf, esetleg kimondottan erőszakkal körített és vulgáris nyelvezetű megjelenítése miatt került bele a vádiratba. Ha a nemek közötti határok elmosásával (homoszexualitás, biszexualitás, transzneműség stb.) is sikerült megvádolni az írót a tiltakozóknak, akkor többnyire nyert ügyük volt a bíróságok előtt. Az ilyen témák megjelenítése miatt könnyen kihúzhatta bárki a gyufát. De előfordult olyan eset, hogy pl. éppen a keresztény egyházak védtek meg (!) egy-egy erotikus tartalommal fűszerezett művet a bigott-civil erkölcscsőszök támadásaitól. Sőt, nem egy olyan súlyosnak látszó ügy akadt, ahol pl. a katolikus egyház – minden előzetes várakozás ellenére – meglepően toleránsnak és nyitottnak, megértőnek mutatkozott, miközben az állami vagy helyi /világi /civil szervezetek a legkevésbé sem. Nem fekete-fehér a történet.

Természetesen akadtak olyan írók és olyan művek az elmúlt évszázadokban, akiknek és amelyeknek a megítélése nem volt egységes akkor, amikor műveiket bemutatták, és némely esetben ma sem az: a lista nem csak hosszú, de széles is.

Boccaccio zseniális Dekameronjától (XIV. század második fele, tehát még jóval Gutenberg előtt) a papok kiugrottak a reverendájukból dühükben, a Szodoma 120 napja (1785) azonnal börtönt majd elmegyógyintézetet jelentett DeSade márki számára, de még az 1960-as években is ádáz viták folytak arról, hogy ez a szadizmusban élvezkedő könyv megjelenthető-e, ahogy Antoni Burgess Gépnarancsa (1962) vagy Bret Easton Ellis Amerikai psychoja (1991) is elég megosztó volt már a kiadásuk évétől kezdve (ez utóbbit a Christian Bale főszereplésével készült film tette igazán híressé, de a Gépnarancs és a Szodoma is a filmes feldolgozás után került igazán (újra )a figyelem középpontjába...és a kritikák tüzébe).

Vladimir Nabokov orosz-amerikai író, 1955-ben megírt Lolitájának még filmes feldolgozásra sem volt szüksége ahhoz, hogy azonnal óriási botrányt kavarjon, több országban is betiltották a pedofil nevelőszülőnek a mostohagyermeke iránt érzett vonzalmáról szóló alkotást. Soha nem olvastam (állítólag elképesztően jól, gazdag nyelvezettel és kitűnő stílusban van megírva, és jó a magyar fordítás) de őszintén szólva nem is hiányolom a könyv-bakancslistámról. Az olvasók, a befogadó közeg tűréshatára sem határtalan, és néha a téma maga üti ki az olvasási kedvet. Ez a téma pedig, általában is, de főleg mostanában, akár a nemzetközi, akár a hazai térben, a sorozatos pedofil botrányok, a gyermekek sérelmére elkövetett egyházi vagy családon belüli szexuális visszaélések miatt is kőkeményen a célkeresztben lévő téma lenne (ha most írná meg), de már az 50-es években sem hagyta hidegen a közvéleményt, undorító és mocskos könyvnek titulálták, bírósági perek kísérték az útját. Nem nagyon hiszem, hogy a közeljövőben Magyarországon újranyomja, közzé teszi valamelyik kiadó.

Nabakov könyve nyomán "a lolita" önálló címszó lett, olyan serdülőkorú / tinédzser / fiatalkorú lányok leírására, akik erotikus bűvkörükbe vonnak érett, felnőtt férfiakat. Természetesen azóta ez a téma is átesett több filmes feldolgozáson, sajátos színben például legutóbb Luc Besson pazarul elkészített, Leon, a profi című művében (Jean Reno és Natalie Portman, egy bérgyilkos és egy 12 éves kislány szokatlan kettősén keresztül...ez is kisebb botrányt kavart akkoriban).

