Ez egy nagyon rövid és pozitív poszt lesz. Muszáj kitörnöm egy virtuális pillanatra ebből a negatív spirálból, amelyben a legutóbbi öt bejegyzésben lefelé pörögtem.
Az élet lehet szép, kedves, jó, napfényes és madárdallal teli is, ahogy egy rigó énekel itt, az ablakom előtt, miközben ezt gépelem.
Mottó 1.: "...De hová lettek a bogarak, a rovarok? Feltűnt neked is? Régen, pl. a 70-es, 80-as években, ha autóztam, szinte kaparni lehetett a bogarakat az autóról a megérkezés után. Most körbeautózom az országot, és nincs egy sem..." (általános élmény a beszélgetések során, de feltételem, hogy bárki, bárhol, bármikor mondatja a 2000-es évek után)
Mottó 2.: "Az élet utat tör." (Jurassic Park, Dr. Ian Malcolm /Jeff Goldblum szavai)
Mottó 3.: "Hát persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem!" (Sylvester Stallone / Oscar. A vígjáték egyik nagy klasszikussá lett benyögése, politikai posztok alatt is rendszeresen felbukkan)
Mottó 4.: "...Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, amivel a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított – olvasható az Agrárminisztérium közleményében..." (Greendex)
Mottó 5.: "...Alma, áfonya, hagyma, káposzta, karfiol, kakaóbab, kávé, körte, mandula, mustár, napraforgó, repce, retek, sárgarépa, takarmánylucerna, uborka. A fent felsorolt élelmiszer- és haszonnövényekben az a közös, hogy hozamuk a beporzástól függ. A száz leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát rovarok vagy más állatok porozzák be. Az emberiség élelmének 30-35 százaléka – mennyiségi értelemben – az állati beporzás sikerességétől függ, ha viszont a növényi alapanyagok sokféleségére, az élelmiszerek minőségére gondolunk, akkor ez az arány jóval magasabb..." (ng.24.hu)
Mottó 6.: "Ha a méhek kihalnak, az emberiség legfeljebb négy évvel fogja túlélni őket." (Albert Einstein, kicsit keményítettem a neki tulajdonított mondást, remélem nem haragszik meg érte)
Mottó 7.: "Magyarországon 20 társasdarázs-faj él, közülük öttel találkozhatunk a legnagyobb valószínűséggel közvetlen környezetünkben:
♣ 
Az én hibám volt.
A világ egyik legostobább közmondása szerint a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, de jobb, ha tőlem tudod meg a nyers igazságot, és inkább később, mint soha: a pokolba vezető út rossz szándékkal van kikövezve. Vastagon. Amikor azonban a jószándék okozza a szomorú végeredményt, az éppen azért szól akkorát – és lesz ezáltal alkalmas téves következtetések és vérostoba szólás-mondások kiagyalására – mert kivételként van jelen a pokolba vezető, és a rosszakarattal szilárdan kikövezett úton.
Ez éppen egy ilyen, kivételnek számító, jóakarattal elkövetett baklövésnek a története lesz.
Már régóta a fiókban lapul, ott, ahol a több tucatnyi, élesítésre vagy megírásra váró blogtéma is. Többször is elővettem, de mindig elsodorták az aktuális témák, vagy más hangulatom volt...és ugye, korábban 5 hónapig eleve egy sort sem írtam, mert teljesen megreccsentem ettől a szörny világtól / országtól, illetve attól a mocsoktól, ami a nap 24 órájában áramlik benne. Most is bőven lennének más, sokkal fontosabb történések, amelyekről írni kéne, amelyeken például a hazánk jelene, jövője múlik...és éppen ezért nem választottam ebből a halmazból témát a mai napon. Mert minden egyes nap felrakhatnék egy ehhez hasonló posztot. Bele is őrülnék, ha megpróbálnám minden dühömet, gyűlöletemet, felháborodásomat így kiadni magamból, naponta: elemésztene engem. Felfoghatatlan az a szenny, az a gyilkos, ocsmány bűntenger, ami a magyar nemzetre zúdul: én már csak a teljes összeomlásra, és az utána következő polgárháborúra várok, ami – nincs kétségem, de ne legyen igazam – elkerülhetetlenül utol fogja érni ezt az országot. "Kinek mit intézett a kormánya."
