Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Irha

Tűzzel, vassal? Nem. Nagykovácsiban vizes lepedővel védik a mundért.

2021. március 18. - zord íjász

img_2423.jpgBelle Époque. Papp István jegyző és Kiszelné Mohos Katalin polgármester. 2017. November 21. Öregiskola.

Volt ez, amit alig hittem. A poszt már régen készen van, gyakorlatilag együtt írtam meg a korábbi fejezettel, csak megvártam az első, komolyabb önkormányzati reakciót, ami a márciusi Tájolóba bele is került. Ja, ekkora úriember vagyok. Nem először.

Mottó 1.: "...Én úgy gondolom, hogy valóban hibáztam, viszont fegyelmi vétséget nem követtem el. Azt gondolom, hogy egy olyan ember, aki heti 50-55 órát dolgozik, lehetetlenség, hogy ne hibázzon. Ez tény. Én elismerem, hogy esetleg hibát követtem azzal el, hogy ezt a támogatást megadtam...Visszatérve erre, hogy gyakran hibázik az ember, én minden évben mind a beszámolóimban, mind pedig a kockázatértékelésemben jeleztem, hogy nagyon nagy szükségünk lenne gazdasági szakemberre. Akár úgy is, hogy mondjuk a 3 intézménynek együtt lenne egy, egy 4 órással is megelégednénk, mert én úgy gondolom, hogy én óvodapedagógus vagyok, én nekem ez a szakmám, nem állítom, hogy jogilag és gazdaságilag különleges képzettségem lenne, tehát nekem nagy szükségem lenne gazdasági szakemberek tanácsára... Én megpróbáltam áthidalni, ahogy én gondoltam: senki nem jelezte, hogy ez nem helyes, ezt másképp kellene. Előfordulhat, hogy nem helyes, de én vártam volna ebben segítséget az önkormányzattól...Megmondom őszintén azt is, hogy az utóbbi hónapokban erősen elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy egy jól működő óvodának bárki is a vezetőjét meg kívánja hurcolni?...Kicsit értetlenül álltam a dolgok előtt, hogy miért nem ül le velem valaki, hogy ez így nem jó, ezt másképp kellene csinálni, és akkor beszéljük meg, hogy hogyan ez a másképp. Tehát, sajnos így a magamnak feltett kérdésre nem sikerült választ kapnom, tehát ezt nem tudom, hogy vajon mi lehet ennek az oka vagy a célja. Azt viszont biztosan tudom, hogy engem mindig is a munkám során a jóhiszeműség, a jó szándék és az emberek iránti lojalitás vezetett, tehát én szeretném, ha ezt is mérlegelné a tisztelt Képviselő-testület. Én úgy gondolom, hogy fegyelmi súlyú vétséget nem követtem el, és kérem a tisztelt Képviselő-testületet tekintsen el a fegyelmi eljárás megindításától..." (részletek, Kiszelné Mohos Katalin, a Kispatak óvoda intézményvezetőjének szavai, 2012. 04. 19.-én, a nyílt képviselő-testületi ülésen, a 21. napirendi pont tárgyalásán)

Mottó 2.: "Az ÁSZ ellenőrzése, hogy minden papír megvan-e, porhintés. A saját fontosságukat tartja fenn. Tökhamisan. Konkrét ügyeket, korrupciót, lopásokat kellene feltárniuk, de ez nehéz. Sokkal egyszerűbb a papírhiányt megállapítani és ez alapján minősíteni. Köze nincs a való élethez. De aki annyira gyámoltalan, hogy nem gyárt habokra sok-sok papírt, az is megérdemli a sorsát..." (facebook komment az első rész alatt, de állhatna itt ez is, vagy ez...)

Mottó 3.: "...Ezt követően indult a jelenleg is szóban forgó, minden önkormányzatra kiterjedő vizsgálat, melynek során ugyanazokat a dokumentumokat kellett volna megküldenünk, amiket fél évvel azelőtt már ellenőriztek. Jóhiszeműen azt gondoltam, hogy elegendő a korábban benyújtott dokumentumokban megjelölni a kért információkat, és elmulasztottam az újbóli információszolgáltatást. A mulasztásom abban állt, hogy ezeket az iratokat ismételt kérésre sem küldtem el, hanem megjelöltem a korábbi feltöltés paramétereit. Hibás döntés volt, amit ma is rendkívüli módon sajnálok...ostoba és értelmetlen hiba történt." (Papp István, jegyző, Tájoló, 5. oldal)

Mottó 4.: „..A számvevőszék nem használta ki a lehetőségeit. Tulajdonképpen csak azt vizsgálták, hogy a pártok által bemutatott elszámolások formailag rendben voltak-e. Azokat azonban nem vetették össze a valósággal, hogy megnézzék valóban csak annyit és annyiért hirdetett-e egy párt, amennyit bevallott”, mondta Ligeti Miklós a Szabad Európának..."

"...Kiderült ugyanis, hogy az ÁSZ határozataival szemben nincs jogorvoslati lehetőség. Az ÁSZ ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint nem közigazgatási szerv, hanem az Országgyűlés része. Mivel az Országgyűlés nem perelhető, ezért az ÁSZ és annak határozatai sem vihetők bíróság elé...„Ez alkotmányos szürkezóna”, fogalmazott Ligeti a Szabad Európának. Szerinte senki nem vette észre korábban ezt a joghézagot, de ezt minél hamarabb orvosolni kellene, mert a „fellebbezés lehetősége nélkül sérül a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog”..."

(részlet, Szabad Európa Mi felett őrködik valójában az Állami Számvevőszék? - II. rész Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”)

Mottó 5. : "...A számvevőszék pedig minden ellenőrzését „szigorú, nemzetközi szakmai standardok alapján, a jogállam keretei között végzi. Az ÁSZ független a párpolitikától, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat. Az Állami Számvevőszékkel szembeni közbizalom aláásására alkalmas kijelentések, az ÁSZ jó hírnevét sértő pártpolitikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait kerülik meg. Sajnálatos, hogy egyes pártok megpróbálnak pártpolitikai hasznot húzni az ÁSZ ellen indított támadásokkal.” (az Állami Számvevőszék reakciója/nyilatkozata a függetlenségét megkérdőjelező kijelentésekre.)

Mottó 6.: "...Az ÁSZ arra hívja fel az érintett önkormányzati vezetők figyelmét, hogy az ÁSZ tanácsadó levelében megjelölt területek – ugyanúgy, mint az osztályzatok – nem a realizált kockázatokat jelzik, hanem figyelemfelhívások a kockázatok értékelésén keresztül annak érdekében, hogy kiindulópontot adjon az integritási kontrollok kialakítása, továbbfejlesztése területén a felelős vezetők részére. Az ÁSZ iránymutatása lehetőséget teremt arra, hogy a felelős vezetők a szükséges intézkedéseket meghozzák, majd belső ellenőrzést végeztessenek..." ( az ÁSZ összesítő dokumentumának részlete)

Mottó 7.: ...Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros-kampányának és nyomásgyakorlásának a része...” (kormányzati reakció a TI jelentésére, amely szerint Magyarország az Európai Unió egyik legkorruptabb országa. Itt egy grafika.)

