A káptalantóti Liliomkert piac rabul ejti a látogatót. Tele van kis csodákkal.

Kell a blogban is a pozitív energia – már amennyire én át tudom lépni a saját árnyékomat–, kell a relax, a szünet. Engedjük el egy kicsit ismét a mindennapjaink valóságát. Most piacozzunk egyet, tisztelt olvasó.

A buszos inkvizítorok, illetve Nagykovácsi leghangzatosabb nevű fűcsíkjának névháborúja után, és még azelőtt, hogy megnézném, valóban egyen áll-e a vásár, lazítok egy kicsit ezekben az angolosan bezárkozó zord időkben.

Minden világutazó tudja: a piacok az adott település és az adott ország hű, igaz tükrei. A városi, falusi piacok bemutatása nem csak a regionális újságok, hanem a tévés és az online videós utazási-gasztronómiai magazinok közhelyei is: ezek bejárása nélkül szinte nem létezik sikeres műsor. A piac – tulajdonképpen bármelyik piac, mérettől és jellegtől függetlenül – olyan arcát tárja fel a meglátogatott településnek/országnak/embereknek/társadalomnak, amelyet nem lehet megtalálni sehol máshol és semmi másban ilyen esszenciális módon. Bolhapiacok, utcai piacok, zsibvásárok, klasszikus élelmiszerpiacok, fedett vagy szabadtéri piacok, az állandó vásárcsarnokok és az ideiglenesen kitelepülő piacok, a világhírűek vagy az eldugott kistelepülések helyi piacai...ha meg akarsz ismerni egy országot/egy várost/egy települést, látogass el a piacra (vagy nézd meg a fotelból, a képernyőn. Manapság inkább ez utóbbi játszik). Gyakran a piacoknak helyet adó épületek, kerületek, lakóövezetek is kultikus építészeti és/vagy kulturális jelentőséggel bírnak, így egy piaclátogatás már akkor komplex élménnyé állhat össze, amikor az ember még el sem merült a meglátogatni kívánt piac forgatagában és áru-termékkínálatában.

A világ legszebb helyén – a kérdésről nem nyitok vitát –, a Balatonnál, az önmagában is kihagyhatatlan látnivalókat nyújtó Káli-medencében fekszik Magyarország egyik leghíresebb piaca: a káptalantóti Liliomkert piac.

A piac története önmagában is több blogposztot megérne: az ötlettől a megvalósulásig tartó út, illetve a kezdeti működtetéssel járó folyamat is tele volt buktatókkal, akadályokkal, gáncsoskodással, hivatali konfliktusokkal, perpatvarokkal. Volt ebben minden, mint a zöldséglevesben: feljelentés, bírság, bontási határozat, ügyészség, törvényi értelmezés, Alkotmánybíróság, sajtónyilvánosság. A kálvária először az engedélyeket kiadó önkormányzatok, a minisztériumok, illetve a hatóságok háromszögében, végül a jogi útvesztők és a bíróságok tárgyalótermeiben folytatódott. Nagyon sokan próbálták útját állni a piac létrejöttének: elsősorban a törvényekre hivatkozó állami/önkormányzati testületek – bár ezek némelyike szinte akarata ellenére, a kezét tehetetlenül széttárva mutogatott a jogszabályokra –, de nyilván előfordult itt vegytiszta anyagi ellenérdekeltség és/vagy csak szimpla rosszindulat is, és biztosan akadtak olyanok, akik a táj és a környék békéjének, természeti értékeinek megőrzése, vagy környezetvédelmi aggályok miatt ágáltak a piac ellen. Embert próbáló kitartást követelt ez minden támogatótól, kereskedőtől, árustól, és főleg a terület tulajdonosától, aki egyben az ötletgazda is. De az első nyitástól kezdve megállíthatatlan volt a piac népszerűsége, és végül a zord időket elsöpörték a jobbak. Akit érdekel a tortúra részletesebben is, annak itt, és itt, és itt van némi