Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Füves ciki

A Nagy Nagykovácsi Névháború 5. – Minek nevezzelek? avagy Az udvariasság anatómiája.

2021. február 24. - zord íjász

img_7701.jpg

Egy udvar látképe a Kaszáló utca felől.  Jobbra a Linum Udvar építkezése, balra a Bánya utca.

Történelmi pillanat szemtanúi vagyunk. Véssük eszünkbe ezt a napot. Kiszelné Mohos Katalin polgármester és képviselőtársai a lakossági vélemények hatására elálltak attól a szándékuktól, hogy a Linum Udvar előtti közterületet a korábbi elképzelésükhöz/határozati javaslatukhoz igazodva, a beruházás fantázianevére kereszteljék.

Az egyik vélemény az enyém volt, és ezt a posztot csak azért nem raktam fel eddig, mert akkora úriember vagyok, hogy a fal adja a másikat, és előzékenyen megvártam, hogy miképpen határoznak.

A döbbentem földrengésszerű. Ritka pillanat, hogy ilyen zord időkben a józan ész felhőket átszakító napsugarának örülhetünk. Még Nagykovácsiban és/vagy a politikában is vannak csodák. 

Le a kalappal.

Ez a blogposzt a Nagykovácsi önkormányzatnak küldött levelem bővített, blog-kompatibilis változata, ami január 3.-a óta várakozott a fiókban. Kicsit belekavar ugyan az éppen tegnap felrakott, a 63-as buszon elszenvedett, helyi terminátorokkal vívott kálváriám futtatásába, de van az úgy, hogy egyszerre két téma kerül terítékre.

  1. A Nagy Nagykovácsi Névháború hátterét,
  2. majd egy megkésve kettészedett posztban, a névtelen, anonimizált, inkognitó mögé rejtőző hírforrások dilemmáját
  3. a helyi nyomtatott és online média 20 éves történetének részleteit már bemutattam.(Önkormányzati Hírek, Tájoló, Helytörténeti ismertető, Cinke kurír, Új Távlatok, Összekovácsoló magazin, 2006 Fórum, Freeforum, nagykovacsi.net, nagykovácsi facebook oldalak)
  4. És haladok a kultúrharcos buszmegálló felé, amelynek kapcsán a történelmi léptékű kivándorlás okának hátteréről írtam.

Jöjjön az első kőkemény aktualitás a névháború krónikájában.

A helyszín: a Linum Udvar előtti közterület, a Bánya utcával szemben.

A téma szempontjából az én személyes emberi/érzelmi/polgári viszonyom a Linum Udvar néven futó beruházáshoz lényegtelen...tehát elmondom. A CBA-Príma projekt kapcsán eddig 15 posztot írtam (itt van mindegyik a jobb oldali menüben), de ha hozzáveszem azokat is, amelyek érintőlegesen kapcsolódnak hozzá, akkor ez a szám jóval magasabb lesz.

Éppen ennélfogva jelenthetem ki, hogy én vagyok az egyik azok közül, akik felvállalták és játszi könnyedséggel bizonyíthatják az álláspontjukat. Ami változatlan. Kezdetektől fogva kiálltam e terv megvalósulása mellett.

A CBA-Príma:

A CBA versenytársak egynémelyikének jobban örültem volna, ez tény, el is mondtam ennek a blognak a legelső posztjában – én egy ilyen SPAR-os, Aldis ember vagyok–, de a Príma is megfelel az alapvető célnak, vagy bevásárló tűzoltásnak, amire pl. én általában használom a CBA-t: szezonálisan 10-12.000 ember lakik és él itt, és ezeknek az embereknek szükségük van egy minden igényt kielégítő, széles választékkal bíró bevásárlási lehetőségre. Már a megnyitásakor tudta mindenki, hogy a Kossuth Lajos utcában működő CBA nem elég nagy, kinövi a lakosság. Majd kiderül, hogy a Linum Udvar CBA-Príma üzlete teljesíti-e a várakozásokat. Nehéz lesz-e a kisboltoknak, a helyi élelmiszer üzleteknek, a pékségeknek, a zöldségeseknek? Igen, nyilván nehéz lesz, nehezebb lesz. Könnyű volt-e valaha is? Megváltoztak a vásárlási, fogyasztási szokások és igények. Én a hűvösvölgyi Stop-Shop Spar üzletében már gyakorlatilag szinte mindenkivel többször-sokszor összetalálkoztam, aki a helyi közéletből jól ismert. Fél Nagykovácsival összefuthat bárki a Sparban, rendszeresen, amióta megnyílt...hosszú lenne a névsor, ha elkezdeném összerakni. Nem azért vásárolnak ott – és nyilván vásárolnak emellett kisboltokban is–, mert gonoszok, hanem azért mert a piacgazdaság ilyen, és 1990-ben és 2004-ben is erre a világra is szavaztunk, ezt akartuk: mindenből mindent, (remélhetőleg) mindenből jó minőséget, egyszerre, egy helyen, amikor nagybevásárlást csapunk. Ettől függetlenül – a covid miatti összeomlást most tegyük félre, és koncentráljunk az átlagos, boldog békeidőkre – én magam is sok kisboltot látogatok városszerte, és Nagykovácsiban is megvannak a kihagyhatatlan törzshelyeim, amelyeknek ugyanúgy a rendszeres vásárlója maradok a Linum Udvar megnyitása után is, ahogy eddig. Ritka az a multi, ami minden vonatkozásban lenyomna, vagy minden vonalon versenghetne egy kereskedelemben érdekelt, jó minőségű árukat, jó termékeket forgalmazó kkv...házias, udvarias, vevőközpontú és személyes vonzerejével, lásd a 9.pontot ezen a linken.

A helyszín:

Én annak idején a nagykovacsi.net Civil Közösségi hírportál Fórumán is felsorakoztattam minden érvet mindkét helyszín – a falu széle, az Amerikai iskola oldalánál, illetve a jelenlegi, az Új faluközpont – mellett és ellen, ahol megtelepedhetne egy nagyobb élelmiszerüzlet-szolgáltatóház. (annak idején több jelentkező is tapogatózott ilyen irányban, és nem csak ezen a két helyszínen) Mindkét helyszínnek van haszna, hátránya, az épített és/vagy a természetes környezet szempontjából is érzékeny, megoldandó és megoldható feladatként listázható vetülete. A mérleg nálam az Új faluközpont felé billent.

A Linum Udvar épületei:

A Nagyszénás-kert egy kertvárosi lakóövezet.

Ennek egyik kihasított része a helyi települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, valamint sportépítmények elhelyezésére szánt Vk-1, tehát az egyes számú központi vegyes terület, népszerű nevén az Új faluközpont. Itt épül a Linum Udvar, ami a Kispatak óvoda, a bölcsőde, a gyerekorvosi rendelő és a református templom tört vonalának sarkában fog állni.

