Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Aki megölte Oroszországot

Egy háború anatómiája – 3.

2022. március 07. - zord íjász

A poszt 18 éven felülieknek szól.

Ukrán katonák a történelem leghíresebb trágár levelének írása közben. Az arcok és az egyenruhák változnak, de a harc időtlen. Forrás: Twitter / Business Ukraine/innen, ha tudni akarod mi ez

Mottó: "El fogunk menni a végsőkig. Harcolni fogunk... harcolni fogunk a tengereken és óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és növekvő erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat." (Winston Churchill, 1940, június 4., rádióbeszéd)

Vlagyimir Putyin a világ legsikeresebb nemzetépítője. 

Az ukránoknak szobrot kell majd neki állítaniuk Kijev főterén azután, hogy Oroszország összerogy, és hosszú távon darabokra esik a megnyerhetetlen háborúja következményeinek roppant súlya alatt.

Lehet ez egy kicsi, egy napig álló, habszivacsból készült szobor is, de szerintem, ami jár az jár: úgy összerántotta az ukrán nemzetet, úgy megerősítette az összetartozás tudatukat, úgy feltüzelte a nemzeti, patrióta érzelmeiket – jól mondod, még az eddig is erős nacionalizmusukat is –, úgy összeforrasztotta őket, olyan egységbe terelte őket, ahogy zaklatott történelmük során szerintem még senki. Aki 1991 után ukránként eddig nem volt különösebben büszke Ukrajnára/a kormányára/az elnökére/a népére, az Majdan óta, vagy 2014 óta, de igazán február 24.-e óta biztosan az: ezt a heroikus küzdelmet látva bárki az lenne, akiben van szív. Árulók persze mindig voltak, vannak, lesznek, de itt a teljes képet kell nézni.

A magyarok 500 éve próbálják átjuttatni azt az alapvetően igaz üzenetet a határainkon túl, hogy mi kivéreztünk, emberfeletti küzdelemben, iszonyú veszteségeket és tragédiákat elszenvedve védtük önmagunkat, a kultúránkat, a megmaradásunkat, és ezzel együtt örömmel vagy kényszerűségből, az mindegy, de védtük Európát, a nyugatot, a kereszténységet a muszlim veszedelemtől – ez még akkor is így van, ha részben csak pufferzónaként útban voltunk a Török Porta és a Bécsi Udvar hatalmi harcában –, de rajtunk kívül (én még nem hallottam róla) ezt sehol nem tanítják és/vagy gondolják így.

Mi tudjuk, mi így gondoljuk, mi átéltük, de másokat nem érdekel, vagy letagadják ezt.

Amit mi 500 év alatt nem tudtunk elérni, azt az ukránok 10 nap alatt összehozták: ők a demokrácia, a szabadság, a függetlenség, a nyugati kultúra és európai eszmények védelmezői egy honvédő háborún belül, amelynek keretében az egész civilizáció küzdelmét magukra vállalva harcolnak a mostanra tulajdonképpen sátáninak és barbárnak lefestett Oroszország ellen, amelyet a világbékét veszélyeztető Putyin vezet...és ez a narratíva a nap 24 órájában ismétlődik a mérvadó, sokak által nézett, vezető hírcsatornákon. Már most tananyag.

Senki nem akarta az ukránokat ∼20 éven belül felvenni sem a NATO-ba sem az Európai Unióba, mert egészen egyszerűen reménytelennek tűnt, hogy ezen időszakon belül képesek lennének teljesíteni a csatlakozási feltételeket bármelyikbe is – a Forbes a 10 legrosszabb gazdaságának listáján a 4. helyre tette 2011-ben, Guinea után, de GDP tekintetében is rendkívül rosszul szerepelt –, nem beszélve a geopolitikai aggodalmakról, hiszen konkrétan háborúban állt, miután a kis zöld emberkék darabokra szedték. Amióta Putyin megindította a háborúját máris jobb helyzetbe tornázták magukat csatlakozási szempontból és érzelmi oldalon.

Bárki, aki olvasta Ukrajna (jelen esetben ez a mai Ukrajnát is magában foglaló földrajzi területet jelenti) történelmét az tudja: 1000 évnyi zord idő tépázta, alakította ennek a területnek a sorsát, amely állandóan más birodalmak, fejedelemségek, királyságok, császárságok, cárok érdekszférájának ütközőzónájában helyezkedett el: egy magyar számára ez ismerős képlet.

Görögök, makedónok, rómaiak, gótok, hunok magyarok, besenyők, vikingek lakták vagy éppen szaggatták, aztán a Litván Nagyfejedelemség, a Lengyel Királyság, a Moszkvai Nagyfejedelmeség, a Mongol Birodalom, A Habsburg császárság, a cári Oroszország, a sztálini Szovjetunió marcangolta és/vagy olvasztotta magába. A kozákok önállósági törekvései hamar kudarcba fulladtak, szinte mindig akadt valaki, akinek hűséget kellett fogadniuk, vagy akivel óriási véráldozat árán harcba kellett bocsátkozniuk, hogy legalább a nyelvüket, kultúrájukat megőrizhessék, ha politikai függetlenségüket nem is. Vannak ennek a harcnak legendás fejezetei, amely pl. a te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej kezdetű, mostanra a világirodalom részévé lett levélben is megmutatkozik.

Többnyire a túlélésért folytatott harc dominált. Ebben láthatóan nincs újdonság.

Ráadásul amikor a Szovjetunió széthullott, Ukrajna akkor sem lett az az ország, amivé válnia kellett volna. Mintha az elveszettség, a kétségbeesés, a nyomorultság összes folyója Ukrajnában ömlött volna össze Európában – hozzánk ebből pl. a szemétkezelés megoldatlansága miatt a Pet(palack)kupa, tehát sok száz tonnányi szemét jutott el eddig főleg, és természetesen a nyelvtörvény miatt politikai hadakozás, a honfoglalási emlékmű rendszeres megrongálása, a magyarokat ért zaklatások. 

Itt nem részletezendő okok miatt úgy alakult, hogy több kárpátaljai magyarral kerültem kapcsolatba, és sokat beszélgettem velük...jól mondod, még nem jártam Ukrajnában/Kárpátalján, de nem is kaptam hozzá nagy kedvet. Életemben ennyi elkeserítő beszámolót nem hallottam: elnéptelenedő magyar falvak, parlagon heverő földek, kevés a munkáskéz, de egyre több a tolvaj, 10 házból 6 üres, szemét, elhanyagoltság, elvándorló fiatalok, mindenütt csak az öregek maradnak, mindenki külföldre házasodik vagy ott vállal munkát ameddig lehet...a városban jobb a helyzet valamivel, de a falu haldoklik. Kárpátalja pátosz nélkül. Nem tudom mennyire jellemző ez, de három különböző kistelepülésről érkezett embertől hallottam ugyanezt. Mondjuk, Magyarországon sem ismeretlen tendencia, ez igaz.

De ez csak tényleg csak műanyag palack a problémák hegycsúcsán, még ha nekünk első helyen állóan fontos is.

Európai mértékkel mérve biblikus méretű szegénység, állami és hétköznapi korrupció, elképesztő bűnözési ráta, romokban heverő gazdaság, idegengyűlölet, oroszgyűlölet, mindengyűlölet, tomboló nacionalizmus, csökkenő népesség, a jól kihasznált mezőgazdasági adottságok mellett a még mindig kiaknázatlan lehetőségek tárháza, állandó orosz beavatkozás, megfélemlítés, választási családok, hősies forradalmi megmozdulások, a Majdan-tér vérfürdője, országcsonkítás, belső ellentétek...hosszan lehetne sorolni. 

2022. február 24.-én mindezt elsöpörte a valódi megmérettetés. És abban az ukránok felülemelkedtek önmagukon.

Putyinnak tehát – nemzetépítő munkájának elismeréseként – jár az elismerés ukrán részről. Az agresszióval okozott károkért, a gyerekgyilkosságokért, az özvegyekért, az árvákért, az elpusztított városokért, a lerombolt infrastruktúráért másféle jutalomban fog részesülni, de én nem hiszem, hogy ehhez a Hágai Nemzetközi Bíróságnak sok köze lesz.

Ez a jutalom majd akkor lesz esedékes, miután Putyint a saját emberei az oligarchák közreműködésével megpuccsolják, házi őrizet alá helyezik, vagy elmegyógyintézetbe zárják, ha tényleg megbomlott az agya, vagy váratlanul fellépő egészségügyi problémák következtében még az ukrajnai háború alatt életét veszti. 70 éves, szerintem nagyon beteg – ha ránézek ez az első, ami az eszembe jut –, teljesen széthullottnak tűnik, az időnként rátörő úgynevezett Hosszú Asztali Paranoiában szenved, amelyet valószínűleg nála a cári felsőbbrendűség érzékeltetése, az egyszerű eszközökkel végrehajtott merénylettől való félelem és a fertőzések elkerülésének vágya okozhat. Ez utóbbit még el lehet fogadni, de az első kettőt csak saját maga építi és gerjeszti.

Ugyanakkor nyilvánvalóan állandó háborús stresszben kell ébernek maradnia: ez még egy egészséges, fiatal szervezetet is megviselne, és én kétlem, hogy Putyin naponta 5 óránál többet aludna. Napközben katonai jelentéseket olvas, a parancsnokainak az óránkénti beszámolóit hallgatja, videokonferenciákat tart, rögtönöznie kell a hadászati helyzet vagy a nemzetközi büntetőintézkedések változásaira reagálva, és magas hőfokon égeti a készenléti energiáit. Mindeközben bizalmatlanságban és rettegésben él: a nyilatkozatai egy sarokba szorított vadállat dühének és szűkölésének az elegyét idézik fel. Állítólag folyamatosan dührohamai vannak: én ezt elhiszem, dezinformációs háború ide vagy oda. A hadjárat kínját figyelve, a hazai és nemzetközi reakciók fényében, illetve a brutális gazdasági, politikai, társadalmi következményeit tekintve indirekt módon is bizonyítottnak látom az amerikai hírszerzés értesüléseit erről. Vlagyimir Putyin mostanra talán ezerszeresen megbánta, hogy nem gondolta végig azt az öt kérdést, amelyre minden háború megkezdése előtt választ kell adni a győzelemhez.

Bár azért ezt lehet tudni a történelemből: az orosz gondolkodás, az orosz ember tűréshatára nagyon más.

Ettől függetlenül, úgy vélem, hogy Putyin megölte Oroszországot. És ez szomorú történet, pedig nekünk magyaroknak gyakorlatilag csak fájdalmat hozott ez a birodalom.

Hosszú időre kivégezte Oroszországot gazdaságilag – ha a világ ilyen keményen lépett volna fel 2014-ben, akkor ez a háború talán nem kezdődik el –, kivégezte az orosz népet, akikre talán szégyen hullhat, ha nem tagadják le a származásukat külföldön, kivégezte az orosz szavahihetőséget, az orosz politikai konszenzust, az oroszok bizakodását, hitelességét, becsületét és az orosz reményeket, visszamenőleg is az orosz történelmet. Minden orosz dicsőségre és hősies áldozatra torzító üvegen át fognak nézni egy darabig a világban. Most azok képviselik mindezt, ami Oroszországban a múltban, a jelenben és az emberekben érték, akik az orosz utcákon tüntetnek a háború ellen és kockáztatják a börtönt vagy az életüket.

De még annak az esélyét is kivégezte, hogy esetleg meghallják és meghallgassák nyugaton a jogos – ha volt ilyen –, vagy általa jogosnak vélt orosz sérelmeket. Ezek után már teljesen mindegy, hogy akadtak-e tolerálható, elfogadható, észérvekre alapozott aggodalmai, amelyeket eleve nyilván politikai-kereskedelmi módszerekkel kellett volna rendezni, mert irgalmatlan hatalom összpontosul a kezében, és olyan nyomásgyakorlásra alkalmas eszközei vannak, amelyekkel valóban kikényszeríthette volna, hogy odafigyeljenek rá. Ebből maradnak a tántorgó, batyuikat cipelő öregemberek, a kutyájukkal-macskájukkal menekülő emberek és a síró gyerekek. A partinak vége, mint a föld-levegő rakétatalálatot kapott orosz helikopternek.

Az orosz kultúra nem egyenlő az orosz politikával, és semmiben sem egyenlő Vlagyimir Putyinnal, ám téved, aki azt állítja, hogy ennek az abszurd indoklással megindított, egyre inkább a civilekre összpontosító háborúnak a mocska nem fröccsen rá bármire, amihez az "orosz" jelző tapad.

Az orosz kultúra csodálatos: az oroszok a képzőművészetben, az irodalomban, a zenében, a filmművészetben az egész emberiség kultúrkincsének maradandó darabjait alkották meg – a Sztalker nagyjából az orosz néplélek tűpontos leirata lehet,  Bulgakov (Kijevben született és Moszkvában halt meg, az ukránok és az oroszok is magukénak érezhetik, és akad még ilyen) Mester és Margaritája pedig letehetetlen csoda, Eisenstein filmes nyelvezetét ma is másolják, az orosz színészek (háborús filmekben jön ez különösen erősen elő) simán lealázzák hitelességben a világ összes más nemzetének színészét –, de Putyinnak erre is sikerült rápakolnia a saját lázálmainak negatív következményeit. Ha egy magyar karmesternek kell észhez térítenie a nézőtéren ülő közönséget, akkor biztosak lehetünk benne, hogy még sokáig velünk marad ez az élmény, és lesz több is abból a kultúra minden szegmensében, amit jelzős zajnak hívnak: látjuk ennek jeleit.

Putyin páriát csinált Oroszországból. Nehéz lesz innen visszakapaszkodni.

Minden ok, amely miatt a NATO-t létrehozták, 2022. február 24.-én végérvényesen és maradéktalanul igazolást nyert. Putyin ∼20 éves regnálása alatt Oroszország autokratikus rendszerré való átalakítása, a Közép-Európai vagy Közel-Keleti nyomulása, a balti államok választásaiba való beavatkozási kísérletek vagy az infrastruktúra elleni kibertámadások, a grúziai háború, az Ukrajna 2014-es – egyébként önmagában páratlan katonai és politikai profizmussal, gonoszsággal végrehajtott – megcsonkítása a Krímben és Kelet-Ukrajnában, az amerikai választások idején kifejtett elképesztő dezinformációs és trollkampánya... semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy itt a soha nem nyugvó rosszindulat munkálkodik a mélyben, mint Mordorban.

Ne kezdd el felsorolni az USA háborúit, propagandista, nem fogják a párhuzamok hitelesíteni ezt az agressziót. 

E háború kirobbantásával felkerült az i-re a pont: az amerikaiakon kívül nem nagyon hitte senki – én sem –, hogy valaki a délszláv háború után megint képes az egész világot megrázva egy ilyen háborút kezdeményezni Európában, de ahogy írtam, "Távol álljon tőlem, hogy én megpróbáljak az orosz birodalom vezetőjének fejével gondolkodni, vagy megpróbáljam egyáltalán kitalálni, hogy mire lenne képes a céljai eléréséért..."

Most már tudjuk mire. 10 napja ezt nézzük.

Winston Churchill tudta. Franklin D. Roosevelt tudta. Harry S. Truman tudta. Az a 30 ország 1949-ben tudta. A Szovjetunió fenyegetést jelentett hidegháború alatt. Soha nem lehetett benne megbízni, és kiderült – már rég –, hogy a mai Oroszország is csak a nevében különbözik tőle, de a hamu alatt ott ég a cári és sztálini/főtitkári birodalmi nosztalgia parazsa. Adolf Hitlert és a Harmadik Birodalmat el kellett taposni a II. világháborúban (a 30 éves háború második szakaszában), mert ő volt az elsődleges célpont, és ehhez minden segítséget meg kellett adni a Szovjetuniónak is, hogy talpon maradjon, össze kellett vele fogni, együtt kellett vele működni, de minden kézfogás mögött ott volt a Führer jóslata és (kudarcba fulladt) terve a szövetség szétrobbantására: ez a szövetség az angolok-amerikaiak-oroszok között csak addig tart, amíg ő él. A náci Németország és a kommunista Szovjetunió egymás tükörképei voltak a világbirodalmi törekvéseikben, és amint a Harmadik Birodalom elbukik – ez nyilvánvaló és természetes volt –, a többi országnak fel kellett készülnie a Szovjetunió/Sztálin elleni harcra. Jalta, Potsdam...tudjuk. Eladtak bennünket a békéért (értsd: a hidegháborúért) és a vasfüggöny rossz oldalára kerültünk.

A NATO – a védelmi szövetség – csak rámutat a véres és rommá lőtt ukrajnai városokra, és így szól: si vis pacem, para bellum. 

A finneknek már mondani és mutatni sem kell. Élő tapasztalatuk van arról, hogy mit jelent az orosz közelség. Simo Häyhä mai harcostársai gőzerővel gyakorolnak, a finn politikusokat meg hirtelen érdekelni kezdte a NATO tagság.

A nyugatnak/az USA-nak, mindenben igaza lett, és mindenki, aki 1999-ben Magyarországon a NATO csatlakozásra szavazott, az helyesen járt el, akár politikusként akár egy civil polgárként akarta ezt. Az Oroszországot övező NATO védelmi gyűrű nem Oroszország katonai megtámadása miatt készült, hanem ketrecként, hogy féken tartsa a cári ambíciókat: soha nem is volt más célja. Ürügynek is röhejes, szánalmas, ócska és történelmietlenül primitív arra hivatkozni, hogy itt bárki katonai csapást akart volna mérni Oroszországra, vagy azért kellett Putyinnak elindítania a háborút, mert Ukrajna – egy szabad, független állam –  csatlakozni akart a NATO-hoz vagy az Európai Unióhoz...Oroszország Anyácska és az Eurázsiai Unió helyett.

Nem, propagandista, Oroszország nem lehetne soha a NATO tagja, mert éppen miatta hozták létre: mintha Törökország kérné a felvételét a Szent Ligába 1571-ben, Lepanto előtt. Ukrajna lehetne tag, de ő meg nem (volt) rá alkalmas.

Azt a hivatkozást – a sok álindok közül az egyiket –, hogy a háborút lépéskényszerből kellett elindítani, igen sokan elsütötték a történelem során. Többnyire nettó hazugság volt...jön a háborús példatár, ahogy megígértem.

Az az ember – legyen például egy magyar –, aki azt hiszi, hogy a Nyugat-Európai országok bármelyike hajlandó lett volna háborút kezdeményezni Oroszország ellen 1945 után, vagy 1990 óta, az említett öt kérdés hiteles megválaszolása nélkül, az nem tudja, mit beszél: még a kubai rakétaválságot is sikerült kellő erélyű, passzív katonai fellépéssel, de párbeszéddel leszerelni, pedig az valóban pengeélen táncoló háborús helyzet volt. Senkinek nem állt érdekében egy Oroszország elleni háborút kirobbantani, a NATO bővítésének nincs és nem volt ilyen célja soha.

Oroszország kimagasló kereskedelmi partner – az USA cégeinek is –, óriási üzleti lehetőség az ipar számtalan szereplőjének... és egyben persze Európának energetikai függőség, de kezelhető függőség, amennyiben béke van, emellett kontinens nagyságú ország, olyan emberekkel, akik lángoló hazaszeretettel és az orosz föld iránti odaadással viseltetnek bármiféle külső agresszióval szemben, és így bizonyítottan életveszélyes ellenfél egy honvédő háborúban: senki sem támad rá egy ilyen országra, hacsak nincsenek szuicid hajlamai. Ezt még a szenilis Biden is tudja. Putyin még annál is jobban.

Tehát aki azt sugallja/terjeszti, hogy a NATO-nak – és ezen belül kiemelten fontos szerep jut az európai tagállamoknak – bármiféle érdeke fűződne/fűződött volna valaha is ahhoz, hogy háborús konfliktust generáljon Oroszországgal, az a legegyszerűbb és legmegengedőbb esetben téved, súlyosabb esetben Kreml-propagandistaként hazudik, alapesetben csak teljesen hülye, de szélsőséges esetben persze akár vegytiszta haza- és nemzetáruló is lehet, aki a béke, Európa, a magyar nép halálos és esküdt ellensége, és akit egy demokráciában valószínűleg az összes kapcsolatával együtt fel kellene térképeznie és/vagy le kell vadásznia a nemzetbiztonsági szerveknek, mert potenciális fenyegetést jelenthet az országra (lakosságra, helyi politikusokra) nézve, amennyiben egy Putyinnál is rosszabb forgatókönyvíró kerül esetleg a jövőben a Kremlbe, és ez az orosz expanziós tevékenység kiszélesedik. Az ilyen figurákat (ideológiai, vallási fanatikusok, ellenséges propagandát terjesztő dezinformációs oldalak üzemeltetőit stb.) a világ összes normálisan működő országában legalább megpróbálják szemmel tartani, és ha nagyon durvul a helyzet, akkor begyűjtik.

Igen, én sem hiszem, hogy Putyin vagy bárki rá merne támadni egy NATO országra. Ha ilyesmivel próbálkozna, valószínűleg előbb lőné le a belső köréből valaki, mielőtt ezt megvalósíthatná.

De az egyetlen, amit ebből a háborúból eddig biztosan megtanultunk, hogy az elképzelhetetlen is elképzelhető.

A zord idők lehetnek zordabbak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr5217773978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.03.08. 14:49:10

Az ukránok nyugati része eddig is szélsõséges nacionalista volt, annyira nem kellett õket összerántani. Lásd magyarverések, festékkel leöntött magyar emlékmû, nyelvtörvény.

Az, hogy mindeközben nyugatra vágynak csak annak a bizonyítéka, hogy lövésük sincs arról, hogy mihez is csatlakoznának. Ha netán megnyernék a háborút, és ha sikerül a csatlakozás, akkor jön majd a meglepi, hogy nyugat-európában nem a szélsõjobb a mainstream hanem a mindenféle színûre festett szélsõbal. Persze ennek azért túl nagy realitása nincs.

A másik dolog viszont, hogy nem, ebbe az oroszok nem fognak belerokkanni vagy szétesni. Az EU már jobb eséllyel teszi majd ezt. Mert hogy az olaj a kínaiaknak is kell, ahogy a gáz is, meg a kaja is, meg más nyersanyag is - és cserébe tudnak adni érte Jüant - illetve árut.

És igen, jó eséllyel túléli az EU is az oroszok nélkül. De ha maradnak az embargók, akkor a COVID válság vagy 2008 valószínûleg a boldog békeidõknek tûnnek majd.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 15:28:05

@midnight coder: Ukrajnában nincs internet? Nem jelennek meg nyomtatott újságok? Nincs TV-adás? Soha nem hallottak még Nyugat-Európáról? Nem olvastak/láttak, hallottak még híreket Nyugat-Európáról?

Mintha kicsit elfogult és vonalas lennél bizonyos tekintetben.

Majd meglátjuk melyikünk lesz igaza Oroszországgal kapcsolatban.