De ide sorolható a legfrissebb, hasonló témát boncolgató film is, de már kiterjesztve a korhatárt egy tanár és egy 18 éves, középiskolás diák kapcsolatára, a Csábító leckékben (Martin Freeman és Jenna Ortega). Egyébként ez egy egészen kitűnő, intelligens, érzékeny film, jó párbeszédekkel, szép operatőri munkával, csodás színészi munkával. A HBO Maxon megtekinthető, és az eredeti címe Miller's Girl, ami miatt szervesen kapcsolódik ehhez a poszthoz is: Henry Miller az amerikai irodalom egyik megkerülhetetlen figurája, és ebből a filmből tudtam meg, hogy egyébként egyes (összes?) középiskolákban tiltják a könyveit, illetve nem képezik az irodalmi tananyag kötelező részét. Eléggé meg voltam lepve, azt hittem azért, hogy ezen a szinten már túlléptek az amerikai közoktatásban 1934 óta. Az ok: természetesen a szexualitás kendőzetlen, pornográfiával azonosítható ábrázolása a könyvben /könyvekben. Henry Millernek az első regénye, a Ráktérítő, majdnem 30 éven át tiltott volt az USA-ban, de több más európai országban is indexre tették...és Amerikában ma sincsenek kibékülve az író életművével, ahogy látható. (Kitérő: szerintem Jenna Ortega öt éven belül Oscar díjat kap valami filmjéért, ha jól választ.)

A másik terület – sok területből lehet választani –, amely miatt sok könyv került rá a harag céltáblájára, az természetesen a vallás. Felsorolni is nehéz lenne azokat a könyveket, és írókat, amelyeket egy-egy felekezet, vallás, hit megsértésének vádjával akartak betiltatni, eltüntetni. Salman Rushdie-t meg egyenesen megölni. Miután a fél életét bujkálással töltötte, ha megölni egyelőre nem is, de a fél szemére megvakítani így is sikerült, és amíg csak él, veszélyben lesz az élete. És akkor még mindig csak a könyvekről beszélek, nem az újságokról, vagyis  szerkesztőkről, grafikusokról és illusztrátorokról, akiknek vérdíj van / volt kitűzve a fejére, vagy akiket meggyilkoltak az iszlám megsértésének nevében.

A keresztényeknél 2000 év nagyjából elég volt ahhoz, hogy mostanra azért ne legyenek ennyire radikálisak, ha egy könyvről van szó, de azért náluk is sokszor elszakad a cérna, és ha ölni nem is akarnak, láthatóan egyre jobban unják, hogy odatartsák a másik orcájukat is. Ami egyébként, látva, hogy mi folyik Európa egyes nagyvárosaiban, á la Charlie Hebdo, nem is mindig olyan nagy baj, és erre ma már pl. Németországban politikát is építenek.

Amikor Philip Pullman nyíltan ki is mondta, hogy a keresztény hit alapjait megroppantani szándékozó könyvet írt, az Úr Sötét anyagai című regényciklusa (1995-től) sokaknál duplán kiverte a biztosítékot. Az USA-ban, a keresztény hitükben megbántott felek minden jogi eszközzel megpróbálták elérni, hogy ezt az ateista-sátáni mételyt eltávolítsák a könyvtárakból és az iskolákból, megvédve ezzel a keresztény Amerika fundamentumait, valamint a pihe-puha amerikai ifjúság szűzi erkölcseit, két iskolai mászárlás és két Eufória epizód között.

Jellemzően ez a vita is a könyvből készült filmfeldolgozás, illetve filmsorozat bemutatásával kapott szélesebb nyilvánosságot. A filmsorozatot láttam a HBO-n (Ruth Wilsont és James McAvoy-t is imádom), és a film, hála a színészeknek, a trükköknek és a fényképezésnek jól működik, teljesen nézhető, élvezhető...amennyiben képesek vagyunk megfeledkezni közben a nyers, keresztényellenes propagandától, amit tol.  A könyvből viszont csak tíz oldalt bírtam elolvasni, annyi bőven elég is volt az ítélethez: ilyen gyenge, vértelen stílusú, ócska könyvet ritkán tartottam a kezemben. Olvashatatlannak tartom, vérzett a szívem a sok papír miatt, amit erre elpazaroltak. Szerintem inkább a könyv silánysága a botrányos elsősorban, nem az egyházrengető szándéka. A film viszont, ahogy említettem, valószínűleg tűpontosan jeleníti meg a könyv semmiféle módon nem leplezett egyház- és keresztényutálatát. Szinte szájbarágósan fájdalmasan hozza / hozhatja, és ez alapján az az érzésem, hogy a könyvhöz képest még a Kommunista Párt Kiáltványa is egyenesen az Opus Dei-t támogató szózat lehet.

