Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Anonymus inkognitóban

A Nagy Nagykovácsi Névháború 2. – 1. Kommunikáció Nagykovácsiban a nyomtatott és az online terepen, avagy A helyi média diszkrét bája

2021. január 09. - zord íjász

osszefoglalo_kepimg_7729.jpg

Látószögek.

A Nagy Nagykovácsi Névháború általános hátterét már bemutattam. A történet egyik fejezete a nyomtatott és a digitális teret érintette/érinti, a helyi médiát. Ezt mutatja be a poszt. 1999-ben vettünk itt telket, így nem látok messzebbre ebben a történetben olyan módon, ahogy az nekem megfelelne a poszt bővítéséhez– nevetés–, de talán ennyi, bár főleg a 2002 utáni időszakra koncentráló áttekintés is elég lesz. 

Figyelmeztetés: aki fél perc alatt elolvasható tutimondásra vagy egyszavas óriásplakát útmutatásra vágyik, az rossz helyen jár. Ez egy nagy téma, nem darabolom fel, így ez a poszt is hosszú.

Hatodik éve csinálom ezt, de mindig tanulok újat. Önmagamtól, vagy másoktól. Szétszedtem.

  • Mottó 1. : Vagyok, aki vagyok. (szerintem tippeld meg, hogy honnan származik az idézet)
  • Mottó 2. : Jehova!! Jehova!! Jehova!! ( Brian élete, a kövezési jelenet)
  • Mottó 3. : Névtelen senkikkel nem állunk szóba. (2002-2014, kommunikációs alapelv a Nagykovácsi Önkormányzatnál, de tulajdonképpen bármikor)
  • Mottó 4. : pszichopata_fb_komment_masolat_1.jpg


Részlet a Negatív boxer c. posztból. A kép elsődleges forrása: kiszelkati blog

  • Mottó 5. : Nem értem. Ez egy komoly, géppel írt névtelen feljelentés volt. (a rendőr a Tanúban)
  • Mottó 6. : Csak növeli, ki elfödi a bajt. (Illyés Gyula, na)

1. Nevem: Valaki

"...Normális esetben egy normális ember a szövegre és a tartalomra figyel, nem pedig arra, aki mondja: a névtelenség tehát nem negligálja pl. egy helytálló megjegyzés érvényességét, igazát, hitelességét és józan tartalmát, ahogy 2x2=4, még akkor is ha Gyurcsány Ferenc mondja.

A névtelen kommentelés azonban, amennyiben rosszindulat működteti: a virtuális atomháború maga, a kommentszekció pestise. Az ilyen tipusú névtelen kommentelés a megveszekedett tébolynak, a korlátlan gyűlöletnek, a levedlett gátlásoknak, a gyilkos indulatnak, a zsigeri vérszomjnak, a politikai/ideológiai/vallási fanatikusoknak nyit végtelen teret, amit tetéz a súlyos személyiségtorzulásban szenvedők, a konkrét elmebetegek(!) és a minden párbeszédet szétzúzó trollok floodolása és spammelése. A Blog.hu kommentszekciójában úgy nyüzsögnek ezek, mint döglegyek a bomló húson.

A facebooktól -ahol elvileg ugye mindenki a valódi, személyes profiljáról ír, kommentel- azt várták a szakértők, hogy majd csillapítja a kedélyeket, és a tudalatti éjsötétjéből előhozza a fényre az Embert. Nem ez történt. A társadalomkutatók és pszichológusok is döbbenten tapasztalták, hogy az archoz/névhez köthető facebook megnyilvánulások nemhogy csillapították, hanem inkább fokozták a gyűlölet lángjait a kommentszekciókban, és a kommentelők semmiféle visszafogottságot nem tanúsítottak és nem tanúsítanak a virtuális csörtéik során...( részlet a Rugalmas elszakadás című posztból...és egy egészen friss példa arra, hogy a facebook/valódi néven történő kommentelés éppen olyan ocsmány lehet, mint egy álnév mögötti, de ilyen példából millió és egy van, akár Nagykovácsiból is)

2. Név teszi az embert?

Az álnéven való publikálás a blog.hu-n: alapvetés.

