Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

I Have A Nightmare...

1. Az antifa terroristák, a rasszista antirasszisták, a levadászott rendőrök, a fehér öngyűlölők, a valósághajlító média és a politikai téboly találkozása az amerikai demokrácia boncasztalán.

2020. július 22. - zord íjász

A Templom tér 10 éves jubileumi sorozatának ( 1., 2., 3., 4.,) következő része mellett tömve van a blogfiókom várakozó, kész, félkész blogposztokkal, de azért nem raktam fel belőlük semmit, mert sajnos és nagyon szomorú módon, bár kétségtelenül komoly tanulságokkal szolgálóan, bekavartak az amerikai zord idők. Ez kihagyhatatlan számomra: ha van valami, ami a blog profiljába vág, akkor ez biztosan az -túl azon, hogy más okból is szenvedélyesen érdekel-, így ejtenék én az amerikai zavargásokról néhány keresetlen szót.

Úgy terveztem, hogy telerakom ezt a posztot beágyazott/linkelt videóválogatással a szöveg illusztrálására, (kb. 200-at néztem meg az elmúlt hónapban) de rájöttem, hogy az anyag egy része, amellett, hogy átválogatva is sok, annyira durva, hogy inkább egy csinálok egy 18 éven felülieknek szóló külön bejegyzést róla. Rengetegen látták ezeket a felvételeket, tehát nem az újdonságuk okán áldozom rájuk az időmet, hanem azért, mert megjegyzéseket is fűznék némelyikhez...és az is garantáltan felnőtt tartalom lesz.

Bár nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez a mostani poszt nem az. Sőt. Legyen inkább az.

A poszt 18 éven felülieknek szól, és a nyugalom megzavarására alkalmas.

1. God Bless America

  • 1. "A riot is the language of the unheard, but let me say as I have always said, and will always continue to say, that riots are socially destructive and self defeating" (Martin Luther King. A lázadás nyelvén azok beszélnek, akiket soha nem hallgattak meg, de hadd mondjam el, ahogy azt mindig is mondtam, és ma sem gondolom másképp, hogy a zavargások társadalmilag pusztítóak és önpusztítóak.)
  • 2.
  • -Mondja, őrmester, maga ugye amerikai?
  • -Nem, uram, dehogy. Kentucky a hazám. ( Tom Cruise és Bill Paxton párbeszéde a Holnap határa című filmben)
  • 3. "A demokrácia akkor hal meg, amikor megszűnik a hitünk benne." ( Padme Amidala szenátor, Star Wars, Baljós árnyak)
  • 4. "Néz, mint skinhead az arabra az Izrael-ellenes tüntetésen." (Uj Péter újságíró, 1990-es évek, Népszabadság, Szerda rovat)
  • 5. “America will never be destroyed from the outside. If we falter and lose our freedoms, it will be because we destroyed ourselves.” (Abraham Lincoln. Amerikát soha nem fogják elpusztítani kívülről. Ha elbukunk és elveszítjük a szabadságunkat, az csak azért fog bekövetkezni, mert belülről pusztítjuk el önmagunkat.)
  • 6. “If fascism ever comes to America, it will come in the name of liberalism.” (Ronald Reagan. Ha a fasizmus egyszer beteszi a lábát Amerikába, akkor az a liberalizmus álcáját ölti magára.)
  •  7. “The good news - 2020 is half over. The bad news - 2020 is only half over.” (Greg Gutfeld, Fox News. A jó hír: a 2020-as év fele már elmúlt. A rossz hír: a 2020-as évnek csak a fele múlt el.)
  • 8. "If this country does not give us we want, then we will burn down this system and replace it" (A Black Lives Matter mozgalom egyik vezetője/arca, a tv stúdióban, egyenesen bele a nézők arcába, itt. Ha ez az ország nem adja meg nekünk azt, amit követelünk, akkor felégetjük az egész rendszert, és lecseréljük azt. )
  • 9. "Haladár csőcselék." (HaFr/Béndek Péter, itt)
  • 10. "Amerika egy tévedés. Egy gigantikus tévedés." (E. L Doctorow: Ragtime, minden idők egyik legzseniálisabb könyve, kötelező elolvasni)

hv_nightmare.jpg

2. We fight

Harc sokféle van: katonai, társadalmi, környezetvédelmi, politikai, magánéleti. Bármilyen harc megvívásának kezdünk neki, egyetlen dolgot tudni kell: akkor leszünk sikeresek a harcban, ha előtte pontosan meghatároztuk az elérendő célt és kiválasztottuk a cél eléréséhez szükséges eszközöket, módszereket. Ha e kettő közül valamelyikben tévedünk, a küzdelmünk kudarcra van ítélve. Ha szerencsénk van, könnyen túlléphetünk rajta, leporoljuk magunkat, talpra állunk, és újra kezdjük,... vagy elengedjük a harcot. De még így is ott marad a tudat, hogy minden befektetett energia, pénz, idő, akarat, szellemi és fizikai képesség pusztán az értékes erőforrások elpazarlása volt: felesleges erőlködés, reménytelen vergődés, amelynek a végén csak a biztos vereség várt, nyomában talán a keserűséggel, a kiábrándultsággal és a frusztrációval. Olykor viszont egy rémálommal kevert lázálom, amelyből felébredni is nehéz.

Vagy egyenesen lehetetlen.

3. Martin Luther King

Akár a művészeteket (a festészettől a zenéig, az szobrászattól a filmművészetig), akár az irodalmat, akár a tudományt vagy akár a politikát nézzük, az Amerikai Egyesült Államok történelme telis-tele van olyan emberekkel ,akik az egész emberi históriában és emlékezetben mély nyomot hagytak: elsöprő többségében szerencsére pozitív értelemben.

Martin Luther King Jr. baptista prédikátor, polgárjogi harcos volt az amerikai történelem egyik ilyen nagy, megkerülhetetlen és pozitív alakja.

Morális értelemben ő volt Amerika fekete Mahatma Gandhija. Az egész élete a békéről, a megbékélésről, a szeretetről, a megbocsátásról szólt: hivatása szerint is meggyőződéses pacifista. A tiszta és nemes célok törvényes, jogállamban elfogadott, és emberileg, erkölcsileg is megkérdőjelezhetetlen eszközökkel történő elérésérért küzdött. Soha nem tekintette ellenségének sem a fehéreket, sem az amerikai társadalmat, sem a rendőröket, pedig minden oka meglett volna rá, hogy a több évszázadnyi keserű és pusztító tapasztalat, tucatnyi feketéket érő pogrom vagy éppen véres fegyveres összetűzés  kiforgassa őt a racionalitás és a józanság csónakjából, az erőszak örvényeivel teli vízbe...ahogyan az látható az elmúlt hetekben. Kőkeményen kritizálta az USA kormányzatát, annak társadalom- és külpolitikáját (pl. Vietnam): az FBI-nál is kihúzta a gyufát ezért. Életének a középpontjába a polgárjogi küzdelmet helyezte, ám több volt egy polgárjogi harcosnál, viszont Gandhival ellentétben, politikai értelemben szinte analfabétaként viselkedett: a sebzett lelkekhez jobban értett, mint a napi politika realitásainak aknamezejéhez. Az emberi kiállásért kapott egy Nobel-díjat, de amikor pedzegetni kezdte a beszédeiben a szocialista vonalat, ahonnan talán ötleteket lehetne meríteni a fekete közösség felemelésére és a kapitalizmus reformjára, az addig meglévő nagyszámú ellensége mellé, begyűjtött még néhány tízmilliót. A polgárjog az egy dolog, de a vörösök, az egy másik: éppen tombolt a hidegháború, katonai és politikai válságok váltogatták egymást az atombombák árnyékában, és más se kellett egy amerikai fülnek, mint a szocializmus emlegetése.

MLK szinte biztosan tudta, hogy meg fogják ölni, utalt is erre. Ellenségből nem volt hiány. A politikai szélsőjobbtól, a Klu Klux Klánon át, a helyére és a dicsőségére pályázó radikális fekete muszlimokig számtalan embernek állt útjában. A bőrszín nem válogat sem a barátok, sem az ellenségek terén: feketék között is akadt bőven, akik gyűlölték őt a békülékeny, kompromisszumra és tárgyalásokra kész, reformer és józan gondolataiért. Megoldani akarta a fekete közösséget sújtó problémákat, nem súlyosbítani. Békés utakat keresett, nem egy polgárháborút. Életfogytiglanra ítéltek ugyan valakit, aki állítólag meghúzta a ravaszt azon a végzetes napon, de az ellene elkövetett merénylet kitervelőinek és tényleges végrehajtóinak személyét valójában a mai napig sűrű homály fedi, és ez 2027-ig így is marad, mert minden aktát titkosítottak. Tökéletes anyag egy konspirációs teóriára, és Tiborut mindig érdemes elolvasni.  

Martin Luther Kingnek volt egy álma, amelyről híres beszédében szólt, és amelyet magyar felirattal, teljes egészében megnézhetsz, itt.

Az álmai immár rémálmok. Minden, amiért küzdött, elpusztítva, felgyújtva, kifosztva, összetörve, megsemmisítve, lerombolva, megsebesítve és leölve hever főleg az USA nagyvárosainak -de nem kizárólag ott- utcáin és üzleteiben, Seattletől New-Yorkig, Chicagotól Atlantáig, Minneapolistól  Washingtonig, Portlandtól Philadelphiáig, Los Angelestől a... a Pokolig. Ami George Floyd meggyilkolása után bekövetkezett, szöges ellentétben áll mindazzal, amit MLK képviselt: soha-semmi nem lehetett volna pusztítóbb hatású a szellemi örökségére és az amerikai fekete közösség jövőjére nézve, mint az elmúlt hetek eseményei. Ez egy nemzeti és etnikai katasztrófa.

300 millió amerikai (plusz az egész világ) a székéhez szegezve láthatta a képernyőkön, hogyan válik füstté és semmivé a legnagyobb hatású fekete polgárjogi harcos összes álma. Sikerült az amerikai társadalomban a feketék és a fehérek közötti kapcsolat minőségét az 1619-es év kezdetére lökni.

Kezdődhet egy újabb 400 évig tartó küzdelem. Csak attól tartok, hogy a fosztogatásokkal, gyújtogatásokkal, véres erőszakkal és totális anarchiával vastagon beterített zavargásoknak ezúttal olyan lyukat sikerült ütni az amerikai társadalom emlékezetén, amelynek a meggyógyításához kevés lesz 400 év. Pedig nem ez volt az egyetlen 1864, az amerikai polgárháború lezárása óta, de a tömegkommunikáció vívmányainak hála, ez lett a legnagyobb hatású. 

4. From Russia with Fury

Valamikor az talán 1980-as évek közepe-vége felé, tehát már a peresztrojkával fellazított reformszocialista időkben, olvastam a Népszabadságban (ez egy régi, azóta véletlenül megszűnt, annak idején csak nyomtatott formában elérhető sajtótermék volt, te biztos nem emlékezhetsz rá) egy összefoglaló jellegű cikket, ami egy orosz stratégiai elemző munkájáról számolt be. Nagyon megragadt bennem a cikk, ezért emlékszem rá, ha nem is az minden részletére, de szerencsére arra, ami e blogposzt témáját érinti, arra igen.

Az orosz az eljövendő világ politikai/társadalmi/gazdasági helyzetét vázolta fel: szó esett benne szinte az összes földrészről, hol-mi várható, milyen folyamatok alakítják majd az eseményeket, és mire kell felkészülni. Ilyen stratégiai elemzéseket minden komolyan vehető, civilizált ország készít, de azok, amelyek a világ sorsának alakulására döntő hatással bírnak, kötelező jelleggel kutatják a jövőt. Ezekhez igazítják az ország távlati gazdasági, diplomáciai, katonai céljait.

