Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Becserkészve 1.

A Teleki-Tisza kastély felújított állapotban-fotókrónika

2018. május 24. - zord íjász

1.
2018. május 27.-én, Vasárnap, délelőtt 10 órakor hivatalosan, ünnepélyes keretek között megnyitják és átadják a Nagykovácsiban található, és immár megújult Teleki-Tisza kastélyt. Az eleve 1000 fő kis-és nagyobb cserkész jelenlétében megtartott ceremónián, amelyre a szervezők a hazai politikai/társadalmi/kulturális közélet több képviselőjét, illetve egyházi méltóságokat is meghívtak, maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tartja az átadó beszédet. Az esemény sajtó-és honpolgár nyilvános, azon jelen állás szerint bárki részt vehet, illetve, a sajtó munkatársainak a jövetelüket előzetesen a kommunikacio@mcssz.hu címen jelezniük kell. 

Ez az esemény 3 folyamatot zár le végérvényesen.

  1. Pontot tesz a 2016. április 21.-én kezdődött felújítási munkák végére.
  2. Pontot tesz a kastély elmúlt 70 évének végére, és egyben gyökeresen új fejezetet nyit a kastély 1820-1840-es években indult történetében.
  3. Pontot tesz a Magyar Cserkészszövetség helyi színrelépésével 2013-ban újraírt, a Nagykovácsiban már 20 éve zajló, de főleg Bencsik Mónika 12 évig tartó polgármesterségének idején, az utolsó ciklusában, 2010-2014 között felerősödő politikai/a kastély tulajdonosváltási és hasznosítási elképzeléseit érintő viharok minden eseményére is.

Ez a 3 részes blogposzt-sorozat, ezt a folyamatot mutatja be. 

A kastélyt befogadó parkterület 6,57 hektár. Ősfás, hatalmas terekkel szabdalt liget, amely többek között Nagykovácsi legnagyobb, és anyagi értelemben is legnagyobb támogatottságú fesztiváljának, a Varázskastélynak is otthont ad. A kastély története, a magyar nemesi kúriák klasszikus útvonalát járta be: az építtető Wattay-ak, majd a Telekiek, és a Tisza család tulajdonlása után, először a Rákosi-rezsim diktatúrája, majd a Kádár-éra telepedett rá az épületre, csúf toldaléképületekkel, ráépítésekkel, bővítésekkel toldva meg az eredeti épületszerkezetet illetve a kiszolgálólétesítményeket, egy magas téglafallal kiszakítva és elzárva az utcák felől a kastélyt. A szocializmus betette a kaput az épületnek: állítólag lovakat ugyan nem tartottak a földszintjén az oroszok, de mire a sokféle hasznosítás után (nevelőotthon/szakközépiskola) elérkezett a várva várt felújítás pillanata, a kastély és a melléképületek is lelakott, lerobbant, toldozott-foltozott, sok helyen életveszélyes állapotú túlméretezett, és szégyenteljes viskóra emlékeztetett, amelyek filmforgatásokhoz még alkalmasnak bizonyultak, de egyebekben hűen illeszkedtek volna az Elherdált örökségünk példatárába. Mivel erre még a következő fejezetekben hosszan visszatérek, ennyi talán egyelőre elég lesz ahhoz, hogy mindenki élvezni tudja a végeredményt, az alábbi fotókrónikát látva.

1. A főutca felől: nyitottság, nyíltság, tér és szabad levegő

Az első és legfontosabb optikai változás a Kossuth Lajos utca/a falu és a kastély viszonyában, hogy teljesen lebontották azt a magas határolófalat, ami évtizedekig fizikai és talán szellemi értelemben is elkülönítette, bezárta az épületet. Nincs kerítés az épületek vonalában. Ez nem csak szokatlan, hanem merész újítás is egy ilyen épület esetében. Le a kalappal.

2.

3.

4.

5.

6.7.

2-3-4-5-6: a Kossuth Lajos utca felől.

8.

A Kossuth Lajos utca, bentről, a kastély előparkja felől nézve.

2. A kastély

9.

10.

11.

12.A felújítás kezdetén készítettem ezt képet. Nem egyszerűen az összehasonlítás miatt illesztettem ide, hanem a két toronyépület közé ékelt emeleti toldás miatt. Ezt a brutális épületsebet váltották le a díszteremnek/előadóteremnek azzal az teljes üvegfalas megoldásával, ami a kastélyépület egyetlen modern, formai kikacsintása. Szerintem ez egy kifejezetten profi, ugyanakkor szolid és elegáns újítás volt a tervezők részéről: talán nem véletlen, hogy a műemléki védelem alatt álló kastélyépületen engedélyezték ezt a megoldást. A kastély fb. oldalán akad ebből az időszakból több fotó is.