2002/. A Nagyszénás-kert a Nagyszénásról/zord indafoto

A lakóövezet házai építészeti sokféleséget, széles stílusváltozatosságot vonultatnak fel. Nevezheted ezt a felszabadító jelleget építészeti gyökértelenségnek, vagy az igazodási pontok hiányának is, mindegyik állítás igaz lesz. Szűz terület volt, minden építész-tervezőmérnök álma. A sátortetős, nyeregtetős házak mellett, modern megjelenésű, lapostetős, városias jellegű, letisztult vonalú-sallangmentes-minimalista házakkal is találkozhatunk itt. A Linum Udvar épületei ezt tükrözik vissza, tehát formavilágában a lakókörnyezet egy jelentős részével eleve azonos építészeti megközelítésű, illeszkedik ide, de az építészeti formakavalkád miatt nem is nagyon tudna kilógni a sorból. A méretével sem, mert ez szigorúan kötött és részletesen szabályozott –ahogy a falu minden egyes övezetében– lásd a 21. oldalon szövegesen is. Aki ezt az épületkomplexumot plázának nevezi, az gyaníthatóan még életében nem látott egyetlen plázát sem. Szinte már bántóan kertvárosias és tökéletes a kubatúrája és a színvilága ebbe a környezetbe. Talán ezért mutatott volna inkább jobban, ellenpontozásként, egy organikusabb, hatásában inkább a mellette álló református templomhoz hajló, falusiasabb megjelenésű...ám ennél fogva nyilván drágább, költségesebb, nehezebben, lassabban felépíthető és karbantartható épület. 2020 márciusában, a Bánya utcai fasor kivágásával kezdték az építkezést, és 2021 március elején van a tervezett átadó: egy év alatt felrántják...de szerintem csúsznak majd vele egy kicsit. (zord idők)img_7962.jpgJó okkal ilyen tehát ez az épület, amilyen: praktikus, gyorsan felépíthető, költséghatékony, formavilágában az épített családi házas környezet modern arcát tükröző. Emellett környezetbarát, energiatakarékos gépészeti, építészeti, technológiai megoldásokkal épül meg. Én ugyan kivasaltam volna belőlük egy igazi zöld tetőt is ráadásként és építési feltételként, tehát nem olyan álcát, mint ami a Kispatak óvoda tetejét csúfítja, de ez van: a zöld építészet vonalán tanúsított akarat, erő, céltudatosság dolgában a Nagykovácsi Önkormányzatnak bőven lenne még hová fejlődnie. (bár vannak jó eredményei a faluban, akár ennek az épületnek az esetében is)

Összegzés: az én kritikám a támogatói oldalról érkező kritika, ráadásul nem is a beruházót, hanem az önkormányzatot érinti. És ami a rendszeren belülről fakad, – ezúttal nem politikai értelemben– az másképp szól. Engem tehát nem fűt a Linum Udvar sikere/megvalósulása miatti frusztrált elkeseredés, revans, bosszúvágy, gazdasági, politikai és emberi harag, vagy személyes/gazdasági érdek, mert én örülök annak, hogy vége ennek az építéstörténeti fejezetnek. Az Új településközpont helyszínének ötlete/kijelölése óta (gyakorlatilag 21 éve !), ez a "pláza-kálvária" jelentette a helyi emberi-politikai-gazdasági konfliktusok egyik gócpontját. Most felépül. A Linum Udvar működése majd másféle, és új frontokat nyithat. Az én kritikám elfogulatlan, hűvös és tárgyilagos, – nem a stílusban, hanem a tárgyát és tartalmát tekintve – mert én sok sikert kívánok a Vörösvár Investnek, és remélem pörögni fog a biznisz...mert az a falu kasszájának is jó. Ők lesznek a falu egyik legnagyobb adóbevételt hozó vállalkozói: a sikerük a falu sikere is. Persze csak addig, amíg a kormányzat el nem lopja azt az önkormányzati adóbevételt is, amit a Linum Udvar befizet.

És akkor most jöjjön az esetleges véleményem a friss névadási szándékról.

Mottó: "...A Ferenc körúti megállóhely hivatalosan július 1-től viseli a Corvin negyed nevet. A környéken nagyszabású ingatlanfejlesztést végző beruházó ugyanis megkereste a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot, hogy szeretné Corvin sétányra keresztelni a megállókat...A tárgyalásokon inkább a Corvin negyedre esett a választás, mert az így utal a történelmi Corvin közre, a Corvin filmszínházra, a Corvin bevásárlóközpontra és a sétányra egyaránt. Az átnevezés költségeit az ingatlanfejlesztő cég viseli. Megkérdeztük ugyan, hogy mennyit fizet az ingatlanos az átkeresztelésért, de választ nem kaptunk...Végül megkérdeztük a BKV-t, hogy ha az Index kezdeményezné, hogy a székházához közeli Árpád híd HÉV-megállót nevezzék át Index negyed megállóra, akkor a változásnak milyen esélye lenne..." (IndexIngatlanfejlesztésről neveztek el metrómegállót)

1. Alapok.

  1. A Vörösvár Invest Kft. ügyvezetője 2020. december 8.-án  kérelemmel fordult az Önkormányzathoz.
  2. Györgyi Zoltán főépítész, előadóként ismertette a kérelmet, és ennek nyomán Kiszelné Mohos Katalin polgármester a képviselő testület nevében határozatot hozott/ előterjesztette a határozatát. ( a határozat nem rögzíti a pontos dátumot, csak a december van feltüntetve)
  3. Az önkormányzat törvényi kötelezettségének eleget téve, 2020. december 15.-én közzétette a közterület átnevezéséről szóló hirdetményt a honlapján, lakossági véleményezésre, amelyek határideje január 4.-e volt. (ennek a blogposztnak az erősen  szűkített béta változatát elküldtem az önkormányzatnak január 3.-án este)

linum_udvar_nev_eloterjesztes.jpg

Részlet az előterjesztésből/határozatból. Forrás: nagykovacsi.hu

linum_udvar_eloterjesztes_hatarozat_reszlet.jpg A határozati javaslat. Forrás: nagykovacsi.hu

linum_udvar_ortofoto.jpg

Ortofoto. A sárgával jelzett terület a beadvány tárgya. Ez a Linum Udvar előtti közterület kapná a Linum udvar nevet. forrás: nagykovacsi.hu

 

H i r d e t m é n y

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről szóló 25/2017. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 9. § (3) bekezdése szerint a közterület elnevezésére vonatkozó előterjesztést annak benyújtása előtt 15 napra a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

Ennek megfelelően 2020. december 15-én az Önkormányzat honlapján közzéteszem az alábbi Előterjesztés-tervezetet.

Az esetleges véleményeket a titkarsag@nagykovacsi.hu címen 2021. január 4-ig fogadjuk.

A hirdetmény. forrás: nagykovacsi.hu

2. Esetleges véleményem

1.

A kérelmező: profi üzletember. Én is ezt tenném a helyében. A beadványa hibátlan. Minden alkalmat és lehetőséget megragad a vállalkozása sikerének érdekében, és ennek egyik legfontosabb eleme a reklám, a marketing, a brand népszerűsítése, jelen esetben az új név sulykolása a köztudatba, és az új név rögzítése a kereskedelmi szereplők nevei között, minden elérhető eszközzel. Ennek egyik módja ez is. Ha összejön: Príma. Ha nem jön össze: elvesztegetett 5 percet az idejéből, míg a kérelmet megírta, semmi gond, érdemes volt megpróbálni. 

