Beálltam azok közé, akik növelik a bajt.

Indítottam egy új blogot. Egy régi-új blogot: kettő az egyben. Mostantól két blogot írok párhuzamosan. Ez a poszt ott jelent meg először, arra a blogra aktualizálva. Eddig nem adtam hírt erről itt: de kezdődik az év, és Zord ideje – az Én Időm –, hogy lassan feltöltsem nyílvesszőkkel a tegezt.

Ott, a Blog.hu-nak azon a mindeddig szűz parcelláján, december 20.-án csatlakoztam a bajt növelők táborához. Örömmel? Bánattal? Nyilván mindkettő. De mindent az olvasók kedvéért. Ha egyáltalán lesznek, mert amibe ezzel a döntéssel karácsony előtt belefogtam, az sikamlós terep.

♦

1.

A politika: tabu.

Ez az új trend. Ez terjed nagyon, egyre több helyen, és nem csak a virtuális, online térben.

A tabusítás – bármiféle tabusítás, bárkinek a részéről, bármiféle témában, amely közérdeklődésre tartana számot és foglalkoztatja a társadalmat, legyen bármennyire szenzitív és robbanásveszélyes – az előszobája a teljes cenzúrának, valamint az offline és az online véleménydiktatúrának, ahonnan már csak egy egészen apró lépés a mindent átható, a mindenre és mindenkire kiterjedő globális faceblokk. Ma például még csak a bolygó leghatalmasabb erejű, önmagát liberálisnak beállító, ám valójában vegytiszta kommunista birodalma gyakorol digitális önkényt milliárdnyi ember és egész országok felett az álhírek, a gyűlöletbeszéd, az összeesküvés-elméletek, az erőszak támogatásával és a mikroméretű buboréktársadalmak millióival bomlasztva a közösségeket a világon mindenhol, de holnap már bárhol maga az adott Állam léphet a helyére, ahol az Egy Vélemény fog győzni.

Sajnos nem hangoztatják és nem ismétlik el elég gyakran, hogy mindenki megértse és megtanulja: a szabadságot csak egy hajszálvékony mezsgye védi a teljes önkénytől és a totális, rendszerszintű diktatúrától. És amit ma még elképzelhetetlennek tartasz, az holnap hétköznapi valóság, a mindennapok része.

Abban az új blogban ez lesz/volt az első, egyetlen és utolsó poszt, amelyben a direkt politika ilyen formában szóba kerül: ezt muszáj megtenni ahhoz, hogy értelmet nyerjen a blog elindításának az indoka.

2.

Nagyon sokan gyűlölik a politikát – ennél fogva sokszor természetesen magukat a politikusokat is –, de annál jobban valószínűleg semmit sem gyűlölnek benne, mint azt, hogy mindenhová beteszi a lábát. Hiába próbálják kizárni, mindenütt ott van. A politika kitüremkedik a TV-ből, zuhatagként ömlik a hírportálokon, felbukkan a beszélgetésekben, megragad az online platformokon, felkínálja az algoritmus a virtuális közösségekben. A politika bejön a lakásukba, bekúszik a küszöb alatt, átférkőzik az ajtók és az ablakok rési között, belebújik a telefonjukba, bedobják a postaládájába, beköltözik a munkahelyükre, beszáll a liftjükbe, befekszik az ágyukba, beleszól a magánéletükbe, feldúlja a közösségeket, szétzilálja a baráti és családi kapcsolataikat.

Ennek egyik, magán a politikán és a politikától való távolságtartáson messze túlnyúló következménye a safe space, a minden verbális, ez esetben tehát fizikai támadástól védett Hópihe mennyország, ahová aztán már a tiltólistára tett gondolatok és szavak sem hatolhatnak be, nehogy valaki a hitében, önbecsülésében, értékrendjében, gondolatvilágában és véleményében sérülést szenvedjen mentálisan. Ugyanennek a történetnek egy másik fejezete például az, amikor még a politikai bloggerek is letiltanak minden kommentelési lehetőséget, és rugalmas elszakadásban menekülnek az olvasók reakciói és a valóság elől. De az élet számtalan területén köszön vissza a politika, a politikai témák kizárása a diskurzusból. 

Pedig a politika, a politizáló ember: maga az élet. Nem tudom az-e a helyes megoldás, ha valaki megpróbál kilépni ebből, és erőszakkal igyekszik véget vetni a politika mindenfelől érkező zaklató hatásának. Nem tudom (de igen, tudom) segít-e az rajta, a környezetén, a településén, az országán, a világon, ha távol tartja magát attól, ami az életét akkor is alakítani fogja, ha nem akarja...sőt, akkor leginkább, és talán abban az esetben a legrosszabb formában és a legveszélyesebb végeredménnyel. Többszörösen, ezerszeresen igazolta ezt a történelem.

De ettől még létező emberi magatartásról és tendenciáról van szó. És emberileg érthető is. A dilemmára adott válasz eredményessége azonban bizonyosan téves.

Én viszont az új blog indításával önként és szándékosan pontosan ezt a téves választ fogom felkínálni.

3.

