Szerelem volt ez nekem első...hallásra.

Mert mindössze Fellini-féle 8 és fél éve történt, 2013. február 25.- én, amikor életemben először hallottam erről a növényről. Pedig többször belefutottam már a tucatnyi kertészeti könyvünkben korábban is, láthattam a kertészeti árudákban a beszerző túráink során, elsétálhattam mellette az utcákon/a parkokban, nyilván többször rá is csodálkoztam a színeire erre-arra az országban/világban, de csak azon a téli napon állt össze a kép számomra.

A Nagykovácsi Természetvédő Egyesület (NATE) és az Öregiskola meghívta Kósa Gézát, az MTA Ökológiai Kutatóközpont-Ökológiai és Botanikai Intézet Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertjének a vezetőjét Nagykovácsiba, aki megajándékozta a hallgatóságot egy pazar, humoros, rendkívül informatív, részletekben bővelkedő és hasznos előadással, amelyről én egy szó szerint lejegyzett, öt fejezetből álló, illusztrált poszt-sorozatot készítettem.

Az előadás során (leírva a harmadik részben/posztban), a nagykovácsi kertekbe ajánlott növények felsorolásakor bukkant fel a mai immigráns neve.

Ez a növény a perzsafa volt.

1.

Kósa Géza így mutatta be a növényt röviden és vázlatosan, de nekem ennyi is elég volt, mert a szavak misztikus ködén túl, ott és akkor azonnal tudtam, hogy nekem kell egy ilyen. Vagy kettő. Vagy három. Vagy tizenkettő.

"...A perzsiai varázsfa, vagy perzsafa. Jegyezzék meg ezt a nevet. Amikor kimegyek Németországba vagy Hollandiába, szinte már rémisztő az a kultusz, ami ezt a növényt övezi. Hihetetlenül sok fajtát állítottak elő belőle. Annak, aki nem ismerné, annak a legfőbb tulajdonságára hadd utaljak: az egyik legjobb őszi lombszínt adó növény. Az élénk aranysárgától a rikító mínium vörösig mindent tud. Nagyon jól alakítható, formára nyírható, nevelhető. Ez egy óriási sztárnövény most, nyugaton, nálunk még annyira nem terjedt el, de várható, hogy hogy hamarosan megjelenik, a kiskertekben is nagyon jól alkalmazható. (A perzsafa: mesés. Egy csoda.)

-De ez nem az a trópusi vasfa? –jött a kérdés a hallgatóság soraiból.

-Nem, nem az. Perzsafának hívjuk, mert Észak-Perzsiában és a Transz-Kaukázusban él, tehát a Kaukázus déli oldalán. Rendkívül jó növény..."

Az ókori Perzsia a civilizáció egyik bölcsőjeként véste be magát az emberiség történelmébe. A birodalom akkor ért hatalma csúcsára, amikor Mezopotámiát is magába olvasztotta: az orvostudomány, a csillagászat, a művészet, az építészet...a kultúra és a tudásvágy minden szegmensének a virágzó kertje volt, így természetesen a kertkultúrának is.

A perzsafa akár annak a hajdani, a Krisztus utáni 7. század előtt létezett, rég letűnt, különböző népektől és katonai/vallási/kulturális hatásoktól kavargó, etnikailag színes Perzsiának is az emblematikus növénye és esszenciája is lehetne. Perzsia, Mezopotámia, Babilónia...akkádok, sumérek, asszírok, hettiták, médek, perzsák keveredtek a hatalmas régióban és birodalomban. A perzsafa stilizált ábrázolásban tehát akár az ország zászlaján is megállná a helyét: nagyon kifejező utalásként szolgálhatna az ókori Perzsia és a mai Irán összekapcsolására és színes történelmének szimbolizálására.

A perzsafa 1841-ben jutott el Európába: nem meglepő módon a kertészet iránti rajongásától is híres Nagy-Britannia közvetítésével. Észak-Irán/Észak-Perzsia ezzel egy igazán egzotikus ajándékot adott Európa/a nyugat és a világ kertészeinek és kerttulajdonosainak. A növény meglehetősen tekervényes utat járt be, míg az angliai Királyi Botanikus kertben kicsomagolhatták az első példányait: Szentpéterváron keresztül jutott el a céljáig. A perzsafa latin nevét (Parrotia persica) egy XIX. századi német férfiú, F. W. Parrot tudós/botanikus előtt tisztelegve választották ki.