De van egy rossz hírem azoknak, akik szívesen tekintenék ezt pl. kizárólag a virtuális tér velejárójának, és ami biztosan csak a sunyi, rejtőzködő köpködők jellemző vonása. Az álnév a Guttenberg galaxisban ugyanis annyira hétköznapinak számít, hogy szinte röhej. De nem csak ott: a zenei és művészvilág minden szintjén is bevett szokás az álnév, művésznév használata. Zenészek különösen kedvelik, de a média/a celebek világának összes ágában találkozhatunk ezzel a gyakorlattal. Csont merev részegen, egy árokparton térdelve, két hányás között is (ilyen helyzetbe még soha nem voltam, részeg sem, azért mondom) kapásból fel tudnék sorolni 20 népszerű újságírót/írót/szerzőt a nemzetközi és a magyar könnyűzenei mezőnyből, a média-és könyvpiacról, akik jól csengő álneveken, vagy eleve a becenevükön, néha konkrétan a gúnynevükön/ismert ragadványnevükön adták ki/elő a műveiket vagy rakták le a cikkeiket a főszerkesztők asztalára.

A befogadó közönséget ez nem érdekelte soha.

Mert valami vagy jó minőségű, kelendő, igaz, szórakoztató, látványos, érdekes, tetszetős...bármiféle módon pozitív a számukra/számodra/számomra, vagy megy a kukába. Esterházy Péter (Csokonai Liliként írt egyszer), Parti Nagy Lajos (Sárbogárdi Jolánként dobta be magát). Királyhegyi Pál, Lőrincz L. László (Leslie L. Lawrence) Nemere István (női álnéven is)... Ignotus is felvette az írói álnevét... Vavyan Fable, Rejtő Jenő, Ganxsta Zolee, Hobo, Dopeman, ...Ed McBain (Magyarországon is rendkívül népszerű krimiíró, hat különböző álnéven publikált, majd szintén, hivatalosan is felvette az egyik álnevét) Robert Galbraight (J. K. Rowling, férfiként) Mary Westmacott (Agatha Christie a lányregényeit írta e néven) Richard Bachman (Stephen King, horror-sci-fi író, cselből)..tovább is van, mondjam még? 

A Népszabadság (ez egy régi, bedarált újság, te már nem emlékszel rá, csak az olyan öregek, mint én) annak idején 10 éven át, hetente közölte a főzni nem, de írni annál jobban tudó, álnév mögé rejtőző Wittman fiúk étteremkritikáit. Bacsót is megihlette a páros, a kritikáikat könyvben is kiadták. Az álnév sem a kívülálló olvasóknak, sem a szerkesztőségnek nem okozott gondot. A vendéglátósok azért elég morcik voltak olykor.

Mondhatjuk azt is: nem álnéven, nem inkognitóban írni – minimum legalább egyszer, poénból, cselből, vagy olykor sajnos kényszerből– szinte kínosnak számít az irodalomban.

Arra a legendára, hogy a II. világháború idején Magyarországon érkezett a legtöbb  –jellemzően névtelen– feljelentés a Gestapohoz, soha semmiféle konkrét bizonyíték nem volt és nincs, de én attól tartok ebben a történetben nem az a szörnyű, hogy megelőzünk-e más országokat ebben a rangsorban, hanem az, hogy egyetlen ilyen is megtörtént. A megszállt országok és diktatúrák mellett azonban a civilizált, demokratikus országok hatóságai is foglalkoznak a névtelen feljelentésekkel: ha a feljelentés olyan információt/adatot/bizonyítékot tartalmaz, amely alapos okot ad egy vizsgálat vagy egy nyomozás megindítására, akkor komolyan veszik. (pl. a magyar rendőrség zöld vonala, ahol a nyomravezetők név nélkül is tehetnek bejelentést) Nem a névtelenség a döntő tényező tehát: emiatt még nem dobnak ki automatikusan a szemétbe semmit. Ebben a vonatkozásban a legiszonyúbb diktatúra és a legfennköltebb demokrácia is hasonlít egymásra.

Alkotni álnév mögé bújva, vagy álnéven kommentelni, névtelen feljelentéseket írni, álnéven írni a kritikákat...végtelen a sor. És mi a helyzet a névvel vállalt kritikákkal/megjegyzésekkel/sértésekkel, ahol az olvasói tömeg bevonásával történik az akció, és rájuk bízzák a meg nem nevezett személy azonosítását? Klasszikus írói eszköz, – mert egyértelmű rosszindulatnál ritkán, de józan kritikák esetén ez még poén is lehet – de óvatosan kell vele bánni, mert könnyen annak a fejére hullhat vissza, aki nem megfelelő módon használja.