1938, Salzburg, Ausztria.

A szomorú helyzet az – ha valaki nem tudná – hogy a könyvek rendszerszintű égetését sem a nácik találták ki. 500 évvel ezelőtt is bevett gyakorlat volt a könyvek máglyára vetése. A könyvek gyakran a könyv írójával együtt égtek el. Shih Huang-Ti kínai császár már Kr. előtt 213-ban könyveket égetett el.

A Szentszék / a Római Anyaszentegyház a katolicizmus védelmében már a XVI. század közepén összeállította a tiltott könyvek listáját (Index librorum prohibitorum), amely azokat a könyveket sorolta fel, amelyek megjelentetéséhez nem járultak hozzá, és amelyeknek birtoklását /terjesztését /olvasását tiltotta a híveik számára. Az inkvizítorok, illetve a világi törvényszékek az egész keresztény világban üldözték a Hit ellenségeit, akik Gutenberg nyomdájával, az "ördög találmányával" terjesztették a katolicizmussal ellenséges irományaikat. Kicsit később (azonnal) azért a katolikusok is erősen rákattantak erre az ördögi találmányra, és ontották a könyveket a hitük védelmében. Közben pedig írók, művészek, nyomdászok, a tiltott könyveket megvásárló /birtokló hétköznapi emberek kerültek kiközösítésre, kalodába, börtönbe, kínzókamrába, bitóra, máglyára. Az előzetes cenzúra minden megjelentetni kívánt könyvre kiterjedt ott, ahol a pápai hatalom érvényre jutott: sajátos ízt kölcsönzött ennek a kontrollmániának, hogy a könyvekre kiadott jóváhagyások /tiltások rendszerén belül a világi hatalom birtokosai és az egyház is egyre inkább egymásnak feszült, ahogy mindig is küzdöttek egymással szemben azért, hogy melyikük nyeri el a valódi irányítást az országok, népek...vagy éppen a kulturális élet felett. A hegemónia a kulcsszó.

Róma csak 1966-ban (!), tehát több mint 400 évvel később vonta vissza a folyamatosan bővített-szűkített-toldozott-foltozott, és egyre abszurdabb anakronizmussal átitatott Indexet.

Természetesen nem akarok végigmenni az összes tiltási /korlátozási indokon, ezért csak annyit jegyeznék meg összegzésként, hogy sajnos az esetek elsöprő többségében szó sem volt kulturális nézetkülönbségekről vagy stílust, tartalmat őszinte szándékkal vizsgáló eszmecseréről: inkább csak kisstílű, pitiáner, gonosz, álszent, hazug, nevetségesen átlátszó és szánalmasan alantas indokok álltak egy-egy könyv útjában, vastagon leöntve az emberi irigység, a rosszindulat és a fensőbbséges gőg taknyával. Önjelölt erkölcsi prédikátorok; modern inkvizítorok; irodalmárnak álcázott kuruzslók; álkeresztény, álkonzervatív, áljobboldali, szavazatokra hajtó politikusok; tajtékzó fundamentalisták, vallási fanatikusok; arrogáns ideológiai véleményvezérek; prűd vénkisasszonyok egyletei; rasszista senkik; bigott, küldetéstudatos elmebetegek; véresszájú fasiszták; zsigeri nácik; álbaloldali szarkavarók; szélsőbaloldali, kultúraköpködő sztálinisták és mai utódaik...végtelen a lista.

A tiltás műfaja fennmaradt, sőt, bizonyos szempontból megújult és erőre is kapott.