Egy közmondás szerint, azt a háborút, amit a jelenben vívnak, a messzi múltban határozták el, és azokról a háborúkról, amelyeket a messzi jövőben fognak megvívni, már most döntés született.

Az orosz elemző, ebben a forgatókönyvben egy olyan jövőt tárt az olvasó elé, amelyben pl. az Amerikai Egyesült Államok, az országot feszítő etnikai, társadalmi, szociológiai és vallási feszültségek miatt 50 éve belül polgárháborúba sodródik és szétrobban: az államszövetséget alkotó 52 állam önálló államokra, illetve kisebb 2-3-5 államból álló államszövetségekre esik szét. Az ember persze már akkor is könnyen, röhögcsélve félresöpörhetett egy ilyen cikket, hiszen mi másról is írhatna a Népszabadság újságírója a lényegében halott Kádár-rendszerben, mint egy orosz elemzőről, aki egy szintén halott világbirodalom szolgájaként a nagy rivális jövőbeni pusztulásáról ír.

Ma már, 30 évvel később, azért óvatosabban röhögcsélne ezen bárki, különösen 2020. május 27. óta.

5. War. Civil War.

Az Amerikai Egyesült Államok egy demokrácia. A demokrácia egy permanens tanulási folyamat. Nem merev, nem tömbszerű, nem fix: állandóan változásban van, mozog, lüktet. A demokrácia: egy folyó, aminek állandóan leülhetsz a partján, vagy megmerítkezhetsz benne, de kétszer ugyanabba a folyóba...tudod. Egy demokrácia -bármely igaz demokrácia- soha nincsen kész, állandóan munka van vele. Odafigyelést és értő kezeket igényel. Szüntelenül ápolni, gondozni, alakítani, javítani, felújítani kell. Vagy megvédeni: erőszakkal, kíméletlen erővel fellépve is megvédeni, akár kívülről, akár belülről érje támadás.

Rossz alapokra nem lehet demokráciát építeni, ahogy szép és jól funkcionáló kertet sem lehet kialakítani gondos talajelőkészítés nélkül, és ahogy házat sem lehet futóhomokra alapozni. Ha nem tisztázottak a axiómaként elfogadott keretek, akkor csak a demokrácia paródiája építhető fel. A demokratikus kereteket adó elvek feladása és/vagy a demokrácia erejét adó intézményrendszer elhanyagolása gyors romlást hoz magával: a demokráciát a totális káosztól, vagy a demokratikus kereteket csak álcaként használó zsarnok rezsimektől, illetve a a legrosszabbtól, tehát a diktatórikus rémuralomtól mindig csak egy vékony mezsgye választja el. Az átmenet demokráciából a káoszba, az anarchiába, a diktatúrába történelmi léptékkel mérve is villámgyors lehet.

Mert amit tegnap még elképzelhetetlennek tartottál, az holnap már valóság. Ez egy európai, és az európai történelmet ismerő polgár számára egy evidencia.

És most már az amerikaiak számára is az. Jobban és mélyebben bevésődik mint 9/11, ebben biztos lehetsz, mert ezúttal máshol húzódnak a konfliktus okai, határai és mozgatórugói.

Amerikaiak néznek farkasszemet amerikaiakkal, és alig találtam olyan kommentárt az események illusztrálására, ami a történéseket ne háborúnak/polgárháborúnak nevezte volna, vagy ne ennek eljövetele miatt aggódna.

6. CHAZ/CHOP, Seattle, Capitol Hill

Tegnap még a boldog békeidők asztalánál ültél, bizakodva az intézményrendszer gránitszilárdságában és abban a hitben, hogy egy olyan egy erős és szabad ország polgára vagy, amelyik a rendkívüli nehézségekből is kilábal, és reménykedve tekintettél a szebb jövőjébe. Holnap már arra ébredsz, hogy egy vandál és szélsőséges csőcselék autonóm zónát csinált a városban abból hat háztömbnyi területből, amelyben élsz, elűzték a rendőrséget (!), a törvény embere az utcán bratyizik a törvényszegőkkel (!), a megválasztott polgármester pedig summer of love-nak (!), a szeretet nyarának nevezte el a törvényesség minden szikrájának a felszámolását. 

Aztán eldördülnek az első gyilkos lövések az éjszakában -követi még több is -, te pedig rettegve virrasztasz az otthonod/üzleted ajtajában, és kétségbeesetten telefonálgatsz, de nem jön segítség, és amikor végül mégis megérkezik a rendőrség a bűntények felderítésére, akkor "a szólásszabadsághoz való jogukat gyakorló hazafiak" (J.D. polgármester nevezte így a földfoglalókat korábban) megtagadják a belépésüket(!) az autonóm körzetbe...a történet minden részlete és a lezárása is szürreális. Felfoghatatlan, hogy miképpen tűrhette ezt el egyetlen óráig is bárki a törvényes hatalom részéről. Egy másik döntő fontosságú érv az lehetett az autonóm zóna felszámolása mellett, -nem nagyon esett róla szó a hazai vandál-párti médiában- hogy tucatnyian polgári pert indítottak/perrel fenyegették meg a polgármestert/városházát/rendőrséget, amiért az nem védte meg az Alkotmányban, valamint a törvényekben garantált és rögzített alapvető jogaikat (élet, magántulajdon stb.). Márpedig amikor a hideg mosolyú ügyvédek belépnek a képbe, akkor zsebre megy a játék, és akár százmillió dollárokra. És az már nagy baj. Valószínűleg sokan összeszarták magukat, mert ahol a pénz kezdődik, ott ér véget a szeretet nyara.

7. White only!

Az Amerikai Egyesült Államok a lényegét tekintve a Függetlenségi nyilatkozat óta építi önmagát és építi azt a demokráciát, amilyennek ma látjuk és ismerjük: tűzön, vízen, csatatereken át, az indián genocídium csonthalmain, a rabszolgák verítékén és az európai bevándorlók szikár munkáskezének akaraterején felemelkedve. Az országot alkotó államok építik ezt a demokráciát, egyszerre külön utakon és a központi/elnöki kormányzat égisze alatt, államszövetségben, egymást átfedő hatósági és jogi szabályozások kusza hálója alatt, ahol a városi, megyei, állami, államközi és szövetségi irányelvek és jogkörök pl. egy magyar számára akkor jönnek legfeljebb elő, amennyire az átjön, amikor az önkormányzati rendőrség emberei keresztbe tesznek az FBI embereinek egy krimiben. Akkor is demokrácia volt az USA-ban, amikor a tulsai mészárlás zajlott, és akkor is az volt, amikor még tele voltak a buszok White only! táblákkal, csak egyes szegmenseiben egy nagyon gyengén, hibásan, rosszul, bűnösen és súlyos társadalmi/szociális/oktatási /etnikai egyenlőtlenségekkel, durva rasszizmussal és a nemzetalkotó államok cinikus cinkosságával működő demokrácia volt. Ezer sebből vérzett, ezúttal nem csak képletesen, hanem szó szerint is, de demokrácia volt.

Egy pocsék, de működő és jó alapokra lerakott demokráciában van esélyed javítani a rendszeren és a helyzeteden: lehet, hogy hosszú harc lesz, de az a harc mindig reménnyel teli. Ha ismered a sikeres harc megvívásának alapszabályát. 

8. Crime

George Floyd halálának vizsgálata egy demokráciában a jogi, hivatalos és adminisztrációs vonalat tekintve, egy négy szóból álló történet: nyomozás, vádemelés, bíróság, ítélet. Az alapján, amit olvastam erről, -és elolvastam/megnéztem mindent, de valamiért azt az egyet nem vagyok hajlandó megnézni, ahogy ez a szerencsétlen ember reménytelenül könyörög az életéért- ez egy szimpla, hidegvérű gyilkosság volt. De legyen ez bármilyen felháborító is számodra, addig nem mondják ki a rasszista indítékot, és az adott tett sem számít addig gyilkosságnak, amíg az eljárás le nem zárul. A járőrök négyen voltak, -mind a négy ellen vizsgálat folyik- ebből ketten voltak fehérek, és az alkalmazott fogás bevett és tanult gyakorlatnak számított: az ügyvédek ravaszak és a jogi útvesztők már nem egy alkalommal kimosdatták a legveszedelmesebb gazembereket is az életfogytiglanból, a villamosszékből vagy a kötél alól.  A demokráciában hiszek, és ha egy demokráciában ez a rendőr (vagy bármelyikük) felmenthető, és felmentik, akkor az azt jelenti, hogy az adott jogi környezetben ez a helyes, megfelelő ítélet... a helyes ítélet is lehet felháborító, várlázító és undorító. Azt azért mondjuk nem hiszem, hogy ebből bárki kivakarja az első számú gyanúsítottat.

Amerikában is javítják pontosítják, egyértelműsítik a jogi kereteket, és a rendőri intézkedések protokolljait: ez szinte minden egyes ehhez hasonló eset után így történt eddig is, de azt nagyjából mindenki tudja, hogy ez csak a felszín kapargatása. Az idő a törvényhozók ellen dolgozik, mert sok a feszültség, sok a konfliktus, sok a Wendy's, sok az alkohol, sok a fegyver, és még el sem csitult az egyik vihar, amikor jön a másik, a harmadik, a negyedik összeütközés...ez a fekete-fehér igazság.

9. Our racism is good racism

Hosszú út vezetett odáig, amíg a különböző etnikai és kulturális közegű társadalmi rétegek/népek/országok közötti falak leomlottak...de nem mindenütt és nem mindenkivel szemben múlik el a félelem és az távolságtartás. Nincs az a globalizmus, nincs az a kozmopolita és multikulturális megapolisz, és nincs az a nyitott társadalom, ami minden korlátot ledönt, az egyes emberek, az emberi rasszok és az egyes kultúrák között. Az idegen, a másmilyen, a külsőleg eltérő, a máshonnan érkezett, a messziről jött, a más vallású, a más nyelvezetű, a más kulturális közegből érkező, a más szokású az bizonytalanságot ébreszt, ősi félelmeket csal elő, és megjósolhatatlan eredményű kooperációhoz vezethetett és vezethet: félmillió évnyi önvédelmi/falkavédelmi ösztön és óvatosság dolgozik ebben, alig néhány száz évnyire visszatekintő, földrészeken és kultúrákon átívelő kapcsolatfelvétellel szemben. A kereskedelmi összeköttetések útjainak feltárása a hódítások és felfedezések korában, a békében fogant sikerek és a véres háborúk korszaka. De aki naiv volt és/vagy ostoba, aki jóindulatú volt és/vagy szelíd, aki nyitott volt és/vagy barátságos, az sokat kockáztatott: ez tény. Az észak-amerikai indiánok megmentették az első fehér telepeseket a éhhaláltól, a tahiti bennszülöttek szeretettel fogadták a felhővitorlájú, hatalmas csónakokon érkező első felfedezőket, a páncélba öltözött  spanyol konkvisztádorokat kezdetben isteneknek hitték a Közép- és Dél-amerikai indiánok. A többi ismert: behurcolt betegségek, tudatos népirtás, kifosztás, kényszermunka, rabszolgaság, rezervátumok, nyomor, eltűnt civilizációk.

Rabszolgaság persze mindig volt és minden földrészen: ehhez nem kellett kulturális összeütközés. Már az afrikai törzsek is elhurcolták rabszolgának a leigázott törzsek férfiait, asszonyait...régi és kegyetlen játék ez az egymással háborúban álló felek palettáján.