1935-ig Iránt Perzsia néven jegyezték nyugaton, és egészen 1979-ig lényegében mindkét név hivatalosan is használható volt. Perzsia viszonya a nyugattal sem az ókorban nem volt, sem a modern időkben nem felhőtlen. Persze annak, ahogy ma látjuk és/vagy láttatják nyugaton Iránt, semmi köze nincs ahhoz, ahogy pl. a perzsák látják önmagukat. Ma szinte csak a politika szűrőjén át beszélnek Iránról, és ebben a környezetben a Közel-Kelet vérrel és robbanásveszélyes eseményeitől azokig az iráni sportolókig terjednek a hírek, akik nem hajlandóak pástra lépni az olimpián, ha véletlenül egy izraelivel kerülnek össze. Ez a gólpassz lábra jött, mert ez kicsit más: Irán izzó indulatainak egyik forrása éppen az etnikai/nyelvi/kulturális sokszínűség egyik töréspontjából fakad, és ez a perzsa-arab viszály. Már az is segít, ha ezt a 10 dolgot tudjuk Iránról, de a részletesebb magyarázat Perzsia történelme: talán nem véletlen, hogy Iránban kudarcba fulladt az arabizáció. Keveredtek az arabokkal, de fel nem olvadtak, és a hivatalos nyelv ma is a perzsa Iránban. Arabnak nevezni egy perzsát a szándéktól függően nagyjából olyan tudatlanság/tévedés/sértés, mint egy skótnak az, ha leangolozzák, vagy ha egy erdélyi magyart, pláne, ha egy székelyt lerománoznak: ezt még egy iráni perzsától tanultam 1 millió évvel ezelőtt, a gimnáziumban, aki négy évig az osztálytársam volt. 

Az az ókori/régi, évezredekig virágzó Perzsia a vallásújító Zarathustra prófétának a tanításait követve, a zoroasztrianizmusban kereste az utat az örök boldogság eléréséhez. Istentiszteletük jellegzetes szertartása volt a tűztemplomban, a szent tűz őrzése. A tűz jelenítette meg, szimbolizálta a vallás lényegét: Isten fényét és ragyogását. Ezért hívták őket tévesen tűzimádóknak. Nem a tüzet imádták, hanem azt, amit a lángjai által nyújtott a szemlélőnek. Az európai katedrálisok tájolásakor és építésekor hasonló szándék motiválta az építtetőket. Csak az európai építészek Istent/Isten szimbolikus jelenlétét a Nap fényével, a Nap ragyogásával hívták be a szakrális terekbe. Erre szolgáltak a rózsaablakok és a templomhajók nagy, festett, ólomüveges üvegfalai, vagy akár a kis magyar Sainte-Chapelle ablakai is. Színekkel teli világ volt a perzsa is. Talán nem véletlen, hogy egy innen, e szintén csodás civilizációból érkező fiatalembernek a képzeletét is rabságban tartotta, aki az emberiség történetének egyik legelképesztőbb vállalkozásában/hódításában szerezte meg a nagy és örök háborús riválistól/fenyegetéstől ezt a hatalmas birodalmat...arra a rövid időre, ami megadatott neki, de ami elég volt ahhoz, hogy örökre beírja a nevét a történelemkönyvekbe.

A perzsafa valóban mesebeli: a varázslat, a begyűjtött fények, a színek orgiájának a növénye, amely ragyog a kertben, akár a tűz, csak a tűz pusztító ereje nélkül. Élő láng. Annak, aki nem ismeri, megpróbálom megmutatni, hogy miképpen és miért az. 

2.