adalék. Tanulságos, ismerős...de legalább jó a vége.A piac egész évben nyitva van, hetente egyszer, minden vasárnap: ezen a napon valószínűleg erős türelmet kell tanúsítania Káptalantóti lakóinak és a környék útjain közlekedőknek. Járművek ezrei öntik el völgyet, a parkolókat, a falu utcáit és a piac melletti utakat. Télen és ősszel valamivel békésebb a helyzet, mint tavasszal és nyáron: az üdülési főszezonban egészen extrém méreteket ölthet a forgalom. A vasárnap Káptalantótiban minden évszakban a Liliomkert piacról szól, kora reggeltől kezdve egészen kora délutánig.A piac hazai híre nyilván nagyobb, mint amennyire világhírű, de valamennyi, a balatoni turizmust népszerűsítő tisztességes útikönyvben szerepel, mint kötelezően kipipálandó úticél a belföldi/külföldi turisták számára. Hosszú évek óta, évente többször, minden évszakban visszajáró vendégek vagyunk itt. Az autókkal, buszokkal érkező európai, vagy a szervezetten körbehurcolt amerikai, ázsiai turistacsoportokkal éppen úgy össze lehet akadni a piacon, mint az ország négy sarkából érkező magyarokkal. Természetesen ez utóbbiak teszik ki a látogatók, vásárlók zömét, de a nyári főszezonban a németek, hollandok, angolok, franciák, olaszok, oroszok, japánok, kínaiak... is hozzáteszik a magukét a nyelvi zsibongáshoz.

Persze: nem a mostani pandémiás zord időkről beszélek, a teljesen gallyra vágott turisztikai ágazatok, a szálloda- és vendéglátóipar szomorú napjairól. Ez az időszak a piacon is rendkívüli intézkedések bevezetését követelte. A Járvány Előtti Boldog Békeidők nosztalgikus, néha szinte meseszerűen távolinak tűnő napjait idézi a poszt...mindezt úgy, hogy 2020-as nyári fotók is vannak benne. Néha már az is roppant békésnek és távolinak tűnik a jelen helyzethez képest. Mivel a Balatonnál rengeteg nyaralót vesznek meg vagy bérelnek a Magyarországon élő külföldiek (diplomaták, tartósan és hosszabb időre ideköltöző külföldi üzletemberek stb.), valamint azok a külföldiek, akik szezonális vendégek a tónál (leginkább osztrákok, németek, hollandok, de egyre több a szlovák, cseh, orosz is), így a Liliomkert piac vendégköre eleve multikulturális. A piac kihagyhatatlan helyi ízekkel csábítja a látogatókat a turisztikai, üdülési programban, de sokak számára – értelemszerűen elsősorban a környéken élőknek –  konkrét hétvégi bevásárlásra is szolgál: a piac a mindennapi élethez szükséges zöldség, a gyümölcs, a pékáru, a húskészítmények, az olajos magvak, a szörpök, a lekvárok, a tojás... beszerzésének területe. 
A Liliomkert piac azonban – mint minden népszerű vagy egyenesen világhírű piac – jóval több, mint az élelmiszerek és egyéb áruk lelőhelye. A Liliomkert piac: egy életérzés. Természetközeli és egyszerű, hívogató és felfedezésre váró kincsekkel teli. Kultikus hely, értelmiségi agóra, mesterember klub, fogyasztói páholy, őstermelői csúcstalálkozó, kulturális, gasztronómiai, kereskedelmi gyűjtőpont: egy tradicionális piaci megközelítéssel kevert alternatív performansz. Művészi kiállítótér, koncertterem, játszótér, zsibvásár, ahol a vaskályháktól elkezdve a könyveken át, az ékszereken keresztül a régi fegyverekig, a festményektől az öreg bútorokig, a bioélelmiszerektől a plüssjátékokig... mindent is árulnak, miközben eszmét cserélnek benne a látogatók és a kereskedők a világ dolgairól. 200-nál is több árus kínálja itt a portékáját.