Ha létezik közeg, ahol soha nem tudtak semmit sem kezdeni a névtelenül érkező kritikákkal, – a névvel érkezőkkel is csak nagyon elvétve– akkor az a politikusoké. Ez valami járvány lehet: abban a pillanatban, hogy valaki kézhez kapja a képviselői/polgármesteri...miniszterelnöki megbízólevelét, beáll nála a szelektív érzékelés minden kritikára, más véleményre, finomhangolásra, új szempontokra, külső hangokra, kívülről érkező érvekre és bizonyítékokra is, bármire. Akár a valóságra is. Nem látja, nem hallja, azonnal negligálja, félresöpri, megsértődik, hepciáskodik, fenyegetőzik, durcizik, hörög, hajjakend!

Igen ritka a kivétel. Hétköznapi civil életükben teljesen normális emberek is kivetkőznek magukból ezen a fronton, amint politikusi pályára lépnek.

3. Hírforrás

Nagykovácsi egy világvárosi falu, egy kicsit nagy agglomerációs település, és természetesen nincs semmiféle helyi, pénzbe kerülő nyomtatott újságja. Ami van, az mind ingyenes kiadványként végzi a postaládákban. Az önkormányzat által kiadott újságok munkatársait – nem a szerzőket, hanem jellemzően a szerkesztőt– és a lap gyártását/terjesztését (külsős céggel szerződve) értelemszerűen a költségvetésből, tehát az adófizetők pénzéből finanszírozzák. A nem önkormányzati nyomdai termékek árát pedig az a magánszemély/egyesület/politikai mozgalom pengeti ki, aki felelős kiadóként az adott újságot/brossúrát jegyzi.  

Mindegyikben csak névvel jelenhetnek meg külsős írások, de ne ugorjuk át ezt a témát olyan könnyedén. Előre bocsátom:  a vázolt probléma engem, személy szerint nem érint, mert én bloggerként nem vagyok rászorulva semmiféle külső, helyi médium/szerkesztőség jóindulatára. Én akkor és azt írok le, amit akarok...én döntöm el, hol húzom meg a határokat. A sajátjaimat is.

Először is, nap mint nap szemtanúi lehetünk annak, hogy egyes nyomtatott/online politikai-propaganda szennyportálokon, politikai lejáratást szolgáló cikkeknél aláírás és név nélkül jelennek meg az adott újságokban/oldalakon a cikkek. Egyes médiumok esetén ez szinte rutinmunka. Tekintve, hogy egy részük állami (adófizető) hirdetésekkel kitömve tartja el magát a szabad piacon, ez eleve visszatetsző, de ami a lényeg ebben, hogy az ilyen jellegű, név nélkül jegyzett "tartalomgyártás" módszere egyáltalán nem annyira szokatlan, és bizonyos körökben már régen nem esik erkölcsi, morális fenntartások alá. Ez azonban nem számít követendő példának.

Másodszor,  –és ez már átgondolásra érdemes– a szabadpiaci média minden területén bevett gyakorlatnak számít, hogy név nélkül ugyan, de pl. "név és cím a szerkesztőségben" megjegyzéssel is közölnek időnként írásokat, amennyiben a szerkesztőségben megbizonyosodtak arról, hogy a cikket/levelet jegyző illetve információt közlő jegyző külsős ember valós személy, és őt hírforrásként hitelesnek minősítették. A blogszféra valós történeteket közreadó vendégszerzőinél pedig ez teljesen hétköznapi: a blogger futtatja meg/engedi át az írásművet, a saját online felületén. 

Az óvatosságnak azonban mindig csőre töltött pisztolyként kell készenlétben lennie: a vegytiszta rosszindulat által fűtött feljelentgetősdi a rendszer része. A mószerolás 1945 és 1990 között a magyar társadalom alapfunkciójának számított, és az ilyesmi nem múlik nyomtalanul, egyik-napról a másikra, csak azért, mert mocskosul kitört a demokrácia. Ma pedig már a hírhamisítás is kifizetődő lehet a karrierépítésben, szóval nem állítható, hogy olyan nagyot lépett volna előre a sajtóetika. 

A beugratások, lejárató szándékú félrevezetések is részei a Nagy Játéknak. A szervezett bűnözés (pl. rendőrtisztek, nyomozók besározására) vagy a belső/az idegen titkosszolgálatok által szervezett akciók (politikusok ellen, vagy a társadalmi feszültség növelésére) egyaránt megpróbálhatják becserkészni az óvatlan sajtómunkásokat, és olyan hitelesnek látszó információkkal látják el őket, amelyek segítségével elérhetik a céljaikat. A híreket, információkat közreadó média szolgálhat gyújtózsinórként. A sajtót használják fel a robbantásra. És a sajtó néha akarattal, tudatosan, néha balekként, ezt végre is hajtja.

