Nagykovácsi blog. Határtalanul, de a határokon belül maradva. Kibeszélő.

Zord idők

Mesés csapda

2020. szeptember 28. - zord íjász

hv_nightmare.jpg

Mottó: Aki velem kikezd, az a családommal is kikezd!!! (a mélynövésű, köpcös és pocakos Danny DeVito az Ikrek című vígjátékban, miután ikertestvére, az izomkolosszus Arnold Schwarzenegger lepofozta a rosszfiúkat)

Van egy jó hírem: ez egy rövid poszt lesz, vagy minden esetre jelentősen rövidebb, mint pl. a Blog.hu-ról, a szerkesztőkről, a kommentelőkről és a menekülést választó bloggerekről szóló legutóbbi ismeretterjesztő eszmefuttatásom. 

A téma egy enciklopédia vastagságú blogposztot is megérne, de ezúttal  a véres valóság szikár lényegére koncentrálva is célt fogok érni, és ezzel együtt immár 100%-os bizonyosságot szerezve arról, hogy nincs az az abszurd vicc, ami ne lehetne valóság, vagy legalább is jómagam képtelen vagyok olyasmit kitalálni, ami ne realizálódhatna. Amivel tegnap még poénkodtam, annak gyakorlatilag a gondolati esszenciája ma már nyomdai termékként megvásárolható.

 

Fotó: Labrisz/Index

Megjelent egy mesekönyv a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában, amelyet az Írók Boltjában, a Massolit könyvesboltban, a Pagony könyvesboltokban lehet megkapni, illetve megrendelhető a Líra és a Book24 weboldalán. A címe: Meseország mindenkié. A gyerekkönyv új történeteket és klasszikus mesék modern átdolgozását tartalmazza, (pl. Hófehérke→ Avarbarna) a kiadó céljainak megfelelően, azt a kiindulási alapot tekintve etalonnak, hogy a gyerekek érzékenyítését a mai világunk morális, erkölcsi, emberjogi, családjogi, szexualitást érintő, szociológiai, társadalmi kihívásait és problémáit tekintve nem lehet elég korán elkezdeni. A könyv az óvodásokat és az alsó tagozatos diákokat tekinti a fő célcsoportjának. A könyv tartalmának játékos-szerepjátékos módon való átadásához/megismertetéséhez, illetve a gyerekeket beszélgetésre, aktív részvételre késztető feladatokhoz az EJHA szakemberei (Emberi Jogi nevelők Hálózata) egy laza, nem poroszos jellegű foglalkozástervet is készítettek az óvodapedagógusok és a tanítók számára. A 17 mese többek között olyan témaköröket jár körbe, mint 

  1. az előítéletmentes gondolkodás,
  2. a mássággal szembeni tolerancia, a másság elfogadása
  3. a sokszínűség elfogadása,
  4. az általános nemi szerepek felcserélődésének,kibővülésének elfogadása,
  5. hagyományos/nem hagyományos nemi szerepek tiszteletben tartása
  6. a nemek közötti egyenlőség elfogadása, erősítése,
  7. feltétel nélküli elfogadás, önelfogadás
  8. a tolerancia erősítése

A mesék a szenzitívebb témákkal (etnikai kérdések, homoszexualitás, nemi identitás, apa-anya szerepek a családban stb.) párhuzamosan és azokkal együtt, természetesen az olyan általánosabb, köznapibb értelmű morális alapokra is hangsúlyt fektet, mint

  1. az empátiás készség erősítése,
  2. az emberi méltóság tiszteletben tartása,
  3. a segítségnyújtás fontossága,
  4. az igazságérzet kibontakozása,
  5. a felelősségvállalás,
  6. a szociális érzékenység erősítése,
  7. egymással való együttműködés fontossága,
  8. a mások szabadságáért való kiállás,  
  9. a konfliktuskezelés fontosságának megértése,
  10. az idősek tiszteletben tartásának fejlesztése,
  11. a szociális kapcsolatok kiépítésének fontossága.

A felvetett témákhoz kapcsolódva a foglalkoztatási útmutató azokat a jogokat is felsorolja, amelyeket a mesék érintenek ( megkülönböztetés tilalma, méltósághoz való jog, magánélethez való jog, gyerekmunka tilalma, rabszolgamunka tilalma, lealacsonyító bánásmód tilalma, szabadsághoz és biztonsághoz való jog, szólás és véleményszabadság joga...és általában mindazok az általános jogok, amelyek az Emberi Jogok nyilatkozatában, az európai földrészen, így a magyar törvényekben is megtalálhatóak, legalább is a gránitszilárdságú betűk és a papír szintjén) Ezek az utóbbi, alapvető morális, erkölcsi elvárások a szocializációban, minden egyes viszonylag elfogadható otthoni és iskolai nevelést kapott gyerek számára ismertek és elvileg evidenciának számítanak: erre tanította például őket már a a Kádár-korszakban is A kis bice-bóca története, ahogy manapság a felnőtteket a Forrest Gump, és az európai/amerikai filmipar egyéb idevágó mainstream alkotásai, az animációktól kezdve a társadalmi drámákig...vagy az irodalmi művekig, ahogy Európa kipcsák szegletében, a Meseország mindenkié. Apró csepp ez a Nagy Tanítás óceánjában, de ez a miénk, és én most erről ejtenék pár keresetlen szót.

Mert magunk között szólva: ezt nem így kéne csinálni. Ez nem jó módszer. Nagyon nem.

Ehhez azonban előtte egy egészen apró kitérőt kell tenni, és azon kedves olvasóim számára, akik nem érdeklődnek a közügyek iránt, vagy az elmúlt 30 évet egy remete-barlangban töltötték, szeretném tisztázni, illetve bemutatni a salátatörvény fogalmát.

Salátatörvénynek nevezik a jogalkotásnak azt a speciális és rendkívül visszataszító formáját, amikor egyetlen törvényen belül akár több tucat vagy akár 100 különböző jogszabályt, tehát akár több különböző törvény pontjait módosítják egyetlen törvénnyel, egyetlen jogszabályi csomagon belül, egyszerre. Az általam nem különösebben kedvelt Majtényi László alkotmányjogász, éppen ennek okán nem salátatörvénynek, hanem mosléktörvénynek nevezi ezt a fajta törvényhozási gyakorlatot, mert míg egy salátában az ízharmoniára törekvő, összeillő darabok vannak, addig a moslékban minden szart összeöntenek (ő nem így fogalmazta meg), és kénytelen vagyok azt mondani, hogy ebben igaza van az említett úrnak.

Fontos megjegyezni: ezzel a fajta gyakorlattal 30 éve találkozhat a magyar választópolgár, ez tehát nem párt-és nem rendszerfüggő, bár az kétségtelen, hogy a Mester kormányzata kimagaslóan profin űzi ezt az ipart, lásd pl. a 2020. májusi, nagy botrányt kavaró és a Jobbikban belső pártharcokat elindító salátatörvényt, amelyben a korlátlan kormányzati felhatalmazástól/korlátlan megfigyelési jogtól kezdve minden egyébről is határoztak, éppen csak a dobos torta rétegeinek számáról nem, mert az valahogy lemaradt.

A salátatörvény azért számít rém gusztustalannak egy európai ember szemszögéből nézve, mert páros lábbal tiporja a legelemibb morális korrektséget és erkölcsi tisztességet. Olyan döntés meghozatalára kényszeríti vagy kényszerítheti ugyanis a parlamenti pártokat/képviselőket, amelynek feloldására nincs módjuk: míg esetleg a salátatörvény 37 pontjára igennel szavaznának, addig a másik 63-ra viszont nemmel. Abszurd példa: beterjesztik a salátatörvényt, ami 2 paragrafusból áll. Az első paragrafusban rögzítik, hogy minden év végén 1.000.000 Ft rendkívüli juttatást kap minden egyes nyugdíjas, a 2. paragrafus kimondja, hogy a miniszterelnök személye és minden tette szóban és írásban is sérthetetlen. Az adott kormányzat nyilván igennel szavaz mindkettőre. Az ellenzék pusztán józan politikai megfontolásból igennel szavazna talán az 1.§-ra, de nemmel szavazna a 2.§-ra. Akkor melyik gombot nyomja meg a szavazásnál az ellenzék/a képviselő?  Vagyis a beterjesztő win-win szituációt teremt a mindenkori kormányzó hatalomnak. Hiába támogatnák a benyújtott törvényjavaslat egyes pontjait az ellenzékben, annak az egész törvénynek a megszavazásával (vagy éppen elutasításával) olyasmire is áldásukat adják, amit nem engednének át. A parlamenti ellenzék mindenképpen csapdába esik: csokoládénak tűnik, de a szaga alapján más lesz az, ami végül az asztalra kerül. Kivédhetetlen. Mindegy, hogy politikai/ideológiai/eszmei/erkölcsi vagy morális okból nem tudnak-e helyesen dönteni, a lényeg az, hogy a csapdából nem jutnak ki. A kormányzat és a kormánypropaganda ebben az esetben olyan, mint a kaszinóban a bank: mindig ő nyer, bárhogyan is szavaz az ellenzék.

Az sem segít a mindenkori ellenzéken, ha tartózkodnak, mert az ellenfél(kormányzat) kommunikációjában ezzel is rájuk osztják a gyáva tetű szerepét, aki nem áll ki az igaz ügyért. (szegényellenes, hazaellenes, mindenis ellenes)

Én mindent elolvastam erről a mesekönyvről, amit tudni lehet, és amikor megláttam, hogy a szenzitív (az országban, a közvélekedésben esetleg megosztó megítélésű) társadalmi, szociokulturális, etnikai vagy szexuális csoportok mellé bekerültek a hallássérültek(!) az örökbe fogadottak (!) és az idősek(!) is, mint védett csoport, könnyesre röhögtem magamat ezen az átlátszó és szánalmas stratégián. De az tény, -és ezt el kell ismerni- hogy a taktika tökéletesen működött: amikor Dúró Dóra, ez a partvonalon totyogó, politikailag meglehetősen szerény képességű pártbolyongó, az aberráció terjesztése elleni tiltakozásképpen látványosan és videósan ledarálta a mesekönyvet, a Magyar Narancs azonnal lecsapott rá, hiszen ezzel a cselekedetével deklarálta a Dórika, hogy elutasítja a halláskárosultakat, az örökbe fogadottakat és az időseket is!