Az áruválaszték tehát széles spektrumot ölel át: a minőség itt-ott néha erős kritika tárgyát képezi a látogatók körében, de ez így természetes. Ízlések és pofonok, szokások és elvárások ütköznek. Rengeteg élmény és különböző tapasztalat együttese alakítja a Liliomkert imázsát, de az összhatás egyértelműen és kimagaslóan pozitív, és a piac beleírta magát a Hazai Turisztikai Látnivalók Nagy Könyvébe. Harmathy Ildikó biológus-mérnök egy kis magyar csodát teremtett ezen a 3 hektárnyi szántón 2007 óta, bár valójában már 2002-től kezdve.

Többek között attól is nagyon vonzó és barátságos, hogy szabadtéri piac lévén – bár ez sem mindig törvényszerű –, kutyabarát hely. Ez a blogposzt e szolid válogatással a piacnak erre az üdítő és vidám jellegére fókuszál.

♦

1. Örök alapszabály: soha ne hagyd magára a kutyádat az autóban – több okból sem –, melegben, és különösen forró napokon pedig kifejezetten tilos. A résnyire nyitva hagyott/lehúzott ablakok ezen semmit sem segítenek. Az autóban percek alatt 50-60°C -ra szökhet a belső hőmérséklet, ami garantáltan végzetes kimenetelű hőgutát okoz az állatnál. Ez önmagában is iszonyú szenvedéssel járó halál. A Liliomkert piac parkolói a birtok természetes, fátlan mezőin lettek kialakítva. Árnyék nulla, de ha lennének fák, hőség idején ez sem érne szinte semmit a járműben hagyott állatnak. Nyaranként, az izzó autótenger még kívülről nézve is hősokkot okoz a szemlélőben.2. A kép kompozíciója és fókuszpontja megtévesztő lehet: a két kutya a lényeg. Azonkívül, hogy mindkettő tündér, felhívnám a figyelmet a kutyák Julius-K9 hámjaira: példátlan magyar kutyás-sikertörténetről van szó, amely az egész világot meghódította, és Izlandtól Új-Zélandig imádják. A világhírű terméket, illetve termékcsaládot egy idén 24 éves, garázsból induló magyar cég fejlesztette ki, amelynek évről-évre milliárdokkal nő a bevétele, leányvállalatokat nyitott a legnagyobb piacokon, a 2008-as pénzügyi válságot meg sem érezte, az iparjogvédelem területén a legaktívabb 25 cég között van az Európai Unión belül, és éppen ezért is külön jogi osztályt foglalkoztat a hamisítók elleni harcban. Az valószínűleg a gondok kellemesebb részét képezi, hogy a cég lépést tudjon tartani az óriási kereslettel. A Border Collie egy rendkívül fegyelmezett, a hazájában is ősidők (1700-as évek) nagy becsben tartott pásztorkutya, tehát tökéletesen alkalmas a Liliomkert piacra, ahol számtalan fajtársával összeakadhat. A komoly hám is jól mutat rajta, erősítve a vén Anglia és az ősi Magyarország közötti testvéri együttműködést. De haszna is van: a piacon természetesen – illetve elvileg – csak pórázzal sétáltathatók a kutyák, és egy ilyen masszív, erős, kényelmes hám elejét veheti a gondoknak, amennyiben a kutyákon erőt venne a szakmai elhivatottság és az ösztön, hogy összetereljék ezeket a szanaszét kószáló, rendezetlenül vonulgató embereket.3. Kínában minden nagyon régi: az ostobaság is. A Csau-csau is több, mint 2000 éves. Az iszonyatos állatkínzással együtt járó, és az európai/nyugati civilizációból tekintve – számomra alapból is