Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

A huszonkilencedik napon

Pocsék kezdés után, erős visszaesés, nagy tapsvihar kíséretében

2025. január 28. - zord íjász

Ezt a kis gondolatfutamot egy másik bejegyzés bevezetőjének, hangulati aláfestésnek és egyben afféle érzelmi salakanyagürítésnek szántam, de rájöttem, hogy e nélkül is éppen elég nehéz témának ígérkezik a következő poszt, így ez kap egy külön helyet a blogban.

Ritkán látni ekkora repülőrajtot, utazósebességet, sprintet szarvihart a közéletben, mint ebben a januárban. Nem kellene meglepődni ezen, mert egy éve lubickol ebben a kormányzat, mostanra nagy gyakorlatra tettek szert. Konkrétan a pedofil botrány kezdete óta vergődnek, amelyet egy vidéki ügyvéd reggeli kávézás közbeni – számomra – meghökkentő, ám mint kiderült, roppant hasznos időtöltése robbantott ki. És abban is biztos vagyok, hogy ez, ami a napokban zajlik a szemünk előtt, az még csak nem is a vége vagy a csúcspontja ennek a szarviharnak, mert 2026-ig még bőven lehet utántöltőanyagot találni a ventilátorba. Csak három elemet ragadnék ki a januári hírözönből, fordított sorrendben: önfényező-covid video, Majoros Péter, Trump.

Írhatnék egy kisregényt is az elmúlt 28 nap történéseiből, de talán ennyi is elég lesz, hogy elengedjem ezt a januárt érzelmileg. 

6b7798919519e611c9be89c2cb3dd336.gif_320x214

589d8c3d2d3576e56fe51ecde850cd7eb26aafc64bcf484590e07d4ffec2691e.gif_640x490

 

1.

Eddig még nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek, vagy 0-24-ben káromkodjak a most futó, "sikeres járványkezelésről" szóló, mindenkiből elemi felháborodást kiváltó, horrorisztikusan abszurd kormányzati-miniszterelnöki propagandavideó miatt, de talán megpróbálom mindhármat egyszerre. Rá sem kattintottam – soha nem tenném, eleve kitalálom miről szól és milyen képi világgal, ehhez nem kell megnéznem, nem is bírnám – a reakciókból ismerem a video minden másodpercét, az is megviselt.

A járványkezelés "sikerességének" kapcsán meg nincs szükségem rá, hogy a mások mondják meg a véleményem, de ezt – haláleset a közeli ismerősi körben – nem részletezem.

Minden cinizmus nélkül: szerintem ezért az ötletért, valakit most tényleg picsán fog rúgni a Főnök.

Mert még a kontraszelektált ostobaságnak is van határa. Kell, hogy legyen, mindennek van.

Nem lesz nyilvános autodafé, elrendezik a színfalak mögött, de ezért fejek fognak hullani, lesz verbális kerékbetörés-felnégyelés-máglya és csúnya nézés is, aztán valakik repülnek, de nagyon.

Hogy kinek jutott eszébe a Finkelstein-tanítványok közül ez a remek terv, azt nem tudom, de elég sok ott a faszértő, és ezúttal egy egész erdőbe rohantak bele, tátott szájjal. Ha viszont terelésnek szánták, hogy más, napi, fontosabb és károsabb hírektől elfordulva ezen verje magát az összes ellenfelük vagy miközben valami kolosszális – tehát szokásos – ocsmányságot készülnek elkövetni, akkor jár nekik a kitüntetés: ebben a figyelem elterelő verzióban azonban kizárólag a megzavarodott fanatikus fideszjanicsárok és a legvadabb konspirációs teóriákban /összeesküvés-elméletekben hívő, alusisakos hibbantak hihetnek. Senki sem lenne olyan bátor a kormányzati kommunikáció berkeiben, hogy egy elterelő hadművelet keretében – nemhogy ennyire szélsőségesen, hanem a legcsekélyebb mértékben is – kínos helyzetbe hozza, vagy kiröhögtesse a Doktorminiszterelnök urat. Itt pedig éppen ez történt.   

A Fidesz covid-video magas labda volt, minden ellenzéki erő úgy csapta le, mint a legyet, és igazuk is van. Meg annak a több tízezer embernek is igaza van, akinél sikerült feltépni a sebeket, és akik most öntik a saját élményeiket az internet bugyraiba, keresetlen szavak kíséretében, és némely esetben – a 2025. január 1. óta hatályos, új putyini törvények árnyékában – akár egy év börtönt is kockáztatva. Egészen dermesztő, hogy bárki egy másodpercig is komolyan gondolta a kormányzati kommunikáció pöcegödrében ennek a 1950-et idéző, véres személyi kultusszal nyakonöntött, kegyeletsértő szörnyedelemnek a nyilvánosságra hozását. Ha az volt a cél – és mi más lett volna –, hogy megállítsák a Fidesz népszerűségvesztését, akkor ez olyan, mintha a Titanic kapitánya egyenesen utasítást adott volna arra, hogy a hajó menjen neki a legnagyobb jéghegynek, amit csak talál, de annak is legalább kétszer.

2f1a05679560c905267edaf7d592e3ae5ac434ba5f51e96da33ee59bf8418c8a.gif_480x270Elhíresült mondatok a járvány idejéből.

Én csak egy dolgot tennék még hozzá mindehhez: Peru, Bulgária, Magyarország. Halottak száma egymillió főre vetítve. A bronzérem a magyar járványkezelésé. Ezen a linken, alul, a hatodik oszlop a táblázatban. Vagy olvass más statisztikákat, azok is hasonló adatkat fognak közölni.covid_ja_rva_ny_propaganda_2025.jpgkulja_3.jpg2.

A poszt írásakor, 11 nap alatt – már az első két nap után is minden hazai rekordot megdöntve – 9 670402-en nézték meg Majoros Péter pazar bindzsisztáni klipjét, és annál tökéletesebb igazolását és beismerését a rendszer romlottságának, minthogy azonnal minden Fideszes (is) beazonosította a képzeletbeli Bindzsisztánt /miniszterelnököt, és ráugrott az "áruló Majkára", nem is kívánhat senki. Mondjuk a zenész-rapper nem is nagyon leplezte kiről/miről szól a klip, és akkor finoman fogalmaztam. Ezt nem lehet tompítani, sem kimagyarázni, ő maga is hiába próbálkozik vele. Én nem hiszem, hogy ne tudta volna mit csinál, ennél azért sokkal értelmesebbnek tartom. Lazítson, és élvezze az özönvizet, amelyet elindított. Lehet, hogy ez lesz a zenei pályafutásának a legnagyobb sikere: nem feltétlenül zenei értelemben. Ha egyszer valahogyan mégis véget érne ez a rémálom, és valódi történészek megírják majd ennek a szomorú országnak az igaz, kendőzetlenül őszinte és leleplező történetét, akkor szemernyi kétségem sincs, hogy ez a dal /klip kap egy erős lábjegyzetet a krónikákban. Megérdemelten.

5b08e88d78913aeb8d768877caf1b01fdbde689f959f17ba769dfb8d113a2b73.gif_498x283

3.

Szerencsére Majoros úr produkcióján kívül sem kell nélkülöznünk a vidáman-keserű, térdcsapkodós, maró gúnnyal és jóleső cinizmussal átitatott derültséget – a barakk foglyainak röhögése ez, de más már nem maradt – és abban is biztos lehetsz, hogy erről a szomorú élvezetről a továbbiakban sem kell lemondanunk. Például azért sem, mert az alapműködésében teljesen kiszámíthatatlan, egy toporzékoló kisgyerek érzelmi szintjén mozgó, nárcisztikus, viszonylag szerény műveltségű, bosszúálló, notórius hazudozó, de könnyen befolyásolható és csapongóan viselkedő Donald J. Trump olyan meglepetéseket fog még okozni a világnak  – inkább sok rosszat és kevés jót –, és azon belül idehaza a rezsim magukat nyeregben érző urainak is, amelynek a kimagyarázásához a teljes propagandagyár összes seggnyalóját, hazugsággyárosát és nyomorult életű, mikropöcsű csinovnyikját hadba kell majd küldenie a LídörofJuropnak.

giphy.gif_480x270

Pedig mindannyian megtudhattuk, hogy "2025 egy fantasztikus év lesz". Az előző hónapok, évek vesszőfutása után (botrányok, rekorder infláció, fogyasztás visszaesése, növekvő szegénység, 400 milliárd forint elvesztett EU-pénz, bedőlő építőipar, MÁV balhé stb.) rá is fért volna az országra egy kis fantasztikusság, de az ominózus – komolyan persze egy pillanatra sem vehető – kijelentés óta is elég sok aggasztó esemény lohasztotta a bizakodást e valóságtól elrugaszkodott jövendölésben.

De ne legyünk igazságtalanok a jóslással kapcsolatban, hanem működtessük Douglas Adams-féle szempontpuskát: elvégre lehet, hogy az idei tényleg egy fantasztikus év lesz, csak nem egészen abban az értelemben, ahogyan arra a rendszer kiváltságosai számítanak, hanem inkább úgy, ahogyan azok, akiknek már 15 éve elege van belőlük. Vannak igen biztató jelek erre vonatkozólag.

Üröm az örömben, vagy öröm az ürömben – erősen nézőpont kérdése –, hogy az Egyesült Indián Föld elnökének eskütételét követően a tébolyvonat olyan sebességre kapcsolt, hogy ahhoz képest egy csúcsra járatott Shinkansen is egy mellékvágányra tolt, rozsdaette MÁV szerelvénynek tűnik. Így már kétség sem férhet hozzá, hogy itt tényleg Kurva Nagy Buli készül, de attól tartok, hogy a szűk 1 %-ot leszámítva 8 milliárd embernek csak a buli utáni romeltakarítás terhe jut osztályrészül. Vagy annyinak, amennyi túléli, akár pénzügyi és / vagy lelki, szellemi, fizikai értelemben. Elvégre a 2008-as pénzügyi válság is Kurva Nagy Buli volt.

giphy.gif_500x500

A Józan Ész, a Tisztesség, a Becsület, a Morál, az Erkölcs, a Jóakarat és a Felvilágosodás Globális Armageddonjának árnyékában a fatalisták nyugalmával evezhetek ehhez képest sokkal békésebb, lokális vizekre, hasonlóan a – spoilerveszély! – Ne nézz fel! című film zárójelenetéhez, amikor a vacsoraasztal körül ülő szereplők békésen beszélgetnek, tudván, hogy mindeközben a végzet ökle áthatol a sztratoszférán.

De attól tartok, hogy azok a lokális, tehát Nagykovácsival kapcsolatos vizek sem lesznek mentesek a viharos szelektől és vad hullámoktól.

Zord időkben a szélcsend vagy a lágyan fodrozódó víz lenne a meglepetés.

Ilyesmivel sajnos nem szolgálhatok. Pedig szeretnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr5518784244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bubu64 2025.01.29. 07:21:10

Kedves Íjász!
Most egy kicsit eltér a véleményünk. Szerintem Magyarország az a hely, ahol nincs határa a "kontraszelektált ostobaságnak", különben nem tudták volna kiépíteni a NER-t. Mindig azt gondoltuk nincs lejjebb, ezt már nem meri megtenni a csúti és lőn, megtette és teszi. Nagyon kevés volt, aki " megjósolta" a jövőt, sőt sokan tagadták, hogy diktatúra épül, mondván évekig, ez még nem az, nyugodtan hátradőlhetünk. És sokan elhitték, szerintem ezt a propaganda videót is elhiszik, elvégre "csak" 30000 ember halt meg, meghalhatott volna több is. Különben is a többség öreg és beteg volt magyarázzák az okosok.
Ezek semmit nem csinálnak cél nélkül, alaposan felmérik a közhangulatot, ismét kutyák elé vetették a csontot. Csak gondolj vissza a pedofil botrányra, hogy bejött az MP terelés.
Köszi a Majka videót még nem láttam, nagyon jó.
Egy kérdésem van, az Örülünk Vincent blog még működik? Évekkel ezelőtt valami olyasmi volt, hogy zárt körű lett

zord íjász · zordidok.blog.hu 2025.01.29. 08:32:33

@Bubu64: "Egy kérdésem van, az Örülünk Vincent blog még működik? Évekkel ezelőtt valami olyasmi volt, hogy zárt körű lett"

:-)

Google a barátod. Csak beírod a keresőbe a blog nevét, és már meg is kaptad a választ, de leegyszerűsítem a dolgot.

Persze, hogy működik. Jótündér elköltöztette a blogot a Blog.hu -ról, átmentett az új helyre mindent, amit tudott ( az összes posztot és a kommentek többségét is (a kommentekkel volt valami nagyobb zűr, de egy jelentős része azért megvan), és napi szinten aktív, állandóan tolja a posztokat. Nem zártkörű.

Regisztrálsz, kommentelsz...aztán várod az ítéletet, hogy maradhat-e a komment. Na, ez már egy érzékenyebb terület. E téma kapcsán – Örülünk, Vincent? blog és Jótündér moderálási szokásai – a bloggertárs blogján tesz-vesz felhasználó polgártárssal már folytattunk egy bővebb eszmecserét. Rögtön a legelső kommenttől kezdve.

elegemvan.blog.hu/2025/01/03/elegem_van_az_ugyfelkapu_megszuntetesebol?full_commentlist=1#comments

Itt van a Vincent:

www.orulunkvincent.hu/

1. Szerintem Magyarország az a hely, ahol nincs határa a "kontraszelektált ostobaságnak"

Néha reménykedem benne, hogy van, noha én magam is többször hangot adtam ezen a blogon a tiéddel megegyező véleményemnek.

2. Mindent mérnek, igen, de láthatóan most befuccsolt a mérőműszerük.
3. Nincsenek illúzióim a magyar társadalom mentális-szellemi-erkölcsi-morális állapotával kapcsolatban, amennyiben a NER -ről van szó. Szinte minden közéleti-politikai posztom erről szól, amelyik megmerítkezik ebben a szutyokban, amivel a fideszesek feltöltötték az elmúlt 15 év bombatölcsérét.
4. Nem nagyon kedveled te ezt a Magyar Pétert, ha jól érzékelem :-) Arra azért vigyázni kell, nehogy túl mélyre hatoljon a Bartus verbális pengéje. Én nagyra tartom és irigylem a szókimondó amerikai szabadságát, de azért megvannak a maga veszélyes rögeszméi a fiúnak. Itt, Magyarországon szűken mérik a NER leváltásának lehetőségeit, és jelen állapot szerint Magyar Péteren kívül nincs senki, aki erre képes lenne...egy választáson.

Ezzel kapcsolatban javaslom Churchill bölcs meglátását felidézni:

"Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről."

vagy másképp is szokták idézni:

„Ha Hitler lerohanja a Poklot, az a legkevesebb, hogy kedvezően nyilatkozom az Ördögről az Alsóházban.”

Én semmit sem tudok magyar Péterről azon kívül, amit a napi hírekben olvasok róla (illetve azt a képet amit a 444Hsz kommentmezőjének olvasása közben kialakítok vele kapcsolatban, átszűrve a Magyar Péter-imádók, a Magyar Péter-gyűlölők és a Magyar Péter-racionalisták véleményét... tanulságos módszer a csapdák elkerülésére, a távolságtartó hűvös elemzésre)

Bartus számára egyszerű az élet. Ott. Nekünk nagyon nehéz. Itt.