De szerintem ezek az oroszok – az okosabbja - azért tudhatnak valamit:

index.hu/kulfold/2022/03/08/oroszok-ezrei-menekulnek-finnorszagba/

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 15:36:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Öregem, ez egy vezértrolltól szabályos kitüntetés. Köszönöm.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 15:37:35

@zord íjász: Az éjszakai kódolónak már agyára ment a sok kávé és mindenben az USA és az EU szétesését látja igazoltnak.
Kína olcsóbban fogja a gázt és az olajat beszerezni az oroszoktól, így az arab világ és Venezuala kapacitásai felszabadulnak. No meg jelenleg a palaolaj is gazdaságos most. Az oroszok pedig a gazdaság és politika perifériájára szorulnak.

midnight coder 2022.03.08. 15:38:39

@zord íjász: Bár nem volt internet, de azért mi is elég sok mindent tudtunk a nyugati világról 89-ben. Mégis elhittük, hogy a gengszterváltás után pár évvel nekünk is olyan életünk lesz.

midnight coder 2022.03.08. 15:44:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Kína olcsóbban fogja a gázt és az olajat beszerezni az oroszoktól, így az arab világ és Venezuala kapacitásai felszabadulnak."

Ja. Kérdés csak az hogy mikorra. Másik kérdés, hogy mennyivel lesz ez drágább mint most a ruszki olaj. Az amcsik nyilván nem járnak rosszul ezzel, ahogy az arabok sem. Meg a kínaiak sem. Sõt, végsõ soron jó eséllyel túlzottan az oroszok sem.

Billy Hill 2022.03.08. 15:50:05

"A magyarok 500 éve próbálják átjuttatni azt az alapvetően igaz üzenetet a határainkon túl, hogy mi kivéreztünk, emberfeletti küzdelemben, iszonyú veszteségeket és tragédiákat elszenvedve védtük önmagunkat, a kultúránkat, a megmaradásunkat, és ezzel együtt örömmel vagy kényszerűségből, az mindegy, de védtük Európát, a nyugatot, a kereszténységet a muszlim veszedelemtől. [...] Mi tudjuk, mi így gondoljuk, mi átéltük, de másokat nem érdekel, vagy letagadják ezt. Amit mi 500 év alatt nem tudtunk elérni, azt az ukránok 10 nap alatt összehozták."

Zárójelben: Mondjuk ha lehetett volna fácsén élőzni már a nándorfehérvári csata idején, vagy ha Zrínyiről és csapatairól is körbement volna a Twitteren, FB-n, LinkedIn-en stb. egy ilyen Kígyó-sziget-szerű videó, vagy ha lehetett volna kriptovalutát utalni az 56-osok accountjára, akkor talán más lett volna a helyzet... :-/

Alick 2022.03.08. 15:51:37

@midnight coder: Zelenszkij odahaza ("médiazsidó") liberálisnak számít, ennek ellenére láthatóan nem emelt gátat a soviniszta mozgalmaknak, hanem (már a háború előtt is) beállt a sorba. Természetesen a háborút is a saját népszerűségének növelésére használta fel és a nyugati hatalmaktól kifejezetten követelte a támogatást.
Se vele, se a tőle kevésbé kifinomultakkal az euroktarák nem tudnak mit kezdeni.

Alick 2022.03.08. 15:54:12

@midnight coder: "Mégis elhittük, hogy a gengszterváltás után pár évvel nekünk is olyan életünk lesz."

Jogos, de ha ezt valaki elhitte, akkor tényleg nem sok fogalma volt arról, hogyan is mennek a dolgok.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 16:06:08

@midnight coder: "Bár nem volt internet, de azért mi is elég sok mindent tudtunk a nyugati világról 89-ben. Mégis elhittük, hogy a gengszterváltás után pár évvel nekünk is olyan életünk lesz."

Csak az hitte el, aki nem a valóságban élt.

De vajon mit jelent a "pár év"?

Sajnos én már nagyon öreg vagyok, de ennek megvan a maga haszna. 32 év telt el a gengszterváltás óta – ebben egyetértünk –, de minden kudarca, mocska, politikai és ideológiai szédelgése ellenére felfoghatatlanul sok pozitív változás történt ebben az országban. Igaz : szélsőséges nyomor váltakozik a szélsőséges gazdagsággal, elnéptelenedő falvak váltakoznak a virágzó városokkal (főleg Budapest és az agglomeráció, illetve a vonzó turisztikai övezetek)...de, ha ma megnéz valaki egy Budapesti fotógyűjteményt 1990-ből (utcakép, emberek, öltözködés, autók, buszok, metrók, villamosok, épületek...stb.) akkor olyan érzése van, mintha nem 30, hanem 100 év telt volna el. Ég és föld.

Mondok neked valamit, és ez olyasmi, ami bizonyára kedves lesz a szívednek, hiszen ősidők óta ismerlek a blog.hu-ról, és tudom milyen kommenteket tolsz.

2010 óta a kormányzat 3000 templomot újított fel teljesen vagy részlegesen, és 200 újat épített, emellett a magyar építészeti örökség emlékeinek (kastélyok, paloták, várak, kúriák, jelentős építészeti értéket képviselő egyéb épületeket és parkokat, történelmi kerteket) tucatjait újította fel szinte 100%-ig, vidéki kisfalvakban és Budapesten. Igen, lehet – biztos, ezer százalékig biztos, csak az arányokról folyik a vita –, hogy loptak ebből, de iszonyú elfogultság lenne azt állítani, hogy ez nem egy pozitív folyamata a gengeszterváltásnak, amelyben tagadhatatlan (és valószínűleg az egyetlen ) erénye éppen ennek az általam nem különösebben kedvelt kormányzatnak van leginkább. Ők hozták ebben a legnagyobb változást: igaz, konjunktúra volt, dőlt az EU pénz, lehetett építeni és lopni...és ez csak egy példa.

De már emiatt is megérte csatlakozni az EU-hoz. A nyugat a mi hazánk, mindig oda tartoztunk, mindig ott voltunk otthon, amióta visszadugtuk a tegezbe a nyílvesszőinket. Aki ezt el akarja venni tőlünk, és aki a nyugat ellen akarja, akarta hangolni a magyar népet, az a magyar nép rosszakarója, ellensége...enyhe esetben csak tévedésben van. Te legyél ez utóbbi inkább.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 16:09:02

@Alick: na, ezt egyszerre írtuk, csak te rövidebben, de nálam alapszabály, hogy amit öt szóval is el lehet mondani, azt én 500 szóval mondom el, mert szeretek mindent szájbarágni és túlmagyarázni, hogy biztosan mindenki megértse az üzenetet, és egyéb gazemberségekre is képes vagyok.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 16:24:30

@Team Vincent:

Értem. Ha rosszul értem, magyarázd meg, bendebalázsmódra.

Tehát Brüsszel a hibás. A szankciók. A gazdasági válság, ami a szankciókból fakad, bumeránghatásként. Amelyet az összes fideszes EU képviselő is megszavazott. Mi fizetjük az árát annak, hogy a nyugat megpróbál nem katonai eszközökkel megállítani egy mészárlást, annak minden következményével együtt. (árvák, öregek az utolsó motyóikkal, menekültválság)

Nem a menekülő civileket ágyúzó és gyeregyilkos (mi a mai friss statisztika, már 150? kevesebb? több? ) Putyin a fő gond, aki elcsatolta a Donyec-medence és a Krím egy részét (Ukrán agresszív Trianon, üdv a klubban, ugye, lehet röhögni), aztán lerohant egy hadsereggel egy független országot, hanem Brüsszel meg a szankciók.

Brüsszel.

Szegény mi, rohadt Brüsszel.

És hol van ebből a képletből a szankciókat kiváltó indok?

midnight coder 2022.03.08. 16:27:11

@zord íjász: "de, ha ma megnéz valaki egy Budapesti fotógyűjteményt 1990-ből (utcakép, emberek, öltözködés, autók, buszok, metrók, villamosok, épületek...stb.) akkor olyan érzése van, mintha nem 30, hanem 100 év telt volna el. Ég és föld"

Az autók nyilván nyugati autók, de az átlagéletkoruk van vagy 15 év. Tény hogy szebbek és jobbak is mint egy Lada volt, de azért ez még mindig fényévekre van a mostani nyugattól is, nem hogy a 30 évvel ezelõttitõl. Pláne, hogy ezek jó része nem itt öregedett 15 évet hanem eleve használtan jött be az országba. Kb. ugyanez a helyzet busz ügyben is. Szép Mercedes buszokkal megy a BKV, csak a légkondi nem megy már rajta, az ablakok meg by design nem nyithatók, hiszen van légkondi :-), a mûszerfalat már itt berhelte meg valaki szaki hozzá nem passzoló facsavarral és alátéttel a helyére visszagányolva azt. Az embereken máféle ruhák vannak. Csak elég nagy része fast fashion, meg second hand.

Persze nyilván volt fejlõdés, de azt a nyugatot amihez 89-ben csatlakoztunk volna, már a mai Nyugat sem fogja soha utolérni.

body_andras 2022.03.08. 16:30:11

Időtlen időkig merenghetünk a történelmi előzményeken, de az alapkérdés továbbra is az, mi a faszért nem tudja ember és ember egymást békében élni hagyni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 16:30:35

@Billy Hill: Díjazom, persze, tudom.

De szerintem 500 év (ötszáz év) alatt illett volna ellensúlyoznunk a facebookot, a twittert meg a tiktokot is. Aztán mégsem sikerült.

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:32:18

Nagyon jól megfogalmaztad azt, ami nekem is az alapvető problémám volt sok többé-kevésbé putyinpárti/putyinmentegető poszttal/kommenttel. Azaz hogy egy (katonai) szövetség (NATO/EU) békés terjeszkedése (mert az, a tagállamok önszántukból csatlakoztak) hogy a fenébe lehetne már (elégséges) indok egy támadó jellegű háborúra???
Oroszország nagyhatalmi státusát, annak megsértését emlegetik sokan... de hát hol nagyhatalom Oroszország ma? Katonai téren egyértelműen. Nyersanyagok terén, emberanyag terén is. Gazdaságilag már azért nem egyértelmű a helyzet. És mindettől függetlenül: vannak egy nagyhatalomnak "determinált jogai"? Mindenki által elismerendő érdekszférája? Nem fordítva működik ez, azaz ha tud szövetségeket kötni, gazdasági befolyást szerezni, ezen keresztül politikai súlyt növelni, attól lesz valódi nagyhatalom? Putyin és a putyinisták azt próbálják megmagyarázni, hogy ha az egykori szövetségesek és "gyarmatok" (szabad akaratukból) máshová csatlakoznak, akkor Oroszországnak joga van erőszakkal visszahódítani azokat...
Azt felejtik el mindig a magyar hívők, hogy ez akkor Magyarországra is vonatkozni fog.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 16:33:05

@body_andras: Ha erre a kérdésre egyszer sikerül megtalálnod a választ, legyél olyan jó, hogy dobsz egy kommentet bármelyik poszt alá, hogy én legyek az első civil, aki látja a választ, mielőtt közzéteszed a nagy nyilvánosság előtt, elárasztanak az újságírók és elmész felvenni a Nobel-díjat.

midnight coder 2022.03.08. 16:36:13

@zord íjász: Azért vannak elõzményei annak is, ha az oroszok idegesek ha az amcsik szövetségesei zsezsegnek a határaiknál, lásd irak megszállása. Ami az amcsik részérõl pont annyira volt jogos mint amit most õk csinálnak. És ami megmutatta a ruszkiknak, hogy az usákok bármikor elvihetik hozzájuk is a demokráciát. A másik elõzmény pedig az volt, hogy igen, az ukránoknál elég nagy területek vannak elég jelentõs orosz kisebbséggel - vagy akár többséggel is. És igen, volt terület amit az akkori fõelvtárs egy átvodkázott éjszaka után valamelyik szocialista évforduó alkalmából azért csatolt oda, mert hogy csak. És igen, azért az ukránok házhoz mentek a pofonért, lásd az orosz (és a magyar) kisebbségek szívatása. Persze azok az ártatlanok akik szívnak ezért nyilván nem érdemelték ezt meg, de azért látni kell hogy itt nem csak Putyin az egyetlen sáros politikus az ügyben.

És ekkor még feltétleztük, hogy az USA keze (és titkosszolgálata) semmilyen mértékben sincs benne sem az elõzõ elnök megpuccsolásában, sem késõbb a helyzet fokozásában. Mert simán lehetett az is, hogy õk ugrasztották össze a két csapat nacionalistát, elvégre leginkább õk húznak hasznot ebbõl az egészbõl.

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:37:54

@midnight coder: azért elég komoly kognitív disszonanciát okozhat most neked, hogy egyszerre kell negatívan beszélni a nyugathoz csatlakozás által lehetővé tett mai mo-i életszínvonalról és egyetérteni a kormány "Magyarországon minden csodás" szólamaival...

body_andras 2022.03.08. 16:38:24

@zord íjász: köszi a díjat de előbb költöznék nemzetközi vizekre halászatból megélni minthogy átvegyem :)

midnight coder 2022.03.08. 16:39:44

@Cpt. Flint: Azt hogy hol nagyhatalom te is leírtad. Azt, hogy a ruszkik miért idegesek ha amcsibarát fegyverek vannak a szomszédban meg én írtam le.

A ruszkik és az amcsik közötti viszony nem tegnap kezdett el hûlni. Anno Gorbacsov idején még úgy nézett ki, hogy eljött a világbéke. Mostanra meg ott vagyunk a III világháború szélén. És ezért nem csak a ruszkik tettek.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 16:44:59

Az alternatív libernyák valóságuniverzum egyik szeletét olvashattuk.

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:45:27

@midnight coder: "Azért vannak elõzményei annak is, ha az oroszok idegesek ha az amcsik szövetségesei zsezsegnek a határaiknál"
Na pont ezt nem értem... hogy lehet egy szövetségi rendszer BÉKÉS, önkéntes alapú kiterjesztése (ami egyébként még elég rohadt messze volt) MEGFELELŐ indok (szerinted) egy agresszív, támadó, területszerző, népirtó háborúra?
Mondd, hogy csak kifogytál az érvekből...
Talán vonzó alternatívát kellett volna felmutatni az ukránoknak (és bárki másnak), ha nem akarják az "ellenséges" táborban látni őket.
Az meg végképp röhejes elképzelés, de már a posztban is benne volt, hogy majd az USA megtámadja (elsőként) Oroszországot.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 16:48:02

“Senki nem akarta az ukránokat ∼20 éven belül felvenni sem a NATO-ba sem az Európai Unióba..” És ezután sem akarja majd senki..

midnight coder 2022.03.08. 16:48:07

@Cpt. Flint: Nincs ilyen problémám. Tudom, nehéz elhinni de van ám olyan is, hogy valaki Orbánékat sem szereti, de azt sem amerre a mai nyugat tart. És nem azért, mert nem szereti az ember nyugatot vagy európát vagy az USA-t, hanem pont azért, mert olyan folyamatokat lát amik tönkreteszik azt. És ezek a folyamatok sajna nem tegnap óta tartanak. Van egy rakás dolog, ezek közül van amiben Orbánnak igaza van, van amiben nincs igaza. Az a baj, hogy rengetegen az alapján ítélnek meg mindent, hogy Orbán vagy ez vagy az mit gondol/mond a dologról.

Nem, kis hazánkban nagyon sok minden nincs rendben. És ezért faszság amúgy amikor Orbánék a turizmusba teszik a pénzt, miközben ez az ország erre rohadtul nem alkalmas. Szar a klíma, nincsenek magas hegyeink, nincsenek régi váraink - köszönjük Habsburgok - az istenadta nép nagy része meg akkora tahó hogy a fal adja a másikat: Budapest is egy koszfészek: szétdobált szemét, kutyaszar, stb. És akkor ezek a szerencsétlenek itt akarnak turizmust csinálni? Ráadásul egy olyan korban, ahol a jövõ nem kimondottan a turizmusé...

midnight coder 2022.03.08. 16:50:27

@Cpt. Flint: Az oroszok nyilván úgy látják, hogy NATO = USA. Az USA pedig azért az elmúlt 30 évben nem annyira volt mindig az a kiscserkész.

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:51:47

@midnight coder: "Azt hogy hol nagyhatalom te is leírtad"
Azt írtam le, hogy ez kevés a nagyhatalomsághoz szerintem manapság. Ahhoz politikai vagy gazdasági erő is kellene. Amerika és Kína is többé-kevésbé békésen, gazdasági és ehhez kapcsolódóan politikai úton terjeszkedik. Ha csak az ember, nyersanyag, fegyver a lényeg, akkor India is nagyhatalom. Látjuk, mekkora szava van a világpolitikában. Pedig ők is szeretnék benyelni Pakisztánt...

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:53:54

@CSOKKI MÁLNA: Dehogynem. Orbán teljes mellszélességgel kiállt azonnal Ukrajna EU-s felvétele mellett. Nem véletlenül. Jól jön az az EU bomlasztásához, plusz az ukrán problémákhoz képest a mieink eltörpülnek majd az EU szemében...

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 16:54:32

@Cpt. Flint: Amely Pakisztán ugye szintén atomhatalom..

midnight coder 2022.03.08. 16:54:34

"Az meg végképp röhejes elképzelés, de már a posztban is benne volt, hogy majd az USA megtámadja (elsőként) Oroszországot. "

Nem az a kérdés hogy én hogy látom, hanem az, hogy az oroszok hogy látják. Mindenesetre az egyik fõ követelésük, hogy az ukránok vegyék le a NATO csatlakozást a bakancslistájukról.

A területért csatázás még kevésbé racionális mindkét oldalról. Területért harcolni utoljára 100 évvel ezelõtt volt értelmes ötlet, ma már sem az oroszok nem tudják belakni a saját területüket, de az ukránok sem nagyon. Ha pedig csatlakoznak az EU-hoz, és elmegy a fél népességük Európába akkor meg pláne így lesz.

midnight coder 2022.03.08. 16:57:08

@Cpt. Flint: Az, hogy az indiaiak mit szeretnének az egy dolog. Az, hogy azért a pakik sem teljesen kisfiúk egy másik. Egy Magyarországot már simán benyeltek volna.

Amúgy, ha a politikai hatalmat nézzük, az EU sem nagyhatalom. A katonait meg pláne nem. Gazdaságilag is addig azok, amíg Kína és az USA másképp nem dönt.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 16:57:28

@Cpt. Flint: Esélyük sincs a feltételek teljesítésére. A csatlakozási tárgyalások megkezdésére való nyitottság csak egy gesztus volt..

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:59:02

@midnight coder: "NATO = USA. Az USA pedig azért az elmúlt 30 évben nem annyira volt mindig az a kiscserkész"
Ezt hagyjuk már, az oroszok is próbálkoztak szépen, csak ők aztán végképp nem tudtak az erőn kívül semmi vonzót felmutatni, így az elfoglalandó/befolyásolandó országokban semmilyen támogatói bázist nem tudtak létrehozni.
Minden orosz POLITIKUS tudja, hogy a NATO nem fog rájuktámadni. Minek is tenné, mikor gazdaságilag, békésen is meghódíthatja őket?
Pont a jelenlegi orosz elit ez elleni tehetetlen dühe robbantotta ki ezt a háborút, azonban rohadtul nem IGAZOLJA.

Cpt. Flint 2022.03.08. 16:59:39

@midnight coder: nem is mondtam, hogy az EU nagyhatalom lenne.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:00:29

@CSOKKI MÁLNA: az egy dolog. kiváló win-win helyzet Orbánnak.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:01:46

@CSOKKI MÁLNA: "Amely Pakisztán ugye szintén atomhatalom.." És? Ez annak a szempontjából, amit írtam, lényegtelen. Egyiknek sincs nagyobb befolyása a világpolitikára, mint az EU-nak.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:01:57

@Cpt. Flint:
Minden fideszesnek (vagy olyannak, aki ezt a jobboldalinak nevezett narratívát tolja) iszonyatos tudathasadás az élet.

Rgyszerre öt lovat kéne megülniük, amelyik öt irányba menne, vagy naponta új irányba és még visszafelé is.

Öt nappal ezelőtt még azt mondta a Viktor meg a Kakadu, hogy ide nem kell NATO katona, itt nem lesz NATO katona.
Az összes facebook oldalt – csak mondták nekem, engem a helyi fideszesek feljelentettek, és a facebook örökre letiltott, bár soha nem is voltam fb tag – telefosták a fideszes kommentelők azzal, hogy defaszaavikijólmegmondtanekikéljenamagyarfüggetlenség.
Tegnap már benne volt a magyar közlönyben, hogy de, jöhetnek, és jönnek is.

Most akkor képzeld el.

Szinte tűpontosan bejött az előző posztban:

"...A franciák és az angolok úgy dobták oda Csehszlovákiát Hitlernek a béke reményéért cserébe, mint a megnyúzott nyulat, a Lengyelországnak nyújtott segítség is Dunkerque-ig futott, az oroszok kezüket dörzsölve nézték végig, ahogy a nácik felmorzsolják a varsói felkelést, Szuez is többet ért, mint a magyarok harca, és ahogy azt Joe Biden jó előre közölte, – Indulhatsz, Vlagyimir! – egyetlen NATO katona sem fog meghalni Ukrajnáért, a Miniszterelnök úr pedig hárompercenként közli, hogy mi aztán soha, itt aztán soha, a soha is soha, se katona nem kell ide, se fegyverszállítmány nem megy át, első a béke, légteret sem zárjuk le, jó viszony, pávatánc, energia, gáz, más se kéne, mi kimaradunk, mi nem megyünk, mi nem engedünk, mi nem leszünk...de ahogy a háború véres kaszája arat, úgy változik a politikai búzatábla képe, és amit öt perce mondtál, az következő pillanatban talán tarthatatlan lesz. Jelen állás szerint ha a fegyverszállítmányokat nem is engedjük át, olasz NATO csapatok talán jöhetnek ide. (lehet, hogy mire leírom, már nem lesz igaz egyik állítás sem)..."

És már a fegyverek is átmennek rajtunk, csak nem közvetlenül, egyenesben, hanem másik országon át jut el Ukrajnába.

Mint amikor a Hegedűs a háztetőn című filmben a rabbi úgy táncol egy nővel (!) hogy a rabbi fog egy kendőt, ő fogja a kendő egyik végét, a nő meg a másikét. Ugyan tánc egy nővel (!) a javából, de azért mégiscsak úgy néz ki mintha nem az lenne. Mondjuk a Putyin nem nagyon szopta be, mi is a Barátságtalan Országok halállistájára kerültünk, szóval van egy kis baja most a Viktornak poltikailag – nekünk gázárban lesz –, de mi legalább már a jó oldalon vagyunk ebben is, akkor is, ha rámegy a gatyánk.

Ilyenek ezek a kurva elvek meg értékek.

