Ami ebben a világban történik, arra reagálni, arról írni, beszélni...egyáltalán, abban részt venni is bűn. Bűnnek érzem.

Mottó 1.: "Sárral kevert vér száradt fülemen" (Radnóti Miklós, Razglednicák, Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

Mottó 2.: A világ tele van olyan hősökkel, akik soha nem akartak hősök lenni.

Mottó 3.:

• – Nagyapa, akkor te egy hős voltál a háborúban?
• – Nem. Én nem. De hősök között szolgáltam. (Az elit alakulat c. film zárómondata, Richard Winters őrnagy szavai, visszaemlékezése)

Mottó 4.: "Mind így van ezzel, aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt, Frodó. A kérdés csak az, hogy mihez kezdesz az idővel, ami megadatik neked." (a blog állandó mottója, jobboldalt, a menüben)

Mottó 1.: " Tudja, kedves Asztalos, a hóban az az egyetlen ántipatikus, hogy egyszer muszáj neki elolvadnia." (Sipos Lajos patikussegéd (Benedek Miklós) bölcs meglátása Asztalos Imre patikussegéd felé (Kern András), amikor a hóesésből, a behavazott utcáról belép az üzletbe, az Illatszertár 1986-os, zseniálisan elkészített filmváltozatában) 

2017. A Kovács cukrászda udvara, bejárata

Derült égből, avagy odaégett a csokoládéöntet

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez nem ért váratlanul.

Még a hírre is csak véletlenül bukkantam rá, és tágra nyílt szemekkel kotortam utána, hogy igaz-e. Igaz.

2023. november 26.-án végleg bezárt a nagykovácsi Kovács cukrászda. Erről a facebook oldalukon egy posztban tájékoztatták a vendégkört. Az utolsó napon kiárusították a pult összes süteményét, és aki időben értesült erről, az részese lehetett ennek a szomorú búcsúeseménynek. Aztán lakat.

A két Kovács – a cukrászdát üzemeltető házaspár mindkét tagjának Kovács a vezetékneve – 2004-ben nyitotta meg ezt a kis cukrászdát Nagykovácsiban: ennél kovácsabb kovácsok csak akkor lehettek volna, ha kovácsműhelyt nyitnak Nagykovácsiban. És most véget ért egy történet.

(itt muszáj ismét egy megjegyzést tenni a rosszindulatú, gonosz, irigy, vérbuta kretének felé, akik mindenütt acsarkodnának és hátsó szándékot szimatolnának: ebben a posztban egykori, vagy most is üzemelő cukrászdákról, pékségekről és más üzletekről lesz szó, de sem most, sem korábban, sem soha, amennyiben a poszt hasonlóan kézzelfogható témába merült, én senkitől nem kérek, nem kértem és nem is kaptam ezért semmiféle ellenjuttatást, így bármilyen pozitív vagy negatív vélemény is kerül a digitális papírra, az kizárólag az én független véleményem, és nem fizetett reklámozás, vagy valamiféle fizetett ellenpropaganda. Krónikát írok, és engem nem befolyásol, és nem befolyásolhat senki és semmi ebben, semmiféle irányban. Leírom, amit gondolok, és ami jónak találok, az számomra jó, ami rossznak, az számomra rossz, és hogy ebből ki-mit hasznosít magának, akarva vagy akaratlanul, az már nem az én dolgom. Mindig így csinálom a blogot: szabad vagyok a teraszon.)

Visszatérve: a Kovács cukrászda bezárása hidegzuhanyként ért, ez az igazság. Főleg azért, mert úgy terveztem, hogy amikor majd beköszönt a méltán csodás nagykovácsi tavasz, és fénybe, életbe, virágba és ragyogóan tiszta színekbe öltözik minden, akkor végre-valahára felrakom azt a posztot, amit erről a cukrászdáról írtam, kedvcsinálónak, a faluba látogatók számára, vagy akár a helybélieknek is, hátha valaki még nem is járt itt, ebben a szezonálisan 12000-es lélekszámúvá dagadó kis-nagyközségből...és persze, ha olvassa a blogot. A tavasz megfelelő időpontnak tűnt egy ilyen vidám, pozitív témához. De az is tény, hogy már évek óta halogattam, tologattam ezt, mert a fiókom vastagon tömve van várakozó posztokkal...nagyjából ki sem látszom belőlük. De az is igaz, hogy öt hónapig egy sort sem írtam, mert kissé megreccsentem...aztán valahogy visszakapaszkodtam, és most ismét tartalommal töltöm meg ezt a szellemi játékteret. 