2.

A gond nem a kérelmezővel és nem a kérelmező szándékával van. A gond az önkormányzat reakciójával van. Erről, az önkormányzat – egyelőre csak előzetes szándékú– döntéséről szól a poszt, ezt veszi górcső alá.

3.

Akár véletlen, akár szándékos, de beadvány időzítése: kitűnő. Ravasz. 

A polgármester villámgyors és kétségek nélküli határozata: minden elismerést megérdemel. Taps. 

Aztán hová lesz ez a nagy sietség a jóváhagyással? Számomra, az önkormányzattól kissé szokatlan ezt a tűzről pattant tempó. Az ilyesmi elgondolkodtatja az embert. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezt a kérelmet már rég be lehetett volna adni akkor is, amikor a beruházó eldöntötte, hogy Linum Udvar lesz a projekt fantázianeve. És már 2016-ban is az volt. De ez legyen az ő dolga, gondja. Talán ő is beleesett a magyarok ősi népszokásának hibájába, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy. 

De ez akkor is: Touché. Karácsony, Advent, év vége, szilveszter, plusz a permanens covid. Mi kell még? Klasszikusan az az időszak, amikor minden nagykovácsi polgár azzal foglalkozik, hogy mi lesz egy helyi közterület neve. Amúgy is: kit érdekel?

Engem.

4.

Csípem, amikor a Nagykovácsi Önkormányzat demokráciásat játszik.

  1. Kérelem befut.
  2. Gyors rábólintás és jóváhagyás.
  3. Aztán megkérdezzük a lakosságot.

Tiszta Közép-európai Vadnyugat, előbb lövünk, aztán kérdezünk.

Gondolom azért volt egyszerű dönteni, mert az előterjesztés tényleges megszavazásánál nem számít senki ellenállásra. 

5.

Elnevezheti-e a Nagykovácsi Önkormányzat polgármestere /testülete ezt a 229 m²-t Linum udvarnak? Elnevezheti. Szabályos, törvényes, senki sem tiltja, megszavazza, elnevezi. Akár Félázsiai  utcának is elnevezheti. Annak nevezi el, aminek akarja, a meghatározott jogszabályokon belül.

6.

A Linum Udvar szép, nemes, elegáns, Nagykovácsihoz is méltó, a természeti környezethez passzoló név ennek a 3 az 1-ben épületkomplexumnak. Bravo. Nagykovácsiban népszerű igazodási pont a Linum név, ősidők óta. A pilisi len, a világon egyedül itt, a Szénás-hegycsoportban található meg: ez Magyarország emblematikus növénye, Nagykovácsiban pedig afféle liliomos királyi címer, a mienk, egykoron egyesületnek, fesztiválnak is nevet adó virág.

7.

A nyomtatott/internetes térképeken alapesetben a közhasznú információk kerülnek automatikusan feltüntetésre a települési utcahálózatokon, kistelepülések esetén többnyire részletesebben: polgármesteri hivatal, posta, ABC, orvosi rendelő, kórház, vasútállomás, reptér, közösségi közlekedés megállóhelyei, emlékművek, múzeum, kilátó, kikötő, temető...Konkrét üzleti vállalkozások, konkrét névvel csak nagyon ritkán és nyomós okkal. Ezek többnyire tehát vagy pénzért kerülhetnek rá a térképekre, vagy a vállalkozók/cégek ingyen, az internetes szolgáltató feltételrendszeréhez igazodva, letöltve és működtetve a megfelelő alkalmazásokat, saját maguk helyezhetik fel a vállalkozásukat a világhálós térképekre.

8.

Ha a testület rábólint, és ezt a nevet adják a közterületnek, az egyértelmű, nyílt reklámozása lesz ennek a gazdasági vállalkozásnak: az önkormányzat gyakorlatilag ingyen lehetővé teszik a kérelmező számára azt, amiért mások pénzt fizetnek pl. a nyomtatott térképek megjelenésekor. Egészen konkrétan egy 0-24 órában működő kartográfiai óriásplakátként hirdetik a Linum Udvart, Linum udvar közterületként, tehát kötelezően feltüntetendő területként. Tehát akkor is, ha maga az iroda-szolgáltatóház és élelmiszerbolt épülettömbjének a neve nem, vagy csak általános értelemben jelenik meg a térképeken (pl. bevásárló udvar, bolt, de ha az önkormányzat odaköltözik, akkor máris beljebb vagyunk a nevekkel, mert azt automatikusan feltüntetik). A digitális/internetes térképek esetében ez nem így működik. Ahogy mondtam, ott sokkal szabadabban és könnyebben, és ingyenesen is megjelenhet egy-egy üzleti vállalkozás (valójában persze az is üzleti alapú, csak ott a felhasználási feltételek elfogadásával fizetsz a szolgáltatásért, ami egy bizonyos szempontból még a pénznél is több). Tény: a kérelem jóváhagyásával a Linum Udvar neve, közterületként, minden egyes nyomtatott és digitális térképen, a helyi kiadványoktól elkezdve a Google Earth-ig, kötelezően és ingyen meg fog jelenni. Nem egetverő, de hosszú távon már megfogható összegű, ám természetesen nem direkt anyagi értelmű támogatást és hozzájárulást jelent az önkormányzat részéről a vállalkozás népszerűsítéséhez, propagálásához.

Amint a Linum Udvar neve Linum udvarként közterületként is rögzítésre kerül, a térképek mellett részévé válik az összes eseménynek, ami esetleg ezt a közterületet érinti, és ezáltal hozzájárul az üzleti vállalkozás nevének ismétléséhez, függetlenül attól, hogy az pozitív vagy negatív előjelű. Ez persze kétélű, vissza is üthet a vállalkozásra. Ami nem a Linum Udvarban, hanem a Linum udvaron történik, az is visszhangot ver: kutyatámadás, bűncselekmény, baleset, rongálás, járdafelújítás, parkosítás, szeméttároló és padok kihelyezése....vagy egy egyszerű magánbeszélgetésben, a nyugdíjasok kirándulásának találkozóhelyeként megemlítve. ( Jolánkám, találkozzunk a Linum udvaron, nál, on, ban) Ha a civilek tüntetést szerveznek ide (Találkozunk a Linum udvar és a Kaszáló utca sarkán! Hozzatok sípokat!) ha innen indítják a Nagykovácsi Meleg Büszkeség Menetét, ha itt tartanak melegétel-osztást Nagykovácsi szegényeinek,... minden reklám lesz a cégnek. A pozitív hatású esemény persze a jó és a jobb, – a túl negatív, vagy a túl sok negatív hír felboríthatja a Gábor Zsazsa-Donald Trump féle marketing mérleget (mindegy mit mondanak, csak beszéljenek rólam). Jómagam kapásból tudnék egy rakat ötletet arra, hogy pozitív,  céges reklámhordozóvá tegyem ezt a közterületet úgy, hogy még az önkormányzat is a részesévé váljon, kivédhetetlenül, akkor is ha nem szeretné.