förtelmes – visszataszítóan ocsmány kutyahús fogyasztás szerencsére már Kínában is egyre cikibb dolognak számít egyes társadalmi és szociokulturális körökben, így ez a szekérhúzásra, őrző-védő feladatokra kitenyésztett munkakutya ma már talán ritkábban kerül az ázsiai tányérokra: a húsa is keresett cikk volt régen, nem csak a tömött bundája. Már az is szégyen, hogy egy ilyen csodálatos mackókutyára bárki élelmiszerként gondoljon. Ő itt ráadásul rendkívül ritka: fehér színű. Ezüstös, fekete, cserszínű vagy vöröses változatai a gyakoriak. A Csau-csau Európába a XIX. századba került át, és lefogadom, hogy elsősorban nem, mint munkakutya, hanem az élő plüssállat-házikedvenc jellege okán. Azért ne tévesszen meg a külső: harcra képes, és idegenekkel szemben gyakran távolságtartó fajta. 4. Vadat és halat, s mi jó falat...Nem ragadnék le ilyen szomorú dolgoknál, mint az előbbi képnél, de muszáj megemlíteni: a Liliomkert piac az akaratlan, bántalmazás nélküli kutyakínzás egyik speciális formája. A kiváló szaglás szinte minden kutyafajtára jellemző. A kutyaorr a természet egyik csodája, és egy kutya valószínűleg több tízezer szagmintát is képes egy életre elraktározni a winchesterben. Egy kutya számára az emberi szaglás satnya színvonala valószínűleg viccnek tűnne: nekik, fajtától függően 150-300 millió szaglósejtjük van, az embernek nyomorult 5 millió. A Liliomkert piac ennek megfelelően a kutyák számára olyan lehet, mintha az édenkertet kevernék a gyötrelmes szenvedéssel. A pecsenyesütödék és a hentesek pultjai előtt szimatoló ebek egyszerre okoznak vidám és megható pillanatokat a külső szemlélőnek. A sercegő, roppanó, illatozó hurkák, kolbászok, májasok, vagy a felfüggesztett, illetve a fatálakba rendezett vagdalt húsok, szalonnák, szalámik, felvágottak, sülthúsok, töpörtyűk  halmai előtt/alatt szomorúan, vágyakozva ácsingózó állatok állandó jelenetei a piac életének...milyen gyönyörű hely ez a pokol. Azért az a tapasztalat, hogy egy-egy kósza jutalomfalat mindig lehullik a gazdik kezéből. E nélkül ez kibírhatatlan lenne...lelkileg.5. Mi, magyarok tartsunk össze. Ebben a blogban többször is felbukkant már ennek a kutyafajtának egy példánya. A Mudi végtelenül emberbarát, élénk, kiváncsi, játékos és féktelenül mozgékony...a falusi mudi keverékek is. A gének ereje: egy százaléknyi mudi vér bármilyen kutyát radikálisan elmudisít. Az 1800-as évek végén bukkant fel a pásztorok mellett, akik azonnal megkedvelték, befogadták, de azelőtt ismeretlen volt. Szó szerint kipattant a magyar földből. Csak az 1930-as évektől kezdve indult meg a tudatos, ellenőrzött tenyésztése. Ez a liliomkerti példány is azonnal kiszúrta a legnagyobb haverokat, akikkel bármit meg lehet tenni: például felugrani rá, összetappancsolni, és begyűjteni a vakargatás, dögönyözés, simogatás megfelelő kombinációit, mennyiségét, főleg ha az kizárólag első osztályú minőségű. Finoman szólva sem mindenki rajong azért, ha egy idegen kutya így letámadja, de a kutyák ösztöne többnyire csalhatatlan ezen a téren. Az ilyen szeretet Örök, mint a kék szín szépsége.