A mesekönyv alkotói beleraktak három olyan csoportot is a történetek közé, akiket ebben az országban nem bánt senki. Én -sajnos? hála az égnek?- már elég rég óta taposom ezt a mocskos árnyékvilágot, de még életemben nem hallottam olyat, hogy társadalmi szinten vagy akár a társadalom egy széles vagy meghatározó szintjén üldöznék vagy kirekesztenék a hallássérülteket, az örökbe fogadottakat (ezen beszartam) és az időseket. A könyv alkotói számára ők képviselték a pajzsot a leszbikusok, a homoszexuálisok, a transzneműek, az etnikai csoportok felett: a pajzs fedezékében megvalósíthatták a tökéletes saláta-mesekönyvet, hogy minden kritikusukat kínos helyzetbe hozzák. Aki bántja Avarbarnát, az az öregeket is bántja.

Azon kedves, és ezzel együtt nyilván rendkívül hamari olvasóim számára, akik most belekezdenének abba, hogy milyen elfogadott lett idehaza a közbeszédben a "nyuggerezés", védendő a mesekönyvet, muszáj megemlítenem, hogy a nyuggerezés az nem az idősek kirekesztéséről/bántalmazásáról és bántásáról szól, hanem a politikai csatározások kommunikációjáról, amelyhez az öreg embereknek en bloc semmi, vagy legfeljebb csak katalizátorként van közük, amikor például a tüntetéseken "Kérsz savat a pofádba?! " kérdéssel fordulnak az ellentüntetőkhöz. Amikor az ellenzék tutimondói, a rendszerellenes közírók és kemény hangú, kormánykritikus szociokommandósok a 13. havi nyugdíjért, a 450 forintos 25. havi külön juttatásért és az olcsó csirkefarhátért megvehető nyugdíjas szavazatokról beszélnek, akkor nem az öregeket, hanem a kormányzatot szapulják, akik ezeket a széles társadalmi és szavazói kört elfoglaló, többnyire szegény és/vagy tájékozatlan, sokszor minden apró gesztust örömmel fogadó, kiszolgáltatott és elveszett embereket megtévesztik és kihasználják a szavazatok maximalizálására. 

A saláta-mesekönyv ezzel a taktikával azonban nem csak a politikai babérokra törő hivatásos ellendrukkereknek állított fel mesés csapdát, hanem a civileknek is, akik talán szintén a neveltetésükből, meggyőződésükből vagy vallási elkötelezettségük okán élnek morális és erkölcsi fenntartásokkal a könyv terjesztése ellen. Egy barátom küldte át nekem azt a linket, ami elindított ennek a posztnak a megírására, mert abban a levélben találkoztam először ezzel a petícióval, amit egy hithű katolikus indított el, a Citizengo.org égisze alatt. A petíciót eddig 57000-en írták alá, -amikor tegnap elolvastam, még csak 35000-nél tartott az aláírók száma- és  arra buzdítja a támogatókat, hogy közösen lépjenek fel az LMBTQ propagandát tartalmazó mesekönyv visszavonásáért. A józanabb civilek ugyanis pontosan ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint a parlamentben a salátatörvények csapdájába eső ellenzékiek. Hogyan írhatja alá ezt a petíciót bárki, ha egyszer nem lehet szétszálazni a könyv tartalmát? A szélsőbalos-baloldali-álliberális propaganda ebből majd azt fogja leszűrni,- és tolni kőkeményen, ne legyenek kétségei senkinek- hogy van ebben az országban X-ezer homofób, xenofób, cigányokat gyűlölő, rasszista, fasiszta náci, akik a pirézek mellett még az időseket, a hallássérülteket, az örökbe fogadottakat is gyűlölik. Mindenkit is gyűlölnek.

Erre szokták azt mondani felháborodott szülői körökben (nem csak feltétlenül jobboldali, vagy fehér, keresztény, heteroszexuális vagy más rémisztő képződményekből álló körökben!), hogy az ilyen esetekben nem kell méricskélni a valóság és az igazság szegmenseit: aki ebben az országban pici gyerekeknek a transzneműekről és a homoszexuálisokról akar érzékenyítő propagandát terjeszteni, az húzzon el, mint a Feri, oda, ahová Horn Gábor javasolta. Igen gyorsan rendkívül heves indulatokat váltana ki egyes magyar szülőkből, ha megtudnák, hogy valamelyik óvoda vagy iskola beemelte ezt a könyvet -akár csak egy órára is- az ismeretterjesztői körbe a tananyagban vagy a foglalkoztató órákon. 

És ezt azért pedagógiai szempontból és szociokulturális szempontból is érdemes figyelembe venni. 

Magyarország egy legendásan prűd ország. Sajnos ennek a cáfolhatatlan ténynek nem mond ellent az, hogy az emberkereskedők magyar lányok ezreivel vagy éppen a saját, nőnemű családtagjaik eladásával terítik be Európa bordélyait és prostituáltaktól hemzsegő utcáit/kirakatait, ahogy az sem negligálja, hogy állítólag Budapest a pornó fővárosa és egész kontinensek férfilakossága verte a farkát Michelle Wild filmművészetére a videobiznisz hőskorában. Ebben az országban a szülők ( a tapasztalat szerint a szülők egy jelentős része) képtelenek a gyermekeikkel komolyan, értőn, értelmesen beszélni a fogantatás, a szex, a párkapcsolat, a szexuális védekezés témáiról, és ezzel kapcsolatban könyvtárnyi irodalmat, tanulmányt, cikket, olvashat bárki a gyermekpszichológusoktól vagy a társadalomkutatóktól, könyvekben, újságokban, interneten, bárhol. A gyerekek többnyire egymástól, filmekből, könyvekből merítik az ezen téren hasznos és káros tapasztalataikat és ismereteiket, és minél hátrányosabb szociokulturális vagy neveltetési környezetből érkezik valaki, az eredmény annál tragikusabb végkifejletű. Sokszor halálos végkifejletű. Túlérett éretlen kamaszok és párbeszédképtelen szégyenlős szülők körforgása ez, ahol olyan dolgokról kéne szót váltani, hogy a nem kívánt terhesség elkerülésére a szűzies vallásosság, az óvszer használata és a petting háromszögében vajon merre kéne elindulni.

Attól tartok, hogy ennek a problémának a feloldását nem azzal kéne kezdeni, hogy egy kisgyereknek a transzneműek és a homoszexuálisok gondjainak érzékenyítését dobják be az óvodában foglalkoztatóként és szerepjátékként(!), és hiába szeretné ezt a könyvet a minden gyerekszobába ajánló gyermekjogi szakértő vagy az író, pszichológus, dokumentumfilmes: ez nem fog megtörténni. Hogy mit vesz meg a gyerekének, azt minden szülő  eldönti maga, ezzel nincs gond. Azzal sincs gond, hogy ilyen könyveket kiadnak. Majd mindenki eldönti maga, hogy megveszi-e. Azzal azonban már nagyon komoly gond van, aki ezt a könyvet az óvodák és az iskolák alsó tagozataiban is megismertetné a gyerekekkel, mert ahogy mondtam, bepipulhatnak az apukák, ha megtudják, hogy -esetleg-  tudtukon kívül mivel tömik a csöppségek fejét, és defenesztrálnak néhány óvónénit vagy tanító bácsit. Attól ugyan nem félek, hogy az Orbán-rezsimben akad olyan kretén, aki megkockáztatja ennek a könyvnek a propagálását az állami -pláne egyházi, ez szóba sem kerül-  óvodák és tanintézmények területén, mert annak arra sem marad majd ideje, hogy felvegye a maszkját, mielőtt kirúgják, de én arra intem a magánóvodák pedagógusait is, hogy kellően érzékenyítsék el magukat a magyar valóság vonatkozásában, mert az apukák és anyukák hadserege nem ismeri a határokat, ha a gyerekükről van szó. Könnyen előfordulhat, hogy milliós polgári pereket fognak a nyakukba kapni, és ez még a törvényes eset.

Az észnek mondjuk sajnos nem sok terep jut Magyarországon, pedig talán ezzel kéne először kezdeni valamit, és akkor a haza fényre derűl.

De ez a saláta-mesekönyv taktika, ez mindentől függetlenül kurva jó volt, lányok. Fiúk. Semleges vagy bizonytalan honfitársaim. Telitalálat volt, na.

Le a kalappal. Látszik, hogy tanultatok a nagyoktól.

Giphy

u.i: Az Adèle élete című film, mindenkinek kötelező. Léa Seydoux és Adèle Exarchopulos is csodás színészi játékot nyújt,(azon kívül, hogy mindketten gyönyörűek, L.S.  amúgy is az egyik kedvencem, és remélem ezért a szexista megjegyzéséért most néhány álliberális BLMLMBTQ tálib fogvicsorogva tombol) remek hangulat, megható szerelmi történet, és semmi pornó, ami miatt elsősorban hírverést kapott...a naturális szexjeleneteknek ugyan fontos dramaturgiai szerepük van, de valójában azok a legkevésbé vonzóak a film egészéhez képest, nem véletlen, hogy Julie Maroh, az adaptációként szolgáló képregény (A kék egy meleg szín) alkotója annyira megköpködte a cannes-i Arany Pálmát is elhozó filmet ezek miatt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zordidok.blog.hu/api/trackback/id/tr6316217556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maxval nem birca 2020.09.29. 15:13:45

@zord íjász: Teljesen egyetértek! Egy kisgyereknek pont elég a "gólya hozza" mint magyarázat. Aztán ha felnő (megérik testileg is), akkor majd megtudja a pontos tényeket.
Erre lenne az iskola és a nem félhülye szülök...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 15:18:35

@Maxval nem birca:

Tehát a társadalomnak joga van bármely cseledetet károsnak ítélni, csak mert az atipikus? Támogatod a zsidók elgázosítását is ezek szerint?

