Elég erős szellemi perverziónak tűnhet, ha valaki munkakezdésként, a reggeli kávéja mellett a Kúria döntéseiről, határozatairól beszámoló közlönyt olvasgatja...kivéve persze, ha az illető ügyvéd és szereti a hivatását. Valószínűleg minden embernek van valami, jó esetben ártalmatlan, de mások számára talán meghökkentő szokása, hobbija, rituáléja, rigolyája, megrögzött napi rutinja, és ez alól még egyes ügyvédek sem kivételek. De ahogy látható lesz, az egyelőre anonimitásba menekülő, és önmagát inkább vidéki prókátornak nevező ügyvédnek ez a szokása olyan szarlavinát indított el a NER-ben, hogy azóta is csak azt keresik, hogyan tudnának alóla kimászni.

Frissítés és egyben segítség az olvasónak az értelmezéshez: ez a poszt a mai napon, de 15 és fél órával azelőtt került élesítésre, hogy N. Katalin és V. Judit lemondott. Így kell olvasni tehát a benne leírtakat. Én se hittem volna, hogy ennyire gyors lesz a változás az események menetében. Még egy kicsit halogatom a döntést, még egy kicsit csiszolgatok, szerkesztgetek, és már el is veszítette volna az aktualitását, vagyis értelmét is veszítette volna felrakni.

♦

Azóta várom, hogy csillapodjon bennem a düh, amióta ez a botrány kipattant, de azt hiszem erre hiába várok. 225 posztot írtam erre a blogra az elmúlt 9 évben, de eddig csak egyetlen egy indulatposzt volt benne.

Ez lesz a második. Vannak olyan zord idők, amikor nem kell, és nem is szabad patikamérlegen kiméricskélni a szavakat. Ez most ilyen idő.

♦

Ami ebben a világban történik, arra reagálni, arról írni, beszélni...egyáltalán, abban részt venni is bűn. Bűnnek érzem.

Mottó 1.: "Sárral kevert vér száradt fülemen" (Radnóti Miklós, Razglednicák, Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

Mottó 2.: A világ tele van olyan hősökkel, akik soha nem akartak hősök lenni.

Mottó 3.:

• – Nagyapa, akkor te egy hős voltál a háborúban?
• – Nem. Én nem. De hősök között szolgáltam. (Az elit alakulat c. film zárómondata, Richard Winters őrnagy szavai, visszaemlékezése)

Mottó 4.: "Mind így van ezzel, aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt, Frodó. A kérdés csak az, hogy mihez kezdesz az idővel, ami megadatik neked." (a blog állandó mottója, jobboldalt, a menüben)

Mottó 1.: " Tudja, kedves Asztalos, a hóban az az egyetlen ántipatikus, hogy egyszer muszáj neki elolvadnia." (Sipos Lajos patikussegéd (Benedek Miklós) bölcs meglátása Asztalos Imre patikussegéd felé (Kern András), amikor a hóesésből, a behavazott utcáról belép az üzletbe, az Illatszertár 1986-os, zseniálisan elkészített filmváltozatában) 

2017. A Kovács cukrászda udvara, bejárata

Derült égből, avagy odaégett a csokoládéöntet

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez nem ért váratlanul.

Még a hírre is csak véletlenül bukkantam rá, és tágra nyílt szemekkel kotortam utána, hogy igaz-e. Igaz.

2023. november 26.-án végleg bezárt a nagykovácsi Kovács cukrászda. Erről a facebook oldalukon egy posztban tájékoztatták a vendégkört. Az utolsó napon kiárusították a pult összes süteményét, és aki időben értesült erről, az részese lehetett ennek a szomorú búcsúeseménynek. Aztán lakat.

A két Kovács – a cukrászdát üzemeltető házaspár mindkét tagjának Kovács a vezetékneve – 2004-ben nyitotta meg ezt a kis cukrászdát Nagykovácsiban: ennél kovácsabb kovácsok csak akkor lehettek volna, ha kovácsműhelyt nyitnak Nagykovácsiban. És most véget ért egy történet.