A Mesés csapda című blogposztomat annak idején beválogatták a szerkesztők a blogketrecbe is, így erről többet nem mondanék, olvasta, aki olvasta, de az eset kapcsán annyit érdemes megjegyezni ismét, hogy a Ti orosz hazátok politikusának darálása egyenesen a sikerlisták csúcsára repítette ezt a könyvet akkoriban. Az ilyen könyvégető-könyvdaráló-könyvköpködő akciók tehát nem feltétlenül jelentenek jó eszközt az üzenet célba juttatására, roppant kontraproduktívan is elsülhetnek, de legalább lehet röhögni utólag. Vagy sírni. Bár vékony mezsgye, de egy erős demokrácia keretei közé egy ilyen jellegű, egyedi, látványpékséges-hatásvadász-kattintáshozó könyvdarálás is belefér – ha ennyit nem bír ki, akkor már régen baj van –, de általában azért érdemes valamivel magasabb színvonalon közelíteni a nézetkülönbségek rendezéséhez. Ezért jó a szabad világ, mert ott ennek tere is van.

Egy diktatúrában az a bevett gyakorlat, hogy egyes könyvek teljes betiltásáról, vagy a cenzúrázott /meghúzott kiadásáról a legfelsőbb hatalmi szinten döntenek. A demokráciákban ez többnyire a független bíróságok dolga. Bárki tiltakozhat egy könyv megjelentetése, terjesztése vagy befogadása ellen: az USA-ban ennek szinte folklórja van, ott a helyi, települési önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák, egyetemek (!), könyvtárak (!), különféle bizottságok, az adott állam hivatalos szervezetei, magánalapítványok, egyes politikusok vagy éppen egyházi képviselők adnak be keresetet...vagy nálunk meg a Sanyi, a Kis szilva kocsmából, Alsóputtonytekeresről. Feljelenteni bárki tud, és pereskedhet is, ha van rá pénze.

Magyarországon a politikai hatalom inkább az alapoknál kezdi a beavatkozást, hogy kimunkálja a kedvére való emberfőket: az iskolai tankönyveknél. Az, ami a tankönyvekbe kerül, mindent eldönthet később, és ennek is köszönhető, hogy annyi vita övezi a NER-Nemzeti Alaptantervet. A szabad tankönyv választás szigorítása, az oktatás és a tankönyvek tartalmának poroszos kontrollja, a tanárok szakmai autonómiájának felszámolása, a közoktatás helyzete, kb. hat különálló blogposztra is elegendő anyagot adna. A könyvek útján a tankönyvek is megjárják a maguk kálváriáját.

A szabad könyvpiac esetében ez másképpen működik.

Persze előfordul(hat), hogy egy-egy kirívó, botrányos, hírhedt eset pl. Európában a parlament elé is eljut, vagy a kormányzat / minisztérium  valamilyen különleges jogkörben saját maga intézkedik az adott könyv betiltásáról, de azért nem ez az általános, és a jogorvoslati lehetőségek ebben az esetben is bizonytalanná tehetik a végkifejletet, hiszen a kormányzatot / a minisztériumot is be lehet perelni, EU-bíróság elé is el lehet vinni az ügyet a végén, akár komoly presztízsveszteséget is okozva, amennyiben az államhatalom veszít. Egy demokráciában, mondom.

Mert a módszer a demokratikus berendezkedés feltételeihez illeszkedően mindig (többnyire) ugyanaz: a jogi út, a bíróság. Aztán a bíróság vagy igazat adott a felperesnek vagy elutasította a keresetet. Ez utóbbi esetben a könyv szabad utat kapott a könyvesboltokba, a könyvtárakba, az iskolai olvasmányok közé. De az is sokszor előfordult, hogy a felperes megnyerte a pert, és ekkor akár évekre, évtizedekre eltemették a megtámadott könyvet, vagy teljesen kibelezve, egész bekezdéseket, olykor egész fejezeteket, vagy tilalmas szavakat, sértőnek titulált kifejezéseket kihúzva /átfogalmazva került nyomdába ...ezzel gyakorlatilag megsemmisítve az eredeti művet, és az író eredeti szándékait is. Ilyenkor az is előfordult, hogy maga az író tiltotta meg a könyv kiadását, visszavonta az engedélyét a sokszorosításra.

A cancel culture-BLM-woke-neomarxista-muszlim-antiszemita-rasszista-fehér ember gyűlölő-divatliberális újbeszél, tehát az ideológiai és kulturális terrorizmusnak ez a brutális és zagyva keveréke viszonylag friss szereplő a térképen (volt előképe), ám megszégyenítően erősnek mutatkozik ebben a műfajban, és képviselőik visszamenőleg küldenék a zúzdába az amerikaiak, sőt, ahogy ez a lepra átszivárog, lassan az európaiak identitását meghatározó irodalmi műveket is, és száműzné az íróikat a kulturális radarról.