Mottó 8.: Nem volt taggyűlés! (Az Élet és Irodalom elleni per 15 évvel ezelőtti összegzése, ami azóta a politikai terelés, a politikai kommunikációs maszatolás szinonimájává avanzsált)

 ♦

1. Papírcsászárok

A papír nagyon hasznos találmány. Lehet természetes vagy szintetikus alapanyagú. A papír története egyben az emberiség legnagyobb hatású kultúrtörténeti eseményének, az írásnak a krónikája is. A kőtáblák cipelése és sokszorosítása túl sok melóval járt volna. A papír sok csodálatos dologra jó, sokféle formában, méretben, színben, vastagságban és textúrában gyártják. Lehet vele csomagolni például. Vagy lehet rá hasznos, szép, fotókban és illusztrációkban gazdag könyveket nyomtatni. Grafikailag szépen kimunkált, meggyőző külsejű vállalati éves jelentések prezentációjára is kiváló. De a testi higiénia speciális eseteinek kielégítésére is pompás alapanyag.

A papír – értve ezalatt a papírra vetett szabad gondolatok, a fikciók, vagy a ténybeli tartalmak hordozóját – szórakoztathat, bizonyíthat, felmenthet, óvhat, védhet, ápolhat, eltakarhat, befeketíthet is: a felhasználó céljától függően végtelen felhasználási területet biztosíthat. A papír a történelem legnagyobb igazságait és legnagyobb gazságait is könnyedén elbírja a hátán. Vérrel is lehet rá írni. 

És néha arra is jó, hogy a papír ne legyen más csak papír: önigazolás. Például egy bármilyen hivatal saját létezésének bizonyítéka, papírgyártó maszturbálás és papírfétises onanizálás, ahol a papírok/a digitális papírok mennyisége és a dossziék tornya, a papírok lobogtatása jelzi azokat a hamis valóságpontokat, ami mögé rejtőzhet az apparátus. Pecsételek, aláírok, 18 példányban másolok mindent, tehát vagyok. Descartes egy segg volt. Nála a létezés bizonyítékaként a gondolkodás is elég volt, de ma már kell hozzá a papír is, mert különben nem hiszi el senki, hogy te valóban vagy: a bürokraták korában élünk. Jogszabály, törvény, rendeletcunami és apró betűs részekkel teleírt végtelen papíróceánok fogadnak bennünket mindenhol, bárhová is lépjünk az élet ösvényein. Minél több papírod van, annál inkább vagy! így szól a Papír Isten első, kőtáblára vésett törvénye.

Az Állami Számvevőszéknek rengeteg papírja van, tehát ő nagyon Van. Az, hogy ezek a papírok manapság terrabájtokban lapulnak, pusztán csak technikai részletkérdés. A digitális papírnak legalább annyi haszna van, mint amennyi kára.

A Deutsche Bank botrány kirobbanása előtt, papíron minden rendben volt a pénzintézetnél, aztán már nem. Az ügyészek úgy fogalmaztak a csalássorozat kapcsán, hogy szerintük az államot egyszerűen csak meglopták, és soha nem fog igazán kiderülni, hogy valójában mennyivel. De ha kiderülne, valószínűleg úgy járnánk, mint Rejtő Jenő halhatatlan hőse, Wagner úr, a Megkerült cirkálóban, aki szerint 50 Font létezik, és talán 500 is, de akkora pénzösszeg, hogy 50.000 Font, az biztosan nincs. Ilyen világbotrányokból 12 egy tucat: pedig mennyi papírjuk van/volt ezeknek a giga-multivállalatoknak.

Az Állami Számvevőszéket úgy tartják számon a politikai térfélen, mint azt a hivatalt, ami pl. 2014 óta semmiféle hibát nem talált a pártok a gazdálkodásának/adminisztrációjának ellenőrzése során...a Fidesznél és a KDNP-nél. Ellenben folyamatosan elmarasztalta az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum, a Párbeszéd pártjait,  – az ÁSZ jelentése alapján a Jobbikot pl. két tételben 1 milliárd forintra büntették az illetékes szervek a G-nap után, a Simicska-féle túl olcsó plakáthelyek/tiltott finanszírozás miatt – illetve az ÁSZ akkor is felbukkant a színen, pl. az SZFE gazdálkodását bírálva, amikor valahol egymásnak feszült a kormányzati oldal és ellenzék. Ennek a különösnek talált szelektív látásmódnak és a véletlen egybeeséseknek a furcsaságát kritizálva került az ÁSZ az ellenzéki pártok támadásának politikai kereszttüzébe.

A Jobbiknál ugyan tudták, hogy az ÁSZ "ítéletei" ellen nem lehet Magyarországon jogorvoslattal élni, de a párt így is megpróbálkozott egy-egy körrel a közigazgatási bíróságnál és az Alkotmánybíróságnál. Mindkét helyről elhajtották őket. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a számvevőszéki törvény nem alaptörvény-ellenes, de azért hozzáfűzték, hogy mégsem rendjén való, hogy a jelentéseket tekintve nincs fellebbezési lehetőség. Poén a poénon: amikor a Jobbik mindezek után Strasbourg elé vitte az ügyet, ott egy nyolc soros (Soros!) határozatban utasították el a panaszukat, arra hivatkozva, hogy a Jobbik nem használt ki Magyarországon minden jogorvoslati lehetőséget...tehát azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek nem léteznek az Állami Számvevőszékkel szemben, mert a magyar törvények ilyesmit nem tesznek lehetővé. Sakk, matt. Esetleg patt. Strasbourgban sem minden kés éles a fiókban.

Az ÁSZ azonban ettől függetlenül is, mindvégig következetesen visszautasította a részrehajlásra utaló vádakat, és kemény szavakkal védte a mundér becsületét.

A mundért ugyanis a végsőkig védeni kell, amíg az a mundér becsülettel védhető. Vagy – rosszabb helyeken – legalább addig védik, amíg nincs semmiféle erő, ami bizonyíthatná, hogy a király meztelen, vagy a tisztának lefestett mundér valójában mocsokban úszik, és megérett a mosásra. Ha pedig az adott mundér valóban makulátlan tisztaságú, akkor a viselőjének kutya kötelessége megvédenie azt, mindenféle sárdobálástól, akkor is, ha a sarat egyenesen az Állami Számvevőszék hajítja el. 

Ez az, amit Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere láthatóan nem ért vagy nem tud. Vagy – a közvetlen, adminisztratív kármentesítést leszámítva –  egyszerűen csak nem vesz észre. Nem tudom, hogy a három közül melyik a rosszabb lehetőség. Mivel én vagyok az egyik, aki rászavaztam 2019-ben, és mivel minden szavazópolgárnak a szavazata abszolút értékű, joggal mondhatom el magamról, hogy én juttattam őt a polgármesteri székbe, így van egy kis lelkiismeretfurdalásom az eseményeket szemlélve.

De nem is hagyom szó nélkül.

2. Az idő vasfoga

Még azelőtt, hogy a helyi fideszesek 2014-ben a pajzsukra emelve KMK-t végre-valahára befúrhatták volna magukat a falu testébe hivatalosan, pártpolitikai minőségükben is, Kiszelné Mohos Katalinnak nem volt semmiféle politikai szerepe a faluban: ő a hosszú szakmai pályafutása során óvodapedagógusként, illetve később a Kispatak Óvoda intézményvezetőjeként dolgozott. Civil volt. Intézményvezetői ténykedése tehát Bencsik Mónika, a falut 12 éven át irányító polgármester regnálására esett. Bencsik és Kiszelné nem voltak kifejezetten baráti viszonyban. Különösen 2010 után lett ez teljesen nyilvánvaló. Kölcsönös unszimpátiájuk csúcsán, a 2014-es kampányban KMK már nem kenyeret, hanem sziklatömböt dobott vissza a politikai ellenfeléhez. Annak a kampánynak sem volt kenyere ugyanis a keresztény szellemiség.