De minden változik: amikor pl. a mai Brit-Columbiában élő, (Kanada és mit tesz Isten, a mai Washington állam az USA-ban, ahol a zavargások egyik fellegvára, Seattle is található) több ezer éve érintetlen és virágzó közösségeket alkotó észak-nyugat amerikai indián törzsekre rábukkantak -őket fedezték fel utoljára- az első európai utazók (spanyolok, oroszok) már nem kirabolni és legyilkolni akarták őket. Üzleti partnernek tekintették az indiánokat: iszonyatosan nagy pénzeket fizettek nekik az orosz kereskedők a vidraprémekért, amelyet aztán busás haszonnal továbbadtak a kínai császárságnak. Mindenki jól járt... a vidrákat kivéve. A kultúrák találkozása/ a kultúrák egymás mellett élése gyakran vezet véres összeütközésekhez, de ezen lehet változtatni, mert ez is egy tanulási folyamat, tehát ez tanulható.

Amennyiben tanulni és párbeszédet építeni akar az ember. De ha valaki csak fosztogatni és gyújtogatni akar, vagy újfajta, nota bene! rasszista alapú erőszakosságot akar telepíteni a régi, rasszista alapú erőszakosság helyére, akkor nem tanulható, és a viszály nem orvosolható.  A történelem egyik leghosszabb polgárháborúját eredményező társadalmi kísérletének országában, a betelepülő feketék azzal kezdték az új világ építését, hogy kiszipolyozták a fekete őslakosságot és megvalósították az egypártrendszerű fekete káoszt. Hurrá. Micsoda siker. Dél-afrikai/zimbabwei feketék bosszúhadjárata a fehér farmerek ellen, megvan? Mindent tudsz.

10. Racist!

A rasszizmusnak nincs etnikai hovatartozása, nincs bőrszíne, nincs vallása, nincs nemi orientációja, nincs társadalmi státusza és nincs országa sem. Mindenhol és mindenkiben megél, bármilyen irányban terjedhet, bárki terjesztheti bárki más ellen, akármilyen legyen a bőrszíne, etnikai hovatartozása, vagy a vallása. A Föld minden országában jelen van, csak a célpontként kiválasztott csoportok változnak. És ezek a célpontok változnak térben és időben is. 

11. What's happening in this country !?

Ez volt az a kérdés azt hiszem, amit a legtöbbször hallottam az amerikai kommentátorok, szerkesztők, televíziós újságírók szájából. Jellemzően a Fox News-on. A CNN-n pl. nem igazán hallottam ezt, úgy tűnik, hogy ők pontosan tudják, mi történik az országban. A Trump-ellenes médiamunkások a stúdiókban nagyon tárgyilagosan hozzáhajlították a valóságot a kormányzatot szapuló narratívához. Amikor sikerült. Nem mindig sikerült.

12. "...it's disgusting..."

Kevés annál felkavaróbb dolgot lehet elképzelni közbiztonsági szempontból, mint amikor egy kormányzó, egy polgármester, egy rendőrfőnök, vagy az adott állam/ország képviselői hagyják cserben a rend fenntartásáért felelős hatóságok talpasait, az utcán szolgálatot teljesítő rendőröket, és ők maguk is meghajolva a tömeg/média által nyomás alatt, elkezdik köpködni, ócsárolni és becsmérelni az összes rendőrtisztet és megvádolni az egész rendőrséget. Mit érezhet az a munkáját becsülettel és tisztességgel végző rendőr, aki mögül kihátrál a munkaadója vagy a törvényi hátteret biztosító hatalom? Miközben statisztikai értelemben, a számarányukhoz és a rendőr-civil interakciók számához képest elenyésző az a rendőrökkel szemben benyújtott panaszok száma, és az ilyen GF-végzetű, szélsőséges és tragikus végeredménnyel járó visszaélések kifejezetten ritkának számítanak. De persze nagyot ütnek, sokszor brutálisak, érthetetlenek, feleslegesek, és felkavarók...és mindig vezető hírnek számítanak, így egy idő után szinte csak ez visszhangzik mindenhol. A rendőri jogsértések -tehát nem csak a halálos végűek, hanem mindenfajta perre okot adó- nyomán kivasalható kártérítési összegek irgalmatlanul magasak. Amerika 10 legnagyobb nagyvárosa az elmúlt öt évben összesen 1 milliárd dollár kártérítést fizetett perben/peren kívül a károsultaknak és sértetteknek. George Floyd halálánál sem lesz ez másképp.

Egy fekete civilnek azonban összehasonlíthatatlanul nagyon esélye van arra, hogy egy fekete civil ölje meg, és ezen nem változtat az sem, hogy a rendőrök nagyobb arányban igazoltatják a feketéket vagy kerülnek konfliktusba a feketékkel, mint a fehér civilekkel. Nagyon egyszerűen: a statisztikák alapján a fehérek szokták ölni a fehéreket, és a feketék a feketéket. Mindig így volt, ma is így van.

Az államonként változó statisztikák elég nyomasztóak, ám az FBI is ősidők óta tűpontosan rögzíti a gyűlöletbűncselekményekre, gyilkosságokra, nemi erőszakokra stb. lebontott adatokat, és nincs az a statisztikai adat, ami igazolná, hogy a feketék halálát eredményező összeütközésekben az amerikai rendőrséget rendszerszintű rasszizmus motiválná: a statisztika csak az esetszámokat tükrözi, nem a probléma okait. Ha pl. egy rendőrnek az a megélt tapasztalata, hogy egy feketével szemben nagyobb valószínűséggel kerülhet veszélyes szituációba, akkor ennek a tapasztalatnak a rendőrség/társadalom egészében való lecsapódása szinte törvényszerűen egyszerű utat követ. (pl. gyorsabban rántanak fegyvert egy feketére, nagyobb az esélye a végzetes összeütközésnek, magas/növekszik a velük szemben elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma stb.) De ettől még nem lesz rendszerszintű rasszizmus a testületen/a társadalmon belül. 

A rendszerszintű rasszizmushoz a rendszer asszisztálása is kéne. De ilyen nincs: ez egy demokrácia, és nem pedig a Harmadik Birodalom. Nem tökéletes és nem hibátlanul működő demokrácia, de melyik demokrácia tökéletes? Ahogy már mondtam: egyik sem. 

Egy országban/egy szövetségi államban, ahol alig 60 évvel ezelőtt még olyan törvények/szabályok voltak életben a feketék utazásával/köztéri WC-használatával/szavazati joggal/egyetemi oktatási lehetőségeivel stb. kapcsolatban, ami egy európai elmének egyszerűen felfoghatatlan, a történelmi beidegződések is torzítják egy-egy bűncselekmény motivációjának helyes megállapítását: ez pedig ingoványos talaj. Egy zsidót vagy egy homoszexuálist ért támadás esetében a vizsgálatot követően némileg talán könnyebb a vádiratra ráütni a rasszista indíték pecsétjét, de pl. egy fekete áldozatnál (latinónál, ázsiainál) már nem feltétlenül igaz ez. Csak akkor lesz valami gyűlöletbűncselekmény, ha a hatóság akként állapítja meg, és pusztán azért mert az áldozat fekete, ez még nem jelent automatizmust a bűncselekmény besorolásánál. Gyakran persze éppen ez váltja ki az etnikai zavargásokat: a hatóságokat részrehajlással, eltussolási kisérlettel vádoló tömeg gyorsan az utcára hívható. De amilyen kevés 60 év, legalább annyira sok is: a mai amerikai társadalomnak köze sincs az 1960-ashoz. Ami akkor elfogadott volt a fekete közösség tagjaival szemben pl. állami szinten, az ma már elképzelhetetlen lenne. Ez pedig elvileg segíti az esetek higgadt és tárgyilagos feltárását, és az ítéletek társadalmi elfogadását. Segítenie kéne. De nem segít.

via GIPHY

Forró éjszakában (Engem Tibbs úrnak szokás szólítani!/1967) 

Az amerikai társadalomban nem a rasszizmus rendszerszintű, hanem a minden társadalmi szegmensben uralkodó  kölcsönös félelem és bizalmatlanság.

A legártatlanabb összezördülés is villámgyorsan eszkalálódhat: olykor szinte kiprovokálva a végkifejletet. És persze nem lehet tagadni: a rendőröknél kezd elgurulni a gyógyszer a tüntetések alatt is. Pattanásig feszült idegekkel veszik fel a szolgálatot. Egy veszélyes (400 millió! fegyver van a lakosságnál, legálisan), a járvány miatti feszültséggel eleve robbanásig hevített, mérgezően ellenséges társadalmi közegben kéne megőrizniük a hidegvérüket, nap nap után, miközben lassan bűnözőként kezelik őket, és politikai/választási játszmák alanyaivá válnak.

Nem véletlen, hogy az összes rendőr-szakszervezet és testület egy emberként küldte el az egész, őket gyalázó  politikai/média elitet a kurvanyjába, ezért az ocsmány hátba szúrásért, miközben ők nap-nap után az életüket kockáztatják, hogy megvédjék a fekete közösség tagjait is a bűnözőktől. Talán említeni sem kéne, hogy a médiában uralkodó mainstream narratíva a fentebbi,  a Wendy's parkolójában történt halálos kimenetelű konfliktusban is a rendőröket hozta ki kvázi vétkesnek, amelyben  egy teljesen átlagos és rutinszerű, egészen a lövöldözésig egyébként maximálisan profin levezényelt és kulturáltan zajló intézkedés fordult rémálomba. Annak említése is, hogy a tragikus végkifejlethez esetleg lehetett némi köze a fekete áldozat viselkedésének: rasszista indíttatású áldozathibáztatás. Természetesen ezek után a fehér rendőrökkel szembeni kommunikációs autodafé, és az étterem fizikai felgyújtása sem maradhatott el. Rutineljárás.

13. Kneel!

Ha e zord idők krónikájához egyetlen illusztrációt lehetne csak választanom, én nem a lángoló utcák vagy a kifosztott üzletek képére mutatnék, hanem arra, ahogy a rendőrök letérdelnek. Ennél szégyenteljesebb jelenetet keresve sem találhatnák. Megalázó és sértő az egész rendőri testület minden becsülettel szolgáló tagjára és az  országra minden tisztességes polgárára nézve...akármilyen a bőrszíne, természetesen. Az egyenruhások letérdelése az abszurd öngyűlölet magasiskolája, és egyben a vádak beismerése, elfogadása is. Ez nem tiszteletadás, ez nem bocsánatkérés, ez nem vezeklés, hanem egy pszichés terror alatt nyögő társadalom pánikreakciója, amelyben olyan emberek szégyenítik meg önmagukat, akiknek semmi közük ahhoz, hogy egyik társuk bűncselekményt követett el. Magukra vállalják a kollektív, rendszerszintű rasszizmus bélyegét. George Floyd halála egy értelmetlen tragédia, ami egy hidegvérű gyilkosság végeredménye. 

De a térdelő rendőrök látványa viszont már a demokrácia veresége.

Nem csoda, hogy sokan vérszemet kaptak az ilyen és ehhez hasonló jelenetektől, és egyesek egész Amerika letérdeltetésének szándékával folytatták. Valaki tiltakozásképpen, valaki támogatásképpen, valaki politikai megfontolásból, vagy mindezért együtt, önként térdelt le: a szenátus épületében, a sportpályán, akárhol, ahol veszi a kamera, ahol sokan látják.

Valaki azonban nem egészen önként, és a nyílt utcán térdelt le. Ott elég volt, ha fehér bőrűnek született az illető. Aki fehér bőrű, az bűnös. Térdelnie kell. Az a fehér, aki nem engedelmeskedik, az rasszista, és mehetett a videomegosztó oldalakra a felvétel. Egyszerű volt az üzenet.