Eleve vannak a választásokon passzív, megmozdíthatatlan és elérhetetlen tömegek, amelyeknek az ország életére, jövőjére gyakorolt hatása felerősödik ott, ahol még kötelező szavazás sincs. Belgiumban és Luxembourgban például nem, mert ott mindenkinek kötelező szavazni, így legalább esély nyílik arra, hogy a szavazópolgár valamilyen formában rávehető a kampányok során egy érvényes szavazat leadására, és akad még néhány ilyen ország, ahol a politikai erők reménykedhetnek ebben. De nem sok: a politikában és/vagy a szavazásokon való részvétel szabad választás kérdése. Milyen bizarr is ez, ha meggondoljuk, milyen gyorsan veszítheti el egy ember minden jogát a szabad választásra ott, ahol holnap talán minden szabadságjogától megfosztják. A demokrácia eszközeivel felszámolt demokrácia a történelem közhelye, á la Weimar. Igen, a politika undorító, veszélyes, ocsmány és kiborító műfaj...is lehet. Globális és lokális méretekben mérve is inkább negatív a megítélése, semmint pozitív. E tekintetben az USA és Nagykovácsi között jelentéktelen a különbség.

És rengetegen kívánják a pokolba az egészet. Úgy tűnik nekem, hogy a rengetegből is egyre több van.

 forrás: itt

4.

Hosszú idő óta többen kérték tőlem, hogy csináljak egy másik, egy új blogot is, amely tartalmazza a Zord idők blog politikamentes posztjainak – az országos és a helyi politikától is mentes – gyűjteményes változatát. Nagyon egyszerűen szólva: másoljam át mindazt, amiben nincs politika, vagy csak nagyon érintőlegesen ott, ahol ennek tényleg fontos szerepe van és az is kizárólag Nagykovácsihoz kapcsolódóan, de az se legyen direktpolitika, pártpolitika pedig végképp nem.

Eleve van kockázata egy ilyen feladat megvalósításának.

Ennek a vége ugyanis könnyen lehet az, hogy én feleslegesen töröm magam, mert végül azok is maradnak itt, az eredeti és teljes látképet nyújtó blogon, akik egyébként utálják a politikát. Ráadásul politikamentes posztot gyakorlatilag nem írtam egyet sem, mivel az ember minden lélegzetvételével politizál, vagy pedig a politika jelenik meg az életünk szinte minden szegmensében valamilyen módon – de az engem érdeklő témák tekintetében elkerülhetetlenül –, ezért ennek a kívánságnak a teljesítése kissé reménytelen vállalkozásnak tűnt számomra az első pillanatban. Én nem tudom, nem tudnám és nem is akarnám azokat követni, akik távol tartják magukat a politikától, pedig én is csak akkor írok róla, ha kivédhetetlen.

Mégis nekifogtam kb. másfél évvel ezelőtt: elkezdtem átnézni, átválogatni, és ahol kellett és ahol lehetett, átszerkesztettem a posztjaimat, hogy illeszkedjenek az ottani elvárásokhoz, újraközlésre.

Megszenvedtem vele, bár egy idő után némileg meg is kedveltem a kihívást. Lassan a végére érek, és itt az ideje egy új kaput nyitni...anélkül, hogy a régit bezárnám persze. Az a blog: az IdőKowatsch. Mostantól két blogot fogok vinni: írom a Zord időket rendületlenül, itt minden poszt marad változatlan, és jönnek a tabuktól mentes újak, mert tömve van a fiók témákkal, hazádnak és első blogodnak légy híve, ó magyar, de lesznek olyan posztok mostantól, amelyek először oda, a másik blogra kerülnek fel, és csak a kifutásuk után másolom át őket ide, a Zord időkre. Ezeket a friss posztokat külön jelezni fogom ott, amikor élesítem őket.

Oda tehát eleve jóval kevesebb poszt kerülhet fel a szűrés miatt, ám a kiválogatottaknál is muszáj volt a megfelelő mértékű szerkesztést alkalmazni, például a direkt politikai tartalmú posztjaimra, illetve a politikai hírekre mutató linkek, hivatkozások kiszedésével. Kimostam tehát belőlük mindent, amit lehetett, és ami nem csorbítja a hitelességet, mert azérintésmentes/a direkt politikai témáktól távol eső önkormányzati döntésekre vonatkozó linkek, idézetek persze itt is megtalálhatók majd. Viszont annak a blognak a posztjai közé nem lesznek átemelve a Zord idők pártpolitikával, az országos politikával, a helyi politikatörténettel, a kampányokkal és politikai eseményekkel kapcsolatos posztjai, a politikával átitatott helyi botrányok, harcok, csatározások krónikái sem, ahogy a világ vérzivatarának és őrületének egyéb történéseire reagáló posztok sem. Semmi, egyetlen egy sem.

Az áthozott posztok sorrendje is más lesz ott, mint itt volt: ez azonban olykor pozitív hatású, mert ott nem borítja meg semmiféle kényszerű, az aktualitásokra reagáló poszt a logikai fonalat.

Az a testvérblog ennek a keserves, ám remélhetőleg sikeres kísérletnek az eredménye.

A kommentelésre vonatkozó szabályok azonban az IdőKowatschon ugyanazok, mint a Zord időkön.

Minden poszt tehát, ami az IdőKowatsch-on elolvasható, megtalálható lesz itt, az első blogomon is – amit, hangsúlyozom, természetesen írok tovább –, de azoknak, akik ezt szeretik, ezt szeretnék, ilyen világban élnének, azzal az örömteli hírrel szolgálhatok, hogy ott, az IdőKowatschon senkit nem érnek utol a zord idők.

Ott, nem. 

Béke és Szeretet, beköszönt Boldog Örök Karácsony.

Aki felejteni és kivonulni akar, annak az IdőKowatsch is egy apró kapuval tud majd szolgálni a kapukkal teli menekülési útvonalak szerteágazó ösvényein. 

♦