De ha megnézek egy tudosítást ezekről a nyomorult, botorkáló ukrán öregasszonyokról, vastagon szarok a gázárra. Ha nem lesz pénzünk gázra, majd felveszek hat pulóvert. Ebből az egyik norvég: az északi-sarkra is elmennék benne úgy, hogy csak azt hordom. Pulóvert csak norvégot, finnt vagy svédet szabad venni. Esetleg skótot. Vagy kanadait. Vagy...Azok tudnak, ahol nagy a hideg.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:02:41

@Cpt. Flint: Nem Orbán dönt, ő csak megy a hordával.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:03:01

@midnight coder: Hmmm, ezekben speciel teljesen egyetértünk.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:03:21

@CSOKKI MÁLNA: Most már nincs. Én azon is csodálkozom, hogy eddig volt. De ugye mi a február 24.-e előtti állapotról beszéltünk az éjszakai műszakossal.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:05:27

@Cpt. Flint: Nem hinném, hogy India számára reális lehetőség lenne Pakisztán lenyelése emiatt.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:05:43

@CSOKKI MÁLNA: mármint melyikkel? A saját háttérhatalmáról beszélsz, vagy az EU-ról? Pár napja, mikor felmerült az azonnali felvétel lehetősége, az eu-s politikusok közül ő volt az első tudomásom szerint, aki azonnal rávágta, hogy támogatja az ötletet.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:10:12

@Cpt. Flint: Azonnali felvétel?? Egy háborúban álló országot 3 ezer $\ fő GDP-vel? Tudom, hogy az EU szereti megszegni a saját szabályait, de azért ez mègiscsak durva. Na és felvették végül őket?:))

élveteg 2022.03.08. 17:10:50

"Ne kezdd el felsorolni az USA háborúit, propagandista, nem fogják a párhuzamok hitelesíteni ezt az agressziót."

Az biztos is hogy nem fogja hitelesíteni Viszont bemutatja azokat akik most habzó szájjal agresszoroznak hogy akkor az az USA háborúi idején kussoltak meg sem szólaltak

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:11:06

@CSOKKI MÁLNA: totál mellékszál, nem is kellett volna felhoznom, annyi volt a lényeg, hogy India úgy nagyhatalom (vagy még úgy sem), ahogy Oroszország vagy az EU. Részleges, hiányos, másodrendű, kvázi, vagy ahogy tetszik. Nincsenek előjogai, nincs eleve elrendelt és tiszteletben tartandó érdekszférája, és ezt pusztán erővel nem is lehet megteremteni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:12:56

@zord íjász: Ezeknek hiába magyarázod. Az agyuk helyén csak a fideszes szlogenek cikáznak, Brüsszel, USA, Soros, libsik. Ááááá.. putyinnak semmi felelőssége, ő csupán békemissziónak tekinti gyerekek lebombázását.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:14:21

@CSOKKI MÁLNA: www.portfolio.hu/gazdasag/20220301/rendkivuli-bejelentes-a-kormanytol-tamogatja-az-ukranok-azonnali-eu-csatlakozasi-targyalasainak-megkezdeset-530023
Ennyit tudok hozzáfűzni.
Mondtam, akár felveszik őket, akár nem, ez a támogatási mozzanat az orbáni politikának mindenképp jó. Nem kerül semmibe, ha netán összejön, akkor mi is segítettünk, és nem velünk lesz a baj, ha nem jön össze, mi nem tehetünk róla.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:15:00

@midnight coder: "...valaki Orbánékat sem szereti, de azt sem amerre a mai nyugat tart. És nem azért, mert nem szereti az ember nyugatot vagy európát vagy az USA-t, hanem pont azért, mert olyan folyamatokat lát amik tönkreteszik azt..."

Akkor értelmes, józan, tisztességes, becsületes, karakán és hiteles eszközökkel küzdeni kell a káros folyamatok és tendenciák ellen. A fidesz ezekből egyik erénnyel sem rendelkezik.

Senki sem tiltja, hogy megállítsd, európai módon és európai eszközökkel ezeket a rossz tendenciákat, akkor sem ha Ott pl. az ÁLliberálisok, ahogy a fideszesek teszik itthon, mindent elkövetnek azért, hogy elhalgassák, cenzúrázzák vagy kitakarják az igazságot, és azonnal megbélyegezzék azt, aki ellenük szólal fel. Hozzál jó érveket, tényszerű hivatkozásokat, mutass rá a tévedéseikre valós módon és hitelesen, és talán te leszel a befutó, ha Isten is úgy akarja.

telex.hu/direkt36/2022/03/07/ne-ird-meg-semmilyen-formaban-koszi-igy-hallgatja-el-a-kormanynak-kinos-hireket-az-allami-hirugynokseg

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:15:47

@Cpt. Flint: Hát akkor inkább harmadrendű, vagy negyed.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:15:57

@zord íjász: "És már a fegyverek is átmennek rajtunk, csak nem közvetlenül, egyenesben, hanem másik országon át jut el Ukrajnába." - Így van. Romániából hogy is mennek át az amerikai fegyverek Ukrajnába?

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:16:18

@zord íjász: erről ment tegnap egy kis beszélgetés a rádióban, volt egy olyan elmélet, hogy addig marad a net, amíg úgy tűnik, hogy nagyobb a (rajta keresztül kifejthető orosz propaganda) haszna, mint a kára.

midnight coder 2022.03.08. 17:18:05

@Cpt. Flint: "Minek is tenné, mikor gazdaságilag, békésen is meghódíthatja őket?"

Azért mert itt nem az oroszok érdekesek, csak náluk illetve a környékükön található nyersanyagok, energiahordozók. Ha az USA vagy az EU akarta volna, simán telepakolhatta volna gyárakkal a ruszkikat - mondjuk régebben értelmesebb is lett volna ez, mint kivinni mindent Kínába. De itt a pénz kitalicskázása a térségbõl a fõ cél, mint anno Jelcin idején. Putyin ezért is népszerû a mai napig: az oroszok emlékeznek még arra, milyen volt amikor fél évig nem volt a gyárban fizu, aztán a legyártott alkatrészeket adták oda nekik hogy adják el a piacon.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:20:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen páncéltőrők, meg föld-levegő rakéták, amiket már Trump óta kapnak nyugatról. Tele a padlás..

midnight coder 2022.03.08. 17:22:57

@zord íjász: Én nem vagyok az a politikus alkat. Még csak szavazni sem fogok most sem, ahogy már jó ideje. Orbánékra nem, mert az õket ért kritikák elég jó részével egyetértek (lopás, stadionok, stb), de az ellenzékre sem, mert egyrészt nem látom bennük az erõt hogy kormányozzák az országot, másrészt az ellenzék vezetõ ereje a DK, ráadásul az egész bagázsban egyedül Fletó az aki politikusnak nevezhetõ - márpedig Fletót és a DK-t semmivel sem tartom jobb alternatívának mint Orbánt.

Cpt. Flint 2022.03.08. 17:32:05

@midnight coder: "Ha az USA vagy az EU akarta volna, simán telepakolhatta volna gyárakkal a ruszkikat - mondjuk régebben értelmesebb is lett volna ez, mint kivinni mindent Kínába. De itt a pénz kitalicskázása a térségbõl a fõ cél, mint anno Jelcin idején."

Nem látom ennek a logikáját. Szerintem ha hagyták volna, ill. ha megérte volna, akkor meg is teszik. Ha nálunk olcsó a munkaerő, akkor ott még inkább. A gyártáshoz ott a nyersanyag, az olcsó energia, minimális környezetvédelem, tűrhető infrastruktúra, meglehetősen európai környezet. Ez sokkal nagyobb nyereségtartalmat ad szerintem, mint nyersanyagot kivinni.
Ezzel én nem vagyok tisztában egyáltalán, de gyanús, hogy ezt az oroszok nem engedték bizonyos szint felett... Vagy simán nem akart a nyugat ilyen technológiát a kezükbe adni, pont azért, mert tartottak a nagyhatalmi álmaiktól.
Mindemellett óriási piac is lenne a nyugatnak, ha lenne fizetőképes kereslet (mármint az átlagnépességben).

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:33:58

@élveteg: Konkrétan melyik kommentelő? Van statisztikád? Van nyilvántartásod róluk?

Általában véve

elég sokan agresszorozták az USA háborúit szerte a világban és odahaza is, amióta csak létezik ez a kurva demokrácia.

Vietnamba konkrétan azért buktak végül bele, mert a hátország már jobban lángolt, mint a dzsungel Saigon körül.
Az Irak elleni ivázió is elég nagy vihart kavart, Afganisztánból pedig úgy próbáltak meg lelécelni az amerikaiak (is), hogy hátha senki nem veszi észre, hogy 20 éven át hülyét csináltak magukból, és iszonyú mennyiségű pénzzel és felszereléssel tömték a helyi erőket, akik a kivonulás másnapján gyakorlatilag egyetlen puskalövés nélkül átadták a pöpec kis amerikai cuccokat a táliboknak...igaz, hogy a tálibok nagyon fel voltak háborodva, amiért sok járművet tönkrettek az dzsiájdzsók, mert azért annyira nem voltak hülyék. Mindenki tudta, hogy az a háború így és ilyen formában megnyerhetetlen, még ha az amerikaiaknak jogos indokuk is volt levadászni a tálibokat, terroristákat, iszlám államot, miegyebet...de még ettől függetlenül is sokan tiltakoztak Ez ellen a háború ellen is. Hosszan lehetne sorolni.

De a lényeg: abból, amit sugallsz, nem igaz semmi. Kaptak az amik is az arcukra, amikor rossz fát tettek a tűzre.

Etniez 2022.03.08. 17:35:02

"Oroszországgal soha senkinek sem sikerült együttműködnie, mert a Kremlnek nincsenek sem barátai, sem szövetségesei,
csak rabszolgái
vagy ellenségei"

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:36:02

@CSOKKI MÁLNA: Viccnek hívják. Te nem tudod mi az. Ártalmatlan. Semmi rosszindulat nem volt benne. Majd ha ő reagál rá, az talán számít – miért tenné? - de te ne legyél pápább a pápánál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:36:12

@Cpt. Flint: Így van. Putyin miért nem tette szövetségesévé Ukrajnát? Nem volt képes rá? Lehet hogy az ukránok tudják, hogy sosem bízhatnak meg az oroszokban?

Etniez 2022.03.08. 17:37:17

@Team Vincent: Nem, a számlát nektek kellene duplán fizetni, akik eddig bujtogattatok és fedeztétek a mocskos Putyint, hogy idáig felbátorodott.

A ti saratok, hogy ekkorára hízott a gömböc és most sajnos öncsonkítással kell megszabadulni a daganattól.

Etniez 2022.03.08. 17:39:10

@Alick: Sőt, hála Putyinnak a kinti magyaroknak még rosszabb lesz, mert ez a háború egyszer véget fog érni és ha nincs szerencséjük, akkor az oroszoknak szánt szarosvödörből a kinti magyarokra is fröccseni fog egy adag.

Egyetlen reményünk, hogy a magyar nép most segít az ukrán népnek, talán nem felejtik el, bár Orbán most is köcsögöl és nem engedi a fegyvereket átszállítani Magyarországon, ezért Románián keresztül kell bevinni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:39:39

@CSOKKI MÁLNA: Ja, persze. Egy kamion sem ment át Nyugat-Európából Romániába. Minden esetben kinyitották a magyar vámosok és megnézték van-e benne fegyver. Köszi, az esti mesékről régen leszoktam!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:40:28

@Etniez: "ezért Románián keresztül kell bevinni." - és azt hogyan?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:41:09

@Etniez: " a kinti magyaroknak még rosszabb lesz" - már ha marad ott egyáltalán magyar.

Etniez 2022.03.08. 17:41:15

@zord íjász: Pontosan, már Szent István is felismerte, hogy a mi utunk a nyugatra vezet, de Orbán és a többi kommancs és kommancs szavazó most újra Moszkvával kokettált.

Meg is lett az eredménye a sok vétózásnak, Putyin elkezdte nem komolyan venni a nyugatot.

apro_marosan_petergabor 2022.03.08. 17:41:45

Talán nem kellene ennyire nyalni a végtelenségig soviniszta, magyargyűlölő ukránoknak, akiket jelenleg egy CIA által felbérelt sorozatszínész vezet, az áldemokrácia égisze alatt - a nem éppen európai nyelvtörvény már alatta született...
Jeleleg 3/4 Európa nyomja nekik a hadianyagot - szintén amerikai nyomásra.
Amellett a cím ugyan olyan, mint ez a háború, mellé informál. Ha ránézek a térképre azt látom, Ny-U lassan be lesz teljesen kerítve, Kijevvel együtt. Ez pedig vége vet ennek a sztorinak, a CIA ügynök szereplésével együtt, Már vannak alku javaslatai, ez még fog fejlődni, akkor a magyarországi u. nagykövet asszony is talán halkabb lesz, a szakértők már szervezik s színész kimentését Kievből...
Az ukrán népet sajnálom, egy részük úgy került ebbe a borzadályba - megvezetve - mint Pilatus a Credóba.

Etniez 2022.03.08. 17:43:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem értem a kérdést. Odarepítik Romániába és onnan viszik tovább az ukrán repülők, ezért fenyegette Putyin a románokat. Másnap ment néhány kört egy atombomba ledobására alkalmas B-52 Románia felett mutatva a muszkáknak, hogy merre az arra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.08. 17:44:33

@apro_marosan_petergabor: Putyin melléfogása egy nagyhatalmi játszmává változott. Most az ukránokat felhasználva, azokat pénzelve, felfegyverezve, katonailag és gazdaságilag megroppantják Oroszországot. Putyin sakkot adatott magának és ezt az USA kegyetlenül kihasználja.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 17:45:17

@Cpt. Flint: Én is így gondolom. De ettől függetlenül fura: az első pillantttól kezdve látszódott, hogy az ukránok elsöprő győzelmet –jogos és igaz győzelmet – aratnak a kibertérben: az összez falu és város tömve van a CNN és az összes vezető hírcsatorna riportereivel, tudósítóival, elég volt rásvenkelni ezekre a nyomorultul siró, kibombázott, védtelen emberekre és világgá repíteni az oroszok rémtetteit, és a háborúnak máris vége volt...a digitális térben. K. O.

A tecső is ontja a szívszaggató videókat.

De ilyeneket is, ezt először az Euronews-on láttam.

www.youtube.com/watch?v=oA9Pkmkxnew

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:45:44

@Etniez: Hehe..aztán hadjáratot indított ellene II. Konrád.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 17:47:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De én nem ezt írtam, hanem hogy olyan cuccokat kapnak, amivel dugig vannak.

Etniez 2022.03.08. 17:47:34

@apro_marosan_petergabor: Ha kicsit felébredsz a vágyálmaidból akkor láthatod, hogy Putyinka csökkenti a követeléseit a béketárgyalásokon, mert már rájött, hogy ezt a háborút nem fogja megnyerni.
NATO megfigyelők szerint már a teljes 200.000-es hadsereget bevetette, városostromok jönnek, azok pedig sokáig tartanak, nagyon sok áldozattal jár és nyugaton lehet mutogatni a lebombázott házakat, földönfutó embereket és a szomjan haló hat éves kislányokat.

Ebből már jól nem jöhet ki. Fordult a kocka, most már Putyinnak fontosabb a lezárás és nem az ukránoknak.

Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy fegyverezzük az ukránokat, ahogy csak lehet. Az ő vérük és a mi fegyvereink megállítják Putyint.

Még ha megnyeri a háborút is néhány hét vagy hónap múlva, a békét elveszítette.

Lehet üzletelni Kínával, csak egy dolgot ne felejts: Kína még nagyobb gazember, mint Oroszország. Ha nem tud eladni semmit Európának, csak Kínának, akkor Kína úgy fogja csicskítani az oroszokat, hogy öröm lesz nézni. Ezt tudja Putyin is, ezért nem siet elzárni a gázcsapokat.

Olyan szinten nincsen realitásérzéketek, mint Bayernek: coub.com/view/30q9hg?fbclid=IwAR2jwTfJeCwE4glsXCDnROlXHQ-dt4NhSl4fIEthbnIHvypQPgYOxN3q9Mg

Etniez 2022.03.08. 17:49:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem kellenek harcjárművek, csak lőszer, Stinger, Javelin és gyalogsági felszerelés, ez mind vihető repülővel.
Harcjárműveket az oroszok adtak az ukránoknak, százával hagyták ott a kifogyott üzemanyagú tankokat, csapatszállítókat, dzsipeket, stb.

Etniez 2022.03.08. 17:51:22

@Cpt. Flint: Szerintem az Eurót kellett volna hatósági árassá tenni, nem a csirkefarhátat.

Etniez 2022.03.08. 17:53:19

@CSOKKI MÁLNA: Mondom Csoki, rólad kiderült 10 napja, hogy nem is fidesztroll vagy hanem orosz.

Le lehet lőni bármilyen repülőt, nem ez volt a lényeg. Natonak is vannak ballisztikus rakétái, amivel végigszórhatják Oroszországot nyugattól-keletig.

Ez csak egy jól látható üzenet volt az oroszoknak, hogy hol a NATO határa.

Kérlek, ne fárassz engem a Kreml-propagandáddal, mert leszarom, megvetem, unom.

Etniez 2022.03.08. 17:54:00

Tényleg Íjász, nem baszod ki innen ezt a fasz trollt? Nézd meg miket posztolgat.

Etniez 2022.03.08. 17:55:51

@midnight coder: Covid előtt tömve voltak a Budapestre jövő gépek turistával. Jöttek baszni meg inni, néhányakat Budapest és a Balaton is érdekelte.

Azért volt benne pénz....

dare 2022.03.08. 18:02:53

Az kétségtelen, hogy az ukránok nagyszerű egységet alkotnak, ezt teszi egy honvédő háború minden esetben.
Az elején még sokan hümmögtek azon, hogy kényszersorozás van, de mára a nemzetközi propaganda által ez egy hős honvédő csatává változott, ahol igenis aki fegyvert képes a kezében tartani, annak kutya kötelessége részt venni ilyenkor a harcokban (ha minket is megtámadna egyszer valaki, és Gyurcsány vagy Orbán általi országvezetés lenne, akkor én lennék az első aki elhagyná ezt az országot, merthogy én egyik brancs gazdasági elitjéért sem öletném meg magam, az egyszer fix).
Tehát most az a Nyugat kedvenc slágere, hogy most alakul meg egy nemzet, most alakul meg az igazi Ukrajna, és ezért most mindenkinek nagyon örülnie kell, hiszen a szemünk láttára kovácsol egységet belőlük a háború.
Eddig rendben is vagyunk, még véletlenül se nevezzük proxy háborúnak, hiszen az oroszok támadtak, ezért a hős honvédő ukrán kormánynak, sorry népnek, szóval a hős ukrán népnek minden támogatást meg kell adni (a népnek abszolút), hogy sikeresen vívják meg a harcukat a háborús agresszor Putyin felett.
Könnyen lehet, hogy az utolsó proxy háborút látjuk egyébként köztük, de nem akarok jósolni, minden a nyugati döntéshozók érdekei szerint fog alakulni, és ha az ő érdekük az, hogy Oroszország kicsit megerősödjön és fenyegetettséget jelentsen Európára, akkor lesz még pár a mi szórakoztatásunkra.
Ha viszont szeretnék feltenni a pontot az i-re (és minden figyelmüket Kínára akarják ezentúl öszpontosítani), akkor Oroszország középhatalmi státuszba süllyed, és épülhet tovább majd az Unió és Oroszország között a gazdasági kapcsolat, csak "kicsivel" több amerikai ráhatással és felügyelettel.

Elképzeltem egy párbeszédet az ukrán vezetés és az Eu között, ha végre békét kötnek majd az oroszokkal.
-Gratulálunk hős ukrán nemzet, legyőztétek Oroszországot, mit szeretnétek most akkor az Eu-tól?
-Szeretnénk az Európai Unió tagjai lenni
-Rendben, lefutjuk ilyenkor a szokásos köröket, először is demilitarizálni kell az országot, mert lassan már minden lakosnak fegyvere van nálatok.
-Persze, csak a harcokhoz kellettek amúgy is, nem kell nekünk fegyver.
-Jó, akkor nácitlanítani is kell az országot minél előbb, mivel az unióban a túlságosan erős nacionalizmust nem tűrjük, meg különben is ez a nemzeti felfogás a mi számunkra már meghaladott, elavult eszme, a pénzben hiszünk és nem az eszmékben, a pénzhez keresünk partnereket és nem az eszmékhez.
-De most alakult meg Ukrajna, nem lehetne....
-A pénz kell, vagy az eszme?
-Oké, a pénz kell, majd kitalálunk valamit
-Nyugi, ez amúgy se máról holnapra fog megvalósulni, addig még lengethetitek az ukrán zászlót bőszen.
-Köszönjük, még valami szükséges?
- Igen, mivel a háborútok eredményeként a renitenskedő országokat is muszáj volt kicsit jobban szankcionálni, mivel nem pont úgy akartak lépni ahogy mi szeretnénk, ezért kicsit rövidebbre fogtuk nekik a gyeplőt, és mostanra sokan megbuktak már közülük, a többiek is igyekeznek felvenni velünk a lépést, szóval nem igazán lehet már saját véleménye az országok vezetőinek gazdasági ügyekben.
-Ez mit jelent?
-Valami olyasmit, hogy aki nem lép egyszerre, az nem kap rétest estére.
-Még mindig nem értem.
-Na, szóval annyi csak, hogy lehet ugyan saját véleményed mindenről, lehet szeretnél te nemzeti tőkéseket meg saját gazdasági infrastuktúrát létrehozni, csak a kutyát nem fogja ez érdekelni.
-Miért, ez a nemzetek európája, mindenki azonos jogkörökkel rendelkezik nem?
-Nem, ez az Európai Egyesült Államok, ahol vannak egyenlők és egyenlőbbek (kétsebességes). Csak azon múlik hova tartozol, hogy mennyire sikerül elsajátítanod azt a progresszív nyelvezetet, amivel folyamatosan egzecíroztathatod majd a lakosságot a saját sorsuk fontos ügyei helyett. A pénz beszél, a karaván halad, vagy valami ilyesmi.
-Akkor talán lehet még egy kicsit várnánk ezzel a belépéssel, szeretnénk semlegességet egy kicsit.
-Legyen, de azért tudjátok jól, hogy Amerika és Kína is igen erősen érdekelt a ti termőföldjeitek iránt, olyan nagyon sokáig azért ne gondolkozzatok, mert ők kicsit kapzsibbak mint mi. Döntsetek jól.

Azt a párbeszédet pedig amelyben az ukránok elveszítik a háborút inkább hagyjuk.
Erre még gondolni se merek.

midnight coder 2022.03.08. 18:09:54

@Cpt. Flint: "Vagy simán nem akart a nyugat ilyen technológiát a kezükbe adni, pont azért, mert tartottak a nagyhatalmi álmaiktól."

Ebbõl a szempontból Kínával sokkal jobban mellélõttek. Az oroszok simán átmentek volna civilizált európai népbe ha megkapják azokat az erõforrásokat amik Kínába mentek. Erre megvan a képesség az oroszokban, csináltak õk azért elég sok nagyszerû dolgot, elég a mûvészeikre gondolni, de a tudományban is mûveltek nagy dolgokat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:10:10

@apro_marosan_petergabor: Ez Aranyfokozatú Bendebalázsdíjas komment volt, minden fideszpropagandista megnyalná utána mind a 11 ujját, az utolsót középen, középtájban.

