via GIPHY

dementor ismeretterjesztő: itt

♦

Mottó 1.: Csak a holtak látják a háború végét. (Platón)

Mottó 2.: Végzetes belépni bármely háborúba anélkül, hogy győzni akarnánk. (D. MacArthur amerikai tábornok)

Mottó 3.: Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. (Michelangelo)

 ♦

1.

Ma nem fogok nyerni semmit. Nem feltétlenül azért, mert jelentéktelen emberekre pazarolom az életenergiáimat, hanem azért, mert vannak olyan küzdelmek, amelynek a végén soha nem hirdetnek győztest, akkor sem ha tudod, hogy igazad van és helyesen cselekszel. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, már attól rosszul vagy, hogy valamiféle belső/külső kényszer hatására olyasmivel kell foglalkoznod, aminek a puszta felszínre hozatala, megjelenítése vagy megemlítése is visszataszító. Senki sem szereti levakarni a menyétszart a cipője talpáról, de meg kell tenni, ha beleléptél, viszont a feladat elvégzése után semmi felemelőt, semmi pozitív többletet nem érzel. A japán kultúrában -ez a japán kertkultúra esszenciája is, amely maga a megtestesült harmónia kifejezésére tett törekvés- egy ház békéjének, harmóniájának feldúlása a legnagyobb sértésnek számít, amit csak elkövetni lehet.

Ez a ház: Nagykovácsi. Az otthonom, és muszáj benne takarítanom egy kicsit a magam szerény eszköztárával, mert telehordták szeméttel és sárral. 

Ma az összes verbális nyílvesszőmet olyan céltábla közepébe lövöm, amelyet már szitává lyuggattam az elmúlt négy évben, amikor hasonló témát kellett elővennem. De már öreg vagyok, unom a hátrálást. Soha többé nem teszem, elég régen eldöntöttem. Túl sok kompromisszumot kötöttem így is, túl sokszor hallgattam, amikor beszélni kellett volna, de talán az lett volna a legjobb, ha nem szavazok többször is a fideszre, hol egyéniben és listán is, hol megosztva a szavazatomat más párttal. Oké, mondjuk 2010-ben szerintem erkölcsi kötelessége volt mindenkinek bárki másra szavazni, mint a balliberális oldal, de ha tudom, hogy ez lesz a vége, hát inkább elmegyek kirándulni aznap. Kicsit túltoltuk. Ez van. Azóta sokszor próbáltam jóvátenni, de nulla eredménnyel, -vagyunk így ezzel néhány millióan- ráadásul olykor egyet is értettem a lényegével annak, amit mondtak. 

Már unom ezeket az arcokat, unom ezeket a harcokat, és sokkal jobban szeretek a kertekről/építészetről/települési övezetekről/állatokról írni, és szívesen folytatnám ezt a pozitív sorozatomat a játszótér diplomácia kapcsán a Csillagfürt-parkról és társairól, de ölbe tett kézzel sem fogom megvárni, hogy szarfészekké változtassák az otthonomat/ a falumat/ a mentális környezetemet. Nem azért költöztem ide 20 évvel ezelőtt, hogy néhány vicsorgó nerszolga hazugságcunamiját és ocsmány agresszióját némán tűrjem. Azt tűrje az, akinek jópofiznia kell velük, vagy aki arra készül, hogy majd jópofiznia kell velük, vagy aki a seggüket nyalja, vagy aki azt hitte róluk, hogy valaha is a barátai voltak, vagy aki térdelve akarja leélni az életét. 

Nekem egyikhez sincs kedvem, és én egyiket sem fogom megtenni.

Soha.

♦

Ez a poszt 18. éven felülieknek szól. Keresetlen és szókimondó, amilyen ez az ország is. "Ideje van az egyenes beszédnek", ahogy a Mester mondaná, és ez blog egyik állandó mottója is, itt a jobb oldali hasábban, a poszt mellett. Így a stíluson rugózó, nyársat nyelt vaskalaposok, farizeus nyivákolók már most lehúzhatják a rolót, és eltakarodhatnak innen.

Mottó 1.: "Mégis, mire várnak?! Csak állnak ott és meresztik a farkukat!" (Éjszakai rohanás, minden idők legzseniálisabb és legszókimondóbb magyar szinkronjával elkészített amerikai vígjáték, ki ne hagyd, megunhatatlan, az összes szereplő (a szinkronszínészek is) brillíroznak benne)

Mottó 2.: "...20 éve koptatom ennek a falunak az utcáit, bejártam minden zugát. Sokkal ritkábban ugyan, de a mai napig elfog az az érzés, hogy a Zsíroshegyalján megállt az idő. A falunak ennek a településrészén mintha minden lassabban történne. Az önkormányzat -a mindenkori lehetőségeihez mérten- a Zsíroshegyaljára is pumpálta a pénzt az infrastruktúra kiépítésére, a jobb utakért, az élhetőbb lakókörnyezetért, és az utóbbi 10 évben ez a változás nagyon látványos. Elvileg tehát nincs semmi hiba a képben. Mégis van valami elfeledettség itt a levegőben, mintha az elmúlt ciklusok önkormányzatai állandóan botladozva mozogtak volna itt...és bizonyos területeken, egyes problémák orvoslásában talán lassabban reagálnának ma is ezen a vidéken...A lakott területek között (ez nagyon fontos kitétel) nagyon sokáig a Zsíroshegyalja volt a Nagykovácsi önkormányzat rossz szelleme: a hely, ahol nem haladt semmi, vagy nagyon lassan haladt minden, vagy nehézkesen és rosszul alakult, aminek gördülékenyen és jól kellett volna..."(Nagyon zsír)

