♦
Mottó: Aki velem kikezd, az a családommal is kikezd!!! (a mélynövésű, köpcös és pocakos Danny DeVito az Ikrek című vígjátékban, miután ikertestvére, az izomkolosszus Arnold Schwarzenegger lepofozta a rosszfiúkat)
♦
Van egy jó hírem: ez egy rövid poszt lesz, vagy minden esetre jelentősen rövidebb, mint pl. a Blog.hu-ról, a szerkesztőkről, a kommentelőkről és a menekülést választó bloggerekről szóló legutóbbi ismeretterjesztő eszmefuttatásom.
A téma egy enciklopédia vastagságú blogposztot is megérne, de ezúttal a véres valóság szikár lényegére koncentrálva is célt fogok érni, és ezzel együtt immár 100%-os bizonyosságot szerezve arról, hogy nincs az az abszurd vicc, ami ne lehetne valóság, vagy legalább is jómagam képtelen vagyok olyasmit kitalálni, ami ne realizálódhatna. Amivel tegnap még poénkodtam, annak gyakorlatilag a gondolati esszenciája ma már nyomdai termékként megvásárolható.
Fotó: Labrisz/Index
Megjelent egy mesekönyv a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában, amelyet az Írók Boltjában, a Massolit könyvesboltban, a Pagony könyvesboltokban lehet megkapni, illetve megrendelhető a Líra és a Book24 weboldalán. A címe: Meseország mindenkié. A gyerekkönyv új történeteket és klasszikus mesék modern átdolgozását tartalmazza, (pl. Hófehérke→ Avarbarna) a kiadó céljainak megfelelően, azt a kiindulási alapot tekintve etalonnak, hogy a gyerekek érzékenyítését a mai világunk morális, erkölcsi, emberjogi, családjogi, szexualitást érintő, szociológiai, társadalmi kihívásait és problémáit tekintve nem lehet elég korán elkezdeni. A könyv az óvodásokat és az alsó tagozatos diákokat tekinti a fő célcsoportjának. A könyv tartalmának játékos-szerepjátékos módon való átadásához/megismertetéséhez, illetve a gyerekeket beszélgetésre, aktív részvételre késztető feladatokhoz az EJHA szakemberei (Emberi Jogi nevelők Hálózata) egy laza, nem poroszos jellegű foglalkozástervet is készítettek az óvodapedagógusok és a tanítók számára. A 17 mese többek között olyan témaköröket jár körbe, mint
- az előítéletmentes gondolkodás,
- a mássággal szembeni tolerancia, a másság elfogadása
- a sokszínűség elfogadása,
- az általános nemi szerepek felcserélődésének,kibővülésének elfogadása,
- hagyományos/nem hagyományos nemi szerepek tiszteletben tartása
- a nemek közötti egyenlőség elfogadása, erősítése,
- feltétel nélküli elfogadás, önelfogadás
- a tolerancia erősítése
A mesék a szenzitívebb témákkal (etnikai kérdések, homoszexualitás, nemi identitás, apa-anya szerepek a családban stb.) párhuzamosan és azokkal együtt, természetesen az olyan általánosabb, köznapibb értelmű morális alapokra is hangsúlyt fektet, mint
- az empátiás készség erősítése,
- az emberi méltóság tiszteletben tartása,
- a segítségnyújtás fontossága,
- az igazságérzet kibontakozása,
- a felelősségvállalás,
- a szociális érzékenység erősítése,
- egymással való együttműködés fontossága,
- a mások szabadságáért való kiállás,
- a konfliktuskezelés fontosságának megértése,
- az idősek tiszteletben tartásának fejlesztése,
- a szociális kapcsolatok kiépítésének fontossága.
