Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

A cserszömörce dicsérete

Egy növény, amit soha ne hagyj ki a kertedből, ha szereted az ősz színeit

2017. november 09. - zord íjász

Emlékeztető:

"...nagyon sok mindent eltanulhatunk tőlük: többek között azt, hogy egy település, civil szerveződésben átadja egymásnak a tudásanyagát és képezze magát. A kertkultúra szempontjait figyelembe véve, nagyon érdekes meglepetések értek, mert pl. az Alpesi Kertszövetségben a minisztertől a géplakatosig, a hajókapitánytól a középiskolai tanárig mindenki találkozik ezen a platformon, mindenki képzi magát, és így létrejön egy olyan alap, amiből lehet kertet építeni.

Hogy mi ez az alap? Ezt én úgy szoktam megfogalmazni: ez az alap, az Amatőr Profik Nagy Tömege.

Ők azok, akárcsak önök, akik igazi foglalkozásukra nézve bárkik lehetnek, de egy valami összeköti magukat, ezt a társaságot: egyrészt a tudásvágy, másrészt a minőség. Minőséget úgy tudunk előállítani, a kertet tekintve, még ha nem is szereztünk diplomát a felsorolt szakágakból (kémikus, talajtanos stb.), hogy egymás között olyan információcserét bonyolítunk, és annyira átbeszéljük a tapasztalatainkat, hogy az előre vigyen mindenkit. Tehát az amatőr profizmus, legyen az egy Nagykovácsi nevű településen, ahol kiépül s létrejön egy olyan versenyhelyzet, ami nem hasonlítható a Kádár korszak „Tiszta udvar-rendes ház“ megmosolyogtató igyekezetéhez, hanem valóban tudásalapon működő, mindenkinek a hasznára váló közösséget hoz létre. Tehát az amatőr profik tehetik meg majd azt, hogy kizárják és kiszűrjék azokat a hibákat, amelyek a legjobb szándék ellenére is eltéríthetik a vágyott céltól a kertek szerelmeseit.”

Mit ültessünk a kertünkbe, Nagykovácsiban? – tette fel a kérdést Kósa Géza, a vácrátóti botanikus kert igazgatója az előadásában. A kérdésre adott válaszait, Amatőr Profi kertészként, vagy még inkább Professzionálisan Amatőr kertészként, megtoldanám az enyémmel, részben Nagykovácsira kiélezve és a saját tapasztalatainkra hagyatkozva. 

Mit ültess? Cserszömörcét. Százat. Ezeret.

Néhány kertész most, ezt a javaslatot elolvasva, valószínűleg sírva fakadt, és szeppukut követett el. Cserszömörcét? Nagykovácsiban? Valóban van benne kockázat. Olyan kockázat, amit megéri vállalni. 

Tovább

Tea, délután

Rendes politikus ilyet nem csinál. Finkelstein nem örülne neki, ha tudná. Werber se.

Nagykovácsiban, -a civil szféra szabadon választható információs kapui mellett- elvileg minden hivatalos kommunikációs csatorna rendelkezésre áll ahhoz, hogy a polgárok széles körű tájékozottságra tegyenek szert a falu életét érintő ügyekben.

  • A nyilvános képviselő-testületi ülések, illetve az ezekről készült jegyzőkönyvek, videoanyagok.
  • A folyamatosan frissített Honlap.
  • A naprakész Facebook oldal.
  • A havonta megjelenő Tájoló.
  • A havonta készülő Polgármester válaszol televíziós interjú.
  • A képviselők és a hivatal dolgozóinak telefonos  és/vagy e-mail címei, elérhetőségei.
  • A személyes megkeresés a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejében.
  • A Polgármester, az Alpolgármesterek, a Jegyző Fogadóórái.
  • Az évenkénti közmeghallgatás.
  • A polgármester saját honlapja, blogja.
  • Közérdekű adatigénylések, és ha minden kötél szakad, a klasszikus postai levelezés.

Ezeken a demokráciában elengedhetetlenül szükséges kommunikációs csatornákon túl, - amelyek nem mindegyike található meg minden magyar településen- elég ritkán fordul elő e kies honban, hogy egy politikus önszántából újabb terepet nyisson a közvélemény számára.

