A poszt tisztelgés Volodimir Zelenszkij előtt, ennek megfelelően a fideszeseknek, ha véletlenül ide kattintottak, jó utat kívánok a blog.hu más ösvényein. Szigorúan 18 éven felülieknek szóló tartalom.

Öltöny, borotvált arc, béke. Volodimir Olexandrovics Zelenszkij. Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóiroda / AFP

♦

Mottó 1.: Kívánom neked, hogy éljél meg történelmi időket. (Kelet-ázsiai – úgy emlékszem, konkrétan kínai – közmondás. Rossz kívánság, vagyis akkor mondják valakinek – általában már visszafordíthatatlan harag betetőzéseként – ha rosszat akarnak az illetőnek. A "történelmi idők" kifejezésnek ebben az összefüggésben (vagy általában a kínaiak között?) kellemetlen, aggasztó, rémisztő, negatív jelentése van, vagyis aki részese lesz e történelmi időknek, azt az embert valamilyen formában, például elhúzódó társadalmi/gazdasági/politikai válság, óriási természeti katasztrófa, világjárvány, nagy emberáldozattal járó és hosszú polgárháború/háború stb. formájában szenvedés, nélkülözés, veszteség éri) 

Mottó 2.: "Nem könnyű dolog a halálmegvető bátorság – mondta Malacka szipákolva – amikor az ember egy egészen kicsike állat." (A. A. Milne Micimackó c. korszakos könyvének egyik örök bölcsessége/Karinthy Frigyes ford.)

Mottó 3.: "Itt az alkalom, hogy Gondor kapitánya megmutassa milyen ember." (részlet A Gyűrűk Ura című, J: R: R: Tolkien könyvéből készült filmből. Faramir, Gondor kapitányának önmagához intézett szavai, amikor rájön, hogy a foglyainál van a világ szabad népei ellenségének, Szauronnak a félelmetes és mindent elsöprő fegyvere, az Egy Gyűrű, amelynek azonban már a birtoklása is elemészti azt, aki gyenge. A kísértés ereje felfoghatatlanul nagy, hiszen csak ki kell nyújtania érte a kezét, és a háborút talán a saját javukra fordíthatja. Vagy éppen ellenkezőleg, a gyűrű megszerzésével elpusztítja a saját világát. Ha legyűri a kísértést, és tovább engedi a foglyait az Egy Gyűrűvel, azok bevégezhetik a sorsukat, és megpróbálhatják eljuttatni a gyűrűt a Mordorba, a Végzet hegyéhez, ahol azt bele kell vetni a vulkán lángoló katlanjába/lávafolyójába, amely az egyetlen erő, ami képes elpusztítani Szauron gonosz fegyverét...ha sikerül nekik. Ha nem sikerül, akkor Szauron visszaszerzi a fegyverét, és éppen Faramir lesz az, aki ezt részben lehetővé tette. Ez tehát egy mindenen felül álló lelki/szellemi/fizikai próbatétel, amelyen a könyv/film kulcsfigurái, jelentős szereplői mind keresztülmennek.

Mottó 4.:

• Jaffar, a hajóskapitány, csempész (a Férfi, a védelmező, a harcos) – Még nem mondtam el önnek, hogy hogyan halt meg a férje. 
• Belle, a feleség (a Nő, a gondoskodás, a szépség, az erotika és a szeretet) – Nem is kell. Biztos vagyok benne, hogy a halálában megvalósította önmagát.

(részlet az Idő Urai című francia-magyar, 1982-es animációból, kattints ide. A párbeszédben jelzett férj, az áruló, korrupt, becstelennek és erkölcstelennek megismert, szökésben lévő Matton herceg, aki a végső próbatételben önmagán felülemelkedve és korábbi életét meghazudtolva, önmagát feláldozva semmisíti meg az Egyarcúság bolygóját működtető központi, gonosz erőt (az egyéni szabadságot, az individuum kibontakozását felszámoló fasiszta, náci, kommunista, autoriter...diktatúrák szimbóluma), lehetővé téve ezzel, hogy a többiek felszabaduljanak az arctalanság és az akarat nélküliség rabsága alól, és elmenekülhessenek)

Mottó 5.: Hol leszel, amikor kialszanak a fények? (Justin Cronin: Szabadulás című horrorkönyvének alapvetése. A zombiapokalipszisben összeomló világ túlélői úgy tudják, hogy nappal nem fenyegeti őket veszély, ezért, a magas falakkal körülvett erődjükben, a leszálló éjszakában támadó élőhalottak iszonyatától is csak a folyamatosan égő reflektorok fénye védi őket...egészen addig, amíg a generátorok előbb vagy utóbb, óhatatlanul tönkre nem mennek.)

Mottó 6.: "A gyáva többször hal meg sír előtt, A bátor egyszer ízli a halált." (W. S.)

Mottó 7.: "Kijevben kábítószerfüggők és neonácik uralkodnak, akik túszul ejtették az egész ukrán népet." (a küldetéstudatos, cári-sztálini lázálmokat dédelgető diktátor, számomra egy tömeggyilkos, népirtó, háborús bűnös, aki megölte Oroszországot, és mérhetetlen szenvedést zúdított a független, szabad Ukrajna minden hű lakosára, ukránra, oroszra, bárkire...és gazdasági értelemben valamilyen formában az egész világra is, hol közvetett, hol közvetlen módon, és akinek már mindegy, és mielőtt a pokolra kerül, még megpróbálja beírni vérrel a nevét a történelembe – ez utóbbi sikerült neki.)