A felvetett témákhoz kapcsolódva a foglalkoztatási útmutató azokat a jogokat is felsorolja, amelyeket a mesék érintenek ( megkülönböztetés tilalma, méltósághoz való jog, magánélethez való jog, gyerekmunka tilalma, rabszolgamunka tilalma, lealacsonyító bánásmód tilalma, szabadsághoz és biztonsághoz való jog, szólás és véleményszabadság joga...és általában mindazok az általános jogok, amelyek az Emberi Jogok nyilatkozatában, az európai földrészen, így a magyar törvényekben is megtalálhatóak, legalább is a gránitszilárdságú betűk és a papír szintjén) Ezek az utóbbi, alapvető morális, erkölcsi elvárások a szocializációban, minden egyes viszonylag elfogadható otthoni és iskolai nevelést kapott gyerek számára ismertek és elvileg evidenciának számítanak: erre tanította például őket már a a Kádár-korszakban is A kis bice-bóca története, ahogy manapság a felnőtteket a Forrest Gump, és az európai/amerikai filmipar egyéb idevágó mainstream alkotásai, az animációktól kezdve a társadalmi drámákig...vagy az irodalmi művekig, ahogy Európa kipcsák szegletében, a Meseország mindenkié. Apró csepp ez a Nagy Tanítás óceánjában, de ez a miénk, és én most erről ejtenék pár keresetlen szót.
Mert magunk között szólva: ezt nem így kéne csinálni. Ez nem jó módszer. Nagyon nem.
Ehhez azonban előtte egy egészen apró kitérőt kell tenni, és azon kedves olvasóim számára, akik nem érdeklődnek a közügyek iránt, vagy az elmúlt 30 évet egy remete-barlangban töltötték, szeretném tisztázni, illetve bemutatni a salátatörvény fogalmát.
Salátatörvénynek nevezik a jogalkotásnak azt a speciális és rendkívül visszataszító formáját, amikor egyetlen törvényen belül akár több tucat vagy akár 100 különböző jogszabályt, tehát akár több különböző törvény pontjait módosítják egyetlen törvénnyel, egyetlen jogszabályi csomagon belül, egyszerre. Az általam nem különösebben kedvelt Majtényi László alkotmányjogász, éppen ennek okán nem salátatörvénynek, hanem mosléktörvénynek nevezi ezt a fajta törvényhozási gyakorlatot, mert míg egy salátában az ízharmoniára törekvő, összeillő darabok vannak, addig a moslékban minden szart összeöntenek (ő nem így fogalmazta meg), és kénytelen vagyok azt mondani, hogy ebben igaza van az említett úrnak.
Fontos megjegyezni: ezzel a fajta gyakorlattal 30 éve találkozhat a magyar választópolgár, ez tehát nem párt-és nem rendszerfüggő, bár az kétségtelen, hogy a Mester kormányzata kimagaslóan profin űzi ezt az ipart, lásd pl. a 2020. májusi, nagy botrányt kavaró és a Jobbikban belső pártharcokat elindító salátatörvényt, amelyben a korlátlan kormányzati felhatalmazástól/korlátlan megfigyelési jogtól kezdve minden egyébről is határoztak, éppen csak a dobos torta rétegeinek számáról nem, mert az valahogy lemaradt.