De ez a terv füstbe ment. Kedvcsinálás helyett így jöjjön egy nekrológ, egy rekviem, egy búcsúztató.

És ennek így már nem kell maradéktalanul könnyednek sem lennie, ahogy eredetileg elképzeltem.

Immár lehet téli, és zord időkhöz illő.

Ezt a posztot is már korábban fel akartam tenni, de a nap nekem is csak 24 órából áll. Ami késik, gyakran múlik is, de ez most nem.

A Biblia egyik ősi igazsága – amit már többször elsütöttem ebben a blogban –, hogy Mindennek rendelt ideje van: megvan az ideje a vetésnek, és megvan az ideje az aratásnak.

Ezt a posztot én már két hónappal ezelőtt megírtam, gyakorlatilag az első résszel együtt, de  a legyűrhetetlennek tűnő elkeseredésem e világ ocsmánysága láttán – az elmúlt 2 hónap kissé megfeküdte a gyomrom – egyáltalán nem biztosított jó hátteret ahhoz, hogy én helyi ügyekkel foglalkozzak. Aztán tegnap, a napi hírfogyasztásom során beleütköztem A Hírbe, Ami Gólpasszként Érkezett. Talán tudat alatt, hatodik érzékkel, ősi ösztönnel, vagy a bloggerek őrangyalának kifinomult és észrevétlen sugallatára hallgatva nem raktam fel eddig a posztot: mert csak erre vártam. Erre az adalékra, erre a tejszínhabra a tortán, a tejszínhabon a gyümölcsre. Így lett kész, kerek és egész. Csak egy kicsit újra kellett gyúrnom az alapanyagot, az új esemény fényes sötétségében. 

Akkor hát lássa és olvassa az pár ember, akit érdekel. 

Ez.

Szolgálati közlemény.

A Blog.hu szerkesztőinek.

Hölgyek és Urak. Azonnal kattintsatok tovább, ne töltsétek ezzel az időt. Se most, se később, ha írnék még, és rutinból feltöltöm az ajánlót. A megszokások rabja vagyok. Elvagyok én itt a faluvégen, ha ennyit még megengedtek nekem, a virtuális térben, és használhatom a szolgáltatást. Látom, hová jutottatok, látom mit csináltok, és értem. Megértem. Mindenki elszámol majd a tettivel az utolsó órában. Tesszük mindannyian, amit tennünk kell, amiről úgy gondoljuk, hogy helyes, jó, igaz. Vagy tesszük, amit a kényszer diktál, meghajolunk. Köszönöm az eddigieket. Tartott ameddig tartott, szép volt, jó volt. A support előtt pedig le a kalappal, nagyon jó, segítőkész arcok voltak mindig. Egy darabig még próbálkoztatok 2018, és főleg 2020 után, és ennyi ideig engedték számotokra a gyeplőt. Ez van, tudomásul vettem. Nem, ez nem freudi ravaszkodás. Köszönöm tényleg, és jó utat nektek a NER szolgálatában.

♦

kép forrása: itt

Ide kattints, ha érdekel.

Ennyi.

Mottó 1.: A medve nem játék. A mackó igen.

Mottó 2.: "...Egy hatezer felnőtt bevonásával készült felmérés eredménye szerint a brit felnőttek több mint egyharmada plüssállattal alszik. Az amerikai felnőtteknél ugyanez az arány negyven százalék. Legyen szó a gyerekkorból átmentett kedvencről vagy valami új játékról, bizony jobban esik az alvás, ha van közben kit ölelni, morzsolgatni. A stressz-szint csökken, így könnyebbé válik az elalvás. S bár a legtöbben ezt nem hozzák nyilvánosságra, a szállodák azért tudnának mesélni: a 2010-es évben több mint 75 ezer ott felejtett játék macit kellett elpostázniuk magányos tulajdonosaiknak. S mielőtt azt gondolnánk, ez inkább fiatal lányok szokása, eláruljuk, hogy a felmérésben választ adó férfiak negyede állította, hogy az üzleti utakra is becsomagolja kedvenc plüssállatát..." (Ezért szeretik annyira a gyerekek a plüssállatokat, Dívány)