De a mindennapok politikai harcában is gyakran előfordul olyan eset, amikor a sajtó/ a politikus lyukra fut. Nem csak a korrekt szándékú újságszerkesztőségek, hanem a revansra éhes politikai pártok és politikusaik is gyakran meztelen talppal tangóznak az üvegcserepeken, amikor dönteniük kell egy-egy hír hitelességével kapcsolatban. Ilyen volt például

  • a méltán elhíresült eset volt 17 évvel ezelőtt a nagy botrányt kavart Teller-levél
  • 6 éve, a megrendezett bajai-szavazatvásárlási video, amelynek csúf botránya a HVG főszerkesztőjének lemondásával járt, és végzetes sebet ejtett a nagy múltú lap addig sérthetetlennek számító hitelességén
  • vagy 6 hónappal ezelőtt, a mentősnő nyilatkozata.

A fenti három eset nem csak abban hasonlít, hogy mindhárom a fideszre/ a kormányzatra/a kormányzati munka kritikájára irányult – szándékosan így válogattam össze, vice-versa tudnám a példák tömegét hozni – hanem abban is, hogy a jó elvtárs, vagy a bennfentes haver által bedobott hír, vagy a szívnek kedves hír, vagy az akolmeleg hírforrás veszélyes is lehet. Könnyű ráharapni a csalira.

4. Anonymus inkognitóban

Számtalan oka lehet annak, hogy egy civil, egy közalkalmazott, egy Bárki nem meri nyíltan vállalni a nevét: néha csak a szomszédsággal való konfliktus kerülése szerepel a magyarázatok között, mert ezek is vehetnek súlyos jogi vagy akár halálos végeredményű fordulatot. Néha viszont konkrét bűnözőktől, a helyi politikai hatalomtól vagy munkahelyi retorziótól való félelem  szolgál magyarázatként: a kettő utóbbi gyakran összefügg, de szerintem az ország már ott tart, hogy egyes településeken, régiókban, megyékben inkább mindhárom (bűnöző, politikai hatalom, munkahelyi terror) kéz a kézben jár.

Néha elképzelni is nehéz milyen rövid pórázon tartva élnek az emberek ott, ahol az érdekérvényesítő erő nem terjed túl a saját telked kerítésén. Egy kis falu első embere gyakran a világ császárának tűnik. Budapest is egy fertő, de a magyar vidék ugara az,  amely a városoktól a tanyákig igazán nyüzsög a Voldemortoktól, a Döbrögiktől, a helyi gyevi bíróktól – láthatunk erre példát – és a hasonszőrű komáiktól. A fővárosban a sok érdek, a sokféle kapcsolat és a milliónyi rezgéssel teli kapcsolati háló miatt hamarabb kiborítható a bili, vidéken azonban, egy sokkal zártabb világban összehasonlíthatatlanul nehezebb kikényszeríteni a helyi hatalomból nyilvánosság, a transzparencia, a jogállami elvárásokat. Hamarabb bekussolnak önként, vagy hamarabb bekussoltatják az embereket.

A gátlástalan politikai hadurak egy része élet-halálról dönthet pl. a közmunkák kiosztásánál vagy az EU/hazai pályázatok elnyerésében reménykedő cégek –törvényszegő– kiválasztásánál. És sokan félnek, rettegnek tőlük: cégvezetők és kétkezi munkásemberek egyaránt. Egy kiszolgáltatottságban, a szegénységben élő számára nem a jogállam kerül az első helyre a fontossági sorrendben, hanem, hogy mit eszik holnap. Ember legyen a talpán, aki az összefonódások polipcsápjai között megkockáztatja, hogy névvel álljon a nyilvánosság elé. Tudjuk miért: akadnak ugyan örömteli kivételek, amikor kattan a bilincs (kis halakon), de mit várhatnánk egy olyan országban, ahol a Kúria a bűnüldözés legfőbb szervéről állít ki ilyen bizonyítványt? Az emberek inkább befogják a szájukat, lehajtják a fejüket, félrenéznek a mocsokságokat látva: "nehéz hősnek lenni, ha az ember egy egészen kicsike kis állat", már Malacka is megmondta a Micimackóban. És ha mégis megtörténik valakivel, hogy nem bírja tovább nézni a rohadást maga körül, akkor általában a névtelenség/inkognitó mögé rejtőzik. Aztán vagy beindul a bűnüldözés gépezete, vagy nem.