A salátatörvény azért számít rém gusztustalannak egy európai ember szemszögéből nézve, mert páros lábbal tiporja a legelemibb morális korrektséget és erkölcsi tisztességet. Olyan döntés meghozatalára kényszeríti vagy kényszerítheti ugyanis a parlamenti pártokat/képviselőket, amelynek feloldására nincs módjuk: míg esetleg a salátatörvény 37 pontjára igennel szavaznának, addig a másik 63-ra viszont nemmel. Abszurd példa: beterjesztik a salátatörvényt, ami 2 paragrafusból áll. Az első paragrafusban rögzítik, hogy minden év végén 1.000.000 Ft rendkívüli juttatást kap minden egyes nyugdíjas, a 2. paragrafus kimondja, hogy a miniszterelnök személye és minden tette szóban és írásban is sérthetetlen. Az adott kormányzat nyilván igennel szavaz mindkettőre. Az ellenzék pusztán józan politikai megfontolásból igennel szavazna talán az 1.§-ra, de nemmel szavazna a 2.§-ra. Akkor melyik gombot nyomja meg a szavazásnál az ellenzék/a képviselő? Vagyis a beterjesztő win-win szituációt teremt a mindenkori kormányzó hatalomnak. Hiába támogatnák a benyújtott törvényjavaslat egyes pontjait az ellenzékben, annak az egész törvénynek a megszavazásával (vagy éppen elutasításával) olyasmire is áldásukat adják, amit nem engednének át. A parlamenti ellenzék mindenképpen csapdába esik: csokoládénak tűnik, de a szaga alapján más lesz az, ami végül az asztalra kerül. Kivédhetetlen. Mindegy, hogy politikai/ideológiai/eszmei/erkölcsi vagy morális okból nem tudnak-e helyesen dönteni, a lényeg az, hogy a csapdából nem jutnak ki. A kormányzat és a kormánypropaganda ebben az esetben olyan, mint a kaszinóban a bank: mindig ő nyer, bárhogyan is szavaz az ellenzék.
Az sem segít a mindenkori ellenzéken, ha tartózkodnak, mert az ellenfél(kormányzat) kommunikációjában ezzel is rájuk osztják a gyáva tetű szerepét, aki nem áll ki az igaz ügyért. (szegényellenes, hazaellenes, mindenis ellenes)
Én mindent elolvastam erről a mesekönyvről, amit tudni lehet, és amikor megláttam, hogy a szenzitív (az országban, a közvélekedésben esetleg megosztó megítélésű) társadalmi, szociokulturális, etnikai vagy szexuális csoportok mellé bekerültek a hallássérültek(!) az örökbe fogadottak (!) és az idősek(!) is, mint védett csoport, könnyesre röhögtem magamat ezen az átlátszó és szánalmas stratégián. De az tény, -és ezt el kell ismerni- hogy a taktika tökéletesen működött: amikor Dúró Dóra, ez a partvonalon totyogó, politikailag meglehetősen szerény képességű pártbolyongó, az aberráció terjesztése elleni tiltakozásképpen látványosan és videósan ledarálta a mesekönyvet, a Magyar Narancs azonnal lecsapott rá, hiszen ezzel a cselekedetével deklarálta a Dórika, hogy elutasítja a halláskárosultakat, az örökbe fogadottakat és az időseket is!
A mesekönyv alkotói beleraktak három olyan csoportot is a történetek közé, akiket ebben az országban nem bánt senki. Én -sajnos? hála az égnek?- már elég rég óta taposom ezt a mocskos árnyékvilágot, de még életemben nem hallottam olyat, hogy társadalmi szinten vagy akár a társadalom egy széles vagy meghatározó szintjén üldöznék vagy kirekesztenék a hallássérülteket, az örökbe fogadottakat (ezen beszartam) és az időseket. A könyv alkotói számára ők képviselték a pajzsot a leszbikusok, a homoszexuálisok, a transzneműek, az etnikai csoportok felett: a pajzs fedezékében megvalósíthatták a tökéletes saláta-mesekönyvet, hogy minden kritikusukat kínos helyzetbe hozzák. Aki bántja Avarbarnát, az az öregeket is bántja.
Azon kedves, és ezzel együtt nyilván rendkívül hamari olvasóim számára, akik most belekezdenének abba, hogy milyen elfogadott lett idehaza a közbeszédben a "nyuggerezés", védendő a mesekönyvet, muszáj megemlítenem, hogy a nyuggerezés az nem az idősek kirekesztéséről/bántalmazásáról és bántásáról szól, hanem a politikai csatározások kommunikációjáról, amelyhez az öreg embereknek en bloc semmi, vagy legfeljebb csak katalizátorként van közük, amikor például a tüntetéseken "Kérsz savat a pofádba?! " kérdéssel fordulnak az ellentüntetőkhöz. Amikor az ellenzék tutimondói, a rendszerellenes közírók és kemény hangú, kormánykritikus szociokommandósok a 13. havi nyugdíjért, a 450 forintos 25. havi külön juttatásért és az olcsó csirkefarhátért megvehető nyugdíjas szavazatokról beszélnek, akkor nem az öregeket, hanem a kormányzatot szapulják, akik ezeket a széles társadalmi és szavazói kört elfoglaló, többnyire szegény és/vagy tájékozatlan, sokszor minden apró gesztust örömmel fogadó, kiszolgáltatott és elveszett embereket megtévesztik és kihasználják a szavazatok maximalizálására.