A Linum udvar bekerülhet a helyi és az országos hírfolyamba, a Tájolótól elkezdve az RTL Klub híradójáig, az Indextől a Telexig, de rákerülhet a szórólapokra, plakátokra, de még a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveibe és videofeltételeire is, amennyiben a terület valamilyen okból hírek közé vagy a napirendi pontok közé kerül...Forog majd a cég neve, miközben csak a közterületről van szó.

Még a helyi képviselők és a jegyzőkönyvek is reklámhordozókká lesznek, amikor (például) azt tárgyalják hogy a Linum udvarnál kiszáradt fák pótlását talán a Minden gyereknek ültess egy fát! akció keretében lehetne pótolni.

A kérelmezőnek a pozitív visszhang abszolút és tiszta haszon, nyereség. Épül a brand, bevésődik a név.

De elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik nem fognak ennek annyira örülni. 

9.

Gondolom az önkormányzatnak van terve, elképzelése arra, hogy miként fogja kezelni a versenytársak, például akár a helyi kisboltok panaszát. Remélhetőleg azzal kapcsolatban is van elképzelésük, hogy miképpen fogják kompenzálni őket. Feltételezem a hasonló jellegű igényüket is támogatják, így ők is számíthatnak a széleskörűen (konkrétan világméretűen) elérhető, napi 24 órás, több éven vagy akár több évtizeden át tartó ingyen reklámozás módozataira. Nyilván ők is szeretnének részesülni a jóból, és joggal feltételezik, hogy az önkormányzat nem biztosít semmiféle formában versenyelőnyt az egyik piacgazdasági szereplőnek. Úgy sejtem azzal is kalkuláltak, hogy talán, esetleg némelyikük/ többen panaszt tesznek, tiltakozó beadványokat írnak, pertársaságot alakítanak, és keresettel fordulnak a Belügyminisztériumhoz/közigazgatási hivatalhoz/bírósághoz,/akárkihez, és jogi útra terelik az ügyet, illetve megpróbálják érvényteleníteni, semmissé tenni a határozatukat a megfelelő –ha ugyan akad ilyen–, jogi/törvényi passzusokra hivatkozva, vagy akárcsak frusztrációval és dühvel kevert figyelemfelkeltésként, akkor is, ha a kudarc és a hivatalok elutasítása biztosra vehető. Mert számomra elképzelhető, hogy valaki meglépi ezt. Nem biztos, mert úgy veszem észre, hogy végtelenül belefásultak már az emberek abba az iszapbirkózásba, ami ebben az országban megy, és eleve esélytelennek látnak bármiféle, hatalommal szembeni erkölcsi, morális, jogi orvoslatot. Nekem, ránézésre meglehetősen sportszerűtlen, udvariatlan eljárásnak tűnik ennek a kérelemnek a támogatása a helyi kisvállalkozókkal szemben, és elsősorban azokkal szemben, akik hasonló profilú üzletet visznek (élelmiszerüzletek, pékségek, hús- és zöldségüzletek), de esélyük sincs arra, hogy az üzletük neve ingyen és állandó jelzéssel (! ez fontos kitétel)  felkerülhessen az összes létező térképre, amelyen szerepel Nagykovácsi utcahálózata, vagy időszakosan, néha, de simán reklámhordozóként működjön pl. testület ülésein, a hírekben, az eseményekről szóló beszámolókban, bárhol, bármikor, ha van ilyen.

10.

Van Magyarországon Spar út/Spar utca: de az egy szántóföldektől körülvett, autópályától és országutaktól bezárt háromszögben, egy síkság közepén, minden lakott övezettől elkülönülő és mesterségesen kialakított ipari területen van, ahol ez az elnevezés teljesen logikus, és irányjelzőként szolgál a vásárlók számára az élelmiszerüzlet felé, és a szó klasszikus értelmében ez egyáltalán nem egy utca. Hasonló példa nyilván akad még.

De lakott területen belül, ahol az utcahálózat és település történeti gyökerei és történelmi/földrajzi/kulturális adottságai határozzák meg az utcaneveket, gyakorlatilag esélytelen ez, és ezért nincs Tesco utca, nincs Auchan tér, nincs Aldi köz, nincs Lidl lépcső, nincs CBA sétány, nincs OBI-híd, nincs Praktiker-domb,  ahogy nincs Mammut Bevásárlólözpont utca, nincs Duna Plaza tér, nincs MOM Park Bevásárlóközpont köz, nincs Allee bevásárlóközpont út,...

Szerintem nincs a világon olyan civilizált ország,

ahol egy cég (értsd Bt., Kft., Rt.),

vagy egy üzleti vállalkozás/gazdasági társaság/cég által működtetett épületkomplexum, építmény, üzlet, üzletközpont, üzem, gyár és/vagy szolgáltatóközpont

fantázianevét

kaphatná meg egy állami/önkormányzati közterület, az adott település lakóövezetén és utcastruktúráján belül.

De ha igen, akkor pénzt fizet érte, mint a katonatiszt, valószínűleg annyit egyszerre vagy olyan hosszan, amíg belelilul. Rendkívül kivételes esetekben, pl. műemléki jellegű épületeknél, de gazdasági társaságok által működtetve – többnyire non-profit alapon– azonos lehet a közterület és az építmény neve. Állami kulturális intézmények esetében viszont teljesen hétköznapinak számít, hogy az építményről nevezik el/átnevezik az adott utcát:  ilyen pl. Párizsban a Pompidou központ a Place Georges-Pompidou-n.

A mottóban is jelzett Corvin-negyed esete csak egyetlen példa az ületi alapokról induló átkeresztelésekből, de ott sem a közterületet nevezték át –bár a beavatkozás lényegében közterületet érint– hanem a BKV megállókat, és az is csak azért történhetett ez meg, mert kulturális értelemben (!) is indokolható volt névváltoztatás, hiszen az ingatlanfejlesztő egy Corvin-nevektől hemzsegő történelmi és várostörténeti közegben építette fel az ingatlanegyüttest: nem a város, nem a kerület, nem a BKV igazodott először az ingatlanfejlesztéshez, hanem az ingatlanfejlesztés névválasztása igazodott a városi környezet kulturális gyökereihez. A megállók átnevezése csak ezután történt. Megfelelő indoklás nélkül, pusztán a pénz erejére építve ez nem feltétlenül működött volna. 

Lehet, hogy Los Angeles alsón előfordul, hogy a városi tanács a Walmart üzletlánc után Walmart utcának nevez egy utcát, mert az USA-ban – amelyről nem tudok semmit, mint kiderült – talán pénzért minden megvehető, de én még soha nem hallottam ilyesmiről. Hogy miért nem csinálnak ilyet, és miért valószínűtlen már a gondolat felvetése is, arra az alábbiakban visszatérek.

Tehát olyan megtörténik, – jöjjön megint egy francia példa– hogy pl. egy üzletközpont felveheti egy közterület tradicionális nevét. (pl. ahogy Párizsban a Les Halles (egykori piac volt) →ebből lett a  Forum des Halles (régebben rossz hírű óriási üzlet- és szolgáltatóközpont, amit most teljesen felújítottak) → amiről aztán részben (a Théatre de Châtelet egy színház) elnevezik a hozzáköthető metrómegállót Châtelet-Les-Hallesnak. De fordítva ez soha nem történik meg. Konkrét üzleti vállalkozásokról nem neveznek el közterületet...mondom, ingyen végképp nem, de pénzért is nagyon ritkán. Vagy valahol inkább soha: ez nyilván sokban függ az adott ország politikai, történelmi, kulturális tradícióitól és az adott település vezetőitől, döntéshozóitól is. Hátaztánban és Köpökrátokaztánban valószínűleg egyszerűen zajlanak ezek.