(itt muszáj ismét egy megjegyzést tenni a rosszindulatú, gonosz, irigy, vérbuta kretének felé, akik mindenütt acsarkodnának és hátsó szándékot szimatolnának: ebben a posztban egykori, vagy most is üzemelő cukrászdákról, pékségekről és más üzletekről lesz szó, de sem most, sem korábban, sem soha, amennyiben a poszt hasonlóan kézzelfogható témába merült, én senkitől nem kérek, nem kértem és nem is kaptam ezért semmiféle ellenjuttatást, így bármilyen pozitív vagy negatív vélemény is kerül a digitális papírra, az kizárólag az én független véleményem, és nem fizetett reklámozás, vagy valamiféle fizetett ellenpropaganda. Krónikát írok, és engem nem befolyásol, és nem befolyásolhat senki és semmi ebben, semmiféle irányban. Leírom, amit gondolok, és ami jónak találok, az számomra jó, ami rossznak, az számomra rossz, és hogy ebből ki-mit hasznosít magának, akarva vagy akaratlanul, az már nem az én dolgom. Mindig így csinálom a blogot: szabad vagyok a teraszon.)

Visszatérve: a Kovács cukrászda bezárása hidegzuhanyként ért, ez az igazság. Főleg azért, mert úgy terveztem, hogy amikor majd beköszönt a méltán csodás nagykovácsi tavasz, és fénybe, életbe, virágba és ragyogóan tiszta színekbe öltözik minden, akkor végre-valahára felrakom azt a posztot, amit erről a cukrászdáról írtam, kedvcsinálónak, a faluba látogatók számára, vagy akár a helybélieknek is, hátha valaki még nem is járt itt, ebben a szezonálisan 12000-es lélekszámúvá dagadó kis-nagyközségből...és persze, ha olvassa a blogot. A tavasz megfelelő időpontnak tűnt egy ilyen vidám, pozitív témához. De az is tény, hogy már évek óta halogattam, tologattam ezt, mert a fiókom vastagon tömve van várakozó posztokkal...nagyjából ki sem látszom belőlük. De az is igaz, hogy öt hónapig egy sort sem írtam, mert kissé megreccsentem...aztán valahogy visszakapaszkodtam, és most ismét tartalommal töltöm meg ezt a szellemi játékteret. 

De ez a terv füstbe ment. Kedvcsinálás helyett így jöjjön egy nekrológ, egy rekviem, egy búcsúztató.

És ennek így már nem kell maradéktalanul könnyednek sem lennie, ahogy eredetileg elképzeltem.

Immár lehet téli, és zord időkhöz illő.

Ezt a posztot is már korábban fel akartam tenni, de a nap nekem is csak 24 órából áll. Ami késik, gyakran múlik is, de ez most nem.

A Biblia egyik ősi igazsága – amit már többször elsütöttem ebben a blogban –, hogy Mindennek rendelt ideje van: megvan az ideje a vetésnek, és megvan az ideje az aratásnak.

Ezt a posztot én már két hónappal ezelőtt megírtam, gyakorlatilag az első résszel együtt, de  a legyűrhetetlennek tűnő elkeseredésem e világ ocsmánysága láttán – az elmúlt 2 hónap kissé megfeküdte a gyomrom – egyáltalán nem biztosított jó hátteret ahhoz, hogy én helyi ügyekkel foglalkozzak. Aztán tegnap, a napi hírfogyasztásom során beleütköztem A Hírbe, Ami Gólpasszként Érkezett. Talán tudat alatt, hatodik érzékkel, ősi ösztönnel, vagy a bloggerek őrangyalának kifinomult és észrevétlen sugallatára hallgatva nem raktam fel eddig a posztot: mert csak erre vártam. Erre az adalékra, erre a tejszínhabra a tortán, a tejszínhabon a gyümölcsre. Így lett kész, kerek és egész. Csak egy kicsit újra kellett gyúrnom az alapanyagot, az új esemény fényes sötétségében. 

Akkor hát lássa és olvassa az pár ember, akit érdekel. 

Ez.