A saláta-mesekönyv ezzel a taktikával azonban nem csak a politikai babérokra törő hivatásos ellendrukkereknek állított fel mesés csapdát, hanem a civileknek is, akik talán szintén a neveltetésükből, meggyőződésükből vagy vallási elkötelezettségük okán élnek morális és erkölcsi fenntartásokkal a könyv terjesztése ellen. Egy barátom küldte át nekem azt a linket, ami elindított ennek a posztnak a megírására, mert abban a levélben találkoztam először ezzel a petícióval, amit egy hithű katolikus indított el, a Citizengo.org égisze alatt. A petíciót eddig 57000-en írták alá, -amikor tegnap elolvastam, még csak 35000-nél tartott az aláírók száma- és arra buzdítja a támogatókat, hogy közösen lépjenek fel az LMBTQ propagandát tartalmazó mesekönyv visszavonásáért. A józanabb civilek ugyanis pontosan ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint a parlamentben a salátatörvények csapdájába eső ellenzékiek. Hogyan írhatja alá ezt a petíciót bárki, ha egyszer nem lehet szétszálazni a könyv tartalmát? A szélsőbalos-baloldali-álliberális propaganda ebből majd azt fogja leszűrni,- és tolni kőkeményen, ne legyenek kétségei senkinek- hogy van ebben az országban X-ezer homofób, xenofób, cigányokat gyűlölő, rasszista, fasiszta náci, akik a pirézek mellett még az időseket, a hallássérülteket, az örökbe fogadottakat is gyűlölik. Mindenkit is gyűlölnek.
Erre szokták azt mondani felháborodott szülői körökben (nem csak feltétlenül jobboldali, vagy fehér, keresztény, heteroszexuális vagy más rémisztő képződményekből álló körökben!), hogy az ilyen esetekben nem kell méricskélni a valóság és az igazság szegmenseit: aki ebben az országban pici gyerekeknek a transzneműekről és a homoszexuálisokról akar érzékenyítő propagandát terjeszteni, az húzzon el, mint a Feri, oda, ahová Horn Gábor javasolta. Igen gyorsan rendkívül heves indulatokat váltana ki egyes magyar szülőkből, ha megtudnák, hogy valamelyik óvoda vagy iskola beemelte ezt a könyvet -akár csak egy órára is- az ismeretterjesztői körbe a tananyagban vagy a foglalkoztató órákon.
És ezt azért pedagógiai szempontból és szociokulturális szempontból is érdemes figyelembe venni.