Mottó 8.: "Egy komikusból lett államférfi abban a korban, amikor egyre több politikus válik bohóccá." (a The Guardian publicistája Ukrajna jelenlegi elnökéről/Euronews)

Mottó 9.: "Lőszerre van szükségem, nem fuvarra." (Volodimir Zelenszkij, aki már ezzel az egyetlen mondatával is beírta volna magát a halhatatlanok közé, pusztán azzal, hogy adott egy pazar bon mot-ot a "Híres idézetek" könyvébe)

1. L'esprit de l'escalier

"Voltam már súlyos, veszélyes szituációban az utcán, idegenekkel vagy kutyákkal szemben, húztam már ki embert lángoló házból. Nem kerestem egyik helyzetet sem, belekerültem. Reagáltam, cselekedtem. Több olyan van, amit kincsként őrzök az emlékezetemben, büszkeséggel gondolok rá, és akad olyan is, amelyet szívesen átírnék, ahogy a lépcsőházi filozófusok, akik utólag jönnek rá a helyes megoldásra: ezt kellett volna tenni, azt kellett volna mondani, ezt nem így kellett volna kezelni. Vannak ennek fokozatai. De arra még a legveszélyesebb helyzet sem készített fel engem, hogy mit tennék, hogyan viselkednék, hogyan állnék helyt például egy háborúban...Isten teremtette az embert, de Colt tette őket valóban egyenlővé, és Rambo is azonnal beadja a kulcsot, ha egyetlen lövedék átjárja a szívét. Nincs több romantika, nincs több szex, nincs több süti, nincs több Balaton, nincs több naplemente." (részlet a fiókból)

♦

Én azt gondolom, hogy előbb vagy utóbb, de a legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor feltárul az igaz valója.

Nyilván van, akinek sikerül úgy eljutnia a bölcsőtől a sírig, hogy soha nem kerül igazán mély, az önmagáról alkotott képet próbára tévő, a megszokott kereteket felforgató élethelyzetbe, de a tapasztalat szerint ez egyre kevésbé megúszható. 8 milliárd ember él ezen a bolygón, egyre szűkülő erőforrások és a napjainkban is brutális következményekkel járó klimatikus/társadalmi/vallási/politikai/háborús katasztrófák árnyékában, így a történelem akkor is dörömböl az ajtón, ha valaki megpróbálja kizárni azt. A zsúfolt városi létben a 4-es 6-os villamos is pillanatok alatt lehet drámai történések helyszíne. Különösen bizarr, hogy éppen ma, amikor ezt a posztot írom, voltam szem-és fültanúja egy ilyen konfliktusnak, az 56-os villamos Budagyöngye megállójában, a reggeli órákban, egy elegánsan felöltözött, széles karimájú, fehér kalapot viselő úr és egy viszonylag csőcseléknek tűnő, retkes antiszemita között, mely hangos párbeszéd végén a panama kalapos úr biztosította a vitapartnerét arról, hogy "ha legközelebb meglátlak, akkor szétkúrom a faszodat, te zsidózó geci". (sic!)

12 év óta háborúban állunk mindenkivel, nálunk még a rezsi is harc, és háborús retorikában íródnak talán még a túrógombóc receptek is, és eddig 2 év coviddal a hátunk mögött + egy valódi háborúval a szomszédban igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy a társadalom minden szegmensében pattanásig feszülnek a húrok.

Mert a hétköznapi élet is naponta szállítja, vagy szállíthatja azokat a helyzeteket, amelyekben az ember olyan döntések meghozatalára kényszerülhet, amelyekről talán soha nem gondolta volna, hogy képes lenne megtenni, és esetleg még az önmagáról kialakított képre is rácáfolhat pozitív értelemben. Vagy negatívban. Felmagasztosulhat vagy lelepleződhet, akár mindörökre. A mobiltelefonok korában mindenki hírszerző, mindenki hírtovábbító és mindenki tudósító, így minden nyilvános cselekedetünk jó eséllyel végzi valaki más videójának dokumentumaként, amely önálló életre kelhet a világhálón.

A szürke rutint felboríthatja egy utcai konfliktus, egy autós-közlekedési összezördülés, egy szélsőséges időjárási esemény, egy köztörvényes bűnöző, vagy néhány megvadult kutya is: a variációk és élethelyzetek száma végtelen. Jó esetben – például, ha meg tudod őrizni az önuralmadat – ezek a helyzetek megmaradnak az emberileg, hivatalosan, normál ügymenetben is kezelhető szinten, és hasznos élettapasztalatként, tanulságként raktározhatod el magadban a jövőre nézve. Ám előfordulhat az is, hogy elszabadulnak az indulatok: olyan hír-linkekből, amelyek súlyos sérüléssel járó vagy akár végzetes, halálos fordulatot vettek, van nekem a háttér anyagaimban nagyjából 100 darab.

Ott lesnek rád minden sarkon. Események, amelyekben – attól függően, hogy miként reagálsz – esetleg át kell lépned a saját árnyékodat, hogy megmentsd önmagadat/szeretteidet, vagy akár csak azért, hogy hű maradj az általad képviselt elvekhez, erkölcsi és morális normákhoz, ideológiai vagy vallási elkötelezettségedhez. Vagy éppen ellenkezőleg, lehull rólad az álarc, elbuksz az élet vizsgáján, és ott állsz meztelen királyként, hiába építgetted a facebook/instagram/twitter/tiktok...hazugságcunamikból felépített énképedet a külvilág felé.

Óva intenék azonban mindenkit a meggondolatlan tettektől. Az öntudatos, tisztességes, becsületes, a társadalmi normák betartását másokon is számon kérő, törvény-és jogszabálytisztelő polgárok jól teszik, ha az öntudatuk mellé kellő fizikai felkészültséget, lelki elszántságot és harci készséget is párosítanak, ha úgy érzik közbe kell avatkozniuk valamilyen konfliktus során. Olvasnivaló.