Olyan is van, hogy egy közterület az ott található –többnyire nagy kiterjedésű és kikerülhetetlen tájékozódási pontként szolgáló, vagy városképileg meghatározó jellegű– üzleti vállalkozás általános/funkcióra utaló nevét kapja meg: pl. az Egis Gyógyszergyár a Gyógyszergyári utcában. De ahogy soha nem kaphatná meg az utca az Egis utca nevet, úgy simán megkaphatja a Gyógyszergyári utca egy része Orbán István, az EGIS egykori igazgatójának a nevét. Orbán Istvánról ( a megbecsült emberről) el lehet nevezni egy utcát az Egis mellett, de az Egis-ről (a gazdasági, üzleti vállalkozásról) meglehetősen valószínűtlen. Maradok a gyógyszeriparnál: Richter Gedeonról el lehet nevezni egy utcát, de a Richter Gedeon Gyógyszergyárról nem. 

Halle Berry amerikai színésznő kaphatja a nevét egy áruházról (Halle Brothers), és egy cégvezető is adhatja a saját nevét a saját cégének/plázájának/felhőkarcolójának/ékszer kollekciójának, és elnevezhetnek az autóktól a hidakig mindent emberekről, feltalálókról, gyárosokról, művészekről, tervezőkről, és elnevezhetnek egy korszakot egy politikusról, de egy Kft. nevét nem adják egy közterületnek. A jól csengő termék vagy az adott üzlet fantázianevét se...kivéve a jelzett és nagyon-nagyon ritka esetekben, amennyiben ez észérvekkel alátámasztható.

De inkább nem.

11.

Már magának a gondolatnak az abszurditásán túl, azért nem, mert ezek – pl. a politikusokról/politikai ideológusokról elnevezett közterületekhez hasonlóan – tűnékeny, illékony, bizonytalan, megosztó, konfliktusgerjesztő természetűek lehetnek. Hiába klassz, és ez esetben Nagykovácsihoz is illő egy üzleti vállalkozás épületének fantázianeve, a financiális érdekek nem írják felül a közterületek elnevezésére vonatkozó egyezményes, kulturális tradíciókat. Nem lenne tehát probléma a Linum udvar névvel, ha nem lenne egyben egy üzleti vállalkozás területének fantázianeve is. A Radnóti Miklós utca vagy a Rózsa utca remélhetőleg soha nem okoz gondot. És az elég kínos, ha amiatt kell állandóan módosítgatni a neveket, ami a legérzékenyebb pontot jelenti: az üzleti élet nyers ökle okán.

Nincs már Julius Meinl és KIKA sem. A cégeket eladják, felvásárolják, összeolvadnak más cégekkel, csődbe jutnak, tönkremennek, vagy egyszerűen csak bezárnak és felszámolják a működésüket, mert elhunyt a jó Ödön Mester, a régi szaki, aki pazarul varrta a cipőket. Még a legpatinásabb cégek is megbukhatnak ( a 2008-as pénzügyi válság a világ legnagyobb és legrégibb befektetőit is lepucolta a színről). A cégek tehát jönnek-mennek, eltűnik vagy megváltozik a nevük. A konkrét üzletek/üzlethelyiségek/épületek pedig szintén változhatnak. A házakat néha lebontják pl. a rondaságuk vagy a település modernizálása miatt, esetleg rozsdaövezetként csúfítják a települést évtizedekig a technológiai változások miatt bekövetkező gyárbezárások okán, extrém esetben lebombázzák őket vagy földrengés áldozatai lesznek, és talán más épül a helyükre. Vagy végleg lehúzott rolók mögé kerülnek egy járvány miatt.

Felszámolásokból, végelszámolásokból, cégmegszűnésekből, kényszertörlésekből, csődökből évente több tízezer jut Magyarországra: 2018-ban közel 26 000. Európában, 2012-ben nálunk szűnt meg a legtöbb cég egy évben.

Megtörténhet, hogy holnap, vagy 5 év múlva, vagy 20 év múlva a tulajdonosnak tele lesz a hócipője, és csilliárdokért eladja az egész CBA-Príma üzletláncot a Nagykovácsiban található Linum Udvarral együtt, egy másik üzleti befektetőnek, akinek nem fog tetszeni a Linum Udvar név, eleve allergiás a virágokra, és nem is akar sem élelmiszerboltot, sem semmiféle iroda-és szolgáltatóházat működtetni ott, hanem valami teljesen más néven és más üzleti profillal képzeli el a terület jövőjét. Ebben az esetben a Nagykovácsi Önkormányzatnak lesz egy rövid, füves közterülete – illetve elvileg befásított területe, de a lényeg szempontjából ez most mindegy– egy csinos névvel, ami sem fizikai, sem forgalmi szempontból nem kapcsolódik az adott területhez...még akkor sem, ha mondjuk kapva-kap az alkalmon, nem kevés pénzért megvásárolja a nevet/jogot a tulajdonostól, és az Új településközpontot átkereszteli Linum Udvarra. Ebben az esetben az önkormányzat kezdheti újra forgatni a verklit: átnevezi a 229 m² közterületet valami más névre. De csak akkor, ha a tulaj eladja a nevet. 

12.

Az indoklás szerint azért kell a Linum Udvar előtti közterületet megnevezni,  – nota bene! a kérelemhez igazodva kimondatlanul is egyenesen Linum Udvarnak nevezni– mert akkor odatalálnak a többnyire műholdas navigációval tájékozódó sofőrök.

Tedd fel magadnak a kérdést: hányszor láttál már olyan táblát akár autósként, akár gyalogosként, hogy Bejárat az ...utca felől? Egymillió ilyen tábla van kihelyezve Magyarországon.

Az előterjesztés indoklása szerintem nem állja meg a helyét. Az építkezés ideje alatt is 500 teherautó, kamion, személyautó, betonkeverő, betonpumpa érkezett az építkezés helyszínére, és név/cím/számozás nélkül is megtalálták azt. Nyilván akadt egy-két sofőr, aki jobbra tekerte a kormányt ott, ahol balra kellett volna, mert elbambult, de azért ne csináljunk úgy, mintha ez olyan rettenetes zűrzavart okozott volna, vagy napi szintű problémaként jelentkezhetne később. Ennek az az oka, hogy a beszállítók, sofőrök valamilyen formában tájékoztatást kaptak/kapnak előzetesen arról, hogy hol van a bejárat, és ez azután is így lesz, hogy a Linum Udvar megnyit. A beszállítók egy hét alatt megtanulják mi itt a rend, utána már a GPS-t sem nézik. Ráadásul, ha az építkezés befejeződik, a megközelítési útvonalak is kitáblázhatók, és ez önmagában is megoldaná a problémát.linum_udvar_megkozelitesi_utvonalai_1-2.jpgA Linum Udvar a főváros felől két útvonalon közelíthető meg.