Azon kedves olvasóimnak, akik semmit sem tudnak Nagykovácsi politikai csatáinak hőseiről, és a linkekre sem kattintanak rá, tudniuk kell: Bencsik Mónika a falu újkori, rendszerváltást követő 30 évének a legvitatottabb megítélésű, de mindenképpen legmeghatározóbb személyisége. Maradandó nyomot, és a helyi politikai játszmákat máig meghatározó ívet hagyott maga után. Példátlan sikerek és masszív konfliktusok egyaránt jellemezték a hivatali idejét.

A regnálását és a személyét érintő polémia sarkalatos kérdése ez volt: vajon vasakarattal és acélkemény kézzel vagy acélos akarattal és vaskézzel irányította-e a falut?

Soha nem sikerült megválaszolni a kérdést megnyugtatóan, de az biztos, hogy ha belépett valamelyik helyiségbe a hivatalban, vagy látogatást tett az önkormányzat intézményeiben, akkor gondolatban és lélekben minden alkalmazott/közalkalmazott/köztisztviselő, feszes vigyázz állásban, felszegett állal és nadrágvarrásra tett kézzel fogadta őt, mert egyetlen dologban közmegegyezés uralkodott: nem ismerte a tréfát, ha az önkormányzat vagy a hivatal ügyeiről volt szó. Amikor mindennek ellenére kiderült, hogy a helyi adóügyosztály egyik kreatív munkatársa több 10 millió forintot lényegített át magánvagyonná, – a büntetőügyön túl is kínos botrány lett belőle a faluban – Bencsiknek az addig is meglehetősen szikár hozzáállása a dolgok menetéhez, jégveremhez hasonló fagyosságot öltött. Okkal és joggal, teszem hozzá.

Ezen zord időkben, 2012-ben történt, hogy KMK, a Kispatak óvoda vezetője belegabalyodott a jogszabályok, a jogkörök és pénzügyi szabályozások papírcsászárok által kidolgozott – értsd: megbonyolított – kusza indáiba, és jószándékúan lábon lőtte magát: úgy osztogatta a cafeteria juttatásokat, mint Holle anyó a mosolyát. Bencsik azonban nem mosolygott vissza. A képviselő-testület sem. Ellenszavazat nélkül fogadták el az intézményvezető elmarasztalását kimondó határozatot. És ez a határozat lesz itt a lényeg.

Nem vagyunk Japánban. Sajnos. Szerencsére. Japán sok, nagyon sok szempontból állhatna példaként előttünk, de a kulturális tradícióink egészen mások, és nem szabad átesni a ló túloldalára. A bushido és a császár iránti örök hűség földjén simán benyújtja a lemondását egy állami tisztviselő azért, ha 25 másodpercet késik a vonat, vagy azért, mert három percet késett egy sajtótájékoztatóról, de azért ezeket az önostorozó reagálásokat illendő a helyén, az adott kulturális közeg szerint kezelni. Vannak hibák, tévedések, bűnök, amelyek miatt valóban le kell mondani, illetve könyörtelenül ki kell rúgni valakit, de az ilyesmit nem lehet minden munkahelyi hibára ökölszabályként alkalmazni. Ha a világban, ha Magyarországon mindig-mindenhol-mindenki(t) lemondana vagy kirúgtak volna, aki a munkája során egyszer hibát vétett, akkor ebben az országban nem dolgozna soha-sehol-senki.

A Nagykovácsi Önkormányzat képviselő-testülete által elfogadott, KMK tévedését szankcionáló határozat 2012-ben is csak egy fegyelmi eljárás nélküli megrovás volt: nem öröm, persze, de akkor is csak egy önkormányzati ejnye-bejnye.

  1. Pedig Bencsik Mónika (képletesen szólva) ott és azonnal úgy rúghatta/rúgathatta volna ki Kiszelné Mohos Katalint, hogy a lába nem éri a földet. Még csak magyarázkodnia sem kellett volna különösebben, és ezt később a bíróság ítélete is visszaigazolta. Pénzről volt szó, konkrét és valós pénzügyi szabályszegésről. Bencsik soha nem habozott a legvégső eszközt megragadni, már az első lépcsőfokon ejtett botlásnál sem: stílusos példával élve, 12 évnyi szolgálata alatt több jegyző is dolgozott a hivatalban, és nem mindegyik saját akaratából távozott innen. Volt, aki repült.
  2. Bencsiknek valóban minden adu a kezében volt. A képviselő-testület előtt zajló eljárás idején még KMK sem próbálkozott azzal, hogy mereven tagadni próbálja a történteket, tudta, hogy rezeg a léc, és még haloványan sem merült fel másokban az az általa, KMK által sugallt gondolat, hogy az elkövetett szabályszegéssel kapcsolatban az önkormányzatnak bármiféle, érintőleges felelőssége lenne amiatt, hogy nem nyújtottak neki kellő szakmai támogatást. Ha így lett volna, akkor nem hoz egységes, ellenszavazat nélküli határozatot a képviselő-testület. (Bencsik tartózkodott) Pedig – és különösen nem 2012-ben – nem volt a testületben mindenki Bencsik komája, hogy finom legyek. Akkor már nem.
  3. Kiszelnével ellentétben Bencsik valóban fenntartások nélkül tehette volna meg, hogy mindössze egy szűkszavú sajtóközleményt ad ki az ügyről.
  4. A képviselő-testület által meghozott elmarasztalás után mégis eldurvult és munkaügyi bíróságra került az ügy. KMK ott sem járt sikerrel. 

    "A Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság 6.M.500/2012. ügyszámú peres eljárásban ellenkérelem benyújtására került sor. Kiszelné Mohos Katalin (felperes) keresetet nyújtott be a Budapesti Környéki Munkaügyi Bírósághoz „fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése iránt” (6.M.500/2012. ügyszám). A felperes vitatta a fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül kiszabott megrovás megalapozottságát, vitatta továbbá, hogy pénzügyi szabálytalanságot követett volna el. A Kispatak Óvoda, mint II. r. alperes képviseletét ügygondnok látja el. Az eljárás a felek meghallgatása után tanúmeghallgatással folytatódik. A bíróság 2013. július 11-én Kiszelné Mohos Katalin keresetét elutasította. Az ítélet ellen 15 napon belül nem érkezett fellebbezés, így jogerőre emelkedett." (beszámoló a folyamatban lévő/lezárt jogügyletekről/részlet/2014.01.29.) 

  5. Papp István jegyzővel ellentétben Kiszelné nem nyújtotta be azonnal a lemondását 2012-ben, amikor kipattant az ügy. 

  6. Kiszelnével ellentétben Bencsik valóban hivatkozhatott volna az Önkormányzati Hírekben arra, hogy érzékeny munkajogi kérdésről van szó, és nem kíván a részletekbe bocsátkozni az ügyet, és az intézményvezető elbocsájtását illetően. Kiszelné munkaügye ugyanis önmagában jelentéktelen, belső ügyként is tálalható lett volna a közvélemény felé ahhoz képest és azzal ellentétben, hogy egy állami/országgyűlési hivatal a legmagasabb korrupciós kitettségűnek minősíti az önkormányzatot. Bencsik azonban soha nem kezelte az ilyen ügyeket szimpla belső ügyként: anno, sok évvel ezelőtt pl. akár Markielné Mészáros Márta, az általános iskola igazgatójának, akár Diószeghy Tünde, az Öregiskola intézményvezetőjének pozíciója/munkája került szóba, az megjárta a testületi üléseket. Érdemes ezt észbe vésni, mert a poszt végén ez visszaköszön.

  7. Jelen esetben még a vonatkozó napirendi pont nyilvános megtárgyalásához is Kiszelné ragaszkodott. Bencsik zárt ülést akart.