A könyvek útja a botrányoktól és az ideológiai harcoktól is hangos.Könyvajánló: már lényegében 100%-ig készen volt a poszt, amikor ajándékkeresés közben belefutottam ebbe a könyvbe a Libriben. Úgy jött nekem, mint valami megerősítő sugallat, mint valami szinkronicitás, a dolgok rejtett értelme szerint, hogy erre éppen most bukkantam rá, amikor ezzel a témával foglalkoztam. Legalább leellenőrizhettem, hogy amit más forrásokból összeszedtem, az helytálló-e. Szívem szerint kötelező olvasmánnyá tenném. Feltétlenül ajánlom: kitűnő karácsonyi ajándék. Egy kulturális megmerítkezés, egy történelmi utazás. Döbbenetes történetek vannak benne, kihagyhatatlan könyv a könyvbarátok számára. A Penguin Random House kiadványának magyar fordítása, a HVG könyvek sorozatban, egy kis magyar  cenzúratörténettel a végén. Touché! 

14. A könyvek otthona és varázslata

1.Mit nézel meg egy másik lakáson belül, először, amikor belépsz? Mire figyelsz?

Először nyilván az összhatásra, ahogy mindenki, tehát a lakás atmoszférájára, megszerzed az első benyomást az összkép alapján.

Én azt nézem meg másodszorra, hogy vannak-e könyvek, mennyi van belőlük és azok milyen könyvek.

Ebben az esetben a mennyiség és a minőség nem feltétlenül áll szemben egymással, de ideális esetben mindkettő kihozza a könyvbarát szemlélőből az elismerő elragadtatást, vagyis sok, jó, szép könyvet/magazint /újságot találsz a lakásban, a Gutenberg galaxis minden kincsét. Vagy keveset, de abban a kevésben a legmagasabb minőséget, tehát könyvművészet, a szórakoztatás és a tudás csúcstámadó példányait. Ám az is előfordul, hogy rengeteg, nem különösebben a könyvkultúra magaslataira törő könyv sorakozik a polcokon, de a könyv az a csoda, amelynek az esetében ez egyáltalán nem számít, mert a könyvet szerető ember ezt is értékeli a másikban, ahogy rokonlelkek találkozásakor történik. 

A tapasztalati tény az, hogy Szerb Antalnak igaza volt...az esetek többségében biztosan. Talán nem véletlen, hogy egy olyan nagy könyvbarát és csodálatos író, mint ő, éppen a könyvgyűlölők, könyvégetők keze által vesztette az életét. Antagonisztikus összeférhetetlenség van a két tábor között, és látjuk, hogy a könyvégetők utódai ismét előmásztak a pokol bugyraiból, és a sötét, erőszakos álnokság miként lesz úrrá a világon ismét.

2. Ezt itt egy ismerősnél fotóztam, akinek pincétől a padlásig minden szobája könyvekkel van tele, és mondhatom, hogy lényegében egy könyvtár a lakása: minden érdekli, és nem dísznek tartja a könyveket, óriási tudású ember. Többek között az ő polcai inspirálták ezt a posztot. A könyvespolcok a világ legliberálisabb és legdemokratikusabb helyszínei lehetnek: mindenféle könyv békésen megfér egymás mellett rajtuk, a tulajdonostól függően. A krimik a történészek munkáival, a filozófiai értekezések az útikönyvekkel, a néprajz a pszichológiával, a művészeti albumok a kertészeti könyvekkel, a ponyvák a szexuális felvilágosító könyvekkel, az enciklopédiák a sci-fivel, a mesekönyvek a családiház építés útmutatóival, a Régiségek könyve Shakespeare összes művével, a verseskötetek a képregényekkel, a szakácskönyvek az erotikus irodalommal, Kertész Imre a Hócipő gyűjteményes kötetével, a repülés története a Bibliával. Minden könyvespolc egyedi: valaki a totális káoszt szereti a polcokon, valaki színek és témák szerint is összeválogatja a könyveket, valaki lábrázást kap, ha egyetlen könyv is kijjebb lóg a többinél. Valaki azt találja otthonosnak, ha látszólag a spontaneitás pokla veszi körül, de ő tudja, hogy van rendszer az őrületben, és ha keres valamit, azonnal tudja hová kell nyúlnia a legzavarosabb könyvkupac közepén is. Minden könyvespolc árulkodik rólunk, ahogy az öltözködésünk vagy az étkezési szokásaink. A könyvespolc az egyik hű tükörképünk.