Mottó 3.: „Persze mondhatjuk, hogy egy darab textíliáról van szó. Objektíven nézve ez az igazság. De az emberi lélek nem objektív kategória” – (Insa Fooken, pszichológus, a plüssállatok és az emberek közötti kapcsolatot vizsgálva, forrás)

♦

A Nagykovácsi Öregiskola megmentése, felújítása, kibővítése és új szerepkörbe integrálása a falu építéstörténetének sikertörténete. Az épület egyszerre könyvtár, rendezvényterem, vállalkozói inkubátorház, szabadtéri közösségi tér. Az a terep lett, ahol a költségvetés hazai, helyi és mindenekelőtt az EU pénzforrásai szinte teljes egészében megfelelően kerültek felhasználásra. Olyan évtizedeken átívelő eseménysorozat ez – ma is tart –, amely jól példázza a helyi civil közösségi összefogás, az építészszakmai elhivatottság, valamint az önkormányzat (a politikai döntéshozatal) egymásra találását a hasznos és helyes közös célok megvalósításában. Erről a történetről volt már többször szó a blogban, de csak egyes részleteiben, pl. a Nagykovácsi építészeti aranykorát bemutató posztban, de majd a maga teljességében is színre kerül később, külön is.

Persze, ennek a szó szerint az utolsó pillanatban megmentett épületegyüttesnek a látványos feltámadása semmit sem érne önmagában, ha a külcsínhez nem társulna a belbecs: értékes tartalom nélkül pusztán díszes, ám üres és drága építészeti héj lenne. Szerencsére az intézmény lelkének számító aktív tagok /alkalmazottak, és a saját, személyes véleményem szerint főleg G. Furulyás Katalin intézményvezető (és önkormányzati képviselő) ismételt felbukkanásával ettől nem kell tartani. A Nagykovácsi Öregiskola központi épületeiben egyszerre testesül meg a klasszikus kultúrházak, a jó értelemben vett szocialista Művelődési Házak erénye és a minden korban örök értéknek számító Könyvtárak tökéletes elegye, ahol mindig zajlik az élet: kiállítások, vásárok, rendezvények, előadások, vitaesetek, klubok, szakkörök, teadélutánok, ...a programok széles és színes választékának bemutatásához önálló posztot is írhatnék. Eleve itt (vagy a kisteremben vagy a nagyteremben) tartják az összes képviselő-testületi ülést és a Közmeghallgatásokat. Ebben a blogban kapásból van 10 olyan poszt, amelyekben a bemutatott események helyszínéül az Öregiskola szolgált: Györgyi Zoltán főépítész előadása, Ertsey Attila építész előadása, Kósa Géza dendrológus előadása, a Nagy Keresztre feszítés, a Nagy Semmi, a mai napig a legolvasottabbnak és folyamatosan olvasottnak számító Konok Ikon, vagy éppen a beszélgetések Bod Péter Ákossal, Márki-Zay Péterrel...tovább is van, mondjam még?

A Nagykovácsi Öregiskola a kultúra-szórakoztatás-közösségi kapcsolatok és a közélet terének központi helye a faluban, és ebben a minőségében évről-évre ki is hasítja a helyi költségvetés egy jelentős szeletét. Ám a képviselő-testületben teljes a konszenzus abban a kérdésben, hogy bármiképpen is dörömböljenek a zord idők a falu kapuin, a lehetőségekhez mérten a szolgáltatások minőségének magas színvonalát tartani kell, így a megszorító, takarékoskodást célzó intézkedések sem lehetnek húsba vágóak. Olyanok semmiképpen, amelyek végleg felszámolnák vagy ellehetetlenítenék a munkát itt, és semmissé tennék azt a 23 évnyi munkát, erőfeszítést, anyagi és szellemi áldozatot, amely ebben az épületben és kulturális múltjában benne van.

A Nagykovácsi Öregiskola legújabb kiállítása egy igazi gyerekprogram, illetve örök gyerekeknek szolgáló felnőttprogram. A könyvtár dolgozói voltak az ötletgazdák. 

Egy mackókiállítás.

Felkavaró tartalom! A poszt szigorúan 18 éven felülieknek szól!