Maxval nem birca 2020.09.29. 15:23:11

Egyébként nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz olyan módszer ( nevezzük gyógyszernek)
amellyel bárkit "normál" heteroszexuális irányultságúvá lehet tenni.
De ha lesz, akkor majd azon lehet elgondolkodni, hogy kinek lesz törvényileg kötelező beadni és ki választhatja....
(mondjuk egy kéjgyilkost azért szívesebben kiirtanék akkor is ha van javító gyógyszer
, de ez meg már lehet hogy az én devianciám... )

Maxval nem birca 2020.09.29. 15:28:53

@MAXVAL birсaman közíró: Te egy végtelenül hülye állat vagy avagy egy végtelenül gátlástalan gazember !
Most utoljára leírom , hogy nem az atipikus dolgokat szankcionálja a társadalom, hanem a számára veszélyesnek, károsnak ítélt dolgokat.
ÉS bizony vannak elbaszott társadalmak (főleg diktatúrák), amelyek olyan dolgokat is
irtanak, tiltanak amelyek valójában nem is azok.
És ekkor jönnek a többiek, akik ezt az egész társadalmat vagy inkább államrendet
ítélik immár magukra veszélyesnek és akkor ők ezt irtják.
PL. II világháborúban a szövetségesek !

Most visszaolvastam a kérdésedet és immár tisztán látom : Egy rohadt mocskos gazember vagy tudatosan kiforgatja mások szavait! Dögölj meg ahol vagy !

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 15:34:38

@MAXVAL birсaman közíró: Állandóan a zsidók-holokauszt-elgázosítás háromszögben forognak a gondolataid, ha hasonlatokat keresel az érveidhez, és kezdem unni ezt a játékodat. Tudod te, hogy miről beszélek, nagyon pontosan tudod. Rá vagy izgulva erre a liberális-soros-sorosista témára, és kurvára nem tetszik nekem, hogy ezzel párhuzamosan a gázkamrákat emlegeted. Kutass az elméd mélyén más hasonlat után, ha falhoz akarsz szorítani valakit a vitáidban...itt, ezen a blogon. Ha a posztnak lenne valami köze a holokauszthoz, akkor még elfogadnám talán, de így nem.

Galerida 2020.09.29. 15:56:03

@zord íjász: Nincs igazad, hiszen a holokausztot , mint abszolút igazságot, nyugodtan tekinthetjük origónak!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 16:02:04

@Maxval nem birca:

S honnan vesszi a jogot a társadalom, hogy károsnak minősítsen egy csupán atipikus tevékenységet? Ha ezt teszi, akkor bármit diszkriminálhat, s te erre is rábólintasz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 16:03:16

@Maxval nem birca:

"Egy rohadt mocskos gazember vagy tudatosan kiforgatja mások szavait! Dögölj meg ahol vagy !"

Rosszul érveltél, troll, saját csapdádba estél, s most nyűszítsz... A főnököd le fog vonni a fizetésedből...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 16:04:56

@zord íjász:

Mert ez jó példa a ballib trollok ellen, ennyi az egész. Bár a zsidókérdés 2015 óta elvesztette korábbi ötcsillagos jelentőségét, azért a ballibek ma is pánikolnak emiatt.

Hogy jön ide Soros? Mi köze a zsidókérdéshez?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 16:10:18

@Galerida: Ravasz vagy, de díjazom, hogy ravasz vagy.

Fülig José 2020.09.29. 16:36:54

@zord íjász: íjász b.meg, te tényleg ezzel a világ hülyèjével vitázol....? Ennél az entitásnál látszik világosan, hogy mennyire káros amikor a butaság szorgalommal párosul. ;-)

Maxval nem birca 2020.09.29. 16:59:00

@MAXVAL birсaman közíró: Már írtam neked rohadt bolgár hazaáruló féreg
Gyere a Deákra a templom elé és kibelezlek aztán megetetem veled a beleidet !
Személyesen is gyűlöllek te féreg, nem csak amit képviselsz!

Maxval nem birca 2020.09.29. 17:01:49

@MAXVAL birсaman közíró:
Hogy jön ide Soros? Mi köze a zsidókérdéshez?
Hát úgy hogy mindenütt ezt ugatod te moslék!
Mert ezt kaptad a pártközpontban a szintén féreg fönöködtöl aki sose tudja megbocsátani hogy szar senki korában Soros adott neki segítséget !
Ahogy a Vidnyánszki nevű senkiházi ukrán fajzat se, hogy kik segítették amikor az éhhalál szélén állt... a dagadt disznója !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 17:03:01

@Maxval nem birca:

Múltkor se mertél jönni sehová... te a gazdád nélkül a boltba se mersz lemenni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 17:03:33

@Maxval nem birca: Attól tartok ezt nehezen fogja kivitelezni, Szófiából. Arra azért nem árt figyelni esetleg a későbbiekben, hogy a veszélyes fenyegetés az egy büntetőjogi tétel a magyar büntető törvénykönyvben. Engedd el ezt a dolgot.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 17:04:59

@Fülig José: :-)

Én mindig, mindenkinek adok esélyt. Ősi, igaz liberális hagyomány ez, és én követem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 17:05:20

@Maxval nem birca:

Soros gazdád régiónk vezető háttérhatalmista rombolója.

A zsidó kérdést pedig azért írtam, hogy ha szerinted egy társadalom csak úgy bárkit diszkriminálhat jogos ok hiányában, akkor ezt nyilván a zsidókkal is megteheti, s te ezt nyilván támogatod.

Ez van, troll, nem voltál felksüzlve, elbuktad avitát. Most a szőnyeg szélére állít a gazdád...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 17:06:29

@Fülig José:

Hogy szolgál gazdád egészsége, troll? S Rossztündér haverod még mindig hisztis rohamokkal küzd?

Fülig José 2020.09.29. 17:18:39

@zord íjász: "tiszteletre méltó álláspont, bár kissé hülye" (p.howard) :-)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 17:22:57

@Fülig José: Rejtő Jenő az az ember volt, akinek az észrevételeit/ a kritikáját nagyon komolyan kell venni, még ha a könyveiben is rejtette el ezeket az örökbecsűeket, így szinte -sajnos- biztosra veszem, hogy igaza van. :-)

Fülig José 2020.09.29. 17:26:25

@zord íjász: ismét valamiben egyetértünk. Nohát....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 17:49:39

@MAXVAL birсaman közíró: Már megint itt tartasz birca? Szerinted a pedofília normális szexuális vágy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 17:51:48

@MAXVAL birсaman közíró: Ezt most szépen elteszem, mert már többször letagadtad hogy szerinted a pedofília normális vágy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 17:53:53

Érdekes, a poszt arról szól hogy mosnak össze dolgokat és hogy rejtenek el propagandát támogatandó dolgok közé. De birca rögtön a homokosokon köszörüli a nyelvét. matyika pedig most kussol, mert bloggerére akadt, aki nem hagyja szétbaszni a posztját.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 17:55:05

@Maxval nem birca: Ugye tudod hogy ez a veszélyes fenyegetés tényállását meríti ki?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 17:56:56

@MAXVAL birсaman közíró: "Tehát a társadalomnak joga van bármely cseledetet károsnak ítélni, csak mert az atipikus? Támogatod a zsidók elgázosítását is ezek szerint?" - A kettőnek mi köze egymáshoz? Megint beszívtál világítótoronykám?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 18:01:01

@zord íjász: "Én nem követem a Szeka vagy Téveszmék bloggereit a kattintásvadászatért." - és ők ostobák. A google és egyéb hirdetést terjesztő szoftverek régóta szűrik az egy helyről érkező kattintásokat és qrvára nem fizetnek az ilyenekért. Sőt ez árt nekik, mert elüldözik a valódi kattintásokat.

Glokta 2020.09.29. 20:04:49

@zord íjász: "Nem azért tartom elsősorban helytelennek a megcélzott korcsoportban való megismertetését a mesekönyvnek, mert néhány apuka esetleg berág és elszabadulnak az indulatok, ha kiderül..."
Hát pedig én úgy láttam, ez volt a fő érved amellett, miért ne legyen szabad óvodákban használni ezt a könyvet:
"zzal azonban már nagyon komoly gond van, aki ezt a könyvet az óvodák és az iskolák alsó tagozataiban is megismertetné a gyerekekkel, mert ahogy mondtam, bepipulhatnak az apukák, ha megtudják, hogy -esetleg- tudtukon kívül mivel tömik a csöppségek fejét, és defenesztrálnak néhány óvónénit vagy tanító bácsit. "

"Nem a róka kiscsoportot kell érzékenyíteni a Kistököm óvodában a transzneműekre és a homoszexuálisokra, hanem a felnőtteket. Az se megy."

Miért zárja ki egymást a kettő?
Elég sok módon próbálják érzékenyíteni a felnőtteket, sőt eddig csak a felnőtteket érzékenyítették. Azt nem mondanám, hogy ennek semmiféle hatékonysága nincs, legalábbis személyes tapasztalat (+ismerősök tapasztalata) és az általam a témában olvasott felmérések alapján is egyre elfogadóbb a magyar társadalom.