Ehhez a jövőképhez képest ez a poszt – a blog mottójához hűen – egy terápia. Lelki öngyógyításra alkalmas, szinte egy vidám, könnyed gyerekmatiné, ami jó menekülőutat kínál nekem a magyar hétköznapok nyers valóságból. Ezért írtam meg. Lazításként. Magyarországon egy ilyen történet is lazításnak számít, 2024-ben.
A leírt esemény másfél évvel ezelőtti, de a mondanivaló szempontjából ennek nincsen semmi jelentősége, mert a tanulság örökérvényű, és ráadásul éppen most, tavasz kezdetén a legaktuálisabb a téma, és hogy miért, arra a poszt utolsó fejezete majd rávilágít.
Elég erős szellemi perverziónak tűnhet, ha valaki munkakezdésként, a reggeli kávéja mellett a Kúria döntéseiről, határozatairól beszámoló közlönyt olvasgatja...kivéve persze, ha az illető ügyvéd és szereti a hivatását. Valószínűleg minden embernek van valami, jó esetben ártalmatlan, de mások számára talán meghökkentő szokása, hobbija, rituáléja, rigolyája, megrögzött napi rutinja, és ez alól még egyes ügyvédek sem kivételek. De ahogy látható lesz, az egyelőre anonimitásba menekülő, és önmagát inkább vidéki prókátornak nevező ügyvédnek ez a szokása olyan szarlavinát indított el a NER-ben, hogy azóta is csak azt keresik, hogyan tudnának alóla kimászni.
Frissítés és egyben segítség az olvasónak az értelmezéshez: ez a poszt a mai napon, de 15 és fél órával azelőtt került élesítésre, hogy N. Katalin és V. Judit lemondott. Így kell olvasni tehát a benne leírtakat. Én se hittem volna, hogy ennyire gyors lesz a változás az események menetében. Még egy kicsit halogatom a döntést, még egy kicsit csiszolgatok, szerkesztgetek, és már el is veszítette volna az aktualitását, vagyis értelmét is veszítette volna felrakni.
♦
Azóta várom, hogy csillapodjon bennem a düh, amióta ez a botrány kipattant, de azt hiszem erre hiába várok. 225 posztot írtam erre a blogra az elmúlt 9 évben, de eddig csak egyetlen egy indulatposzt volt benne.
Ez lesz a második. Vannak olyan zord idők, amikor nem kell, és nem is szabad patikamérlegen kiméricskélni a szavakat. Ez most ilyen idő.
♦
Ami ebben a világban történik, arra reagálni, arról írni, beszélni...egyáltalán, abban részt venni is bűn. Bűnnek érzem.
Mottó 1.: " Tudja, kedves Asztalos, a hóban az az egyetlen ántipatikus, hogy egyszer muszáj neki elolvadnia." (Sipos Lajos patikussegéd (Benedek Miklós) bölcs meglátása Asztalos Imre patikussegéd felé (Kern András), amikor a hóesésből, a behavazott utcáról belép az üzletbe, az Illatszertár 1986-os, zseniálisan elkészített filmváltozatában)
Ezt a posztot is már korábban fel akartam tenni, de a nap nekem is csak 24 órából áll. Ami késik, gyakran múlik is, de ez most nem.
A Biblia egyik ősi igazsága – amit már többször elsütöttem ebben a blogban –, hogy Mindennek rendelt ideje van: megvan az ideje a vetésnek, és megvan az ideje az aratásnak.
Ezt a posztot én már két hónappal ezelőtt megírtam, gyakorlatilag az első résszel együtt, de a legyűrhetetlennek tűnő elkeseredésem e világ ocsmánysága láttán – az elmúlt 2 hónap kissé megfeküdte a gyomrom – egyáltalán nem biztosított jó hátteret ahhoz, hogy én helyi ügyekkel foglalkozzak. Aztán tegnap, a napi hírfogyasztásom során beleütköztem A Hírbe, Ami Gólpasszként Érkezett. Talán tudat alatt, hatodik érzékkel, ősi ösztönnel, vagy a bloggerek őrangyalának kifinomult és észrevétlen sugallatára hallgatva nem raktam fel eddig a posztot: mert csak erre vártam. Erre az adalékra, erre a tejszínhabra a tortán, a tejszínhabon a gyümölcsre. Így lett kész, kerek és egész. Csak egy kicsit újra kellett gyúrnom az alapanyagot, az új esemény fényes sötétségében.
Akkor hát lássa és olvassa az pár ember, akit érdekel.
A poszt szigorúan 18 éven felettieknek szól!