Bubu64 2025.01.30. 18:39:16

Köszönöm a Vincent linket, el is mentettem a kedvencek közé.
Olvastam az Elegem van blogon az eszmecseréteket a moderálásról. Ezzel úgy vagyok, hogy nem muszáj kommentelnem, csak olvasok sok mindent. Egyszer az AN- ről ki is tiltott Bartus, évekig nem kommenteltem, de azért olvastam az írásait. Vitánk tárgya az amerikai demokrácia léte, vagy nem léte volt. Fanatikusan hisz benne, én pedig megkérdőjeleztem. Egy kicsit felhúzta magát. Lehet, hogy már ő sem hisz annyira abban, hogy szilárd ott a demokrácia. Ebből láthatod, azért nem vagyok fanatikus hívő. :)
MP- ről? Utálom az elejétől fogva, még mielőtt Bartus egy szót is írt volna róla. Azért én is zsigeri szavazó vagyok ey kicsit, beismerem, de azért vannak alapkövetelmények. Az ördöggel csak akkor érdemes összefogni, ha a végén a polgárok nyertesen jönnek ki a játékból. MP esetében nem hiszek benne, hogy nyernénk vele a végén. Ugyanazokat az elveket vallja, mint a csúti, ugyanolyan a gondolkodása is, a viselkedése gyökér, nekem más elképzelésem van a politikusok számomra megfelelő viselkedéséről. Legalább látszat szinten. Az én esetem Bokros, Dávid Ibolya, Lendvai Ildikó, hogy baloldalit is említsek. 2014-ben(?) a MOMÁ-ra szavaztam volna, ha nem csinálják ki már az elején, hogy ne indulhasson, pedig nem vagyok kifejezetten jobboldali beállítottságú.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2025.01.30. 19:59:45

@Bubu64:

1. Bartus? Érzékeny jószág. Nagyjából annyira toleráns az ellenvéleménnyel szemben, mint egy krokodil az antiloppal, de én így is bírom, ...amikor eszénél van. Vannak elég erős megborulásai időnként, azok viszont lelombozóan szánalmas írásokat eredményeznek.

2. Amerikai demokrácia? Demokrácia? A legpocsékabb demokrácia is jobb, mint a legtökéletesebb diktatúra. A demokrácia hibákkal működik, de állandóan javítja magát. Ez a szép benne. A diktatúrának nincs ilyen problémája: hibátlan. Minden diktatúrának több szintje van persze: van amelyik kívülről nem tűnik annak, valamelyik meg nem is próbálja tagadni a valódi énjét. A legkeményebb verzióban, aki kinyitja a pofáját, azt tarkón lövik. Nálunk kirúgják a munkahelyéről, fenyegetik, tönkreteszik, elüldözik...Egyelőre.

Viszont minden diktátor állandóan rettegésben él. A félelem és az erőszak tartja össze a diktátorok birodalmait. Orbánét is.

Természetesen én egyetértek a Bartussal: persze, hogy létezik és valós az amerika demokrácia, csak olyan, mint az összes többi. Egyszerre mesésen jó és tragikusan szar. Ide megint egy Churchill idézetet tudnék berakni.

A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozott”

3. Magyar Péter? Igen. Ugrás a sötétbe. Nincs más. Az eltartott kisujjú politizálás nem vezet eredményre egy 1000 milliárdos agymosó propagandagépezet árnyékában. Te kultúráltan viselkedő politikusokat szeretnél látni a kék sarokban, mikozben a pirosban felkészülnek a végső leszámolásra a demokráciával szemben. Már nincs hova hátrálni, és ő az egyetlen, akinek szemernyi esélye lehet...ha még él akkor.(erről majd írok egy posztot, a fiókban van, bár már pedzegettem a "Fehér ing" címűnek a végén)

"Az ördöggel csak akkor érdemes összefogni, ha a végén a polgárok nyertesen jönnek ki a játékból. MP esetében nem hiszek benne, hogy nyernénk vele a végén."

Honnan tudod, ha nem próbálod ki? Minél többen szavaznak rá, annál biztosabb a végeredmény. Ha eleve eltaszítod a lehetőségét is a győzelemnek, akkor biztosan igazad lesz végül. Jó lesz, ha majd azt mondhatod, hogy "én megmondtam"? Lehet, hogy a te egy szavazatod fog hiányozni.

Én értem, amit mondasz, de ez a játék már rég túl van ezen a szinten. Ha pedig nyer, ő pontosan tudja, hogy semmiféle módon nem élhet vissza azzal a bizalommal, amit kapott. Ha megteszi, itt valóban felrobban az ország. Azt már képtelen lesz elviselni a társadalom. Még a saját követői is állandóan figyelmeztetik erre.

Naiv vagyok? Biztosan.
süti beállítások módosítása