1. útvonal) A Kossuth Lajos utca-Antónia utca-Sport utca-Bánya utca útvonalon. Az a sofőr aki innen jön, el sem tud tévedni, mert a jelenlegi, hivatalosan bejegyzett, Kaszáló utcai címhez irányító GPS egyenesen nekivezeti a sofőrt a Linum Udvar bejáratának, ahogy a Kaszáló utca felé haladna. A táblák pedig, amelyek a bejáratnál remélhetőleg kihelyezésre kerülnek, majd ráébresztik a sofőrt, hogy megérkezett, lassít, fékez, indexel, befordul és boldog lesz.

2. útvonal ) A Kossuth Lajos utca-Ady Endre utca-Pók utca-Bánya utca útvonalon. Ez utóbbi esetben – a GPS ebben az esetben is eleve elvezeti a sofőrt a körforgalomig, a tényleges Kaszáló utcai cím szerint is– a gépjárművezető a körforgalomnál kihelyezett táblák alapján biztosan eljut a kapuhoz , ∼70 méterrel arrébb, ha már nem veszi észre rögtön azt a nyílást (ami előtt szintén kell lennie táblának) ahol a kerítésen át be kell hajtania. A körforgalomnál kihelyzett klasszikus, nyíl formára vágott irányjelző táblák feliratozása roppant változatos lehet: Linum Udvar / Linum Udvar bejárat/ Linum Udvar parkoló/ Linum udvar áruszállítás... A körforgalomba érkező gépjármű tehát vidáman odatalál a Linum Udvar bejáratához.

A körforgalom, háttal állva a Linum Udvarnak. Közvetlenül balra mellettem a Kaszáló utcai becsatlakozás, balra, szemben felfelé a Szeles utca, jobbra fent a Bánya utca becsatlakozása a Pók utca irányából. Csak körbe kell táblázni, mi merre nyílik.

13.

A "rossz hír" tehát az, hogy ha a Linum Udvar oldalán lévő közterület nem kapna semmiféle nevet, címet, számot, akkor is megtalálnák a beszállítók és a vevők a bejáratot, mert egészen egyszerűen nem lehet eltéveszteni, ha rendesen ki van táblázva az útvonal ebben a végeláthatatlan messzeségű tájban. 

Egy ∼150 méteres szakaszon, ∼70 méternyire pl. a körforgalomtól, a CBA-Príma autóvezetői/beszállítói eddig is megtaláltak egy ∼6 méter széles kaput. (a számok pontossága lényegtelen, a lépteimhez igazítottam mindent, de itt nincsenek távolságok. Hobbitfalva, nudli az egész.) Mi lesz akkor, ha még ki is lesz táblázva, mindkét irányból? Nyilván eltévednek. Ja, nem.

A Westend picikét nagyobb, mint a Linum Udvar, és mégis odatalálnak a sofőrök a kapukhoz/behajtóhoz/áruszállító platformokhoz. És nem a Westendről nevezték el a Nyugati-pályaudvart, hanem fordítva. Demján a Nyugati-pályaudvarhoz passzoló nevet választott a plázának. És Demján sem kérte, hogy a Váci út 1-3-at nevezzék át Westend útnak, pedig az osztrák Shopping City Süd után, az a  régió második legnagyobb területű bevásárlóközpontja. A nyíregyházi Tropicarium sem a Tropicarium utcában fekszik. A hűvösvölgyi Stop-Shop tulajdonosa sem kérte, hogy nevezzék át a kedvéért a Hűvösvölgyi utat Stopshop útnak, aztán mégis odatalálnak az autók. A Ganz gyár is a Lövőház utcában volt, de vajon hogy találtak oda a sofőrök a GPS korszak előtt? Az Eiffel Tér Irodaház is a Teréz Krt. 55-57-ben van, de arról sem hallottam, hogy a rendőrök a mellékutcákban bukkantak volna rá a sofőrök csontvázára, ahogy az autójukban ülve szorongatják még mindig a kormányt, mert nem leltek rá az Eiffel térre, az irodaházat keresve.

A gimnázium elvégzése után a HUNGEXPO vásárközpontban dolgoztam. A vásárvárosnak 36 hektár (!) az alapterülete, és az 1980-as években három-négy autóskapuja/bejárata volt az Albertirsai úton, ami egy végeláthatatlan beton, vasrács és téglafal (néha végiggyalogoltam), és ma is az. És a kapuknak nem volt és nincs pontos/számozott címe (ma már talán van, de szerintem ma is legfeljebb GPS lokációs adatok jelölik) És odataláltak anno, és ma is odatalálnak a sofőrök. Mert ki volt és ki van táblázva: nyilak, feliratok, útbaigazítótáblák mutatják az utat. GPS nélkül is azonosítható mindegyik kapu.

Magyarán: ha a nevezett fűsáv nem kapna nevet , akkor sem okozna gondot a tájékozódás. (de kapjon, nyilván jogszabály van rá...van rá? hogy akkor is kötelező, ha egyébként van címe, és a másik oldal teljesen az övé?) Tehát Útbaigazítással (ahogy eddig is történt), valamint Táblákkal ez a történet eleve rövidre zárható (Behajtás a Bánya utca felől, Jocó! + a táblák a helyszínen).

De, rendben van, ha nevet kell neki adni, legyen neve.

Akkor sem kell a közterületet a Linum Udvarrról elnevezni ahhoz, hogy a Linum udvarhoz vezesse a gépjárművezetőket, ahogy az indoklásban (kimondatlanul) szerepel. A nagyon fontos fűsávnak bámilyen más neve is lehet, és ebben az esetben is odatalálnak a sofőrök. GPS-szel alapból, mert a GPS-nek teljesen mindegy, mi a célállomás neve. 

14.

Közterületeket írott és íratlan szabályok vegyes alkalmazásával neveznek el. Amint említettem, a Linum Udvar szép, nemes , és helyi kulturális értelemben is találó név egy üzleti vállalkozás területének, az épületeinek és az épített környezetének. De mivel ez egyúttal egy konkrét üzleti terület fantázianeve, így a fentebb elmondottak miatt egyetlen olyan feltételt sem teljesíthet, ami alkalmassá tenné arra, hogy egy közterület neve legyen egyben. Ezzel a lépésével a Nagykovácsi Önkormányzat bevonul a történelembe. Igaz, vannak ennél fontosabb dolgok, nem dől össze a világ, és legalább lehet egy kicsit nevetni.

Mert van itt még valami, és mindazt, amit idáig elmondtam, ez koronázza meg.

15.

Ki géppel száll fölébe, annak térkép e táj, és, aki csak ortofotón nézi, annak is, de aki megáll például a Kaszáló, a Szeles és a Bánya utca csomópontjában a körforgalomnál, vagy a református templom sarkánál, a járdán, és szemrevételezi a helyszínt, az a térdét csapkodva fetreng a földön és könnyesre röhögi magát a nyers, durva, kíméletlen és kijózanító valóságon. Aki nem tudja mihez viszonyítani ezt a 229 m²-t, annak elárulom, hogy a szóban forgó terület egy átlagos nagykovácsi teleknek nagyjából az egynegyede, de a mi telkünk, amely az átlagosnál is kisebb és amorf, még jobb összehasonlítást biztosít a számomra. Ehhez jön a forma, a hely, a tér, a környezet fizikai valósága.