14. Domestic terrorism

A társadalmi válságok egyik legkülönösebb koalíciója az, amely feldúlta az amerikai városokat. Már az első napon  rátelepedett a békés szándékú -etnikailag és társadalmilag is vegyes- tüntetőkre egy másik, hasonlóan vegyes, és az előzőekkel értelemszerűen néhol átfedésben lévő, ám harcias része:  egy kőkemény kommunistákból, álantifasisztákból, anarchistákból, szélsőbaloldali agitátorokból, radikális iszlamistákból, szimpla köztörvényes bűnözőkből, nettó elmebetegekből,  vérszomjas utcagyerekekből, vandálokból, vallásos ateistákból, rasszista feketékből, öngyűlölő fehérekből álló tömeg. Ők adták meg az alaphangot: az ő tetteik alapjaiban ellehetetlenítettek minden értelmes és józan párbeszédet. A záporozó kövek, a bézbólütők, a molotov koktélok, a lőfegyverek árnyékában, a fizikai és verbális erőszak spiráljának örvényeiben meglehetősen nehéz diskurálni. Martin Luther King régen halott, elég volt az öltönyösök polgárjogi szócsépléséből, elég volt a szép szavakból, elég volt az elégből is, és azokat a szép szavakat úgyis elnyomja az utcai káosz hangjainak orgiája. Működött.

A vörös ököl/fekete ököl és a sarló-kalapácsos motívum, a fehérellenes, rasszista falfirkák és gyilkos fenyegetések úgy nyüzsögtek a táblákon, transzparenseken és a falakon, mint a döglegyek a bomló húson. A bűnüldöző hatóságok -állítólag- folyamatosan figyelték a tüntetők közé vegyülő, vagy az irányítást átvevő felforgató, amerikaellenes, a fizikai és a virtuális térben is jelen lévő, egyértelműen az erőszak szítására, eszkalációjára és totális kiterjesztésére utazó ideológiai/vallási/etnikai/politikai alapú, házon belül működő, tehát hazai, belső terrorszervezeteket, bűnözői csoportokat, személyeket. Az "antifa terrorists", vagy a "domestic terrorism" kifejezés teljesen hétköznapi szófordulat és meghatározás lett a republikánus oldal kommunikációjában, akár a hivatalos/kormányzati, akár az utca emberének kommentárjait tekintve.

A Black Lives Matter mozgalom, a George Floyd halálára reagáló tüntetéshullám nyomán, akarva-akaratlanul, véletlenül vagy tudatosan, de kinőtte önmagát: ez lett az a lepel, melynek árnyékában az elmúlt hetekben kiterjeszthette az akaratát mindenki, aki az Amerikai Egyesült Államok fennálló rendjének megdöntésére, Donald Trump megbuktatására, az amerikai társadalom feltüzelésére, és demokratikus keretek szétfeszítésére, a törvény erejének felszámolására, a rendőrség meggyengítésére törekedett...külön-külön  vagy minderre együtt. Ellenséges külső hatalmak, karöltve a belső ellenséggel és a szimpla köztörvényes bűnözőkkel, végre megtalálták a tökéletes alkalmat a legvonzóbb nagyvad elejtésére, illetve a terveik akadálytalan kiélésére. Természetesen az is elég kezdetnek, ha csak az USA hitelét, erejét, a tekintélyét, a nemzetközi porondon elfoglalt helyét megrendítik: az ilyesmi a diplomáciában és a tőzsdeindexekben is nyomot hagy. Ha pedig kulturális értelemben is összeroppantják, identitásválságba kergetik, és alapvető eszmei, ideológiai, vagy alkotmányos krízist idéznek elő, az a társadalom belső megosztottságával segíti majd pl. a nyugat/USA ellenfeleit.

Ez a harc nem csak a fizikai, hanem a virtuális térben is véres. Hiába vadásznak rájuk az algoritmusok és a moderátorok folyamatosan, és hiába törlik százasával a hamis profilokról terjesztett, a tiltakozók csoportjait erőszakra buzdító propagandát, pl. az iszlám dzsihád terroristái rendszeresen újabb és újabb módszerekkel kerülik meg a facebook védvonalait, és hergelik a rendőrök ellen az elégedetlen vagy megsebzett etnikumokat, tiltakozókat. De szinte a közösségi média minden platformján azonosítottak már hamis profilról érkező, ismeretlen eredetű, erőszakos akciókra buzdító tevékenységet. Egy minneapolisi rendőrtiszt szállította nekik a halálos ürügyet. George Floyd halála sokaknak és őszintén fáj, de ebbe a csoportba nemigen tartoznak bele a politikai haszonszerzés hiénái : a republikánusok és Trump gyűlölőit éppen úgy hidegen hagyja ennek az embernek a tragédiája, mint a fosztogató csőcseléket, a szobordöntögetőket, vagy virtuális agitátorokat.  Aki George Floyd halála miatt utcára vonul, nem egy elektronikai szaküzlet kirablásával enyhíti a keserűségét. 

És ha sokan belehalnak/megsebesülnek/tönkremennek a zavargások által támasztott zűrzavarba, egyeseknek az sem baj: ez a trófea megéri az áldozatot...amennyiben az áldozatok is amerikaiak. A brutális erejű tüntetéseken megsérült 800 rendőr mellett -többeket hamis segélykérőhívással csaltak tőrbe, hogy levadászhassák őket- egyes nagyvárosokon 50 éve példátlan erejű bűnözési hullám söpört át. A túlterhelt és bizonyítottan alacsony létszámú rendőri állomány -a Nemzeti Gárda egységeinek bevetése egyértelmű következménye ennek-  minden erejét lekötötte a fosztogatók, gyújtogatók, erőszakos tüntetők elleni küzdelem, így szinte reménytelen harcot vívtak a védtelenül maradt városrészekben elharapodzó bűncselekményekkel szemben. Egy nyolc éves fekete gyerek fényes nappal történő feketék általi agyonlövésében, vagy egy fekete tinédzser feketék által elkövetett agyonlövésében azonban nem volt elég kinyerhető politikai potenciál, így nekem úgy tűnt, hogy ezekben az esetekben a feketék élete nem annyira számított -nem került az arcuk transzparensekre, nem indult egy másik tüntetés- ,mert nem illettek bele a közvetíteni kívánt üzenet narratívájába, amely a "rasszista fehér kiváltságosok" megalázásáról szólt. 

Mindennek az abszurd koalíciónak a tagja lett még a demokrata kormányzókból, polgármesterekből, képviselőkből álló gárda egy ostoba része is, akik a republikánusok/Trump legyőzésében reménykedve a legelképesztőbb politikai manőverekkel, nyilatkozatokkal és tettekkel taszították egyre mélyebbre a válságot...a koronavírus-járvány kellős közepén.

Mert a vírus áll(t) a koalíció csúcsán. A világon regisztrált összes fertőzött egyharmada az USA-ban és Brazíliában van (India hamarosan felzárkózik): a GF halála nyomán kirobbant tüntetés és erőszakhullám (közegészségügyi rémálom, szintén) úgy kellett Amerikának, mint sivatagi szomjazónak a kígyómarás.

De szerintem a koronavírus volt ennek az anarchista-gyújtogató-fosztogató, ideológiailag is zavaros bázisnak a legnormálisabb tagja. Ő nyílt lapokkal játszik: ahogy elnézem a statisztikák elképesztő számait -hosszú küzdelem után Trumpot is rávették, hogy időnként maszkban jelenjen meg- megkoronázza a válságot. Lehet, hogy a pandémia nyomán elmélyülő gazdasági visszaeseés és a hétköznapi élet tartós ellehetetlenülése lesz az utolsó csepp a pohárban.

15. Rioter? Protester?

A békés, tisztességes szándékú tiltakozóknak nem igazán osztottak lapot. Ott voltak, de ők vágóképnek voltak csak jók.  És egy idő után már azt sem lehetett biztosan eldönteni, -én nem mindig tudtam eldönteni- hogy mindenütt vannak-e még ilyenek, vagy adott esetben ők-e a többség egyáltalán. Az viszont biztos, hogy vannak közöttük rendíthetetlenül elvhű emberek.

16. White trash, white privilege

Az amerikai szegénység kategóriáit nem lehet összehasonlítani pl. egy leszakadt magyar régió szegénységével. Egy lepusztult falusi cigánygettóéval még annyira se. Amikor egy amerikai gettólakó fekete arról beszél, hogy neki nincs semmije, akkor az csak az amerikai társadalmi és vagyoni viszonyok között értelmezhető. Ez egyébként sem vita kérdése, de a fosztogatások videóit látva végképp nem az.

Az evangéliumi szegénység persze létezik, és mindaz, ami ezeknek a frusztrációval kevert dühnek a mélyén van: valós. A fekete közösség kitaszítottsága egy tény, és az időről-időre fellángoló válságok, lázadások, tüntetések, zavargások okainak vizsgálata sem hozta el a jó válaszok megtalálását. Iszonyú szakadékok tátonganak az amerikai társadalomban vagyoni és társadalmi lehetőségek vonatkozásában is -ahogy a miénkben, és a világ minden országában- de a nyomor, a nélkülözés, a kilátástalanság és az emberi élethez méltó jövő reménytelen távlata, illetve az öngyilkosságba, alkoholizmusba, bűn mocsarába vezető szegénysors nem csak a feketéket sújtja: az ilyen "kiváltságot" egy soketnikumú országban nem sajátíthat ki magának egytelen réteg sem.

Ott vannak a sorban a lecsúszott/beleszületett, a peremvárosokban, a kisvárosokban, vagy legrosszabb esetben az életüket már az utcán, hajléktalanként tengető fehérek milliói is, akiket igen szép kifejezéssel -és egyébként kőkeményen rasszista módon- white trashnek hívnak az amerikai szlengben. Nagyon egyszerűen, a fehér átlagamerikaiak kisszerű életét élő munkásosztályának szegényebbik része. Az amerikai filmek állandó sztárjai, megjelenésük is sokféle: pl. gyatra és igénytelen cuccokkal berendezett, bélyegméretű lakásokban, lakókocsikban, papundekli házakban vegetáló, ócska tragacsokkal járó, szarul öltözködő, hájas tarkójú, lógó hasú, szőrös, szakállas, ápolatlan, végzetesen eladósodott, állandóan pengeélen táncoló életet élő, sok esetben tanulatlan, iskolázatlan, primitív beszédű, a NASCAR autóversenyein sört vedelő, hamburgerzabáló, fegyverimádó, izzig-vérig tahó, akit könnyedén beszipkáznak a fajvédő/szélsőjobboldali szervezetek, militáns önvédelmi csoportok, hazafias mázú fegyveres milíciák, vagy maga a hadsereg, és aki a helyi gyárban/autószerelőnél izzadva gürcöl, vagy valami ordenáré, alja melót végez, ami talán vele is végez. Az egykori guruló bódévárosok lakóinak örökesei, akik az 1800-as években, az épülő transzkontinentális vasút mentén gyorsan felhúzott ideiglenes lakóhelyek melósainak mai megfelelői. A white trash női változatának ábrázolása is hasonlóan felemelő. A sorozatgyilkosok és az utcai rasszista söpredék képviselői szinte kizárólag az ő soraikból kerülnek ki a filmekben: ez hollywoodban gyakorlatilag aranyszabály.