Magyarország egy legendásan prűd ország. Sajnos ennek a cáfolhatatlan ténynek nem mond ellent az, hogy az emberkereskedők magyar lányok ezreivel vagy éppen a saját, nőnemű családtagjaik eladásával terítik be Európa bordélyait és prostituáltaktól hemzsegő utcáit/kirakatait, ahogy az sem negligálja, hogy állítólag Budapest a pornó fővárosa és egész kontinensek férfilakossága verte a farkát Michelle Wild filmművészetére a videobiznisz hőskorában. Ebben az országban a szülők ( a tapasztalat szerint a szülők egy jelentős része) képtelenek a gyermekeikkel komolyan, értőn, értelmesen beszélni a fogantatás, a szex, a párkapcsolat, a szexuális védekezés témáiról, és ezzel kapcsolatban könyvtárnyi irodalmat, tanulmányt, cikket, olvashat bárki a gyermekpszichológusoktól vagy a társadalomkutatóktól, könyvekben, újságokban, interneten, bárhol. A gyerekek többnyire egymástól, filmekből, könyvekből merítik az ezen téren hasznos és káros tapasztalataikat és ismereteiket, és minél hátrányosabb szociokulturális vagy neveltetési környezetből érkezik valaki, az eredmény annál tragikusabb végkifejletű. Sokszor halálos végkifejletű. Túlérett éretlen kamaszok és párbeszédképtelen szégyenlős szülők körforgása ez, ahol olyan dolgokról kéne szót váltani, hogy a nem kívánt terhesség elkerülésére a szűzies vallásosság, az óvszer használata és a petting háromszögében vajon merre kéne elindulni.
Attól tartok, hogy ennek a problémának a feloldását nem azzal kéne kezdeni, hogy egy kisgyereknek a transzneműek és a homoszexuálisok gondjainak érzékenyítését dobják be az óvodában foglalkoztatóként és szerepjátékként(!), és hiába szeretné ezt a könyvet a minden gyerekszobába ajánló gyermekjogi szakértő vagy az író, pszichológus, dokumentumfilmes: ez nem fog megtörténni. Hogy mit vesz meg a gyerekének, azt minden szülő eldönti maga, ezzel nincs gond. Azzal sincs gond, hogy ilyen könyveket kiadnak. Majd mindenki eldönti maga, hogy megveszi-e. Azzal azonban már nagyon komoly gond van, aki ezt a könyvet az óvodák és az iskolák alsó tagozataiban is megismertetné a gyerekekkel, mert ahogy mondtam, bepipulhatnak az apukák, ha megtudják, hogy -esetleg- tudtukon kívül mivel tömik a csöppségek fejét, és defenesztrálnak néhány óvónénit vagy tanító bácsit. Attól ugyan nem félek, hogy az Orbán-rezsimben akad olyan kretén, aki megkockáztatja ennek a könyvnek a propagálását az állami -pláne egyházi, ez szóba sem kerül- óvodák és tanintézmények területén, mert annak arra sem marad majd ideje, hogy felvegye a maszkját, mielőtt kirúgják, de én arra intem a magánóvodák pedagógusait is, hogy kellően érzékenyítsék el magukat a magyar valóság vonatkozásában, mert az apukák és anyukák hadserege nem ismeri a határokat, ha a gyerekükről van szó. Könnyen előfordulhat, hogy milliós polgári pereket fognak a nyakukba kapni, és ez még a törvényes eset.
Az észnek mondjuk sajnos nem sok terep jut Magyarországon, pedig talán ezzel kéne először kezdeni valamit, és akkor a haza fényre derűl.
De ez a saláta-mesekönyv taktika, ez mindentől függetlenül kurva jó volt, lányok. Fiúk. Semleges vagy bizonytalan honfitársaim. Telitalálat volt, na.
Le a kalappal. Látszik, hogy tanultatok a nagyoktól.
♦
u.i: Az Adèle élete című film, mindenkinek kötelező. Léa Seydoux és Adèle Exarchopulos is csodás színészi játékot nyújt,(azon kívül, hogy mindketten gyönyörűek, L.S. amúgy is az egyik kedvencem, és remélem ezért a szexista megjegyzéséért most néhány álliberális BLMLMBTQ tálib fogvicsorogva tombol) remek hangulat, megható szerelmi történet, és semmi pornó, ami miatt elsősorban hírverést kapott...a naturális szexjeleneteknek ugyan fontos dramaturgiai szerepük van, de valójában azok a legkevésbé vonzóak a film egészéhez képest, nem véletlen, hogy Julie Maroh, az adaptációként szolgáló képregény (A kék egy meleg szín) alkotója annyira megköpködte a cannes-i Arany Pálmát is elhozó filmet ezek miatt.