Az önkormányzat egy keskeny fűcsíkot akar Linum udvarnak elnevezni.

A Gozsdu Udvar: az egy udvar. A Párizsi Udvar: az egy udvar. A gangos, körfolyosós pesti lakóházak közepén elterülő tér: az egy udvar. Az Iskolák belső udvara: az egy udvar. Két lakótelep közötti terület, az udvar. Van előudvar is. Bármi lehet udvar, amire ez a név ráruházható, amire ráillik, ami udvar vagy udvarszerű. A Linum Udvar is lehet udvar a kerítés mögött, mert az teljesen elfogadható. 

De ez a fűcsík, ez nem egy udvar.

Ez a név értelmezhetetlen egy 229 m² keskeny fűsáv esetében, mínusz az aszfalt és a térkő. Linum udvarnak nevezni ezt a közterületet, komoly aránytévesztés. Ha befásítják, akkor sem válik udvarrá.

A fűcsík udvar részlete a Bánya utca túloldali járdájáról. A kerítés mögött az épülő Linum Udvar. Jobbra  fent a körforgalom, a vörös téglakerítéses háznál csatlakozik be a Kaszáló utca.Látkép a református templom sarkától. Jobbra a Bánya utca, fentebb a körforgalom. A sárga teherautó a Linum Udvar bejáratában áll. És ez itt előttem, ez a csík felfelé, egy udvar alsó részlete. Állítólag.

Ez nagyjából olyan, mintha én a zsebkendőnyi előkertünket elnevezném Buckhingam Palace Gardennek, esetleg Central Parknak, vagy valaki a nagykovácsi focipályát holnaptól Stade de France-nak Hongrie-nak hívná. Szerintem azért nem ártana, ha az önkormányzat megpróbálná megőrizni a komolyságát, mert ha pusztán és mindenáron el akarja nevezni ezt a jelenlegi állapotában és jelentőségében jelentéktelen, ám legalább gyalogosan valóban jól használható közterületet (köszönet érte a Vörösvár Investnek), akkor valami egyszerűbb, falusiasabb, semlegesebb megnevezés is megteszi. Költőből, íróból, zeneszerzőből, művészből is van számtalan, akinek a neve megfelelne, és még nincs elnevezve Nagykovácsiban róluk közterület, ha kiszakadnának a szalma-kazal-boglya körhintából, és egyedivé tennék ezt az aprócska földdarabot, de nekem semmi bajom a tritikálé és mezőgazdász megközelítéssel sem, mert ehhez is tudok kapásból néhány javaslatot:

  1. Mező-köz 
  2. Mezőszél park. ( 1., 2., a Nagyszénás-kert jelenlegi utcaneveihez és a terület múltjához kapcsolódva, de a 2. verzió esetén dupla az öröm, mert a "mező széle" és a "szeles" utca is belevonható)
  3. Szántó-köz (szintén, a terület múltjához igazodva)
  4. Kaszáló-köz 
  5. Kaszáló sétány
  6. Kaszáló Park( 4. 5. 6. a Kaszáló utcához kapcsolódva)
  7. Szeles park
  8. Szeles sétány ( 7. 8. a Szeles utcához kapcsolódva)
  9. Bányász park ( a Bánya utcához illeszkedve a névvel)
  10. Református sétány (Dobos Károly tér + református templom)
  11. És mivel nagyon rá vannak gyógyulva a témára, zárásként esetleg Tisza István Udvar (ezt majd elmagyarázom tisztelt olvasó, később, sokadszorra ígérem, de haladok a cél felé)

Elég egyszerű csengése van a Linum udvarhoz képest mindegyiknek, –a 11. pont csak cinizmus, nem komoly– de történelmileg/történetileg/kulturálisan ezek is hitelesek, viszont besimulnak az utcák sorába, és nem terjeszkednek bántóan túl a fizikai környezeten. A "park" és a "sétány" végződésű javaslatok esetében természetesen elengedhetetlen feltétel hogy a területre egyszer majd tényleg fákat ültet valaki a kivágott fák helyett, ahogy az ígérve vagyon. A Bányász-park esetében a hatás növelhető azzal, hogy még egy kis szobor is beleférne, ami az 1954-es vízbetöréses tragédiának állít emléket: kis park, klassz kerti dizájn, kellemes növényválogatás, lelki tartalom, jó név. A Református sétányt akkor javaslom, ha nagyon urizálna szeretnének, mintegy folyosót alkotva a Dobos Károly tér, református templom tengelyen. A sétányok esetében már nagyon profin meg kéne csinálni ezt a 229 m² területet, hogy valóban sétány jelleget öltsön, és egy profi kertész-tervezőnek is szép kihívás a feladat. Ezek közül a nevek közül bármelyik jobban, szolidabban és megfelelőbben kapcsolható ehhez a területhez, és a kamionok/teherautók/vásárlók ez alapján is idetalálnak, tehát teljesítik azt a feltételt, ami az önkormányzati/főépítészi indoklásban szerepel. Mindezt úgy, hogy önök közben nem adnak okot derültségre,  – bár nem bánom, mostanában kevés az alkalom a vidámságra– amiért ezt a teljesen elárvult, széttaposott, teherautókkal szétnyomott, és már most kutyákkal összeszaratott fűsávot nevezik el Linum Udvarnak.(jó, ez persze változhat, idővel, és változnia is kell) De ha feltétlenül szeretnének kézmeleg kontaktot kialakítani a befektetővel, – különösen akkor, ha az önkormányzat helyiségbérlése és teljes átköltöztetése a Linum Udvarba ismét sínre kerül – akkor a névjavaslatok zárásaként itt van ez:

  1. Linum köz
  2. Linum sétány

Az utca talán túlzás lenne, dolgozni kell a sétány igazságán is, és valójában a Linum nevet is kár elpocsékolni erre a szűk 229 m²-re, de ezzel a megoldással a káposzta és a kecske...tudják. Ez a név nem számít direkt reklámnak és mégis passzol ide, elegáns és finom utalásként szolgál kerítés mögött lévő terület fantázianevére. Ebbe senki sem köthet bele.

16.

Bárhogy is döntenek azt javaslom, hogy az átnevezéssel kapcsolatos minden költséget hárítsanak rá a kérelmezőre. Kapásból legalább három építésügyi terven, tervrajzon, dokumentumon át kell vezetni a változást. Ennek nagyon fog  majd örülni a kiválasztott építész stúdió, nehéz idők járnak, csurran egy kis lé a kasszájukba: nem irigylem tőlük, de akkor már legyen értelme a munkájuknak, és egy, a területhez illő név miatt dolgozzanak és számlázzanak. Ehhez jönnek még a különböző földhivatali eljárások költségei, az adminisztrációs terhek, utazás, kávé, pogácsa...de önök ezt sokkal jobban tudják. Pláne hárítsák át a költségeket, ha végül a Linum udvar név mellett döntenek. Adjanak tehát okot a falunak a derültségre, de ne a a falu költségvetéséből, ne az adófizetők pénzéből fizessék a műsort. Amikor eljön a nap, úgyis visszaveszi a kérelmező ezt a pénzt az önkormányzattól a Linum Udvarban bérelt önkormányzati helyiségbérleten, de a falu legalább megőrizheti az arcát. Most, amikor a kormányzat kifosztotta az eklézsiát, 100 milliós lyukakat üt a helyi kincstáron, minden fillér számít. Gondolom. Akkor legalább állja a Vörösvár Invest a számlát. Az utolsó fillérig.