Persze, abban igazad van, hogy a felnőtteket - akiknek már kialakult egy világképük - nehezebb érzékenyíteni, és ellenállóak az érzékenyítéssel - de úgy általában a világképüktől eléggé eltérő véleményekkel - szemben.

A gyerekek esetében viszont nincs ilyen "természetes ellenállás".
Ha egy ilyen mesekönyvet IS felolvasnak nekik (persze a jónéhány eddigi mesekönyv mellett), akkor számukra teljesen természetes lesz az, hogy mondjuk egy meleg pár is szeretheti egymást és egész biztosan nem fogják szégyellni, ha ők melegek vagy a gyerekük melegnek születik.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:09:16

@Glokta: Egy egész bekezdés szól arról, hogy miért nem támogatom, e mellett.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:28:49

@Glokta: "A gyerekek esetében viszont nincs ilyen "természetes ellenállás"...."

De van.
Úgy hívják, hogy szülők.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 20:34:25

@Hasdrubal Barcas: Szerintem mindjárt röpülsz. És élvezettel fogom nézni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 20:35:19

A morcos nyilazós le is csapott azonnal. Kedvencem lesz ez a blog. :-))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:38:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Eddig már 140 kommentjét töröltem. Mindegyik maximum 3 másodpercig jelenik meg, amíg frissül az oldal, és betölt az admin felület.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:41:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szeretem az 5-re végződő számokat, megvártam a 145. kommentjét, és aztán elvégeztem azt az eljárást, amit javasoltál.

Next!

:-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 20:42:46

Ha meghívsz adminnak én éjszaka pucolok. Úgyis éjszaka meg kell néznem lementek-e az esti feldolgozások. Élvezetet fog okozni az elmebetegünk irtása.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:48:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Éjszakánként mindig visszaállítom az előszűrést, napközben pedig itt vagyok. Esélye sincs. Mondom: ez itt a Zord idők.

zordidok.blog.hu/2015/09/28/nem_trollnak_valo_videk

Glokta 2020.09.29. 20:55:11

@zord íjász: "Eleve minden óvodának és tanintézménynek le kell adni év elején és év végén egy jelentést, hogy milyen tervei vannak arra az évre/illetve hogy hogyan végezte a munkáját, és ezt az adott önkormányzat képviselő testületének jóvá kell hagynia, el kell fogadnia. Természetesen van mód az évközbeni improvizációra az iskolákban és az óvodákban is, de ilyen könyvekkel csak egy felnőtt társadalomban lehet jó hatást elérni...ez nem az. "

Az, hogy néhány képviselőtestület elkaszálja ezt, az lehetséges, sőt valószínű.

De nekem nem is ebben van vitám veled - én sem akarok senkit kényszeríteni arra, hogy ilyen könyvet olvasson fel és nem is akarom betiltani, ahogy te se - hanem azzal, hogy általában véve ez a kezdeményezés (mesekönyvek nem-hagyományos szereplőkkel) alapvetően jó irányú-e vagy nem. :)

Egyébként az vicces, hogy a betseller-lista élére ugrott a könyv Dúró akciója után...
Úgy tűnik, a konzervatívok nem hajlandóak mások hibájából tanulni.
Pedig tanulhatnának az ellenfeleik hibáiból: Trump valószínűleg nem lett volna elnök, ha a balos irányultságú média nem szentel ennyi figyelmet neki (bár Trump már azelőtt is elég ismert volt valóságshowkból). Sokszor a negatív reklám is reklám...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 20:59:39

@Glokta:

1. A negatív reklám az mindig reklám, Gábor Zsazsa is tudta ezt.
2. Én a könyv szerzői/kiadója nevében küldenék egy meghitt hangú köszönőlevelet ennek a nagy tudású daráló hölgynek, ne érezze magát olyan nyomorultul, teljesen a partvonalra szorítva, kiesve minden pixisből és akolmelegből.

Rodney_2 2020.09.29. 21:04:02

@zord íjász: Jó, de akkor mi a homoszexualitás? A Deák Bill a fél lábával mi? Fogyatékos?
Ha azt mondjuk hogy deviancia, akkor beindul a hiszti hogy de nem is. H anem deviancia, akkor normális dolog? Mi a normalitás definiciója?
A vakok miért nem kapnak jogosítványt? Megkülönböztetik őket a látókkal szemben hátrányosan, kimaradnak egy jogi aktusból a "devianciájuk" fogyatékosságuk" miatt. Én igazából kérdezem a véleményedet, hogy te hogyan hívnád a homoszexualitást??

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 21:04:03

@Glokta: "Az, hogy néhány képviselőtestület elkaszálja ezt, az lehetséges, sőt valószínű."

100-ból 99 lesz a néhány, és náluk nem valószínű, hanem biztos. De még abban az 1-ben is ahol megszavazzák, lesz feszkó a képviselőtestületen belül és kívül, illetve a pedagógus közösségen belül és a szülők között... is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.29. 21:07:10

@Rodney_2: A homoszexualitás magánügy, addig amíg agresszíven nem nyomják az arcomba, vagy zaklatják a családtagjaimat, vagy reklámozzák.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 21:13:27

@Rodney_2: Bárminek is hívom,

a homoszexuálisok

a vakok

és az egyéb testi fogyatékkal élők (hiszen ez utóbbiakat így hívják, hivatalosan is) az nem egy azonos kategória.

Egy homoszexuális szerezhet jogosítványt, egy vak pedig nem. Okkal.
A vak: látássérült, fogyatékkal élő. Iszonyú tragédia, bárcsak segíteni tudnék rajtuk, követelem, hogy találják fel a gyógymódot, most!
A homoszexuális meg egy ember, aki a saját neméhez vonzódik. Kit érdekel. Két felnőtt ember, saját, tiszta akaratából, önként, semmiféle törvényt nem sértve szexuális kapcsolatot létesít egymással egyszer, vagy naponta ezerszer. Jómagam leszarom, az ő dolguk.

Rodney_2 2020.09.29. 21:47:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na ebben egyetértünk :)
Sajnos sokat járok Berlinbe és ott kifejezetten az arcomba nyomják és természetesen közpénzen. És ugyanazok akik Magyarországon is szeretnék mindenkinek az arcába nyomni.

Rodney_2 2020.09.29. 22:14:58

@zord íjász: Nagyon nehéz rájönni hogy ez a vak jogosítvánnyal dolog egy béna analógia próbál lenni a homoszexuális házasság és gyerek örökbefogadás jogi proceduráinak kikövetelésére?? Semmi bajom se a vakokkal, se az otthon egymást seggbekúró homoszexuálisokkal. Más gondok vannak itt :(

Még vissza a betegséghez: én "életfolyamatnak" gondoltam azt is hogy kinek mitől áll fel és egyáltalán feláll-e. (ez részben ma is orvosi téma)

De látom hogy bár írtál egy jó hosszú posztot, még sem akarod ezeket a dolgokat látni.

Abba akkor már bele sem kezdek hogy a gyerekeknél ahol még nem alakultak ki a nemi szerepek, milyen óriási problémákat okozhat a túltólt progresszió és érzékenyítés. Néha van a hírekben hogy valamelyik elmeroggyant celeb a gyerekét gender neutralnak neveli, majd válasszon később a szerencsétlen, vagy már gyereknél elkezdenek nemváltáshoz vezető hormonkezelést (ORVOSOK BAZMEG, nem betegség ugye??)

Nemrég hallgatója voltam egy beszélgetésnek ahol orvos anyák (köztük a hugom aki egyetemi tanár a SOTE-n és az orvos anyánk) arról beszélgettek, hogy a kis gyerekek meg tudnak zavarodni attól amikor más nemű baba érkezik a családba, vagy a nagyobb testvér más nemű és mint ikon és követendő példa szerepel mert pl jó tanuló (egy időben a hugom is fiú szeretett volna lenni miattam, aztán ez elmúlt neki, van 2 gyereke hülye módon egy férfitől és nem egy másik nőtől és felnőttként soha nem jutott eszébe hogy másik nővel szexeljen). Egy hiperérzékeny 72 nemű világ katasztrófa lesz egy csomó szerencsétlen gyerek (és későbbi felnőtt) számára. Ezért egy csomó orvos ismerősöm gondolja azt hogy a gender témákkal ideológiai alapon foglalkozók ellen a legmegfelelőbb eszköz nem a párbeszéd, hanem a lángszóró.
Na... Lehet hogy nem érzed ezt a problematikát, de gondolj bele hogy X éve a UK-ben TÖRVÉNYILEG kellett megtiltani hogy 14 év alatti lányok mell implantátumot kaphassanak ha kicsinek tartják a mellüket. Nálam ez is a mega BAZMEG esete sajnos. (ha sexelsz vele az nemi erőszak, mert nem lehet saját akarata, de mellimplantátumot azt organizálhatott magának serdülő korában, mikor még növésben volt a melle)
Örökbefogadás: 30-40 éve még ott tartott a tudomány, hogy a gyerek egész életében megsínyli ha nem a megfelelő apa és anya modellt látja a családjában ahol felnő. (apám és anyám normális átlag szülők voltak szerintem, de nem voltak "ideálisak". A hugom pont behúzta hogy teljesen olyan lett mint anyánk, én meg tudatosan nem olyan akartam lenni mint apám és most ott tartok hogy el kell ismernem hogy pont olyan apa és férj lettem mint ő.) A "tudomány" / ?? buzilobbi?? meg most ott tart hogy á, nem probléma ha homoszexuálisok a szülők mert biztosan szeretik majd a gyereket (Mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? A pedofil szereti a gyerekeket)

Fülig José 2020.09.29. 22:20:20

@Rodney_2: tudod mi ugrik be? a Shrek jelenete, a szamárral (aki pont ló), amikor fel vannak "függesztve" (pont szó szerint) s aszongya a szamár:
"nem mondták hogy jogomban áll hallgatni!"
mire Shrek
"szamàr! JOGOD van hallgatni, képességed nincs rá...!"
na, a vak nem azért nem kap jogsit, mert nincs joga vagy deviáns... hanem mert képessége nincs.
80(+-) évet húzunk le ezen a planétán, ebből kell gazdálkodjunk. jelen állás szerint az "igaz magyar" harcban áll kb. mindennel és mindenkivel, sorosbrüsszelmigráncskoronabuzikszingliklippsik.... én élvezni is szeretném ezt a keveset, ami jutott, nem dühöngeni. nem tök mind1, ki-hova rakja?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 22:41:08

@Rodney_2:

1. Te hoztad fel a vakokat, nem én, amikor a betegség fogalmát próbáltad meghatározni.

2. Én semmit sem akarok kiharcolni a homoszexuálisoknak, majd kiharcolják ők maguknak azt, amit ki tudnak harcolni. Ez is az ő dolguk.