De általában eleve a hallgatás, félrefordulás, gyáva meghunyászkodás, konfliktuskerülés a többség válasza: néha éppen azért, mert arról győzi meg a tapasztalat az illetőt, hogy a törvény sem az igazság, a védtelen áldozat oldalán áll, hanem a bűnözőkén, és egy közbeavatkozással olyan jogi, bírósági, hatósági örvénybe keveri magát, hogy a végére elátkozza a napot, amikor kinyitotta a száját vagy komolyabb tettekre szánta el magát egy jobb világ eljövetelének érdekében.  

De ha a törvényeken nem is, önmagán még mindig felülkerekedhet bárki.

Azt mondják, hogy az ember az életveszélyben éli meg az életet igazán. Tömve van az internet/TV olyan átlagembereket bemutató történetekkel, videófelvételekkel, amelyek azt mutatják meg, hogy miként reagálnak egyes emberek szélsőséges körülmények az őket ért kihívásokra. Olyanokkal, akiket a sors szeszélye vagy Isten akarata veszélyes próbatétel elé állít, és akik aztán eszük, bátorságuk, lélekjelenlétük, ügyességük, halált megvető vakmerőségük okán a figyelem fókuszába kerülnek, legyűrik az akadályokat, begyűjtve a szivecskéket, a rajongói leveleket, az áradozó kommenteket vagy akár a hivatalos, állami/önkormányzati kitüntetéseket, elismeréseket pl. életmentésért. Hétköznapi hősök, viharban, háborúban, pusztulásban, vészhelyzetben. Mélyvíz. Egy teljes közösség is tükröt tarthat önmaga elé, megmutatva az erejét, összefogását, ahogy Nagykovácsi lakói/aktív csoportjai tették, a 2014-es jégkatasztrófa árnyékában, amikor a falu 100 évet zuhant vissza az időben.

A pozitív tettekhez nem kell sok a napi rutinban: egy mosoly, egy apró figyelmesség, egy udvarias gesztus is sokat nyomhat a latban egy adott társadalom vagy helyi közösség boldogságindexén, ahogy nagyszerű érzés lehet az is, ha valaki csak az 524. segítő emberként, névtelen önkéntesként dolgozik egy gáton, vagy egy ipari katasztrófát követő adománygyűjtésekor. De ezek nem azok a szituációk, amelyekben megmutatkozik, feltárul az ember valódi, eltemetett és zsigeri jelleme. Nagyon nemes, felemelő, elismerést érdemlő és jó dolgok, ám csak a fecsegő felszínt képviselik.

Az irodalom és a filmművészet témáinak kiapadhatatlan forrása ez: sok-sok kicsi Pisti, a vérzivatarban. Taszíts egy átlagos embert pl. a történelmi idők poklába egy film forgatókönyvében, aztán vedd át az Arany Pálmát vagy az Oscart érte. Hálás és örök téma, mert maga az élet, maga a történelem ilyen: ha kihúzzák a sorszámodat, megkaphatod az örök életet, vagy az Andy Warhol-féle, mindenkinek kijáró 15 perc hírnevet. Ha képes vagy rá. De hiába olvasol el vagy nézel meg százezer történetet arról, hogy miképpen kell/kellene viselkedned ahhoz, hogy odakerülj az enciklopédiák vagy a hétköznapi krónikák pozitív hősei közé, mert a véres, nyers, őszinte, kérlelhetetlen valóság mindent felülírhat: tennéd, ha tudnád, tennéd, ha mernéd. A filmekben a nemes főhős a forgatás után leporolja magát, és felveszi a gázsit, de a való világban visszafordíthatatlan, végzetes következményekkel járhat a hősiesség. A döntéseidet befolyásoló tényezőkből szinte tragikus sok van: pl. a genetika, a szellemi/fizikai állapotod, a teljesítőképességed természetes határai, a megcsontosodott jellemvonások börtöne, a puszta biológiai életösztön, a hazulról hozott neveltetés, az életedet meghatározó társadalmi és kulturális közegben felszívott elvárások, de a személyes érdekeid és a közösség érdekeinek összeütközése is.

Ha mindez túl elméletinek, elvontnak tűnik, akkor tudok egy földhözragadt példát, amely talán közelebb hozza a dilemmát. Tedd fel magadnak a kérdést: amikor a saját településed/kerületed közéleti ügyeiben, mondjuk egy vérforralóan gyalázatos témában névvel/arccal ki kell/kellene állnod a nyilvánosság elé, hogy hangot adj a haragodnak, akkor bevállalod azt a haragot, gyűlöletet, zaklatást, sárdobálást, mocskot, konkrét életveszélyes fenyegetéseket vagy akár fizikai erőszakot is, amely az ellenérdekelt szimpatizánsok részéről érhet téged, vagy inkább kushadsz, másra bízod, mást tolsz az előtérbe, mástól várod el az áldozathozatalt a szent ügyért? Fekete ruhás nővér, megvan? Márki-Zay Pétert még az ellenzéki összefogás tagjai is szétszántották, megtaposták, darabokra szedték...közben is, de főleg utólag persze. És ez csak egy pitiáner élethelyzet azokhoz a szituációkhoz képest, amelyekről én fentebb beszélek, ahol talán ott és azonnal, életről és halálról – akár a sajátodról, a saját életed kockáztatásával járó tettekről kell dönteni.

Pedig bármikor előállhat ilyen. A rendőrt, a tűzoltót, a hivatásos katonát... ezért fizetik: ez a munkája. De a Costa Concordia kapitánya is az elsők között hagyta el a süllyedő hajót, hiába fizették meg érte, hogy vállalja a veszélyt. 

És nem lehet (nem is kell) letagadni, hogy van egy hivatás, ahol ezt a játékot valóban nagyban, országos vagy akár globális méretekben játszák, és a következmények is ehhez mérhetők. A politikusok, és azon belül is az országvezetők esetében. Mondhatod, hogy őket is ezért fizetik: jóban, rosszban (békében és háborúban) is állniuk kell a sarat, mint egy házasságban.