Elegánsabb, de hasonlóan reménytelen sorsú ága, a független filmek hőse, a fehér középosztály alsó szélén egyensúlyozó, szintén hiteltartozások alatt rogyadozó, egykor talán szebb napokat látott, intelligensebb és szánalomra méltó, meghurcolt és meggyötört apa/anyafigura, aki tíz körömmel kapaszkodva az életbe küszködik az állása, a családja, a gyerekei megtartásáért és a felemelkedésért, miközben úgy beszélnek vele az állásinterjúkon, mint egy szadista az utcán ázó kóbor kutyával, és mindenki beletörli a lábát. Jellemző kategória még -átfedésben valamelyik előző kettővel, és ez is maradéktalanul igaz- az állam által magára hagyott, szemétként eldobott, poszttraumás stresszben szenvedő, kiszolgált veterán katona, aki a hősi emlékérmeivel a kabátja zsebében, hajláktalanul vagy gazemberekhez elszegődve, remeteként az erdőben vagy holtan végzi az utcán, illetve emberi, baráti kapcsolatok kiépítésére alkalmatlanul, az őt kitaszító társadalommal konfliktusban élve, egyedüllétre, bűnre, börtönre ítéltetik. 

Többségükben ők az Elfelejtett Amerika, a magányos és vesztes lelkek névtelen tömege, akik soha nem jutnak egyről a kettőre: az emberek, akikre szart a Wall Street meg az álliberális demokrata fősodor. Ők alkotják Trump egyik -de korántsem az egyetlen- sziklaszilárd szavazóbázisát. Hozzáteszem, a white trash határvonalán túl, adott esetben, természetesen bőrszíntől függetlenül is. Roger Ailes tudta ezt, és irgalmatlanul megfingatta velük a demokratákat. Bár ahogy elnézem, a demokraták sokat tanultak tőle: a megerősödött Black Lives Matter bázisa lesz az ő kis házi repülőgéphordozójuk, amelynek a fedélzetéről a magasba akarnak szállni az elnökválasztáson/ a választásokon.

A tüntetők  és támogatóiknak -szintén masszívan rasszista, mondhatni tradicionálisan az- nyíltan hangoztatott álláspontja szerint a fehérek olyan kiváltságokat élveznek az amerikai társadalomban, ami eleve nyerő helyzetbe hozza őket a feketékkel szemben, így a fehérek valamennyien, egységesen, kollektíven, közösen és általánosan vétkesek a jelenlegi rasszista intézményrendszer fennmaradásáért. Ebből logikusan következik, hogy a fehér munkásosztály szegény tagjainak is bocsánatot kéne kérniük a fehér kiváltságaikért, a fehér felsőbbrendűség nyomán elkövetett bűnökért, és a feketék 400 évnyi hányattatásáért. Most azt az egyszerű tényt rögzítve, hogy nem létezik semmiféle ilyen "fehér kiváltság", arra azért kiváncsi lennék, hogy ezeket a szövegeket hallva a white trash nyomorultjai mit érezhetnek. Sokat nem segített az etnikai/társadalmi korlátok lebontásában, az biztos. A BLM és a demokraták egymásnak ugrasztották a fekete és a fehér munkásosztály "kiváltságosait": a szegényeket. Itt érdemes megjegyezni: a fosztogatók által kirabolt üzletek egy része -egyes vélemények szerint a jelentős többsége- a puha célpontnak számító, a feketék, az ázsiaiak, illetve az egyéb, sokszor bevándorló hátterű, szerény jövedelmű emberek által tulajdonolt kisbolt volt. (vegyeskereskedések, italboltok, élelmiszerüzletek stb.) Ilyen, mint ez.Biztos az idős, fekete hölgy is kiváltságos rasszista, megérdemelte.

Szegény tehát akad bőven, de pl. az indián őslakosokról -amerika legszegényebbjei vannak közöttük, drámai mértékű náluk az öngyilkosok aránya- nem esik szó, gondolom az ő életük nem számít. A rasszista antirasszisták lenyúlták a showt, amerikában talán már csak a feketéket szabad sajnálni, mostanra minden más "all lives matter" szintű probálkozás durva relitivizálásnak, aljas terelésnek, és a legfontosabb, első számú probléma elsikálási kisérletének számít. Szólni kéne a bevándorló gyökerű spanyol ajkú , kelet-európai vagy ázsiai származású szegény amerikaiaknak is, hogy lemaradtak a hajóról, pedig nekik is van jegyük.

Hála az évek óta tartó fősodor agymosásnak, amelyet mélyen demokraták tolnak a fehér, keresztény, heteroszexuális, és általában az európai/nyugati fehér ember kirekesztésére és dehumanizálására törekedve, a tiltakozók egy jelentős számú, vétlen és bepalizott része nem veszi észre, hogy ő is áldozata ennek a manipulációnak, és a saját házaját amortizálja. De minimum a talapzatok megfúrásában segédkezik.

17. Black and White

Mutatkozott némi erőtlen kommunikációs szándék arra, hogy az amerikai társadalom egészével elhitessék: a feketék egységesek és egy oldalon állnak, egy a tábor, egy a zászló, és a fekete közösség tagjai a Black Lives Matter harci indulóit - lángok ropogása, üvegtáblák csörömpölése, lövések dörrenése, ordítás hangja- közösen éneklik.

És sikerült?

Nem. Az amerikai népességben 13 % a feketék aránya, ami elve lehetetlenné teszi, hogy egy demokráciában mindenkit át lehessen verni.  Sok a feketék között a rendőr és republikánus szavazó is akad, és igazán biztató jelenség, hogy pártszimpátiától függetlenül is sokan, nagyon sokan vannak a józan, értelmes, tisztán látó, igazi amerikai patriótaként megnyilvánuló feketék, akik az első perctől fogva részben vagy egészben szembeszálltak mindazzal, amit George Floyd halálának ürügyén a tüntetők amerika városaival és lakóival tettek. Voltak olyanok is, akik csak később jöttek rá, hogy itt valami iszonyú baj történt, de az is előrelépés volt, ha legalább megpróbálták helyrehozni az elkövetett hibákat.

Ezzel a pozitív gondolattal zárom ezt a posztot, és rugaszkodok neki a következő fejezetnek. Legközelebb.

  1. A legcsodálatosabb ember: így kell elküldeni a halál faszára a fosztogató csürhét, nem fogta vissza magát. Katt.
  2. Atlanta polgármestere, szinte könnyek között. Senki sem hallgatott a szavára. De ő legalább rögtön megpróbált véget vetni ennek az őrületnek. Katt.
  3. Birkózó és egykori labdarúgó. Katt.
  4. Seattle rendőrfőnöke, a CHOP/CHAZ felszámolásakor. Elkésve, de legalább megtette. Katt.
  5. Ezt pedig én könnyeztem meg...a röhögéstől. (magyar felirattal) A sheriff egy ismert, vagány figura,(több video is van róla) nem tudom a CNN valósághajlítói mire számítottak, amikor meghívták, de imádtam nézni a kínlódásukat. Katt.

 

Van még ilyenből, de egyelőre talán ennyi is elég. A jó, fekete zenéből viszont soha nem elég. A piréz zenéből se elég, ha jó. De ide, zárásként egy mesés, fekete hang illik, egyik nagy kedvencem a sok közül. ( a Ray Donovan, a kultikus filmsorozat is az, amelynek ez talán a legjobb betétdala)

Fekete hang? Szabad még ilyet mondani? Vagy ez már rasszizmus?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr9215902474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.24. 17:52:29

Ez van, a populizmus egyre erősebb, a liberális nagyurak meg teret vesztenek minden nap.

Az Index-csata a jó magyar példa, látod a végén a szerkesztőségbeli narkósok, buzik, gyakorló elmebetegek, Soros-csicskások önként távoznak.

Így kell ezt csinálni. Hosszú harc volt, s még nincs vége.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.24. 19:13:33

@MAXVAL bircaman közíró: Aztán ha a kisded barátaid beszántják a blog.hu-t is, és csak a felszopók maradnak itt is, mihez kezdesz majd magaddal, Iván? Kinek fogod lökni ezeket a kétségbeejtően primitív szövegeidet a "narkós, buzi, gyakorló elmebeteg, Soros-csicskás" Indexesekről, akiknek köszönhetően 890 blogbejegyzést és 25493 hozzászólást tehettél a Blog.hu-n? Nem szégyelled egy kicsit se magadat ilyenkor, baszd meg? Tudod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Vagy csak a bullshit-generátorodról olvasod le ezt a sok ocsmányságot?

Ezt még a szófiai FSZB irodafőnök sem követeli meg tőled, az tuti.

hafr.blog.hu/2020/07/24/a_blog_matol_hirdetes-_es_ner-mentes/full_commentlist/1#c38735594

"Hosszú harc volt, s még nincs vége."

Harcosnak érzed magad? Azt javaslom tartsál ez ügyben önvizsgálatot, és legalább arra az egyre próbálj meg választ találni, hogy egészen pontosan miben áll a te harcod, lásd a blogposzt kettes pontját.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.24. 19:57:02

@zord íjász:

Nagyon sok ember van mint én aki ingyen, meggyőződésből kiáll az antihumanizmus, a liberalizmus, a lepolgárosodás ellen.

A nagyurak elszámolták magukat. Nem szól minden a pénzről.

Ezután is maradhatnak a ballibbant blogok, de már nem ők lesznek 100 százalékban.

HAFR pedig immár teljesen leépült szellemileg. Gondolom, a gazdája csökkentette luxusbérét.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.29. 09:10:49

@MAXVAL bircaman közíró: "lepolgárosodás"

Mi van?! Olyanokat tudsz írni, hogy nem tudom eldönteni, zokogjak vagy inkább sírjak-e ezeken.

"HAFR pedig immár teljesen leépült szellemileg."
Most már tényleg nem ártana, ha magadba néznél egy kicsit, Iván. Kérj egy hónap szabit a szófiai tartótisztedtől, mert teljesen elveszítetted a valóságfonaladat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.29. 10:10:13

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, ne magyarázd már meg, ez egyre rosszabb lesz. Eddig is marhaság volt, de így aztán végképp az. Legyél büszke arra, hogy te nem vagy polgár, de legalább ne terjeszd milyen mélyre navigálod magad a szutyokban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.30. 17:05:57

@MAXVAL bircaman közíró: Ismered? Mit jelent ez a szó neked? Mert szerintem semmit, a szó valódi -vagy legalább is általam használt- értelmében. Majd visszafejted e rövid párbeszédet:

hafr.blog.hu/2020/07/25/ertelmetlen_tuntetesekbol_is_el_az_orban-rezsim/full_commentlist/1#c38757064

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.30. 17:12:11

@zord íjász:

Mire válaszoljak?

"A neten pedig az emberek 90%-a egy új személyiséget épít magának"

Nyilván azt ismered, amit mutat magáról. A többi úgyse számít.

Nem a magánélete érdekel, hanem közéleti tevékenysége ugyanis.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.30. 17:34:47

@MAXVAL bircaman közíró: Nem kell válaszolnod, már megválaszoltam helyetted. Nem ismered, Iván. Szart se tudsz róla. Csak olvasod őt, és arra reagálsz. Akkor azt mondd: Hosszú évek óta olvasom őt, és van róla egy kialakított képem. Vagy mondd azt: ismerem a blogját. Ismerem az adott témában a nézeteit. De nekem, itt, ne vetítsél, Iván. Te mindenkit "ismersz", akit olvasol? Az ember persze így beszél a buszsofőrről is, akit minden nap lát: ismerem. Ezzel semmi gond nincs, általános használatban, ez jó. De amit te ide vetítesz, az nem ez. Az sóder. Úgy beszéltél róla, mintha ismerősök lennétek. De nem vagytok azok. Érted a különbséget?