6. Az óvó, csendes, védelmező szeretet is tökéletes: minden tele van emberrel, kutyával, jó a biztonságos fedezékből kikuksizni a piaci forgatagra.7. Golden Retriever: a föld sója, a hazai kutyatartók egyik nagy kedvence. A piac is elképzelhetetlen nélkülük.8. Ezek ketten meg akarták nyalogatni a fényképezőgépet. Nem hagytam. Meg is sértődtek.9.-14. Rengeteg kutya van a Liliomkert piacon: óhatatlanul összetalálkoznak. Sokszor voltunk már itt, de az a különös, hogy ezalatt egyszer sem láttunk összeverekedő, marakodó kutyákat, de kutya és ember közötti incidenst sem. Pedig egy kutya számára ez egy meglehetősen intenzív, néha nyilván felzaklató ingerekkel teli környezet, sok lármával, nyüzsgéssel, szagokkal, élményekkel, így jó eséllyel fennáll a veszélye és lehetősége annak, hogy ez bekövetkezzen: rálépnek a lábára vagy a farkára, valamitől ingerült lesz, megrémül hirtelen, éppen tüzelnek a szukák...odakap, harap, rámorog valakire. Egyedi ok (neveltetés, korábban talán bántalmazott kutya stb.) és/vagy fajtasajátosság is lehet a más kutyákkal/emberekkel való összeférhetetlenség magyarázata. Bizonyos kutyák a fajtársaikkal szemben is tartózkodóbbak, de az emberekkel szemben sem mindegyik barátságos (normális esetben a gazdáját, a családból kiválasztott falkavezért vagy a családtagokat leszámítva persze). Nyilván voltak kutyakonfliktusok a Liliomkertben is az elmúlt évek alatt: de mi nem futottunk bele egybe sem. Sőt, általában úgy vettük észre, mintha éppen a környezet hűtené le az állatokat. Ezt a rengeteg ingert befogadni is sok, nincs idő és kedv a balhéra. Talán.15.-16. Nagyon széles a terrierek családja. Ez itt az egyik fajta, amelytől félni kell...a közvélekedés szerint. Egy bullterrier. Kicsit jobb a híre, mint hírhedt rokonának az Amerikai pitbull terriernek, aki a halálos vagy súlyos sérüléssel járó kutyatámadások aranyérmese/dobogósa, és akinek egyes országokban, vagy az USA egyes tagállamaiban egyenesen tiltott a tartása/szaporítása, vagy fegyverviselési engedély kell hozzá. Az Amerikai staffordshire terrier vagy a Staffordshire bullterrier sem a cukiságával hódít: igen, ezek mind különböző terrierek, és gyakran össze is keverhetők. Ezek a kutyák a kutyaviadalokat rendező – és egy jobb világban majd a kiirtandó humanoid jellegű sejtszerveződések közé tartozó – köztörvényes bűnözők kedvelt harci kutyái.

A Bullterriernek tehát picit pozitívabb a PR-ja, de ettől még nem lesz egy csivava, és ahol egy ilyen állat van a kerítés vagy a lakás ajtaja mögött, ott általában csillapodik a társadalmi selejtek betörési hajlandósága. Kíméletlen, megvesztegethetetlen, elszánt, bátor, brutális erővel védi a territóriumát, és mindenkit, aki a családhoz tartozik. Terrier vér: nem hazudik soha. Más kutyákkal szemben agresszív lehet, vagy többnyire erősen bizalmatlan. A nagy büdös valóság azonban az, hogy a kutya neveltetése döntően befolyásolhatja a magatartásban, habitusban megmutatkozó végeredményt: egyetlen kutya sem tudja levetkőzni a génjeiben hordozott alapvető ösztöneit és tulajdonságait, de számít, hogy honnan jön az ember, a kutya. Ez az idős, már kicsit süket, kicsit vaksi állat nem csak a kora miatt volt ennyire közvetlen. Látszott, hogy óriási szeretetben nevelt, és nagy becsben tartott családi kutya, és a fajta alapjaiban is végtelenül nyugodt természetét ez csak fokozta. Nagyon barátságos állat volt, és örült a kedveskedésnek. Az a tény, hogy elhozták ennyi kutya közé, önmagában is jelzésértékű. 