3. Ez a poszt szinte érthetetlenül rövid azokhoz képest, amilyeneket én írni szoktam. Eléggé meg is viselt.

4. "...Abba akkor már bele sem kezdek hogy a gyerekeknél ahol még nem alakultak ki a nemi szerepek, milyen óriási problémákat okozhat a túltólt progresszió és érzékenyítés." Többek között éppen erről szól ez a poszt, ami szerinted jó hosszú. Olvastad?

5. "...Néha van a hírekben hogy valamelyik elmeroggyant celeb a gyerekét gender neutralnak neveli, majd válasszon később a szerencsétlen, vagy már gyereknél elkezdenek nemváltáshoz vezető hormonkezelést..."

Magyarországon? Kizárt dolog. New-York nem érdekel és Stockholm se. Maradjunk a magyar közegben, és itt biztos, hogy törvényi akadálya van ennek, ilyesmit itt nem lehet csinálni. Ha mégis, adj egy linket erre, és megkövetlek, aztán legfeljebb írok belőle egy másik blogketreces posztot, hadd pörögjön a számláló.

6. "...Ezért egy csomó orvos ismerősöm gondolja azt hogy a gender témákkal ideológiai alapon foglalkozók ellen a legmegfelelőbb eszköz nem a párbeszéd, hanem a lángszóró..."

Azok aztán érdekes orvosok lehetnek, akik lángszóróznának. Ez a Hippokratész, vagy ki a ez a görög, tógás muki, ez már lejárt lemez?

7. Az örökbefogadás kérdésével is küzdjenek meg a homoszexuálisok meg a genderkommandó. Az ilyesmi minimum parlamenti hatáskör, de érzékeny esetben akár népszavazásra is kiírhatják. Ha ez utóbbi helyzet áll elő, majd elmegyek szavazni, és szavazok róla, legjobb lelkiismeretem és tudásom szerint.

élhetetlen 2020.09.29. 22:56:35

@Rodney_2: „Ha cool buzulni, nyilván több ilyen lesz”. Gondolkodjál. Ha te egyértelműen hetero vagy, ágyba tudnál bújni egy veled egyneművel, csak úgy divatból? Mert én nem. És, hogy a szóhasználatoddal éljek, nem lesz több buzi, mint száz éve volt, annyi a különbség, hogy mikor ezt büntették, vagy ahol még most is büntetik (akár halállal is), ott titkolják, de nincsenek kevesebben. És nem betegség, és nem perverzió. Adottság, természetes, ösztöni késztetés. Meg lehet ezt erőszakolni, lásd Oscar Wilde, családja és neveltetése hatására megnősült, volt két gyereke, mire rájött, hogy ezt nem érdemes a haláláig folytatni, ez nem az, ami neki kell a boldogsághoz. Aztán bebörtönözték, és utána el kellett hagyni a hazáját. Ez kinek volt jó? Kevesebb buzi lett?
„Ha úgy definiáljuk a "normálist" hogy az ami segíti a fajfenntartást”. És, ha egy buzi orvos segíti teherbe esni azokat a nőket, akiknek spontán nem sikerül, az nem segíti a fajfenntartást? Az a fejenként 60-as IQ-val rendelkező házaspár, aki összehoz három-öt hasonló képességű gyereket, és a szintjüknek megfelelően nevelik fel őket, biztosan többet érnek egy buzi orvosnál? És nincsenek extra jogokat követelések, csak annyi, hogy házasodhassanak, gyereket nevelhessenek, esetleg leszbi párok is kaphassanak a spermabankból donort, úgy mint a többi ember. @zord íjász: Csak lásd, mert egy neked írt kommentbe beszéltem bele.

Rodney_2 2020.09.29. 22:56:49

@zord íjász: Feladom, pont a lényegét nem érted annak amit mondani akarok :(
Amit én látok az az, hogy Nyugaton egyes helyeken már hogy áll a "progresszió" és az is így kezdődött mint ez a könyv amit kifogásolsz (és ezt sem magyar emberek finanszírozták ugye, "az ellenség keze már betette a lábát" :) ). Ott már bőven veszélyeztetnek gyerekeket, de ez nem érdekel egyeseket mert a fontos a permanens harc a progresszióért, újabb és újabb "vívmányok" és "szabadságjogok". Majd ha Magyarországon is ilyen "közös európai értékeken" alapuló kormány lesz és lesz gyereked vagy unokád, akkor majd nagyokat döbbensz. Ezt kellene valahogy megelőzni és nem a buzulást, azok csak buzuljanak nyugodtan.

Rodney_2 2020.09.29. 23:06:13

@élhetetlen: Te meg pont a lényeget nem értetted meg, hogy van egy szürke zóna, még példát is hoztam rá. Te is Magyarországról vagy okos mint a poszter? El kell menni Nyugatra és ott egyes országokban lehet látni a JÖVŐT. Az a nagy kérdés hogy szeretnénk-e egy olyan környezetben élni, vagy nem. Ha igen, akkor hajrá :) Ha nem, akkor mit lehetne tenni, hogy mindenki valamennyire jól járjon, hogy találjunk egy optimális utat ahol se a buzi nem lesz öngyilkos, se a degeneráltan nevelt gyerek amikor felnőtt korában rájön hogy el lett cseszve az egész. (és pl bizonyos helyeken ne kelljen buzinak tettedned magad ha érvényesülni akarsz, a kvótákról és egyéb idióta ötletekről nem is beszélve)
Most megyek és heteróskodni fogok :))) Nővel!!! Nem cool, de nekem megfelel.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:09:23

@élhetetlen: Minden kommentet elolvasok. Bloggerkötelesség. Itt mindenki mindenkihez beszél, ez egy komment-kerekasztal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 23:10:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ő csak egy troll az Alapítványtól, ne vedd komolyan. Dühös hogy a gazdája ni cs hatalmon.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:13:55

@Rodney_2: Akármit írsz, ezek szerint soha, senki nem érti meg a lényeget, de mindegy is, mert az igazi lényeg valójában a heteróskodás egy nővel, és ebben végre maximálisan egyetértünk. Aztán csak keményen, mint a kommentszekcióban, legyen áldás ezen az éjszakán. :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.29. 23:17:27

@Fülig José:

A liberális harácsol és mindent leszar ami közvetlenül nem érinti. Kivéve ha egy liberális dogma.

A rendes ember viszont küzd a rossz ellen.

Rodney_2 2020.09.29. 23:22:49

@zord íjász: Ezzel nem szokott probléma lenni :)
(mellesleg sok a funkcionális analfabéta :))) ill. ti a magyar helyzetről beszéltek, én meg nem ott élek és látom hogy hova fajulnak a dolgok ha nem vigyázunk)

Lezárásképpen:

www.facebook.com/photo/?fbid=1547865252082445&set=a.462575263944788

Szerinted ez a csávó így boldog, vagy valami kibaszott nagy kezeletlen problémája van ami miatt így öltözik??

élhetetlen 2020.09.29. 23:25:53

@Rodney_2: Hát igen, itthonról írok, nem éltem külföldön, csak hónapokat töltöttem ott, szegényesek az ismereteim. Viszont az unokahúgom 10 éve Angliában él, és elég volt a diplomát megszerezni, és a mester szakot elvégezni, hogy érvényesüljön, nem kellett buzulni, vagy leszbinek hazudnia magát. „és pl bizonyos helyeken ne kelljen buzinak tettedned magad ha érvényesülni akarsz”. Te szegény! Titokban kell nővel lenned, különben nem tudsz érvényesülni? Nehéz lehet.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:30:17

@Rodney_2: "...Majd ha Magyarországon is ilyen "közös európai értékeken" alapuló kormány lesz..."

Egy kis európaisággal kiegyeznék végre, így 10 évnyi permanens kipcsák-félázsiai-piros pöttyös seggű polgárháború és honvédő harc után, de ahogy elnézem a jelenlegi helyzetet, egy olyan 593 évig ez a veszély nem fenyeget, így a rém progresszív-gender ideológiának nem nagyon lesz lehetősége mélyen gyökeret verni a szent, magyar hazában...amit azért jómagam nem annyira bánok, maradjunk talán ennyiben. De csak azt nem bánom. Az európaiság (idea)hiányát, azt viszont nagyon.

Matyika Ápolója 2020.09.29. 23:35:57

@élhetetlen: "Ha te egyértelműen hetero vagy, "

Azért vagy egyértelműen hetero, mert úgy neveltek. Ha úgy neveltek volna, hogy buzulni menő, lehet most nem lennél egyértelműen az. Az emberek legtöbbjének érdeklődése nem ilyen szigorúan bináris, hanem nevelés meg a társadalmi elvárások által alakul.