♥

A Víg End korszak 2001/2002-ben néhány tollvonással véget ért: a nagyszabású belterületbe vonások elindították Nagykovácsi építéstörténetének új korszakát. A régi világ lassú lecsengésének mai napig tartó folyamatában, miközben az egyre nagyobb számban beköltöző/betelepülő polgárok átalakították Sufnia, -tehát az egykori zártkertek- fizikai/szellemi/szociológiai karakterét, akadt egy dolog a Zsíroshegyalján is, ami pontosan ugyanolyan elemi erejű igénnyel jelentkezett az itt lakók körében, mint bárhol máshol a falu lakott területein.

Egy helyi játszótér létrehozásának vágya.

Mi köti össze az Ebadta játszóteret, a Virágos-parkot és a Csillagfürt-parkot és a Nádas-kerti sportpályát/focipályát?

Mind a négy a Játszótér-diplomácia eleven sikertörténete. 

Ezmiezmiez? Elmondom.

Nagykovácsi a mi kis Nagy falunk, de főleg azoknak, akik nem csak itt laknak, hanem itt is élnek.

Vannak csodálatos utcai kertjeink, vannak állataink, vannak arcaink és pillanataink, vannak apró parkjaink és játszótereink, vannak szép kerítéseink, és vicces tábláink, örülhetünk minden cserszömörcének, összefuthatunk egy szelíd őzzel, és sétálhatunk a falu kék aranytartaléka körül, körbeölelnek bennünket a hegyek, jutott ide a történelem és az építéstörténet klasszikus sorsot bejáró fejezeteiből, ahogy az építészeti aranykorból és építészeti minőségből,...múlt, jelen és jövendő, mindez nálunk szerves egész. Itt élünk Nagykovácsiban, és bár a Balatonnál nincsen számomra szebb hely a Földön, azt hiszem hálával tartozom a sors, a szerencse, a véletlenek, jómagunk, az ösztönökre hallgató ingatlanvadászat, a gyors döntés és a jó helyzetmegítélés sajátos és veszélyes elegyének, hogy 20 évvel ezelőtt lehorgonyoztunk itt. Ma már ez képtelenség és elérhetetlen lenne számunkra. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy érdemes-e ide költöznie, de a tapasztalat szerint elsöprő az igenek aránya. A felületes szemlélőnek húsz évvel ezelőtt talán ez még nem volt minden vonatkozásban ennyire egyértelmű, mint manapság, ma viszont már azoknak a problémáknak a többsége nem is létezik...igaz, van helyette más.

Nagykovácsi Magyarország egyik ékköve, és minden statisztika és minden tárgyszerű ingatlanpiaci ítélet szerint is benne van e kies hon 10 leggazdagabb, legszebb és legélhetőbb települése között. Népszerűsége töretlen, az ország minden részéből költöznek ide, a budapesti agglomerációban pedig az első három első célpont között van...abban a vagyoni szegmensben, akiknek a tagjai ezt a gazdag falut megfizetni képesek.

Jut nekünk Friss Levegő...és az Áradó Fény és a Tér megélésének élménye is.

Lubickoljunk egy kicsit az utóbbi kettőben, a Fényben és a Térben.

Mottó: Fel is Út, le is Út.

♦

A mai napon, 2019. Szeptember 5.-én, ha az időjárás is engedi, elkezdik felrakni a záróréteget/a kopóréteget is a Zsíroshegyalján az Erdősétány utcára. Az útrekonstrukciót mutatom be a blogposztban.

Szubjektív politikatörténet a 2019-es önkormányzati választási kampányról. Csináltam ilyet a 2014-esről is a blogon (a blog oldalsávjában ott van az összes része külön szedve, de linkekben itt is felbukkan majd), azelőtt pedig az egykori nagykovacsi.net Civil Közösségi Hírportál Fórumán, a 2010-esről. Tartom a hagyományt. Hiszen már elstartolt a helyi kampány, jóval korábban.

Vagy soha nem is ért véget.

Ebben a blogposztban, négy év és 137 blogposzt után, új vizekre evezek. Ez az első alkalom. Lesz még ilyen.

Ehhez azonban kell némi magyarázat.

L'ecsó. Ratatouille. Csodálatos rajzfilm, ki ne hagyd. kép forrása: port.hu

Ne áltasd magad.

Mindenhol vannak patkányok.

Voltak idők, amikor maga a falu volt a játszótér.

Aztán az élet iskolájának terei konszolidáltabb, zártabb, rendezettebb formát öltöttek és nyitvatartási időt kaptak, és ma már -persze a család/az óvoda/az iskola közösségei mellett- ezekben az irányítottan kialakított dühöngőkben kell elsajátítania a gyerekeknek a társas együttlét és a szocializáció harcos alapjait.

Mottó 1.: A fák: Istenek. (az én hitvallásom a témában, ezerszer ismételve)

Mottó 2. (nem először): Addig nincs vége az operának, amíg a Kövér Hölgy énekel. (Ed McBain: Fehér por)

♣

Ez egy politikai poszt. Vagy kertészeti. Vagy lélektani. Vagy családi. Vagy személyes...bár ez természetes. Vagy mindegyik. Olyan, mint az élet. Átfedésekkel teli.

De azt remélem, talán szolgál némi tanulsággal.