Sok házasság végződik válással.

2. A pelyhes állú

Dánia miniszterelnökének szerepére jelentkezni is nagy próbatétel, de valami állandó zavargásokkal, éhezéssel, betegségekkel és vérszomjas puccsokkal teli afrikai Szarköztársaság, vagy egy Közép-amerikai, világ-segglyuka  bűnözőparadicsom állami vezetőjének lenni öszehasonlíthatatlanul nagyobb kihívást jelent...amennyiben az országok válság-indexét vetjük össze. Rodrigo Dutertének is más természetű gondjai voltak a hazájában, mint Erna Solbergnek a sajátjában.

Volodimir Zelenszkij is pontosan tudta, hogy mire vállalkozik, amikor elindult Ukrajna elnöki posztjáért. Egy fiatal,  lepusztult, szegény, fosztogató oligarcháktól szenvedő, megcsonkított, állóháborúban vergődő, és társadalmi, gazdasági, politikai kihívásokkal elaknásított, már a közvetlen közelmúltjában is mély sebeket hordozó (Majdan téri vérengzés, forradalom stb.) ország vezetőjeként semmiképpen nem számíthatott arra, hogy könnyű feladata lesz. Egy félig elsüllyedt, lángoló tankerhajót kellett megfordítania és elvinnie a Nyugat/az Európai Unió és a NATO aggasztóan messzinek tűnő kikötőjébe, és senki sem bíztatta azzal a kikötőben, hogy ennek a horgonyvetésnek 20-25 éven belül bármi realitása lenne.

Már az is csoda, hogy Zelenszkij megszülethetett. A nácik – az Isteni gondviselésnek köszönhetően – életben hagytak négy testvér közül egyet, és ennek a II. világháborút túlélő embernek az unokájaként születhetett meg az, aki ma Ukrajna szíve, lelke, bizodalma, nemzeti hőse, és nem mellesleg az összes szimpatizáns politikai online hírportál/napilap címlapjának állandó sztárja, az év legbefolyásosabb embere. a Time olvasói szerint. Nagyjából garantálható, hogy a videobeszédeit/bejelentkezéseinek szövegét könyvben is kiadják majd, amikor megírják az orosz-ukrán háború történetét...a háború után. Igazán komoly teljesítmény kell ahhoz, hogy egy ilyen hátterű zsidó embert nácinak kiáltsanak ki (Ukrajnában eleve 1 millió zsidót öltek meg a nácik) de az adott országban működő orosz trollfarmok, a Kreml-propagandisták, tehát az egész világon jelen lévő orosz ügynökök és helyi, kollaboráns  képviselőik – Magyarország esetében is, értsd: hazaárulók, nemzetárulók, a magyar nép, a magyar nemzet, Európa és a demokrácia halálos, esküdt, gyilkos ellenségei – minden követ és kommentet megmozgatnak, hogy ebből a beteg abszurditásból is megpróbáljanak hihető narratívát faragni. Csehországban 3 év börtön jár az orosz propaganda terjesztéséért, a lengyelek szerintem simán agyonverik az ilyet, ha rátalálnak, de akadnak országok, ahol a parlamantbe is beviszik, és címlapokon, közpénzen futó médiafelületeken kap teret az orosz propaganda szinte minden szegmense, hol finom utalásokkal, hol erősebben, hol leplezetlen nyíltsággal. Ez többnyire az adott médiafelülettől függ.

Zelenszkij a hivatásos miniszterelnökökkel szemben egy szabad piacgazdaságban megmerítkezett, tehát a munkájáért cserébe számlát adó, show businessben jártas, jogászként végző pályaelhagyó, szinkronszínész, színész, producer, médiasztár, aki amatőr táncosként is kiválónak bizonyult, és nagyjából annyi komolyan vehető politikai tapasztalata volt, mielőtt 2019-ben fölényesen megnyerte a választásokat, amennyit a Nép szolgája című vígjátékban magára szedett. A filmben játszott figura neve szabad fordításban "pelyhes állú"-t jelent a poszt megírásának több forrása szerint. Zöldfülű, tollas hátú, tojáshéjtól ragacsos seggű...variálhatod. Ez a szókimondó, Ukrajna valós problémáira reagáló (Putyint sem kímélő) szatíra azonban annyira bejött neki és népszerűvé tette, hogy humorérzékről és lusta fantáziáról is tanúságot téve, éppen egy ilyen nevű pártot alapítva meglovagolta a felkapottság hullámait, és megnyerte a választásokat (a szavazatok 73 %-át kapta). Ahogy a filmben, úgy a valós életben is elnök lett a kisemberből, csak ezúttal nem egy félreértés miatt, és a végeredmény tekintetében senki sem számíthatott arra, ami bekövetkezett.

Egy ambíciózus, intelligens embernek láthatóan ennyi politikai tapasztalat is elég volt ahhoz, hogy megnyerje az emberek szívét. A 2019 és 2022 közötti politikai pályafutása során összehozott egy naiv, sikeresnek legfeljebb csak részben  nevezhető – egyetlen valós eredményeként azt könyvelhette el, hogy 150 ukrán hadifoglyot hazahozott – és rövid ideig tartó tűzszüneti megállapodást Párizsban az oroszokkal, akik bizonyára jót röhögtek rajta aláírás közben, élükön Putyinnal, miközben katonailag, pénzügyileg is felkészültek Ukrajna lerohanására. A 3 az 1-ben, szintén tűzszünetekkel megspékelt  Minszki megállapodással a bölcs szakértők szerint az oroszok pedig eleve időhúzásra játszottak, és kevesebb volt benne a hasznos tartalom, mint egy kilőtt T-72-esben. Tele volt az ukránok számára elfogadhatatlan részletekkel, de nem kell nekem a mindent tudó, bölcs, kávéházi megmondó-rohamosztagost, vagyis egy Kávéházi Konrádot alakítanom, elég ha idézek egy részletet a fenti cikkből:

"...Azt, hogy a megállapodást lehetetlen lesz betartani, tudták a megállapodást kialkudó normandiai négyek – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – vezetői is. És így is lett. Az összetűzések kiújultak, ezért volt szükség 2015 augusztusában még egy megállapodásra Minszkben, a februári találkozó résztvevőinek jelenlétében, amely szeptembertől rendelt el átfogó tűzszünetet, hogy legalább az iskolaév megkezdődhessen.

