Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Eufória és EU-fóbia

Eltékozolta-e Magyarország ezt a 16 évet? Jól használta-e fel az ország az uniós támogatásokat? És csak a pénzről szól ez? És miért került a kormányzat célkeresztjébe az Unió? Nekünk már a nyerő oldal sem jó?

2020. június 05. - zord íjász

A blogposzt a nyugalom megzavarására alkalmas idézeteket, kifejezéseket, és ami a legfontosabb, szokásomhoz híven, tényeket tartalmaz, ezért gyenge idegzetűeknek, véres szájú álliberálisoknak, habzó szájú narancstáliboknak, vicsorgó Lenin-fiúknak, fizetett propagandistáknak, és a stíluson pörgő seggfejeknek a távolmaradás javasolt.

1. Minden személyes/magánéleti/nemzeti trauma után elhangzik az örök kérdés: Hogyan jutottunk idáig? Hogyan történhetett meg mindez? Hol rontottuk el? Mit kellett volna másképp csinálni? 

2. Lépcsőházi filozófiában király a magyar. Utólag többnyire minden egyértelmű, és a vereség ízével a szájában, a lépcsőházban lefelé menet, már megtalálja a megfelelő szavakat, amelyeket mondani kellett volna és tudja, mi az, amit meg kellett volna tennie....vagy nem kellett volna megtennie. Nem úgy, nem azt, nem akkor...mindig utólag. A l'esprit de l'escalier nem ismeri a pardont. Olykor aktív ostobasággal rohanunk a vesztünkbe, vagy csak úszkálunk a lassan melegedő fazéknyi vízben, mint a béka, amíg már késő, és talán ott állunk egy elcseszett élettel és az elvesztett álmokkal a hátunk mögött,... vagy Mohácsnál, vagy tehetetlenül nézzük, ahogy néhány keserű és rosszindulatú vénember vonalakat huzigál a térképen, valahol egy francia kastélyban.

3. De vajon felismernéd a közelgő veszélyt? Észrevennéd-e ha rossz irányba halad az életed? Magyarország a válások, a családi tragédiák és vészterhes egészségi állapotok földje. Megálljt tudnál-e parancsolni a rossz késztetéseidnek? És kinézel-e néha a saját életed kerítésén túl is? Rájönnél-e időben például, hogy az országod tévúton halad, és akire rábíztad a sorsodat, azok esetleg a végromlásba visznek? A történelmi példák sora végtelen. Elvégre az képtelenség, hogy alig 36 évvel Mátyás király halála után egy megkerülhetetlen európai hatalom a teljes megsemmisülés szélére jut, az is legfeljebb csak lázálom lehet, hogy egy országot darabokra szakítsanak, és elveszítse területének ∼70%-át,...ahogy az is képtelenség, hogy Goethe népe kirobbantsa az emberiség történetének legiszonyatosabb háborúját és tervszerű emberirtásba kezdjen. Ilyen nincs, ez nem lehetséges.

Aztán mégis.

4. Azokat leszámítva, akiknek az asztalba rúgott nagylábujjuk is jobban fáj, mint trianoni békediktátum, azért az nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy e kies honban az elsöprő többség számára ez egy nemzeti katasztrófa, amelynek pusztító hatása történelmi, társadalmi, gazdasági, emberi (fizikai, lelki, érzelmi) értelemben is szinte felfoghatatlan volt akkor, és az ma is. A következményei nem csak 1939-ben voltak törvényszerűek: az általa keltett hullámokat minden hazai politikai erő/közéleti szereplő/média meglovagolja a rendszerváltás óta, képességei, hite és céljai szerint. E célok lehetnek nagyon tiszták, világosak, nemesek, vagy nagyon ártalmasak is: az igazság őszinte feltárásával, a tények száraz rögzítésével vagy hatékony propagandával mindig a kívánt irányba hajlítható a befogadó közeg reakciója. Trianon: élesre töltött fegyver. És bármikor előrántható. Például akkor is, ha az Európai Unió kerül szóba.

5. Európai Unió: 2020-ban, Magyarországon, a kormányzati propaganda szitokszava.

6. Szitokszó? Most? Ilyen nincs. Hogyan jutottunk idáig?...innentől a többi már ismert.

7. Igen, ez a poszt is a Templom tér felújításának 10 éves jubileumára készülő krónika része. Csak ezúttal ki kell lépni a faluból. Ami már megvolt:

  1. Pénz, költségek, részletesen lebontva és végösszegben: 
  2. Pályázatok, tervek, politika, kapcsolati tőke: 
  3. Meló, izzadság, balhé, hiszti, sok fotó: 

Ebben, a 4. részben új vizekre evezek. A díszterek, a főterek, az utcák térkövezése: ez a visszatérő példa, ha az uniós támogatások elherdálása szóba kerül. Ennek a kritikának valós alapja van. A kör persze szélesebb: a kastélyok, a kúriák, a várak, a műemlék épületek... felújítására költött euromilliók is részét képezik a példatár elrettentő darabjainak, azoknál, akik szerint ezek a beruházások megkérdőjelezhető értékűek.

Én a másik oldalon álltam mindig.

Átpolitizált vita volt: egy, a pártos lövészárokháborúk logikája mentén kiépített ütközőzóna. Nagykovácsiban is így zajlott le, a Templom tér felújításakor. Nálunk kicsit kevésbé pártszimpátiától fűtötten, ahogy majd látható lesz az ötödik, a kritikákról, vitákról szóló posztban, de a klasszikus magyar sorsát ez a vita sem kerülhette el.

De ahhoz, hogy ez a vita érthető legyen, először tágítani kell a képet, elvégre egy ∼18 000 milliárd forintos történet tanulságairól van szó.

Eddig annyi. Lesz ez még több is,... meg lesz ez még így se.

piggy-4341888_1920.jpg

Kép forrása: Pixabay

Mottó 1. : "...Magyarországon az utóbbi években szinte valamennyi, az embereket közvetlenül érintő beruházás csak nagyon komoly uniós támogatással jöhetett létre: több ezer iskola, kórház és más egészségügyi létesítmény felújítása, több száz kilométernyi út, vasút és autópálya fejlesztése, szennyvíztisztítók, víztározók, gátak építése, energiahálózatok összekötése, közterek megszépülése, vagy éppen olyan örökségvédelmi, kulturális beruházások, mint a budapesti Zeneakadémia megújítása, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed létrehozása, vagy a diósgyőri vár rekonstrukciója.

Az uniós tagság előnyei hosszasan sorolhatók az EU-s támogatásokon túl is. A csatlakozással Magyarország a világ legfejlettebb és legnagyobb egységes piacának vált szerves részévé, és a többi országgal egyenrangú szereplője lett az uniós döntéshozatalnak. Az EU-nak köszönhetően a magyar polgárok is szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak bármelyik uniós tagállamban. A határok átjárhatósága a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást is megkönnyítette. Az egységes európai piacnak köszönhetően nemcsak olcsóbban vásárolunk, ráadásul biztonságosabb termékeket, de a magyar vállalatok és gazdálkodók is óriási lehetőségekhez jutnak. Az agrárkivitel például a csatlakozás óta csaknem a két és félszeresére nőtt, és nagy mértékben az EU-tagságnak köszönhető, hogy számos világvállalat Magyarországon telepedett meg, ezzel is jelentősen támogatva az ország fejlődését..." (ec. europa. eu.)