A száraz kertészeti tények és a kevésbé száraz személyes tapasztalataink a következők:

1. Lombhullató, de ezt a sportot nagyon viccesen űzi: sokszor a levelek – pl. enyhe tél idején vagy ha a perzsafa falak mellett és/vagy más növények viszonylagos védettségében áll – összeszáradva, megbarnulva, megfeketedve egészen tavaszig a fán maradnak. A meleg, az enyhülés, a jó idő beköszöntével, – ekkor, de csak ekkor – a fa hirtelen ledobja az összes elhalt levelet, és szinte azonnal kizöldül. Még az átmenetet sem igen lehet észrevenni. Gyors lombcserélő inkább, mint lombhullató. Talán szemérmes, szégyenlős, s nem szeret meztelen/kopasz ágú lenni.
2. Nem klasszikus fa, hanem bokorfa. A megnevezés a megjelenésére utal: egy fa és egy bokor jellegzetességeinek ötvözete. Fiatal növényként még egy törzsű, de idősebb korábban több törzset növeszt. Szertelen, vad, zabolátlan összhatású, semmi rendszer és egyensúly nincs benne: a törzs egyes részein laza, máshol kaotikusan sűrű ágrendszerű. Közvetlenül a talaj felett is növeszt ágakat, aztán két tenyérnyi szakaszok is lehetnek, ahol nem növeszt egyet sem.
3. Alapvetően nem igényel semmiféle metszést (az elhalt, berepedt ágak levágásán túl, ha akad ilyen), de alakítható, – akár egy törzsű fává is, akadnak kertészetek, ahol már előnevelten is így árulják őket – ha valaki azt szereti, vagy valamiért muszáj vagdosni belőle. Ezt tavasszal érdemes megtenni, de az egyik, érzékeny helyen lévő perzsafánkhoz – sok másik növénnyel verseng a helyért, a fényért – az egész vegetációs időszak alatt hozzányúlok, és formálgatom, óvatosan és megfontoltan lenyesegetek belőle kisebb-nagyobb ágakat. Bírja, semmi baja nem volt soha tőle. Viszont nem sövénynövény. Ne essen senki túlzásba a metszéssel. Nem szabad nagyon a növény természete és természetes szépsége ellen dolgozni. Ezt az is jól mutatja, hogy a metszések helyén csak nagyon lassan hajtanak ki az új ágak. Lehet tehát formálni a perzsafát, a bátrabbak próbálkozhatnak az erőteljesebb bokrosításával is, de más bokrokhoz képest, pl. kerti gyöngyvessző, vagy akár az olyan fákhoz képest, mint pl. a vérszilva, amelyek szinte felrobbannak az új hajtások tömkelegétől egy-egy metszés után, a perzsafa inkább sebzésként éli meg a metszőolló harapását.
4. Imádja a Napot, a fényt. Félárnyékban, sőt, akár árnyékosabb (de nem teljes árnyékban!) közegben is megél. Az egyik perzsafánk évekig növekedett a nála jóval nagyobb cserjék és bokrok árnyékában, míg végül kitört közölük és föléjük emelkedett. Ha azonban esélye sincs arra, hogy hosszabban is érje a nap során a fény, akkor a perzsafa olyan lesz, mint egy egész nap kennelben tartott kutya, aki a család közelében szeretne lenni: szomorú látvány. És az őszi színpompája is elmarad, az csak halovány árnyéka lesz igaz önmagának.
5. Melegkedvelő, de olyan nagyon, hogy az már a magyar törvényekbe ütközik, ám ettől még masszívan télálló. Fiatal korában érdemes lombtakarással óvni a gyökerét a fagyoktól...de mi minden tél elején így teszünk. Ez a klíma meg se kottyan a fának, de mi óvatos duhajok vagyunk, inkább biztosra megyünk, óvjuk, amikor és ahogy tudjuk.