Aztán 2016 januárjában már megint újabb tűzszünetet kellett kötni és megállapodni a fogolycserében. És ez így megy azóta is, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Orosz részről – a mostanra kialakult ukrajnai háborús helyzetben – pontosan érthető a minszki megállapodásban foglaltak betartását követelni, hiszen erre Ukrajna nem lesz hajlandó. Viszont Moszkva a kelet-ukrajnai népköztársaságokban élő orosz ajkúak helyzetét bármikor ürügyként tudja felhasználni, ha egyszer segítséget kell nyújtani nekik..."

Aki szereti és ismeri a történelmet, annak ismerős lehet mindez: tárgyalások, megállapodások, szerződések, meg nem támadási egyezmények, szövetségek, amelyeket egyetlen fél sem vesz komolyan, mert vagy eleve betarthatatlanok a benne foglalt feltételek vagy pusztán üres szóvirágok, diplomáciai mellébeszélések, tömény hazudozással és álnok megtévesztéssel tömött papírlapok, amelyek egyetlen célra lennének jók, az árnyékszéken felhasználva. A történelem két legnagyobb tömeggyilkosa – Hitler és Sztálin – is pazar szerződést kötött egymással. Aztán jött 1941.

De van egy örök igazság, nem lehet elég sokszor hangsúlyozni: az is hülye, aki egy orosz politikusnak bármit elhisz. És ez az igazság sokkal régebbről datálódik, mint 100 nap vagy 8 év. Napóleon már 200 évvel ezelőtt megtanulta ezt, a saját kárán, de ő is tanulhatott volna a letűnt korok tanulságaiból, ha odafigyel.

Zelenszkij megmártózott a politikai mocsárban. Az IMF közlése szerint 2019-ben Ukrajna volt Európa legszegényebb állama, még Koszovó és Moldova is megelőzte.

Nagyon rövid ideje maradt belerázódni a feladataiba. Gyorsan levetkőzte a pelyhes állú imázsát. Talán a táncos múltjának is megpróbálta hasznát vette az érzékeny politikai pávatáncban. Egyszerre kellett jó kapcsolatot ápolni a nyugattal, úgy, hogy közben nem hergeli az orosz medvét: láthatóan nem ismerte a klasszikus,  a skorpiót a hátán szállító béka meséjét, vagy mondhatom úgy is, hogy nem tudta, ahogy a világ/Európa/USA sem, hogy a fehér cápát sem kell hergelni ahhoz, hogy támadjon, mert ragadozóként a vérében van az erőszak. Kezdetben kifejezetten oroszbarát szövegeket tolt, és a nyugat nem is tudott vele mit kezdeni eleinte, mert a nyugatbarát Porosenkót győzte le a választásokon, és fogalmuk sem volt, hogy mire számíthatnak tőle.

Mindeközben le kellett nyesegetnie a lakosság kb 1%-ban jelen lévő, de katonai egységként még ennél is jóval kisebb részt érintő, szélsőséges, többnyire nemzeti szimbólumokkal, de horogkeresztekkel is tetovált ukrán nacionalista csoportok kommunikációjáról nagyjából mindent, amire az oroszok mutogathattak. Nyugati támogatói jóindulatúan félrenéztek ebben az ügyben, mert láthatóan igyekezett, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezeket az ukrán ultrákat a lakosság többsége hazafinak tartja, és nem nácinak, és csoportjaik létrejöttét 2014/2015-ben éppen az orosz elszakadási/beavatkozási törekvések indukálták. Hogy a nacionalista retorika gyökeret vert az ukrán kormányzat szintjén, az 2017-ben, tehát 2 évvel Zelenszkij megválasztása előtt egyértelműen bizonyítékot nyert, bár határozottan van abban valami szomorúan szórakoztató, hogy éppen a magyar kormány verte a leghangosabban a tamtamot a jogállami, demokratikus, európai normák betartásának hiánya miatt. Ettől még igazuk volt, és az sem sűrűn történik meg, hogy a magyarok és a románok vállvetve tiltakozzanak valami ellen...ahogy azt tette, az összes magyar ellenzéki párt is. Magyarországról nézve, az sem tett jót Zelenszkij nyugatos, európai imázsának, hogy végül aláírta a nyelvtörvényt.

Aztán már ez sem számított.

Mariupol végsőkig kitartó, hős védői simán ledobták magukról a rossz ízű ideológiai/eszmei/retorikai kötődésük köpenyét a küzdelmüket bemutató híradásokban, és egységes szimpátiát vívtak ki a világ közvéleménye előtt, míg a nácitlanítani érkező oroszok viszont az első naptól kezdve magukra vehették a fasiszta jelzőt, a "Z" betűt pazarul felhozva a nácik, eredeti jelentésétől elforgatott horogkeresztje mellé, mint a véreskezű diktatúrák egyik jelképét.