Mottó 2. : " ...Magyarország pedig hozta azt a teljesítményt, amit előre lehetett volna borítékolni. Emlékszem 2003-ban hány vállalkozó ismerősöm dörzsölte éhesen a kezét, hogy itt micsoda pénzeső lesz, és hogyan lehet majd gépekre meg egyebekre 40-60 milliókat berántani, aminek csak a felét kell elkölteni a valójában túlárazott gépekre, a többit az 5-10%-ok után zsebre lehet tenni. Megfuttattak fejenként fél-egy tucat ilyen pályázatot, nyertek is. A kkv-jük fejlődött, ők pedig uniós lopott pénzből gyarapodtak.

Nos, ha a legalacsonyabb pályázati szinten 90%-ban ez volt a konszenzus, akkor skacok, mégis mi a lószőrös bánatos lófaszt vártok a felsőbb szintektől és a politikától?

Az ország kollektíven megbukott ezen a vizsgán (tisztelet a nagyon kis számú kivételnek), és arra tökéletes volt a nettó befizető nagyhatalmaknak, hogy kikristályosodjon, hogy ez az ország, ami valaha kapálózott, hogy kikerüljön a félbalkán státuszából, továbbra is: Balkán..." (komment)

Mottó 3. : Erre van egy jó kifejezés: "betonba öntik a pénzt". Stadion, szökőkút, térkő, múzeum, rekonstrukciók. Ezeket akkor kéne csinálni, amikor masszívan és tartósan szufficites a költségvetés, azaz többlet van. Akkor lehet ilyenekre költeni. Ezzel szemben nálunk deficit van, kivándorlás és haldoklik a gazdaság. Ilyen helyzetben szökőkutakat meg térkövezést csinálni cinikus rablás. Minden faszom faluban körforgalom van lassan, a heti 100 darab áthaladó autónak. Ahol lakom, ott 200 méteren belül 3 (!) szökőkút készült az elmúlt 10 évben, és a járdákat mindenütt végigtérkövezték az elmúlt 3 évben. Mintha nem lehetett volna rajtuk sétálni amúgy. De, lehetett, nem volt semmi bajuk. Egyszerűen csak így tudott kivenni pénzt az önkormányzat magánzsebbe a költségvetésből. Ilyen nagyon egyszerű ez. Mindenki jól jár vele: aki kiírja a pályázatot visszakap a pénzből, aki meg kivitelezi, annak meg munkája van. Csak az jár szarul, akinek ki kell fizetnie az egészet: te meg én meg az EU. (komment)

Mottó 4. : "a rendszerváltás volt a társadalmi és morális, az EU pénzek pedig a gazdasági és munkaerőpiaci trambulinja Magyarországnak. Vissza nem térő hatalmas lehetőségek, mindkettő olyan vizsga volt, amelyik így vagy úgy 30-40 évre meghatározza az országot.

Levizsgáztunk. A szabadság nekünk nem kell, az erkölcs és a becsület nekünk egy viccnél nem több, a munkában és a nemzetközi összehasonlításban átlagos, középszerű, lusta parasztok vagyunk. Magyarország olyan hely lesz a köv 40 évben, amilyen ma. Kiszámíthatatlan, aljas, gusztustalan, versenyképtelen. Korrupt, nyomorult, szánalmas, és nevetséges. Egy nacionalista faszokból álló szarkupac, amelyik a nagy kibaszott semmire mérhetetlenül büszke, és amelyik kizárólag gyűlölni, mocskolni, és lopni tud kiemelkedően, mást nem.

Nem hibáztathatunk senkit, nem mutogathatunk senkire. Két olyan hatalmas lehetőségünk volt, amelyekkel ha éltünk volna, ma egy nagyon biztonságos, nagyon kiszámítható, nyugodt és békés életet élhetnénk. Ehelyett a fél ország éhezik, a másik fele teljes létbizonytalanságban, igazságtalanságban, kilátástalanságban harcol, és nem külső ellenségekkel szemben, hanem a saját maga által választott bűnözők ellen..." (komment)

Mottó 5. : Tudod mi a korrupció? Amiből kihagynak. (Hofi Géza)

Mottó 6. : Ez több, mint bűn. Ez hiba. ( Antoine de Boulay gróf, emiatt)

Mottó 7. : "Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!" (Petőfi Sándor: Mit nem beszél az a német...)

1.

Azért ez különös.

Az még nem lep meg, hogy a hazai társadalmi/közéleti viták színvonala, amely már 1990-ben a nulláról indult el meredeken lefelé, nyomorult 16 évvel az uniós csatlakozás után a pöcegödör alján kering. Mostanra a két végpontja közül az egyiket például számomra egy mentálisan kissé zaklatottnak tűnő -a filmművészet ikonikus jeleneteiben jártas, de a magyar káromkodáskultúrában járatlan- gimnazistának a "bajszos fasz bassza arcon magát" felhívásában, míg a másikat egy televíziós műsorban, néhány üres tekintetűnek a nem kormánypárti újságírókat "szardarabnak, féregnek, szarládának" cimkéző, senki emberi méltóságát nem sértő álláspontjában találhatjuk meg. E két végpont között nagyjából elhelyezhető minden, pl. a  keresetlen szavú publicista megnyilvánulásai vagy a 444 egykori kommentszekciójának hozzászólásai, egy átlagosan felpaprikázott hangulatú napon. Ezt tudomásul veszem: 2002 óta permanens, francia stílusú anyád kampány zajlik két választás között. Hozzászoktam. Nem vagyok én ellene az érzelmileg túlfűtött és sarkos megfogalmazásoknak, jómagam is gyakran élek ezzel az eszközzel, amennyiben az indokolható és bizonyítható alapokon nyugszik, bár ilyen esetekben is általában igyekszem betartani a hol, mikor, kinek szentháromságot. Ez utóbbiak vonatkozásban a kisebbséghez tartozom, de én is hozzátettem és hozzáteszem a magamét az összképhez.

Ám az már tényleg vaskos poénnak tűnik -mondom, alig 16 évvel az uniós csatlakozás után(!)-, hogy magának az Országgyűlésnek az elnöke(!) a kormányzópárt prominens tagja(!) a választásokon több millió ember támogatását élvező ellenzéki pártokat tagadja ki a nemzetből, és ezzel tehát azokat is, akik rájuk szavaztak (amilyen az Adjonisten, olyan lesz a Fogadjisten, de sehol sem tudott annyira olyan lenni, mint ebben a reakcióban), vagy teszi fel a kérdést, hogy miért lenne nekünk Armageddon, ha szétesne az Európai Unió, elvégre „már voltunk néhány birodalom része, és amikor azok szétestek, akkor senki se érezte úgy, hogy valami mély szomorúságot kellene éreznie”. 