17.

Zárás.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak.

Az Új Településközpontnak már rég adni kellett volna egy nevet,...de ezt nem dobom fel ide, hanem elküldöm az önkormányzatnak (erre már nem lesz szükség), és ingyen adom, mondhatni a polgár/a helybéli lakos elhivatottságától vezetve, mert a Balaton vidékénél nincs szebb hely, de lokálpatriótaként ez szinte kötelességem itt. Majd ha lesz egy kis pénzük a széfben, és nem találnak jobbat, és netán a javaslatot tévő személyétől (tőlem) függetlenül még tetszik is önöknek, akkor védessék le a jövőre nézve, a terület egészére, (hu., com, eu. domainnekkel együtt) és ez esetben vonzó arculati, marketing stratégia része lehet a későbbi befektetők részére, vagy pusztán szívmelengető övezeti névként szolgál majd, házi használatra, az építésügyi és településfejlesztési dokumentumokban, tervekben. Én ilyen elnevezős fajta vagyok: Károli-kert, Nádas-kert, Egérmező, Amerikai Domb...

...csak azt nem tudom, minek nevezzem még azt – az aránytévesztésen kívül –, hogy Linum udvarnak akarnak elnevezni 229 m²-nyi  keskeny fűcsíkot és némi aszfalt, térkő kombinációt.

Röhejesen zord idők eljövetelét jelezné, ha ez átmenne.

( frissítés tehát, hogy keretes legyen a történet: De Nem Ment Át. Taps. Vastaps. Fanfárok.)

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr3716371282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bubu64 2021.02.25. 10:18:51

Kedves Íjász!
Tudom kibicnek hallgass a neve, de nem tudom megállni, bocsi. Muszáj volt ezt a monstrumot megépíteni, muszáj minden zöld területet betonkolosszusokkal tele zsúfolni, vagy csak az önkormányzat akart magának új irodákat? Egyébként az organikus építészeti stílus jobb lett volna. Gondolom mennyire örülnek azon házak lakói, akiknek, addig csendes utcáiban teherautók fognak dübörögni, az 1.-es útvonalon többen fogják ezt "élvezni". Szerintem a többség nálatok autóval közlekedik, tehát evidens, hogy máshol fog vásárolni, ahogy írtad, Te is Spar, Aldi kedvelő vagy, nem mellesleg a kis boltok is rosszul járnak. Érdemes volt a posztot végig olvasni, mert legalább megtudtam honnan ered a Linum szó, az pedig eszembe sem jutott, hogy miért lenne rossz az utca átkeresztelése.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.02.25. 12:36:03

@Bubu64:

"Tudom kibicnek hallgass a neve,..."

A Blog.hu-n aztán nem, sehol, soha. Nálam pedig különösen nem.

"Muszáj volt ezt a monstrumot megépíteni, muszáj minden zöld területet betonkolosszusokkal tele zsúfolni, vagy csak az önkormányzat akart magának új irodákat?"

Ez egy nagy üzlet. Egy Nagy Üzlet. Mindenkinek. Valaki örül ennek a nagy üzletnek, valaki kevésbé, és valaki gyűlöli, de senkinek sem megkerülhető. A helyi konfliktusok egy origója: politikai csatározások, lemondások, feszültségek, civil mozgalmak felépítője, népszavazási kezdeményezések kiváltója, számtalan vita és durva összezördülés kiváltója... 20+ éves történet. Van itt róla 16 blogposztom, de ha nem olvastál még egyet sem és nem tetted volna még, (bár már elég sokszor bele kellett, hogy ütközzél mindegyikbe) elég ezt az egyet elolvasni, hogy nagyjából képbe kerülj: a legelső poszt a blogon.

zordidok.blog.hu/2015/10/05/nagy_uzlet

"Egyébként az organikus építészeti stílus jobb lett volna."

Egyetértek, szerintem is, le is írtam. De tökéletesen érthető, és a Nagyszénás-kert építészeti sokfélesége alapján építészetileg is teljesen elfogadható, hogy ezt a formavilágot választották.

"Gondolom mennyire örülnek azon házak lakói, akiknek, addig csendes utcáiban..."

Azok az emberek, akik a Nagyszénás-kertben vettek telket, az első perctől kezdve tudták, – illetve bármikor elmondták nekik az önkormányzaton, ha megkérdezték – hogy azon a hatalmas, üres placcon a falu új településközpontjának épületei fognak állni. Akik pedig a falu más utcáiban laknak, de most számolniuk kell a beszállítók teherautóival és a CBA-hoz tartó egyéb autóforgalommal, szintén nem a helyi valóságból kiragadva élnek: amikor a CBA (is) befizeti az adóit, akkor abból a bevételből épül/javul az infrastruktúra, javulnak a közszolgáltatások, fizetik az önkormányzati intézmények működését és minden ezer mást, ami a falu költségvetését érinti. Ez nem egy sziget, és nem az égből hullik a manna. Akkor van pénz, ha azt valaki befizeti, tehát a CBA sikeres működése visszaforog a falura. Amíg hagyják visszaforogni.

"Szerintem a többség nálatok autóval közlekedik, tehát evidens, hogy máshol fog vásárolni, ..."

Máshol is. De ha jó a felhozata (áru, minőség, választék) akkor nem aggódok amiatt, hogy nem lesz tele a parkolója az üzletnek. A mostani kis üzlet is pörög, a Kossuth Lajos utcán. ( a 4. és az 5. kép a linken)

zordidok.blog.hu/2018/11/16/az_ofalu

"...vagy csak az önkormányzat akart magának új irodákat? "

Azt is. Ahol most működik az önkormányzat, az egy szégyen. Szűkös, egészségtelen épület, és méltatlan az egész faluhoz.

Bubu64 2021.02.25. 13:12:49

Igen valamit valamiért, majd akkor derül ki, ha készen lesz. A mai fiataloknak pedig a nagy monstrum természetes lesz. Még 3 Viharzónás van, utána belemélyedek.

Bubu64 2021.02.25. 13:19:21

Nálunk is van egy ilyen téma, minden választáskor előkerül, azután lekerül a napirendről. Jönnek a szlogenek, hogy az emberek azért költöztek ide, mert megígérték kb.32 éve. Káposztáson a metróról van szó. Én nem támogatnám, mert simán kiszolgálja a villamos az utazóközönséget, de ha azt nézem, hogy lenne egy P+R parkoló, akik az agglomerációból jönnek bemehetnének metróval a központba. Szóval van pro és kontra. Én biztos nem fogom megérni, hogy megcsinálják, de majd kiderül.
süti beállítások módosítása