Persze a nacionalista szélsőségesekkel való egyensúlyozása mellett, azért Zelenszkij is bekapott néhány masszív, az üvegplafont is átszakító, és az európai ingerküszöböt is elérő pofont. Azzal semmi gond nem volt (az orosz trollfarmok, orosz ügynökök ezt is megpróbálták ellene fordítani), hogy az ukránt szinte idegen nyelvként tanulta meg – egy ilyen történelmű ország esetében ennek semmi jelentősége, hiszen jelentős orosz kisebbsége van/volt, és a vegyes házasságok is teljesen hétköznapinak számítottak –, de minden embernek vannak érzékeny, támadható pontjai. Nem igazán maradt ideje a politikai terveinek kibontására. Törvényeket hoztak ugyan az oligarchák pártokat finanszírozó tevékenységének a felszámolására, de minden igyekezete ellenére sem sikerült hatékonyan fellépnie a korrupció ellen, a lakosság életszínvonalát emelő intézkedések is elmaradtak, de ebben persze benne volt, hogy beütött a covid, az állóháború lezárásához sem jutottak közelebb...és Zelenszkijbe csapódtak morális, erkölcsi oldalról is érkező nyílvesszők.

A 600 újságíró közreműködésével megvalósuló, 150 szerkesztőséget érintő (Magyarországon egyedül a Direkt 36-ot), oknyomozó újságírók által feltárt/kiszivárogtatott titkos iratok/dokumentumok ügye világméretű botránnyá dagadt. A vagyonukat az adóparadicsomokba menekítő, a Pandora-iratokban felbukkanó államfők, ex-miniszterelnökök, uralkodók, miniszterek, bankárok, neves üzletemberek, médiaguruk stb. listáján ugyanis ott virított Zelenszkij neve is. Ő sem bízott tehát túlságosan az ukrán gazdaság stabilitásában, és a közteherviselés kikerülését szolgáló kiskapukat is zokszó nélkül kihasználva, mondhatni a csókosok/családtagok/haverok összefogásával offshore-cégeken/offshore számlákon keresztül áramoltatták a pénzüket, kihasználták az adóelőnyöket. Amíg és ahol nem tiltják, addig az offshore cégalapítás legális: nekem nem tűnik úgy, hogy komoly szándék mutatkozna ennek a kiskapunak a bezárására.

A tényfeltáró újságírók együttműködésében történt vizsgálat kínos eredménye megrengette ugyan a közbizalom amúgy is rossz állapotú európai/világmértű színpadát, de Zelenszkij számára szerencsére későn jött. Ez a botrány valóban durva poén...lett volna, vagy lehetett volna hosszú távon, egy békés államban egy politikus számára. Ukrajna azonban nem ilyen volt. Ab ovo háborúban állt, az országot lenyesegették-erőszakkal trianonizálták (Donyeck, Luhanszk, Krím), a levegő feszültséggel és robbanásveszélyes eleggyel volt teli. Finoman szólva a gazdaság egyes főszereplői sem voltak mindannyian makulátlan hírűek, ahogy általában az ország egész gazdasága 30 éven át melegágya volt az ügyeskedésnek, a bűnnek, a törvénytelenségnek, az összefonódásoknak, a korrupciónak, így Zelenszkij korábbi offshore játszmái és londoni luxusingatlanokat érintő befektetései jelentős módon nem csorbították/nem csorbíthatták a népszerűségét.

Az aktuális gondokhoz képest piti ügy volt ez. Kínos, de piti. Ukrajna nem Finnország, a kapitalizmus és a demokrácia útjának buktatói pedig – ahogy 1990 óta oly sok országban – még sokáig kísérteni fogják ezt a tanulási folyamatot, míg az elérkezik valamilyen elfogadható, vállalható mennyiségű hibával működő állapotba.

2022. február 24.-én hajnalban pedig úgy sorvadt el ez botrány – elsöpörve az adott ügy morális-politikai vonatkozású sötét fellegeit az ukrán államfő feje fölül – mintha soha nem lett volna.

Zelenszkijért eljött a történelem. A zord idők tankok, helikopterek, vadászgépek, rakéták, bombák, ágyútűz és a Szovjetunió nagyságát feltámasztani vágyó akarat képében áttörték Ukrajna határát.

Ütött az igazság órája, hogy Zelenszkij megmutassa, milyen ember valójában.

3. Borosta, szakáll, divatot teremtő zöld, katonai póló

A divatdiktátor beszél az öltönyösökhöz, kosztümösökhöz, március 16-án, az Egyesült Államok kongresszusának ülésén – Fotó: Drew Angerer / POOL / AFP kép forrása: itt

Ahogy mondtam, és ahogy az ukránok is mondták, az ukránoknak egy napon majd szobrot kell állítaniuk Vlagyimir Putyinnak. Iszonyatos, de morbidan vicces, hogy ez az ember Ukrajna nemzetté válásának legerősebb kovácsa, de emellett Volodimir Zelenszkij csillagának felemelésében is elmaradhatatlan érdemei vannak. Tette mindezt úgy, hogy valójában gyűlölt féltékenységgel figyelte a táncos-komikus, csepürágó fiatalember népszerűségének rendületlen növekedését, és szándéka szerint éveken át éppen az ukrán vezetésre zúduló dehonesztáló, hazug propagandával akarta őt megsemmisíteni. De ahogy látható, tudható – a nyíltan elismert hadászati/stratégiai/taktikai célok egyik "apró" szelete –, hogy az is megfelelne neki, ha fizikai értelemben sikerülne ez.

Meg akarják ölni Zelenszkijt, és ha van valami, ami lelki, szellemi, fizikai, morális és erkölcsi szempontból is a legnagyobb erőt kívánja meg az embertől, az, ha tudja, hogy az élete a játszma egyik tétje.

Vajon ki bírná ezt idegekkel? Bírnád? Még egy politikai pályára lépő ember sem feltétlenül kalkulál azzal – még egy 2019-ben, Ukrajna elnöki székébe kerülő ember sem biztos –, hogy egyszer majd olyan szituációba kerül, amelyben célkeresztet festenek rá.