  8. A testületi ülésnek ez a napirendi pontja szó szerint lejegyzett formában elolvasható ezen a blogon, és ez alapján vitán felül áll: akkoriban Kiszelné Mohos Katalin még egészen másképp vélekedett az emberi hibákról, tévedésekről, meghurcolásról, büntetésről/következményekről, mint ma, 9 évvel később. Akkoriban, amikor ő volt abban a helyzetben, amiben most a jegyző, még sokkal megengedőbb, barátibb, előzékenyebb, emberibb, megértőbb és udvariasabb eljárást tartott volna méltányosnak magával szemben...miközben a hiba, amit elkövetett, sokkal kézzelfoghatóbb, valósabb és a jogszabályok által tényszerűen megragadhatóbb volt, mint a jegyzőé. A jegyző elkövette ezt a munkaköri hibát, de ő – és ezáltal az önkormányzat is – mindenekelőtt egy állami szerv belső kategorizálási rendszere alapján került pellengérre, és az ÁSZ, a megfogalmazott szándékuk szerint is elsősorban csak...khm...pozitívan ösztönző, segítő jelleggel osztályoz.

Amit tehát Bencsik Rettegett Mónika nem lépett meg KMK-val szemben 2012-ben, azt Kiszelné Aranyszívű Mohos Katalin azonnal meglépte Papp István jegyzővel szemben, 2021-ben (a számmisztika rajongóinak figyelmébe ajánlom a két dátum utolsó két számjegy megcserélésében megmutatkozó "titokzatos erők" jelenlétét).

Kiszelné egyetlen másodperc alatt ráhúzta a vizes lepedőt a jegyzőre, méghozzá kemény szankciót érvényesítve.

A jegyző – aki mellesleg ezzel a korrekt lépésével hűen igazolta a róla kialakított képet – gyakorlatilag tálcán kínálta neki a megoldást: nem volt ugyan semmiféle előzetes elvárás, de ő elébe ment ennek. KMK azonnal elfogadta Papp István önként benyújtott lemondását. Kvázi helyből kirúgta.

És ezzel együtt, ott és akkor, nem csak az összes felelősséget tolta rá, hanem elismerte, elfogadta és politikai értelemben is legitimálta az Állami Számvevőszéknek ezt a minden alapot nélkülöző, abszurd, groteszk és felháborító osztályzatát, amely az önkormányzat/ a hivatal és az önkormányzati intézmények összes alkalmazottját, munkatársát és effektíve a falu minden egyes lakóját megszégyeníti. Ahelyett, hogy azonnal, minden létező önkormányzati fórumon megjelentett nyílt levélben és az ÁSZ-nak is elküldve, kíméletlenül visszautasította volna az ÁSZ által hivatalosan bejegyzett minősítését, még adta alájuk a lovat azzal, hogy úgy kezelte a jegyzőnek ezt a lényegében teljes súlytalan, nulla értékű, az önkormányzat korrupciós kitettségével kapcsolatban semmiféle információt el nem áruló, tehát a korrupció tárgyában maximálisan irreleváns emberi hibáját, mintha ez megérne annyit, hogy emiatt elveszítse az állását egy olyan ember, aki mindvégig korrekten, szakmailag is profin, becsülettel szolgálta a falut 8 éven át.

Kiszelné Mohos Katalinnak tűzzel és vassal védenie kellett volna a falu jó hírét ezzel az igaztalan károkozással szemben, amely az ÁSZ részéről érte. Polgármesterként, lokálpatriótaként, politikusként is elemi kötelessége lett volna. Ezzel kapcsolatban, tehát a "vád", az osztályzat légből kapott mivoltával kapcsolatban azonban egyetlen szó sem hangzott el február 11.-én.

Ehelyett, ahogy azt említettem, az első gondolata az volt, hogy egy néhány mondatos, száraz sajtóközleményben a jegyzőre hárítsa a teljes felelősséget, és ugyanitt megragadta az alkalmat, hogy a tettre kész, a hiba szankcionálásában és kijavításában azonnal és határozottan fellépő faluvezetőként tüntesse fel önmagát. Ezek után, február 11-től egészen március 9-ig, tehát hetekig hagyta aszalni az ügyet kommunikációs értelemben (arra azért futotta az energiájából, hogy elismételje a Buda Környéki Televízió adásában a szűkszavú, vizes lepedős kommentárját). Mivel egészen a Tájoló című önkormányzati újság megjelenéséig semmiféle bővebb, tartalmasabb, mindenki számára elérhető informatívabb hír nem jelent meg a részükről, így teret hagytak a pletykának, a szóbeszédnek, a pusmogásnak...mindenkinek vannak történetei.

Úgy tűnik – és nem először mondom ezt – sok víz lefolyt az Ördögárokban azóta, hogy a Civilek Nagykovácsiért Egyesület képviselői leiskolázták Kiszelnét a saját irodájában. Bárki is volt Kiszelné akkor, mostanra biztosan maga mögött hagyta azt az énjét, és bármiképpen is gondolkozott a "bűn és bűnhődés" kérdéséről 2012-ben, mostanra az megszabadult a kétkedéstől. A helyi fideszesek is irgalmatlanul pofára estek vele, amikor megpróbálták félresöpörni 2019-ben, elszenvedve tőle a legmegalázóbb vereséget, amit elképzelni sem tudtak, és KMK mostani politikai imázsa már inkább hasonlít (egyébként KDNP tag, a testület javarésze is az) egy vérbeli fideszesnek az összeszorított szájú tónusához. A politikában eltöltött idő megkérgesíti az embert...de nem feltétlenül előnyére vagy nem mindig a megfelelő módon.

3. ÁSZ póker

Jogorvoslat talán nincs az ÁSZ határozataival szemben, de kritizálni lehet a döntéseit. Egyelőre még nem vagyunk se Kínában, se Oroszországban, bár tudom, hogy sok NER-tálibnak kedves lenne ez a jövő. Domokos László fideszes ugyan, de nem a Szent Inkvizíció elnöke, sőt, még a buszon utazó inkvizítorok elnöke sem. Domokos László nem is Szent László, az Állami Számvevőszék pedig nem az Apostoli Szentszék. A jegyző vétke a korrupciós kitettség tárgyában (tehát nem hivatali vagy munkaköri minőségében) mindössze ennek a papírfetisizáló hivatalnak a pontrendszerében és vizsgálati módszerében értelmezhető, ahol a korrupciós kitettségére egyes osztályzatot kaphat egy önkormányzat azért, mert a jegyző nem küldte el ismét azokat a dokumentumokat, amelyeket egyszer már elküldött, hanem csak a feltöltés helyét jelölte meg.

Azok viszont, akik könnyedén lesöpörnék az asztalról az ÁSZ jelentését, szintén tévedésben vannak. Három okból.

Először is azért, mert ez szimplán ciki, és rosszul mutat a falu történelmi tablóján. De annyi haszna van, hogy komoly tanulsággal szolgál az összes ez után itt dolgozó, és valamennyi más jegyzőnek az országban. Ha az ÁSZ 238-szor kéri ugyanazt, akkor 238-szor kell neki elküldeni. Hadd örüljön.