17.-19. Kutyából és pórázból is van ezerféle, de különös módon a szájkosár rendkívül ritka. Itt valószínűleg az összes gazdi rendíthetetlen bizonyossággal és bizalommal van a saját kutyájának természetét illetően. E nélkül valóban nem lehet, nem szabad és nem is kell kutyát tartani, de ahogy mondani szokták a gazdik a kutyatámadások/harapások és kutyabalhék előtt/után: ÁÁÁ, az én kutyám nem harap! illetve Nahát, ez borzasztó, még soha nem csinált ilyet azelőtt! De mondom: a jó hír és a tapasztalat az, hogy az ingergazdag környezet miatt vagy ellenére, láthatóan szent a béke a piacon a kutyák körében. Mindenkivel szemben.20. Nem mindegyiket hívják Lassie-nek, de mindig, minden hosszúszőrű skót juhászkutya úgy néz ki, mintha egy perce jött volna ki a kutyakozmetikából, teljes wellness kezelés után, frissen fürdetve, fésülve, illatozva. A Shetlandi juhászkutyák is ilyenek: a kettő között az a különbség, hogy a shetlandiak kisebb termetűek. Ezeknél a kutyáknál állandó szőr-dress kód van érvényben: megjelenés kizárólag makulátlanul, csillogó, selymes szőrzetben. Maximális elegancia, nemes öntudatosság, arisztokratikus fensőbbség. Tudományosan igazolt tény, hogy koszos, rendetlen, ápolatlan hosszúszőrű skót juhászkutya nincs. De a rövid szőrűek között is az első: a pedáns megjelenés. 21. Magyarok! Nagy kedvenceim közé tartoznak – a már említett mudi mellett –  a Pumi, a Puli, és a Falusi Mindent Bele kutyafajták torzonborz, jellegzetes példányai is: a vidék ősi, magyar hangja: a nyájak, a gulyák őrei, a falusi porták kerítésszaggatói...csak ezúttal nem borban, hanem szó szerint. A terelőkutyák/pásztorkutyák elmaradhatatlan részei a Liliomkertnek is...különösen, ha magyarok. Elvégre otthon vannak, falun, hazai pályán. De komondort és kuvaszt egyszer sem láttunk piacozni. Az talán túlzás is lenne. Nem nekik való vidék.22.-23. Egy ilyen poszt Német juhászkutya nélkül, olyan lenne, mint a rántotta tojás nélkül.24. Kopók és agarak: a kutyafajtáknak ebben a csoportjában is annyiféle kutya van, mint égen a csillag. Ide tartozik a Basset Hound, a Beagle, a Tacskó, vagy a medvekopók, a mosómedvekopók, a rókakopók fajtái...és persze a sokféle agár. Vadászati célokra tenyésztették ki őket – a vadászkutyák és a terrierek mellett osztoznak e szomorú feladatkörön – és ennélfogva elképesztő mozgásigényűek. Jó, a basset hound egy kicsit szőnyegbarátabb, mint egy afgán agár, de általában igaz rájuk, hogy fáradhatatlanok, kiváncsiak, játékosak...és hajlamosak arra, hogy elvesszenek. Ha felcsippentenek valami szagot egy erdei séta során, csak akkor fognak engedelmeskedni a visszahívási parancsnak, ha korábban nagy fegyelemre szoktatták az adott egyedet. Városi környezetben tartani őket eleve kihívás, lakásban pláne, de kertvárosi környezetben vagy falun sem bírják a mozgásszegény életmódot: nem kerti kutyák. Az nem elég nekik, ha egész nap a kerítés mögött kell gubbasztaniuk, arra várva, hogy este elmenjenek egy körre. Kiszöknek a kapun, többé talán vissza sem jönnek, elő sem kerülnek, Isten veled, édes Piroskám.