6. Klasszikus szoliter növény. A szépsége akkor érvényesül igazán, ha egymagában áll. Kerti fókuszpontnak is kiváló. Éppen ezért jó döntés azoknak, akik a kert kialakításának kezdetén választják. Egy már beállt, teleültetett és/vagy merev, az utolsó fűszálig megtervezett kertbe utólag berakni nehezebb lehet. Ha van a kertben szabad hely, ha kert lazán beültetett, akkor ritkán adódhat gond az elhelyezésével, de azért ebben az ügyben nem mi vagyunk a jó példa. 1999-ben vettünk itt telket, és mikor mi elültettük a perzsafáinkat, azok egy 10-15 éves, már javarészben telített kertbe költöztek be (nem egyszerre, nem ugyanabban az évben vettük őket). Nincsenek is tökéletes helyen, de a mi kertünk eleve "kissé" túlzsúfolt, erdőszerű, angolkert-szerű, mert mi nem ismerünk a zöld környezetben mértéket...és soha nem is akartunk ismerni. Ha valami megtetszik, addig gyötörjük a kertet, míg helyet nem találunk az új növénynek, kompromisszumok árán is. Ennek a fajta érzelmi-ösztönös kertészkedésnek időnként természetesen megvannak a maga hátulütői és keserves veszteségei.
7. A fiatal perzsafáknak ezüstszürke, sima törzsük van, akár egy bükkfának. Amit nem tudok saját fotón megmutatni és igazolni, hogy idősebb korában a fa kérge platánszerűen – sőt, az Arizónai ciprus törzsére is emlékeztető módon – dekoratív, rózsaszín-zöldes, foltos-rajzos mintázatú lesz, ahogy lemezesen lehámlik.
8. Az első fejezetben tárgyalt Arizónai ciprusnak gyakorlatilag egyetlen negatív vonása volt: négyes kategóriájú allergén. A perzsafa (az alapfaj és a vizsgált fajták) jelenleg "felülvizsgálandó" státusz alatt áll az ÁNTSZ-nél. Ez majd jelenthet rosszat vagy jót is az allergiásoknak. 
9. A kertészek a perzsafáról szólva mindig az őszi leveleinek szépségét hangsúlyozzák, de azt szinte mindegyikük következetesen elfelejtik megemlíteni, hogy a növény tavaszi/nyári ruhája is különleges. A magamfajta laikus-hobbikertészre hárul a feladat, hogy jelezzem ezt: fényes, viaszos csillogású, egészen mély, szinte fekete tónusúan sötétzöld levelei vannak. Nagyon szép.
10. Ezek a különleges formájú és szép levelek erős ágakon ülnek. Tapasztalatból mondom, hogy a fa jól állja a szélviharokat is.
11. Minden egyes perzsafa lombja a mesterséges beavatkozás, a kertész metszőollója nélkül is egyedi formát fog ölteni: ez függ az ültetés helyétől, tehát a környező növényektől/kerti elhelyezéstől és a levegő-szél-fény-árnyék viszonyoktól. Nekünk három perzsafánk van, és nincs két egyforma közöttük. Az egyik tömöttebb, a másik karcsúbb, a harmadik bokrosabb...amint valamilyen módon átalakítottuk az egyik-másik környezetét (például levágtuk az őt beárnyékoló egyéb fák, bokrok, cserjék ágait, az egész lombozat alakja megváltozott) Egy fenyő például soha nem csinál ilyet, de a fák többsége sem. Egy fenyő mindig fenyő formájú/fenyő jellegzetességű marad, tartja az alakját, a karakterét. A perzsafa nem, pontosabban az ő karaktere az alkalmazkodás: ő együtt él a környezet változásaival. Szétterül, ha nincs elegendő fény, felnyurgul, ha sokan és sűrűn állnak körülötte a növények. Az egyik perzsafánk szinte nem is kereste az eget, amíg nem nyitottunk neki teret felfelé. Begubózik, széthúzódik a lombja, vagy növekszik ugyan, de egy kígyót megszégyenítően eltekeredik, elhajol a törzse, ahogy a fényt keresi, vagy egészen hozzátapadnak az ágai a központi törzshöz, mint valami oszlopos, keskeny ciprusnak, ha nem jut neki hely: nálunk mindegyik megtörtént.
12. Van csüngő ágrendszerű fajtája is, a ’Pendula’, de mindegyik fajtáról, az oszlopos formájúakról is azt mondják: idősebb korukban, széles ernyőjű (fajtától függően, a szélessége akár nagyobb lehet, mint a magassága) fácskává alakulhatnak át, bár ekkor már bokorfához méltóan inkább bokor hatásúak, semmint fások. De – ahogy mondtam – a fa alakítható, metszhető, ha nagyon elszabadulna. Erre egyébként is csak idősebb korában lehet számítani...ha egyáltalán.
13. Közepes gyorsasággal, de pontosabb, hogy inkább lassan növekszik.