Tovább

A jó önkormányzat

Nagykovácsi történetek 1.

Ennek a blognak minden posztja egy nagykovácsi történet. Még az is, amelyiknek semmi köze Nagykovácsihoz, mert azokat is egy nagykovácsiban élő ember írja. Vannak olyan önállóan is életképes történetek, amelyeket beágyaztam egy adott poszt tágabb kereti közé, mint például a szemetes zsák támadását , vagy a nagykovácsi kutyamészárolást, de rájöttem, hogy olyan sok apró történettel van tele a padlás az elmúlt 18 évből, hogy apró csokrokba fűzve is az asztalra lehet őket tenni, és egyébként így is bármikor idézhetőek. Ez lesz a Nagykovácsi történetek. Egy önálló sorozat. Ez az első darabja.

Tovább

Határeset

2. Kerítéseink – A helyi NER, a Nagykovácsi Együttnemműködés Rendszere, avagy a valódi polgári engedetlenség sikeres és mintaszerű kivitelezése

fotó: Huszti István. forrás: index

2007. február 2. A fidesz képviselői Orbán Viktor vezetésével lebontják a Kossuth teret körbezáró, vaskerítésekből álló mobil kordont. Akkoriban, ők ezt a polgári engedetlenség egyik formájának nevezték. Az akciójuk napjainkig is számtalan esetben hivatkozási alapként szolgál a hatalommal, a hatalom túlkapásaival valamint az igaztalannak vélt törvényekkel, szabályokkal szembeni fellépés jogosságának, mértékének alátámasztására. Nagykovácsi polgárai ennél sokkal professzionálisabb módon, csendesen, apránként, ravasz kitartással és következetességgel bontották le azt a kerítést, ezúttal szó szerint, amelyet a helyi hatalom húzott köréjük, az Építési Szabályzat paragrafusaiban.

A blogposzt témája ennek a spontán polgári engedetlenségi mozgalomnak a bemutatása, egy szerény javaslattal a záróakkordban. 

Tovább

Bekerítés

1. Kerítéseink - Kerítés zárási pánik, avagy a világ fizikai és szellemi kerítéseitől a nagykovácsi kerítésekig

Mottó:

Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.

(Rejtő Reich Jenő, író, meghalt munkaszolgálatosként, a söpredék áldozataként. Él, örökké, amíg humor és magyar lesz a Földön.)

Fotó: Louise Goossens / CCDHB

forrás: index

Szerintem – és nem csak azért, mert imádom a kutyákat – ez a világ egyik legmeghatóbb és legcsodálatosabb fotója, pedig láttam már néhányat, ezért mentettem le 2016 februárjában, amikor rátaláltam. "Tetoválás, kutya, személyzet, függöny, festék a falon" Ezt a poént az index képaláírásában külön is díjazom, de amiért ezt a fotót a blogposzt illusztrálásának választottam, az a bejegyzésnek ez a része: 

"...Szerepel rajta James Isaac, a 9 éves autista kisfiú, segítő kutyája Mahe, a kórház egy alkalmazottja és az ő tetoválásai. A kisfiú a betegsége miatt nehezen kommunikál és az egész világ egy ijesztő, félelmetes hely számára, de Mahe mindig vele van és segít neki mindenben. James egy MRI vizsgálat miatt feküdt be a kórházba, ahová teljesen normális és nyilvánvaló volt, hogy elkísérhette Mahe, aki az ágyba is befekhetett vele..."

Nos, azt kell, hogy mondjam, az elmondottak alapján ez a kisfiú nem beteg, sőt, valószínűleg a világ egyik legnormálisabb, és gondolatvilágában legegészségesebb kisfiúja: ráadásul kissé ijesztő is, hogy gyerek létére, a realitásérzéke felnőttesen komoly és érett. Némelyik európai polgártárs példát vehetne róla. Néhány tízmillió.

Igen, az egész világ egy ijesztő, félelmetes hely, nem csak neki, hanem bárki és mindenki számára, akinek van elég fantáziája hozzá.