Reding Roli 2020.07.30. 18:50:11

Az amerikai demokrácia boncasztalára , felkerülhettek volna az ellenoldal kèpviselői is: a far- right mozgalmak, a Proud Boys, a Ku Klux Klan, a fehèr felsőbbrendűsèget hirdető fèlkatonai szervezetek tagjai, az elvakult trumpisták, a megvezetett kisvárosi plebsz - akik a szèlsőjobb populizmust uralmomra segítettèk..
A Covid- válság elharapózásában mekkora szerepe van Trumpnak ès követőinek? Valószínű, hogy nem kevès!
Trump sokáig ignorálta a veszèlyeket , vonakodott bevezetni a karantèn- intèzkedèskeket , semmilyen cselekvèsi terve nem volt Faucit lèpten- nyomon bírálta ...A Hoax - hívő követőit felbíztatta , hogy szabtálják a polgármesterek , kormányzók által bevezetett racionális vèdőintèzkedèseket......Implicit kommunikacióval usztítgatta a covid-tagadó , maszkot nem hordó szèlsőjobb fegyveres csoportokat , hogy álljanak ki a "szabadság èrdekèben"..(Egy rasszista tweet is el elment , amit utólag kellett törölni ...)

A" haladár csőcselèk " mellett van egy másik típusú csőcselèk is , akikről nem sok szó esett a blogposztban....Pedig ők is az anarchia ès polgárhatború irányába viszik Amerikát ...
((De , az emberek hajlamosabbak a a saját társadalmi osztályba, nembe ès korcsoportba tartozókkal szolidaritást vállalni...))

Lètezik egy erősen premodern gondolkodasú règet az USA- ban , akik a különböző konspirációs elmèletek hívei ...Tudományt - így jarványt is tagadnak...Sokan közülük látens rasszisták , akik a fehèr felsőbbrendűsègben ès a termèszetes hierarchiában- , a rendpártiságban hisznek...Ők èlvezik a "fegyvereskedèst" ès az erőszakoskodást is ...
Ezek az emberek "Police State " - országot szeretnènek fenntartani, így is felelnek nekik a jelenlegi eldurvult viszonyok...Rangjelezès nèlküli , szövetsègi "emberrablók " Seattle utcáin? Ez mèg belefèr a demokrácia megvèdèsèbe?
Folyt...

Reding Roli 2020.07.30. 20:30:54

Folytassuk a faji diszkrimináció kèrdèsèvel...
Lèzik- e egyáltalán az USA - ban ez a jelensèg, ès ha igen , akkor milyen szinten?
Törvènyekbe kodifikálva nyilván nem lètezhet ,- a 21. század amerikája ezt már nem tűrnè el- de ,csupán ez lenne a rendszerszintű diszkrimináció egyetlen feltètele? Az , ha tömeges a társadalmi jelensèg, a vègrehajtóhatalom számos kèpviselője diszkriminatív módon viselkedik a fekete kisebbsèggel szemben, az már mondható rendszerszintű diszkriminációnak, hiszen nemcsak egyedi esetek vannak...Bizonyítani persze rendkívül nehéz ha nem mondanak ki valamit, vagy adják írásba...
De a az számít, hogy maguk az afroamerikaiaik mit gondolnak erről...
Az afroamerikaiaik többsège , bármely felmèrèst vagy tanulmányt nèzünk, elsöprő többsège azt mondja , hogy a jelentős mèrtèkű faji diszkrimináció éri őket....Sőt, már a fehèrek többsège is azt gondolja, hogy faji diszkrimináció éri a fekete lakosságot.
Az UCLA tanulmánya szerint...
eu.usatoday.com/story/news/politics/2020/06/08/survey-higher-percentage-us-agree-black-people-face-discrimination/3143651001/
Olyan felmèrès nem lètezik, amelyben a feketèk azt mondanák, hogy nem èri rendszeres diszkrimináció őket!
Bárhogy nèzzük, ez egy rendszerszintű problèma !
Egy nèhany fekete akik a felsőbb körökben beilleszkedtek , ők lehet hogy mást mondanak, van nèhany Trump- követő is köztünk , de az elsöprő többsèg faji diszkriminációt èrez, (rendszerszintűt) ès Trumpot rasszistának tartják...
Ha az afroamerikaiaik többsège így èrzi, akkor egy lètező problèma, amivel foglalkozni kell, nem tagadni ,
hogy nem lètezik , csak a haladar forradalmárok akarják a " nègerkèrdèssel "felforgatni a törvènyes rendet ...

Reding Roli 2020.07.30. 20:59:44

A rendőri brutalitás , a rendőrállam ès a faji előítèletek kèrdèsèről.....

2014-2019 között 1944 afroamerikai halt meg rendőri intèzkedèsek következètben ...Több független forrás hasonlóan magas számokról írt...Tanulmányok születtek arról, hogy ugyanazon " fekete" lakónegyedben 4- szer nagyobb az esèlye a rendőri fegyverhasználatnak , ha fehér rendőrt hívnak ki egy bűnesethez , mintha afroam rendőr èrkezett volna...

Georg Floyd esete mit mutat?
A rasszista motivációt nem lehet soha bebizonyítani , de ez nem menti fel a kollektív rendőri felelőssèget! Annyi bizonyos, hogy elmebeteg , szadista őrültek vannak a soraikban , de eddig megpróbálták " összezárni "

Floyd ügye:

az alkalmazott fogás bevett és tanult gyakorlatnak számított" Nem!

Floydot már megbilicseltèk! Utána vittèk feleslegesen földre , majd a nyakára tèrdepeltek 8 percig !!! Közben 20 szor könyörgött , hogy nem kap levegőt!!!! Az emberek is kèrleltèk a rendőrt, hogy szálljon le a nyakáról
Az utalsó mondatában az èdesanyjat szólította, szegèny ember!

Ez bizony nem "foglalkozás körèben elkövetett gondatlan emberölès" , hanem" second degree murder" ez a vád a rendőr ellen, azaz: szandèkos emberölès!!
Az amerikai rendőrsèg komoly átszervezèsre szorul , mert a brutalitás ès szakszerűtlensèg tömeges mèreteket öltött.
Magam is meg tudom erősíteni a fennálló poblèmákat , saját kinti tapasztalataim alapján , sajnos...

Reding Roli 2020.07.30. 20:59:44

A rendőri brutalitás , a rendőrállam ès a faji előítèletek kèrdèsèről.....

2014-2019 között 1944 afroamerikai halt meg rendőri intèzkedèsek következètben ...Több független forrás hasonlóan magas számokról írt...Tanulmányok születtek arról, hogy ugyanazon " fekete" lakónegyedben 4- szer nagyobb az esèlye a rendőri fegyverhasználatnak , ha fehér rendőrt hívnak ki egy bűnesethez , mintha afroam rendőr èrkezett volna...

Georg Floyd esete mit mutat?
A rasszista motivációt nem lehet soha bebizonyítani , de ez nem menti fel a kollektív rendőri felelőssèget! Annyi bizonyos, hogy elmebeteg , szadista őrültek vannak a soraikban , de eddig megpróbálták " összezárni "

Floyd ügye:

az alkalmazott fogás bevett és tanult gyakorlatnak számított" Nem!

Floydot már megbilicseltèk! Utána vittèk feleslegesen földre , majd a nyakára tèrdepeltek 8 percig !!! Közben 20 szor könyörgött , hogy nem kap levegőt!!!! Az emberek is kèrleltèk a rendőrt, hogy szálljon le a nyakáról
Az utalsó mondatában az èdesanyjat szólította, szegèny ember!

Ez bizony nem "foglalkozás körèben elkövetett gondatlan emberölès" , hanem" second degree murder" ez a vád a rendőr ellen, azaz: szandèkos emberölès!!
Az amerikai rendőrsèg komoly átszervezèsre szorul , mert a brutalitás ès szakszerűtlensèg tömeges mèreteket öltött.
Magam is meg tudom erősíteni a fennálló poblèmákat , saját kinti tapasztalataim alapján , sajnos...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 06:32:12

@Reding Roli: Zsigerből írsz. Három lehetőség van: vagy el sem olvastad a posztot, vagy csak felületesen olvastad el, vagy teljesen mindegy, hogy elovastad-e és figyelmesen-e, az a fajta álliberális vagy (az vagy, már bizonyítottad), aki már a vita elején eldöntötte, hogy mit fog mondani, és azt akkor is mondja, ha egyébként nincs oka rá, vagy annyira szélsőliberális/szélsőbaloldali, hogy ha egymillió videót mutatnak neki, amelyben a feketék fosztogatják a feketéket, és feketék ölik a feketéket, és ötszáz linket mutatnak neki, amelyből egyértelmű lesz, hogy melyek a valós, etnikai bűnözési statisztikák, akkor is csak imamalom üzemódban hajtogatja, hogy DE a fehérek DE a Klán, DE a fehér felsőbbrendűség, DE a rasszizmus, DEAFEFÉEREKAFEHÉREK!!!!...ezt mindenki ismeri ebben az országban ugye, és ezt már megbeszéltük egyszer, több tételben, egy másik blogban, itt, ha még emlékszel.

paradigma.blog.hu/2020/07/26/rendori_rasszizmus_es_brutalitas_miert_nem_megoldas_a_rendorseg_megszuntetese/full_commentlist/1#c38753084

"Az amerikai demokrácia boncasztalára , felkerülhettek volna az ellenoldal kèpviselői is: a far- right mozgalmak, a Proud Boys, a Ku Klux Klan, a fehèr felsőbbrendűsèget hirdető fèlkatonai szervezetek tagjai, az elvakult trumpisták, a megvezetett kisvárosi plebsz - akik a szèlsőjobb populizmust uralmomra segítettèk.."

Az egy másik boncasztal. Nem a Ku Klux Klan fosztogatja az üzleteket, de hogy jól érezd magad, íme, segítek, de ez az utolsó, hogy engem ezzel az energiavámpír módszerrel bepalizol, mert nem azért írok, hogy aztán önmagamat ismételjem egy trollnak.

Legközelebb olvassál is. Tudom, hogy ez nehéz neked, Ott álltok a lövészárokban, te a baloldaliban, mások a jobboldaliban, és üvöltitek a mantrát: UGACSAGA UGACSAGA UGA UGA UGACSAGA!!!

Én nem. Eddig se, ezután se. Ez a blogposzt az egyik bizonyíték rá. Mindegyik az.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 06:35:27

@Reding Roli: Tehát az idézetek a posztból:

1. "...pedig minden oka meglett volna rá, hogy a több évszázadnyi keserű és pusztító tapasztalat, tucatnyi feketéket érő pogrom vagy éppen véres fegyveres összetűzés.."

2 "...Amerikaiak néznek farkasszemet amerikaiakkal, és alig találtam olyan kommentárt az események illusztrálására, ami a történéseket ne háborúnak/polgárháborúnak nevezte volna, vagy ne ennek eljövetele miatt aggódna..."

3."...Akkor is demokrácia volt az USA-ban, amikor a tulsai mészárlás zajlott, és akkor is az volt, amikor még tele voltak a buszok White only! táblákkal, csak egyes szegmenseiben egy nagyon gyengén, hibásan, rosszul, bűnösen és súlyos társadalmi/szociális/oktatási /etnikai egyenlőtlenségekkel, durva rasszizmussal és a nemzetalkotó államok cinikus cinkosságával működő demokrácia volt. Ezer sebből vérzett, ezúttal nem csak képletesen, hanem szó szerint is, de demokrácia volt..."