Az USA szinte még ki sem nyitotta a száját – ehhez először a vérszenilis Bidennek meg kellett volna találnia, hogy hol van a nadrágja – amikor Európa (kormányai) szinte egy emberként tolni kezdte a fegyvert és a pénzt Ukrajnának. A csehek úgy osztották ki a halogató németeket, hogy Scholznak torkán akadt bajor virsli. Azóta már ők is ontják a fegyvert, és 100 milliárd eurós fegyverkezési programot robbantanak be, ahogy egész Európa fegyverkezni fog, mint az állat, mert talán közel vannak a zord idők.

Mellesleg ennek a háborúnak még nincs vége, és Putyin ezt nem tudja megnyerni semmilyen értelemben, ez az első másodperctől világos bárkinek, aki értő módon olvas a történelemben: Ukrajnában 44 miilióan élnek, az oroszok pedig uszkve 200.000 emberrel harcolnak ott, és máris alkudoznak a harcok befejezéséről. Ha elfoglalják (katonailag képesek rá, de több ember kell hozzá és brutálisabb stratégia, ami gyakorlatilag népirtással fog felérni ) elkezdődik a végeláthatatlan partizánháború, – a megszállás és a kontroll,az ország működtetésének költségei felemésztenék az orosz kincstárat –mert az ukránok ebbe a megszállásba soha nem nyugszanak bele, az Oroszország elleni szankciókat a csillagokig lövik a nyugatiak, és utána benne van a pakliban, hogy 100000000000000000000000000 rubelért már majdnem egy egész doboz gyufát lehet majd venni Oroszországban és a fényes Eurázsiai Unióban, az oroszok pedig a szögesdróton át fognak menekülni a haldokló nyugat felé.

Zelenszkij nem fog elszökni. Ő egy viking-rusz-zsidó: ez máris három ok arra, hogy maradjon, különben mindhárom nemzet kitagadná a Valhallából. És nem csinálhat szart a szájából – megmondta, hogy a végsőkig marad –, nem futhat el, miközben a katonái meghalnak a hazáért.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:11:53

@Etniez: Minden fidesztroll nyom egyet lefelé a fideszen. A kedvenceim.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:13:23

@zord íjász: Talán érdemes lenne egy aktuális közvélemény kutatást megtekintened..

midnight coder 2022.03.08. 18:13:40

@dare: Meg az is vicces lesz, amikor a hõs ukránok azt olvassák majd a sajtóban, hogy a politikusok akikért a vérüket adták épp ellopják az EU-s pénzeket.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:14:06

@Etniez: Azt hittem, hogy a kettő ugyanaz.:)

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:15:05

@Etniez: De te nem egy bombázót emlegettél véletlenül?

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:17:08

@Etniez: "Le lehet lőni bármilyen repülőt, nem ez volt a lényeg. Natonak is vannak ballisztikus rakétái, amivel végigszórhatják Oroszországot nyugattól-keletig."

Meg vagyok döbbenve..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:18:08

@Etniez: A szólásszabadság bajnoka..

midnight coder 2022.03.08. 18:19:36

@Etniez: "Covid előtt tömve voltak a Budapestre jövő gépek turistával. Jöttek baszni meg inni, néhányakat Budapest és a Balaton is érdekelte."

Na ja, romkocsmában jók vagyunk. És az igazság az, hogy Budapest lehetne szerintem messze Európa legszebb városa, ha elköltenének vagy 100 stadionnyi pénzt az épületek felújítására, ha nem lenne minden sarkon egy betépett hajléktalan, ha nem festenének össze azonnal mindent a "kreatívok", ha nem dobálná el ott a sörösdobozt és a kõmíves actimelt, cigit a gondtalan polgár ahol épp kiürült, ha nem lenne minden négyzetméter zöld területen egy kutyaszar, ha az utcasarkok nem bûzlenének a napi 300 kutya húgyától, stb. Persze még akkor is kérdés, hogy az eljövendõ Zöld Európában mennyire fog röpködni az átlagpolgár.

white999 2022.03.08. 18:20:52

@midnight coder: Mert hogy az olaj a kínaiaknak is kell, ahogy a gáz is, meg a kaja is, meg más nyersanyag is

Ebből a jelentős tétel az olaj, gáz és a nyersanyag. Az olajat adom a nyersanyagot is de attól nem gazdagszanak meg. A gázra kíváncsi lennék, hogyan kerül Kínába. Lufiban vagy valami más módon. Mert Európába 200 egységet visz Kínába meg 50-et. és ennyi a max vezeték kapacitás. Hosszútávon igazad van de azt rövid távon túl kellene élniük.

midnight coder 2022.03.08. 18:26:23

@Etniez: "Kína még nagyobb gazember, mint Oroszország. Ha nem tud eladni semmit Európának, csak Kínának, akkor Kína úgy fogja csicskítani az oroszokat, hogy öröm lesz nézni. Ezt tudja Putyin is, ezért nem siet elzárni a gázcsapokat"

Ebben viszont van igazság. Másrészt viszont, az oroszoknak pont az van ami Kínának kell: nyersanyag, olaj, kaja. És a kínaiaknak pont az van, ami a ruszkiknak kell: áruk.
Szóval, ez a szövetség azért nem annyira halvaszületett.

Etniez 2022.03.08. 18:28:16

@CSOKKI MÁLNA: A szólásszabadság nem vonatkozik trollokra. A szólásszabadság nem korlátlan, rengeteg esetben van korlátozva, például gyűlöletbeszéd.

Te nem értelmesen kommentelsz, hanem sértődött kisfiús kommenteket nyomsz, zajt keltesz, szemetelsz.

És igen, mivel Orbán Putyinpincsi, ezért az orosz trollok beavatkoztak a magyarországi ügyekbe, például téged ideküldtek, vagy próbáltak ügyet kreálni Karácsony ellen, stb.

Szóval nagy a közös halmaz.

midnight coder 2022.03.08. 18:29:15

@white999: Rövid távon hitelezhetnek is a kicsi kínaiak. Másrészt meg pont úgy, ahogy az amcsi palagáz jut Európába. A kaja a kicsi kínaiaknál szerintem fontos szempont, emlékeim szerint (volt már vagy 40 éve az a földrajzóra) de mintha nekik nem lenne túl sok termõföldjük, viszont annyian vannak mint az oroszok. Ja nem, többen.

midnight coder 2022.03.08. 18:30:00

@CSOKKI MÁLNA: Azért ez még változhat. Sok függ attól is, hogy hogy alakulnak a harcok.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:30:13

@Etniez: Semmi trollkodás nincs abban amit írtam. II.Konrád talán nem támadta meg Magyarországot István uralkodása alatt?

midnight coder 2022.03.08. 18:30:45

@CSOKKI MÁLNA: Pár napja a németek még fegyvert sem szállítottak.

Etniez 2022.03.08. 18:31:09

@midnight coder: Igen, de gondold el a helyzetet: Már átálltak a kínai pénzügyi rendszerre, csak azon keresztül tudnak kereskedni.
Ha nem Európának adnak el gázt és olajat, akkor csak Kínának tudnak majd, mekkora függőségbe kerülnek?

Onnantól kezdve azt mondja Kína, hogy 40 rubel a gáz köbmétere és csókolom, mit csinál Oroszország?
Kénytelen lesz annyiért adni. Kína úgy becsicskítja majd Oroszországot, hogy még a középhatalmi státusz is kérdéses lesz idővel.

Én személy szerint már most sem tartom Oroszországot nagyhatalomnak.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:31:19

@midnight coder: Sztem ez egyszerű matek a részükről..

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:32:34

@CSOKKI MÁLNA: Azokat ismerem. Elég tájékozott és olvasott vagyok. A fidesz mindent visz, és már a DK-sok is a fideszre szavaznak, sőt, Donáth Anna házassági ajánlatot tett Orbán Viktornak, csak az a baj, hogy Vadai Ágnes is. Megy a vita közöttük. Ilyenek ezek a lányok.

Engem az sem zavar, ha ez mind igaz. (lenne) Én a blog.hu-ról beszélek. Itt, ti a fidesz abszolút ellenségei vagytok. Rengetegen leléceltek már a blog.hu-ról: a bloggerek tucatjai letiltották a kommentelést, kommentelők eltűntek, nevenincs új politikai blogok bukkannak fel a blogketrecben, amelyek csak addig fognak működni, amíg a fidesz nyer...ha nyer. (szerintem nyer, ez már rég nem a választásokról szól) Az összes fidesz propagandista itt tolja az agymosott fost, amit a KESMA-M1-Hír Tv-fidesz politikus facebook vonalon csövön keresztül megkap, de szerintem ez egy korszaktanulmány.

Németország, 1935. Mondjuk. Vagy 1937. Messziről szaglik.

Ennek a népnek meg van írva a sorsa. Ha a fidesz megnyeri a választásokat, akkor ez a sorsa a magyar népnek, és a Viktor beteljesítheti rajta a végítéletet.

Etniez 2022.03.08. 18:33:03

@CSOKKI MÁLNA: Nem is fogják szankció alá vonni és Putyin sem fogja elzárni a gázcsapokat.
De abban biztos lehetsz, hogy középtávon le leszünk kapcsolódva az oroszokról, csak egy lesz a beszállítok között.
Ma már látszik, hogy Oroszországban befektetni, kereskedni orosz-rulett (haha).

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:34:04

@midnight coder: Gondosan kivártak, ahogy a törökök a Fekete-tenger bejáratának lezárásával. És természetesen ők is páncéltörőket, meg föld levegő rakétákat. Mintha egy buliba mindenki ropit meg kólát vinne kizárólag.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:34:48

@Etniez: A patás is bukik, mese nincs..:)

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:36:09

@zord íjász: A matyi jelenséget nehogy már rám fogd.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:36:35

@midnight coder: Közismert kutyagyűlölő vagy, de felhívom a figyelmedet arra, hogy az utcán hagyott kutyaszarról nem a kutyák tehetnek, hanem a primitív gazdáik. A többivel nagyjából egyet lehet érteni, bár azért kicsit túl van tolva: nagyon sokat javultak Budapesten a közállapotok, de kétségtelenül a világ összes pénze is kevésnek tűnik ahhoz, amennyi mindenen még javítani kéne/lehetne. Off téma.

white999 2022.03.08. 18:36:47

@Cpt. Flint:" Oroszország nagyhatalmi státusát, annak megsértését emlegetik sokan... de hát hol nagyhatalom Oroszország ma? Katonai téren egyértelműen. Nyersanyagok terén, emberanyag terén is. Gazdaságilag már azért nem egyértelmű a helyzet."

Katonai tért éppen most teszik zárójelbe éppen az oroszok. Gazdasági téren az egy főre jutó gdp a mélyszegény Ukrajnának a 3 szorosa és alig több a magyar felénél. Ami egy legendásan gazdag ország mint tudjuk és ezt is a szankciókkal sikerül majd az oroszoknak béka segge alá lőni, valahova a felzárkózni kívánó szegény országok tetejére.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:42:05

@white999: "Katonai tért éppen most teszik zárójelbe éppen az oroszok."

Az megvan, hogy a mi Árpád-vonalunkat '44-ben hónapokig nem tudták áttörni? Már akkor sem voltak nagyhatalom?

white999 2022.03.08. 18:46:23

@midnight coder: "És ezért faszság amúgy amikor Orbánék a turizmusba teszik a pénzt, miközben ez az ország erre rohadtul nem alkalmas"

Nyersanyag hiányában sok választási lehetőség nincs. A turizmus az egyik. Viszont van annyi termálvíz ami Izlandon kívül sehol máshol. Volna benne ráció de nem így de mint az összeszerelő üzemnél itt is annyi a koncepció, hogy a külföldieknek olcsó legyen az ország. Most ez remekül bejött a 400 forintos euróval.
A kicsit fáradságos oktatás fejlesztéssel lehetne a hozzáadott értékű munkával pénzt hozni az országba. Ezzel két fő gond van, egyrészt hosszútávon jelentkezik a hatása, másrészt nem lehet belőle lopni. Egy végzett egyetemistát nem lehet elprivatizálni, az nem buli, ezért nem is erőltetik ezt a vonalat.
Itt azért vagyunk közelebb nyugathoz, mert kevesebbet lopunk a közösből, mint az ukránok vagy az oroszok és azért nem érjük soha el őket mert sokkal többet mint kellene. Oroszok nagyon nagyon jól élhetnének. Minden adottságuk megvan hozzá. Csak nem háborúzni kellene.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:50:31

@CSOKKI MÁLNA: Eszemben sincs. Mivel Brendel nem is lehetne fidesztroll-fideszpropagandista. Meg fogsz lepődni: én értem az ő taktikáját, és valójában értékelni is tudom a szándékát... pedig bloggerként lenne okom gyűlölni, mert itt is próbálkozott. Nem járt sikerrel, és érdekes módon – így vettem észre - engem már nem zaklat. Már jóval a kapcsa bevezetése előtt sem.

A maga módján ő és hoplita az, aki a helyén kezeli a fideszeseket a blog.hu-n: ez utóbbin könnyesre szoktam magam röhögni, irgalmatlan arc, félelmetes szövegekkel, már a jó öreg egykori Vastagbőr óta ismerem (2008).

Valójában nem Brendel a legelső láncszem abban, hogy a blog.hu átalakult – az Index hatalomátvétel is sokat változtatott rajta – hanem a fideszpropagandisták, Kreml-ügynökök. De jól csinálják -csináljátok – ez tagadhatatlan. Ellehetetlenítik az értelmes beszélgetést...ott, ahol hagyják ezt. Senki sem akar gépekkel beszélgetni. Propagandistákkal nem lehet, nem is kell, ahogy a kolléga mondja@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez is off téma,bár nem annyira, mint a budapesti kutyaszar.

Etniez 2022.03.08. 18:52:32

@CSOKKI MÁLNA: Milyen Árpád-vonalad? Az a miénk volt, nem tudtátok áttörni sokáig.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:53:42

@zord íjász: De most idézd már légy szíves, hogy mi a trollkodás abban, amit írtam. Nehogy már az, hogy leírom a tiéddel ellentétes véleményemet rosszabb legyen annál, amikor az az elmebeteg elárasztja a hülyeségeivel a blogzónát Ez szerinted egy vállalható stratégia?? hogy ha vitaképtelen valaki , akkor egyszerűen floodolja a baromságait?

white999 2022.03.08. 18:53:42

@midnight coder: Meg az is vicces lesz, amikor a hõs ukránok azt olvassák majd a sajtóban, hogy a politikusok akikért a vérüket adták épp ellopják az EU-s pénzeket.

Legalább nem halnak éhen mint Sztálin alatt. Az is fejlődés

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 18:55:17

@zord íjász: baszod ember, megölsz! XD megölsz a kommenjeiddel! XD

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:56:48

@Etniez: Ha ez a kényszerképzeted, hát légy boldog vele. (Horthysta is vagy?:)Mindenesetre a SZU-aki talán tekinthető nagyhatalomnak hónapokig nem volt képes áttörni a magyar védelmi vonalat. Most pedig ugye az orosz-ukrán háború 13. napján vagyunk..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:57:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Igen, de az természetesen rendben volt. Szó nincs róla, hogy az agresszió lett volna..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 18:59:01

@zord íjász: "Horthy Miklós katonája vagyok én.." Hmmm..

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 18:59:22

@CSOKKI MÁLNA: Most nem trollkodsz. Nem is mondtam ilyet. Most meglepően visszafogottan viselkedsz. A harcostársnak @Etniez: sok igazsága van ebben, és okkal jelezte, hogy pengeélen táncolsz – nem érvelsz, vagy alig, nettó kormányzati/Kreml propagandát tolsz – de ismétlem, alapvetően most egészen normálisnak tűnsz, ahhoz képest, ahogy más blogokon űzöd ezt az ipart.

ez a nevem senki 2022.03.08. 19:00:23

Viktor legyőzte a kovidot
a háborút is le fogja

white999 2022.03.08. 19:02:13

@midnight coder: "Rövid távon hitelezhetnek is a kicsi kínaiak. Másrészt meg pont úgy, ahogy az amcsi palagáz jut Európába2

Szóval Kína gyarmata lesznek nyugat helyett. Minőségi csere. Kicsit drága mulatság lenne vezeték helyett és rövidtávon ez sem működik. A gáz fagyasztásához is technológia, terminálok kellenek és annak fogadására is. Nem két nap évek, mint vezetékhez. Kína i s lesz még bajban nemsokára. Neki sem hiányzik ami most van. Oroszok észrevehetnék már hogy csak egy középhatalom a státuszuk és 140 milla ember nem is lesz több.

ez a nevem senki 2022.03.08. 19:04:45

Frans Timmermans: Kapcsolják le a fűtést, ha segíteni akarnak az ukránoknak!

ti nagyon náci ukrán nyaló falók
kapcsoljátok le
és járjatok gyalog mert nem kell az orosz olaj

0x29a 2022.03.08. 19:05:09

Nem csak Kína várja repesve az eddig Európába szállított nyersanyagokat, hanem a távol-kelet nagy része. Kína után rögtön ott van India, akik nagyon is jóban vannak az oroszokkal. Minimum ez két ország fog versenyezni egymással, a kettő majdnem 3 milliárdnyi lakosú piacot jelent. A maradék, olcsóbb energia hordozókra és élelmiszerre áhítozó dél-kelet ázsiai országok a maguk sok száz milliós piacával már csak a hab a tortán.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 19:05:23

@zord íjász: akkor veled beszéltem szellemről.
A régi szép idők. A 10-es évek elején nagyon csúnyán beszéltünk ott a Fideszesekkel.
A retkes telibebaszott kurva anyád meg az anyabaszó fideszgeci volt nálunk csak az alap beköszönés a számukra. Marcell mondta is, hogy ő nem Kazinczy díjas de amit mi művelünk... :))
"S". "közrabszolga" meg szerény személyem. Meg ugye + hoplita.
Ja és persze egyből Gyurcsányi séták lettünk a szemükben úgy, hogy előtte fecóékat szidtuk ugyanott.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 19:06:33

Hülye korrektor. Gyurcsányi séták = gyurcsányisták

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 19:08:09

@zord íjász: Figyelmedbe ajánlanám, hogy a nickem végén található nagybetű miatt van egy klónom is..

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 19:09:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "akkor veled beszéltem szellemről."

Igen velem. Itt:

elegemvan.blog.hu/2021/12/23/elegem_van_a_kommenteloimbol/full_commentlist/1#c41110032

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 19:11:37

@CSOKKI MÁLNA: Illetve a nick első felének végén található nagybetű miatt.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 19:15:06

@ez a nevem senki: Vajon ő is lekapcsoljamajd? Azt talán mégse..

élveteg 2022.03.08. 19:19:56

Kár leírni az oroszokat Nagy Péter óta mindig nagyhatalom teljesen függetlenül hogy éppen milyen poltikai rendszer van ott, attól meg aztán totál független hogy mennyi az egy főre jutó GDP Svájcnak sokszorosa az oroszénak aztán ha az utcán megállítanánk 100 ember ugyan hány ember tudná megmondani mondjuk hogy ki a miniszterelnök svájcba ? Na persze most szopnak az oroszok a szankciókkal de szopni fog ám európa is benne mi is Az ukrán az meg aztán a legnagyobbat szopja Az országukat rommá lövik a keleti terülteiket elveszik cserébe nem kapnak semmit Uniós tagság se lesz Nato tagság se lesz Ami lesz az egy szétrongyolt szétlőtt ország ami így már a lófüttyöt se ér senkinek a szép szavak meg az ukránzászlós profilképeken kívül

ez a nevem senki 2022.03.08. 19:20:36

@CSOKKI MÁLNA: a fiúja vibrátorát majd kisebb fokozatra állítja
ezzel is csökkenti az atom áram hiányát

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 19:22:13

@white999: ott a pont. A turizmussal semmi baj. Nincs. Amikor egy arab herceg /uralkodó mesélte, hogy látott egy műsort albániáról(?) odament, látta nincs ott semmi eljött onnan. Magyarország viszont tetszett neki.
Nem értem mit esznek ezen az országon a külföldiek de szeretnek itt lenni.

ez a nevem senki 2022.03.08. 19:22:35

@élveteg: + a lakosság dolgozni hajlandó harmada nyeu-ba megy aljamunkára

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 19:27:26

@ez a nevem senki: Mobilról írsz? Ráadásul buszról? Vagy Kijevből? Szedd már össze magad.

ez a nevem senki 2022.03.08. 19:30:37

@zord íjász: 1előre a te gondolataid hullottak szét
szedesd össze valakivel

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 19:33:45

@ez a nevem senki: Lehet, hogy igazad van. Takarítanom kéne.

white999 2022.03.08. 19:34:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ez egy jó kérdés. Valszeg úgy lehet mint a nyelvvel. Nekünk fel se tűnik de szinte minden külföldi imádja hallgatni ahogy beszélünk. Ami rejtély, hogy még az olyan dallamos nyelvet beszélők is mint az olaszok.

Etniez 2022.03.08. 19:37:43

@zord íjász: Idejön és a saját blogodon sérteget, nem a legélesebb kés a fiókban :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 19:39:36

@zord íjász: szegényt egyszer lefideszbirkáztam azt sajnálom, nem is örült neki.
Sokra tartotta a mi viktorunkat, erre írtam neki, hogy Viktornak kellene sokra tartania téged.
Ugye a köztük lévő emberi különbségek miatt.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 19:42:01

@Etniez: Ez mondjuk látszik rajta. De a fidesznek már csak ilyenek dolgoznak.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 19:51:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A Derelyegrádi szellem valóban nagyon zseniális és értelmes figura volt: művelt, szellemes (mondom szellemes), vitriolosan humoros, jól tájékozott...na, ehhez képest volt igazán felfoghatatlan, hogy miért volt annyira oda ezért a bandáért. 2010-ben bárki okkal-joggal szavazott ugyan az MSZP-SZDSZ ellen a jobbikra, fideszre, mert ez volt a helyes erkölcsi alapállás...tragédia, ami abból az első kétharmadból lett.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:03:41

@zord íjász: A valódi rendszerváltásra gondolsz?

white999 2022.03.08. 20:05:03

Off a Pest srácoktól. Azért megkérdezném, hogy mi a véleményük a szurkot öntő nőről és Dobó kapitányról. Amikor tort ül a józan ész.

Egy olyan cikkük Facebook-ajánlójával, ami arról szól, hogy az ukránok hülyék, amiért fegyverrel védik a hazájukat. Az ajánló így hangzik:

„Aki volt katona az tudja, hogy a háború nem játék. Az meg mindennek az alja, kommunista és náci szokás, hogy kiképzetlen civilekkel, sőt kamaszokkal akarnak megállítani egy túlerőben és technikai fölényben lévő ellenséges hadsereget.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:08:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @zord íjász:

Ezt ismered? A baloldal fejődése:

MSZMP-->Kádár
MSZP-->Gyurcsány(i)
MZP-->emzépé

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 20:09:05

@élveteg: Ez a része annak, hogy megállítsa a nyugat/EU/USA/bárki, aki szankciót alkalmaz, a háborút Európában. Ennél sokkal durvább is lesz ez gazdasági hatásban. Nálunk is.