Nyilván egy kőheteró sosem lesz buzi, és egy csőbuzi sosem lesz hetero, de van átmenet a kettő közt és ott hathat a propaganda.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:37:31

@Rodney_2:

1. Remélem boldog, és őszintén szólva elég természetesen hordozza önmagát. Az, aki. Talán lefogyhatna egy kicsit, hogy ne hájasodjon el a szíve. Vagy kitöri a lábát abban a cipőben. Csúszósnak tűnik a padló.

2. Teljesen mindegy hol élsz.

élhetetlen 2020.09.29. 23:37:59

@zord íjász: Bocs, nem tudtam, én csak akkor írok a blogomba, ha képet akarok mutatni valakinek, és az nem lesz címlapos, és nem ömlenek a kommentek. Azért nem gondoltam, hogy a bloggazda mindent olvas, mert itt naponta vannak a Brendel féle esetek, de erről már beszéltünk, Kúrt úrfi meg írta, hogy hogyan lehet eliminálni, de általában nem történik semmi.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:41:37

@élhetetlen: "mert itt naponta vannak a Brendel féle esetek, "

Itt

ebben a blogban

nincsenek ilyen esetek. :-)

Ha vannak

ha lesznek

majd takarítok, ahogy eddig.

zordidok.blog.hu/2020/09/28/meses_csapda/full_commentlist/1#c39011906

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.29. 23:50:46

Hölgyeim és uraim, illetve kedves gendertudatú olvasóim és kommentelőtársak! Mostantól beáll az előszűrés, és csak reggel kerülnek fel a kommentek. Kérem megértésüket, zord idők járnak az óvatlan és naív bloggerekre. Én nem követem a balliberális és egyéb menekülő bloggertársakat, de áldozta sem leszek a trollok flood tevékenységének. Rend a lelke mindennek.

zordidok.blog.hu/2020/09/22/rugalmas_elszakadas_571

élhetetlen 2020.09.30. 05:48:23

@Matyika Ápolója: Nem, a propaganda nem hat a nemi irányultságra, a nevelés, és az elvárás elfojthatja a természetes irányultságot, már írtam Oscar Wilde-ról.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.30. 06:09:06

@Matyika Ápolója: Egyetértünk. De azt se feledjük, hogy az első szexuális élmények erősen meghatározóak lehetnek, ezért - bár a buzik magánügye - ne tolják dolgaikat a társadalom arcába.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.30. 06:09:10

@MAXVAL birсaman közíró: Nem, nem az ellenkezőjét írtad. A KGB agitátor kiképzésen még csiszolhatnának a fogalmazási készségeiden!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.09.30. 06:09:20

@MAXVAL birсaman közíró: Nem, nem ugyanaz a logika. Más valamit elutasítani valamit erkölcsi alapon és más népirtást elkövetni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.30. 07:44:08

Koskovics Éva, facebook.

1. "Nem örültem ennek a posztnak, megmondom őszintén. Így. "
Biztos lehetsz benne, hogy ezzel nem vagy egyedül, bloggertárs. :-) A blogger életének szerves része ez, főleg akkor, ha közélettel/szenzitív témával kapcsolatban ír posztot. Aki csak magában, és a klasszikus 4-5 magyar összahajol magányában morog, azt a negatív kritika nem fenyegeti. A pozitív sem.

2. "Az LMBTQ téma nagyon rázós, érzékeny."
Vigyázzak, hogy nehogy megbántsam őket valamivel? Érinthetetlen szent tehenek ők?Alanyi jogon ár nekik a safe place? Itt van Amerika? Jajmileszha? Szerintem én egy gyerekeknek szóló szünidei matiné kedvességével és korrekten írtam erről a témáról, ahhoz képest, hogy miféle tomboló, gyilkos indulatokkal beszélnek róluk és erről a mesekönyvről a különböző közösségi oldalkon vagy a pártpolitika mocsarában.

3. "Senkinek nem öröm, ha benne van valamelyik kategóriában, ha érintett."

Nyilván van olyan, aki megszenvedi ezt, ez nem vitás, de szerintem a képet tágítva éppen ellenkező, vagy minimum erősen árnyalható a helyzet. Lakatos Márk boldogtalannak tűnik? Évek óta kiemelt helyen virít a blogja/honlapja az Index.hu blogketrece felett, - a NER hatalomátvétele után is, most is- egyetlen posztjával akár 300.000 olvasót is behúz, állandóan szerepel mindenütt, ír, olvas, beszél, kész főnyeremény, láthatóan elemében van, és élvezi. Akit ismertem leszbikus párokat, ugyanilyen felszabadultak voltak. Makk Károly Egymásra nézve című csodálatos, Arany Pálmára is jelölt filmjének (a magyar filmtörténet 10 legjobb filmje között van, minimum, de inkább az első ötben) szereplői ma már másféle arcok lennének. Az 1960-as évek éppen olyan távoliak, mint az 1982-es. Persze: ma új gondjaik vannak, igaz. Az sem lebecsülendő számukra, biztosan. De azért a mártíromság már nem az életük szerves része. Ez itt Európa, ez az ország pedig az Unió tagja. Ez nem Irán, nem Oroszország.

4. "...És akkor még megy a hergelés is ellenük. Mennyi megnyomorított ember van köztük!..."

Hergelés? Politikai oldalról, egyes pártok esetében, ezzel szavazatokat lehet szerezni. Ez egy ilyen mocskos szakma. A civil oldal indokai pedig nagyon sokfélék lehetnek, sokszor teljesen indokolhatóak is. Azért ne csináljunk úgy, mintha az LMBTQ közösség ne adna néha okot arra, hogy elküldjék őket oda, ahová a Ferit küldte a választók pl. 300 ft-os vizitdíjra érzékeny hada, és amit a Gábor lefordított neki, lásd a posztot.

www.youtube.com/watch?v=0k4ov0luuTc

5. "Tényleg érdekelne, mi volt ezzel a célod?"
Erre a poszt maga a válasz. Ha abból sem derült ki, akkor ezen nem tudok segíteni.

6. "...Bízom bennük annyira, hogy elhiszem, igyekeztek kulturált, emészthető szinten elkezdeni valamiről beszélni a gyerekeknek. Hangsúlyozom: AZOKNAK, AKIKNEK A SZÜLEI MEGVESZIK EZT A KÖNYVET!..."

Ezt mondom én is, és biztosan nagyon kultúrált könyv, majd én is megveszem, mert üres lenne nélküle a könyvespolcom, más oka nincs. Az a szülő, aki akarja, vegye meg a könyvet, és kezdje el érzékenyíteni az óvodás korú vagy elemi iskolás, alsó tagozatos gyerekét, arra, amire akarja...nekem ehhez elegendőek voltak az szüleim, a tanulmányaim, az olvasmányaim, a filmélményeim, a barátaim, abban az életkorban és attól az életkortól kezdve, amikor ennek haszna és értelme van, hogy meg is értsem miről van szó, nem is szívom ki éjszakánként a transzneműek vérét. Hajrá, tehát, vegyék, vigyék, érzékenyítsenek. Az apró probléma az -rákattintottál a linkekre? nem? ejha! úgy nehéz lesz bizonyítani, amit mondok- , hogy ők nem ezt akarják. Ők egy kicsit nagyobb pályában gondolkoznak. Ez pedig már olyan téma, ami mellett nem mehet sem a politika, sem a civil társadalom, sem a szülők, mert ez már mindenkit érint...érintene, de azon kívül, hogy pl. remek témát ad egy falusi bloggernek arra, hogy elismerését fejezze ki emiatt a visszataszítóan politikusi taktika okán, amiról a poszt szól, valójában már az ötlet is halott. De learatja a Közbeszéd fájáról az érett gyümölcsöt, ezt látjuk.

7. "...De nem hinném, hogy ettől a hollandok között több lenne a homoszexuális..."

A hollandoknak 50 éven belül az érzékenyítéssel meg a homoszexuálisok számával lesz a Legkevesebb gondjuk, ezúttal szó szerint.

8. "Tuti, hogy nem lesz tankönyv..."

Jól beszélsz, és a magyar valóságban élsz, ebből is látszik, és akkor mégis csak rákattintottál a linkekre. Ravasz vagy.

9. "..., viszont jól járnak a forgalmazók, tuti, hogy megugrik a könyv forgalma. Jó kis reklám."

Asszem kérek is tőlük egy csekély jutalékot a haszonból.

A többire a válasz ott van a posztban, nem ismétlem el.

konrada 2020.09.30. 07:56:42

@élhetetlen:
Hülye példát írok most, de hátha:
Az emberben ragadozóként be van vésődve ősi ösztön mások leigázására, az erőszakosságra.
Viszont az evolúció kialakította benne azt a génváltozatot is, mely képessé teszi a csoportos létre, a másik elfogadására.

És itt jön a neveltetés kérdése: ha valakit veréssel nevelnek, és az a minta, hogy csak erőszakkal, másokat taposva juthat csak előre,
vagy pedig úgy, hogy el kell fogadni a másikat, és békés megoldásokat kell keresni...

...na és ebből a kérdés: mennyire lesz jellemző a genetikai alap később az adott emberre, azaz nagy valószínűséggel melyik csoportból lesz később agresszív, másokat el nem fogadó-viselő individualista, illetve alkalmazkodó, csoportban gondolkodó?

Mert persze mindkét csoportban lesz olyan, akiben az erősebb gén hatására neveltetését átlépi, és erőszakos lesz illetve együttműködő,
de lényegesen több lesz olyan, akinél a neveltetés hatása jelentkezik később.
...szóval a genderelméletet tegyük a helyére, a fajelmélet mellé: és ne elégedjünk meg azzal, hogy persze, hát ilyen, mert ilyen a genetikája!