4. "... Az alapján, amit olvastam erről, -és elolvastam/megnéztem mindent, de valamiért azt az egyet nem vagyok hajlandó megnézni, ahogy ez a szerencsétlen ember reménytelenül könyörög az életéért- ez egy szimpla, hidegvérű gyilkosság volt.... Azt azért mondjuk nem hiszem, hogy ebből bárki kivakarja az első számú gyanúsítottat."

5. A rasszizmusnak nincs etnikai hovatartozása, nincs bőrszíne, nincs vallása, nincs nemi orientációja, nincs társadalmi státusza és nincs országa sem. Mindenhol és mindenkiben megél, bármilyen irányban terjedhet, bárki terjesztheti bárki más ellen, akármilyen legyen a bőrszíne, etnikai hovatartozása, vagy a vallása. A Föld minden országában jelen van, csak a célpontként kiválasztott csoportok változnak. És ezek a célpontok változnak térben és időben is. (egy egész fejezet, baszd meg)

6. "...Miközben statisztikai értelemben, a számarányukhoz és a rendőr-civil interakciók számához képest elenyésző az a rendőrökkel szemben benyújtott panaszok száma, és az ilyen GF-végzetű, szélsőséges és tragikus végeredménnyel járó visszaélések kifejezetten ritkának számítanak. De persze nagyot ütnek, sokszor brutálisak, érthetetlenek, feleslegesek, és felkavarók...és mindig vezető hírnek számítanak, így egy idő után szinte csak ez visszhangzik mindenhol. A rendőri jogsértések -tehát nem csak a halálos végűek, hanem mindenfajta perre okot adó- nyomán kivasalható kártérítési összegek irgalmatlanul magasak. Amerika 10 legnagyobb nagyvárosa az elmúlt öt évben összesen 1 milliárd dollár kártérítést fizetett perben/peren kívül a károsultaknak és sértetteknek. George Floyd halálánál sem lesz ez másképp..."

7. "...Ha pl. egy rendőrnek az a megélt tapasztalata, hogy egy feketével szemben nagyobb valószínűséggel kerülhet veszélyes szituációba, akkor ennek a tapasztalatnak a rendőrség/társadalom egészében való lecsapódása szinte törvényszerűen egyszerű utat követ. (pl. gyorsabban rántanak fegyvert egy feketére, nagyobb az esélye a végzetes összeütközésnek, magas/növekszik a velük szemben elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma stb.) De ettől még nem lesz rendszerszintű rasszizmus a testületen/a társadalmon belül.

A rendszerszintű rasszizmushoz a rendszer asszisztálása is kéne. De ilyen nincs: ez egy demokrácia, és nem pedig a Harmadik Birodalom..."

8. "...Egy országban/egy szövetségi államban, ahol alig 60 évvel ezelőtt még olyan törvények/szabályok voltak életben a feketék utazásával/köztéri WC-használatával/szavazati joggal/egyetemi oktatási lehetőségeivel stb. kapcsolatban, ami egy európai elmének egyszerűen felfoghatatlan,..."

9. "...Ami akkor elfogadott volt a fekete közösség tagjaival szemben pl. állami szinten, az ma már elképzelhetetlen lenne..."

10. A statisztikákat nem idézem: azok ott vannak benne, szó szerint, lebontva, tételesen, és minden szavamat tűpontosan igazolják...csak ehhez persze rá kell kattintani a linkekre.

11. "...Az evangéliumi szegénység persze létezik, és mindaz, ami ezeknek a frusztrációval kevert dühnek a mélyén van: valós. A fekete közösség kitaszítottsága egy tény, és az időről-időre fellángoló válságok, lázadások, tüntetések, zavargások okainak vizsgálata sem hozta el a jó válaszok megtalálását. Iszonyú szakadékok tátonganak az amerikai társadalomban vagyoni és társadalmi lehetőségek vonatkozásában is -ahogy a miénkben, és a világ minden országában- de a nyomor, a nélkülözés, a kilátástalanság és az emberi élethez méltó jövő reménytelen távlata, illetve az öngyilkosságba, alkoholizmusba, bűn mocsarába vezető szegénysors..."

12. "...akit könnyedén beszipkáznak a fajvédő/szélsőjobboldali szervezetek, militáns önvédelmi csoportok, hazafias mázú fegyveres milíciák, vagy maga a hadsereg,..." egy egész blogfejezet szól a kisvárosi fehér amerikáról.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 06:38:37

@Reding Roli: "A Covid- válság elharapózásában mekkora szerepe van Trumpnak ès követőinek? Valószínű, hogy nem kevès!
Trump sokáig ignorálta a veszèlyeket , vonakodott bevezetni a karantèn- intèzkedèskeket , semmilyen cselekvèsi terve nem volt Faucit lèpten- nyomon bírálta ...A Hoax - hívő követőit felbíztatta , hogy szabtálják a polgármesterek , kormányzók által bevezetett racionális vèdőintèzkedèseket......Implicit kommunikacióval usztítgatta a covid-tagadó , maszkot nem hordó szèlsőjobb fegyveres csoportokat , hogy álljanak ki a "szabadság èrdekèben"..(Egy rasszista tweet is el elment , amit utólag kellett törölni ...)..."

A blogposzt -tudom, hogy ez neked nem számít- nem a covidról szól, és nem a Trump kormányzat faszságairól ebben a témában. De ismét segítek, ismét:

13."....a koronavírus-járvány kellős közepén.

Mert a vírus áll(t) a koalíció csúcsán. A világon regisztrált összes fertőzött egyharmada az USA-ban és Brazíliában van (India hamarosan felzárkózik): a GF halála nyomán kirobbant tüntetés és erőszakhullám (közegészségügyi rémálom, szintén) úgy kellett Amerikának, mint sivatagi szomjazónak a kígyómarás.

De szerintem a koronavírus volt ennek az anarchista-gyújtogató-fosztogató, ideológiailag is zavaros bázisnak a legnormálisabb tagja. Ő nyílt lapokkal játszik: ahogy elnézem a statisztikák elképesztő számait -hosszú küzdelem után Trumpot is rávették, hogy időnként maszkban jelenjen meg- megkoronázza a válságot. Lehet, hogy a pandémia nyomán elmélyülő gazdasági visszaeseés és a hétköznapi élet tartós ellehetetlenülése lesz az utolsó csepp a pohárban."

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 06:50:42

@Reding Roli:

az alkalmazott fogás bevett és tanult gyakorlatnak számított" Nem!

Floydot már megbilicseltèk! Utána vittèk feleslegesen földre , majd a nyakára tèrdepeltek 8 percig !!! Közben 20 szor könyörgött , hogy nem kap levegőt!!!! Az emberek is kèrleltèk a rendőrt, hogy szálljon le a nyakáról
Az utalsó mondatában az èdesanyjat szólította, szegèny ember!

Ez bizony nem "foglalkozás körèben elkövetett gondatlan emberölès" , hanem" second degree murder" ez a vád a rendőr ellen, azaz: szandèkos emberölès!!

1. Én nem mondtam, hogy "foglalkozás körèben elkövetett gondatlan emberölès". Kitől idézel? Önmagadtól? Aztán vitába kezdesz önmagadal és legyőzöd önmagadat? Ez a szokásotok.

2. Akkora marhaságot mondtál, hogy a fal adja a másikat. Az embernek akkor térdelnek a nyakára, ha az adott szituációban a rendőr úgy ítéli meg, hogy ez a helyes eljárás: így tesznek Franciaországtól, Németországon keresztül Magyarországig, és akkor alkalmazzák amikor a földön fekszik, és akkor is ha már meg van bilincselve. Mégis mikor kéne a nyakára térdelni valakinek, amikor áll az illető? Úgy elég nehéz. :-)) A szabadon hagyott kéz, pedig veszélyes, és ha az illető -mint Big Floyd, kétszer akkora, mint a rendőr-akkor megbilincselve is az lehet, és bilincsbe verve is a nyakára térdelnek: így tanítják minden rendőrnek szerte a világon. Nem az volt a gond, hogy megbilincselte, földre vitte és a nyakára térdelt, hanem, hogy nem szállt le a nyakáról akkor sem, amikor már egyértelmű volt, hogy ellenállásra képtelen. Ezért volt hidegvérű gyilkosság...de bízzuk ezt a rendőrökre, ügyészekre, ügyvédekre. Gyilkosságért emeltek ellene vádat...ott van bent a link, a posztban, és megint önmagamat ismétlem.

Olvassál már egy kicsit, és nézd meg pl. ezt a nyitóképe Budaházyrólt:

bekialtas.blog.hu/2020/07/30/bekialtas_raterdelhet-e_a_zsaru_a_nyakadra

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 06:53:13

@zord íjász: Budaházyrólt=Budaházyról, de a többi elütést bogarászd ki magad, felbasztad kora reggel az agyam, ehhez értetek, ez tagadhatatlan.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 07:33:40

@Reding Roli: Most ellenőrizted, hogy kitiltottalak-e, vagy micsoda? Öt év alatt azt hiszem mindössze két embert tiltottam ki, mindkettő ostoba, gyalázkodó, primitív vértroll volt. Téged nem foglak kitiltani. Horrorisztikusan tudod lökni a mantrát, de a HaFr blogján, más témákban, nagyon értelmesen és jókat is szoktál írni, szóval ezeket az álliberális szösszeneteidet betudom a mainstream agymosó hatásának és a lövészárokháborútok józan gondolkodást amortizáló következményének. Ez van, ez egy ilyen ország lett (neked is köszönhetően), tudomásul veszem, így kell élnünk a magyar ugaron.

Amíg még tart a blog.hu.

inda.blog.hu/2020/07/30/kedves_blogger_maradj_velunk_legy_turelmes/full_commentlist/1#c38758190

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.31. 07:46:51

@zord íjász:

Túl szűken használod az "ismer" fogalmát. Ez persze a te dolgod, de ne várd el, hogy átvegyem vakon a te narratívádat.

Éppen ez a mai szellemi háború kulcsa: nem átvenni mások narratíváját.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 07:58:23

@MAXVAL bircaman közíró: Nem várom el, soha nem is vártam senkitől, de Ismerve téged :-)) tudom, hogy vetíteni akartál csak, amikor azt mondtad, hogy ismered HaFr-t. Remélem most, hogy rád értettem, elégedett vagy az "ismer" szó kiszélesített értelmű használatával.

Reding Roli 2020.07.31. 08:11:16

Zsigerből inkább a blogposzt írója ír, hiszen felállított egy (pre)koncepciót a fejèben , amihez szèpen ès rèszletesen összegyűjtötte az adatok , ès megnèzett nèhany száz videót , hogy igazolja saját maga elkèpzelèseit ...Ebből már azt gondolja , hogy tudja - èrti az amerikai társadalom működèsèt ès problèmáit....
A fő gond szerinte a" haladár" csőcselèkkel van, különben az amerikai demokrácia , kisebb- nagyobb hibákkal , de úgy rendben lenne ....
Kar hogy ennyire egyoldalú a poszt, mert egyèblènt igènyesen összeszedett anyag lenne , de ahhoz hogy valaki jól ítèlhesse meg a helyzetet , èlni is kell abban a társadalomban ...
Èn èltem ott, ès magam is rendőri túlkapás áldozata voltam, azaz saját szemèlyes tapasztalatokból ismerem az " igazságszolgáltatást"...
Ráadásul afroamerikaiak között is èltem, tisztában vagyok azoknak a problèmákkal, amelyekkel szembesülnek èletük folyamán....Sokuknak nemcsak az implicit előítèletekkel kell megküzdeniük az álláskeresès vagy a rendörsègi intèzkedèsek során, hanem azzal hogy kevès kivèteltől eltekintve , kèptelenek kitörni nehèz társadalmi alaphelyzetükből...Gettók mèg mindig lèteznek, nemcsak a filmekben ,hanem a valóságba is! Nem mindenki lehet közülük èlsportoló vagy rapsztar...Sokan küzülük - a megfelelő iskolai vègzettsèg hiányában - a legnehezebb alapellátás munkákat vègzik.
Lehet , hogy szeretnènek orvosnak tanulni , de nincs lehetősègük , hogy kifizessèk a John Hopkison vagy Rockefelleren az èvi 55-60 ezer dolláros tandíjat..
Ösztöndíj, igen van olyan , de hány százalèknak? Mondjuk a 10-15% kap komoly segítsèget, de mi lesz a többiekkel?
Hozzá kell tenni, ez a problèma jellemző a fehér alsó közèposztalyra is..
Ez egy kasztosodó társadalmon..".Rags to riches." - ugyan már! Ez talán èvtizdekkel ezelőtt volt jellemző, de nem manapság..
Nagyon is számít, hová születik az ember, a származás kèrdèse meghatározó lehet az èlet minden területèn...