Másodszor az erkölcsi, morális hátrány miatt: az ilyesmi ugyanis a Kabát-ügy eklatáns példája. Az idő múlásával a magyar polgárok jelentős többségénél az ügy részletei már elveszítik a jelentőségüket. Csak az marad meg belőle, hogy Nagykovácsinak volt régen valami Kabát-ügye. De az, hogy ő lopta-e a kabátot, vagy tőle lopták-e a kabátot, sőt, jelen esetben még az is, hogy egyáltalán létezett-e az a kabát, már a feledés ködébe merül. Volt itt valami balhé, régen. Ja, Nagykovácsi? Arról hallottam valamit. Volt ott valami korrupció, nem? Csak ez marad meg, csak ez csapódik majd le, ráragad a falura, csak ennyi tapad meg a befogadóban, akinek naponta kell frissítenie a memóriáját az információk végtelen és permanensen áramló tengerében. Aztán te meg tiltakozhatsz a vád hallatán, de ahogy – bebizonyították – az olvasók egy része csak a hírek szalagcímét olvassa el vagy nem kattint rá a linkekre a cikkekben, ugyanígy utólagos, kínos, kellemetlen magyarázkodásként fog hatni, ha megpróbálnád tisztázni a tényeket.

A harmadik ok konkrétabb. Egy ilyen megbélyegzéssel simán és azonnal elbukhatja a falu a hazai és az EU-finanszírozású pályázatokat. Ezt a skarlát betűt a lehető leggyorsabban le kell vakarni a bőrről. Az tehát, hogy Kiszelné már a sajtóközleményben rögtön bejelentette a hiba kijavítását, a kért anyagok/dokumentumok elvárás szerinti hiánypótlását, illetve ezek beküldését is az ÁSZ felé, az polgármesterként nem csak jó, helyes lépés volt a részéről, hanem elemi kötelessége, adminisztratív létszükséglet, és mellesleg a politikai túlélő ösztön megnyilvánulása is. Azért, mert Európa egyik legkorruptabb országában (Soros!), az ÁSZ pusztán a korrupció adminisztratív felszínét karcolgatja ezekkel a vizsgálatokkal még nem lehet félvállról venni a következtetéseit, és nem lehet elsiklani a jelentéseinek a várható, esetleges következményei mellett. Ettől függetlenül az ügyvezetés/hivatal adminisztratív hibáinak a feltárása is egy fontos részlet, és ez sem vitatható el tőlük. Nem az ÁSZ dolgozói tehetnek róla, hogy a korrupció a magyar mindennapok szerves része. Ők megteszik, amit kell, amit lehet.

"Ha nem lesznek az ászok, vígan dudorászok," ahogy a csodás Romhányi József írta azt, a Frédi és Béni rajzfilm egyik kártyázós jelenetének poénjaként. Az ÁSZ kezében azonban nincs négy ász. Legfeljebb kettő. Két ászból azonban csak ász párt lehet csinálni, háromból is legfeljebb egy drillt, de pókert semmiképp. Ahhoz jobb lapjárás kéne. Kezdetnek minimum egy új osztó a Karmelita kolostorban.

4. A korrupciós kockázat

Éri-e, érte-e, vagy érheti-e korrupciós nyomás az önkormányzatot?

Biztos lehetsz benne, hogy érheti. Ahol közpénzek forognak, ott ez a fenyegetés mindig felbukkan és felbukkanhat: ez szinte matematikai bizonyosság. A korrupciós nyomás mértéke településenként változhat, a tény azonban soha. Pártok képviselői, cégek, magánszemélyek is próbálkozhatnak. Befolyással üzérkedés, megvesztegetés, fenyegetés, hatalommal való visszaélés, szervezett bűnözés...és ezek összegabalyodva, minden lehetséges formációban. Polgármesterek és képviselők, bizottsági tagok és hivatali dolgozók egyaránt ki vannak/ki lehetnek téve ilyen próbálkozásoknak. A kérdés az, hogy mennyire tud ennek az adott önkormányzat/adott munkatárs ellenállni. Fontos: csalni, sikkasztani akár egyedül is lehet. Például az, ha egy bankfiók ügyintézője az ügyfelek bankszámláit csapolja meg, vagy pl. ha egy budapesti önkormányzat kulturális intézményének a vezetője sajátjaként kezeli az adott intézmény költségvetési forrásait, és éveken át folyamatosan a saját célraira emel ki a kasszából pénzeket... ezek nem tartoznak a korrupció tárgykörébe: az ilyen bűncselekmények, az összes hasonló inside job, más kategória alá esik. A klasszikus korrupcióhoz jellemzően két alany együttműködése, egy külső, illetve egy belső ember kell.

A Hofi Géza-féle korrupció meghatározáson túl, alapvetően kétféle korrupció létezik.

  1. Az egyik az, ami tökéletesen le van papírozva.
  2. A másik az, ami egyáltalán nincs lepapírozva. Értsd: olyan korrupció, ahol soha-semmiről nincsen papír.

Az első esetben minden ügylet törvényes, átlátható, nyílt, a dátum-aláírás-pecsét szentháromságban fogant, ahol a megbízó és a megbízott is maximálisan hozza a papírformát. Ennek a fajta korrupciónak a klasszikus esete a túlárazottan elvégzett megbízás díjából a megbízó zsebébe visszacsorgatott megfelelő nagyságú pénzösszeg. Erről az utolsó aktusról természetesen már nem készül papír, de egészen addig, minden nagyon korrektnek hat az ellenőrző szervek, hatóságok előtt. 

A második eset a mindennapi korrupciók világa, és ez a világ az, amelyben széles tapasztalata lehet/van a polgárok nagy tömegeinek: a jogtalan előnyökért, a gyorsabb ügymenetért, a kedvezőbb elbírálásért, a bírságok csökkentéséért vagy elengedéséért a tutira megnyert pályázatokért, a belső információk megszerzéséért...kifizetett megvesztegetések végtelen és változatos sora. Ez a világ a lezsírozott üzleti kapcsolatok, a gördülékenyebb hivatali bürokrácia, az apró ajándékok, a hálapénzek, a kisebb csúszópénzek és a nagy pénzek borítékolt, aktatáskás, offshore számlás köre. Ennek a fajta korrupciónak is mindenki ki van téve, aki bármiféle döntési, aláírási joggal rendelkező pozícióban van: az üzleti életben, a magánszektorban is, tehát nem csak a köztisztviselők és a közalkalmazottak. 

Mindkét eset közös vonása: az egészen extrém eseteket leszámítva, pusztán az adminisztráció, a hivatali ügykezelés vizsgálatával egyikre sem deríthető fény. Abból nem fog kiderülni sem a tényleges korrupció, sem a korrupciós kockázat valódi arca –  jelen esetben az önkormányzatoknál –  hogy a számvitelben és a hatósággal való együttműködésben minden rendben találtatik. Kivételt képeznek természetesen azon ritka alkalmak, amikor a bűnözők valamilyen gyatra öntökönszúrással önmagukat buktatják le, például éppen a rosszul vezetett könyvelés vagy a minden határon túllépő pofátlanságuk, nagyzolásuk, vagy az ellenőrző szerveket negligáló magatartásuk okán.

Minden más esetben azonban a tényfeltáró, oknyomozó újságírók, a tisztességes, a törvényeket betartó polgárok, az esküjükhöz méltó képviselők, a sumákolást és eltussolást nem tűrő becsületes alkalmazottak fellépése, a bűnbánó tanúk, a kiszivárogtatók, az etikus hackerek, a korrupcióban résztvevő  -és valamiért összezördülő, bosszút álló –felek egyikének pl. rejtett kép-és hangfelvételei, illetve legfőképpen a tisztességes hatóságok, bűnüldöző szervek nyomozati munkája, titkosszolgálati módszereket is gyakran használó, kitartó felderítő tevékenysége szükséges. Ezek nélkül a korrupció rejtve marad, mindörökre, akár lepapírozva vagy akár papírmentesen. A pletyka nem bizonyíték.

Összefoglalva: az ÁSZ jelentése alapján akár egy ötös, kitűnő osztályzatot elért önkormányzat is lehet a valóságban véresen korrupt, és egy egyes, elégtelen minősítést elért önkormányzat is lehet talpig becsületes.