3.

Képregények.

Ez elsőre talán meglepő az olvasó számára: ez itt egy párizsi képregénybolt belső tere. Egy másik, fiókban várakozó posztnak a képanyagából van, de itt is helyet kap. Franciaországban a képregény egy felnőtt műfaj, de persze nem pornográf értelemben. Természetesen minden korosztálynak készítenek képregényeket. Jártam egy olyan, szinte csak gyerekeknek szóló képregényekkel teli, hatalmas, könyvesbolti részlegen, amelyre talán az őrület szó a legjobb meghatározás. Ezer képregény, ezer örömtől sivalkodó, könyörgő kisgyerek, ezer kétségbeesett anyuka. A francia képregény egy önálló művészeti ág. A legnagyobb képzőművészekkel azonos rangú mesterei vannak. Komoly könyves írók is vállalnak képregény írást. Művészeti egyetemeken /iskolákban oktatják. Nagy presztízsű iparág. A fél világ illusztrátorai és képregény-rajzolói megfordulnak itt. Van több kisebb-nagyobb kiadóvállalat, amelyik csak ebben a műfajban utazik (vagy ez a fő csapásiránya). Rendszeresek a kiállítások, ahol képregényrajzolók művei szerepelnek, a rajzolók eredeti műveit több ezer vagy akár több tízezer euroért(!) árulják a galériákban és a gyűjtőknél, országszerte állandó vagy ideiglenes képregényfesztiválokat tartanak, ebből a leghíresebb az egy héten át tartó Angoulême-i, több százezres látogatottsággal, ahol megfordul az összes író, rajzoló, kiadó, mindenki, aki él és mozog, és szereti ezt a műfajt, rengeteg külföldivel. A francia képregények valójában könyvek. Hihetetlen megbecsültségük van, a francia kultúra szerves részét képezik. A képregény a francia identitás egy meghatározó eleme. Minden egyes könyvesbolt árul képregényeket, de nagyon sok, kifejezetten képregényre szakosodott bolt van, olyan kultúrált, intelligens, értelmes, udvarias, tetovált-rocker-értelmiségi-művészprofesszor figurákkal is a bolttulajdonosok / eladók között, hogy azt el sem hiszi az ember.

4.

A nyomtatott könyv: sérülékeny. Papírból van, és a papír, bár sokat kibír, de nem örök. Megsárgul, porlik, bomlik, omlik, elöregszik, széthull, megtámadják az élősködők és felfalják. A múzeumok és a restaurátor műhelyek a modern technológia minden csodáját bevetik, hogy óvják, védjék és megőrizzék az utókornak az eredeti könyveket, és ne csak a beszkennelt, digitalizált változataikat. Felbecsülhetetlen árú kulturális kincsek vannak ezek között, amelyeket legfeljebb időszakosan, üveg mögött láthat néha a nagyközönség, de a könyvtárak alkalmazottai is csak ritkán és csak kesztyűben nyúlhatnak hozzájuk. Páratartalom, optimális fényviszonyok, tűz-és vízkár ellen védő berendezések...a könyvritkaságokat a jobb helyeken olyan szigorúan óvják, mint az USA elnökét.

A hétköznapi ember pedig selejtez: sokféle oka lehet annak, hogy a könyvek utcára kerülnek, mint egy számkivetett, szegény kóbor kutya, vagy egy hajléktalan. Öregség, betegség, halál, költözés, válás, egyéb családi zűrök...teljes lakás-és életfelújítás, régi holmik lomtalanítása. Jobb esetben a könyvek új otthonra lelnek, összegyűjtik és elviszik őket olyan falvakba, városokba, ahol minden magyar szó érték: határon túli településekre, fogyatkozó magyarság szórványaihoz. Vagy az országon belül, szegénysorsú falvak lakóihoz...abban bízva, hogy a könyvek nem a kandallóban végzik. 