Egy névtelen, ám megbízható információkkal, adatokkal szolgáló hírforrás – tehát egy alaposan leellenőrzött hír/hírforrás – a demokráciát, a tiszta kezű közéletet fontosnak tartó közszereplő/tisztségviselő/ügyész/nyomozó/ médiamunkás számára is érték. Az oknyomozó újságírók eleve körömszakadtáig védik a hírforrásaikat. És civilizált országokban a jogalkotás is az újságírók oldalán áll ez ügyben. Ezek a hírforrásként szolgáló emberek akár a megtorlás/börtön kockázatát is vállalják. Elég az anonim alanyokkal folytatott interjúkra, (ellenfényben ülő, kitakart arcú, eltorzított hangú) a védett tanúkra (videovallomás, új név, új személyazonosság stb.) a meg nem nevezett, de "MSZP/Fidesz/kormányzat közeli hírforrásokra", vagy pl.  Mély Torokra gondolni. De itt van egy hazai, kőkemény, teljesen friss példa, egyenesen a covid  frontvonalából. A válaszonline által közölt cikk önmagában is brutális, de ami a témába vág, hogy található benne egy utalás, és egy másik cikkre utaló link:  "Lehet valóságalapja egy orvosi blognak név nélkül interjút adó professzor ijesztő számainak?"→"...A helyzet szomorúságát fokozza, hogy a kórházvezetés megtiltotta neki az interjú adását, ezért védelmének érdekében az interjút anonimizálnom kellett, csak név nélkül nyilatkozhat a professzor, és azt sem árulhatom el, hogy Budapesten dolgozik-e avagy sem..."

Nagykovácsiban is voltak és vannak olyan konfliktusok, esetek, történetek, amelyek kizárólag azért nem kerültek/kerülnek a szélesebb nyilvánosság elé, mert az információ birtokosa nem akarja vagy nem meri felfedni a kilétét: erről már többször is volt szó, legutóbb ebben a posztban. Sok elhallgatott információ, sok eltemetett történet, sok csontváz gyűlik azoknak a szekrényében, akik ilyen-olyan okból nem akarják/nem merik vállalni a nevüket a nyilvánosság előtt. Nem csak egy ilyet (ügyet, embert) ismerek, és biztos, hogy mások, akik pl. sokkal inkább a közéleti konfliktusok közvetlen közelében álltak/állnak, jóval többet, mint én.

Néha csak szívességből miatt marad valami a szőnyeg alá söpörve: öncenzúrát alkalmazunk írásban és szóban. Néha önként, néha kényszerből, néha jogos önvédelemből, de néha mások kedvéért...növeljük a bajt. Személy szerint már 2006-ban is megtörtént ez velem, de a blog elindításától, 2015-től kezdve kb. tucatnyiszor kértek meg arra előzőleg vagy utólag, hogy ezt vagy azt a részletet, információt, megjegyzést, utalást szedjem ki, írjam át egy-egy blogposztban. És olyan is volt többször, amikor arra kértek, hogy egy-egy történetet még lecsupaszítva, a szenzitív adatok kiszedése mellett se tegyek közzé. Kettő például – na, mikor máskor– a 2018-as választások idején. Egyik durvább volt, mint a másik: és én is kussoltam. De azóta is belefutottam ilyenbe, kijózanító tanulságokat leszűrve az ügyből.

Visszatérve tehát a nyomtatott/online sajtóra: annak a megítélése, hogy csak akkor jelenhet meg valami, ha pl. teljes név/aláírás is szerepel a cikk alatt, egyáltalán nem annyira egyértelmű. Névtelenül, anonimizált szerzőtől, álnéven is jelenhet meg írás. Ez függhet a szerkesztőségtől, a helytől (a megjelenési helyétől és az országtól is), az időtől, a közzététel módjától és a céljától. 

És hogyan működött és működik mindez Nagykovácsiban az elmúlt 20 évben?

Azt megmutatom a

  • névtelen szórólapok,
  • az Önkormányzati Hírek,
  • a Tájoló,
  • Az Összekovácsoló Magazin,
  • a Cinke kurír,
  • az Ú Távlatok,
  • a Nagykovácsi Helytörténeti értesítő,
  • a 2006-os önkormányzati honlap Fórum,
  • a Freeforum,
  • a nagykovacsi.net,
  • az önkormányzat facebook oldala és a helyi facebook csoportok általános áttekintésével

És ehhez csak ide kell kattintani, és már olvasható is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr8416378180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása