Figyelem! Nagyon bonyolult, asszociatív illusztráció.
♦
Orbán Viktor 9 évvel ezelőtt bedrogozta Magyarországot. Örömöt és megnyugvást pumpált át, atyai gondoskodást, bizakodást a szebb jövőben, de attól még politikai kábítás és politikai kábítószer volt ez a javából.
Kifejteném ezt egy kicsit, de ez is egy rövid poszt. És szigorúan 18 éven felülieknek szól.
Mottó 1.: "Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt!"
Mottó 2.: "Inkább kurvázzál, csak ne horgásszál!" (feleségek klasszikusa, amikor a férjeik a kedvenc hobbijuknak hódolnak, és a lakás egyes részein kis dobozokban nyüzsögnek a kukacok, vagy a férj egész éjszakákra kimarad)
Mottó 3.: Meddig marad fenn a szocializmus? – Amíg a Rotschild bankház úgy akarja és finanszírozza. (egyik kedvenc közéleti közmondásom, az 1970-es évekből származik, amikor már mindenki látta, hogy a kommunizmus/szocializmus/KGST/Szovjetunió összeomlása pusztán idő kérdése, mert nem fenntartható, hazug és minden létező értelemben életképtelen konglomerátum, amely kizárólag kölcsönökből működik)
Mottó 4.: Hallottam egy emberről El Pasóban, aki kiugrott egy hét emeletes házból. Az emberek minden emeletnél azt hallották tőle: "Eddig még jó. Eddig még jó." ( Vin/Steve McQueen egyik példabeszéde A Hét mesterlövész c. filmben)
Mottó 5.: "Köszöntelek a valóság sivatagában." (Morpheus/Laurence Fishburne szavai Neóhoz, amikor bevezeti a valódi világba/részlet a Mátrix című sci-fiből.)
Szenvedélyünk tele
Novemberre 8 millárd ember él a Földön. Ez két napja már hivatalos adat. A számtalan veszély közül – a vírusoktól, az autóbaleseteken át a háborúkig –, ami e faj képviselőire leselkedik a rövid életük során, az egyik fenyegetést a szenvedélybetegségek és a függőségek szinte végtelen tárháza jelenti.
Felsorolni is lehetetlen, hogy a függőségeknek mennyi színe, árnyalata, fajtája és formája van. Szerintem gyakorlatilag 8 milliárd szenvedélybeteg él a Földön. Mindenkinek van/lehet valami függősége: és ez lehet nagyon pozitív hatású is. A család, a barátok, az ország iránt érzett őszinte és igaz szeretet, a gondoskodás, az adakozás, az őszinte szociális elkötelezettség, a megszállottságig jutó segíteni akarás és a mindent feláldozó önzetlenség...továbbb is van, mondjam még? ezek pl. jó szenvedélyek, ez jó függőség.
De többnyire inkább pusztító hatással bírnak, nem véletlenül hívják a függőségeket betegségnek.
Az ember/az emberiség – mint az univerzumban található számtalan értelmes lény/faj közül az egyik – eleve a tudás, a megismerés, a kutatás, az ismeretlen felfedezésének a szenvedélybetege. Soha nem bír leállni: mindig több, új, más kell neki, és állandóan a horizontig akar eljutni, legyen az akár 13 milliárd fényévnyire is, egy százmillió csillagot és egymilliárd bolygót tartalmazó, jelen szerény tudásunk szerint örökre elérhetetlen galaxisban. Óriási, felbecsülhetetlen haszna volt/van/lesz ennek a szenvedélybetegségnek, de nem mindig, és nem mindenki egyformán örült neki a történelem során, mert a maják, az asztékok, az inkák, az Afrikából elhurcolt rabszolgák vagy a cherokee indiánok mondjuk kevésbé élvezték, mint azt elsőre gondolták volna. A hódítás és a terjeszkedés is az ismeretlen kutatásával együtt járó egyik speciális szenvedélybetegsége az emberiségnek, és ennek káros hatásaival már minden népnek vannak tapasztalatai, amelynek országát sóval behintették, megszállták, felégették, kirabolták, lebombázták, trianonizálták, lakosait pedig rabszíjra fűzték, megerőszakolták és/vagy leölték.
Az egyének szintjén ugyanez a helyzet: minden túlzásba vitt, vagy az egyént rabul ejtő tevékenység átcsaphat szenvedélybetegségbe. Az internetfüggőség, a TV-függőség, a darálás (azokat a filmsorozat-függőket hívják így, akik egyhuzamban megnéznek pl. egy 10 részes évadot), a mobilfüggőség, a facebook és/vagy általában valamilyen más online közösségi média-függőség, a szerencsejáték-függőség, az édesség-függőség, a pornófüggőség/a szexfüggőség, a fegyverimádat, a számítógépes játék-függőség, a testépítés/a sportfüggőség...de még az olyan ártatlan tevékenységek is átbillenhetnek az egészséges hobbizás szintjéről a beteges szenvedély oldalára, mint a repülő-hajó-kisvasút-tankmodellezés, a horgászás...bármi. A munkamánia is pusztító hatásal lehet az egyénre önmagára és/vagy a társas-és szociális kapcsolataira. Természetesen például a nagy tömegeket megmozgató vagy a nagy tömegek életét befolyásoló tevékenységek, mint pl. a vallás, a politika, – a cezarománia/a hatalomfüggőség párosulva a nárcisztikus hajlamok sokaságával és a jellem egyéb torzulásaival – is szenvedélybetegségek lehetnek, átcsaphatnak a terror, a fanatikus téboly, a gyilkos indulatok mezejére, eljuthatnak a diktatórikus vezetésig, a háborúk kirobbantásáig és a népirtásokig.
És persze ott vannak legalapvetőbb függőségek: a dohány, az alkohol és a kábítószer. A természetes alapú és a szintetikus drogok, a kemény és a lágy tudatmódosító szerek minden nap frissülő hada.
Azon kevesekkel, akik esetleg nem tudnák, megosztanék egy almát a vélelmezett Tudás fájáról.
Szenvedélyeink felemésztenek
Egy orvostól hallottam erről először egy pszichiátrián – nem, nem, nagyon vicces vagy, nem ápolt voltam, hanem dolgoztam nekik –, és amit mondott, az azóta különböző formákban ez igazolást is nyert számomra – majd te megcáfolsz, ha tévedés – több helyen belefutottam.
Tudod, hogy mi történik, mi történne azzal a masszív alkoholistával vagy azzal a kemény drogokat (nem marihuánát, hanem LSD-t, heroint stb. nota bene! az alkohol is kemény drog) toló kábítószeressel, aki a hosszú-hosszú évek során kialakult függőségében éli a mindennapjait, és akitől hirtelen, egyik napról a másikra, teljes egészében megvonnák az alkoholt/a kábítószert?
Belehalna. Meghalna. Belepusztulna. Beledöglene.
Minél hosszabb ideje rabja valaki a droghasználatnak, ez a végkifejlet annál valószínűbb. Enyhébb esetben csak borzalmas kínokat élne át, de átvészelné...talán. Erősen emberfüggő. Ha azonban már alkohol és kábítószer folyik az ereiben vér helyett, a vég gyakorlatilag garantálható lenne egy ilyen eljárással.
A test, a szellem, a lélek nem bírja elviselni a nélkülözéssel járó traumát. A függő beleőrül a drog (alkohol, kábítószer) hiányába, a szervezet kollapszál, és a test meghal. Nyilván akadnak ritka, nagyon ritka kivételek, akik valamilyen csoda folytán túlélnek/túlélnének egy ilyen brutális kínzást – mert ez az lenne –, de nem lehet jó kipróbálni. Nem véletlen, hogy egyetlen orvos és egészségügyi/rehabilitációs intézmény sem csinál ilyet. A drogost csak türelmes, óvatos, lassú munkával, alaposan kidolgozott és tudományos módszerekkel, folyamatos orvosi felügyelet mellett vezetik ki a szenvedélybetegségéből, állandóan csökkentve/pótolva/helyettesítve a függőséget okozó drogot, hogy a testnek és az agynak legyen ideje átállni, és elviselni a megvonással járó szenvedést. Ha a beteg is akarja. Mert a beteg együttműködési hajlandósága nélkül ez nem fog menni. A csodálatos hangú Amy Winehause (Isten nyugosztalja) nem akarta/nem bírta/nem tudta és meg is énekelte (magyar felirattal). A zseniális Eufória című sorozat egyik főszereplőjének története is – úgy gondolom – hitelesen mutatja be azt a kálváriát, amelyen egy drogfüggő keresztülmegy a leszokás-visszaesés körforgásában, de biztosan sok kigyógyult drogos tudna erről hosszú előadást tartani.
Érdekes módon a dohányzásról például le lehet jönni egyik napról a másikra, pedig az is kemény függőséget vált ki egyeseknél. Mindenki ismer talán a környezetében – én többet is, a baráti körömből, de még Nagykovácsi ismerőseim közül is –, aki valamilyen nagyon jó oknál fogva, 20-30-40 év cigizés után, minden átmenet nélkül lerakta a cigit, és ezek után számomra szinte embertelennek tűnő akaraterővel, végleg felhagyott a szenvedélyével. Ez a művelet gyakran teljes életmódváltással is járt a részükről, hogy ne szedjenek fel hirtelen 120 kg-ot (általában az evés pótolja az endorfint a leszokni akaró dohányosoknál, meg a nikotintapaszok és egyéb trükkök persze).
Az édesség/a cukor is kemény drog: olyan emberről viszont még nem hallottam, pontosítok, olyan ember nincs/nem volt a környezetemben, nem tudok ilyenről, aki az édesség fogyasztásáról is képes lett volna egyik pillanatról a másikra leszokni. Nyilván van ilyen is, bár az maga lehet a nagybetűs Pokol.
Szenvedélyünk: a rezsi drog
Kilenc évvel ezelőtt Orbán Viktor vastag tűvel, politikailag intravénásan feltolta a létező legkeményebb drogot 9,5 embernek, Magyarország lakosságának (most ne szálazzuk a felnőtt-gyerek vonalat), azoknak, aki még itt élnek az országban. Az ámítást.
Ez volt a rezsicsökkentés.
Nem hatott ez a szer mindenkire, és főleg nem hatott mindenkire egyformán, de mindenki egyformán elfogadta és örült neki: hazudik, aki mást állít. Nem túl valószínű, hogy akad olyan ember, aki ne örülne annak, ha egy termékért vagy egy szolgáltatásért kevesebbet kell fizetnie. Az is örömmel reagált rá, aki átlátta, hogy ez így képtelenség és tarthatatlan lesz, és az is, aki pl. teszem azt, simán betudta annak, hogy Magyarország erősödik, és megengedheti ezt magának.
Ez a édes-csodás drog a kényelmes hazugság, a szisztematikus önbecsapás, a szintetikus illúzió, a politikai haszonszerzés és a hosszútávú gazdasági-pénzügyi-költségvetési öngyilkosságot elleplező adalékanyagok elegyéből összekevert kábítószerként szinte azonnal függővé tette a lakosságot. A nyers igazság helyett egy alternatív menekülési útvonalat kínált a zord idők valósága elől. Mámorító endorfin, boldogsághormon atombomba, nyögve zihálós-sikoltozós-izzadós-vergődős-lepedőszorítós női orgazmus, mesés férfi kínhalál a gyönyör kapujában, országos méretű élvezet, de minimum egy andalító nyári éjszaka varázslatát idézte, és pártállástól, eszmei, ideológiai nézettől, vallási, etnikai és vagyoni helyzettől függetlenül mindenki/többség elbódult tőle egy kicsit, a rezsicsökkentés egyes élharcosai pedig szinte önkívületi állapotba kerültek ettől az "olcsó energia= gazdasági fejlődés=társadalmi béke=politikai nyereség"-ként hirdetett és tömény nemzeti marketinggel feldúsított fergeteges hazugságszexben.
Bár inkább hazugságpornóban, mert a szereplők többsége (?) csak imitálta az orgazmust, hiszen tudták, hogy ennek meglesz a böjtje. A hét bő esztendő után jön a hét szűk esztendő, csak az volt a kérdés, hogy ténylegesen mikor üt be a krach és hogyan.
A rezsiszámla persze mindig sok, de ahhoz képest ami lett volna – és a számlákon szerepelt, hogy mennyi lett volna – azért ez kellemes, bíztató, megnyugtató érzés volt.
A milliomos-millárdos nagykovácsi szomszédaim ugyanazt a csökkentett, kedvezményes rezsit fizették, mint az alsó és csak alig felső középosztály tagjai, illetve a társadalmilag-szociológiailag-etnikailag leszakadó széles néptömegek. Az egyik garnélarákot sütött a kedvezményes gáz/árammal működő főzőlapon, a másik paprikáskrumplit, az egyik 15 méter hosszú úszómedencét fűtött/világított meg az árammal, a másik a lerohadt, omló vakolatú, sparheltes főzőkonyhát, a cigánysor végében, az egyik egy palotát fűtött a jóárasított gázzal, a másik egy garzont. A gazdaság minden szereplője és minden fogyasztó kinyerte a hasznát ebből. A zsebben maradó pénz másra volt fordítható...noha valójában mindenki megfizette az árát a rezsicsökkentésnek, de jóleső érzés volt erről nem tudomást venni, ezt nem észrevenni.
Ha egy drogot havonta, 9 éven át tolnak, az már sokaknál vasláncos függőséget okozhat, és 9,5 millió ember élvezte ezt a mámort egészen tegnapig.
Teljesen mindegy, hogy mit nevezel meg a kijózanító pillanat eljövetelének indokaként. Nem oszt, nem szoroz, orosz.
A kormányzat KESMA-M1-facebook propagandagépezete majd teszi a dolgát, tolja a hivatalos kormányzati narratívát, "háborús infláció és társai". Náluk is keményebb lesz a fidesz-janicsárok troll árnyékhadserege, az internet bugyraiban, akik majd úgy állítják ezt be, hogy részben a kis zsidó komédiás az oka ennek, amiért nem hajlandó szépen meghalni, nem hajlandó szépen megadni magát, nem hajlandó szépen átadni az országát a mi orosz testvéreinknek, illetve Brüsszel-Soros-Biden-A nyugat-A háttérhatalom az oka, amiért pénzelik és fegyverzik az ukránokat, pedig már élhetnénk békében mindannyian, szárnyalhatna a gazdaság a csillagokig, nem lenne recesszió, infláció, 400 forintos euro, nem lenne pánik Európában se, jaj mi lesz, mind megfagyunk, jöhetne az olaj-gáz-Pravda, ha ezek a rohadt nyugati proxy-háborúsok odadobták volna Putyinnak ezt 603 548 km²-t, hadd játszadozzon vele a Kreml remetéje, ha annyira akar, kit érdekelnek a magyarfaló ukránok, megérdemlik. Az ellenzék majd az egészet a kormányzatra és Orbán Viktorra keni, amely kettő egy és ugyanaz, de ettől még ugyanott maradnak, ahová jutottak, a reménytelenség gödrének legaljára, ezeket már egy világválság sem robbantaná ki onnan.
A rezsicsökkentés immár rezsiemelés, és meglehetősen nehezen tudom megmagyarázni egyes kisnyugdíjas, 84 éves idős hölgyeknek – aki sírva számolta ki, hogy az eddigi fogyasztása alapján, a jövőben mennyi pénzt kell fizetnie a többletfogyasztásra –, hogy eddig hazugságban élt, mert nem létezik olyan, hogy rezsicsökkentés, abban a formában, ahogy ezt a kemény drogot 9 éven át adagolták neki, minden számlán pontosan feltüntetve, de nem megnevezve, hogy Orbán Apánk milyen odaadóan gondoskodik az ő népéről, és mennyit megspórolhatott most az adott állampolgár, hála a Nemzeti Kormánynak. A nemzeti Kormány nem spórolt meg semmit az ő népének, csak elodázta a kínos pillanatot, amikor óhatatlanul és kivédhetetlenül át kellett törnie az Illúziók Mesebirodalmának falait az Igazság harckocsioszlopainak.
Az igazság pedig az, hogy nincs olcsó energia. Illetve van, csak amíg eljut oda az egyén/az ország/ Európa/a világ, addig rengeteg pénzt kell beleölni, át kell alakítani egy egész bolygó népességének gondolkodását, és mindez nagyon sok idő. Nincs olcsó olaj, nincs olcsó gáz, nincs olcsó áram... ahogy egyébként nincs olcsó víz sem, és nincs olcsó hulladékszállítás sem, hacsak nem vérezteted ki a szolgáltatókat a kötött árakkal, bedöntve ezzel teljes piaci szektorokat, amelyekben elmaradnak a fejlesztések, modernizálások.
Az élet és a nyugati civilizáció infrastruktúrája: drága. Mondhatni, megfizethetetlen.
De még a megújuló, zöldenergia begyűjtését/felhasználását/működtetését/visszanyerését lehetővé tévő eszközök legyártása és fenntartása is drága, plusz sok esetben környezetszennyező, nem elég hatékony stb. Az energia megtermelése tehát bármikor, bármiből, bárhogyan, de drága, vagy idővel valóban olcsó, de kezdetben óriási beruházást, nagy költségekkel járó befektetést igénylő, annak minden árnyoldalával, megtérülési idejével.
Ha tehát nem fizeted ki a tényleges árát az energiának, akkor az azt jelenti, hogy megfizeted valami másban, máshol, vagy valaki más fizeti meg helyetted. Semmi sincs ingyen, minimum a sor végén álló el fogja vinni a balhét, és megfizet mindenért. Az olcsóságért is, az olcsóbbért is.
Eleve megfizeted a 27%-os áfában, és abban a pengeélen táncoló, bizonytalan gazdasági környezetben, amely állandóan összeomlással fenyegetett, és az ember már unja/unta hallgatni/olvasni/nézni azt a sok beszélő fejet, akik a várható apokalipszisre figyelmeztetnek...évek, hosszú évek óta. Tudod, hogy igazuk van/igazuk lehet, igazuk lesz, de hazugságban élni sokkal könnyebb. Majd átmegyünk a hídon, ha odaérünk.
Odaértünk.
Most Magyarország minden egyes polgára kifizeti ezt a 12 évet – azt sem túlzás állítani, hogy ténylegesen ezt a 30-at, csak az utóbbi 12 kicsit vaskosabbra sikerült, mint az azt megelőzőek –, kifizeti ezt a függőségben töltött kilenc évet, a 2022-es választás kétezermilliárdos pénzosztogatását, Putyint, meg azt a felfoghatatlan mennyiségű uniós forrást, amit elnyeltek a térkövek ott is, ahol egyébként másra kellett volna a pénz, valamint, amit elnyelt Nyuszi barátainak, üzletfeleinek, strómanjainak, haverjainak zsebe.
Az olcsó energia: befektetés és spórolás egyben. Túinvan. Meg kellett volna hirdetni egy Nemzeti Takarékossági Programot. A házak hőszigetelésébe, a nyílászárók kicserélésbe... és az eddigiekkel összehasonlítva sokkal erőteljesebb napelem, napkollektor, megújuló energia stb. pályázatokba fektetni a pénzt, a gondolkodásmódot átalakító kampányokra koncentrálni, környezettudatosságra és felelősségvállalásra buzdítani az embereket, tudatos fogyasztásra és megtérülő beruházásokra rábeszélni őket...létezik ez, lenne mire építeni és növelni a népszerűségét egy új szemléletnek (állítólag az újonnan épülő lakások 30%-ba már nem kötik be a gázt, hanem alternatív forrásokat keresnek a kiváltására, ami még engem is meglepett).
Ehelyett a kormányzat azt mondta, hogy nem kell kifizetni az energia teljes árát. Mert az ár egy részét Az Állam - ez az elvont, fátyolos ködben lebegő, megfoghatatlan, távoli, illékony, bizonytalan körvonalú, félelmetes, de ugyanakkor jóságos Gondoskodó Bácsi, aki talán abban a szép kastélyban lakik a Duna partján – ahogy mindig, majd most is kifizeti, szétteríti, kipótolja, elnyeli, benyeli Kádár népe helyett, elvégre mi vagyunk a legvidámabb barakk, és vannak dolgok, amelyek soha nem változnak, és Addig jó nekünk, amíg az Kádár Orbán él, mert akkor nem viszik el a márkyzaista transzgenderista Soros-ügynökök a fiainkat az ukrán háborúba, és olcsó marad az áram és a gáz.
Ugyan senki nem akart elvinni a háborúba senkit se, de az is kiderült, hogy az energia mégse marad olcsó.
9,5 millió függőtől egyik napról a másikra megvonták a napi kábítószeradagját. Megvonták tőled, tőle, tőlem, mindenkitől. Orbán Viktor a Kellemetlen Igazság pisztolyának csövét feldugja a szájukba – a szánkba – a fogaik közé, és meghúzza a ravaszt. Ez annak is rossz, aki tudta a kezdetektől, hogy a rezsicsökkentés egy hazugságra épül, viszont annak, aki elhitte, hogy ez így működőképes, a lehető legrosszabb.
Hazudtak a népnek reggel, éjjel/délben meg este, ahogy most is hazudnak, azt állítva, hogy a rezsicsökkentés szent tehenének levágása nem fog mindenkit érinteni. De, mindenkit fog érinteni, mert a piaci szereplők mindegyike árat fog emelni, az egyéni vállalkozóktól a cégekig, kivétel nélkül, hacsak a pék, a fuvarozó, a kőfaragó és a balett táncos..., a lemészárolt katások százezrei nem akarnak sötét, fűtetlen szobákban ücsörögni az otthonukban, de az áraikat tartva. Érvényesül a dominó elv: az egyik dominó feldönti a másikat, és végül minden dominó feldől a sorban.
Egy apró probléma azonban még akad ezen felül is.
A szenvedély rabjai
Minden bűnüldöző szervben mindenki másnál jobban tudják – mert a talpasaik, járőreik, nyomozóik naponta kapcsolatban kerülnek ilyen esetekkel –, hogy a függőségben élő szenvedélybetegek bármire képesek azért, hogy a szenvedélyüknek hódolhassanak. Egy súlyos mentális betegségben élő szerencsejáték-függő simán betör, rabol, fosztogat, vagy megszurkál valakit néhány ezer forintért, azért, hogy lottózhason, játékgépezhessen. Kérsz ilyen linkeket? Nekem van tucatnyi, de nem adok. Egyes alkoholisták – a világ bármely részén, de az USA-ban szinte divat – csak azért törik fel a boltok ajtaját, hogy piához jussanak. Sokszor el sem menekülnek. Leülnek a polcok alá, isznak, mint a gödény, a rendőrök ott bukkanak rájuk, ahogy matt és merev részegen fekszenek az üres üvegek között. Természtesen a rehabilitációs intézetek orvosainak vagy a detoxikálóban dolgozóknak is óriási tapasztalataik vannak ezen a téren: a szenvedélybetegek könnyen erőszakosakká válhatnak. A rendőrök állandóan figyelmeztetik a polgárokat, hogy – ha elkerülhető – ne szálljanak szembe olyan erőszakos támadókkal sem, akik szemmel láthatóan valamilyen tudatmódosító szer határsa alatt állnak, mert az agresszív, önmagából kivetkőzött személy ilyen állapotban nem gondolkozik se rábeszélhető, se normális, se logikus, se elvárható módon, hanem inkább meneküljenek el és hívják a hatóságot.
Akit megfosztanak a rezsi drogtól, az alatt is, mint valami delíriumos látomásban, megnyílik a föld, és az igazság pincéjébe zuhan. A következő havi számlák majd elmossák az illúziókat, aztán jön a sírás, a káromkodás, a düh. Aki zsebből kifizeti a csökkentett rezsidíjon felüli összeget, az sem tud kimaradni az élet más területein jelentkező drágulásból, de őt nyilván nem a rezsi drog megvonása izgatja. A többieket azonban igen, mert a család pénzének beosztásakor azonnal és mellbevágóan jelentkezni fog náluk a napi/havi költéseik és megélhetésük szépen részekre osztott fakkjaiban. Most borul minden. Át kell csoportosítani a háztartáson belüli pénzeket, jönnek a családi megszorító csomagok.
Két lehetőség közül választhatnak azok, akiket ez itt konkrétan érint:
1. Vagy gyökeresen átalakítja az életét, a szokásait, a napi rutinját, mindent, egészen addig bezárólag, hogy mikor és mennyit mos/mosogat, mennyit főz, milyen hőfokra tekeri a termosztátot vagy hány százalékos töltöttségnél/lemerültségnél tölti fel a telefonját, ahogy az alkalmi bevásárlásai terén is, pl. hogy megengedheti-e magának ezek után is, hogy olyasmire költsön, amire eddig talán könnyedén kiadta a pénzt, bár nélkülözhető lett volna, vagy megveheti-e a gyereknek az új biciklit, és ezzel párhuzamosan berendezkedik egy újfajta szemléletre, vagyis pénzt áldoz az energiazabáló háztartási készülékei lecserélésére, alternatív (zöld) energiaforrásokba fektet stb. Rossz esetben éppen ellenkezőleg, visszatér pl. a fafűtésre – önmagában a fa is megújuló energiaforrás, csak nincs annyi erdő a Földön, ami lehetővé tenné, hogy mindenki azzal fűtsön – széntüzelésre, autógumi eltüzelésére. Ahogy mondtam, a valódi rezsicsökkentés a takarékosság, a tudatos fogyasztás és az energiahatékony beruházások/befektetések együttese...lenne: erre kellett volna pénzt, illetve sokkal több pénzt költenie a kormányzatnak. Az el nem használt – értsd: el nem szökő, feleslegesen el nem égetett – energia a pénztárca kímélő energia, ez a valódi rezsicsökkentés.
2. vagy pedig, nyilván az első pont egyes részeit alkalmazva, de mindenek előtt harcolni fog azért, hogy visszakapja a drogját. Az áldott rezsicsökkentést. Valahogyan. Mindegy mi az ára. Vicces, hogy már hallom a környezetemből, milyen ötletdömping indult be erre. Az kevés lesz, hogy Az Állam elvon pénzt olyan szektorokból, beruházásokból, fejlesztésekből, amelyeknek a leállítása, elhalasztása nem tűnik nagy gazdasági és/vagy politikai érvágásnak: pusztuljon, aminek pusztulnia kell. De azt gyanítom, az igazán kemény drogosok között bőven akadhat olyan, akitől lehet az ára az aranyélet visszatérésének 40 millió ukrán élete is, az EU-ból való kilépés, NATO-ból való kilépés, orosz gyarmati lét, új választás, tüntetés, sztrájk, forradalom, polgárháború...akármi, törvényes vagy törvénytelen út, vállalható vagy vállalhatatlan, csak maradjon minden a régiben, amihez 9 éven át hozzászokott. Ha ez nem megy, akkor adót csal, lop hazudik, elmerül a szürke- és feketegazdaságban, hogy köztehermentesen kipótolja a családi kasszában a hiányzó összeget...én úgy hiszem, ez utóbbit olyanok is meg fogják tenni, akik az első választ adják. Jöhetnek a zord idők. És eljöttek már régen, csak a fokozatot váltogatja sors, mint egy sebváltón.
Az elsőt nem tudja mindenki megtenni, pedig valójában az az egyetlen és helyes út: politikai kurzusoktól, választásoktól, kormányoktól függetlenül, ez a jövő...amennyiben így, vagy megközelítőleg így akarunk élni, ahogy azt a nyugati/európai civilizációban megszoktuk. Erősen, nagyon erősen kérdéses, hogy mindez fenntartható életforma-e, és nem csak amiatt, amit a civilizáció összeomlásáról és a visszafordíthatatlan folyamatokról jósolnak oly sokan. A baj csak az, hogy aki pl. szegény, nyomorult, elesett és a társadalom peremére szorítottan él, annak nincs miből spórolnia, és nincs miből beruháznia sem, ám simán elképzelhető, hogy még ő is túllépi az energiafelhasználása során a limitet...hiszen változhatnak az árak, semmi sem garantálja, hogy ez nem lesz így. De a középosztály ugyanúgy veszélyeztetett: fiatalok tízezrei képtelenek jövőt építeni maguknak megfelelő saját otthon vagy megfizethető bérlakásállomány nélkül, és ha a szüleik, a társadalom fizetőképes gerincét alkotó réteg is elszegényedik, a helyzet még ennél is rosszabb lesz. Aki építkezik, felújít, az tudja, miről beszélek: az energiahatékonyság megteremtése önmagában is nagy kihívás.
A második választ adók körébe beletartozhat bárki: a kényelmes életét féltő milliomos éppen úgy, ahogy a középosztálybéli, a szegény, a fideszes, a jobbikos, a dékás, az, aki szerint Viktor egy földre szállt Isten, meg az, aki szerint inkább egy...nem igazán az. Van olyan élethelyzet, ami egy táborba terelheti a nép nagy tömegeit.
Legkésőbb a közelgő őszi, téli időszakban, amikor már hidegre fordul az idő és hamarabb kell felkapcsolni a lámpákat, a magyar nép jelentős része, vagy eddig az alternatív valóságban élő része megtanul különbséget tenni a fontosnak látszó és a valóban fontos dolgok között, ami nem sikerült neki az elmúlt 12 évben. Igen, az elmúlt 30-ban sem.
Végül ide is eljutottunk. A valóság sivatagába. És nincs az a propagandagépezet, ami pénzzel tölti meg az üres pénztárcákat és kifizeti a droghoz szokott honpolgár megemelkedett rezsijét.
Nem fog működni a varázslat.
Ez esetben, ha a magyar nép kijózanodik, akkor talán gyógyulni akar, változni, megújulni, gondolkodni, tovább lépni, és ahogy egy alkoholista, dohányos szenvedélybeteg mondta: "Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége."
Ámen.