5.

A könyvtárak is rendszeresen selejteznek, ilyenkor is ingyen elvihető válnak a könyvek, és gyakran egész kis csodákra bukkanhat az ember.

A könyvek néha különféle közhasznú egyesületeken keresztül új életciklust kapnak, máskor hagyaték felvásárlás vagy más módon kerülnek ismét eladhatóvá, jelképes összegekért. 

Nagykovácsi.

Az önkormányzatok, helyi könyvtárak, művelődési házak szerte az országban működtetnek különböző szabad könyvespolcokat, utcai elosztóhelyeket, ahonnan bárki vihet könyvet és ahová (ha ki van írva) hozhat is. Az egyetlen kikötés az, hogy a felajánlott könyv olvasható, megfelelő állapotú legyen.

Paloznak.Budapest, II. kerület, Viziváros.

Minden nagyobb piacon felbukkannak a könyvek. Káptalantóti, Gyula, Balatonalmádi vagy Párizs között ebből a szempontból nincs különbség.

Párizs, a Marché de St.-Ouen, a világ leghatalmasabb bolhapiaca, de Clignancourt piacként is ismert (metromegálló neve)Gyula.

6.

Az antikváriumok a könyvmentő műhelyek etalonjai: megél az antikvárius, haszon a vevőnek, hogy viszonylag olcsón juthat jó, olvasható állapotú könyvekhez. Sok szegény ember van ebben az országban, aki nem engedheti meg magának a csillogó könyváruházak drága, friss, új portékáit, de olvasni szeret, így inkább megvárja míg felbukkannak valahol ezek a könyvek, talán évek múlva, ahol kevesebbért megszerezheti. A könyvek birtoklása nem afféle úri huncutság: van annak varázsa, hogy az ember bármikor felnyúlhat a polcra a saját könyvéért, és a könyvek fel is öltöztetik a lakást. A legszegényebb lakást is.

7.

És ott vannak az internet könyvcserélő platformjai, illetve a mikroközösségeken belül (családtagok, rokonok, atyafiság, facebook közösségek, utcaszomszédok, falubeliek, kerületi kapcsolatrendszert kiépítő közösségek, baráti társaságok stb.) vándorló könyvek: sok könyvbarát, sok könyv, sok lehetőség, az eredeti tulajdonost leszámítva a többieknek nulla anyagi ráfordítás. A könyvek útra kelnek, kézről-kézre.

Igen: a legegyszerűbb és legolcsóbb a könyvtár. Csak be kell iratkozni, és ha úgy alakul ki kell várni míg sorra kerülsz a listán/elő kell jegyeztetni az elolvasni kívánt könyvet.

8.

És a könyv megmenti az életet, a lelket, a szellemet, a tudatot: az olvasás maga az életigenlés, az élet szeretete, a kultúra ápolása, a tradíciók őrzése. Ukrajnában a legvéresebb háborús idők élő bizonyítékát adják ennek. Az emberek a könyvek csodájába merülnek, és a könyvpiac, a könyvtárak élete a bombazápor és a könnyek folyama között a reneszánszát éli.

A könyv az tudás, szórakozás, menekülés, pajzs, menedék.

A könyv: varázslat.

Mindig az volt. Az volt a középkori embernek, az volt 1944 telén, Budapesten, ahogy az lehet egy hajléktalan számára is, az erdő mélyén, a ponyvakunyhójában, és ma is az, bárkinek, bárhol, ezekben egyre sötétebb lelkű gonosztevőkkel teli, modern zord időkben.

És ehhez a varázslathoz, – amennyiben a kifürkészhetetlen akaratú Isten és /vagy a Sors, a Szerencse és az Akaratod megadta neked azt a kegyet, hogy így élj – nem kell más, csak egy pohár forró csokoládé vagy egy forró tea, egy kényelmes fotel, az otthon ölelő karja, és a könyved, ami kizárja azt a poklot, ami a falakon kívül van, és akkor, ha csak egy rövid időre is, de valóban karácsony lesz, szeretet és béke a szívben. 

Ámen.