Aha.

Ez egyszerűen mesés. 

Ezt a szégyent, baszd meg.

Valahol a közelmúltban, a méltán elhíresült Soros-kampány (a megfelelési vágy a helyi képviselő-testületet is utolérte) és az Üzenjük Brüsszelnek farokméregetés környékén vert gyökeret ez az unióellenes propaganda irány, de mostanra csúcsra járatja a rezsim és az adófizetők pénzéből kitartott szennymédiája az Európai Unió elleni hangulat szítását. Lehet, hogy csak a felszínen játszák el a falu bikáját, és mindez csak médiacirkusz, amit kizárólag belső fogyasztásra kínálnak a választóik felé, de a kár, amit okoznak vele szinte jóvátehetetlen, mert egy alapvetően pozitív hatású és megítélésű viszony-és közösségi rendszert próbálnak negatívba és gyanakvással teli bizonytalanságba fordítani a közvélemény előtt.

2.

Ráadásul, amennyiben igazuk lenne (de remélem nincs) az összeesküvés-elméletek híveinek, és ez valami hosszabb kifutású Mesterterv része, teljesen értelmezhetetlen és értelmetlen is, mint stratégia: a jelenlegi politikai/gazdasági/társadalmi/kulturális racionalitások között és azokat távlatokban is figyelembe véve, az uniós tagság nélkül ennek az országnak reszeltek. Ha kilép  -vagy az Unió lép ki belőle- Magyarország öt perc alatt megy a levesbe: ezt mindenki tudja, aki a valóságban él. Mi nem vagyunk a jó öreg Anglia: egy darabig most nagyon rossz lesz nekik, aztán kevésbé lesz rossz, aztán elcsitulnak a hullámok és végül majd, ahogy az mindig is történt a brit birodalom történetében, előnyt kovácsolnak a különutas, független és kizárólag a saját érdekeiket néző politikájukból és helyzetükből. Minden válságukat túlélték, ezt is túl fogják. Közép-Európában hová akarsz te ugrálni? Az elmúlt 1000 év megvan? Na.

3.

A magyar kormányzat tetteit bíráló uniós kritika, nem Magyarországnak, és különösen nem a magyar népnek címzett kritika. Mi azért okolhatjuk magunkat, ha ezek a kritikák jogosak és célba találnak, mert mi választottuk meg azokat, akiknek a kritika szól. A szégyen, az csak a miénk.

4.

Persze, igaz. Valóban rengeteg baj van a túlbürokratizált, nehézkes, tehetetlenkedő Európai Unió működésével, a csőlátásával, a szuicid és egész Európa jövőjére nézve veszélyes Nem látunk-Nem hallunk-Nem beszélünk hozzáállásával, amikor például kőkemény és valós kihívásokkal kéne szembenéznie. De attól tartok nem valami hasznos irány, ha a létező problémákat nem az elfogadott emberi/európai értékek és módszerek mentén próbálja meg orvosolni az, aki olykor teljesen joggal, józan indokokkal és bizonyíthatóan az igazság birtokában kritizálja ennek a szövetségnek a döntéshozó szerveit és általános működési gyakorlatát.

Kevésbé fennkölten: senki sem kényszerített bennünket arra, hogy belépjünk a klubba, de ha már megtettük, el kell fogadnunk a klub szabályzatát, és nem illik a megterített asztal közepére szarni. A szélére sem. A klub szabályzatát lehet frissíteni, de csak a klub elfogadott szabálykeretin belül haladva a szebb jövő felé...vagy oda, ahol majd mindenki az asztalra szarhat.

5.

Magyarország 2004. május 1.-én lett az Európai Unió tagja, egy 10 tagállamos bővítés keretében.

40 év szocializmus, 14 évnyi gazdasági/politikai vagyonátmentés, valamint a politikával/titkosszolgálatokkal  szervesen összefonódó szervezett bűnözés tombolása után (után?), kitárult a lehetőségek kapuja az ország polgárai előtt..is. Azóta egész Bécs magyar tulajdonú cukrászdákkal van tele, és még a mákos tésztát sem tiltották be idehaza, de ez utóbbi legalább igaz.

A magyar cukrászok helyett, jellemzően inkább a magyar pincérek és a magyar hajléktalanok találták meg a helyüket Bécsben.

A népszavazást megelőző, meglehetősen egyoldalú, rendkívül bárgyú és korszakalkotóan felszínes, eufóriával átitatott  és a csatlakozást támogató szervezeteknek juttatott állami apanázzsal felturbózott kampány elsöpörte az ellenzők táborának EU-fóbiával tömött jajveszékelését. (MIÉP, Munkáspárt, a nekünk a szar se elég büdös, mindig-mindent ellenzünk, illetve a harcos függetlenség pártiak) A támogatók és az ellenzők tábora csak egy dologban hasonlított egymásra a kampányban: a téma megközelítésének szélsőséges hangvételében, vagy más szavakkal, a valóság tárgyilagos tálalásának mellőzésében.

A 2003. április 12.-én tartott népszavazáson a választásra jogosultak 45,62 %-a jelent meg: az alacsony részvételi arányt utólag sokféleképpen magyarázták, de a kocka el volt vetve, és az urnáknál megjelent választók 83%-a igennel szavazott, természetesen én is, ha ez eddig nem derült volna ki. Elérkezett az egyszerű honpolgárok szabad utazási/munkavállalási (fokozatosan bevezetett) lehetőségének -kivándorlás hegyek-, valamint a gazdasági élet minden rendű és rangú szereplőinek, és ezen belül az MSZP-közeli, az SZDSZ-közeli, a Fidesz-közeli, a Bármilyen Párt Seggét Kinyaló-közeli vállalkozások aranykora, akik könnyes szemüket a kék-aranycsillagos lobogóra szegezték.

Mostantól nagykanállal eszünk, fiúk. 

6.

Van az Európai Uniónak egy látványos és beszédes grafikonokkal díszített  kiadványa, amely a Bécsben illetve Pozsonyban megtartott konferenciára készült. Ezek a grafikonok a csatlakozott országok/régiós versenytársak egymáshoz viszonyított, különböző kategóriákban megvizsgált gazdasági mutatóit hasonlítja össze. Ezek alapján Magyarország teljesítménye is pontosan lemérhető. A statisztikák alapján Magyarország szinte minden területen jó, néhány helyen pedig kiemelkedő helyezést ért el a régiós versenytársakkal való összehasonlításban. 

Portfolio 2019 májusában közzétette a konferencia anyagait felhasználó részletes, uniós finanszírozású elemzését, ahol ezek a grafikonok a hozzájuk fűzött magyarázatokkal szintén megtekinthetők, én megcsináltam ennek a kivonatát (köszönöm a közlési engedélyt). A grafikonok többet mondanak minden szónál, érdemes megnézni őket, én részben a helyhiány miatt ezeket kihagyom, a sorrendben pedig csak annyi változtatás van, hogy a végére raktam a negatív/kevésbé pozitív megállapításokat. 