Putyin vegytiszta köztörvényes bűnözőkből, ukrán árulókból, beszivárgó szakadárokból és a világ négy sarkából összeszedett legalja csőcselék-zsoldosokból összeverbuvált bérgyilkosai a támadás első napjától fogva megpróbálták likvidálni Ukrajna elnökét. Az ukrán biztonsági szolgálatoknak köszönhetően eredménytelenül, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem is fognak a későbbiekben sem eljutni a céljukhoz. A testőrök ősi közmondása szerint, nekik minden nap szükségük van a szerencsére, hogy megóvhassák a védencüket, de a merénylőnek az is elég, ha csak egyszer van mázlija. Volodimir Zelenszkij állandó fenyegetettségben, részben óvóhelyeken, rejtekhelyeken él – 3 hónap után most látogatott el először Harkivba –, mégis az egész világ ismeri az arcát és a hangját. Ez a hang pedig erős, és reményt ad az ukránoknak. Elképesztő népszerűség és szeretet övezi Ukrajnában, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ demokráciáiban is...és nem csak azokban. Nem elhanyagolható tény, hogy az ENSZ közgyűlésein általános utálat és megvetés övezi az orosz küldötteket, gyakorlatilag egységesen ítéli el minden normális és viszonylag normális, vagy a józan érdekei által vezérelt ország azt, amit Putyin tesz, a nemzetközi szankciók meghozatalában tanúsított összefogással pedig bebizonyosodott, hogy eddig soha nem látott egységbe forrtak össze az érdekelt tagállamok.

Eljött a kijózanodás kora. Az orosz invázió segített megérteni, hogy Európa kiszolgáltatta magát az orosz olajnak/gáznak, a németek egy friss, botrányszagú vizsgálat után rájöttek, hogy a haderejük gyakorlatilag romokban hever, a harceszközeik hadrafoghatósága egyes szegmensekben a 30%-ot sem éri el, Finnország és Svédország szinte bevetette magát a NATO tagjai közé, Európa fegyverkezik és ahol tud segít az ukránoknak, az USA pedig horrorisztikus mennyiségben tolja a pénzt és  – ahogy azt vártam, és ahogy az várható volt – egy az egyben megvalósította azt, amiről már jóval korábban szót ejtettem: "...Roosevelt azzal győzte meg az ingadozó amerikai közvéleményt – akik soha nem mentek volna bele, hogy az USA aktív katonai segítséget nyújtson pl. Angliának és belekeveredjen a háborúba –, hogy ez olyan, mintha a szomszédnak lángolna a háza, és ő kölcsönadná neki a locsolótömlőjét. A szomszéd oltja a tüzet, ő csak az eszközt adja hozzá. Ráadásul egyre több amerikai figyelte őszinte sajnálattal és kétségbeeséssel az európai eseményeket, és érzett tehetetlen dühöt, vad vágyat a tenni akarásra..."

A példánál maradva, Zelenszkij lépett Churchill helyébe: háborús vezetőként kell teljesítenie. Nincs ennél nagyobb játszma, életre-halálra szól. 

Amikor Szergej Lavrov irgalmatlan erővel tökön szúrta magát és a vezérét is a zsidó Zelenszkijről, a nácikról, a zsidó Adolf Hitlerről, valamint a zsidókról, mint a legnagyobb antiszemitákról szóló haikujával, az oroszoknak sikerült letornászniuk magukat a pöcegödör legaljára...és ugyanezzel az erővel az Olümposz tetejére lökni Zelenszkijt. Eddig is, de ezek után aztán tényleg mindenki vastagon leszarta, hogy pl. az Azov-ezred tagjai mennyire vannak összetetoválva horogkeresztekkel. Olyat is ritkán látni, hogy egy orosz mentegetőzik és bocsánatot kér. Ettől függetlenül személy szerint biztos vagyok benne, hogy a Moszad/a zsidó állam ott segít titkos, katonai, informális, a nem nyilvános diplomáciai csatornákon keresztül Ukrajnának, ahol csak tud, így amikor a lángoló orosz harckocsikat nézed a videókon, vagy az uniós szankciók elfogadásának sikeréről értesül a világ, abban valahol, némelyikében, rejtetten ott van Izrael keze is. Ja, a zsidó szál. 

És nincs az a zsidó, aki elfelejtene egy ilyen gyalázatos sértést. A sebzett, gyásszal teli családi hátterrel felnőtt  Zelenszkij sem fogja: ukrán hazafiként, Ukrajna elnökeként, emberként, zsidóként sem. 

De az oroszok sem felejtenek, és amíg Putyin életben van, Zelenszkij meggyilkolása sem kerül le a napirendről: ez olyan biztos, amennyire biztos a történelem minden hasonló tanulsága. Putyin immár minden eszközt bevet, hogy megvalósítsa a stratégiai céljainak maradékát, és a szakadár területeken a győzelem látszatával gyűjtsön újra politikai tőkét, ha már kudarcot vallott minden egyébbel. Zelenszkij életben hagyása ezek után elképzelhetetlen lenne. Ha nem másként, hát utólag ölik meg, amikor a hadműveletek megrekednek/lezárulnak, patthelyzet alakul ki, és az állandó óvatosságot az ukrán elnök környezetében felváltja a könnyelműség. Putyin soha nem fogja elengedni ezt, hiszen kezdettől fogva egészen brutális narratívát tolt Ukrajnáról, kétségbe vonva az állami, nemzeti létüket is, megkérdőjelezve a területi integritásukat, az önálló, szabad döntéshez való minden jogukat azzal kapcsolatban, hogy milyen irányban nyissanak és milyen szövetségekhez/gazdasági és politikai társuláshoz csatlakozhassanak. Zelenszkij pedig ennek a szabad, független, önálló, nemzetként és országként is szuverén erőnek a szimbóluma. 

