Vigyázó szemetek Palermóra és Nápolyra vessétek. Esetleg Rómára. Vagy Nagykovácsira.

Június 14. van, este háromnegyed kilenc, és éppen ebben a pillanatban áll meg a kukásautó a házunk előtt, hogy begyűjtse a vegyes, kommunális hulladékot. Ritkán fordul elő az öreg bloggerral, hogy a sors ennyire a keze alá dolgozzon: szinte már a végére értem a posztnak.

Nézem azt a két embert, akik a meleg nagykovácsi estében beborítják a kuka tartalmát a gépbe: idáig látszik, ahogy izzik a tekintetük. Olyan idegesnek, feszültnek és fáradtnak tűnnek, hogy valószínűleg a dühükkel képesek lennének meggyújtani egy cigit. Azt hiszem lemegyek és megkérdezem tőlük, hallották-e, hogy a Habony éppen ma érkezett vissza egy magángéppel Makaoból, ahová átugrott egyet kártyázni, bizniszelni a haverokkal, a sajtóhírek és/vagy Kósa Lajos szerint. Mondjuk elképzelhetőnek tartom, hogy ott a helyszínen, a kukás srácok belebasznak engem is a gyűjtőkocsi vas örlő-tömörítő lemezei közé. Ja, én ilyen populista lélegeztetőgépes demagóg kurva nénikémet bolsi vagyok. Vagy fidesznáci. Olykor egyesek ugyanabból a kommentemből teljesen ellenkező véleményre jutnak a politikai/eszmei hovatartozásomat illetően. De akkor is szemétség ez tőlem. Szegény Árpi. Már kártyázni-bizniszelni se hagyják. Hagyom. 

Ja, a kukás srácok.

Szóval inkább mellőzöm a froclizásukat. De ha már a szemétről van szó, itt a remek alkalom, hogy Nagykovácsi jelenlegi állapotát kihasználva megosszam az olvasóval fix példatáram egyik gondolatfutamát.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lebontaná a kerítést a magyar-szerb határon.

Ha. Működne. Az Európai Unió. Határvédelmi rendszere.

Ha. A közel-keleti helyzet. Megnyugodna.

Az 1970-es években, tekintetüket Budapestre függesztve, felötlött a párizsi városvezetésben, hogy egy autóutat kéne építeni a Szajna-part egyik szakaszán, a rakparton, hogy még több hely jusson az autóknak a városban. 

A jó párizsiak erre azt felelték, hogy egy véreres lófüttyöt fogtok ti autóutat építeni oda, mert a város élhetetlensége, zsúfoltsága már akkoriban is legendás konfliktusokat gerjesztett, pedig Párizs Zöld Ökle még nem is volt sehol, hanem csak a kamaszkor édes ízeit élvezte valahol az ismeretlenben.

A morcos felzúdulást látva, ekkor, a 70-es évek megfontolt francia városvezetése úgy döntött, hogy inkább mégsem fog autóutat építeni a kiszemelt helyre, és nem vágja el a polgárokat a folyótól, pedig ők is nagyon szerették volna az magyar utat taposni a városfejlesztés aszfaltozott csapásain.

Volt ez az izé.

Van ez az izé.

Nem hagyom szó nélkül egyiket sem. A kettő összefügg, nincs nehéz dolgom.

Könnyed és késő tavaszi francia témájú eszmefuttatásaim sorát megszakítom, és még csak nem is Nagykovácshoz térek vissza, hanem a hazai belpolitikai bulvár vidám rögvalóságának talajára.

Volt ez a találkozó, ahol a khm... ún. liberális, nyitott, toleráns, véletlenül sem kettős beszédű, és a kettős mércét alapjaiban elutasító, európai, nyugati, az alapvető emberi, erkölcsi és etikai értékek képviselői által (szó szerinti, elmentett idézetek következnek)...rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, cigánygyűlölő, bunkó, köpenyegforgató, tajparaszt, legalja, söpredék, kirekesztő, bértollnok, gyűlöletpolitikai szócsőként működő, propagandista, verbális verőlegény, uszító, seggnyaló, primitív, kétmillió szellemi fogyatékosnak írkáló, láncos kutya, buta, kocsmai szinten hőzöngő, kitartott, Orbán Viktor szája, sötét lelkű, elvetemült náci, fasiszta, cinikus, durván sértegető, szar, jellemtelen senkiházi, alkoholista, tróger, fasz, hazug, közpénz tolvaj, vérbunkó, fos és nézhetetlen dokumentumfilmes, undorító tv műsorokban fröcsögő véglény, akit fel kéne akasztani, akinek ciánt kellett volna rakni a kávéjába, akit úgy kellett volna péklapáttal és fejszével tarkón baszni, hogy taknya vére a kávéval együtt spricceljen az asztalterítőre... jellemzett Bayer Zsolt publicista/újságíró összekávézott azokkal, akik őt nem először, és valószínűleg nem utoljára feljelentették a hatóságoknál az írásművei és megszólalásai miatt, illetve ideológiai/politikai/ eszmei ellenfeleiként megszólítva érezték magukat. Plusz a resztli és a sajtó képviselői.

Remek műsor volt, pár szóban megemlékeznék én is e jelentős médiatörténeti eseményről, aztán rátérek a lényegre és vérig sértem Bayer Zsoltot, sokkal brutálisabban, mint ahogy européer gyűlölködői bármikor is képesek lennének erre.

Na figyelj, Zsolt, mert most tanulhatsz, és a jó pap..., ugye.