Ezek alapján a gazdasági fejlettség mutatójaként elfogadottan használt, egy főre jutó GDP vásárlóerőparitást vizsgálva, "az új tagállamokban átlagosan 250%-os volt ez az előrelépés (az egy főre jutó GDP vásárlóerőparitáson 2000 és 2018 között), míg az EU28 egészében csak 50%-os. Ráadásul a kiadvány szerint a 2004-ben csatlakozott tagállamok mindegyike elérte már 2018-ra az unió átlagos gazdasági fejlettségének legalább 70%-át.

  • az egy főre jutó GDP 10.000 euróról 22.000 euróra emelkedett, 
  • a hatékonyság, tehát az egy munkaóra alatt megtermelt GDP összege átlagosan nagyjából a duplájára nőtt, de itt a konkrét, egyes országokkal való összehasonlításban már hullámzó Magyarország eredménye
  • átlagosan nagyjából 50%-kal nőtt a reálbér(inflációval korrigálva is), Magyarországon is
  • a 20-64 év közötti korosztály munkapiaci aktivitási rátája növekedett a korábbi arányokhoz képest
  • a kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítások aránya a GDP-hez képest szintén megnövekedett, jó pozíciót biztosítva Magyarországnak a vizsgált országok között a statisztikák szerint (

    szerint  (itt azért emeltem ki a viszonyítási alapokat, mert az EU 2020. februári -tehát legfrissebb- országjelentése szerint "A kutatás-fejlesztésre fordított kiadások lassan emelkednek, de elmaradnak a 2020-ra kitűzött céltól. A K+F kiadások a 2008-ban a GDP 0,98 %-át kitevő szintről 2018-ban a GDP 1,53%-ára növekedtek. Ez az érték magas a közép-kelet- európai országok körében, de alacsonyabb a 2,11 %-os uniós átlagnál, és Magyarország 2020. évi 1,8 %-os célkitűzésénél...Az évek során tapasztalt növekedés a vállalkozói szektorban következett be, míg az állami szektorbana K+F kiadások 2008 és 2018 között a GDP 0,09 %-át kitevő mértékben csökkentek.

  • magyar kormányok elkötelezettséget mutattak a szélessávú internetes lefedettség (81%) kialakításában és fejlesztésében a háztartásokban, ezzel az uniós és régiós átlagot elérve, amelyhez természetesen az EU támogatások sikeres lehívása is hozzájárult 
  • az éves export és import együttesen a GDP közel 180%-át érte el, és ezzel az ország a 2. helyen állt, csak Szlovákia előzte meg a jelentés közzétételekor
  • Weinhardt Attila, a Portfolio cikkírója a saját számításai alapján a GDP-arányos külföldi működőtőke-állományt 61%-ra becsülte, "ami a régióban az egyik legmagasabb arány lenne és nyilván részben összefügg a gazdaság magas nyitottságával is." (Magyarország adatai erről a grafikonról lemaradtak valamilyen érthetetlen oknál fogva)
  • viszont Magyarország versenyképességi indexe stagnál, illetve relatív hátrébb csúszott a rangsorban, és ezzel a V4-ek között az utolsó helyen áll, az EU rangsorban pedig a 24. helyen
  • a kormányzás minőségét jellemző index mértéke pedig jelentősen leromlott, ami az összteljesítményt húzta lefelé a komplex versenyképességi mutatókban 

7.

Ezeknek a számadatoknak a tényleges és kézzelfogható jelenlétét megítélni, tetten érni a mindennapokban nyilván nagyon nehéz. Egy kertészeti példával élve: ha anyagilag teljesen legatyásodva évtizedeken át hanyagolod a díszkertedet, és az egészet visszahódítja a természet, elönti a dzsumbuj, majd hirtelen rengeteg pénz áramlik be hozzád, és ebből látványos telektisztítási, kertrendezési, fa/virágültetési akcióba kezdesz, akkor kívülről nézve ez nem csak a változás erejét tekintve, hanem statisztikailag is kimagaslóan jobb számadatokkal bíró tevékenységnek fog hatni, mint a szomszédod évtizedeken át rendben tartott, tiszta, gondozott kertjében a rutinnak számító évenkénti kertfenntartási munka. Ez azonban még nem fogja azt jelenteni, hogy hosszú távon is elégedett leszel a végeredménnyel: az új és szép állapotot fenn kell tartani, márpedig az az igazi kihívás. Jómagam nem vagyok teljesen biztos abban, hogy egy átlagos magyar honpolgár ugyanígy látja-e a saját vagy az országa helyzetét a hétköznapi élettapasztalatok összesége alapján, ahogy az EU-brossúra, vagy arról olvasva például, hogy mennyit kell dolgozni idehaza egy Big Macért vagy egy újkori státuszszimbólumért, más országok polgáraihoz képest. 

8.

A szikár pénzügyi tény: Magyarország jóval több pénzt kap vissza a közös kasszából támogatásként, mint amennyit oda befizet. Ma is így van, és az első naptól kezdve így volt. "Magyarország az EU költségvetésének nettó kedvezményezettje, vagyis több pénzt kap az Európai Uniótól, mint amennyit befizet a közösbe. Sokkal többet! Ebből a többletből 2015-ben például minden egyes magyar állampolgárra 470 euró, vagyis mintegy 145 ezer forint jutott, amivel Magyarország a 28 tagállam közül a harmadik legkedvezőbb pozíciót foglalja el."  (ec. europa. eu.) 

Hazánk a támogatások sikeres lehívásában dobogós volt a Forbes egy évvel ezelőtti eu-grafikonja alapján is. Óriási mennyiségű pénz jön be, és óriási mennyiségű pénz áramlik vissza, leginkább egyetlen zsebbe, ez tartós feszültséget és féltékenységet szít a nettó befizetők között, bár ahogy a fociban mondták régen, kissé eltúlozva a valóságot, minden ország pályára lép, de végül Németországé lesz a győzelem. Deutschland über alles, mon ami, und Auf Wiedersehen, my friends!

Az Euronewst idézve "...Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül...A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek. Ezeknek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvíz-hálózathoz - közölte az Európai Bizottság..." 

Mindezek mellett nem titok: még az Európai Bizottság illetékes képviselője is elismerte, hogy "Magyarország azon négy ország között van, ahol megkérdőjelezhető, hogy sikertörténetről beszélhetünk-e az elköltött pénztömeg és a befutott gazdasági pálya alapján,"...ami egy nagyon hivatalos és hűvös tálalása annak, hogy Magyarország egy példa nélkül álló, és nagy valószínűséggel a következő 100 évben sem megismétlődő, Marshall-segély szintű felzárkóztatás lehetőségét játszotta el a kritizálók szerint, az elmúlt 16 év kormányzatainak/önkormányzatainak munkáját, illetve részben vagy egészben az össznépi hozzáállást és teljesítményt minősítve. És arra már nem lehet számítani, hogy a 2021-2027-es ciklus hasonlítani fog a korábbiakra: véget érhet a "kohéziós Kánaán", és ha már a Mester maga is ízesítővel próbálja meg lenyeletni a magyarokkal a várható fekete levest, akkor erre készülhet mindenki.