A CNN-en (ez de szép) már zokognak az amerikaiak, hogy drágul a benzin a szankciók óta. Armageddon, Ragnarök, Apokalipszis. Ha a szankciók miatt valami abszurd okból mondjuk le kéne állnia az USA-ban a facebooknak és az instagramnak, az USA azonnal katonai támogatást nyújtana

Oroszországnak

és saját kezűleg dobálnák be az ukrán gyerekeket a fagyos Dnyeszterbe. Európa ebből a szempontból azért legalább még Európa. De nem akarok nagyon gonosz lenni az amerikaiakkal. Harcos nép az is, a legnagyobb bajok idején is kiverekedték magukat a bajból. Most egy kicsit túlteng náluk a safe space nyafimozgalom, de azért kemény faszú gyerekek. Tudják mi a helyes az értékválasztásban, és majd a javukra fordítják a zord időket. Ez történelmi bizonyosság.

Végül sok pénzt fognak keresni ezen is: cseppfolyós gáz, F35-ös, légelhárító rendszer, olaj. Legyen. Lesz is.

Ha ez az ára, hogy ne öljenek a ruszkik gyerekeket, akkor ez az ára.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 20:13:53

@white999: Nem is tudtam, hogy ilyen messzire tudok sugárban hányni. Nincs ebben valami bajnokság? Benevezek.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 20:16:11

@CSOKKI MÁLNA: Aha, arra. Örülök, hogy propaganda üzemmódba kapcsoltál, már kezdtem magam rosszul érezni.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:23:18

@white999: Na ez például az egyik érdekes következménye ennek a háborúnak. A hazai baloldali kommentközösség szemében megdicsőül az eddig relativizálgatott '56, a Corvin-köziek, a nemritkán irracionális lázadozásnak, délibábos hőzöngésnek beállított '48-'49. :)

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:24:19

@zord íjász: Ok, akkor inkább nem fejtem ki bővebben. Úgyse ez a poszt témája.

élveteg 2022.03.08. 20:24:42

@zord íjász:

Majd a következő fog szerintem történni Ha olvasta a cikket abban benne van hogy Európa az orosz nyersanyag nélkül képtelen működni

"A fémek esetében az orosz vállalatok Németország fő beszállítói. 2020-ban Németország nikkelimportjának 44 százalékát, titánimportjának 41 százalékát, vasimportjának egyharmadát és palládiumimportjának 18 százalékát adták. "

Ha csak pár százalék lenne akkor nem lenne gond De 44 meg 41 százalék importot nem lehet leakasztani a szegről Szóval miközben szavakban persze mindenben az ukránok mellet lesz mindenki majd szép lassan kiegyeznek az oroszokkal ( szavakban továbbra is fújnak rá ) Az ukránok meg megnézegethetik magukat verhetik a fejüket a falba hogy elhitték hogy egy nagyhatalmi játszótéren nekik osztanak lapot mert az igazság az ő oldalukon van

birkamenet 2022.03.08. 20:38:17

@CSOKKI MÁLNA:

bulgár birka, Tapsi, Tapsi, Tapsi a KELETI NYITÁSNAK!

Puytij az új piacunk! A valódi szabadsá! A Nyugat hanyatlik! A fejlödés keleten van!
Hajrá magyar Gyarmatország, hajrá oroszok!

Hát igen, a keleti nyitás házhoz jön. Még pár hét és már meg is érkeznek a gazdáid az április választásra, hogy rendet tegyenek és felállitsák az orbáB kormányt.

Sok birkamagyar, meg is édemlitek az újabb 40 év ruszki rabságot.

Etniez 2022.03.08. 20:39:46

@élveteg: Majd veszünk máshonnan. Senki nem mondta, hogy fájdalommentes lesz a lekapcsolódás Oroszországról, de muszáj megtennünk.
Az árak majd kisimulnak az évek alatt, nem kell aggódni.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:43:18

@birkamenet: Na.. te lennél a troll. Az embearcú Matyi.:)

birkamenet 2022.03.08. 20:44:18

@élveteg:

Pont azért lesz totál embargó a ruszkik ellen, hogy minél hamarabb éhezzenek meg lázadjanak. A covidban is leálltak a nyugati üzemek mégis túlélte a fejlett világ. Mert kapnak hitelt. A ruszkiknak viszont senki se ad hitelt, így ha valami nics nekik, akkor akkor nem is lesz. A totál embargó egy hét alatt kinyirja a fos ruszki gazdaságot. onnantól már csak az a kérdés, hogy a lámpavas mikor megy látogatóba putyinhoz.
vagy hogy putyin mikor lövet a népre.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:45:48

@Etniez: Hát perszehogy..Vagy talán mégse.

birkamenet 2022.03.08. 20:46:12

@CSOKKI MÁLNA:

A rezsicsökkentett számládhoz az ukrajnai magyarok vére tapad!
Ahogy ugyebár orbán Mindenkit megvéd, határon innen meg határon túl.

Etniez 2022.03.08. 20:48:33

@CSOKKI MÁLNA: Pedig ez a piacgazdaság alapja, tudom a kommunizmusból nehéz kiszokni.

birkamenet 2022.03.08. 20:49:12

@Etniez:

A Moszkvai Tözsde február 25-én a felére zuhant. Azóta meg már ki se mer nyitni.
Ha vége a háborúnak Soros 1 dollárból felvásárolja a fél ruszki nemzetgazdaságot.

Putyinisztánnak vége.
Rátámadt a civilizációra, a civilizáció meg egységbe állt ellene. Már csak orbán támogatja, ammeg pont annyira kevés, mint amekkora törpe orbán.

birkamenet 2022.03.08. 20:50:20

@Etniez:

A bulgár birka ki se akar szokni a komunizmusból. Segg és segély! - ez a jelszava.

white999 2022.03.08. 20:50:41

@CSOKKI MÁLNA: Drágám a bal és jobb oldal fogalma már réges-rég nem igaz. Olyan van akinek van meggyőződése a világról és olyan aki folyamatosan változtatja. Akit te baloldalnak hívsz azt egyszerűsíthetnénk az ellenzékre de az nem baloldali. Ahogy Orbán sem jobb hanem csak egy egyszerű poszt komcsi. Ami azért inkább közel van a balhoz mint a jobbhoz.

Ha erre gondoltál akkor igazad van de szerintem még ezt sem sikerült értelmezned. Persze lehet orbánovics elvtársa gondoltál és akkor nem is vitatkozom.
Figyelj hatósági ár az kommunizmus.
Mások cégén az elvétele az kommunizmus.
Hírhamisítás cenzorok a tv-ben az kommunizmus.
Ezek egyike sem jobboldali dolog, mert a jobb oldal az piacbarát.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:52:35

@white999: Nyilván, de mégiscsak így él a közbeszédben a két oldal. Valahogy nevezni kell őket.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 20:59:24

@white999: Hát cenzoroka közösségi oldalakon vannak. Orbán kommunista lenne az adócsökkentéseivel, meg a segélymegvonásaival? A kommunizmust ma leginkább az USA kelet is nyugati partján építik.( Mindenesetre ügyesen tereltél ‘56 és ‘48-‘49 megítélésében beálló változásról ellenzéki körökben, gratula hozzá, bár az eredeti baloldalisághoz tènyleg nem sok közük van.)

ulpius66 2022.03.08. 21:16:23

@white999:
"Figyelj hatósági ár az kommunizmus.
Mások cégén az elvétele az kommunizmus."

Kommunizmus van nyugat-Európában?

Anyám borogass!

Ugye akkor az nem kommunizmus, ha "csak úgy" elveszik az orosz oligarchák vagyontárgyait Nyugat-Európában? ... csak azért, mert oroszok.....
(Magyarországon, ahol tudvalevőleg fasizmus van, itt érdekes módon nem vettek el semmit egy orosz üzletembertől, csak azért, mert orosz.....)

ulpius66 2022.03.08. 21:20:14

@white999: "Figyelj hatósági ár az kommunizmus."

Úristen!

Kommunizmus van Berlinben?

Anyám borogass!

"A berlini tanács vezetése, a kommunista-liberális-zöld frakció kezdeményezte az albérleti árak befagyasztását Berlinben a 2011 évi szinten...."

Boldeone2 2022.03.08. 21:21:51

Ez egy kiváló blogposzt, a legjobb az eddig megjelentek közül Putyin háborújának tèmakörèben. Annyit tennèk hozzá, hogy a " nyugat " nem adta Közèp-Európát Sztálinnak , "Jalta " 1945 februárban volt , akkor már majdnem befejeződött pl. Budapest ostroma, vagyis a feltèteleket Sztálin diktálta a hadihelyzet függvènyèben
Egy másik èrdekes dolog- ami a magyar közvèlemèny egy rèszènèl megfigyelhető- , hogy sokan elfelejtettèk azokat a valóban zord időket , amelyeket az elmúlt èvszázadban átèlünk: a Budapest vères ostroma, kb. 200 ezer nő megbecstelenítèse, majd 45 - èv orosz szatellit diktatórikus ország státusz, 56 vères leverèse ..
Nekünk, "törtènelmi fenntartások" kellenènek hogy legyenek velük, mèg akkor is, ha a bűnök nem erednek át, de egy ország ès annak hatalmi rend mentalitása , törekvèsei megmaradhatnak - kísèrt a sötèt múlt !
Putyin a règi erőszakrend máig velünk èlő reliktuma, egy örök bűnös KGB - ügynök, aki a kudarcos orosz fejlődès problèmáit sikeresen tudja a nyugatra hárítani , a nacionalista , birodalmi propagandával Cippola mesterkènt irányítani elsősorban az idősebb , kevèsbè jómódú, kevèsbè művelt társadalmi rètegeket , de mèg nyugatra is van ereje terjeszkedni : az orosz propaganda sikeresen trollkodta , uralta le a nyugati szociális mèdiat , hisztèriat keltve , hazug Konteo propagandát terjesztve a szabad társadalmakról , hogy azok mennyire nem szabadok ès erkölcstelenek ...Bezzeg Oroszország, egy erkölcsileg magasabb rendű szentsèg, ahol minden úgy van règen ,meg hierarchikus a társadalom , ott van a fehér ember utolsó vègvára ...(se busi , se negger...)
A európai populista szèlsőjobb elalèlt ettől az utóbbi időben , ès a putyini rendszer fanatikusaivá váltak , no meg persze jó pènzeket is kaptak, Európa bomlasztására ...
Ők azok , akinek a hagyományos közèputas jobboldali gondolkodáshoz sem sok közük van , amely mondjuk úgy erős fenntartással van Oroszországgal kapcsolatban . Horthy Miklós ha látná mit csinál most a magyar társadalom egy szerencsère kis rèsze , akkor elkèpesztő módon kiakadna..
Magyarországon van egy rèteg, amely ezt mondja , hogy jogos Ukrajna lerohanása, porig bombázása , a milliós menekülthullám, ezrek \ tízezrek meggyilkolása . Folyamatos az áldozathibáztatás, meg az , " Elítèljük, DE..
A DE, az mindig ott van , pedig itt most nincs de, adott egy egyèrtelmű helyzet : egy keleti diktatórikus állam megtámadott egy független országot , azon keresztül pedig az egèsz nyugati világot , vagyis minket Magyarokat is !
Egy tèbolyult elme erőszakkal akarja átszabni a 21. századi törtènelem kerekèt , veszèlyeztetve a nyugati civilizáció biztonsági alapjait . 77 ève nem táncolt ennyire borotvaèlen Európa , ami sokkoló a legtöbb nemzedèknek ...
Az is sokkoló ami Magyarországon törtènik. Pozitív sokk, hogy elkèpesztő összefogás van az ukrán menekültekèrt, Ukrajna szuverenitása, a bèke mellett is rengetegen állnak ki
A negatív sokk viszont az , hogy kinevelődött egy nihilista, gyűlölködő, embertelen rèteg , akik pártolják az orosz agressziót ès örömködnek ezen a háborún...

ulpius66 2022.03.08. 21:25:13

Nekem persze továbbra is az a kérdésem: mi a tökömet pofázik bele az USA az ukrán-orosz háborúba?

Ez két ország háborúja, egyezzenek ki ők! Kössenek minél előbb BÉKÉT!!!!!!!

Ukrajna nem tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak, ... még jó hogy nem tagja...... ezek messze megbízhatatlanabbak, mint pl. Törökország.......
Az EU mán csak a földrajzi közelség, és a szoros gazdasági kapcsolatai miatt is beleugat a háborúba......DE MI A TÖKÖMET UGAT BELE AZ USA?????
(aki se közel nincs, se szoros gazdasági kapcsolatai sincsenek ezen országokkal....)

ulpius66 2022.03.08. 21:27:02

Az pedig kibaszott nagy szerencséje a NATO-nak, hogy nem tagja Ukrajna!!!!!!

Mi lenne, HA EGY DEMOKRATIKUS VÁLASZTÁSON A JÓNÉP "VISSZASZAVAZNÁ" A HATALOMBA AZ OROSZBARÁT JANUKOVICSOT?????????????

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 21:29:19

@CSOKKI MÁLNA: A valós helyzet az, hogy éppen te terelted el a szót@white999: kommentjéről, amelyben (ha igaz, és miért ne lenne az, de én nem látom, nem vagyok facebook tag) az idézett pr-srácok facebook ajánlója a totális öntökönszúrás és a heveny tudathasadás vulkanikus elegye, tekintve, hogy 1948-ban, 1956-ban vagy akár a világ bármely népének bármely szabadságharcában és forradalmában sokszor

civilek/fiatal nők és sokszor kamaszok is

fogtak fegyvert egymagukban vagy bajtársi, hivatásos hadsereg katonáival közösen és szálltak szembe náluk sokszor erősebb, jobban felszereltebb, '"túlerőben és technikai fölényben lévő ellenséges hadsereggel", egész birodalmak reguláris hadseregivel (cári oroszország, osztrák hadsereg, szovjet tankhadosztályok stb), de ahogy mondtam, nyugodtan idesorolhatod

az orosz partizánokat
a skót felkelőket
a francia forradalom népi felkelőit
a párizsi kommün civiljeit
az angol paraszthadseregeket
a mexikói forradalmárokat
bolívia szabadságharcosait
...

ezek mind sokkal jobban felszerelt, a maguk korában "túlerőben és technikai fölényben lévő ellenséges hadsereggel" szálltak harcba.

vagyis azok, akik pl. 1956-ban a civilek kezébe nyomták a puskákat és dobtárasokat, molotov koktél dobálásra bíztatták őket, és nem mellesleg vállvetve harcoltak a magyar nép szabadságért ezekkel a civilekkel

gyilkosok, kommunisták és nácik voltak, mert ezek szerint csak azok csinálnak ilyesmit.

Ezt, ha volnál kedves megmagyarázni, te mégiscsak a belső körben mozogsz, jobban értesz ehhez, mint én.

Mindent tudsz:

www.google.hu/search?q=a+szabads%C3%A1g+barik%C3%A1dokra+vezeti+a+n%C3%A9pet&hl=hu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwjJqcjHrLf2AhWLM-wKHakeCsgQ_AUoAnoECAEQBA&biw=1354&bih=864&dpr=1

De itt van ez is:

www.google.hu/search?q=1956+time+c%C3%ADmlap+fiatal+felkel%C5%91&hl=hu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwiytYDprLf2AhXlIMUKHdwXDkYQ_AUoAXoECAEQAw&biw=1354&bih=864&dpr=1

ulpius66 2022.03.08. 21:31:36

@Boldeone2:

Ugye amikor az USA minden indok nélkül szarrá bombázta Irakot, akkor is a megtámadott mellé álltál?

Persze álnaív volt a kérdésem......

Nyilván akkor is az USA mellé álltál...... pedig tiszta volt, hogy egy ál-kamu indok alapján bombázta szarrá Irakot......

Boldeone!

Te tudod mi az a "kettős mérce"?

ulpius66 2022.03.08. 21:36:08

Sok dolgot nem értek a nyugati szankciók kapcsán........

Pl. itt van ez a "levágjuk Oroszországot a SWITCH-rendszerről" ... OKÉ!

..... és ha szabad kérdeznem meddig??????

Mikor kapcsolják vissza, vagy szüntetnek meg egyéb szankciókat??????

MIT KELL TENNI PUTYINNAK, HOGY A SZANKCIÓK MEGSZŰNJENEK?

ulpius66 2022.03.08. 21:42:40

NA, OROSZORSZÁG MEGKAPTA A KEGYELEMDÖFÉST!

"Bezárják az összes McDonald's éttermet Oroszországban

Chris Kempczinski vezérigazgató e-mailben értesítette a McDonald's dolgozóit és franchise partnereit arról, hogy a McDonald's átmenetileg felfüggeszti működését Oroszországban."

Mán csak ez hiányzott!

ulpius66 2022.03.08. 21:47:28

Azért van jó hírem is......

168.hu

"Dobrev Klára szerint sem a NATO, sem az EU nem bízik Magyarországban
Szerinte az egyesült ellenzék nem törölné el a rezsicsökkentést."

EZ AZÉRT MEGNYUGTATÓ!!!!!!

AKÁRKI NYER, MEGMARAD A REZSICSÖKKENTÉS!!!!!!!
(azért egy pici kétely maradt bennem.......nem valami hasonlóval kampányoltak a ballibsik 2002-ben??? tuggyátok. "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!")

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 21:49:10

@zord íjász: Tény, hogy a kommentemben '56 és '48-'49 megítélésében beállott változásokról beszéltem ellenzéki kommentkörökben, mire ő azon kezdett lovagolni, hogy mi ma "bal és a "jobb". Egyrészt így osztja fel a nyilvánosság a két oldalt, másrészt az LMBTQ és bevándorlás pártiságot nem lehet baloldalinak nevezni? Erre írtam, hogy terelés. Nem tagadva, hogy bal-jobb viszonylatban sok minden megváltozott az elmúlt 3-4 évtizedben, elsősorban gazdaságpolitika tekintetében.

"Ezt, ha volnál kedves megmagyarázni, te mégiscsak a belső körben mozogsz."

Sajnos nem..:)

'56-tal kapcsolatban ellenzéki kommentelő körökben gyakran felmerült, hogy hát nem a pesti srácok ("csőcselék") az igazán fontosak, hanem az, amit Nagy Imre, és a reformkommancsok képviseltek, illetve hogy nem kevés antiszemita atrocitás volt a forradalom idején .(Még egy Telex tárca is született utóbbiról..). '48-'49 kapcsán pedig a délibábos magyar lázongás hőzöngés beállítása (hülyemagyarjai ezt is elbukták) volt jellemző nem ritkán. Én örülök a változásnak.:)

Boldeone2 2022.03.08. 21:49:47

@ulpius66: Egyik bűn nem menti fel a másikat, de "Irak" azèrt tett érte , hogy egy 40 országból álló koalíció eltávolítsa a diktátort!
Irak országokat támadott meg korábban , Ukrajna nem támadott meg senkit, csak fokozatosan területeket veszít!

arthurthedent 2022.03.08. 21:51:00

@ulpius66: "..... és ha szabad kérdeznem meddig??????"

Miért kellene megmondania bárkinek is most, hogy mikor fognak megszűnni az oroszok ellen a szankciók?

Au oroszok megtámadták ukrajnát, elkezdtek lőni. Mikor hagyják abba? Hát majd valamikor a tárgyalásokon eldől ez is.

A világ szankciókat léptetett életbe az oroszok ellen. Meddig? Hát majd valamikor a tárgyalásokon eldől ez is.

Boldeone2 2022.03.08. 21:52:57

A putyinista trolloknak ajánlom : "Inside Russia " egy , orosz youtuber elmondja , hogy milyen szègyent èrez az orosz invázió óta, illetve , hogy mennyire megütöttèk a szankciók az átlag oroszt

arthurthedent 2022.03.08. 21:53:09

@Boldeone2: "Irak országokat támadott meg korábban , Ukrajna nem támadott meg senkit, csak fokozatosan területeket veszít!"

Pontosan! Soken próbálják meg úgy beállítani, hogy ugyanaz volt a két eset, pedig nem, nagyon különböző volt. Mondjuk persze a tömegpusztító fegyverekre való hivatkozás nem volt túl korrekt, de ez nyilván nem menti az oroszokat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 21:55:38

@ulpius66: "...DE MI A TÖKÖMET UGAT BELE AZ USA?????
(aki se közel nincs, se szoros gazdasági kapcsolatai sincsenek ezen országokkal....)"

Sírva fakadok. Zokogok, baszdmeg. Az USA 2014 óta közel 3 milliárd dollárral segítette Ukrajnát, Oroszországgal pedig napi, élő gazdasági kapcsolata van (olaj, Oroszország az egyik legnagyobb olajexportőr) Minden tizedik hordó olaj, mely a globális piacra kerül, Oroszországból érkezik, az USA is vásárol tőle.

Szorosan együttműködnek a nemzetközi űrállomás üzemeltetésében és az űrkutatási programban, az amerikai cégek (többek között az Exxon) százainak vannak vegyesvállalatai, önálló beruházásai, saját áruház-és üzletláncai Oroszországban, akkora balhé van amiatt, hogy Biden még mindig, ahh faszom nem fogom neked bemásolni a CNN-t...Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy a szankciókra válaszul államosítja az ott lévő amerikai érdekeltségeket, tele van minden híroldal azzal, hogy az összes amerikai beruházó/cég kivonul Oroszországból

168.hu/kulfold/szakitanak-az-amerikai-vallalatok-az-orosz-partner-cegekkel-228147

www.portfolio.hu/ingatlan/20220308/teljes-hatraarc-megis-kivonul-oroszorszagbol-a-globalis-ingatlanceg-531859

index.hu/techtud/2022/03/06/ukrajna-orosz-invazio-tech-cegek-kivonulasa-apple-microsoft-google-meta-oracle-sap-netflix-samsung/

piacesprofit.hu/kkv_cegblog/ujabb-cegek-vonulnak-ki-oroszorszagbol/

Szóljon hozzád és minősétsen téged a hoplita, erre már szavak sincsenek.

arthurthedent 2022.03.08. 21:58:36

@ulpius66: "NA, OROSZORSZÁG MEGKAPTA A KEGYELEMDÖFÉST!"

Csak ez az egy cég cirka 800 éttermet zárt be. Persze lehet mondani, hogy szánalmasan kevés, de sok ilyen cég van és sok ezer család veszíti el ezzel a jövedelmét. Sok kicsi sokra megy, nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok ki fogják bírni röhögés nélkül.

ulpius66 2022.03.08. 21:58:39

MÉG EGY JÓ HÍR:

"Varju László, a DK alelnöke, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje egy sajtótájékoztatón jelentette be:

Az ellenzék célja, hogy „a megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessék az eurót Magyarországon.”