A Putyin által lenézett és megvetett – Hitler is gyűlölte Chaplint – kis zsidó komédiás minden emberi és politikai szempontból az orosz elnök fölébe kerekedett. 

Ha megölik Zelenszkijt, a történet körbeér, az ukrán elnök legenda lesz, és halhatatlan az ukrán történelmi emlékezetben. Ugyanúgy, ahogy minden nép őrzi megbecsült hőseinek az emlékét, akik az életüket adták a hazáért. Az észt homokszobrot majd felváltja az ukrán településeken álló márvány emlékművek sora.

4. Legenda vagyok. De az is maradok?

100 nap alatt kiderült Zelenszkijről, hogy komoly helytállást tanusít háborús elnökként. Churchill is felülemelkedett korábbi önmagán és látványos kudarcain, amikor a a II. világháború kezdetének véres napjaiban miniszterelnök lett. És aztán elbukta a békét. Már a háború vége előtt is, de visszatérésekor, 1951 és 1955 között, véglegesen.

Ha Zelenszkij túléli Putyint, talán van esélye rá – bölcs Oroszország-szakértők szerint nem sok –, hogy Putyin utódja (csupa bizalmi ember, KGB-s fanatikusok, militaristák stb.) megpróbálja konszolidálni Oroszország nemzetközi gazdasági/politikai helyzetét. Kivonulás, határrendezés, pénzügyi jóvátétel, háborús bűnök kivizsgálása...nem fűzök hozzá sok reményt jómagam sem. Engesztelhetetlen orosz birodalmi gondolkodás áll minden esély útjában.

De amennyiben elhallgatnak a fegyverek, és mégis beindulna valami fentebb vázolt folyamat, és talán már Zelenszkij sem lesz célpont (túl sok a "ha" és a "talán"), akkor kezdődhet Ukrajnában a helyreállítás, a napi politika, és ha Zelenszkij nem vonul vissza a köz szolgálatából a következő években (azt mondta csak egy ciklusra jelentkezik), akkor nagy valószínűséggel újraválasztják, és rá hárul majd az ország újjáépítésének, az EU-ba való vezetésének minden terhe, ameddig elnöki székben marad.

Ilyenkor szokott egyes politikusoknál/szabadságharcosoknál/forradalmároknál beütni az összeomlás, és megkezdődni a politikai, emberi nimbusz aprólékos, módszeres felszámolása.

Ha elszúrja.

A honvédő háború egyszerű, tiszta, világos, fekete-fehér képlet: itt vannak az ukrán hazafiak, ott az orosz agresszor, győzni kell, meg kell védeni az ország szabadságát, függetlenségét.

A béke azonban zavaros műfaj.

A jog, a törvények, az elvárások, a hazai és a nemzetközi érdekcsoportok, a vágyak, a lehetőségek, a bankok, az 1000 milliárd dolláros adósságcsapdák labirintusában kell működtetni egy ország gazdaságát, a semmiből kell felépíteni a szétbombázott infrastruktúrát, beindítani a középkorba visszabombázott ipart/mezőgazdaságot, és közben reményt, boldogulást, jövőképet mutatni a népnek, miközben 30 évnyi szemetet kell kihajítani, hogy Ukrajna pl. végre tényleg európai értelemben is elfogadható közbiztonsággal bírjon, és lehámozza magáról a demokratikus deficitet ott, ahol van ilyesmi. Fel kell számolni a népbetegségnek beillő alkoholizmust, modern egészségügyi szolgáltatásokat és szociális hálót kell építeni/újraépíteni. Beindulnak a lobbik, kezdődik a helyezkedés, a támogatások és a pénzek lenyúlása, a politikai szarkavarás, a pártok acsarkodása, a köpködés, a mocskolódás a régi hibák és bűnök felhánytorgatása és minden új hiba felnagyítása. A hangnem durvul, az egység kétséges, a háborús összefogás szép napjait felváltják a kurvanyád kommentek a közösségi hálón, az ország omlik, bomlik, romlik,  gonosz, vak, régi, elbutult idegen néni, irány a nyugat, új kivándorlási hullám.

Belőle és a körülötte álló fiatal politikusokból talán megcsontosodott, begyepesedett, acsarkodó, vén, gyűlölettel teli, tolvaj despoták lesznek, akik körül nyüzsögnek a régi-új oligarchák, a strómanok, a pénznyelő cimbik, a seggnyalók, a törtetők, a bűnözők, a közpénz-tolvajok, nyuszi barátai és üzletfelei, és egy napon talán Zelenszkij azon veszi észre magát, hogy maga alá temette a legnagyobb kihívás, ami egy politikus számára létezik: a béke.

Odáig nem lenne képes eljutni soha, hogy megzuhanva a feladattal járó megpróbáltatástól – nem olyan ember, nem az az ország, nem az a jelen – Putyin útjára lépjen, vagyis levadássza az ellenzékieket, megölesse a kritikusait, betiltsa az alternatív hangokat, üldözze a független médiát, börtönbe zárássa a másként gondolkodókat, agymosásnak vesse alá a népet, rémuralmat építsen ki, háborút indítson az egész világ ellen, de a politika szürke hétköznapjainak malmaiban simán felőrölheti, lenullázhatja mindazt, amit háborús elnökként felépített.

Én azonban azt kívánom neki, hogy ne meggyilkolt hazafiként, fiatalon meghalt legendaként végezze. Legyen öreg hős, öreg legendaként távozzon, ágyban, párnák közt halni meg. Maradjon életben, aztán próbálja megnyerni a békét is.

Kicsit nehezebb lesz, mint a háborúban, a véres, ám letisztult zord időkben győzni, de remélem lesz alkalma megpróbálni.