És nekem az a meggyőződésem, hogy a Nagykovácsi önkormányzat ez utóbbiak körébe tartozik, minden hivatali /intézményi dolgozójával együtt. Éppen ezért kellett volna ezt a többrétegű, párhuzamos kárenyhítést végrehajtania Kiszelné Mohos Katalinnak, Nagykovácsi polgármesterének. Elküldi az Állami Számvevőszéknek azt, amit a hivatal kért, úgy, ahogy kérte  – ezt jól csinálta, ez volt a kötelessége –, és ezzel együtt kőkeményen visszautasítja az ÁSZ minősítését, amit a jegyzőnek az önmagában súlytalan adminisztratív hibájából fabrikált. Ott, akkor, azonnal, már február 11.-én a helyére tenni mindent.

És emellett természetesen nem kellett volna elfogadnia a jegyző lemondását. Egy önkormányzati megrovás, egy önkormányzati ejnye-bejnye is megtette volna szankcióként...ahogy az ő esetében történt. De hát tudjuk, 2012 már messze van: Sic transit gloria mundi.ertekeles.jpg

ÁSZ

Persze az Állami Számvevőszéknek ezek a felmérései ettől még nem feleslegesek: rengeteg egyéb lyuk betömhető egy szivárgó hajótesten a korrekt adminisztráció megkövetelésével. És az ÁSZ-t is meg lehet érteni. Ezeket a korrupciós kitettséget vizsgáló papír-akcióit az Európai Unió finanszírozza, és az Unió az a falat, amit az Orbán-rezsim se kiköpni, se lenyelni nem tud: főleg azért, mert minden kínkeserves EU-ellenes propagandája ellenére a magyarok az egyik legelkötelezettebbek az ország EU tagsága mellett. Az ÁSZ-nak eredményt kell produkálnia egy olyan országban, ahol pl. még a Kúria szerint is lehet fideszesnek nevezni a PP. ügyészséget. Azt az ügyészséget, amely az első számú letéteményese a bűnüldözésnek, a jognak, a törvénynek és akár az ÁSZ által közzétett jelentések kivizsgálásának is, hatóságként. Ilyen körülmények között kell az Állami Számvevőszéknek bizonyítania, hogy az unió adófizetőinek (tehát a magyaroknak is) a pénze nem az ablakon kidobott pénz, hanem valódi haszna van.

Miközben az ÁSZ munkatársai az általuk kidolgozott Szent Pontrendszert lobogtatva beírják az osztálynaplóba az érdemjegyeket, ők is jól tudják, hogy a hátuk mögött Nyuszi barátai, üzletfelei és strómanjai térdüket csapkodják a röhögéstől, de ennek visszhangja Brüsszelig már alig jut el: ez valójában egy szomorú történet, de mindannyiunknak itt kell élnünk, ebben a kafkai országban. Az ÁSZ tehát minden kínálkozó alkalomra lecsap, mert ezzel a pártatlanságát, szigorát, elkötelezettségét és korrupció felszámolására tett erőfeszítéseit bizonyíthatja, igazolhatja. Legyen a vizsgált település vezetése/testülete/híre bármilyen ideológia, eszme híve, vagy bármilyen pártállású, és legyen az a település bármilyen vagyoni helyzetű, az ÁSZ nem tesz közöttük különbséget. Jobboldalira, baloldalira, függetlenre, gazdagra és szegényre egyaránt lehull a bárd...osztályzatok formájában. És hozzáteszem: úgy tűnik nekem, hogy e tekintetben valóban megpróbálják kiegyensúlyozottan forgatni a fegyvert.

A gazdag és ősidők óta jobboldali Nagykovácsi egy pazar préda a számukra. Igaz, hogy a vagyonuktól, jogköreiktől és a járvány miatti kormányzati elvonások miatt lyukas gatyáig kifosztott önkormányzatok egyike sem ugrálhat többé (Nagykovácsi költségvetésében közel 200 milliós lyukat ütöttek a fiúk) de akkor is jól mutat a hálóban egy ilyen Nagy Hal.

Talán még egy kis káröröm is vegyül ebbe valahol a háttérben, helyi szinten, szerintem főképpen a kormányzatbarát támogatók/szavazók/politikai szereplők részéről: a Fideszt kiebrudaló (de azóta gőzerővel a kegyeit kereső, a fideszes-kormányzat fülébe negédes szavakat suttogó) Kiszelnére rájárt a rúd. Nyilván akadnak, akik kéjes elégedettséggel szemlélik a botrány nyomán mutatott zavarát, amelynek egyik csúcsa éppen a márciusi Tájolóban mutatott teljesítménye. Essen erről is pár szó, mert kihagyhatatlan a teljes történethez.

5. Bájoló

Az, hogy a XXI. században egy havonta megjelenő nyomtatott médium, a Tájoló jelenti a helyi tájékoztatás középpontját Nagykovácsiban, tűpontosan és hűen igazolja mindazt, amit írtam róla.

Ha az ember egy fél életet tartalmasan és aktívan eltölt a választott szakmájában vagy hivatásában, óhatatlanul rögzülnek, megcsontosodnak benne bizonyos attitűdök, magatartásformák. Egy óvónő se tudja ezeket levetkőzni. Akkor se, ha egy hirtelen fordulattal a köz szolgálatának harci mezején találja magát. Kiszelnét regnálásának első napjától kezdve "óvónénizik" az ellenfelei, és többnyire teljesen alaptalanul, egyértelműen lekicsinylő, bántó szándékkal...de soha nem hittem volna, hogy egyszer én is erre kényszerülök, viszont én alapozhatok valamire.

Elegendő, ha a szavaira hagyatkozom.

A Nagykovácsi Önkormányzat hivatalos hírújságjában, a Tájoló belső címoldalán van a polgármester aktuális, havi gondolatainak fix helye. Ide került az ÁSZ vizsgálattal és a jegyző lemondásával kapcsolatos eszmefuttatás is.

Amikor elolvastam úgy éreztem magam, mintha valahová 1969-be röppentem volna vissza.

Vannak ezek a rakoncátlan, sivalkodó, rendetlenkedő, locsi-fecsi kiscsoportosok (nagykovácsi polgárok), akiknek a jóságos és nagytudású Óvónéni, a Titkok Tudója, a Felnőttség és az Okosság megértő mosolyával az orcáján, kivételesen, "egyszer, most az egyszer interpretálni fogja a történteket, de csak szigorú keretek között, ugyanis érzékeny munkajogi kérdésekről nem fog ő nyilvános diskurzust folytatni itt, Nagykovácsiban, ráadásul ez méltatlan lenne bárkivel szemben, de jelen esetben is méltatlan egy olyan munkatárssal szemben, aki 8 éven át jegyzőként szolgálta a települést, arról nem is beszélve, hogy komoly jogi akadályokba is ütközik munkajogi kérdések nyilvánosan történő taglalása,de ennek ellenére hajlandó elmagyarázni a világ dolgait, de aztán le kell feküdni a délutáni csendes pihenőre, hogy utána a gyerekek felfrissülve és kiokosodva, kéz a kézben körbe sétálgatva közösen énekelhessék az óvónénivel a Süss fel Nap!-ot.