Végre lesz eurónk!!!!
(bár pici kételyem ebben a témakörben is van............
"Miután Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. július 16-án bejelentette, hogy Magyarország 2008-ban szándékozik bevezetni a közös fizetőeszközt, az eurót.

A következő évben, 2004 májusában Magyarország az Európai Unió hivatalos tagja lett. A romló makrogazdasági adatok miatt a bevezetés tervezett dátumát 2009-re tolták ki.

Az első és második Gyurcsány-kormány tervei
2005-ben a száznapos program, illetve az azt követő felelőtlen költekezések negatív gazdasági hatásai miatt ismét egy évvel halasztani kellett az euró bevezetésének céldátumát, ám egyes elemzések már 2013-2014-ig kitolták a bevezetés vállalható időpontját."
........végül az egészből nem lett semmi.....és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!)

Boldeone2 2022.03.08. 21:58:42

Akit èrdekel , hogyan èli meg az orosz közèposztály a jelenlegi helyzetet, annak èrdemes megnèzni ( angol nyelvű )

youtu.be/Bh_e13kSI-Y

Inside Russia " youtube video

birkamenet 2022.03.08. 22:00:33

@ulpius66: "MIT KELL TENNI PUTYINNAK, HOGY A SZANKCIÓK MEGSZŰNJENEK? "

Lámpavas.
Meg a követöinek is!
Határon innen és határon túl.

birkamenet 2022.03.08. 22:04:30

@ulpius66:

fejre ejtettkémn, 2022-ben csak az egybites nyugger korosztályt érdekli hogy mi volt 2002-ben, meg hogy kik voltak azok akik senkit nem érdekelnek 20 év után.

Ja mi is volt 2002-ben? A fidess az összes államadósságnövelö törvényt megszavazta. Már akkor is tetszett nekik az eladósitási politika meg a határtalan költekezés, két kézzel szavazták meg az összes ilyen törvényt.

white999 2022.03.08. 22:07:17

@CSOKKI MÁLNA: Nyilván, de mégiscsak így él a közbeszédben a két oldal. Valahogy nevezni kell őket.

Igaz erre alkalmas lenne az illiberálisok (mint Putyin) és az ellent meg demokraták kifejezéssel illetni. Úgy legalább mindenkink azonnal beazonosítható lennének a szereplők.

ulpius66 2022.03.08. 22:07:33

@CSOKKI MÁLNA:
"'56-tal kapcsolatban ellenzéki kommentelő körökben gyakran felmerült, hogy hát nem a pesti srácok ("csőcselék") az igazán fontosak, hanem az, amit Nagy Imre, és a reformkommancsok képviseltek."

'56-ban az egész forradalmasósdi egy játszma volt a kommunista felső vezetésben a hatalomért!

Rákosi pajtás és a hozzá hasonló sztálinista komcsik meg akarták tartani a hatalmat!
Nagy Imre és köre a reformkomcsik pedig meg akarták szerezni a hatalmat!

Na, ez a szemétláda Nagy Imre a hatalom megszerzéséért kirobbantotta a "reformkomcsi forradalmat" AMIBE JÓL BELEKEVEREDTEK A SZERENCSÉTLEN MUNKÁSOK, EGYETEMISTÁK, A "PESTI SRÁCOK" AKIK AZT HITTÉK EBBEN AZ EGÉSZ KOMMUNISTA HATALMI HARCBAN NEKIK IS OSZTOTTAK LAPOT....szegény hülyék!!!!

Aztán persze a "NEVETŐ HARMADIK KOMMUNISTA" A KÁDÁR NYERT, ÉS ELTÜNTETTE A RÁKOSIÉKET ÉS A NAGY IMRE FÉLE KOMCSIKAT IS......

Hát kb. ennyit az'56-os "pesti srácokról".......

white999 2022.03.08. 22:08:48

@CSOKKI MÁLNA: "Hát cenzoroka közösségi oldalakon vannak"

Meg az MTI ben illetve a televízióknál, úgy 12 éve.

white999 2022.03.08. 22:12:25

@ulpius66: Ugye akkor az nem kommunizmus, ha "csak úgy" elveszik az orosz oligarchák vagyontárgyait Nyugat-Európában? ... csak azért, mert oroszok.....

Néha szóba állok veled habár segg hülye vagy. Azért gondolom a befagyasztják és elveszik szó közt a különbség megvan. Amúgy erre valóban az oroszok részéről az államosítás fenyegetés jött. Ebben igazad van az oroszok tényleg komcsik ez még neked is megvan. Ezért imádod Őket.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:13:24

@white999: A facen hetekre-hónapokra hónapokra tiltanak le embereket, mert nem LMBTQ és bevándorláspárti a véleményük.
A MTV napkelte c. műsorában 2010 előtt pedig már Mélykúti Ilona szeme villanásából sejteni lehetett, hogy most nem egy baráti interjú lesz, hanem egy rohadék ellenzékit fog nyilvánosan felkoncolni őnagysága..:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 22:14:16

@zord íjász: a trollal ne törődj! A blogszféra elmebetegek top 5-ben benne van.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 22:14:28

@Boldeone2: "Annyit tennèk hozzá, hogy a " nyugat " nem adta Közèp-Európát Sztálinnak , "Jalta " 1945 februárban volt , akkor már majdnem befejeződött pl. Budapest ostroma, vagyis a feltèteleket Sztálin diktálta a hadihelyzet függvènyèben"

Ez volt a folyamat, és Jalta keretében ütötték rá a végső pecsétet/ütötték bele az utolsó szeget Kelet-Európa koporsójába, cserébe Mandzsúriárét. Még Jaltában is volt, lett volna mozgástér, nem véletlenül esett neki több politikus és a sajtó Rooseveltnek, hogy eladta fél Európát ennek a Sztálin nevű mészárosnak, Churchill nyakasabb volt, illetve nyakaskodni akart, de letolták a színről, (legendás az a papírdarabka, amelyen még az szerepelt korábban, ahogy felfirkálták, mint valami bevásárlólistára, hogy pl. Magyarország is 50%-ig nyugati befolyás alá essen...aztán ebből nem lett semmi, mert Potsdamban pedig eltemették azt a koporsót (már Attlee-vel).
Jalta február, Potsdam július.

Egyébként köszönöm, és hát persze, senki nem akarta kirobbantani a III. világháborút, mikor még a II. is tartott, holmi Kelet-Európai országokért, amelyeket ekkor már a vörös hadsereg uralt...bár minden történész szerint, akit olvastam, akkor sem feltétlenül kellett volna ennek így történnie. Japán már döglődött, és Sztálin azért rohanta le olyan kapkodva Mandzsúriát, hogy ott is érvényesíthesse az akaratát, ha úgy alakul, mert Truman akkor már dobálta az atombombáit, és nem igazán lett volna szüksége az oroszokra...sem Európa odahajítására.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:17:09

@white999: Inkább illiberálisok/ liberálfasiszták..De nekem jó a bal-jobb is. Vagy a progresszív/konzervatív felosztás is. Sztem kifejezetten baloldali és progresszív az LMBTQ és bevándorláspártiság, nem?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 22:17:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A Top 1-ben.

Te mióta vagy ilyen jóindulatú ezekkel? Voltál Tibetben?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.08. 22:18:52

@zord íjász: azért ott van birca, matyi.... elég erős a mezőny.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:19:10

@ulpius66: Igen, ez volt az egyik csapásirány. A másik meg az utcai harcosok. Kérdés, ha győz a forradalom, mihez kezd az új hatalom? Általános választások, vagy a titói út?

ulpius66 2022.03.08. 22:19:12

@birkamenet: "2022-ben csak az egybites nyugger korosztályt érdekli hogy mi volt 2002-ben, meg hogy kik voltak azok akik senkit nem érdekelnek 20 év után."

MINK NEM FELEJTÜNK!

"Historia est magistra vitae."
(gyengébbek kedvéért: A történelem az élet tanítómestere.)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 22:20:23

@CSOKKI MÁLNA: A tény az, hogy nem válaszoltál.

De nem erőltetem. Értem én a dilemmádat. Mit is mondhatnál.

white999 2022.03.08. 22:20:32

@ulpius66: Ez két ország háborúja, egyezzenek ki ők! Kössenek minél előbb BÉKÉT!!!!!!!

Látom segghülye nem érted. A menekültekkel mindenkinek van dolga Európában. Egy szétlőtt atomerűvel mindenkivel gondja föld nevezetű bolygón. Valamint mikor mondja Európa, hogy putyinovics elvtárs elég volt. Amikor Budapestet lövi? Értem hogy a szívednek kedves szcenárió. Lengethetnéd a kis orosz zászlócskádat az internacionálét a felszabadító harckocsis csapatokat üdvözölve de attól még mások gondolhatják úgy, hogy nem ez a normalitás.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:25:23

@Boldeone2: Iránt a kifejezetten az USA és a SZU engedélyéveltámadta meg, Kuvait kapcsán pedig az USA megvezette Szaddamot. Kellet egy háború,amikor már csak egyedül voltak a pályán. Ez a balek meg szállította nekik..

ulpius66 2022.03.08. 22:26:13

@CSOKKI MÁLNA: "Igen, ez volt az egyik csapásirány. A másik meg az utcai harcosok."

Dehogy voltak utcai harcosok!

Csak felhergelt, hebehurgya hőzöngők, mondhatnám "hasznos idióták", AKIKRE AZTÁN AZ EGÉSZ "ELLENFORRADALMI" JELZŐT RÁ LEHETETT KENNI!
(persze aztán az egész "forradalomra" hahhaaaahaaa...... rá lehetett kenni az "ellenforradalmi jelzőt"......)

MIATTUK LŐTTÉK SZARRÁ AZ OROSZOK BUDAPESTET!

NEM VOLT EZ FORRADALOM, CSAK AZ A SZEMÉTLÁDA KOMMUNISTA NAGY IMRE LÁZÍTOTTA A NÉPET...... DE CSAK AZÉRT, HOGY AZ ÖVÉ LEGYEN A HATALOM ÉS NE A RÁKOSI PAJTÁSÉ!!!!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.08. 22:26:31

@ulpius66:" MINK NEM FELEJTÜNK!"

Neked nem is menne. Nincs mit elfelejtened. Teljesen üres a fejed. Ez akár jó hír is lehetne, mert ésszel lehetne megtölteni, de kétlem, hogy nálad sikerülne. Még arról is én világosítottalak fel, hogy az USA-nak és Oroszországnak, illetve az USA-nak és Ukrajnának milyen gazdasági érdekei/kapcsolatai vannak, pedig egymillió cikk van róla az internet nevű digitális térben, és naponta 500 híradásban mondják el.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:29:41

@zord íjász: Mégis mire? Hogy voltak a világtörténelemben szabadságharcok, amikor a gyengébb felkelők harcoltak egy erősebb hatalommal szemben? Igen voltak. De hogy finoman fogalmazza a ma az ukrán szabadságharcot dicsőítő ellenzéki kommentelők nem hasonló hangnemben beszéltek '56-ról vagy '48-49-ról. Eleve nemzeti függetlenségi felkelések, későbbi nemzeti ünnepek. Brrrr..nacionalizmus..

ulpius66 2022.03.08. 22:30:05

@white999: "Lengethetnéd a kis orosz zászlócskádat az internacionálét a felszabadító harckocsis csapatokat üdvözölve de attól még mások gondolhatják úgy, hogy nem ez a normalitás."

Én azt hittem az internacionálé éneklése az MSZP privilégiuna!

Milyen lelkesen énekelte 2009-ben a gyurcsányid, meg a libatolvajod az Internacionálét az MSZP-kongresszuson!

NÉZEGESD ÉS HALLGASD ELVTÁRSAIDAT!

www.youtube.com/watch?v=w13GP-WFCGQ

birkamenet 2022.03.08. 22:31:03

@ulpius66: "MINK NEM FELEJTÜNK!"

Ti betanitott fidernyák majmok csak azt nem feljtitek el amira be vagytok tanitva. Majd szóljál agyalágyultkám, ha nem felejtetted el, hogy hogyan hányt a fidernyák bandád sugárban 2010-ig ac ruszkikra, az eladósításra, a közpénz lopásra. Majd jó betanitott majomként 2010-től hogyan lettetek putyin, mérszaros lőrinc, a rezsicsökkentés, a választási tüzifa meg krumpli politika felsz.opói.

Ilyen alig emberszabásúakkal mint ti fidernyákok, csak a csőd és a devolúció garantált, nem pedig a lépést tartani tudás a világgal és a fejlődés. Az olyan népeknek jár, akiknél már az 5 éves gyerekekenek is több IQ-juk van mint a ti kétmilliós birkatáborotoknak összesen.
Még egyszer mondom, hogy megértsd: összesen!

CSOKKI MÁLNA 2022.03.08. 22:31:12

@ulpius66: Gondolom az ukránokról is ugyanezt gondolod most..A Molotov-koktél közös pont..:)

white999 2022.03.08. 22:33:19

@CSOKKI MÁLNA: "Egyrészt így osztja fel a nyilvánosság a két oldalt, másrészt az LMBTQ és bevándorlás pártiságot nem lehet baloldalinak nevezni? "

Nem nem lehet mondani. Putyin aki komcsi (tehát balos) már nevezte buzinak nácinak és még lmbtq nak is az ukránokat és a vezetést. Azért amikor egy balos nem bevándorláspárti és lmbtq ellenes akkor nem lehet az mondani, hogy de. KB olyan szintű tévedés mint Orbánt kereszténynek nevezni. Köze nincs a kettőnek egymáshoz.

birkamenet 2022.03.08. 22:34:08

@ulpius66: "Én azt hittem az internacionálé éneklése az MSZP privilégiuna!"

Kérdezd meg erről a követlező MSZMP-s KOMCSI eftársakat: ORBÁN Győző, KÖVÉR faterja, MATOLCSY, az összes még élő komcsi meg 3/3-as akik már 20 éve mind a fidessben vannak.
Tehát ha büdös komcsit akarsz látni, akkor ki se kell mozdulnod a fidessből. A családodban vannak.

white999 2022.03.08. 22:36:25

@CSOKKI MÁLNA: MTV napkelte c. műsorában 2010 előtt pedig már Mélykúti Ilona szeme villanásából sejteni lehetett, hogy most nem egy baráti interjú lesz, hanem egy rohadék ellenzékit fog nyilvánosan felkoncolni őnagysága..:)

Azóta sokat fejlődtek. Már nincs ellenzéki te szerencsétlen.

ulpius66 2022.03.08. 22:36:58

@zord íjász: Remélem tetszett a 2009-es MSZP kongresszusi bejátszás!

Csoda jó kórus volt!

ulpius66 2022.03.08. 22:38:19

@zord íjász:

Azt hiszem ezévben látta vendégül a gyurcsányid a Putyint az Apró-villában....

white999 2022.03.08. 22:38:42

@CSOKKI MÁLNA: Inkább illiberálisok/ liberálfasiszták..

Igaz az illiberálisok liberálfasiszták. Legalább van önértékelésed ez becsülendő.

white999 2022.03.08. 22:40:43

@ulpius66: NEM VOLT EZ FORRADALOM, CSAK AZ A SZEMÉTLÁDA KOMMUNISTA NAGY IMRE LÁZÍTOTTA A NÉPET...... DE CSAK AZÉRT, HOGY AZ ÖVÉ LEGYEN A HATALOM ÉS NE A RÁKOSI PAJTÁSÉ!!!!

A tartó tisztjeid tudják hogy Viktor álláspontjával szembemész?

ulpius66 2022.03.08. 22:41:56

@white999: "Akinek tévé kell, vegyen magának!" -- mondta egyszer egy nagyon okos ember.....

Na jó, tuggya mindenki a D-209 mondta 2002-ben, amikor Orbán helyet követelt a Fidesznek a köztévében..........

"Nem ért egyet Orbán Viktor volt kormányfővel a miniszterelnök, mivel Medgyessy szerint elég egy közszolgálati televízió és nincsen szükség külön jobboldali, külön baloldali adóra. Medgyessy Péter kijelentette: akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet."

white999 2022.03.08. 22:46:51

@ulpius66: Én a helyedben izgulnék, hogy az összes rokonod akit behülyítettek, hogy fogja visszafizetni a hiteleket. Az első két hónapban összejött a tervezett éves hiány fele. Ruszkiktól már nem jön pénz. Ha az eu befeszül viktorovics xarban lesz. Igaz volt pár jó évetek amikor normális kecóba laktatok. Tanyavilágban nagyon jó olcsó albérletek vannak. A levegő is jó és no stressz.

ulpius66 2022.03.08. 22:51:28

@white999:

Húúúú....!!!!

Megbukott a Patás?

Pedig még csak kedd van.......a ballibsik szerint pedig minden hét szerdáján bukik meg a Patás!

Lemaradtam valamiről?????

Komolyra fjordítva a szót!

White, te tényleg elhiszed ezt a sületlenséget amit iderittyentettél?

Tényleg nem unjátok 2010 óta ugyanazt a szöveget?

white999 2022.03.08. 22:54:10

@ulpius66: www.portfolio.hu/global/20220308/betiltja-a-kereskedelmet-oroszorszaggal-a-vilag-egyik-legnagyobb-fogyasztasi-cikkgyartoja-532001

Ez még Meki mellé púpnak. Ami otthon használsz annak is a fele Unliver. Isten hozott a középkorban. Tényleg miért nem mész vándorolsz ki?

ulpius66 2022.03.08. 22:57:36

@white999: ... és neked hogy tetszett az Internacionálé a gyurcsányid és a libatolvajod szájából?

Ugye édes ahogy éneklik?

ulpius66 2022.03.08. 23:00:57

@white999: "Tényleg miért nem mész vándorolsz ki?"

Én imádom a Mekit, így inkább maradok......meg itthon többet tudok segíteni a menekülteknek, mint Oroszországban....

Boldeone2 2022.03.08. 23:03:39

@zord íjász: Mèg Ausztria helyzete is kèrdèses volt, hiszen nagyobb rèszèt az szovjetek foglalták el, így 1954- ig ott is maradtak ..
Valójában , akár maradhattak is volna, de Hruscsov hozott egy hiretelen döntèst, mert úgy gondolta , hogy egy semleges állam jól jön neki , mint pufferzóna kèt NATO- tag között. Az osztrák államszerződès pedig garantálta a semlegessèget , így lett Ausztria egy polgári demokratikus, semleges ország
Amely országokat viszont az oroszok foglalták el teljesen , azokban az államokban szerintem esèly nem lett volna semleges állammá tenni, a világkommunizmusnak is terjeszkedni kellett abban az időben
A jugóknak sikerült semleges maradni ,de ők győztes államnak számítottak, sőt, Tito kitalálta az " el nem kötelezett országok " szövetsègèt, a kèt nagy katonai ès politikai tömbtől egyenlő távolságra , Nehru indiai -, Nasser egyiptomi -, ès Sukarno indonèz elnökkel

ulpius66 2022.03.08. 23:10:42

atv.hu

"A legnagyobb önmérsékletet javasolta kedden az ukrajnai konfliktusban Hszi Csin-ping kínai elnök Emmanuel Macron francia elnöknek és Olaf Scholz német kancellárnak a velük folytatott telefonbeszélgetésben kedden - jelentette a kínai televízió.

Hszi Csin-ping ismételten kijelentette, hogy országa elvi okokból ellenzi a nemzetközi szankciókat, és úgy ítélte meg, hogy a Moszkva ellen hozott intézkedések "minden félnek kárt okoznak".

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

VALAMI HASONLÓT JAVASOLNÉK ÉN IS NEKTEK!

Boldeone2 2022.03.08. 23:11:27

Egy más kèrdès lesz - törtènelmi távlatokból visszanèzve - hogyan lehet majd indokolni a magyar kormány eltúlzott orosz szövetsègi politikáját , hiszen úgy tűnik , Putler nèpirtókènt a törtènelem szemètdombjára kerül...
Valójában , eddig is tudtuk , hogy egy aljas , ellenzèkieket bebörtönöztető , megölető , zsivány, hideg diktátor- mègis járták vele a közös táncot ...
Csók is csak azért nem csattant eddig, mert Putyin nem az karakter: utálja, lenèzi az alattvalóit....
Ezt már Orbán is èrzi , tudja hogy hibázott...

Boldeone2 2022.03.08. 23:19:29

edition.cnn.com/europe/live-news/ukraine-russia-putin-news-03-08-22/index.html

Sanctions on Russia must not include ban on Russian energy imports, Hungarian prime minister says.."

Nem biztos , hogy az jó nekünk , hogy a fő hírekben hozzák Magyarországot ...Nem lehetne Orbánnak most csendben maradni?

bordon 2022.03.09. 01:24:22

@CSOKKI MÁLNA: Azt ugye vágod, hogy az 56-os magyar forradalmat a putyini történelemhamisítás amerikaiak által pénzelt, russzofób csőcselék fasiszta támadásának tartja?
A ruszkik azóta, hogy az Arany Horda végigerőszakolta őket, mindig magukat tekintik áldozatnak. Akkor is, ha ők az agresszorok. Az orosz magát finom, művészlelkű Puskinnak látja, akkor is, ha a világ agresszív, a taknyát a földre kicsapó, kaviárt két kézzel a pofájába tömő, háborúban nőket erőszakoló és órákat elrabló, lépcsőházban guggolva szotyolázó, közúton életveszélyesen vezető senkiházinak.
Az oroszok legnagyobb hibája az önreflexió teljes hiánya.
Az amerikaiak is ilyen saját magukat nem reálisan látó nép voltak, de az utóbbi időkben szembesültek azzal, hogy milyen a világ, milyennek látja az amerikaiakat a többi nép.

Sajnos annak kell következnie az oroszoknál (és a szerbeknél is), amit a németekkel meg kellett tenni a második világháború után. Szét kell rombolni a nemzeti mítoszaikat, beléjük kell verni a civilizációt, tudatosítani kell bennük, hogy bűnös nép. Mert ha az átlag ruszki nem támogatta volna a putyini rendszert, akkor ez a tanulatlan leningrádi taxisofőr nem jutott volna ilyen hatalomhoz, a háborújához nem lenne katona, aki vezeti a tankjait. Kellett ehhez a ruszkik beleszarása, az erős ember imádata.

Putyinnak valószínűleg rákja van és/vagy szteroidokat kap, ezért püffedt az arca, ezért vannak hangulatingadozásai. Remélem hamarosan vége. De ő még utolsó éveiben történelmet akart írni és mivel egy agresszív senkiházi, ezért nem tud pozitív módon történelmet írni, csak így, háborúval.

bordon 2022.03.09. 01:36:50

@ulpius66: Kína nem támogathatja nyíltan az orosz agressziót, nem ismerheti el a szakadár oroszbarát "népköztarsaságokat", mert akkor Tibet, Tajvan és egy esetleges ujgur elszakadás esetén is hasonlót várna el tőle a világ.
De az oroszokkal szembe se mehet nyíltan.
Úgyhogy szokásahoz híven Amerikát és úgy általában a Nyugatot okolja mindenért.