13.

14.

15.

16,

17.

18.19.20.21.22.23.24.25.26.

3. A kiszolgáló- és melléképületek. 

  • Egy irodai/gépészeti épület
  • Kettő, főleg helyi vállalkozásoknak szánt, kiadó helyiségekre felosztott épület, ebből az egyik műemléki védelem alatt áll
  • Az oktatóközpont
  • A panzió épülete (ez nem tartozott a felújítás költségvetése alá, a Cserkészszövetség pályázati pénzből próbálja felújítani, de már jelenleg is működik, szerény feltételeket biztosítva és olcsón)
  • Egy üvegház, amely az eredeti elképzelés szerint bontásra került volna, de jelenleg úgy néz ki, megpróbálják megmenteni és hasznosítani fogják
  • A víztorony (ez nem került felújításra, szintén nem szerepelt a keretben) 

27.28.29.30.31.32.33.

A 3-as, a 7-es, illetve 27-től a 33-ig: az iroda/porta/gépészeti épület.

34.

A vállalkozók részére kínált épületek. A háttérben az, amelyik műemléki védelem alatt áll.

35.36.37.

Műemlék. Csak ez és a kastély épülete az, amelyik ezt a címet birtokolja. Ezeket a kastélyra merőleges kiszolgáló/melléképületeket (a porta + a 2 kiadó helyiségekkel teli épület, amelyek a Kossuth Lajos utcára néznek) visszabontották ahol kellett, de műemlék jellegű épületeket a felújítás, feltárás kezdetétől fogva óvni próbálták: "Az eredeti falak megmaradtak, tehát a műemlék (-jellegű) épületek nem elbontásra és újra építésre kerültek, hanem az eredeti falak megtartásával kerültek felújításra. A feltárás - tervezés során derültek ki, hogy melyek lehettek az eredeti falak, alaprajzok (falvastagság, pincézet, stb. alapján) és a bontás is már ennek tudatában, a történeti falak óvása mellett zajlott. " (Szórád Előd pontosítása) így ez a három ház, pontosan ott áll, ahol az elődeik. Ezen viszont a nyílászárók is eredetiek. (értsd: felújítottak) A másik kettőnél, egyetlen pincében talált ablakon kívül,  semmi sem maradt meg a régi ablakokból, ajtókból, és a fellelhető források is nagyon hiányosak voltak, ahogy a kastélyra vonatkozó adatok, információk is.

38.

A 3 kiszolgáló épület. Előtérben a porta/iroda/gépészet, legtávolabb a műemléki védettségű.

39.

Az oktatóközpont. Az erdészeti iskola egykori épülete, teljesen új ruhában. Itt végre az építészek egy kicsit szabadabban mozoghattak.

40.41.

A panzió.

42.

A víztorony.

43.

Az üvegház.

4. Kis részletek

44.

45.46.47.48.49.50.

Egy Tisza István emléktábla darabja: az egyetlen töredék, ami megmaradt a nagyméretű és súlyos táblából. Évtizedekig várta becsomagolva a sorsát, a megmentő cipelte magával költözésről-költözésre, míg a helyére került. Tegnap rakták fel a kastély falára. 

51.

5. A kert.

A kastélyépülethez közvetlenül csatlakozó, és frissen telepített kert fákból, és több száz talajtakaróból illetve sövényként nyírható bokorból, főleg alacsony bokorrózsákból, mirtuszloncokból, borbolyákból, japán gyöngyvesszőkből áll...és természetesen szintén frissen telepített füves területekből. A parkkal még lesz munka bőven, míg elnyeri a végső formáját: jelenleg két ember bírkózik a feladattal. Egy kis kerti tó adja a különleges, új ízt a parknak, vizinövényekkel betelepítve. A régi ősfás terület önmagát nyújtja: dús árnyékot, óriási fákat, rengeteg zöldet, patakot, pótolhatatlan értékeket.

52.

53.54.55.56.57.58,59.60.61.62.

A felirat: Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei, és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat. (gróf Teleki Pál főcserkész)

Köszönöm Szórád Elődnek a blogposzt elkészítéséhez nyújtott információkat és segítséget.

A poszt valamennyi fotója, és még jóval több, megtalálható az indafoto oldalamon, ide kattintva: zord indafoto

Diavetítésként végigpörgethető: ide kattintva

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr3913998818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.05.25. 16:42:21

A képek alapján ez a felújítás nagyon jól sikerült. Jó kis poszt lett!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.05.25. 17:04:33

@Ződ2000: "A képek alapján ez a felújítás nagyon jól sikerült."
1.Egyetértek.
"Jó kis poszt lett!"
2. Szerkesztési alapelv a blogon. :-) Köszönöm.
süti beállítások módosítása