14. Magasság? Ez érdekes téma, és sokféle szám előjön a keresésre. A 16-20-30 méteres magasságot is elérheti, és akadnak az internet bugyraiban ilyen, meghökkentően nagy méretű, széltében is terebélyes egyedekről készített fotók. Mások szerint 6-12 méter között áll meg a növekedésben: többségében a különböző kertészetek/kertészeti honlapok ismertetőiben is hasonló adatokat tüntetnek fel. Kósa Géza is azért ajánlotta Nagykovácsiba (többek között), mert igazi kiskerti fácska. Én hiszek/hittem neki, és nem aggódok amiatt, hogy a fák kinőnék a területet. Ebből kiindulva jó választás, még az átlagosnál kisebb méretű kertekbe is. Nagykovácsi viszonylatban az átlag 900 m²-t jelent, a mi telkünk 785 m². De kitűnő az utcai kertekbe is, ott, ahol a légvezetékek miatt eleve korlátozott az ültethető fafajták száma. Nálunk a faluban, a légvezetékektől mentes kertvárosi részek utcáira, tehát az építéstörténeti szempontból újnak számító Nagyszénás-kertbe vagy a Kálvária kertbe pedig maga a tökély...bár ott elvileg minden az, csak a szomszédok már azelőtt szólhatnak, hogy a mamutfenyőd elérné a 93,6 méteres magasságot és az 1000 tonnát. 
15. Hosszú életű. A Budai Arborétumban többfajta perzsafa is található, közöttük a Ménes utcai feletti Felső kertben egy kiemelkedő dendrológiai (faismerettani) értékű 120 éves példány is. Érdekesség és büszkeség: A ’Tűzmadár’ és az ’Október’ fajta is magyar nemesítésű. (Schmidt Gábor, illetve Józsa Miklós szelekciója, nemesítése)
16. A talaj: érzékeny téma. Elvileg inkább az üde, tápanyagokban dús, humuszos, lazább, jó vízáteresztő képességű, gyökér-és növénybarát talajba való ültetését javasolják, (a budai talaj éppen ilyen) de a perzsafa az agyagos közeget is jól bírja, tehát a nagykovácsi talajra sem érzékeny, és ha nálunk kibírja/kibírta, akkor mindent kibír. Egyébként sem válogatós. Meszes és savas közegbe is ültethető, ez utóbbi esetben színesebbek lesznek a levelei. Minden egyes kertészeti posztban muszáj megemlítenem, hogy ennél gyalázatosabb földje kevés településnek van: a termőréteg csekély, három csepp eső után az is olyan, mint a macskafos, de két nap szárazság után inkább ásnád fel az aszfaltot az utcán, mert talán abba is könnyebb belebökni az ásót. A perzsafa ebben is megél, él, növekszik, pompázik...legfeljebb jobban megküzd a tápanyagokért. Persze ettől még nem tiltja a törvény, hogy az ültetőgödröt nagyra ásd, és némi talajcserével üde, könnyebb földszerkezetű közegbe helyezd a növényt, illetve pl. tőzeggel javítsd a talajminőséget, fellazítva a márgás, sárga, nehéz agyagot, amivel a Föld Anya (nagy területen) sújtotta ezt a csodás fekvésű, műanyag, újgazdag menekülttábort.
17. Szívós, erős növény. Betegségekre, kártevőkre nem érzékeny.
18. Az őshazájának megfelelően a vízigénye is inkább átlag alatti...európai mértékkel mérve. A fiatal növény a kezdeti időszakban rendszeres öntözést igényel, de a megerősödött példány már kevesebbel is beéri. Az öntözéséről azonban nem szabad megfeledkezni. Nem kaktusz.
19. És igen, keretes zárásként az őszi színei, "az élénk aranysárgától a rikító mínium vörösig": gyengébb idegzetű vagy kevésbé tehetséges festőművészek valószínűleg szeppukut követnének el, amennyiben arra a merészségre vállalkoznának, hogy ezt a páratlan színgazdagságot hitelesen próbálják meg visszaadni egy képen. A tűzpiros, a kárminpiros, vörös, a meggybordó, a narancssárga, a bíbor, a bronz, az arany és a sárgák végtelen számú árnyalatának, keveredésének őszi színorgiája miatt lett ez a növény Nyugat-Európában sztár, és emiatt növekszik az ismertsége, kedveltsége idehaza is. A fotók talán beszédesebbek.

A perzsafa nem hazudtolja meg a nevét.

Varázsfa.

♣

♦

A fotók nagyobb méretben vagy diavetítésben itt megtekinthetők: zord indafoto