Az nem egy érv, hogy a szankciók mindenkinek kárt okoznak. Ez vele jár, de a ruszkikat vissza lehet nyomni velük gazdasagilag évtizedekkel. Ez a mentalitás, a meghátrálás vezetett Hitler és Sztálin megerősödéséhez. Persze a kínai álláspont érthető, hisz ők is hasonló agresszióra készülnek Ázsiában, perszehogy nem akarják a szankciókat elismerni, mert rájuk is ez vár.

Tudod mi okoz kárt mindenkinek? A ruszkik háborúja. De ezzel is magukat végzik ki, a rubel mélyzuhanásban van, az oroszok (a képzettek, akik esetleg működtetni tudnák a gazdaságot) özönlenek nyugatra Finnországon át.

bordon 2022.03.09. 01:41:08

Putyin elkövette azt a hibát, amit Hitler is. Megtámadott és végpusztulással, megsemmisítéssel, kiirtással fenyegetett egy alábecsült népet.
Ahogy az oroszok Sztálin alatt a diktatúra, az elnyomás, mélyszegénység, éhezés ellenére összefogtak a nácik ellen úgy most az amúgy korrupt, széthúzó, oligarchák hálójában vergődő Ukrajna egységgé kovácsolódott és arcon köpte a papíron erősebb ellenséget.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 06:14:26

@bordon: Látom, hogy friss hús vagy a piacon, a nicked szinte gyanúsan emlékeztet az én egyik korábbi nickemre (nyilván csak véletlen, nem sugallok semmit) de e fenti három hozzászólás alapján, e téma kapcsán mától lényegében írhatsz a nevemben is. Szinte költői, díjazom.

Az egyetlen, ami átüti az üvegplafont nálam, az a megjegyzésed, hogy az orosz egy bűnös nép lenne. Szerintem ilyen nincs. Egyetlen nép sem lehet bűnös. Én is szoktam általánosítva beszélni jelenségekről, emberekről, vallásokról...de azért igyekszem alaposan indokolni, disztingválni, ám disztingválni kicsit ritkábban, ha pl. az iszlámról van szó, viszont indokolni ezt nagyon is hosszan tudnám.

Az oroszok (általánosítás következik) – van közvetlen rokonságomban egy echte orosz, klasszik orosz akcentussal beszéli a magyart – Általában egészen csodálatos, nagylelkű, mély érzésű emberek, minden ismerősöm tapasztalata is ez, vannak akik egyenesen Oroszországban tapasztalták ezt meg, a legegyszerűbb emberek is páratlan szeretettel tudnak egy vadidegen felé fordulni, aki normálisan szól hozzájuk...és akik úgy nagyjából 1000 éve folyamatosan valami aktuális cárnak az igája alatt nyögnek, és totális agymosásban élik az életüket, többnyire sorbanállásban. A sorbanállás az orosz élet jellemző része.

De láthatóan egyre többen vannak közöttük, akikre ez a cári agymosás már nem hat. Ennyi haszna van a modern világnak: internet. Nem véletlen, hogy minden szarfaszú diktátornak és autoriter államvezetésnek az első számú ellensége a szólás-és véleményszabadság, a szabad és független sajtó, a zabolátlan internetes közbeszéd és a korlátlan információ (és, igen, sajnsos, a dezinformáció) áramlás.

Rossz tapasztalataim persze nekem is vannak az oroszokkal: jellemzően éppen azzal az általad gyönyörűen megfogalmazott tahó fajtával, aki ide, ebben a nyugati-oroszbarát-fideszista európai országocskába menekült az otthoni putyinizmus elől...de közben ízig-vérig putyinista orosz maradt, és úgy is viselkedik. Itt. Mint valami orosz KGST gyarmaton.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 06:27:11

@ulpius66: Na, megvártam míg az Index leveszi a blogketrecből a posztot (szerintem leszóltak nekik, mert futott a poszt, de nem haragszom rájuk, nekik is fizetni kell a rezsit), és most eljött az idő a takarításnak. Ekkora úriember vagyok veled, bár nem érdemled meg. Szétkúrtad a kommentszekciót a faszságaiddal (ez a munkád orbánsegglakó), de ezt még talán tűrtem volna. Azt azonban, hogy láthatóan megkaptátok a gazdától az új ukázt (az 56-os felkelők söpredék, felhergelt, hebehurgya hőzöngők, mondhatnám "hasznos idióták", és miattuk lőtte szét a baráti orosz hadsereg Budapestet, az 56-os szabadságharc nem volt forradalom, akik a fiatal civilek kezébe fegyvert adtak, azok gyilkosok, kommunisták és nácik, Nagy Imre kommunista tetű (ezt már régóta toljátok, lásd éjszakai szoborelszállítás,...) mindezért mellesleg rendőrségi feljelentést is tehetnék ellened, mert konkrét Btk-ba ütköző, de kétlem, hogy a fajtádat elővenné a fideszes ügyészség...

index.hu/belfold/2017/09/20/a_kuria_kimondta_lehet_fideszesnek_nevezni_polt_ugyeszseget/

... ezért én csak a magam, szerény módján foglak kezelni te ocsmány, seggbuta, hazaáruló, nemzetáruló geci. Csá.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 06:39:32

@Boldeone2: Csendben maradni? Ő? Ő így gyakorolja a stratégiai nyugalmat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 06:43:45

@dare: Nem akartam mondani/írni addig, amíg az Index le nem veszi a posztot, de a frászt hoztad rám, amikor megláttam ezt a (egyébként jó, de te jókat és tartalmasan szoktál írni) kommentet. Van egy 99%-ban kész blogposztom, és te lelőtted a témáját. (nem mondom meg melyik része a kommentednek) Tiszta mázli(m), hogy nem indult el belőle polémia, amit persze hagytam volna, de belevertem volna fejemet az asztalba. :-)

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 08:55:22

@white999: Nen sikerült értelmezned a kommentemet. Kérj segítséget!

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 08:59:56

@bordon: Nem fog összejönni. ‘45 után az USA egy feljövő birodalom volt. Napjainkban a birodalom alkonyának lehetünk tanúi..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 09:05:04

@white999: Tehát szerinted a bevándorláspártiság, és az LMBTQ polgárjogi küzdelem nem baloldali gondolat. Köszönöm, nincs több kérdésem

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 09:44:43

@bordon: Hitler egy nagyhatalmat támadott meg keleten, és bízott abban, hogy sikerül lenyomnia, míg meg nem nyílik a másik front nyugaton. (Sőt esetleg meg sem nyílik a SZU veresége után.)Ezen kívül szűkében volt nyersanyagnak, energiahordozóknak. Többek között ezért nincs értelme a mostani háborút párhuzamba állítani a II. VH-val, ahogy Afganisztánnal, és Vietnámmal sem..

arthurthedent 2022.03.09. 10:28:55

@CSOKKI MÁLNA: Akármit akárki párhuzamba állít akármivel azonnal jön valaki ezeken a blogokon, hogy "de az más volt, nem lehet párhuzamba állítani, nem lehet összehasonlítani".

Elárulom: Akármit akárki párhuzamba állít akármivel az más. Ezt jelenti az összehasonlítás, hogy két dolgot, ami különböző összehasonlítasz, mert van hasonlóság. Az, hogy különbség van nem akadályoz meg abban, hogy összehasonlítsd a dolgokat, ha van egy cseppnyi hasonlóság is.

Hitler támadott, Putyin támadott, máris össze lehet hasonlítani a kettőt. Más volt? Hát persze, hogy más. Csak hasonló.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 13:11:32

Putyin történelmi távlatokban gondolkodik, ő ugyanis nem liberális.

Nyilván ő is tévedhet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 13:20:32

@white999:

Úgy tűnik, ezt a csatát bukták az oroszok. Egyszerűen nem tudtak jól kommunikálni.

Ami azonban nem jelenti, hogy nem az oroszok oldalán van az igazság.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 13:42:39

@arthurthedent: Vannak dolgok, amiket van értelme párhuzamba állítani, és vannak, amiket nincs. Ezt a mostani háborút több értelme van mondjuk a jugo háborúval, mint II. VH-val, vagy Afganisztánnal, Vietnámmal..Bár azért lényeges különbség ez esetben is adódik..

arthurthedent 2022.03.09. 13:43:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ami azonban nem jelenti, hogy nem az oroszok oldalán van az igazság."

Tekintve, hogy hónapok óta csak hazudtak elég nehéz lenne elhinni, hogy valamiféle elvolnt "igazság" az ő oldalukon van.

arthurthedent 2022.03.09. 15:57:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Pedig ezek a tények. Oroszo. küzd a liberalizmus ellen."

Az. A liberalizmus ellen küzd ukrajnában. Ha ukrajnának még lennének atomfegyverei, akkor valószínűleg valahol máshol küzdene.

Bár mondjuk putyin azt mondja, hogy a náci drogosok ellen küzd, de persze kell mondani valamit. Tudod, a híveknek, mint te. :(

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 16:00:21

@arthurthedent:

Ezek a hadviselés ősi szabályai.

Én nem Putyin híve vagyok, hanem az igaz szóé.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 16:14:19

@ulpius66: Így visszaolvasva, nem kellett volna hagynom, hogy leírhasd ezeket a gyalázatos mondataidat, rögtön törölnöm kellett volna a kommentedet. A liberális hozzáállásnak megvan a maga kára. Szinte már én szégyenkezem, hogy ennyire felzaklattam magam, pedig nagyon nem szoktam. Ha ez volt a célod, tagadhatatlanul sikerrel jártál. Mindig tanulok valami újat magamról.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 16:21:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pravda. Mondd, hogy az Igazság/a Pravda híve vagy, Iván. Ezzel két legyet ütsz egy csapásra, és dorombolhatsz az orosz agressziónak is. Látom nagyon sajnálod, hogy rosszul megy a szekér. Szegény, Iván.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 16:31:42

@zord íjász:

Az erkölcs a jog felett áll a keresztény világnézet szerint.

arthurthedent 2022.03.09. 16:38:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Én nem Putyin híve vagyok, hanem az igaz szóé."

Hát persze! :D Az igaz szót akkor sem ismernéd fel, ha nyakon vágnának vele.

arthurthedent 2022.03.09. 17:54:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Igaz az a szó, mely vissztükrözi a Természetes Jót."

Mondtam, hogy fogalmad sincs mit jelent az, hogy "igaz", be is bizonyítottad.

white999 2022.03.09. 19:34:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Úgy tűnik, ezt a csatát bukták az oroszok. Egyszerűen nem tudtak jól kommunikálni.

Ami azonban nem jelenti, hogy nem az oroszok oldalán van az igazság."

Azt meg végképp nem, hogy az oldalukon van. Egy agresszornak soha nincs igaza. Semmivel nem indokolható. A megelőző csapás is csak vélelmezhető. Ha művelt lennél erről szól a Philip K Dick Különvélemény novellája. Az el nem követett bűnért nem lehet büntetni, mert mindig van választás. Az utolsó pillanatban is.

white999 2022.03.09. 19:36:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pedig ezek a tények. Oroszo. küzd a liberalizmus ellen.

Nem, Putyin hatalmáért és pénzéért küzd amit oligarcháknál tárol és amit a népétől vett el. Csakúgy mint Orbánovics. Csak a kretének szopják be a hozzágyártott ideológiai dumát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 19:37:03

@white999:

Az USA az utóbbi 50 évben 25 alkalommal volt agresszor. Szóval ez eleve lényegtelen.

S ennek eleve semmi köze az elkövetett vagy nem elkövetett bűnökhöz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 19:38:14

@white999:

Orosz oligarchák nincsene 15 éve.

Putyint meg eleve nem érdekli a pénz.

white999 2022.03.09. 19:38:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az erkölcs a jog felett áll a keresztény világnézet szerint.

Helyes a jog alapját az erkölcsnek kellene adni de hogy jön ez ide a főbűnöket naponta megszegő Putyin és Orbánivicsnál?

white999 2022.03.09. 19:39:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az USA az utóbbi 50 évben 25 alkalommal volt agresszor. Szóval ez eleve lényegtelen.

Ezt majd ha az amerikaik támadnak, most nem ők a téma és az agresszorok.

white999 2022.03.09. 19:40:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Orosz oligarchák nincsene 15 éve.

Putyint meg eleve nem érdekli a pénz.

Most hangosan felröhögtem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 19:42:17

@white999:

Simán lehet agressziót elkövetni a nagyobb jó nevében, erre akartam utalni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.09. 20:58:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt gyaníthatóan nem ide akartad írni, hanem az Elegem van-ra. Ott sem lenne több értelme, mint itt, szóval mindegy.

arthurthedent 2022.03.09. 21:06:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Likvidálva lettek. Ez a putyini reform egyik kulcseleme."

Oroszországban mindig is voltak oligarchák, néha egyesek meghalnak és újak jönnek helyettük, de oroszország soha nem volt oligarchák meg szervezett bűnözés nélkül. Ezt mindenki tudja.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 21:20:48

@arthurthedent: Hodorkovszkij például kapott egy tíz éves beutalót Szibériába. Emlékszem, akkoriban az ATV-n a nagyokosok azon elmélkedtek, hogy ezzel a lépéssel Oroszország elvágta magát kulcsfontosságú nyugati technológiáktól, és nem lesz képes kitermelésre. Hát persze.. tényleg nem

arthurthedent 2022.03.09. 21:30:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Putyin likvidálta őket. Nincsenek tehát."

Persze, persze, putyin rendet tett. Háhogyne!

arthurthedent 2022.03.09. 21:33:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Putyin likvidálta őket. Nincsenek tehát."

Tudom nagyjából mi történt, annak idején utánanéztem. A putyin hatalmat akart, voltak akik az útjába álltak, ezeket bedarálta a levesbe, olyanokat ültetett a helyükre, akik hűségesek voltak hozzá. Ennyike.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.09. 21:37:00

@arthurthedent:

Ha valaki "ültetni lehet"? az már eleve nem oligarcha.

S igen, Putyin minden oligarchának egyeszséget ajánlott, megtarthatrják vagyonukat, ha lemondanak oligarcha stáyuszykról.

A többség elfogadta ezt. Aki meg nem, annak ma már nincs meg korábbi vagyona.

arthurthedent 2022.03.10. 06:51:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ha valaki "ültetni lehet"? az már eleve nem oligarcha."

Hát igen, előtte nem is voltak oligarchák, utána lettek azok. És persze az oligarchákat is lehet "ültetni" csak egy nagyobb oligarcha kell hozzá. Volt is, Putyin elvtárs, a legnagyobb oligarcha, a te példaképed és gazdád.

arthurthedent 2022.03.10. 11:59:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Már elismerted, hogy putyin előtt voltak oligarchák, elismerted, hogy most vannak oligarchák, akkor most hova erőlködsz. Valahogy ki akarod hozni a példaképedet a becsület lovagjának? :D

apro_marosan_petergabor 2022.03.10. 13:09:30

Talán nem kellene ennyire nyalni a végtelenségig soviniszta, magyargyűlölő ukránoknak, akiket jelenleg egy CIA által felbérelt sorozatszínész vezet a már jelzett sovén szellemben, az áldemokrácia égisze alatt - a nem éppen európai nyelvtörvény már alatta született...
Jeleleg 3/4 Európa nyomja nekik a hadianyagot (raktárról) - szintén amerikai nyomásra.
Amerika megtanult proxy háborúzni, egész jól csinálja - ehhez ideális egy ilyen retardált majom, akit most Bidennek hívnak, s direktben távvezérelhető az establishment által.
Amellett a post cím ugyan olyan, mint ez a háború, mellé informál. Ha ránézek a térképre azt látom, Ny-U lassan be lesz teljesen kerítve, Kijevvel együtt. Ez pedig véget vet ennek a sztorinak, a CIA ügynök szereplésével együtt.
Már vannak alku javaslatai, ez még fog fejlődni, akkor a magyarországi rendkívül nagypofájú, arrogáns u. nagykövet asszony is talán halkabb lesz (én még ebben a helyzetben is haza zavartam volna, kérve egy jobb modorút), a szakértők már szervezik a színész kimentését Kievből...
Az ukrán népet - illetve egy részét - sajnálom, egy részük úgy került ebbe a borzadályba - megvezetve - mint Pilatus a Credóba. Sem Zselenszkijt, sem a többi oligarcha haverját sem sajnálni, sem komolyanvenni, sem értékelni nem tudom. Zselenszkíj CIA megbízást teljesít, távolról nézve ügyesen. Valójában semmi más nem történik, mint háborús marketing, de az annál többet, folyamatos hazudozással felvizezve - Kigyó szigeti "mártirok", szétlőtt atomerőmű, 3 percen belül elönti az atomfertőzés Európát, az oroszok erőszakolás közben gyermekvért isznak, Klicsko mindjárt lő, de tényleg mindjárt stb., stb. Ukrajnából nézve viszont borzalmasan drága és szörnyű, de legalább felesleges mindez. Mi és mi(Európa) viszont szívhatunk. Most és majd, akár jővőre is. Az USA meg LNG-t szállít majd hajószám, kegyesen, kicsit drágábban, a Timmersmann pedig lejjebb csavarja a gázt a szabadságért. Ja mert ő olyan....
Amellett hányingert keltő a nyugati sajtó is, amely simán elnézte a totálisan antidemokratkus nyelvtörvényt, a magyarok megfélemlítését, az ukrajnai emberek oligarchák általi totális kizsákmányolását - az most Zs-t a demokrácia bajnokának, hősnek reklámozza, az oligarchák völgyével együtt.
Tehát józanság, az EU is ki fog józanodni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 14:48:38

@apro_marosan_petergabor: Szóljál a tartótisztednek, hogy emelje a koffein-energiaital-gyógyszeradagodat. Ezt a kommentet ugyanis szóról szóra ugyanígy beírtad már ide egyszer, bár akkor még csak a Piltátusig jutottál. Gondoltom leestél a székről a fáradságtól.
A Rogán előírja nektek, hogy hány naponta kell ismételnetek egy-egy kommentet, egy -egy blogposztban? Kemény meló: sok blogposzt, sok komment.

Goebbels azért ezt jobban és hatékonyabban csinálta, pedig nem is volt még internet. Hiába, nehéz a mesterhez felnőni. De ha még 10000000-szer elismétled tiéd lehet az Brendel Mátyás-díj bádogfokozata. Mert ő – és ezt el kell ismerned – még a kapcsával együtt is sokkal profibb nálad, és ő legalább igazat mond...rólatok is.

zordidok.blog.hu/2022/03/07/aki_megolte_oroszorszagot/full_commentlist/1#c41267366

apro_marosan_petergabor 2022.03.10. 15:16:40

@zord íjasz:
1) Nem, csiszoltam rajta, majd bővítettem, még közérthetőbbé téve, s örömmel tettem, frisssen - hogy segíthetek : nem örülve a helyzetnek, hogy erre szükség van
2)Független vagyok, sehová el nem kötelezve, saját, szabad (nagyszerű és jól, sok-sok forrásból tájékozott) elmével - tudom, ez nálatok szokatlan, sőt...
3) Ha neked matyi minta és csúcs, hadd fejezzem ki őszinte sajnálatomat - viszont olvasgasd kedvedre - van, aki a tejbegrízt kelkáposztával összeöntve fogyasztja, a tetején parmezánnal és azt hiszi franciásan étkezik)- én nem akaromm elvenni az étvágyadat ettől
4) Goebbels viszont nekem nem minta, meghagyom a kommunistáknak meg a liberóknak - nektek

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 15:34:58

@apro_marosan_petergabor: Komplett tudathasadás az életed. Full kommunista nick-kel kommunistázol. De mit tegyünk: fideszes Kreml-ügynök vagy, nem az eszedért alkalmaznak. Megkapod az ukázt, kitolod a kommenteket, mint a szart, felmarkolod a lóvét, szopsz, nyalsz, gombot varrsz. Elég megnézni az aktivitásodat, hogy bárki számára világos legyen mindez. Pakolnak is az orcádra mindig, mindenhol, vastagon.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 15:44:28

@apro_marosan_petergabor: "Ha neked matyi minta és csúcs, hadd fejezzem ki őszinte sajnálatomat"

1. A floodban, kis fideszjanicsár, a floodban verhetetlen, arról van szó az esetedet tekintve. Ő a király. Kérjél tőle szakmai tanácsot, mondom, mert ez így nagyon gyenge.
2. Bármikor nyugodtan kifejezheted a sajnálatodat, bárkinek, akkor is, ha teljesen felesleges és értelmetlen, ez nem a Bekiáltás, nem a Forgókínpad, nem a Médianapló, itt szabad kommentelni, amíg ismered a határokat.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 15:49:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Azt gondolom. Ilyen háborús időkben csúcsra jár a Kreml/FSZB szófiai részlegének Dezinformációs és Trollosztálya. Becsüllek is érte, tényleg odateszed magad a blog.hu-n. Gondolom tied a Baszd fel az agyukat a faszságaiddal! akciócsoport.

apro_marosan_petergabor 2022.03.10. 17:28:58

@zord íjász:
Csak rávilágítok, milyen sötétek vagytok. A nickemen tornázol? Azért választottam, hogy senki el ne felejtse ezeket a gazembereket - akik csak 3-an voltak a sok tízezer kommunista, ávós gazember közül, de szépen "képviselték" ezt a fajtát, s képviselik ma is leszármazottaik, holdudvaruk révén.
Aki bejegyzéseimet olvassa, s értelmesebb egy porcelánkutyánál ezt egyből megérti...

arthurthedent 2022.03.10. 18:02:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem ismertem el."

Ja, hogy oroszotszágban nincsenek oligarchák. :D Akkor jól van. :D

arthurthedent 2022.03.10. 18:34:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Így igaz: nincsenek kb. 15-20 éve."

Az az érdekes, hogy a statisztika, a véletlen törvényszerűségei alapján már régen mondanod kellett volna valamit, ami igaz. Nem értem, hogy hogy vagy képes egyáltalán arra, hogy MINDIG a valósággal szemben beszélsz. Még csak véletlenül sem mondasz soha semmit, ami igaz lenne, zseniális. :D

arthurthedent 2022.03.10. 19:00:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A valóság az, hogy nincsenek oligarchák Oroszországban."

Hát persze. Hogy lennének. A putyin rendett tett, hű, de milyen fasza nagy rend is van. :D

arthurthedent 2022.03.10. 19:10:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az, szimpla tény. :D nincsenek is orosz oligarchák, ez szimpla tény.... :D nyilván az egész világ téved, de te tudod. ezt is. mint mindent. :D

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 20:20:35

@apro_marosan_petergabor: Ez mondjuk igaz. Rengeteg zsidó bloggert és kommentelőt ismerek, akik Adolf Hitler, Goebbels, Mengele, Heydrich nick alatt interneteznek, hogy a világ ne felejtse el ezeket a gazembereket.

Ja, nem. Egyetlen egy ilyen sincs és soha nem is volt. Elképzeléhetetlen ugyanis, hogy egy egészséges lelkületű ember olyan fedőszemélyiséget/becenevet/álnevet válasszon magának, amely taszítja.