...de a másság elfogadása persze legyen természetes, ezt meg kell tanítani a gyerekeknek.
Csak ne emeljük azt követendő példának, és ne akarjuk a másság szellemében nevelni a gyereket...
...legalábbis közintézményekben ne! Ez a család felelőssége kell legyen.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.30. 08:54:30

nick: Eltiltott vélemény.

Látom a kommentedet. Hidd el, azzal, hogy nem engedem megjelentetni, megkíméllek attól, hogy a rendőrségen végezd gyűlöletbeszédért. Pedig remek illusztráió lenne arra, miféle indulatokat vált ki az emberekből ez a téma.

Legyél hálás érte, hogy megóvtalak egy bűnvádi eljárástól.

Eltiltott Vélemény 2020.09.30. 09:10:25

Értem én, az a bűnöző, aki szót emel a ratyiság ellen, és az a jó ember aki a ratyikat piedesztálra emeli.

Nincs ezzel gond, ezt hozta a sok szellemi nyomorék progresszív, akik többségbe kerültek a világ úgynevezett szabad felén.... és ugye ezek tűzzel vassal terjesztik ezt a progressziót.
Nincs harag. Halleluja.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.30. 09:17:07

@Eltiltott Vélemény: Ezzel a hozzászólásoddal nincs gond, ez belefér minden törvényes keretbe. Nem túl elegáns, ha finoman akarok fogalmazni, de ennél vannak sokkal durvábbak is a Blog.hu-n, és ez messze jobban sikerült, mint az előző, amivel a véres, sárga anyaföldig lejárattad volna magadat, míg ezzel csak a pocsolyáig...amellett, hogy azonnal feljelentettek volna téged, nekem pedig mindenképpen le kellett volna szedni.

Galerida 2020.09.30. 11:26:12

@zord íjász:
Nem tudom, hogy van e gyereked, azt sem, hogy az esetleges kapcsolatod lehetővé teszi e ezt egyáltalán, de feltéve, hogy van kiskorú gyermeked, te ebből a könyvből olvasnál neki elalvás előtt?

kunzoo 2020.09.30. 11:55:27

@konrada:
Jó kérdés, etikai okokból nyilván nem lehet kísérletezni ezzel. Az biztos hogy a közeg is hat ránk. Pl. a szamurájok rendesen kufircolták a tanítványukat, mondhatni ez a mester-tanítvány felállás része volt. Nem hiszem hogy csak genetikailag melegek mentek szamurájnak, hiszen akkor az összes meleg remek vívó lenne.

Mondhatnánk: "XY mekkora egy szamuráj már" :)

élhetetlen 2020.09.30. 18:43:19

@konrada: A példád. Nincsenek statisztikáim, miért lennének, de el tudom képzelni, hogy akit gyerekkorában vertek, és emlékszik rá, hogy milyen volt, az soha nem emelne kezet a gyerekére. Vagy akinek az anyját verte az apja, és tehetetlenül nézte, az nem verné a feleségét. A minta lehet követendő is, elrettentő is. A hasonlatod nem igazán jó. A ma élő homók még hetero családokban születtek. (Az már új orvosi lehetőség (na, nem nálunk), hogy egy férfinak lehet gyereke úgy is, hogy egy béranya szüli meg a gyerekét, vagy egy leszbi nő kaphat donort egy spermabankból). Rossz volt a minta, vagy másról van szó? „ne elégedjünk meg azzal, hogy persze, hát ilyen, mert ilyen a genetikája!”. Hanem mit kéne tenni? Átnevelő tábor, vagy kivégzés? „Csak ne emeljük azt követendő példának, és ne akarjuk a másság szellemében nevelni a gyereket...”, Senki nem emeli követendő példának, és senki nem akarja a másság szellemében nevelni a gyerekeket, csak a megismerés, és az elfogadás szellemében. „Ez a család felelőssége kell legyen.”. Ja. Olvasod a kommenteket. Hányan vannak, akik utálják a buzikat, ott mit kap a gyerek a családtól, azt, hogy utálni kell a buzikat. Nem árt egy kis külső felvilágosítás sem. Az olyan kommentek, hogy a niggerek IQ szintje nem is mérhető. Ja, a fejlett oktatási rendszerekre írt IQ tesztekkel. Az unokavejem már Angliában született „nigger”, diplomás, a húga jogász, de biztosan nagyon buták, mert niggerek. Az írástudatlan arabokról. Ha letennének egy arab, vagy görög, vagy orosz faluban, ahol nincs angol felirat, te lennél az írástudatlan. Jó, kicsit elkalandoztam, de ez van, másképp látom a világot, mint te.

Nylul 2020.09.30. 21:01:31

@zord íjász: Kösz a brendeltelenítésért, szuperül csinálod! :) És még a párbeszéd is tanulságos volt.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.30. 22:34:13

@Nylul: Köszönöm. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy védjem a szellemi műhelyemet és az olvasóimat a söpredéktől. Idáig sikerrel.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.09.30. 22:39:08

És most beáll a szokásos éjszakai üzemmód. Minden kedves,normális, európai, vagy már viszonylag normálisnak nevezhető, és az emberi hibahatáron belül már európainak minősíthető olvasómnak jó éjszakát és jó egészséget kívánok e zord időkben.

zordidok.blog.hu/2020/09/28/meses_csapda/full_commentlist/1#c39012718

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.10.01. 08:41:39

@zord íjász: Igen, példa mutató. Nekem például nem jutott eszembe, hogy ha nem vok a gépnél, akkor be kell állítani az előmoderálást. Matyika tökéletesen taccsra van téve. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.10.01. 08:41:42

@Nylul: Az előző neked szólt, csak mellékattintottam...

Glokta 2020.10.04. 19:15:56

@zord íjász: Na és ehhez most mit szólsz?

vasarnap.hu/2020/10/03/a-legkisebbek-koreben-erzekenyit-a-lego/
A szerző szerint a Lego azt a szörnyű üzenetet közvetíti, hogy minden ember egyenlő azzal, hogy egy készletben 1 fekete és 1 fehér munkás van. Neki ezzel természetesen semmi baja - igen, persze - de " Csakhogy én nem szeretném, ha ezt a Lego üzenné meg a gyermekemnek". :)

Miért nem?
Mert ez "túlzásba vitt tolerancia". Én eddig azt hittem, túlzásba vitt 'tolerancia' az, ami valódi embereket érint negatívan (pl. fehéreket diszkriminálnak, a hírekben csak arról van szó, ha feketéket lő le a rendőr, fehér áldozatokról nincs szó), de megtudtam, hogy az is "túlzásba vitt tolerancia', ha van 1 fekete és 1 fehér legófigura egy dobozban. :)

Na meg ugye - jön a kormánypárti "érvelés" - nemsokára kötelező lesz buzinak lenni vagy legalábbis nemváltó influenszerek videóit nézni:
"De a másfél éveseknek szóló játékot követi az óvodai érzékenyítés, a mesekönyv, majd a nemváltó influenszer Youtube-videója."

Amúgy az döbbenetes, hogy ezek a kérdések a top issue-k a médiában, amelyről napi 10-20 cikk születik. Komolyan ez érdekli az emberek jelentős részét?
Mondjuk el tudom hinni, mert itt lehet a legjobban "harcolni" az igazunkért a szekértáborharcban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.10.04. 19:29:01

@Glokta: "Komolyan ez érdekli az emberek jelentős részét? "

Természetesen nem. Az embereket az érdekli elsősorban és mindenek felett, hogy miből fog kaját venni a gyerekének holnap, miből fizeti ki a rezsit és a tartozásait, és mi lesz a szüleivel, ha nem tud róluk gondoskodni, vagy mi lesz vele, ha megbetegszik, megöregszik, és nincsenek anyagi tartalékai esetleg a krízishelyzet megoldására.

De attól még az nagybetűs Élet milliónyi szegmensből áll, amelyek a maguk jelentéktelenségével vagy jelentőségével együtt adják ki a Nagy Képet...az általad (általam) említett téma is ilyen. Benne van a levegőben.

Glokta 2020.10.05. 06:31:10

@zord íjász: Nyilván nem így értettem a kérdést. :)
Hanem hogy ez-e az a téma, amiről az emberek szeretnének olvasni a médiában, vagy esetleg őket közvetlenebbül érintő eseményekről hallanának.

Egyébként nekem az a hipotézisem, hogy a híreket, véleményeket rendszeresen olvasó emberek többségét nem ez érdekli, de
1) akiket ez érdekel, azok adják a kattintások jelentős részét (jóval nagyobbat, mint az arányuk az olvasók közt). Ezek azok az emberek, akik véres harcba (gyakran szó szerint erőszakra való felszólításig menve) kezdenek a kommentsorokban és újra és újra lecsekkolják, hogy megjelent-e egy újabb vélemény vagy komment, ami kiosztja a 'liberálisokat'/a 'fideszes tolvajbandát'.
2) az 'értelmiség' számára kiemelten fontosak ezek a témák. Mivel az újságírók nagy része magát értelmiséginek tartja és sok úgynevezett értelmiségivel állnak kapcsolatban, ezért az ő buborékjukból nézve ennek a kérdésnek a fontossága felnagyítódik. Mivel ezek az 'értelmiségi kérdésekről' szóló cikkek se kapnak rossz olvasottságot - mert bár (szerintem) kevesebb ember olvassa őket, azok, akik olvassák, azok többször megnyitják és ideológiai harcokba kezdenek a kommentszekcióban - ez visszaigazolja számukra, hogy érdemes ezekről írni.
3) aki őt konkrétabban érintő, kevésbé ideologikus híreket szeretne olvasni, az jobb esetben (mondjuk Mo-on ez sajnos általában nem teljesül) a helyi újságokat veszi meg ezekért

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.10.05. 07:08:18

@Glokta: Lázár János egy alkalommal, a Kormányinfo keretében, amikor még ő vitte a show-t -széles mosollyal övezve a mondandóját- beszámolt egy általa tartott lakossági fórumról, Hódmezőlázárhelyen, anno. A fórum fő témája az aktuálpolitika nagy kérdéseiről szólt: migráció, Brüsszel, Soros, ellenzék, nagy ívű és nemzetközi problémák, szárnyaló kitekintés a globális ügyekre, blalbla. Leadta a kötelező tananyagot a megjelenteknek, aztán jöhettek a lakossági kérdések.