Párizs Zöld Ökle teszi a dolgát és kíméletlenül szembeszáll mindenkivel a céljaiért. A városban blog ugyan már ellopta a showt előlem, de szerencsére mindig számíthatunk a magyar valóságra: 2015 régen volt, s azóta se kép, se hang Budapest szupermenővé válásáról, viszont, -szerencsére ehhez a fővárosnak semmi köze- a politika nem lankadt, és a ligetvédőket már megütötték néhányszor. Legalább ők kékültek-zöldültek egy kicsit, ha a rakpart nem is. 

Nálunk tehát tervek vannak. Minden cinizmus nélkül: ez is valami. Ne becsüljük le a vágyakat.

Igen, lehetne a Duna-part ilyen.

A legtökösebb szocialista nagyipari, hivatali és politikai módszerekkel harcol a zöld Párizsért. És mit tehetnek a polgárok a maguk eszközeivel , módszereivel és lehetőségeivel?

• Kezdetnek elég annyi, ha vigyáznak a város értékeire, nem szemetelik össze és nem hagyják ott a kutyaszart az utcán és a parkokban.
• Aki ennél többet akar, csatlakozhat a polgármester kezdeményezéseihez is.
• Aki viszont mindent akar, az az első két lehetőség mellett, felépíti a saját zöld birodalmát abban a térben, és abban a lakókörnyezetben, amely számára adatott. 

Egy város, ahol minden talpalatnyi zöldnek jelentősége van. Párizs lakóinak száma és a város  mérete "némileg" egymás ellen feszül, így, ahogy azt már említettem, népsűrűségét tekintve  a rangsorban megelőzi Tokiót, New-Yorkot és Londont. Budapest ehhez képest egy szellős, kihalt falu. Párizsban nem lehet felszámolni egyetlen zöld területet sem, anélkül, hogy ne övezné botrány az eljárást, és sugárútjain a fasorok nem statisztikai fák, tehát nem olyanok, amelyeknek állandóan levágják a lombkoronáját, ami után csupasz, árva törzsükkel, két gallyal és három levéllel hivatottak javítani az életminőséget, mint oly sok helyen Budapest rettenet szürke betonsivatagában. Ott parkokat és ligetek helyszíneit keresik, nálunk az utolsó liget rekultivációja helyett betonoznának. Ott a zöldtető sokszor tetőrogyasztó dzsungelt jelent, nálunk az építészek parasztvakító, plebsbutító kiszáradt kóróit, amelyek sárgán fonnyadnak a tűző napon a háztetőkön. Párizsban rosszabbak az adottságok, mint Budapesten. Minden hazai  jó kezdeményezés és jó példa ellenére (pl. II.ker. Lövőház utca egy részének sétálóutcává alakítása) összességében úgy tűnik, ott  több a vágy és központi  akarat, hogy javítsanak a helyzetükön, míg nálunk ez inkább helyi partizánakciók formájában manifesztálódik.

A fotók beszédesebbek.

Már Nagykovácsi építéstörténetének-építészetének/politikatörténetének feldolgozása is több évnyi szívós munkával, aktív részvétellel és alapos, digitális köteteket megtöltő lokális információbázis felépítésével járt számomra, pedig ez csak egy agglomerációs kistelepülés Budapest füle mögött, így még véletlenül sem venném magamnak azt a bátorságot, a francia belpolitika-várospolitika vonatkozásában könnyelmű megállapításokat tegyek, mert ehhez sokkal mélyrehatóbb tudásra lenne szükségem,- nem utolsósorban például magasszintű nyelvismeret vonatkozásában. Ám ahhoz azért elég elszánt vagyok, hogy párhuzamokat vonjak a retkes magyar politikai rögvalósággal és Budapesttel, mert ez utóbbi kettőt viszont nagyon jól ismerem, ez pedig már kétharmadot jelent, és olyankor ha kell, a véren és a taknyon vonszolom felszínre az igazságot, mert kétharmaddal mindent lehet.

Vasárnap eldől ki lesz Franciaország elnöke. A két talpon maradt vetélytárs Macron és Le Pen. Szót ejtettem már a párizsi teraszok kapcsán a franciák kíméletlenségéről, különösen ha politikáról van szó, bár azt kétlem, hogy bárkinek, aki híreket fogyaszt sikerült volna ezzel újat mondanom. Elkanyarodnék a hazai politikai közállapotok felé e téma kapcsán. 

Mottó:

Inkább állva halok meg, mint hogy térdelve éljek. (Stephane Charbonnier, karikaturista. Meggyilkolták a Charlie Hebdo szerkesztőségében, 2015.01.07.-én)

"Minden embert bűnözőként kell kezelni, aki dzsihadista oldalakra kattint" (Nicolas Sarkozy, a  2015 november 13.-i Bataclan-merényletsorozatra reagálva) 

"A tiszteletlenség a szabadság bajnoka és egyetlen biztos védelme" (Mark Twain)

Komcsik! Ne merjétek emelni a sajtos pogi árát, mer' baj lesz! (emblematikus és zseniális falfirka a Kádár rezsim idején, a szerző ismeretlen)

♣

• Tudod mi az egyetlen dolog, amitől minden terrorista halálosan retteg? 
• Tudod mi az egyetlen dolog, amitől minden hatalomra törő politikus halálosan retteg?
• Tudod mi az egyetlen dolog, amitől minden autokrata országvezetés halálosan retteg? 
• Tudod mi az egyetlen dolog, amitől minden diktátor halálosan retteg? 
• Tudod mi az egyetlen dolog, amitől minden bűnöző politikus halálosan retteg?