Amit csinálsz, azt a pszichológia a tudatalatti kivetülésének hívja: valójában vonzódsz ezeknek az emberekenek az erőszakos, gyilkos természetéhez, és te magad is örömmel ölnéd meg, zárnád börtönbe, taposnád el azokat, akik nem állnak veled egy platformon. A személyiségükhöz vonzódsz, tudat alatt. Három évig tanultam pszichológiát, és a tanárom állandóan kapacitált, hogy az legyek, mert nagyon értettem hozzá, de nekem csak szórakoztató és persze roppant hasznos kirándulás volt.

Jó utat kívánok neked porcelánkutya-szakértő, vár a tudatalattid éjsötét verme.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 20:35:54

@midnight coder: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Alick: @body_andras: @Billy Hill: @Team Vincent: @Cpt. Flint: @CSOKKI MÁLNA: @Etniez: @élveteg: @white999: @birkamenet: @Boldeone2: @bordon: @arthurthedent: @apro_marosan_petergabor: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem szoktam ilyet csinálni, de ezt feltétlenül javaslom elolvasásra, abban az esetben, ha esetleg még erre nem került sor (nekem ma küldték el). A szerző Oroszországgal és a Szovjetunió­val foglalkozó történész, a Sorbonne tanára. Többek közt egy Berijáról szóló életrajz, valamint a putyinizmusról, az orosz geopolitikáról és a Szovjetunió utolsó éveiről szóló könyvek szerzője.

Csak azért küldöm, hogy talán okuljon ebből az, akinek muszáj lenne, és megerősítse a hitét azoknak – nekünk –, akik e történetnek minden árnyalatával együtt is az egyetlen, jó, igaz és vállalható oldalon állunk.

magyarnarancs.hu/publicisztika/igy-probalta-zsarolni-putyin-a-nyugatot-ukrajna-megtamadasa-elott-246715

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.10. 20:38:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ja neked is küldöm, öreg vastagbőrös harcostársam, mint a fentieknek, ugyanazzal a kísérőszöveggel, csak elbújtál.

magyarnarancs.hu/publicisztika/igy-probalta-zsarolni-putyin-a-nyugatot-ukrajna-megtamadasa-elott-246715

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.10. 22:11:00

@zord íjász:

Alapvetően itt az a helyzet, hogy Putyin valószínűleg elszámolta magát, ez csatavesztés lesz, de mint legtöbbször az orosz történelmebn, a csatavesztések is félgyőzelmet hoznak, s felkészítenek a következő, immár jobban megtervezett győzelemre.

A tát óriási: sikerül-e agyagba döngölni az 500 éve hetvenkedő nyugatot, s szinte minden arra mutat, ez a nyugat csak lassítani képes, megállítani nem. Ami persze nagyszerű hír számunkra.

arthurthedent 2022.03.10. 22:19:59

@zord íjász: Ah, köszi ezt a cikket, nagyon fontos dolgok vannak benne... és nagyon félelmetes. Mondjuk igen, ahogyan sejtettem, amikor moszkva végzett ukrajnával mi következünk. Legalábbis ez putyin terve. :( :(

arthurthedent 2022.03.10. 22:21:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A tát óriási: sikerül-e agyagba döngölni az 500 éve hetvenkedő nyugatot, s szinte minden arra mutat, ez a nyugat csak lassítani képes, megállítani nem. Ami persze nagyszerű hír számunkra."

Rohadj meg te szemét hazaáruló!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.10. 22:23:51

@arthurthedent:

Nem hinném, hogy a hazám azonos lenne egy törpe kisebbség gonosz érdekeivel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.10. 22:25:42

@arthurthedent:

Nincs ilyen terv.

Elég jól ismerem a Putyin mögötti háttér-agytrösztöt. Egyszeráen nem létezik terv arra, hogy integrálni kellene Eurázsiába Közép-Európát.

eszti..... 2022.03.11. 00:30:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Elég jól ismerem a Putyin mögötti háttér-agytrösztöt. "

Mesélj még!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.11. 05:56:49

@dare: De szarul raktam össze ezt a levéllistát, valahogy te is lemaradtál, pedig biztos voltam benne, hogy nálad is rákattintottam a válasz gombra. Neked is elküldöm, ugyanazzal a kísérőszöveggel, ahogy a többieknek.

magyarnarancs.hu/publicisztika/igy-probalta-zsarolni-putyin-a-nyugatot-ukrajna-megtamadasa-elott-246715

eszti..... 2022.03.11. 11:33:49

@zord íjász:

Szívesen. Megdőlni látszik az a narratíva, hogy a kárpátalji magyarok nem ragadnak fegyvert Ukrajna védelméért. A Pesti Srácok ma megjelent helyszíni tudósításában egy gyertyánligeti önkéntes katona édesapja felteszi a nagy kérdést:
„az Orbán Viktorotok most milyen viszonyban van Putyinnal?”.
A riport további részében is találni hasonló utalásokat.

apro_marosan_petergabor 2022.03.11. 13:07:51

@zord íjász: Mások mellett a pszichologiát sem kellene erőltetned, mert az sem megy. Egy gyenge libero vagy, akikre az a jellemző, hogy azt hiszik, jobban tudják hogy valaki mit gondol, mint aki gondolja.
Mozgásod matyiéra emlékeztet, egy kicsivel jobb modorral, de gondolatilag egy platfomon vagytok, nem a valóság vagy annak megismerése érdekel benneteket, hanem az, amit róla gondoltok, s mindenáron rá akartok oktrojálni másokra.
Ez a szokásos vágyvezérelt újságírás formájában szokott jelentkeznia bolsevik-libero sajtóban, no meg a blogokban is.
Mi ez nem értékeljük (inkább a tényekből indulunk ki), s szerencsére egyre többen fellépnek ellene - nyugaton is - bár nem egyszerű, de eszerencsére vége a ballib sajtó monopóliiumnak.

apro_marosan_petergabor 2022.03.11. 14:08:38

Megjegyzem van egy nagyon komoly baj Zselinszkíjjel. Mindent elkövet annak érdekében, hogy az EU-t, vagy EU országot, vagy egy NATO országot - s ezzel mindenkit - belerángasson a háborújába. Folyamatosan ezen dolgozik, az sem zavarja ha 25x elmondják támogatói, hogy ez nem megy ezért, azért..
Életveszélyes bajkeverő, elszabadult hajóágyú (CIA ügynök), úgy tűnik a gazdái is nehezen tartják féken. Putyin egyfajta orosz birodalmi logika mentét mozog, így hozott egy téves, rossz, az európai békére, jólétre veszélyes döntést - Zselinszkíj kiszámíthatatlan, s gátlástalan, jelenleg egyszerre veszélyesek az európai békére.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.11. 14:58:25

Még a "válasz erre" gombra sem kattintok rá.

"...téves, rossz, az európai békére, jólétre veszélyes döntést..."

Aha. Ezt így mondják felétek? Téves, rossz döntés? 8 éves gyerekek és terhes nők szétágyúzása az egy téves, rossz döntés? Ühüm. Ezt az ukázt adta ki a Rogán, ez az új irány a kommunikációban?

Az európai békéért aggódó fideszjanicsár Kreml-propagandista, aki ÁVH-s tömeggyilkosok és vérkommunisták nevét veszi fel, mert kívül hordja a tudatallatiját.
Azt hiszem, ebből elég volt. Teljesítettem az úriemberhez méltó elvárásokat. Senki nem szólhat egy szót sem, elmentem az igaz liberalizmus végső faláig, de itt az ideje kitakarítani a szemetet. És még a kommentedet sem dobom ki, mert örömömre szolgál, hogy minden szavam visszaigazoltad ismét.

Küldtem egy linket. Megpróbáltam, de nem sikerült fényt gyújtanom a benned kavargó sötétségben. Tudomásul veszem.

Ahogy mondtam: Jó utat kívánok neked porcelánkutya-szakértő, vár a tudatalattid éjsötét verme...

...vagyis finoman jeleztem, hogy nincs itt keresnivalód. De ezúttal már nem bízom pusztán a belátásodra, hogy új terepet keress a blog.hu-n az ocsmányságaid terítésére. Védd tovább a gyerekgyilkosokat, a Gazdád Gazdáját.

Máshol.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.11. 15:05:04

@eszti.....: "A Pesti Srácok ma megjelent helyszíni tudósításában"

Elismerésem. Te ilyeneket olvasol? Inkább mennék Kijevig, mezítláb, hogy egy kereplővel a kezemben szálljak harcba az oroszokkal. Azt hiszem életemben egyszer olvastam el ott egy cikket (a 444-ről, a HVG-ről vagy a régi Index egyik cikkéről jutottam oda, és talán még én is hivatkoztam rá a hitelesség miatt), de után hónapokig lelkiismeretfurdalásom volt, hogy rákattintottam.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.11. 15:07:27

@zord íjász: Tudatallatiját =tudatalattiját, a többi elütés kivadászását a nyelvtannácikra bízom

eszti..... 2022.03.11. 15:27:37

@zord íjász:

Ilyeneket is. Előbb a gazeta.pl c. lengyel portál,. természetesen fordítóval. Kíváncsi voltam, mennyire hiteles a Balázs Artur Mo tiszteletbeli konzuljának lemondásáról szóló hír.
Ezek szerint vége az egekig magasztalt lengyel-magyar barátságnak.

white999 2022.03.11. 15:51:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Alapvetően itt az a helyzet, hogy Putyin valószínűleg elszámolta magát, ez csatavesztés lesz, de mint legtöbbször az orosz történelmebn, a csatavesztések is félgyőzelmet hoznak, s felkészítenek a következő, immár jobban megtervezett győzelemre.

Mit nem mondasz. Kizárt dolog, hogy a kommunizmus eszménye egybe oltva a fehér keresztény nacionalizmus világgal valaha is veszítsen. Max ledobja az atomot-és ezzel győzedelmeskedni fog. Pár tanyasi paraszt meg a tajgában lehet túl is éli és örökké fogja emlegetni. Kár, hogy neked a gombafelhő megpillantása után nem sok időd lesz kiélvezni de milyen csodálatos percek lesznek azok. Erre gondolj ne legyél pesszimista.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.11. 16:06:43

@white999:

Tény, hogy mi keresztények nem félünk az atomháborútól. Szemrebbenés nélkül aktiválnánk az atomgombot, ha erre lenne szüksége a jó érdekében. De azért jobb lenne elkerülni.

Olyan ez, mint a patkányírtás. Jobb lenne békében élni velük, azaz legyenek ők máshol, s ne jöjjenek a mi pincénkbe. De ha egyre csak jönnek é jönnek, kénytelen vagyunk a patkánymérget bevetni.

white999 2022.03.11. 17:40:32

Szeretem bennetek, hogy a 10 parancsolatot betartjátok és komolyan veszitek Isten igéjét.
Ne ölj. Ismerős, nem?
Szeresd felebarátod.
Aki kővel dob, kenyérrel dobd vissza.
Istenem, ilyenkor nem fagy le az agyatok a kognitív disszonancia miatt?

eszti..... 2022.03.11. 18:43:39

@white999:

A fotelkeresztények nem gyakorolják hitüket, csak hangoztatják.

white999 2022.03.11. 18:48:38

@eszti.....: Birca nem fotel keresztény, mert ember ennyire kretén nem lehet. Sokáig tipródtam de csak pénzért lehet valaki ekkora barom.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.11. 19:10:10

@eszti.....: @white999: Sajnos az ő problémája egészen más természetű. Ő ingyen ilyen.

A probléma az, hogy a mentális állapota sem mentesíti a tetteit. Itt – értsd: a blog.hu-n – még csak verbálisan követi el mindezt, de ha hatalomhoz jutna, szemrebbenés nélkül százmilliókat is megölne. És szerintem ebben semmi túlzás nincs.

Csak ismételni tudom magam:

elegemvan.blog.hu/2022/03/09/elegem_van_a_patkanymenetbol/full_commentlist/1#c41270512

eszti..... 2022.03.11. 19:16:05

@white999:

Dehogynem! Sőt! Önként és dalolva. Olvashattad. A jó érdekében bármire képes lenne. Nem kel ehhez pénz csak egy kis fejlődési rendellenesség és /vagy ingerszegény környezet kora gyermekkorban.

eszti..... 2022.03.11. 19:18:48

@zord íjász:

Azért ne túlozz! Putyin sem születik minden bokorban.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 21:02:50

@eszti.....: Hát olyan viszonyban, hogy például nem játszotta át neki a legnagyobb magyar vállalat állami tulajdonhányadát, mint Gyurcsány(i)..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 21:12:49

@white999: Ezt a kognitív disszonanciát a zsidó vallás híveinek is fel szoktad vetni a Tízparancsolat kapcsán? Ja nem, azt talán mégse..

eszti..... 2022.03.11. 21:18:46

@CSOKKI MÁLNA:

Várd ki a végét! A lengyelek az első pillanattól kezdve teljes mellszélességgel kiálltak az ukránok mellett. Jelzem a csehek és a szlovákok is. Magyarország szczecini tiszteletbeli konzulja, Artur Balazs lemondólevelében világosan fogalmazott:
"védhetetlen az Orbán-kormány orosz-ukrán háború ügyében képviselt álláspontja."
Ennyi.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 21:45:58

@eszti.....: Ez az EU-val szembeni közös V4-es fellépést nem érinti. Varsó az EU-s bürokrácia nyomulását ugyanolyan veszélynek látja, mint Moszkvát. Ennyi..

white999 2022.03.11. 23:09:40

@CSOKKI MÁLNA: Amúgy igen de légyszi jelezd ha van valami olyan kretén aki zsidónak vallja magát itt és az ölést üdvösnek tartja. Megy neki is. Ha te zsidó vagy és a bircai elveket vallod akkor már megy is a felvetés. Egy ateistától viszonylag nehéz számon kérni, bár megfigyelésem szerint nagyságrendekkel normálisabb emberek ilyen szempontból mint a vallásosak.

white999 2022.03.11. 23:16:27

@zord íjász: Nem tudtam hogy artista. Bár a mentális állapotra van egy teóriám az alacsonyaknál sérül vagy ronda embereknél. A gyerekkori frusztrációt és a folyamatos kisebbségi érzés ami éri Őket így bosszulják meg. Sármos 180 feletti diktátorral még nem találkoztam. (Ezért kizárt, hogy belőlem valaha az legyen). Vitya is csak azért csak autokrata még, mert pár centivel nagyobbra nőtt mint az elődök. 160 alatt már sokkal jobban túlkompenzálna.

Bubu64 2022.03.12. 08:18:38

Szia Íjász!
Fantasztikus ez a sorozatod. Most minden szavaddal egyet értek.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 11:45:27

@white999: A Tórában benne van, hogy Kánaán megszállása során elpusztítottak mindenkit, “csecsemőtől az aggastyánig”..

eszti..... 2022.03.12. 12:06:48

@CSOKKI MÁLNA:
Nyugodtan használhatsz múlt időt, mivel a háború mindent felülírt.
" A Jog és Igazságosság kormánya nem tud magyarázatot adni Magyarország politikájára – mondja Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes a Wirtualna Polska újságírójának." /2022.3.2./

Értem én, hogy a választási kampány finisében Orbán minden eszközt bevet, de legalább átgondolhatná, hogyan vélekedik állítólagos szövetségeseiről. Mert hasonló reakciókat vált ki a lengyel sajtóban:
"A lengyelek a nyugati világ határát akarják áthelyezni az orosz világ határára. Csak akkor érzik biztonságban magukat – mondta Orbán Viktor a magyar médiának adott interjújában. A magyar elnök "biztonságpolitikával" magyarázta az Ukrajna elleni orosz agressziót."
"Magyarország szolidaritása Lengyelországgal ott ér véget, ahol Orbán személyes érdekei kezdődnek – derül ki a magyar miniszterelnök csütörtökön a Mandiner című hetilapnak adott interjújából. Magyarország szolidaritása Lengyelországgal ott ér véget, ahol Orbán személyes érdekei kezdődnek – derül ki a magyar miniszterelnök csütörtökön a Mandiner című hetilapnak adott interjújából."
"Még a közmédiában is felcsendülnek az agresszort védő hangok. - Oroszország azért lépett be Kijevbe, mert semleges vezetést akar. Putyin elege van abból, hogy Ukrajnának mindig orosz- vagy nyugatbarát kormánya van: most már ukránbarátnak kell lennie – értékelte prof. Nógrádi György közgazdász, miután Oroszország megszállta Ukrajnát."

Komolyan úgy gondolod, hogy ezek után a lengyelek / továbbá a csehek és szlovákok/ megbíznak Magyarországban?

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 12:20:35

@eszti.....: Próbáld megérteni, hogy a reálpolitika teljesen már, mint hogy kit szeretek meg kiben bízom meg. Közös pillanatnyi érdekek vannak, amelyek felülírják ezeket. Attól, hogy most a lengyelek fújnak ránk a ruszkik miatt, még simán együttműködnek velünk Brüsszellel szemben..

eszti..... 2022.03.12. 12:34:59

@CSOKKI MÁLNA:

Hát persze! Majd a férjemnek is megmagyarázom, ne sértődjön meg, ha összebújok a gázóra leolvasóval. Vagy a rendőrrel, postással, villanyszerelővel....
Ez csak sima reálpolitika.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 13:54:18

@eszti.....: A politika más, mint a párkapcsolatok világa. A hála pl. nem politikai kategória, hogy egy klasszikust idézzek.

eszti..... 2022.03.12. 14:30:16

@CSOKKI MÁLNA:

Gondoltam, hogy sorvezetőt kell adnom hozzá. Mindkettő szövetség. Ha tökös legény vagy, akkor kilépsz belőle, amennyiben találsz jobbat. Ha gerinctelen féreg, akkor csak kikacsingatsz. Ha meg egybites troll, akkor próbálod megmagyarázni a gerinctelen férgek mocskos játszmáit.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 16:29:23

@eszti.....: A politikai haszon nem ritkán gerinctelenség árán születik. Aki ezt nem fogja fel, nem is jut el a politika felsőbb szintjeire. Macron például gondolkodás nélkül szúrta hátba Webert (így közvetve Merkelt) Orbán és a V4 közreműködésével, holott falra mászik a magyar és a lengyel vezetéstől is.
Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy a mostani konfliktus miatt a lengyel vezetés majd Brüsszel oldalára áll Orbánnal szemben. Ez nem így működik.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.15. 11:50:01

@Bubu64: Köszönöm. Lesz olyan része, amelyben biztosan nem marad ez így, de ez az élet rendje.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.22. 05:48:26

Ezt ide rakom magamnak emlékeztetőnek, és egyébként pedig ezen a héten megjátszom az ötös lottó nyerőszámait.

Ezt írtam a posztban:

"Vlagyimir Putyin a világ legsikeresebb nemzetépítője.

Az ukránoknak szobrot kell majd neki állítaniuk Kijev főterén azután, hogy Oroszország összerogy, és hosszú távon darabokra esik a megnyerhetetlen háborúja következményeinek roppant súlya alatt.

Lehet ez egy kicsi, egy napig álló, habszivacsból készült szobor is, de szerintem, ami jár az jár: úgy összerántotta az ukrán nemzetet, úgy megerősítette az összetartozás tudatukat, úgy feltüzelte a nemzeti, patrióta érzelmeiket – jól mondod, még az eddig is erős nacionalizmusukat is –, úgy összeforrasztotta őket, olyan egységbe terelte őket, ahogy zaklatott történelmük során szerintem még senki. Aki 1991 után ukránként eddig nem volt különösebben büszke Ukrajnára/a kormányára/az elnökére/a népére, az Majdan óta, vagy 2014 óta, de igazán február 24.-e óta biztosan az: ezt a heroikus küzdelmet látva bárki az lenne, akiben van szív..."

És tegnap ez a hír/tudósítás jelent meg az Indexen, amiből idézek:

"...meséli Mihajlo könnyes szemmel, aki a kelet-ukrajnai Luhanszki területről származik, és a mai napig nem tudta teljesen elsajátítani az ukrán nyelvet. Minden kötődése Oroszországhoz elporladt, az orosz etnikumú Mihajlo mára teljes szívvel ukrán, és sosem érezte még ennyire egységesnek a hazáját, ennyire erősnek saját nemzettudatát.
A vicc az egészben az, hogy minél többet árt nekünk F@szfej [Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán gúnyneve – a szerk.], valójában annál többet tesz az országunkért. Ember még ennyit nem tett Ukrajnáért, mint Putyin, szóval kösz, még a végén szobrot emelünk neki
– teszi hozzá nevetve..."

index.hu/kulfold/2022/03/21/ukrajna-oroszorszag-haboru-civilek-lakohaz-tudositas-raketatamadas/

Bayaz 2024.03.23. 22:15:31

@zord íjász: "Akkor értelmes, józan, tisztességes, becsületes, karakán és hiteles eszközökkel küzdeni kell a káros folyamatok és tendenciák ellen. A fidesz ezekből egyik erénnyel sem rendelkezik.

Senki sem tiltja, hogy megállítsd, európai módon és európai eszközökkel ezeket a rossz tendenciákat, akkor sem ha Ott pl. az ÁLliberálisok, ahogy a fideszesek teszik itthon, mindent elkövetnek azért, hogy elhalgassák, cenzúrázzák vagy kitakarják az igazságot, és azonnal megbélyegezzék azt, aki ellenük szólal fel"

Kinek sikerült 'európai módon és európai eszközökkel' megállítania ezeket a tendenciákat? Tudnál felhozni példákat rá?
Mindenkit aki megpróbálta, politikailag likvidáltak a bíróságok (Salvini és a migránshajók visszafordítása), a titkosszolgálatok (Stratche) vagy a sajtó (Kurz) vagy folyamatosan szabotáltak a köztisztviselők akik elvben neki dolgoztak (Trump).

A nyugati értelmiség/kultúraformáló elit nagy része 'progressziv' évtizedek óta, és ez lehetővé tette számukra, hogy a közbeszédet alapvetően ők alakitsák a médián keresztül és szépen lassan elterjesszék a kultúrbalos ötleteket (a gazdasági balosokat nehezebb, mert ott a tőke aktivan ellenáll), befolyásolják a törvényhozókat, birákat és vállalati vezetőket.
Ráadásul a balosok azok, akik meg akarják változtatni a világot és a konzervativok azok, akik alapvetően a status quo-t meg akarják tartani, igy az előbbiek nyilván politikailag aktivabbak és energikusabbak: gyakrabban állnak aktivistának, többet irogatnak, tüntetnek, és adományoznak politikai célokra, és hosszú távon ez jelentős erőforráskülönbséget jelent.

Ezzel az ellenszéllel szemben nem látom, hogy lehetne felvenni a kesztyűt anélkül, hogy átvennénk a módszereiket, ahogy azt Orbán tette, imitálva a progresszivek mozgalom jellegét a a folyamatos propagandával, nemzeti konzultációval és békemenetekkel.
süti beállítások módosítása