Azzal, hogy az Állami Számvevőszék ítéletét – most attól teljesen függetlenül, hogy ennek az ítéletnek egyébként fals az alapja – megpróbálja úgy beállítani, mintha ez a jegyző és az önkormányzat közötti érzékeny munkajogi szituáció lenne csupán, gyakorlatilag deklaráltan gyerekeknek nézi a falu polgárait. Rosszabb esetben teljesen hülyének. Legrosszabb esetben hülye gyerekeknek. Nem volt taggyűlés, tudjuk. Ez körülbelül olyan, mintha John Smith kapitány a süllyedő Titanicon azzal próbálná elterelni a katasztrófáról/önmagáról az utasok figyelmét, hogy a jéghegy által okozott lék a White Star Line gőzhajótársaság magánügye, így az ezzel kapcsolatos minden kérdezősködés, polémia és a várható hatások nyilvános kibeszélése az utasok részéről a társaság érzékeny belső ügyeibe való beavatkozási kísérletnek minősül, ráadásul komoly jogi akadályokba is ütközik.

Ha mindez nem lenne elég, az egészet megfejeli azzal, hogy "az ilyen helyzeteket nem lenne szabad átpolitizálni "(!) "mert kéne lennie egy politikai minimumnak, amit soha, senki nem lép át" (!) és mindezt még csak "nem is a politikáért, hanem azért a 10.000 emberért, aki itt, Nagykovácsiban van otthon." (!) Meghatónak találom ezt az aggódást, főleg azok után, hogy nyíltan és egyértelműen a saját politikai pozíciójának a megerősítésére használta és használja fel a helyzetet, és szabályos önfényezést tart arról, hogy mint választott vezető miképpen orvosolta a jegyző hibáját...akit azonnal kvázi kirúgott a közösségért érzett nagy aggódásában, à la Méltatlan.

Amikor már azt hittem, hogy ezt nem lehet fokozni, rádobott még egy lapáttal. Az igazi politika ugyanis szerinte nem ez, hanem az, amikor tudunk végre a "10.000 ember számára igazán fontos dolgokkal foglalkozni, amitől kicsit mindig jobb és komfortosabb lesz Nagykovácsi" Igazán fontos dolgokkal. Aha. Ez a téma nyilván nem igazán fontos. Tehát az ÁSZ jelentésről, az önkormányzat kommunikációjáról, és a jegyző lemondásáról/kirúgásáról szóló lakossági vagy a politikai oldalról érkező vélemények. Ezek nem igazán fontos dolgok. Értem.

Szerinte az a politika természete, amikor minden szipi-szupi, minden csillog-villog, minden és mindenki nagyon hepi: mert az igazi politika a templom felújítása, az idén megvalósuló bicikliút, a bölcsődebővítés, a 8 osztálytermes új iskola.

Még szerencse, hogy Kiszelné Mohos Katalin nem csinál politikát a helyzetből. Éppen csak nem koronázta meg magát a cikk végére. 

Félreértés ne essék: nem az a gond, hogy ő politikát csinál belőle. Az a röhej, hogy ugyanezt a jogot elvitatná másoktól, pontosabban zavarja, hogy mások is élnek ezzel a jogukkal.

Ráadásul, és tudom, hogy bennem van a hiba, de szerintem az is politika, ami például kínos, kellemetlen, zavaró, vihart kavaró és feszültséget teremtő a politikusok számára, így például Kiszelné Mohos Katalin számára is. Az élet tele van rossz hírekkel: jachtos kurvákkal, hegyekben álló pedofil képekkel, a farizeusok ereszcsatornáival, vadászkiállításokra és a Mester hobbyjára elköltött ezermilliárdokkal, EU-pénz sikkasztókkal, járványkezelési problémákkal...és az ilyesmiknek a világ minden civilizált országában értelemszerűen politikai visszhangja is van. A politikában napi 24 órában ömlik a szenny, mindenfelől-mindenkire, kivéve Észak-Koreában, mert ott minden rendben van, és ott mindenki boldog. Sajnos a jegyző felmondása/elbocsájtása is jóval több, mint munkajogi kérdés, ahogy nem csak a szalagátvágások és a pezsgőpukkanások tartoznak a politika természetének igaz tárgykörébe. Én azt értem, hogy Kiszelné Mohos Katalin azt szeretné, ha ez így lenne, és örülne neki, ha minél előbb lesöpörhetné magáról ezt a kínos ügyet, hogy végre ne rajta köszörüljék a nyelvüket a falu lakói és a politikai ellenfelei, és végre boldogan futkározzanak a gyerekek a virágos réten, pillangókat kergetve, közösen az óvónénikkel és az óvóbácsikkal.

via GIPHY

Sajnos azonban az Állami Számvevőszék belerondított az idillbe, és a halom eltakarja a Napot. Az ÁSZ ugyanis nem osztja Kiszelné Mohos Katalin nézetét a politika természetével kapcsolatban, és ők nem törődnek Kiszelné vágyaival. Végzik a munkájukat, és ha valakinek ez nem tetszik, az helyezkedjen el a szabad piacgazdaságban. Időnként muszáj szembe nézni a szükséggel.

6. Íratlan szabály

A Tájoló ötödik oldalán olvasható, a jegyzővel készített öninterjú: azért gondolom így, mivel az interjúnak nincs aláírója, (névtelen írás a Tájolóban! juj). Ha nem öninterjú, akkor viszont nem értem, hogy aki készítette, miért nem írja alá. Vagy talán valaki a polgármesteri hivatalban a jegyző elé rakta a tollba mondott/előre megírt szöveget, vagy másik lehetőségként piros tintával kihúzta, javítgatta azokat a részeket a jegyző írásából, amelyek nem kerülhettek bele? Ugye, hogy nem. Akkor meg írja alá, aki feltette a kérdéseket.

A szöveg több mondata is betűre pontosan megegyezik azzal, amit a jegyző, jóval korábban válaszolt nekem levélben a kérdéseimre, így azt hiszem joggal feltételezem, hogy ez az interjúszerűen tagolt búcsú, magyarázat és önvallomás egy alaposan átgondolt utolsó jótétemény Kiszelné Mohos Katalin felé, az érzékeny munkajogi kérdések tárgyában. 

7. A megválaszolatlan kérdés

Akkor idézem azt az első részből, amit oly elegánsan átugrott Kiszelné Mohos Katalin is. Nyilván munkajogi okból.

"....A jelentéstervezetre a Tápiószentmártoni Polgármesteri Hivatal jegyzője, Földes Nagyközség polgármestere, Taktaharkány Nagyközség polgármestere, a Gávavencsellői Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, Nagykovácsi Nagyközség polgármestere és jegyzője, valamint Bugyi Nagyközség Polgármesteri Hivatal jegyzője határidőben,Leányfalu Nagyközség Önkormányzat polgármestere és jegyzője a törvényi határidőn túl küldte meg észrevételét, a többi ellenőrzött szervezettől a jelentéstervezetre nem érkezett észrevétel..."

Abban az illúzióban ringatom magam, hogy viszonylag otthonosan mozgok a magyar nyelv használatában, a szövegértelmező képességemmel sincsen semmi hiba, és ez alapján az látom, hogy Nagykovácsi polgármestere és jegyzője időben, határidőre elküldte az észrevételeit az Állami Számvevőszék vizsgálatának jelentéstervezetére vonatkozóan.

De ha ők ketten, a polgármester és a jegyző, időben elküldték az észrevételeiket (mindketten, külön/együtt látták, aláírták), akkor ezek után mivel/melyik dokumentummal és hogyan sikerült kicsúszni a határidőből, és ami a legfontosabb és legérdekesebb kérdés: Mindezek után hogyan lett egyedüli és kizárólagos felelős a történtekért a jegyző?

Mert nem tudom figyeltél-e a fenti szövegre, de minden nevezett település esetében határozottan jelzik, hogy az észrevételeket az adott település jegyzője és/vagy a polgármestere küldte-e el az Állami Számvevőszéknek.