Egy világ, amelyben nyolcmilliárd ember kapar tiszta ívóvízért és élettérért, egy világ, ahol embereket taposnak szét teherautóval az utcán, vagy robbantanak fel pokolgéppel a vallási tébolyultak, egy világ, ahol egy vízfejű degenerált atombombákat robbangat, egy világ, amelyről Sir David Attenborough azt mondta, hogy az ember a Föld pestise, egy világ, amelyet felzabál a klímaváltozás, és amelyben Rogán Antalból állami funkcionárius lehet, az azért elég ijesztő világ. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenkinek, mindig, mindentől félnie kell, és teljes pánikhangulatban kéne tölteni az élet múlandó óráit, de hogy a valóság felismerése hasznos adalék lehet a jó döntések és a túlélés biztosításához, az kétségtelen.

A világ veszélyekkel teli: ez egy tény.

És egy ilyen világban védekezni kell. Minden eszközzel.

Amióta létezik család, birtoklás, tulajdon, vagyon, állat-és növénytermesztés, amióta létezik szeretet, félelem és féltés, amióta létezik rablás, szerzés, erőszak és háború, azóta építenek az emberek kerítéseket. Az egész világot kerítések végtelen kígyói hálózzák be, mint hajszálerek a testet. Az emberiség története számtalan aspektus vizsgálatával leírható, egyszerű kronológiával, vagy éppen specifikusan, pl. a politika, a háborúk, a tudományok, a repülés, a hajózás, az írás, a művészettörténet, az öltözködés, s a kultúra történetének ezernyi szálát felbontva, de leírható a kerítések, falak, védművek történetével is. A kerítések/falak építésének története és változásai, az ember és környezetének története is.

Találós kérdés: Tudod melyik a Föld legnagyobb, leghosszabb és legteljesebb kerítése?

Tovább

A fasisztázók alkonya

Mottó:

"...Fontos azonban tudni, hogy a nép egy része hamar megtanulja a vezér gonosz szólamait és előszeretettel alkalmazza velünk, másként gondolkodókkal szemben. Miután nincs már sajtószabadság, a hazug kormányzati propagandát nagyon nehéz halk szóval és józan, szép üzenettel ellensúlyozni. Hova, kihez jut el a mi humanista gondolatunk?

Ezért kérem minden jóízlésű és emberséges érzelmekkel megáldott honfitársamat: lépjen föl minden eszközzel és tudatosan a kormány által a mi pénzünkből támogatott szellemi és lelki kútmérgezés ellen. Ismerjük föl, hogy a Fidesz-kormány ordas eszmék és érzelmek terjesztője, a fasizmus szálláscsinálója, Európa és a világ szégyene..."

Idézet forrása, modernmagyarorszag.blog.hu: mocskos hazaáruló

"Az Orbán-kormány által a külföldi idegenek ellen szított gyűlölet immár a belföldi idegenek - zsidók, cigányok, liberális értelmiségiek, stb. - ellen fordult. Tudtuk előre, hogy így lesz, mert a dolognak ez a saját belső logikája… Szerencsére kisebbségben, de rendre újra felhangzik a gázkamra és a Dunába lövetés, mint kézenfekvő megoldás a másként gondolkodókkal szemben.  Beérett a gyűlölet kormányzati vetése. Megfogant az intenzív gyűlölet a nép egy részének lelkében. Kormányzati támogatással a hátuk mögött sokan nem szégyellik ezt immár nyíltan az utcán is megfogalmazni. Ez a hétköznapi fasizmus. Van, aki még mindig úgy gondolja, hogy Orbán populista demokrata, nem pedig fasiszta. Nem értek egyet. Aki alantas érzelmeket hitvány hatalmi célokra felhasznál, annak a kultúrája egyértelműen fasiszta. Minden más jelző a valóság elkenése, megszépítése. Gyűlöletet kelteni hatalmi célokból, rombolni a nép érzelmi egységét, pozitív beállítódását, szétverni a társadalom amúgy is gyenge szolidaritását, folytonosan ellenséget keresni és azt megtalálni más faj, más nemzet, vagy hazai másként gondolkodók egyedeiben - ez bizony fasizmus a javából..."