25.-26. Amerikai pitbull terrier? Amerikai staffordshire terrier? Staffordshire bullterrier? Én meg nem mondom melyik (szerintem az első), de minden esetre végtelen nyugalommal szemlélte a körülötte hömpölygő ember és kutyatömeget. Inkább tűnt érdektelennek, unatkozónak és filozófikusnak. Minden kutyatartó, vagy a kutyák természete iránt érdeklődő tudja: a társasági kutyák – itt főleg az apró termetűekre gondolok –, az ölebek, a ridikülben utazó kiskedvencek között sokkal több az agresszív, acsarkodva veszekedő és egzaltáltan őrjöngő kutyafajta: túlkompenzálnak, mondhatni megelőző támadást hajtanak végre minden és mindenki ellen. A moccanatlan, néma, rezzenéstelenül figyelő, vagy a csendes introvertáltságban befelé fordulónak látszó kutyák inkább a kifejezetten nagy testű, vagy a hírhedt, vérmes külsejű őrző-védő és munkakutyák között találhatók. Ezeknek nem kell bizonyítaniuk semmit, tudják magukról, hogy kicsodák. A idegbeteg módon viselkedő komondor, nápolyi masztiff, moszkvai őrkutya stb. nagyon ritka: ugatnak, ha kell, ölnek, ha kell, de ha nem keresi valaki a hepciát, akkor ők sem balhéznak feleslegesen.    27.-28. Valamilyen pásztorkutya, elsőre és határozottan egy border collie, de mindegy is: egyszerűen csak gyönyörű és mesés.29. Kutya. Muszáj volt lefotóznom a tekintete, a bundájának a színe, és a kék nyakörve miatt: micsoda összhang.30. Külsőre ez is valamilyen kopó, hasonló a 24. képen láthatóhoz, de én összegyúrtam: egy beagle, egy Jack Russel terrier és egy drótszőrű foxterrier keverékében tudnám elhelyezni. Amiért beválogattam, az a szeme és a tartása. Semmi nem kerülte el a figyelmét. Nagyon izgatottan forgatta a fejét, ha felbukkant egy-egy új fajtárs (Előre, fajtársak!), megfeszült minden izma, de el nem mozdult volna a párnája közeléből.31. Cipőbe bújó terrier, hivatalos nevén Yorkshire terrier. Ezerrel pörög, és éppen ezért nagy odafigyelést igényel, ha pórázon vezetik a piaci tömegben. Ha rálépsz akkor megsérül vagy a torkodnak ugrik, mint a vérnyúl a Gyalog-galoppban. Nem hinné az ember, mennyi harag és milyen erős hang fér el ebben a parányi testben.32.-33.-34. A nyitóképen szereplő kutya, három másik elkapott pillanatban. Nem tudtam vele betelni. Ezek a fülek. Ez a tekintet. Ezek az izmos lábak. Ez a szín. Ez egy Welsh corgi, cardigan. Cardiganshire-i, cardigan megyei walesi kutya. A másik a pembroke-i, ami egy kicsit jobban  kedveli a társaságot...ilyen pembroke-i van II. Erzsébet angol királynőnek, ez a kedvenc kutyája/kutyafajtája. A kelták évszázadokon át használták a cardigant állathajtására. Ízig-vérig terelőkutya, szívós, kitartó, mokány, és irgalmatlan nagyot tud harapni. A walesiek nemzeti büszkesége. Ezek a képek visszaadják a cardigan egyik legjellemzőbb tulajdonságát: alapvetően minden kutya nagyon hűséges (még a szökdöső kopók is) de valószínűleg a cardigan a hűség emblematikus kutyája. Él-hal érte, csüng minden szaván, és Istenként imádja a gazdáit/gazdáját...különösen akkor, ha annak zsebéből jutalomfalatok kerülnek elő, mint jelen esetben. Olyankor a leghűségesebb.35. A méz nem érdekel engem. A méz az olyan nyilem-nyalom dolog, és a mézes-ecetes-lekváros pultnak tüntetőleg hátat fordítok. A várakozás percei alatt az a leghelyesebb eljárás, ha a nedves orromat a kislány kezéhez bökdösöm, az ujjait szagolgatom, ezzel ellenőrizve, hogy nincs-e nála