9.

Aki a mélyére ásna minden részletnek, annak is akad olvasnivaló: ez pedig a fentebb is idézett, az Európai Bizottság által kiadott országjelentés. Egy 100 oldalas dokumentum, amelynek egy jelentős része bármely magyar számára jól felfogható és zsigeri kérdéseket taglal. Elismeri azt, ami pozitív, jelzi azt is, ami negatívum. Én elolvastam belőle azokat a fejezeteket, amelyek engem érdekeltek, és az is nagyon sok, tehát idézhetetlen egy blogban, de azt tudom javasolni, hogy pl. a 33. oldaltól kezdődő, a Munkaerőpiac, Oktatás, Szociálpolitika, Egészségügy fejezetet feltétlenül érdemes átfutnia annak, aki szeretne tárgyilagos, szabatos és befogadható információkhoz jutni a magyar valóságnak erről a szeletéről. Ilyen, önálló, rövid összegzéseket olvashat benne:

"Az általános szegénységi helyzet jelentősen javult. 2018-ban a magyarok egyötöde volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának, ami most először elmaradt az uniós átlagtól. Abszolút számokban kifejezve ez 908.000 fővel kevesebb, mint 2008-ban (az Európa 2020 stratégia szerinti nemzeti cél 450.000 fő). A jelentős javulás ellenére a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya (10,1 %) és az anyagi és szociális nélkülözés aránya (20,1 %) még mindig jelentősen meghaladta az uniós átlagot (5,9 % és 12,8 %) Míg a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma csökkent, a szegénységi rés, amely a szegénység mélységét méri, a 2017. évi 17 %-ról 2018-ra 24 %-ra nőtt."

10.

Az uniós tagságunk 16 évnyi történetnek egy teljesen más síkon mozgó, az emberi természethez közelebb álló, és sok esetben homlokegyenest ellenkező következtetésekkel teli értelmezése is létezik, amelynek összegzése szerintem ebben az alapos, és olvasói szempontból igen tetszetős, 2015-ben publikált 444 cikkben érhető tetten...aminek talán az az oka, hogy hűen visszhangozza mindazt, amit az ember nap nap után átélhet/láthat és elolvashat, amennyiben nem egy elfeledett barlang mélyén töltötte az elmúlt időt. Akár szépek, akár zordak voltak azok az idők, 2004 óta. Természetesen az ellenzéki, a kormánykritikus, a rezsimellenes vagy az orbánfóbiás (nevezd, aminek akarod) olvasóknak még inkább szívmelengető a cikk, de ritka erénye, hogy az adott oldaltól elvárható hibaszázalékon belül azért igyekszik józanul, tárgyilagosan taglalni a kérdést, ami azért nem a 444 klasszikus ismertetőjegye, maradjunk ennyiben. A kommentelők többsége már kevésbé volt tárgyilagos, de az nem is volt divat arrafelé soha, és részben ennek is köszönhető, hogy hosszú idő után végül teljesen felszámolták a cikkek alatti közvetlen hozzászólás lehetőségét.

A Hétfa kutatóintézet tanulmánya -amit a cikk is idéz- egyik leszűrt következtetése az uniós csatlakozásunk 10 évfordulóján, meglehetősen lehangoló eredményt hozott  "Vizsgálatuk szerint a GDP 0,3 - 2 százalékkal lett magasabb, mintha nem jöttek volna ezek a pénzek, attól függően, hogy melyik évet nézzük. A legnagyobb, 2 százalékos növekedést a ciklus végén, tehát az elmúlt években mérték, ám ennek a fele csak egyszeri hatásokból áll össze, vagyis az érdemi, fenntartható növekedés még ekkor is csak 1 százalék körüli lehetett."

Vajon most, öt évvel később mennyi az annyi? És csak a pénzről szól ez?

"...Közhely lett, hogy egy csomó pénzt költöttek el az önkormányzatok főterek térkövezésére, szökőkutakra, soha meg nem térülő, ám drága fenntartású fürdőkre, sportpályákra, tanösvényekre és látogatóközpontokra. Itt legalább egyszer a helyi építőipar jól járt, és legalább arra az évre valamit lendíthetett ez a gazdaságon. Ugyanakkor a felesleges látványberuházások önrészére felvett hitelek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy 2008-2009-re összeomlott az önkormányzati rendszer..." (444)

Igen, közhely, és lehet/elképzelhető/nyilván akadt adott település, ahol ez megfektette a költségvetést, az önkormányzati rendszer összessége esetében pedig nem vitás, hogy ez lett a végeredmény.

Ám az adatok, számok, grafikonok, táblázatok, statisztikák, kördiagrammok és pénzügyi elemzések lavinája könnyen elsodorja az uniós csatlakozásnak az emberi, lelki, szellemi, érzelmi tartalmát. Pedig ez utóbbiak nélkül egy nem pusztán a költség-haszon körforgásban értelmezhető beruházás valós és helyes megítélése eleve reménytelen. Egy 40 cm magas kilátó kétségtelenül az értékes pénzügyi források abszurd és mélyreható vizsgálatot igénylő elpazarlása, de vajon egy közterület értelmes és színvonalas felújítása, vagy egy műemléképület megmentése is az? 

Nem könnyű tehát megítélni az összképet: Füzér, Boldogkőváralja, Regéc, Füzérradvány sem ragyogna az EU-pénze (a tagállamok közös pénze) nélkül, és a kis Erdőbénye sem szépülne, gyarapodna...nem beszélve egész BAZ megyéről, Szabolcsról és a leszakadó/leszakadt, szegény régiókról...vagy a Templom térről, a gazdag Nagykovácsiban. Egészen pontosan hol húzódik és hogyan határozható meg egy olyan beruházás értéke, amely jellegénél fogva inkább a befejezése után is csak viszi a pénzt, semmint hozza? És egy ilyen beruházás biztosan pénzkidobás?

11.

A 18.000 millárd forintos kérdés szinte adja magát: hogyan lehetséges az, hogy a csatlakozásunk óta eltelt 16 évről szóló uniós statisztikák és következtetések ennyire különböznek a polgárok közvetlenül leszűrt tapasztalatától?