Sok embernek elege lett az álszent társadalmi rendszerből: a vagyoni különbsègek nagyságából, a lecsúszásból, a kasztosodásból , az igazságtalanságokból, a megmerevedett osztályviszonyokból ès azért mentek az utcára, mert egy igazságosabb társadalmat szeretnènek ...Ma már jóval több a fehér tiltakozó, mint a fekete...
Az emberek egy új alapokon szervezett társadalmi - gazdasági rendszert szeretnènek !
Kevesebb hierarchia, kevesebb elit , kisebb társadalmi különbsègek, egyenlőbb feltètelek , ès kevesebb hatalmi erőszak...
Nyilván sok utópista elem is jelen van, hiszen minden kènyszer és hierarchia nèlküli társadalmon nem lètezhet, de meritokrácia hatalmából is elegük van...
A felgyülemlett problèmak ma már szinte minden amerikait èrintenek , ezért a rasszizmus sem tűnik el ,hanem fel- fel lángol talán erősebb formában mint bèkeidőkben, hiszen kell valamlyen levezető szelep..
A trumpi kormányzát politikája sem úgy tűnik, hogy a megbèkèlèst segítenè a jelen helyzetben..

Reding Roli 2020.07.31. 08:27:22

@zord íjász: Egyèbkènt nem vagyok balliberális , de nèha - hogy hallgattassèk meg a másik oldal is - hajlamos vagyok olyan irányú kilengèsekre...Úgy gondolom, hogy az emberek 99% - a kèptelen felülemelkedni saját korlátain , pedig èppen ez lenne a nyugati gondolkodás alapja ( hogy megèrtsük a más kultúrából van társadalmi helyzetből jövők törekvèsit is...)
Altruizmus , megèrès , elfogadás , racionális gondolkodás - ettől vagyunk nyugati emberek , ez biztosítja a kultúrfölènyt, ezt kell megèrteni ...Ha az örök hierarchiában -, a nem változtatható rendszerben ès a "felèkerekedèsben " hiszünk, akkor nem vagyunk igazan nyugati gondolkodású emberek..

Reding Roli 2020.07.31. 08:40:00

@Reding Roli: Zsigerből inkább a blogposzt írója ír, hiszen felállított egy (pre)koncepciót a fejèben , amihez szèpen ès rèszletesen összegyűjtötte az adatok , ès megnèzett nèhany száz videót , hogy igazolja saját maga elkèpzelèseit ...Ebből már azt gondolja , hogy tudja - èrti az amerikai társadalom működèsèt ès problèmáit...."

Ezt a rèszt inkább visszavonom. ( Offenzív) Jobb lenne ha megmaradnánk a bèkès vita állapotában ....Illetve , èn megyek vissza az 1000 leütèsre , de lehet hogy időnkènt majd visszanèzek....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.31. 08:45:56

@zord íjász:

Értelmetlen vita ez.

A szövegkörnyzetből világos volt, mit jelent az "ismer", így nem ellenérv, hogy más szempontból mi mást jelent.

Reding Roli 2020.07.31. 09:59:16

Èrdemes meghallgatni azért Obama beszèdèt is , amit John Lewis temetèsèn mondott el..
Lehet ,hogy ő is egyoldalú , de ki nem az? Biztos hogy nem minden tüntető bèkès , de a többsèg az . A hatósági fellèpès nem tűnt sem arányosnak , sem törvènyesnek, bizonyos esetekben...
hvg.hu/vilag/20200731_Elesen_tamadta_Obama_Trumpot_a_volt_polgarjogi_harcos_temetesen

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 10:38:39

@MAXVAL bircaman közíró: Persze, hogy értelmetlen, Iván. Most, hogy lebuktál. ha bárki más, mondja, hogy ismeri a HaFr-t, azt aa kijelentést annak tekintettem volna, ami: köznyelvi meghatározásnak, laza értelemben. Te azonban nem így játszod ezt a játékot, és ezt mind a ketten tudjuk.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 10:49:14

@Reding Roli: "...Lehet , hogy szeretnènek orvosnak tanulni , de nincs lehetősègük , hogy kifizessèk a John Hopkison vagy Rockefelleren az èvi 55-60 ezer dolláros tandíjat..
Ösztöndíj, igen van olyan , de hány százalèknak? Mondjuk a 10-15% kap komoly segítsèget, de mi lesz a többiekkel?
Hozzá kell tenni, ez a problèma jellemző a fehér alsó közèposztalyra is..."

:-)))
Szinte szó szerint elsütötted ezt a paradigma blogon is, aminek a linkjét beraktam, és ott én mondtam neked, hogy a fehér szegényekről látványosan megfeledkeztél.
Akkor ezt most tekinthetjük előrelépésnek az érvelésedben, immár a szegény fehér munkásosztály is eszedbe jut.
Hurrá. Zene.

"Biztos hogy nem minden tüntető bèkès , ... ."
Nem mondod.

"...de a többsèg az ."
Ebben a kérdésben mostanra maximálisan elbizonytalanodtam és kételkedem is, lásd 15. pont.

"A hatósági fellèpès nem tűnt sem arányosnak , sem törvènyesnek, bizonyos esetekben..."
Bizonyos esetekben. Ez így is van: és ezek a kivételek. Ez szinte kivédhetetlen, lásd 12. pont.

"...És persze nem lehet tagadni: a rendőröknél kezd elgurulni a gyógyszer a tüntetések alatt is. Pattanásig feszült idegekkel veszik fel a szolgálatot. Egy veszélyes (400 millió! fegyver van a lakosságnál, legálisan), a járvány miatti feszültséggel eleve robbanásig hevített, mérgezően ellenséges társadalmi közegben kéne megőrizniük a hidegvérüket, nap nap után, miközben lassan bűnözőként kezelik őket, és politikai/választási játszmák alanyaivá válnak..."

Obama élesen támadja Trumpot.
Ki hitte volna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.31. 11:05:19

@zord íjász:

Te buktál le. Belém akartál kötni, de én igazságbetonból vagyok, s belémtörtél.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 11:26:31

@MAXVAL bircaman közíró: :-))))

Reding Roli 2020.07.31. 12:12:38

@zord íjász: Nem tudom mit írnak a paradigma blogon , èn a saját igazságomat kèpviselem , ( mèg akkor is, ha társadalmi kèrdèsekben nincsenek objektív igazságok, mert mindenki a saját igazságágoz keres èrvrendszert ès tènyeket ...) amelyek oldalakról függetlenek, de nem a való világ realitásaitól!

Abban egyetèrtünk, hogy "mèrgezően ellensèges a társadalmi közeg" - de kinek mekkora a felelőssège a kialakult helyzetben , abban nem..
A törtènelmileg felhalmozott problèmakat a mai napig sem tudták orvosolni , a bajok , a válság kialakulása belülről volt kódolva! Ehhez a "haladár csőcselèk" ès Soros György kevès lenne...
A vègrehajtóhatalom nem jól működèse összefügg a társadalmi rendszer extremitásaival, ellentmondásaival.
A rendőri brutalitás egyre általánosabbá váló jelensèg , ez az általános percepció ( ha nincs szerencsèje az embernek, akkor maga is àtèlheti ezt a hozzáállást, ahogy én is ...). Èn nagyjából azért kaptam mèltatlan, elbánást ,mert" bevándorló" voltam ... Ha kell leírom saját esetemet ...

A lènyeg az, amit a kisebbsègek èrzenek , gondolnak saját èletülről! Ha ők úgy gondolják hogy lètezik a rendszerszintű rasszizmus, hiszen többsègük többször is szembesül vele az èlete folyamán, akkor fogadjuk el az ő vèlemènyüket !

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.31. 12:22:20

@Reding Roli: "Nem tudom mit írnak a paradigma blogon , èn a saját igazságomat kèpviselem , ..."

:-)))
Ezeket te írtad. Téged idéztelek, te írtál ott. Már egyszer lejátszottuk ezt.

Ebből kiderült: nem kattintasz rá a linkekre és nem tudod miket írsz máshol.

"Ha ők úgy gondolják hogy lètezik a rendszerszintű rasszizmus, hiszen többsègük többször is szembesül vele az èlete folyamán, akkor fogadjuk el az ő vèlemènyüket !"

Remélem ez valami vicc volt. Én inkább a tényekre, az igazságra, a bizonyítékokra, a valóságra és a józan értékítéletre hagyatkoznék, ha lehet.

Reding Roli 2020.07.31. 14:08:01

@zord íjász: Ja igen, elnèzèst , valóban írtam a paradigma blogra ...Valójában onnan jutottam ide, mert láttam, hogy valaki valóban rèszletesen foglalkozik a tèmával , de meglehetősen egyoldalú szemüvegen át ...Az eddigi hozzászólásokban pl az 1000 leütès blogon nem találtam kifogást...

Én inkább a tényekre, az igazságra, a bizonyítékokra, a valóságra és a józan értékítéletre hagyatkoznék, ha lehet."

A társadalmi jelensègeknek nincsenek bizonyítèkai , a vèges számú pozitív megfigyelès , max alátámasztja a hipotèzist , egyetemes törvènyszerűsègek meg vègkèpp nem szűrhetők le belőle, hiszen elèg egy ellenpèlda, mi cáfolja az alapvetèst.
A" józan èrtèkítèlet " egy teljesen szubjektív kategória...
Egyezzünk meg abban, hogy mindenkinek lètezik a saját szubjektív igazsága , így egy "kisebbsèg többsège" èrezheti azt, hogy neki rossz az adott társadalmi rendszer , diszkriminalják, erről vannak tapasztalatai ...
De , azt is meg lehet nèzni, hogy a szociológia tudománya mit mond erről...melyek az általános konklúziók , ès ebből milyen alapvető evidenciák születtek...
Amíg a nagy világ-narratívákat nem sikerül megcáfolni az ellenoldalról, addig marad a szabadelvű világ szellemi iránymutatása ...Úgy tűnik hogy nem , mert ezt követi a világmedia ès ez válik általánosan elfogadottá..

A renegátok persze mindig lesznek , nèmelyek valós èrvekkel újszerű megközelítsèssel jönnek, mások csak a közhelyeket puffogtatják...
Amíg viszont állításaik nem korrelálnak az általános tapasztalattal ès nem felelnek meg uralkodó trendeknek, korszellemnek addig mindig csak a szèlen maradnak ,azaz nem lesznek elfogadott evidenciák...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.03. 09:00:53

Amerika máig nem egységes nemzet, s a nemzetté alakulni akarók küzdenek a liberálisokkal, nyilván a háttérhatalom az utóbbiak mellett áll.
süti beállítások módosítása