Az egyik első felszólaló az iránt érdeklődött, hogy mikor lesz zebra a Tökömsetudja utcai kisközért előtt.

( a konkrét példára már nem emlékszem, de arra nagyon, ahogy Lázár elmondta, hogy miképpen rántotta vissza a kisvárosi magyar valóságba a kérdés, és hogy mennyire máshol húzódnak az embereket érdeklő problémák, mint amit a politikusok erről hisznek. Ha tehettem, mindig megnéztem a Lázár-féle Kormányinfót, mert a stand up comedy sztárjait is leverte a pasas)

Egyszerűsítem: ha a hírek/témák mindig csak arról szólnának, ami az embereket igazából érinti, erősen más arculatot kapnának a világ hírportáljai. Képzeld el a CNN címoldalát: BREAKING NEWS! Megint kiszökött a kutya Mrs. Higgins udvarából Petroliában (Texas, kisváros), és megkergette Mr. Hopkins macskáit. Ez már a harmadik a héten, pedig még csak kedd van. Helyszíni tudósítónk jelenti!

Én értettem, hogy mit kérdezel, és arra is válaszoltam. Az emberek többségét csak a saját bajuk, nyomoruk és életük érdekli: és olykor talán joggal is. Erre a kisszerűségre, befelé fordulásra és apátiára építenek a politikusok, hogy semmi se zavarhassa meg a Nagy Lopást. Egy átlagos falusi facebook csoportban szart sem érdekel senkit(illetve csak nagyon keveseket), ha valami szaftos balhé van kialakulóban az önkormányzatnál, de 500 komment érkezik arra, ha a Molnár bácsi megint vasárnap délután flexel órákon át, és nem jön a közterület-felügyelő. Úgy hidd el ezt, ahogy mondom. És ebből a szempontból semmi különbség sincs a nagyvárosi lét és a falusi között, csak a problémák fajtája/színe más.

Kár, hogy az élet kicsit több, mint Molnár bácsi vasárnapi felxelése és a Mrs. Higgins kutyája. És tényleg kár. Jobb lenne, ha nem így lenne, de ez van: aprócska világválságok, globális környezetszennyezés, háborúk, nemzetközi bűnszervezetek, ideológiai összecsapások...és mesekönyvek meg lego polkorrektség.

Glokta 2020.10.06. 05:39:51

@zord íjász: Jó kis sztori... :)
Én úgy látom, hogy ez nem mindig volt így: ez a politikai polarizációval együtt járó trend, az emberek egyre többet foglalkoznak az országos politikával és egyre kevesebbet a helyivel.
Ez főleg szembeötlő és furcsa az USA-ban, ami mindig is (európai szemmel) decentralizált volt és ahol a helyi választások valójában sokkal jobban kihatnak a szavazó életére, mint az országos választás. Ennek ellenére mára már a helyi választásokat is majdnem egészében az országos politikai határozza meg:
press.uchicago.edu/ucp/books/book/chicago/I/bo27596045.html

Hogy mi az oka ennek a polarizációnak?
Én ebben régebben nem hittem (mivel mindig is mindenféle híreket és véleményeket olvastam), de mostanra már úgy látom, hogy a fő "bűnös" az internet. Sokan már elsősorban az interneten politizálnak, ami (a Facebook stb. algoritmusai révén) behúzza őket egy véleménybuborékba.

Glokta 2020.10.09. 10:03:18

@zord íjász: A mesekönyv témában találtam egy egészen normális, nem átpolitizált véleményt Boldizsár Ildikó mesekutatótól:
"Tegnap este végre sikerült megszereznem az immár hírhedtté vált mesekönyvet, s még az éjszaka folyamán egy szuszra el is olvastam.
Indulatmentes, előítéletmentes, objektív vélemény következik, csak az olvassa tovább, akit az efféle megszólalás is érdekel.
Három szempontból vizsgáltam meg a könyvet.
1.Tartalmi szempontból
A könyv rendkívül változatos és nagyon komoly témákat érint, amelyeket egyébként a népmesék is ismernek. Mivel vélhetően bőven ezer alatt van szoknak a száma, akik elejétől végig olvasták, elmondom, milyen mesék találhatók benne. Olvashatunk egy sok ezer éves, görög mitológiai történetet egy bántalmazó istenség elől menekülő, férfivá, majd madárrá változó nőről. Egy barna bőrű „Hófehérkéről, akinek értelemszerűen Avarbarna a neve, s akit saját apja akar megölni, de szerencsére a királyfi itt is megmenti. Egy kisbabáját elveszítő nő lélektani drámájáról. Hókirálynő-átiratban egy jéggé fagyasztott szívről és a szeretet erejéről. Egy örökbefogadásról. Óriásölő Margaret és Simon királyfi egymást támogató, egymást kiteljesítő gyönyörű szerelméről. Egy agancsokra vágyó őzsutáról, aki nem szereti, ha „sutának” nevezik. A lovaglást, vívást, vadászatot játékkészítésre cserélő királyfiról, akit elfogad és támogat ugyan a családja, de ő mégis inkább a cukrászműhelyt üzemeltető sárkánnyal és a férjhez menni nem akaró királylánnyal akar egy csapatot alkotni. Alkoholista apát gondozó, önmagát rejtegető, saját belső világába menekülő fiatal lányról. A természet apró csodáit láthatóvá tévő Hüvelyk Panna és a jószívű Klausz királyfi találkozásáról és házasságáról. Mélyszegénységben élőkön segíteni akaró, polgármesteri címre áhítozó lányról, aki végül sikerre viszi terveit. Egy imádnivaló háromfülű nyúlról, aki megmenti az erdőt a pusztulásról. Bántalmazó nevelőapától megszabaduló, kétgyermekes nőről. Depressziós, idős nagypapáról, akit az unokája szeretete, kíváncsisága hoz vissza az életbe. Nárcisztikus kapcsolatból kimenekülő feleségről. Káprázatos énektudással rendelkező, súlyosan bántalmazott, megalázott cigány fiú-Hamupipőkéről, aki bronz, ezüst és arany limuzinnal érkezik a bálba, ahol rabul ejti a házigazda szívét, de nem ez a legfontosabb a történetben. Végül verses meseként egy házasulandó királyfiról, akinek történetesen a feleségszemlére érkező húgát elkísérő hercegen akad meg a szeme.
2. Esztétikai szempontból
A mesék hangneme, stílusa legalább olyan változatos, mint a tematikája, köszönhetően annak, hogy a szerzők között megtalálható most először publikáló, gimnazista szerző éppúgy, mint több kötettel rendelkező, befutott író. Egyik mese jobban sikerült, a másik kevésbé. A történetek jól mesélhetők, bár engem az örökbefogadós Vaslaci kissé erőltetetten népies nyelve alaposan próbára tenne. Az itt-ott megjelenő didaxis nem zavaró, egy-két helyen azonban javítottam volna még a szövegeken. Ezek a mesék pont olyanok, mint más műmesék. Irodalmi alkotások, s mint ilyenek, nem valamiféle kollektív tapasztalat lenyomatai. Ahány műmese - annyi írói világkép. Egy regényt, novellát, verset, drámát lehet szeretni és el lehet utasítani. Az egyik olvashatatlan számunkra, a másik hallatlanul izgalmas. Ezekkel a műmesékkel pontosan ez a helyzet.
3. Pedagógiai szempontból
A nagy indulatokat kiváltó mesekönyv nem kötelező irodalomként jelent meg, csupán lehetőségként. Sorsa a mindenkori használótól függ. Ez pedig felelősséget kíván. Aki szeret a gyerekek kérdéseire hiteles válaszokat adni, annak jó eszköz lehet. Nem ez az első könyv, amely hasonló témákat érint. Aki eddig sem nyúlt efféle könyvekhez, megteheti, hogy ezután sem fog. Aki pedig úgy érzi, hogy jól használható segítséget kapott nyílt beszélgetésekhez, bátran forduljon a mesékhez. Szabadon válogathatunk közülük, eldönthetjük, melyikkel azonosulunk, melyikből tanulunk, melyik áll távol tőlünk. Az irodalom többek között arra jó, hogy beszélgetni lehet a művekben felvetett kérdésekről, meg lehet érteni olyan élethelyzeteket, amelyek különböznek a mieinktől.
A mesék önmagunkban sem nem építenek, sem nem rombolnak. Ahhoz, hogy egy történet bármely élethelyzetben hatni tudjon, elmélyült kapcsolatra van szükség. Ez időigényes, hosszú folyamat, önmagától nem is szokott működni. Szülőként, pedagógusként, segítő szakemberként a mi felelősségünk megítélni, hogy kinek, mikor, mit, hogyan és miért mesélünk. Úgy tűnik, hogy a nagy vitában, sokan erről az egyszerű tényről feledkeznek el. (Én például sosem meséltem Grimm-meséket a gyerekeimnek, és az unokáimnak se fogok.) A könyvben szereplő meséket 9-11 éves gyerekeknek mesélném, ha a fenti témák bármelyike kérdésként megjelenne közöttük. Az óvodásoknak túl hosszúak és bonyolultak ezek a mesék, kivéve talán nagy kedvencemet, a háromfülű Trivadarról szóló mesét."
süti beállítások módosítása