Idézet forrása, modernmagyarorszag.blog.hu: fasizmus-e a kormányzati gyűlöletkeltés

Ha a fasizmus/fasiszták/fasizálódás kérdéséről van szó, én kizárólag a nagyon demokrata, európai szellemiségű értelmiségieknek és humanistáknak hiszek, mert ők  egy másik földrészen, vadvízi kajakozáskor, a zúgón felborulva, fejjel lefordulva a víz alá, fuldoklás közben, egy túlexponált fénykép alapján is meg tudják mondani bárkiről, ki a fasiszta, és ennek nyomán melyik társadalom mennyire van elfasizálódva. Orbán Viktor is egy fasiszta, megmondta a Lajos Párt.

Jó tudni. 

Ez az Orbán Viktor egy Nagyon Gonosz Ember.

Tovább

A Negatív-boxer

Nagykovácsi politikatörténet 6.- A 2014-es választási kampány. Hogyan fúrta be magát a pártpolitika Nagykovácsiba, és miképpen számolta fel a status quo-t, avagy a politikai fősodor gépezete és a nagyon demokraták európai nyelvezete

Mottó:  Kétféle ember él ebben a világban. Az egyik, aki bármire hajlandó a céljai elérésének érdekében, és az összes többi. (David Englander/Ed Harris milliomos és köztörvényes bűnöző szavai, a Man on a Ledge c. krimiben)

♠ 

A Nagykovácsi Önkormányzat közösségi, hivatalos újságjának, a Tájolónak az első oldalán van a polgármester fix rovata, ahol az olvasók havi rendszerességgel találkozhatnak a falu vezetőjének aktuális gondolataival. Az egy hónappal ezelőtt, augusztusban  megjelent írásból idézek.

Manapság a „politika” szót nem feltétlenül azonosítjuk a jó hangulattal és az összetartozás érzésével. Még egy olyan kicsi és meghitt hangulatú településen is hangoskodás, ellenségeskedés, személyeskedés övezi, mint Nagykovácsi. Mindenki tudja rólam, hogy nem vagyok politikus, a helyi önkormányzatba, a nagykovácsi közügyek intézésébe a legutolsó önkormányzati választások eredményeként szálltam be, vállalva természetesen a politikával járó felelősséget és negatívumokat. Ennek ellenére sokszor elcsodálkozom és megdöbbenek, milyen indulatok ébrednek emberekben egymás iránt, hogy mennyire nem figyelünk a másikra, mennyire nem tudunk vagy akarunk vitatkozni, hogy sokszor milyen mértékben nem látjuk a fától az erdőt, vagyis azt, hogy a „közügyekben” olyan döntéseket kell hozni, ami a közösség egészének érdekében áll, nem pedig olyat, amit egy-egy jól kikiabált egyéni érdek követel. Talán naiv vagyok, de engem tényleg megdöbbent, hogy a csodálatos hangulatú, békés és gyönyörű Nagykovácsiban nem mindig tudunk barátsággal, józanul, normálisan és hatékonyan vitatkozni, és ahelyett, hogy leülnénk megbeszélni a problémákat, előfordul, hogy kígyót-békát mondunk egymásra..."

Azért ez durva. Most szólj hozzá. Milyen világban élünk. Kígyót meg békát. Még itt is ez megy. A gyönyörű Nagykovácsiban. Hová jutottunk, emberek.

Hogy hová, azt Kiszelné Mohos Katalinnál, senki sem tudja jobban.

Tovább

Full contact

Nagykovácsi politikatörténet 5.- A 2014-es választási kampány. Hogyan fúrta be magát a pártpolitika Nagykovácsiba, és miképpen számolta fel a status quo-t, avagy a politikai fősodor gépezete és a nagyon demokraták európai nyelvezete

A mottó visszatért, mert a politikai kampányok világa sem változik: kíméletlen, kegyetlen versengés a győzelemért. 2014-ben, Nagykovácsiban, ez a közéleti versengés 24 év után érte el a mélypontot.

Tovább
süti beállítások módosítása