Az egyik magyarázat talán az lehet, hogy Unió a nagy egészt látja, a polgárok pedig a közeli képet, pl. olykor azt, hogy egy adott/bármilyen polgármester cimbijei zsínórban nyerik a pályázatok által megteremtett megbízásokat, a tervezésektől a kivitelezésig. Az Uniónak térkép e táj, de a polgárnak ez egy város, egy falu, egy kerület, amelyben felismeri azokat az arcokat is, akik rendszeresen felbukkannak a színen, amikor uniós/hazai pénz áll a házhoz az önkormányzatnál. Az Unió egy általánosságban leírható folyamatot lát, a polgár pedig azt, hogy az adott településen Nyuszi családja, barátai és üzletfelei horrorisztikus áron vállalják el az uniós pályázatok munkáit, és így is megkapják azt. Az Unió nem lát túl a kohéziós támogatások felfoghatatlan pénzösszegeinek grafikonjain, de a polgár látja, ahogy megszaporodnak és tollasodnak a haverok a döntéshozók körül. Az OLAF és a hazai hatóságok vizsgálatai és statisztikái szerint, a pályázatok többsége a szabályoknak, törvényeknek megfelő mederben jut el a végcélig, amelyben tisztességes, becsületes, korrekt vállalkozók vesznek részt, de a polgárok szerint mindent áthat a mutyi, az uram-bátyám-koma világ...Magyarországon, a 2014-2018 közötti uniós támogatások 4%-áról állapította meg a hivatal, hogy csalással/szabálytalanul került a felhasználókhoz, ami az uniós átlag nyolc és félszerese.

Természetesen van mindezek mögött egy másik ok is: a jó vállalkozókat, a piacképes stratégiával és tudással felvértezett tehetségeseket, a kitartókat, a profikat, a valódi és elismert szakembereket, az ügyes és felkészült pályázókat övező sárga irigység faktor. Geszti Péter halhatatlan bon motjával élve: "Ebben az országban már nem arról van szó, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, hanem arról, hogy dögöljön meg a szomszéd is."

12.

A politikai gyűlölettel vegyes féltékenység és zsigeri irigység gyilkos méregként hat az ítélkezés tárgyilagosságára, bármely oldalról vagy ideológiai lövészárokból érkezzen az az ítélet. De a jogos felháborodás is gyakran túlzó reakciókat szül, általánosító és mélyen igazságtalan következtetésekkel, amelyek egy egész országot, egy egész népet sértenek meg.

Az is gyakran megtörténik, hogy a választók akaratának köszönhetően valakit, aki nem a tisztesség talaján áll, elzavarnak a kondértól, és más hasonszőrűek fosztogathatják tovább az éléskamrát: ilyenkor a köztörvényes bűnözők társadalmilag nagyon érzékennyé válnak, és hevesen reagálnak arra, hogy most új arcok lophatják szét azt, ami eddig nekik jutott a buliból, és kétségbeesésükben néha pártzászlók alatt kezdenek el hadoválni a maffiaállamról...aztán elhallgatnak, ha a maffiaállam nekik is juttat pár falatot.

A kettős mérce és az álszent farizeusság azonban még nem feltétlenül fogja negligálni az adott ítéletet: egy buliból kiszorított és/vagy politikailag ellenérdekelt, vagy csak vegytisztán rosszindulatú tetűnek is lehet igaza. A kérdés csak az, hogy sikerül-e rábukkanni az igazság morzsáira ebben a káoszban, ahol még 2x2 sem mindig 4, mert a propaganda (legyen az kormányzati/ellenzéki/közösségi médiából származó) és a mellettük álló véleményvezérek hada néha a legnyilvánvalóbb tényeket is elferdíti, átmossa, megszűri, kifordítja, meghamisítja, és mire feltálalják azokat a polgároknak, a befogadó oldal olyan agymosáson megy keresztül, amely után már nagyon nehéz a helyes és igaz válaszokat megtalálni... az a tapasztalat, hogy a hazug ember Magyarországon gyorsabb, mint a sánta kutya. Szegény kutyus.

13.

A ritkaságként elkönyvelhető, a közvélemény elé koncként odadobott kishalak esete sok tanulsággal szolgálhat, bizonyítván a rezsim pártatlanságát is például, és feltárhatják a helyi hatalom és a helyi gazdaság kiskapus játszmáit, de ezek az apró fogások inkább csak arra szolgálnak, hogy hazug módon elfedjék velük a valóság nagy tételű rangadóit, azok szerint, akik mély csalódásuknak adnak hangot az uniós csatlakozásban szerzett tapasztalataik, előítéleteik, vagy utóítéleteik nyomán. A többség azonban, ahogy az lenni szokott: csendes. Nagyon ritkán hallani a magyaroktól elismerő szavakat az uniós csatlakozás pozitív oldaláról: ez a csend azonban öl. Mivel szinte csak a csalódás/kétkedés/bizonytalanság/kritika/gyűlölet/propaganda hangjai töltik be a teret, ez egy idő után valóságnak tűnhet a csendes szemlélő előtt. És erre már fel lehet építeni azt a hazugsággyárat, ami a mohácsi síkságra viszi a népet. 

14.

Mert az általános közvélekedés egyik oldalán, a csalódás oka az, hogy az egész EU bővítés egy szomorú vicc, amelyben a kijózanító realitás elmosta az álomszerű, naiv várakozásokat. E felfogás szerint a "Nyugatnak" gazdaságilag (pl. a katonai-stratégiait most hagyjuk) mindössze egyetlen, de komplex célja volt: a termékeire és szolgáltatásaira épülő piacbővítés. Ezzel párhuzamosan az új tagállamokban jelen lévő gazdasági konkurenciát felvásárolták, kivéreztették, leépítették, felszámolták és eladták. A túltermelésre és a gazdasági racionalitásokra hivatkozva az uniós agrárpolitika pénzügyi csapjaiból, a földalapú támogatásokon keresztül stb. még azért is fizettek, hogy a szőlőket kivágják, a földeket parlagon hagyják,...és persze volt fogadókészség a szándékukra. A külföldi befektetők a megmaradt és betelepített gyárakban az olcsó munkaerő alkalmazásával, Magyarországot egyszerű összeszerelőüzemmé alacsonyították, a hasznot pedig az utolsó eurocentig kivitték. Mindezt egy gyenge szabályozású vagy éppen az igényeikhez igazított jogi/gazdasági/társadalmi/politikai környezetben tették meg, ahol az "alkotmányos költségek" beépítésével könnyedén elháríthattak majdnem minden akadályt a siker felé vezető úton. A folyamathoz hozzájárult a nyugat/a régi tagállamok lekezelő, pökhendi arroganciája: nem partnerként, hanem alattvalóként, csicskaként, alsóbb rendű és másodlagos országként kezelték Magyarországot, akár diplomáciai akár a befektetői szinten. A nagyüzemi agyelszívás, a tehetséges diplomások elcsábítása külföldre, csak hab a tortán. 