négy és fél kiló szalonna, amit nekem akar adni, hogy megehessem. Nincs nála ilyesmi. De talán majd legközelebb.36. Jaj, de sok kutya. Jaj, de sok ember. Elbújok.37. Természetesen illik megemlíteni külön is a vizslákat, pláne, ha az magyar: belőlük sok fordul elő a piacon, fenti képeken is akadt már kettő. Az ifjak vehemens, nyughatatlan és izgága pattogásával szemben, az ilyen érett, tapasztalt és idős példányok már jobban szeretik a pokrócukon fekve szemlélni ezt a nyüzsit. A helyzet azonban az, hogy az ifjak állandó mehetnékje is csak (na jó, félig) mese: bár vadászkutyákról van szó, akik egy-egy vérfürdő alkalmával több tucatnyian is kísérhették a méltóságos-tekintetes-naccságos gróf urat a vad űzésekor, a vizsla nagyon jól el tud lenni a fotelban, kanapén, szófán, francia ágyon is. Szereti a kényelmet, a barátságos meleget, az emberi társaságot, és a lustálkodást sem veti meg. Jó haver, végtelenül barátságos, és alapvetően sajnálja a rókákat, őzeket, szarvasokat, fácánokat. Hadd éljenek szegények. Van elég gond: klímaválság, túlnépesedés, nagyüzemi élelmiszertermelés, környezetszennyezés, kihaló állatfajok, járványok, háborúk, terror...szép dolog a béke. A vizsla tudja ezt. Élvezi, ha kajtatni kell a zsombékosban, és ha futni kell, akkor fut, akár a szívrohamig túlfeszítve magát, de nem véletlen, hogy sokan tartják kedvtelésből, házi kedvencként. A nagy séták is megteszik, nem kell ehhez gyilkolni is.38. Shiba/Shiba Inu. Japán nevének jelentése minden sallangtól mentes, lényegretörő, mint a szamurájpenge: "kicsi kutya." 2000 év távolába nyúlik vissza az eredete, és a hazájában is rendkívül népszerű. Ez érthető egy olyan országban, amelyet 130 millión laknak, de amelynek a lakott/lakható területe erősen korlátozott, tehát nagy a népsűrűség. Kicsi hely, kicsi kutya. De Európában is hódít. Nagykovácsiban is. Okkal. Csak rá kell nézni.39. Egy kertész spániel, teljesen terepszínben és ölben, virágoktól övezve mindenütt.40.-41. Aki elvesztette a motivációját.42. Ez egy francia bulldog. Ha angol bulldog lenne, akkor ott lenne a testén az Union Jack...és nem is így nézne ki, hanem így. A bulldogok és a mopszok – néha összekeverik őket– csak az arcberendezésükben hasonlítanak egymásra. A kis mopszok klasszikus társasági kutyák, a masszív, zömök, erőteljes bulldogok viszont jóval nagyobbak, és őrzésre-védelemre tartott/tenyésztett munkakutyák...voltak. Ma már a gyűrött orcájú, kéthetes szunyából ébredő bulldogokat is házi kedvencként, társasági és kiállítási/verseny kutyaként tartják. Ettől még tőből letépik a karodat, ha baszakodsz velük. A kicsit kisebb bulldogok, mint a francia, csak valami apróbbat tépnek le. A bulldogok egyáltalán nem agresszív állatok, - sőt, nagyon barátságosak is lehetnek a neveltetéstől függően, a múltkor Nagykovácsiban összeakadtam egyel, amelyik ráállt a lábamra, kb. másfél tonna volt, és vakargatni, simogatni kellett – de a szakma, az szakma. Ha jön a csúnya bácsi, rossz bácsi, akkor megesszük.
43.-44. Klasszikus Piaci Hehe kutya: boldog, vidám, vigyorgó.45.-46. Már mindent tudsz. Egy bullterrier. Ez egy másik. Úgy rémlik egy holland turistáé volt. Vagy németé. Dáné. Szóval brüsszeli.47.-48. Őt is nagyon érdekelte a fényképezőgép.48.-49.-50. Valami ökör felborította a vizestálkámat. Menjünk haza. Elég lesz ennyi mára.

♦

A poszt összes fotója megtekinthető itt.