Ha Nagykovácsi esetében – feltételezem a szöveg alapján –  ilyen erős volt a polgármesteri kontroll, illetve ennyire szoros volt Dr. Papp István jegyző úr és a Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony között az együttműködés ebben a szenzitív témában, akkor hogyan történhetett meg egy ilyen fatális hiba, és miért csak a jegyző áll egymagában a zord idők viharában?

Miért csak a jegyző adja be a lemondását?

 

8. Zárás és összegzés.

Ebben a történetben Kiszelné Mohos Katalin a politikai és a kommunikációs hibák sorozatát követte el: gyenge, elégtelen kommunikáció, illetve a kommunikáció teljes hiánya, erélytelenség, ugyanakkor leereszkedő politikai hozzáállás, kioktató, bár kétségtelenül NER-kompatibilis stílus. Az egyetlen, ami kicsit visszahúzhatná a mérleget, hogy azonnal intézkedett a hiány pótlásáról, a hiba elvárás szerint kijavításáról, belső ellenőrzésről, önrevízióról...ami egyrészt tűzoltás, másrészt kötelesség, harmadrészben politikai marketing, mert ettől még a legfontosabb kérdés megválaszolatlan marad. Ha ennyire komolyan veszi az ÁSZ jelentését – és a maga kategóriájában ez így helyes – akkor azt is komolyan kéne vennie, hogy az ÁSZ őt és a jegyzőt nevesítette az első körben. Nem vagyok naiv. Politikus.

Azt se nagyon értem, hogy Kósa Emőkét leszámítva miért nem szólal meg a témában egyetlen képviselő sem, egy mindenki számára elérhető fórumon. Ennyire érdektelen számukra ez? Nincs véleményük? Pro és kontra? Legalább annyinak bele kellett volna férnie a márciusi Tájolóba, hogy két sorban megköszönik a jegyző eddigi, 8 évnyi munkáját, közösen. Majd most, megkésve, talán tolnak valamit a facebookra hirtelen, aztán körbelájkolják egymást? Ja, majd a következő havi Tájolóban, aha. Vagy ott se, akkor se? Ezek után nem lepne meg.

Változunk. Tanulunk, tapasztalunk, öregszünk, jó esetben bölcsebbek is leszünk, változhat a véleményünk, finomodhat a világlátásunk. A világ színes, árnyalatokkal teli, és nem a lövészárok harc szerint épül fel. De az erkölcsi, morális, etikai, szellemi alap egy idő után nem változik, nem változhat, mert homokra nem lehet házat építeni. Az, hogy Kiszelné ilyen durván, homlokegyenest szembe megy a 9 évvel ezelőtti önmagával, még akár szórakoztató is lehetne, de az már egyáltalán nem az, ami ebből a történetből leszűrhető. És olyan tanulság ez, amit mindenki azonnal megértett, – aki lát is, és nem csak néz ki a fejéből –  amikor a polgármester villámsebességgel rábólintott a jegyző felmondására. Olyan tanulság, amit mindenki jól az eszébe vésett, ez kétségtelen.

Ma megtette a jegyzővel, holnap talán megteszi veled, holnapután bárkivel. Szó nélkül odadobhat koncnak, ha tévedsz, ha hibázol, és ha emiatt vagy bármi egyéb okból veszélyben érzi a helyzetét, illetve ha sérülhet a pozíciója, politikai értelemben. Ha a polgármester egy ennyire nyilvánvalóan torz értékítéleten alapuló ügyben nem képes arra, hogy azonnal hallassa a szavát, ha ennyire nem érzi, hogy neki az ÁSZ narratívájával szemben Nagykovácsi oldalán kéne ellenpólust képeznie a kommunikációban, és ha ennyire nem képes egy elkövetett hibát a saját súlya szerint szankcionálni, és ha ennyire nem áll ki amellett sem, akire 8 évig számíthatott, akkor ugyan ki bízhat abban, hogy majd képes lesz kiegyensúlyozottan, korrekten dönteni a legközelebbi hivatali/politikai anomáliánál?

És miért hinnének neki?

Nincs pusztítóbb hatású annál, ha a bizalom megrendül, csorbul vagy elvész egy közösségen, egy hivatalon belül, mert ez a táptalaja a félelemnek, a mérgező légkörnek, a vihar előtti csendnek, a hideg szeleknek, a zord időknek.

És Kiszelné Mohos Katalinnak ezt most biztosan sikerült elérnie.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr9116432148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bubu64 2021.03.19. 15:49:58

Szia Zord Íjász!
Csak nekem van olyan érzésem, hogy akik a politikában tevékenykednek, azoknak fogalmuk sincs mi zajlik az országban? Az ÁSZ és a NAV ma már csak a hatalom(Orbán) ökle, de lehet, hogy mindig az volt csak most csúcsra járatták. Durva, amit a Strasbourgi bíróságról írtál, ezek szerint nem csak pénzzel tolja az Unio Orbán rendszerét, hanem visszautasításokkal is. Állítólag megszavaztak egy olyan törvényt, hogy elvennék a településrendezési jogot az önkormányzatoktól. Mit szólsz hozzá? A napokban néztem meg A nagy dobás c. filmet, a Deutsche bank is vastagon benne volt a ingatlan válságban.
Számmisztika, Mindkettő 3, a kommunikáció száma, de mindkét év az 5-ös jegyében telt. Az pedig a változásra utal.:)
Majd holnap olvasom tovább, nagyon hosszú és dolgozni kell menni.

Bubu64 2021.03.22. 14:33:36

"Legyen a vizsgált település vezetése/testülete/híre bármilyen ideológia, eszme híve, vagy bármilyen pártállású, és legyen az a település bármilyen vagyoni helyzetű, az ÁSZ nem tesz közöttük különbséget. Jobboldalira, baloldalira, függetlenre, gazdagra és szegényre egyaránt lehull a bárd...osztályzatok formájában. És hozzáteszem: úgy tűnik nekem, hogy e tekintetben valóban megpróbálják kiegyensúlyozottan forgatni a fegyvert."
Kedves Íjász!
Ugye ezt Te sem gondolod komolyan? Ki lett az új jegyző, milyen kapcsolatokkal rendelkezik?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2021.03.22. 16:36:22

@Bubu64: " Ugye ezt Te sem gondolod komolyan?"

Ha nem így gondolnám, akkor nem írtam volna le. 188 önkormányzatot vettek górcső alá. Önmagában is elég nagy szám ahhoz, hogy kellemes legyen a szóráskép a végső statisztikában...ami ott van ebben a posztban is. Elvégre Nagykovácsi is belekerült, gazdag és jobboldali faluként....olyan indokkal, amilyennel, de ez itt most lényegtelen, mert ez a saját pontrendszerük által kiadott statisztikáról szól. 57% kapott kitűnő osztályzatot, a maradék 43 % kiadja az elfogulatlansági bizonyítványt.

"Ki lett az új jegyző, milyen kapcsolatokkal rendelkezik?"

Még nincs új jegyző. Papp István látja el még a feladatot. A munkakör legkorábban 2021. április 12. napjától tölthető be.

nagykovacsi.hu/hirek/allaspalyazat-jegyzo-munkakor-betoltesere

"...Állítólag megszavaztak egy olyan törvényt, hogy elvennék a településrendezési jogot az önkormányzatoktól...."

Ez már most is így van, csak masszíroztak rajta egy kicsit. Az utolsó bekezdés a lényeg a cikkben:

444.hu/2021/03/14/a-fidesz-kdnp-a-tomeges-migraciora-hivatkozva-elvenne-a-telepulesrendezesi-jogokat-az-onkormanyzatoktol

Bubu64 2021.03.23. 16:36:35

Köszönöm a linket.
süti beállítások módosítása