A kohéziós támogatások pusztán ennek a deklarált vagy nagyon gyorsan nyilvánvalóvá lett gazemberségnek/kapitalista módszernek/piacgazdasági szemléletnek/uniós politikának a kompenzálására szolgáltak és szolgálnak: szerintük is(!). Ez független attól, hogy ezek a támogatások természetesen konkrét beruházásokat jelentenek, növekvő számú ideiglenes/tartós munkahelyet teremtenek, vagy éppen bővülő és jobb áruválaszték/termékek formájában manifesztálódnak, például egy-egy pályázatnyertes cég eszközbeszerzése után. Csekély e kéj az elszenvedett kárért cserébe, állítják a szkeptikusok, a csalódottak, a vesztesek, a kiábrándultak. Szerintük minderre a tragédiára bónuszként érkezett az ideológiai, szellemi erőszaknak az a formája, amely elvágta az ország tradicionális kapaszkodóit és mélyen gyökerező értékeit, lecserélve a nemzet identitásának minden egyes sajátos, egyedi értékét valamilyen ismeretlen forrásból táplálkozó, globális szabványú értékrendszerre, amelyben a polgárok szinte állandó öncenzúrára, hallgatásra, óvatos és rettegéssel teli fogalmazásra kényszerülnek, amennyiben még ki merik nyitni a szájukat olyan témákban, ahol a fősodor sokszor az új elvárások szerint meghozott törvények erejével kussoltatná be őket. Összegzés: mi voltunk a visító áldozat, az EU hozta a böllérkést.

Az általános közvélekedés másik oldalán a csalódottak úgy vélik, hogy ez az ország képtelen átlépni a saját árnyékát, mert kihagyta a soha vissza nem térő történelmi lehetőséget, és elszalasztotta a Minden Kívánságát Is teljesítő aranyhalat, pedig a magyar történelemben az Európai Unióhoz való csatlakozás az az ország népének egyik kivételesen felemelő, okos, sok haszonnal kecsegtető, maradéktalanul jó és helyes lépése volt. Csak nem tudott vele mit kezdeni. Ebben a hibában, az egyénileg nyerészkedő, eu pénzek körül forgolódó, fosztogató vagy éppen az "ingyenpénz" hatására elkényelmesedő, ellustuló magáncégek/magánszemélyek is benne voltak, de közel sem olyan súlyos a folyamat egészére gyakorolt hatásuk, mint az állami/önkormányzati szektor döntéshozóinak ( az összefonódás, a kölcsönhatás, a függés persze kölcsönös volt).

Szerintük a hivatalos szervek, az állami és önkormányzati szektor szereplői, ahelyett, hogy hosszútávú, tartós, professzionális, piacképes, profitot termelő munkahelyeket teremtettek volna pl. az oktatási- a képzési-  a szociálpolitika révén, és a helyi ismeretekre, lehetőségekre alapozó, célirányos pályázataikkal és döntéseikkel, illetve a gazdaság jól kiválasztott szegmenseinek felfuttatásával bebiztosították volna az ország/település gazdaságának növekedését, inkább számolatlanul szórták a pénzt rövidtávú és teljesen felesleges, pazarló presztízsberuházásokra. Ám ha mindez nem lenne elég, valójában még a hasznos és értéknövelő beruházások is csak azt a célt szolgálták, hogy kiépítsék a csókosokra, lekötelezett hívekre, strómanokra, oligarchákra támaszkodó, a korrupcióra és omertára építő, a pénzek lenyúlására és szabadrablásra berendezkedő politikai rendszerüket és klientúrájukat, ahol a túlárazás, a pénzek magánzsebekbe/pártkasszákba visszacsorgatása alapkövetelmény, és a bennfentes politikai kapcsolat elengedhetetlen a sikerhez. Ezzel, 2004 óta, nem csak a pénz törvénytelen útját biztosították, hanem végzetes rombolást vittek véghez az emberek hitében és jövőbe vetett bizalmában is. Felélték és lerabolták a nemzet, az ország jövőjét, és mindeközben, 2010 után, fokozatosan berendezkedtek egy hibrid rezsim fenntartására, amely roppant alattomos, fenyegető, erőszakos  módon szoktatja hozzá az ország polgárait a kocsonya kusshoz. A "kuss"-ban tehát mindkét oldal egyetért, csak mindkettő más oldalról értelmezi ezt, és más példákat tud hozni az állításának az igazolására. Összegzés: mi voltunk a hálátlan, ócska tolvajok, és az EU az áldozat.

Az újabb kérdés: mi van akkor, ha mindkét oldalnak van valahol igazsága -az, hogy mindenben igaza legyen, az kizárt- és mit kezd ezzel egy nép, 16 évvel a csatlakozás után?

15.

A nagyon jó hír az, hogy mindennek dacára, az EU támogatottsága Magyarországon rekordmagasságú, és az efféle bürokraták vegytiszta hazudozásai "az uszító közösségről" remélhetőleg nem tudják megfordítani ezt. Most még.

Tehát a számok/statisztikák nyelvére lefordított tényállás alapján is, elvileg minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg lehet elégedve a jó honpolgár az elmúlt 16 év után, és főleg a jelenlegi kormányzat is büszkén tekinthetne a saját teljesítményére...többnyire. És ha minden hőzöngés, hőbörgés, jogos és kitalált, vélt és valós kritika ellenére, a támogatottság mértéke is a pozitív irányba húzza le a mérleg serpenyőjét, akkor mi indokolja ezeket az állami szintű, ócska kirohanásokat az EU ellen? 

Akkor miért kell ez a feszkó, hölgyeim és uraim? Hiányzik a pártos honfivér kiontása? Mindig kell egy új ellenség az állandó harckészültség fenntartásához? Kell. Nekik kell.

Ehhez viszonyítva nettó szánalom, ahogy a kormányzat telesírja a médiapárnáját, ha időnként még ez az egyébként rém puhapöcsű banda is visszalő és  felkiabál a pulpitusra.

16.

Tudjuk: Magyarországnak valóban vannak ellenségei, rosszakarói, árulói. Mindig voltak, mindig lesznek ilyenek, határon túl és határokon belül egyaránt. Volt, amikor, tudtuk kik az ellenségeink, és a harcainknak volt célja, értelme,  de Magyarország történelme, egyben önsorsrontásának a történelme is: a lényegét tekintve teljesen mindegy, hogy az ország és annak népe ellen irányuló rosszakaratot ki testesíti meg. Az illető talán egy francia kastélyban vág alánk. Vagy egy kommentszekcióban fejti ki a tevékenységét. Vagy az ország vezetőjeként vezeti tévútra, sanyargatja/pusztítja a népet ...akár fizikai, akár politikai, akár gazdasági, akár morális értelemben, vagy mind a négyben egyszerre. Rákosi esetében pl. nyilván nem kérdés, hogy nettó hazaáruló volt, de azok sem voltak különbek az elmúlt ezer évben, akik sokszor önös érdekből adták el az országot, hagyták cserben a véreiket, gyáván hajbókolva ártó szövetségeket kötöttek, hamis barátoktól vártak segítséget vagy hamis barátoknak szolgáltatták ki az országot, nem az igazi ellenséggel szálltak szembe,... vagy az ország ellenségévé tettek olyanokat, akik elvileg nem voltak azok. Jó jel és bizakodásra ad okot, hogy Mária sok vérrel áztatott országát talán tényleg az isteni gondviselés védi: még mindig itt vagyunk, pedig sokan dolgoztak és dolgoznak azon, hogy ez ne legyen így.

De nem kéne pusztán a hősies önfeláldozásra vagy az isteni gondviselésre hagyatkozni. Néha elég gondolkozni is, hogy megelőzzük a bajt.

2004-ben a nyerő oldalra kerültünk: tévedésekkel, hibákkal, árnyakkal, veszteségekkel és veszélyekkel teli ez is, de javítható, tökéletesíthető és nyerő oldal. Ritka kincs. Nem fog begyógyítani pl. egy 100 éves sebet, mert azt nem lehet, de enyhítheti a fájdalmat.

Vigyázni kéne erre az esélyre. A soha nem szunnyadó rosszakarat mindig készen áll arra, hogy visszaforgassa az idő kerekét, és ha ez sikerül neki, beköszöntenek ismét a jól ismert zord idők, amelyben már a magyar lesz a tettes, és magyar lesz az áldozat is.

17.

Vajon Nagykovácsiban felismerték ezt a nyerő oldalt, 2010-ben, a Templom tér átadásakor? Ez a falu abszolút nyertese a csatlakozásnak: nem csak a megvalósult beruházások által javított életminőség okán az emberi/lelki/környezeti/esztétikai oldaláról nézve, hanem a konkrét pénzügyi oldalról is.

Mennyi uniós pénzhez jutott a Nagykovácsi Önkormányzat a sikeres pályázatai révén 2004 óta? Mit adott nekünk Róma, az Európai Unió?

Csípőből összerántva a minimumot, 3000 millió forintról, népiesch nevén 3 milliárd Ft-ról van szó.

Meg az apró. De erről majd legközelebb.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr6915743072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vén motoros 2020.06.06. 23:09:50

Elolvastam. Érdekes. Sok kérdés. Nincs válasz. Bizonyos mértékben TGM lelki társa vagy. Tudod, én kismértékben Aspergeres vagyok, amely nagyon pozitív hatással volt a mérnöki karrieremre, de genetikailag alkalmatlanná tett mindenfajta filozofikus fejtegetés megértésére. Nem az én világom. Az én világom az, hogy ha két fogaskerék kapcsolódik, akkor az evolvensek szépen legördölnek egymáson, és ha az egyik jobbra forog, akkor a másik balra. Ez tiszta, átlátható, világos.
Az a te magánjellegű problémád, hogy amiről és ahogyan ebben a blogban írogatsz, az talán 3-4 tucat vájtfülűt érdekel, érint meg, akik egyetértenek vagy sem veled, de talán tisztelnek érte. Ez szép dolog. De az ország lakosságának van (10 millió - mínusz 3-4 tucat) további polgára is. Nos, őket a Feltámadásig, vagy a Megváltó megérkezéséig, vagy Szidhártá Budda újabb reinkarnációjáig nem fog megérinteni az írásod.

Tudod, az emberek Jézust akartak kiáltani, de az ezernyi torok, amelyik egyenként Jézust kiáltott, mire hangjuk összegződött, mégiscsak Barabbás nevét harsogták. Így működik a tömeg, sokezer éve. Ez nem fog megváltozni.

Amúgy a magyarok olyanok-amilyenek. A maga módján találó volt Eszterházy Péter bon-.mot-ja, hogy "Az nagyszerű, hogy elmentek az oroszok, de sajnos, ittmaradtak a magyarok!". Viszont: ha a baloldaliak, liberálisok, zöldek, lilák, megvilágososdottak vagy setétebbek, szivárványszínűek és a pirézek nem értik meg, hogy a MAGYAROK számára mit jelent a MAGYAR-ságuk, és hogy egy magyarnak a magyarsága sohasem ÁLLAMPOLGÁRSÁG, hogy egy magyarnak nem országa van, hanem HAZÁJA, akkor sohasem fogják megérteni, hogyan lehetséges az, hogy míg az elmúlt 1100 év alatt nemzetek sora süllyedt el szinte nyomtalanul , ez a mindig is egymást maró (dögöljön meg a szomszéd tehene), önfejű, enyhén korlátolt, individualista nép mégis fennmaradt 1100 éven át, és úgy tűnik ki, fenn is marad még egy ideig? Semmi más oka nem volt a magyar nép fennmaradásának, pusztán csak az, amit nem a "népben és nemzetben" gondolkodók sosem fognak megérteni. (Amúgy meg mire vág fel gőgös Európa? Az Aranybulla alig pár évvel követte a Magna Chartá-t. Na, ezt nevezem én tiszteletre méltónak.) Uff, én beszéltem. Csingacsguk.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.06.07. 09:44:53

Zsigmond József, facebook: "...Kár, hogy nem egy táborhoz tartozunk. Pedig tartozhatnánk..."

Szerintem mi egy táborhoz tartozunk. A Gondolkodó emberek táborához. E táboron belül kifejtjük a véleményünket, és legfeljebb nem értünk egyet egy-egy kérdés/probléma megítélésében. Ez nem baj.

Az értelmes kritikát bírom, elfogadom, tudomásul veszem, elgondolkozom rajta, a gratulációt pedig köszönöm.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.06.07. 10:18:32

@Vén motoros: "...Az én világom az, hogy ha két fogaskerék kapcsolódik, akkor az evolvensek szépen legördölnek egymáson, és ha az egyik jobbra forog, akkor a másik balra. Ez tiszta, átlátható, világos..."

Ebben a blogban a posztok többsége éppen ilyen. Ez speciel a tényekre épített -ez mindig így van- filozófikusabb fajtához tartozik, mert politikai poszt, és a politika már nem csak a tények/fogaskerekek, hanem az ideológiák, eszmék, érzelmek, történelmi lerakódások terepe is, ahol nem elég, ha a fogaskerekek jól illeszkednek, sőt, hiába illeszkednek jól, a gépezet állandóan elakad és megbicsaklik a különböző értelmezések miatt, és senki sem ugyanazt a képet/gépet látja. Az egyik térfél szerint a gép pusztít, a másik szerint viszont épít. Erről szólnak a hétköznapjaink itt, e kies honban..,például az EU és Magyarország viszonyának megítélésben is. Szerintem az EU minden hibája ellenére a nyerő oldal. Mások szerint minden erénye ellenére (ha ugyan elismerik) a rabság földje. Nincs az a mérnök, aki ebben igazságot tesz.

"...és ahogyan ebben a blogban írogatsz, az talán 3-4 tucat vájtfülűt érdekel,..."
Ennyire jó eredményben nem bíztam akkor sem, amikor belekezdtem, de ha ez így van, akkor már nyertem, és volt értelme az egésznek.

Aranybulla dologban maximálisan egyetértünk. Kedvenc vesszőparipám. Bele sem kezdek. Kísérjen utadon a Nagy Manitu, utolsó mohikán, és köszönöm, hogy elolvastad.